A tökéletes vinyásza

A címre mindenki rávághatná azt, hogy tökéletes vinyásza nincs, és ez igaz is abban az értelemben, hogy még a legfényesebb hátra- vagy előrelebegésen is találhat csiszolnivalót a gazdája, de a lényeges pont az, hogy megértsük az ideált, és törekedjünk afelé, ne pedig elfogadjuk az "ahogy esik, úgy puffan" vinyászát, mert abból sem belső elégedettség, sem esztétikai élmény nem fog származni.

Természetesen kezdjük az alapoknál, hiszen a tökéletességhez is lépések vezetnek. A helyes vinyásza lényegét három alapelvben foglalnám össze:

1. Testsúly a tenyereken (Hogy ne fájduljon meg a csuklónk, vigyük előre a súlypontot az ujjtövekre és a hüvelykujj-mutatóujj közötti háromszögbe).

2. Emeld a súlypontot minél magasabbra a kezeid fölé (Ha megvan az egyensúly, akkor már szinte részletkérdés, hogy a lábaid nyújtva vannak vagy éppen keresztezve).

3. Maximálisan használd a bandhákat (A bandhák segítenek az egyensúlyozásban, és emelik a súlypontot).

Kezdjük az álló vinyászáknál (napüdvözlet), úrdhva-uttánászanából csaturangába. Nyomd bele a tenyeredet a földbe, ha kell, hajlítsd a térdeidet egy kicsit. Helyezd a súlyt a tenyerekre, és mozdulj előre! Ha rajta van a súlypont, akkor viszonylag kevesebb erővel (vagy esetleg némi plusz lendülettel) fel tudod emelni a lábaidat a földről. Ne a sarkadat rúgd föl, hanem a medencét emeld a fejed fölé! Ha a levegőben van a lábad, akkor próbáld meg kinyújtani teljes kézenállásba! A cél az, hogy nyújtott lábbal ki tudd emelni magad, lendület nélkül.

Innen kétféleképpen lehet hátraereszkedni.

A) A könnyebbik az, ha a kinyújtott lábaidat csípőben hajlítod és egyidejűleg még előbbre viszed a súlypontot. Amikor a lábaid már vízszintesek, akkor elkezded lassan hátrafelé mozgatni a csípődet, és megérkezel lefelé néző kutyába, innen deszkapózba, majd a könyököket behajlítva csaturangába.

B) A nehezebbik változatban a törzset és a lábakat lassan botként (illetve némileg hátrafeszítve) engeded le, miközben a könyököd hajlításával előbbre tolod a súlypontot. Az igazán erős emberek vízszintes helyzetben is meg tudják fékezni a lábaikat, és a levegőben lebegve tudják tartani (planché pushup). A lényeg az, hogy minél kevesebb hanggal érjenek földet a lábaid, szóval az utolsó pillanatig nyomd fölfelé a törzsedet!

Lefelé néző kutyából uttánászanába: belégzésre nézz előre a kezeid közé, hajlítsd be némileg a térdeidet, állj lábujjhegyre, és lehetőleg minimális lendülettel emelkedj fel kézenállásba! Ha először mindig kézenállásba törekszel felmenni, akkor a leereszkedésed is sokkal kontrolláltabb lesz. A kézenállásban ismételd meg az előző bekezdés A) verzióját, de ne csak vízszintesig, hanem majdnem a földig ereszd a lábaidat nyújtott térddel. Állj meg egy pillanatra, mielőtt a földre ereszted a lábujjaidat!

Lefelé néző kutyából dandászanába: Először fel kézenállásba, majd miközben lefelé ereszted a lábaidat, hajlítsd be a térdedet, és keresztezd a lábszárakat! Tartsd meg mindezt a levegőben, és lassan ereszd le, miközben a testsúlyt elől tartod, nehogy a fenekedre huppanj. Ahhoz, hogy át tudd hozni a lábaidat a kezeid között anélkül, hogy a földhöz érnének, a térdeket a vállakhoz kell közelíteni, és a sarkadat a fenekedhez. Spiccelve hozd át, majd amikor már átértek a kezeid között, akkor nyújtsd ki a levegőben, a bandhákat tartva. Öt légzés múlva leereszkedhetsz. Dev azt tanította, hogy először V-pressbe vigyem, azaz majdnem függőlegesre emeljem fel, és onnan eresszem le.

Dandászanából csaturangába: A hardcore változatban felemeled a lábaidat vízszintesen a levegőbe kinyújtott térdekkel, majd itt keresztezed. A gyakorló változatban a fenekeden ülve megemeled a lábaidat, keresztezed, és most emeled a fenekedet. Ugyanazt csinálod, mint az előbb, csak visszafelé. A lábfej most nem spiccel, hanem pipál. Ha sikerült hátralendítened, akkor nyomod a karokat, a fejedet viszed előre, és megpróbálod a bandha és a hátizmok segítségével kinyomni magadat fölfelé. Minél magasabbra kerül a medence, annál jobb. Ekkor nyújtod a lábakat, és szép lágyan megérkezel csaturangába. Ha nagyon ügyes vagy, előtte teljes kézenállásba fel tudod emelni magadat. A nyújtott lábbal történő előre- és hátraugrást is lehet gyakorolni, de szerintem csak akkor van értelme, ha már fel tudjuk vinni magunkat kézenállásba, illetve onnan tudunk nyújtott lábbal előreugorni. És akkor a végére egy jó kis kézegyensúlyozós videó. Ha a fentieket begyakoroltad, akkor a lenti mér nincs messze :-).

Mennyi vinyásza elég?

Gregor Maehle könyvének újabb részlete, és utána egy kicsit bele is megyek a témába:

Teljes vinyásza vs fél vinyásza

"A teljes vinyásza rendszerben az ember minden egyes ászanak között visszatér a szamaszthitibe (az alapvető álló helyzetbe). Az a módszer, amit én tanultam Sri K. Pattabhi Jois-tól Mysore-ban, a fél vinyásza volt. Ebben egyszer térsz vissza szamaszthitibe a különböző álló pózok között, de az egyik ülő pózból a másikba anélkül mész át, hogy felállnál. Úgy tűnik, hogy ez a megközelítés elterjedtebb mostanában.

Ajánlatos lehet a teljes vinyásza gyakorlása egy ideig az erő és állóképesség fejlesztése érdekében, például egy betegségből való lábadozás után, vagy az anyagcsere felgyorsítása érdekében. A teljes vinyásza gyakorlása erőteljesebb méregtelenítő hatással rendelkezik, és stimulálja a renyhe májműködést. Bár a teljes vinyásza több munkát igényel, ugyanakkor időt ad a gyakorlónak arra is, hogy úgymond "fellélegezzen", és igazából kevésbé intenzívvé is teheti a gyakorlást. Nyilvánvalóan összességében azért megtérül a belé fektetett energia. Hosszú távú gyakorlatként azonban nehézzé válhat a fenntartása."

Eddig az idézet, mivel emberünk többet nem ír a témáról, én viszont hozzátennék egy-két dolgot. Először is Manju Jois említette a workshopján, hogy a teljes vinyásza-gyakorlás elsősorban brahmacariknak és sannyasiknak való, akik lemondtak a szexuális életről, mivel az intenzív mozgás jobban elősegíti a szexuális energiák abszolválását. Egy családos embernek eleve kevesebb ideje jut a gyakorlásra, illetve kevesebb az energiája is, mert annyi minden mással kell foglalkoznia.

Szóval ha valaki akarja, akkor ráállhat a teljes vinyászás gyakorlásra, ha éppen más dolga nincsen. Én is be szoktam tenni egyszer-kétszer egy teljes vinyásza-órát. Ez olyan, mintha egyszerre csinálnánk végig egy teljes sorozatot, plusz 108 napüdvözletet. Ha a szoba, ahol gyakorlunk, 20 fokos, vagy még annyi sem, akkor még indokoltabb a sok vinyászázás, mert így talán van remény arra, hogy ki is fogunk izzadni.

Ha viszont 30-36 fokos teremben gyakorlunk, akkor fölösleges minden ászana után felugrálni szamaszthitibe, mert anélkül is frankón ki fogunk izzadni. Pattabhi Jois szerint az izzadás kötelező, szóval mindenki nézze meg, hogyan tudja megoldani. Ha lenyomtál egy teljes sorozatot, és még csak nem is foltos a ruhád, akkor kábé kidobhatod az ablakon az aznapi gyakorlásodat, ami a méregtelenítő és transzformáló hatást illeti.

És még csodálkozunk, hogy jóga után az emberek elmennek futni vagy spinningelni, mert ugye tudat alatt hiányzik nekik a jó kis izzasztós aerob mozgás. Mindenesetre térjünk át a fél vinyászára, vagyis a hátraugrás - csaturanga - felfelé néző kutya - lefelé néző kutya - előreugrás kombinációra. Az Astanga ugyebár attól Astanga, hogy ezt megcsináljuk minden póz között. Ha nem csináljuk, akkor legfeljebb power jóga. Ajay úgy tanítja, hogy a féloldalas pózok (pl. dzsánusírsászanák, marícsjászanák stb.) között nem kell vinyászázni, "hogy ne válasszuk szét a póz két oldalát". Én viszont pont azt szeretem, hogy mindkét oldali pózba máshogy kell előreugrani vagy hátra belőle. Nekem így kerek a gyakorlás, úgyhogy én hátra szoktam ugrani a két fél között. Viszont meleg teremben ezt nem követelem meg, mert sok a kezdő, és nekik elég ennyi vinyászát is beemelni.

A lényeg szerintem nem csak a vinyászák mennyiségén, hanem a minőségén is van. Én örülnék, ha az órán gyakorlók a minimálisan megkövetelt mennyiségű vinyászát is minőségben hajtanák vére, vagyis ténylegesen a kezükre terhelnék az egész testsúlyt, rendesen felemelnék a súlypontjukat, és használnák végre a bandhákat. Ezt be lehet gyakorolni, csak az ember ugye ösztönösen is a könnyű utat választja, előrelendíti a lábát, vagy csak egyszerűen leül a sarkára, és úgy bányássza elő, hátrafelé meg előreviszi a tenyerét, majd ugrik egyet, mint a bakkecske. Ez kérem nem astanga. Hol van itt a "flying effect"? Ha igazán közeli kapcsolatba akarsz kerülni a bandhákkal, akkor kezdd el végre használni őket, és minden egyes vinyászába tedd bele a maximumot, nem lendület, hanem erő szempontjából. És tessék végre abbahagyni a lábak odacsapkodását a földhöz!

A jógában a legnehezebb utat kell választani ahhoz, hogy elérjük az erőlködés nélküli állapotot. A könnyebb utak általában önbecsapáson alapulnak, és garantálni tudom mindenkinek, hogy ha ellinkeskedi a vinyászákat, akkor nem fogja egész életében gyakorolni az astangát, mert csalódni fog benne. Igazából arra kell törekedni, hogy a lefelé néző kutyából kézenállásba ugorjunk, és onnan ereszkedjünk le a kívánt kiinduló helyzetbe, illetve ültő helyünkből is kézenállásba menjünk hátra, és onnan vinyászázzunk csaturangába. Ha ezt a célt tűzzük ki magunk elé, akkor bizony az első sorozat is egyből tele lesz kihívásokkal! Csak egy videót vágok be a végére a megfelelő (minimálisan elfogadható) vinyászáról, amit bárki otthon a konyhában is gyakorolhat ;-).

Patandzsali és az odaadás

A tegnapi blogbejegyzésben részleteztem Patandzsali meghatározását az Ísvarával kapcsolatban. Most pedig vizsgáljuk meg, milyen jelentőséget tulajdonít Patandzsali az Ísvara-pranidhánának, vagyis az Isten előtti meghódolásnak. Én egyenlőségjelet teszek az Ísvara-pranidhána (a pranidhána szó szerinti jelentése az önátadás), és a bhakti, vagyis az Istenszeretet kultiválása közé. Patandzsali liberálisan nem határozza meg az Istenképet, annyiban marad, hogy egy személyes isten előtt kell meghódolni.

Ebben az értelmezésben nem kötelező, hogy a jógi a hinduizmust kövesse, lehet keresztény, iszlám vallású, sőt, még Buddha-hívő is, hiszen a buddhisták közül sokan úgy tartják, hogy haláluk után Buddhát szeretnék elérni, és számukra Ő az Ísvara. Még az is belefér, hogy agy ateisztikus szemléletű gyakorló belekezdjen a jóga gyakorlásába, de, mint a következő szútrákból látni fogjuk, Patandzsali azért kiemeli az ísvara-pranidhána hatékonyságát a szamádhi elérésében.

Patandzsali az első fejezetben meghatározza a szamádhi különböző szintjeit, és az aszampragjáta szamádhit jelöli meg elérendő célként. Ez egy kicsit technikai dolog, de az aszampragjáta szamádhi az a szint (1.18. szútra), ahol az elme működése gyakorlatilag megáll, és az előző mentális benyomásoknak csupán a halvány nyomai maradnak meg. A legmagasabb szint a nirbídzsa szamádhi, ami ebből fejlődik ki. Ezen a szinten a jógi anyagi azonossága végképp megszűnik létezni, és eléri a kaivalja (felszabadulás) állapotát.

1.21. tívra szamvégánám ászannah

tívra - intenzív; szamvégánám - törekvésűeknek; ászannah - nagyon közeli.

"Az intenzíven törekvők számára az aszampragjáta szamádhi nagyon közel van."

Ezt a szútrát szokták úgy is fordítani, hogy "akikben az odaadás izzik..." A szamvéga egy olyan erős törekvést, vágyat, késztetést jelez, ami a gyakorló egész lényét áthatja. Ez nem feltétlenül csak az Isten iránti odaadásra vonatkozhat, de ha abba az irányba fordítjuk, akkor nagyon hatékony eszközzé válhat:

1.23: ísvara-pranidhánád vá

ísvara - Isten; pranidhánát - önátadás által; vá - vagy pedig.

Vagy pedig az Isten iránti odaadással érhető el (az aszampragjáta szamádhi).

A "vagy" szó itt megint Patandzsali liberalizmusát jelzi, hiszen amellett, hogy kiemeli az ísvara-pranidhána hatékonyságát, azt is jelzi, hogy a szamádhi ezen szintje más módszerek segítségével is elérhető, de esetleg valamivel fáradságosabban. A második fejezetben újra terítékre kerül az Ísvara-pranidhána, és itt a gyakorlás egyik elengedhetetlen elemeként sorolja fel Patandzsali:

2.1. tapah-szvádhjájésvara-pranidhánáni krijájógah

tapah - lemondás; szvádhjája - az önvaló és a szentírások tanulmányozása; ísvara-pranihdánáni - az Isnten előtti meghódolás (e három); krijá-jógah - a jóga gyakorlati útja.

"A tapasz, szvádhjája és az Ísvara-pranidhána alkotja a krijá-jógát."

A modern értelemben a jógikus kriják alatt a különböző tisztító eljárásokat (bélmosás, hányás, orröblítés stb, amit a Hatha-jóga Pradípiká satkarmának nevez), illetve a bandhák, múdrák stb. gyakorlását értik, Patandzsali azonban kiemeli a fenti hármat az öt nijáma közül. Az én megértésem szerint ezek nem csak addig fontosak, amíg valaki el nem éri a nyugodt, kontrollált elmeállapotot, és le tud ülni meditálni, hanem végig, hiszen nem csak az érzékek és az elme rendelkeznek az aktivitásra irányuló késztetéssel, hanem maga a lélek is aktív. Ez a három tevékenység még a nirbídzsa szamádhi szintjén is gyakorolható és gyakorlandó.

Ezek nélkül tulajdonképpen a jóga-gyakorlásunk puszta gimnasztika vagy az elme uralására tett hiábavaló törekvés. A 2.2-es szútrában Patandzsali meg is magyarázza, hogy a krijá jóga segítségével elérhető as szamádhi állapota. A 2.31-es szútrában Patandzsali felsorolja az öt nijamát, vagyis pozitív előírást, melyek közül az egyik az ísvara-pranidhána. A modern jógik hajlamosak elsiklani ezek fölött, holott nélkülük a gyakorlásunk nem valószínű, hogy elvezetne a szamádhihoz. A további szútrákban Patandzsali felsorolja az egyes nijamák gyakorlásából származó eredményeket.

1.43. kájéndrija-sziddhir-asuddhi-ksaját tapaszah

kája - test; indrija - érzékszervek; sziddhi - tökéletesség; asuddhi - tisztátalanságok; ksaját - megsemmisülése; tapaszah - a lemondások által.

"A lemondás gyakorlása által megsemmisülnek a tisztátalanságok és elérjük a test és az érzékszervek tökéletességét."

A test és az érzékszervek, bár külsődlegesek, és a pratjáhára folyamatával a jógi megpróbál függetlenedni tőlük, igazából ebben nem lesz sikeres, amíg a tapasz által meg nem tisztította őket. A beteg test és a nyugtalan érzékszervek erőteljes zavaró hatását nem tudjuk semlegesíteni csupán a meditáció által.

1.44. szvádhjájád ista-dévatá-szamprajógah

szvádhjáját - az önvaló tanulmányozása által; ista-dévatá - az imádott istenség; szamprajógah - összekapcsolódás.

"A szvádhjája által (a jógi) eléri az összekapcsolódást az imádott Istenséggel."

Itt Patandzsali megint nem dönti el helyettünk, hogy Isten melyik formája iránt érzünk odaadást, de megjelöli, hogy a szeretet alapja a tudás, tehát ahhoz, hogy valódi tiszta, transzcendentális szeretetet fejlesszünk ki, elengedhetetlen a filozófia megfelelő ismerete. Ezért koptatom itt ilyen szorgosan a billentyűzetet :-).

1.45. szamádhi-sziddhir ísvara-pranidhánát

szamádhi - az elmerülés; sziddhi - tökéletessége; Ísvara - Isten; pranidhánát - önátadás által.

"Az Isten előtt meghódolás által a szamádhi tökéletessége elérhető."

Anélkül, hogy túldimenzionálnám a folyamatot, azt hiszem, ez a szútra alátámasztja, hogy az Ísvara-pranidhána az egyik leggyorsabb út, amit választhatunk a szamádhi eléréséhez, mégpedig az út egészen a szamádhi tökéletességéig, vagyis a nirbídzsa szamádhiig képes elvinni. Ennek természetesen vannak további részletei, de ezekre Patandzsali már nem tér ki.

Patandzsali és az Ísvara

A múlt héten kommentálgattunk Gergővel arról, hogy mi a jóga célja, mi a szamádhi célja. Én leírtam a saját elképzelésemet arról, hogy mi a cél, de felmerült az a kérdés, hogy Patandzsalinak mi az álláspontja a bhaktiról, az odaadásról, ő is ezt jelöli-e meg a jóga céljaként. Nos, következzék a válasz első része, amely az Ísvarát írja le.

Igazat kell adnom Gergőnek abban, hogy a Jóga-szútra első fejezetének Szamádhi-páda a címe, mivel ez a fejezet elmagyarázza a jóga célját, és némileg elemzi is a szamádhi állapotát. A második a Szádhana-páda, és a gyakorlásról szól, a harmadik a Vibhúti-páda, és a meditáció közben elérhető képességekről szól. A negyedik a Kaivalja-páda és a szamszárából való kiszabadulásról szól.

Megjegyzendő, hogy a kaivalja mást jelent egy buddhista, egy advaitin és egy bhakti gyakorló számára. Mindhárom esetben a gyakorló az újraszületés megszűntetésére törekszik, de a buddhista a nirvánát, vagyis a "kilobbanás" állapotát szeretné elérni, amelyben tulajdonképpen véglegesen megszűnteti egyéni létét. Az advaita követője némiképpen hasonlóan az egyéni létezés különállóságának felszámolsáára törekszik, azálta, hogy eggyé akar válni a Brahmannak, a tulajdonságok és különbségek nélküli Abszolúttal, míg a bhakti gyakorlója örök lelik azonosságát szeretné megvalósítani, és lelki lényként fel akarja ébreszteni szeretetteljes kapcsolatát Istennel, akit Patandzsali Isvarának nevez a szútrákban.

Mindhárom út járható, nyilván énszerintem a bhakti útja a legtökéletesebb, de nem ez a lényeg, hanem az, hogy úgyis a kiszemelt célpontot fogod elérni. Tehát el kell dönteni, hogy melyiket akarjuk. Patandzsali úgy építi fel a szútrákat, hogy inkább egy utat, egy módszert közöl, amellyel mindezek elérhetők, de nem rágja a szánkba feltétlenül, hogy milyen célt tűzzünk ki, ezt rábízza a gyakorló spirituális fejlettségére. Ennek ellenére a szútrákban sok helyütt operál olyan fogalmakkal, amelyek a klasszikus (Isvara Krisna nevével fémjelzett) szánkhja filozófiában nem jelennek meg. A szánkhja a prakriti és a purusa fogalmaira alapoz, ahol a prakriti a természetet, a tudattalan energiát jelenti, míg a purusa a tudatos irányítót. A purusa azonban vonatkozhat az egyéni élőlényre és a Legfelsőbbre (parama purusa) is.

Patandzsali egy külön fogalmat vezet be ez utóbbi megjelölésére, és Ísvarának nevezi. Szóval kezdjük az Ísvara meghatározásával Patandzsali szerint.

1.24. klésa-karma-vipákásajair-aparámristah purusa-visása ísvarah

klésa - szenvedés; karma-vipáka - a cselekedetek gyümölcsei; ásaja - a múltbeli karma nyomainak tárháza; aparámristah - ezek által meg nem érintett; purusa-visésa - különleges purusa (irányító) - ísvarah - az Ísvara.

"Az Ísvara (Isten) egy különleges lélek, akit nem érint meg a szenvedés, a tettek, azok nyomai és gyümölcsei."

Ebbe a szútrába szerintem elég nehéz beleerőltetni azt a magyarázatot, hogy isten nem létezik, hanem egy személytelen, mindent átható energia manifesztációja. Ez egy mélységesen teisztikus megnyilvánulás Patandzsali részéről, és a számomra sokkal elfogadhatóbb az a megértés, amit a vaisnava védánta magyarázói adnak, hogy isten egyszerre személyes és személytelen, és az abszolút Brahman a személyes Ísvara energiája, attribútuma. Az még mindig igaz, hogy Patandzsali, bár személyként határozza meg Istent, nem nevez nevén, vagyis a védikus panteonon belül nem jelöli meg, hogy kit tekint az Eredeti személynek, Visnut, vagy Krisnát. Ne feledjük, hogy Patandzsali a legenda szerint Anantasésa inkarnációja, aki Visnu ágyaként szolgálja őt az Okozati óceánban.

Annyi azonban egyértelmű, hogy Patandzsali határozottan különbséget tesz az egyéni purusa között, amely ugyebár nem mentes a karma visszahatásaitól, és az Ísvara között, aki egy különleges purusa, és soha nem kerül ezek hatása alá. Ez megint csak ellentmond a hagyományos advaita elképzelésnek, miszerint nincs feloldhatatlan különbség Isten és az egyéni lélek között, mivel mindkettő a Brahman megnyilvánulása. Lássuk, mit mond még Patandzsali az Ísvaráról:

1.25. tatra niratisajam szarvagja-bídzsam

tatra - Benne; niratisajam - határtalan; szarvagja - mindentudás; bídzsam - magja.

"Benne a mindentudás magja határtalan."

Itt Patandzsali elkezdi leírni az Ísvara tulajdonságait, a tudást emelve ki. Az Ísvara mindentudó, mindenható, minden energia ura, mindenhol jelenlévő, örök, változatlan stb. Az egyéni lélek ezzel szemben mindezekkel a tulajdonságokkal csak korlátozott mértékben rendelkezik, mivel az Ísvara végtelenül parányi része csupán.

1.26. púrvésám api guruh kálénánavaccshédát

púrvésám - a korábban lévőknél; api - még; guruh - nagyobb, a tanító; anavaccshédát - mivel nem korlátozza az idő.

"Mivel nem korlátozza az idő, Ő a legelső guruk guruja."

A tanítványi láncolatban a tudás gururól tanítványra száll alá, de a tanítványi láncolatok ősforrása az Ísvara, az előző szútrában foglaltak miatt, illetve azért, mert az Ísvara az elsődlegesen létező, a legősibb, és nem befolyásolja az idő, míg az összes többi guru időben meghatározott helyzetet tölt be a tanítványi láncolatban.

1.27. taszja vácsakah pranavah

taszja - őt; vácsakah - jelző szó; pranavah - az Óm szótag

"Az Aum szó Istent jelzi"

Az Óm mantráról szóló idézetek számtalan tömkelege az Upanisadokban ugyanarra a következtetésre jut, hogy az Óm mantra nem különbözik Istentől, az Ő hangképviselője, inkarnációja hang formájában.

1.28. taddzsapasz-tad-artha-bhávanam

tat - azt; dzsapasz - recitálni; tat - annak - artha - jelentésén; bhávanam - kontemplálni.

"Azt (az Aum szótagot) recitálni kell, miköben a jelentőségén kell kontemplálni."

Ez az Óm mantra segítségével történő meditáció, ami által az Ísvarával való tudati összekapcsolódás nagyon hamar elérhető. Ezért énekeljük minden jógaóra elején és végén az Óm-ot, illetve a Krisna-hívők ez ért éneklik az Isten neveiből álló Haré Krisna mantrát.

1.29. tatah pratjak-csétanádhigamó 'pjantarájábhávas csa

tatah - azáltal; pratjak - befelé fordul; csétaná - a tudat; adhigama - eléri; api - még; antarája - az akadályok; abháva - hiányát; csa - is.

"E gyakorlás által a tudat befelé fordul és az akadályok legyőzetnek."

Ez a szútra az Óm recitálásának további működési mechanizmusát írja le. Az Óm tehát elősegíti a pratjáhárát, a tudat visszavonását a külső érzékszervi történésektől, az elmében felmerülő akadályok legyőzését (amelyeket az 1.30-as szútra részletez), valamint a kontempláció legjobb módszere, vagyis az én megértésem szerint az Óm recitálása közben remekül lehet gyakorolni a szamjamát is, vagyis a meditációt. A következő részben az Ísvara-pranidhána, vagyis az isten előtti meghódolásról, az odaadás kultiválásáról fogok beszélni Patandzsali szútrái alapján.

Jóga vs Ninjutsu?

Csak a hecc kedvéért, nem vitatkozásiból, de megírom én is az én oldalamról az álláspontot a Jóga vs Ninjutsu témáról, amiről Kisor barátom írt blogbejegyzést a minap, gondolom az én "Határterületek" blogbejegyzésemre reagálva, ahol speciel nem is említettem meg a Ninjutsut, mert annak nem ismerem annyira a mozgásvilágát (még a Youtube-os videók alapján sem), mint pl. a Capoeiráét vagy a Kalariét.

Érdekes dolog például a Kalari. Rendkívüli hajlékonyságot és akrobatikát igényel, de a cél nem az ellenfél ártalmatlanná tétele, hanem az önképzés. A Kalari-fanok ellen pont azt a kifogást szokták felhozni, hogy nem is képesek megvédeni magukat, mivel kb. az első tíz évben csak tornáznak meg egyéni és páros formagyakorlatokat végeznek, ami rendkívül látványos, de igazából nem annyira hatékony, ha egy éles támadásról van szó. A Kalariban azt mondják, hogy az erő az utolsó, amit használnod kell. És ebben közös az Astangával, mert ott is az ember ösztönösen az erőhöz nyúl, vagy éppen annak hiánya miatt érzi úgy, hogy képtelen helyesen végrehajtani az ászanákat és a vinyászákat. Igazából azonban arrafelé kell haladni, hogy az ászana végrehajtása könnyed legyen, és a belső erő, a Kundalini felébredését éljük meg a gyakorlás alatt, ne pedig halálos kimerültséget érezzünk a végére.

Nos, visszatérve a Kalarira, a puszta kezes küzdelmet is oktatják benne, de igazából csak a fejlett harcosoknak, akik mát tíz-tizenöt éve gyakorolnak. Elképzelhető, hogy úgy tartják, csak akkor lesz képesített a harcos arra, hogy tudatosan és a dharmának megfelelően használja ezeket a destruktív technikákat. Kés, villa, olló kisgyerek kezébe ugye nem való.

Gondolom, hogy nem sokan maradnának ott a Ninjutsu-edzésen, ha ott is ilyen szigorú erkölcsi sztenderdek lennének (pl. "No fighting outside the Dojo") stb. Hiszen ha az ember azzal az inspirációval megy oda, hogy meg tudja védeni magát a sötét utcán, esetleg a támadó fegyverét önmaga ellen tudja fordítani (ami vigyázat, mert bűntetendő), akkor az edző ugye kénytelen az első naptól kezdve elkezdeni az éles harci technikák oktatását. Mindegy, ezt most nem részletezem, mert nem értek hozzá.

Az tény, hogy a harcművészetek is nagyon sokat foglalkoznak a belső erő felébresztésével és irányításával, ugyanis tinédzserkoromban én is bújtam a ninja-könyveket, és a haverommal fekete szerkóban hajigáltuk a surikeneket a budai hegyekben. Néztek is a turisták nagyokat. Az egyik haveromnak egy egészen komoly saját készítésű fegyvergyűjteménye volt, még robbanó porokat is gyártott!

Persze mindennek nem sok haszna van, ha már egy 8 cm-nél hosszabb pengéjű kést sem hordhatsz magadnál, mert megbűntet a rendőr. Szóval én is olvastam, hogy a ninják a kudzsi-kiri nevű kéztartásokkal (mudrákkal) mindenféle erőket tudtak megidézni, és pl. el tudtak tűnni, repülni tudtak, stb. Ezek a misztikus tökéletességek a jóga folyamatában is megjelennek, és én személy szerint mélységesen hiszek ezek valódiságában, de azt is gondolom, hogy manapság már párját ritkítja az olyan gyakorló, aki ilyen képességeket tud kifejleszteni.

Mellesleg Patandzsali megjegyzi, hogy ezek a misztikus képességek is akadályok a jóga végső céljának elérésében, amiről a holnapi blogban majd egy kicsit részletesebben beszélek. Szóval a jógának van egy filozófiája, nagyon sok erkölcsi alapelve, és van mögötte egy egész spirituális tradíció. Lehet, hogy mindezek a Ninjutsuban is megvannak, de valószínűleg nem olyan mértékben lettek publikálva, mint a jóga-irodalom. Az én meglátásom szerint egy feltörekvő irányzatról van szó, de ez talán minden harcművészetre igaz, mert a legelső kínai és tibeti irányzatok is maximum 2000-2500 éves távlatra vezethetők vissza. Ha mondjuk olyan 5000 éves távlatban szeretnénk beszélni a harcművészetekről, akkor vissza kéne nyúlni a Mahabharata és a Rámájána leírásaihoz, ahol Bhísmadeva oktatta a Pándavákat, vagy éppen Visvámitra oktatta Rámát és Laksmant a harcművészetek titkaira.

Ez persze nem von le semmit az élményből, amit valaki ninjutsu vagy bármilyen harcművészeti edzésen átél, tehát ne feltétlenül az minősít egy irányzatot, hogy milyen régi, inkább szerintem az, hogy a modern emberek igényeihez mennyire passzol. Jelen blogbejegyzésemnek természetesen nem az a célja, hogy vitatkozzak, vagy minősítsem az egyik utat a másik felett, hiszen a jógiban mélyen gyökerezik az ahimszá, és ezért nem akar vitatkozni minden áron, főleg, ha nincs tétje a dolognak. Egy ilyen rangsorolás körülbelül ahhoz hasonlítana, minthogy a lángos jobb, vagy a palacsinta. Mindig is lesznek harciasabb szellemű emberek, és ők harcművésznek fognak állni, nem jóginak. Ugyanakkor lesznek filozofikusabb, békés alkatok, ők pedig a jógára fognak rátalálni, mert amúgy sem tudnának a légynek sem ártani.

A fentieket is figyelembe véve azért hadd írjak egy pár gondolatot az ahimsza vs félelem témaköréről. Kisor szereti azzal motiválni az embereket, hogy bármi történhet veled a sötét utcán, egy ilyen nagyvárosban, ahol sok a bűnözés. Megerőszakolhatnak, kirabolhatnak, elrabolhatnak, megölhetnek, eladhatják a szerveidet a milliomosoknak, rabszolgasorba hajthatnak stb. Őszintén szólva nekem ez a félelemkeltés nem jön be. A félelemben tartás az egyik legjobb módszere az emberek manipulálásának, mivel mindig létre lehet hozni egy ellenségképet, és azt okolni a szerencsétlenségünkért, azon kitölteni az agressziónkat. Ha valaki látta Michael Moore Fahrenheit 9/11 dokumentumfilmjét (1. rész, 2.rész), abban szépen nyomon követhető ez a pszichológia, amit ráerőltettek az amerikai népre. Ennek következtében mindenki fegyverrel rohangászik, és néha használja is, ha már ott van, elvileg a "rosszfiúk" ellen. Csak akkor van ciki, ha rosszul mérte fel a helyzetet.

Lehet, hogy a harcművészek azt mondják, hogy az ő útjuk is a félelem legyőzéséhet vezet, de ezenközben végig a félelmet szuggerálják magukba. A mai ember amúgy is stresszes, és én nem hiszek abban, hogy nagyon jól érezné magát attól, ha állandóan sötét alakokat vél felfedezni a kihalt sikátorok árnyaiban megbújva. A jóga a világosság útja, az ahimszá útja, amely szerintem hamarabb elvezet a félelemnélküliséghez. Patandzsali eleve azt mondja, hogy az ahimszát gyakorló jógi környezetében megszűnik az ellenségeskedés, anélkül, hogy minden nap az edzőpartnereit kellene püfölnie a dozsóban, a "rosszfiúkra" várva.

A hippik régen azt mondták: "Make love not war!", illetve volt még egy, az kicsit szókimondóbb: "Fighting for war is like f∗∗∗ing for virginity." Szóval én nem hiszek abban, hogy az erőszak művelésével meg lehet szüntetni az erőszakot, de persze az továbbra is igaz, hogy lesznek haricas emberek, és azok jobb, ha "fehér" nindzsák lesznek és nem kardlóbáló jakuzák.

Az persze nem vitás, hogy a jóga sokkal népszerűbb, és a jövőben is az lesz, mint a harcművészet, ugyanis a nők szeretnének jó alakot, hajlékonyak és fiatalosak is szeretnének lenni, de nem igazán szeretnék minden nap szétveretni magukat edzés közben, és utálják a fekvőtámaszokat is. Ezt az Iron jógán is megfigyeltem, ahol egyre több a fiú, és lassan kihalnak a lányok. Mert itt dolgozni kell, nem csak nyúlászkodni. Persze az Astanga is kemény meló, főleg, ha nem linkeskedi el az ember a vinyászákat.

Mellesleg egy olyan harcművészeti óra, ahol csak formagyakorlatok vannak, a fitnesz érdekében, bizonyára eladhatóbb volna, mint a hardcore túlélő edzések. Persze ez már marketing-stratégia kérdése. Én tudom, hogy Magyarországon a legtöbb harcművészeti iskola nullszaldón fut, és messze nem tudnak olyan tömegeket megmozgatni, mint a jógaórák. Ami nem baj, mert akkor az oktatók legalább nem a pénzért csinálják. Szóval maradnak a nindzsák, és marad a jóga, mint a városi ember életmódjának része. Az pedig, hogy ezekből az utakból ki mit valósít meg, az elsősorban tőle függ.

Állandóság a változásban

Még mindig próbálom feldolgozni a múlt heti workshop benyomásait, bár nyilván ennek a hatása a gyakorlásomra és az oktatásomra több héten, hónapon keresztül fog majd teljességében magnyilvánulni. Dev meglehetősen sokszor igen erőteljesen igazított, és ilyenkor, főleg, ha egy wokrshopon vagyunk, és oldott a hangulat, szabadjára szoktam emgedni az érzelmeimet, és vonítok. Érdekes, az egyik csípőnyitó igazításnál nevetőgörcsöm támadt, ahogy szorongatott.

Még ha az igazítás közben könyörögtem is neki, hogy most már elég, utólag értékelve nem sérültem meg egyikben sem, sőt, a csuklóm meg a karom mintha javult volna. Ugyanakkor Dev speciális technikájának köszönhetően egy-két napig érzed, hogy hol nyitottak, nyújtottak meg, és ez segíti az izmok, ízületek átprogramozását.

Az egész workshop olyan volt, mintha tötölték volna az operációs rendszeredet, és új szoftvert telepítettek volna rá. A workshop utáni hétfői első gyakorlásomon úgy éreztem magamat, mintha túléltem volna a világvégét, és most újra kellene felépítenem az egész életemet. Azonban szerintem nagyon hasznos, amikor ilyen hatások érik az embert, aminek következtében át kell értékelnie az eddigi gyakorlását és tudatosítania azokat a berögzült helytelen szokásokat, amelyekkel kényelmesebbé tesszük a gyakorlásunkat.

A felfelé néző és lefelé néző kutyától a csaturangán át a hídig egy csomó pózt olyan sokszor vettünk az elmúlt napokban, hogy az ember kénytelen alapjaiban megváltoztatni a gyakorlását, és még ha ez eleinte nehéz is, hosszú távol nagyon hasznos. Az Astanga egy nagyon "demanding" rendszer, ami azt jelenti, hogy teljes figyelmet igényel a gyakorlása. Ha az ember al akarja lógni, akkor meg fog rekedni a fejlődése, mert nem fognak legnyílni azok az energiacsatornák, amelyeket az ászanák helyes végrehajtása, valamint a légzés-bandha-dristi kombináció hivatott aktiválni.

Ebben az esetben az ember egy pár év múlva abba fogja hagyni, mert nem érzi a fejlődést, és egyre frusztrálóbbnak, nehezebbnek fogja érezni a gyakorlást, valamint a helytelen gyakorlás miatt krónikus sérülések fognak kialakulni, amelyek ellen a szervezet szintén úgy védekezik, hogy lebeszél bennünket a gyakorlásról. Dev többször elmondta, hogy ha valaki megsérül, az nem a jóga hibája, hanem a helytelen gyakorlás miatt van, és néha a tanár is olyan helyzetben van, hogy hiába javítja ki a gyakorlót, az tovább ragaszkodik a hibáihoz.

Szóval hasznos dolog egy ilyen erős külső impulzus, ami elmozdít a nyugvóhelyünkről, és rákényszerít a változásra, mert a változás a fejlődésünket szolgálja. Az ember hajlamos a nyugvópont, az origó keresésére a jógában, de ez igazából csak a szamádhi állapotában következik be. Addig az egyetlen állandó dolog az a változás, legalábbis ami a gyakorlásunk külső aspektusait illeti. A testünk és az elménk állapota állandóan változik, napról napra, óráról órára, de évről évre is. Ha hosszú távra tervezzük a gyakorlást, akkor szembesülnünk kell azzal, hogy nem csak egy diadalmenet lesz az egész, ahogyan mi elképzeltük: egy év - egy sorozat. Persze lehet, hogy igen, de idősebb korban a szervezet mindenképpen átalakul, és a gyakorlás során ezt figyelembe kell vennünk.

Ugyanakkor ez a változás egyre közelebb hoz az origóhoz, az eredeti önvalónkhoz, és ebben a folyamatban nagyon hasznos a formattálás, vagyis a tudati benyomatok, a hamis elképzelések törlése. Ha ragaszkodunk az elképzeléseinkhez ("Én fejlett gyakorló vagyok, képzett tanár vagyok, nekem ne mondja meg senki" stb.), akkor ezzel a saját fejlődésünket nehezítjük meg, és saját magunknak okozzuk a legtöbb szenvedést. Szóval ne legyünk restek újrakezdeni, az alapoktól kezdve újra felépíteni a gyakorlásunkat, és reménykedjünk abban, hogy a felépítmény jobb minőségű és tartósabb lesz, mint amit lebontottunk.

Határterületek a jógában

Az Astanga vinyásza jóga meglehetősen dinamikus és akrobatikus jógarendszer, ugyanakkor az Astanga gyakorlói szerint természetesen teljesen autentikus és ősi, legalább ötezer éves. Nos, N.E. Sjoman "The Yoga Tradition of the Mysore Palace" című könyvében arra az álláspontra helyezkedik, hogy Kirshnamacharya tanítási stílusára erősen hatott a vjájáma, vagyis a tradicionális hindu birkózás, valamint az angol gyarmatosítás során bevezetett európai gimnasztika is, amit a gyerekeknek is tanítottak a tornaórákon.

Nekem az tűnik a legvalószínűbbnek, hogy Krishnamacharya az ászanákkal kapcsolatos ismeretei java részét gurujától, Ramamohan Brahmacaritól sajátította el, persze nem kizárható, hogy amikor elkezdte oktatni a jógát, akkor hatottak rá más befolyások is. Elsődlegesen a befogadó réteg, hiszen Krishnamacharya arról volt híres, hogy a tanítványaira szabta a tananyagot, és one-on-one módszerrel hónapokat foglalkozott egy-egy emberrel. Krishnamacharya legprominensebb tanítványai is levonták a konzekvenciákat, és a saját megértésük szerint adták tovább mindazt, amit gurujuktól tanultak. Így alakult ki Iyengar filézős-segédeszközös anatómia-jógája, Pattabhi Jois markáns Astanga-sorozatai, Desikachar személyre szabott terápiás jóga-rendszere és Ramaswamy Vinyasa-jóga rendszere, amely számos változattal és kisebb blokkokkal operál, mint az Astanga vinyásza kompakt, szinte szétbonthatatlan elemei.

Ahogy gyakorlom az Astangát, és nézegetem a különböző videókat a Youtube-on, számos olyan mozgásformát fedeztem fel, amelyek sok közös elemet mutatnak az Astangával. Vagyis, aki ezeket gyakorolja, könnyen kedvet kaphat és jó eredményeket érhet el az Astanga gyakorlásában. Íme néhány határterület, amelyekből orientálódni lehet az Astanga felé.

1. Harcművészetek - nem merülök bele a különböző irányzatok elemzésébe, de a kung-fu egyes iskolái, valamint a capoeira tartalmazzák leginkább azokat az akrobatikus és hajlékonysági elemeket, amelyeket az Astanga sorozataiban is fellelhetünk. Az indiai harcművészetek közül a Kalari Payattu a legkecsesebb, és sok rokon elem felbukkan a formagyakorlataikban is. Vannak törekvések a jóga és a harcművészeti mozgásformák kombinálására, ezek közül talán a legkidolgozottabbnak Cameron Shayne Budokon rendszere tűnik.

2. Tánc - A táncok közül a klasszikus és kortárs balett, a hip-hop és break, valamint egyes klasszikus indiai táncformák tartalmaznak sok jóga-elemet. Azok, akik évek óta táncolnak, általában nagyon könnyen befogadják az ászanákat, és viszonylag hamar rátalálnak a légzés és a mozgás közötti összefüggésre is. A jóga és a tánc összehozására is léteznek törekvések.

3. Akrobatika - az olimpiai sportok közül a ritmikus gimnasztika, az akrobatika és a szertorna állnak talán a legközelebb az Astangához, de a fitness-aerobic irányzat is tartalmaz rokon elemeket. Az inkább cirkuszi előadóművészetként használt hajlékony akrobatika és egyensúlyozó mutatványok is nagyon szoros kapcsolatban vannak az Astangával.

4. Parkour - ezt talán külön megemlíteném, mert némile kilóg a sorból, nem is versenysport, nem is küzdősport. A Parkour vagy free-running ugyan dominánsan a lendületen alapuló technikákat alkalmaz, de azért nagyon sok kartámasz és egyéb egyensúly-elem, kitartás is szerepel benne. A parkour-tréning megint csak összekapcsolható akár az Extreme Martial Arts-sal, vagy a Ninjutsu tréninggel, vagy a bboying-gal, vagyis a breaktánc extrém akrobatikus formájával. Ezekben is számtalan jóga-elem felfedezhető.

Mondhatnám azt is, bár kicsit reklámszagúan hangzana, hogy az Astanga gyakorlásával mindezeket a dolgokat megkapod, a fentebb felsorolt mozgásformák veszélyei és hátrányai nélkül. Ezt mégsem teszem, mert bár igaz az, hogy a jógában csakis önmagadra és befelé figyelsz, és ezáltal sokkal tudatosabb mozgást végzel, és az is igaz, hogy az Astanga rendszere nem csak a fizikai szinten, hanem minden szinten hat. Azonban nincs kizárva a sérülés veszélye, mivel a legtöbb ászanában maximális mértékben szeretnénk nyújtani, és haladni a pózok végrehajtásában.

A jógán balül is vannak olyan irányzatok, amelyek elég közeli rokoni kapcsolatba állíthatók az Astangával. A Power yoga és a Vinyasa Flow közvetlenül az Astanga nyomán alakultak ki, ugyanúgy, mint a Jivamukti yoga. Az akro-jóga, bár páros gyakorlatokból áll, de nagyon sokat használ az Astanga lendületes és akrobatikus elemeiből. Ja és ne felejtsük ki saját találmányomat, az Iron yogát sem, amely igazából egy erősítő gyakorlási rendszer, és alaposan felkészít az Astanga erőt és lendületet igénylő vinyászáinak végrehajtására, miközben azért a nyújtásra is hangsúlyt helyezünk.

Szóval aki esetleg unja a mindennapos astangázást, némileg megfűszerezheti a fentiek valamelyikével, én ezt nem tartom eretnekségnek. A lényeg úgyis önmagunk felfedezésén van, és a jógi képes arra, hogy minden eszközt felhasználjon erre a célra.

A jógi is holtig tanul...

Véget ért a wokrshop Dev Kapillal. Kicsit fárasztó volt minden reggel 5-kor kelni és 7-től gyakorolni, és közben este 9-ig dolgozni, de mégis nagyon hasznos volt végig ott lenni az összes workshopon. Érdekes dolog ugyanarról az ászanáról nap mint nap újabb dolgokat megtudni, illetve megtanulni azt, hogy mi is történik igazából egy-egy ászanában, és hogyan "szólal" az meg a gyakorlók különböző testeiben.

Dev többször is felhívta a figyelmet arra, hogy a jógaoktató felelőssége az, hogy mindenkire odafigyeljen az órán, és ne hagyja, hogy rosszul gyakoroljanak, mert attól megsérülnek, és utána a jógát meg a tanárt fogják hibáztatni, holott ők nem gyakorolták helyesen. Érdekes volt, hogy azt is mondta, hogy az Astanga mindenkinek való, és csak azért sérülnek meg benne az emberek, mert helytelenül gyakorolják. El is mondta a fontosabb hibákat, hogy mivel szokták tönkretenni a térdüket, a derekukat, a csuklójukat meg a vállukat.

Általában minden reggelt az álló sorozattal kezdtünk, és itt-ott leálltunk, hogy megnézzük, mit hogyan kell igazítani vagy helyesen gyakorolni. Közben volt azért néhány cifra páros gyakorlat, meg váll- és egyéb nyitások, és az utolsó napon átnéztük a sorozat további pózait is, ha esetleg lett volna valami kérdésünk.

A hétvégi workshop szintén izgalmasan alakult. Pénteken elsősorban Agnis ászanákat vettünk, meg jó kis nyitásokat, szombaton kartámaszok és akro-jóga is voltak. Jó kis haladó ászanák, én is csak ámultam-bámultam. A Youtube csatornámban megnézhettek egy-két izgalmas videót a workshopról. Vasárnap hátrahajlító gyakorlatokat meg fordított pózokat vettünk, na itt is dőzsölhettem, plusz Dev még jól meg is nyitotta a felső gerinc-szakaszomat, de azért a bokafogás hídban egy kicsit még odébb van. Most azt tervezem, hogy ráállok a hátrahajlításokra, de ehhez persz

e nem elég a derekat erőltetni, hanem alaposan nyitni kell a vállban és a felső gerincben is.

Dev huszon-valahány éves (még mindig nem sikerült pontosan kideríteni, hogy mennyi) de tényleg húsz éves tapasztalat beszél belőle. Én azért válogatós vagyok tanár-ügyben, és elég hamar felderítem, hogy hol van az illető kompetencia-határa, de Dev esetében még nem sikerült erre rábukkanni, pedig már a második workshopját tartja Magyarországon. Nagyon sok hasznos dolgot tanított a jóga-oktatással kapcsolatban, és remélem, hogy ezek az információk bele is ivódnak a tudatalattimba, és megfelelően elő tudom venni őket, amikor kell.

Általában mindenki nagyon elégedett volt, aki a workshopra eljött, kivéve egy tanárt, aki nem a mi stúdiónkban tanít, viszont az első reggeli óra után azt mondta, hogy ő "tradicionálisan" szeretné tanulni az Astangát, és nem erre számított, amit itt kapott. Dev is meg én is egyetértettünk abban, hogy csak az tud tanulni, aki nyitott és alázatos. Dev azt mondta, hogy a jógaoktatóknak van a legborzasztóbb egójuk az egész világon, és azt bizony az ajtó előtt kell hagyni, ha tanulni mész valakihez. Persze, ha nem tudsz megválni attól az elképzeléstől, hogy te tudsz mindent a legjobban a világon, akkor sajnos nem tudsz kitől tanulni, és a tanítványaidnak sem fogsz tudni sok mindent átadni.

A másik dolog, amit Dev mondott, hogy a jógaoktatók a leglustább emberek, mert mindenkit ostoroznak, hogy jógázzon, ők meg hátradőlnek, hogy "én már tanár vagyok". Azt mondta, hogy nála kötelező a tanároknak egymás óráira járni, mert abból nagyon sokat lehet tanulni. Remélem, nálunk nem fog háttérbe szorulni a gyakorlás és a tanulás a tanárok körében, mert szerintem is az inspirálja a legjobban a tanulókat, amikor látják a tanárt gyakorolni, és fejlődni. Akkor ők is elhiszik, hogy lesz belőlük valami, és nem csak egy átverés, egy reklámfogás az egész "yoga craze".

Aki mégis annyit vacillált, hogy végülis lemaradt a workshopról, az még bepótolhatja az élményt, csak relatíve egy kicsit több pénzért. Dev két hetes jógaoktatói kurzust tart Katmanduban november 16 és december 3 között, amelyre potom 2500 euró a beugró. Ha valakit érdekel esetleg a dolog, az Dev honlapján jelentkezhet. A budapesti workshopról készült fotókat pedig ebben a galériában tekinthetitek meg.

Légzés és bandha

Nemrégiben nekem szegezték a kérdést, hogy ha elméletileg mély uddzsájí légzést kellene végezni végig a gyakorlás alatt, és közben a bandhákat is aktívan tartani, akkor ez a kettő hogyan egyeztethető össze? Nos, sokat írtam már erről a témáról, de azért most megpróbálom még egyszer közérthetően megfogalmazni.

A három bandha a múla, uddíjána és dzsálándhára bandha. Kezdjük a torokzárnál, az a legegyszerűbb ebből a szempontból. A három bandhát maximális mértékben eleve csak légzésvisszatartás közben lehet kivitelezni, mert sok erőt és koncentrációt igényelnek. Energetikai szinten azonban a gyakorlás közben is ki lehet tartani, csak ezt meg kell tanulni. tehát a torokzár az allunk alatti és kulcscsont feletti izmok megfeszítését, befelé húzását jelenti, illetve az ezáltal kiváltható energiazárat. Nos, a gyakorlás közben az uddzsájí hang képzése által tartjuk fenn a torokzárat, vagyis a gégefőt enyhén rászorítjuk a gégére, és ettől jön létre a jól ismert Darth Vader-hang. A fej enyhe biccentésével (miközben a nyakat azért nyújtjuk) még inkább tudatosíthatjuk ezt a zónát.

Akkor most a múla bandha. A gát megemelésekor a medencén belüli izmok is enyhén megfeszülnek, így automatikusan aktiválódik az uddíjána bandha is, tehát a kettőről együtt érdemes beszélni, mert egy gyakorló astangás már reflex-szerűen feszíti a gátat és a hasfalat, vagyis vagy mindkettőt tartja, vagy egyiket sem.

A probléma ott merül fel, hogy ha behúzod a hasadat, mint a teljes uddíjánánál, akkor nem tudod teleszívni a tüdődet levegővel rendesen, mert a rekeszizom nem tud leereszkedni. A megoldás, lejjebb kell vinni az uddíjánát a köldök alá. és az alhasat aktívan tartani, miközben engedjük a rekeszizmot leereszkedni, és a levegőt beáramlani a bordakosárba.

A legtöbb astangásnak egy idő múlva látványosan elkezd tágulni a bordakosara, olyan lesz, mint a gyöngyhalászoké. Ennek két oka van. Az egyik az, hogy az aktív hasfal miatt a levegő oldalra terjed ki a bordakosárban, így a tüdő legaktívabban használt része a középső rész lesz. A másik ok pedig az, hogy az uddíjána aktívan tartásával megtartjuk a maximális távolságot a medencekaréj és az alsó bordák között. Ez nagy előny, mert egyrészt ne esik össze a gerinc ágyéki szakasza, másrészt a tüdő teljes kapacitását ki tudjuk használni, nem úgy, mint görnyedt tartás esetén.

A rendszeres gyakorlás tehát meghozza gyümölcsét, és össze fogjuk tudni kapcsolni a légzést és a bandhát, energetikai házasságba forrasztva őket. ha eleinte ez mégsem menne, akkor maradjunk a light verziónál: belégzéskor lazítsuk el a bandhákat, és kilégzéskor aktiváljuk nagyobb mértékben. Ez sem teljesen behúzott, hanem feszes hasfalat jelent. Ha az izmok betanulták, mi a dolguk, akkor majd elkezdhetünk belégzés közben is kísérletezni. A lefelé néző kutya vagy a bakászana különösen megfelelnek ehhez.

Mg egy kérdést érinteni kell, ez pedig a hiperventilláció kérdése. Nos, a legtöbb ember alapból felszínesen lélegzik, vagyis a szövetek nem jutnak elegendő oxigénhez. Ez a gyakorlás során a gyors és halk légzés formájába nyilvánul meg. amikor azonban rákapunk az uddzsájíra, akkor viszonylag gyorsan megnövekszik a vitálkapacitásunk, és ekkor már fennállhat a hiperventilláció veszélye, vagyis a túlzott oxigén-felhasználát túl aktívvá teszi az anyagcserét, mint a fújtatóval felélesztett tűz. Ez a méregtelenítés szempontjából előny, viszont a meditatív tudatállapot elérését megnehezítheti. Éppen ezért két dologra kell odafigyelni: egyrészt minél mélyebbről próbáljuk az uddzsájí hangot képezni, a hang (és ezáltal a légzés) legyen egyenletes az elejétől a végéig, illetve a ki- és belégzés egyforma hosszú. A másik dolog pedig az, hogy próbáljuk a ki- és belégzést minél hosszabbra nyújtani. Ezáltal a megnövekedett vitálkapacitást is "be tudjuk osztani", és meg tudjuk őrizni a meditatív tudatállapotot. Egyesek szerint hat (Ramaswamy), mások szerint (Pattabhi) tíz másodperc hosszúnak kellene lennie a kilégzésnek, illetve a belégzésnek is. majd szóljatok, ha sikerült :-)!

Ászana vs meditáció

Az általánosan elfogadott nézet az, hogy az ászana elsősorban stabil ülőpozíciót jelent, ami a meditációt elősegítő testhelyzet, és a meditáció mozdulatlan, ülő testhelyzetben történik. Az én álláspontom az, hogy bármelyik ászanában lehet meditálni, sőt, az ászanák közötti átvezető vinyászák közben is lehet, illetve kell tudni meditálni.

A klasszikus írások közül a Gheranda szamhitá sorol fel 32 ászanát, a többi irodalom általában a padmászanát, legfeljebb még a pascsimóttánászanát emeli ki. Az Astanga rendszerében azonban jó 2-300 ászanát gyakorlunk heti rendszerességgel, és java részük nem igazán nevezhető könnyűnek. Vegyük például az Astavakrászanát, vagyis a nyolc ponton meghajlított pózt. A pózt Astavakra Risiről nevezték el, aki születési deformitással rendelkezett, és ebben a pózban közlekedett a tenyerein, de ebben is meditált. Úgyhogy azt hiszem, át kellene értékelnünk kissé az ászanákról alkotott elképzelésünket, mert igencsak erőteljes eszközről van szó.

Amikor az ászanát az uddzsájí légzéssel és a bandhákkal együtt hajtjuk végre, akkor igazából már mudrává válik, vagyis egy olyan pecsétté, ami rögzíti a tudatunkat egy bizonyos formában. Ez a tény még inkább hangsúlyozza azt, hogy a jógalétra különböző lépcsőfokai, nevezetesen az ászana, pránájáma, dristi, mudra, bandha, koncentráció és meditáció igenis szervesen összekapcsolódnak, és párhuzamosan kell őket gyakorolni, méghozzá úgy, hogy mindegyik elemet igyekszünk a tökéletességre fejleszteni.

Az Astanga-jógát mozgó meditációnak is nevezik. Elemezzük magunkat egy-egy gyakorlás során, hogy mennyire maradunk fókuszáltak, mennyire tartjuk be a dristiket, mennyire tudjuk a figyelmünket a légzésen tartani, és mennyire tudatosak a bandhák. Különösen a következő ászanákban ajánlom a koncentráció elmélyítését: tádászana, gyertya, fejenállás, lótuszülés, jógamudra és utpluthih. Ha ezekben sikerül, akkor fokozatosan a többi pózban is sikerülni fog a meditatív tudatállapot fenntartása.

Ha nagyon jól begyakoroltuk az első és második sorozatot, akkor lassan nekiveselkedhetünk a harmadiknak, de itt egy komoly minőségi ugrásra kell majd felkészülni. Ha nincs meg a koncentrált elme és a tiszta nádík, akkor a 3. sorozat csak erőlködés lesz, és nem fogjuk tudni hosszú távon gyakorolni. Az Astanga sorozatai úgy vannak kialakítva, hogy eltávolítják a blokkokat a fizikai szervekből és az energiacsatornákból, mert ha ezt a lépést kihagyjuk, akkor nagyon nehézzé válik az elme folyamatos koncentrációja.

Boss

Az utóbbi három napban ezt az angol szót hallottam a legtöbbet, ugyanis megérkezett Dev Kapil, akinek híresen ez a szava járása, mindenkit így hív, az órán a studenteket is. Első körben az Air France Párizsban hagyta a csomagját, úgyhogy kedd délelőtt egy szál kézipoggyásszal volt még csak felszerelve. Abban azonban ott lapult egy tigrismintás kisgatya, meg egy piros trikó, és ebben a szerkóban be is állt egyet Astangázni a 11-es órára. Én mellette toltam, Ági (aki a lázas Pannit helyettesítette) egész órán rajtunk volt. Dev meg is jegyezte óra után, hogy ha egy tanár jön az órádra, azt is kell igazgatnod, még ha az maga Iyengar is, mert abban a pillanatban ő a tanítványod.

A gyakorlásáról csak annyit, hogy ültő helyzetéből majdnem kézenállásba emeli fel magát, úgy vinyászázik hátra, előreugrásnál pedig a kedvenc V-standembe emeli a kinyújtott lábát, vagyis majdnem függőlegesig. Van még mit fejlődni. Mindezt velem is megcsináltatta szerda reggel, úgyhogy kénytelen leszek most már összeszedni magam. A hídnál csináltunk kézenállást, onnan handstand-skorpiót, majd leeresztettük magunkat. Mondtam naki, hogy jöjjön vissza hátra kézenállásba meg csaturangába, szó nélkül megcsinálta. Hallottam, ahogy Mikinek mellettem leesik az álla, és koppan a földön. Szóval azért bírom Devet, mert nem csak mondja, hanem csinálja is. És őszinte, mert mondta, hogy ő egy lusta indiai, őt noszogatni kell, elismerését fejezte ki, hogy minden nap nyomjuk az Astangát.

Utána a workshopokon kiderült, hogy nyomjuk, az igaz, de ha nem helyes beidegződések alakulnak ki a pózokban (és egykettőre rájöttünk hogy mindannyiunknak van egy jó pár), akkor fokozatosan lezúzzuk a hamstringünket, a csuklónkat, a derekunkat, a vállunkat stb. Dev szerint az Astanga mindenkinek jó, és ha helyesen csinálja, akkor nem fog megsérülni, sőt a terápiás hatásai is érvényesülnek.

Hát most akkor majd be kell vezetni egy csomó reformot, elsődlegesen a saját gyakorlásunkban, az ászanákról alkotott megértésünkben, és utána nyilván az oktatásunkban is. Ehhez pedig szükség van az akaraterőre, hogy hajlandóak legyünk változni és változtatni. Ma azt mondta, hogy ebben a világban egyetlen dolog állandó, és az pedig a változás. Ha nem vagy hajlandó változni, akkor megkövesedsz, és elveszíted a gyakorlásod lényegét.

A szerda és csütörtök reggel az álló pózokkal meg a napüdvözlettel telt, újabb és újabb részleteket tudunk meg mindegyikről, a tanárok szorgalmasan jegyzetelnek. Tegnap egy olyan vinyászát kellett csinálnom, hogy lefelé néző kutyából kézenállásba, majd keresztezett lábbal leeresztettem, előrehoztam a lábamat és föl függőlegesbe a nyújtott lábakat (némi jóindulattal). Hét ez nem semmi, ha ebből mondjuk 50-et lenyomsz egy Astanga gyakorlás során. Márpedig ő lenyomta.

Ma meg az volt a kérése felém, hogy az uttánászanából nyújtott térddel emeljem ki magam és úgy vinyászázzak hátra. Ne tessék, itt egy mumus megint. Persze láttam ezt már egy csomó videón, és imádnám, ha menne, de még nem igazán sikerül. Na mindegy, elkezdem tolni, hátha hamarosan... Aztán Dev berakott még szépen a parivritta-pársvakónászanába, meg a praszárita C-be (vagyis ráült a karjaimra, itt látható a képen, hogy milyen arcot vágtam közben), úgyhogy ma vállnyitó óra volt. Jók ezek az igazítások, csak egy baj van velük, hogy két-három segédtanár kellene egy órára, hogy meg is tudjuk csinálni őket. Mindenesetre nagyon hasznosak a workshopok, mindenkinek ajánlom, hogy a hétvégét ne hagyja ki! Pénteken este 6-tól 9-ig, szombaton 10-től 1-ig, vasárnap 10-től 1-ig. A végére még egy videó a Pársvakónászana igazításról.

Minden út Rómába vezet?

Ismét egy kis filozófia. Ezt a közmondást akkor szokták idézni, amikor a spirituális vagy vallásos utak, folyamatok közötti különbségről van szó, abban az értelemben, hogy egyszer végülis mindenki eljut a tökéletességhez, bármelyik utat választja is. Indiai megfelelője: yata mata tata patha, vagyis ahány vélemény, annyi út.

És akkor most következik az okoskodás, amolyan taoista hangulatban. Tény, hogy bárhol is vagyunk, mindenhonnan vezet egy út Rómába (feltéve, ha oda akarunk menni). Sőt, több út is vezet Rómába bármelyik helyről, de közülük egy a legrövidebb. Ha kiválasztottuk az utat, akkor érdemes a helyes irányba indulni, mert ha visszafelé haladsz a Róma felé vezető úton, akkor bizony nagy sokára fogsz csak megérkezni!

És hogy melyik a legrövidebb, legkönnyebb út? Olyasvalakit kell megkérdezned, aki már járt ott, vagy éppen onnan jön. Ha szerencséd van, akkor el is kísér, és így biztosan nem fogsz eltévedni. De ha nincs útitársad, akkor még mindig van térkép! Az útitárs a guru, a térkép a védikus irodalom. Ja és nem árt, ha valaki megtanít, hogyan értelmezd helyesen a térképet.

Persze vannak olyan filozófusok is, akik szerint nem a cél, hanem az út a fontos, sőt, a cél valójában nem is létezik. Ezeket a filozófusokat nevezi a védikus hagyomány násztikáknak. Na aszti azt jelenti, hogy "nincs", nem létezik Isten, az örök lélek, a végső valóság, csak az örökké változó út van, és amikor a vándor a végére ér, akkor ott megtalálja a semmit. A buddhizmus és a taoizmus is ebbe a kategóriába tartozik. A védikus vallások z asztika kategóriba tartoznak, mivel szerintük van egy végső cél, amelyet, mint ahogyan korábban említettem, egyes iskolák személytelen energiaként, más iskolák egy Legfelsőbb Személyként jelölik meg.

Tehát a "Minden út Rómába vezet" kijelentésnek akkor van jelentősége, ha van Róma, és ha el akarunk jutni oda. Egy másik hasonlat szerint, bárhol is vagyunk egy hegy lábainál, ha elindulunk fölfelé, akkor előbb-utóbb elérjük a csúcsot, és a különböző oldalról érkező vándorok mind ugyanoda fognak jutni. Ez igaz, de csak akkor, ha felfelé haladunk, és nem lefelé, vagy körbe-körbe. Szóval ne tévesszük szem elől a célt, és haladjunk folyamatosan fölfelé!

Hogyan nyújtsunk?

Gregor Maehle könyvének következő részlete:

"Háromféle módon lehet nyújtózkodni egy pózban: passzívan, aktívan és dinamikus/ballisztikus módon. A passzív nyújtás egy példája az, amikor álló helyzetből előrehajolunk, és passzívan lógunk a csípőízületünkön, a karokat lógatva, vagy esetleg a könyököket átfogva. A passzív nyújtás viszonylag kevéssé hatásos, mivel hosszú ideig tart, amíg eredményeket ad. Ha valakinek feszültek az izmai, akkor akár fél óráig is lóghat egy passzív nyújtásban, mégsem jut messzire.

Az ilyen fajta nyújtásnak van még egy hátránya, méghozzá az, hogy nem védi az izmot, amit nyújtunk. Ha például az előzőleg ismertetett pózban megfognánk a lábujjunkat, és a karjainkkal húznánk a törzset lefelé, akkor a nyújtás legfőképpen a hamstring-izmok tövénél, az ülőcsontoknál érvényesülne. Ez pedig az izomrostok szakadásához, a hírhedt hamstring-húzódáshoz vezetne. A passzív nyújtás másik hátránya, hogy nem építi fel az erőt az elért hajlékonyság támogatásához.

Az Astanga-jógában az aktív nyújtás technikáját alkalmazzuk. Ebben a fajta nyújtásban azt az ösztönös reflexet alkalmazzuk, amely nélkül a test nem tudna mozdulni. Amikor egy izom összehúzódik, az antagonista izma (amely az ellentétes funkciót látja el) elenged. Ahhoz, hogy megértsük ezt a reflexet, vizsgáljuk meg a könyökízület működését. Amikor a bicepsz összehúzódik, a tricepsz elernyed, és így be tudjuk hajlítani a könyökünket. Ha a tricepszet is összehúznánk, akkor a könyök nem tudna megmozdulni. Hasonlóképpen, amikor a tricepsz összehúzódik, akkor az idegrendszer egyidejűleg küld egy jelet a bicepszbe hogy lazuljon el, és ki tudjuk nyújtani a könyökünket.

Az az izom, amelyiket nyújtjuk, akkor fogja megkapni a jelet, hogy ellazuljon, amikor az ellentétes izmot aktiváljuk. A gravitáció mellett az ellentétes izom ereje által is nyújtjuk. Ugyanakkor, az ellentétes izmot edzzük és erősítjük. Ezzel a technikával az ízületet 85%-ban tudjuk zárni (feszíteni). A fennmaradó 15%-ot az úgynevezett aktív elengedéssel fogjuk megvalósítani, amiről később lesz szó.

A nyújtás másik formája a dinamikus nyújtás, amit főként a harcművészetekben, ritmikus gimnasztikában és az erő-tréningben használnak. Itt a lendületet használjuk a nyújtáshoz. A jógában nem túl gyakran alkalmazzák, mert túlzottan erőteljesnek tekintik. A vinyásza jógában van néhány kivétel, például a szupta-kónászana az első sorozatban vagy a szúpta-vadzsrászana a második sorozatban.

Az álló helyzetből vagy kézenállásból történő hátrahajlítás hídba és a viparíta csakrászana szintén a dinamikus nyújtás példái. Ezen kivételektől eltekintve az astanga-jóga egész gyakorlatrendszerében az aktív nyújtást alkalmazzuk."

Csaturanga gyakorlás

A csaturanga-dandászana nagyon alapvető póz az Astangában, és Dev Kapil egyszer azt is mondta, hogy az összes ászana alapja. Szóval akkor a helyes végrehajtásról:

A vinyászában az úrdhva-uttánászanából, vagyis a felemelt fejjel végrehajtott előrehajlásból ugrunk hátra csaturangába, illetve az ülő pózoknál keresztezzük a lábunkat, kiemeljük magunkat a kezeinken, és úgy toljuk hátra a testünket a csaturangába. Mindkét esetben a végeredmény egy fekvőtámasz, csípőszélességben lévő lábakkal. Néhány pont a helyes végrehajtáshoz:

1. A könyökök legyenek szorosan a törzs mellett, de ne támasszuk rájuk a bordákat!

2. Az alkar legyen függőleges, vagyis a könyökünk pontosan a csukló-ízület felett legyen!

3. A felkar legyen vízszintes, vagyis a vállak legyenek a könyök magasságában, ne ejtsük bele a felsőtestet a pózba!

4. A fej, a gerinc és a medence is maradjon váll-magasságban!

5. A behajlított lábujjakra támaszkodjunk, és a talpakat tartsuk függőlegesen, párhuzamosan!

Gyakori hiba azoknál, akiknek gyenge a karjuk, hogy a könyököt kiengedik oldalra, vagy nem is hajlítják be, így a vállak sokkal magasabban maradnak, mint a csípő. Ez utóbbi erősen terheli a derekat, ezért feszítsük meg a hasfalat, és emeljük a medencét egy szintre a vállakkal, még ha a könyökünk nem is teljesen 90 fokos! A másik gyakori hiba az, hogy a gerinc beesik, behomorodik a vállak, lapockák és a csípő között, a törzs izmainak gyengesége miatt. Az egész elülső testfél megfeszítésével lassan képesek leszünk kiegyenesíteni a gerincünket. A keresztcsontot is tartsuk vízszintesen!

Ez mid szép és jó, mondhatja valaki, de mi van akkor, főleg a nőknél, ha úgy érzed, esélyed sincs megmaradni a pózban, mert nem vagy képes a karjaidon tartani magadat? Az első engedmény a könyök kiengedése oldalra, de ehhez ne szokjunk hozzá! Amint megerősödtünk, vigyük befelé! A második engedmény az, hogy a könyököt nem hajlítjuk be 90 fokban, hanem nagyobb szögben hagyjuk. A harmadik engedmény az, hogy letesszük a térdünket a földre. Próbáljunk a háromból minél kevesebbet megtenni, és fokozatosan haladni a helyes póz felé!

Ha sikerült a térd letétele nélkül végrehajtani, akkor feszítsük a négyfejű combizmot, és húzzuk fel a térdkalácsokat! A pózban tulajdonképpen az összes izom dolgozik. A csaturanga könnyített változata a deszkapóz (szantólászana). Ebben a karokat kinyújtjuk, a vállak pontosan a tenyerek fölött helyezkednek el, és a törzs szintén a csaturangában leírt módon, vízszintesen helyezkedik el, de a karokra nehezedő terhelés valamivel kisebb.

Ha tudod tartani a deszkapózt ötven légzésig, akkor a csaturanga is menni fog. Ha mindkettő megy, akkor vinyászázhatsz a kettő között (astangás fekvőtámasz): belégzésre csaturanga, kilégzésre deszkapóz. Hosszú légzés, bandhák és mindig vízszintes hát. Ez a gyakorlás nagyon sokat segít a vinyászában is.

Ha már megy, akkor ülj vadzsrászanába és keresztezd a lábszáraidat magad alatt. Támaszd le a kezedet a vállaid alatt, és próbáld meg kiemelni magadat. Ha megy, akkor emeld a térdedet minél följebb a mellkashoz, a sarkaidat minél följebb az ülőcsontokhoz, és az egész medencédet emeld fölfelé, amennyire bírod.

Ha ötven légzésig tudod magad tartani a levegőben, akkor elkezdhetsz előre-hátra hintázni, anélkül, hogy a lábaid leérnének a földre. Ha már elég nagy az amplitúdó, akkor próbáld meg kitartani az ingapózt a két végponton egy-egy másodpercig. Ha ez is megy, akkor már gyakorlatilag megvan a vinyászád. Az elülső végponton csak ki kell nyújtanod a lábaidat és lassan leereszkedni dandászanába. Innen vissza az ingapózba, majd a hátsó végponton ki kell nyújtani a lábaidat, és máris csaturangában vagy. Az utójára még egy szép videó minderről.