2013. augusztus 31., szombat

A paradoxikus légzés

Újabb részlet Gregor Maehle Ashtanga-könyvéből:

"Belégzés közben a háti gerincszakasznak meg kell feszülnie, miközben a nyaki és ágyéki szakasznak ki kell terjednie. Kilégzésnél az ellenkezője történik, ami mobilizálja a háti gerincszakasz kiterjedését. Ha a háti gerinc nem mozdul a légzéssel, akkor a nyaki és ágyéki szakasz fog kompenzálni, és e szakaszok mozgása megnövekszik. Ez többféle káros hatást is kifejt. Például, ha belégzésnél a mellkas nem mozdul (nem feszül meg), akkor a nyaki és ágyéki gerincszakasznak többet kell nyúlnia. Idővel az izmok ezeken a részeken túlzottan feszültek lesznek, és/vagy egyes csigolyák hipermobillá válhatnak, ami által nagyobb terhelésnek vannak kitéve, és ez végső soron a gerinc degenerációjához vezet.

Ideális esetben, ha a mellkast elölről és oldalról a hasizmok, hátul pedig a quadratus lumborum rögzíti, a has felső része kisé kiterjed, ahogy a rekeszizom alászáll és nyomást gyakorol a gyomorra és a hasüregre. Ez a légzés első szakasza. A második szakaszban a bordakosár oldalsó irányban kiterjed. Végül, ha a légzés teljes és mély, a mellkas is ki fog terjedni. Ebben a légzésfajtában a has és a mellkas is részt vesz. Ezért nevezhetjük hasi-mellkasi, vagy rekeszizom-légzésnek. Ez az a légzés, amit a jóga-ászanák közben alkalmazunk.

Természetes a hasfal tendenciája, hogy kitüremkedjen, amikor belégzés közben a rekeszizom leereszkedik. Azt a légzést, amelynek során belégzéskor a hasfal összehúzódik (befelé szívódik), belégzésnél pedig ellazul (kiterjed), paradoxikus légzésnek nevezik. A légzésnek ez a formája stressz vagy félelem, veszély pillanataiban jelentkezik, de az uddíjána bandha funkcióinak félreértéséből is fakadhat. Ha a hasizom felső részét is erőteljesen használjuk az uddíjána bandha során, akkor a hasfal felfelé nyomja a hasüreg tartalmát a mellüreg felé. Ez azt jelenti, hogy a rekeszizomnak erősebben kell dolgoznia. Csak úgy tudjuk a teljes belégzést végrehajtani, ha mág magasabbra emeljük a mellkast. Ez a plusz feszültség a rekeszizom görcsét okozhatja, vagy krónikusan megrövidül, és így nem képes ellátni a feladatát. Ez megfosztja az alsó hátat stabilizáló izmokat és a rekeszizom körüli szerveket a rekeszizom működésének tonizáló hatásától. A mély hátrahajlítást is akadályozza, mivel a bordák nem tudnak megnyílni. A paradox légzés könnyen megtörténhet az Ashtanga-jóga mély hátrahajlításai alatt, például a kapótászana közben, különösen, ha a gyakorlók nagy csoportban végzik, vagy amikor az oktató bizonyos minőségű végrehajtást vár el a gyakorlótól, és így stressznek teszi ki."

2013. augusztus 30., péntek

A Sárkány barlangja

A reggeli gyakorlásokon lassan fogyatkozik a létszám, úgy látszik, fárad a társaság. Pedig szerda reggel rövidre fogtam, csak az első sorozatot toltuk végig két óra alatt, utána ugyanis indultunk kirándulni. Éjszaka esett az eső, de reggelre elállt, és csak tíz körül kezdett megint cseperegni, amikor éppen indultunk autókkal Murvicába, egy innen öt kilométerre lévő településre. 

A parkolóban egy másik magyar csoport és csapódott hozzánk, akik szintén Zoran vezetett túrájára jöttek a Sárkánybarlangba. Tavaly már megtaláltuk Orsival a hegyoldalban megbújó remetelakot, de mivel zárva volt az ajtaja, nem tudtunk bemenni. Idén viszont, bár egy-két esővel kísérve, de egy olyan ember vezetése alatt tekintettük meg a barlangot, aki már tizenhárom éve vezet ide túrákat. A barlangban a tizennegyedik században egy szent élt, de már előtte is pogány termékenység-templomként funkcionált. A barlang tetejére mutatva Zoran rámutatott, hogy egy vaginához hasonlít a formája. A barlang falát díszítő számos faragás között vannak pogány faragványok, de keresztény ihletésűek is. A sárkányt, tigrist és fenevadat ábrázoló jelenet mélyebben van a sziklába vájva, így sejthető, hogy egy korábbi, pogány témájú faragványt távolítottak el, és a helyére faragták ki az Apokalipszisből származó jelenetet. 

A barlangtúra után kettő körül értünk vissza Bolba, amikorra a nap is kisütött már, így délután még tudtunk strandolni kicsit. Öttől Jin jógát tartott Orsi, amit most jobban is viseltem a megszokottnál.

Csütörtökön reggel plusz hátrahajlításokat vettünk Ashtangán, majd kimentünk az Aranyszarvra strandolni. Délután Agni Flow volt, én csináltam, Orsi mondta és igazított. Ismét rájöttem, hogy milyen alapos és embert próbáló sorozatot sikerült összeállítanom :-). De azért utána még szétküldtük magunkat a két Gyurival a húzódzkodón: 100 húzódzkodás, 200 fekvőtámasz, 100 hasgyakorlat és 100 lábgyakorlat volt az esti menü, csak utána következett a jól megérdemelt vacsora. 

Péntekre ismét remek strandidő volt, reggel egy Ashtanga 1-2. sorozat mixet tartottam, majd kijöttünk csoportképre, bár erről is hiányoztak páran. A napközbeni strandolás után úgy döntöttem, hogy egy trail runninggal búcsúzom Bractól, vagyis felfutottam a 770 méteres Vidova Gora hegyre, amelyre csak kétharmadáig jutottunk kedden Zolival. Másfél óra alatt sikerült megjárni oda-vissza, tíz-tizenkét kilométer murvás, köves, hepehupás hegyi ösvényeken. Jól ki is fáradtam, de azért utána jól esett még az Akro-jóga.

Sajnos kevesen jöttek az akróra, biztosan mindenki ilyenkor jön rá, hogy még nem strandolt eleget, nem vett ajándékokat, vagy nem nyalt elég fagyit a kikötőben. Minden esetre Ricsiék remekül főztek, azt hiszem, mindenki elégedettségére. Idén volt először olyan a tábor közönsége, hogy nagyjából mindenki a jóga miatt volt itt, nem pusztán nyaralni jött. Szombat reggel mindenki korán indul vissza, mi pedig még két napot rászánunk arra, hogy megtaláljuk a jövő évi tábor helyszínét. Utána pedig hazatérünk, keddtől tartom az órákat az Atma Centerben, és rendületlenül keresem az új Atma Budát :-).    

2013. augusztus 29., csütörtök

A háromféle karma

Újabb részlet Gregor Maehle Jóga-szútra magyarázataiból:

"4.7. karmásuklákrisnam jóginasz-tri-vidham itarésám
karma – cselekvés; asukla - nem fehér; akrisna – nem fekete; jóginah – a jógiknak; tri-vidham – háromféle; itarésám – másoknak.

A jógi karmája se nem fehér, se nem fekete, míg másoké háromféle.

Összességében négyféle karmáról van itt szó. A gonosztevő karmája fekete, mivel mások bántásának szándékával hajtja végre tetteit. A karmának ez a típusa jövőbeni szenvedést és tudatlanságot eredményez.

Az átlagember karmája kevert, vagyis fehér és fekete. H. Aranja elmagyarázza, hogy önmagában az a törekvés, hogy megvédjük a vagyonunkat, magában foglalja azt az erőfeszítést, hogy megakadályozzunk másokat annak megszerzésében. Ez azt jelenti, hogy szenvedést erőltetünk rájuk. Az egész társadalmunk aköré az elképzelés köré rendeződik, hogy versengeni kell másokkal a korlátozott erőforrásokért. Minél versenyszerűbb egy társadalom, mint például az iparilag fejlett társadalmak, annál sikeresebbé válik abban, hogy a kevésbé versenyszerű társadalmak erőforrásait is felhasználja. Ha egy ilyen társadalom részei vagyunk, és annak alapelveit követjük, akkor mi is felelősekké válunk a veszélyeztetett fajok kipusztulásáért, a törzsi kultúrák megsemmisítéséért, és a bolygó lakói többségének szánalmas körülmények között tartásáért.

Bár számtalan lehetőségünk van arra, hogy jót tegyünk, ahogy a Mahábhárata is mutatja, nem mindig leszünk képesek helyes döntéseket hozni. Az emberi élet annyira összetett, hogy néha elkerülhetetlenek a hibás döntések. Az emberek többségének ezért olyan karmája van, amely a fehér és a fekete, vagyis az erény és a bűn keveréke.
Ahhoz hogy valaki csak fehér karmát gyűjtsön, az szükséges, hogy a másik iránti önzetlen szolgálat útját kövesse, anélkül, hogy bármiféle személyes célok elérésére törekedne. Azt állíthatjuk azonban, hogy az ilyen személy célja kizárólagosan a fehér karma gyűjtése. Az indiai gondolkodók szerint a jámbor karma valamely mennyországban történő születést eredményez. Ott az élet határtalanul kellemesebb, mint a földön, de épen emiatt senki sem törekszik ott a felszabadulásra. Amikor a jámbor karma kimerül, ismét a földön születünk újjá.

Ez a háromféle karma másokra, azaz a nem-jógikra érvényes. A jógi karmája nem is fekete, nem is fehér, és nem is kevert, hanem a negyedik típusú. A jóga útja így teljesen különbözik a jótevőétől. A jóga-írásokban és az upanisadokban ismételten említik azt, aki túllép az erényen és a bűnön, a nyereségen és a veszteségen.

A szent útja a mennyekbe vivő jámborsághoz vezet a jámbor tettek végzése által. A jóga egyetért azzal, hogy van mennyország, és el lehet érni ilyen tettekkel, de utána azt állítja, hogy a mennyek nem az a hely, amit a jógi el szeretne érni, mivel az egy teremtett hely, ezért átmeneti. Átmeneti, mivel először nem létezett, utána létrejött. Megteremtett, mert bizonyos tettek végrehajtása által megteremthetjük ezt az állapotot magunkban.

A szabadság állapota, amit a jóga leír, örök és megteremtetlen, és semmilyen tettel nem lehet létrehozni vagy megteremteni. Ebben a tekintetben a jóga megegyezik az Advaita Védántával. És Sankara rámutatott a Brahma-szútrához fűzött kommentárjában, hogy a Brahmant nem lehet tettekkel elérni. Minden teremtett dolognak van kezdete, és ezért vége is. A jógában mindent, ami megteremtett, elérhető és változó, a prakriti részeként definiálnak. Más szavakkal, különbözik az önvalónktól.

Minden, ami meg van teremtve, létre van hozva és elérhető, megsemmisül, feloldódik és eltűnik. Az az állapot azonban, ami ott volt, mielőtt minden megjelent, itt volt a teremtés fennállása alatt, és még akkor is itt lesz, amikor minden teremtett feloldódik, a purusa, az örök tudat. Ezt az állapotot nem lehet jámbor tettekkel elérni, ezért az erény és bűn nyereség és veszteség fölé kell emelkednünk. Az erényes tettek során még mindig az egó az, amelyik nyereséghez szeretne jutni, még ha a mennyekre is vágyakozik. Az erényen és bűnön túl ott van a tudatosság, ami nem változik semelyik állapotban sem, az az állapot, ami megelőzi az erény és bűn mentális fogalmait, amelyhez képest megjelenik az erény és a bűn."

2013. augusztus 28., szerda

SUP-jóga


Hétfőn reggel ismét Ashtanga-óra volt, most már többet vinyászáztunk meg hátrahajlítottunk. Utána felajánlottam, hogy akinek van kedve kipróbálni a SUP-jógát, az velem tarthat. Két órára kibéreltem egy Stand-up Paddleboatot, ami olyan, mint egy szörfdeszka, csak nincs hozzá vitorla, hanem egy evezőlapát van. Orsival tettünk rajta egy-egy kört, majd elkezdtük a jógapózokat próbálgatni rajta. A talajpózokkal semmi para, sőt, még a kartámaszok sem olyan nehezek, legalábbis amelyiknél lent van a súlypont. Az álló pózok, főleg az egylábasak nagy kihívást jelentenek, a kézenállás szintén. A hidat többé-kevésbé sikerült megcsinálnunk, később Csilla, Judit és Kata is tettek egy próbát a SUP-on. Amikor már mindenkinek kimerült az arzenálja, elmentem evezni egy kört a csónakkal, mert még volt hátra idő.

Délután Agni-jóga volt, a lemenő nap kellemesen meleg sugaraiban. A víz nem annyira meleg, bár ezt a SUP-ozás közben nem éreztünk, csak amikor úszni akartunk. Óra után még nyomtunk egy jó kis Street Workoutot a két Gyurival, hogy teljes legyen a nap.

Kedden reggel egy kis esővel indult a nap, de a reggeli jóga végére már kisütött. Ma több csípőnyitó gyakorlatot is belevettem az Ashtanga-gyakorlásba. Mi Orsival reggeli után elindultunk Milnába, ami a sziget másik végén van. Útközben találtunk egy mészkőbányát, ahol hatalmas kőtömbök sokasága hevert a függőlegesen kimetszett fehér sziklafalak között. Jó kis fotókat csináltunk az egzotikus tájon. Utána Milnába indultunk, ami egy kis kikötőváros Brac északi részén. Az odavezető út elég kalandos volt, mert az egymással szembejövő két sáv olyan keskeny volt, mintha egy lenne, mellette pedig szakadék tátongott. Így a kocsik csak araszolva fértek el egymás mellett. Milnában fotóztunk, megnéztük a kikötőt és az óvárost, de sok látnivaló nem igazán akadt. Utána visszaautóztunk Bolba, majd pár óra strandolás után kezdődött a délutáni jógaóra. Ma csípőnyitó gyakorlatok voltak, és annyira sikerült megnyitni a csípőnket, hogy Zolival el is indultunk egy jó kis hegyi futásra Vidova Gorára óra után. Négy kilométer hegymenet után, nem sokkal a csúcs alatt kénytelenek voltunk visszafordulni, mert sötétedni kezdett, és nem akartunk a sötétben botorkálni a murvás, sziklás ösvényen. Ezek után már nem akartam ma edzeni, örültem, hogy hazaértem.

2013. augusztus 27., kedd

A meditáció által elérhető sziddhik

Újabb részlet Gregor Maehle Jóga-szútra magyarázataiból:

"4.5. pravritti-bhédé prajódzsakam csittam-ékam-anékésám 

pravritti – aktivitás; bhédé – a különbözőséggel kapcsolatban; prajódzsakam – mozgó; csittam – elme; ékam – egy; anékésám – a soknak.

Egy elme irányítja a teremtett elmék különböző tevékenységeit.

Ez a szútra a következő kérdést válaszolja meg: „Ha a sziddha eredeti elméje feloszlik, amikor a sziddha megnilvánulatlanná válik, hogyan lehet jelen a sziddha több helyen a következő megtestesülésében?”

Patandzsali azt válaszolja, hogy a sziddha egy központi elmét hoz létre, amelyből az egyéni kivetített elmék tevékenységei létrejönnek. Bár a sok elme nem az egy elméből jön létre, hanem a tiszta énségből, mégis a sziddha központi elméje irányítja a kiterjedéseket.

H. Aranja a magyarázatában különbséget tesz a tiszta énség és az úgynevezett mutálható egó között. A tiszta énség, amelyből a különböző elmék megnyilvánulnak mentes attól, amit általában egoizmusnak nevezünk, mivel az egy későbbi mutáció.

4.6. tatra dhjána-dzsam-anásajam
tatra – ott; dhjána-dzsam – a meditációból született; anásajam – a múltbeli benyomások tárháza nélkül.

A sziddhik megszerzésének öt módszere közül a meditációból születő karmikus maradványok nélküli.

A fejezet első szútrájában Patandzsali öt módszert ismertet a természetfeletti erők (sziddhik) megszerzésére. Ezek közül a születés, drogok, mantrák és lemondás által megszerzett képességek karmikus visszahatásokat, maradványokat és tudatalatti benyomásokat hoznak létre. Más szavakkal nem teszik lehetővé a gyakorló felszabadulását.

E négy esetben a sziddhik azelőtt fejlődnek ki, hogy szert tennénk a diszkriminatív tudásra. Ez azt jelenti, hogy a jógi birtokolni akarja ezeket az erőket, ami egyfelől a tudat, másfelől az erők hibás összekeveredéséhez vezet. De pontosan ez az összekeveredés jelenti a tudatlanságot a 2.24. szútra szerint.

Ha az erők a diszkriminatív tudás megszerzése után fejlődnek ki, akkor a jógi el fogja utasítani őket, mivel lényegtelennek, tisztátalannak, átmenetinek és az önvalóhoz nem kapcsolódónak fogja látni. Most úgy fogja látni, hogy a természet (prakriti) hozta létre őket, és nem a valódi önvalóhoz tartoznak. ha az első négy módszer valamelyikével teszünk szert ezekre az erőkre, akkor új tudatalatti benyomásokat fognak okozni, ami több karmához és tudatlanságon alapuló tettekhez vezet. Ha olyan valaki használja őket, aki a szamádhiban tett szert rájuk, akkor általában mindenki javára fogja használni, mint például Patandzsali, aki azért, hogy mindenki megértse, a saját anyanyelvükön szólt a tanítványaihoz. Ha viszont az erők az objektív szamádhihoz kapcsolódnak, az egoitás még mindig felbukkanhat. Csak egy felszabadult személynek szabad használnia őket, aki felette áll a nyereségnek és veszteségnek, az erénynek és bűnnek. Ezek az ellentétpárok a következő szútrában lesznek elmagyarázva." 

2013. augusztus 26., hétfő

És megint Bracra jöttünk...


Elkezdődött az idei jógatábor. Mi már péntek reggel elindultunk. Nem szeretem a hosszú autóutakat, mert az embernek órákon át egy helyben kell ülnie. Úgyhogy amikor az első horvát benzinkútnál megálltunk, találtam is egy „majomlétrát” a gyerekeknek épített kis játszótéren, és húzódzkodtam egy jót rajta, meg fekvőtámaszoztam is. Utána már nyugodtabban tudtam ülni a kocsiban Splitig. A komp-kikötőben szintén volt egy húzódzkodásra alkalmas reklámtábla, így nem telt el edzés nélkül a pénteki nap sem.

Mire Bolba értünk és beköltöztünk az apartmanba, már lefelé hajlott a Nap, és így túl hideg volt a fürdéshez, de Gyuri és Orsi azért bevállalták. Én csak a tengerparton fekvőtámaszoztam, meg váll fölé nyomtam egy jókora kővel. Kellemesen kifáradva tértünk nyugovóra. Szombaton reggel futottam, aztán Gyurival edzettünk egyet a focipályán. Reggeli után némi strandolás, fürdés, majd délután felé elkezdtek szállingózni a jógatáborosok. Idén a szokásosnál is később értek ide néhányan, úgyhogy a szombat esti „Welcome”-jógán csak négyen vettek részt. Őket azonban jól átmozgattam a hosszú kocsikázás után. Én magam is gyakoroltam egy órát, mielőtt kezdtem az óratartást.

A vacsorát már Ricsi és Dávid prezentálták, akiknek egészen sikerült ráállniuk idén a vegán főzésre, így én is sok mindent meg tudok enni a főztjükből, és a többiek is nagyon szeretik. Vasárnap reggel kezdődött az Ashtanga óra a konferencia-teremben, egyelőre egy lightos első sorozatot gyakoroltunk, tekintve, hogy páran még nem is nagyon ashtangáztak eddig. A következő napokban majd dúsítom egy kicsit a reggeli gyakorlás anyagát.

Reggeli után strand, majd ebéd, és délután volt megint jóga öttől. Én ebéd helyett elmentem futni egyet a hegyekbe, aztán edzettem egy jót a focipályán. Délután ötkor volt a hátrahajlítás-óra Orsi vezetésével, előtte pedig a dzsálándhára- és múla-bandhát gyakoroltuk. A hátrahajlító órát én is végigcsináltam, így kellemesen megnyílt a gerincem és a vállam, amelyet meglehetősen leterheltem az elmúlt három nap edzéseivel.

Az óra után még cigánykerekeztünk egy kicsit, majd beugrottunk a városba vásárolni néhány dolgot. Vacsora utánra egy ismerkedős-beszélgetős estét terveztünk, úgyhogy mindenki bemutatkozott, én pedig a jóga nyolc fokozatáról és a pránájámáról beszéltem. Végül több, mint két órásra nyúlt a beszélgetés, és a táplálkozásról szóló eszmecserébe torkollott, de azt nem akartam annyira részletezni, tekintve, hogy szeptemberben fogok egy előadást tartani ebben a témában. Kétnaponta lesz élménybeszámoló a táborról, egyelőre úgy néz ki, hogy mindenki jól érzi magát.

2013. augusztus 25., vasárnap

A fizikai légzés

Újabb részlet Gregor Maehle Ashtanga-könyvéből:

"A külső, fizikai légzés anatómiája

A test összes mozgásmintája közül valószínűleg a légzés a legfontosabb. A légzés elindítója és elsődleges mozgatója a rekeszizom, ezért vele kell először foglalkozni. A rekeszizom egy kúp alakú izom, mely a melkas üregét elválasztja a hasüregtől. A szegycsont belső oldalához, az alsó bordákhoz (a hetediktől a tizenkettedikig) és a felső ágyéki csigolyákhoz (az elsőtől a negyedikig) tapad, és általában funkcionálisan is három részre osztható. Egyesek szerint a rekeszizom tizenhat funkcionális területre oszlik. Vannak benne nyílások a nyelőcső, az aorta (a fő artéria, mely az oxigéndús vért szállítja a szívtől), és a vena cava (a test legnagyobb vénája, mely visszaszállítja a vért a szívbe). Amikor teljesen funkcionális, a rekeszizom együttműködik a bordaközi izmokkal; a hasfallal, különösen a haránt hasizommal; a gáttal; és az alsó hát mély stabilizáló izmaival. A tapadási pontjai összefonódnak a haránt hasizoméval a bordákon, ami arra utal, hogy szorosan együttműködve dolgoznak.

Kilégzés közben a rekeszizom ellazul, kiterjed, és felemelkedik a bordakosárba. Belégzés közben, összehúzódik és leereszkedik, ezáltal növelve a hasűri nyomást. Ez a nyomásd ellenállóerőt hoz létre a hasüregben, ami tonizálja a gátat, a hasfalat, és az alsó hát mély stabilizáló izmait. Belégzés közben a rekeszizom koncentrikusan összehúzódik, a haránt hasizom pedig excentrikusan húzódik össze. Következésképpen, amikor a haránt hasizom koncentrikusan húzódik össze, a rekeszizomnak excentrikusan kell dolgoznia, a haránt hasizmot tonizálva, amint ellenállás alatt dolgozik. Ezen felül, a rekeszizom mozgása által létrehozott nyomás masszírozza azösszes hasüregi szervet, a hasra gyakorolt nyomása pedig csökkenti a belső sérv kockázatát.

A normális, egészséges légzés magába foglalja a mellkast (mellüreget és bordakosarat) és a hasat is. Amikor idegesek vagyunk, akkor hajlamosak vagyunk áttérni a mellkasi légzésre, amelyben a has nem mozdul, hanem csak a mellkasban történik a légzés. A mellkasi légzés során a bordakosár mozdul föl-le a légzéssel együtt, és az alsó hát elveszíti a stabilitását. Mivel az aggodalmas tudatállapothoz kapcsolódik, elősegíti a az aggodalmat és az izgatott elmét, még akkor is, ha más okokból történik. A mellkasi légzés lehet enyhe, közepes vagy súlyos – akkor enyhe, ha csak mély belégzéskor történik; közepes, ha ülve vagy állva történik; és akkor súlyos, ha fekve is jelentkezik.

A spektrum másik végén van a kizárólagos hasi légzés. Ez akkor történik, amikor a hasizmok teljesen el vannak lazulva, és az egész hasfal (az alsó és a felső része) kitüremkedik, és a mellkas nem vesz rész a légzésben. Az ilyen fajta légzés a gyenge hasfallal rendelkező egyéneknél gyakori. Ha nem ez a mögöttes ok, akkor, ha huzamosabb ideig így lélegzünk, az bizonyosan a hasfal gyengeségéhez fog vezetni. Hosszú távon, a kizárólagos hasi légzés ugyanolyan káros, mint a kizárólagos mellkasi légzés."

2013. augusztus 24., szombat

Lélegzet és spiritualitás


Újabb részlet Gregor Maehle Ashtanga-könyvéből:

"Hetedik fejezet

Légző mozdulatok és a lélegzet

A légzés és a lélegzet központi szerepet játszik az indiai spiritualitásban. Ata éva pránah - „A légzés maga a Brahman (határtalan tudatosság)” - így hangzanak a Brahma-szútra (1.1.23.) halhatatlan szavai. Az ősi védikus látnokok úgy tekintették, hogy az univerzum a kiterjedés és összehúzódás pulzáló mozdulatait végzi, mely a légzéshez hasonlít. Az Upanisadok azt mondják, hogy az univerzumot „kilélegezte” a Brahman (Brihad-áranjaka Upanisad 2.4.10.). Hasonlóképpen, az egyén légzésének ritmusát a kozmikus ritmushoz kapcsolták.

Úgy tekintik, hogy a belégzés a „sza” hangként, a belégzés pedig a „ham” hangként nyilvánul meg. Együttesen alkotják a „szóham” („Én az (a Brahman) vagyok”) mantrát, ami az Upanisadok négy mahávákjája (nagy kijelentése) közül az egyik. Ha először kilélegzünk, és utána be, akkor a „hamsza” (hattyú) szót ejtjük ki. A hattyú a az egyéni lélek metaforikus jelképe, amelyet azonosnak tekintenek a Brahmannal. A légzés által tehát mindenki egész élete során a teremtés két nagy mantráját, a szóhamot és a hamszát ejti ki.

De a légzés spirituális jelentősége messze meghaladja a szimbolikusat. A test számos öntudatlan tevékenysége közül a légzés az, amelyiknek a legfontosabb következményei vannak a durva fizikai, finom fizikai testre és az elmére vonatkozóan. A nyugati gondolkodás elkülönítette a testet és az elmét, miközben ezt a különállóságot az indiai gondolkodás nem fogadja el. A jóga szerint a test és az elme szorosan összefügg; valójában egymás kifejeződései, és nem más kapcsolja őket össze, mint a légzés.

Patadzsali, a jóga ősi megfogalmazója azt mondta, hogy minden gondolat, szó vagy tett tudatalatti benyomást hagy, amely a karma tárházában gyűlik össze. A karma tárháza hozza létre a finom fizikai testet az energiacsatornákkal (nádík), erőközpontokkal (csakrák) és a durva fizikai testet a különböző szövetekkel. A fontos kapcsolat itt az, hogy a rögzített gondolati minták (amelyeket tudatalatti benyomásoknak és feltételekhez kötöttségnek nevezünk), határozzák meg a prána áramlását, amely pedig a szövetek létrehozását irányítja. Ez az ellenkező irányba is működik: ha egyszer létrejöttek, a testi szövetek is meghatározzák a prána áramlását, ami pedig a gondolati minták mozgását befolyásolja. Míg a szöveteket és az elme struktúráját nehéz megváltoztatni, és akaratunkkal befolyásolni, a prána áramlását meg lehet változtatni – ezt pedig a légzés tudatos manipulálásával érhetjük el, ami nem más, mint a prána durva kifejeződése. A légzés irányítása által irányítjuk a pránát, és amerre a prána megy, arra megy az elme is.

Ha helyesen megértjük a légzés nyugati anatómiáját, és ezt a megértést beépítjük a gyakorlásunkba, akkor helyesen el tudjuk látni az összes szövetünket oxigénnel és így biztosíthatjuk az egészségüket. A prána finom energetikai anatómiájának ismerete és alkalmazása azt jelenti, hogy harmonizáljuk a prána áramlását a finom testben, befelé irányítjuk az elmét (pratjáhára), és fókuszáljuk azt (dháraná). Így a légzés jógikus tudománya kiegyensúlyozott, egészséges testet eredményez, és felkészíti az elmét a magasabb meditációs technikákra, végül pedig a tudat megvalósítására."

2013. augusztus 23., péntek

Az izzadság szaga

Valamilyen oknál fogva érzékeny szaglószervvel áldott meg a sors. Olyan szagokat is megérzek, amik másoknak fel sem tűnnek. Na jó, azért azt nem mondom, hogy annyira érzékeny lenne az orrom, mint a Parfüm című regény főszereplőjéé, de azért hozzátéve azt, hogy pont egy ilyen szakmát választottam (hot jóga-oktató), elég sok mindent megtapasztaltam már.

Sokakban felmerül a kérdés, hogy miért is szeretem annyira a hot jógát. Nos, Maehle is kitér arra, amit szinte minden Ashtanga-oktató megemlít, hogy az izzadás a méregtelenítés egyik alapvető módszere. Vannak "szakértők", akik ezzel nem értenek egyet, és azt mondják, hogy a túlzott izzadás egyáltalán nem méregtelenít, hanem csak ásványi anyag-vesztéshez vezet. Való igaz, hogy az izzadással együtt valamennyi ásványi anyag is ürül, de éppen ezért Hot jóga közben és előtte érdemes inni, hogy ne eleve dehidratált állapotban jöjjünk órára. Emellett visszapótolhatjuk az ásványi anyagokat tabletták vagy még inkább superfoodok (például Spirulina és Chlorella algák) segítségével.

De vissza a tételemre: miért is méregtelenít az izzadás? Az emésztőrendszerünk mellett a bőr a legnagyobb felületű anyagcsere-szervünk. tudjuk azt, hogy a bőr sokféle anyagot (hasznosat és károsat is) képes felszívni, éppen ezért nem mindegy, hogy szintetikus kozmetikumokat kenünk magunkra, vagy természetes anyagokat, például növényi olajokat és gyógykivonatokat, amelyek táplálják és erősítik a szöveteket. Ha befelé zajlik anyagcsere a bőrön keresztül, akkor kifelé is kell történnie. 

Az ájurvédában éppen a bőrfelületet használják a szövetekből kivont ama, vagyis méreganyagok eltávolítására. Meleg növényi olajokkal masszírozzák be a pácienset, amelyek kitágítják a pórusokat, és rajtuk keresztül kiemelik a szennyező anyagokat. A masszázs, csakúgy mint az ászanák, nyomást gyakorol a szövetekre, és ezáltal kipréseli belőlük a szennyeződéseket. Az olajjal bemasszírozott pácienset ezután gőzkamrába teszik, ahol a hő hatására tovább tágulnak a csatornák és ürülnek a méreganyagok. 

A jógában a légzés, a bandhák és az ászana-vinyásza mozdulatok segítségével belső hőt (agnit) termelünk a sejtekben. Erre a folyamatra rásegíthetünk a meleg, párás környezettel, amelyben könnyebben tudunk izzadni, mint egy 20-25 fokos teremben. Az izzadás során méreganyagok távoznak a szervezetből, ezt Pattabhi Jois is alátámasztotta. Van azonban egy népszerű hiedelem, miszerint a gyakorlás során keletkező izzadságot nem szabad lemosni a testünkről, hanem hagyni kell beleszáradni, vagy pedig vissza kell masszíroznia végtagokba.

Bennem ez mindig visszatetszést váltott ki, hiszen az ember ösztönösen igyekszik a zuhany alá egy jó izzadós jógaóra után, hogy lemossa magáról a sok szennyet. És végül Gregor Maehle alátámasztotta ezt a dolgot Pránájáma-könyvében. Azt írja, hogy a fenti tétel a Hatha-jóga pradípikában nem az ászana-gyakorlás közben keletkező izzadságra vonatkozik, hanem a pránájáma-gyakorlás közbenire. Ez utóbbi tiszta, ódzsasszal (életerővel) teli izzadság, amit ha bemasszírozunk a testünkbe, akkor az ragyogóvá és erősé válik. Az előbbi viszont a méregtelenítésből származó izzadság, amit érdemes minél hamarabb lemosni magunkról.

Ha pedig az izzadságunk telis-tele van méreganyagokkal, akkor bizony a szaga sem lesz túl kellemes. Az ájurvédában a test és az izzadság szaga alapján a beteg állapotát is diagnosztizálni tudja az orvos. Ha a saját testszagunk is zavar, akkor valószínűleg sok a méreganyag bennünk. Ez lehet a kellemetlen hónaljszag, fejszag, lábszag is akár, amelyet a gyakori zuhanyzással és a tisztálkodással sem tudunk semlegesíteni. Ilyenkor nem a kemikáliákkal teli dezodorok és az erős parfümök használata a célravezető. Ehelyett érdemes elgondolkodni azon, hogy az étrendünkkel mennyi méreganyagot viszünk be a szervezetünkbe, illetve alávetni magunkat egy-két méregtelenítő kúrának. 

A teljesség igénye nélkül leírok pár jelenséget, amelyeket én magam is tapasztaltam az izzadság vagy a test szaga és a betegségek közötti összefüggésekről. A savanykás testszag általában elsavasodott szervezetre utal, amelyben túl sok a pitta dósa. A szúrós testszag gyakran váta-zavarokra utal, ilyenkor a beteg feszült, görcsös, stresszes, és bár általában nem túlsúlyos, hanem inkább alultáplált, a méreganyagok a mély szövetekben (ideg, velő, csont) rakódhatnak le. A szúrós, kesernyés testszag autoimmun betegségeket, ízületi gyulladásokat is jelezhet. Az édeskés vagy aceton-szerű testszag magas vércukorra utalhat, vagy általános metabolikus szindrómára. A rothadó húsra emlékeztető szag rákos daganatok jelenlétéről árulkodhat. Az ázott kutyára vagy rothadó szalmára emlékeztető szag magas koleszterin és vérzsír-szintre utal, túlsúlyos, izzadékony emberek jellemzője lehet. A gombára emlékeztető izzadságszag a bélflóra felborulására, esetleg candidiázisra is utalhat.

Az alkohol, koffein és a nikotin olyan anyagok, amelyek rendkívül erősen és negatív irányba befolyásolják a testszagot, csakúgy,mint a hús és egyes növények (például hagyma és fokhagyma) fogyasztása. Én ezeket azonnal fel szoktam fedezni valakin, aki belép jógaórára. Mindezek ellenére érdekes, hogy a legtöbb ember testszaga vagy izzadságszaga nem szokott zavarni, bár a saját szagomra nagyon kényes vagyok.

Az indiai írások szerint a tökéletességet elért szentek testének szaga rendkívül kellemes, rózsára, lótuszra vagy szantálra emlékeztet. Mindez csupán az anyagcserénk tisztaságától, hatékonyságától függ, és természetesen az életmódunktól, táplálkozásunktól. Nem érdemes a genetikára fogni, mert bár igaz az, hogy születésileg fogva rendelkezünk bizonyos anyagcsere-beli sajátosságokkal, de a méreganyagok jelenléte nem természetes és nem is kívánatos. Mindenki előtt ott a lehetőség, hogy a hot jóga gyakorlásán kívül is figyelmet fordítson az étkezésére, az életmódjára és rendszeresen méregtelenítsen. 

2013. augusztus 22., csütörtök

Az elme és az énség

Újabb részlet Gregor Maehle Jóga-szútra magyarázataiból:

"4.4. nirmána-csittánjaszmitá-mátrát

nirmána – teremtés; csittáni – elmék; aszmitá – egoizmus; mátrát – egyedül.

A megteremtett elmék csak egy énségből (aszmitá) nyilvánulnak meg.

E szútra megértéséhez először meg kell értenünk, mit ért Patandzsali a „megteremtett elme” (nirmána csitta) kifejezés alatt, és arra is emlékeznünk kell, hogy a Jóga-szútra negyedik fejezete a felszabadulással (kaivalja) és ahhoz kapcsolódó témákkal foglalkozik. Egy kezdő jógázó számára e témák némelyike távolinak tűnhet, de az ősi mesterek nem véletlenül foglalkoztak velük.

A jelen szútra egy olyan mester elméjének állapotáról beszél, amely meghaladta a felfüggesztett állapot (niródha) alkalmankénti szintjét. Amikor az elmém felfüggesztett állapotban van, akkor úgy fogom használni, mint egy izmot. Izomként használni az elmét azt jelenti, hogy csak akkor használom, amikor feladatot kap. Más időben az elme felfüggesztett állapotban van, én pedig megállapodok a szívben.

Ennek a szintnek a meghaladása azt jelenti, hogy belépünk a 2.27. szútrában leírt hét szintű megértés végső állomásaiba, amit az elmétől való szabadságnak nevezünk. Bár magát az elmét öröknek tekintjük a jógában, a felszabadulást megközelítő jógi fölött elveszíti az uralmát. Azt mondják, hogy ilyenkor az elme alkotóelemei (a gunák) visszatérnek a forrásukhoz (a prakritihez). A jógi akkor éri el ezt a szintet, amikor rájön, hogy az elméje számára egyáltalán nincs többé feladat, ami azt jelenti, hogy elérte a teljességet. Azonban, bár a jógi munkája beteljesült, lehet, hogy munkát kell még végeznie mások vagy a világ java érdekében.

Ebben az esetben a jógi sziddhává válik. Ezt nem lehet begyakorolni. Azt a döntést, hogy valakiből sziddha lesz-e vagy sem, nem az egyén hozza meg, hanem, a választott filozófiai álláspontunktól függően a prakriti, a kozmikus intelligencia (ami a prakriti terméke), a Legfelsőbb Lény (amely a Védánta követői számára a prakriti oka), vagy a Sakti, az Anyaistennő (a prakriti megszemélyesülése).

A sziddha egy olyan felszabadult mester, aki az akarata szerint tud testeket megnyilvánítani vagy külalakot változtatni, sok esetben a tanítás kedvéért. Az indiai közhiedelem szerint Patandzsali, Vjásza és Sankara is ilyen mesterek voltak. Sankaráról például azt mondják, hogy nem halt meg, hanem szivárvánnyá változtatta a testét. Vjászát és Patandzsalit vagy halhatatlannak tekintik, vagy úgy veszik, hogy több testben nyilvánultak meg egymás után azért, hogy szolgálhassanak.

Vjásza szerint a jelen szútra megválaszolja a kérdést, hogy a sziddha által megnyilvánított különböző testeket egyéni elmék vezérlik, vagy egy közös elmén osztoznak. Ha azt feltételeznénk, hogy a sziddha egy elméből nyilvánította meg a különböző testeket, az ellentétes volna magával a sziddha meghatározásával. A sziddha egy olyan lény, aki felszabadult az elme hatása alól, más szavakkal a különböző megnyilvánulások között az elme nincs jelen.

Patandzsali most azt állítja, hogy ugyanaz az énség (aszmitá) hoz létre több elmét. Ez azt jelenti, hogy a prakriti csupán a sziddha egyetlen aspektusát tartja fenn a megnyilvánulások között, ez pedig az énsége. Ez az egyetlen, filozófiailag helyes válasz. Végső soron, ha az elme megmaradna, akkor a sziddha nem lenne sziddha. Ha a sziddhából csak a tiszta intelligencia (buddhi) maradna meg, akkor nem tudnánk vitatkozni arról, hogy az egymást követő megnyilvánulások során ugyanarról a sziddháról van-e szó.

Az énség (aszmitá) az egoitás (ahankára) funkciója. Patandzsali az egoizmus leírására is használja az aszmitá szót, amikor a szenvedés-forrásokról beszél, de általánosabb értelemben véve az ahankára helyett használja, amely a kozmikus egoitást jelenti.
A szánkhja szerint a prakritiből származik a kozmikus intelligencia, amelyben nem található meg az önazonosság érzése. A kozmikus intellektusból származik a kozmikus egoitás (ahankára), amely azt mondja: „Én vagyok” és „Mindezt én érzékelem”, míg az intellektus csupán tiszta intelligencia, ennek érzése nélkül.

Az ahankárából származik a test (az öt érzékszerv és az öt cselekvő érzék) és az elme. Ebből a forgatókönyvből meg kell értenünk, hogy az egoitás (ahankára) szükséges a megnyilvánulás folyamatához. Az egoitás nélkül nem lehetséges az elkülönülés a tudattól, anélkül pedig nincs megnyilvánulás, anélkül nincs megkötöttség, anélkül nincs megtapasztalás, anélkül pedig nincs felszabadulás. Ezért az egoitás a megnyilvánulás és teremtés egyik összetevő aspektusa.

Az egoitás vagy az énség az egyik meditációra alkalmas tárgy is egyben. Pontosabban szólva ez ez egyik legmagasabb szintű meditációs tárgy, amely fölött csupán az intellektus (buddhi) van. A tudatot nem tekintik a meditáció tárgyának, mivel az mag az alany.

Amikor a jógában az ahankárán (egoitáson) meditálunk, az nem azt jelenti, hogy azt gondoljuk: „Olyan csodálatos nagy egóm van”, vagy az ellentétét: „Gyűlölöm az egómat és el akarom pusztítani”. Az egoitáson/ahankárán történő meditáció azt jelenti, hogy bármikor felmerül egy gondolat, tudatossá válunk arról az elvről, amely azt mondja: „Én gondolom ezt a gondolatot.” ha azonosnak tekintjük magunkat ezzel az elvvel, azt evolúciónak, megnyilvánulásnak, megkötöttségnek, idővel szenvedésnek, és végső soron „halálról halálra vándorlásnak” nevezzük. Ha elkülönültek maradunk az egoitástól, ami a szánkhja és a jóga szerint nem a miénk, hanem, mint ahogy az elme és az intellektus is, a prakriti tulajdona, akkor az involúció, feloldódás, felszabadulás, és végül gyönyör és szabadság útján haladunk.

Ez az egoitás, a birtokos az elme aktiválódásának előfeltétele, ami érthető az előző magyarázat után. Az elme a valóság szimulátora, amely a túlélés érdekében fenntart egy azonosságot (egoitást), amely különáll a létezés mögöttes okától (a tudattól). Ha nem lenne ott az érzékelés birtokosa (az egoitás), akkor nem lenne haszna az érzékelés szervezésére irányuló képességnek (elme), amelyet birtokolni lehet.

Patandzsali most azt mondja, hogy egy tulajdonos (aszmitá) több elmét is kivetíthet. Így válaszolja meg azt a kérdést, hogy az egy lény által megnyilvánított több testben egy elme van-e vagy több. Mindegyiknek külön elméje van, amit egy énség hoz létre."

2013. augusztus 21., szerda

Isten lélegzete

A fenti cím igazából egy dokumentumfilm címe, amely Krishnamacharya életéről és munkásságáról szól, itt olvashatunk egy összefoglalót róla Grimmly blogjából. Egészen pontosan többes számban szerepel ("Breath of the Gods" - "Az istenek lélegzete"), de, mint ahogyan már olvashattuk Maehle interpretációjában, az Isten vagy Istenek egyes vagy többes száma csupán értelmezés kérdése az indiai mitológiában. Minden esetre tudjuk, hogy Krishnamacharya nagy figyelmet szentelt a pránájáma oktatásának is, az ászana-gyakorlás mellett, ő maga is napi négy alkalommal gyakorolta a pránájámát. Emellett a meditációval is sokat foglalkozott, melyet főként bhakti-elemekkel vegyített, vagyis a meditációkat gyakran szanszkrit imák, mantrák éneklésével kísérte.

A mai bejegyzés azonban elsősorban a pránájámáról szólna, azon belül is Gregor Maehle új könyvéről (Pranayama - the Breath of Yoga), melyet nagy lelkesedéssel kezdtem el olvasni. Több szempontból is hiánypótlónak tartom e művet. Egyrészt a pránájámával kapcsolatosan a legtöbb szerző és klasszikus írás is misztifikál, és ha egy magamfajta kezdő összevetné a különböző forrásokból származó, ezzel kapcsolatos tanításokat, akkor bizony nagy zűrzavar támadna a fejében. Sok szerzőtől olvastam már a pránájámáról, sőt, több tanár vezetése alatt gyakoroltam is, igaz, hogy csak rövidebb időszakok során. Eddig azonban nem nagyon fogott meg a téma, elképzelhető, hogy az elmém még túlzottan nyugtalan ahhoz, hogy rendszeresen be tudjam illeszteni az életembe a pránájáma gyakorlását. 

Néhány napnyi vagy hétnyi gyakorlás ugyanis nem elegendő arra, hogy valóban megtapasztaljuk a jóga eme ágának csodálatos hatásait. Éppen ezért meg kell várnunk, amíg az életünknek abba a szakaszába jutunk, amikor elegendő figyelmet és időt tudunk szentelni a pránájámának az ászana-gyakorlás mellett. Én biztos vagyok benne, hogy ez valamikor az én életemben is be fog következni, ha nem ebben, akkor majd a következőben. Az intellektuális érdeklődés minden esetre már megvan, és mint ahogyan Maehle Jóga-szútra magyarázatai, valamint az első és második sorozattal kapcsolatos könyvei is biztos támpontokat adtak a gyakorlásomhoz, ez a könyv is magával ragadott.


Azok számára azonban, akiket szintén érdekel a pránájáma, azt ajánlom, hogy szerezzék be a könyvet, és kezdjék el tanulmányozni, mert valószínűleg legkorábban csak jövőre kezdem el majd fordítani. Az biztos, hogy a meditációs könyvével egyetemben át fogom ültetni őket magyar nyelvre, de mindez idő kérdése.

Maehle megközelítésében az tetszik, hogy nem egy iskola vagy mester tanításait választja kizárólagosan, hanem a több tucat forrásból származó információhalmazt gyúrja össze egy, logikusan felépített rendszerbe. Maehle szerint a jóga rendszere következetes maradt az évszázadok, évezredek folyamán, és a lényegi tanok ugyanazok ma is, mint Patandzsali idejében. A különbség csupán az alkalmazásban van, és ezért megemlíti, hogy a pránájámát kétféle célzattal gyakorolják. Egyrészt egészségügyi hatásai miatt viszonylag könnyedebb pránájáma-gyakorlatot mindenki végezhet, még azok is, akik nem annyira jártasak az ászana-gyakorlásban. Ugyanakkor a pránájámát lehet spirituális célzattal is gyakorolni, a Kundalini vagy az odaadás felébresztésének elősegítésére. Az ilyen pránájáma-gyakorláshoz alapos jártasság szükséges az ászanákban, illetve sok idő és odafigyelés, hiszen itt már haladó, hosszú légzésvisszatartásos pránájámákat is el kell sajátítani.

Maehle arra a következtetésre jut, hogy a jóga ágai nem felcserélhetőek. Ez egyrészt azt jelenti, hogy csupán az ászana-gyakorlásból nem remélhetjük azokat az eredményeket, amelyeket a magasabb ágak, vagyis a pránájáma és a meditáció adhatnak. Másrészt azt is jelenti, hogy az ászana-gyakorlással fektetjük le az alapokat, amelyekre később a pránájáma és meditációs gyakorlatok épülhetnek, úgy, hogy ezenközben az ászana-gyakorlást is megtartjuk. Vagyis az sem számíthat sikerre, aki csak a pránájámát vagy csak a meditációt gyakorolja, mint ahogy manapság egyes guruk tanítják. 

Maehle azt is kiemeli, hogy könyve önmagában nem elég a pránájáma elsajátításához, ezért ha tehetjük, akkor keressünk fel egy képesített tanárt. Én a könyv elolvasása után azt mondom, hogy az ilyen tanár ritka, mint a fehér holló. Pattabhi Jois például javarészt ászanát oktatott, és a pránájámát csak röviden ismertette korai tanítványainak (Például André van Lysbethnek, akit Maehle is sokat idéz). Később, amikor a nyugatiak már tömegével mentek hozzá, gyakorlatilag csak az ászana-oktatásra koncentrált. Maehle tizennégy hónapig tanulta az Ashtanga-sorozatokat Pattabhitól, és nyolc hónapon át tanulta a pránájámát B.N.S. Iyengartól, aki talán az egyik legképzettebb tanítványa volt Krishnamacharyának e téren. Mégis úgy érezte, hogy vannak még fehér foltok a gyakorlásában, így hát tovább kutatott. A könyv több, mint húsz év kutatásának és gyakorlásának eredménye. Ha nincs rá több évünk, amit Indiában tölthetünk, mint Maehle, és mégis egy nyugati szemével, eszével szeretnénk megérteni e pránájáma rejtelmeit, akkor ez a könyv elengedhetetlen lesz a számunkra, és több tucat másikat helyettesít, melyeket Maehle végigtanulmányozott, és ebben az egy műben összegzett.

Sokat ír arról is, hogy milyen életmódbeli feltételei vannak a pránájámának, illetve milyen előkészítő gyakorlatokat, krijákat, múdrákat érdemes elsajátítani, mielőtt belefogunk az egyszerűbb, majd a haladóbb pránájáma-gyakorlásba. Ahogy Pattabhi Jois rendszerbe foglalta az ászanák gyakorlását, és ezáltal méltán vált népszerűvé az Ashtanga vinyásza gyakorlási rendszer, Maehle ugyanezt megtette a pránájáma gyakorlataival, így az őszinte keresőnek nem kell a sötétben tapogatóznia, és bizton sikert remélhet a pránájáma-gyakorlásából, ha valóban komolyan követi a könyvben leírtakat. A pránájáma veszélyeiről is sokat ír, de nem a megszokott paráztató stílusban, ami általában azt szolgálja, hogy egy guru fennhatóságot gyakorolhasson a tanítvány haladása fölött. Reálisan írja le a helytelen gyakorlásból fakadó veszélyeket, és megtanít arra, hogyan kerüljük őket el. Szóval mindenkinek ajánlom, hogy kezdje el olvasgatni a könyvet, mert hiányt pótló mű. A jövőben lesznek majd workshopok, előadások is, ahol elővesszük mindazt, amit Maehle átad ezzel kapcsolatban és belkóstolunk a pránájáma örömeibe.    


2013. augusztus 20., kedd

Az újjászületés oka és módja

Újabb részlet Gregor Maehle Jóga-szútra magyarázataiból:

"4.2. dzsátjantara-parinámah prakritjápúrát dzsátjantara – másik születés; parinámah – átalakulás; prakriti – természet; ápúrát – megtelése által.

Az új születésbe történő átalakulás a természeten [prakritin] keresztül történik.

Minden tettünk, szavunk, és gondolatunk, annak megfelelően, hogy erényesek vagy bűnösek, tudatalatti benyomásokat (szamszkárákat) hoz létre. Mindezek a tudatalatti benyomások egy keretet alkotnak. Valahányszor szükség van egy új testre, a természet (prakriti) elemei behatolnak ebbe a keretbe és feltöltik, mint ahogy a víz tölt meg egy edényt. A természet a szamszkáráknak megfelelően fog létrehozni egy új testet. Pontosan hogyan történik mindez, és hogyan nyilvánul meg az új test?

A válasz az, hogy a prakriti egy önműködő mechanizmus útján hozza létre. Más szavakkal a prakriti arra van tervezve, hogy ezt végrehajtsa. A jóga és a szánkhja szerint a test, amit külső eszköznek is neveznek, tíz szervrendszerből áll. Ezek az öt érzékszerv (látás, hallás, tapintás, ízlelés, szaglás) és az öt cselekvő érzék (beszéd, járás, megragadás, kiválasztás és nemzés).

A tíz szervrendszert az öt durva fizikai elem (éter, levegő, tűz, víz és föld) nyilvánítja meg. Az öt durva fizikai elemet pedig az öt elementáris erő (tanmátra) (hang, tapintható forma, íz, látható forma és illat) nyilvánítja meg.

Az elementáris erők vagy infra-atomikus potenciálok a három guna (radzsasz, tamasz és szattva) különböző kombinációiból állnak. A három guna a prakriti megnyilvánult formája.

A prakriti az összes megnyilvánulás, és különösen a test kreatív oka. Bár a testet nem mi hozzuk létre, hanem a prakriti, mi vagyunk azok, akik a múltbeli tetteink által létrehoztuk a feltételeket, melyek között a prakriti alkot.

4.3. nimittam-aprajódzsakam prakritínám varana-bhédasztu tatah ksétrikavat


nimittam – eszköz; aprajódzsakam – közvetett; prakritínám – különböző természetes tendenciákból; varana – akadályok; bhédah – eltávolítás; tu – de; tatah – ezért; ksétrikavat – mint a földművelő.

A tetteink nem az új test megteremtésének okai; csupán eltávolítják az akadályokat, mint a földművelő.

Nem jelenthetjük ki, hogy mi vagyunk a testünk teremtésének okai. a testünket a természet (prakriti) hozza létre. a tetteink által azonban tudatalatti benyomásokat (szamszkárákat) hozunk létre, amelyek létrehozzák a tervrajzot, melynek alapján a természet egy pillanat alatt megnyilvánítja a testet. Míg a természet a test megteremtésének vagy összetevőinek oka, a tetteink alkotják a minősítő okot. A test típusa, élethossza, és a hozzá kapcsolódó élmények a tetteinktől függenek, és nem a prakrititől.

Ebben a szútrában a rizsföldet öntöző földművelő hasonlata van használva. Amikor megnyitja a zsilipet, akkor eltávolítja az akadályt, és a víz el tudja önteni a mezőt. A kreatív ok itt továbbra is a természet, amely megnyilvánítja a vizet és a gravitációt, mivel mindkettő szükséges a mező elárasztásához. A földművelő nem fizikai erővel pumpálja a vizet, hanem csak a természet erőit irányítja. hasonlóképpen a tetteinkkel csak megnyitjuk a zsilipet, és a prakriti egy pillanat alatt megnyilvánít egy testet az általunk meghatározott feltételek szerint.

Azt a módot, amiben a test megnyilvánul, a szamszkárákat létrehozó tettek, gondolatok és beszéd határozza meg. A megnyilvánítás folyamatát azonban a prakriti hajtja végre."

2013. augusztus 19., hétfő

Hízni akarok!

Sokat írtunk már a fogyókúráról, hiszen rendkívül sok a túlsúlyos ember. Ez elsősorban a mozgásszegény életmódnak és az agyonfinomított, függőséget okozó kaják tömkelegének köszönhető. Általában, ha egy túlsúlyos ember elkezd rendszeresen sportolni, jógázni, és kizárja étrendjéből a hulladékételeket, fehérlisztet, cukrot, esetleg még vegán is lesz, akkor a testsúlya előbb-utóbb normalizálódni fog. A tartós életmódváltás és a lassú súlycsökkenés mindig előnyösebb, mint a villámdiéták, a "mínusz tíz kiló két hét alatt" szlogenű fogyókúrák. A brutális kalóriamegvonás ugyanis megterheli a szervezetet, amely pánikreakcióként a kúra végén rohamszerűen visszaszedi az elveszített zsírpárnákat. Így hosszú távon az ember ahelyett, hogy jól járt volna, rosszabb állapotba kerül. A súlyvesztés során ugyanis zsírt, vizet és izmot is veszít.

A visszahízás azonban csak zsírra megy, így az össz "hasznos tömege" a végén kevesebb lesz, mint a kúra előtt volt. Ezért is nem szeretem az olyan fogyókúrákat, amelyekben a testmozgást nem hangsúlyozzák. Pedig az alapanyagcserénk szabályozásának alapvető eszköze igenis a fizikai terhelés. Ez a fogyni és hízni vágyók számára egyaránt fontos. És itt el is érkeztünk mai témánkhoz: mit csináljanak azok, akik már túl vékonyak, és hízni szeretnének (vagyis gondolom izmosodni, mert nem kellemesen gömbölyödő zsírpárnákra vágynak, hanem erőteljesebb izmozatra). 

Ugyanúgy, ahogy nem lehet tartósan lefogyni csupán az átmeneti kalóriamegvonás segítségével, életmódváltás, egészséges étrend és edzés nélkül, hízni sem tud az ember csupán attól, hogy elkezd többet enni. A túlsúlyos emberek túlzott étvágyra panaszkodnak, és mindenféle étvágycsökkentő kapszulákat dobálnak magukba, míg a soványka emberek étvágytalanságról panaszkodnak, ami pontos fokmérője annak, hogy milyen mértékű az emésztési kapacitásuk.

De hát mitől lesz valaki túl sovány? Eltekintve a genetikai hajlamtól (a dominánsan váta dósájú egyének anabolikus és katabolikus folyamatai gyengébbek az átlagnál, így az étvágyuk és energiaszintjük is általában az), a legtöbb ember azért lesz túl sovány, mert több kalóriát használ, mint amennyit bevisz, illetve az emésztési képessége gyengébb az átlagnál. Én voltam már 87 kiló is, amikor mozgásszegény, ülő életmód mellett (vegetáriánusként) toltam magamba a pizzát, tésztaféléket, süteményeket, fagyit, cukros üdítőket stb., és 61 kiló is, amikor sokkal kevesebbet ettem, mint amennyi kalóriát elégettem az edzéseim során.

A jógások között is, főleg, aki ashtangát gyakorol napi szinten, könnyen előfordulhat a súlycsökkenés. Tételezzük fel, hogy valaki heti hatszor végigcsinálja az első sorozatot. Mivel maga a gyakorlás is megterhelő, az ember eleve eléget 1500-2000 kalóriát alkalmanként, attól függően, hogy mennyire csalja le a vinyászákat. Mivel az ashtanga-gyakorlás közben orron keresztül végzünk mély légzést, és tartjuk a bandhákat, a pulzus elvileg nem pörög fel annyira, mint mondjuk egy hasonló mértékű kardió-edzés alatt. Éppen ezért a pulzusmérők valószínűleg kevesebb kalóriát fognak mutatni, mint amennyi valójában elégett, ugyanis a pulzus és az eltelt idő arányában becsülik meg az energiafelhasználást.

Mindent összevetve, ha napi szinten ashtangázunk, és nem figyelünk oda az étkezésrünkre, mondjuk csak némi zöldségret, gyümölcsöt és növényi fehérjét fogyasztunk, akkor a szervezet elkezdi bontani az izmokat is. Mindenki rendelkezik egy bizonyos mennyiségű, genetikailag meghatározott izomtömeggel, amit a szervezet fenntart, és csak nagyon lassan, az öregedés mértékében bontja le. Ha viszont kevesebb a kalóriabevitel, mint a felhasználás, akkor a szervezet az izomtömegből is lebontja a fehérjéket, mert az energiaszükségletet valamiből fedeznie kell. A szervezet intelligensen mindig a legoptimálisabb működésre rendezkedik be. 

Ha valaki soha nem mozgott előtte, és elkezd ashtangázni, akkor eleinte erősödni fog az izomzata, talán még vizuálisan is nagyobb lesz. Közben persze zsír is ég le róla, ami az optikai szálkásságot nagyban elősegíti. Néhány évnyi gyakorlás után azonban a szervezet berendezkedik a konstans edzésterhelésre, és megpróbálja azt minél kisebb izomtömeggel megoldani, hiszen az idegrendszer érzékeli, hogy az előre- és hátraugrások meg a különböző karkulcsolások könnyebben mennek, ha a testünk kisebb és könnyebb. Magyarán az Ashtangától nem leszel akkora, mint egy hegyomlás. 

Sőt, ha közben nem fogyasztasz elegendő tápláló ételt, és nem megfelelő az összetétele, akkor az izomtömeged a genetikai alapmennyiséged alá is lecsökkenhet. Ezt egy komoly jógi nem feltétlenül bánja, hiszen ahogy idősödik, elvileg a pránájáma és a meditáció felé fog orientálódni, amikhez az az előnyös, ha minél kevesebbet eszik valaki. Ebből alakul ki idősebb korra a szikár, mintegy csontváz-testalkat. A jógi még ekkor is erős lesz, de az ászana-gyakorlása során is sokkal inkább a pránára, a belső erőre fog támaszkodni, mintsem a fizikai, biokémiai folyamatokból származó energiára.

Beszéljünk most arról az esetről, hogy mi van, ha valakinek ez nem tetszik, és szeretne hízni (amint mondtuk, természetesen nem zsírra, hanem izomra). Az első lépés az étkezés megreformálása. Maradjunk a  vegán étrendnél, mert nekem meggyőződésem, hogy azon belül mindent meg lehet oldani. Több hangsúlyt kell fektetni az olajos magvak, hüvelyesek és gabonafélék fogyasztására. A gabonák közül persze a búza még mindig kihagyható, én a következőket ajánlom: rizs (a legjobb a barnarizs, vadrizs és hosszúszemű keveréke), zabpehely, lenmag, kendermag, amaránt, quinoa, köles. Ezek mennyiségét be lehet úgy lőni, hogy elegendő szénhidrátot biztosítsunk a szervezetünk számára a nap folyamán, és így ne nyúljon a zsírhoz/fehérjéhez, amikor kiürültek a glikogén-raktárak az izmokban. 

Sok esetben étvágytalanság, vagy nehézkes emésztés is kíséri a folyamatot. Nos, ehhez meg kell növelni a fűszernövények bevitelét, különösen a gyömbért, esetleg csípős paprikaféléket, római köményt, tormát, mustárt, hinget, lepkeszegmagot ajánlom elsősorban. A fenti kettő ételkategória jobb emészétéhez szükséges a főzés, sütés, párolás stb. Tehát aki nagyon vékony lesz a nyers vegán étrendtől, annak esetleg érdemes fontolóra vennie a főtt ételek beiktatását is.

A superfoodokra is érdemes odafigyelni, a növényi fehérjekészítmények közül például a kendermag-proteinről éppen a napokban esett szó. Emellett a maca, ashwagadha, ginzeng olyan gyógynövények, amik fokozzák az anabolizmust. A chlorella és spirulina remek ásványi anyag-források, így szintén javíthatják a tápanyagok beépülését. A megfelelő mennyiségű gyümölcs és zöldség persze továbbra is alapvető, de minden étkezéshez fogyasszunk fajsúlyosabb, fehérjedúsabb ételeket is, hiszen az izom épüléséhez fehérjére van szükség. Vannak durvább növényi tesztoszteron-fokozók is, például a Tribulus Terrestris (királydinnye) vagy a fenugreek (lepkeszegmag, görögszéna) kivonata. Nekem azonban ezekkel nincs túl jó tapasztalatom, mivel agresszívé tesznek, és az ember zsírra is hízik a beígért szálkás izomtömeg helyett. A maca volt az egyetlen, ami eddig bevált.

Két fontos tényező, amire ki kell térni, mielőtt az edzésről ejtünk szót: a stressz és az alvás. Ha növelni akarjuk az izomtömegünket, akkor csökkenteni kell a stresszfaktorokat, ugyanis a magas kortizolszint csak a zsír lerakódásának kedvez. Soványkás, váta testalkatú emberek esetében azonban a fokozott stressz idegi feszültséget is okoz a zsigerekben, így tovább rontja az emésztés hatékonyságát. Az izmok épüléséhez emellett megfelelő mennyiségű pihenésre van szükség. Ha nem tudjuk, hogy ez mennyi, akkor iktassuk ki az életünkből a koffeint, és pár hét után a szervezet jelezni fogja, hogy mikor fáradt és álmos. Ekkor aludjunk. 

Az edzéssel kapcsolatban az az alapelv, hogy ha konstans terhelésnek tesszük ki az izomzatot, akkor a szervezet egy idő múlva azt megpróbálja minél kevesebb izomszövettel megoldani. Éppen ezért a terhelésnek változatosnak és progresszívnek kell lennie. Az Ashtanga mellé tegyünk más edzést, tekintve azt is, hogy az első sorozat egyoldalúan terheli az izmokat. Például a húzó mozdulatok teljesen hiányoznak belőle, így hatékony kiegészítésnek találtam a Street Workoutot, amelyben az ember szinte állandóan a hózódzkodórúdon lóg. A lábakról se feledkezzünk meg: az ashtangásoknak általában csirkelábuk van, ezért nem árt azt is erősíteni. 

Ha az izomtömeg növelése a cél, akkor nem érdemes hosszas kardió-edzésekbe fogni. öt-tíz kilométeres vagy annál hosszabb futások inkább fogyasztanak, mint izmosítanak. Válasszunk rövidebb sprinteket, intervall-terheléseket. Rövid (mondjuk egy perces) internzív terhelés fél perc pihenőidővel. A calisthenicsen, vagyis a saját testsúlyos gyakorlatokon belül is választhatunk fokozatosan nehezedő gyakorlatokat, melyekből csak öté-tíz szabályos ismétlést tudunk megcsinálni. Fekvőtámasz, guggolás, húzódzkodás, stb. Ha ezekből megcsinálunk akár egy napi fél órás intenzív edzést, de még két naponta is elegendő, akkor az izomzatunkat újabb impulzusoknak tesszük ki, és növekedni fog. Legalább néha kell, hogy érezzünk izomlázat, ez annak a jele, hogy kijjebb toltuk egy kicsit a határainkat. 

Addig kell kísérletezni, amíg el nem érjük a kívánt eredményeket. A spártai kinézet nem szégyen, és nem is hátrány a jógában sem. A túlzottam vaskos izomzat már megnehezítheti egyes pózok végrehajtását, ezért figyeljünk oda a jóga/erősítés arányára! Ha túlzottan sokat erősítünk, akkor az ízületek merevebbek lesznek, vagyis többet kell nyújtani, főleg a vállakat, gerincet és a csípőt. A fentiek figyelembe vételével vissza tudjuk építeni a genetikailag természetes izomtömegünket, és még fejleszteni is tudjuk, így dacolva az évekkel, melyek hatására a szövetek fokozatosan leépülnek. Ne feledjük, hogy a pránájámához is meg kell erősíteni a légzőizmoakat, a tüdő szöveteit és a bandhában részt vevő izmokat, szóval az erős és egészséges test a jóga alapja. Ezt Krishnamacharya is hangsúlyozta, aki még 80-90 éves korában is napi egy-másfél órás ászana-gyakorlást végzett a napi négy pránájáma és a meditációs gyakorlatok mellett.






2013. augusztus 18., vasárnap

A vállöv rehabilitációja

Újabb részlet Gregor Maehle Ashtanga-könyvéből:

"A legtöbb kezdő a lefelé néző kutyában behúzza a vállát a füléhez, ami általában befelé fordított karcsontokkal jár. A probléma általában a túlerőltetett felső trapézizmokkal kezdődik (melyek felfelé húzzák a vállat), és a subscapularis izmok, melyek befelé fordítják a felkarcsontokat. Ha a gyakorló nem javítja ki ezt a hibát, akkor a trapéz és a többi izom még erősebb lesz, és tovább fokozza a meglévő egyensúlyzavart. Különösen a megerőltető kartámaszok vagy dinamikus hátrahajlítások közben a vállak meglévő egyensúlyzavara gyulladásig fokozódhat.

A másik végletet az olyan alapos tanulók alkotják, akik megvizsgálják az egyensúlytalanságukat és túlzottan próbálják ellensúlyozni. A vállban van egy természetes erő-egyensúlytalanság, mivel a vállövet befelé fordító izmok erősebbek a vállövet kifelé fordítóknál. A legtöbb tanulónak egy bizonyos pont után kifelé kell fordítania a karcsontját lefelé néző kutyában, a kartámaszokban és a hátrahajlítások közben. A probléma abban rejlik, hogy meg tudjuk ítélni a forgatás elégséges mértékét, amikor is lehetővé tesszük a vállak megállapodását a semleges, kiegyensúlyozott állapotban. Ha túllövünk a célon az infraspinatus izom által történő kifelé forgatással, akkor súrlódás fog keletkezni, mely gyakran a bicepsz inát érinti. A test pedig a gyulladás által fogja az állapotát kommunikálni, ami fájdalomhoz és a mozgástartomány csökkenéséhez vezet. 

A felkarcsont semleges helyzetét a különböző pózokban egy képesített oktatónak kell felmérnie. Ne várjuk el, hogy a gyakorlás varázsaltosan meggyógyítson mindent, mert ez a hiedelem ahhoz vezet, hogy az intelligenciát és tudakozódást nélkülözve folytatnánk a gyakorlásunkat. A tapasztalat azt mutatja, hogy a figyelem nélküli gyakorlás pontosan az ellenkezőjét okozza; vagyis a gyakorlókban felerősödnek a már létező tendenciák és feltételekhez kötöttségek, ahelyett hogy ellensúlyoznák őket, és rátalálnának az egyensúlyi állapotra.

A következő pontok összefoglalják a legfontosabb információkat a vállsérülések kezelésével kapcsolatban:
  • Kerüljük el az újrasérülést. A vállsárülések gyógyulása, különösen a negyven év feletti gyakorlók esetében, hosszadalmasan elnyúlhat. Minden alkalommal, amikor újrasérül a váll, még több hónapra visszaesik az állapota, és nagyban növekszik az esélye annak, hogy a sérülés krónikussá válik.
  • A vállsérüléseket megelőzően gyakran kialakulhat funkciózavar az alsó nyaki csigolyákban. Ha egy ilyen nyaki funkciózavar tartósan megmarad, akkor a gyógyulás esélye kisebb lesz. Ebben az esetben forduljunk mozgásszervi specialistához.
  • A vállsérülések gyakran járnak együtt azzal, hogy a gyakorló képtelen rendesen belélegezni a tüdő felső részébe. A bordakosár felső részének meg kéne növekednie, vagyis előre és hátrafelé ki kellene terjednie belégzés közben. Ha ez nem történik meg, akkor nem jut elegendő energia a vállövbe.
  • Ellenőrizzük, hogy nincs-e túl messze a lábunk a tenyerünktől a csaturanga-dandászanában. A tenyereknek a derekunk mellett kell lennie. Ezáltal a széles hátizom, a romboid és az alső trapézizom jobban aktiválódik. Tudatosan fókuszáljunk arra, hogy aktiváljuk ezeket az izmokat, amikor a tenyerekre nehezedünk.
  • Ha vállproblémánk van, akkor megfontolhatjuk, hogy ne hajlítsuk be a könyökünket csaturangában, hanem végezzük egyenes könyökökkel, amíg az állapotunk nem javul. Küszöböljünk ki minden pózt és mozdulatot a gyakorlásunkból, ami súlyosbítja az állapotunkat. Vizsgáljunk meg kritikusan minden gyors, dinamikus mozdulatot, mint például a dropbacket.
  • Edzzük a gyenge és kevésbé használt izmainkat olyan gyakorlatokkal, amelyek izolálják ezeket az izmokat. kezdjük izometriás gyakorlatokkal (amikor az izom rögzített hosszúságú) és utána álljunk rá nagyon is súlyok használatára, mint például gumiszalagok vagy csövek. Végezzük a gyakorlatokat nagyon lassan, maximális tudatossággal.
  • Masszírozzuk és lazítsuk ki a feszült és túlfáraszott izmokat minden nap. Használjuk a triggerpont-terápiát is. A triggerpontok az izmok olyan lágy pontjai, amelyek, ha nyomjuk őket, akkor fájdalmat sugároznak más helyekre.

    Ebben a fejezetben remélhetőleg sikerült némi nyitottságot ébresztenem a nyugati anatómiai kutatás iránt. Az az álláspontom, hogy ha növelni tudjuk a jóga-gyakorlásunk hatékonyságát azáltal, hogy csökkentjük a fájdalmat, és növeljük a pontosságot, akkor ezt meg kell tennünk, attól függetlenül, hogy régi vagy új eszközöket használunk-e erre."