A Belső Gyermek gyógyítása

A Belső Gyermek gyógyítása, felnevelése nagyon fontos feladat a személyiség-fejlődésünkben, hiszen a gyermekkorban szerzett traumáink hatására lehetnek olyan lélekrészeink, melyek érzelmileg elakadtak a gyermeki állapotban, és nem nőttek fel velünk együtt, hiába érte el közben a nagykorúságot a biológiai testünk. Az alábbi gyakorlatok segíthetnek a Belső Gyermek gyógyításában:

1. Lélekutazás

A lélekutazáshoz (révüléshez) betehetsz egy sámándobos zenét, és lefekhetsz kellemes, relaxációs pózban. Ahogy a légzésed lassul és mélyül, fokozatosan belekerülsz a transzállapotba. Indulj el, és keresd meg az Életfádat! Vizsgáld meg a gyökereit, a törzsét és a lombkoronáját (ez az életedet, életenergiád aktuális állapotát mutatja meg). Ulj le az Életfa alatt, és hívd oda a Belső Gyermekedet! Ez a lélekrész megjelenhet bármilyen korú verziódként, de lehet, hogy az életkora, a kinézetei és az állapotai is változni fognak az utazás során. Figyeld meg, hogy néz ki, hogyan van felöltözve, mit hozott magával a Belső Gyermek, mit kommunikál feléd, és milyen érzelmi állapotban van! Kérd, hogy mesélje el a történetét, és belszéljen a hiányállapotairól, az érzelmi szükségleteiről. Felnőtt éneddel gyógyíthatod, vigasztalhatod, megszeretgetheted a Belső Gyermekedet. De megkérheted arra is, hogy mutassa meg: mi a legfontosabb számára, mit szeret csinálni, játszani! Így a Belső Gyermeked, mint egy lélekrészed, vissza tud vezetni azokhoz az erőforrásaidhoz, melyektől elválasztottak a traumák. Játsszatok, alkossatok, fedezzétek fel a világot együtt! Így ezek a spontán, gyermeki, kreatív minőségek is újra az életed részeivé válhatnak.

2. Napló írása

A Belső Gyermeket időről időre meghívhatod, megszólíthatod, és ráhangolódhatasz az üzeneteire. Nyiss ki egy naplót, és csak Írd, amit érzel! Visszaolvasva rádöbenhetsz, hogy a Belső Gyermeked üzent neked, és megtapasztalhatod, ahogy fokozatosan mélyül a kapcsolatotok. Neked kell visszaszeretgetned őt az életedbe, bárhol is van elakadva jelenleg.

3. Belső Gyermek-oltár

Készíthetsz egy oltárat is a szobád valamelyik sarkában, melyen helyezz el egy gyermekkori képet magadról, esetleg a szüleid is rajta lehetnek. Majd vedd körbe az oltárat olyan szimbólumokkal, melyek számodra a Belső Gyermek lényegiségét, vagy a benne élő minőségeket jelenítik meg.

4. Oldó mondatok

Az oltár előtt minden nap üzenhetsz a Belső Gyermekednek, összekapcsolódhattok, és az alábbi, hellingeri oldó mondatokat is elismételheted neki:

"Most már itt vagyok.

Nem lehettél kisgyermek… Most már lehetsz…

Itt vagyok, visszajöttem érted.

Látlak Téged.

Ettől a pillanattól fogva a szívemben fogsz élni, biztonságban.

Minden nap el fogom neked mondani, hogy szeretlek és hiszek benned.

Úgy szeretlek, ahogy vagy, úgy vagy tökéletes, ahogy vagy.

Ettől a pillanattól fogva a szívemben fogsz lakni, nem kell cipelned semmit.

Biztonságban felnőhetsz bennem.

A legjobb szülőd leszek.

Köszönöm, hogy kibírtad.

Ahányszor tükörbe nézek elmondom, hogy mennyire büszke vagyok rád, hogy rendkívüli vagy.

Vigyázok rád és biztonságban vagy.

Megérdemled a szeretetet és a dicséretet.

Soha többé nem hagylak el.

Én vagyok a nagy, te vagy a kicsi.

Lehetsz kislány/kisfiú, s bennem nővé/férfivá érhetsz.

Itt fogsz lakni velem a szívemben, minden nap gyógyítalak.

Úgy szeretlek, ahogy vagy.

Lehetsz könnyed, lehetsz felhőtlen kisgyerek."

5. További források

Több könyv is megjelent már, melyek a Belső Gyermek témáját részletezik, érdemes ezeket beszerezni, áttanulmányozni, és kipróbálni a bennük található gyakorlatokat is:

Natasha Levinger: A Belső Gyermek gyógyítása

John Bradshaw: Hazatérés önmagadhoz

Thich Nath Hahn: Megbékélés - a belső gyermek meggyógyítása

Stefanie Stahl: A benned rejlő gyermeknek otthonra kell találnia

A Nagymama tanításai 2. rész

Folytatom a második Ayahuasca-szertartásról szóló beszámolómat. Az estét mindkét esetben dohány-szertartással kezdtük: volt ambil (dohány-paszta), mapacho pipában, kokalevél-por, munya és Rapé is, majd jöt a főzet, sűrítmény, esszencia meg még Yopo is a végén, de az már csak a tapasztaltabb "pszichonautáknak". 

A képek az utazás kezdetén megint színesek és rajzfilm-szerűek voltak, mint egy Marvel-főcím. Kicsit mérges is voltam magamra, hogy amikor nálam vannak a gyerekek, akkor sokat nézik a rajzfilmeket a Youtube-on, és az a képi világ jelent most meg az utazásomban, az Avatár-szerű 3D-s élmény helyett. Sokáig tartott ez a szakasz, és én azon gondolkodtam, hogy miért mutatja mindezt nekem a Nagymama, hiszen nem tudtam mihez kötni a felmerülő képeket, kaleidoszkóp-szerűen körbeforgó mandalákat. Talán azt akarta megmutatni, hogy ne keressem mindennek az értelmét, csak éljem meg. 

A következő szakaszban mintha valamilyen növénynek vagy terméseknek éreztem volna magamat, amik a földön fekszenek az őszi erdőben, és az enyészet hálója fonja körbe őket lassan, az emúlás áporodott bűzével körbevonva létezésemet. Majd lassan földdé, szervetlen anyaggá, csillagporrá, végűl hideg, fülsiketítően néma és feneketlen űrré váltam. Inább úgy mondom, hogy megéltem ezeket a létállapotokat, mert az "Én" nem volt, sehol, és hányzott a megszokott "emberi" világom. Azt kérdeztem magamban e hosszú, órűákon keresztül tartó, időtlen és magányos, értelem nélkülinek tűnő halál-élmény közben, hogy "de hát hol van itt a Szeretet?" Persze valahol elméletben tudtam, hogy az "élettelen" anyag sem más, mint isteni szeretet-energia, de a Nagymama megmutatta ennek a rideg és szenvtelen minőségét, amit a hétköznepi életben Halálnak nevezünk.

Közben végig simogattam és ölelgettem magamat, de a testem is mintha élettelen, üres porhüvely lett volna. Nem tudtam "életre szeretni" magamat, és nagyon fáztam is. Az első szertartás után persze elbíztam magamat, hogy nekem milyen könnyen ment, így most menetrend-szerűen meg is kaptam a Nagymama "keményebb" szeretetét. Aztán jött a hányás, amit már megváltásként vártam a sok szenvedés után. Az első szertartáson kétszer hánytam, az első inkább fizikai volt, míg a második közben úgy éreztem, hogy az elvárásaimat és a párkapcsolati traumáim egy részét is sikerült kihánynom. De votl egy jó hosszú, nyomasztó hányinger is. 

A hányás után megkönnyebbülve feküdtem vissza, és lassan, nagyon lassan kezdtem visszatérni az Életbe. A simogatásom már nem élettelen testet ölelt, hanem elindult a melegség végig az ereimben. Az Istennő simogatását és ölelését éreztem, mely egyszerre volt anyai, szerelmes és elfogadó. Azt éltem meg, hogy amikor az ember megtalálja az igazi társát, akit valóban mélyen és őszintén tud szeretni, akkor a Nő egy kapu lesz, melyen keresztül az Istennő összes áldása megérkezik a Férfi életébe. Hamarosan már ültem, erőm teljében, és az egész testem izzott a tűztől. Úgy éreztem, hogy újjászülettem, s készen állok arra, hogy szeretetet adjak, der ugyanakkor még gyógyulnom is kell. 

Feloldódott az egymás utáni történések és feltételek szükségszerűsége. Egyszerre meg tudtam élni, hgy a szívem sérült és szeretethiányos, és a Nagymama megmutatta a nagy lyukat, ami tátongott benne, de ugyanakkor azt is éreztem, hogy nem kell várnom semmire, MOST kell szeretnem teljes szívvel, feltétel nélkül, a szeretetemmel meggyógyítva azokat, akik hozzám fordulnak segítségért. 

Ugyanakkor az a látszólagos ellentmondás is feloldódott bennem, hogy egyszerre vagyunk parányi lelkek és Isten teremtményei, ugyanakkor az Isten és az Istennő (Siva és Sakti) teljes erejében meg tud nyilvánulni bennünk, ha beengedjük, és megéljük az isteni minőséget. Egyszerre lehetsz Isten és a teremtménye is. 

A hajnal közeledtével még bepillantást nyertem a fiam traumájába is, hiszen a válásunk őt is megviselte, és öt évesen ezt még nem olyan könyen dolgozza fel egy gyermek. A Nagymama azt mutatta meg, hogy amikor a fiam befeszül, akkor csak ölelgessem meg, és "szeressem" egészségesre a megtépázott ősbizalmát. Ekkor elkezdtem újra érezni a hányingert, de inkább elfojtottam, és alkudoztam a Nagymamával, hogy ne kelljen kihánynom most a fiam traumáját is, mert már túlzottan kimerült vagyok hozzá. Majd legközelebb. Mielőtt éppen elaludni készültem, még átéltem anyám traumáját, aki 20 éves koromban halt meg, és nem szerethetett annyira, amennyire szeretett volna. Pár óra alvás után úgy ébredtemi, mint akin végigment az úthenger. Minden porcikám fájt, a bőröm, a testem, a szívem, az epahólyagom mind meg lettek dolgozva. Most pedig következhet az integrációs időszak. Elvégeztünk még egy szertartást a szexuális csakra tisztítására, de azt majd külön blogban ismertetem, hogy ti is végig tudjátok csinálni, ha akarjátok. 

A Nagymama tanításai 1. rész

Amint az előző blogbejegyzésben ígértem, szeretnék ma az első két Ayahuasca-szertartáson szerzett élményeimről írni. Maga a főzet két összetevője a DMT-tartalmú Chacaruna (Psychotria viridis) és maga a MAO-inbhibitorokat tartalmazó Ayahuasca inda (Banisteropsis caapi), mely megakadályozza az erőse hallucinogén (pontosabban entheogén, azaz "Istennel kapcsolatba hozó") hatású DMT lebomlását az agyban. Így két pohár főzettel 4-6 óra hosszú transzállapot idézhető elő, melynek során a növény szelleme gyógyítja a testünket és a lelkünket, és tanít minket mindarról, amivel amúgy nem szeretünk szembenézni.

A farmakológiai hatásba nem akarok most részletesen belemenni, mert van róla sok anyag magyarul is, belemerülhettek, ha érdekel a dolog. Inkább a szubjektív megéléseimet szeretném némiképpen összefoglalni, bér ezek is mndenkinek másmilyenek szoktak lenni, a novény szelleme ugyanis mindenkinek azt adja, amire a leginkább szüksége van. 

A szertartás során az első pohár főzet után nem nagyon éreztem még semmilyen hatást, még a hányinger sem jelentkezett. Körülbelül másfél óra elteltével azonban fekvő helyzetemben elkezdtem "fraktálokat" látni, melyek inkább csicsás indiai dekor-mintákra emlékeztettek, és a Nagymama megmutatta az Univerzum szövedékének mélyén rejlő szépséget. A Mátrix valójában sokkal szemet gyönyörködtetőbb, mint a filmben ábrázolt, függőlegesen lefutó zöld számsorok. Nagyon rajzfilm-szerű volt az első szakasz, kicsit hiányoltam is, hogy miért nem az erőállatokat és a dzsungel valósághű képét látom, mint a sámándobos utazásaim közben szoktam. 

Utána hirtelen eltávolodtam a 3D-valóságtól, mintha az eddig általam ismert és érzékelt világ valahol egy sötét, mély és hosszú alagút másik végén lenne, de csak sejtem, hogy ott van, kapcsolatom nincs vele. Mint egy szülőcsatorna belső végén lenni a születés előtt. Valamilyen tudatosság vagy energiafelhő érzeteként lebegtem a semmiben, és hirtelen azt éreztem, hogy ki kellene mennem pisilni. Az időtlen mélységből jött az inger, és elkezdtem gondolkodni azon, hogyan kapaszkodhatnék vissza a 3D-be, de nem igazán tudtam érzékelni sem a testemet, sem az érzékszerveimen túli világot, vagyis a szobát, ahol a szertartás zajlott. Olyasm élmény volt, mint amikor a Wall Street Farkasában hazaérkezik a főszereplő a sportautójával, és full betépve próbál felkúszi a lépcsőn a szobájáig. Ki akartam nyújtani a kezemet Anti barátom felé, hogy kikísérjen pisilni, de ez is mintha órákig tartott volna. Utána elengedtem ezt a próbálkozást, és vele együtt azt a szexcsakrás blokkot is sikerült elengedni, hogy nekem mindig szükségem van egy apafigurára az életemben ahhoz, hogy jóváhagyják az álmaimat és a törekvéseimet. Végül amikor elengedtem azt a befeszülést is, hogy esetleg itt helyben fogok bevizelni, valahogy visszajött az erőm, egyedül kisétáltam az udvarra, és győzedelmesen eleresztettem a vizeletemet, két lábbal, szilárdan állva Pacsamamán. 

Visszatértem után rám zúdultak a traumák és az elvárások, melyet az életemben az apafiguráktól, apámtól és a tanítóimtól kaptam, valamint a nőktől, akik a párjaim voltak, és mindannyian a maguk elképzelése szerint próbáltak átformálni engem. Rádöbbentem, hogy a kívülről befogadott elvárásokat "internalizáltam", vagyis beépítettem a saját egómba, és elkezdtem magamtól elvárni mindezeket a dolgokat. Amikor a tükörbe nézek reggelente, eldöntöm, hogy sikerült-e megfelelnem a saját magammal szemben támasztott elvárásoknak, vagy elbuktam. Ha a másodikat élem meg, akkor beindul az önvád, a bűntudat, önszabotázs és az elutasítás, itélkezés önmagam felé. 

Ekkor a Szellemvilág feloldozot minden elvárás alól, és azt mondta: " Mi elfogadunk téged az összes hibáddal, tökéletlenségeddel, sebeddel, traumáddal és szeretethiányoddal együtt. Akkor te miért nem teszed? Miért gondolod azt, hogy csak akkor leszel "megfelelő", ha kigyógyulsz a traumáidból, és "egészségessé" válsz? Fogadd el magadat úgy, ahogy vagy!" Az utazásban sok kolibri- és jaguár-energiát is éreztem, és egy kisebb halál-élményem is volt, de az is viszonylag "könnyűnek" tűnt. Ezt a blogbejegyzést az első szertartás után írtam: "Újjászületés". Mivel ez most hosszúra sikerült, egy következőben írok majd a második szertartásról. 

Újjászületés

Megérkeztél ebbe a világba a fogantatásod pillanatában. Ki tudja, mivel érkeztél? Milyen életszerződést kötöttél, vagy milyen karmát hoztál össze magadnak az előző életeid során? Igazából csak azt látod, hogy megszületsz egy idegen környezetben, és ha szerencséd van, akkor a szüleid nem bántanak, és nem utasítanak el, hanem szeretettel fogadnak és megvédenek a sok traumától, ami gyermekkorodtól kezdve érhet téged. De mivel ők maguk is kaptak traumát jócskán, nem biztos, hogy tökéletesen fogják betölteni a szülői szerepet, legjobb szándékuk ellenére sem. 

De mi is az, hogy "tökéletes""? A szüleid megtanítanak arra, hogyan kell "rendes" embernek lenni, és megfelelni a társadalom, a család, Isten, stb. elvárásainak. Megtanulod, hogy elvárásokat kell támasztanod magaddal szemben, és ha nem azok szerint éled az életedet, akkor belső konfliktus támad az önazonosságodban, és megjelenik a bűntudat, az ítélkezés, a szégyen, a "lúzerség" érzése. Másokhoz hasonlítod magadat, és szomjazod anyád szeretetét, majd minden nő és anya-figura szeretetét az életedben, mert nem kaptál eleget. Lehet, hogy túlgondoskodóvá válsz, vagy éppen közömbössé és önzővé, mert nem tudod mive betölteni a szívedben tátongó űrt. 

Meg akarsz felelni az apád elvárásainak, és az ő példáját akarod követni. Ezért engedélyre vársz az apádtól és minden apa-figurától az életedben, hogy te magad is férfikorba léphess, és megélhesd az önállóságot. Mi mindent nem engedtél meg eddig magadnak a társadalmi elvárások és a jóváhagyás iránti igényed miatt? Miért szégyelled és rejtegeted sebezhetőségedet? Tökéletlen vagy, szeretethiányos vagy, számtalan trauma hasította fel a szívedet, sok mindenkiben csalódtál, és elveszítetted a bizalmadat még önmagadban is. Rettegsz attól, hogy nem fogsz kelleni senkinek, és nem lesz valaki, aki szeret és fogja a kezedet. De a Szellemvilág (vagy Isten, vagy az Istennő vagy az Univerzum, nevezd ahogyan szeretnéd) elfogad téged a tökéletlenségeddel, a hiányosságaiddal, a hibáiddal, önzéseddel és önvádaddal együtt. Elfogad, mert a szeretetben nincs tökéltes és tökéletlen, mint ahogyan nincs kötelezettség, viszont van felelősség, bizalom és megbocsátás. 

Nem kell, hogy megfelelj senkinek. Csak engedd be a Szeretetet a szívedbe a Félelem helyett. Engedj be annyit, amennyit csak bírsz, és hogyha a szívedből kifröccsenő szeretet könnyekkel áztatja el az arcodat, vagy a körülötted lévőket, akkor bocsásd meg magadnak, és engedd meg magadnak, hogy szeresd őket, és legfőképpen, szeresd önmagadat is. Nézz a tükörbe szeretettel, rajongással és teljes elfogadással! Öleld meg magadat és csókold meg a bőrödet minden nap! Mert értékes vagy, és szeretnivaló vagy. Menj egészen a mélyére ennek a szerelemnek, levetkőzve magadról minden gátlást, minden játszmát, minden színészkedést és megfelelést a külső elvárásoknak! Szeresd magadat vadul és lázadó módon, mert ahogy egyre szorosabbá fonódik ez az Ön-szerelem, úgy fogsz tudni másokat is szívből szeretni. 

Nem, nem kell semmit megtenned. Nem kell, hogy jó ember légy, nem kell, hogy mindig mindenre felelősséget vállalj. Lehetsz szeleburdi, csinálhatsz magadból hülyét, és odateheted a szívedet a szenvedésnek is akár. Mert ha elég mély ez a szeretet, amibe megérkezel, akkor igazából sebezhetetlenné válsz. Minden csapást el fog nyelni a szíved, és körbeöleli bársonyos szeretetével. 

Mi az, amitől félsz? Mi az, ami elől menekülsz? A magány? Szervezz randevút a Magánnyal. Csak Te és a Magány. Menjetek el kirándulni, udvarolj neki, bókolj, és dícsérd. Járj a kedvében, mert ezzel teljesen lefegyverzed, és a szövetségeseddé fog válni. Meg fogod tudni húzni a határaidat, amikor meg kell, és be tudsz ereszteni a szívedbe félelem nélkül bárkit, akit szeretnél. Nem fogsz függeni valaki máson azért, hogy oldja a magány miatti szorongásodat. 

Igazából, ha szerelmes leszel önMAGadba (vagyis az egész Univerzumba), akkor olyan titok birtokába jutsz, ami keveseknek adatik meg, és sokan meg fognak keresni, hogy oszd meg a titkodat velük. Mert mindenki boldog akar lenni, néhányan el is játsszák, hogy azok, de a valóságban nagyon kevesen érkeznek meg a megingathatatlan boldogságba. A fájdalom és félelem nélküli boldogságba. Csak haladj az Úton, mindig ott lesznek a támogató kezek, a fények, melyek tovább vezetnek, és az ölelések, melyek emlékeztetnek: sohasem vagy egyedül...

Elültetted a tiszta szeretet magját a szívedbe, most már csak gondozni kell és türelemmel várni, hogy egyre jobban megerősödjön a kívánságteljesítő növénykéd, és már nem csak tégedet, de másokat is elhalmozzon gyümölcseivel. Hadd boruljon virágba a szívedben az igazi bőség és gazdagság - a félelem és feltétel nélküli szeretet!

"Burokban születni..."

Azért tettem időzőjelbe a címet, mert a sámán-táltos hagyományban úgy tartják, hogy ha valaki burokban születik, vagyis a magzatburokkal együtt jön a világra, az egy égi jel, hogy a szellemi útra kell lépnie. Nos, a magam esetében nem tudok ilyen jelenségről, viszont ma egy szenzációs kienziológusnál voltam. Illetve sokan dícsérik, és én is hatékonynak éreztem az első kezelést. 

Sokan felteszik nekem a kérdést, hogy mindenkinek a traumáival foglalkozom, de az enyémeket ki kezeli. Nos, egy barátom ajánlására kerestel fel ezt a kineziológus hölgyet hétfőn. Szóval megérkeztem a kineziológushoz az Istenhegyi útra. Ez már önmagában szimbolikus volt, mert meg kellett mászni a "hegyet" az igazságért. 

Elkezdte tesztelni a kezeimet, az izomreakciómat. Előtte röviden elmondtam, hogy miért jöttem, milyen traumákat szeretnék oldani. Hossszas tesztelés után kisütötte, hogy amikor megfogantam, akkor a szüleim lelke be volt záródva, és nem fogadtak szívesen. Ezért a fogantatás után hatodik napon egy burkot húztam magam köré, majd a terhesség harmadik hónapjában még egyet, mert éreztem, hogy veszély leselkedik az egészségemre (anyukám rákos volt), majd a hatodik hónapban még egyet, ha jól emlékszem azért, mert arra számítottam, hogy a megszületésem után sem fog senki szeretettel fogadni. 

Azt mondta, hogy ez a három burok, amit én hoztam létre, minden ellen megvéd, viszont áthatolhatatlan, ezért csak a lelkem érkezett meg ebbe a világba, és a fizikai testem, étertestem, érzelmi testem és az elmém nem igazán érintkezik a valósággal. A lelkem viszont szeretetet éhezik kiskoromtól kezdve, és így nem tudtam megérkezni a felnőtt férfi szerepébe sem. Azt mondta, hogy a sámánság nekem való, és hogy profin értek hozzá, de csak a harmadik szememmel kommunikálok, csak az intuíciómra hagyatkozom, és a többi csakrám be volt záródva. De azt is mmondta, hogy a jó hír az, hogy a három gyerekem felé megnyílt a lelkem, és hogy ők nagyon szeretnek engem. 

Ekkor azt mondta, hogy leveszi rólam ezt a burkot, illetve saját magamnak kell levennem, és felállított. Le kellett húznom egy cipzárt a fejem fölülről a lábaimig, majd kilépnem ebből a burokból, összegyűrni, és zsebre vágni. Már nem lesz többé szükségem rá. A Szeretet megvéd... Olyan érzés fogott el, mint amikor Neót lekapcsolták a mátrixról, és kiesett abból a kapszulából, melyben egész életében szunnyadt és élte álom-életét. 

Azt is mondta a kineziológus, hogy szerencsémre az én lelkem nyitva volt, amikor a három gyerekem érkezett, így tudnak kötődni hozzám. Utána ezt az aktiválást, amivel beleálltam az összes testembe a fogantatás után, visszavezette a jelenkorig, hog végre megérkezhessek a felnőtt férfikorba, és ne csak egy szeretet után kuncsorgó gyermeki lélek legyek. A kezeimen is érezte, hogy amikor a nevemen szólított, akkor már sokkal erősebb volt az izomreakció. 

Azt is kitesztelte, hogy két hét múlva kell még jönnöm, akkor más dolgok fognak a terítékre kerülni bizonyára. Ahogy hazafelé tekertem, felszabadultság és az erőbe való megérkezés  érzései fogtak el. Úgy érzetem magamat, mint lélekvisszahívás után. Otthon vettem egy forró kédfürdőt, hogy megünnepeljem új, teljs értékű életem első napját. Majd elmentem dolgozni, többen is jöttek ma kezelésre hozzám. Nagyon jól tudtam koncentrálni, "beleláttam" mindenbe, és az intuícióm még jobban működött, mint eddig. Remélem, hogy a többi is fog... 

A gyász anatómiája

Feltették nekem a kérdést, hogy miért kell gyászolni, mi a gyász jelentősége. Nos, megértésem szerint a gyász egy trauma-túlélési stratégia, és minél tudatosabban alkalmazzuk, annál könnyebben ki tud gyógyulni a lelkünk a veszteség okozta traumából. De kezdjük a történetet korábban. Én régebben nagyon elutasító voltam a halállal kapcsolatban, nem szívesen mentem el a nagymamám, nagypapám, de még az anyám vagy apám temetésére sem. Valószínűleg úgy tekintette a lelkem, hogy ha részt veszek a temetésen, azzal a saját tudomásomra hozom a közeli hozzátartozóm elveszítését, amiről könnyebb nem tudomást venni, tagadni úgy, ha nem búcsúztatjuk el, gyászoljuk el megfelelőképpen. Persze a trauma attól még ott marad, sőt, a halállal kapcsolatos tagadásunk vagy félelmünk is növekedni fog. 

Aztán Krisna-hívő lettem, és magamévá tettem a reinkarnáció üdvözítőnek ható tanát - a lélek örök, a test átmeneti, ezért fölösleges bánkódni az elmúlásán. Ez az ideológia azonban önmagában nem hozta el azt, hogy megbékéltem volna a halál jelenségével, és megtanultam volna elengedni azt, ami meghalni készül az életemben, nem csak hozzátartozókat, számomra fontos személyeket, hanem olyan élethelyzeteket, helyszíneket, ingatlanokat, anyagi dolgokat vagy kapcsolatokat, melyek konkrétan nem halnak meg ugyan, mégis megszűnik jelenlétük az életemben, és ezért veszteségként élem meg azt, hogy véget érnek. 

Amióta a sámánsággal foglalkozom, a halálnak azt az aspektusát is sokkal "közelebbről" tapasztaltam meg, hogy a felkészületlen lélek számára bizony küzdelmes lehet az átlépés és a továbbutazás. De azért azt gondolom, hogy az eltávozott lelkek szempontjából nézve a gyásznak nem ugyanaz a jelentősége, mint az ittmaradottak esetében. Hogy miképpen segíthetjük a halottak lelkének továbbutazását a Holtak Birodalmába, arról egy korábbi blogomban írtam (Egyéni lélekkísérés). Most azonban a gyász jelentőségéről szeretnék írni a lelkünk egészsége szempontjából. 

A veszteség megélésének és feldolgozásának első lépése annak elismerése és elfogadása. Ez jelenti a gyászfolyamat kezdetét. Ha nem sikerül feldogozni a veszteségből fakadó traumát, akkor az lélekvesztéssel járhat, vagyis egy lélekrészünk megakad a szellemi térben, és nem fogjuk tudni elengedni a halottat vagy az elveszített, számunkra fontos dolgot. A gyász ugyanis vonatkozhat egy tárgy, lehetőség stb. elvesztésére is, amely a számunkra sokat jelent. Sőt, egy párkapcsolat megszakadása után is le kell folytatni egy gyászfolyamatot, hogy teljesen el tudjuk engedni a volt társunkat, és le tudjuk zárni  a hozzá fűződő érzelmi-energetikai kapcsolatot. A lélekvesztés megelőzése önmagában nem garantálja ugyan a trauma sikeres feldolgozását, de szinte elengedhetetlen hozzá. Ez a gyászfolyamat második fontos eleme - az elengedés és lezárás tudatos gyakorlása. Az elvesztett személyhez fűződő emlékeket nem kell elfelejteni vagy kizárni a tudatunkból, de a gyászfolyamat során, amikor rá gondolunk, akkor mindig búcsúzzunk el tőle, érezzünk hálát, és gondoljunk rá elengedő szeretettel, tudatosan a múltba helyezve a vele kapcsolatos élményeket. Ebben az esetben az emlékek gazdagítani fogják a személyiségünket, ellenben ha a veszteség áldozatának érezzük magunkat, akkor a trauma csak mélyülni fog a veszteséggel kapcsolatos düh, igazságtalanság, keserűség, kilátástalanság érzéseinek sulykolásával. 

Hogyan és meddig tartson a gyász? Ez nagyban függ attől is, hogy mit vagy kit gyászolunk, de általában fél-egy éves időtartamot megengedhetünk magunknak. Ritkább esetben a gyászfolyamat hamarabb is le tud zárulni, amikor már úgy érezzük, hogy gyógyult szívvel tudunk továbblépni a jövő felé. Viszont ha jóval tovább húzódik egy évnél, az arra utal, hogy beleragadtunk a veszteségérzetbe, nem merünk továbblépni és lezárni az ügyet, elengedni a gyász tárgyát. A gyász magában foglalja az elveszített személlyel kapcslatos emlékek megengedését. Arra utalok itt ezzel, hogy nem kell erőltetve vagy tudatosan előrángatni a hozzá fűződő emlékeket a kelleténél nagyobb mértékben, de meg kell engedni a felbukkanásukat, és amint fentebb írtam, hálával és elengedő szeretettel érdemes megélni őket. Végezhetünk akár kisebb megemlékező szertartást vagy szertartásokat a halál vagy veszteség utáni egy év során. Erre nincsenek konkrét előírások, de megtehetjük azt, ami intuitíve jön. 

A gyászfolyamat alaphangulata tehát a két szésőség közötti kellene, hogy legyen - se a túlzott kétségbeesés és önsajnálat, se a túlzott ridegség és érzéketlenség ne jellemezze, mivel ezek korlátozzák a gyászfolyamat gyógyító hatását a lelkünkre nézve. Maga az elengedés, a kapcsolat lezárása, az erőnk és a lélekrészeink visszahívása a legfontosabb a gyászfolyamatban, és annak a megélése, hogy a halál, az elmúlás az élet természetes része, mely nem feltétlenül szomorú vagy tragikus, csak a mi modern kultúránkban kapcsolódik hozzá ilyen jelleg.

Trauma-túlélési mechanizmusok

A traumákat valahogy túl kell élni, hiszen a lelkünk (mely a testet összetartja) a túlélésre van tervezve. Ezért működnek bennünk öntudatlanul olyan, az evolócióból és a kollektív tudatból fakadó túlélési stratégiák, melyek ha nem is ideális módon, de lehetőséget biztosítanak a trauma későbbi feldolgozására. Viszont mindig túlélő üzemmódban lenni nem igazán jó, mert az ember hajlandó sok kompromisszumot kötni a túlélés érdekében, de nem jut figyelme a kiteljesedésre, a személyiség gyógyítására és a mélyebb önismereti munkára. Tehát jó, ha felismerjük ezeknek a túlélési mechanizmusoknak a működését a tudatunkban, mert egyrészt egy trauma aktuális bekövetkezését jelzik, másrészt arra is utalnak, hogy mennyire gyógyultan és tudatosan tudjuk őket alkalmazni. Kezdjök rögtön azzal a kettővel, amit a pszichológusok általában egybe szoktak venni: fight or flight ("harcolj vagy menekülj"), pedig az alapkoncepciójuk sok mindenben eltér. Az alábbi infókat is már közreadtam Facebook-posztokban, de most egyben összegyűjtöm a visszakereshetőség kedvéért. Az egyes túlélési reakciók megvalósulásának módja által felmérhetjük, hogy mennyire tudatos vagy sérült személyiségből táplálkoznak. 

1. - A menekülés (Flight)

Az emberi pszichológiába ösztönszintű túlélési reakciók vannak beprogramozva, melyek alkalmazásával a lélek igyekszik túlélni egy traumát vagy stresszhelyzetet. Az egyik legegészségesebb reakció a traumára a menekülés (flight), mellyel az áldozat igyekszik elkerülni a trauma megismétlődését. Ennek legszélsőségesebb fajtája az öngyilkosság, de különböző félelmek, fóbiák, gátlások is kialakulhatnak a trauma nyomán. Sok esetben a trauma elszenvedője ösztönösen “törli” a traumával kapcsolatos emlékeket, és a tudatalattiba próbálja süllyeszteni az egész élményt, főleg olyankor, ha nem sikerült elmenekülnie a trauma, bántalmazás elől. Ilyenkor egy vagy több lélekrész is leválik, és az áldozat elveszíti a kapcsolatát saját lélekrészeivel, a személyisége szétdarabolódik.

2. - A harc (Fight)

Az előző stratégiával szemben, amikor az áldozat úgy érzi, hogy erejéből nem futja a trauma okának kiiktatására, és ezért a menekülést választja; a harc az a reakció, amit akkor választunk, ha esélyt látunk a győzelemre. Például egy függőség, betegség vagy a túlsúly legyőzése kíméletlen harcot követel, nem tudunk “kimenekülni” belőle. A harc-reakciót azonban nem mindig a bátorság motiválja. Van, amikor félelemből, kétségbeesésből vagy bosszúból harcolunk. Sok esetben a harc-reakció pusztítással vagy sérüléssel, veszteséggel járhat, így maga az agresszió megnyilvánulása még győzelem esetén is mélyítheti a traumát. Nagyon bölcsen, tudatosan és józanul kellene dönteni abban, hogy mikor, miért és hogyan bocsátkozunk harcba, ami traumatizált lélekkel nem mindig sikerül. Múltbeli harcainkból, látszólagos győzelmeinkből és vereségeinkből is nagyon sokat tanulhatunk.

3. - A gondoskodás

Ez az empaták tipikus traumakezelési stratégiája - amikor szenved, akkor keres valakit, aki nála is jobban szenved, és a róla való gondoskodásra koncentrál, mivel azzal elvonja a figyelmét saját traumájáról, de ezt általában áldozat-, megmentő-, vagy mártírszerep felvételével teszi. A segítő foglalkozásúak között is előfordul az ilyen kényszeres, sérült segítő szerepkör kialakulása, melyben a segítés sokszor nem a belső stabilitásból, hanem a saját traumák előli menekülésből táplálkozik. A gyerekének mindent megadni kész szülő is sokszor a saját gyerekein keresztül igyekszik megélni saját, összetört álmait, és ezáltal transzgenerációs mintáit is átviszi a gyerekére.

4. - A ragaszkodás

Amikor a lélek traumát szenved el, akkor ösztönösen belekerül az üldöző-áldozat-megmentő dráma-háromszögbe, és amennyiben áldozatként azonosítja magát, keres egy megmentő-figurát, aki védelmezi a traumatizáló hatásokkal szemben. Ez a gyermek esetében a szülő, egy beteg ember esetében az orvos, ápoló, terapeuta, vagy más esetben a “gazda”, aki fenntart, tanít, vagy akit szerepmodellnek tekintünk. A megmentő iránt erős ragaszkodás alakulhat ki, ami által a traumatizált személy kiszolgáltatottá, manipulálhatóvá válhat, és így kodependens kapcsolatba kerül a megmentő-figurával.

5. - A célok kitűzése

Amikor a lélek a traumák súlyát cipeli magával, akkor célokat ketes, melyekért érdemes (túl)élni, küzdeni, áldozatot hozni. A célok, vágyak, kötelezettségek mind nagyon fontos dolgok, és szükséged van motivációra ahhoz, hogy ne add fel a céljaidat. Amikor viszont a közeli és távoli célokat, mindennapi tevékenységeket arra használod, hogy eltereld a saját figyelmedet feldolgozatlan traumáidról, akkor ezek pótcselekvéssé válnak, és gyakran a velük asszociált öröm- és elégedettség-érzéstől is megfosztod magadat. “Nem a cél a fontos, hanem az út” - szokták mondani, de ha úgy érzed, hogy kényszeresen haladnod kell az úton, újabb és újabb célokat vízionálva magad előtt, hogy “legyen miért élni”, akkor a céljaid elérésekor elmarad a beteljesülés és a hála érzése, mert a lelkedben még mindig űr tátong. Ha feldolgoztad a traumáidat, akkor a lelked arra a szabadsági fokozatta ébred, amikor az úton való haladás, a nehézségek leküzdése, az eredmények elérése vagy éppen elengedése egyaránt lehetővé teszi az elégedettség, teljesség, ragaszkodás nélküli motiváció és az aktivitás közbeni elcsendesedés állapotainak megélését. Ezt nevezhetjük asszertivitásnak is, de a traumákkal kapcsolatos munkát nem hagyhatjuk ki belőle.

6. - Alkalmazkodás

Mindannyian számos álommal és vággyal a szívünkben születünk, de van, amikor az életed során megélt traumák arra kényszerítenek, hogy feladd az álmaidat és lemondj a céljaidról. Például ha gyerekként az az álmod, hogy zenész vagy művész legyél, de a felnőttek azt sulykolják beléd, hogy nincs tehetséged hozzá, vagy nem tudsz megélni belőle, akkor el fogod fojtani ezt a vágyadat, és lehet, hogy egy lélekrészed is vele megy. Ha egy-egy szokásod miatt mindig szídnak vagy büntetnek, akkor szégyenérzet és bűntudat alakul ki benned és elfojtod azt a szokást. Fontos felismerni tehát, hogy mikor kell valamit valóban elengedni, és mikor tudod ezt tudatosan, őszintén megtenni, és mikor van az, hogy egy trauma miatt mondasz le valamiről, néha önbüntetés gyanánt, ilyen programokat kialakítva a tudatodban: “Nekem ez nem jár, nem érdemlem meg” stb. Az elfojtott vagy kényszerből elengedett vágyak újabb traumát okozhatnak, és erős önkorlátozó hiedelmeket betonoznak be a tudatodba.

7. - Versengés

Ez a traumakezelési stratégia minden főemlősbe bele van kódolva. Hajlamosak vagyunk másokhoz hasonlítani magunkat, versenyre kelni velük, néha még az is hamis biztonságérzetet ad, ha másokban látunk egy hibát, és így önmagunkat jobbnak, sikeresebbnek, életrevalóbbnak tekinthetjük. A fizikai túlélés a múltban és néha a jelenben is azon múlik, hogy ki az, aki sikeresebben tud hozzájutni az életszükségletekhez, pénzhez, befolyáshoz és más anyagi forrásokhoz. A traumák feldolgozása után képessé válhatsz arra, hogy ne azért versengj másokkal, mert fenyegetve érzed magad vagy a szűkös anyagi lehetőségek miatt szorongsz, hanem a fejlődésedet önmagadhoz mérve, és a ragaszkodásokon, eredménycentrikusságon túllépve is találj motivációt az önmeghaladáshoz és ahhoz, hogy hiteles példává válj mások számára.

8. - Szeretet és együttműködés

Az ember társas lény, és mint ahogyan a főemlősökben, bennünk is megvan a késztetés az együttműködésre, az empátiára a traumák és nehéz helyzetek túlélése érdekében. Ez a stressz-reakció azonban viszonylag magasabb tudatosságot és egészséges ősbizalmat feltételez. Ha bízol az embertársaidban, akkor hajlandóbb vagy segíteni a rászorultakon vagy segítséget kérni, elfogadni. Az önzetlen szeretet olyan társadalmi struktúrában, mikroközösségben tud megnyilvánulni a leginkább, ahol nem a megfélemlítésen alapuló alá-fölérendeltségi viszonyok dominálnak, hanem az egyenlőség, önkéntesség, a közös vízió és közös értékek. A spirális fejlődési struktúrában ez már a transzperszonális szint, amikor az egyéni érdekeinket hajlandóak vagyunk alárendelni vagy összehangolni a közösség jól-létének érdekeivel. A szeretet-alapú együttműködés nem csak a traumák túlélését segítheti, hanem számos gyógyító folyamat kibontakozását is támogatja.

Ehhez kapcsolódó további írásaim:

Gyermekkori traumák

10 alkalmas komplex traumaoldás

Gyermekkori traumák

Az alábbi információk már megjelentek külön posztokban az Facebook oldalamon, de mivel én magam is elég nehezen tudtam msot visszakeresni őket, úgy döntöttem, hogy összefoglalom őket itt egy blogposztban. A gyermekkori traumák főbb típusainak és szimptómáiknak ismertetését olvashatjátok itt, melyek sok esetben felnőtt korunkban is erősen befolyásolják viselkedésünket, gondolkodásunkat és reakcióinkat. 

Elutasítás

Amikor a szülő érzelmileg elutasítja a gyerekét vagy diszkriminálja a testvéreivel szemben, a gyerek önbizalma összetörik, kétségek gyötrik, megfelelési kényszer, depresszió és félelem alakulhat ki az elutasítás bármilyen fajtájától, ami gyakran felnőttkorban is megmarad. A gyermeki elme ugyanis nem tudja feldolgozni azt, amit a felnőtt fel tud.

Ha a szülő narcisztikus alkat, akkor észre sem veszi az okozott traumát. Gyakran a szülő képtelen megfelelni a gyerekneveléssel járó terheknek, és ezért elutasítja a gyereket, érzékelteti vele, hogy terhet jelent, vsgy le is mond róla. Az elutasító érzelmi minta transzgenerációsan is átíródhat nemzedékről nemzedékre.

Elhagyás

Ez a trauma kissé más jellegű, mint az elutasítas traumája. Egyik vagy mindkét szülő elveszítéséhez kapcsolódik haláleset, betegség vagy válás miatt. Ha valaki gyermekként megéli ezt a traumát, az később is szoronghat vagy félhet attól, hogy elveszít számára fontos, szeretett embereket, kapcsolatokat. Az elhagyási trauma az alábbi viselkedési mintákat eredményezheti:

- mindig elégedetté akar tenni másokat;
- aránytalanul sokat fektet be a kapcsolataiba;
- képtelen megbízni másokban, féltékeny;
- ellök magától másokat, mert fél az elutasítástól, képtelen elköteleződni;
- nem érzi biztonságban magát a párkapcsolatban;
- hajlamos a kodependens kapcsolatok kialakítására;
- folyamatos megerősítést igényel, hogy a másik szereti és nem akarja elhagyni;
- kontrollálni akarja a partnerét és másokat;
- képtelen kilépni a toxikus kapcsolatokból;
- nehezen tudja fenntartani a kapcsolatait, sűrűn vált partnert.
- szabotálja a kapcsolatait;
- kerüli az érzelmi intimitást, mert fél a kiszolgáltatottságtól.

Aki gyermekkorban megélte az elhagyási traumát, az hajlamos lehet olyan emberekhez kapcsolódni, akik nem bánnak jól vele, vagy el is hagyják. Ez pedig megerősíti a traumát és a bizalmatlanság érzését.

Elhanyagolás

A gyermekkori elhanyagolás trauma akkor alakul ki, ha a szülő, nevelő nem gondoskodik a gyermek alapvető fizikai, egészségügyi, érzelmi és életszükségleteiről. Gyakori változatai a gyermek felügyelet nélkül hagyása, érzelmi ridegség vagy elhanyagolás, elutasítás, a lakhatás, élelmezés, ruházkodás, oktatás, orvosi ellátás hiányosságai.

Ha a szülő közömbös, elutasító, irracionálisan viselkedik gyermekével, vagy depressziós, alkohol-, drog- vagy egyéb függőségben szenved, akkor elhanyagolhatja gyermekét. Sok szülő nem tudatosan teszi ezt, hanem a tudás vagy tapasztalat hiánya, múltbeli trauma, extrém stressz, létbizonytalanság, betegség, fogyatékosság vagy függőség miatt.

Az elhanyagolási trauma következményei lehetnek viselkedés-zavarok, gyenge kognitív vagy beszédkészség, gyenge indulatkezelési képesség, elzárkózás a társas kapcsolatoktól, magány, az érzelmek kezelésével kapcsolatos nehézségek, alacsony önértékelés, tanulási és intellektuális nehézségek, és olyan patologikus tünetek, mint a tikkelés, dührohamok, lopási, önkínzási, önbüntetési hajlam.

Árulás

Amikor a szülő, nevelő, tanító vagy egy intézmény vezetője visszaél a gyermek (vagy felnőtt) bizalmával, kihasználja érzelmi kötődését, anyagi vagy egyéb ráutaltságát, és zsarolja, manipulálja, vagy bántalmazza a gyereket, azzal összetöri a bizalmát és traumát okoz neki (Betrayal Trauma).

A gyermek bárminemű (szexuális, fizikai, érzelmi) bántalmazása magában hordozza ezt a traumát. A gyermek lelke védekezésképpen disszociációval reagál, vagyis “kiiktatja” tudatából a traumatikus emléket, hogy túl tudjon élni az ézelmileg nem biztonságos, ellenséges, kiszolgáltatott helyzetben. A tudattalanba sülllyesztett emlékkel együtt egy vagy több lélekrészével is elveszítheti a kapcsolatot.

A trauma következményeképpen a gyermek felnőttként is nehezen alakít ki bizalmas kapcsolatokat, hiszen fél az újabb árulás-élménytől. Az is előfordul, hogy szeretetnyelvébe “beépül” a bántalmazás ténye, és így hajlamos lesz ilyen kapcsolatokba belemenni és benne maradni, újraélve a gyermekkori trauma érzelmi mintázatát.

Igazságtalanság

Az árulási traumához hasonlóan a szülők és a nevelők részéről érheti hátrányos megkülönböztetés, rosszindulatú hibáztatás a gyermeket. Míg az árulási trauma összetöri a gyermek bizalmát, az igazságtalanság hatására elveszítheti a hitét abban, hogy a világ igazságos és erkölcsös.

A szexuális bántalmazásban mindig benne foglaltatik ez a trauma, hiszen az elkövető azt érezteti az áldozattal, hogy ő nem számít, es önző módon kihasználható. A bántalmazás eltitkolása, a gyermek fenyegetése, hibáztatása mind elmélyítik az igazságtalanság-traumát, de már az is kiválthatja, ha a szülő hazudik, nem tartja be az ígéretét, vagy nem ismeri be az elkövetett hibáját, miközben a gyermektől az ellenkezőjét várja el.

Az igazságtalanság-trauma felnőttkorban is predestinálhatja a gyermeket a diszkriminatív helyzetek tolerálására, és arra, hogy ne álljon ki, hanem lenyelje a sérelmeit, vagy éppen túlzó módon harcoljon a jogaiért. Ennek során a trauma beépül, és az illető már számít arra, hogy ismét igazságtalanság éri. Hajlamos lehet a távolságtartásra, mások kerülésére, vagy érzelmi “páncélt” növeszt maga köré, hogy megvédje magát, sokszor alaptalanul is feltételezi a támadást, és túlzó módon védekezik, vagy ellentámadásba lendül, ha az ítélkező magatartás legkisebb jelét véli felfedezni.

Megaláztatás

A megalázás mindig hatalmi pozícióban lévő személyektől jön - szülő, nevelő, idősebb testvér vagy csoporttárs. A megalázás erődemonstráció, mely gyakran az igazságtalanság traumáját is magában hordozza. A fizikai, verbális, érzelmi bántalmazás is minden esetben megalázással jár, melynek nyomán a gyermek önbecsülése darabjaira hullik, önpusztító programok alakulnak ki az elméjében, és elveszíti bizalmát a világban, mely nem védte meg őt a megaláztatástól. Az áldozathibáztatás mélyíti ezt a traumát. A gyermek igazságot és védelmet keres, és ha a megalázó bocsánatot is kér, az csak részben enyhíti a traumát, mert a gyermek már nem fog bízni az elkövetőben, főleg, ha annak megalázó magatartása megismétlődik.

A megaláztatás trauma következménye az önbecsülés és a fontosság érzésének maradandó elvesztése, frusztrált düh, elkeseredés és bosszúszomj, mely érzések tovább mélyítik a traumát. A megaláztatás trauma némileg eltér a megszégyenítésből fakadó traumától.

Megszégyenítés

Ha a szülő, nevelő vagy más felnőtt ismételten és igazságtalanul megbünteti, elítéli a gyermeket, vagy alaptalanul hibáztatja bizonyos dolgok miatt, akkor a gyermek beépíti ezeket a sérelmeket a személyiségébe, és folyamatos, úgynevezett toxikus bűntudatot érez:

“Nem vagyok szerethető, nem számítok, minden az én hibám, semmit sem tudok jól csinálni, nem érdemlem meg a sikert, rossz gyerek voltam, megérdemlem azt, hogy mások rosszul bánjanak velem, rossz ember vagyok, nem fontos az, amire vágyom vagy amire szükségem van, senki sem szeret, nem lehetek önmagam mások előtt, el kell titkolnom a valós érzelmeimet és gondolataimat, sohasem leszek elég jó.” Stb.
Ezeknek az egymásra épülő különböző traumáknak a gyógyításával felnőttként mindenképpen érdemes foglalkozni, ha nem akarjuk magunkkal cipelni a következményeit. Hogyan is kezdhetünk hozzá ezeknek a lelkünkben mélyre temetett traumáknak és következményeiknek a felszámolásához, feloldásához? Ezzel kapcsolatban dolgoztam ki egy tíz alkalomból álló traumaoldási stratégiát, melyben sámáni módszerekkel törekszünk a lelket terhelő emlékek hatásának feldolgozásában. Erről itt olvashattok bővebben:

10 alkalmas komplex tramaoldás sámáni módszerekkel

Átkok és lélekvisszahívás

Nagyon sokan keresnek meg lélekvisszahívással kapcsolatban, ami általában helyénvalónak bizonyul, hiszen, mivel a lelkünk a túlélés érdekében darabjaira hasad egy-egy trauma átélése során, és tulajdonképpen kijelenthetjük, hogy nincs olyan ember, aki ne szenvedett volna el valamilyen traumát, így a lélekvesztés is ugyanolyan általános jelenség, mint a traumák által okozott sebek cipelése a tudatunkban. Természetesen vannak más módszerek is a traumák oldására, és mindenkit bátorítok is, hogy éljetek ezekkel. A lélekvisszahívás egy kiegészítő kezelés, mely nagyban megtámogatja a trauma feloldására tett erőfeszítéseket. Hogy egy hasonlattal éljek: Ha valaki elveszíti a lábát, akkor megtanulhat mankóval vagy műlábbal járni, de ha visszakapná a lábát, akkor sokkal teljesebb életet tudna élni. Ezt a teljességet kaphatjuk vissza a lélekvisszahívással, hiszen a leszakadt, elkülönült lélekrészeink hozzánk tartoznak, és ők is akkor tudnak továbbfejlődni és kiteljesedni, ha visszatérnek a fő lélekrészhez, mely a testben lakozik. A lélerészekkel együtt sok energiát is visszakapunk, és az integrációs időszak után sokkal sikeresebben, magabiztosabban tudjuk kigyógyítani magunkat a szerzett traumából. A lélekvisszahívás folyamatáról itt írtam, illetve ebben a blogban megtaláljátok a korábbi, ezzel kapcsolatos írásaim linkjeit is.

Mi az az átok?

Az ezoterikus és new age világban divatos dolog az "átok" szóval dobálózni, de nézzük, mit is jelent ez energetikai szempontból, iletve sámáni megközelítésben? A lélekrészek leválásának két oka lehet: A "fortholder", vagyis a "vár őre", a fő lélekrészünk, azonosságunk önként küldi el egy lélekrészét, hogy elvigye a trauma által okozott fájdalmakat és emlékeket; vagy hogy elkísérjen valakit, akihez ragaszkodunk, és nem tudjuk elengedni (ex-partner, halott hozzátartozó, vagy bárki, akit fontosnak tekintünk az életünkben és erősen kötődünk hozzá). Az ilyen, elvándorolt lélekrészek viszonylag könynen hajlandóak visszatérni, mert nem tartja ott őket valaki másnak az ereje. De mi van esetleg olyan esetben, ha az ex-partnerünk nem tudta feldogozni a szakítást, és nem csak energetikailag, hanem a fizikai valóságban is próbál még beleszólni az életünkbe? Ilyenkor ő nem fogja akarni elengedni a lélekrészünket, de szerencsére a szellemi segítők olyan erővel rendelkeznek, hogy az ilyen, ösztönszintű megkötöttségeket képesek hatástalanítani. Csak azt kell biztosítani, hogy az alany, aki kéri a lélekrészének visszahozását, maga is hajlandó legyen visszaadni az ex-partnere lélekrészeit. Így tud megszűnni az energetikai kötődés.

Egy másik eset az, amikor egy narcisztikus, pozesszív, manipulatív partnerrel, főnökkel, tanítóval, szülővel stb. voltunk kapcsolatban. Ezek a személyek még mindig, az előző esethez hasonlóan, ösztönszinten irányítják az energetikai folyamataikat és a "lélekszerzést", hiszen minél több embert szeretnének manipulálni és függőségi helyzetben tartani: a családtagjaikat, beosztottjaikat, barátaikat, követőiket stb. Mondjatjuk, hogy egy erőteljes narcisztikus patológiát élő ember szinte "sportot űz" a lélekrészek megához láncolásából, de ez még mindig inkább ösztönből, megérzésből történik. A legtöbben nem rendelkeznek olyen mértékű mágikus képességekkel és tudatossággal, hogy szánt szándékkal, tudatos operációval szerezzenek lélekrészeket a "gyűjteményükbe". Láttam már ilyen "gyűjteményeket" lélekutazásban.

Az átkok hasonlóan működnek, hiszen a fenti eseteket is, ahol bőven történik bántás, "átkozódás", rosszindulat, rossz kívánása a másiknak, bosszúállás, kárörvendés stb.; bizonyos értelemben tekinthetjük átoknak, bár megint csak, általában nem tudatos mágikus folyamatokról van szó. Ennek ellenére a zavaró, ártó energia (hucsa) érezhető, és a lélekrészek visszaszerzésével ezek a hatások alábbhagynak.

Konkrét átoknak azt tekinteném, ha valaki rosszat akar egy ismerősének, és elmegy egy mágushoz, "boszorkához", stb. aki ilyen jellegű vudu- és egyéb tevékenységet vállal, és megfizeti azért, hogy a mágus ezt vagy azt az átkot szórja a szenvedő félre. Tekintsünk most el attól, hogy kinek mekora szellemi ereje van, maga az elv még mindig igaz: ha kifejezetten és szánt szándékkal akarsz rosszat valakinek, az az ártó hatás sokkal konrétabban nyilvánul meg, mintha csak ösztönszintű játszmákban szórod felé a rosszindulatú energiát. Magyarul, az van átok alatt, akit valaki valamikor konkrétan megátkozott, akér ebben, akár az előző életében, és szellemi energiát, áldozatot tett bele ebbe a mágikus folyamatba, mert anélkül ugye nem sok ereje lesz. Bármilyen szellemi erőfeszítésből származó erőt használhatunk segítő vagy ártó szándékkal. Például ha nem eszem egy hétig, annak az erejét felajánlhatom valakinek a gyógyulására, boldogulására (ezt nevezzük áldásnak, és sokkal kevésbé agresszív energiát jelent, mint az átkozás), de ugyanúgy kérhetem, hogy az energia okozza valakinek a betegségét, szomorúságát, veszteségét stb. Az erő előjel nélküli, mi adunk irányultságot és minőséget neki a szándékunkkal. 

Az átkoknak van egy olyan aspektusa is, hogy a káros mintázat beleíródik az energiameződbe, és a hatását transzgenerációsan is továbbadhatod a gyerekeidnek, unokáidnak. Tehát ha felismerted az átkot, és sikerül hatástalanítani, visszaverni, azzal a következő nemzedékekkel is jót cselekszel. A lélekvisszahívás fontos szerepet játszhat ebben a folyamatban. 

Tehát mit lehet tenni, ha valakit konkrétan, tudatosan megátkoztak? Persze lehet, hogy őt erről nem tájékoztatták egyértelműen, de ha felmerül ennek a gyanúja, azt egy sámán általában be tudja azonosítani. Az átkok visszaverésére is hatástalanítására többféle módszer létezik, és ezek sikere egyrészt a sámán és szövetségesei szellemi erejétől függ, másrészt a megátkozott személy karmikus adósságától. Ha a karma indokolja a szenvedést, akkor az valamilyen formában mindenképpen megérkezik, akár átok, akár más "balszerencse" formájában. 

Az átkozás folyamata tehát mindenképpen lélekvesztéssel, illetve "lélekrablással" jár, mivel az átkot elhelyező személy uralkodni próbál a személyiségünk bizonyos aspektusa felett. Tehát maradjunk annál a kérdésnél, hogy vissza tudjuk-e hozni egy elátkozott személy lélekrészét? Itt a sámán már nagyobb ellenállásba ütközhet, sőt, támadás is érheti, mert az átkozó mágus által uralt szellemek védelmezni próbálják a területüket. Ezek általában mind Középső Világbeli szellemek, hiszen az Alsó és Felső Világok tiszta szellemi energiáit nem tudja senki ártó tevékenységre kényszeríteni. Ők harmóniában élnek, és ezt a tiszta minőséget (számít) hozzák az életünkbe, ha kapcsolódunk hozzájuk. Plusz védelmet is adnak a veszélyekkel szemben. Tehát a sámán szövetségeseinek, erőállatanak, őrzőszellemeinek erejétől is függ, hogy képes-e megtörni az átok által fogva tartott lélekrész béklyóját, és kiszabadítani, visszahozni azt. Általában, mivel a mai világban igen kevés a "haladó" szintű mágus, ez sikerülni szokott. 

Ha viszont a sámán esetleg erején felüli vállalkozásba fogna, akkor az erőállatok figyelmeztetni fogják a veszélyre, a védelmező szelleme a segítségére siet, és figyelmezteti, hogy túlzottan nagyhatalmú ellenféllel van dolga, ne bocsátkozzon bele a szellemi csatába. Ilyankor a sámán ezt közli a vendégével, és azt a problémát, amit ő esetleg nem tud megoldani, valaki más, nagyobb szellemi erővel rendelkező személy vagy szellemi lény simán elintézi. A lélekvisszahívás tehát akkor is fontos része a védekezési és feloldási stratégiának, ha felismertük, hogy átokról van szó. Legyengült, széthullott állapotban ugyanis a szellemi "immunitásunk" is lecsökkenhet, és sokkal könnyebben elhelyezheti valaki a tudatalattinkban az ártó szándékú programokat. 

Még egy dlogról érdemes beszélni a végén: Ha valaki úgy keres meg, hogy őt megátkozták, és szentül meg van győződve erről, akkor előfordul, hogy "bebetonozza" a hitrendszerébe ezt az eseményt, és ha ragaszkodik hozzá, akkor nincs az a sámán, akik kihozná belőle a kifejezett vagy hallgatólagos akarata ellenére. Ez akkor is bekövetkezhet, ha valóban átkozás esetét azonosítjuk, és akkor is, ha az illető pusztán kitalálta ezt az eseményt az áldozatszerepének fenntartása érdekében. 

10 alkalmas komplex traumaoldás sámáni módszerekkel

Sokan keresnek fel azzal, hogy segítséget szeretnének kapni az elakadásaikban, de nem tudják, hogy melyik módszer lenne a legmegfelelőbb az általam gyakorolt sámáni eljárások közül. Ezért állítottam össze az alábbi kezelési stratégiát, amelyen belül az egyes alkalmak során természetesen személyre szabott élmények várhatók, mégis a 10 alkalom már elegendő arra, hogy sok, mélyebben fekvő blokkot, traumát is kimozdítson a tudatalattiból, és mindenki kaphat útmutatást, inspirációt az önmunka folytatásához. Arra ne számítsatok persze, hogy elég tízszer eljönni és lefeküdni, mert egyrészt bizonyára fogtok házi feladatokat kapni, amiket nem én határozok meg elsősosban, hanem a Szellemvilág, másrészt a negatív programok átírásába és a viselkedésünk, reakcióink tudatos megváltoztatásába bizony energiát kell fektetni.

Ugyanakkor olyan útmutatást és támogató erőt kaphattok a Szellemvilágtól, mely nem csak az önismereti és öngyógyítási folyamatok útján indíthat el egy erőteljes lökettel, hanem a spiritualitás és a tudatosság fejlesztésének útja is felsejlik előttünk. Természetesen mindenki útja egyéni sajátságokkal lesz trakítva, de egy dolgot biztosan elmondhatunk: ha elindulsz rajta és keresed a megoldásokat, akkor meg fogod találni, ha viszont "elméletben" minden tisztán és érthetően a tudomásodra jut, de mégsem teszel semmit a gyakorlatban, akkor jó eséllyel a problémáid is megfognak maradni.

A traumákra ugyanis nem igaz az, hogy az idő elegendő ahhoz, hogy begyógyítsa lelkünk sebeit. Vannak olyan terhek, melyeket sok-sok élet óta cipelünk a lelkünkben, vagy sok-sok generáció adta át egymásnak őket, és az emberiség kollektív tudatalattijában is konkrét mintázattá váltak, melyek hatását kisebb-nagyobb mértékben mindenki érzi magán. Ezek a traumák aznban kitartó és tudatos munkával és szellemi útmutatásokkal, támogatással hatékonyan feloldhatók. A tíz alkalom tamatikája a következő lesz (ez egyéni szükségleteknek megfelelően változtatható):

1. Erő visszahívása

2. Lélekvisszahívás

3. Személyiségrészek integrációja

4. Hucsa (nehéz energia) tisztítása hangtálakkal

5. Transzgenerációs oldás

6. Belső gyermek gyógyítása

7. Anyaseb és anyai ősök gyógyítása

8. Apaseb és apai ősök gyógyítása

9. A tudatalatti barlangok tisztítása

10. Traumaoldó transzlégzés

A legtöbb módszerről már írtam blogbejegyzést, melyeket ide linkelek a fenti felsorolásba. Így az, aki érzi magában az eltökéltséget, akár egymagában is nekivághat a lélekutazásoknak. Viszont aki segítésget, támogatást szeretne kapni a folyamatok megélésében, rételmezésében és az elvégzendő lépések megtervezésében, az nyugodtan fordulhat hozzám egyéni időpontért.

A lélekutazások során gongot, sámándobot és egyéb tradicionális hangszereket használok a Szellemvilághoz történő kapcsolódás elősegítésére. Szerencsére megsokasodtak a megkeresések az utóbbi időben, így érdemes egy-két hétre előre egyeztetni az időpontokat. A kezelések helyszíne a Nomád Jóga stúdió (1033 Bp Szérűskert u. 33.). Messengeren vagy Whatsappon, mobilon tudsz időpontot egyeztetni Gaurangával: 06309140839. A szolgáltaáts díja 20000 Ft/90 perc, illetve egyben előre fizetve -10%: 180000 Ft. További info a kezelésekről:

Szolgáltatások

Tökéletlen szeretet

Sok mindenki úgy gondolja, hogy az élet célja egyfajta tökéletesség elérése. Vagy mondjuk azt, hogy a vallásos emberek szerint a spiritualitás célja egy tökéletes állapot elérése, amelyben alkalmassá válunk a Tökéletes Lény, azaz Isten szeretetére. Megkapjuk az ő szeretetét, vagy beleszeretünk, stb., ez már interpretáció kérdése. Egy a lényeg: az egyistenhívő vallások általában a végletekig idealizálják istenképüket, igyekezve belepakolni mindennek az ellenpólusát, amit önnön emberi mivotukban tökéletlennek, vagy "nem teljesnek" tartanak. Így, amikor megjelenik a feltétel nélküli szeretet kérdése, akkor egyértelműnek tűnik a válasz (nekem is évekig az volt, amíg a krisnás hitrendszert követtem): egyetlen lény létezik a világon, aki igazábl méltó osztatlan és feltétel nélküli szeretetünkre, aki viszonozni tudja azt, és aki igazából maga a szeretet - ez Isten (vagy Jézus vagy Krisna vagy Allah vagy Sai Baba stb., mindenki helyettesÍtse be a tetszőleges Legfelsőbb Istenalakkal). 

Na ebből aztán az következett, hogy Krisna-hívőként megpróbáltam lebontani az egómat és Isten szolgálatába szegődni, és a Tökéletes Lény iránt gyakorolt szeretetem által (akit igazából szemtől szemben soha nem láttam, tehát csak a mások által róla alkotott képbe igyekeztem szerelmesnek lenni) igyekeztem én is megszabadulni a tökéletlenségeimtől, a tisztátalan, szennyes, önző vágyaimtól és szentté válni. Ha őszinte akarok leni önmagamhoz, akkor azt mondom - nem sikerült 20 év alatt aazá a szentté válnom, aki szerettem volna, és amivé erlvárták, hogy váljak. Közben viszont belém ivódott az a szkepticizmus is, hogy minden emberi kapcsolat eleve kudarcra van ítélve, és nem várhatunk tőle semmiféle boldogságot, sőt, ha egy "hétköznapi" embert szeretek, és nem Istent, akkor az csak egy anyagi ragaszkodás, egy kifordított, perverz érzés, még akkor is, ha az a valaki a feleségem, a gyerekem vagy az anyám-apám, stb.

Ettől eltekintve az önkeresési folyamatom nem ért véget a Krisna-tudatos fejezettel, hiszen a keresés mindig folytatódik, életeken, évezredeken és univerzumokon át. Mikor milyen interpretációban fogalmazzák meg éppen a spiritualitást és Istent, a Nagy Szellemet, a Nagy Egészet, abban keresi az ember. De közben a tökéletesség imidzséből viszont kiábrándultam, és már nem igyekszem olyan görcsösen megszabadulni "gyarló" vagy nekem nem tetsző tulajdonságaimtól. Persze igyekszem úgy élni, hogy minél kevésbé bántsak meg másokat, de ez is a szeretet iránti elköteleződésemből fakad. Ha tökéletes vagyok, ha nem, illetve ha tökéletes az, akit szeretek, ha nem az, akkor is a szeretet legalább abban fejeződjön ki, hogy nem bántom meg, nem akarom irányítani, megfeleltetni az elvárásaimnak, stb. Higgyétek el, hogy ezeket a dolgokat még egy "tökéletes" személy iránt gyakorolni sem kis dolog, de a hétköznapi valóságban hús-vér, "tökéletlen" emberek iránt azonban még nagyobb kihívás. És hol van még a "nem-bántás" a valódi feltételek nélküli, elvárások nélküli és nem-tolakodó szeretettől? Amikor szolgálom azt a sok-sok "tökéletlen", szenvedő élőlényt, vagy legalábbis azokat, akik hagyják, hogy szolgáljam őket, vagy akiket rám bízott az élet, akkor azt gondolom, hogy az igazi szeretet nem csak a tökéleteset tudja szeretni, sőt, van valami szerethető a tökéletlenben is. Nem könnyű gyakorolni, az való igaz, de talán ez adja az élet sava-borsát.

Nyilván az emberi együttlét alapvető szabályai közé tartozik a nem-bántás is, vagyis hiába fordulok én szeretettel valaki felé, aki folyamatosan bántani akar. A szeretet puha, és általában nem fogja lefegyverezni a narcisztikus bántalmazót, aki ráadásul észre sem veszi, vagy nem úgy érzi, hogy bántani akarna valaki mást, aki őt szereti. Tehát nem mindenkit lehet szeretni, vagy legalábbis nem közelről, és nem teljesen nyitott szívvel. Akkor ugyanis olyan sok sebesülést fogunk szerezni, aminek a hatására mi is elkezdünk bántani másokat vagy legalább saját magunkat. 

És itt az önszeretet témájához kanyarodunk vissza, amely nélkül szerintem mások irányában sem fogjuk tudni gyakorolni a szeretetet. És ebben az aspektusban is elfogadom azt, hogy nem csak a "tökéletest" lehet szeretni, hanem a "tökéletlen" önmagunkat is el kell fogadni, meg kell bocsátani magunknak és el kell engedni a bűntudatot vagy bármiféle kesergést afölött, hogy nem vagyunk tökéletesek, és így nem vagyunk szerethetők. A feltétel nélküli szeretet ritka kincs ebben a világban, mégis gyakorolni kell, és törekedni kell a fejlesztésére, bármennyire is "feltételekhez kötöttek" a körülményeink és a tudatunk. 

Azt szeresd, aki előtted van, melletted van, azokat az élőlényeket (nem csak embereket, de az Élő Természet összes megnyilvánulását), melyekkel osztozol az élettereden. Ha elutasítod a "tökéletlen" emberi lényeket, és a Természet lényeire csak úgy gondolsz, mint alacsonyabb rendű, kizsákmányolható egyedekre, akkor nem sok eredménye lesz annak, hogyha egy távoli, mindenen túl létező, "tökéletes" istent imádsz teljes odaadással, akivel talán majd egyszer találkozol a halálod után. 

Mág egy utolsó gondolatként azt jegyezzük meg, hogy nagyon sokfélék vagyunk, egyediek, megismételhetetlenek. A "gyógyult" személyiség, bár nem feltétlenül egyenlő a "tökéletessel", mégis életképesebbnek tűnik a szeretet gyakorlása (adása és kapása) szempontjából, mint egy traumákal terhelt személyiség. Ha tehát arra törekszünk az életünk során, hogy kigyógyuljunk a traumáinkból, nem bántsunk másokat, és gyakoroljuk a szeretetet, amennyire tökéletlenül ezt meg tudjuk tenni, akkor már nagyon sokat, alighanem a legtöbbet megtettük önmagunkárt és másokért is. Ha szeretnétek elolvasgatni korábbi eszmefuttatásaimat a szeretetről, belinkelek ide két blogbejegyzést:

Hétköznapi szeretet

Amit nem hagyhatsz hátra