2012. május 11., péntek

Csak lenni

‎"Először, valamikor régen, boldog akartam lenni. Aztán tökéletes. De nincs messze az idő, mikor az ember csak lenni akar, boldogtalanul és tökéletlenül is, lenni, még egy kis ideig, mert süt a nap, vagy esik az eső." (Márai Sándor)

Valamiért mindig érdemes élni. És valahol a jóga pontosan erről szól, legalábbis Patandzsali megfogalmazása szerint, hogy a fókuszt átirányítjuk arról, hogy "valami akarok lenni" arra, hogy "csak lenni és tapasztalni". A lélek ugyanis eredeti formájában csupán a szemtanú, és mentes mindazoktól a hamis azonosságoktól, amiket felveszünk a szamszára, vagyis a reinkarnációs körforgás során. Patandzsali azzal a hasonlattal él, hogy a lélek olyan, mint egy kristály, amely a mögötte lévő rózsa képét felnagyítja és továbbsugározza. A kristály maga színtelen és átlátszó, mivel a tudat egy anyagi minőségektől mentes, "átlátszó" energia.

A filozófiai megközelítések közül az advaita azt hangsúlyozza, hogy a kristály akkor ragyog fel eredeti pompájában, ha nincs mögötte semmi, míg a vaisnava filozófia szerint a kristály mögötti lelki tartalom, vagyis a lélek lelki változatossága adja az igazán szép képet. Patandzsali azonban csak annyit állít, hogy a mögötte lévő kép, akkor is, ha lelki, és akkor is, ha anyagi, nem befolyásolja magát a kristályt. Csupán a külső szemlélő azonosítja a kristályt a mögötte lévő képpel, és mivel ezt az azonosságot visszatükrözi a kristályra, a lélek maga is azonosnak gondolja magát ezekkel a képekkel. 

A "csak létezés" egy passzív helyzetnek tűnik, de igazából nem az. A jóga szó egyik fordításában is az összekapcsolódást jelenti, vagyis az átlátszó kristály szerves kapcsolatba tud kerülni a meditáció vagy a szamádhi tárgyával. Ez azonban csak akkor tud megvalósulni, ha a fókuszát a meditáció tárgyára irányítja önmaga helyett. És ekkor az élőlény számára eltűnnek az olyan megfontolások, hogy boldog/boldogtalan, tökéletes/tökéletlen, helyes/helytelen, igaz/hamis stb., mert nem önmaga minősítésére koncentrál, hanem a meditáció tárgyával történő szerves egyesülésre koncentrál. A meditáció tárgya lehet Isten, a személytelen Abszolút, vagy valamilyen anyagi megnyilvánulás, ami végső soron szintén isten energiája, de Patandzsali azt is megemlíti, ahogy a következő szútrákból látni fogjuk, hogy a szamádhi magasabb formájában a tárgy megszűnik létezni, vagy jelentőségét veszíti, mert a gyakorló tudata egyesül a szamádhi állapotával, és önmagában a tiszta tudatként való létezés boldog érzése tölti el, amelynek nincs oka, eleje, vége, csak VAN. Nem könnyű elérni ezt az állapotot, és aki még nem érte el, az maximum csak feltételezésekbe bocsátkozhat azt illetően, hogy milyen is "csak lenni". 

Egyesek még az aszampragjáta szamádhin túli tudatállapotokról is beszélnek, én nem tudom megítélni, hogy mi hol van, vagy melyik magasabb rendű a másiknál, legfeljebb ha ott leszek, akkor majd elmondom. De az eléggé egyértelműnek tűnik, hogy az eredménycentrikus mentalitástól valahol útközben lassacskán meg kell szabadulni, mert az is egy akadály lesz a "csak levés" állapotának elérésében. Amikor boldogok akarunk lenni, akkor van egy elképzelésünk arról, hogy mi a boldogság, és van egy megértésünk arról, hogy jelen pillanatban nem abban az állapotban vagyunk. A boldogságképünk azonban menet közben számtalanszor megváltozhat, és oda lyukadhatunk ki, hogy délibábként kergetjük az ideális boldogságot, mert bármit is érünk el, azt még mindig nem fogjuk a tökéletes boldogságként felfogni.

Ugyanez a helyzet a tökéletességgel. Van egy eszményképünk, hogy számunkra mi a tökéletesség, és érzékeljük, hogy most nem vagyunk azok. Ismét valamilyen hiányérzetet élünk át. A "csak levés" állapota az az állapot, amikor ez a hiányérzet megszűnik, és függetleníteni tudjuk magunkat a külső körülményektől, amelyek a kettősségek közé próbálnak beszorítani minket. Amikor tehát azt mondom, hogy a boldogság csak választás kérdése, akkor valójában azt értem alatta, hogy amikor sikerült megszabadulnunk a boldogság/boldogtalanság, tökéletesség/tökéletlenség stb. kettősségeitől, akkor éljük át a teljesség állapotát, ahol nem kell semmit tennünk vagy nem tennünk, lehetünk aktívak vagy passzívak, de mégsem érzünk hiányt semmiben, és nem érezzük úgy, hogy a választásaink teljesebbé vagy kevésbé teljessé teszik az állapotunkat. 

A jóginak igazából mindeggyé válik egy idő után, hogy benne van-e a szamszárában, vagy nincs, hogy miképpen változnak az életkörülményei, hogy külső szemlélődő számára látszólag örömteli vagy szomorú események történnek az életében, mert ő csak van,. és teszi a dolgát, anélkül, hogy ragaszkodna a tettei eredményéhez, vagy éppen ahhoz, hogy ne tegyen meg valamit. A végére pedig egy nótát is bevágtam, kellemes levést mindenkinek!

Nincsenek megjegyzések: