A szkandászana mitológiája

Újabb részlet az Ashtanga-könyvből:

Szkandászana (Szkanda póza)

Szkanda a háború istene a hindu mitológiában. Ganésa mellett Ő Siva második fia. Egyéb ismert nevei: Kárttikéja, Murugan, Kumáraszvámí. Szkanda története sok szempontból kiemelkedő a hindu mitológiában. Először is, legismertebb neve, Szkandát mára majdnem teljesen feledésbe merült, miután több, mint kétezer évig az imádat tárgyát képezte. Szkanda sokféle értelmezése, többféle eredet-története, és az életével és hőstetteivel kapcsolatos egymásnak erőteljesen ellentmondó beszámolók, melyek India különböző területein fennmaradtak, bizonyos értelemben véve magának a hinduizmusnak a fejlődési folyamatát is jellemzik. Ez az ernyőszerű gyűjtőnév, a hinduizmus, számos hitet, szektát és filozófiát is magában foglal. Szkanda népszerűsége, a hivatalos panteonba történő felvétele korábbi néphagyománybeli státuszához képest, és népszerűségének hirtelen hanyatlása, mely után csupán egy tájegység istene maradt, a hinduizmus befogadási folyamatának tipikus állomásai.

Szkanda létezése az ind történelem nagyon korai szakaszára tehető. Népszerű hadistennek bizonyult, aki erdőborította hegyekben lakik, kedveli a vadászatot és a csatározásokat, és a véráldozat is a kedvére való. Fiatal, jóképű, tüzes, ládzsát rázó hősként ábrázolták. Ezt az alakját India különböző részein más és más nevekkel illeték: Maharashtrában Khandoba, Dél-Indiában Malai Kilavan, a Hegyek Ura, vagy pedig Murugan. Igazából ezen a néven ismerik ma is azokon a területeken, ahol imádata fennmaradt. Az indológus Hardy elmélete szerint Észak-Indiában is imádták Murugant különböző neveken. Ezt a nézetet Parpola is osztja, aki sok időt töltött az indus-völgyi írás megfejtésére tetti kísérletekkel. Parpola tehát arra a következtetésre jutott, hogy Muruga volt az Indus-völgyi civilizáció istensége, és maga a Murugan név is szerepel a nyelvükben. Bár ez a nézet nem elfogadott széles körben, mégis mellette szól Szkanda imádatának páratlan ősisége. Ha az Indus-völgyi civilizáció elmélete bebizonyosodik, akkor Szkanda imádata legalább ötezer éves. Maharashtrában persze a terjeszkedő Indus-vögyi kultúra nem tudta olyan könnyen kiszorítani Khandobát, így külön istenkét tisztelték, de Siva inkarnációjaként.

Amíg a védikus India elégedett volt tűzáldozataival és végestelen liturgiájával, nem sokat törődött a népszerű istenségekkel. De amikor a buddhizmus és dzsainizmus sokkja rákényszerítette őket, hogy a hívők hűségéért versengjenek, az addig lenézett földrajzi és néprajzi istenek az ösztönös bölcsesség jeleként belekerültek a hinduizmus fő panteonjába. Úgy tűnik, hogy az egész puránikus világkép ennek a folyamatnak a mellékterméke.

A hitvilág megváltozott, új istenek váltak népszerűvé, de a hit őrzőinek meg kellett győznie a népet, hogy valójában semmi sem változott meg. Ebből alakultak ki a különböző mitológiai történetek. Ezek a történetek az újabban népszerű isteneket voltak hivatottak beintegrálni (elsősorban a papi réteg, és nem a köznép szemében) a névleges védikus és upanisadikus keretek közé. A helyzet a hatodik század körül stabilizálódott, amikorra is a mitológia java része kialakult, bár még nem minden volt leírva. Az indiai gondolkodás domináns istenségei Siva, Visnu és avatárái, Brahmá, az Istennő, Szúrja, a Napisten, és Szkanda. Ganapati és Laksmí között még folyt a csata a népszerűségért, de ebben a korai időszakban még nem szerencsehozó istenségként tekintettek rájuk. A tizenkettedik századra azonban Brahmá már nem is volt színen, Szúrja imádata csalóka virágkorát élte a művészetben és építészetben, mielőtt végérvényesen letűnt, Szkanda pedig visszahúzódott az orisszai, bengáli és dél-indiai, különösen tamil nadui szentélyekbe. Addigra azonban Szakdát elfogadták, mint Siva fiát, és mítoszai az indiai képzelet maradandó részévé váltak.

Never give up!

Amióta megismerkedtem a spártai csapattal, gyakran eszembe jut ez a jelmondat. Egy kissé közhelyesen hangzik ugyan, de ha a megfelelő pillanatban és a megfelelő módon alkalmazza az ember, akkor életeket menthet meg vele. 

Az ugye, alap, hogy saját magadat mindig emlékeztetned kell arra, hogy miért kezdted el, és hogy előtted már mennyi mindenki elérte a célját, az álmát, megvalósította azt, amire mások azt mondták, hogy lehetetlen. Tehát neked sem szabad feladnod, még akkor sem, amikor már nagyon kész vagy, és amikor semmi értelmét nem látod a folytatásnak. Voltam már én is ilyen élethelyzetekben, és bizonyára leszek is még. Sok mindenki a környezetemben is keresztülmegy olyan válsághelyzeteken, amikor meginog, és elgondolkodik azon, hogy feladja. 

Van, aki fel is adja. persze mindenkinek szabad akarata van, így hiába is győzködném,  már eldöntötte, hogy mit fog tenni. Ilyenkor nyelek egyet, és tudomásul veszem, hogy egy álom most szertefoszlott, egy tündöklő remény szilánkokra tört, és most már semmi nem hozhatja vissza. Mert ha már egyszer feladtad, és az elméd elfogadta az új helyzetet, nem fogsz tudni erőt venni magadon, hogy újra felállj, és küzdj az álmaidért. Csak akkor fog sikerülni, ha soha, semmikor, egy pillanatra sem adod fel. Még akkor sem, ha sorozatban érnek egymás után a kudarcok, amikor látszólag semmi remény sem marad, és amikor úgy tűnik, hogy az élet már mindent elvett tőled.

Az erő belülről jön, és senki nem veheti el tőled ezt az erőt. Ha úgy döntesz, akkor felépítheted vele az álmaidat, megvalósíthatod őket, még ha most nincs is elég képességed vagy akaraterőd hozzá. Nem adod fel, hanem újra felállsz, és megpróbálod még egyszer, és addig fogod próbálni, bármennyire frusztráló is a sikertelenség, mire egyszer sikerülni fog.

Most nagy erőkkel koncentrálok a Spartan girja-oktatói vizsgámra, ahol meglehetősen magas követelményeket kell teljesíteni: 100 szakítás 24 kilós girjával, 10-10 lökés 32 kilóssal, és 10-10 kozák guggolás 2x16-tal. Jelenleg ezek közül még egyik sem megy, csak kisebb súllyal, de nem adom fel, gyakorolok minden nap! Lehet, hogy ezért érzi most úgy a környezetem, hogy "engem csak a golyók érdekelnek." Természetesen más is érdekel, a jóga, a mozgástanulás, saját testsúlyos edzés is érdekel a brutális erősítés mellett, amit ezek a vizsgafeladatok megkövetelnek. 

Az erő önmagában azért érdekel, mert szeretnék még egy példa lenni arra, hogy vegánként is lehet izomzatot fejleszteni, negyvenévesen is, még akkor is, ha ez így talán nehezebb feladat, mint egy huszonéves húsevőnek. De éppen ez benne a szépség és a kihívás. Szeretnék a legerősebb vegán férfi lenni Magyarországon, és hiába mondja valaki, hogy de ha húst is ennék, akkor sokkal gyorsabban fejlődnék, nem fogok,mert én ezt választottam.

Azért is érdekel az erő, mert kíváncsi vagyok, hogyan tudom összeegyeztetni az erősítő edzést a jógáva, illetve a hajlékonyságom fejlesztésével. Eddigi tapasztalataim szerint az erősítés megnehezíti a jógában való előrelépést, mert a csípő és a vállak bekötnek, a hamstringek befeszülnek. De én hiszek abban, hogy ha eleget foglalkozunk vele, akkor az erős izomzat mellett is képesek leszünk a hajlékonyságot igénylő gyakorlartok végrehajtására.

Az is érdekel, hogy miképpen sikerül lebontani azokat a skatulyákat, kategóriákat az emberek fejében, amelyekbe próbálnak engem mindenáron betuszkolni, csak azért, hogy önmaguk félelmeit elaltassák. Egyesek jógaoktatónak szeretnének látni, mások gurunak, megint mások edzőnek tekintenek, vagy éppen sportolónak. És még számtalan szerepem van, de jobban teszem, ha nem azonosulok velük kizárólagosan, hanem rugalmasan kezelem a szerepeket és a hozzájuk kapcsolódó kötelezettségeket. Végső soron mindannyian az Önvalót keressük, köztük én is. Hiszek abban, hogy az igazság szeretete egyszer engem is elvezet a szeretet igazságához, és addig nem adom fel!

A dzsálándhára bandha további hatásai

Újabb részlet Gregor Maehle Pránájáma-könyvéből:

"A dzsálándhára bandha alkalmazása a külső (báhja) kumbhaka közben

A szakértők között egyetértés van azt illetően, hogy a belső légzésvisszatartás során alkalmazni kell a dzsálándhára bandhát annak érdekében, hogy megakadályozzuk a prána és a levegő felemelkedését a fejbe. A külső légzésvisszatartással kapcsolatban azonban eltérnek a vélemények. A Jóga-rahaszja (1.62) szerint a külső kumbhaka közben is alkalmazni kell. Más szaktekintélyek csak a belső kumbhakával kapcsolatban említik. A külső kumbhaka közben azért nehezebb a dzsálándhára bandha alkalmazása, mert a fejet sokkal mélyebbre kell hajtani, mivel a külső kumbhakában a mellkas összeesik.

A fő ok, amiért a dzsálándhára bandhát alkalmazzuk – hogy megvédje az agyat a teljesen felfújt mellkasban kialakuló nyomástól – nem érvényes a külső kumbhakára, mivel a teljes kilégzés után a légnyomás nagyon alacsony. Ennek ellenére, a külső kumbhaka közben is nagyon hasznos a dzsálándhára bandha alkalmazása, mivel intenzíven stimulálja az agyat a gerincvelőn keresztül. Ez egy erőteljes Kundaliní technika, de sokkal nehezebb, mint a belső kumbhaka közben végrehajtott dzsálándhára bandha.

A belső kumbhaka közbeni dzsálándhára bandhát először alaposan el kell sajátítani, mielőtt a bandhának ezt a haladóbb változatát kipróbálnánk. A külső kumbhaka közbeni dzsálándhára bandha előkészítéseképpen töltsünk több időt a szarvángászanában és a halászanában. Emellett a külső kumbhakákat gyakoroljuk mindig az ászana-gyakorlás után, mivel a nyakunk csak ebben az esetben lesz megfelelően előkészítve a plusz terhelésre. Ha külső kumbhaka közben gyakoroljuk a dzsálándhára bandhát, emeljük meg a mellkasunkat olyan magasra, amennyire csak tudjuk, és húzzuk előre a vállainkat, hogy a szegycsont és a kulcscsontok előre és fölfelé emelkedjenek, és közelebb kerüljenek az állhoz.

Ez általában ahhoz vezet, hogy a vállainkat a füleink felé húzzuk, amit minden ászanában kerülni próbálunk. Az egyetlen másik póz, ahol ez megengedett, a szarvángászana (vállállás), mely éppenséggel az a póz, amely magába foglalja a helyes dzsálándhára bandhát.

Ezen kívül, alaposan el kell sajátítani a belső kumbhakával végzett dzsálándhára bandhát, mielőtt a számolással végzett komolyabb külső kumbhakákhoz fogunk. Amellett, hogy felfelé húzza a Kundalinít és a gerincoszlopot, egy másik erős indok, ami miatt az olyan tanárok, mint T. Krishnamacharya hangsúlyozták a dzsálándhára bandhát a külső kumbhaka közben, az idegrendszerre és a vérkeringésre gyakorolt hatása."

Az Igazság meg a Bölcsesség

Régebben idéztem ezt a gondolatot, mely szerint tegnap okos voltam, és meg akartam változtatni a világot. Ma pedig bölcs vagyok, és meg akarom változtatni magamat. Ma viszont egy másik megvilágításból tálalnám ugyanezt a gondolatot: Tegnap mindenáron azt akartam, hogy igazam legyen. Ma már nem akarom, hogy nekem legyen igazam, csupán bölcsebb szeretnék lenni, mint tegnap voltam.

Az Igazság keresésében az ember egy darabig nagyon magabiztos, és folyamatosan azt gondolja, hogy megtalálta az Igazságot, és mivel ő tudja, hogy mi az Igaz, ezért mindig neki van igaza, és a többiek tévednek. Többször megkaptam már ezt annak idején a lelki tanítómesteremtől is, hogy amit én csinálok, azt kell csinálnia mindenkinek, és ha valaki nem úgy gondolkodik, ahogy én, az biztosan téved.

A jógában ezt úgy magyarázzák, hogy szoláris dominancia. Vagyis ha a prána túlteng a pingalában (a Nap-vezetékben), akkor az illető túlontúl magabiztos lesz, és a saját (érthetően szubjektív és korlátozott) igazát igyekszik réerőltetni másokra. Ebben a krizmatikus, ha úgy tetszik, diktatórikus hozzáállásban persze ott lapul egy jó adag félelem is, mert mi van, ha mégsincsen igazunk? A kételyektől való mániákus irtózás és a saját személyisége árnyoldalainak tudomásul nem vétele igencsak jellemző lehet a szoláris dominanciával rendelkező személyre.

A lunáris dominancia természetesen ennek az ellentétes pólusa. Ebben az esetben az illető túlzottan befolyásolható, mondhatni az árral sodródik. Nem gondolkodik el azon, hogy egy kijelentést elfogadjon-e vagy kétségbe vonja, naívan bízik mások véleményében, még ha az percről percre más is lesz. A lunáris egyed nem rendelkezik határozott állásponttal, értékrenddel, és éppen ezért gondolkodásmódjából hiányozni fog a következetesség és az eltökéltség. Ez persze kedvez az intuíciónak, de megnehezíti a konkrét célok kijelölését és azok hatékony elérését. 

Maradjunk annyiban, hogy az ideális helyzet a kettő közötti kényes egyensúlyi állapot elérése lenne, amikor a jóga szerint a prána behatol a szusumnába a harmadik szemen keresztül, és a látszólag ellentmondó tulajdonságok és vélemények egybeolvadása megajándékozza a jógit az Egység élményével. 

Mivel még nem értem el ezt az állapotot, csak találgatni tudok arról, hogy milyen is lehet. De elképzelésem szerint egy ilyen "felébredt" vagy "megvilágosodott" jógi nem akar minden áron meggyőzni másokat a saját igazáról, mert mások igazát is ugyanolyan érvényesnek, sőt az adott személy esetében még érvényesebbnek is láthatja, mint a saját megélt valóságát. Akár a logika korlátainak ellentmondó párhuzamos igazságok létezését is el tudja fogadni, és az ő világképében ez már nem fog hasadást okozni. 

A különböző eszmék és azok mentális lenyomatai elvezették a jógit addig a pontig, amikor az Igazaság nem egy kizárólagos kategória a számára, hanem a Valóság egyik lehetséges derivátuma, mely mindenki számára egy kicsit más, attól függően, hogy milyen élményeket kell még megélnie a Valóság megtapasztalásáig, illetve az abban való megállapodásig. 

A jógi tehát bölcsebb szeretne lenni, a vivékára, a megkülönböztető tudásra vágyik, mely eloszlatja a tudatlanság ködét, és megvilágítja a Valóság önnön természetét, melyben a tudatos lény csupán a megfigyelő, a látó. Nem formál véleményt, nem cselekszik, és nem akarja megváltoztatni sem a világot, sem önmagát. Csupán létezik, és önnön létezését tapasztalva elmerül az Örömben.

A dzsálándhára bandha aktiválása

Újabb részlet Gregor Maehle Pránájáma-könyvéből:

"Úgy tudjuk aktiválni a dzsálándhára bandhát, ha nyelünk egyet, mintha lenyelnénk a nyálunkat, és amikor a torokizmokat aktiváljuk, akkor ezt az aktivált állapotot fenn kell tartani a légzésvisszatartás időtartama alatt. Azzal tesztelhetjük, hogy a dzsálándhára bandha aktív-e, hogy megpróbálunk ki-be lélegezni. Ha nem tudunk lélegezni, még akkor sem, ha próbáljuk, akkor és csak akkor helyes a dzsálándhára bandha. Alkalmazzuk ezt a tesztet az első néhány száz alkalommal, amikor a bandhát végezzük.

Még ha el is sajátítottuk a bandhát, rendszeresen ellenőrizzük magunkat, különösen ha már tapasztaltunk olyan negatív szimptómákat, mint a nyomás a fejben, ingerlékenység vagy fejfájás. Ha tudunk levegőt venni annak ellenére, hogy az állunk a mellkashoz van nyomva, akkor nem megfelelő a dzsálándhára bandha. Ha szükséges, nyeljünk többször, amíg a torokzár létre nem jön, hogy ne szökhessen a fejbe a levegő.

Húzzuk össze a torkunkat, és helyezzük az állunkat minél lejjebb a szegycsonton. Minél lejjebb van az állunk annál több stimuláció éri az agyat és a gerincvelőt. Viszont különösen az elején, óvatosan gyakoroljuk és ne erőltessük meg a nyakunkat, mivel az fejfájáshoz vezethet.

Most tartsuk a kumbhakát ki addig, ameddig bírjuk, de ne erőltessük túl! Az a tény, hogy csak addig tartjuk a kumbhakát, ameddig bírjuk, és nem egy meghatározott időtartamig (mátráig), azt jelenti, hogy még nem a pránájámát végezzük, hanem csak a bandhát gyakoroljuk a múdrá lépcsőfokon. Ha már nem tudjuk tovább visszatartani a légzésünket, akkor emeljük meg a fejünket, lazítsuk el a nyakunkat, és lélegezzünk ki lágyan – de pontosan ebben a sorrendben, és nem másban. Sohase lazítsuk el először a torkot, és utána emeljük a fejüket, mert akkor a prána bekerülhet a fejünkbe. A levegőnek nem szabad kitörnie, hanem egyenletesen kell kiáramolnia a kilégzés teljes hossza alatt. Ha löketszerűen jön ki a levegő, illetve kapkodnunk kell a levegőt a belégzéshez, akkor túl hosszú volt a légzésvisszatartás. Az ilyen ki- és belégzéssel inkább pránát veszítünk, mint nyerünk. Más szavakkal inkább hátrányt kovácsolunk belőle, mint előnyt.

Mindig fontos, hogy elfogadjuk és tiszteletben tartsuk a korlátainkat a pránájámában. Ha nem tesszük, akkor megsérthetjük a tüdő szöveteit, ami erőszakos gyakorlás esetében tüdőtáguláshoz vezethet. Minden esetre fontos, hogy ne lélegezzünk be olyan mélyen, hogy túlfeszítsük a tüdőt. Senki más nem tudja meghatározni, hogy milyen mélynek kell lennie a belégzésünknek, csak mi magunk. Legyünk érzékenyek!"

Nyújtás vs erősítés - az örök kettősség

Aki szeretné megélni a jin és a jang összecsapását és egybeolvadását fizikai szinten annak ajánlom, hogy merüljön el minél jobban a cikkben említett kettősségben, éspedig nem csak azért, mert mindkét tevékenység nagyon is fontos és szükséges, hanem azért is, mert útközben számos dolgot megtanulhatunk önmagunkról is, nem csak fizikai szinten. Mint ahogy az emberi lény, a mikrokozmosz a Makrokozmosz. vagyis az egész Univerzum tükörképe, ugyanúgy, létünk fizikai aspektusa tükrözi a pszichés szinten zajló folyamatokat is. Nem hiába mondták őseink, hogy "Ép testben ép lélek", vagyis a testedzés, a test fejlesztése sok szempontból támogatja az önismereti utunkat is. Másképp fogalmazva, ha elmerülünk az önimsereti utakban, de átsiklunk a testünk megismerése és fejlesztése felett, akkor bizonyára meghagyunk egy hatalmas tátongó szakadékot az önmagunkról alkotott képben, amit nehéz lesz mással bepótolni.

Na de egyelőre elég a filozofálásból, térjünk a tárgyra! A mai blogbejegyzés apropóját az a vélekedés adta, hogy a jógások erőszakosan túlnyújtják magukat, és nem figyelnek oda eléggé az erősítésre, ami egyensúlyzavart idéz elő és sérüléseket eredményez. Írtam már erről a témáról, akkor éppen Makó Dávid barátom kérdezett rá a dologra, mármint hogy fejleszthető-e párhuzamosan az erő és a hajlékonyság. Olvassátok el az előzményeket is, utána pedig következzék a mai elmélkedésem.

A nyújtás és erősítés ambivalens viszonya nyilvánvaló, hiszen az erőkifejtés izomösszehúzódásokkal jár, ami egy tipikusan jang-funkció, míg a nyújtás az izom passzív nyújtását jelenti, vagyis közben ellazult állapotban kell lennie. Ez az izom jin-üzemmódja, ami szintén nagyon fontos. Nem véletlenül hangsúlyozzák az erőedzés előtti mobilizációs bemelegítést, illetve az edzés után alapos nyújtást statikus pózok segítségével. A hengerezés, vagyis az izompólya lenyújtása, átmasszírozása pedig edzés előtt és után is ajánlott. Én azt mondanám, hogy a fascia-masszázs egy harmadik üzemmód, amely nem helyettesíti sem a nyújtást, sem az erősítést, de nem is helyettesíthető azokkal.

Térjünk ki először a nyújtásra. Az izomösszehúzódások egyik hozadéka lehet az, hogy az izom megrövidül, görcsök keletkeznek benne, ahogy fárad, vagyis emelkedett tónusa megmarad még a terhelés megszűnése után is. Egy általános nyújtással az izom hosszát annak "normális", anatómiai hosszára állítjuk vissza. Hogy kinek mi a normális, ezt nehéz megmondani, mert van, aki eleve mér genetikailag is nagyon kötött, van, aki meg nagyon laza. Az erőedzés után azonban még kötöttebbek leszünk, ezt mindenki érzi. Ezért szoktam mondani, hogy az erősítő edés időtartamával megegyező mennyiségben kellene nyújtani és jógázni, csak hát persze a legtöbb embernek erre már nem futja az idejéből. 

A jógában és a hajlékonyságot kívánó sportokban (RG, akrobatika, contortionisták, szertornászok stb). nem csak egyszerűen nyújtanak, hanem az izmot a nyugalmi állapotánál hosszabbra próbálják nyújtani. Ennek az egészséges mértéke szintén kérdés, de az biztos, hogy a "nyugalmi" vagy átlagos ízületi mozgástartományunkat csak dinamikus, aktív és passzív nyújtással tudjuk növelni. A statikus nyújtások általában hatékonyabban a tartós izomhossz-növelés cléljára, mint a dinamikusak, mert az izomnak először el kell fáradnia ahhoz, hogy teljesen el tudjon lazulni. 

Az aktív és passzív nyújtásról annyit, hogy az aktív nyújtásnál a testünk erejét és súlyát használjuk, vagyis például az antagonista izmot feszítjük, és ezáltal az agonista izom ellazul és nyúlik. A passzív nyújtásnál külső segítséget is igénybe veszünk, akár eszközöket, gépeket, a társunk erejét vagy testsúlyát. Ezzel még tovább vihetjük a nyújtást az úgynevezett passzív mozgástartományba, ahol már elérhetjük azt a pontot, ahol a sérülésveszély jelentősen megnövekszik. Persze aktív nyújtásnál is előfordulhatnak sérülések, ennek már többször tanúja voltam jóga közben. 

A jóga-ászanák gyakorlásánál az extrém hajlékonyság sok esetben a helyes végrehajtás követelménye, illetve előfeltétele. Éppen ezért haladó ászanákat nem szabad erőltetni megfelelő előkészítés nélkül, ami esetenként sok évnyi rávezető gyakorlást jelenthet. Hozzá kell tenni azt is, hogy a jóga-ászanák között nem csak a hajlékonyságot megkívánó és fejlesztő ászanák szerepelnek, hanem erőgyakorlatok is, pl. különböző kartámaszok, plank-tartások stb. Természetesen a jógával az erő csak egy bizonyos mértékig fejleszthető, hiszen statikus pózokról van szó, és ebben a tekintetben a saját testsúllyal nehéz progresszív terhelést elérni. A statikus tartás pedig egy bizonyos időtartam után már csak az állóképességet fejleszti, az izomerőt és -méretet nem. 

Azt is tegyük hozzá, hogy a jógában azét a hangsúly inkább a nyújtáson és nem az izmohipertrófián van, vagyis bizonyos pózok végrehajtását jelentősen megnehezítik a nagy és erős izmok. A túlnyújtás veszélye pedig elsősorban azokat fenyegeti, akik genetikai hajlammal rendelkeznek az ízületi hipermobilitásra. Az ilyen emberek gyakorta vonzódnak a jógához vagy a hajlékonyságot igénylő sportokhoz, mert könnyen felülkerekednek "átlagos" társaikon hajlékonyságban. ennek azonban ára van: az ízületeik instabillá bálnak, és akár a hétköznapi terhelés során is könnyebben szerezhetnek ízületi sérüléseket (csukló, könyök, váll, csípő, térd, boka, nyak, derék stb.). Az ilyen embereknek jobban oda kell figyelniük a funkcionális erősítő gyakorlatokra, és ki kell egészíteniük a jóga-gyakorlásukat erősítő eszközökkel, pl. TRX, kettlebell, falmászás, funkcionális vagy saját testsúlyos erősítő edzések, úszás stb.

Most beszéljünk az átlagos genetikájú felhasználóról. Az ő esetükben meg kell határozni az edzéscélokat. Ha a jóga-ászanákat a jóga magasabb lépcsőfokainak (pránájáma, meditáció) megalapozására szeretné használni, akkor önmagában elegendő lehet a jóga, pl. Ashtanga-jóga gyakorlása. Ez biztosítja számára az alap erőnlétet, jó hajlékonyságot, egészséges és esztétikus fizikumot. De nagy izomtömeget ne várjunk el a jógától, és fogyókúrás hatást is csak akkor, ha pontosan azt és annyit eszünk, amit kell. Ha pedig a célunk a haladóbb ászanák elsajátítása, akkor is érdemes dominánsan a jóga-gyakorlásra koncentrálni.

A következő kérdés az, hogy mi történik azzal, aki párhuzamosan szeretné fejleszteni az izomzatát és a hajlékonyságát is. Erről írtam korábbi cikkeimbnen. Erre van lehetőség, de nagyon nehéz dolgunk lesz, legalábbis ami a hajlékonyság megőrzését illeti. Én magam például éveken keresztül csak jógáztam, és sokkal jobban fejlődött a hajlékonyságom, mint amióta az erősítő edzésnek is több figyelmet szentelek (street workout, kettlebell, barbell). Pár évvel ezelőtt már a harmadik sorozat is egészen jól ment, de most vissza kellett állnom az első és második sorozatra. Főleg a csípő és a váll mobilitásában érzem a beszűkülést, ami természetes az erősebb és nagyobb izmok miatt. 

Ugyanakkor azt gondolom, hogy bár az erősítő edzés egy kicsit hátráltatja a hajlékonyság fejlesztését, a jóga viszont remekül támogat minden más sportot, lévén a legtöbb sportoló elhanyagolja a nyújtást és a mobilizációt. A jógát tehát mindenkinek érdemes végeznie, és legfőképpen azoknak, akiket a választott sportáguk nagyon merevvé tett. A mobilizáció és nyújtás hosszú távon az ízületi egészség megőrzésének és a sérülések csökkentésének kiváló eszköze. Szóval aki akar, az csak jógázzon, aki pedig más sportot választ, az jógázzon mellette, mert megéri!

A bhairavászana hatásai

Újabb részlet az Ashtanga-könyvből:

Nava: Kilégzésre engedjük le a bal kezünket nyújtva a törzs bal oldalára, de még mindig maradjunk oldalra kifordulva.

Dasa: Belégzésre tegyük le a bal kezünket a jobb mellé vállszélességben, és vigyük előre a bal lábunkat a két kezünk között csakórászanába.

Ékádasa: Kilégzésre ugorjunk hátra csaturanga-dandászanába.

Dvádasa: Belégzésre felfelé néző kutya.

Trajódasa: Kilégzésre lefelé néző kutya.

Csaturdasa-vimsatihi: Ismételjük meg ugyanezeket a vinyászákat a bal oldalra is.

Aktív elengedés technikája

A póz az oldalra kifordulás miatt nehezebb, mint a középpont-szimmetrikus láb-a-nyak-mögötti pózok, amik megelőzik, illetve követik. A medence helyzetbe hozásához a törzs jobb oldalán feszíteni kell a core-izmokat, de amikor a törzs már egyenes, akkor a jobb és bal oldal egyformán dolgozik. Nem érdemes a medencét magasabbra emelni, mint hogy a bal láb és a törzs bal oldala egyenes vonalat alkosson. A törzset úgy hozhatjuk a boka és csukló közötti vonal főlé, hogy aktiváljuk a gerincfeszítő izmokat és a vállövet is hátrafelé mozgatjuk. Egyúttal a combközelítőkkel és a combpólyafeszítő izommal feszítjük neki a lábunkat a hátunknak. A kar felfelé nyújtása és a fej felfelé fordítása által mág könnyebb a mellkast is függőleges helyzetbe hozni.

Rávezető változatok

Ha a harmadik sorozatban eddig ismertetett pózokat maradéktalanul végre tudjuk hajtani, akkor ez is valószínűleg sikerülni fog. A láb-a-nyak-mögötti pózok mindegyikénáél alkalmazhatjuk azt a módszert, hogy egy jógaövvel a hónaljunkhoz rögzítjük a lábunkat, ha nem marad ott. Persze a levegőben lévő kézzel is foghatjuk a lábunkat. Rávezető gyakorlatként érdemes az ékapáda-sírsászanát ülőhelyzetben gyakorolni, a lábszárat minél lejjebb húzva a gerincünk mentén, illetve ugyanebben a pózban hanyatt feküdni (kasjapászana).

Egészségügyi hatások

A bhairavászana mobilizálja a csípőt, erősíti a térdet, a gerincfeszítő izmokat és a hátizmokat. A kartámasz erősíti a csuklót, ujjakat, karokat és a vállakat. A medence kiemelése erősíti a core-izomzatot. Emellett a póz erőteljes masszázst ad a hasi szerveknek.

Ellenjavallatok: A csukló, könyök vagy vállak sérülései, térdsérülések, gerincproblémák a nyaki vagy ágyéki szakaszon.

Bhairavászana

Újabb részlet az Ashtanga-könyvből:

Bhairavászana (az Úr Siva póza)

Dristi: hasztágrai (ujjak végére)

Összefoglalás

A bhairavászanával folytatódik a láb-a-nyak-mögötti sorozat, egy egykezes és egylábas oldalsó támasszal kiegészülve. A kiemelt csakórászanából hátraugrunk a bal lábunkkal, és a jobb tenyéren támaszkodva kifordulunk oldalra. Ebből a szempontból a póz a vaszitsthászana és a visvámitrászana elemeit is ötvözi, illetve a visvámitrászana láb-a-nyak-mögötti változatának is tekinthetjük. Végrehajtása akkor lesz sikeres, ha a lábunkat segítség nélkül a tarkó, vagy még inkább a háti gerincszakasz mögött tudjuk tartani. A pózban még inkább nyílik a csípő, hiszen a jobb véllat nem engedhetjük előre. Egyrészt akkor elveszítenénk az egyensúlyt, másrészt a lábszár sem maradna a nyakunk mögött. A pózban tehát kénytelenek vagyunk egyenesíteni a gerincet, ami még erőteljesebben nyitja a csípőt.

Vinyásza számolás

Szapta: Belégzésre ugorjunk előre lefelé néző kutyapózból dandászanába, majd emeljük be a jobb lábunkat a tarkó mögé. Kilégzésre nézzünk fel, és egy pillanatra érintsük össze a tenyereinket imatartásban (ez ugyanaz, mint a csakórászana hetedik vinyászája). A következő belégzésre emeljük ki magunkat a tenyereinken.

Astau: Belégzésre vigyük hátra a bal lábunkat a két kezünk között, majd nyújtsuk ki, és fordítsuk be a sarkunkat, mint a vaszisthászanában vagy a visvámitrászanában. A teljes talppal támaszkodjunk a talajra, a külső talpál nagyjából párhuzamos legyen a matrac végével, vagy egy kicsit forgassuk befelé a lábfejet a stabilitás érdekében. Egyenesítsük ki a bal térdünket, és rögzítsük a térdízületet a térdkalács felhúzása és a négyfejű combizom megfeszítése által. Most lassan forduljunk ki a jobb oldalunkra anélkül, hogy elveszítenénk az egyensúlyunkat, vigyük át a terhelést a jobb tenyérre, majd emeljük a bal kezünket függőleges helyzetbe.

A végső pózban a törzsünk a tenyér és a boka közötti egyenes vonal fölött helyezkedik el, a bal láb és a törzs bal oldala folytatólagos egyenes vonalat alkot. A két kar és a két váll egy függőleges vonalon helyezkedik el, és felfelé nézünk a bal kéz ujjaira. A jobb lábfej a csípő mobilitásától függően a bal váll fölött vagy mögötte van. A leggyakoribb hiba az, hogy a fenekünket túlzottan kitoljuk hátra, és a gerinc domború marad. A csípőmobilitás fejlesztésével ezeket fokozatosan ki lehet küszöbölni. maradjunk öt légzésig a pózban.

Első girja-versenyem

Először is érdemes tisztázni a fogalmakat, mert néha nekem szegezik a kérdést, hogy "Mi az a girja?", amire a rövid válaszom az szokott lenni, hogy "Ugyanaz, mint a kettlebell, csak színesben" :-). Tehát akkor a technikai részletek: A kettlebell és a girja egyaránt egy súlygolyót jelent, amelynek van egy füle, és annál fogva szoktak lóbálni (bocsánat, gyakorlatokat végezni vele). A kettlebell esetében a súlytól függően változik a golyó mérete, vagyis egy 8 kilós egészen kicsi, míg egy 48 kilós már sokkal nagyobb. Vannak ennél nagyobb kettlebellek is, de az már csak az elvetemülteknek való :-). A girja esetében a méret mindig ugyanaz (8kg-tól 48 kg-ig), csupán a girja színe változik, pl. a 8 kilós rózsaszínű, a 12 kilós kék, a 16 kilós sárga, a 24 kilós zöld, a 32 kilós pedig piros (lásd a képen). 48 kilós a legnagyobb, de versenyen általában maximum 32 kilóssal szokták végezni a gyakorlatokat. 

Tavaly tavasszal kezdtem el kettlebellezni, vettem az Auchanban két 16 kilósat. Utána nyáron Tatarek Rezsi táborában megtanultam az alapokat Gyepesi Árontól, majd szeptembertől kezdtem el járni Nemes Zsikéhez az Arnoldba heti kátszer kettlebell-edzésre. Tehát a girja a kettlebell versenysport-változata, ahol 5 vagy 10 perces feladatok vannak, vállból nyomás, felvétel és nyomás (hosszú ciklus) és szakítás. Ezeket egy girjával kell végrehajtani, de vannak olyan versenyek, ahol kettővel is lehet, meg egyéb szabályok is vannak. Természetesen az oroszok a girjasport fővédnökei, de most már világszerte rendeznek bajnokságokat, illetve számos edzőteremben rátértek a girják használatára a különböző méretű kettlebellek helyett. 

Most februárban végeztem el a Spartan Girja oktatói tanfolyamot Antti Nurmival és Bánkuti Gabival. A vizsga még hátravan, de április végére szeretnék felkészülni rá, ezért be is szereztem egy 24 és egy 32 kilós girját a két 16-os mellé. A vizsgán 80 szakítást kell elvégezni 24 kilóval, 8-8 egykezes nyomást 32-vel és 8-8 kozák guggolást 2x16 kilóval. Még mindegyikre gyúrnom kell, de azért úgy éreztem ki akarom próbálni magamat egy versenyen is, és elmentem a Thor születésnapi házi girja-versenyére. 

Az előzményekhez hozzátartozik az, hogy kedden némiképpen megerőltettem a derekamat a deadliftek közben, így a keresztcsonti ízületem kiakadt és a derekamat is éreztem. Plusz szerdára a torokfájás és a nátha is lerohant. De hála Bogó István testszervizelésének, csütörtök-pénteken már tudtam edzeni, és szombatra a versenyre kifogástalan állapotban volt a gerincem és az ízületeim is. 

Szombati napom reggel egy jó kis piaci bevásárlással kezdődött, úgyhogy a farmerséta is megvolt a megpakolt szatyrokkal. Utána déltől a Millenárisban tartottam Ashtanga órát a Fitbalance fesztiválon, majd háromra kellett odaérni a Thorba. Kicsit keresgéltem, mire odaértem biciklivel, így negyed négyre érkeztem, vagy 15 kilométeres tekerés után, ráadásul szembeszélben. Eredetileg tíz perces szakításra akartam nevezni, de Bakai Levente, a szervező bejelentette, hogy már elkéstem, így csak öt perces számban tudok indulni. Öt perc szakítás volt tehát az első versenyszám, amiben indultam, utána meggyőzött, hogy még a felvétel-nyomást is vállaljam be, így kétszer álltam fel a platformra. 

Elővigyázatosságból 16 kilós girjával indultam, mert azzal mér volt megfelelő rutinom. 116 szakítás ment ki 5 perc alatt, szerencsére akárhányszor lehetett kezet váltani. A hosszú ciklusból 70 ment ki. Az eredményt úgy számítják, hogy a grija súlyát felszorozzák az érvényes ismétlések számával, majd a végeredményt elosztják a testsúllyal, ami nekem 67.5 kiló volt. Így, bár különösebben nem emeltem sokat, mindkét versenyszámban ez elég volt a 3. helyre, kis testsúlyom révén. Szóval a girja-sportban az az előny, ha minél kisebb testsúly mellett minél erősebb vagy és persze minél dinamikusabban tudod mozgatni a golyót, mivel az ismétlésszámot hozni kell. 

Lelkesítő élmény volt az első girja-verseny, de most már rá kell koncentrálnom a vizsgafeladatokra, utána jöhetnek majd az újabb versenykihívások, illetve lassacskán majd a Beast Mode-edzéseken is meg fog jelenni egy-két girjás feladat. 

A dzsálándhára bandha technikája

Újabb részlet Gregor Maehle Pránájáma-könyvéből:

"Az áll a mellkason

A másik tradíció némileg szigorúbb követelményeket támaszt. T. Krishnamacharya ebben a tradícióban oktatott, melyben az állat mélyen a szegycsonthoz kel nyomni. E tanítás szerint a viparíta karaní múdrá nem egy bizonyos testhelyzetre vonatkozik, hanem egyszerűen csak azt jelenti, hogy nagyon hosszú időre felveszünk egy fordított testhelyzetet, melynek hatására megszilárdul az amrita és így elérhetjük a pratjáhárát. A viparíta karaníhoz használt két póz a sírsászana és a szarvángászana. Mindkettőben az összhang a leglényegesebb, vagyis a testnek teljesen függőlegesnek kell lennie a padlóhoz képest mindkét pózban. E tradíció szerint, a szarvángászanát és a halászanát kell gyakorolni a pránájáma előtt, mert ezek a pózok tanítanak meg a dzsálándhára bandha megfelelő végzésére, ami azt jelenti, hogy ne a két kulcscsont közé nyomjuk az állunkat, hanem a szegycsont közepéhez, pontosan oda, ahová a szarvángászana közben is ér. Jegyezzük meg azt is, hogy a dzsálándhára bandhát a Siva-szamhitá (4.38) és a Gheranda-szamhitá (3.10) is a szegycsonthoz érintve írja le. Mint ahogyan általában nem ajánlott előkészítés vagy bemelegítés nélkül, közvetlenül hozzákezdeni a szarvángászanához, az, hogy a dzsálándhára bandha és a pránájáma előtt is szükséges gyakorolni a szarvángászanát, azt jelenti, hogy azt megelőzően végre kell hajtanunk az általános ászana-gyakorlásunkat, utána a fordított pózokat, mint a szarvángászana, majd a pránájáma-gyakorlást a dzsálándhára bandha kíséretében.

Miután felkészítettük a nyakunkat a dzsálándhára bandhára a szarvángászana segítségével, mélyen belélegzünk, és magasra emeljük a mellkast. A mellkas kiemelése lehetővé fogja tenni, hogy mélyebb levegőt vegyünk, mert a mellkas jobban ki tud tágulni, de egyidejűleg az áll előrehajlításának mozgástartományát is korlátozza. A mellkas kiemelése csökkenti a nyakra háruló feszültséget, ami különösen fontos a kezdők esetében. A mellkas megemelése által erőteljesen kiterjedt tüdő pedig képessé fog tenni, hogy hosszabb ideig maradjunk a kumbhakában.

A torok megnyalása

A következő fontos lépés a dzsálándhára bandha létrehozásában a torok bezárása a nyelés által. Értsük meg, hogy önmagában az áll mellkashoz nyomása nem jelenti a dzsálándhára bandha felvételét, csupán annyit jelent, hogy felvettük a „dzsálándhára bandha pozíciót”. Ezt a tényt sajnos sok modern iskola figyelmen kívül hagyja, enélkül pedig a dzsálándhára bandha hatástalan marad, illetve a kumbhaka veszélyes lesz. A dzsálándhára bandha a torok összehúzását jelenti a Hatha-ratnávalí (2.8), a Siva-szamhitá (4.38), a Gheranda-szamhitá (3.10), a Hatha-jóga Pradípiká (3.71) és a Jóga-kundaliní Upanisad (1.51) szerint. Azt nem tudom felfogni, hogyan taníthatja valaki úgy a dzsálándhára bandhát, hogy csak a mellkashoz kell érinteni az állunkat, mivel ilyenkor a váju be tud lépni a fejünkbe, és bajokat okozhat."

Generál by Bogó István

Van egy ember, akit akkor szoktam felhívni, amikor már félholt vagyok. Úgy hívják, hogy Bogó István, és az Atma Budában végez Thai masszázst, illetve az Osteopontban is megtaláljátok. Azzal még nem mondtam el semmit, hogy Thai masszőr, mert erről mindenkinek általában lengén öltözött, telt szájú thai lányok szoktak először az eszébe jutni. Nos, nem erről van itt szó. István egy olyan ember, aki elmegy a végsőkig, mind a szaktudásának fejlesztését illetően, mind a betegek jobbulását illetően. Thai masszázs mellett oszteoterápiával, triggerpont-masszázzsal, fascia-masszázsal, kinesio tape-eléssel és még ki tudja milyen mágikus mozgulatokkal foglalkozik, de az biztos, hogy a kezelése után másnap úgy ébredsz, mint akinek az alkatrészei java részét kicserélték.

Na de vissza az e heti esetre. Mindig mondják nekem, hogy túledzem magamat, de persze nem szoktam hallgatni senkire. Hétfőn toltam egy edzést a 24-es girjával, lévén hogy a girja-oktatói viszgára készülök. Utána kedden reggel (4 óra alvás után) elmentem Zsikéhez kettlebellre. Persze ő is szokta mondani edzés végén, hogy most már elég, de azért én még hozzáteszek egy kis guggolást, deadliftet, miegymást. Ez alkalommal úgy látszik besokallt a testem, mert az utolsó három 110 kilós deadliftnél éreztem, hogy felmondta a szolgálatot a farizmom, és most először derékból emeltem meg a súlyt, ami éppen hogy ellazított gerincfeszítőkkel sem egészséges már. Az edzésen is végeztük kitöréseket huszas bellel, illetve a kozák kitörést is gyakoroltam még, ez pedig így együtt úgy látszik, sok volt a keresztcsonti ízületemnek. Pedig edzés után lenyújtottam, és még hengereztem is. 

Délelőtt az Ashtangán még Panni is alaposan megcsavargatott a Marícsjászana D-ben, így délutánra mér éreztem, hogy az SI-ízületem nem okés a bal oldalon. Érdekes módon mostanában a bal oldalam sérül le gyakrabban, volt már könyök, váll, alkar, térd még decemberben, és most a csípőm. Szóval estére már elég ramaty állapotba kerültem, így elkövetkezett a pont, hogy ráírjak Istvánra, és kérjek egy kezelést. Szerdára sikerült is összehozni, bár reggel még pluszban fájó torokkal és náthásan ébredtem. El is rendeltem magamnak egy nap edzésszünetet, mert azért néha meg kell állni :-).

Amikor megérkeztem az Atma Budába, István először felmérte a mozgásmintámat, előrehajlítás, térdemelés, stb. és megállapította, hogy a jobb csípőlapátom van túlzottan kifordulva. Elkezdte a kezelést, amiben mindig vannak új elemek, egyszerre történik a  ringatás, ízületi kimozgatás, fascia-masszázs és az izmok nyújtása-gyúrása. Nem is lehet leírni, meg kell tanulni tőle! Szerintem ilyet Budapesten más nem is tud, mert a legtöbb masszőr bevett klisékkel és fogásokkal dolgozik, nem kreatívkodik úgy, mint István. Persze ehhez úgy kell ismerni az emberi testet, mint egy röntgengép, de ő valahogy ezt is érzi, pillanatok alatt megtalál minden gócpontot, és azt is, hogy miképpen lehet kivezetni a feszültséget az adott izomból, vagy a helyére billenteni a kimozdult ízületet. 

A jobb csuklyámban is talált egy hatalmas csomót, azon is dolgozott jó sokat. A gerincfeszítőimet is szépen lelazította. Bár a tegnap esti jógaórákat még kissé paralimpiás üzemmódban tartottam, már a kezelés alatt éreztem, hogy sok mindenben javultak a dolgok. Utána este egy jó nagy alvás, és mára már úgy érzem, hogy ismét üzemképes vagyok. A torokfájás is lecsökkent, a nátha majdnem teljesen elmúlt. 

Szóval ez itt a reklám helye, de persze nyilván csak olyat ajánlok jó szívvel bárkinek is, amiről én is meg vagyok győződve, hogy mennyire kiváló. Ha még nem próbáltátok ki István kezelését, akkor rajta, csörgessétek meg! Illetve lesz egy jó kis tanfolyam is vele az Atmában, ahol Thai jóga masszázs fogásokat fog tanítani, azt is érdemes beütemezni! A testnek néha kell egy kis szervizelés, akkor is, ha csutkán hajtod, mert sportmániás vagy, de akor is, ha csak a jógát tolod, és érzed itt-ott a fájdalmat. Akkor meg leginkább, ha bele vagy tespedve a székedbe, és nem mozogsz semmit. Higgyétek el nekem, azok élik át a legtöbb fájdalmat, akik nem csinálnak semmit, és az ő szervezetük megy tönkre leghamarabb.

A dzsálándhára bandha végrehajtása

Újabb részlet Gregor Maehle Pránájáma-könyvéből:

"A modern szaktekintélyek között, Swami Kuvalayananda megerősítette, hogy a kumbhakát semmiféle körülmények között nem szabad a dzsálándhára bandha nélkül gyakorolni. T. Krishnamacharya azt tanította, hogy a dzsálándhára bandha felébreszti a Kundalinít, de ehhez az állunkat jóval a kulcscsontok alá kell tolni.

A legtöbb felelősségteljes szaktekintély szerint, ha a (belső) kumbhaka hosszabb, mint tíz másodperc, akkor kötelező a dzsálándhára bandha. Swami Ramdev azt tanítja, hogy a dzsálándhára bandha a szusumnába (központi energiacsatornába) irányítja a pránát, felébreszti a visuddha (torokcsakrát) és megszünteti az olyan torokbetegségeket, mint a pajzsmirigy-problémák és a mandulagyulladás.

A dzsálándhára bandha megakadályozza, hogy a prána a fejbe hatoljon, és megelőzi a fejfájást, valamint a fülfájást

A Jóga-kundaliní Upanisad közli, hogy a dzsálándhára bandha megakadályozza a kumbhakában összepréselt levegő behatolását a fejbe (51), és a gyakorlott jógázók könnyen ellenőrizhetik ezt a tényt ha a belső kumbhaka közben elengedik a dzsálándhárát, aminek hatására a fejben hirtelen megemelkedik a vérnyomás, és fülcsengést tapasztalunk.

A dzsálándhára egyben védi is a füleket, mivel a kumbhaka közben felemelkedő levegő máskülönben az Eustach-kürtökön keresztül behatolna a belső fülbe, ami fülfájást, szélsőséges esetekben pedig maradandó károsodást is okozhat. Paramahamsa Yogeshwaranand szerint a belső kumbhakát nem szabad hosszú ideig kitartani dzsálándhára bandha nélkül, mivel a prána az agyba kerülhet, ami ájuláshoz vezet. A hibásan végrehajtott dzsálándhára bandha általában először a pránájáma következtében fellépő fejfájások formájában ad jelet önmagáról. Erre a jelre oda kell figyelni, mielőtt több kárt okoznánk.

Technika

Vegyük fel a jógikus meditációs testhelyzetet, ideális esetben a padmászanát. Csak a padmászanában fogja a dzsálándhára bandha a maximális húzóerőt és így stimulációt kifejteni az agyra és a gerincoszlopra. Bár ezt valamennyire a sziddhászanában és a többi meditációs testhelyzetben is tapasztaljuk, teljes mértékben csak a padmászanában tapasztalható meg. A dzsálándhára bandhával kapcsolatban két tradíció van Indiában. A valamennyire engedékenyebb tradícióban az állunkat csupán a kulcscsontok közötti mélyedésbe kell nyomni, és e tanítás szerint a dzsálándhára bandha és a pránájáma-gyakorlás előtt a viparíta-karaní múdrát kell gyakorolni. A viparíta-karaní múdrát pedig a szarvángászana némileg felhígított változataként mutatja be, melyben a törzsnek nem kell merőlegesnek lennie a padlóra.

Gondolatbeültetés vagy gyanútlan felültetés?

Múlt héten lettem figyelmes a mellékelt pakátra városszerte, amely Bud Almighty, a gondolatbevésés (természetesen amerikai) nagymestere ingyenes előadását hirdette a Syma csarnokban. Ez már önmagában gyanússá tette a dolgot, hiszen valamit biztosan akar ő is keresni a bulin, a Syma pedig nem egy olcsó hely. Végül ma jutottam oda, hogy utánajárjak a dolognak a neten, és hamar ki is derült a turpisság: egy kreált figuráról van szó, akit vélhetőleg egy magyar színész alakított (update: amerikai expat), zöld kapucni, fekete napszemüveg, és összességében pár facebook-fotóra, egy kisebb internetes reklámkampányra és egy sajtótájékoztatóra futotta, ahol is a szemfüles újságírók hamar leleplezték Bud Almighty kóklerságát. Itt egy érzékletes beszámoló a Hír24-ről, illetve a konklúzió.

Azt azonban tegyük hozzá, hogy ez a kis virtuálisan felépített személyiség és hírverés elegendő volt ahhoz, hogy az összes regisztráció elkeljen a budalmighty.com oldalon a budapesti "fellépésre". A sajtótájékoztató után azonban a stáb visszakozott, ás ahogy már Arnold Shcwarzenegger kapcsán is megszoktuk, gyorsan lemondta az eseményt, hivatkozva a szkeptikus újságírók kötekedő kérdéseire. Helyette meghirdették a nyilvános gondolatbeültetést a Class FM reggeli adásába, február 12-re. Valószínűleg több százezren hallgatták a "nyilvános gondolatbevésést", amely minden problémánkat megoldja, és itt le is lepleződött az egész "összeesküvés": a Budapest Taxi jól álcázott reklámkampányáról volt csupán szó, és a 28 másodperces gondolatbevésés során Bud Almighty a Budapest Taxi hívószámát, a hét darab hetest szuggerláta bele a hallgatók agyába. A budalmighty.com oldalon most is ott villognak a hetesek, bárki leellenőrizheti.

Mi is a tanulság ebből az esetből? 

Roppant sok a naiv és hiszékeny ember, aki éppen hogy csak arra vár, hogy átverjék. Ezek az emberek mindenáron egy külső személytől várják a problémáik megoldását, legyen az egy próféta, gyógyító, csodamágus vagy gondolatbevéső mester. Én magam is beleszaladtam egy ilyen átverős-hitegetős történetbe a tavalyi év folyamán, és mondhatom, hogy alaposan felforgatta az életemet. És végül ugyanarra jöttem rá én is, mint amire mindenkinek rá kellene jönnie, aki mástól várja a problémái megoldását: csak önmagadra számíthatsz, és senki nem fogja helyetted megfogalmazni a céljaidat és "beültetni a tudatodba" az eltökéltséget, ami szükséges hozzá, hogy el is érd őket. 

A "nincs szükséged gurura" gondolatot már többször megfogalmaztam, de sajnos sokan még mindig szenvednek a guru-függőségtől, és azt várják, hogy valaki majd megoldja helyettük a problémáikat, megtisztítja a tudatukat, vagy "felhatalmazza" őket valamiféle égi áldással, hogy elérjék a tökéletes boldogságot. Ilyenkor a "Brian élete" film jut eszembe, meg a "Forrest Gump", aki szakállat növesztett, egy nejlonzacskóban futkározott és mindenki egyből prófétának gondolta. De az emberek sajnos nem tanulnak ezekből a filmekből, és átadják az irányítást mások kezébe, aztán pedig csodálkoznak, hogy kihasználják őket. 

Bud Almighty esete ragyogóan megmutatta, hogy milyen mértékig képes manipulálni a média és a reklám az emberek agyát. Nem csodálkoznék, ha valakinek adott volna egy jó ötletet a Budapest Taxi ezzel a reklámkampánnyal, és egy jó karriert és egy halom pénzt csinál magának a "gondolatbeültetéssel." Amúgy is minden ezó guru és "life coach" ugyanezt teszi. 

A másik dolog, ami még fontosabb, hogy az elménk valójában rendelkezik ezzel a teremtő hatalommal, csak meg kell tanulnunk irányítani és koncentrálni az elménket a céljaink elérésére. Patandzsali végig erről beszél a Jóga-szútrában, és a meditáció nem más, mint azoknak a technikáknak a gyűjteménye, amikkel megtanulhatjuk egy pontra szegezni a figyelmünket, magyarul fókuszálni. Sokadszor hívom fel a figyelmet arra is, hogy Patandzsali nem hangsúlyozza semmiféle külső guru, mester, mágus elengedhetetlen szerepét ebben a folyamatban. Egy olyan képességről van szó, amivel az elménk rendelkezik, és amit nekünk kell a felszínre hoznunk a saját erőnkből és elhatározásunkból. Az egyetlen külső segítség (ami nem is igazán külső), az Isten, vagyis az Ísvara kegye. Vagyis bízzunk Istenben, de hegyezzük az elménket! 

Szinte bármit el tudsz érni, ha igazán odateszed magadat. Elfogadhatsz külső segítséget, inspirációt, motivációt, de sohase add át a döntés felelősségét másnak! A te döntéseidért te vagy a felelős, az összes gubancot, amit a karmádban létrehoztál, neked kell majd kicsomózni. Így válhatsz almightyvá (vagyis majdnem-mindenhatóvá), ha hajlandó vagy beletenni a megfelelő erőfeszítést, amit senki más nem fog helyetted megtenni. Patandzsali egyik szútrájával zárnám soraimat: Az éri el a sikert a jógában, aki hosszú ideig, megszakítás nélkül és odaadással gyakorol. 

A hindu szentháromság

Újabb részlet az Ashtanga-könyvből:

Rudra megértette, hogy fékezhetetlen heve semmi jóra nem vezethet; magába vonult, leküzdötte indulatát, megzabolázta erejét, majd gondolatát a létezés értelmére irányította. Számolhatatlan idők elmúltával ráeszmélt önmaga igazi természetére és feladatára, s azontúl a törvény értelmében fejtette ki tevékenységét. Tudván tudta már, hogy lényegében egy mind a Lét Gyökerével, mind a Teremtővel, dolga pedig az, hogy a létesült dolgoknak a törvény szabta időben véget vessen, elpusztítsa a mulandó formákat, hogy új alakzatok keletkezhessenek belőlük. És mivel legyőzte önmagát, és tökéletes uralomra tett szert az erők fölött, a Jóga Urává lett.

Ez a titokzatos Háromság: az Egynek "három arca". S ez a három nem más, mint az egy és oszthatatlan Lét hármas működése: a létrehozás, az élet fenntartása s a pusztító megújítás. A végső értelem mindegyiket különvalónak látja, de valójában ez a három: Egy, tökéletes egység. És mivel mindehhez, ami van, név és forma tapad, a Teremtő megszemélyesülése: Brahmá; a Fenntartó és Gyámolító: Visnu; a Pusztító és Megújító pedig: Siva, akiben Rudra megtisztult lénye olvadt fel.

De a világok benépesítése még hátravolt. Brahmá tehát létrehozta a tíz Életfakasztót, a Pradzsápatikat, az Ősbölcseket, akikben már tiszta értelem élt, és tevékeny erők feszültek. De hamarosan rá kellett eszmélnie, hogy azok egymagukban nem tudják folytatni a teremtés művét: nem volt mire irányítaniuk életfakasztó erejüket. Ekkor Brahmá megértette a folyamatos létesülés titkát: az egymást kiegészítő kettősséget, az ellentétek feszültségét. Az Egy tehát kettéosztotta önmagát. Egyik feléből, létesítő akaratának erejéből lett az első Atya:

Szvájam-bhúva, "Az Önmagában Létezőtől Származott"; a másik feléből, a mindent magába foglaló és formáló Természetből pedig az első Anya: Satarúpá, "A Százalakzatú".

Az első párnak fiai és leányai, majd ezeknek ismét fiai és leányai születtek. Az első leányokat Brahmá férjhez adta az ős Életfakasztóhoz, a többi fiak és leányok pedig egymással keltek egybe.

Az első fiak között az élet legjelentékenyebb továbbvivője Kasjapa volt. Feleségül kapott tizenhármat az egyik Ősbölcs, Daksa hatvan leánya közül. Kasjapa első asszonya, Adití, világra hozta a Dévákat, a felső kör fényes isteneit, a szellemlények s a legjelesebb emberi nemzetségek őseit; a második és a harmadik asszony, Dití és Danu, a sötét erőket képviselő ellenistenségeknek adott életet, s ezektől származtak azután a Daitják és Dánavák démoni nemzetségei. Mert a létezésben szükség van az ellenállás feszültségére és az összeütközés erőkifejtésére is, hogy a tevékenység ne lankadjon el, s az ellenszegülő erők szakadatlanul tettre ösztönözzék a Nagy Törvényt szolgálók igyekezetét. Kasjapa többi felesége világra hozta az egyéb élőlényfajták, az alacsonyabb és fokról fokra magasabb rendű állatok őseit.

A világ benépesült, és mindenféle élőlény a maga helyén folytatta a természetéből következő tevékenységet. Az egész folyamaton az Egyetemes Törvény uralkodott, s ennek legfőbb elve: a cselekvés és a cselekvés következményeinek Nagy Törvénye, a hatások és visszahatások szövevénye.