2019. január 31., csütörtök

A felfüggesztett elmeállapot

Újabb részlet Gregor Maehle Szamádhi-könyvéből:
"Képzeljük el egy pillanatra, hogy sikerült megszilárdítanunk ezt az elmeállapotot, és most a következő szintre lépünk, amit Vjásza ékágrának, vagyis egy pontra irányított elmének nevez. A Jóga-szútra és a rádzsa-jóga java része ennek az egyhegyű elmeállapotnak az elérésével foglalkozik. A rádzsa-jóga lényege az objektív (tárggyal rendelkező) szamádhi, és a Jóga-szútrák java része is ezzel foglalkozik. Ez azt jelenti, hogy a jóga metafizikájának gyakorlati magyarázatán túl, a szútrák a jógik azon kis százalékához szólnak, akik elérték az egyhegyű (ékágra) elmét. Az egyhegyű elme tradicionális meghatározása az, hogy a gyakorló három órán keresztül eltérülés nélkül tod koncentrálni egy tárgyra. Ez a képesség, hogy egy dologra koncentráljuk, amíg annak teljes mélységét fel nem fogtuk, nagyon erőteljessé teszi az elmét és így válunk képessé az objektív szamádhira.
De Vjásza modellje nem ér itt véget. Az egyhegyű (ékágra) elme után következik a felfüggesztett (niródha) elme. A felfüggesztett eme az, amely leáll, miután végrehajtotta a kitűzött feladatot. Mind ahogyan egy izom is leáll, miután felemelte a súlyt, a niródha elme abbahagyja a gondolkodást, amikor beteljesítette a feladatát. Az upanisadok arról beszélnek, hogy ez az elme a munkája végeztével visszatér a szívbe.
Ha megfigyeltük a modern elme működését, akkor észrevehetjük, hogy miután végrehajtottuk a munkánkat, az elménk annyira izgatott állapotban van, hogy vagy innunk kell, hogy ellazuljunk, vagy erős stimulációra van szükségünk, például meg kell néznünk egy TV- vagy mozifilmet, hogy az elménk kikapcsoljon. Amikor elérkezik a lefekvés ideje, az elménk nem tud megnyugodni anélkül, hogy ne innánk még egy kis alkoholt vagy ne vennénk be altatót. Amikor felébredünk, az elménk annyira tompa és nyomott a bevett gyógyszerektől, hogy kávéval vagy még erősebb stimulánsokkal, például kokainnal vagy metamfetaminnal indítjuk be ismét. Ez talán túlzásnak tűnhet, de a civilizációnk ebbe az irányba halad: vegyél ben olyan gyógyszert, amilyen elmeállapotot szeretnél elérni.
A felfüggesztett (niródha) elme, melyről Vjásza beszél, hajlamos a tárgy nélküli szamádhira. Patandzsalí keveset beszél a tárgy nélküli szamádhiról. Megemlíti, hogy az objektív szamádhi után következik, de csak egy kategóriáját sorolja fel. Elmagyarázza a gyümölcsét, amikor azt állítja, hogy végső soron elvezet a spirituális szabadsághoz (a kaivaljához). A tárgy nélküli szamádhi e leegyszerűsített megközelítése furcsának tűnhet, főleg ha az alsóbb ágakkal (az ászanáról, pránájámáról és a Kundaliní meditációról szóló jógikus tanok nagyon összetettek) kapcsolatos részletgazdag megközelítéshez hasonlítjuk. Ennek az az egyszerű oka, hogy a tárgy nélküli szamádhi nem tartozik a Jóga-szútra vagy a rádzsa-jóga tárgykörébe. Amikor a jógi túllép az egyhegyű (ékágra) elmeállapoton és eléri a felfüggesztett (niródha) elmét, akkor túllép a rádzsa-jógán és belép a gjána-jóga világába. A gjána-jóga a Brahma-szútra és az upanisadok felségterülete. Röviden tárgyalni fogom a gjána-jógát a 8. fejezetben.
Jógi, vagy történész – miről szól valójában a jóga?
A rádzsa-jóga nem egy olyan rendszer, ami mindenkire egyformán érvényes. Igazából csak a jóga-gyakorlók szűk rétegének felel meg – akik beteljesítették az alsó ágakat, de még nem állnak készen a tárgy nélküli szamádhira. Bár a Jóga-szútra metafizikai aspektusa általában a jógára vonatkozik, gyakorlatai elsősorban az egyhegyű (ékágra) elmében megszilárdult jógiknak szólnak. Az oszcilláló vagy zavart elmével rendelkezők túl haladónak találnák ezeket a módszereket, míg a felfüggesztett elmével rendelkezők túlzottan bevezető gyakorlatnak találják. Ezt azért említem meg, mert a nyugati tudósok gyakran elkülönítve próbálják vizsgálni a Jóga-szútrát. Különválasztják Patandzsalí jógáját a jóga egyéb formáitól, és a jóga történetét az egymásnak ellentmondó iskolák harcaként próbálják bemutatni. Ez érdekes lehet a történész számára, de egyáltalán nem érdekli a gyakorlót. A gyakorló jógi számára csak egy jóga tradíció létezik, és a Jóga-szútrát az összes többi jóga-írással együttvéve kell tanulmányozni. A szútrákban leírt jóga önmagában sohasem lehetne sikeres, legalábbis nem azon kevés technikai részlet alapján, melyet Patandzsalí szövege tartalmaz.
Minket az érdekel, hogy az egyén számára mely módszerek alkalmasak és a fejlődésük mely szintjén. Az egyik ember módszere teljességgel eltérhet egy másik ember számra megfelelő módszerektől, aki más szinten áll. A gyakorló számára a jóga egy. Egy nagy eszközkészlet, melyből kiválasztjuk a megfelelő módszereket a fejlődésünk megadott fázisában, az pedig másodlagos, hogy mely sásztrában (szent szövegben) voltak leírva ezek a technikák. Nincs jó vagy rossz, nincs szútra-jóga vs hatha-jóga, nincs puránikus vagy gíta-jóga, csak egy kérdés van: „működik-e az adott helyzetben, vagy nem?”

2019. január 30., szerda

A kristálykoponya és a jaguár-pap

Mivel a múltkori utazásomban megjelent a kristálykoponyám, a tanítóim között, úgy éreztem, hogy érdemes lenne pontosabban rákérdezni a kilétére és a szerepkörére, ezért ennek a témának szenteltem egy lélekutazást. A kristálykoponyával kapcsolatban már utaztam korábban, de még további részletekre is kíváncsi voltam. 

Amikor átkerültem a szellemi valóságba, az Életfánál találtam magamat, és a sasom megjelent, hogy elvigyen a Kristálykoponya tudatosságába. Az Életfa közepén utaztunk felfelé, egy fényalagútban. Ez olyankor szokott történni, amikor nagyon magasra kell feljutni. A sasom lassan, méltóságteljesen piruettezett fölfelé, mint egy dugóhúzó, és pedig a nyakába kapaszkodtam. Végül felértünk egy hatalmas kristálykoponyába, és a belsejébe kerültünk. Elindultunk, hogy körülnézzünk, és számtalan kisebb-nagyobb kristálykoponyát láttunk, melyeknek a Földön vagy más bolygórendszerekben megvannak a kiterjedései, de mind kapcsolatban állnak ezzel a központi tudatossággal. Végül megtaláltuk az én kis kristálykoponyámat, mely összetéveszthetetlen szarkasztikus grimaszával vigyorgott rám. Hirtelen ez a koponya is elkezdett tágulni, és beléptünk a belsejébe. Ott megint megtaláltuk ugyanezt a kopnyát, ismét kitágult, és megint beléptünk a belsejébe. Mindez hétszer ismétlődött meg, és a hetedik koponya előtt megállva egy olmék jaguár-pap jelent meg előttem a koponyából. A koponya maga Braziliában készült nem olyan rég, de amikor egy ilyen koponya elkészül, akkor egy szellemi entitás birtokba veszi, és a koponya olyan valakihez fog kerülni, aki képes kommunikálni vele és hasznát veszi a benne lakozó tanító képességeinek. 

Megkérdeztem a jaguár-papot (aki a múltkori cserkúti hétvégén is megjelent és részt vett a csoportos gyógyításban, hogy milyen képességei vannak, és miben fog segíteni nekem. Erre vetett egy bukfencet ás átváltozott emberré, majd vissza jaguárrá. A jaguár-papok vagy sámánok különleges képessége az alakváltás, és az olmék, azték, maja kultúrákban is az egyik fő istenségként imádták a jaguárt. Azt mondta, hogy mindig megmutatja nekem az igazságot, és segít átlátni az illúzió és a megtévesztés fátylán. Még olyankor is, ha ez az igazság nem kellemes. Meg fogja mutatni, hogy melyik döntésnek mik a következményei, olyan esetben is, amikor több döntési lehetőség áll előttem, vagy az előtt, aki segítségért fordul hozzám. Az ilyen látnoki munkánál eddig is ösztönösen használtam a kristálykoponyát. Meg fogja mutatni az igazságot azzal kapcsolatban, hogy ha valaki beteg, akkor meg fog-e gyógyulni vagy sem, és hogy mit kell megtanulnia a betegségéből. A jövő persze nem egy teljesen fix dolog, de meg fogja mutatni azt, ami a jövőből látható, amikor szükségem van rá. Mivel egy ősi lélek, aki évezredek óta itt van a Földön, és közvetlen bejárása van a Kristály-tudatosságban felvésett információkhoz, a múlttal kapcsolatos kérdéseimre is meg tudja adni a válaszokat. 

Cserkúton az egyik páros gyakorlatnál a partnerem feltette azt a kérdést az erőállatának, hogy mikor találkoztunk először mi ketten, és azt válaszolta, hogy az aztékok világában. Erről a kultúráról még nem sok emlék vagy ismeret jött fel bennem ezidáig, de lehet, hogy innen is fogok kapni majd valamiféle inspirációt vagy ismeretet. Megköszöntem a jaguár-papnak a válaszokat, és visszatértem a külső világba. 

2019. január 29., kedd

Az oszcilláló elme

Újabb részlet Gregor Maehle Szamádhi-könyvéből:
"Mivel a materialista elme túlzottan kötődik a testhez, az összes elérhető jóga-technika közül csak az ászanához tud kapcsolódni. Az ászana elfogadható számára, mivel képessé tesz bennünket arra, hogy érzékeljük a testünket, segít az egészségünk fenntartásában, és még jól is fogunk kinézni tőle. Mivel a materialista elme a testtel azonosítja magát, az élethossza és az élvezetre való képessége növelésére törekszik – és a jó egészséget egy eszköznek tekinti ehhez. Többé-kevésbé az idő pazarlása lenne a materialista elmének bemutatni a jóga filozófiáját vagy a jóga magasabb aspektusait. A végeredmény valószínűleg az elzárkózás lenne.
Az elme harmadik szintjét Vjásza rendszerében, a viksiptát általában „zavartnak” vagy „oszcillálónak” szokták fordítani. Ez az elme oda-vissza oszcillál aközött, amikor néha megpillantja az emberi lény örök lényegét, vagy a Természetben megnyilvánuló isteni szépséget; és a Természettől és Istentől való elszigetelődés állapota között. Az oszcilláló elmét meg lehet szilárdítani a jóga összes fő aspektusának napi szintű gyakorlásával, beleértve az ászanát, kriját, pránájámát, és a Kundaliní-meditációt. Általában ezt a folyamatot nevezik a jóga nyolc ágának, de a valóságban általában csak az első héttel foglalkoznak.
Bár a Jóga-szútra felsorolja a nyolc ágat, nem írja le őket részletesen. Ha több információra akarunk szert tenni, akkor más szövegeket is tanulmányoznunk kell, mint például a Jóga Jágjavalkját, a Vaszistha Szamhitát, a Jóga Góraksatakát, a Hatha-jóga Pradípikát, a Hatha Tatva Kaumudít és másokat. Az odaadás jógája, vagyis a bhakti-jóga is képes megszilárdítani az oszcilláló elmét: ennek gyakorlásával kapcsolatban főleg a niródhát és a puránákat érdemes tanulmányozni, például a Bhágavata Puránát. Az az ideális, ha kombináljuk a két jóga-rendszert – a technikait és az odaadót.
Az „elme munkája” minden olyan munkát magában foglal, amire az életben szükség van. Az élőlény nem azért lett teremtve, hogy tétlenségbe merüljön, amíg nem tűnik el valamilyen megfoghatatlan nirvánában, hanem azért teremtetett, hogy éljen és kifejezze magát. Például, ha egy mérnök elméje hajlik a felfüggesztett (niródha) állapotra, akkor tervezhet egy hidat, és amikor készen van, akkor egyszerűen visszalép a természetes állapotába (a tárgy nélküli szamádhiba). Nem fogja azzal tölteni az idejét, hogy lényegtelen témákra gondol, ahogyan mi szoktuk manapság. Miután elérte a célját és megoldotta az előtte álló problémát, a niródha elme természetszerűen abbahagyja a gondolkodást és visszatér Isten szívébe. Az ilyen elme számára nincs konfliktus a világban történő cselekvés és a misztikus állapot megtapasztalása között."

2019. január 28., hétfő

Spirituális titkok



Többször nekem szegezték a kérdést, hogy miért írom meg mindig a blogban a lélekutazásaim és transzélményeim belső tartalmát. Az ilyet nem szokás nyilvánosságra hozni, inkább titokban szokták tartani, mert különben veszít az erejéből. Eddig nem tudtam pontosan, mi ihletett arra, hogy mindezt leírjam, és közreadjam, kockáztatva azt, hogy nevetség tárgyává teszem magamat, vagy egyesek nem értik meg, illetve félreértik azt, amit írok, sőt még azt is, hogy az egómat növelem vele. Így hát elérkezettnek láttam az időt, hogy a szellemvilág elé tárjam ezt a kérdésemet, miszerint: "Leírhatom-e a transzélményeimet, illetve mi ennek a célja?" Ezt a kérdésemet tettem fel a mai sámándobos lélekutazásom előtt, és alább olvashatjátok, hogy mi történt ezek után.

Az Életfánál találtam magamat, és szépen sorban megérkeztek az erőállataim: a sas, majd a farkas, az oroszlán, és végül a sárkány. Leültek egy körben az Életfa mellett, és hallgattak. Utána elkezdtek érkezni a tanítóim is. Először Odin jelent meg nyolclábú lován, a Sleipniren, majd Yuna, az ausztrál varázslónő, akivel most hétvégén találkoztam először a cserkúti elvonuláson. Utána, legnagyobb csodálkozásomra, a kristálykoponyám jelent meg, és odaült a körbe a többiek mellé. Ezután Oguz következett, akit az ilyen lélekutazások során mindig úgy szoktam látni, hogy egy nagy barna medvebőr köpönyeg van a hátán, egy medve feje a fejdísze, és ő maga alatta ragyog. Végül maga az Úr Siva is megjelent, és jóga-ülésben a kör közepére telepedett. Ő a többieknél is hatalmasabb volt, és mindenki megcsodálta. Később Siva is átlebegett a kör kerületére, és úgy ültünk körben, mint a Jedi-tanács mesterei, plusz én, a padaván. Ekkor nem egyikőjük szólalt meg, hanem mintha mindannyian közösen, telepatikusan közvetítették volna felém a gondolataikat:

"Azért akarjuk, hogy leírd az utazásaidat és a sámáni úton szerzett tapasztalataidat, hogy mindenki megismerhesse ezt az utat, és megértse, hogy ez nem csak valami különleges emberek kiváltsága, hanem bárki elindulhat ezen az úton, ha elegendő az őszintesége és a kitartása. Szeretnénk, ha mindenki megértené, aki készen áll a spirituális tudás befogadására és a belső útra lépésre, hogy a tudás és az igazság nem kötődik egyik vagy másik hagyományhoz, kultúrához, korhoz, hanem mindig, mindenki rendelkezésére áll, még ha ezer arca is van. Éppen ezért neked különböző kultúrákból származó aspektusaiban fog egyszerre megjelenni, azokban a formákban és szimbólumokban, melyeket előző életeidben megtanítottunk neked. De az utadat csak addig írhatod le, amíg meg nem kapod a sámán-beavatásodat. Utána már nem lenne haszna közreadni azt, amit tapasztalsz, elegendő az út elejét megmutatni. Beavatásod után olyan dolgokat fogunk megmutatni neked, amivel a közönséges halandó nem tudna mit kezdeni. De meg fogjuk majd mutatni neked, hogyan és mire kell tanítanod másokat."

Ekkor az Úr Siva kinyitotta a harmadik szemét, és a kör közepén lévő néhány száraz fűszálra pillantott vele. A fűszálak, mint a nagyító fókuszpontjában, először illatos füstöt kezdtek árasztani, majd lángra lobbantak. A tűz fokozatosan növekedett, míg egy szertűz nem lett belőle. Ekkor azt sugallták nekem, hogy áldozatot kell felajánlanom a tűzbe. „De mit?” - kérdeztem. "Az ételedet, az italodat, a családtagjaid iránt érzett szeretetedet, a kapcsolataidat, a tudásodat, a munkát, amihez vonzódsz, a ragaszkodásaidat, a vágyaidat. Ajánld fel mindezt a tűzbe, és meg fog tisztulni az életed minden aspektusa." Ezek után az egész testemet fel kellett ajánlanom a tűznek. Lassan beléptem a lángok közé, és éreztem, ahogy a meleg tűz átöleli a testemet. Először a Föld elemet tisztította meg a testemben, hamuvá égetve a csontjaimat és a szilárd szöveteimet. Majd a víz elemet párologtatta el az áldozati tűz. Utána a tűz elem belépett a sejtjeimbe, egyesült a sejtekben, az idegpályáimban és az aurámban áramló tűzenergiával, és megtisztította azt. Ezután a levegő elem következett, minden áramló levegő és életerő megtisztult a finom fizikai testemben. Végül az éter, a tér következett. Dimenzióról dimenzióra járta át a tisztító tűz a létezésem kiterjedéseit, mindent, amiről azt hittem, hogy vagyok, és mindent, ami korlátozott, különválasztott az Univerzumtól és annak lényeitől.

Azt éreztem, hogy a tűz fokozatosan járja át és izzítja át a csakráimat, lentről felfelé. Mindegyik csakrám három aspektusban volt jelen: az alsó világban (Árnyék-Én), a középső világban (hétköznapi valóságom) és a felső világban (a Magasabb Én). Így megtapasztalhattam a szerves kapcsolatot a makrokozmosz háromszor hét világával és a mikrokozmoszom belső vetületeivel. Fokozatosan haladt a tűz felfelé az alsó gyökércsakrán keresztül a szex vagy szakrális csakrába, majd a köldök/hatalom csakrájába, és végül a szívbe. Amikor a tűz megtisztította a szívcsakrámat, akkor megjelent előttem az Égtükör, amit már korábban is láttam egy látomásban. A nagy, napsárgán világító kerek medál egy lávakövekből álló gyöngysoron volt. Bár a látomásomban a tanítók a nyakamba tették az Égtükröt, ami a sámáni beavatás egyik kelléke, azt mondták, hogy a hétköznapi valóságban csak Oguztól kaphatom meg. Napkereszt, szigonyok és kígyók voltak a medálon, amennyire láttam.

A tűz tovább haladt felfelé, a torok-, majd homlok-, végül koronacsakrámat is elérte, és mindhárom aspektusát megtisztította. Ekkor a lángok lassan elkezdtek csökkenni, kékes fénybe váltottak át, majd eltűntek, csak én maradtam ott, a tűz színeiben ragyogva, mely egész testemet átizzította. A szertartás ezzel lassan befejeződött, és az Úr Siva eltűnt, majd a tanítók is elmentek. Csak az erőállataim maradtak ott velem, akik táncra perdültek, mint ahogy akkor szoktak, amikor valami rendkívüli esemény történik velem.

Táncolva odakísértek a Halhatatlanság Tavához, melyben a Nornák, a sorsistennők fonják a sors fonalát. Beleálltam a vízbe, a három istennő pedig körbevett, és réz, ezüst és aranyszálból süveget kezdtek fonni a fejemre, majd egy hosszú ujjú, világító kabátot is fontak körém, mely egészen a földig ért. Megkérdeztem, hogy mit jelent a három különböző szál, és ezt válaszolták: "A réz az anyagi kötelességeidet jelenti, az ezüst az erkölcsi, az arany pedig a spirituális kötelességeidet. Ha mindig igyekszel eleget tenni mindháromnak, akkor a süveg és a köpeny meg fog védeni az ártó hatásoktól és a balszerencsétől."

Megköszöntem az áldást a Nornáknak, és visszatértem a külső tudatállapotba. Úgy érzem, hosszú út áll még előttem, de annak örülök, hogy kapok hozzá útmutatást.

2019. január 27., vasárnap

Utthita haszta pádángustászana

Újabb részlet a Krishnamacharya-könyvből:

"18. Utthita-haszta-pádángusthászana (4.49-51)
Először nyomjuk előre a mellkasunkat és álljunk egyenesen, egyenlő súlyelosztással. Miközben így állunk, ellenőrizzük, hogy a fejünk, nyakunk, hátunk, csípőnk, karjaink és a lábaink egy vonalon vannak -e, és nézzünk az orrhegyünkre. Tartsuk összezárva a lábainkat. Most lassan emeljük fel az egyik lábunkat és tartsuk fent a pozíciót úgy, hogy a nyújtott lábunkat a köldök magasságában tartjuk. Ne hajlítsuk a térdeinket, és a lábunk is legyen végig egyenes, amíg a levegőben van. Miután sikerült 3/4-ig emelni a lábunkat segítség nélkül, fogjuk az azonos oldali kezünk első három ujját, és szorosan kulcsoljuk a felemelt lábunk nagylábujjára. Maradjunk valameddig ebben a pozícióban. A másik kezünk legyen csípőn. A belégzés és kilégzés legyen lassú és egyyforma hosszú. Van, aki azt mondja, hogy akkor helyes a szthiti, ha azonos távolság van az álló és felemelt lábunk között. Ennek sok más formája van.
Miután egy ideig ebben a szthitiben időztünk, vigyük az arcunkat vagy za orrunkat a felemelt láb felé, és helyezzük rá. Ebben a szthitiben végezzünk récsaka kumbhakát. Vagyis teljesen fújjuk ki a levegőt a testünkből, tartsuk fent a pozíciót és anélkül, hogy levegőt engednénk a felsőtestbe, hajlítsuk meg azt. Most óvatosan húzzuk be a hasunkat, amennyire az erőnk engedi, és tartsuk bent. Maradjunk ebben a szthitiben legalább egy percig. Ekkor tartsuk egyenesen a térdünket, behajlítás nélkül. Emlékezzünk erre gyakorlás közben. Lehet, hogy eleinte nem sikerül ezt helyesen végrehajtani. De ha folytatjuk a gyakorlást a megadott szabályok szerint 10-15 napig, akkor végre tudja hajtani helyesen.
Hatásai: Az ászanának köszönhetően a testünk fontos területei – a karok, lábak, térdek, csípők, gerinccsigolyák, a farizmok, a hasunk, a nyakunk – mind megtisztulnak. Nem csak ezt segíti, hanem a tiszta vér megfelelő keringését az idegekben.
Azok, akik ezt gyakorolják, már az első napon képesek felismerni a nádí mozgásában és helyzetében bekövetkezett változásokat (Vagyis megérezzük, hogy mely területeken vannak megzavart állapotban vagy helyzetben az idegkötegek.)
Azok, akik nem képesek mindjárt az első napon helyesen végrehajtani az ászanát, állhatnak a falnak támaszkodva, feltehetik a megemelt lábukat egy asztalra, és utána kövessék a fent leírt instrukciókat. De ha így végezzük, akkor sokkal kevesebb lesz a hatása. Ha már öt vagy hat napig gyakoroltuk így, tanuljuk meg a póz végrehajtását segédeszközök nélkül Amikor eleinte támasz nélkül gyakoroljuk, eleshetünk. Ebben az esetben, miután lassan kifújtuk a levegőt, szilárdan tartsuk kint a levegőt. Ez megvéd az eleséstől.
(Az utthita haszta pádángusthászana vinyászái:
Ékam: Belégzésre emeljük meg a jobb lábunkat, és tartsuk a levegőben.
Dvé: Kilégzésre fogjuk meg a nagylábujjat.
Tríni: Kilégzésre hajoljunk le a jobb lábunkra.
Csatvári: Belégzésre egyenesedjünk fel.
Sad: Kilégzésre emeljük meg a bal lábunkat.
fogjuk meg a bal nagylábujjat.
Szapta-nava: Ugyanaz, mint a dvé-tríni-csatvári), majd álljunk vissza szamaszthitibe.)


2019. január 26., szombat

Trikónászana

4.48 Trikónászana
Újabb részlet a Krishnamacharya-könyvből:
"17. Trikónászana (4.48)
Először álljunk a tádászana krama utasításainak megfelelően. Utána, nem több, mint 3 mozhamra nyitva a lábainkat, emeljük fel az egyik kezünket, a másikat pedig vigyük lefelé egyenesen, és helyezzük a lábunk tetejére. Tanulmányozzuk ezt figyelmesen a képen. A belégzésnek és kilégzésnek egyenletesnek és lassúnak kell lennie. Gyakoroljuk ezt mindkét oldalon, ahogy itt le van írva. Ezt az ászanát legalább tíz percig kell gyakorolni. Minél lassabban és türelmesebben gyakoroljuk, annál több haszna lesz. Napról napra fejlődik az egészségünk. Az ászana hatására a hátunk, csípők, karok, nyakunk és sarkaink idegeinek tiszta vérellátása növekedni fog.
Hatásai: Ha fokozatosan gyakoroljuk ezt az ászanát olyankor, amikor a váta róga fájdalmat okoz a csípőben, a nyakunkban, a térdünkben és a könyökünkben, akkor nem csak hogy fokozatosan csökkenni fog a fájdalom, hanem meg sem fog jelenni egy idő múlva. Az összes orvosi költség megszűnik. Nincs jobb módja a csípő, nyak, könyök, térd, csukló, a hát és a köldök, területén keletkezett zsírlerakódások csökkentésére és megszüntetésére, mint ennek az ászanának a gyakorlása.
Ezt az ászanát hanyatt fekve is gyakorolhatjuk, de a tarkónkat, a hátunkat, a fenekünket és a sarkunkat is szilárdan a talajba kell nyomni. Míg azok, akiknek nincs ereje felállni és végrehajtani a pózt valamilyen probléma miatt, lefekhetnek és úgy gyakorolhatják, másoknak, akik elegendő erővel rendelkeznek, csak állva kell gyakorolniuk. Ha még azok is, akiknek nincs erejük, húsz napig gyakorolják ezt az ászanát fekve, ki fogják fejleszteni az erőt, hogy felálljanak és úgy gyakorolják.
Ha hideg van, akkor úgy is gyakorolhatjuk a pózt fekve, hogy ágyba fekszünk és betakarózunk. Ha felkelés után mindkét oldalra végrehajtjuk ezt a pózt 4-5 alkalommal, mielőtt kilépnénk az ágyból,teljesen és helyesen meg fogja tisztítani a testünket a széklettől és ürüléktől. Az idősek számára rendkívüli hasznokkal jár a póz gyakorlása. Terhes nők ne végezzék. Minden más nő szabadon és rendszeresen gyakorolhatja."
(A trikónászana vinyászái:
Ékam: Belégzésre lépjünk hátra a jobb lábfejjel, forgassuk ki a jobb lábfejet.
Dvé: Kilégzésre döntsük a törzset és vegyük fel a trikónászanát a jobb oldalra. Maradjunk benne tíz percig, ha tehetjük.
Tríni: Belégzésre hozzuk a törzset ismét függőleges helyzetbe, forduljunk át a bal oldalra, és kilégzésre hajoljunk bele a pózba bal oldalon is.
Csatvári: Tíz perc eltelte után belégzésre egyenesedjünk fel.)
Pancsa: Lépjünk vissza tádászanába.)

2019. január 25., péntek

Egység és egyéniség

Isten transzcendens és immanens aspektusát, melyről Gregor Maehle pont a tegnapi blogbejegyzésben értekezett, sokféleképpen igyekszenek megérteni és megfogalmazni a különböző,filozófusok és spirituális keresők. Az egyik legelfogadottabb értelmezés az indi filozófián belül e szaguna (tulajdonságokkal bíró) és nirguna(tulajdonságokkal nem rendelkező, vagy azok felett álló) brahman koncepciója. Ebben a megértésben Isten egy személy, a szaguna aspektusában, aki rendelkezik névvel, formával, tulajdonságokkal és cselekedetekkel, és ezeket valamilyen formában (például inkarnációként) megjeleníti a tér-idő mátrixon belül is. Egyes filozófusok szerint Isten ezáltal korlátozottá válik, tehát a személytelen és tulajdonságok nélküli, mindent átható aspektusa a magasabb rendű. Maehle azonban helyesen fogta meg a lényeget: sem Isten transzcendens, sem immanens aspektusa nem korlátozott, múlandó vagy tökéletlen. A gyakorló, kereső vagy jógi tehát bármelyik aspektus megközelítésén keresztül megtapasztalhatja Isten korlátlan szeretetét, természetét és hatalmát. 

A felszabadulás, vagy megvilágosodás állapotának elérésével kapcsolatban is létezik egyfajta kettősség, miszerint egyes transzcendentalisták Isten személyes, szaguna aspektusának elérésére törekszenek (például a bhakti követői, akár a vaisnavizmuson, akár a saivizmuson belül), míg mások igyekszenek eggyé válni személytelen, nirguna aspektusával. A kettő ellentmondani látszik egymásnak, de itt érkeztem volna el mondanivalóm lényegéhez.

Mivel Isten mindenható és az anyagi elme, logika stb. nem képes korlátozni, én az ilyen ellentmondásokat vagy egymást látszólag kizáró elvek közötti konfliktust igazából illúziónak tartom, mely csupán a kettősségek hatása alatt álló lelket képes megzavarni. Vagyis Isten egyszerre lehet szaguna és nirguna, és a lélek egyszerre léphet kapcsolatba mindkét aspektusával, vagy akár tetszőlegesen váltogathatja a kettőt. 

Mit is értek pontosan ezalatt? Tételezzük fel, hogy a gyakorló szeretné elérni a személytelen felszabadulást, vagy szájudzsja-muktit, amikor is feladja egyénisége korlátait, és beleolvad a Brahmanba, a személytelen ragyogásba. Vajon ilyenkor visszavonhatatlanul elveszíti személyes azonosságát, mely által Isten személyes (szaguna) aspektusához tudna kapcsolódni? Aligha hiszem, hogy ez így volna. Én inkább azzal a hasonlattal élnék, hogy amikor a lélek a beleolvadást választja, akkor mintegy "szögre akasztja" személyes azonosságát, de azt bármikor újra "magára öltheti", amikor szüksége van rá, vagy Isten szaguna aspektusával szeretne szeretetteljesen érintkezni. Vagyis egyszerre képesek vagyunk megtartani az egyéniségünket, és lemondani is róla, attól függően, hogy a helyzet mit kíván meg. 

Volt egyszer egy ilyen transzélményem is, amikor Sivát és Saktit láttam a koronacsakrámban, és egyszer beléjük olvadtam, mint egy fénylő pont, egyszer pedig leborultam előttük, vagy átöleltem őket. Egyszerre, vagy mondjuk úgy, hogy felváltva volt jelen az összeolvadás és a személyes jelenlét is. A kettő szerintem nem zárja ki egymást, bár az megtörténhet, hogy a gyakorló az egyik vagy másik aspektushoz vonzódik jobban, és ezért azt próbálja elérni. Én úgy gondolom, hogy a lelki tökéletesség állapota végtelenül változatos, és mindenki az egyéni preferenciáinak megfelelően tapasztalja azt meg, mondhatnám, megismételhetetlen az istenélménye. Ez nem más, mint a határtalan isten kivetülése számtalan Én-jébe, melyek által saját Lénye végtelenül változatos aspektusait képes megtapasztalni. A szamádhi állapotának gyakorlásával tehát beteljesítjük isteni küldetésünket, és lehetővé tesszük azt, hogy egyéni tudatosságunk, az isteni szikre a maga megismételhetetlen egyediségében tapasztalja meg az egyesülést vagy eggyé válást Istennel a teljes szeretetben.

2019. január 24., csütörtök

A zavart és materialista elmeállapotok

Újabb részlet Gregor Maehle Szamádhi-könyvéből:
"Sem a transzcendens, sem az immanens Isten nem rendelkezik egóval (az egó az időben és térben létező korlátokat jelenti), mivel Isten mindkét aspektusa határtalan és örök. Az egó, vagyis az „Én” nélkül, ahogy Freud nevezte, Isten nem képes individualizálódni, vagyis nem tudja korlátozni magát a tér egy bizonyos pontjára, vagy egy bizonyos időpillanatra. Itt lépünk be mi mindannyian a képletbe: mivel sem Isten transzcendentális (a tiszta tudat), sem immanens (az anyagi univerzum) aspektusa nem képes individualizálódni. Isten létezése automatikusan, a törvény alapján, végtelen számú olyan lény létezését eredményezi, mint te vagy én. Maga a létezésünk Isten individualizálódása a térben és az időben a határtalan számú élőlény formájában. A szamádhi legbámulatosabb hatása az, hogy megérezhetjük ennek a mindenütt jelenlévő és mindenható végső Lénynek a jelenlétét. Ez az „Izráel ősi Atyja” vagy „A Tao” rajtunk keresztül lélegzik és tapasztalja meg önmagát.
Megtapasztalni Őt, aki a határtalan szeretet, intelligencia, és tudat önmagunkon belül jelentős következményekkel jár. Mivel nincs erő a világban, mely fel tudja osztani Istent, teljes mértékben megtalálható mindannyiunkban, ami azt jelenti, hogy egyikőnk sem pihenhet meg, amíg nem értük el Őt lényünk minden részével. Ezt értem az alatt, amikor azt mondom, hogy a szamádhi a születési jogunk. Lényegében semmi sem választhat el Tőle, a hiedelmeinket és a tudatlanságunkat kivéve. Magunkban hordozva ezt az isteni örökséget, a kötelességünk felülemelkedni ezeken a korlátokon és megtapasztalni létezésünk valódi állapotát, ami a szamádhi.
Vjásza leírása az elme öt állapotáról – ki alkalmas a szamádhira?
Ahogy korábban is leírtuk, a rádzsa-jóga Patandzsalí jógájának csúcsút jelenti. A nézőpontunktól függően vagy a belső ágak (a dháranától a szamádhiig), vagy maga a tárggyal rendelkező szamádhi alkotja a rádzsa-jógát (mivel a tárgy nélküli szamádhit gyakran a gjána-jógához sorolják). Hogy kihez szól a Jóga-szútra, azt Vjásza öt elmeállapotról szóló modellje gyönyörűen leírja. Emlékezzünk azonban arra, hogy ez csak egy modell. Az életben nem fogunk olyan emberekkel találkozni, akinek a homlokára van pecsételve, hogy „Zavarodott” vagy „Materialista”. Mint ahogyan tudjuk, hogy a fény hullám- és részecske-természettel is rendelkezik, a körülményektől függően, az emberek is eltérő körülmények között eltérő jellemzőket fognak kimutatni. Nem ítélkezünk, és nem határozzuk meg, hogy az illető ezzel vagy azzal az elmeállapottal rendelkezik, illetve nem azonosítjuk vele.
Vjásza az első elmeállapotot ksiptának nevezi, ami annyit tesz: vad, kontroll nélküli, csapongó. Hariharánanda Áranja azt mondja a kommentárjában, hogy a vad (ksipta) elme csak egyféleképpen tud koncentrálni – ha az ellenségei megsemmisítésére gondol. Bár továbbra is abban bízunk, hogy a világközösségünk már túllépett ezen az elmeállapoton, ha meghallgatjuk a reggeli híreket, akkor megértjük, hogy azért még eléggé jelen van. Ez az elmeállapot nem alkalmas arra, hogy bármilyen tanítást kapjon a jógáról, és ha egy ilyen elmeállapotú embert a jógára akarnánk tanítani, akkor ő kételkedne a józan eszünkben.
Vjásza rendszerének következő szintje a múdha elme. A múdhát gyakran kissé hízelgően „megszállottnak” fordítják, de valószínű, hogy a „materialista” a találóbb kifejezés. A materialista elme elsősorban a test megszállottja – hogy néz ki, mennyire vonzó, mennyi a szexuális energiája és az egészsége. A materialista elmeállapotban lévők hajlamosak a testre korlátozni magukat; nem hisznek a halhatatlan lélekben vagy önvalóban. Éppen ezért számukra a test nagy fontossággal bír. A materialista elmét a pénztárcája is megszállva tartja, mivel a vagyon és tárgyak megszerzésének, felhalmozásának szemszögéből nézi a világot. Nem meglepő tehát, hogy a materialista elme másokat is az alapján ítél meg, hogy mennyire vonzó a testük és a bankszámlájuk, vagy az ingatlanvagyonuk. A materialista elme a genetikai utódok megszállottja is. Bár fontos, hogy szeressük a gyerekeinket és a szüleinket, a materialista nem képes elfogadni azt a tényt, hogy az emberiség egy világméretű család, és minden lény felé vannak kötelességeink.

-->

2019. január 23., szerda

Vizek árján megpihenve - 3. nap

Vasárnap reggelre ébredtünk. Ismét jó meleg volt a kályha éjszaka, most már csak takaróztam a hálózsákommal, és elég hosszan tudtam aludni, különösebb álmok nélkül. Reggel már kávéval indítottunk, majd fogmosás és újabb jeges fürdő következett. Most kivittem két fakérget, hogy arra álljak, amíg merem magamra a patakvizet. Így az nem fagyott le, és még szappanozni is volt időm egy kicsit. Ez a minimális higiénia nagyon jólesett, főleg, mivel az előző napi favágás után olyan volt a szagom egész éjszaka, mint egy ázott farkas-falkának. 

A reggeli után beültünk a szertartás-szobába, és szellemhajós, utazós dalokat énekeltünk Oguz vezetésével. Ez alkalommal a szellemhajó-gyakorlatra külön nem került sor, mégis olyan szuggesztív volt maga a dal és a dobolás, hogy én már az egész csapatunkat egy nagy szellemhajón láttam, amint egy széles, arany hullámokban csillogó folyón haladunk Egyiptom, majd Ausztrália felé. Utána Oguz a dobról beszélt. Elmondta például, hogy a dob beszakadása jelenthet valamilyen jelentős életeseményt, akár tragikusat is, melynek a fájdalmát átveszi a dob. Az erőállat elvesztéséről, haláláról, betegségéről is beszélt. Több olyan példát is hozott, amikor valakinek meghalt az erőállata, és ő maga is meghalt valamilyen értelemben, és utána más emberként élte tovább az életét. A tanulság egy része az volt, hogy vigyázni kell a dobra, etetni-itatni kell, és az erőállattal is foglalkozni kell, ha nem akarjuk elveszíteni. 

Ezután egy közös gyógyítást végeztünk, ugyanannak az agydaganatos hölgynek küldtük az energiát, mint két korábbi alkalommal. Körbeálltunk és elkezdtünk dobolni. Azt láttam, hogy a beteg tündér-ruhában fekszik, és négy sámán érkezik, hogy gyógyítsa. Az első az ausztrál sámánlány volt, akivel tegnap találkoztam először, és most a nevét is megmondta: Yunának hívják. Ma utánanéztem, van egy ilyen nevű városka Ausztráliában, és bennszülött nyelven a Yuna orrlyukat jelent. A második sámán egy mexikói jaguár-pap volt, talán az Olmék kultúrából lehetett, szintén ősi lélek. A harmadik egy Hathor gyógyító volt, akinek sok-sok feje és keze volt, és a szivárvány minden színében váltakozott a teste. Ő hangrezgésekkel gyógyította a beteget. A negyedik pedig a sárkányom volt, akiről kiderült, hogy egyben egy kínai gyógyító is, aki a gyógynövények szellemeivel űzi el a betegségeket. Négyen odaültek a beteg köré, és még négy szertüzet is gyújtottak maguk között. A két kezükkel vonták ki a beteg energiát a testéből, és beleküldték a tisztító szent tűzbe. Közben nagyon sok fényoszlop is látható volt fölfelé és lefelé irányba, és akkor jöttem rá, hogy más ütemben dobolok, mint a többiek. Igyekeztem ráhangolódni a ritmusra, és ekkor érzékeltem az ő jelenlétüket is, meg az erőállataikét is. Nagy körben küldtük középre az energiát a betegnek, aki lassan kibontakozott a fekvő testéből, és kékeszöld kisgyermekként felállt, a négy sámán a két kezénél fogva emelte ki. Ekkor  felettünk megpillantottam a gyógyító Buddhát, kékeszöld színben, és ekkor elkezdtem énekelni a gyógyító Buddha-mantrát. Sok-sok erőállat vett körbe minket, és egy nagy fehér és kék kupola biztosította a védelmünket. A nagy Medveapa és fölénk állt. Közben az egész testem tetőtől talpig felforrósodott, és az összes szőrszálam is égnek állt. Úgy érzem, hogy nagyon erősre sikeredett ez a közös erőfeszítés. 

Ezután egy elengedő gyakorlat volt. El kellett gondolni, hogy mit szeretnénk elengedni, itt hagyni egy erőhelyen. Én először arra gondoltam, hogy mindent szeretnék elengedni, ami akadályoz a spirituális fejlődésemben, de utána, amikor Oguz mondta, hogy fogalmazzuk meg pontosabban, az jött fel, hogy szabaduljak meg az önzésemtől. Elindultam a hegyen felfelé, és találtam egy fát. A gyökerei közötti lyukba dugtam a fejemet, és háromszor belekiáltottam: "Kérlek Titeket, Szellemek, szabadítsatok meg az önzésemtől!" Ezután el kellett fordulni, és nem volt szabad visszanézni, majd amikor elindultam visszafelé, találtam egy másik szép nagy fát. Ennek a tövében is volt egy nyílás, ide pedig felajánlottam egy kis dohányt, és doromboztam még egy kicsit, majd átöleltem a fát. 

Az utolsó délutáni gyakorlat egy bújócska volt, szintén páros gyakorlat. Két részből állt az utazás. Az első tizenöt percben a párom bújt el, és én igyekeztem megkeresni, először a három jel után kutatva, amit ott hagyott. Nem teljesen ott találtam meg, ahol elbújt: én egy hegyben lévő barlangban, egy vízesés mögött találtam rá, ő viszont egy fa tetején rejtőzött el. Utána megfordult a játék, és én rejtőztem el egy fa odújába, amit korábban láttam kint. Egészen kicsire összezsugorodtam, majd amikor megtalált, a tenyerében ismét visszanyertem mostani méretemet. Ő is megtalált, bár nem teljesen ott, ahová rejtőztem. De ebben a gyakorlatban is voltak bizonyos áthallások, melyek segítenek a belső látás és az erőállatokra való hagyatkozás kialakulásában. A záró körnél mindenkinek nagyon megköszöntem az élményeket, el is feledtem, hogy szombat este Gergely mesélt még nekünk meséket. Az első kettőt még ébren hallgattam, de az utolsóba belealudtam. Viszont ez a mesére történő elalvás teljesen a gyerekkori nosztalgikus hangulatomba repített vissza, jó volt ezt megélni. Sok mindenkitől kaptam pozitív és fontos impulzusokat, és nagyon köszönöm Oguznak is, hogy megszervezte ezt az elvonulást. Remélem, hogy máskor is eljutok még Cserkútpusztára.

2019. január 22., kedd

A transzcendens és immanens Isten

Újabb részlet a Szamádhi-könyvből:
"Miért nem vesszük komolyan az ősi tanításokat?
Egyfelől létezik az a hiedelem, hogy az őseink primitív, barbár és agyatlan vademberek voltak, akiket messze meghaladtunk. Minél többet tanulmányozom az emberiség spirituális történetét, annál inkább hiszem azt, hogy a mopdern ebner valóban bölcs, és még fejlett is a technológia tekintetében, de a bölcsesség, spirituális érettség, és a természettel való harmonikus együttélés terén ők voltak a fejlettebbek. Nagyon sokat taníthatnak nekünk. Emlékeztetni kell magunkat, hogy hallgassunk az őseink hangjára, akik hihetetlen örökséget hagytak ránk a történelem folyosóink keresztül. Ha nem vesszük annyira komolyan a modern vívmányainkat, sokat tanulhatunk az ősi tanításokból, melyek vállán állunk ma.
Megtörténhet az is, hogy a régi tanítókat nálunk magasabb rendűnek tekintjük, hogy a modern élet túlzottan komplex, vagy hogy nem vagyunk méltóak a szamádhira. A modern emberi lény ugyanúgy van felépítve, mint ötezer éve. A struktúránk nem különbözik az ősi tanítókétól. Ha elolvassuk az egész Mahábháratát, el kell ismernünk, hogy akkoriban is meglepően összetett volt az élet, és a társadalom, szinte megfejthetetlen útvesztőt alkotott. Igen, lehet, hogy az élet manapság gyors, de a mi választásunk az, hogy megmaradunk az ambíció és versenyszellem gyorsítósávjában, vagy lelassulunk a belső szemlélődés és betekintés sávjában. A jóga annak a módja, hogyan pillantsuk meg mindazt, ami általában elkerüli az éberségünket, mivel úgy tűnik, mintha az élet tovasuhanna a visszapillantó-tükrünkben. Elfelejtjük, hogy a mi választásunktól függ, hogy melyik sávban haladunk, és mi ülünk az életünk vezetőülésében.
A transzcendens Isten, az immanens Isten, és az Én
Egy másik káros hozzáállás az, hogy „méltatlannak” tartjuk magunkat a szamádhi elérésére. Egy radikálisan eltérő elképzelést szeretnék javasolni azoknak, akik nem érzik méltónak rá magukat: a szamádhi a születési jogunk és isteni kötelességünk! Ennek indoklását részletesebben is ismertetni fogom a nyolc szamádhi ismertetése után. De álljon itt egy kis összefoglaló: A kirakós játék első darabja Alfred North Whitehead írásaiban keresendő, aki egy brit matematikus, és bár soha életében nem volt egyetlen filozófia-előadáson sem, a filozófia tanításánál kötött ki a Harvardon. Ennyire jelentősek voltak az írásai. Egyik híres könyvében, a „Process and Reality”-ben („Folyamat és valóság”) Whitehead arra a következtetésre jut, hogy Isten egy folyamat. Igen, olvassuk ezt el még egyszer: egy matematikus azt tanítja, hogy Isten egy olyan lény, mely változáson megy keresztül! Ebből a tanításból fejlődött ki a teológia egy új ága, melyet folyamat-teológiának neveznek. Ez csak látszólag áll ellentétben a szentírások azon állításával, miszerint Isten változatlan. Isten változatlan, örök, állandó aspektusát a filozófiában a transzcendens Istenként szokták említeni (Isten, aki túl van a valóságon, vagy felette áll a világnak). A legtöbb vallás Istennek ehhez az aspektusához fordul (pl. az Atya, a Brahman, a Tao). Indiában gyakran Sivának nevezik, de számos más névvel is illetik. Istennek azt az aspektusát, melyre Whitehead utal filozófiájában – és melyet az indiai gondolkodás Saktinak vagy Prakritinek nevez – az immanens Istennek nevezik (az itt és most jelenlévő Isten), vagyis Isten megtapasztalható aspektusának.
A transzcendens Isten a tiszta tudat, de a tudatnak szüksége van valamire, amin visszatükröződik, hogy a tudatosság minősége megnyilvánulhasson, és ez automatikusan elvezet az immanens Istenhez. Az immanens Isten e kozmosz, és minden, benne fellelhető élet kifejlődésének 14 milliárd éves története, Sri Aurabindo azt írta a Jóga szintézisében, hogy a Természet (Prakriti) a jóga sok milliárd éves cselekvése, mellyel minden anyagot és az összes életet Isten-szerűvé szeretne változtatni."

2019. január 21., hétfő

Vizek árján megpihenve - 2. nap

Az első éjszaka viszonylag jól telt, mivel az elvonulásunk egyik résztvevője már csütörtök délután megérkezett a házba, és felfűtötte azt valamennyire, mire mi odaértünk pénteken. Így péntek estére a nagy kályha már jó forró volt, én pedig szerencsére odafértem pont a kályha elé. Jól meg is izzadtam azért az éjszaka első felében, plusz az elalvás is nehezen ment, mivel délután ittam egy kávét, nehogy belealudjak az esti utazásokba. Amikor végre elült a beszélgetés a szobában és elaludtam, mély, álomtalan alvásba zuhantam, melyből csak egy bekapcsolva felejtett telefon ébresztő zenéje húzott ki hajnali fél hatkor. Miután sikerült megtalálnunk és hatástalanítanunk a telefont, azon gondolkodtam, hogy visszaaludjak-e, vagy már keljek fel. Végül kimentem WC-re, majd visszafeküdtem, és azon gondolkodtam, hogy miért nincsenek erős álmaim ezen a különleges energetikájú helyen. Ekkor mintegy válaszképpen, elindultak az álmok. Egy nagy, narancssárga, tölcsér alakú energiakupolát láttam a ház fölött és alatt, és a tölcsérek széle egészen fánk vagy tórusz alakban visszahajolt egymásba, mint ahogyan a föld mágneses mezője is kinéz, de az epicentrum a kis cserkútpusztai ház volt. Vulkánszerűen áramlott sok-sok energianyaláb föl meg le, majd még az előző napi feladatokkal kapcsolatban is láttam álomképeket.

Amikor már többen felkeltek, és a konyhában kávéztak, beszélgettek, én is kikászálódtam a hálózsákból. A fogmosás után úgy döntöttünk négyen, hogy kipróbáljuk a fürdést a jeges patakban, és egy merőedénnyel felszerelkezve lementünk a patakpartra. A jeges víz jólesett, csak a talpam fagyott oda a hóra. Visszafelé a kezem is eléggé zsibbadt a hidegtől, de bent a házban gyorsan kiengedett mindenünk, és így fürdés után azért jobban esett tiszta ruhát felvenni. 

A reggeli után egy napszertartásra készülődtünk, kimentünk a szemközti hegyre, ahová szépen odasütött a Nap. A képen éppen a felfelé menetelő csapat látszik. Amikor Oguz vezetésével megérkeztünk, a Nap felé fordultunk és dalokat kezdtünk énekelni. Két különleges dolgot figyeltem meg: az egyik az volt, hogy a téli Nap még így délelőtt is mennyire felforrósította az egész testemet, a másik pedig egy felismerés volt: Ki az, aki pontosan a Nap alatt áll? A mi földi perspektívánkból úgy láthatjuk, hogy vannak, akik egymáshoz képest feljebb vagy lejjebb állnak, tartanak az életben, a fejlődésben stb. De a Nap-Apa minden gyermekére egyformán rásüt, és mindegyiket ugyanolyan közel érzi magához. Isten szemében a mi kis parányi egó-különbségeink teljesen eltűnnek. Ezen a pontos sikerült is letennem azt az érzést, ami pénteken még hatalmába kerített, amikor az első felszínes benyomásaim alapján elkezdtem kategorizálni és beskatulyázni a csoport-társaimat. Ez az elvonulás végére bennem és mindenkiben teljesen feloldódott, úgy éreztem. A dalok után még egy kicsit meditáltunk, majd elindultunk vissza a házhoz.

A következő egy születés-gyakorlat volt. Ez úgy néz ki, hogy egy valaki, aki meg akar születni, lefekszik egy matracra magzatpózban, a többiek pedig tulajdonképpen ráfekszenek, és átölelik, egy méhet képezve köré. Még néhányan négykézlábra állnak, és szülőcsatornát alkotnak, neki pedig a méhből kijutva meg kell születnie. A kapuban egy bába fogadja, és ő üdvözli a kinti világban. 

A tegnapi látomásom miatt úgy éreztem, hogy nekem ki kell próbálnom a születést, ezért elsőnek jelentkeztem. Jól rámnehezedett az anyaméh, és Oguz még nyomott felülről az egészen. Nekem eddig az volt a benyomásom a szülésekről, hogy a tágulás, a tolófájások és az anyuka nyomómozdulatai segítik a világra a magzatot, de itt úgy éreztem, hogy nekem kell egyes-egyedül megküzdenem ezzel a születéssel, és nem kapok segítséget senkitől, még az anyámtól sem. Igyekeztem magzatként viselkedve kúszni kifelé, és amikor már majdnem kint voltan, Helgi keze megfogta az enyémet, és a világra segített, majd nagy szeretettel átölelt. Ez nagyon jól esett, és úgy éreztem, hogy sikerült oldanom valamennyit a koraszülési traumámból és abból a magány-érzésből, mely igazából egész gyermekkoromat végigkísérte. Pontosan akkor, amikor kibújtam a szülőkapun, a Siva-szobor leesett az oltárról, ez is jelzésértékű volt Oguz szerint, bár nem szügségképpen rossz jel. Ezt is kötni tudtam az előző napi látomásomhoz, amikor visszabuktam Sivától a Földre, hogy újraszülessek. Többen is vállalták még a megszületést, és én már ott a méh, illetve a szülőcsatorna részeként segédkeztem. Voltak megrázó és megindító megtapasztalások, de ezekről nem beszélhetek, mert a csoport titkait tiszteletben kell tartani.

Ebéd után házimunka várt ránk: az asszonyok elmentek vízért a forráshoz, a férfiak fát gyűjtöttek az erdőben, én pedig a favágásnak estem neki. Ez olyannyira jól sikerült, hogy jó kis izomláz van még most is az alkaromban és a hátamban, de a combomban is, bár az talán inkább a születés-gyakorlattól. Miután minden házimunkát elvégeztünk, és közben jól be is fűtöttünk, kezdetét vette a délutáni program egy kis énekléssel. Azt követően a kezünkbe vettük a pénteken talált erőtárgyat, és azzal utaztunk, hogy kiderítsük, miként kell majd használni. Én a kezembe vettem a kövemet, és elindult az utazás. Először üvegszerű felületeken száguldottam át, egyik térből a másikba, majd nem tudom mi történt, mert elaludtam. A favágás után jólesett megpihenni. 

Arra ébredtem, hogy Oguz még mindig dobol mellettem, de a kő kiesett a kezemből. Újra megfogtam, hívtam az erőállataimat, és igyekeztem átlépni a szellemvilág kapuján. Ekkor feltettem a kérdésemet: mit kell kezdenem az erőtárggyal? Az a válasz jött, hogy amikor megvesszük a házat, amit már nagyon szeretnénk, hogy megvalósuljon, akkor ott kell majd beépíteni a házba, az oltárba vagy a jurtába. Ennek örültem, hiszen akkor egy kő már meg is van az új házunkból! Utána még folytatódott a dobolás, és egy hat éves körüli, bennszülött lány jelent meg előttem. Átható tekintetű, zöld szemei voltak, szőkésbarna haja, a bőre pedig barnás. Tudtam, hogy igazából egy öreg lélek van benne, valamilyen sámántanító lelke, aki ebben a gyermeki formában jelenik meg, talán hogy az ösztönösség, ártatlanság, a vérében lévő tudás hangulatát közvetítse felém. Többet nem tudtam meg róla, aztán amikor elmondtam Oguznak, ő összekapcsolta azzal, hogy előző nap az erőkövembe láttam belépni egy kígyót, a szivárványkígyót pedig nagyon tisztelik az ausztrél bennszülöttek. Illetve egy hete kaptam egy didgeridoo-t, amin több-kevesebb sikerrel gyakoroltam is minden nap az elvonuláson. Tehát egy ausztrál sámánasszony jött el hozzám, ás talán majd kiderül, hogy mit fog tanítani. Amikor Oguz a visszahívó dobszót játszotta, akkor egy kis időre mintha a kinti hegyorom horizontját láttam volna a házfalán keresztül, amint szép zöldes-lila sarki fények villognak fölötte.

A következő feladat egy páros gyakorlat volt. Egymásnak háttal ültünk a gyakorlópárommal, és egymás életfáját kellett megvizsgálni az utazásban. A gyakorlótársam elmondása szerint az én életfám egy hegy tetején állt, és sok-sok gyökere volt, amik erősen kapaszkodtak a sziklás talajba. A fa törzse erős volt és nagyon sima, az ágai-bogai pedig nagyon részletgazdagok voltak. Volt néhány lefűrészelt ága, amit nem tudok pontosan mihez kötni, talán azokra a szabályokra vonatkozik, melyeket elfogadtam és hosszú ideig követtem. A fa körül madarak röpködtek. 

Az utolsó feladat ezen a napon egy csapatjáték volt. Két kilencfős csapatra oszlottunk, és az egyik csapatnál volt egy kristály, melyet az általuk kiválasztott személy eldugott az egyik kezében. Majd kitette a kezét, és kihívott egy tagot a másik csapatból, akinek ki kellett találnia, hogy melyik kezében van a kő. Hat pontig ment a játék, és természetesen mi nyertünk. Bevetettük az összes Harry Potteres trükköt, hívtuk az erőállatainkat, hogy zavarják meg az ellenfelet, elszigeteltük a kiválasztott játékost a többiektől, rejtettük a követ, szuggeráltuk a másik kezet a választó ember elméjébe stb. Végül megnyertük, és érdekes volt ez a játék is a csapatdinamika és az egyéni önismeret szempontjából is. Jól ki is melegedtünk és el is fáradtunk, mert közben dobszóval is igyekeztünk odahatni az eredmény érdekében. Tizenegy felé lassan nyugovóra tértünk, most sokkal fáradtabban, mint első nap.

2019. január 20., vasárnap

Utthita Pársvakónászana

4.46 Utthita Daksina Pársvakónászana

 Újabb részlet a Krishnamacharya-könyvből
16. Utthita Pársvakónászana (4.46-47)
Álljunk úgy, hogy a lábaink között három mozham távolság legyen. Eleinte, amikor kezdjük a gyakorlást, elegendő az 1.5 mozham távolság is. Mint a tádászanában, a hátunknak egy kicsit sem szabad behajlítva lennie, tartsuk egyenesen. Ezután az egyik lábunk maradjon egyenes, a másodikat pedig hajlítsuk be. Engedjük le a karunkat a behajlított láb oldala mellett, és fogjuk a behajlított lábunk ujjait ugyanannak a kéznek az ujjaival. A másik karunkat kiegyenesítve emeljük fel, és tartsuk a képen mutatott helyzetben. Vagyis, ebben a szthitiben a testünk az egyik oldalra hajlik. Tartsuk úgy a vállainkat, hogy a fülünk a behajlított törzsünk a felsőtestünkhöz és a fejünkhöz nyomódjon. Maradjunk így egy darabig. Ezután térjünk vissza a korábbi pózhoz és ismételjük meg a másik oldalra is.
Ebben az ászana szthitiben, a belégzésnek és a kilégzésnek egyenlőnek kell lennie. A várható eredmények tíz napon belül fognak jelentkezni. Ha behajlítjuk a karjainkat és a lábainkat, vagy túl gyorsan végezzük a belégzést és a kilégzést, ennek az ászanának nem lesz semmi haszna.
4.47 Utthita Váma Pársvakónászana
Hatásai: Az ászana hatására a máj megtisztul, a vér mennyisége és ereje növekszik. A hasfájás, székrekedés, égető vizelet, a láz által okozott kelések és duzzanatok mind megsemmisülnek. Megfelelő és tiszta lesz a vérkeringés az ízületekben és az idegekben, és a véráram nagyon élénk lesz. Ha erős hasfájásban és puffadásban szenvedő emberek ezt a kónászanát gyakorolják a pascsimóttánászanával egy hónapig regge és este, a probléma nyomtalanul el fog tűnni.) Eleinte már az is elég, ha tíz másodpercig maradni tudunk ebben a szthitiben. Gyakorlással lassan növelni tudjuk az időtartamot. Még azoknak is, akik eleinte nem képesek megfelelően végrehajtani ezt az ászanát, sietség nélkül gyakorolniuk kell, fokozatosan megtéve az erőfeszítést és megérkezve a megfelelő szthitibe. Ha ezt gyakorolják, akkor 15 napon belül képesek lesznek helyesen végrehajtani az ászanát.
(Az utthita pársvakónászana vinyászái:
Ékam: Belégzésre lépjünk hátra a jobb lábunkkal, hajlítsuk be a jobb térdünket 90 fokos szögben (a lábszár függőleges, a comb vízszintes, a törzsünk függőleges, és egy síkban van a lábakkal, a karok pedig vízszintesek (vírabhadrászana B).
Dvé: Kilégzésre döntsük a törzset úgy, hogy meg tudjuk fogni a jobb nagylábujjunkat a jobb kezünkkel, a balt pedig vigyük előre a fejünk fölött. (utthita daksina pársvakónászana).
Tríni: Belégzésee egyenesedjünk fel a törzsünkkel vírabhadrászanába, majd forgassuk át a lábfejeinket a bal oldalra.
Csatvári: Kilégzésre döntsük a törzset úgy, hogy meg tudjuk fogni a bal nagylábujjunkat a bal kezünkkel, a balt pedig vigyük előre a fejünk fölött. (utthita váma pársvakónászana).
Pancsa: Belégzésre egyenesedjünk fel ismét vírabhadrászanába, majd kilégzésre térjünk vissza szamaszthitibe.)

2019. január 19., szombat

Szúptapáda pársvángusthászana

4.42 Szúpta pársva daksinapádángusthászana
 Újabb részlet a Krishnamacharya-könyvből:
"15. Szúptapáda Pársvángushtászana (4.42-45)
Ez az ászana 23 vinyászából áll. A 8. vinyászáig a szúpta pádángusthászana módszerét követi. A 9. vinyászában, a korábban leírt szabályok megszegése nélkül, húzzuk ki a felemelt lábat ugyanarra az oldalra (a jobb oldalra) és lassan engedjük le a talajra, miközben még mindig a nagylábujjunkba kapaszkodunk. Ebben a szthitiben a fejünk felfelé fordul, a másik kinyújtott lábunkat pedig egyenesen és a talajba nyomva tartjuk. Maradjunk ebben a 9. vinyászában legalább tíz percig és utána hajtsuk végre a tizedik vinyászát. A tizedik vinyászában hozzuk vissza az oldalt lévő lábunkat a 8. vinyásza pozíciójába, és maradjunk ott. Anélkül, hogy elengednénk a lábunkat, mozgassuk olyan módon, hogy a lábunk (vagy a vádlink) a mellkasunkat érinti a nyakunk alatt, és a lábujjat fogó karunk a nyakunk mögé kerül. Maradjunk itt. Ebben a szthitiben kissé meg kell emelni a fejünket. Vagyis hat angula távolságnak kell lennie a föld és a fejünk között. A máthamon belül ezt szammukha parivritászanának nevezik. Ismételjük meg ugyanezt a másik oldalon. Először a jobb lábbal, majd a ballal gyakorolni – ez a legkiválóbb jógi jellemzője. A 11. vinyásza ugyanaz, mint a 8., és a 12. olyan, mint a 7. A 13. vinyászát úgy hajtsuk végre, mint a 8.-at, A 14. és 15. vinyászát pedig úgy, mint a 9. és 10–et. A 16. olyan, mint a 8., a 17. pedig olyan, mint a 7. A fennmaradó 6 vinyászát ugyanúgy kell végrehajtani, mint a pascsimóttánászana utolsó hat vinyászáját. Utána térjünk vissza szamaszthitibe.
4.43 Szúpta ardhaparivritta daksinapádászana
Hatásai: Nem csak a pársva nádít tisztítja meg, de nem hagyja a pársva vájunak, hogy a testben létezzen. Megszünteti az olyan betegségeket, mint a heveny tüdőbaj. Nők ne végezzék a terhesség ideje alatt.
(A szúptapáda pársvángushtászana vinyászái:
Ékam: Belégzésre karemelés (úrdhva-vriksászana).
Dvé: Kilégzésre uttánászana.
Tríni: Belégzésre úrdhva-uttánászana.
Csatvári: Kilégzésre ugorjunk hátra csaturanga-dandászanába.
Pancsa: Belégzésre felfelé néző kutyapóz.
Sad: Kilégzésre lefelé néző kutyapóz.
Szapta: Belégzésre ugorjunk előre és kilégzésre feküdjünk hanyatt.
Astau: Belégzésre emeljük fel a jobb lábunkat és fogjuk meg a nagylábujjunkat a jobb kéz ujjaival.
Nava: Kilégzésre fokozatosan engedjük ki a jobb lábunkat a jobb oldalra úgy, hogy az egész lábunk külső oldala a talajba nyomódjék. Közben továbbra is fogjuk a nagylábujjat, és nézzünk felfelé, a bal tenyerünk pedig maradjon a bal combon (szúpta pársva pádángusthászana).
4.44 Szúpta pársva vámapádángusthászana
Dasa: Belégzésre hozzuk vissza a jobb lábunkat a törzs fölé, majd a nagylábujjat továbbra is fogva, hajlítsuk be a térdünket, és kilégzésre húzzuk a lábszárat a mellkasra, miközben az alkarunk a tarkó mögé kerül. A fejünket kissé emeljük meg, és nézzünk előre (szúpta ardhaparivritta pádászana).
Ékádasa: Belégzésre egyenesítsük vissza a jobb lábunkat ás a jobb karunkat, de ne engedjük el a nagylábujjat.
Dvádasa: Kilégzésre engedjük vissza a jobb lábunkat a talajra, savászana pozícióba.
Trajódasa: Belégzésre emeljük fel a bal lábunkat és fogjuk meg a nagylábujjunkat a bal kéz ujjaival.
4.45 Szúpta ardhaparivritta vámapádászana
Csaturdasa: Kilégzésre fokozatosan engedjük ki a bal lábunkat a bal oldalra úgy, hogy az egész lábunk külső oldala a talajba nyomódjék. Közben továbbra is fogjuk a nagylábujjat, és nézzünk felfelé, a bal tenyerünk pedig maradjon a bal combon (szúpta pársva pádángusthászana).
Pancsadasa: Belégzésre hozzuk vissza a bal lábunkat a törzs fölé, majd a nagylábujjat továbbra is fogva, hajlítsuk be a térdünket, és kilégzésre húzzuk a lábszárat a mellkasra, miközben az alkarunk a tarkó mögé kerül. A fejünket kissé emeljük meg, és nézzünk előre (szúpta ardhaparivritta pádászana).
Sódasa: Belégzésre egyenesítsük vissza a jobb lábunkat ás a jobb karunkat, de ne engedjük el a nagylábujjat.
Szaptadasa: Kilégzésre engedjük vissza a jobb lábunkat a talajra, savászana pozícióba.
Astadasa: Belégzésre üljünk fel, majd kilégzésre gördüljünk hátra csakrászanán (hátrabukfencen) keresztül csaturanga-dandászanába. Opcionálisan elegendő a felülés után hátraugrani a két kar között.
Ékónavimsatihi: Belégzésre felfelé néző kutyapóz.
Vimsatihi: Kilégzésre lefelé néző kutyapóz.
Éavimsatihi: Belégzésre ugorjunk előre úrdhva-uttánásdzanába.
Dvávimsatihi: Kilégzésre hajoljunk előre uttánászanába.
Trajóvimsatihi: Belégzésre egyenesedjünk fel (úrdhva-vriksászana), majd érkezzünk meg szamaszthitibe (Krishnamacharya ez utolsó vinyászát nem számolja).)