2020. május 31., vasárnap

Baddhakónászana

Újabb részlet a Krishnamacharya-könyvből:

"6. Baddhakónászana

Ez a gyakorlat 15 vinyászából áll. A 8. vinyásza az ászana szthiti. A 1-6. vinyászák ugyanazok, mint a pascsimóttánászana esetében. A 7. vinyászában, mint ahogy a pascimóttánászana 7. vinyászájában, tartsuk lent a kezeinket és ugorjunk előre utpluthiba. De ahelyett, hogy kinyújtanánk őket, hajlítsuk be a lábainkat és helyezzük a talajra. A behajlítás azt jelenti, hogy a jobb lábunk sarka a jobb comb tövéhez nyomódik, míg a bal sarkunk bal comb tövéhez. Ha így behajlítjuk a lábainkat, akkor a talpaink egymás felé fognak nézni. Fgjuk a bal lábunk ujjait szilárdan a bal kezünkkel, míg a jobb lábunk ujjait a jobb kezünkkel. A talpainkat összefogva hajtsuk végre a récsaka kumbhakát, engedjük le a fejünket és helyezzük a talajra a lábaink előtt. Miután ezt megfelelően gyakoroltuk, nyomjuk a fejünket a belső talpélekhez. Miközben a fejünket a talajon vagy a talpainkon tartjuk, ellenőrizzük, hogy a medencénk ne emelkedjen el a talajtól, hanem maradjon a földön. Ez a szthiti a baddhakónászana. Ezután, a 8-15. vinyászáknál gyakoroljuk ugyanazt, mint az upavista kónászanánál, majd térjünk vissza a szamaszthitibe.

Hatásai: A köhögés, húgyúti betegségek (inkontinencia, húgycső gyulladása), a korai magömlés és a köldöksérv – ezeket mind megszünteti.

Ha a nők ezt a pózt gyakorolják a menstruáció alatt, akkor minden menstruációs betegséget megszüntet, és megtisztítja a méhet. Nagy segítség lehet olyan nőknek, akik teherbe szeretnének esni.

(A baddhakónászana két változata közül válasszuk azt, amelyik jobban tetszik, illetve a két változat egymás után is gyakorolható, akár még vinyászát is végezhetünk a kettő között. A harmadik változat a függőleges törzzsel végrehajtott baddhakónászana, illetve hanyatt és néha hason fekve is szokták gyakorolni.)

2020. május 30., szombat

Upavista kónászana

Újabb részlet a Krishnamacharya-könyvből:

"5. Upavista kónászana

Ez a gyakorlat tizenöt vinyászából áll. Elsődleges elve a récsaka kumbhaka. Az összes vinyászát a pascsimóttánászanával megegyező instrukciók alapján kell végezni. De a pascsimóttánászana hetedik vinyászájában a két karunk között nyújtjuk ki a lábainkat. Az upavista kónászanában azonban ahelyett, hogy előre nyújtanánk a lábainkat a két kezünk között, nyissuk szét a lábakat nyújtott állapotban minél nagyobb terpeszbe. Emlékezzünk arra, hogy a térdeinket nem szabad megemelni vagy behajlítani. Ezután kövessük ugyanazokat az instrukciókat, amiket a pascsimóttánászanánál leírtunk. Fogjuk meg a nagylábujjakat (öregujjakat) a kezünk ujjaival, engedjük le a fejünket, és helyezzük az arcunkat a talajra a lábaink között. Ezt (a nyolcadik vinyászát) upavista kónászanának nevezzük. A kilencedik vinyásza ugyanaz, mint a pascsimóttánászana tizedik vinyászája. A 10-15. vinyászák ugyanazok, mint a pascsimóttánászana 11-16. vinyászái. Ezután térjünk vissza szamaszthitibe. Ugyanezt tegyük meg hanyatt fekvő helyzetben is.

Hatásai: Elmúlik a csípőfájdalom, térdfájdalom, a combtövek környékén előforduló betegségek, az erős hasfájás és a puffadás.

Ha minden nő fél óráig gyakorolja ezt az upavista kónászanát reggel és este az előírt szabályok szerint a menstruáció közben, a méh összes betegsége megszűnik. Ezt az ászanát, a dzsánusírsászanával és a baddhakónászanával együtt mindenkinek kell gyakorolnia, akinek rendszertelen a menstruációja. Három hónap alatt helyreáll a menstruációs ciklusuk.

(Az upavista kónászana vinyászái a következők:

Ékam: Belégzésre karemelés (úrdhva-vriksászana).

Dvé: Kilégzésre uttánászana.

Tríni: Belégzésre úrdhva-uttánászana.

Csatvári: Kilégzésre ugorjunk hátra csaturanga-dandászanába.

Pancsa: Belégzésre felfelé néző kutyapóz.

Sad: Kilégzésre lefelé néző kutyapóz.

Szapta: Belégzésre ugorjunk előre ülő helyzetbe, és nyissuk szét a lábainkat terpeszbe.

Astau: Kilégzésre nyúljunk előre és fogjuk meg a nagylábujjakat (upavista kónászana).

Nava: Belégzésre emeljük meg a felsőtestet, de az ujjakkal még kapaszkodjunk a nagylábujjakba (ugyanaz, mint a nyolcadik vinyásza, illetve a lábakat felemelve megtarthatjuk őket a levegőben is, ezt upavista kónászana B-nek nevezzük.)

Dasa: Kilégzésre emeljük ki magunkat a tenyereinken a levegőben nyújtott lábakkal (utpluthi vagy utthita-dandászana), majd a lábainkat keresztezve vigyük hátra a kezeink között. A hátraugrásnál ugyanúgy törekedjünk arra, hogy a lábaink ne érjenek a talajhoz, mint az előreugrásnál.

Ékádasa: Érkezzünk meg csaturanga-dandászanába.

Dvádasa: Belégzésre felfelé néző kutyapóz.

Trajódasa: Kilégzésre lefelé néző kutyapóz.

Csaturdasa: Belégzésre ugorjunk előre úrdhva-uttánászanába.

Pancsadasa: Kilégzésre hajoljunk előre uttánászanába.

Sódasa: Belégzésre egyenesedjünk fel (úrdhva-vriksászana), majd érkezzünk meg szamaszthitibe (Krishnamacharya ez utolsó vinyászát nem számolja).

A szúpta kónászanában nem a hátunkon fekszünk, bár azt a változatot is gyakorolhatjuk. A nyolcadik vinyászában gördüljünk hátra vállállásba (szarvángászana, és fogjuk a terpeszben lévő lábaink nagylábujjait a kezünkkel, majd érintsük a talajhoz. A kilencedik vinyászában guruljunk fel ismét az ülőcsontokon egyensúlyozó pozícióba, majd innen végezzük a hátragurulást.)

2020. május 29., péntek

Látomások nyomában 6. rész

6. A Föld napja

Elérkezett a kiülés harmadik napja. Reggelre elállt az eső, sokat gondoltam a kiülőkre, hogy hogyan bírták a hegyen a többiek az esős éjszakát. A kunyhó csak az ajtónál ázott be egy kicsit, de azért a dolgaim java része száraz maradt. Elhangzott a reggeli éneklés a szertartástérről, majd én is elvégeztem a jógámat, légzésemet és elkezdtem játszani a dorombon, majd a didgeridoo-n. A mai napon a Földanyához akartam imádkozni. Valamikor a harmadik napon volt a második utazásom, amikor ismét doboltam, bár a dobom már erősen leeresztett, és attól se lett sokkal jobb, hogy az ütővel próbáltam feszegetni a bőrt. Viszont ráparáztam, hogy mi lesz, ha így marad a dob, és többé már nem feszesedik fel a bőr? 

A második utazás pontosan ugyanonan folytatódott, ahol az előző véget ért. Az Alsó Világban voltam, az Életfa méhében, és úgy éreztem, hogy meg kell húznom a fejem fölött csüngő aranyfonalat, hogy elinduljak fölfelé. Ekkor az erőállatokkal együtt elkezdtem repülni felfelé az Életfa törzsében, és már a Föld felszínén, a Középső Világban találtam magamat, valamilyen dél-Amerikai dzsungelben lehettünk. Egy nagy kőszoborra lettem figyelmes, Vírakocsha - juttatta valaki eszembe. Ő a perui inkák fő istensége. Bennszülöttek tettek-vettek a szobor körül, korhű öltözékben és ékszerekben, éppen valamilyen szertartást végeztek. 

Utána továbbmentünk az erőállatokkal, és egy hegy barlangjaiba jutottunk, ahol törpék laktak. A viking mitológiában ezt a helyet Svartalfheimnek nevezik, a "sötét álfok", vagyis a törpék birodalma, akik mesterkovácsok, és mindenféle csoda eszközöket kovácsolnak például Asgard istenei számára. Odamentünk a törpékhez, akik izzó vasakat kalapáltak. Nagyon örültek nekem, és elkezdtek különböző fegyvereket készíteni a számomra. Először egy kard készült el, amit a kezembe nyomtak. Azt mondták, hogy ezzel a karddal kell elvágni, elválasztani egymástól az igazságot és az illúziót vagy hazugságot. A kard éles szerszám, és van, aki felháborodik azon, ha el van vágva az illúziója, de a Bhagavad-gítában is azt olvassuk, hogy "a tudás kardjával hasítsd szét az illúzió sötétjét". Az egyik oldalán van a fény, a tudás, az igazság, a másik oldalán pedig a sötétség, az illúzió. Utána készítettek egy csatabárdot, és erre azt mondták, hogy a kételkedés és a kételyek visszahúzó erejét kell ezzel elvágni. Amikor én vagy valaki más elindul egy lelki folyamatban, van egy célja, vágya, akkor közben beindulnak az önszabotáló gondolatok, "Ezt úgyse tudod megcsinálni, nincs értelme, nem vagy rá képes", stb. Nagyon sokszor így veszítjük el a szellemi erőnket, hogy beadjuk a derekunkat a kétségeknek. A kettő nem ugyanaz: a kard esetében tudom, hogy mi a helyes út, és mi a helytelen, itt viszont tudom, hogy mit kellene tennem, de a kényelem, lustaság stb. meggyőz, hogy ne tegyünk teljes erőfeszítést. 

Utána kaptam egy övet a törpéktől, melyen rajta volt a Sleipnir szimbólum,  amit korábban már megkaptam Odintól. Azt mondták, hogy ez az öv abban fog segíteni, hogy könnyebben tudj közlekedni a kilenc világ között, és közben kapj védelmet. Utána kaptam még egy vértet védelemnek, meg egy sisakot, amit még nem tudtam, hogy mi a rendeltetése. Megköszöntem a törpéknek az ajándékokat, és mentünk tovább. 

Kiértünk Jötunheimbe, az óriások birodalmába. Az óriásoknak nincs sok esze, de mivel ők mindenkinél hatalmasabbak, ezért mindenkinek nekimennek.  Egy sziklaszirten álltunk, de az óriások így is fölénk magasodtak. Gondoltam, hogy jobb lenne nem összeakasztani a bajszunkat az óriásokkal, de viszont észrevettem, hogy az egyik óriás, aki háttal állt nekünk, egy ládikát tart a kezében Idunn aranyalmáival. Hú, gondoltam, hogy ennek a fele se tréfa, mert az Ász istenek minden nap ettek Idunn almáiból, és ez biztosította hosszú életüket és fiatalságukat a Ragnarök, vagyis a végső pusztulás idejéig. Valahogy vissza kellene juttatni nekik az ellopott almákat. Nem éreztem persze úgy, hogy sok esélyem lenne az óriással szemben, de azért elővettem az íjamat, és elkezdtem nyilakat lövöldözni a tarkójába. Ő bosszankodva hátranyúlt, hogy megvakarja a nyakát, mintha szúnyogcsípéseket érzett volna. De ezzel csak felhívtam magamra a figyelmét, és felmordult, hogy ki az, aki itt szórakozik vele. Gondoltam, hogy most jobb lesz hívni Odint, hogy segítsen elbánni a hatalmas, egyszemű szörnnyel. Odin meg is jelent, és menten belevágta a lándzsáját az óriás egy szemébe, amitől az megvakult és meg is tántorodott, a ládát elejtette és az almák mindenfelé szétgurultak. 

De nem halt meg, hanem még idegesebb lett, elkezdett csapkodni mindenfelé. Mit csináljunk? Hívjuk Thort, hogy a kalapácsával vágja le az óriás fejét. Meg is jelent, hozzávágta a Mjöllnirt, és az valahogy körbemetélte a nyakát, és leesett a feje. De még mindig volt benne erő, és a fej nélküli test elkezdett rohangászni és össze-vissza csapkodni. Most akkor mi lesz? Hívjuk Lokit! Ő majd valami trükkel biztosan ártalmatlanná tudja tenni. Loki meg is érkezett, röpkén felmérte a helyzetet, majd ráparancsolt az óriásra: "Egér vagy!" Mire az valóban elhitte, és összekucorodott négykézlábra, és ekkor Loki valamilyen varázskötelet vett elő, és azzal összekötözte az óriás testét, így már nem tudott ártani senkinek. Ez is egy  tanulság volt, hogy annak megfelelően fogsz cselekedni, aminek gondolod magadat, mennyire tudja vinni az embert az egója. Az istenek összeszedték az aranyalmákat, megköszönték, és visszatértek Asgardba. Mi pedig mentünk tovább az erőállataimmal Midgardba, ami a viking mitológiában a Földet, a Középső Világot jelenti. 

Ott egy érdekes élményem volt: megpillantottam Shambhala ragyogó királyságát. Ez nem teljesen a Középső Világban van, hanem egy picit fölötte, de szorosan ide tartozik. A csodaszép paloták közepén egy hatalmas mandala volt, és ott ült Sanatkumara. A szájhagyomány szerint ő Shambhala felügyelője, és az Arcturusról érkezett ide. A buddhisták Maitreya Buddha formájában várják újbóli eljövetelét, hogy megvédje a Földet a káoszba fulladástól. Sanatkumara valóban védelmi feladattal van itt a Földön, de ami ellen a leginkább meg kellene védeni bennünket, az nem a gonosz intergalaktikus civilizációk támadása, hanem a saját hülyeségünk és mohóságunk.  Sanatkumára meditációba merülve ült, a fényt közvetítette a Föld érző lényei számára. Körülötte a 144 ezer adeptus, felébredett tanítvány ült koncentrikus körökben, és egy nagyon erős energiamezőt hoztak létre, mindannyiuk szíve össze volt kapcsolva. Én meg nagy lelkesen megjelentem az erőállatokkall, és egyből be akartam ülni az első sorba. Az erőállatok azonban visszafogtak, és hátrébb toltak, hogy azért még ott nem tartok a megvilágosodásban, hogy egyből a legbelső körbe üljek. A kör széléig mehettem, és egy fénysugár elindult Sanatkumárából az én szívem felé is. Azt éreztem, hogy a feltétel nélküli szeretet energiája tölti meg a szívemet, és ekkor egy meditációs technikát is kaptam, a "Shambhala fénye" meditációt. Ezt fogom majd ismertetni a következő részben. 

2020. május 28., csütörtök

Sankara misztikus ereje

Újabb részlet a Jóga-tárávalíból:

"Másik munkája, a Sankara Jóga-szútra Bhásja Vivarana Vedavjászának Patandzsalí Jóga-szútrájához írt kommentárjának magyarázata. Ebben a munkában Sankara felhívja a figyelmet Vjásza Jóga-szútra kommentárjának fontosságára, és megjegyzi, hogy azt tovább kell részletezni, hogy az emberek felfoghassák a szövegben rejlő üzenetet. Ez egy nagyon részletes munka, és Sankara ismét bizonyítja benne mesteri jártasságát a jóga telkes spektrumában.

Élete során Sankara számos olyan tettet hajtott végre, melyek példaként szolgálnak a Patandzsalí Jóga-szútrában felsorolt sziddhikre. Az egyik legszélsőségesebb példa a parakája pravésa, vagyis az a képesség, hogy belépjen egy másik ember testébe. A Jóga-szútrában (3.39) ezt a leírását találjuk:

bandha-kárana-saithilját-pracsára-szamvédanáccsa csittaszja para-sarírávivésáh

„A kötöttség okának meglazulása és az elme változásainak ismerete által az elme beléphet mások testébe.”

A történet szerint egyszer Sankara filozófiai vitában vett részt Mandana Misrával, és győzelmet aratott felette. Ekkor Mandana Misra felesége, Ubhaja Bháratí beszállt a vitába, azt mondván, hogy mivel ő Mandana Misra felesége, ő is szerepet játszik a férje minden tettének kimenetelében, és ezért Ádi Sankara győzelme a férje felett csak akkor lesz teljes, ha vele is kiáll vitázni. Amikor Sankara beleegyezett, Ubhaja a káma-szútráról, a szexualitás művészetéről tett fel neki kérdéseket. Mivel Sankara születésétől kezdve lemondott szerzetesként élt, nem volt tapasztalata ezekről a dolgokról, így egy kis időt kért, hogy utánajárjon Ubhaja Bháratí feladványának.

Elindult a tanítványaival, és útközben észlelte jógikus képességei által, hogy valahol Indiában egy király éppen készül meghalni. Ekkor félrevonult egy barlangba, és megkérte a tanítványait, hogy vigyázzanak a transzállapotban fekvő testére, miközben a tudata belép a haldokló király testébe. Jógikus képessége által nem csak hogy belépett a király testébe, melyet éppen elhagyott a saját lelke, hanem fel is támasztotta azt, majd a királynőkkel együtt elmerült a káma-szútra rejtelmeiben. Amikor a vitapartnere által feltett összes kérdésre megtudta a választ, visszatért a saját testébe, melyre a tanítványok vigyáztak. Ezután a válaszokkal együtt visszatért Madana Misra feleségéhez, aki egyébiránt Szaraszvatí, a tudás itennőjének inkarnációja volt, és megnyerte a vitát.

Ez az eset nem csak azt mutatja, hogy Sankara rendkívüli jógi volt, hanem a Védánta egyik nagymestere is. Nagy tiszteletlenség volna hát figyelmen kívül hagyni a Védántán kívül más területeken végzett munkáját, éppen ezért nagy tisztelettel ajánljuk fel a Jóga-tárávalí fordítását, és ezáltal rójuk le tiszteletünket Ádí Sankara, a jógí előtt.

(Megjegyzés: Sankara tanítványi láncolatában úgy tekintenek Ádí Sankarára, mint Rudra, azaz Siva inkarnációjára, és így a jógában való jártassága és jógikus erők feletti uralma is új értelmet nyer.)

2020. május 27., szerda

Látomások nyomában 5. rész

5. Éjszakai lovasok

Második éjszaka közepén az eső kopogására ébredtem. Olyan hangosan dörömbölt a kunyhó tetején, hogy igazából nem tudtam tovább aludni. Felültem, és a kunyhó közepén lévő gödör felé bámultam a sötétben. Ekkor elindult egy látomás: megjelent előttem Odin, és szokás szerint nyújtotta felém a rúnákat és a pajzsot, amit már több látomásban megtett. Most azonban egy idő után ezt abbahagyta, és hívta nyolclábú lovát, Sleipnirt, majd intett, hogy üljek fel mögé. Elindultunk egy utazásra mintha a Föld felszíne felett repültünk volna. Odin mutatta, hogy a földkerekségen mindenütt harcolnak és lázonganak az emberek, de közben azt is megmutatta, hogy az ellenségek, akik ellen harcolnak az emberek, igazából az ő belső félelmeik kivetülései. Azt mondta, hogy "Az összes ellenség a saját tudatodon belül van, és csak akkor tudod legyőzni őket, ha ezt felismered. Nagy háborút kell megvívnunk, de ez a háború arról szól, hogy minden egyes embert ré kell ébreszteni arra, hogy az ellenség csakis a saját tudatán belül van, és azzal kell megküzdenie, a félelmeivel, az elfojtott agressziójával, frusztrációjával stb. Csak akkor fog megváltozni a világ, hogyha minden ember elkezd ezzel foglalkozni. Ez nem egy olyan háború, amit fegyverrel kell megnyerni, egy belső hadviselésről van szó, melyet mindenkinek magának kell megvívnia.

Még a vallások is arra épülnek, hogy "Nekünk van igazunk, és a másik hamis hitet követ, le kell győzni, meg kell téríteni." Odin azonban megmutatta, hogy nem egyházakra és hatalmi struktúrákra van szükség, hanem arra, hogy mindenki magában vívja meg ezt a harcot. Ide nem kellenek papok meg egyházak, és a harcos is az, aki felismerte a belső munka szükségszerűségét, dolgozik magán, és ez alapján segít másoknak. Ez teljesen ugyanaz, mint a Shambhala harcosai, akiknek nincs egyháza, szervezete, hanem egyenként végzik ezt a spirituális harcot.

 Utána azt kérdeztem Odintól, hogy ha már itt lovagolunk, akkor kérlek mutasd meg, hogy mi lesz a jövő, hogyan fog megszűnni ez az ellenségeskedés és háborúskodás? Ekkor Odin egy olyan képet mutatott, melyet már láttam korábban egy kristálykoponyás utazás során: buja, üde, zöld természetes növényzet borította a Föld nagy részét, az erdőkben hemzsegtek az állatok és a madarak, az emberek pedig fehér kupolákkal befedett "rezervátumokban" éltek, magukat zárták rezervátumba, hogy megkíméljék a Természetet. Odin azt mutatta, hogy ha elkezdünk figyelni a Természetre és a környezetre, és olyan életmódra térünk rá, mellyel nem terheljük a Földanya többi lakóját, akkor fog eluralkodni a béke és a jólét. Kérdeztem Odint, hogy ez mikor lesz, és erre azt válaszolta, hogy "Te már nem fogod megérni, de a gyerekeid igen, ezért érdemes most belefektetni a munkát a Természet megmentésébe." És mennyi ideig fogok még ezen dolgozni? Azt mondta: "Még sok időd lesz ezen munkálkodni és tanítani az embereket, hogy ők is ráeszméljenek. A kettő összefügg: amikor abbahagyod az ellenségképek kivetítését, akkor fogod felismerni, hogy te saját magad felelős vagy azért, hogy milyen lesz ez a világ. És ez egyenként történik meg, nem lehet semmilyen ideológiának a ráerőltetésével elérni, mert az emberek addig lázadoznak, amíg azt érzik, hogy valaki valamit rájuk akar erőltetni."

Utána felmentünk a Valhallába, és megkértem Odint, hogy itasson meg mézsörrel, és etessen meg vadkansülttel és rozskenyérrel, mert ki vagyok tikkadva. Rendkívül jól estek. Bár fizikai síkon nem fogyasztom ezeket az ételeket, a Szellemvilágban mindezt meg lehet tenni, amikor a helyzet úgy kívánja meg. Ezután búcsúzkodtunk Odinnal, és én még egy ideig elmerengtem. a sötétben, majd jógáztam, és aludtam valamennyit az éjszaka hátralévő részében.

2020. május 26., kedd

Ádi Sankara, a jógi

Újabb részlet a Jóga-tárávalíból:

Ádi Sankara, a jógi

(Kausthub Desikachar írása)

Ádi Sankara a valaha Indiában élt szentek egyik legfontosabbika. Keresztül-kasul bejárta az országot és a befolyását mindenhol fellelhetjük. Rövid, mindössze 32 évig tartó élete alatt olyan eredményeket ért el, melyekhez másoknak száz év sem lett volna elég. A Védántával kapcsolatos doktrínája (advaita-váda, a megkülönböztetés nélküli egység tana), a legfontosabb Upanisadokhoz, a Brahma-szútrához és a Bhagavad-gítához fűzött részletes kommentárjai, győzelmei a legtöbb tanult emberrel vívott filozófiai vitákban, és egyéb rendkívüli eredményei korának legfontosabb ácsárjájává tették.

Bár elsődlegesen a Védánta filozófia tanítójaként ismert, aki az advaita, vagyis nondulális megközelítést hirdette, Ádi Sankara nem kevésbé volt jártas a többi filozófiai iskolában sem. Az egyéb filozófiai rendszerekben végzett értekezései is nagyon közérthetőek és tartalmasak, és a legjobbak között tartják őket számon.

Fontos megjegyezni, hogy Sankara a jóga mestere is volt, és ezt a tényt nem csak irodalmi munkássága támasztja alá, hanem bizonyos életeseményei is, amikor a Patandzsalí által a Jóga-szútrában részletezett sziddhikről is tanúbizonyságot tett. Ádi Sankara jógával kapcsolatos művei közül kettő nagyon ismert: a Jóga-tárávalí, valamint a Jóga-szútrához fűzött Sankara Jóga-szútra Bhásja Vivarana című kommentárja.

A Jóga-tárávalí egy költemény, mely a jóga legmagasabb tanításainak némelyikét magyarázza, mint például a szamádhi különböző szintjeit, az összekapcsolódást a Legfelsőbbel, és olyan témákat, melyekről csak a legjobb jógik szereznek tapasztalatot. Ez is Ádi Sankara jógikus erejére utal, és arra a tényre, hogy tapasztalása is volt a jóga legmagasabb szintjéről. Bár nem világos, hogy kitől tanulta a jógát, mit gyakorolt, és mit tanított a tanítványainak, a Jóga-tárávalí mégis egyértelmű bizonyíték jógában szerzett mesteri jártasságára. Ezeket a fogalmakat letisztultan, közvetlen és metaforikus értelemben is bemutatja.

2020. május 25., hétfő

Látomások nyomában 4. rész

4. Az Alsó Világ birodalmai

Még mindig a második napnál vagyunk. Nem csak azért lettem kíváncsi arra, hogy milyen kint az erdőben eltölteni egy ilyen kiülést, mert ők legalább láthatták a tájat és az állatokat, hanem azért is, mert sokszor behallatszott az ebédlőasztalnál zajló beszélgetés. Ilyenkor az jutott eszembe, hogy egész életünkben meséljük a történetünket, és közben el is hisszük, hogy a történetünk vagyunk. Pedig a halál pillanatában ez a történet nem érdekel senkit, és nem is ment meg senkit, jelentőségét veszíti. Csak az számít, hogy mennyire tudtunk figyelni befelé, és a Szellemvilág felé. Ahogy ott ültem csendben a kunyhóban már második napja, ezek a történetek lassan kezdtek visszasüppedni a jelentéktelenség homályába, és az elmém fokozatosan elcsendesült. 

Az első konkrétabb utazásom szintén második nap este történt. Doboltam, és az Életfa törzse mentén leereszkedtünk az erőállataimmal, a farkassal és az oroszlánal az Alsó Világba. Azt vettem észre, hogy minden tűzből volt körülöttem, tűzoszlopok csavarodtak fölfelé, a fák és a fákon a levelek is tűzből voltak, a föld is világított, minthas láván lpékednénk. de nem égettek. Muspellheim lehetett, a vikingek tűz-birodalma. Különösebben nem történt semmi, csak mentünk a tűz közepette, és egy idő múlva átértünk a jég birodalmába, Niflheimbe. Itt déróriások jöttek-mentek, mi magunk parányiak voltunk hozzájuk képest. Nem foglalkoztak velünk, elmentünk közöttük, észre sem vettek. 

A harmadik helyszín Helheim, Hela birodalma volt. Nagyon sok párhuzam volt ebben a képben azzal, amiket korábban láttam a holtak birodalmáról. Hela Loki lánya, és általában úgy ábrázolják, hogy a testének egyik fele üde, élő és fiatal lányé, míg a másik fele öreg, aszott és hullára emlékeztet. Hela hatalmas formában ült széttárt lábakkal, és a szájából, a melleiből és a vaginájából eredt a Túlvilág folyója. A folyó egyik oldalán a holtak és a halál uralkodott, legalábbis azok a lelkek, akik ott voltak, azt hitték, hogy meghaltak, és nagyon szenvedtek. A lélek számára ugyanis nem létezik a halál, és amikor meghal a fizikai teste, akkor a legtöbb ember azt hiszi, hogy meghalt, és a lelke nagyon elkezd szenvedni, igazából létrehoz egy poklot magának a tudatalattijában. De akinek sikerült átkelnie a folyó másik oldalára, az találkozott az őseinek a szellemével, és boldogan töltötték az időt. A folyó másik oldalán buja természet volt, hatalmas őserdő, és ebben haladtunk tovább az erőállataimmal. Odaértünk ismét egy Életfához, és az Életfa egyik oldalán Yuna ült, az ausztrál bennszülött kislány formájú szellemi segítőm, aki mindig a didgeridoo-ján szokott játszani. Az emberi formájú segítők az Alsó Világban mindig valamely természeti nép alakját öltik fel. Yuna ült és fújta a didgeridoo-ját, majd az Életfa másik oldalán a sámánt pillantottam meg a fehér lovon, akivel már találkoztam ma is, meg korábbi utazásaim során is. Az egyik gyógyítás során elmondta a nevét is, de még nem sikerült megjegyeznem. Az indián sámán egy íjat és nyilat nyújtott felém. Ez a mozzanat is megjelent már több utazásban, volt, amikor íjam és nyilam volt, meg a dobom, vagy a pajzsom, vagy még hozzá lovagoltam én is. Az Életfa törzséből kidudorodott egy nagy, fénylő buborék, mintha egy anyaméh lenne, ami tele volt valamilyen fénylő folyadékkal. A segítők mutatták, hogy lépjek oda be, és a nyilat ki kellett lőnöm felfelé az Életfa törzsében. Egy aranyfonál lett belőle, mely összekötötte a koronacsakrámat a Felső Világgal. Ezután azt sugallták, hogy maradjak benne a méhben, mert még nem fejeződött be az általakulásom. 

Ez volt az első utazásom, és utána estefelé hallottam Oguzék éneklését és dobolását, majd jött a második éjszaka.

2020. május 24., vasárnap

Dzsánusírsászana további változatai

Újabb részlet a Krishnamacharya-könyvből:

"Az a legjobb, ha terhesség előtt gyakoroljuk ezt a dzsánusírsászanát. A terhesség alatt nem szabad gyakorolni ezt a pózt. Ha egy nőnek hasi fájdalmai vannak a menstruáció közben, és gyakorolja ezt az ászanát a fenti utasításokat követve egy vagy két hónapig, a hasi fájdalmakat okozó összes mikroorganizmus eltávozik a véredényekből, és kiürül a testükből a húgyivarszerveken keresztül.

Ez a póz huszonkét vinyászából áll, a 8. és a 15. vinyászák önmagukban az ászana szthitit alkotják. A póz haszna azzal arányosan nő, amennyi ideig tart a képességünk a récsakára (külső légzésvisszatartásra).

(A modern Ashtanga-sorozatokban a dzsánusírsászana három vagy négy változatát gyakoroljuk. Az első az előzetesen ismertetett változattal egyezik meg, vagyis a talpunk a combtő belső oldalának nyomódik. A második változatban a sarkukat a gát alá helyezzük, és a lábfej vagy pipál, vagy spiccel. Ezzel a múla bandhát stimuláljuk, amit Krishnamacharya sokszor hatha-jóga gyakorlatnak tekint. A harmadik változat megegyezik az itt leírt dzsánusírsászana-változattal, vagyis a talppárnák a talajon nyugszanak a combtő mellett, miközben a talpunkat és a sarkunkat a combtőnek támasztjuk. Ez a verzió, amellett, hogy nagyobb csípőnyitottságot igényel, a sarok pozíciója miatt a második vagy harmadik csakrát stimulálja. A negyedik változatot opcionálisan szokták végezni, és abból áll, hogy előrehajlítás közben kifelé csavarják a törzset.

Mindhárom változat segít csökkenteni a túlsúlyt, legalábbis Krishnamacharya szerint, tehát ha huzamosabb ideig gyakoroljuk, és az étkezésünket is kordában tartjuk, akkor jó eséllyel le fogunk fogyni. Krishnamacharya szerint a jelentős túlsúly nem csak esztétikailag kedvezőtlen, hanem egészségügyi kockázatot is jelent.)

2020. május 23., szombat

Dzsánusírsászana, 2. változat

Újabb részlet a Krishnamacharya-könyvből:

"5. Dzsánusírsászana, második krama

Amelyik láb be volt hajlítva és a talpát végbél és a nemi szervek közé helyeztük, ehelyett a talpunkat (sarkunkat) szilárdan nyomjuk neki a nyújtott láb combja tetejének. Most gyakoroljunk a korábban ismertetett szabályok szerint. De ennek a hasznát lassan fogjuk megkapni. Egyesek nem lesznek képesek arra, hogy a fejüket a térdükre helyezzék az első alkalommal. De nem szabad feladnunk az erőfeszítést, azt gondolva, hogy ez lehetetlen. Ha gyakoroljuk ezt egy vagy két hónapig minden nap, kihagyás nélkül, az előírt szabályokat követve, akkor lehetségessé válik.

Azok számára nagyon nehéz lesz ennek a gyakorlása, akik engedték, hogy lerakódások képződjenek a hasukon és a derekukon. Ha rendszeresen gyakoroljuk ezt egy ideig, akkor az összes felesleg, ami a has vagy a csípő környékén összegyűlt, el fog tűnni, az ízületek és a nádík meg fognak tisztulni, a hasunk vékonyabb lesz, és végül el fogjuk érni a térdünket a fejünkkel. A túlzott hús- (zsír-) lerakódások a hajlékonyság hiányának fő okai a testben. Mindezt el lehet olvasztani az ászana abhájászával.

Sokan, akiknek dinnyeként kidudorodó hasuk van, azt gondolják, hogy egészségesek. Mások pedig azt gondolják, hogy minél vastagabb a karjuk, lábuk és a combjuk, annál erősebbek, és ezért a testük méreteit igyekszenek növelni. Világosan elmondhatjuk, hogy ez az ostobaságuk eredménye. A jó egészség nem a test felfújtságában rejlik. A kisgyermekek végtagjai kicsik és puhák, ezért könnyen tudják mozgatni és hajlítani őket. A felnőttek végtagjainak is hasonlóan lágynak, rugalmasnak és erősnek kellene lennie, és nem szabad, hogy akadály álljon a prána váju és a vérkeringés útjába. Mindenki tudja, hogy a túlzottan nagy hassal rendelkező vagy nagyon kövér emberek gyakran alig kapnak levegőt, vagy puffad a hasuk.

De nem értették meg, hogy a váju szancsaram (az életerő keringése) nem megfelelő egyik testrészükben sem. Amikor az életlevegő nem mozog megfelelően a testben, sok fölösleges lerakódás keletkezik a testben, ami akadályokat képez. Ha nincs megfelelő levegőkeringés, akkor mi fogja eltávolítani a port? A víz nélkül hogyan lágyulhatna meg a föld? Hasonlóképpen a testünkben is, ha azt akarjuk, hogy a vér megfelelően keringjen és a prána váju megfelelően áramoljon, akadályok nélkül, először le kell bontani és el kell távolítani a hús (zsírszövet) rossz lerakódásait, melyek úgy működnek, mint a fal. Csak a prána vájunak van meg a képessége és ereje, hogy teljesen megsemmisítse a testünkben itt-ott létező fölös szöveteket, erre semmilyen más gyógyszer nem képes.

Csakis a hasunk az idő előtti halál okozója. Nincs más ok. A halál lakóhelye a testünkben csakis a nagy has, és semmi más. Habár hosszú életre és jó egészségre vágyunk, miért növeljük nagyra a hasunkat, és miért hagyunk benne helyet a halálnak? Nem borzasztó dolog-e ez? Ezért, a dzsánusírsászana gyakorlásával, a megfelelő utasítások alapján követve a kramát, le tudjuk fogyasztani a hasunkat, bármilyen nagy legyen is. Szilárdan hihetünk abban, hogy ahogy a hasunk mérete csökken, a testünkben lakozó halál is elhagyja a testet. Efelől semmi kétség nem lehet."

2020. május 22., péntek

Látomások nyomában 3. rész

3. A tűz napja

Amikor felébredtem álmomból, éreztem, hogy már beállt a derekam a sok fekvéstől. Jógáztam egyet, azután összeállítottam magamnak egy kis "szádhanát", gyakorlási rendszert. A jóga után légzőgyakorlatokat végeztem, majd meditációt, melyektől felfrissültem. Utána játszottam dorombon, didgeridoo-n, majd doboltam és dalokat énekeltem. A második napra már egy kicsit leeresztett a dobom bőre a párás kunyhóban, és nagyon frusztráló volt erre a tompa hangra révülni. Szóval kitaláltam egy megoldást: a dobverőt belefeszítettem a bőrbe, és így egy kicsit jobban megfeszült, majd a csörgővel ütöttem a dobot. Ebből persze előjött egy olyan para, hogy mi lesz, ha így marad a dob bőre. A második nap a tűz elemé volt, és imádkoztam az átalakulásért, hogy végbemenjen a tudatomban is. Amikor Oguz tűz-dalát énekeltem, akkor egészen különlegesen melegem lett.

Lángok ropogjatok,

szememben ragyogjatok.

Lángok ropogjatok,

szívemben lobogjatok.


Az égig emeljetek,

a széllel repítsetek.

Lángok ropogjatok,

az éjben vezessetek.


Sok minden mást nem is tudtam csinálni, így mikor a dalok végére értem, mág mantráztam egy kicsit, majd lefeküdtem ismét henyélni. Igazából nem is az éhség és a szomjúság kínzott a legjobban, hanem a tétlenség és a mozgáshiány. Napi tizennyolc órát töltöttem fekve, és azért a második napon már kezdem kialudni magamat. Reggel és este doboltak Oguzék, így lehetett tudni, hogy megint eltelt egy nap. Napközben néha kijöttem pisilni a kunyhó mellé, azután vissza. Inkább csak a hangokat hallottam kintről, a segítők beszélgetéseit. Ez igazából egy kicsit zavart és kivitte a tudatomat a tudatos jelenlétből. A madarak hangja viszont jó volt, egyre több madarat felismertem. 


Oguz megígérte, hogy második és harmadik nap körbemegy, megkérdezi, hogy ki hogy van, és megkérdezi, hogy kérünk-e "orvosságot", ami egy gyerekfogmosópohárnyi víz volt, kb másfél deci lehetett. Gondoltam, hogy ezt nem fogom visszautasítani, bár nem éreztem annyira kínzónak még a szomjúságot második nap, de úgy voltam vele, hogy minek vállaljak fölösleges szenvedést, örülök, ha így végigcsinálom. Ez a kis víz a lélektani határ, amitől még elhiszed, hogy nem halsz meg a kiszáradástól, de a szomj oltásához persze nem elegendő. 


Délután már nagyon vártam Oguzt, és aztán rájöttem, hogy ez a türelmetlenség is egy fő hiba, amit el kell engedni. Ahogy sikerült elhessegetnem azt a gondolatot, hogy "mikor jön már Oguz", el is indult az első révülés. Az Életfa mellett álltam, és egy indián sámán közeledett felém, egy fehér ló hátán. A lovakat csak az észak-amerikai indiánok ismerték, de ezt a sámán-tanítót már láttam korábban révületben. Egyszer be is mutatkozott, de elfelejtettem a nevét. Az volt a különlegessége, hogy egyszerre volt északi és déli indián, a hajának egyik fele fehér, a másik fekete volt, az arca egyik fele férfi, a másik nő, és a testének egyik fele fiatal, a másik öreg. Amikor a sámán a közelembe ért, függőleges fényoszlopok kezdtek alászállni mellette, és pontosan ebben a pillanatban megszólalt Oguz kolompos botja, és egy dalt énekelve odalépett a kunyhóhoz, hogy megkérdezze hogy vagyok, és felkínálja a vizet. 


A kiülés közben kaptam néhány dalt is, amiket most ide leírok, hogy ne felejtsem el. 


Tűzből jöttem, tűzből jöttem

tűzben járok, tűzben járok

Szívem szítja, szívem szítja

Izzó lángot, izzó lángot


Közben a gödör a kunhyó közepén átalakult tűz-katlanná, és éreztem, ahogy tör fel a lángoszlop. A második dal nagyon egyszerű volt:


Nap-apa, Holdanya

Ég-apa, Földanya

Tűzapa, Vízanya

Ősapa, ősanya


Volt még egy dal harmadik nap:


Porból lettem réges-régen

Barlang mélyén kőként éltem 

Mélyre nyúló gyökerével

Faként nőttem ki a fényre


Az utolsó pedig egy Odinos nóta volt, meyben minden sor végén a farkasok üvöltését kell utánozni:


Az Einherjarok hívnak Vu-vu-vu-vu-vu-vu-vu

Háborúba hívnak Vu-vu-vu-vu-vu-vu-vu

A Valhallába hívnak Vu-vu-vu-vu-vu-vu-vu

A Ragnarökre hívnak Vu-vu-vu-vu-vu-vu-vu


Ennek is meglesz a maga története majd a következő részben. 


/folyt. köv./



2020. május 21., csütörtök

Jóga-tárávalí

Véget ért Gregor Maehle Szamádhi-könyvének fordítása. 

Eddig négy könyvet fordítottam le Gregor Maehlétől:

Ashtanga első sorozat és Ashtanga második sorozat (ezeket az "Ashtanga-könyv" címke alatt olvashatjátok el a blogomban, de kiegészítettem még a 3-4-5-6. sorozat ászanáinak részletes leírásával is a saját információim alapján. 

Jóga-szútra (ez igazából az első sorozathoz írott könyvének második része, de itt a blogomban külön címkével szerepel). 

Gregor Maehle kétségtelenül az egyik kedvenc szerzőm, bár poroszos stílusa azért sok helyen átüt mondanivalóján. Viszont úgy érzem jelenleg, hogy a későbbre tervezett könyveit már nem fogom lefordítani, hanem helyette áttérek a "klasszikus" jógairodalom gyönygszemeire, legalábbis azokra, melyek az én kedvenceim közé bekerültek. Krishnamacharya műveinek fordítása már folyamatban van itt a blogban, és ott is a Jóga-makarandát és a Jógászanagalut követni fogja a Jóga-rahaszja fordítása, hogy teljes legyen a kép. Illetve most egy olyan műfordításába kezdek bele, melyet Krishnamacharya szintán nagyon fontosnak tartott. A szerzője Ádí Sankarácsárja, és a címe Jóga-tárávalí ("A felszabadító jóga versfüzére"). Az alábbiakban T.K.V. Desikachar, Krishnamacharya fiának előszavát olvashatjuk a Jóga-tárávalíhoz.

"1971-ben az apám, T. Krishnamacharya lediktálta nekem a Jóga-tárávalí szövegét, és elmagyarázta annak árnyalt jelentését. Ebben a szövegben a jóga két aspektusát ismerheti meg a jóga iránt érdeklődő tanuló:

1. A pránájáma és bandha gyakorlása
2. A jóga gyakorlása során megtapasztalható spirituális élmények.

A Jóga-tárávalí ez utóbbit olyan stílusban magyarázza el, ami nagyon mély, és meghaladja a szavakat. Csak egy Adi Sankarához hasonló kaliberű személy írhatta ezt így meg. Anélkül, hogy megkaptam volan ezt a beavatást az apámtól, lehetetlen lett volna megértenem ennek az értékes szövegnek a finomabb aspektusait."

2020. május 20., szerda

Látomások nyomában 2. rész

2. Előkészületek

Közeledett a látomáskeresés ideje. Miután visszaértünk a márokföldi elvonulásról, végigdolgoztam Budapesten három intenzív napot, nem túl sok alvással. Amikor csütörtökön bicikliztem haza az Atmából, már erős beflesseléseim voltak, mintha szinte minden gondolat mentén végtelen dimenziókapuk tárulnának fel, amin elindulhatok a Szellemvilág felé, de még nem volt itt az ideje. 

Péntek reggelre mindennel elkészültem, és szerencsére a papucsomon kívül nem hagytam otthon semmit. Megérkeztünk Cserhátszentivánra, majd be is mentünk a cserkútpusztai "sámánházhoz". Mivel összesen majd' harmincan voltunk segítőkkel együtt, sokan oztak sátrat, és abban aludtak. Én segítettem összerakni a tüzet a holnapi izzasztókunyhóhoz, fát vágtam, és Oguzzal és a segítőkkel befedtük a kunyhót először pokrócokkal, majd ponyvával, végül pedig takarófóliával, hogy az esetleges eső ne áztassa át holnapig. A többi kiülő (tizennyolcan voltunk összesen) elment az erdőbe kiülőhelyet keresni magának, és felszerelni a ponyváját. Nekem nem kellett keresgélni, mert adott volt a kiülésem helyszíne: a kunyhó. Pénteken még lehetett enni és inni, úgyhogy én hoztam magammal elegendő elemózsiát, és már pár napja pánikevést és pánikivást folytattam, bár végülis attól nem féltem annyira, hogy az éhség nagyon meg fog viselni. Sokat ittam még este is, így a kiülés előtti utolsó éjszaka a házban nem volt annyira pihentető - többször fel kellett kelnem pisilni. 

A másik két parám az volt, hogy fázni fogok, vagy megázok, de persze ez a kunyhóban nem igazán fenyegetett. Reggel is még megittam azért egy jó liter vizet, mielőtt beültem volna az izzasztókunyhóba, érzékeny búcsút véve a kulacsomtól és a fogkefémtől, melyekkel négy napig nem fogok találkozni. Az összes kiülő bevonult a kunyhóba Oguz és Krisztián vezetésével, aki szintén tanulja e szertartás vezetését Oguztól. A könyhó nem volt túl hosszú, kb egy óra lehetett talán. Ilyenkor behoznak hét izzó követ, és Oguz elkezdi locsolni őket vízzel, mi pedig imádkozunk. A négy kör a kelet-levegő, dél-tűz, nyugat-föld és az észak-víz irányé és elemé volt, és a kiülés néyg napjában is visszaköszöntek ezek az elemek és minőségek. Egyszerre imádkoztunk minden körben, és utána énekeltünk egy kicsit, majd jött az újabb hét kő, összesen huszonnyolc kő került be a kunyhóba. Jól leizzadtunk azért ezalatt a gyíors kunyhó alatt is. 

A kunyhó végeztsével mindenki megtörölközött, átöltözött, és a cókmókját, valamint a köteg frissen szedett zsályát és négy villás botot fogva elindult Oguz, illetve Krisztián vezetésével a kiülőhelye felé. Közben kiszellőztették a kunyhót, hogy ne a párába kelljen majd beülnöm, de a kövek - a nagyapák - bent maradtak azért, hogy segítsenek nekem a néyg nap alatt. Oguz adott nekem egy jhaladó feladatot: mondta, hogy kísérjem el a hegyre, aholvá kiülteti a csapat felét, akik ott választottak helyet maguknak. Amint megérkeztünk az első helyre, a kiülő bement a területre, amit Oguz levédett: egy 4-5 méteres oldalú négyzetet jelölt ki a négy bottal: A keleti sarokra kiszórt boton vörös szalag díszelgett, délen sárga, nyugaton fekete és északon fehér. Előző nap, amikor kiválasztottuk a helyet, kivittünk egy-egy ké salagot is, amit felkötöttünk egy fára a kiülőhelyünkön. Utána Oguz a négy bot által kijelült oldalakra zsályanövényeket fektetett. Ebből csak akkor volt szabad kijönni, amikot a kis- vagy nagydolgunkat kellett elintéznünk, utána azonnal vissza kellett menni a védett területre. A védelem persze inkább szellemi értelemben veendő, mert például a szarvasok, őzek, pelék, vaddisznók simán bementek éjszaka a kiülőkhöz, még szerencse, hogy nem volt náluk semmi ennivaló.  A hegyen kellemsen sütött a nap, így levettem a pólómat, de itt már be is vonzottam a következő parámat: a kullancsokat. Az egyik belefőrta magát a köldökömbe, a másikat őúgy semertem le idejekorán a hasamról. Szerencsére sikerült kiszedni a kullacsot, bár a feje beszakadt, de aztán a háznál azt is kivettük csipesszel.

Amikor megvoltak a kiültetések, visszamentünk a házhoz és én is becuccoltam a kunyhóba. Oguz körbeszórta a szályát, elénekelte az "egy nap, egy esztendő" dalát, majd azt mondta. "Isten veled!" és leeresztette a kunyhó ajtaját, én pedig ott maradtam bent a sötétben. Kis fény azért beszűrődött a poktócokon keresztül, így tudtam, hogy mikor van napal, és mikor van éjszaka. Felállítottam az oltáramat, Sivával, Ganésával, a hét kristályokponyával és a totemállataimmal. Bent voltak a hangszereim: a dobom, a csörgőm, a dorombom és a didgeridoo-m. Vettem egy jó felfújható matracot, ami jelentősen kényelmessé tette a fekvést, ilyenkor jobb, ha az ember nem vállal még szükségtelen kényelmetlenséget. Befújtam magamat kullancsriasztóval, majd vártam. Nem volt hová sietni. Vlt elég ruhám, szóval nem fáztam. Elkezdtem játszani a didgeridoo-n, mert azon úgysincs elég időm gyakorolni, és nem is megy méág a körlégzés. De azért jólesett fújni. Utána doboltam, énekelgettem az általam ismert dalokat. A kunyhó csak annyira magas, hogy kétrét hajolva tud felállni benne az ember, vagy térdelve. Így az üléstől egykét óra mólva már sajogtak a térdeim, és jöhetett a fekvő helyzet. Aludtam, amíg bírtam, utána forgolódtam, kómáztam. Itt jött elő a második parám: ahogy feküdtem, elkezdtek lezsibbadni az ujjaim, a kézfejeim. Mindig ki kellett mozgatni, pozíciót kellett váltani. Azt hittem, hogy felfekvéseim fognak kialakulni, mint a kórházban az elfekvő betegeknek, és darabonként elvezsítem a kontrollt a testrészeim felett, és meghalnak. Szóval pár óra múlva felkeltem és jógáztam egy kicsit, olyan kalóriaspórlós módszerrel. Erre minden nap sor került ezután, mert a sok fekvéstől bellát a derekam, megrövidült a combhajlítóm. Az erdőben ülőkkel szemben nekem nem volt szép látvány a szemem előtt, és nem is sétálhattam körbe a levédett területen. Viszont nem áztam-fáztam. 

Az első napon leginkább az az érzésem volt, hogy amikor szeretnék berévülni, és belépni a Szellemvilágba, akkor mintha egy fal finoman visszadobott volna, hogy "még nincs itt az ideje". Az első nap így jobbára az alvás-pihengetés jegyében telt. Próbáltam belassulni, mível tudtam, hogy itt most nem sok minden fog történni, az volt a legjobb, amikor bele tudtam feledkezni a MOST-ba, és nem valamilyen következő esemény eljövetelét vártam. A legkellemesebb spirituális élményem aznap egy jó Siva-mantrázás volt. Több mantrát is énekeltem a négy nap során, sok-sok körön keresztül:

Om Namah Sivaya
Om Gam Ganapataye Namaha
Számba Szadásiva Om Siva Om
Gate Gate Paragate Parazsangate Bodhi Szváhá
Om Mani Padme Hum
Om Amidewa Hrih
El Ka Leem Om

Nem árt, ha az ember fel van szerelkezve egy-két mantrával, és egy malával, mert a meditációnak ez a formája jó időtöltés, és különösen "ízletes" elfoglaltság ilyen ingerszegény és spirituálisan érzékeny tudatállapotban. Este Oguzék énekeltek a szertűznél, inen tudtam, hogy az első nappal véget ért. 

Az éjszakát nagyjából végigaludtam, és reggel arra ébredtem, hogy volt egy álmom. Este persze kértem, hogy legyen beavatási vagy jelentős álmom, de ehhez képest azt álmodtam, hogy mintha egy föld alatti váróteremben lennék, ahol az emberek éppen Ausztriába készültek menni, ami a COVID korlátozások miatt nehézkes volt. Két külön csoportba rendezték az embereket, az egyikben a depressziósak voltak, őket egy vörösre festett képű emberke felügyelte. Mind mondták, hogy őt nagyon szeretik. Én feleszméltem, hogy nem vagyok depressziós, és átálltam a másik csoportba, a "normálisak" közé. Felültettek minket valamilyen buszra, ami elindult Bécs felé, én pedig bepánikoltam, mert rájöttem, hogy igazából az Atma Centerbe akartam menni Budapesten. Itt véget is ért az álom. Talán annyit jelenthetett ez az álom, hogy a középső világbeli tartalmaknak kellett kiürülniük az elmémből, hogy beléphessek a Szellemvilágba, és ez sem úgy fog történni feltétlenül, ahogy én elképzelem vagy szeretném. 

/folyt. köv./

2020. május 19., kedd

Szamádhi-könyv: befejezés

Gregor Maehle Szamádhi-könyvének befejezése következik:

"A nyolcadik szamádhit ki kell egészíteni a hatodik szamádhival, ami megmutatja, hogy a spiritualitás nem csak az élettől különálló módon zajlik, hanem a személyiségünkön keresztül, ami lehetőséget ad az Isteninek, hogy kifejezze magát rajtunk keresztül és általunk. A hatodik szamádhi az egyéniség szakralitását is megmutatja. Bár mindannyian különbözőek vagyunk, ugyanaz az Isteni lény fejezi ki magát mindegyikünkön keresztül, és mindegyik kifejeződés ugyanolyan fontos, mint a másik. Ez nem azt jelenti, hogy nincs szükség polgárjogi törvényekre, mivel a jelenlegi törvények és az ókori misztikusok tanításain alapulnak, akik látták az isteni törvényt. Amikor meglátjuk azt, hogy mások személyisége is Isten kifejeződésének egy ugyanolyan érvényes formája, mint mi magunk, felül tudunk emelkedni a másokkal való konfliktusainkon. Csupán az, hogy másmilyenek, mint mi, nem jelenti azt, hogy nincs igazuk. Abban is segítségünkre van, hogy felülemelkedhessünk a nyugati civilizáció vélt felsőbbrendűségének eszméjén, mely még mindig meg van győződve róla, hogy el kell juttatnia politikai, szociális és gazdasági értékrendjét a bolygó távoli sarkaiba is, e folyamattal megsemmisítve a diverzitást. A hatodik szamádhi azt is megmutatja, hogy Isten az állati életen keresztül is kifejezi önmagát, és ezért nincs jogunk kipusztítani számtalan élő fajt.

A hetedik szamádhit, és azt, ami ma a helyébe lépett (a nyugati tudományt) az ötödik szamádhival kell kiegészíteni, vagyis annak megvalósításával, hogy minden anyag, a bioszféránk, és az egész univerzum nem más, mint Isten kikristályosodott teste. Nincs olyan sarka az univerzumnak, amit jogunk van nukleáris temetőnek használni, mivel nincs benne olyan hely, ami nem szent. Az ötödik szamádhi hatására újra el fog bűvölni bennünket a világ, mivel megvalósítjuk, hogy nincs semmi, ami ne lenne a kikristályosodott szellem. Meg fogjuk érteni, ahogy a régi időkben és értettük, hogy a világ egy kert, amiben szimbiotikus harmóniában élünk az összes többi szervezettel ér tárggyal. Azt is meg fogjuk valósítani, hogy Gaia kertjét egy olyan szuperintelligencia hozta létre, ami messze felülmúlja a képzeletünket. Ha e szuperintelligencia szolgálatába helyezzük magunkat, együtt teremthetjük a világot, és a teljes szervezet tovább virágozhat. Végső soron az összes szamádhi ugyanabba az irányba mutat: egy nálunk hatalmasabb lény részei vagyunk és annak szolgálatában állunk, egy olyan lényében, aki a szereteten, szépségen, intelligencián és szabadságon keresztül formálja ezt a világot.”

(Eddig tartott Gregor Maehle Szamádhi-könyve. Záró gondolatként szeretném megjegyezni, hogy az isteni szuperintelligencia nem csak az emberek és az állatok szellemén, tudatán keresztül jut kifejeződésre, de ugyanúgy átitatja a Növények, Fák, és Kövek Népét, és mindezektől az isteni formáktól is sokat tanulhatunk. A régmúlt, ősi korok természeti népei ennek tökéletes tudatában éltek, harmóniában a Természettel, csak a modern redukcionista materializmusnak és az emberközpontú, antropomorf istenben hívő vallásoknak köszönhetően távolodtunk el a Természettől, és kezdtünk el úgy tekinteni rá, mint amire nem vigyázni és értékelni kell, hanem amit lelkiismeret-furdalás nélkül az uralmunk alá hajthatunk és kizsákmányolhatunk. Gregor Maehle e könyvében tehát kulminációjára jut a jógi tudati kutatása, és ugyanarra a látásmódra tesz szert, mint a természeti népek ősi, sámáni kultúrái.)

2020. május 18., hétfő

Látomások nyomában 1. rész


1. Előzmények

Az itt következő nem tudom hány részben szeretném leírni a múlt hétvégi látomáskeresés szertartáson megélt élményeimet, illetve az odáig vezető utat is. Tavaly ilyenkor még nem igazán gondoltam volna, hogy végigcsinálok egy ilyen látomáskeresést, ugyanis a szertartás egy izzasztókunyhóval kezdődik, majd utána minden résztvevő kiül az erdő egy általa kiválasztott pontjára, és ott ül négy napig, várva a látomásokat. Mindezt étlen-szomjan, egy ponyvával a feje felett, ami esetleg megvédi az esőtől, ha jól van felrakva, illetve matracot, hálózsákot, ruhát, szúnyoghálót és egyéb "túlélő" felszereléseket lehet kivinni, viszont telefont, könyvet, füzetet, lámpát, tűzszerszámot nem lehet vinni. Az oltáradat és az erőtárgyaidat viheted, valamint dobot, csörgőt, és hangszereket is lehet vinni. Miközben a látomsákeresők kint ülnek a cserkúti völgy vagy hegy különböző pontjain (egymástól elég távol ahhoz, hogy ne lássák a másikat), Oguz és a segítők a völgyben, a ház melleti szerartástéren éjjel-nappal őrzik a szertüzet, és reggel-este énekelnek az egész csapatnak. Valamint jókat esznek-isznak, ami által a kiülők böjtjét is segítik. A szertartás alatt ugyanis szimbiózisba kerülnek a szertartásvezető, a segítők és a kiülők. A tűz mellett váltják egymást az őrök, és ők gyakran megkapnak, megéreznek sok mindent, ami éppen a kiülők elméjében zajlik. De néha még az otthon maradt közeli hozzátartozók is érzik, hogy mi történik éppen a látomáskeresővel. 

Szóval én ezt eléggé extrém vállalkozásnak tartottam a magam részéről, főleg a nem-ivás részét, pedig akkor már jártam Oguz tanulócsoportjába, és tudtam, hogy a két év végén, azaz most októberben ez a szertartás vár rám, mint a tanfolyam záróakkordja. Gondoltam, hogy elmegyek azért egyszer segítőnek, hogy mégis megnézzem, miről szól a dolog egy ilyen szertartáson. A tavaly egyik nyári, majd őszi kiülés is végül elmaradt, így Anti barátommal hiába készültünk a segítői szerepkörre. Az első alkalommal annyira rá voltam készülve a cserkúti kalandra, hogy amikor megtudtam, hogy elmarad, kiültem egy éjszakára a Mackó-barlangba Oguz engedélyével, erről is írtam annak idején. Tavaly november felé viszont elkezdett érni bennem a hívás, hogy mégiscsak el kellene jönni, most már kiülőként erre a látomáskeresésre. Pont év vége felé volt egy mongol típusú behívó szertartás Oguznál, amikor megkérdeztem a Nagyapa szellemétől, hogy miképpen fejleszthetem a gyógyító és szellemi erőmet. Ekkor azt válaszolta, hogy menjek el a föld alá, a gyökerek és a kövek közé étlen-szomjan, és ott fogom megtalálni az Erőt. Utána Oguz ezt úgy értelmezte, hogy akkor jönnöm kell a látomáskeresésre, és a föld alatt, vagyis az izzasztókunyhóban, a sötétben kell eltöltenem a négy napot. Ez némiképpen átszabta az elképzeléseimet, mert én már pont kinéztem egy jó kis helyet tavaly ősszel a hegy tetején, és ott akartam kezdeni: Felső Világ, majd a második alkalommal a patak mellett a Középső Világ, és végül a kunyhóban az Alsó Világ témakörére koncentrálva. Tehát most akkor az Alsó világban fogunk kezdeni. 

Amikor már tudtam, hogy nyáron fogok jönni a kiülésre, a tavaly decemberi elvonulásunkon kipróbálásképpen tartottam egy háromnapos böjtöt (minden résztvevővel együtt), de ott Neera szirupot ittunk és persze aktív volt az elvonulás. Így azonban nem igazán éreztem éhséget vagy erőtlenséget, de egy felkészítő mozzanatnak jó volt. A következő elvonulást Márokföldön tartottuk idén a pünkösdi hétvégén, amikor már lehetett vidékre utazni a korlátozások miatt. Márokföldön van egy energiapark, amelyben egy 250 éves kőrisfa áll (a képen mögöttem van). ott kértem áldást és erőt, hogy sikeresen végig tudjam csinálni ezt a kiülést. A kőrisfa a viking mitológia Világfája, az Yggdrasil, mely a vikingek kilenc világát köti össze. Ebből talán sejthető volt, hogy lesz majd egy erős vikinges töltete a mostani látomásoknak, mit ahogy az a folytatásokból ki is fog derülni. Az energiaparkban két, tizenkét pontból álló kígyószerű vonal fut, melynek mindegyik pontján elmondtam egy-egy fohászt a Szellemvilághoz. Az első kígyó a férfi erőt jelképezi, és aranyszínű, míg a második a női erőt jelképezi, és fekete, mint az egyiptomi misztikában. Az energiapark huszonötödik pontja a szeretetpont folt, egy Babba Mária-szoborral, és ott végeztünk egy szívcsakra-meditációt. Ezek az előkészító mozzanatok mind visszaköszöntek a látomásaimban a négy nap alatt, amit a kunyhóban töltöttem. Mire odaértem a sétával és a fohászokkal a szeretet-ponthoz, úgy éreztem, hogy a fejem búbjáig fel vagyok töltődve energiával, és készen állok a látomáskeresés próbatételére. 

Bemásolom ide mind a tíz rész linkjeit, hogy végig tudjátok olvasni a folytatásokat:


/folyt. köv./

2020. május 17., vasárnap

A dzsánusírsászana hatásai


Újabb részlet a Krishnamacharya-könyvből:

"(Az ászana végrehajtása során a légzés nagyon fontos. Krishnamacharya nem javasolja, hogy mély belégzéseket végezzünk, miközben a törzset és a fejünket teljesen ráhajtjuk a lábunkra. Ha nem tudjuk hosszú külső légzésvisszatartással végrehajtani a pózt, akkor emeljük vissza kissé a törzset a belégzéseknél, majd kilégzés és légzésszünet alatt hajoljunk mélyebben előre. A másik lehetőség, ha légzésvisszatartás nélkül szeretnénk gyakorolni a pózt, akkor álljunk meg a törzsünkkel abban a magasságban, ahol még tudunk levegőt venni. A hatha-jóga gyakorlójának a gátat kell nyomnia a sarkával a múla bandha stimulálása érdekében. A rádzsa-jóga gyakorlójának valamivel följebb, közvetlenül a hímvessző (nők esetében a csikló) alatt kell nyomást gyakorolnia, a Kundaliní stimulálása érdekében. A vinyászák száma megegyezik az előző egylábas póz, a tírjangmukha ékapáda pascsimóttánászana vinyászáival.)
Fontos megfigyelés
Ha csak egy-két percig gyakoroljuk az ászanát, akkor ne panaszkodjunk, hogy nem érezzük a hatását. Bármennyi erőfeszítést tudunk is tenni, ha naponta legalább 5-10 percig gyakoroljuk az ászanát, akkor néhány napon belül megtapasztaljuk a hatásait. Ez kétségtelen. Ha a megadott szabályok szerint gyakoroljuk fél-egy óráig, akkor megkapjuk az alább említett eredményeket.
1. Megszűnnek a lép betegségei
2. Az alacsony, de kitartó hasi lázban szenvedők észre fogják venni, hogy a láz, az abból fakadó vérszegénység és az ahhoz hasonló betegségek megszűnnek.
A folyamatosan ismétlődő köhögés, puffadás, hasi görcsök és a tuberkulózis első szimptómái megszűnnek. Az emésztőszervi dósák eltávolításának következtében az emésztőerő növekszik és a megfelelő időben fogunk éhségérzetet tapasztalni. Amikor nagyon éhesek vagyunk, fontos, hogy szattvikus ételeket együnk, melyeket tiszta ghíben, tehéntejben vagy kecsketejben főztek. A lapított rizst, sült mogyorólisztből vagy csicseriborsóból készült ételeket – az ilyen tamaszikus ételeket sohasem szabad megenni. A jó minőségű gyümölcsök és gyökeres zöldségek fogyasztása nagyon hasznos.
Amikor éhesek, egyes emberek gondolkodás nélkül megeszik a legszörnyűbb ételeket is. Ez egy sajnálatos dolog. Emiatt kapják el a különböző betegségeket és szenvednek.
Ha a fent említett szabályoknak megfelelően gyakoroljuk a dzsánusírsászanát, akkor mindazok a betegségek, melyek akadályozzák a vizelet és a széklet kiválasztását, növelik a hőt a nádíkban, és növelik a vátát, ha bármi ilyen betegség felbukkan, akkor a gyökerénél meg lesz semmisítve, és a gyakorló nagyon hamar jó egészségnek fog örvendeni.
A fej zúgása, a szemek égése, a test gyengesége, a húgyutak égető érzése, az emésztési zavarok és a székrekedés miatt felgyűlt méreganyagok által okozott láz, az étvágytalanság és a rossz szájíz, a lustaság és a letargia, ezek mind megszűnnek, ha a legmagasabb előírások szerint gyakoroljuk az ászanát. Vagyis a környező nádík gyengesége által okozott minden betegség megszűnik.
Fontos mindig emlékezni arra, hogy az olyan ászanákat, mint a dzsánusírsászana, a jobb és a bal oldalra is gyakorolni kell. Ennek az az oka, hogy a testünknek egyforma erősnek kell lennie bal és jobb oldalon is. Mostanában a modern játékok is testgyakorlatok során csak a testünk egyik oldala erősödik meg, anélkül, hogy a vérkeringés megfelelően kialakulna a másik oldalon. Ez bénulást és egyéb hasonló betegségeket idézhet elő. Ezért minden ászanát egyformán kell gyakorolni a bal és a jobb oldalra is.

2020. május 16., szombat

Dzsánusírsászana

Újabb részlet a Krishnamacharya-könyvből:

"4. Dzsánusírsászana

Ez a végrehajtás a hatha-jóga elveit követi. Egy másik végrehajtás a rádzsa-jóga módszerét követi. A gyakorlónak meg kell tanulnia a különbséget. Először mindkét lábunkat nyújtsuk ki előre. Nyomjuk a sarkunkat erősen a talajba, a lábujjak pedig nézzenek fölfelé. Tehát ne dőljön a lábunk egyik oldalra sem. A térdhajlatot szilárdan nyomjuk a talajba. A másik lábunkat hajtsuk be és nyomjuk a sarkunkat a nemi szervekhez, a combot és a lábszárat összezárva. Ezáltal a kinyújtott lábunk és a behajlított lábunk egy L betű formáját veszi fel. Eddig a pontig nincs különbség a hatha-jógi és a rádzsa-jógi gyakorlata között.
A hatha-jóga gyakorlójának a behajlított lába sarkát szilárdan a végbél és a herezacskó területe közé (a gáthoz) kell nyomni. Szorosan fogjuk meg a kinyújtott lábunkat mindkét kezünkkel, emeljük fel a fejünket és végezzünk púraka kumbhakát. Maradjunk ebben a pózban valamennyi ideig, és utána récsakát végezve engedjük le a fejünket és helyezzük az arcunkat a kinyújtott lábunk térdére. Eközben ne lélegezzünk be, hanem kilégzésre vegyük fel a pózt. Ezután emeljük fel a fejünket és végezzünk púrakát. Ismételjük meg a másik oldalon is a fent említett szabályokat követve.
A rádzsa-jóginak a behajlított lábának a térdét a herezacskó és a nemi szerv közé kell helyeznie. Most gyakoroljunk a hatha-jógik számára előírt többi szabálynak megfelelően. A dzsánusírsászana huszonkét vinyászából áll - jegyezzük meg, hogy a kinyújtott és behajlított lábunk minden részének a talajhoz kell érnie. Miközben a kezeinkkel fogjuk a lábunkat, szorosan kapaszkodjunk bele és húzzuk a lábunkat. Tartsuk a fejünket, az arcunkat vagy az orrunkat a térdkalácsunkon és maradjunk a szthitiben öt perctől fél óráig terjedő időtartamban. Ha nem tudjuk ennyi ideig megtartani a récsakát, akkor közben emeljük fel a fejünket, végezzünk púraka kumbhakát, és utána, ismét récsakát végezve helyezzük vissza a fejünket a térdünkre. Ne végezzünk púraka kumbhakát, miközben a fejünk a térdünkhöz ér. Ezt a szabályt minden ászanában követni kell.
Miközben ezt az ászanát gyakoroljuk, minél jobban be van húzva a hasunk, annál nagyobb lesz a haszna. Miközben gyakoroljuk, a kilégzés után határozottan tartsuk vissza a levegőt. Anélkül, hogy azon aggódnánk, miért olyan nehéz ezt gyakorolni, húzzuk be a hasunkat a köldökkel kezdődően, koncentráljuk a figyelmüket az összes nádíra a végbél és a nemi szervek környékén, és húzzuk őket fölfelé, és ha így végezzük az ászanát, akkor nem csak az összes húgyúti betegség, cukorbetegség és hasonló betegség fog megszűnni, hanem az éjszakai magömlés és megszűnik, a mag besűrűsödik és az egész testünk erőssé fog válni.
Aki nem képes behúzni a nádíkat vagy a hasfalat, az figyelmen kívül hagyhatja az arra vonatkozó utasításokat és kövesse a korábbiakat, amennyire lehetséges. A végbél és a nemi szerv környéki nádíkat tartsuk felhúzva, húzzuk be a hasunkat és tartsuk szilárdan a prána vájut. Bárki, aki képes ezt gyakorolni, nagyon hamar megszabadul a betegségektől és szert tesz a vírja balamra (a termékenység erejére). Ezt félretéve, ha követjük a szabályokat a képességeink szerint, akkor fokozatosan szert fogunk tenni az alább említett eredményekre."