Hogyan tanuljunk meditálni?

Újabb részlet Gregor Maehle Meditáció-könyvéből:

"Hogyan tanuljuk meg a jóga-meditációt?

Első gondolatunk az lehet, hogy az itt leírt meditációs technika komplikált vagy nehéz, vagy hogy túlzottan leköti az elmét. De ezt csak akkor teszi, ha az elménk előreront, és olyan szinteket próbál meg elérni, amelyikre még nem készült fel. Valójában ez egy olyan meditációs technika, ami a gyakorlóval együtt növekszik.

Hasonló módon, a jóga-pózok elsajátítása is nehéznek tűnhet. De igazából csak akkor nehéz, ha előreszaladunk, és olyan pózokat próbálunk gyakorolni, amelyekre még nem állunk készen. Másfelől viszont, ha nem teszünk hozzá új pózokat, amikor készen állunk rá, a fizikai gyakorlásunk megreked. Hasonlóképpen, a spirituális gyakorlásunk is megreked, ha nem teszünk hozzá újabb rétegeket a meditációnkhoz, amikor készen állunk rá. Ha mindig csak a légzésünkre figyelünk, anélkül, hogy nehezebb meditációs technikákat tanulnánk meg, az értelmünk tompa marad. De Isten azt akarja, hogy felébresszük az intelligenciánkat, mert annak az isteni intelligenciának a megnyilvánulásai vagyunk, és csak a teljesen kifejlett intellektus képes megvalósítani Istent. A szanszkrit buddhi (intellektus) szó a budh (felébredni) tőből származik.

Ezek után tekintsünk úgy a meditációs gyakorlatunkra, mint az ászana-gyakorlásra. Csak akkor adjunk hozzá egy magasabb, nehezebb szintet, amikor az előzőt már elsajátítottuk és beépítettük a gyakorlatunkba. Ha előresietünk, akkor nem leszünk sikeresek benne.

Ez a könyv harmincöt évnyi meditációs tapasztalataim összegzése, ugyanennyi évnyi szentírások tanulmányozásával eltöltött idővel kombinálva, valamint tizenöt évnyi személyes útmutatással az indiai mesterektől. Egy Kali-júga jógi számára, mint amilyen én vagyok, elengedhetetlen, hogy az írásaimat nem a személyes intuíciómra, hanem az ősi bölcsek tanításaira alapozzam. Ahogy Sir Isaac Newton mondta, „Ha messzebb akarok látni, azt csakis az óriások vállára állva tehetem meg.”

Az egyetlen új dolog, amit ebben a könyvben megtettem, az a tényleges meditációs technika strukturált magyarázata. Ezt a technikát a jóga-írásokban gyakran bhúta-suddhinak nevezik (az elemek tisztítása). Míg a leghatékonyabban a légzésvisszatartás (kumbhaka) közben tudjuk végrehajtani, az is hasznos, ha belégzés és kilégzés közben tanuljuk meg, ami sokkal könnyebb, de még így is nagyon erőteljes, különösen, ha egyre jobban lelassítjuk a légzésünket. Akik szeretnék, azok beleilleszthetik e technika gyakorlását a kumbhakába is, amikor sikerült elsajátítaniuk ezt a pránájáma-technikát."

Hasznos-e az izomláz?

Ismét egy örökzöld kérdés, amit sokan sokféleképpen válaszolnak meg. Először is érdemes tisztázni, hogy a legújabb kutatási eredmények szerint mi is az az izomláz? Korábban úgy gondolták, hogy a tejsav és bomlástermékei okozzák az égető fájdalmat az izmokban egy erőteljesebb edzésterhelés másnapján-harmadnapján, de a modern álláspont szerint a szervezet pár perc alatt eltakarítja a tejsavat az izmokból, így legfeljebb egy hosszabban tartó feladat közben szoktuk érezni, hogy elkezd égni az izom a felgyülemlett tejsavtól.

Azonban az izom erőteljes terhelése során valóban keletkeznek mindenféle anyagcsere-termékek benne, és elhasználódnak az izom működése szempontjából fontos tápanyagok és energiahordozók. Az izomsejtek falaiban ilyenkor mikroszakadások keletkeznek, hogy az izom hamarabb tudja pótolni az elhasznált tápanyagokat és kiüríteni a bomlástermékeket. Ez okozza az izomláznak nevezett fájdalmat.

Ez nem tévesztendő össze a kisebb húzódásokkal vagy izomszakadásokkal, ami már a sérülés kategóriájába tartozik. Vagyis az izomláz nem jelent automatikusan sérülést, hanem egy természetes regenerációs jelenség. Tehát önmagában nem káros. Egy olyan sportoló, aki a teljesítménye fokozására törekszik, néha fog érezni izomlázat, de nem minden edzés után és nem mindenhol. A regenerációs időnek természetesen a terheléshez kell illeszkednie.

Mondjuk, ha 90%-os terheléssel végeztél el egy lábedzést, akkor esélyes, hogy a következő két napban a lábizmaid ólmosak lesznek, csökken a mobilitásuk, és egyes mozdulatoknál fájdalmat fogsz érezni. De ennek nem szabad minden edzés után bekövetkeznie, mert akkor esélyes, hogy túledzed magadat, és a fejlődésed megreked egy bizonyos szinten. Általában három edzés közül egy lehet magas intenzitású, egy közepes és egy könnyű.

Ha viszont mindig csak a komfortzónán belül edzel, akkor is megáll a fejlődésed. Az ilyen, alacsonyabb terhelésű időszakok is hasznosak viszont, hiszen elősegítik az idegrendszer adaptációját és az ízületeknek inaknak is elegendő idejük van arra, hogy hozzáerősödjenek a terheléshez.

Manapság sok laikus sportoló azt gondolja, hogy az edzés csak akkor volt jó, ha utána nem tud megmozdulni, és mindene fáj. Ez azonban két dologról árulkodik: vagy az edzetlenségéről, vagy arról, hogy túl lett terhelve. Egy csoportos edzésen mindkettő bekövetkezhet, hiszen simán lehetnek jelen olyanok, akik kevésbé edzettek, mint az átlag résztvevő. Néha-néha mehet egy-egy erősebb terhelés, de igazából a rendszerességre és azon belül a ciklikus edzéstervezésre kell törekedni, ami az egyéni sportokban és egyéni edzésvezetés mellett sokkal jobban megvalósítható, mint egy csoport esetében.

Tehát ha személyi edzővel edzel, akkor számolj be neki az edzés utáni érzeteidről, és ha tényleg megfelelően tapasztalt, akkor úgy tud terhelni, hogy nem nyír ki minden edzésen, hagy időt a regenerációra, de mégis fejlődni fogsz. Ehhez természetesen edzéscélok is kellenek, mert senki nem tud folyamatosan csúcsformában lenni. De bizonyos versenyekre, megmérettetésekre fel tudunk készülni, és utána más terheléssel, de folytatjuk az edzést, újabb célokat kijelölve a továbbiakra.

A jóga esetében az ászana-gyakorlás célja nem a fizikai képességek folyamatos növelése, csupán egy szint elérése. Ha a gyakorló elérte ezt a szintet, akkor számára már nem lesz fizikailag annyira megterhelő az ászana-gyakorlás, és jobban tud koncentrálni annak belső aspektusaira, például a bandhákra és a légzésre. Tehát jóga közben csak nagyon az elején, és nem rendszeres gyakorlás mellett fordul elő izomláz. A későbbiekben ez már nem cél, mert a feladatunk a fizikai testtől való elszakadás, miután megtanultuk uralni azt.

Natarádzsászana

Újabb részlet az Ashtanga-könyvből:

Natarádzsászana (a táncoló Siva póza)

Dristi: nászágrai (orrhegyre) – A változat; hasztágrai (a kéz ujjaira) – B változat

A natarádzsászana a póz külalakját tekintve nem igazán hasonlít ahhoz a pózhoz, amit az Úr Sivát Natarádzsaként ábrázoló szobrokon láthatunk. Viszont az igaz, hogy ez a póz gyakorta előfordul a különböző tradicionális indiai táncok mozdulatai között, illetve a modern sportokban is előfordul (pl. gimnasztika, műkorcsolya stb.). A póz logikus átvezetésként jelenik meg a harmadik sorozat spárga-pózai és egylábas egyensúlyozó gyakorlatai, valamint az utána következő egylábas, illetve kétlábas hátrahajlító gyakorlatok között. Anatómiailag még tovább hangsúlyozza a csípőhajlító izmok nyújtását, melyre nagy szükségünk lesz a következő pózok végzése közben, illetve a csípőhajlítók területének nyitottsága szinte mindegyik hátrahajlító pózban fontos szerepet játszik, és befolyásolja azt, hogy milyen mély hátrahajlítást tudunk elérni.

Vinyásza számolás

Ékam: Álló szamaszthitiben lélegezzünk ki, majd belégzésre emeljük meg a jobb lábunkat, és fogjuk meg a nagylábujjunkat a jobb kezünk ujjaival. Ehhez a mutató- és középső ujjunkat kulcsoljuk körbe a nagylábujj körül, majd a hüvelykujjunkat zárjuk rá. Ez a póz megegyezik az utthita-haszta-pádángusthászana A pozíciójával. Ha a combhajlító hajlékonysága lehetővé teszi, már eleve nyújtott térddel emeljük fel a lábunkat a kulcsoláshoz. Kilégzésre vigyük ki a lábunkat jobb oldalra, az utthita-haszta-pádángusthászana B pozíciójába.

Dvé: Tovább folytatva a kilégzést, vigyük a lábunkat egészen hátra a törzsünk mögé, a könyököt pedig forgassuk előre, mindvégig tartva a lábujjunkat.

Natarádzsászana A: Bal kézzel szintén nyúljunk hátra, és fogjuk meg a lábujjainkat, illetve a lábfejünket. A végső pózban a jobb és bal kezünkkel két oldalról fogjuk a jobb lábunk talpéleit. Igyekezzünk minél jobban kiegyenesíteni a könyökeinket a fejünk mellett, valamint a térdünket is, a lábfejet fölfelé nyújtva. A törzset tartsuk meg középső helyzetben, a hasfalban némi tónust megtartva, és a mellkast kidomborítva. Végezzünk el öt mély légzést a pózban.

Natarádzsászana B: Az öt légzés után a bal kezünkkel engedjük el a lábunkat, és a pózt továbbra is megtartva, a bal kart nyújtsuk ki vállmagasságban előre, lefelé néző tenyérrel. A dristit az orrhegyről vigyük át a bal kezünk ujjaira. Végezzünk ismét öt mély légzést ebben a pózban, majd belégzésre ismét vigyük ki jobb oldalra a lábunkat. (Megjegyzés: egyes iskolákban csak a B pozíciót gyakorolják, de szerintem az A pozíció gyakorlása hasznos rávezetés a B-re.)

Tríni: Tovább folytatva a belégzést, hozzuk előre a jobb lábunkat a törzs elé, majd engedjük el a jobb kezünkkel, és eresszük vissza szamaszthitibe a jobb karunkat és lábunkat is.

Csatvári-Sad: Ismételjük meg az első három vinyászát a bal oldalra is.

Siva tánca

Újabb részlet az Ashtanga-könyvből:

Siva táncának szimbolizmusa

Natarádzsa táncának ritmusát tekintik minden mozdulat forrásának az univerzumban, a bolygók pályájától egészen az atomok mozgásáig. Ezt a szobrot körülvevő kerek vagy elliptikus glória képviseli. Sivát nem csak a táncosok és színészek istenségének tekintik, hanem a hatha-jóga atyjának is, aki 8 400 000 jógapozíciót próbált ki.

Siva táncának a célja az, hogy minden élőlény lelkét felszabadítsa az illúzió béklyóiból. Chidambaram, ahol Natarádzsa temploma áll, az univerzum középpontját és a szívet is szimbolizálja. A felszabadulás csakis a szív megtisztulásával lehetséges. A tánc az a művészeti ág, melyben a művész és az általa létrehozott műalkotás egy és ugyanaz. Ez Isten és a teremtése közti egyidejű azonosságot és különbözőséget is jelképezi.

Siva-Natarádzsa leghíresebb szobra Chidambaram templomának oltárán áll. Ez egy rendhagyó eset, hogy Sivát emberszerű módon ábrázolják a Siva-lingam fallikus ábrázolása helyett.

Siva, mint Natarádzsa

Siva, csakúgy, mint több más, fontos hindu istenség, összetett személyiség, számtalan, néha egymásnak ellentmondó jellemvonással felruházva. Natarádzsaként hármas szerepet tölt be: a Teremtő, Fenntartó és Pusztító szerepét is egyszerre. Siva táncoló alakja elsőként a Kr.u. 5-6. századi templomi kőfaragásokon jelent meg, és a ma ismert különálló bronz szoborforma a 10. században vált elterjedtté. Ebben a figyelemre méltóan részletes ábrázolásban az istenség egy lángoló körben (prabhá mandala) áll, mely az időt képviseli, és amelyet körként ábrázolnak, mivel a hindu felfogás szerint az idő ciklikus és vég nélküli is egyben. A lángnyelvek makarák, vagyis mítikus tengeri szörnyek szájából törnek elő.

Siva tánca, a Tándava egyszerre elpusztítja és újra is teremti az univerzumot. A tánc energiáját és vadságát behajlított térdei és repkedő hajkoronája is mutatja. Siva hajában van egy koponya, egy dhatura virág, és a félhold, mely arra utal, hogy Siva örökké jelen van, még akkor is, ha nem mindig látható. Még figyelemreméltóbb Gangá, a Gangesz személyiségének jelenléte, akit a hindu mitológia szerint Siva hajában érkezett meg a mennyekből a földre.

Siva saját zenéjével kíséri a táncát, jobb felső kezében a damaru dobot tartva, mely nem csak ritmust ad hozzá, hanem arra is emlékeztet, hogy ez a dob hozta létre a teremtés első hangjait. A dob hangját a kozmosz vagyis májá, az illuzórikus valóság szívverésének is tekintik. Ezzel szemben, Siva bal felső kezében az Agnit, vagyis az isteni tüzet tartja, mellyel el fogja pusztítani az univerzumot.

Siva jobb alsó kezével az abhaja múdrát mutatja, mellyel minden félelmet elűz, bal alsó kezét pedig a törzse előtt tartja, a bal lábára mutatva a gadzsa haszta kéztartással, mely a felszabadulás és megvilágosodás szimbóluma. Siva jobb lábával a törpére, Apaszmara Purusára lép, aki egy kobrát tart és az illúziót és tudatlanságot jelképezi, mely távol tartja az emberiséget a felszabadulástól.

Extrém pránájáma a gyakorlatban

SimonBorg-Olivier blogján olvastam, hogy egy barátja, William Truebridge, aki világrekorder szabadmerülésben (freediving) megverte saját világrekordját, és 124 méter mélyre merült palack nélkül, egy lélegzetvétellel, közben összesen 3 és fél percig visszatartva a levegőt. Ebben nem is annyira a 3 és fél perc a különleges, hiszen ilyen időtartamú légzésvisszatartásra pár hónap gyakorlás után szinte bárki képes lenne. Azt ne feledjük azonban, hogy a víz alatt sokkal nagyobb nyomás nehezedik az emberi testre, és így a véredényekre és a tüdő szöveteire is, mint tengerszinten, vagy akár a víz felszíne alatt lebegve.

Szóval ez egy extrém teljesítmény, és Simon írja is, hogy a barátja rendszeresen gyakorolja a jógát és a pránájámát. Tudjuk azt, hogy a pránájámát kétféle céllal is lehet gyakorolni: egészségügyi céllal, különböző betegségek gyógyításában is nagyon hasznos, illetve spirituális céllal, a meditációs állapot előkészítése érdekében. A gyógyászati célú pránájámákat akár az ászanában való előzetes komoly gyakorlat nélkül is végezhetjük, mert a legtöbbjük biztonságos, és egyik sem tartalmaz 40 másodpercet meghaladó időtartamú kumbhakákat.

A spirituális pránájámák esetében azonban a cél éppenséggel a kumbhakák, vagyis a légzésszünetek maximális meghosszabbítása, ez jelenthet akár 10-15 percet is, amit egy mai ember is elérhet, igaz, 10-15 évnyi rendszeres, napi szintű gyakorlással. A spirituális pránájámában azért tűzzük ki célul a minél hosszabb légzésszünetek elérését, mert a jóga-sásztra szerint amikor a prána megáll, akkor az elme is megáll, és amikor a prána mozog, az elmét is sokkal nehezebb egy pontra szegezni. Tehát a légzésszünetek közben sokkal könnyebb a meditatív állapot elérése vagy a koncentráció, mint amikor folyamatosan lélegzünk, főleg, ha szabálytalanul, kapkodva vesszük a levegőt.

Az a fajta pránájáma, amit egy ilyen mértékű teljesítmény eléréséhez gyakorolni kell, valamelyest a kettő közé fog esni. Mindenképpen kell gyakorolnunk a 40 másodpercnél hosszabb légzésszüneteket, de ezeket is fokozatosan kell elsajátítani, hogy legyen elég ideje a tüdő szöveteinek arra, hogy hozzáerősödjenek a megnövekedett terheléshez, ami a víz alatt érni fogja őket.

A felkészülés másik részét pedig a mentális és idegrendszeri felkészülés teszi ki, hiszen az agyban ki kell tolni a véroxigén-gátat, ami egy vegetatív funkció, és jelet ad a tüdőnek, hogy mindenképpen levegőt kell venni, amikor az oxigénszint egy bizonyos mérték alá esik. Ha a búvár bepánikol vagy elveszíti az önuralmát, a pulzusa automatikusan megugrik, és nem lesz képes tovább ereszkedni, de még feljönni sem fog tudni rendesen. Ez egy mentális játék, amiben szembenézünk a félelmeinkkel és megtanuljuk uralni a szívverésünket, az elmeállapotunkat, és minden körülmények között higgadtak tudunk maradni.

Az ilyen extrém helyzetek és extrém teljesítmények jó lehetőséget biztosítanak arra, hogy a gyakorlati életben is ellenőrizzük, mennyire tudunk urai maradni önmagunknak egy nehéz helyzetben. És természetesen az akaraterő fejlesztésére sem utolsó akár ez a sport, akár valamelyik másik. Ugyanis a legtöbb vágyunkat az akaraterő és koncentrált erőfeszítés hiánya miatt nem sikerül megvalósítani, és az ember sokszor inkább módosítja a vágyait vagy lemond az álmairól, amikor megért, hogy mennyi erőfeszítésbe kerülne azok elérése. Önmagunk legyőzése a legtöbb esetben a belső korlátaink legyőzését jelenti. Nem kell mindenkinek világbajnoknak lennie ebben vagy abban a sportban, de ha sohasem megynk egyik vágyunk után sem, és nem valósítjuk meg egyik tervünket sem, akkor nem lesz elég erőnk az élet végső céljának, a spirituális megvalósításnak az eléréséhez sem.

Bhakti-jóga - a jógák koronája

Újabb részlet Gregor Maehle Meditáció-könyvéből:

"Végül a könyv harmadik része a bhakti-jógát, vagyis a meditáció spirituális dimenzióját mutatja be. A bhakti-jóga, az isteni szeretet jógája a jóga előzőekben ismertetett módszereinek és aspektusainak gyümölcse és eredménye. A könyv először elmagyarázza, hogy a csakrák az agy és az elme fejlődésének evolúciós állomásait képviselik. Ha a csakra-meditációt kifinomult és erőteljes módon végezzük, akkor felgyorsítja a gyakorló agyának és elméjének evolúcióját és felébreszti a magasabb (szattvikus) intelligenciát. A tizenharmadik fejezet bemutatja az evolúciós állomásokat, melyeken keresztül egyénileg vagy kollektív módon fejlődni tudunk.

(Az evolúció kifejezést itt azzal a jelentéstartalommal használom, amit az előző könyveimben az involúció kifejezésnek adtam. Vagyis az evolúció fogalmával arra az elképzelésre utalok, hogy az emberiség potenciálisan fényes jövő elé néz.)

Eddig a pontig a fejlődés csupán az emberiség jövőbeni lehetséges evolúciójának a kezdete. A tizennegyedik fejezet elmagyarázza Isten vizualizációját a spontán belső légzésvisszatartás közben, míg a tizenötödik a Kundaliní felébresztését írja le a külső légzésvisszatartás közben. A tizenhatodik fejezet ismerteti azt a technikát, ami végső soron maradandó sikert és Isten vízióját (darsanáját) eredményezi. A tizenhetedik fejezet bevezeti a gjána-jógát, mint a jóga végső célját, melyet azonban nem szabad megkísérelni, mielőtt az egyén beteljesítette a szvadharmáját, vagyis a hozzájárulását mások és a társadalom életéhez.

Mint ahogyan a ház is lassan épül, és az elején sok figyelmet fordítanak a primitívebb munkákra, mint például a földmunkára, ez a könyv is először az alapokkal foglalkozik. Ahogy a fejezet folytatódik azonban, a harmadik részben eléri a csúcsát. Ezért jó, ha nem az első fejezetek alapján ítéljük meg a szöveget, hanem kitartunk a végéig. Ha viszont túl gyorsan rohanunk előre, akkor felfoghatatlannak fogjuk találni azt, hogy a harmadik részben leírt állapotokat is átélhetjük. De, mivel a tető felhelyezése a ház építésének logikus befejezése, a spirituális megnyilvánulás és az isteni szeretet ugyanígy a jóga folyamatának logikus befejezése – amennyiben a megfelelő elemekkel és a helyes sorrendben végezzük."

Ivan Denisov – másodszor Magyarországon

Ezen a hétvégén, szombaton és vasárnap zajlott Ivan Denisov, a 32 kg-os hosszú ciklus és biathlon abszolút világbajnokának második szemináriuma Kecskeméten. Meglepődtem azon, hogy a tavalyi 30 résztvevő után idén csak 15-en voltunk, de már kezdem megszokni azt, hogy ebben a sportban is sok a turista, akik jönnek, látnak, kipróbálják magukat egy-két versenyen, aztán mennek is tovább, és inkább választanak valamiylen rekreációs sporttevékenységet, ahol nincsenek annyira konkrét mutatói a fejlődésnek, mint a kettlebell sportban.

Ivan 17 éves korában kezdett el kettlebellel edzeni, most 33 éves, és az elmúlt tíz évben szinte minden versenyt és világbajnokságot megnyert. Amúgy nagyon közvetlen ember, és szinte gyermeki tekintetéből sugárzik a kettlebell sport szeretete, valamint a vágy, hogy minél több embernek átadja a sport titkait. Ivan elmondása szerint saját maga kísérletezte ki a technikákat, amiket tanít, és az eredmények azt mutatják, hogy azok valóban hatékonyak. Nem csak a saját, hanem a tanítványai eredményei is nagyon magasak.

A szeminárium első napján lökéssel kezdtünk, majd rátértünk a swingre, cleanre és a hosszú ciklusra. Egy kicsi szakítás is volt, de nem olyan sok. Délután volt egy jó kis izzasztó edzés, majd az edzéstervezésről beszélgettünk. 4 óra körül végződött az első nap, majd Sanyival, Szilvivel és Emesével elmentünk a Kecskeméti Fürdő szaunavilágába egy kicsit regenerálódni. Én a tepidáriumban olyan jól rálazultam a meleg kőágyra, hogy horkolva el is aludtam, még hallottam álmomban, ahogy a többiek rajtam röhögnek.

Este egy vegán vacsorát kaptunk az Apollo Hotelben, majd csatlakoztunk a szeminárum többi résztvevőjéhez, akik egy biliárdszalonban találkoztak. Jó néhány biliárd- és csocsómeccs után és közben sk mindeféléről kérdezgettük Ivant, majd aludni tértünk, amit én már erősen igényeltem.

A második napon a szakítással foglalkoztunk, főleg a beejtéssel és a jobbra-balra hintázással, ami Ivan módszerének a sajátossága. A nap végére nagyjából sikerült ráéreznem a technikára, de mivel én oroszul is beszéltem és én fordítottam a szemináriumot, orosz káromkodásokkal keverve patam folyamatosan Ivan kommentárját a gyatra technikámról. Kiderült, hogy a lökésben mindig előreesik a medencém, a szakításban meg pont fordítva mozgatom, mint ahogyan kéne. Lassan csak megtanulom majd, amit kell!

Délután az edzéstervezésről beszélgettünk, majd egy jó alapos szakítóedzéssel és természetesen az elmaradhatatlan csoportképpel zártuk a napot. Mindenki alaposan elfáradt a két nap végére, és új ismeretekkel, élményekkel, begyakorolni valókkal tértünk haza. Minél több világbajnoktól hallja az ember a technikák részleteit, annál könnyebben rá fog találni arra a stílusra, ami neki a legjobban beválik. Remélem, hogy még sok neves kettlebell sportoló okításán részt tudok majd venni a jövőben, mert ez egy olyan sport, ahol az ember mindig tud valamit fejleszteni a technikáján, az edzéstervezésen, a versenyfelkészülésen. Köszönöm Lacinak a szervezést, Ivanna pedig novemberben fogunk újra találkozni, amikor a magyar Grand Prix versenyre érkezik majd.

Hatha-jóga és rádzsa-jóga

Újabb részlet Gregor Maehle Meditáció-könyvéből:

"Az összes fizikai jóga-technika, beleértve az ászanát is, nem azt a célt szolgálja, hogy a testünket építsük vagy szépítsük vagy az önértékelésünket növeljük az ászanában való ügyesség megszerzése által; valójában egyedüli céljuk az, hogy felkészítsék a gyakorlót a meditációra, a meditáció pedig egy technika Isten megvalósítására.

Hasonlóképpen, az egészség nem az ászana célja, hanem inkább annak a mellékterméke, hogy harmóniában vagyunk a kozmikus erőkkel, ez a harmónia pedig támogatja és lehetővé teszi Isten megvalósítását.

Ha soha nem csináltuk a hatha-jógát ezelőtt, és csak a meditáció szemszögéből közelítjük meg ezt a könyvet, akkor nagyon nagy segítségünkre lesz annak megértésében, hogy pontosan milyen módon segíti elő a meditációt az összes hatha-jóga technika. A meditáció sokkal nagyobb eséllyel fog spirituális megvalósítást eredményezni, ha a hatha-jógával támogatjuk. Az elme nem önmagában létezik, hanem számtalan módon kapcsolódik a testhez és a légzéshez. A hatha-jóga törvényei elmagyarázzák, hogyan teremthetünk egy stabil fizikai és pránikus alapot, melyre épülve sikert érhetünk el a meditáció folyamatával.

A könyv második része a rádzsa-jógával foglalkozik, és Patandzsalí pratjáhárával (a külső ingerektől való függetlenség) és dháranával (koncentráció) kapcsolatos alapvető tanítását tartalmazza. A rádzsa-jóga a meditáció mentális dimenziója. Ebben a részben először ismertetem a jóga-meditáció tudományos alapjait, utána pedig a technikáját. A Kundaliní, mint a meditációt segítő erő jelentőségével kapcsolatban is közreadok információkat, valamint a felemelkedését elősegítő tényezőkről is, például a csakrák és a szusumná vizualizációjáról, illetve a mantrák és a légzőgyakorlatok használatáról. A tizenegyedik fejezet bemutatja a pratjáhára, a jóga ötödik ága elsajátításának teljes módszerét a tudatalatti elme feldolgozó erejének felhasználásával, ily módon megakadályozva az érzékek kifelé fordulását.

Mivel az elme az érzékek mestere, vagyis az érzékszervekből származó információk bemutatója, öt érzékszervi összetevője van. Annak érdekében, hogy a tudatalatti elmét a spirituális evolúció szolgálatába állítsuk, az elmének mind az öt aspektusát össze kell kapcsolni a nekik megfelelő tárgyakkal, és nem csak a teljes elmét a légzéssel. Ahogy korábban elmagyaráztuk, az emberi lény három külső rétege (test, légzés és elme) magában foglalja a jógát akadályozó tényezőket, és meg kell őket tisztítani. Míg a testet általában az ászana-gyakorlással tisztítjuk meg, a pránikus réteget a pránájáma által, az elmét pedig a meditáció által, a pratjáhára teljes katalógusa önmagában mindhárom réteget befolyásolja. A 12. fejezet pedig megmutatja, hogy a pratjáhára mesterévé válva hogyan használhatjuk azt a dháranában, a jóga hatodik ágában, különböző példákat használva arra, hogy elmagyarázza a dháraná működését és a közben alkalmazott módszereket."

Félelem az elutasítástól

Sokféle félelemmel rendelkezünk, és ezek a lenyomatok általában a félelem tárgyának jelenlétekor aktiválódnak. A legerősebb általában a halálfélelem. Van azonban egy olyan fajtája a félelmünknek, mely sokrétűen befolyásolja a kapcsolatainkat, ez pedig az elutasítástól való félelem.

Amikor az élőlény belezuhan ebbe az anyagi világba, hajlamos megfeledkezni spirituális természetéről, illetve arról, hogy Isten, vagy a Brahman parányi szikrája csupán. Az egó hatása alatt mindannyian az anyagi természet uraivá szeretnénk válni, és a szabad akaratunkat érvényesíteni akarjuk másokon, vagyis Istenné szeretnénk válni. Innen ered az a frusztráció, amit akkor érzünk, ha valaki ellenkezik a vágyunkkal vagy az utasításunkkal, kérésünkkel.

Én általában tudatosítani szoktam magamban ezt az érzést, és ki is mondom, hogy nem bírom elviselni az elutasítást. Természetesen semmi garancia nincs arra, hogy az őszinte kommunikáció arra fogja bírni a másik személyt, akitől az elutasítás érkezett, hogy megmásítsa a döntését, de így legalább tudatában leszünk a frusztrációnk okának.

Az emberek többféleképpen szokták lereagálni az elutasítást. A maszkulinabb, jang típusú emberek (vonatkoztassunk itt most el a biológiai nemtől) dühöngeni kezdenek, vagy megpróbálják ráerőltetni az akaratukat a másikra, esetleg valamilyen manipulatív eszközökkel rávenni arra, hogy megcsinálja, amit szeretnének. A manipulatív természet sok esetben pontosan ebből a félelemből akad, és a manipulatív személy eleve olyan helyzet létrehozására törekszik, amellyel kizárja az elutasítás lehetőségét. Az ő reakciójuk az, hogy ha nem akarod, hogy elutasítsanak, akkor ne kérj engedélyt, csak csináld meg, amit akarsz, vagy vegyél rá másokat, hogy csinálják meg.

A feminin, vagy jin típusú, passzív, befogadó jellegű személyek a legtöbbször lenyelik az elutasításból fakadó frusztrációjukat, különböző gátlásokat, komplexusokat, belső feszültségeket létrehozva önmagukban. Minél többször kapnak elutasítást, annál bátortalanabbak és zárkózottabbak lesznek. Az ő reakciójuk az, hogy ha nem akarod, hogy elutasítsanak, akkor ne is próbáld meg érvényesíteni az akaratodat, hanem hagyd, hogy mások akarata érvényesüljön, és fogadd el azt a sorosodnak.

Nos, mint mindig, a jóga pszichológiájában a középútra törekszünk, vagyis sem a túlzott dominancia, az akaratunk másokra való kényszerítése, sem a túlzott passzivitás, az „árral sodródás” nem vezet el a célhoz, a belső harmóniához és a belső feszültségek feloldásához.

Azt viszont meg kell tanulnunk, hogy a vágyaink nem mindig teljesülnek, még akkor sem, ha nagyon sok erőfeszítést teszünk bele egy-egy dolog elérésébe. Csak akkor teljesülhet egy-egy vágyunk, ha a karmánk azt lehetővé teszi. Éppen ezért az elutasítástól való félelemtől a tudás művelésével és a ragaszkodás nélküli cselekvéssel szabadulhatunk meg. A tudás művelése abban segít, hogy megszilárduljunk abban a megértésben, hogy nem mi vagyunk a cselekvők és az irányítók, hanem szemtanúk vagyunk. A ragaszkodás nélküli cselekvés viszont megvéd attól, hogy túlzott passzivitásba és közönybe essünk, és elhanyagoljuk a kötelezettségeinket. Ha kötelességképpen cselekszünk, és nem vágyunk arra, hogy élvezzük a munkánk gyümölcseit, akkor a kedvező vagy elutasító reakciók sem fogják befolyásolni a motivációnkat. A szenvedés forrása mindig a ragaszkodás, és nem maga a cselekvés.

A natarádzsászana mitológiája

Újabb részlet az Ashtanga-könyvből:

Natarádzsászana (A táncoló Siva póza)

Natarádzsa, vagyis a Tánc Ura a híres hindu istenség, Siva egyik ismert neve és alakja, melyben a kozmikus táncosként bemutatja isteni táncát, a Tándavát, mellyel megsemmisíti az univerzumot és ezzel előkészíti annak újrateremtését, ami Brahmá, a teremtő félisten feladata.

Siva-natarádzsa leghíresebb ábrázolása Chidambaramban, a Thillai Nataraja-templomban található. Natarádzsa szobrát általában bronzból készítik, és lángokon állva táncol, a bal lábát fölemelve (ritka esetekben a jobbat) és egy Mujalaka nevű démonon vagy törpén áll, aki a tudatlanságot szimbolizálja. Ez a szobor-bárázolás az indiai kultúra szibóluma is egyben, és az Úr Sivának a dühödt formáját ábrázolja, melyben mérgesen táncol Szatí, a felesége halála után.

Siva táncának két formája ismert: a Lászja, mely egy lágyabb forma, és a világ teremtésével kapcsolatos, valamint a Tándava, mely erőszakosabb, és a világ elavult dolgainak (világnézetek, látásmódok és életmódok) elpusztítását szimbolizálja. A Lászja és a Tándava csupán Siva természetének két aspektusa, hiszen a teremtés érdekében végzi a pusztítást, azért semmisíti meg a világot, hogy új teremtés léphessen a helyébe.

Natarádzsa formája

Jobb alsó alkarján egy kobra tekereg, a fejét pedig az újhold és egy koponya díszíti. Lángok körében táncol. Ezt a táncot a gyönyör táncának (ánanda tándava) is nevezik. Jobb felső kezében egy homokóra formájú kis dobot, a damarut fogja. A dobot a damaru-haszta múdrával (kéztartással) fogja. Ez a dob a hangot szimbolizálja, mint a teremtés forrását, illetve a dob pergése az idő múlását is képviseli.

Bal felső kezében Agni, vagyis a pusztító tűz van. A felső kezek egymással ellentétes szimbólumai a teremtés és pusztítás ellentétpárját, vagyis magát az élet tüzét képviselik.

Jobb második kezével az abhaja múdrát mutatja, mely félelemnélküliséget biztosít, és megvédi a dharma erkölcsös követőit a gonosztól és a tudatlanságtól.

Bal második keze a felemelt lába felé mutat, ami a felemelkedést és a felszabadulást jelképezi. A bal lábán az elefánt jele található, mely mutatja az utat a tudatlanság dzsungelén keresztül.

A törpe, akin Natarádzsa táncol, Apaszmara démon, és Siva győzelmét szimbolizálja a tudatlanság fölött, valamint a lélek alászállását is jelképezi a transzcendens szintről az anyagba.

A tánc uraként Siva bemutatja a Tándavát, vagyis a táncot, melynek során az univerzum megteremtődik, fennáll és megsemmisül. Siva hosszú hajfonatai, melyeket általában kontyban hord, szétbomlanak, és nekiütköznek az égitesteknek tánca közben, leütve őket a pályájukról és a megsemmisülésüket okozva. A Sivát körülvevő lángok az anyagi univerzumot képviselik. A dereka körül tekergő kígyó a Kundaliní, az isteni Erő, mely mindenben jelen van. Ez a kígyó a bráhmanák által viselt szent zsinórt, a második születés jelképét is szimbolizálja. Siva sztoikus arca azt jelzi, hogy semleges, és egyensúlyban van.

Trivikramászana

Újabb részlet az Ashtanga-könyvből:

Trivikramászana (Trivikrama póza)

Dristi: nászágrai (orrhegyre)

A trivikramászanával folytatódik a hanumánászana-blokk. Miután ülve és hanyatt fekve nyitottuk a csípőt a harántspárgára, valamint gyakoroltuk az álló egylábas egyensúlyozást az előző pózban (dikászana), most egy álló spárga következik a trivikramászana formájában. Ez a póz az utthita-pádángusthászana C-hez hasonlít, azzal a különbséggel, hogy itt a lábat teljesen függőlegesig próbáljuk emelni, és úgy hozzáérinteni a fejet. Az utthita-pádángusthászanánál megengedett a kisebb szög, és ha a fejünket a lábunkhoz szeretnénk érinteni, akkor előrehajolunk egy kicsit.

Vinyásza számolás

Ékam: A pózt álló szamaszthitiből indítjuk, ahol az előző póz vinyászái véget értek. Fújjuk ki a levegőt, majd belégzésre emeljük a jobb lábunkat egyenes térddel a levegőbe, és kapjuk el a sarkunkat mindkét kézzel. Ez a póz megegyezik az utthita-pádángusthászana C-vel.

Dvé: Kilégzésre húzzuk oda a lábunkat a fejünkhöz, függőleges helyzetre törekedve, és érintsük a homlokunkat a sípcsonthoz. A vállakat húzzuk lefelé és távolítsuk a fülünktől, a lapockákat zárva hátul. A könyököket oldalirányba vigyük kifelé, és végezzünk el öt mély légzést a pózban.

Tríni: Belégzésre engedjük előre a lábunkat és nyújtsuk a könyökünket. Kilégzésre engedjük le a lábunkat szamaszthitibe.

Csatvári-sad: ismételjük meg az első három vinyászát a bal oldalra is.

Aktív elengedés technikája

A póz felvételéhez erőteljesen feszíteni kell a csípőhajlító izmokat és a négyfejű combizmot is. A karokkal is húzzuk a levegőben lévő lábat. Viszont amikor elértük a pózt, akkor a farizom és a combhajlító izmok segítségével stabilizálhatjuk a lábunkat és a térdet. A földön támaszkodó láb és a törsz esetében a szokásos aktivitást fejtjük ki a stabil egyensúly fenntartása érdekében. A lapockák lefelé és egymás felé történő húzásával elősegíthetjük a mellkas kiemelését és az egyenes tartás elérését.

Rávezető változatok

Az álló spárgára többféle rávezető pózt is gyakorolhatunk. Az előző pózból, a dikászanából például előrehajolhatunk, a levegőben lévő lábunkat tovább emelve a függőleges felé (ékapáda-uttánászana), viszont a csípőt ne fordítsuk ki oldalra. Ha sikerül majdnem függőlegesig emelni a lábunkat, akkor a csípőnk készen áll a trivikramászanára. Ha a láb nem emelkedik fel függőlegesig, akkor álljunk háttal a falnak, minél közelebb ahhoz, és támasszuk neki a levegőben lévő lábat, miközben a földön lévő láb sarkát minél közelebb visszük a falhoz. Természetesen mindkét térd legyen egyenes.

A trivikramászanát úgy is gyakorolhatjuk, hoyg szembeállunk egy bordásfallal, és az egyik lábunkat felemeljük minél magasabbra, az achilles-ínunkat az egyik rúdhoz támasztva. Miközben a két kezünkkel húzzuk magunkat a bordásfal irányába, a földön lévő lábbal is igyekszünk minél közelebb lépni hozzá.

Haladó változat: Ha a csípőhajlító izmok nagyon erősek, akkor megpróbálhatjuk a kezek segítsége nélkül végrehajtani a trivikramászanát.

Egészségügyi hatások

Intenzíven nyújtja a láb és a comb izmait, így regenerálja a lábakat.

Sportolók számára hasznos, akik sokat edzik a lábaikat és nem nyújtanak eleget.

Erősíti a combot és a lábat.

Fejleszti az egyensúly-érzéket.

Erősíti a combhajlító izmokat.

Alhasi sérv esetén is hasznos lehet, ha a póz közben erőteljesen alkalmazzuk az uddíjána bandhát.

Csökkenti a szexuális vágyakat, így elősegíti az elme kontrollját.

Javítja a kismedencei szervek és a nemi szervek vérellátását, megőrzi egészségüket.

Ellenjavallatok

A combhajlítók húzódása, erős alhasi, köldök vagy lágyéksérv, friss hasi műtét.

Az elégedettség fokozatai

Az alábbi kis szösszenetet főleg az edzés, és különösen a vesenysport szempontjából fogom ismertetni, de bizonyos változtatásokkal a spritualitásra is áttehető, legalábbis abban az aspektusban, ahol a spirituális fejlődésünk útját egy (vagy több) guru egyengeti, illetve ahol célokat tűzünk ki (például a felszabadulást vagy a megvilágosodást, vagy Isten szeretetét). A spiritualitásban természetesen létezik egy olyan eszme is, hogy fel kell adni az erőfeszítést, illetve az eredményekhez való ragaszkodást, mivel a végső tökéletesség elérése nem a saját erőfeszítésünkből, hanem isteni kegyelem által következik be. Egyelőre azonban térjünk vissza a sport eredmény-orientált világához. 

Ebben a világban bizony nagyon keményen kell melózni, hogy kézzelfogható eredményeket érjen el az ember. Az emberi testnek természetesen vannak korlátai, ami a terhelhetőséget vagy a sportteljesítményt illeti, és ezeket egy rátermett edzőnek figyelembe kell vennie. Ahogy Dan John mondta, bármilyen hülye túl tud terhelni egy sportolót, de csak egy szakértő edző képes valódi teljesítmény-javulást elérni nála.

Az elégedettségnek különböző fokozatai vannak, ahogy ezt nemrégiben levezettem a girevik tanítványaimnak:

1. Az első szint az, amikor elégedett vagy magaddal. Megsúgom, hogy ez inkább a kezdők sajátossága, a haladó sportolók már sokkal kritikusabbak szoktak lenni a saját eredményeikkel kapcsolatban is, talán azért, mert jobban értik a potenciált, ami ideális esetben a felszínre hozható bennük. De persze minden kis sikernek örülni kell, és pozitívnak kell tudni maradni. Ha kihal a motivációd, akkor nem fogsz messzire jutni.

2. A második szint az, amikor az edződ is elégedett veled. Egy kezdő sportolónál ez a kettő nem mindig lesz összhangban, de ahogy érik a kapcsolat, és jobban egymásra hangolódik az edző és a sportoló, úgy ez is jobban összhangba kerül. Az edző elégedett, amikor a sportoló megfelelő módon dolgozik és odafigyel, és ilyenkor a sportoló is elégedettebb lesz önmagával. Persze nem kell ennek a dolognak kultikus mélységet adni, de azért az edző tapasztalt szeme általában többet lát, mint amit a sportoló észlel.

3. Az elégedettség harmadik szintje az, amikor a sportoló eredményei növekszenek, és jó helyezéseket ér el a versenyeken. Ez már egy objektív mutató is, amely mindkettejük (az edző és a sportoló) számára mutatja, hogy jó irányba haladnak. Ahogy Denis Vasiljev mondta, ha két jelentős versenyen egymás után nem nőnek az eredményeid, akkor gondolkozz el rajta, hogy a megfelelő edző alatt dolgozol-e.

4. Az elégedettség negyedik szintje az, amikor a versenyző egy jelentős versenyen, például EB-n vagy VB-n első helyezést ér el. Itt már komoly ellenfelekkel kell megküzdeni, és ha sikeresek vagyunk, az valóban fémjelzi a megfelelő edzésmunkát. Az igazi kiemelkedő sportolók pedig évről évre meg tudják ismételni a jó eredményeiket, sőt, még növelni is tudják őket.

5. Az elégedettség ötödik szintje pedig az, amikor a versenyzőnek sikerül egy világrekordot beállítania. Ez már ritkaságszámba megy, és még a legjobbak közül sem sikerül mindenkinek, főleg, hogy a kettlebell sport és vele együtt a rekordok is folyamatosan fejlődnek. Viszont én lehet, hogy naív vagyok, de úgy gondolom, hogy egy sportolónak ezt a célt kell kitűznie maga elé, és hinnie kell benne, hogy meg is tudja valósítani. Persze a hit nem elég, ehhez nagyon sokat kell tenni is, sőt, valójában mindenki másnál jobban és lelkismeretesebben kell elvégezni az edzésmunkát, máskülönben már a megelőző szintek valamelyikénél elbukunk, és a világrekord hiú ábránd marad csupán. 

Viszont az, aki nem hisz benne, hogy a legjobb lehet abban, amit csinál, nem igazán fog semmilyen komoly eredményt elérni. Az ilyen sportolók legfeljebb rekreációs céllal fogják űzni a sportot, és sohasem hozzák ki magukból a száz százaléknyi potenciált, ami bennük rejtőzik. 

A meditáció tizennyolc törvénye

Újabb részlet Gregor Maehle Meditáció-könyvéből:

"Míg a dháranában és a pratjáhárában elért eredmény mennyiségi módon is mérhető, a hetedik és nyolcadik ág, a dhjána (meditáció) és a szamádhi (elmerülés) minőségi ágak, melyek a pratjáhára és a dháraná helyes és mélyülő gyakorlásának eredményei.

A meditáció csak akkor tekinthető jóga-meditációnak, ha bizonyos jógikus elvekre épül. Több, mint harminc évnyi kutatás és gyakorlás során a meditáció tizennyolc törvényét sikerült beazonosítanom, melyeket ebben a könyvben ismertetek. Ezzel a számmal természetesen a Mahábhárata és a Bhagavad-gítá iránt is kifejeztem a tiszteletemet, mely tizennyolc fejezetből áll. Ez az a tradíció, melyben spirituális értelemben nevelkedtem. Ezzel nem azt akarom állítani, hogy ez a tradíció monopóliummal rendelkezik az igazságot illetően. A helyzet éppen az ellenkező. Olyan módosításokat fogok javasolni ehhez a módszerhez, melyek más tradíciók követői számára is lehetővé teszik a gyakorlását, anélkül, hogy bármiféle konfliktusokat élnének át.

Minden vallás és spirituális filozófia mögött egy végső igazság rejtőzik, ez pedig az isteni szeretet megtapasztalása (akkor is, ha így hívják, és akkor is, ha máshogy). Ha megtapasztaljuk ezt a szeretetet, akkor képesek leszünk értéket hozzáadni az emberi fejlődéshez és társadalomhoz. Hozzá tudunk járulni az egységben éléshez a különbözőségek ellenére is, összhangban az isteni törvénnyel. A spirituális megvilágosodás és az isteni megnyilvánulás nem valami távoli dolog, amit csak néhány kiválasztott érhet el. Ellenkezőleg, ez a születési jogunk és isteni kötelességünk. Az itt leírt meditációs technika ereje képes ezt megadni. Ez első olvasatra bátor kijelentésnek hangozhat, de ha gyakoroljuk a tizennyolc törvénnyel kapcsolatos technikákat, akkor saját magunk is meggyőződhetünk erről.

Hogyan kell használni ezt a könyvet?

A meditáció tizennyolc törvényét, melyet ebben a könyvben ismertetek, három részre osztottam, mindegyik rész hat törvényt tartalmaz. Hat törvény a hatha-jógához kapcsolódik. A hatha-jóga a meditáció fizikai dimenziója, és általában a testhelyzetekből (ászanákból), a légzőgyakorlatokból (pránájámából) és a tisztító gyakorlatokból (krijákból) áll. Az első rész azt magyarázza el, hogy ezek a fizikai technikák milyen kapcsolatban vannak a meditáció gyakorlásával, és hogyan támogatják, illetve idézik elő azt. Ha az olvasó már ismeri az előző könyveimet, illetve gyakorolta a bennük leírt technikákat, és szeretné minél előbb elkezdeni a meditációt, akkor kihagyhatja az első részben ismertetett gyakorlatokat, kivéve a harmadik és hatodik fejezetben lévőket, melyek újak. Bár az első rész bizonyos tekintetben az előző könyveim összefoglalója, sok témát új perspektívából, kifejezetten a meditáció szemszögéből ismertet. Ezeket a témákat a következők miatt veszem sorra:

• Hogy a meditálók megértsék, hogy a hatha-jóga módszerei nem furcsa gyakorlatok, melyeknek semmi közük a meditációhoz, hanem a meditáció és a rádzsa-jóga fontos előkészítő gyakorlatai.
• Hogy rámutassak a hatha-jóga kapcsolatára a meditációval és a spirituális jógával (bhaktival), hogy az ászana és a pránájáma gyakorlói megértsék őket és beintegrálják a jóga-meditációt a meglévő gyakorlásukba."