Az ászanák gyakorlásánál és oktatásánál gyakran felvetődő kérdés az, hogy az ászana külső megjelenési formája, vagy az ászana funkciója, belső energetikai hatása a fontosabb. Ezek a kérdések az astangában is felvetődnek, habár néha azt mondják róla, hogy az astanga gyakorlói nem az ászanák precíz végrehajtására törekszenek, hanem a vinyásza-bandha-uddzsájí-dristi összefogására.
Viszont az astanga oktatásában is felbukkan néha egy-egy olyan elem, ami a forma előtérbe helyezésére utal. Például az, hogy nem szeretnek segédeszközöket használni, amik egyes magyarázók szerint megtörhetik az energia áramlását, illetve ha valaki nem tud végrehajtani egy pózt, akkor a formában hozzá legközelebb eső helyettesítő változatot szokták ajánlani. Én általában inkább a funkcióban közel álló pózokat szoktam helyettesítésként felajánlani. Úgy vagyok vele, hogy a sorozatot alkalmazzuk az emberhez, ne pedig fordítva, mert akkor van, aki megtörik, és elveszíti a hitét az astangában.
Én általában a funkciót részesítem előnyben. Egyrészt azért, mert az emberi test és energiarendszer egy funkcionális egység, aminek az a szerepe, hogy elősegítse a tudat felemelkedését a csakrákon keresztül. Másrészt azért, mert mindenkinek egyéni adottságai, karmikus háttere, anatómiai sajátosságai és energiablokkjai vannak. Vagyis például egy adott ászana végrehajtása különböző embereknél másképpen hat energetikailag. Nyilván az emberek fizikai adottságai is különböznek, például a csontok mérete és arányai, az izmok és szalagok hossza és nyúlékonysága. A póz végrerhajtásánál, még ha létezik is egy eképzelt tökéletes változat, mindezeket az egyéni adottságokat figyelembe kell venni, éas ennek megfelelően kell módosítani vagy pedig segédeszközökkel segíteni a póz végrehajtását.
Fizikai szinten az ászanák célja a tstu funkcionalitásának helyreállítása, és ezt mindenek előtt figyelemben kell tartani. Az oktatónak tudnia kell, hogy mikét tudja e funkcionalitás visszaállítását elősegíteni, anélkül, hogy a gyakorlót olyan pózokba erőltetné, ami sérülést okoz, vagy tovább fokozza a meglévő blokkok erősségét. Van, amikor maga a gyakorló erőltet olyan dolgokat, amik nem hogy előbbre, inkább visszafelé viszik.
A pontos instrukciók nyilván fontosak, de ezeket mindenki másképpen fogja értelmezni és főleg tudatosítani. Sok esetben, ha a fizikai szinten nem is képes végrehajtani valaki az utasítást, a tudatosítás akkor is segít a blokkok oldásában, és hamarabb visszanyerjük az adott terület funkcionalitását. Az oktatónak a tökéletlen formán keresztül is látnia kell a helyes szándékot, a megfelelő irányba tett törekvést, és ha nem ezt látja, akkor korrigálni kell. Végülis az a célunk, hogy a gyakorló jól érezze magát az órán, és jelen legyen, de ha nem tud azonosulni azzal, ami történik vele, akkor nem lesz meg ez az élménye, és el fogja veszíteni a lelkesedését a jóga gyakorlása iránt. Ezért fontos a funkciót előnyben részesíteni a formával szemben.
Újabb részlet Gregor Maehle könyvéből, a filozófiai rész lezárása következik a Jóga-szútrák előtt:
"A négy korszak fontossága a mai gyakorlók számára
A Puránák szerint, az emberiség az aranykorban (a védikus korban) kezdett élni, és a degeneráció folyamatos korszakain keresztül most a sötétség korszakában (a Kali-júgában) élünk. Ha a jógikus írások fejlődését szemügyre vesszük, akkor felismerhetjük ezeket a szinteket.
Az aranykorban az embereknek felfüggesztett elméjük volt (niródha csitta), ami azt jelenti, hogy csak akkor gondolkodtak, amikor szükséges volt, és azon kívül a szívükben voltak, az isteni forrásban. A második korszakban az embereknek egy pontra kihegyezett elméjük volt (ékágra csitta), és egy pár instrukción keresztül, amit egy olyan mester adott, akinek önmagának felfüggesztett elméje volt, vissza tudtak térni a forráshoz. A harmadik korszakban az emberek elméje a zavarodott (viksipta) állapotba süllyedt. Azok a mesterek, akik ebben a koszakban tanítottak, azon dolgoztak, hogy az embereket visszahozzák az egyhegyű állapotba. A negyedik korszakban, amiben most élünk, az emberek elméje a megszállott, materialisztikus szintre (múdha csitta) degenerálódott.
A mostani tanítóknak először azt kell megtanítaniuk, hogy mindannyiunknak van egy örök, szent magja, amire a zavarodott elme még képes emlékezni, de a megszállott elme már elfelejtette.
A filozófia tanulmányozása szempontjából ez azt jelenti, hogy először azt kell megértenünk, amit az olyan tanítók oktatnak, akik mint mi is, a megszállott elme korszakában élnek. Közéjük tartozik Vácsaszpati Misra, Vigjána-bhiksu, és Harihara Áranja. Ezzel a megértéssel fogjuk kikódolni a filozófia kora (=zavart elme) mestereinek tanításait, mint Patandzsali, Vjásza és Sankara. Miután ezt befogadtuk, megérthetjük a korábbi tanítókat, mint Jágjavalkja, Vaszistha, és Kapila (egyhegyű elme). Ha megértjük a szívük egyszerű üzenetét, akkor hazaértünk a felfüggesztett elméhez, ahol a valódi természetünket felismerhetjük.
Involúció vs evolúció
Azt mondhatjuk, hogy egyéni szinten a jóginak vissza kell fordítania azt a történelmi fejlődési folyamatot, amin az emberiség keresztülment. Azt is mondhatjuk, hogy a jóginak a visszájára kell fordítania az univerzum evolúciójának folyamatát egyéni szinten. A számkhja filozófia egy lefelé és kifelé tartó folyamatként írja le a világ evolúcióját. Itt az evolúció a legmagasabb és legfinomabb szinttel kezdődik, a Nagy Bumm előtti szinttel (prakriti).
A természetnek ebből az ősforrásából kialakul az intelligencia. Az intelligenciából származik az egó. Az egóból jön a tér. A térből jön a levegő. A levegőből jön a tűz, a tűzből jön a víz, a vízből pedig a föld. Minden egyes megnyilvánulás durvább és sűrűbb, mint az előző, finomabb szintű.
Az emberi testben ezeket a lápcsőfokokat a csakrák képviselik, a tiszta intelligencia a szahaszrára csakrára utal, a tiszta Én, vagyis az egó az ágjá csakrára, az éter a Visuddha csakrára, a levegő az anáhata csakrára, a tűz a Manipúra csakrára, a víz pedig a Szvádhisthána csakrára. Végül a föld elemet a legalsó csakra, a Múládhára képviseli. Ezt az egész folyamatot evolúciónak nevezik, de igazából a tudatosság degradációjával jár együtt. Amikor elérjük a Múládhárát, akkor a világ megnyilvánul, és az önvalóról szóló tudás elvész. Az evolúció e folyamata lefelé és kifelé tart.
A jógikus involúció folyamata megfordítja ezt, és egy be-és-fel mozgássá változtatja. Befelé és fölfelé megyünk a föld, víz, tűz, levegő és éter csakrákon keresztül, és utána visszaolvasztjuk az egót az intelligenciába, az intelligenciát pedig az eredetébe, a prakritibe. Akkor a tudat és tudatosság tiszta állapotában vagyunk, amely a szabadság és az eksztázis állapota."
Újabb részlet Gregor Maehle könyvéből, ezúttal a filozófiai részből ismét:
"A következő mester zárja a filozófia korát. A neve Ádi Sankara, de gyakran nevezik Sankara Bhagavatpádának (a mestere után), Govinda Bhagavatpádának, vagy Sankarácsárjának, amiből az utóbbi azt jelenti, hogy Sankara tanító. Négy kolostort alapított, amelyek apátjai ma is a Sankarácsárja címet viselik. Egyes írásokat, amelyeket Sankarának tulajdonítanak, igazából az apátok írtak, mindazonáltal ő maga is nagy mennyiségű írást hagyott hátra.
Sankara igazi zseni volt. Amikor tizenkét éves volt, akkor a mestere megbízta, hogy írjon kommentárokat a tizenkét fő upanisadhoz, és ezek mind hiteles kommentárok voltak. Fő műve a Brahma Szútra Bhásja volt, ami egy kommentár a Brahma (Védánta) szútrához. Ma főleg az Advaita Védánta tanítójaként ismert, ami a fő témája volt.
Sankara nagy hozzájárulása a jógához a kommentárja Vjásza kommentárjához Patandzsali jóga-szútrájához, amit Vivaranának neveznek. Ez a jóga filozófiájának egyik legjobb leírása, és Sankara géniuszának méltó kifejeződése. Vele együtt a filozófia kora lezárult, és a világ még tovább hanyatlott.
Negyedik Fázis - Technológia
Míg a naturalizmus korában a legtöbb ember felfüggesztette az elméje működését (niródha csitta), a miszticizmus korában az egy pontra kihegyezett elme (ékágra csitta), a filozófia korában a szétszórt elme (viksipta csitta), az utolsó korban pedig az átlagember megszállott elme (múdha csitta) állapotában van.
A "megszálott" azt jelenti, hogy az ember megmámorosodik a saját testétől, vagyonától, megjelenésétől, és családi kapcsolataitól. Ezekhez kötődik a materializmus és a hiúság. Fontos dolog, hogy a megszállott elme a testtel azonosítja magát. A materializmus az a filozófia, amelyik az emberi lényeket a testükre redukálja. A vagyon iránti ragaszkodás abból ered, hogy túl sokat foglalkozunk a test szeszélyeivel, míg a hiúság a külső megjelenésünkkel való túlzott törődés. A családi kapcsolatokhoz való ragaszkodás azt jelenti, hogy jobban ragaszkodunk azokhoz, akik a saját génjeinkben osztoznak.
Ezt az utolsó fázist a technológia korának nevezik. A szanszkrit "tantra" szó "technikát" jelent. Mivel a filozófia, és, még nagyobb mértékben, a miszticizmus és a naturalizmus már meghaladja az emberek képességeit, az újfajta tanítások csak a technikával foglalkoznak: hogyan csinálja valaki a dolgokat.
Ennek a kornak az írásait, amelyek főként a technikát írják le, és nem a filozófiát hangsúlyozzák, tantrának hívják, és körülbelül hét vagy nyolcszáz van belőlük. A nyugati olvasók főként a kifejezett szexuális technikákat tágyaló részeit ismerik, de igazságtalanság lenne erre redukálni a tanrták tartalmát. Ez azonban megmutatja nekünk, hogyan működik a megszállott nyugati elme. A Sankara után született legtöbb jógikus írás, mint a Siva szútra, a Hatha-jóga pardípiká, a Siva Szamhitá, és a Gheranda Szamhitá, hogy csak egy párat említsünk, igazából tantrák.
A jóga filozófiai iskoláját azonban a mesterek sora tartotta fenn a technika korában. Vácsaszpati Misra, aki kommentárt fűzött Vjásza kommentárjához, és az összes többi filozófiai rendszerhez, kiemelkedő hozzájárulást tett tizedik században. Vigjánabhiksu, aki szintén kommentálta a szánkhját és a védántát, a tizenötödik században írta az egyik legfontosabb kommentárt, a Jóga-vartikkát. A fontos kiegészítések közül a Hariharánanda Áranja által a huszadik században írt kommentár Vjásza kommentárjához. Mindezeket az írásokat áttanulmányoztam a jelenlegi írás készítése közben.
Többekben felmerült a kérdés, hogy szadista-e vagyok? Egészen pontosan, hogy élvezem-e azt, hogy fájdalmat okozok másoknak, és ők ettől szenvednek? Szeretnék mindenkit megnyugtatni, hogy nem erről van szó, és nem azért találtam ki ezt az egész jógaoktatósdit, hogy legálisan kínozhassak másokat. Nem vonzódom a fájdalomtól eltorzuló arcok látványához, bár néha egy-egy igazításnál nekem is eltorzul az arcom, amikor egy nagyobb testű embert kell beigazítani egy pózba. Sokkal jobban szeretem, ha örömtől sugárzó, mosolygós arccal jógáznak az emberek, mer a legtöbbször nem a jóga közben érzett esetleges fájdalom miatt frusztrált az arckifejezésük, hanem a hétköznapokból magukkal hozott gondok, bajok miatt.
Én elsődlegesen azt szeretném látni, hogy az emberek boldogok, egészségesek, szépek és jól érzik magukat a bőrükben. És akik rendszeresen járnak hozzám órára, azok valószínűleg meg is tapasztalják ezt. Mint jógaoktatónak azért kötelességem ráfogni őket a szigorú melóra, mert az ember hajlamos túlzottan engedékeny lenni önmagával szemben, ami a vinyászákat vagy az ászanák helyes végrehajtását, vagy éppen a légzést illeti.
Szóval elképzelhető, hogy szóban hajcsár vagyok, de én minden más edzőtől és jógaoktatótól is ezt láttam. Aki azt szereti, hogy ha lazán kezelik órán, és az egóját babusgatják, az úgysem hozzám fog jönni. Én úgy tartom, hogy teher alatt nő a pálma.
A másik kérdés az igazítások. Én mélyen hiszek az igazítások terápiás hatásában, és abban, hogy a megfelelő biztonsági előírásokat betartva a végsőkig kell vinni az embereket a pózban. Persze ha szólnak, hogy nekik az már túl sok, akkor békén hagyom őket, és az évek múltával talán én is érzékenyebben szelektálok, hogy kinél mikor, milyen igazítást alkalmazzak. De aki már megszokta, az igényli is az erős igazításokat, mert tudja, hogy az a fájdalom, amit közben érez, sokszorosan megtérül az egészség, hajlékonyság, rugalmas izmok formájában. És nem utolsósorban abban, hogy sikerülhet tudatosítani egy-egy olyan ízületi vagy izommmozgást, ami régóta helytelenül rögződött.
A "Punisher" nickname-en is ki szoktak bukni egyesek, de szerintem inkább azok, akik nem ismernek. lehet, hogy ez az egész hangulat, a blogban feltáruló őszinteségemmel együtt ijesztőnek hat, de aki ebből ítél, az jobban ragaszkodik a saját félelmeihez, mint ahhoz, hogy egy kis fájdalom árán megszabaduljon tőlük. Én magam is azt éltem meg a jóga-gyakorlásom során, hogy minél inkább behajtja az ember a fejét az "igába", annál szabadabb lesz, annál messzebb menekülnek a félelmek a szívéből, mert a félelem a gyenge emberek jellemzője, és egy erős, nyílt szívű emberben nem tud menedékre lelni.
De igazából én nem büntetek senkit, főleg azokat, akik rendszeresen járnak órára, mert ők tudják, hogy a gyakorlás felszabadít. Aki pedig nem jógázik rendszeresen, az elsősorban önmagát bünteti, mer megfosztja magát a boldog, teljes, szabad élet lehetőségétől. Aki pedig nagy elhatározással elkezd jógázni, bizonyára sokat fog szenvedni az elején, de ezt a büntetést is csak saját magának köszönheti. Mindazokat az éveket, amiket mozgáshiányosan, ételként szemetet fogyasztva töltött, sajnos le kell vezekelni, ha hozzáérek órán, ha nem. De ha hozzáérek, akkor talán egy kicsit rövidebb ideig tart a vezeklés :-)
Úgyhogy mindenkinek kellemes vezeklést kívánok a hosszú hétvégére, mindegyik nap lehet velem találkozni az Atma Centerben, és részesülni lehet egy kis terápiában :-)
Tegnap az édességfüggőség kapcsán jött elő ez a téma, amit még a jó öreg Beatlesek fogalmaztak meg, akik egyébként jó kapcsolatban voltak Srila Prabhupádával, a Krisna-tudat alapítójával. Nem csoda, hogy Srila Prabhupádát a szeretet vallása hirdetőjének tekintették, mivel azt tanította, hogy a lélek eredeti természete a szeretet, és csak akkor lehet igazán boldog, ha szerethet. A szeretet legmagasabb és legtökéletesebb kifejeződése a Krisna iránti szeretet, de szerintem ez nem lehetséges anélkül, hogy a teremtményeit szeressük.
És valóban igaz az, hogy mindenkinek szüksége van a szeretetre, még azoknak is, akik nem hisznek Istenben. Szeretet nélkül nem tudunk élni, és ha nem tudunk szeretetet adni és kapni, akkor mindenféle függőségekkel fogjuk pótolni. Az édességfüggőség csak egy példa erre. A szeretet ugyanis édes. A legédesebb dolog a világon. És ha nincs, akkor elkezdünk ragaszkodni az édes ízekhez, mert nem bírjuk elviselni a sivár, keserű hétköznapokat. És minél több édességet eszünk, annál frusztráltabbak és önzőbbek leszünk, és annál jobban fogunk sóvárogni utána.
Mér az ötéves kislányomon is megfigyeltem ennek tüneteit. Ős is csak akkor szokott jóízűen enni zöldséget, levest, gabonát, tejterméket, ha van energiafelhasználás. Ha egész nap itthon ül és játszik, akkor nem érdekli az ebéd. Viszont délutánra megéhezik, de akkor már csak junkfood-ot hajlandó enni: csoki, édesség, keksz, csipsz, popcorn, "szúrós" üdítő italok stb. Ugyanúgy, ahogy a felnőtt ember is ezeket eszi vélt élvezeti értékük miatt.
Nem fogok most belemerülni abba, hogy mennyire káros a kényszeres evés, főleg, amikor cukorral és ízfokozókkal teletömött junkfoodon élünk. Egyszer láttam egy filmet, ami arról szólt, hogy az emberek egy játékban irányítottak különböző élő színészeket az agyukon keresztül. A színészek persze jól néztek ki, és mindent megcsináltak, amit a "gazdájuk" gondolt. Az pedig otthon ült egy kis fekete szobában és száz kilósra hízva zabálta a zsíros és cukros desszerteket. Nézzünk szembe önmagunkkal, és kezdjük ezt ma reggel, álljunk oda a tükör elé, és gondoljuk végig, hogy elégedettek vagyunk-e a testünkkel. De őszintén! Gondoljuk végig, hogy elégedettek vagyunk-e az életünkkel, az életmódunkkal, érezzük-e a szeretetet, vagy pedig pótszerekbe menekülünk, mert könnyebb leülni és megnézni egy filmet mások elképzelt életéről, miközben sört szürcsölgetünk és popcornt zabálunk, mit felállni, és elkezdeni a saját életünket élni. Mert az küzdelmes, félelmetes, és oly sok áldozat után még mindig nem garantált a heppiend.
Nem az a mániám, hogy mindenkinek kocka hasa kell, hogy legyen. Hanem az, hogy ha függőségeink vannak (a lustaság is egy függőség egyébként), akkor nézzünk ezekkel szembe és tegyünk velük valamit! Keressük meg azt, ami helyett a pótszert az életünk részévé tettük, feladva az önbecsülésünket, az akaraterőnket és külső anyagi dolgok rabszolgáivá válva. Ez az igazi lázadás, amikor a tudatunkat gúzsba kötő kényszerítő erők ellen lázadunk. A szeretet forradalma a legnagyobb forradalom, amit az életünkben vívhatunk, de megéri!
Ilyenkor persze mindenki azon kezd rinyálni, hogy "Igen, tudom, de engem nem szeret senki, és olyan rossz az életem, hogy inkább megyek csokit zabálni." Semmi bajom a szeretethiányos emberekkel, sőt, szeretem őket és sajnálom is őket. De a legelső dolog, amit meg kell tanulniuk, hogy szabaduljanak meg az önzéstől. A szeretet kulcsa az, hogy megtanuljunk önzetlenül adni, anélkül, hogy elvárnánk valamit cserébe. Tudom, hogy ez a legnehezebb, mert eleinte mindenki kapni akar. De azt nem lehet kierőszakolni. Viszont az, hogy szeressünk és szolgáljunk másokat, csak a mi döntésünk és szándékunk kérdése.
Persze a szeretetet sem szabad ráerőltetni másokra, de ha őszinték vagyunk, akkor meg fogjuk találni azokat, akik méltók a szeretetünkre, és értékelik azt. És akkor kapni is fogunk, de ahhoz sem szabad ragaszkodni. A ragaszkodás, irigység és a félelem minden pozitív dolgot megöl az életünkben, ezért komolyan kell dolgozni, hogy meg tudjunk szabadulni tőlük. A jóga az önmegismerés útja, és ha közben nem nézünk szembe ezekkel a tulajdonságokkal, és nem változtatunk rajtuk, akkor továbbra is csak kívülről fogjuk nyalogatni a szeretet mézesüvegét. All u need is Love, Go & Get it! Édesség helyett pedig nem bírtam ki, hogy ne illesszem be ide egyik kedvenc U2-számomat: The Sweetest Thing :-)
Most leírom azt, amiben hiszek, illetve amit fontosnak tartok az életben. Mások Mission Statement-nek szokták nevezni, vagy küldetésnek, de nekem ez a hitvallásom. Az Astanga-jóga a vallásom, és aki már ismer, az tudja, hogy amit éppen csinálok, azt fanatikusan csinálom. Szóval addig fogom gyakorolni a hat sorozatot, amíg tökéletes nem lesz.
Sokan sokféleképpen állnak hozzá a jógaoktatáshoz. Én most a saját hozzáállásomat szeretném elmondani, ha valaki másképp gondolja vagy csinálja, azért az ne sértődjön meg :-) Fanatikus straightedge arc voltam mindig is, de ez nem azt jelenti, hogy elítélek másokat, akik nem így gondokodnak, sőt, a jógának köszönhetően egyre toleránsabb vagyok másokkal szemben, és a más értékrendet vallókban is képes vagyok felfedezni az értékeket. Ugyanakkor egyre intoleránsabb vagyok a saját gyengeségeimmel szemben, mert csak az tud nagylelkű lenni, aki önmagával a legszigorúbb.
Szóval szerintem egy oktatónak az első helyen a gyakorlás kell, hogy álljon. Ha ezt elhanyagoljuk, akkor elveszítjük a hitelességünket. Ha nem fejlődünk, nem haladunk előre (és ennek nem csak látható vetületei vannak), akkor nem fogjuk tudni igazán segíteni mások fejlődését sem. Ha a gyakorlás háttérbe szorul azért, mert túl sok órát tartunk, akkor elvékonyodik az is, amit óra közben át tudunk adni, és inkább munkává válik a dolog, mint hivatássá.
Az oktatónak a jóga életmódra vonatkozó előírásait is szorgalmasan alkalmaznia kell. Az egyik legfontosabb a mitáhára, vagyis a mértékletes evés. Ha elhízok, mint jógaoktató, akkor az étkezéseim mennyisége és összetétele nem megfelelő, vagy pedig nem gyakorlok eleget. És nem szégyen más sporttal kiegészíteni a gyakorlást, ha szükségét érezzük, és az időnk is megengedi, de a jógának kell az első helyen maradnia. Ha más sport (pl túl sok futás vagy erősítés) megnehezíti az előrehaladásunkat a jógában, akkor összhangba kell hozni a kettőt.
Az étkezésnek funkcionálisnak kell lennie (persze az ahimszá elvét betartva), de erről már írtam részletesebben. Azt nyújtsuk a testnek, amire szüksége van, és akkor egészséges és erős lesz. Különben a jóga az csak hobbi, az evés az meg csak függőség lesz.
Én nem szeretek semmi olyat megkövetelni a tanítványaimtól, amit önmagam nem vállalok be. Szerintem az oktatás elsődleges eszköze a példamutatás, és ha az kimarad, akkor a szép szavak és a pozíciónkra vagy tapasztalatunkra vagy bármire való hivatkozás nem elegendőek ahhoz, hogy hitelesnek tűnjünk a tanítványaink szemében.
Amikor igazítok, akkor erősen igazítok, ezt mindenki tudja. De ki lehet bírni. És ha szól valaki, hogy hagyjam békén, akkor nem bántom :-) A jógaoktató egyik legfőbb oktatási eszköze az igazítás, és ha megvan a bizalom az oktató és a tanítvány között, akkor nagyon hatékonyan lehet vele segíteni a fejlődést, úgy, hogy a sérüléseket elkerüljük közben. De senkire nem kell ráerőszakolni semmit, viszont meg kell követelni az emberektől, hogy keményen dolgozzanak az órán, hiszen minden haszon a végén az övék. Az emberek azért jönnek el órára, mert szükségük van egy hajcsárra, aki kihajtja belőlük a lelket is, és nem engedi őket lazsálni. Csak abban az esetben engedem, hogy pihenjen valaki, ha tényleg látom, hogy fáradt vagy éppen túl akarja erőltetni a dolgot.
A jógaoktató meg fogja kapni azokat az embereket, akiknek az ő energiájára van szüksége, és akkor is, ha sokan jönnek hozzá, meg akkor is, ha kevesen, értékelnie kell minden egyes jövevényt, aki belép a jógaterem ajtaján, és a maximumot kell tudnia nyújtani neki. A jógaoktatónak fel kell oldódnia mások szolgálatában, és ezen keresztül kell kifejeznie a szeretetét. A testét és a lelkét bele kell adnia abba, amit csinál, mert ha nem teszi, akkor inkább válasszon más tevékenységet.
Újabb részlet Gregor Maehle könyvéből, ezúttal a filozófiai részből:
"Az összes történelmi kommentátor, aki Vjászát követte, Bhoja király kivételével, elfogadta Vjásza kommentárját és azt kommentálta, ahelyett, hogy közvetlenül a Jógaszútrát kommentálták volna. Vjásza valószínűleg a legfontosabb mester volt India történetében, és a hagyomány isteni jelleggel ruházza fel. Azt mondják, hogy minden világkorszakban megjelenik, hogy helyreállítsa az ősi tudást. Vjásza egy teljes körű polihisztor volt, akár az indiai történelem Leonardo da Vincijének is nevezhetnénk.
Ma, eléggé meglepően, vannak huszadik századi szerzők, akik a Jóga-szútra interpretációjukban azt írják, hogy nem értenek egyet Vjászával vagy más ókori szerzőkkel. Modern gyakorlóként csak akkor engedhetjük meg magunknak, hogy "ne értsünk egyet" az ilyen hatalmas intellektuális és misztikus óriásokkal, amikor már elértük az ő szintjüket. Különben nehéz lesz megkapni a jóga értékes gyümölcsét.
Vjásza egy másik fontos oldala, amit meg kell értenünk, hogy látszólag ellentmondásos filozófiai iskolákról írt hiteles szövegeket. Például megalapította a Védánta filozófiai iskolát, és megírta a Brahma-szútrát, de ugyanakkor a rivális Szánkhja/Jóga iskolához is hozzátett azáltal, hogy megírta a Jóga-szútra kommentárját. A nyugati tudósokat nagyon megzavarja az a gondolat, hogy ugyanaz a személy két ellentétes filozófiai iskoláról írt kommentárokat, és ezért általában azt feltételezik, hogy kettő vagy több Vjásza volt.
Az igazság azonban az, hogy a legtöbb Védánta-mester, mint Gaudapáda, Sankara és Vacsaszpati Misra, írt kommentárt a jógáról, ami látszólag egy ellentmondó filozófiai iskola, miközben a jóga mesterei a Védántáról írtak kommentárokat. Ennek az az oka, hogy az összes filozófiai rendszer csupán az Upanisadokban tanított egy igazság képviselője, vagyis az igazság változatai, de nem maga az Igazság. Egy igazi misztikus tudja ezt. lehet, hogy van egy kedvenc rendszere, mégis képes megvalósítani az igazságot más rendszerekben is, és hozzájuk tud járulni.
Azok a tudósok, akiknek nem volt misztikus élményük, nem érthetik ezt meg, mert még mindig a helyes vagy helytelen játékában vannak foglyul ejtve. A tudat logikája szerint a tézis (egy bizonyos állítás), az antitézis (az ellentétes állítás) a szintézis (mindkettő egybeolvasztása) és e három tagadása egyszerre is fenntartható, mert egyikük sem lehet igaz. Az igazság az csakis a tudat, amelynek nincs álláspontja, vagy helyes vagy helytelen benne, hanem csak a tudatosság van jelen. Ha ezt ténylegesen megvalósítjuk, akkor érjük el a jóga célját."
A fogyókúra hülyeség. De ezt már számtalan poszton keresztül kifejtettem. Az viszont, hogy az ember az életmódjának, egészségi állapotának és szükségleteinek megfelelő összetételű és mennyiségű ételt fogyassza, szerintem elengedhetetlen feltétele az egészségnek és a jó közérzetnek, valamint természetesen a jó kinézetnek is. Persze nem kell halálra koplalni magunkat, mert egy eszeveszett fogyókúra során, ahogy a korábbaikban is kifejtettem, kb ugyanannyi vizet, zsírt és izmot veszítünk, főleg, ha nem mozgunk.
Ha szép izomzatot szeretnénk, akkor azzal dolgozni kell. Persze nem árt az sem, ha funkcionális az az izomzat, és éppen ezért a jógát semmiképpen ne hagyjuk ki a mozgásprogramunkból. A hajlékonyság és az izmok, ízületek szinergikus működése szerintem az alapvető kritérium, ha ez nem érdekel bennünket, akkor nem leszünk egészségesebbek a mozgástól. A többi a kitűzött céltól függ. Ha a kardió teljesítményt akarjuk növelni, akkor annak megfelelő edzéseket kell végezni, sok nyújtással a végén, mert a repetitív kardió mozgások erősen bekötik az izomzatot. Ha az erőt szeretnénk fejleszteni, akkor is inkább a sajtá testsúlyos gyakorlatokkal érdemes dolgozni, mint a klasszikus edzőtermi erőgépekkel. Ha zsírt szeretnénk égetni a bőr alól, akkor pedig mindezt együtt kell végezni, természetesen a Hot jógát ki nem hagyva, egy jó kis Fatburner-mixben.
Mostanában sokan nekem szegezik a kérdést: "Mi van, fogyózol?" Nem fogyózom, hanem testzsírt égetek. A nyáron rájöttem ugyanis, hogy 40 év felett bármennyit edz is az ember, egyáltalán nem mindegy, hogy mit és mennyit eszik. Most is kb ugyanazt az edzéstervet nyomom, mint nyáron, vagyis napi egy astanga gyakorlás, plusz egy Thaibox vagy Beast Training vagy futás vagy görkori, de egy pár hónapig nem figyeltem oda, hogy mit, mikor és mennyit eszem, és szépen elhájasodtam.
Szeptember közepén 71.6 kiló voltam 171 cm-es magasságomhoz, és 16.6 volt a testzsír-százalékom. Tudtam, hogy nem izomból akarok fogyni, hanem zsírból, ezért a 8%-os testzsírt tűztem ki célul. Az étkezésemből kihagytam az édességet, a kenyérféléket, csak napi egy kanál rizs maradt meg, plusz a párolt zöldség, gyümölcs, és a sovány tejtermékek. Vacsora: szolidaritás az éhező afrikaiakkal :-) Ez nagyon fontos, mert előtte pont vacsorára ettem mindig szénhidrátot meg zsíros tejtermékeket. Ez 100%-ban le szokott rakódni.
Mondjuk ha csak délben ettél, és este 10-re totál megéhezel a csomó edzéstől, akkor egy proteinshake mehet, de inkább kazeint ajánlok, mert az lassú felszívódású, éjszakára pont jó, megelőzi az izomszövet leépülését, amit a kalóriahiány előidézhet.
Vettem egy izzasztóruhát, a jógán kívüli edzéseimet abban csináltam. Ez nagyon jól emeli az edzések hatásfokát, plusz melegen tartja az ízületeket, kevesebb a sérülés. Jógán meg úgyis 36 fok van, oda minek? Egy hónap múlva az eredmény: 60.9 kiló, 8.1 % testzsír. Ez mondjuk egy extrém Beast Training után volt, amikor levettem a neoprént, de most már mehet egy kicsit több fehérje, hogy épüljön az izom, csak a zsírt kell 8-10% között tartani. 65 kiló egyelőre jó lesz.
A legtöbb ember, aki belémköt, azt mondja, hogy a zsírra szükség van. Igen ám, csakhogy a telítetlen zsírsavakra van szükség, amit vagy beveszel kapszulában (Omega 3-6-9, inkább vega változat, mint a halolaj), vagy növényi olajokat, olajos magvakat eszel oszt kész. Minimális mennyiségben. Az ízületek olajozásához ez is elég. Nőknél valamivel több zsír % szükséges, de azt ők is tudják, hogy ha túlzottan lefogynak, akkor elmarad a haviciklusuk, ami már nem jó.
Szóval a fogyókúra felejtős, helyette eddzünk minél többet, jógázzunk minél többet, felejtsük el a vacsorát, és szokjuk meg, hogy fele annyi is elég. Látványosan lecsökkent az étkezéseim mérete a felére, és jóllakom vele, napközben sem vagyok éhes, és nem fogyok tovább, mint amennyire szeretném. A neoprént most már csak időnként veszem fel, de utcai futásnál egész jól melegít :-). És sokkal jobban mennek az ászanák, csak arra kell figyelni, hogy legalább ugyanannyi jóga legyen, mint minden más mozgás.
Arról pedig, hogyan lehet szép izmokat fejleszteni, a következőkben fogok majd írni. De ne valami norbis bohóckodásra gondoljatok! A Beast Trainingben semmi szép nincsen, ez maga a pokol! Csak te vagy, és a kihívás. A fájdalom, amit vasakarattal át kell törni. Persze ésszel, mert nem az a cél, hogy lesérüljünk. De a valódi élet tényleg a komfortzónán túl kezdődik :-)
Egy kis kiegészítés következik Gregor Maehle könyvéhez. Ez egy rendhagyó póz, legalábbis a "tradicionális" astanga-könyvekben nem szerepel, illetve a 2. sorozatban van egy ehhez hasonló póz, a Parighászana. Ezt a pózt Ajay Kumar szokta tanítani Mysore-ban a három dzsánusírsászana lezárásaképpen, ugyanis a három különböző lábtartás során egyre jobban kell balra csavarni a törzset, hogy a bal láb fölé kerüljön. Ebben a pózban egy kontracsavarást hajtunk végre, ami egyrészt kompenzálja az előző három ászana egyirányú csavaró hatását, másrészt felkészít a Marícsjászana C és D pózokban végrehajtott csavarásokra.
Dzsánusírsászana D (Parivritta-dzsánusírsászana)
(Átfordított fej-a-lábhoz póz)
Dristi: felfelé
Szapta: Belégzésre ugorjunk előre dandászanába. Nyújtsuk ki a bal lábunkat, és a jobb lábat támasszuk be a bal comb tövéhez, mint a Dzsánusírsászana A pozícióban. Bal kezünket tegyük a jobb térdünkre.
Astau: Kilégzésre a jobb kezünkkel nyúljunk át a fejünk mögött, és fogjuk meg a bal külső talpélünket. Csavarjuk a gerincet, amennyire csak tudjuk. A hajlákonyabbak a tarkójukat a térdükre tehetik. Ügyeljünk rá, hogy a jobb csípő ne emelekedjék föl, és a bal térd maradjon egyenes, a bal lábfej pedig pipáljon. A vállakat távolítsuk a fejünktől, és forgassuk, amennyire tudjuk. Tartsuk ki a pózt öt légzésig.
Nava: Belégzésre egyenesedjünk vissza, és kilégzésre helyezzük a tenyereinket a földre a csípő mellett.
Dasa: Belégzésre emelkedjünk fel.
Ékádasa: Kilégzésre ugorjunk hátra csaturanga dandászanába.
Dvádasa: Belégzésre felfelé néző kutya.
Trajódasa: Kilégzésre lefelé néző kutya.
Csaturdasa-vimsatihi: Ismételjük meg a pózt a másik oldalra is.
A négy Dzsánusírsászana erőteljes hatással van a húgyivarszervekre. Bizonyos betegségek esetén a vér felhígul, a derekunk körül fájdalmat érzünk, és gyakori vizelési ingerünk támad. Ez megtörténhet például túl sok kávé fogyasztása esetén, vagy túlzottan gyakori szexuális élet esetén, ami kiszívja az életerőt, és így a mag ygenge lesz, a vér pedig híg. Amikor a betegség már létezik, akkor vjáptha rógának nevezik, amikor pedig terjed, vjápaka rógának nevezik. Ezek az állapotok cukorbetegség kialakulásához vezethetnek. Ezt ennek az ászanának a gyakorlásával lehet megelőzni. A Dzsánusírsászana A és B kifejezetten a férfiak számára hasznos, míg a C a nők számára. Ez azért van, mert a Siva nádí, ami a hasnyálmirigy megfelelő intzulin-termelését serkenti, a férfiaknál a gát mellett található, míg a nőknél a köldöknél. Maga a sarok hőt termel, ami tovább növeli a terápiás hatást. A póz a prosztata megnagyobbodását is csökkenti.
Újabb részlet Gregor Maehle könyvéből:
"Dzsánusírsászana C
(Fej-a-térdhez póz)
Dristi: Lábujjak
Szapta: Belégzésre ugorjunk előre. Hajtsuk be a jobb lábunkat, mintha féllótuszba akarnánk helyezni, de közben pipáltassuk a lábunkat. A jobb karunkat dugjuk át a jobb combunk és a vádlink között. Fogjuk meg a lábfej elejét, és húzzuk visszafelé a lábujjakat a lábszár felé. A lábfejünket és a lábujjainkat tartsuk pipálva, és a sarkunkat húzzuk a köldök irányába. Forgassuk a jobb combot befelé addig, amíg a jobb lábfej lábujjait el nem tudjuk helyezni a talajon, a bal comb belső oldalához támaszkodva.
Ideális esetben a jobb lábfej függőleges a talajhoz képest, a jobb sarok közvetlenül a jobb láb ujjai fölött van és fölfelé mutat. Ha még nem ez az eset, akkor helyezzük a kezeinket a földre, emeljük meg az ülőcsontjainkat, és finoman guruljunk előre, hogy a lábunk függőlegesebb legyen. Forgassuk a combot befelé.
A csípők legyenek merőlegesek a bal lábra, és hagyjuk, hogy a jobb térd megtalálja a helyzetét. Ez a sarok elhelyezkedésétől függ: minél függőlegesebb a sarok, annál előrébb lesz a térd. Ha a sarok pontosan a lábujjak fölött van, akkor a térd 45 fokban lesz a bal lábhoz képest. Eresszük le a térdünket a talajra. Lehet, hogy fel kell emelnünk a bal fenekünket a talajról ahhoz, hogy a térdet le tudjuk ereszteni. A gravitáció segítségével a felemelt fenekünk egy idő múlva le fog érni a talajra. Ahhoz, hogy izomerővel tudjuk a térdünket a talajhoz érinteni, meg kellene feszítenünk a hamstringeket, ami nem javasolt ebben a pózban, mivel akkor a comb visszahúzódik a csípőízületbe.
Hagyjunk időt magunknak, hogy fejlődjünk ebben a pózban. Ha kell, maradjunk heteken vagy hónapokon keresztül bármelyik előbb leírt fázisban. Ha helyesen hajtjuk végre, akkor ez a póz terápiás hatással van a térdre, és a krónikus térd-gyulladásokat is el tudja mulasztani.
Ha képesek voltunk követni az eddigi utasításokat, akkor nyúljunk előre, és fogjuk meg a bal lábunkat. A hajlékonyabbak foghatják a jobb csuklót a bal kézzel. Belégzésre emeljük a mellkast és egyenesítsük ki a karjainkat.
Astau: Kilégzésre hajoljunk előre a bal láb belső oldalán. Forgassuk tovább befelé a combot. Miközben a jobb térd kapcsolatban marad a padlóval, A bal ülőcsont lefelé süllyed, hogy találkozzon a padlóval. Pipáltassuk tovább a jobb lábat, és nyomjuk bele mélyebben a bal ágyékunkba. A sarkunk nyomódjon az alhasba. Nők esetében a sarok a méhet nyomja. ez a póz különösen hasznos a női reproduktív rendszer számára, mint ahogyan a Dzsánusírsászana B hasznos a férfi reproduktív rendszer számára.
A bal láb pipáló és spiccelő pozíció között van, és a láb alsó része aktívan dolgozik. A jobb combot kifelé nyújtjuk a jobb csípőből. Ha a előrenyújtózkodunk a jobb comb belső oldala felett, akkor el tudjuk lazítani a combközelítő izmokat.
Mint mindegyik póznál, ahol a lábujjak felé kell nézni, itt is lényeges, hogy ne hajlítsuk hátra a nyakunkat. Ha helyesen hozzuk összhangba a pózt, akkor egy idő múlva az állunk a sípcsontunkhoz fog érni. Sohase áldozzuk fel a gerinc összhangját elképzelt célok elérése érdekében, inkább tartsuk meg mindig a póz belső integritását, és így fogjuk elérni a jóga valódi célját. Maradjunk a pózban öt légzésig.
Nava: Belégzésre emeljük fel a mellkasunkat, miközben még mindig tartjuk a lábunkat. Kilégzésre vegyük ki a jobb lábunkat a pózból, és a kezünket helyezzük a talajra.
Dasa: Belégzésre emelkedjünk fel.
Ékádasa: Kilégzésre ugorjunk hátra csaturanga dandászanába.
Dvádasa: Belégzésre felfelé néző kutya.
Trajódasa: Kilégzésre lefelé néző kutya.
Csaturdasa-vimsatihi: Ismételjük meg a pózt a másik oldalra is."
Mindig eszembe jut a bibliai történet, amikor Ádám és Éva evett a tudás fájáról, és azzal kezdődött minden szenvedésük. Én nem teljesen értem ezt a koncepciót, hogy a tudatlanság boldoggá tesz, a tudás pedig romba dönt. A védikus filozófia pontosan az ellenkezőjét tanítja, hiszen a lélek eredeti természete szerint örök, teljes tudással és gyönyörrel teli, csak az anyagi energia, az illúzió hatására feledkezik meg eredeti azonosságáról. Amint spirituális tudásra tesz szert, e tanulmányozás által egyre közelebb kerülhet eredeti azonosságának megismeréséhez. Ezt nevezi Patandzsali szvádhjájának, vagyis az önvaló tanulmányozásának.
Közelítsük meg most a kérdést gyakorlati szempontból, egy példát véve a mnidennapokból, és az astanga gyakorlására is alkalmazva a jóga e fontos aspektusát! Mondjuk vesz az ember egy háztartási gépet, vagy egy telefont. Három dolgot tehet, ha meg akarja tanulni, hogyan kell használni: elolvassa a használati utasítást, megkérdez valakit, aki ért hozzá, és a harmadik pedig az, hogy kísérletezik. Az első hasznos lehet, de lehet, hogy nem találjuk meg benne azt, amit keresünk. Ekkor jöhet a második. Az általában tutira bejön, feltéve ha tényleg szakértőhöz fordulunk.
A harmadik opció, a kísérletezés is érdekes dolog lehet, mert maga a folyamat sok mindent képes megtanítani az embernek. De elkövethetünk olyan hibákat, amiket később megbánunk, így biztonságosnak nem nevezhető folyamat. Amikor a jógát tanuljuk, akkor is megvan a lehetőségünk mindhármat alkalmazni. Jógázhatunk könyvből (vagy dvd-ről), valami haszna annak is van. De elmehetünk egy tanárhoz, aki, ha felkészült, akkor segíthet kijavítani a hibáinkat, a helytelen gyakorlást, és inspirálhat a továbbfejlődésre.
A kísérletezés is hasznos dolog a jógában, az astangában úgy hívják, hogy egyéni gyakorlás. Bár elvileg egy kötött sorozatot gyakorolunk, nem hiszem, hogy van olyan astanga-gyakorló, aki nem szokott hébe-hóba kísérletezni, játszani az ászanákkal. Szerintem ez is a jóga-gyakorlás szerves része.
Bár Pattabhi Jois azt mondta, hogy 99% gyakorlás és 1% elmélet, én azt gondolom, hogy egy komoly astanga-gyakorlónak érdemes időt szánnia a jóga-irodalom megismerésére, és a jóga filozófiai tanításainak tanulmányozására. Mindez közelebb fogja vinni az önvalójához, és segíteni fog, hogy mélyebben megismerje a jóga-gyakorlás hatásait a saját személyiségére nézve. A tudás persze csak akkor ér valamit, ha alkalmazzuk, ezért a jógával való kapcsolatunkat ki kell terjeszteni a matracon kívülre, a hétköznapi életünk döntéseire és helyzeteire is, és így sokkal teljesebb mértékben megélhetjük a jóga hatásait. A tanulmányozás megkezdéséhez mindenki figyelmébe ajánlom a Bhagavad-gítát, illertve a Jóga-szútrát. A többi klasszikus irodalom is nagyon jó, majd fokozatosan sort kerítek azok lefordítására is a blogban. Addig is érdemes körülnézni a Letöltések oldalon, ott sok érdekes könyv megtalálható.
Most pedig következzék egy kis filozófia, mégpedig kedvenc témámról, vagyis az azonosságról és a különbözőségről. Nem tudom, hogy az olvasóim közül ki mennyire felkészült e téren, de Indiában két uralkodó filozófia létezik, mégpedig a dvaita (dualista, vagyis a kettősség filozófiáját hirdető tanok) és az advaita (monista, vagyis az azonosság filozófiáját hirdető tanok).
Az orgazmussal kapcsolatos bejegyzésem nyomán jött elő ez a két lehetséges filozófiai megközelítés. A monisták szerint ugye csak egy igazság létezik, és minden más illúzió, és az élet célja ennek felismerése. Következésképpen a szex is csak illúzió, és a hasznosságát az önmegvalósítás szempontjából abban ítélik meg, hogy közelebb viszi-e az egyént illuzórikus természetének felismeréséhez, vagy pedig megakadályozza ebben. Most ejtsük egy pillanatra annak tárgyalását, hogy a szexet (vagy az orgazmus élményét) lehet-e, és ha lehet, akkor miként lehet az önmegvalósítás céljaira használni.
A mai témánk e kétféle filozófiai megközelítés alkalmazása a gyakorlatban, amire egy példa lehet az orgazmus élményének megítélése. A dvaita a kettősség filozófiája, vagyis ennek követői valósnak, és nem illuzórikusnak ítélik meg a különbözőségeket. Hogy milyen különbözőségeket? Például két anyagi jelenség, az anyagi világ és a lelkek, két egyéni lélek, a lélek és Isten között. Persze azt minden filozófiai megközelítés elfogadja, hogy az anyagi jelenségekre jellemző a kettősség, a polaritás. Az orgazmus példájánál maradva valaki felvetette, hogy a cikk azt sugallja: a dopamin jó, a prolaktin pedig rossz. Én nem erre a következtetésre jutottam, inkább arra, hogy a két hormon ellentétes, illetve egymást kiegészítő funkcióval rendelkezik, amit érdemes figyelembe venni.
Én azt gondolom, hogy a dvaita filozófiája is segíthet abban, hogy megfelelő módon értelmezzünk bizonyos anyagi jelenségeket, és ahhoz is hozzásegíthet, hogy az önmegvalósítási utunk során felül tudjunk emelkedni ezeken a kettősségeken. Szerintem az illúzió elsődlegesen abban rejlik a legtöbb ember számára, hogy nem ismeri fel, vagy nem hajlandó elfogadni a dolgok valódi természetét, és annak megfelelően használni őket.
Azt, hogy valami jó vagy rossz, általában a szubjektív értékrendünk alapján ítéljük meg. Ez az értékrend az elmében lerakódott benyomások (szamszkárák) következtében folyamatosan változik. A lelki fejlődés során az egyik cél (szerintem) az, hogy egy maradandóbb értékrend felé fejlődjünk, és a pillanatnyi ragaszkodáson túllépve az örök azonosságunk felé tudjunk közeledni. A különbözőségek számomra sem az anyagi, sem a lelki síkon nem jelentenek akadályt a fejlődésben, sőt, mivel egy poláris személyiség vagyok, valószínűleg a kettősségekhez való kiegyensúlyozott viszonyulás az a folyamat, ami engem előbbre visz.
Az advaita megközelítésében én azt a csapdát vélem felfedezni (de lehet, hogy ez nem mindenki számára akadály), hogy a "minden illúzió" elvet kétélű fegyverként lehet alkalmazni. Azokban az esetekben is érvényesítjhetük, amikor túl akarunk lépni egy jelenségen, ami esetleg megkötné a ragaszkodásunkat és megakadályozná a fejlődésünket, de úgy is alkalmazható, hogy bizonyos esetekben érvénytelennek tekintjük egyik vagy másik döntésünk következményét.
A felelősség egy fontos tényező, és én mindig is azt gondoltam, hogy minél felelősségteljesebbé válik egy lélek a saját útját, saját helyzetét illetően, annál tovább tud lépni a lelki fejlődésben. Nekem a kettősségek (például az, hogy egy bizonyos helyzetben mi a helyes és mi a helytelen döntés) ilyen értelemben segítséget jelentenek a felelősségem mélyebb megélésében, és azt gondolom, hogy bár a karma törvénye valóban csak az anyagi világra érvényes, és valóban csak addig köti meg a lelket, amíg az el nem éri a felszabadulást, mégis addig a szintig valóságos, és ténylegesen hat a lélek helyzetére, tudatára. A legtöbben éppen azért hánykolódnak a végtelenségig a karma hálójában, mert nem ismerik fel, illetve nem vesznek tudomást a tettek és visszahatásaik összefüggéséről.
A természet kézzel foghatóbb törvényei (például ami az előbb említett esetben a hormonok működését illeti) szintén a karma vetületei. Az ember a tudati fejlettségének megfelelően viszonyulhat ehhez az információhoz, vagy értelmezheti az így vagy úgy a vágyainak megfelelően. Ez azonban nem változtat magán a jelenségen, amitől meg kellene tanulni függetleníteni magunkat. Ez persze egy hosszadalmas folyamat, és a karma csavarulatai is pontosan azt hivatottak szolgálni, hogy a lélek újabb és újabb tapasztalatokkal gazdagodjon. Mindaddig, amíg nem teszünk szert maradandó tudásra, újra és újra ismétlődnek bizonyos tapasztalatok. Az élet iskolájában meg lehet bukni, és akkor meg kell ismételni a leckét. Akár végtelenszer. A tudás éppen ezért nagy hatalom, és a következőkben fogunk majd a jógának erről az aspektusáról is beszélni.
A planking új formáját gyakorolják az Atma Center rajongói már egy pár hete. Az eredeti játékban deszkaként el kell dőlni valami szokatlan helyen, lefotóztatni magad, és feltölteni a fotót a facebookra. Ehhez képest az Atma Center Y-faktor játékában, amit természetesen én találtam ki, egy megadott ászanát kell végrehajtani egy megadott tereptárgyon, méghozzá a jelentkezőknek egy napjuk van arra, hogy végrehajtsák a feladatot és feltöltsék a Facebookra.
Az első feladat egy hónapja volt, akkor egy mozgólépcsőn kellett végrehajtani egy fejenállást. Ez kissé kockázatos vállalkozásnak bizonyult, mivel ha elsőre nem sikerült, akkor a metró biztonsági őrök már kifigyelték a kamerán, hogy mivel próbálkoznak az őrült jógások, és le akarták állítani őket. Ennek ellenére tíz nevezés érkezett az első fordulóra is. Mindenki nyert egy ingyenes jógaórát, plusz a legtöbb lájkot kapó kép beküldője kapott egy ingyenes jógabérletet.
A második forduló két hete volt, ott egy lámpaoszlopon kellett spárgázni. Volt, akinek nem volt meg a teljes spárga, de azért lelkesen küldték a képeket most is. A feladatokban nem csak maga a póz a kihívás, hanem az is, hogy kimenj az utcára és találj egy alkalmas tereptárgyat, illetve hogy lefényékpeztesd magadat a pózban. Ezek után, ha feltöltötted a képet, akkor azon kell dolgozni, hogy minél több lájkot szerezz magadnak. Aki ebben nem ügyes, annak bizony csak a részvétel dicsősége marad, és nem lesz meg a jógabérlet...
A harmadik forduló éppen ma ért véget, egy hídon kellett egy jógahidat bemutatni. Egészen szép fotók születtek, mindhárom albumot belinkelem ide. Újabb forduló két hét múlva, figyeljétek az Atma Center facebook oldalát, ott lesz kiírva a feladat hétfő reggel!
Y-faktor 1 - Fejenállás a mozgólépcsőn
Y-faktor 2 - Spárga a lámpaoszlopon
Y-faktor 3 - Híd a hídon
Sokan úgy gondolják, hogy egy párkapcsolat akkor boldog, ha minél több a szex benne. Nálunk a Krisna-tudatban eleve korlátozva van a szexualitás még a házasságon belül is, és a jóga tanítása is kiemeli a cölibátus jelentőségét, még a párkacsolatban élők számára is. Egyébként a megfigyeléseim is azt támasztják alá,hogy azok a kapcsolatok, amelyekben a szex a fő összetartó erő, hamarabb kiégnek, tönkremennek, mint azok, amelyekben van más tartalom is. Erre az elméletre viszont most tudományos bizonyítékot is találtam, amit, like it or not, érdemes megismerni és fontolóra venni.
Nos, az első fontos kérdés az, hogy hol is történik az orgazmus? A legtöbben a nemi szervekhez kapcsolnánk az orgazmus érzését, de a valóságban az agyban jön létre, amikor az örömérzetet közvetítő idegpályák aktiválódnak, míg a védelmi idegpályák kikapcsolnak. Az egész folyamatban a dopamin nevű neurotranszmitter játssza a főszerepet. Ez a vegyület aktiválja a jutalmazó rendszert, amely a limbikus rendszer központi területe, és ez a hormon szabályozza a szerelembe esést (és az abból kiesést) is.
A jutalmazó rendszer sokféle tevékenységet szabályoz, tulajdonképpen mindent, ami a túléléssel és fajfenntartással kapcsolatos: szex, evés, kockázatos helyzetek, célok elérése, ezek mind növelik a dopamin-szintet. A dopamin okozza a sóvárgást, vagy azt az érzést, hogy "Meg kell kapnom, bármi áron." A dopamint minden természetes stimuluson túl az újdonság és a meglepetés emeli meg. A dopamin nem jó vagy rossz. Igazából elengedhetelen a döntéshozáshoz, a boldogsághoz és a túléléshez. De amikor túl magas vagy alacsony a szintje, vagy hirtelen változik, akkor komoly bonyodalmakat tud okozni.
A dopaminnak a táplálkozásban is fontos szerepe van. A magas kalóriatartalmú és zsírtartalmú ételek fogyasztása nagyobb dopamin-löketet eredményez, mint az alacsony kalóriájú zöldségek fogyasztása. Azt hisszük, hogy a fagylaltot szeretjük, de igazából a dopamin-fröccsöt várjuk. Ezt nevezem én kényszeres, szeretethiányos evésnek. Genetikailag a magas kalóriájú ételek kiválasztására vagyunk programozva, hiszen táplálékhiány esetén ezek biztosítják a leginkább a túlélést. A szexxel ugyanez a helyzet, A biológia arra programoz bennünket, hogy a szexet helyezzük minden elé, és ha megvolt, akkor otthagyjuk a partnerünket, újabb, párzásra alkalmas egyedet felkutatva. Így lehet a legjobban biztosítani a fajfenntartást.
A magas dopamin-szint készteti az egyedet arra, hogy belekezdjen egy új kapcsolatba, "hódítson", és megszerezze a zsákmányt. A többi emlőstől eltekintve azonban, amelyeknél biológiailag szabályozott párzási időszak van, amit a szex iránti közömbösség hosszú periódusa követ, az ember folyamatos szexuális késztetést érez, amennyiben magas a dopamin-szintje. Az önszabályozó mechanizmus azonban az ember esetében is működik. Az orgazmus után a dopamin-szint hirtelen leesik, és a prolaktin-szint megemelkedik. Ekkor az ember figyelme más tevékenységek felé fordul (mint például a táplálék megszerzése, az utódok felnevelése, otthon építése stb.) A hormonok ilyen irányú változása azt eredményezi, hogy a két fél elveszíti az érdeklődését egymás iránt. Éppen ezért a tantrikus szexben az orgazmus elkerülésére törekszenek, hiszen így a depressziót okozó prolaktin-emelkedés elkerülhető, és a dopamint egészséges határok között lehet tartani.
A kokainhasználat során is ugyanez a folyamat játszódik le, és az anyag megvonása után több, mint két hétig tart, mire a prolaktin-szint visszaesik a normálisra.
Az alacsony dopamin-szint és a magas prolaktin-szint azt okozza, hogy csalódást érzünk a partnerünk felé, ugyanakkor a magas dopamin iránti függőség miatt másik partner után nézünk, aki ismét fel tudja korbácsolni a dopamin-szintet. Ezen szinte minden pár keresztülmegy, legkésőbb a házasságuk utáni egy évben. A szex (legalábbis az orgazmusig vezető szakasza) a legerősebb legális dopamin-stimuláló tevékenység az emberiség életében, ezért van olyan sok szexfüggő. Ezen kívül azonban minden más addiktív tevékenység is kiváltja a dopamin emelkedését. Ezzel önmagában nincs is baj, csak az addikció kiélése utáni dopamin-esést és prolaktin-emelkedést kellene kiküszöbölni, ha folyamatos boldogságérzetet szeretnénk átélni.
Aki astangázik, az tudja, hogy az astanga gyakorlása is addiktív. Viszont a gyakorlás befejezése után valószínűleg nem növekszik meg a prolaktin-szint, így nem esünk depresszióba. A kelet spirituális hagyományaiban azonban sok más módszer is létezik a jutalmazó rendszer aktiválására, és mivel a limbikus rendszer szoros kapcsolatban áll a vallásossággal és a szeretet magasabb univerzális kifejeződésével, ezért a meditáció, mantrázás, az odaadás és a szeretet önzetlen gyakorlása mind elősegítik a dopamin termelődését, a prolaktin káros hatásai nélkül.
Elkezdődött az Agni-jóga oktatói tanfolyam 3. évadja, méghozzá tizenegy résztvevővel. Az első napot István tartotta, és bevezette a résztvevőket a jógikus kriják, vagyis tisztító folyamatok rejtelmeibe. Volt ott minden, orrmosás sós vízzel, vizelettel, katétert orron be, szájon ki, sós meleg víz kihányása és egyéb kellemes mutatványok. A többit csak elméletben mondta el. Miután megvoltak a tisztító szertartásokkal, egy bekötött szemű Agni-gyakorlást csináltak, ami mindenkinek új élmény volt.
Vasárnap reggel én következtem, és a TTC előtt azért bementem fél 8-ra gyakorolni. Egész jól ment az 1. sorozat, meg a vinyászák, csak a terem melegedett fel lassan, mert valaki letekerte 20 fokra a termosztátot. De a csuklósérülésem elmúlt, és most már rendesen tudok vinyászázni. Csak a hátamban húzódott meg egy izom pénteken, úgyhogy per pillanatnyilag a hátrahajlításokkal kell vigyáznom. De szerintem hamarosan el fog múlni.
A vasárnapi TTC-n tizennégyen voltak összesen, mert hárman az előző csoportból pótoltak még alkalmat. Egy kis ráhangolódás után a bandhák gyakorlásával kezdtük. Utána áttértünk az uddíjána krijára, vagyis a hasfal behúzása-elernyesztése gyakorlatra. Ezek után a naulit próbáltuk meg, vagyis hullámoztattuk a hasfalat. Néhányuknak sikerült is.
Utána megtanultuk az Agnis napüdvözleteket, majd az igazításokat kezdtük gyakorolni. Majdnem az összes álló Agnis pózt megmutattam, hogyan kell igazítani, és párban gyakorolta mindenki az igazításokat. Délben ebédszünetet tartottunk, amikor is kipróbáltam én is a hányást Orsi segédletével. Kábé két liter vizet sikerült bevedelnem, és már jött is vissza. Kicsit azért le kellett nyúlni a torkomon, de majdnem mind kijött. Utána a katéteres orrtisztítást is kipróbáltam. A jobb orrlyukamon keresztül sikerült ledugni a garatig, de onnan nem tudtam kihalászni a kezemmel a végét. Közben viszont jókat öklendeztem, úgyhogy még egy csomó víz kijött. A bal orrlyukamban elakadt a katéter, úgy látszik, az szűkebb.
Délután folytattuk az oktatói tanfolyamot. Másfél óra elméletet vettünk, a Hatha-jóga Pradípiká első fejezetét. Közben úgy látszik, mégsem sikerült az összes vizet visszaöklendeznem, mert egész délután wc-re kellett járnom. Minden esetre kellemes felüdülés volt a hányás, így első alkalomra. A végére még toltunk egy jó kétórás Agni gyakorlást, de nem csak a harminc agnis pózt vettük át, hanem mind a hatvannégyet, ami az oktatói tanfolyam anyagát képezi. Öt felé már kezdett elpilledni a társaság a jó meleg teremben való gyakorlástól, el is mentünk savászanába pihenni, utána pedig véget vetettünk a tanfolyamnak. A nap folyamán sok leendő tanárjelölt szemében láttam a csillogást, amely nekem azt szokta jelezni, hogy valaki visszavonhatatlanul elkötelezte magát a jóga útja mellett, és a következő időben ez lesz az egyik legfontosabb dolog az életében. Remélem, sok jó oktató fog kikerülni ebből a csoportból is, és a későbbi oktatóképzéseinkből is.
Sokszor kerülünk olyan helyzetbe, hogy a szívünk egy bizonyos irányba vinne, de az eszünk mást diktál. Vagy éppen fordítva, szóval az ember néha ellentmondást érez a racionális és az érzelmi oldalának működése között. A pszichológia a jobb és a bal agyfélteke működéséhez köti ezt a két funkciót. A bal agyfélteke a racionális, logikus gondolkodást végzi, és a Nap energiájának irányítása alatt áll, amely az energiarendszerünkben a jobb orrlyukban kezdődő Pingalá nádín keresztül áramlik.
A jobb agyfélteke, a kreatív, érzelmi, intuitív oldalunk, amelyet a bal orrlyukban kezdődő Ídá nádíban keringő Hold-energiai irányít. Egy honlapon a következő leírást olvastam a két agyfélteke működéséről:
BAL AGYFÉLTEKE: Logikus gondolkodás, részletekre összpontosít, nyelvérzék, múlt és jelen, matek és természettudományok, tudásvágy, minta kereső, a dolgok nevét jegyzi meg, valóság, számolás, praktikus, biztonság keresése.
JOBB AGYFÉLTEKE: Érzelmektől vezérelt gondolkodás, a lényeg érdekli, képzelőerő, elvont gondolkodás, képek használata, jelen és jövő, filozófia és vallás, hit, térlátás, a dolgok működését jegyzi meg, fantázia, kreativitás, lehetőség keresés, hevesség, indulatosság, rizikó vállalása.
Általában úgy tartják, hogy a legtöbb ember dominánsan jobb vagy bal agyféltekés gondolkodású. Persze a valóságban ezek keverednek, sőt, a dominancia időnként meg is fordulhat. A védikus pszichológiában azt tanítják, hogy míg a nők képesek mindkét agyféltekéjük párhuzamos használatára, a férfiak általában a kettő között kapcsolnak át, vagyis bizonyos helyzetekben csak az érzelmi oldaluk aktív, más helyzetekben viszont ki tudják kapcsolni az érzelmeket, és csak a racionális elvek alapján hoznak döntést. Éppen ezért azt tartják, hogy a férfiakból jó vezetők lesznek, mert képesek függetleníteni a döntéseiket az érzelmeiktől. Legalábbis az esetek többségében :-)
Azt is mondják, hogy minden nagy vezéregyéniség mögött ott áll egy megfontolt nő, aki keresztülsegíti azokon a pontokon, amikor a férfi racionális gondolkodása kikapcsol, és puszta indulatból akar dönteni. Szóval így egészítik ki egymást a nő és a férfi energiái.
A jógában persze az a végső cél, hogy kioltsuk az elme hullámzását, és mindkét agyfélteke működésétől függetlenítsük a tudatunkat. De ehhez a kulcs az agyféltekék működésének szinkronizálása, amit a légzés szabályozásával lehet elérni. A jógi arra törekszik, hogy a két orrlyukán egyforma mértékben áramoltassa a levegőt, és utána a légzésvisszatartással a központi energiavezetékbe juttassa a pránát. Ekkor a két agyfélteke tökéletes szinkronba kerül, és aktiválódnak a mirigyek, amelyek az agy középmetszetében találhatók.
Ennek a "kisülésnek" a következménye az, hogy a jógi különböző misztikus képességekre tesz szert, és intuitíve érti, érzi a dolgokat, sokkal mélyebbre tud hatolni bennük, mint egy közönséges ember. Ha rendszeresen gyakorolunk, és a figyelmünket a légzésünkre koncentráljuk, akkor a légzés és az agyféltekék működése kiegyensúlyozódik, és fokozatosan egyre mélyebbre fogunk hatolni önmagunk és a világ megismerésében.
Újabb részlet Gregor Maehle könyvéből:
Dzsánusírsászana B
(Fej-a-térdhez póz)
Dristi: lábujjak
Szapta: Belégzésre ugorjunk előre, és forgassuk vissza a jobb lábunkat legfeljebb 85 fokos szögben. A pipáltatott jobb láb talpát helyezzük a bal belső combhoz. Anélkül, hogy a jobb lábunk pozícióját megváltoztatnánk, tegyük le a kezünket és emeljük fel a fenekünket a földről. Vigyük előre a testsúlyunkat, hogy a bal sarok előregördüljön a talajon, és üljünk a jobb lábunk belsejére (inkább, mint csak a sarokra). A jobb láb ujjai még mindig előremutatnak a bal lábfej irányába.
A Dszánusírsászana B-ben a jobb lábfejet pipáltatjuk, és a jobb combot kifelé forgatjuk, míg a Dzsánusírsászana A-ban a lábfej spiccel, és a combot befelé forgatjuk. Mindkét comb-mozdulat fontos a csípő megnyitásához a haladóbb pózok előtt.
Akiknek a sípcsontja rövid a combcsontjához képest, azoknak kisebb szögben kell tartaniuk a lábukat 85 foknál, hogy kényelmesen rá tudjanak ülni. Mindkét ülőcsont elemelkedik a talajtól. A mellkast fordítsuk keresztbe a bal lábhoz képest, és nyúljunk előre, hogy meg tudjuk fogni a bal lábat. A hajlékonyabbak megfoghatják a jobb csuklójukat a bal kezükkel. Belégzésre emeljük meg a mellkast és nyújtsuk ki a karjainkat.
Astau: Kilégzésre hajoljunk előre, a nyakunkat és a hátunkat tartsuk egy egyenes vonalban megnyújtva. A jobb vese területével a bal láb felé nyújtózunk, hogy kiegyenesítsük a gerincünket. A vállak egyforma távolságban vannak a padlótól.
A lapockákat húzzuk a medence felé. Az alhas és a gát megtartott. A farizmokat ellazítjuk, és az ülőcsontokat hátrafelé húzzuk, anélkül, hogy a padlóhoz érintenénk. A jobb térdet leföldeljük, miközben a jobb combot kifelé forgatjuk a semleges helyzetig. A szegycsonttal és a fejtetővel a jobb lábunk felé nyújtózunk. Tartsuk ki a pózt öt légzésig.
Nava: Belégzésre, még mindig a lábunkat fogva, emeljük meg a mellkast, és nyújtsuk ki a karjainkat.
Dasa: Belégzésre egyenesedjünk fel.
Ékadasa: Kilégzésre ugorjunk hátra csaturanga dandászanába
Dvádasa: Belégzésre felfelé néző kutya
Trajódasa: Kilégzésre lefelé néző kutya
Csaturdasa-Vimsatihi: ismételjük meg a pózt a bal oldalra."
Én egy kicsit másképpen szoktam tanítani ezt a pózt. A bepipáltatott lábat nem találom túl kényelmesnek, így inkább spicceltetem a lábat, és a sarokra meg a talpra szoktam ülni, úgy, hogy a sarkam a múla bandhát nyomja. Így a bokaízületet kevesebb nyomás éri szerintem. Az A pozíciónál viszont inkább pipáltatni szoktam a lábfejet, hogy a talp a comb belső feléhez simuljon, miközben a sarok nyomja a gátat előlről. A comb befelé és kifelé rotálásával kapcsolatban nem igazán értem, hogy mire gondol Maehle. Én eheleyett arra szoktam koncentrálni, hogy a törzset megfelelően visszafordítsam a bal láb fölé. Az A-B-C progressziókban a csípő egyre jobban kicsavarodik, és egyre több erőfeszítést kell tenni arra, hogy a törzset a bal láb fölé helyezzük. Ha a köldököt sikerül a comb fölé hozni, akkor ki tudjuk egyenesíteni a gerincet, ha a törzs mindkét oldalát egyforma mértékben nyújtjuk.
