Érzés és érzelem
Régóta érlelődik már bennem ez a téma, csak nem igazán tudtam, hogyan induljak neki a körüljárásának. Most viszont megkaptam az egyik barátomtól Tom Kenyon és Virginia Essene "A Hathorok üzenetei" című könyvét, amiben nagyon érdekes és fontos dolgokról lehet olvasni. Először ebből idéznék, és utána fejteném ki a gondolataimat ezzel kapcsolatban.
"Szeretnénk átadni nektek egy elképzelést arról, amit ti érzésnek neveztek, s ez majd felgyorsítja a fejlődéseteket. Mi különbséget teszünk az érzés, észlelés és az érzelem között. Az érzés alatt a fizikai, tapasztalható érzékelést értjük, az érzékekkel felfogható és a belső vagy finomabb világok fizikai érzékelését. Az érzelmek pedig számunkra az érzések és az érzésekkel kapcsolatos gondolatok együttese.
Az érzések valójában nem negatívak és nem pozitívak. Semleges jelentések, olyanok, mint egy energiát mérő műszer. Az érző természetetek az érzelmi testeteknek egy tulajdonsága, amely szorosan kötődik a KÁ-hoz. Az érzelmi test egy energiamező, amely átszövi a fizikai testeteket. Ha valami mozgásba hozza az érzelmi testet, akkor egy bizonyos rezgésszámon vibrálni kezd, és energiaáramlatokat gerjeszt, amelyek körbejárják, átjárják a fizikai testet.
Az energia szempontjából a felemelkedési folyamat egyik kulcsa, hogy engedjük megnyílni és szabadon áramolni az energiamezőinket. Az érző természetetek kiművelésén keresztül juthattok el a képességhez, hogy több energiát mozgassatok, és pozitív módon irányíthassátok ezeket."
Az érzés tehát a pillanatnyi érzékelés észlelése, mielőtt az elme még hozzálátna a feldolgozásához. Ez az érzékelés fakadhat fizikai szintű érzékszervi ingerből, vagy pedig finom szintű érzékelésből is (például belépünk egy helyre, és érzékeljük a hely energiaminőségét, vagy valakinek a kisugárzását, akivel találkozunk).
Az érzelem már az az energia, amit az elménk a feldolgozás során generál, hozzá asszociálva az érzéshez a múltbeli, hasonlóképpen képzett lenyomatokból fakadó ítéletalkotást (például kellemesnek vagy kellemetlennek, vonzónak vagy ijesztőnek stb. könyveli el az adott érzékszervi ingert). Az érzelmi energia megjelenésének vagy aktiválódásának tehát valamilyen trigger-élmény lehet a kiváltó oka, de maga az érzelmi energia a triggertől függetlenül is létezhet, raktározódhat a tudatalattinkban. A különböző érzelmek, például irigység, félelem, ragaszkodás, szerelem, tisztelet, felelősség, féltékenység, bátorság stb. olyankor is megjelenthetnek az elménkben, illetve az érzelmi testünkben, amikor látszólag nincs jelen semmilyen triggerélmény. Akár álmunkban is átélhetünk bizonyos érzelmeket, anélkül, hogy az álomban átélt eseményekkel való összefüggésüket felfedeznénk.
Az ilyen felbukkanó érzelmeket sokszor nem tudjuk önálló, elraktározott energiának tekinteni, és kiengedni, kiüríteni magunkból, hanem azonosítjuk magunkat vele, és mindenáron keresünk valakit vagy valamit, amit okolhatunk az adott érzelem megjelenésével. Holott jobban járnánk, ha nem azonosulnánk az érzelemmel, hanem engednénk felbukkanni, megélnénk, majd hagynánk szertefoszlani.
Az érzelmi energiák megjelenését gyakran zavaró körülményként is felfoghatjuk ilyenkor vagyunk hajlamosak rászoktatni magunkat az érzelmeink elfojtására. Ez azonban megbetegíti az érzelmi testünket, és elvonja a KÁ-t, vagyis a pránát. Ezáltal diszharmonikus elmeállapotba kerülünk és a testi egészségünkre is negatív hatással van az érzelme elnyomása. A félelmek, gátlások, blokkok feloldása fontos feladat, valamit az is, hogy megtanuljuk a felszabaduló érzelmi energiákat pozitív módon irányítani, vagy legalább nem megbántani vele másokat.
Az érzelmi energiák megélése ugyanolyan fontos, mint a jó emésztés. Ha nem tápláljuk megfelelően a fizikai testünket, vagy nem tudjuk megemészteni a táplálékot, vagy visszatartjuk a kiürítendő anyagcseretermékeket, akkor megbetegszünk. Ugyanez igaz az érzelmi testünk energiacsere-folyamataira is. A Hathorok elképzelése szerint az érzelmek elfojtása, nem-megélése vagy elutasítása akadályt képezhet a spirituális fejlődésünknek egy bizonyos szintjén. Nagyon sok karizmatikus spirituális tanító küszködik az érzelmi energiák elnyomása miatt kialakult problémákkal,ugyanis az érzelmi energiák megélése és keringetése megfelelően érett és tudatos kapcsolatrendszert is feltételez, amiből egy "emelkedett" tanító általában kivonja magát, és minden érzelmi kapcsolatát alárendeli a vele szemben gyakorlandó tekintélyelvűségnek és feltétel nélküli engedelmességnek. Ez viszont mindkét fél részéről általában torzítja a megnyilvánuló érzelmek minőségét. A Hathorok végkövetkeztetése:
"Van egy létfontosságú, egyedülálló és pozitív rezgés, amely akkor jön létre, amikor valaki egy bizonyos érzelmet érez: agy érzelmi rezgéstartomány, amelyet feltétel nélküli elfogadásnak és feltétel nélküli szeretetnek hívnak. Ez a sejtek között olyan harmonikus rezgést hoz létre, amely pozitívan hat a DNS-re, erősíti, lehetővé téve a még pontosabb informácótárolást. Ez a pozitív rezgés mindig létrejön a feltétel nélküli elfogadás és szeretet érzésekor. Ha engeditek végigáramlani az érzelmi testeteken a feltétel nélküli elfogadás és szeretet energiáját, akkor ezzel kezdetét veszi a mély gyógyulás és az egyensúly kialakulásának folyamata."
2018. november 30., péntek
2018. november 29., csütörtök
További múdrák hatásai
Újabb részlet a Krishnamacharya-könyvből:
"15. Sambháví múdra: A trátaka abhjásza (a szem tisztításának gyakorlata), melyet a satkrijáknál emlegettünk, miután a szemeink alaposan könnybe lábadtak, rögzítsük tekintetünket a két szemöldök közé.
"15. Sambháví múdra: A trátaka abhjásza (a szem tisztításának gyakorlata), melyet a satkrijáknál emlegettünk, miután a szemeink alaposan könnybe lábadtak, rögzítsük tekintetünket a két szemöldök közé.
Hatásai:
Ez elősegíti az ékágra csittát (egy pontra szegezett
elmét) és megadja a dhjána sziddhit (a meditáció
tökéletességét). Ez a rádzsa-jóga.
(A
dristi, vagyis a tekintet fixálása azt a célt szolgálja, hogy a
szemgolyók ne vándoroljanak ide-oda. Ez az önkéntelen mozgás
ugyanis a tudatalatti elmeműködésnek köszönhető. Ha tehát
sikerül hosszabb ideig a két szemöldök közé rögzíteni a
tekintetünket, az elme tudatalatti hullámzásai is elcsitulnak, és
így a meditációnk sikeressé válhat.)
16.
Asviní múdra: Ismételten zárjuk össze és ernyesszük el a
végbélnyílást, sokszor egymás után.
Hatásai:
Megszünteti a végbél betegségeit, fizikai erőt ad, élessé
teszi az intellektust, felébreszti a Kundaliní erejét és megelőzi
a korai halált. Ez a rádzsa jóga.
(Az
„asva” szó lovat jelent. A ló hasonlóan szokta elernyeszteni
és összehúzni a végbélnyílását. Ezzel a gyakorlattal meg
tudjuk erősíteni a végbél záróizmait, ami jó hatással van a
helyi szervek egészségére, és a Kundalinírt is stimulálja. Az
intellektust azáltal élesíti, hogy a múládhára és ágjá
csakrák között szoros kapcsolat jön létre, amikor a múla
bandhát vagy az asviní múdrát alkalmazzuk. A korai halál sok
esetben úgy szokott bekövetkezni, hogy a lélek a végbélnyíláson
keresztül hagyja el a fizikai testet. Ezzel a múdrával ennek
esélyét le tudjuk csökkenteni.)
17.
Pásiní múdra: Fogjuk meg a két lábunkat,
és helyezzük el a nyakunk mögött. Nyújtsuk ki a karokat, és a
talajra helyezve őket, emeljük meg a testünket.
Hatásai:
Felébreszti a Kundalinít, mely táplálja a testet. Ez a
hatha-jóga."
(A
pásiní múdra tulajdonképpen a dvipada-sírsászana tenyereken
kiemelt változata, melyben mindkét lábunkat a vállak és a tarkó
mögé helyezzük, először a balt, majd mögé a jobbat.)
2018. november 28., szerda
59 rúna-szimbólum
A múltkoriban volt egy sámánutazásom, amikor Odinhoz mentem a Valhallába és kértem, hogy tanítson. Ekkor egy marék rúnakövet nyújtott felém, amiken azonban nem a jól ismert germán Futhark rúnák voltak. Nem sokkal később láttam egy fényképet egy számi (lapp) sámándobról, melyen több, mint százötven különböző szimbólum volt. Elkezdett érdekelni a dolog, mert úgy éreztem, hogy ezek között a dobszimbólumok között rejtőzhetnek azok a rúnák vagy szimbólumok, amiket Odin át akart adni nekem. Tudni kell azt, hogy a számi kultúra némiképpen ellenségesen tekint az északi skandináv, vagy népszerű nevén viking hagyományokra, de én azért úgy érzem, hogy lehet némi kapcsolat a panteonjuk között. Ennek persze még utána kell járni. Minden esetre úgy döntöttem, hogy végzek egy utazást ismét Odinhoz, hogy megtudakoljak tőle egy-két dolgot ezekről a rúnákról (egyes kutatók kifogásolnák ezt az elnevezést, ha már számi szimbólumokról esik szó, de én azért ezt fogom használni).
Elkezdtem dobolni, és ma különösen ütemesen és erősen szólt a dob. Az Életfánál azonnal megjelent a sasom és a farkasom, és mindketten el akartak jönni Odinhoz. Én átváltoztam a sassá, és a farkasba kapaszkodva a karmaimmal elkezdtünk repülni felfelé, Asgard felé. A szivárványhídon meg is érkeztünk Asgard kapujába, ahol Heimdallr kérdezősködni akart, hogy mi járatban vagyunk, de az erőállataim tudtára adták, hogy Odinhoz megyünk, és már vár ránk. Valóban be is léptünk a Valhalla csarnokába, és én egyből feltettem az első kérdésemet: hány szimbólum van, amit meg kell ismernem? Odin azt válaszolta, hogy ötvenkilenc (az ógermán Futhark csak huszonnégyből áll). Utána megkérdeztem azt is, hogyan kell használni a rúnákat, hiszen a szimbólumok összegyűjtése és értelmezése még hosszabb időt fog igénybe venni.
Odin azt válaszolta, hogy a szimbólumokat lehet emberi test méretben ráfesteni egy vászonra vagy papírra, és ráfektetni azt, akire alkalmazni akarom. De egy dobra is rá lehet festeni az ötvenkilenc szimbólumot, és azt lehet jóslásra használni. Ezt a módszert a számi sámánok, a noaidik is alkalmazták. Vannak olyan fennmaradt dobok is, amelyeken körülbelül 59 szimbólum látható. Utána Odin még kinyitotta a harmadik szemét a homlokán, és belevilágított az én harmadik szemembe, amitől az egész agyam felizzott. Mézsört is itatott velem, amiben benne volt a költészet vagy az írásban történő önkifejezés képessége. A lándzsájának élét a fejem tetejéhez érintette, és az állatai eggyé váltak az én erőállataimmal, akik ettől teljesen felélénkültek. Odin két hollójának fekete tollai beleolvadtak a sasom szárnyának alsó részébe, a két farkas pedig belebújt az én farkasom testébe, és így felruházták az erejükkel. Ezután még táncoltunk és mulattunk egy darabig a Valhallában, majd végül vissza kellett térni az Életfához. Az erőállataim boldogan búcsút intettek nekem, én pedig feladatokkal ellátva tértem vissza. Néhány számi dob mintázatát láthatjátok a blogbejegyzésben is.
Elkezdtem dobolni, és ma különösen ütemesen és erősen szólt a dob. Az Életfánál azonnal megjelent a sasom és a farkasom, és mindketten el akartak jönni Odinhoz. Én átváltoztam a sassá, és a farkasba kapaszkodva a karmaimmal elkezdtünk repülni felfelé, Asgard felé. A szivárványhídon meg is érkeztünk Asgard kapujába, ahol Heimdallr kérdezősködni akart, hogy mi járatban vagyunk, de az erőállataim tudtára adták, hogy Odinhoz megyünk, és már vár ránk. Valóban be is léptünk a Valhalla csarnokába, és én egyből feltettem az első kérdésemet: hány szimbólum van, amit meg kell ismernem? Odin azt válaszolta, hogy ötvenkilenc (az ógermán Futhark csak huszonnégyből áll). Utána megkérdeztem azt is, hogyan kell használni a rúnákat, hiszen a szimbólumok összegyűjtése és értelmezése még hosszabb időt fog igénybe venni.
Odin azt válaszolta, hogy a szimbólumokat lehet emberi test méretben ráfesteni egy vászonra vagy papírra, és ráfektetni azt, akire alkalmazni akarom. De egy dobra is rá lehet festeni az ötvenkilenc szimbólumot, és azt lehet jóslásra használni. Ezt a módszert a számi sámánok, a noaidik is alkalmazták. Vannak olyan fennmaradt dobok is, amelyeken körülbelül 59 szimbólum látható. Utána Odin még kinyitotta a harmadik szemét a homlokán, és belevilágított az én harmadik szemembe, amitől az egész agyam felizzott. Mézsört is itatott velem, amiben benne volt a költészet vagy az írásban történő önkifejezés képessége. A lándzsájának élét a fejem tetejéhez érintette, és az állatai eggyé váltak az én erőállataimmal, akik ettől teljesen felélénkültek. Odin két hollójának fekete tollai beleolvadtak a sasom szárnyának alsó részébe, a két farkas pedig belebújt az én farkasom testébe, és így felruházták az erejükkel. Ezután még táncoltunk és mulattunk egy darabig a Valhallában, majd végül vissza kellett térni az Életfához. Az erőállataim boldogan búcsút intettek nekem, én pedig feladatokkal ellátva tértem vissza. Néhány számi dob mintázatát láthatjátok a blogbejegyzésben is.
2018. november 27., kedd
Sakti csalana múdra
Újabb részlet a Krishnamacharya-könyvből:
"12. Sakti csalana múdra: Üljünk padmászanába (lótuszülésbe) és zárjuk el az orrnyílásainkat. Tartsuk a prána vájut a hasunkban, hajtsunk végre kumbhakát, és az uddíjána bandha múdra segítségével préseljük össze a prána vájut. A 72 ezer nádí a múládhára csakrába fog tolódni a kandaszthánában, és felébresztik az alvó Kundalinít, mely anélkül, hogy máshová mozdulna a testben, el fogja foglalni a szusumnát, a középső csatornát. Ezt a kumbhakát sakti csalana múdrának nevezik.
"12. Sakti csalana múdra: Üljünk padmászanába (lótuszülésbe) és zárjuk el az orrnyílásainkat. Tartsuk a prána vájut a hasunkban, hajtsunk végre kumbhakát, és az uddíjána bandha múdra segítségével préseljük össze a prána vájut. A 72 ezer nádí a múládhára csakrába fog tolódni a kandaszthánában, és felébresztik az alvó Kundalinít, mely anélkül, hogy máshová mozdulna a testben, el fogja foglalni a szusumnát, a középső csatornát. Ezt a kumbhakát sakti csalana múdrának nevezik.
Hatásai:
Gyorsan képessé tesz a prána irányítására és elvezet a
szamádhi sziddhihez.
(A
sakti csalana múdra egy kumbhakával végzett
uddíjána bandha. Bár a leírás nem említi, a múla
bandhát is aktívan kell tartani közben, különben a Kundaliní
nem fog elindulni felfelé. Ha lefelé indul, az pedig halálhoz
vezethet. A padmászana olyan póz, amely lezárja a nádík
lefelé vezető nyílásait, és így könnyebb felemelni a
Kundalinít. Természetesen nem maga a 72 ezer nádí fog
vándorolni a testünkön vagy az étertestünkön belül, hanem
inkább a bennük keringő energia összpontosul a kandaszthánába,
vagyis a kismedencébe, ahol a Kundaliní alvó állapotban fekszik.
A sok hőenergia felébreszti a Kundalinít, és az a bandhák
hatására felfelé indul a szusumnán. Ehhez természetesen a
figyelmünk vizuális irányítására is szükség van, vagyis a
kumbhakák végzése közben világosan el kell képzelni a
felébredő és kiegyenesedő Kundalinít.)
13.
Tataka múdra: Üljünk
pascsimóttánászanában és nyomjuk előre a hasfalunkat. Ez
rádzsa-jóga.
(Ennek
a gyakorlatnak a hatásait nem ismerteti a szerző. A gyakorlatot a
következőképpen érdemes végrehajtani: töltsük meg a tüdőnket
és a hasunkat teljesen levegővel és tartsuk bent a levegőt
(antara kumbhaka). Hajoljunk előre pascsimóttánászanában
a combjainkhoz nyomva a hasfalunkat, amennyire lehet. A
légzésvisszatartás alatt többször erőteljesen toljuk ki, majd
húzzuk be a hasfalunkat. A hatások között természetesen meg kell
említeni az emésztőszervek méregtelenítését, az emésztési
tűz hatékonyságának növelését és az uddíjána bandha
megerősödését.)
14.
Mandúka múdra: Tartsuk zárva a szánkat
és tekerjük fel a nyelvünk végét a szájpadláshoz, majd
mozgassuk ide-oda. Gyűjtsük össze a nyelvünk tövének felső
részéből csepegő nektárt és nyeljük le. Ez hatha-jóga.
Hatásai:
Segítségével minden betegséget elkerülünk. Megállítja az
öregedést, a haj őszülését, és megvédi a testünket.
(A
mandúka múdra a khecsarí előkészítő változata.
A nyelvünk tövében lévő nyálmirigyek sok nyálat termelnek, ha
a nyelvet felfelé fordítva mozgatjuk. A nyál lenyelése javítja
az immunrendszer működését, és valószínűleg a pajzsmirigyünk
működését is optimalizálja.)
2018. november 26., hétfő
80 év magány
A bejegyzés címében azért szerepel a 80, mert nagyjából ekkora kort érhet meg reálisan a mai "fejlett" társadalom tagja, és meglehet, hogy ennek jó részét magányban éli le. Emellett nem akartam egy az egyben átvenni G.G.Marquez könyvcímét. Az alábbi eszmefuttatásomhoz Belinda Gore "The Ecstatic Experience" könyve adta az indíttatást. A szerző azzal foglalkozik könyvében, hogy ősi kultúrák szobrain, agyagedényein, barlangrajzokon található testtartások segítségével hogyan tudunk elérni különböző transzállapotokat a sámándob vagy csörgő hangjára. A téma rendkívül érdekes, és a jógához is kapcsolódik, hiszen az ősi jógapózok tudatmódosító hatása is vitathatatlan. De erről majd később fogok írni, először szeretném alaposabban körüljárni a témát.
Visszatérve a magány témájára, Belinda Gore leírja egy utazását egy ősi maja sziklaváros romjaihoz. A városka főterén a kelő nappal együtt elvégeztek egy sámánszertartást, és ő transzállapotba került, ahol találkozott szellemi vezetőjével, a Jaguár Pappal. Nem csak azért volt ez meghatározó élmény számára, mert az első transzélménye volt és első találkozása a nem szokványos valóság lényeivel, hanem azért is, mert egyidejűleg rájött, hogy milyen mértékű magányba és elszigetelődésbe volt belesüppedve eddigi élete során, és ezt mennyire feloldotta a transzélmény. Ezek alapján megalkotta azt az elméletét (amit sok más kutató is oszt), hogy a mai modern ember pszichés bajainak, depressziójának és függőségeinek egyik fő oka a magány és az eksztatikus élmények hiánya. A törzsi kultúrákban az emberek (a törzs tagjai és azon belül a családtagok) egymásra voltak utalva a túlélés érdekében, és ezért összetartottak, támogatták egymást a gondjukban-bajukban. Mára ezek a támogató rendszerek javarészt eltűntek. A felnőtt gyerekeknek sokszor nyűg az idős és beteges szülők gondozását megoldani, és úgy érzik, hogy kevés segítséget kapnak a szülőktől az unokákkal való foglalkozáshoz. Mindenki dolgozik, egyre több időt töltve távol a családjától, vagy ha nem dolgozik, akkor általában képtelen ellátni a családját. Már akinek egyáltalán van családja. Mert a mai világ nem teszi szükségessé azt, hogy legyen családunk, gyerekünk, elég az is, ha termeljük a GDP-t és fogyasztunk. Így aztán, magánytól sújtva és depressziósan attól a gondolattól, hogy az életünk igazából nem számít senkinek, könnyen belecsúszunk a függőségekbe, azokba menekülünk a való élet sivársága elől.
A függőség súlyosabb példái helyett most nézzünk meg egy nagyon gyakori példát: a TV- internet- és közösségi média-függőséget. Ez eltereli a figyelmünket a saját belső magányunktól, mert foglalkozhatunk az ismerőseink vagy a celebek életével, sőt, hellyel-közzel a saját magánéleti problémáinkat is megoszthatjuk a közösségi felületünkön, és még reakciókat is kaphatunk rájuk. Ezek azonban pszichológiai értelemben nem helyettesítik a valós, felelősségen, empátián és bizalmon alapuló kapcsolatokat, ahol nekünk számít a másik, és mi is számítunk neki. Ezen túlmenően azonban a törzsi kultúrák tajiai is tisztában voltak vele, hogy a lelki egészség megóvása érdekében a közösség minden tagjának időről időre ki kell lépnie a hétköznapi valóságból és valamilyen formában kapcsolódnia kell Istenhez, a Transzcendenshez. A legjobb az, ha ezt a kapcsolatot egy eksztatikus transzélmény formájában kapjuk meg, mely közben ki tudjuk zárni a múlttal és a jövővel kapcsolatos zakatoló gondolatokat, és a jelen pillanat fókuszán keresztül át tudunk lépni az időtlen valóságba, a szellemi birodalomba.
Krisna-hívőként nekem és sokunknak az éjszakába nyúló ének és tánc biztosította mindezt, mostanában pedig, amióta a sámántechnikákkal foglalkozom, igyekszem minél több embernek lehetőséget biztosítani a személyes átélésre a hangfürdők, sámándobos utazások vagy a transzlégzések során. Amikor az ember igazán beleengedi magát a folyamatba, és hajlandó elengedni az akaratlagos kontrollt, akkor valóban mély belső tisztulási és transzformációs folyamatokat tud megélni, terápiás és spirituális élményekkel gazdagodva. Sokszor olyan tudati tartományok előtt hullanak le az önkorlátozó hiedelmeink blokkjai, amikre egyáltalán nem is számítottunk.
Én is úgy érzem, hogy az eksztatikus transzra mindenkinek szüksége van, ráadásul mindezt el lehet érni pszichedelikus hatású növények nélkül is. Persze ha valaki úgy gondolja, hogy hívják ezek a tanító növények, és a megfelelő előkészítésen is keresztülmegy, akkor elképzelhető, hogy hasznát veszi, mint ahogy több ezer éve teszik a sámánok is a világ különböző pontjain. Azt látom azonban, bár most nem a hallucinogén anyagok használata a téma, hogy sokan ezt is csak kíváncsiságból, vagy az érdekesség kedvéért próbálják ki, és igazán nem tudják megkapni a benne rejlő spirituális hasznot, mivel nem tudatosan, hanem csak fogyasztóként, élvezőként állnak hozzá a dologhoz. Ez persze egy sámándobos vagy transzlégzéses élmény esetében is igaz, mert van, aki túl lusta ahhoz, hogy az átélt dolgokat feldolgozza és beintegrálja az életébe. De a lehetőség ott van, és ha nyitottak vagyunk, akkor a szellemi erők a megfelelő irányba fognak hívni bennünket, bármilyen furcsa vagy társadalmilag nem elfogadott legyen is az önismereti út, amelyet bejárunk.
Amikor sikerül igazán mély kapcsolatot létesíteni saját belső világunkkal, akkor és csak akkor nyílik meg a lehetőség arra is, hogy másokkal való kapcsolatunk mélységei is kezdjenek feltárulni. Az első dolog, amit az ember megtanul az eksztatikus úton, hogy nem lehet semmit sem erőltetni vagy minden áron irányítani, bele kell kerülni a flow-ba, és az majd eljuttat a megfelelő helyre. A második dolog pedig az, hogy tiszteletben kell tartani minden más élőlény szabad akaratát, akár emberről, akár állatról, növényről vagy szellemi segítőről van szó. Amíg ezt nem tanultuk meg, a kapcsolatainkat sem fogjuk tudni az önkéntesség és az önzetlen szeretet, a feltétel nélküli elfogadás alapjára helyezni. Ezeket az érzelmeket is gyakorolni kell minden nap, de erről majd a következő blogbejegyzés fog szólni.
Visszatérve a magány témájára, Belinda Gore leírja egy utazását egy ősi maja sziklaváros romjaihoz. A városka főterén a kelő nappal együtt elvégeztek egy sámánszertartást, és ő transzállapotba került, ahol találkozott szellemi vezetőjével, a Jaguár Pappal. Nem csak azért volt ez meghatározó élmény számára, mert az első transzélménye volt és első találkozása a nem szokványos valóság lényeivel, hanem azért is, mert egyidejűleg rájött, hogy milyen mértékű magányba és elszigetelődésbe volt belesüppedve eddigi élete során, és ezt mennyire feloldotta a transzélmény. Ezek alapján megalkotta azt az elméletét (amit sok más kutató is oszt), hogy a mai modern ember pszichés bajainak, depressziójának és függőségeinek egyik fő oka a magány és az eksztatikus élmények hiánya. A törzsi kultúrákban az emberek (a törzs tagjai és azon belül a családtagok) egymásra voltak utalva a túlélés érdekében, és ezért összetartottak, támogatták egymást a gondjukban-bajukban. Mára ezek a támogató rendszerek javarészt eltűntek. A felnőtt gyerekeknek sokszor nyűg az idős és beteges szülők gondozását megoldani, és úgy érzik, hogy kevés segítséget kapnak a szülőktől az unokákkal való foglalkozáshoz. Mindenki dolgozik, egyre több időt töltve távol a családjától, vagy ha nem dolgozik, akkor általában képtelen ellátni a családját. Már akinek egyáltalán van családja. Mert a mai világ nem teszi szükségessé azt, hogy legyen családunk, gyerekünk, elég az is, ha termeljük a GDP-t és fogyasztunk. Így aztán, magánytól sújtva és depressziósan attól a gondolattól, hogy az életünk igazából nem számít senkinek, könnyen belecsúszunk a függőségekbe, azokba menekülünk a való élet sivársága elől.
A függőség súlyosabb példái helyett most nézzünk meg egy nagyon gyakori példát: a TV- internet- és közösségi média-függőséget. Ez eltereli a figyelmünket a saját belső magányunktól, mert foglalkozhatunk az ismerőseink vagy a celebek életével, sőt, hellyel-közzel a saját magánéleti problémáinkat is megoszthatjuk a közösségi felületünkön, és még reakciókat is kaphatunk rájuk. Ezek azonban pszichológiai értelemben nem helyettesítik a valós, felelősségen, empátián és bizalmon alapuló kapcsolatokat, ahol nekünk számít a másik, és mi is számítunk neki. Ezen túlmenően azonban a törzsi kultúrák tajiai is tisztában voltak vele, hogy a lelki egészség megóvása érdekében a közösség minden tagjának időről időre ki kell lépnie a hétköznapi valóságból és valamilyen formában kapcsolódnia kell Istenhez, a Transzcendenshez. A legjobb az, ha ezt a kapcsolatot egy eksztatikus transzélmény formájában kapjuk meg, mely közben ki tudjuk zárni a múlttal és a jövővel kapcsolatos zakatoló gondolatokat, és a jelen pillanat fókuszán keresztül át tudunk lépni az időtlen valóságba, a szellemi birodalomba.
Krisna-hívőként nekem és sokunknak az éjszakába nyúló ének és tánc biztosította mindezt, mostanában pedig, amióta a sámántechnikákkal foglalkozom, igyekszem minél több embernek lehetőséget biztosítani a személyes átélésre a hangfürdők, sámándobos utazások vagy a transzlégzések során. Amikor az ember igazán beleengedi magát a folyamatba, és hajlandó elengedni az akaratlagos kontrollt, akkor valóban mély belső tisztulási és transzformációs folyamatokat tud megélni, terápiás és spirituális élményekkel gazdagodva. Sokszor olyan tudati tartományok előtt hullanak le az önkorlátozó hiedelmeink blokkjai, amikre egyáltalán nem is számítottunk.
Én is úgy érzem, hogy az eksztatikus transzra mindenkinek szüksége van, ráadásul mindezt el lehet érni pszichedelikus hatású növények nélkül is. Persze ha valaki úgy gondolja, hogy hívják ezek a tanító növények, és a megfelelő előkészítésen is keresztülmegy, akkor elképzelhető, hogy hasznát veszi, mint ahogy több ezer éve teszik a sámánok is a világ különböző pontjain. Azt látom azonban, bár most nem a hallucinogén anyagok használata a téma, hogy sokan ezt is csak kíváncsiságból, vagy az érdekesség kedvéért próbálják ki, és igazán nem tudják megkapni a benne rejlő spirituális hasznot, mivel nem tudatosan, hanem csak fogyasztóként, élvezőként állnak hozzá a dologhoz. Ez persze egy sámándobos vagy transzlégzéses élmény esetében is igaz, mert van, aki túl lusta ahhoz, hogy az átélt dolgokat feldolgozza és beintegrálja az életébe. De a lehetőség ott van, és ha nyitottak vagyunk, akkor a szellemi erők a megfelelő irányba fognak hívni bennünket, bármilyen furcsa vagy társadalmilag nem elfogadott legyen is az önismereti út, amelyet bejárunk.
Amikor sikerül igazán mély kapcsolatot létesíteni saját belső világunkkal, akkor és csak akkor nyílik meg a lehetőség arra is, hogy másokkal való kapcsolatunk mélységei is kezdjenek feltárulni. Az első dolog, amit az ember megtanul az eksztatikus úton, hogy nem lehet semmit sem erőltetni vagy minden áron irányítani, bele kell kerülni a flow-ba, és az majd eljuttat a megfelelő helyre. A második dolog pedig az, hogy tiszteletben kell tartani minden más élőlény szabad akaratát, akár emberről, akár állatról, növényről vagy szellemi segítőről van szó. Amíg ezt nem tanultuk meg, a kapcsolatainkat sem fogjuk tudni az önkéntesség és az önzetlen szeretet, a feltétel nélküli elfogadás alapjára helyezni. Ezeket az érzelmeket is gyakorolni kell minden nap, de erről majd a következő blogbejegyzés fog szólni.
2018. november 25., vasárnap
Savászana - haladó változat
Újabb részlet az Ashtanga-könyvből:
A savászana közepes szintű gyakorlása
A savászana közepes szintű gyakorlása
Mielőtt
a savászana haladóbb
szintű gyakorlásának leírásához fognánk, idézzük vissza
magunkban az Ashtanga befejező sorozatának látszólagosan poláris
két gyakorlatát: a padmászana-meditációt,
valamint az utpluthit
(utthita-padmászanát).
Az első változatban nyugalmi helyzetben ülünk a földön, és a
póz fenntartásához minimális izomaktivitásra van csak
szükségünk. A második változatban viszont a tenyereinken
kiemelve tartjuk magunkat lótuszülésben a levegőben, amihez jóval
több izomaktivitásra van szükség. Ennek ellenére mindkét
változatban egyformán lassan és mélyen, ellazultan kellene
lélegezni.
A
savászana haladó
változatánál is ugyanez a helyzet. Az alapváltozatban a talajon
fekszünk, az izmaink ellazult állapotban vannak. A haladó
változatban viszont a testünk a levegőben van, és csak a tarkónk,
illetve a sarkunk van alátámasztva, például két jógatéglán.
Ahhoz, hogy a testünk a levegőben maradjon, nyilván erőteljes
izomaktivitásra van szükségünk. Ennek ellenére törekedni kell
az ellazult, mély légzésre. Hogyan tudjuk megőrizni a nyugodt
légzést és a testünk „merev” állapotát? Ennek titka a
megváltozott tudatállapotban rejlik, melynek segítségével tudat
alatt parancsot adhatunk az összes izmunknak, hogy maradjon
megfeszített állapotban. Ezt a fogást például hipnózisban is
szokták alkalmazni, amikor megparancsolják a betegnek, hogy a teste
egy fadarab, és úgy is viselkedik, amikor feltámasztják két szék
közé. Ugyanakkor a légzése ás a pulzusa lassú marad. A
savászana haladó
állapotában is ugyanarra az ellazultságra kell törekedni, mint a
kezdő változatban.
Savászana
– felsőfokú változat
A
savászana leghaladóbb
változatát azok a jógik és buddhista szerzetesek demonstrálják,
akik engedik élve (illetve tetszhalott állapotban) eltemetni
magukat több hétre, majd utána ismét visszatérnek az élő, éber
állapotba. Ezt a kévala kumbhaka
gyakorlásával, vagyis a légzésmegállítás segítségével érik
el. A fejlett jógi csak nagy ritkán vesz levegőt, így elegendő
számára az a levegőmennyiség, ami a földön keresztül
leszűrődik hozzá. Ezzel egy időben a pulzusát is nagyon
lelassítja (percenként 1-2 ütés) és a testhőmérséklete,
alapanyagcseréje is lelassul. Így bírja ki élve a jógi az
eltemetést, és vissza tud térni a hétköznapi életmódba, amikor
kiemelik a föld alól.
2018. november 24., szombat
Savászana - alapváltozat
Újabb részlet at Ashtanga-könyvből:
Savászana (hullapóz)
Savászana (hullapóz)
Dristi:
nincs
A
savászana vagy hullapóz az a jógikus gyakorlat, amelyet
minden ászana-gyakorlás után érdemes megejteni.
Természetesen pránájáma vagy meditáció előtt és után
is végezhető. Pattabhi Jois azt tanította, hogy a savászana
egy nagyon haladó jóga-gyakorlat, ezért nem szerette ezt a
kifejezést használni a gyakorlás utáni relaxációra, csak azt
mondta: „You take rest”, azaz „Pihenj le!” A savászana
kezdő gyakorlási formájában tehát a feladatunk az, hogy teljesen
lazítsuk el a testünket hanyatt fekvő helyzetben. A hullák
esetében is megszűnik az izomtónus, így általában hanyatt fekve
helyezik el őket. Persze a szövetek száradásával együtt ülő
vagy összegörnyedt testhelyzetben is lehet mumifikálni egy
holttestet, sőt, olyan tibeti szerzetesekről is tudunk, akik ülő
testtartásban, lótuszülésben hagyták el a testüket, és a
testük úgy is maradt, majd önmagától mumifikálódott. Ez a
fajta misztikus képesség azoknak adatik meg, akik a megvilágosodott
tudatukkal szabadon léphetnek át a halál kapuján, az általuk
kiválasztott időpontban. A pránájuk egy részét
hátrahagyva meg tudják őrizni a testet a felbomlástól.
Visszatérve
a savászana általános
gyakorlatára: helyezkedjünk el úgy, hogy minden izmunkat
maximálisan el tudjuk lazítani. Ehhez érdemes kissé kifelé
fordítani a lábfejeket, valamint a karjainkat lazán, felfelé néző
tenyérrel elhelyezni a testünk mellett. Hunyjuk be a szemeinket,
így nem lesz dristi,
vagyis fókuszpont. A dristi
szerepe a meditációs gyakorlatok esetében jelentős, itt vagy egy
fizikai, vagy egy belső fókuszpontra (a meditáció tárgyára)
irányítjuk a figyelmünket. A savászana
gyakorlatánál viszont a test és az elme ellazítására, a
gondolatok elcsendesítésére kell csak törekednünk, az alvás és
ébrenlét közötti állapot fenntartása által. Nem szabad
belealudni a gyakorlatba, mert akkor az elme tudatalatti része
átveszi az irányítást, de az éber tudatállapotban az elmében
zajló programokat is meg kell próbálni kikapcsolni. 10-15 perc
relaxáció után lassan visszatérhetünk a testünkbe, és
felkelhetünk.
A
testbe való visszalépés mindig fontos mozzanata a relaxáció
befejezésének, mert ha félig-meddig kint marad a finom testünk,
akkor sok energiát veszítünk, és nem fogunk tudni rendesen
funkcionálni a nap hátralévő részében. Képzeljük el magunk
előtt a földön fekvő testünket, majd tudatosan lépjünk vissza
a testünkbe, és érzékeljük belülről a testérzeteket. Lassan
mozgassuk meg a kezünket, lábunkat, végtagjainkat, majd az egész
testünket, és forduljunk a jobb oldalunkra, mielőtt felkelnék. A
jobb oldalra fordulva a bal oldalunkat, vagyis a lunáris oldalt
aktiváljuk, és így a relaxáció hatása sokáig megmarad. Ha
aktívvá szeretnénk válni a relaxáció után, akkor forduljunk a
bal oldalunkra, és hirtelen keljünk fel. Ez egy energetizáló
mozdulat, mellyel a szúrja nádít,
vagyis a Nap-vezetéket aktiváljuk, és feltöltjük magunkat.
2018. november 23., péntek
A tibeti teremtésmítosz
A tibeti buddhista teremtésmítosz, a Jigten Chagtsul az alábbi módon írja le a világ keletkezését:
Az idők kezdete előtt csak az üres sötétség létezett. Egy finom és csendes szél kerekedett a semmiből. A szél a négy égtáj felől megtöltötte az űrt, és minden évben egyre erősebb lett. Sok-sok év után a szél erős és nehéz lett, és végül egy nagy dordzsét (kereszt alakú kettős villámot) hozott létre. A villámból felhők jöttek létre, melyek egyre nehezebbek lettek. Utána nagy eső kezdődött a felhőkből. Minden egyes esőcsepp akkora volt, mint egy szekérkerék, és el tudott volna árasztani egy földet. Számtalan évig esett az eső, és amikor elállt, akkor létrejött a Rgyatso, vagyis az elsődleges óceán. Felszíne sima volt, lágy szellő fújdogált, ide-oda hullámoztatva a vizet. A hullámok tetején hab keletkezett, miután a hullámzás és a szél felerősödött, a hab kemény és sárga lett. Így keletkezett a föld az óceánból, mint ahogy a vaj keletkezik a tejszínből. A szál szakadatlanul fújt a föld körül, mely hegyként emelkedett ki. Amikor az eső újból esni kezdett, sós víz hullott. Így keletkezett az univerzum óceánról óceánra. A közepén egy nagy hegy állt, a Rirab Lhunpo, egy négyszögletű, drágakövekkel kirakott oszlop. Ez volt az istenek lakhelye. Az oszlop körül egy tó volt, körülötte pedig aranyszínű hegyek lánca. A hegylánc mögött ismét agy tó volt, amit megint csak egy gyűrű alakú hegylánc vett körül. Összesen hét tó volt és körülötte hét körben a hegyláncok, a belső volt a legmagasabb. A legkülső kör körül már a nagy óceán, a Chi Gyatso volt. Ebben a nagy óceánban van a négy világ, mint négy sziget, mindegyik más alakú és természetű. A déli világ lefelé mutató kónusz alakú; a nyugati világ kerek; az Észak gazdag birodalma négyzetes; a keleti világ pedig félhold alakú. Mind a négy világ négy oldalán van még egy hasonló alakú, kisebb sziget.
Ilyen volt az univerzum, és sötét volt benne. Rirab Lhunpo az univerzum középpontjában található, és mind a négy oldaláról belátni a hét körkörös kontinenst. Itt élnek a Lha-k, vagyis a testet öltött istenek. A déli oldalon élő istenek a déli világgal foglalkoznak, A déli oldal őre Phagkyepo. Ezen az oldalon fekszik a mi világunk, Dzambu Lying. Kezdetben Dzambu Lying üres volt. Nem voltak emberek, állatok, növények sem. De a Rirab Lunpo egyes istenei a múltbeli tetteik miatt alászálltak a hegytetőről Dzambu Lyingbe.
Mivel oly hatalmasak és erősek voltak, nem kellett dolgozniuk. Korlátlan élelem állt a rendelkezésükre. Nem volt éhezés, szükség semmiben. A világban nem volt szenvedés, betegség, és az istenek sokáig éltek. Az erejük titka a samten se volt, vagyis egy meditációs technika, melynek segítségével teremteni tudtak az elméjükkel. Olyan erősek voltak, hogy nem volt szükségük fényre, mivel erősen ragyogtak. Sok-sok évig éltek elégedetten a Dzambu Lyingben az istenek, amikor az egyikük egy zsíros, krémszerű anyagot fedezett fel, melyet sashagnak neveznek. Ez a hab magából a földből jött. Az istenek elkezdték enni az ízletes habot. De minél többet ettek, annál inkább elveszítették erőiket, és annál kevésbé ragyogtak. Végül, amikor az összes sashag elfogyott, az élethosszuk és a ragyogásuk is lecsökkent, mert elfelejtették a samten se meditációt.
Ezután sötétségben éltek az istenek és leszármazottaik. Ekkor lett megteremtve a Nap, a Hold és a csillagok Dzambu Lying lakói számára, mivel az istenek fénye és az erejük elveszett. Így váltak emberi lényekké az istenek. A Nap, Hold és a csillagok fényétől függtek. Egy kukoricához hasonló növényt, a myugu-t ették, melynek nagy termései voltak. Mang Kur ("az Emberiség Királya") megtanította az embereket, hogyan kell házat építeni, és azt mondta, hogy minden családnak legyen saját háza és földje. Minden családnak megtanította a növénytermesztés művészetét. Így lettek emberi lények az istenekből. Így léptek be az ismétlődő születés és halál körforgásába, és életük során rákényszerültek, hogy dolgozzanak, harcoljanak, lopjanak, betegeskedjenek. Így jött létre ez a világ. Ne feledjük, eredetileg mindannyian isteni lények vagyunk, és megvan a lehetőségünk, hogy visszakapaszkodjunk az isteni tudatszintre. Ez a történet sok hasonló elemet tartalmaz a világ és a Föld puránikus (hindu) teremtés-történeteihez, amit egyszer majd szintén felvázolok.
Az idők kezdete előtt csak az üres sötétség létezett. Egy finom és csendes szél kerekedett a semmiből. A szél a négy égtáj felől megtöltötte az űrt, és minden évben egyre erősebb lett. Sok-sok év után a szél erős és nehéz lett, és végül egy nagy dordzsét (kereszt alakú kettős villámot) hozott létre. A villámból felhők jöttek létre, melyek egyre nehezebbek lettek. Utána nagy eső kezdődött a felhőkből. Minden egyes esőcsepp akkora volt, mint egy szekérkerék, és el tudott volna árasztani egy földet. Számtalan évig esett az eső, és amikor elállt, akkor létrejött a Rgyatso, vagyis az elsődleges óceán. Felszíne sima volt, lágy szellő fújdogált, ide-oda hullámoztatva a vizet. A hullámok tetején hab keletkezett, miután a hullámzás és a szél felerősödött, a hab kemény és sárga lett. Így keletkezett a föld az óceánból, mint ahogy a vaj keletkezik a tejszínből. A szál szakadatlanul fújt a föld körül, mely hegyként emelkedett ki. Amikor az eső újból esni kezdett, sós víz hullott. Így keletkezett az univerzum óceánról óceánra. A közepén egy nagy hegy állt, a Rirab Lhunpo, egy négyszögletű, drágakövekkel kirakott oszlop. Ez volt az istenek lakhelye. Az oszlop körül egy tó volt, körülötte pedig aranyszínű hegyek lánca. A hegylánc mögött ismét agy tó volt, amit megint csak egy gyűrű alakú hegylánc vett körül. Összesen hét tó volt és körülötte hét körben a hegyláncok, a belső volt a legmagasabb. A legkülső kör körül már a nagy óceán, a Chi Gyatso volt. Ebben a nagy óceánban van a négy világ, mint négy sziget, mindegyik más alakú és természetű. A déli világ lefelé mutató kónusz alakú; a nyugati világ kerek; az Észak gazdag birodalma négyzetes; a keleti világ pedig félhold alakú. Mind a négy világ négy oldalán van még egy hasonló alakú, kisebb sziget.
Ilyen volt az univerzum, és sötét volt benne. Rirab Lhunpo az univerzum középpontjában található, és mind a négy oldaláról belátni a hét körkörös kontinenst. Itt élnek a Lha-k, vagyis a testet öltött istenek. A déli oldalon élő istenek a déli világgal foglalkoznak, A déli oldal őre Phagkyepo. Ezen az oldalon fekszik a mi világunk, Dzambu Lying. Kezdetben Dzambu Lying üres volt. Nem voltak emberek, állatok, növények sem. De a Rirab Lunpo egyes istenei a múltbeli tetteik miatt alászálltak a hegytetőről Dzambu Lyingbe.
Mivel oly hatalmasak és erősek voltak, nem kellett dolgozniuk. Korlátlan élelem állt a rendelkezésükre. Nem volt éhezés, szükség semmiben. A világban nem volt szenvedés, betegség, és az istenek sokáig éltek. Az erejük titka a samten se volt, vagyis egy meditációs technika, melynek segítségével teremteni tudtak az elméjükkel. Olyan erősek voltak, hogy nem volt szükségük fényre, mivel erősen ragyogtak. Sok-sok évig éltek elégedetten a Dzambu Lyingben az istenek, amikor az egyikük egy zsíros, krémszerű anyagot fedezett fel, melyet sashagnak neveznek. Ez a hab magából a földből jött. Az istenek elkezdték enni az ízletes habot. De minél többet ettek, annál inkább elveszítették erőiket, és annál kevésbé ragyogtak. Végül, amikor az összes sashag elfogyott, az élethosszuk és a ragyogásuk is lecsökkent, mert elfelejtették a samten se meditációt.
Ezután sötétségben éltek az istenek és leszármazottaik. Ekkor lett megteremtve a Nap, a Hold és a csillagok Dzambu Lying lakói számára, mivel az istenek fénye és az erejük elveszett. Így váltak emberi lényekké az istenek. A Nap, Hold és a csillagok fényétől függtek. Egy kukoricához hasonló növényt, a myugu-t ették, melynek nagy termései voltak. Mang Kur ("az Emberiség Királya") megtanította az embereket, hogyan kell házat építeni, és azt mondta, hogy minden családnak legyen saját háza és földje. Minden családnak megtanította a növénytermesztés művészetét. Így lettek emberi lények az istenekből. Így léptek be az ismétlődő születés és halál körforgásába, és életük során rákényszerültek, hogy dolgozzanak, harcoljanak, lopjanak, betegeskedjenek. Így jött létre ez a világ. Ne feledjük, eredetileg mindannyian isteni lények vagyunk, és megvan a lehetőségünk, hogy visszakapaszkodjunk az isteni tudatszintre. Ez a történet sok hasonló elemet tartalmaz a világ és a Föld puránikus (hindu) teremtés-történeteihez, amit egyszer majd szintén felvázolok.
2018. november 22., csütörtök
A vadzsrólí múdra
Újabb részlet a Krishnamacharya-könyvből:
"11. (a) Vadzsrólí múdra (1. változat): Helyezzük a tenyereinket a talajra, és emeljük az egész testünket a levegőbe anélkül, hogy a fejünk a talajhoz érne. Tartsuk a levegőben a fejünket, és hajtsuk végre a viparíta karaní múdrát kumbhakával. Ez a rádzsa-jóga.
-->
"11. (a) Vadzsrólí múdra (1. változat): Helyezzük a tenyereinket a talajra, és emeljük az egész testünket a levegőbe anélkül, hogy a fejünk a talajhoz érne. Tartsuk a levegőben a fejünket, és hajtsuk végre a viparíta karaní múdrát kumbhakával. Ez a rádzsa-jóga.
(b)
Vadzsrólí múdra (2. változat): Vegyünk egy 12
angula hosszú vékony üvegcsövet vagy ólomcsövet, és
vezessük be a húgycsőbe minden nap egy kicsit mélyebbre dugva.
Miután már képesek vagyunk tizenkét angulára bedugni a
húgycsőbe, gyakoroljuk a levegő felszívását a húgycsövön
keresztül. Ezután gyakoroljuk tejjel, majd vízzel, és a
felszívott folyadékot toljuk is ki. Ez a hatha-jóga.
Hatásai:
Ez a gyakorlat olyan embereknek való, akik túlzott szexuális
aktivitásba bocsátkoznak, vagy a tűzenergia miatt elveszítették
a vírjamot (szexuális potenciát). A cukorbetegek és a
korai magömléssel, hüvelyi folyással küzdők számára is
fontos. Ez a gyakorlat kijavítja a vírjamot és jó testi
erőt ad. Amíg nem veszítjük el a vírjamot, a betegség,
öregség és a halál elkerül bennünket.
(A
vadzsrólí múdra első változatában a kézenállás fal nélküli
változatát kell gyakorolni légzésvisszatartással. A második
változatot a klasszikus jógaszövegekben a mag visszaszívására
irányuló gyakorlatként szokták ismertetni. A jógi a magömlés
során sok energiát és értékes anyagokat veszít, így vagy meg
kell állnia a magömlést a nemi aktus közben, vagy vissza kell
szívnia a kibocsátott magot a mirigyekbe. A nők is gyakorolhatják
ezt a gyakorlatot, és így több életerőre tehetnek szert. A nemi
váladékok visszaszívása az egyik módja annak, hogy a teremtő
energiát és a Kundalinít az alsó csakrákból felemeljük a
magasabbakba. A magömlés visszatartása vagy elkerülése és az
alsó két csakrában felgyülemlett teremtő energiát különböző
vizualizációs és meditációs technikákkal is fel lehet emelni.)
-->
2018. november 21., szerda
Harcos tűzlégzés
A köldökcsakra az akarati csakra, ezen keresztül tudjuk kiterjeszteni az akaratunkat és befolyásolni másokat, vagy bennünket körülvevő világot. Ez a csakra a tűz székhelye is, vagyis az átalakító erőé, amelynek segítségével az előttünk álló akadályokat átalakíthatjuk győzedelmesen megvívott küzdelmekké. Az alábbi légzéstechnikát olyankor érdemes alkalmazni, ha több bátorságra, határozottságra van szükségünk, ha szeretnénk "elégetni" az előttünk álló akadályokat, vagy a félelmeinket, vagy ha egy nagy kihívás előtt állunk, és minden erőnket szeretnénk összeszedni, hogy a legjobban teljesítsük a próbatételt.
1. Álljunk vállszélességű vagy egy kicsit szélesebb terpeszbe, amiben a legstabilabbnak érezzük magunkat. Hajlítsuk be a könyökeinket, és tartsuk a kezeinket lazán, felfelé néző tenyerekkel a törzs mellett.
2. Hunyjuk be a szemeinket, és kezdjünk el mélyen lélegezni az orrunkon keresztül, alulról felfelé megtöltve, majd kiürítve a tüdőt. Közben vizualizáljuk, hogy a talpunkon és a múládhára csakránkon keresztül felfelé áramlik a prána a köldökbe, illetve a koronacsakrnáknon és a tenyereinken keresztül fentről lefelé áramlik, szintén a köldökbe. A mennyei és föld-prána örvényszerűen keveredik össze a köldökünkben, és egyre növekvő fénygömböt alkot. Hajtsunk végre tíz légzésciklust, vagy amennyit szükségesnek érzünk ahhoz, hogy feltöltsük a köldökcsakrát.
3. Hajlítsuk be a térdeinket, és helyezkedjünk el lovaglóállásban, stabilan és alacsonyan tartva a súlypontunkat. Nem kell egyből olyan mélyre ereszkedni, mint a képen. Képzeljük magunk elé a legyőzendő akadályt vagy megoldásra váró feladatot. Feszítsük meg a hasfalunkat, és tartsuk feszesen a ki- és belégzés alatt is. A múla bandha is legyen aktív.
4. Végezzük a kilégzéseket a szánkon keresztül, erőteljesen, és közben a tenyereinkkel "toljuk előre" a tűzoszlopot, ami a köldökcsakrából is kiindul, és szétoszlatja az előttünk álló akadályokat. A belégzéseket továbbra is az orrunkon keresztül végezzük, vizualizálva az alulról és felülről beáramló pránát, és a kezeinket felfelé néző tenyérrel visszahúzva a hónaljunkhoz, majd a következő kilégzésnél ismét toljunk.
5. A kilégzéseknél adhatunk ki hangot is, ha szükségét érezzük. Végezzük a gyakorlatot legalább 20-30 légzéscikluson keresztül, közepes ütemben, tehát nem kell nagyon felgyorsunk. A lényeg az, hogy kontrollált és erőteljes legyen. Akkor fejezzük be, amikor úgy érezzük, hogy sikerült elhárítani az előttünk lévő akadályt.
Ezzel a gyakorlattal nem szabad visszaélni, túlzásba vinni vagy indokolatlanul használni, ugyanis megnövelheti a tűzenergia mennyiségét a testünkben, ami az egyensúly felborulásához és különböző betegségekhez vezethet. Az élethosszat is lecsökkentheti, illetve az egót is növelheti, ha megtanuljuk sikeresen alkalmazni. Mindenképpen érdemes kiegészíteni a feltétel nélküli szeretet és elfogadás gyakorlásával, hogy egyensúlyba hozzuk az energiákat.
1. Álljunk vállszélességű vagy egy kicsit szélesebb terpeszbe, amiben a legstabilabbnak érezzük magunkat. Hajlítsuk be a könyökeinket, és tartsuk a kezeinket lazán, felfelé néző tenyerekkel a törzs mellett.
2. Hunyjuk be a szemeinket, és kezdjünk el mélyen lélegezni az orrunkon keresztül, alulról felfelé megtöltve, majd kiürítve a tüdőt. Közben vizualizáljuk, hogy a talpunkon és a múládhára csakránkon keresztül felfelé áramlik a prána a köldökbe, illetve a koronacsakrnáknon és a tenyereinken keresztül fentről lefelé áramlik, szintén a köldökbe. A mennyei és föld-prána örvényszerűen keveredik össze a köldökünkben, és egyre növekvő fénygömböt alkot. Hajtsunk végre tíz légzésciklust, vagy amennyit szükségesnek érzünk ahhoz, hogy feltöltsük a köldökcsakrát.
3. Hajlítsuk be a térdeinket, és helyezkedjünk el lovaglóállásban, stabilan és alacsonyan tartva a súlypontunkat. Nem kell egyből olyan mélyre ereszkedni, mint a képen. Képzeljük magunk elé a legyőzendő akadályt vagy megoldásra váró feladatot. Feszítsük meg a hasfalunkat, és tartsuk feszesen a ki- és belégzés alatt is. A múla bandha is legyen aktív.
4. Végezzük a kilégzéseket a szánkon keresztül, erőteljesen, és közben a tenyereinkkel "toljuk előre" a tűzoszlopot, ami a köldökcsakrából is kiindul, és szétoszlatja az előttünk álló akadályokat. A belégzéseket továbbra is az orrunkon keresztül végezzük, vizualizálva az alulról és felülről beáramló pránát, és a kezeinket felfelé néző tenyérrel visszahúzva a hónaljunkhoz, majd a következő kilégzésnél ismét toljunk.
5. A kilégzéseknél adhatunk ki hangot is, ha szükségét érezzük. Végezzük a gyakorlatot legalább 20-30 légzéscikluson keresztül, közepes ütemben, tehát nem kell nagyon felgyorsunk. A lényeg az, hogy kontrollált és erőteljes legyen. Akkor fejezzük be, amikor úgy érezzük, hogy sikerült elhárítani az előttünk lévő akadályt.
Ezzel a gyakorlattal nem szabad visszaélni, túlzásba vinni vagy indokolatlanul használni, ugyanis megnövelheti a tűzenergia mennyiségét a testünkben, ami az egyensúly felborulásához és különböző betegségekhez vezethet. Az élethosszat is lecsökkentheti, illetve az egót is növelheti, ha megtanuljuk sikeresen alkalmazni. Mindenképpen érdemes kiegészíteni a feltétel nélküli szeretet és elfogadás gyakorlásával, hogy egyensúlyba hozzuk az energiákat.
2018. november 20., kedd
A khecsarí múdrá
Újabb részlet a Krishnamacharya-könyvből:
"8. Khecsarí múdra: Miután először megtanultuk a jóga marmákat egy szadguru vezetésével, aki még gyakorolja ezt a tudást, vágjuk át a nyelvünk tövében lévő bőrredőt 1/12 angulányira (egy milliméternyire. A sebet kenjük be apróra őrölt kősóval. A nyelvünk mindkét oldalát kenjük be tehénvajjal, és egy kis acélcsipesszel fogva a nyelvünk hegyét, húzzuk ki azt óvatosan és fokozatosan. Ismételjük meg a húzást minden nap. Hetente egyszer, ahogy említettük, vágjuk be egy picit a nyelvredőt a nyelvünk alatt. Gyakoroljuk ezt három évig. A nyelvünk meg fog nyúlni, és könnyen el fogjuk érni vele a két szemöldök közötti részt. Miután ennyire megnyújtottuk a nyelvünket, dugjuk be a szánkba a szájpadláson keresztül az orrüregbe és rögzítsük a tekintetünket a két szemöldök közé.
-->
"8. Khecsarí múdra: Miután először megtanultuk a jóga marmákat egy szadguru vezetésével, aki még gyakorolja ezt a tudást, vágjuk át a nyelvünk tövében lévő bőrredőt 1/12 angulányira (egy milliméternyire. A sebet kenjük be apróra őrölt kősóval. A nyelvünk mindkét oldalát kenjük be tehénvajjal, és egy kis acélcsipesszel fogva a nyelvünk hegyét, húzzuk ki azt óvatosan és fokozatosan. Ismételjük meg a húzást minden nap. Hetente egyszer, ahogy említettük, vágjuk be egy picit a nyelvredőt a nyelvünk alatt. Gyakoroljuk ezt három évig. A nyelvünk meg fog nyúlni, és könnyen el fogjuk érni vele a két szemöldök közötti részt. Miután ennyire megnyújtottuk a nyelvünket, dugjuk be a szánkba a szájpadláson keresztül az orrüregbe és rögzítsük a tekintetünket a két szemöldök közé.
-->
Hatásai:
Lecsökken az éhség és a szomjúság a testi erő elveszítése
nélkül és anélkül, hogy megbetegednénk. Ha minden nap
gyakoroljuk, a testünk néhány nap múlva ragyogóvá válik, és
hamar elérjük a szamádhi állapotát, és az isteni nektárt
ihatjuk. Ez a hatha-jógához tartozik.
(A
jóga marmák azok az életfontosságú pontok, amelyek a keralai
ájurvédában fontos szerepet játszana a gyógyításban és a
háborúzásban is. A khecsarí múdrát a nyelv átvágása nélkül,
csupán nyújtással is gyakorolhatjuk. A nyelvünk csúcsának
azonban fel kell érnie az orrüreg legfelsőbb részébe, ahonnan a
halhatatlanság nektárja „alácsepeg”.)
9.
Viparíta karaní múdrá: tartsuk a
fejünket a földön, emeljük fel a lábainkat és tartsuk egyenesen
az egész testüket, anélkül hogy bármelyik irányban elhajolna a
testünk. Ez a rádzsa-jóga.
Hatásai:
Aktiválja a szúrja nádít a köldökben, hogy a test felső
részében is jelen legyen; valamint a csandra nádít, mely a
nyelv alatt van, hogy az alsó részbe kerüljön; ezzel a múdrával
legyőzzük a halált. Még a pralaja (az univerzum
pusztulása) közben is szilárd marad a testünk.
(A
viparíta karaní a fordított pózokra vonatkozik általában, de
kifejezetten a gyertyapózra (szarvángászanára). Ha elegendő időt
töltünk ebben a testhelyzetben, akkor a Hold- és a
Nap-csomópontokban áramló energia megfordul, így a testet
gyakorlatilag halhatatlanná tudjuk tenni.)
10.
Jóní múdrá: Üljünk sziddhászanában.
Zárjuk el a füleinket a két hüvelykujjal, a szemeinket a két
mutatóujjal, az orrlyukainkat a két középső ujjainkkal, a felső
ajkainkat a két gyűrűs ujjunkkal, az alsó ajkainkat pedig a két
kisujjunkkal. Szívjuk be a prána vájut (a külső levegőt)
a káka múdrá segítségével, és a prána vájut
összekapcsolva az apána vájuval, gyakoroljuk a kumbhakát
és tartsuk fenn ezt a pozíciót.
Hatásai:
Mind az öt nagy bűnt meg lehet szüntetni, és hamar el fogjuk érni
a szamádhit.
(A
jóní múdrában az összecsücsörített szánkon keresztül
szívjuk be a levegőt (káka múdrá, vagyis varjúcsőr-tartás),
majd bent tartjuk, ameddig bírjuk, az ujjainkkal elzárva az
érzékszerveinket, és lassan kilélegezzük az orrunkon keresztül.)
2018. november 19., hétfő
Tisztulás a télelőn
Ismét dobkörön voltam Oguznál. Ez alkalommal a tisztulás és a téli napforduló közeledte volt a téma. Néhány ének után egy hangsátor-gyakorlattal kezdtük, melynek az volt a témája, hogy találjuk meg a saját hangunkat. Én igyekeztem valóban a saját hangképzésemre koncentrálni, és arra, hogy minél mélyebbről jöjjön a hang, ne csak a torkomból. Egy idő múlva a dob ritmusára kezdtek jönni mindenféle mélyebb és magasabb hangok is, néha dallamba rendeződve. A többiek hangjára nem annyira figyeltem, inkább a belső folyamataimra. Elég erős vizuális képek is társultak a hangokhoz: Először mindenféle monolitikus építményeket láttam kiemelkedni a földből: ősi templomok, kőkeresztek, piramisok nőttek az ég felé. Utána azt vettem észre, hogy a szilárd anyag helyett az építmények is rezgésekből, hangból állnak. Egy idő múlva már csak hullámformák világító sziluettjeinek látszott az egész, majd a világító rezgések egyetlen folyékony felületté olvadtak össze, és koncentrikus körökben hullámzott az egész. Ezután valahol az ázsiai sztyeppén találtam magamat, és mongol lovas katonák vágtattak kivont kardjaikkal. Az égnek emelték az íjaikat, és egy nyílfelhőt lőttek ki, mely fokozatosan egy nyíllá olvadt össze, ahogy felfelé haladt. Majd a Namu Myoho Renge Kyo buddhista mantrát véltem kihallani a hangokból, bár én magam konkrétan nem ejtettem ki, legfeljebb csak hangutánzó jelleggel. A végén pedig a Csodaszarvas jelent meg, agancsai között a napot és a Holdat tartva. A félholdban nyugodott a napkorong, és pontosan a kettő között a lélek jelent meg egy fényes pontként. Ez a kép megmaradt a hangsátor végéig. Nekem mintha azt üzente volna, hogy a lélek akkor tudja megvalósítani spirituális természetét, ha pontosan egyensúlyba hozza a tudatában a Naphoz és a Holdhoz kapcsolódó összes analógiát.
Ezután egyből rátértünk egy másik gyakorlatra, amely a szellemkenu volt. Most csak Oguz dobolt, és egy résztvevő csörgőzött a kenu elejében. Mi pedig egymás mögött ültünk két sorban és ütemesen lélegeztünk, miközben előre-hátra hullámzott a testünk. Az utazás célja az volt, hogy asztrálisan elmenjünk egy vízeséshez a Holdvilág-árokban, és ott fürödjünk meg beavatási vagy tisztulási rítusként. Ahogy elindultunk, azt láttam, hogy a Holdvilág-árokhoz vezető patakon csordogálunk lefelé, egészen a vízesésig. Nagyon sok szellemlény és tündér volt az erdőben, a víztündérek, a föld szellemei, a tűzmanók és a szélszellemek is ott voltak. Amikor a szakadék szélére álltam, a sok szellem megemelt, és lassan engedtek lefelé a vízesésben, az alján pedig addig tartottak a vízesés alatt, amíg az egész testem-lelkem nem lett olyan fénylő és tiszta, áttetsző, mint az övék. Ekkor hallottam Oguz hangját, hogy térjünk vissza, és a víztündérek felemeltek, vissza a vízesés tetejére, majd visszatettek a csónakba, amely lassan megindult visszafelé a fizikai valóság felé.
Rögtön ezután következett a harmadik gyakorlat, ahol szintén csak Oguz dobolt. A diád-gyakorlatból ismert "Mondd meg nekem, ki vagy te?" kérdést kellett feltenni a szellemi vezetőnknek, vagy a Felsőbb Énünknek, és megvárni, hogy mit válaszol. Én ekkor már nehezen tudtam koncentrálni a fáradtság miatt, így csak szakaszokra emlékszem a gyakorlatból. Amikor első alkalommal tettem fel a kérdést, egy sámánmaszkot láttam magam előtt, amely megelevenedett, és valamilyen szertartást vagy táncot mutatott be a tűz körül. Utána kiesett egy rész, és nem is tudom, hogy közben folytattam-e a kérdés feltevését, mert egy kicsit elveszítettem a fonalat. De még egy jelenetre emlékszem, amikor egy hatalmas Siva-lingamot láttam, és Krisna sziluettje táncolt a tetején fuvolával a kezében. Az ilyen gyakorlatoknál, mikor már fáradok és dekoncentrált vagyok, azt érzem, hogy lemaradtam a lényegről, és milyen lett volna ugyanez kipihenten és teljes koncentrációval. Minden esetre intenzív dobkör volt, két hét múlva lesz még egy. Január végén pedig a sámántanfolyam második része, illetve lesz egy három napos elvonulás is. Remélem, sikerül arra is eljutni.
Ezután egyből rátértünk egy másik gyakorlatra, amely a szellemkenu volt. Most csak Oguz dobolt, és egy résztvevő csörgőzött a kenu elejében. Mi pedig egymás mögött ültünk két sorban és ütemesen lélegeztünk, miközben előre-hátra hullámzott a testünk. Az utazás célja az volt, hogy asztrálisan elmenjünk egy vízeséshez a Holdvilág-árokban, és ott fürödjünk meg beavatási vagy tisztulási rítusként. Ahogy elindultunk, azt láttam, hogy a Holdvilág-árokhoz vezető patakon csordogálunk lefelé, egészen a vízesésig. Nagyon sok szellemlény és tündér volt az erdőben, a víztündérek, a föld szellemei, a tűzmanók és a szélszellemek is ott voltak. Amikor a szakadék szélére álltam, a sok szellem megemelt, és lassan engedtek lefelé a vízesésben, az alján pedig addig tartottak a vízesés alatt, amíg az egész testem-lelkem nem lett olyan fénylő és tiszta, áttetsző, mint az övék. Ekkor hallottam Oguz hangját, hogy térjünk vissza, és a víztündérek felemeltek, vissza a vízesés tetejére, majd visszatettek a csónakba, amely lassan megindult visszafelé a fizikai valóság felé.
Rögtön ezután következett a harmadik gyakorlat, ahol szintén csak Oguz dobolt. A diád-gyakorlatból ismert "Mondd meg nekem, ki vagy te?" kérdést kellett feltenni a szellemi vezetőnknek, vagy a Felsőbb Énünknek, és megvárni, hogy mit válaszol. Én ekkor már nehezen tudtam koncentrálni a fáradtság miatt, így csak szakaszokra emlékszem a gyakorlatból. Amikor első alkalommal tettem fel a kérdést, egy sámánmaszkot láttam magam előtt, amely megelevenedett, és valamilyen szertartást vagy táncot mutatott be a tűz körül. Utána kiesett egy rész, és nem is tudom, hogy közben folytattam-e a kérdés feltevését, mert egy kicsit elveszítettem a fonalat. De még egy jelenetre emlékszem, amikor egy hatalmas Siva-lingamot láttam, és Krisna sziluettje táncolt a tetején fuvolával a kezében. Az ilyen gyakorlatoknál, mikor már fáradok és dekoncentrált vagyok, azt érzem, hogy lemaradtam a lényegről, és milyen lett volna ugyanez kipihenten és teljes koncentrációval. Minden esetre intenzív dobkör volt, két hét múlva lesz még egy. Január végén pedig a sámántanfolyam második része, illetve lesz egy három napos elvonulás is. Remélem, sikerül arra is eljutni.
2018. november 18., vasárnap
A parvatászana gyakorlása
Újabb részlet az Ashtanga-könyvből:
Áttekintés
A
fejenállások elvégzésével a hatodik sorozat lényegi része
véget ért. Ilyenkor kétféle utat is választhatunk: az előző
sorozatokhoz hasonlóan végrehajtjuk a hidat és a
hátrahajlításokat, majd utána az egész befejező sorozatot, vagy
pedig, mivel a hátrahajlító pózok és a fejenállások már
szerepeltek a sorozatban, egy alternatív befejező sorozatot
választunk. Ez lesz a parvatászana A, B és C, majd
folytathatjuk pránájáma- és meditációs gyakorlatokkal,
végül pedig elvégezhetjük a relaxációt savászanában
(hullapózban). A következőkben a parvatászana A, B és C
vinyászáit fogjuk ismertetni.
Vinyásza
számolás
Szapta:
Belégzésre ugorjunk előre dandászanába.
Astau:
Kilégzésre helyezzük a lábainkat lótuszülésbe (először a
jobb lábunkat, majd a balt), majd felfelé néző tenyereinket
helyezzük egymásra az ölünkben (a jobb tenyér legyen felül).
Hajtsunk végre 10-20 vagy még több mély, lassú uddzsájí
légzést ebben a pózban, teljes koncentrációval rögzítve az
elménket a légzésünkre (parvatászana A).
Nava:
Belégzésre fűzzük össze az ujjainkat, majd felfelé néző
tenyérrel nyújtsuk ki a karjainkat a fejünk fölé. A vállakat
nem kell felhúzni a füleinkhez, inkább szélesítsük őket, és a
törzzsel nyújtózkodjunk. Közben az állunkat engedjük a
szegycsontra (dzsálándhára bandha). Hajtsunk végre 10-20
mély uddzsájí légzést a pózban (parvatászana B).
Dasa:
Kilégzésre döntsük előre a törzset, a karokat ugyanúgy
összefűzve és a fülünk mellett tartva. A homlokunkat helyezzük
a talajra, a köldökünket pedig a talpainkra. A lábaink
természetesen továbbra is lótuszpózban vannak. Ügyeljünk rá,
hogy miközben előrehajolnunk, a két térdünk külső oldala,
valamint az ülőcsontjaink is maradjanak a talajon. Hajtsunk végre
10-20 mély uddzsájí légzést a pózban (parvatászana
C).
Aktív
elengedés technikája
Az
A pózban a maximális ellazultságra törekszünk, anélkül, hogy
előredőlne a törzsünk vagy elveszítenénk az egyensúlyunkat.
Különösen a lótuszpóz végrehajtásánál ügyeljünk a csípő
és a térd körüli izmok ellazítására. A B változatban már
aktívabban dolgoznak a törzsizmok, de a felfelé nyújtózkodást
és kiterjedést hangsúlyozzuk, és ne húzzuk fel a vállainkat
görcsösen a fülünk mellé. A C pozícióban ugyanerre kell
törekedni a vállövben, plusz az előrehajlításba
belelazulhatunk, miközben a törzset nyújtjuk előre.
Rávezető
változatok
A
pózok végrehajtása nem jelenthet komolyabb nehézséget, ha már
megy a lótuszülés. Ha nem tudjuk még teljesen ellazítani
magunkat a lótuszpózban, akkor gyakoroljuk azt különböző
pozíciókban (például hanyatt fekve vagy hason fekve). Haladó
változatok: egy érdekes haladó változata lehet a padmászana
(lótuszpóz) végrehajtásának, amikor egy keresztrúdba
kapaszkodva, a levegőben lógva hajtjuk végre a pózt. Ilyenkor
gyakorolhatjuk azt is, hogy a kezek segítsége nélkül be tudjuk-e
tenni a lábainkat lótuszpózban. Ezt utthita-padmászanában
vagy utpluthiban ( a talajon támaszkodva is gyakorolhatjuk.
Az utthita-dandászana és utthita-padmászana közötti
átmeneteket többször is ismételhetjük oda-vissza.
Egészségügyi
hatások
A
teljes testtel történő nyújtózkodás javítja az általános
vérkeringést.
Csökkenti
az elme bágyadtságát, javítja a memóriát és a koncentrációt,
valamint az agyi vérellátást.
Éberré
és figyelmessé tesz, amikor nem tudunk koncentrálni.
Javítja
a mentális kapacitásunkat és optimistává tesz.
Csökkenti
a nyak- és gerinctáji izomfájdalmakat, tonizálja a törzs és a
vállak izmait.
Javítja
a belső szervek funkcióját.
Csökkenti
a légzőszervi panaszokat.
Csökkenti
az ízületi panaszok kialakulásának valószínűségét.
Stimulálja
a növekedési hormon termelését és csökkenti a túlsúlyt.
Javítja
a gerinc tartáshibáit, erősíti a hátizmokat.
Nyújtja
a törzs és a medencei izmait, lazítja a csípőt.
Feszesebbé
teszi a hasfalat.
Csökkenti
a méh-előreesés valószínűségét a tartja a beleket.
Javítja
a gerinc vérkeringését, és agy a gerincből kilépő idegpályák
is hatékonyabban funkcionálnak.
Ellenjavallatok:
csípő, térdek és bokák sérülése, gerincpanaszok vagy
sérülések, fagyott váll vagy vállízületi gyulladás, magas
vérnyomás vagy komoly szívbetegség.
2018. november 17., szombat
A parvatászana mitológiája
Újabb részlet az Ashtanga-könyvből:
-->
-->
Parvatászana
(hegypóz)
Dristi:
nászágrai (orrhegyre)
A
parvata szó szanszkrit nyelven hegyet jelent, és általában
a Himalájai-hegységre értik a szanszkrit írások. A
Mahábháratában és más helyeken is említve van a parvaták
törzse, akik hegyi népek lehettek, valahonnan a mai Nepál
területéről. Nárada Muni, az egyik leghíresebb védikus bölcs
barátját is Parvata Muninak nevezték. Ők repülve (lebegve)
közlekedtek a Himalája felett. Siva párja Párvatíként ismert,
Azaz Himaván (Parvata), a Himalája személyiségének lányaként.
Ennek története puránák szerint a következő:
Pradzsápati
Daksa, az ősnemző huszonnégy lánya közül Szatí volt az egyik
legkiválóbb. Szatí Sivához akart férjhez menni, ám Daksa
ellenezte a házasságot. A konfliktus odáig fajult, hogy Daksa nem
hívta meg Sivát a tűzáldozatára. Ekkor Szatí egymagában
megjelent az áldozati szertartás helyszínén, de mivel az apja nem
hívta meg a férjét és így megsértette, Szatí tiltakozásképpen
lángra lobbantotta saját testét és öngyilkos lett. Siva ettől
annyira szomorú lett, hogy elveszítette érdeklődését a világi
dolgok iránt, és visszavonult a hegyekbe lemondást végezni. Ekkor
Szatí Párvatíként született újjá, Himaván és Minávatí
lányaként. Himaván a Himalája személyisége, a Mahábháratában
is említett Himalájai Királyság uralkodója. Himaván lányaként
született meg Gangá déví, a Gangesz személyisége, valamint
Ráginí és Párvatí. Felesége, Minávatí a Méru hegy leánya
volt.
Amikor
Párvatí felcseperedett és eladósorba került, eldöntötte, hogy
csakis Siva lehet a férje, hiába próbálták lebeszélni a szülei.
Indra, a félistenek királya a segítségére akart sietni, és
elküldte Kámadévát, a szerelem istenét, hogy ébressze fel Sivát
a meditációjából. Amikor Káma megpillantotta a hegy tetején
meditáló Sivát, kilőtte felé a szerelem nyilát. Siva azonban
kinyitotta a harmadik szemét, és dühében hamuvá égette
Kámadévát a pillantásával. Azóta Kámadéva (Kupidó)
észrevételenül támad, mivel nincs teste, és Anangának
(testnélkülinek) is nevezik. Párvatí azonban nem adta fel a
vágyát, és a hegyekbe vonult, hogy ugyanúgy éljen, mint Siva,
ugyanúgy végezte a lemondásokat, gyakorolta a jógát és
meditált. Ezzel végül kivívta Siva figyelmét. Siva először
álruhában kereste fel Párvatít, és igyekezett lebeszélni
önmagáról, a gyengeségeiről és jellembeli problémáiról
beszélve neki. Párvatí hajthatatlannak bizonyult, és így Siva
végül is elfogadta a feleségének. Házasságkötésük után
Párvatí Siva lakhelyére, a Kailása hegyre költözött. Két fiuk
született, Kárttikéja (a háborúzás istene) és Ganésa (az
elefántfejű istenség, az akadályok elhárítója.
A
Mahábháratában olvashatunk a Himalája hegység
kialakulásáról is. A teremtés kezdetén Visnu istenség egy nagy
tenger partján élt. Egy sirály-pár is ott fészkelt a parton. A
nőstény minden évben a homokba rakta a tojásait, de a tenger
mindig elmosta azokat. A nőstény minden évben egyre messzebb rakta
le a tojásokat a parttól, de a tenger mégis eljött értük, és
elvitte őket. A sirályok nagyon szomorúak voltak a veszteségük
miatt. Kétségbeesésükben Visnuhoz fordultak segítségért. Visnu
megsajnálta őket kilátástalan helyzetükben. Kinyitotta a száját,
és egy nagy hörpintéssel kiitta az óceánt. A tenger helyén lett
az újonnan teremtett Földanya. Visnu nagyon kimerült a tenger
elnyelésében, és lefeküdt aludni. A közelben ólálkodott egy
nagy démon, Hiranjáksa. Mivel Visnu éppen aludt, Hiranjáksa
megtámadta a Földanyát, és össze-vissza törte a csontjait. Így
született meg a hatalmas Himalája-hegység a Földanya égnek álló
csontjaiból.
2018. november 16., péntek
Ki a legnagyobb Isten?
Dél-Indiában, Tamil Naduban van egy szent hegy, Arunacsalának, azaz Vörös Hegynek nevezik. Valószínűleg ott éltem és ott haltam meg előző életemben, de ezt persze nem tudhatom biztosan. Sivának az öt elemben történő megnyilvánulásai közül itt tédzsólingamként, azaz tűz-oszlopként imádják Sivát. Ennek története a Siva Purána szerint a következő:
Az Úr Brahmá, a teremtő, és az Úr Visnu, a fenntartó egyszer vitába keveredett azt illetően, hogy melyikük a legfelsőbb isten. Amikor az Úr Siva észrevette, hogy miről folyik a vita, egy tűzoszlopként jelent meg előttük, melyet szthánunak vagy lingódbhava múrtinak neveznek. Hogy igazságot tegyen köztük, az Úr Siva kijelentette: "Az tekinthető a magasabb rendűnek kettőtök közül, aki megtalálja ennek a tűzoszlopnak a kezdetét vagy a végét."
Ezt hallván az Úr Visnu felvette egy vadkan formáját, és mélyen a Föld alá ásott, a tűzoszlop eredetét kutatva. De csalódottan kellett visszatérnie. Brahmá hattyúvá vált és felfelé szárnyalt, a tűzoszlop tetejét keresve. Már ő is éppen fel akarta adni a keresést, amikor véletlenül elkapott egy lehulló ketakí virágot, és beszélgetésbe elegyedett vele. Végül Brahmá meggyőzte a virágot, hogy hazudjon Sivának, és legyenek egymás tanúi, hogy megtalálták a tűzoszlop tetejét.
Amikor Siva meghallotta Brahmá szavait, egyből tudta, hogy hazudik, és kijelentette, hogy ezentúl Brahmának nem fognak templomokat építeni, a ketakí virágot pedig nem fogják Isten imádatára használni. Ez az átok meg is valósult, mivel Indiában csak két Brahmá-templom van (az egyik Puskarban, a másik pedig Rajaputanában), a ketakí virágot pedig csak évente egyszer, Maha Sivarátrikor lehet felajánlani az Úr Sivának.
Visnu és Brahmá kérésére Siva ott maradt azon a helyen az Arunacsala hegy formájában, és egy kis Sivalingam formájában is a hegy keleti oldalánál, hogy mindenki imádhassa Sivát ebben a két megjelenési formájában. Ezután kijelentette:
"Minden dzsíva (lélek) bennem él, mozog és létezik. Benned rejtőzöm, mint ahogy a tűz a fában, a ghí a tejben stb. Ezt a rejtőzködő jelenlétemet nem érzékelheted az érzékszerveiddel, vagy ha könyvekből vagy tudósoktól tanulsz, csak akkor ismerhetsz meg, ha meditálsz rajtam, most pedig itt leszek, mint az Arunacsala hegy és a lingam.
A Hold a Naptól kapja a fényét, ugyanígy a többi szent hely is Arunacsalától kapja a szentségét. Ez az egyetlen hely, ahol felvettem ezt a formát azok érdekében, akik szeretnének imádni engem és elérni a megvilágosodást. Arunacsala maga az Ómkára. Minden évben meg fogok jelenni e hegy tetején Kartigai napján egy békét hozó fáklyaláng formájában. Azok, akik látják ezt a lángot és meditálnak rajta, meg fogják valósítani a "Nagy Lángot", vagyis a ragyogó Önvalót magukban."
A tűzoszlop történetének belső jelentősége az, hogy Brahmá az értelmet (buddhi) képviseli, Visnu az egót (ahamkára), Siva pedig az Önvalót (átman). Az egó és az intellektus felismeri, hogy képtelenek megismerni az átmant, mert az túl van az érzékeken, az egón és az intellektuson. Ezért az egó és az intellektus teljesen meghódol az átman előtt és elérik a megvilágosodást, vagyis az Önvalóról szóló tudást. Brahmát általában egy emelkedett, ámde az esendő lelkek (dzsíva-tattva) kategóriájába tartozó félistennek tekintik, aki éppen ezért hajlamos a csalásra. Visnu azonban sohasem esik illúzióba, és a visnu-tattva kategóriájába tartozik. Ezért eszébe sem jutott, hogy megpróbálja becsapni Sivát.
Az Úr Brahmá, a teremtő, és az Úr Visnu, a fenntartó egyszer vitába keveredett azt illetően, hogy melyikük a legfelsőbb isten. Amikor az Úr Siva észrevette, hogy miről folyik a vita, egy tűzoszlopként jelent meg előttük, melyet szthánunak vagy lingódbhava múrtinak neveznek. Hogy igazságot tegyen köztük, az Úr Siva kijelentette: "Az tekinthető a magasabb rendűnek kettőtök közül, aki megtalálja ennek a tűzoszlopnak a kezdetét vagy a végét."
Ezt hallván az Úr Visnu felvette egy vadkan formáját, és mélyen a Föld alá ásott, a tűzoszlop eredetét kutatva. De csalódottan kellett visszatérnie. Brahmá hattyúvá vált és felfelé szárnyalt, a tűzoszlop tetejét keresve. Már ő is éppen fel akarta adni a keresést, amikor véletlenül elkapott egy lehulló ketakí virágot, és beszélgetésbe elegyedett vele. Végül Brahmá meggyőzte a virágot, hogy hazudjon Sivának, és legyenek egymás tanúi, hogy megtalálták a tűzoszlop tetejét.
Amikor Siva meghallotta Brahmá szavait, egyből tudta, hogy hazudik, és kijelentette, hogy ezentúl Brahmának nem fognak templomokat építeni, a ketakí virágot pedig nem fogják Isten imádatára használni. Ez az átok meg is valósult, mivel Indiában csak két Brahmá-templom van (az egyik Puskarban, a másik pedig Rajaputanában), a ketakí virágot pedig csak évente egyszer, Maha Sivarátrikor lehet felajánlani az Úr Sivának.
Visnu és Brahmá kérésére Siva ott maradt azon a helyen az Arunacsala hegy formájában, és egy kis Sivalingam formájában is a hegy keleti oldalánál, hogy mindenki imádhassa Sivát ebben a két megjelenési formájában. Ezután kijelentette:
"Minden dzsíva (lélek) bennem él, mozog és létezik. Benned rejtőzöm, mint ahogy a tűz a fában, a ghí a tejben stb. Ezt a rejtőzködő jelenlétemet nem érzékelheted az érzékszerveiddel, vagy ha könyvekből vagy tudósoktól tanulsz, csak akkor ismerhetsz meg, ha meditálsz rajtam, most pedig itt leszek, mint az Arunacsala hegy és a lingam.
A Hold a Naptól kapja a fényét, ugyanígy a többi szent hely is Arunacsalától kapja a szentségét. Ez az egyetlen hely, ahol felvettem ezt a formát azok érdekében, akik szeretnének imádni engem és elérni a megvilágosodást. Arunacsala maga az Ómkára. Minden évben meg fogok jelenni e hegy tetején Kartigai napján egy békét hozó fáklyaláng formájában. Azok, akik látják ezt a lángot és meditálnak rajta, meg fogják valósítani a "Nagy Lángot", vagyis a ragyogó Önvalót magukban."
A tűzoszlop történetének belső jelentősége az, hogy Brahmá az értelmet (buddhi) képviseli, Visnu az egót (ahamkára), Siva pedig az Önvalót (átman). Az egó és az intellektus felismeri, hogy képtelenek megismerni az átmant, mert az túl van az érzékeken, az egón és az intellektuson. Ezért az egó és az intellektus teljesen meghódol az átman előtt és elérik a megvilágosodást, vagyis az Önvalóról szóló tudást. Brahmát általában egy emelkedett, ámde az esendő lelkek (dzsíva-tattva) kategóriájába tartozó félistennek tekintik, aki éppen ezért hajlamos a csalásra. Visnu azonban sohasem esik illúzióba, és a visnu-tattva kategóriájába tartozik. Ezért eszébe sem jutott, hogy megpróbálja becsapni Sivát.
2018. november 15., csütörtök
A múla bandha múdrái
Újabb részlet a Krishnamacharya-könyvből:
"5. Múlabandha múdra: A bal sarkunkkal szilárdan nyomjuk a kandaszthánát, amely a végbél és a nemi szervek között helyezkedik el, és húzzuk oda szorosan a sarkunkat, hogy elzárhassuk vele a végbelet. Szilárdan húzzuk be a hasunkat és nyomjuk oda a gerincoszlophoz. Hozzuk be a jobb sarkunkat is és helyezzük a nemi szervek fölé. Ez a hatha-jóga része.
"5. Múlabandha múdra: A bal sarkunkkal szilárdan nyomjuk a kandaszthánát, amely a végbél és a nemi szervek között helyezkedik el, és húzzuk oda szorosan a sarkunkat, hogy elzárhassuk vele a végbelet. Szilárdan húzzuk be a hasunkat és nyomjuk oda a gerincoszlophoz. Hozzuk be a jobb sarkunkat is és helyezzük a nemi szervek fölé. Ez a hatha-jóga része.
Hatása:
Segítségével legyőzhetjük és uralmunk alá hajthatjuk a prána
vájut.
(A
leírásban a sziddhászana vagy bhadrászana ülőpozíció leírását
olvashatjuk. A bal sarkunkkal a gátat nyomjuk, mely a móla bandha
területe, a jobb sarkunkkal pedig a nemi szerv tövét. Nők
esetében a bal sarkunkat a nagyajkak közé kell nyomni, míg a jobb
sarkunkat a csikló területéhez.)
6.
Mahábandha múdra: Szilárdan nyomjuk a bal
sarkunkat a kandaszthánába. Helyezzük fölé a jobb
lábunkat és tartsuk meg a kumbhakát.
Hatásai:
Amikor ezt megtesszük, a test összes nádíja felfelé
fordul, az ídá, pingalá és szusumná nádík
pedig összekapcsolódnak a két szemöldök között. Ez által
legyőzhetjük a halált és védelmezhetjük a testünket.
(A
mahábandha múdrá általában a három bandha (múla, uddíjána,
dzsálándhára) egyidejű végrehajtását jelenti kumbhakával,
azaz légzésvisszatartással együtt. A múla bandha leírásánál
is olvashattuk, hogy az uddíjánát is fenn kell tartani
egyidejűleg. A három bandha együttes hatására a prána az összes
nádíban felfelé indul, és a két szemöldök között egyesül a
három fő nádíban áramló életerő. Ez nem csak a lélek
öntudatra ébredését, hanem a fizikai test életben tartását is
elősegíti).
7.
Mahádéva múdra: Üljünk a múla bandha múdrában és
hajtsuk végre a kumbhakát uddíjána bandhával.
Hatásai:
Erősíti a dzsáthára agnit és segít elérni az animádi
guna sziddhit – ami a nyolc rendkívüli képesség egyike,
melynek során a jógi olyan parányivá tud zsugorodni, mint egy
atom. Ez a rádzsa-jógához tartozik.
(Az
animá sziddhi segítségével a jógi első körben az elméjével
be tud lépni az anyag atomjaiba, majd megtanul áthatolni a
legsűrűbb anyagon is a fizikai testével, végül megtaluja a
fizikai testét is összezsugorítani atomnyi méretűre. A múdra
Mahádéváról, vagyis az Úr Siváról kapta a nevét. A múdrát
tulajdonképpen ugyanúgy kell végrehajtani, mint a mahábandhát,
csak vélhetőleg a kumbhakák hosszúságát kell még jobban
megnövelni. A hosszú kumbhakákkal végrehajtott bandhák által
nem csak misztikus képességekre tehetünk szert, hanem a karmánkat
is elégethetjük, és a megvilágosodás felé is tudunk haladni. Ez
a múdra nagyon kedvez a meditációs gyakorlatoknak is.)
2018. november 14., szerda
Csakrák és tudatszintek 2. rész
A csakrák és a sámáni tudatszintek kapcsolatáról szóló ismertetés második része következik:
A manipúra vagy köldökcsakra az a központ, melyen keresztül kapcsolódunk a környezetünkhöz és befogadjuk a benyomásokat. Ez az az összekapcsolt hálózat, melyet a sámáni tudat harmadik szintjén érzékelünk. A köldökcsakrából számos asztrális fonál indul ki a hozzánk közel álló emberek felé. Az erős kapcsolatok erős fonalakat alkotnak. Ezen a fonálon keresztül érzékeljük azt, amit a másik érez. Ez a kapcsolat nem korlátozódik az emberi lényekre, hanem minden élőlényhez köt. Ezen a központon keresztül kapcsolódunk mindenhez magunk körül, az állatokhoz, a növényekhez, a házunkhoz, kertünkhöz, a falunkhoz. Amikor kimegyünk a természetbe és végignézünk a tájon, a köldökcsakránkon keresztül érezhetjük a kapcsolatot vele. Ha folyamatosan így kapcsolódunk a környezetünkhöz, akkor ki tudjuk fejleszteni az érzékenységünket és sok információt kaphatunk tőle.
Az anáhata vagy szívcsakra nem csak a szeretet központja, hanem az univerzumban elfoglalt helyünké is. A szívben lakik a személyes Én, az egó. Az egó a középpont és minden más gömbként veszi körül. Itt figyelhetjük meg a gömb-tudatot. Az egó azt az érzetet kelti, hogy minden más, amit magunktól különállónak látunk, körülvesz bennünket. Az egó olyan, mint a szívverés. Gömbként terjed ki, hogy összekapcsolódjon az egyént körülvevő élőlényekkel, utána pedig összehúzódik, hogy megtarthassa különálló azonosságát. A lakhelye, a szív a fizikai testnek és a fizikai létezésnek a középpontja is. Amikor a szív megáll, a test meghal. A szívcsakra, a negyedik csakra összekötő hidat képez a három alsó és három felső csakra között.
A visuddha vagy torokcsakra a benyomások és tapasztalatok tisztításának a központja. Tradícionálisan úgy tekintenek rá, mint egy átalakító állomásra, mely összegyűjti és megtisztítja az alsóbb csakrák benyomásait és tapasztalatait. Elválasztja az értéktelent a tisztától. Így jutunk el a kristály-tudatig. A tudat alsó négy szintje szerves természetű és a különböző testrészekhez kapcsolódnak. A torok viszont olyan, mint a híd a test és a fej között. A toroktól felfelé kezdődően a benyomások és a tapasztalatok már tiszták és torzulásmentesek. Ezek már a tudat nem-szerves szintjei. A torokcsakra megtisztítja az elmét , hogy megfelelő módon tudjon működni a fizikai szinten is. Az elme tisztasága a kristály-tudat alapvető tulajdonsága.
Az ágjá vagy harmadik szem-csakra a kozmikus tudat központja. Az egész személyiségünket irányítja és harmonizálja annak különböző funkcióit. Megadja a megértést a spirituális kérdésekben. Itt az összes élőlény lényegével kapcsolódunk össze, ami a Fény. A homlokcsakránk rendelkezik azzal a képességgel, hogy megnyíljon a fény spirituális világai felé. A sámánok, misztikusok, jógik a fejlődésük bizonyos szintjén megnyitják ezt a kaput, és a Fény betölti a fejüket. Ezt a fényt a belső szemünkkel érzékeljük, és úgy tapasztaljuk, mintha beragyogná az egész fejünket vagy az egész testünket belülről. ez a fény többféle képességet tesz elérhetővé: a tudatos testelhagyást, a tisztánlátást, vagy a gondolatolvasást.
A szahaszrára vagy koronacsakra az isteni tudatossággal áll kapcsolatban. Itt elsődleges megnyilvánulásában, hangként tapasztaljuk meg Istent. Ez a tudat vagy tudatosság legmagasabb központja. A mindent átható rezgést kettősségtől mentesen, a Megnyilvánulatlanként tapasztalhatjuk meg, a Felsőbb Én, belső lényegünk formájában. Az elsődleges hangot a fejünk tetejében halljuk meg.
A tudati szinteken keresztül történő utazás nem más, mint a csakrákon keresztül történő utazás. A megvilágosodás kulcsai a csakrákban rejtőznek, nekünk csak használni kell őket. A makrokozmosz és a mikrokozmosz egymás tükörképei, amint bent, úgy kint. Minden mindennel összefügg.
A manipúra vagy köldökcsakra az a központ, melyen keresztül kapcsolódunk a környezetünkhöz és befogadjuk a benyomásokat. Ez az az összekapcsolt hálózat, melyet a sámáni tudat harmadik szintjén érzékelünk. A köldökcsakrából számos asztrális fonál indul ki a hozzánk közel álló emberek felé. Az erős kapcsolatok erős fonalakat alkotnak. Ezen a fonálon keresztül érzékeljük azt, amit a másik érez. Ez a kapcsolat nem korlátozódik az emberi lényekre, hanem minden élőlényhez köt. Ezen a központon keresztül kapcsolódunk mindenhez magunk körül, az állatokhoz, a növényekhez, a házunkhoz, kertünkhöz, a falunkhoz. Amikor kimegyünk a természetbe és végignézünk a tájon, a köldökcsakránkon keresztül érezhetjük a kapcsolatot vele. Ha folyamatosan így kapcsolódunk a környezetünkhöz, akkor ki tudjuk fejleszteni az érzékenységünket és sok információt kaphatunk tőle.
Az anáhata vagy szívcsakra nem csak a szeretet központja, hanem az univerzumban elfoglalt helyünké is. A szívben lakik a személyes Én, az egó. Az egó a középpont és minden más gömbként veszi körül. Itt figyelhetjük meg a gömb-tudatot. Az egó azt az érzetet kelti, hogy minden más, amit magunktól különállónak látunk, körülvesz bennünket. Az egó olyan, mint a szívverés. Gömbként terjed ki, hogy összekapcsolódjon az egyént körülvevő élőlényekkel, utána pedig összehúzódik, hogy megtarthassa különálló azonosságát. A lakhelye, a szív a fizikai testnek és a fizikai létezésnek a középpontja is. Amikor a szív megáll, a test meghal. A szívcsakra, a negyedik csakra összekötő hidat képez a három alsó és három felső csakra között.
A visuddha vagy torokcsakra a benyomások és tapasztalatok tisztításának a központja. Tradícionálisan úgy tekintenek rá, mint egy átalakító állomásra, mely összegyűjti és megtisztítja az alsóbb csakrák benyomásait és tapasztalatait. Elválasztja az értéktelent a tisztától. Így jutunk el a kristály-tudatig. A tudat alsó négy szintje szerves természetű és a különböző testrészekhez kapcsolódnak. A torok viszont olyan, mint a híd a test és a fej között. A toroktól felfelé kezdődően a benyomások és a tapasztalatok már tiszták és torzulásmentesek. Ezek már a tudat nem-szerves szintjei. A torokcsakra megtisztítja az elmét , hogy megfelelő módon tudjon működni a fizikai szinten is. Az elme tisztasága a kristály-tudat alapvető tulajdonsága.
Az ágjá vagy harmadik szem-csakra a kozmikus tudat központja. Az egész személyiségünket irányítja és harmonizálja annak különböző funkcióit. Megadja a megértést a spirituális kérdésekben. Itt az összes élőlény lényegével kapcsolódunk össze, ami a Fény. A homlokcsakránk rendelkezik azzal a képességgel, hogy megnyíljon a fény spirituális világai felé. A sámánok, misztikusok, jógik a fejlődésük bizonyos szintjén megnyitják ezt a kaput, és a Fény betölti a fejüket. Ezt a fényt a belső szemünkkel érzékeljük, és úgy tapasztaljuk, mintha beragyogná az egész fejünket vagy az egész testünket belülről. ez a fény többféle képességet tesz elérhetővé: a tudatos testelhagyást, a tisztánlátást, vagy a gondolatolvasást.
A szahaszrára vagy koronacsakra az isteni tudatossággal áll kapcsolatban. Itt elsődleges megnyilvánulásában, hangként tapasztaljuk meg Istent. Ez a tudat vagy tudatosság legmagasabb központja. A mindent átható rezgést kettősségtől mentesen, a Megnyilvánulatlanként tapasztalhatjuk meg, a Felsőbb Én, belső lényegünk formájában. Az elsődleges hangot a fejünk tetejében halljuk meg.
A tudati szinteken keresztül történő utazás nem más, mint a csakrákon keresztül történő utazás. A megvilágosodás kulcsai a csakrákban rejtőznek, nekünk csak használni kell őket. A makrokozmosz és a mikrokozmosz egymás tükörképei, amint bent, úgy kint. Minden mindennel összefügg.
2018. november 13., kedd
A felső bandhák hatásai
Újabb részlet a Krishnamacharya-könyvből:
"2. Nábhó múdra: Hajtsuk fel a nyelvünket a szájpadláshoz úgy, hogy a nyelvünk hegye a nyelvünk tövéhez ér. Szívjuk be a levegőt és tartsuk benn addig, amíg csak lehet. A jógábhjászí mindig és mindenhol követheti ezt a gyakorlatot, a helytől és időtől függetlenül, bármilyen tevékenységet végezzen is.
"2. Nábhó múdra: Hajtsuk fel a nyelvünket a szájpadláshoz úgy, hogy a nyelvünk hegye a nyelvünk tövéhez ér. Szívjuk be a levegőt és tartsuk benn addig, amíg csak lehet. A jógábhjászí mindig és mindenhol követheti ezt a gyakorlatot, a helytől és időtől függetlenül, bármilyen tevékenységet végezzen is.
Hatásai:
Megszünteti a test gyengeségét, és erőt ad.
(Egyes
leírások szerint a szusumná két aspektussal rendelkezik: a test
elülső oldalához közelebb esik az áróhi-pantha, vagyis a
felfelé haladó energiavezeték, míg a test hátulsó oldalához
közel helyezkedik el az avaróhí-pantha, vagyis a lefelé haladó
energiavezeték. Amikor a nyelvünk alját a szájpadlásunkhoz
nyomjuk, akkor összekapcsoljuk ezt a két vezetéket, és az energia
körforgása felerősödik a két nádíban. Ezáltal egyensúlyba
kerülnek a spirituális törekvések és a fizikai kötelességek,
valamint a csakrák érzelmi (elülső) és akarati (hátulsó)
aspektusai is.)
3.
Uddíjána bandha múdra: Húzzuk be a
köldököt olyan módon, hogy a gerincoszlopnak nyomódjon, és a
hasunk legyen behúzva.
Hatásai:
A prána váju bekerül a szusumná nádíba és így a
gyakorló legyőzheti a halált.
(Az
uddíjána bandha gyakorlásának legjobb módja, ha báhja
kumbhakával (külső légzésvisszatartással) együtt végezzük. A
prána váju természeténél fogva felfelé áramlik, és először
meg kell fordítani az áramlásának irányát a torokzár
(dzsálándhára bandha) alkalmazásával. Ezután a pránát
egyesíteni kell a felfelé fordított apánával a köldökben. Az
uddíjána bandha felfelé tolja ezt az egyesült energiát a
Kundalinível együtt, így a gyakorló eléri az önmegvalósítást,
és legyőzi a halált, mivel megvalósítja a tudat örök
természetét.)
4.
Dzsálándhára bandha múdra: Helyezzük az
állunkat négy hüvelykre a nyakunk alá, nyomjuk szilárdan a
mellkashoz és tartsuk fenn ezt a helyzetet.
Hatásai:
Megtisztítja az összes nádít és csakrát az alábbi
helyeken: a nagylábujjak és a hüvelykujjak, a sarkunk teteje, a
térdek, a combok, a nemi szervek, a köldök, a mellkas, a nyak, a
két szemöldök közötti rész, a fej, és a brahmarandhram
(a fej teteje); valamint a Kundalinít is felébreszti."
(A
dzsálándhára bandhát is légzésvisszatartás közben tudjuk
teljes intenzitással gyakorolni, de ezt a múdrát mindkét kumbhaka
(üres és teli tüdővel végzett légzésvisszatartás) során is
gyakorolhatjuk.)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)