2011. február 8., kedd

Aki nem lép egyszerre...

A mai gyakorlással kapcsolatban örömhírrel szolgálhatok: kezd jobban menni. Sőt, Padma is kezd rám hangolódni, ma már praszárita C-ben is segített, illetve a szuptakúrmászanának kétszer is nekifutottunk, mire sikerült összekulcsolni a kezemet. Persze a lábam még nem volt a megfelelő helyzetben, de azért már reményt keltő a tendencia. Ma nem sokat totojáztunk, nekiindultunk a Mysore gyakorlásnak, bár volt egy új lány, akit tegnap a strandon győztek meg a mi lányaink, hogy jöjjön astangára. Az óra után Padma bejelentette, hogy első héten "Take it easy" hangulat volt, de a másodikon már hajtás lesz, készüljünk fel. Nekünk meg elkezdte pedzegetni a második sorozatot, mire megnyugtattuk, hogy majd szépen lassan, van még két egész hetünk. 

Mivel Ambarish tegnap felszólt az erkélyemre, hogy mikor megyünk már gyakorolni, ma reggel Timivel és Bhaktipaddal felvonultunk a Kalari-sálába egy kis alaki gyakorlatozásra. Nekem a tegnapi erőnléti edzés közben valahogy meghúzódott a bal combizmom, olyan érzés, mintha valaki rajtam gyakorolta volna a combrúgásokat. Plusz Bhaktipada valamelyik rúgásával egy kicsit visszatörte a jobb hüvelykujjamat, így ehhez jött még hozzá az első Kalari edzés után várható belső combos izomláz. Ambarish nem cickézett, néhány kör lábemelés meg vírabhadrászana után elkezdte a spárgákat gyakoroltatni velünk (álló, francia, angol stb.) Kábé negyvenöt perc után, amikor már mindenkiről szakadt a víz, eldöntötte, hogy ez mára elég, és szabadon engedett minket.

Gyors reggeli, tanácskozás a további programokról, majd irány a part, méghozzá az első nap felfedezett kietlenebb partszakasz. Bhaktipaddal már egészen jól belejöttünk a badiszörfbe, van, amikor egészen kivisznek a hullámok a partra. Utána még kézenállásoztunk és mindenféle ászanákat gyakoroltunk a parton.

Kettőkor elindultunk a helyi szupermarketbe, illetve az ugyanott található Manna vegetáriánus étterembe. Sikerült berendelni egy-két thálit, ami persze jó csípős volt. A Punjabi és a Gujarati Tháli között semmieféle különbséget nem fedeztünk fel, viszont hoztak utántöltést a rizsből és a zöldségekből is. Majndem minden finom volt, de nagyon lassan hozták ki. Ebéd után mindenki beszabadult a szupermarketbe, és jól bevásároltunk italokból, kekszekből meg ájurvédikus kapszulákból. 

Este visszatérve ügyintézésbe merültem, majd végre sikerült eljutnom addig, hogy megborotválkozzak. Utána letöltögettük a képeket mindenki fényképezőgépéről, és azokat nézegettük. Közben felfedeztem, hogy Hófehérkéből én is átváltottam Piroskába, mert a szórt napfény is megkapott rendesen. Holnap Trivandrumba megyünk, és megnézzük a királyi palotát.   

Nincsenek megjegyzések: