2013. január 31., csütörtök

Meghódolás

Újabb részlet Gregor Maehle Jóga-szútra magyarázataiból:

"2.45. szamádhi-sziddhir ísvara-pranidhánát

szamádhi – a transz; sziddhi – tökéletessége; ísvara – Isten; pranidhánát – önmeghódolás által.

A Legfelsőbb Lény iránti odaadásból a szamádhi elérése származik.

Az olyan teista filozófusok, mint Rámánuja kritizálták Patandzsalit a Legfelsőbb Lény fontosságának alábecsülése miatt. Másfelől viszont, az olyan számkhja-tanítók, mint Ishvarakrishna nem tesznek említést a Legfelsőbb Lényről. Mint Buddha, ők is elfogadták az istenek imádatát, valamint a templomok és a szokások fenntartását, de azt tagadták, hogy ez hozzájárulna a felszabadulásunkhoz. Rámánuja és Madhva mesterek viszont azt tanították, hogy egyáltalán semmit sem tehetünk a felszabadulásunk érdekében azon kívül, hogy a Legfelsőbb Lény kegyét kérjük.

Patandzsali a középúton helyezkedik el. Belefoglalja a cselekvés útját, ami azt jelenti, hogy saját magunk végezzük el a munkát, de a Legfelsőbb Lény előtti meghódolás útját is beleveszi. A misztikus szemszögéből a különböző iskolák által leírt szamádhi egy és ugyanaz, és nem számít, hogy melyik technikát alkalmazzuk. Ez nagyon is Patandzsali álláspontja.

Az, hogy a Legfelsőbb Lényt, aki nem más, mint végtelen tudat, az emocionális bhakti szemszögéből, vagy az analitikus advaita szemszögéből közelítjük meg, csupán egyéni alkat kérdése. Vachaspati Mishra alkommentárjában elmagyarázza, hogy a másik hét tag (a szamádhin kívül) azért van ott, hogy a Legfelsőbb Lény iránti odaadást támogassa, ami szerinte a szamádhi elérésnek egyetlen módja. Az, hogy Patandzsali az odaadást az egyetlen útként akarta volna leírni a szamádhi eléréséhez, nem következik a Jóga-szútra szövegéből: más szútrákban úgy tűnik, hogy nagyon is nyitott más lehetőségekre.

Krishnamacharya, Rámánuja követőjeként azt tanította, hogy a Jóga-szútra a gyakorlók három szintjéhez szól: a kezdő, középszintű és haladó jógikhoz. Mindhárom szinten azonban gyakorolni kell a Legfelsőbb Lény előtti meghódolást.

Krishnamacharya szerint, a 2.1. szútra előírja a Legfelsőbb Lény előtti meghódolást a kezdők (krijá-jógik) számára, a 2.32. szútra a középszintű jógik (astanga-jógik) számára, míg a jelen szútra (2.45.) a haladó jógik számára írja elő (akiket egyszerűen jógiknak nevezünk). Krishnamacharya szerint az az igaz jógi, aki közvetlenül meg tud hódolni. Ebből a meghódolásból egyenesen következik a szamádhi, bármi olyan eltérülés nélkül, amit a gyakorlás alacsonyabb formái okozhatnak."

2013. január 30., szerda

Légy boldog a MOST-ban!

A napokban olvastam a képen látható idézetet Wayne Dyertől (akiről fogalmam sincs, hogy kicsoda, de jókat mond :-), magyar fordításban: "Nem mindig irányíthatod azt, ami kívül történik, de mindig irányíthatod azt, ami belül történik." Elgondolkodtató idézet, mind a jóga gyakorlása, mind általában az élet szempontjából. Az ember nap mint nap szembesül azzal, hogy nem tudja kontrollálni a külső körülményeit, a dolgok nem mindig úgy mennek, ahogy szeretnénk. Nem tudjuk irányítani az időjárást, a gazdasági helyzetet, a kapcsolatainkat, más emberek elméjét, néha még az autónk vagy a biciklink fölött is elveszítjük az uralmat, és bekövetkezik az elkerülhetetlen...

Mégis, szinte minden egyes emberben ott lapul a kontrollálási kényszer, és ha a körülmények nem úgy alakulnak, ahogy elképzeltük, akkor frusztrációval, dühvel, agresszióval reagálunk, vagy éppen siránkozunk, vagy a félelmeinkbe merülünk. Csak a legnagyobb transzcendentalisták mentesek a kontrollálási hajlamtól, mert ők már benne vannak a flow-ban, megvalósították a tudat mindent átható természetét, így számukra nincs "kívül" és "belül", "jó" és "rossz", mindezek a kettősségek beleolvadnak az önvaló eksztázisába. 

A kezdő jógik számára azonban a nyolcfokú jóga az önuralom gyakorlását írja elő. És itt bukkan fel a kérdés, hogy mi is az, ami "belül" van, amit elméletileg mindig tudnánk irányítani? A testünk, a szokásaink, a viselkedésünk, a kommunikációnk, az érzelmeink, az elménk működése, az egónk, az intelligenciánk, a tudatunk? Nos, igen is, meg nem is. A jógi azzal kezdi, hogy megismeri, majd megtanulja irányítani lényének egyre finomabb dimenzióit, míg végül a folyamat közben fokozatosan fel is adja a kontrollálási késztetését. A jama és nijama gyakorlása által megtanulja kontrollálni szokásait, életmódját, viselkedését, társadalmi megnyilvánulásait, és bár a jóga magasabb szintjein is érvényben maradnak ezek az előírások, az egójától megszabadult jógi már nem akad fenn azon, hogy valaki így, valaki más meg amúgy követi a jamákat és a nijamákat. 

Az ászana-gyakorlás által a jógi megtanul uralkodni a teste ás az érzékszervei fölött, de sok-sok év gyakorlás után lassan rájön, hogy soha nem lesz teljes mértékben képes uralkodni a fizikai teste fölött. Eleinte erőnek erejével végre akarjuk hajtani az ászanát, majd jóval később belelazulunk, és hagyjuk, hogy az ászana "hajtson végre" bennünket, öntse formába az áramló pránát. Hasonlóképpen történik ez a pránájámával, csak finomabb szinten.

Amikor behatóbbal foglalkozni elkezdünk az elménk működésével, akkor rájövünk, hogy a test uralása ezerszer, de lehet, hogy milliószor könnyebb feladat, mint az elme hullámzásainak megfékezése, és az ötféle szenvedés megszüntetése. És amikor végre sikerül elcsitítani az elménket, akkor lassan képesek leszünk feladni minden kényszert a kontrollálásra, hiszen a boldogságunk és tudatosságunk útjában álló akadályok elhárultak, így a jógi a leghétköznapibbnak tűnő tevékenység közben is belső eksztázist képes átélni, aminek nem külső okai és feltételei vannak, hanem az önvalóban gyökerezik. 

Szóval a fenti idézettel kapcsolatban az első reakcióm az szokott lenni, hogy elméletileg valóban képesek vagyunk mindig kontrollálni, hogy mi történik az elménkben, de a gyakorlatban ez roppant nehéz. Ardzsuna is  azt mondja Krisnának, amikor a meditáció tudományára oktatja, hogy könnyebbnek látszik a tomboló szélvihar megfékezése, mint a csapongó elme egy pontra szegezése. 

Pedig valóban nem árt, ha emlékeztetjük magunkra, hogy a hétköznapi értelemben vett boldogságérzetünk nem elsősorban a külső körülmények kedvező vagy zavaró alakulásától függ, hanem az elménk állapotától. persze mondhatjuk azt, hogy ha az ember fizikai fájdalmat tapasztal, életveszélyben él, betegségek gyötrik, éhezik, nélkülöz vagy másfajta fizikai szenvedésnek van kitéve, akkor az elméje általában olyan nyugtalan lesz, hogy nem nagyon tud az önmegvalósításra, meditációra koncentrálni. Éppen ezért gyakorolják a jógik nagyon hosszú ideig a test fölötti uralmat, hogy az ilyen negatív körülmények közepette is képesek legyenek befelé koncentrálni.

Életünk java részében azonban nem vagyunk kitéve ilyen akut szenvedésnek - van fedél a fejünk fölött, van étel a hasunkban, általában egészségesek vagyunk, és nem gyötörnek az embertársaink vagy más élőlények, vagy a természet csapásai folyamatosan. Ami a legtöbb szenvedést tudja azonban okozni, az a kontrollálatlan elme, és ugyanígy a boldogságérzetünk forrása is ugyanez az elme lehet, a  pillanatnyi külső körülményektől tulajdonképpen függetlenül. 

Amikor mentálisan szenvedünk, akkor hajlamosak vagyunk elvonatkoztatni a valós világtól, és sokszor valamiféle fantázia-világba próbálunk menekülni. Ha a jelen pillanat nem tűnik élvezetesnek, akkor ösztönösen a múltbeli kellemes emlékeinkbe, vagy a jövőbeni ábrándjainkba menekülünk. Ezáltal a figyelmünk eltérül a jelen pillanatról, pedig az egyetlen valóságos dolog az a MOST. Bár nem könnyű, de ha valaki megtanul 100 százalékos figyelemmel mindig jelen lenni a MOST-ban, akkor eleve sokkal sikeresebb lesz abban, amit éppen csinál, és sokkal élvezetesebben tudja átélni a jelen egymást követő pillanatait. 

Maehle azt mondja, hogy a múlt és a jövő nem valóságosak, csupán az elem által kreált elképzelések, hiszen a múlt emlékeivel már csak mentális szinten tudunk összekapcsolódni, a jövőről pedig legfeljebb elképzelésünk lelet, konkrét ismeretünk nincs róla. A MOST örökké változó, mégis lényegében állandó valósága pedig egy tükör, amely segít megpillantani eredeti, örök, változatlan önvalónkat, amely maradandó és elpusztíthatatlan, mégis, minden pillanatban azt tükrözi vissza, amire éppen a tudatunk koncentrál. Így a boldogság valódi kulcsa a végtelen önvaló állandóságára irányuló folyamatos koncentráció. Persze amíg nem távolítottunk el minden karmikus fedőréteget, addig is érdemes gyakorolni a jelenben levést, hiszen ezáltal megtanuljuk egy pontra irányítani az elménket, és a boldogságérzet fő akadálya az elme szétszórt, csapongó állapota. 

Tehát gyakoroljuk minél többet a "jelenben levést", bármit is csinálunk éppen. A múlt és jövő bizonytalan árnyainak tovatűnésével felragyog az eredeti önvaló fénye, és máris jobb színben látjuk a világot, és az életünket :-).

2013. január 29., kedd

Az önvaló tanulmányozása

Újabb részlet Gregor Maehle Jóga-szútra magyarázataiból:
"2.44. szvádhjájádista-dévatá-szamprajógah

szvádhjáját – az önvaló tanulmányozása által; ista-dévatá – az imádott istenség; szamprajógah - összekapcsolódás.

Az önvaló tanulmányozásából (szvádhjája) a választott istenséggel való összekapcsolódás származik.

A szvádhjája a szent szövegek tanulmányozását jelenti. Ezek a szövegek az ősi mesterek tanúbizonyságait tartalmazzák. Mivel az idő múlásával együtt az emberiség intellektuális képességei progresszív módon romlanak, a kortársak tanúbizonyságait gyanakvással kell kezelni. A jelenlegi sötét korszakban (Kali-jugában) nagyon ritka az olyan tanár, aki nem tökéletlen. Ezért az ősi szövegek tanulmányozására kell támaszkodnunk, mint például az Upanisadok. A szvádhjája a mantra, például a szent Óm szótag ismétlését is jelenti. Ha valaki megszilárdul ezekben a gyakorlatokban, annak számára megnyilvánul a választott Istensége vagy a meditációja tárgya.

Hogy melyik istenség, az nincs meghatározva. A jóga gyakorlása minden hitű ember előtt nyitva áll. A jógikus tanítások szerint, az összes istenség ugyanannak a Legfelsőbb Lénynek a megnyilvánulása. Mivel belőle csak egy van, nem lehetnek valaki más megnyilvánulásai. A legfelsőbb Lény a forma nélküli abszolút kivetülése. Mivel azt nehéz felfogni, elfogadott dolog, hogy egy képet vetítünk ki a Legfelsőbb Lényre. Ez a kép az ista-dévatánk, a meditációs istenségünk. A meditációs istenség lehetővé teszi, hogy közeli, személyes kapcsolatot alakítsunk ki a Legfelsőbb Lénnyel. A Bhagavad-gítá azonban kijelenti: „Bármilyen istenséget imádsz, igazából engem imádsz.”

Gyakori volt a múltban az, hogy valaki elítélt másokat azért, mert azt gondolta, hogy az ista-dévatája magasabb rendű az övékénél. Ez táptalaja volt a gyűlöletnek, háborúnak és a fajirtásnak. A toleráns hozzáállás fontos. Még ha nem is értjük meg, mit imád a szomszédunk, nem szabad engednünk, hogy ez a felsőbbrendűség érzését idézze elő, mert azt gondoljuk, hogy a mi Istenünk jobb."

2013. január 28., hétfő

Titkos tanok 4. rész

A khecsarí mudráról szóló értekezés utolsó részlete következik:


A negyedik szint egy másik dramatikus lépés. Előfordulhat, hogy több évvel a második és harmadik szint után következik be. Mindenki másképpen fogja megközelíteni. Van viszont egy trükkje. Az orrjáratok magasak és keskenyek, a nyelv pedig vékony és széles, szóval csak úgy tudjuk a nyelvünket bedugni az orrjáratba, ha oldalra fordítjuk. De melyik oldalra? Általában az egyik módszer jobban működik, mint a másik. Természetesen be tudjuk fordítani a nyelvünk tetejét középre, ha követjük az Eustach-kürtök kijárata fölötti csatornát az orrüregbe. Ezáltal a nyelv hegye természetesen befordul középre, és így fel tud csúszni az orrsövény mellett az orrüregbe. Csak úgy tudjuk bedugni a nyelvünket az orrüregbe, ha befordítjuk középre. A negyedik szintre történő belépés olyan drámai, mint a második szintre való belépés, mivel az orrjáratok szövetei nagyon érzékenyek, és ha a fent leírt módon csatlakozunk hozzájuk, akkor az idegrendszer egy magasabb állapotba kerül. A negyedik szint kiterjedten stimulálja a szusumná, ídá és pingalá felső végződéseit, és ez az egész idegrendszerre nagyon erőteljes hatással van, különösen, ha kombináljuk a pránájáma-gyakorlatunkkal, és a hozzá kapcsolódó bandhákkal és múdrákkal.
A negyedik szintre lépés természetes, ha a második és harmadik szinteket már tökéletesen elsajátítottuk, és a természetünkké vált a gyakorlásuk. Azelőtt nem annyira vonzó a dolog az orrüregek érzékenysége miatt. A megnyíló idegrendszer és az ébredő bhakti visz a negyedik szintre, amikor készen álluk rá.
Ha sikerült belépni az orrüregekbe, akkor a nyelve használhatjuk a "váltott orrlyukas" légzéshez a pránájáma és a jóní mudrá kumbhaka közben. Ezáltal váltogatni tudjuk az orrjáratok stimulációját, ami mág jobban tisztítja a szusumnát, ídát és pingalát. A pránájámánk és a kumbhakánk szuperhatékony lesz a negyedik szintű khecsarí közben.
A khecsarí négy szintje elősegíti az idegrendszer megnyílását a fejünkben és az egész testünkben. A khecsarí az egyik legélvezetesebb és leghatékonyabb haladó jóga-gyakorlat. A khecsarí lényeges lépést jelent a haladó jóga-gyakorlásunkban egy sokkal magasabb szint eléréséhez. 
Most pedig beszéljünk a nyelv alatt található nyelvredőről.
Legtöbbünk számára a nyelvredő korlátozó tényező lesz a khecsarí szintjein keresztüli haladásban. Vitatkoznak azon, hogy át kell-e metszeni a nyelvredőt, vagy nem. Egyesek szerint az, hogy milyen a nyelvredőnk, azt mutatja, hogy megérdemeljük-e a khecsarít vagy nem, és hogy a khecsarí egyetlen módja a nyelvredő nyújtása. Ha nem tudjuk eléggé megnyújtani ahhoz, hogy végrehajtsuk a khecsarít, akkor ez "Isten akarata".
Ebben a leírásban nem osztjuk ezt a korlátozott nézőpontot, inkább azt képviseljük, hogy "segíts magadon, Isten is megsegít". Ebben a leírásban úgy tekintünk a nyelvredőre, mint egy pórázra, amit el lehet vágni, amikor itt az ideje. Olyasmi, mint a szűzhártya. Amikor a nő készen áll a szexuális aktusra, akkor a szűzhártya megsemmisül. Addig pedig védelmet biztosít. A szűzhártya átszakítása stresszel és fájdalommal járhat, ha erőltetjük. Előbb vagy utóbb a nyelvredőt is át kell szakítani, mert a khecsarí mudrá végrehajtása ugyanolyan természetes, mint a szexuális aktus. Biológiai elrendeltetés. Akkor következik be, amikor az idegrendszer megfelelően érett. A haladó jóga-gyakorlatok minden nappal közelebb hoznak ehhez az átalakuláshoz.
A khecsarí a második pubertásunkkor, a spirituális pubertás idején következik be. Ahogy az idegrendszerünk megtisztul, a bhaktink felébred. minden másnál inkább a bhakti teszi lehetővé a khecsarít. Amikor a lényünk minden porcikájával Istent akarjuk, akkor fogjuk elvégezni. Hátragördül a nyelvünk, és felmegy, csak így.
Amikor a bhaktink hátraforgatja a nyelvünket a khecsaríba, a nyelvredő szűzhártyájának átszakadása nem kell, hogy fájdalommal járjon. nagyon könnyen és gyengéden is bekövetkezhet. Mindenek felett, fokozatosnak kell lennie. nagyon kis vágásokkal végezzük. Minden egyes vágás olyan parányi, mint egy hajszál vagy vékony cérna. Egy steril, éles bőrvágó ollót használhatunk ennek fokozatos végrehajtására. Amikor felemelük a nyelvünket, akkor egyből látjuk, hol van a nyelvredő legjobban feszülő pontja. ha egy kicsit bemetsszük, nem mélyebben, mint egy hajszálat, akkor lehet, hogy nem is fog vérezni, vagy legfeljebb egy-két cseppet. Ha jobban vérzik, akkor túlzottan bevágtuk. A kis bemetszés egy-két nap alatt beforr. A száj szövetei nagyon gyosran begyógyulnak. Egy héttel vagy hónappal utána, amelyik kényelmes, újra megismételhetjük. Egy hét vagy több idő múlva megint. Ha érzékeny a nyelvredő, akkor egy kis jéggel le lehet érzésteleníteni, és nem is fogjuk érezni a kis csípést, amikor bevágjuk. Ne használjuk azonban a jeget arra, hogy nagyot vágjunk be egyszerre. Az már túl sok, és a fertőzés veszélyét hordozza. Nem szabad olyankor bemetszést csinálni, amikor a testünkben valamilyen fertőzés van. Ha kis vágásokkal haladunk, akkor a nyelvredő rövid időn belül lehetővé teszi a nyelv hátratolását, és nagyon hamar már az ujjunkkal fogjuk hátratolni a nyelvünket a lágy szájpadlás mögé. 
Folytathatjuk a kis bevágásokat, amikor a khecsarí második szintjére érkeztünk, mert ez segít a harmadik szint elérésében. utána folytathatjuk a kis bevágásokkal, amikor eljutottunk az orrüreg tetejéig, ez pedig segít a negyedik szint elérésében. Ez évekbe telik, de nem sietünk sehová. Lehet, hogy hónapokig vagy évekig nem is vágjuk be, mert elégedettek vagyunk a khecsarí azon szintjével, amit elértünk, és a vele együtt járó stabil spirituális fejlődéssel. utána inspirációt kaphatunk, hogy feljebb menjünk a nyelvükkel, és mág tovább vágjuk.
Amint a bevágással elértünk a második szintre, nagyon könnyűvé válik. Ahogy a nyelvredő lassan enged, az éle olyan lesz, mint egy bőrkeményedés, amiikor megnyújtjuk. Nem fog fájni a bemetszése, és nem fog vérezni. Nem nehéz visszavágni, hogy a nyelv feljebb emelkedhessen a khecsarí haladóbb szintjei felé. Időben hosszú az út, de nagyon örömteli. Több évtizedig is eltarthat, amíg az első szintről a negyedikre érünk. Nem kell sietni. Az idegrendszer tudja, hogy minek kell történnie. Hogy mikor tudja, azt a bhaktinkon keresztül fogjuk érezni.
Mindenkinek másmilyen a nyelvredője. Egyesek úgy fogják felvenni a khecsarít, hogy nem is kell átvágni. Másoknak sokat kell bevágniuk. A többiek a kettő közé esnek. Bármelyik esetbe tartozunk is, tudni fogjuk, hogy mit kell tenni, amikor a bhaktink felébred. Senki más nem mondhatja meg, hogy mit tegyünk, és mikor. Minden, ami ebben a leírásban szerepelt, csupán információ, hogy jobban tisztában legyünk a lehetőségeinkkel, amikor a bhaktink felébred.
Egyeseknek orvosi aggályai lesznek a nyelvredő bemetszésével kapcsolatban. A legtöbb orvos nem fog rajongani érte. Van kockázata? Mindig van kockázat, amikor új dolgokat próbálunk ki, ilyen az élet! A nyelvredő bemetszésének gyakorlata a khecsarí mudrához évezredek óta létezik - legalább olyan régen, mint a körülmetélés, a testékszerek és a tetoválás. Persze ez a többi testmódosító gyakorlat azért nem ugyanabba a kategóriába esik, mint a khecsarí. A khecsarí az egyik leghaladóbb jóga-gyakorlat a bolygón. Amikor tudjuk, hogy készen állunk rá, akkor hajlandóak leszünk minden kockázatot vállalni, ami vele jár. Mindenki a maga útját követi, a szívében megjelenő érzelmeknek megfelelően.
Ez a leírás nem azt a célt szolgálja, hogy mindenkit bíztassunk a khecsarí második és magasabb szintjeinek elérésére. Inkább azok számára biztosít hasznos információkat, akik tapasztalják a khecsarí szimptómáit, és azon találják magukat, hogy természetesen nyújtogatják a nyelvüket az első szinten túlra. Mindenki a saját belátása szerint használhatja ezt az információt. Ne feledjük, hogy mindig a képességeinknek és tapasztalatainknak megfelelő ütemben kell haladni.
Figyelmeztetés: Konzultáljunk az orvosunkkal, mielőtt e gyakorlatok bármelyikét elvégeznénk. Mindez az információ oktatási célokat szolgál, és ha valaki elég ostoba ahhoz, hogy kipróbálja, akkor ne hibáztasson másokat, ha megsérül a folyamat közben. A figyelmeztetés elhangzott.

2013. január 27., vasárnap

A jóga szent nyelve

Újabb részlet Gregor Maehle Ashtanga-könyvéből:

"Szanszkrit – a jóga szent nyelve

Ebben a fejezetben arra invitálom az olvasókat, hogy vegyék közelebbről szemügyre a szanszkrit nyelvet. A szanszkrit egyaránt az emberiség legkiterjedtebb spirituális hagyományának közvetítő nyelve, valamint az a nyelv, amit a Legfelsőbb Lény teremtett a jóga oktatására, és arra, hogy visszavezesse az élőlényeket a határtalan tudathoz. Legalább a szanszkrit alapjainak megtanulása a jóga-gyakorlásunk és spirituális fejlődésünk alapvető része; és ebben a fejezetben elmagyarázom, hogy miért van ez így.

Lehet, hogy valaki hallott már a nagy tanítóról, Jiddu Krshnamurtiról, a huszadik század néhány kiemelkedő spirituális órásainak egyikéről. Krishnamurti az élete java részét azzal töltötte, hogy beutazta a földet, és előadásokat tartott, és sohasem találta meg a békét és csendet, amire szüksége lett volna az életcélja megvalósításához, a szanszkrit nyelv megtanulásához. Végül, kilencvenöt éves korában, tudva, hogy kevés ideje volt élni, leült,hogy megtanulja a nyelvet. Krishnamurti teljes életet élt, és bár sok provokatív elképzelést alkotott, bizonyára azzal az érzéssel halt meg, hogy minden tőle telhetőt megtett. A megdöbbentő tény azonban mégis az, hogy végső napjait nem a naplemente nézésével, hanem a szanszkrit tanulásával töltötte. Ez mindennél többet elmond e nyelv fontosságáról.

Sajnos egyes modern nyugati jógaoktatók nyilvánosan is kijelentették, hogy a szanszkritnak semmi jelentősége a modern jógik számára. Ez egy másik szomorú esete annak, amikor a nyugatiak kizsákmányolják az idegen kultúrákat, hogy megkaphassanak belőle mindent, amit rövid távon kapni lehet belőle – ebben az esetben a pózok gyakorlását – és tudatlanságukban elvetnek mindent, ami túl mélynek és nehezen érthetőnek tűnik. De az igazság az, hogy a szanszkrit mantrák helyes kiejtésének képessége abszolúte szükséges a haladó jóga-gyakorláshoz. A helyes kiejtéshez legalább valamennyi szanszkrit nyelvismeret szükséges, különösen a hang és a spiritualitás közötti alapvető kapcsolat megértése, ami ez egésznek a lényege.

A szanszkrit a mantrák nyelve, és nem más, mint maga a hang tudománya. A mantrák olyan hangképződmények, amelyeknek kódolt valóságtartalma van, és képesek megváltoztatni vagy létrehozni a valóságot. A Védák szerint a hang nem csak egy hallható érzet, hanem sokkal mélyebbre megy. A hang mindenféle hullámformát tartalmaz, mint például az agyhullámok, az elektronok pályái az atommag körül, az égitestek mozgása, és az ősrobbanás okozta visszhangok. Ezért ez a valóság lényege.

Megjegyzés: Maehle sokszor említi az ősrobbanás, vagy Nagy Bumm (Big Bang) tudományos elméletét, de valószínűleg ezt csak azért teszi, mert a tudományos hiedelemvilágú közönség számára így könnyebben elfogadható az az ősállapot, amelyet az asztrofizikusok a Nagy Bumm előtti kiinduló állapotnak tekintenek. Ez a prakriti megnyilvánulatlan állapotához hasonlítható, ahol minden őselem jelen van, de differenciálatlan állapotban, anélkül, hogy megnyilvánultak volna egymásból. A Nagy Bumm-elmélet szerint egy koordinálatlan ősrobbanásról volt szó, melynek következtében, véletlenszerű reakciók sorozata által alakultak ki a ma ismert atomok, részecskék, kémiai elemek, szervetlen, majd szerves vegyületek, és végül az élet, a tudatosság az élőlényekben.

A szánkhja filozófia teremtéselmélete szerint azonban az anyagi elemek megnyilvánulása és a ma ismert világ létrejötte a Legfelsőbb Lény törvényei által irányított, tudatos folyamat, melynek során a tudat jelenléte ösztönzi a praktirit a teremtés folyamatának megkezdésére, és a finomabb elemekből alakulnak ki a durvábbak. Mivel Maehle is a szánkhját tekinti a jóga-filozófia világnézeti alapjának, nyilván ő is az elemek tudatos devolúcióját (vagy inverz-evolúcióját, a finomabbtól a durvábbig) tekinti az univerzum létrejötte folyamatának, és nem egy irányíthatatlan ősrobbanást."

2013. január 26., szombat

Az igaz vallás

Újabb részlet Gregor Maehle Ashtanga-könyvéből:

"Bensőséges kapcsolat Istennel


Az ishta-dévatához fűződő kapcsolatunknak olyan bizalmasnak kell lennie, amilyen csak lehetséges. Az upanisadok egyik jól ismert idézete szerint: „A tested középpontjában van egy lótuszvirág, amelyben egy háromszögletű szentély áll. Ebben a szentélyben áll az igazi önvaló, amelyben csodálatosan együtt van az egész tágas univerzum az összes hegyével, folyójával, fájával, óceánjával, csillagjával és napjaival.” (Cshándógja Upanisad 8.1.) Mivel úgy tekintik, hogy az egész univerzum a Legfelsőbb Lényben helyezkedik el, ez az idézet arra utal, hogy Legfelsőbb Lény a szívünkben lakozik. Ebből a szempontból a számos különböző, úgynevezett isten csupán eszköz, amely képessé teszi az egymástól oly elütő egyéni pszichénket arra, hogy meditáljunk és azonosuljunk a szívünkben lévő egyetlen Legfelsőbb Lénnyel. Ezáltal visszatértünk a mitológia céljához: amikor az ősi indiai mítoszait és meséit hallgatjuk, és azokat a szövegeket olvassuk, amelyek leírják őket, egyre jobban megismerjük és bizalmasabb kapcsolatba kerülünk a különböző isteni formákkal. Bizonyos idő múlva megnyilvánul az ishta-dévatánk.

Amikor tudjuk,hogy ki az ishta-dévatánk, akkor saját magánfrekvenciánk lesz, amelyen keresztül összekapcsolódhatunk a Legfelsőbb Lénnyel. Nincs értelme azon vitatkozni, hogy melyik – Istennel összekapcsoló – frekvencia jobb vagy helyesebb. A lényeges dolog az, hogy megtaláljuk a saját frekvenciánkat és kapcsolatba lépjünk a Legfelsőbb Lénnyel, melyen keresztül irányítást kapsz, és felajánlod a szolgálatodat.

(Időről időre bizonyos indiai szaktekintélyeknek, például Sankarának hatályon kívül kellett helyeznie a meditációs formák némelyikét, mert az imádat bizarr formáihoz vezettek, mint például a thugee-k, indiai rablók, akik rituálisan megfojtották gyanútlan áldozataikat, és felajánlották Káli istennőnek, majd kirabolták és eltemették őket. Sankara, bár utasítását nyilvánvalóan nem mindenki követi, a „helyes” imádatot hat isteni formára korlátozta: az Úr Siva; két fia, Ganésa és Kárttikéja (akit Murugánnak, Ajappának, Subramaniamnak, Kumárának és Szkandának is neveznek); az Úr Visnu, akit számos avatárja képvisel (mint az Úr Ráma és az Úr Krisna); az Istennő (akit sok néven ismernek, mint Umá, Párvatí, Durgá, és Déví); és végül Szúrja, a napisten.)

Az ishta-dévata koncepcióban nagy szépség ás alázat nyilvánul meg. Az istha-dévatánk a mi módszerünk, hogy elérjük a Legfelsőbb Lényt, is az egyéni sajátosságai emlékeztetnek arra, hogy ez csak az Egyről alkotott egyéni, korlátozott felfogásunk. nem kritizálhatunk vagy nézhetünk le valaki mást csak azért, mert nem értjük azt, ahogy ő látja a Legfelsőbb Lényt. Olyan sok ishta-dévata és út vezet a határtalan tudathoz, ahány ember van a földön.

Az igaz vallás

Tágabb értelemben véve, ez az alapja annak, amit én igaz vallásnak hívok. Az igaz vallás gyakorlása azt jelenti, hogy az össze vallást elismerjük, és különösen azokat, amelyek idegennek tűnnek számunkra, mint a Legfelsőbb Lény kiterjedését és hozzá vezető utat. Az a személy, aki szerint az igazságot csak az ő csoportjának vallásában lehet megtalálni, nem vallásos, hanem szektariánus. A szektariánusnak célkitűzései vannak, amik főleg arra irányulnak, hogy egy bizonyos megközelítés vagy vallás helyes vagy helytelen. A szektariánus más emberek viselkedésének kontrollálására törekszik. Egy igazán vallásos embert azonban nem érdekli az, hogy melyik úton keresztül érjük el a Legfelsőbb Lényt, hanem inkább az érdekli, hogy eljutsz-e hozzá, és hogy milyen hamar. A hangsúly magán a Legfelsőbb Lényen van, és az ő eksztatikus megnyilvánulásán az egyén előtt."

2013. január 25., péntek

Titkos tanok 3. rész


További részletek a khecsarí mudrával kapcsolatban:
A második szint nagyon dramatikus. Az ujjunkkal hátranyomjuk a nyelvünket a lágy szájpadlás jobb vagy bal oldalán. Ezek a legrövidebb utak, amelyek a lágy szájpadlás mögé vezetnek. Az egyik rövidebb, mint a másik. El kell kezdeni kísérletezni, és megtapasztalhatjuk, hogy nekünk melyik válik be. A hosszadalmasabb út középen vezet. A lágy szájpadlás hátsó szélén egy elasztikus szalag van. Amikor a nyelvünk csúcsa először mőgé kerül, az elasztikus szalag gyorsan körbeveszi a nyelvünk alját, mintha megragadná. Így a nyelv hirtelen az orrgaratba kerül, és első alkalommal ér hozzá az orrsövényhez.
Az első reakció általában a meglepetés, és a nyelv gyorsan kiesik onnan, Könnyen ki lehet húzni, még az ujjunkkal sem kell segíteni. Lélegezni is könnyű az orrunkon keresztül úgy, hogy a nyelvünk benne van az orrsövényben. Amikor először sikerül betolni a nyelvünket, akkor könnyezhet a szemünk és váladékozhat az orrunk, lehet, hogy tüsszögni kell, vagy szexuális izgalmat, erős érzelmeket is átélhetünk. Mindezek a dolgok átmeneti reakciók, amiket a khecsarí második szintjére történő lépés vált ki. Ha többször végrehajtjuk, akkor a dolgok elcsitulnak. Idővel nem lesz már szükség az ujjunkra, hogy hátratoljuk a nyelvünket a lágy szájpadlás mögé. A lágy szájpadlás széle körüli rugalmas szalag megnyúlik, és a khecsarí második szintje egészen kényelmessé válik. Igazából könnyebb a khecsarí második szintjén megmaradni, mint az elsőn. A nyelv nagyon kényelmesen el tud helyezkedni az orrsövényben, mindenféle erőfeszítés nélkül, így egyszerűen használhatjuk pránájáma és meditáció közben. Egyértelmű, hogy a nyelvet arra tervezték, hogy örömteli módon pihenjen az orrsövényben.
Két praktikus dolgot figyelembe kell vennünk, amikor a khecsarí második szintjén vagyunk. Az egyik az orrsövény nedvesítése, a másik pedig a nyál felgyülemlése a szájunkban.
Az orrsövény egy kicsit csúszós lehet. Általában természetesen nedves és jól csúszik a nyelv számára. Időnként azonban száraz, és nem annyira jól csúszik. Az előző esetben, gyakorlatilag bármeddig gyakorolhatjuk a khecsarít. A másodikban azonban csak módjával. Ha az orrsövény száraz, akkor szúró érzést tapasztalhatunk, amikor a nyelvünk benne van. Szóval nem ez az ideje a khecsarí gyakorlásának. Ilyenkor visszatérünk az első szinthez, ha ez történik. Érdekes, hogy gyakorlás közben majdnem mindig nedves az orrsövény, de nem vehetjük biztosra. Csak akkor hatolunk be, amikor alkalmas, márpedig a legtöbbször az. Amikor pedig nem alkalmas a helyzet, akkor tiszteletben tartjuk ezt, és nem hatolunk be.
Amikor a khecsarí második szintjén vagyunk, akkor a nyál össze fog gyűlni a szánkban. mivel nem tudjuk lenyelni azt, ami a szánkban van, ha a nyelvünk az orrsövényben van, és nem akarjuk, hogy folyjon a nyálunk, amikor szükséges, kijövünk a khecsaríból, és lenyeljük a szánkban összegyűlt nyálat. A második szint első, megszokási időszakában sok nyál képződhet, ezért gyakrabban kell lenyelni. Idővel a nyáltermelés visszaáll a rendes szintre, és sokkal ritkábban jövünk ki a khecsaríból, hogy nyeljünk.
Szóval a khecsarí második szintjén csak hagyjuk, hogy a nyelvünk könnyedén pihenjen az orrsövény szélén, ami a testünkben mindenhol spirituális folyamatokat indít el.  
A khecsarí második szintjének elején kíváncsiak leszünk. Új helyen vagyunk, és ki akarjuk deríteni, hogy mi van az orrsövényben. Ott van az érzékeny orrgarat, "a gyönyör oltárja". Nem okoz problémát a megtalálása, és rájövünk, hogy a pránájáma és meditáció végzésének legjobb módja az, ha közben a nyelvünk az orrsövényben pihen. Ez olyan, mintha egy erőteljes sziddhászana dolgozna egyidejűleg az idegrendszer másik végén, felülről felébresztve az egész idegrendszerünket. Amikor nem az orrsövényben élvezzük a gyönyört, akkor kétségtelenül kutakodni fogunk, rátalálva az Eustach-kürtök kiemelkedő "trombitáira" az orrjáratok két oldalán. Az orrjáratok bejáratát sem téveszthetjük el az orrsövény két oldalán, és gyorsan rábukkanunk a bennük rejlő nagyon érzékeny szivacsos szövetre. Ez már túl sok lehet, jobb, ha egy időre békén hagyjuk őket. Szóval felfelé haladunk az orrsövényen az orrgarat tetejéig vezető utunkon, ami a harmadik szintet jelzi. Egyesek számára ez egy rövid út, míg másoknak hosszú időbe telhet. Útközben felderítjük az orrsövény teljes hosszát a nyelvünkkel, és felkészítjük magunkat, hogy idővel behatoljunk az orrjáratokba, és mág magasabbra merészkedjünk.
Van egy gyakorlat, ami segíthet a khecsarí második szintjén való túllépésben, az pedig a "nyelv fejése". Ez abból áll, hogy mindkét kezünk ujjaival felváltva húzzuk a nyelvünket, mintha egy tehenet fejnénk. Jó alkalom ennek gyakorlására például az, amikor a zuhany alatt állunk. Így megkaphatjuk a gyakorlat hasznát anélkül, hogy összenyálaznánk a ruhánkat. Idővel a nyelvet meghosszabbíthatjuk ezzel a módszerrel. Ez a gyakorlat nem segít a második szint elérésében. Ehhez a nyelvredő átvágása a legfontosabb, ahogyan korábban megbeszéltük. A nyelv fejése a khecsarí második szintjén való túllépéshez, és főleg a negyedik szint eléréséhez fontos. (Befejező rész következik.)

2013. január 24., csütörtök

A lemondás

Újabb részlet Gregor Maehle Jóga-szútra magyarázataiból:

"2.43. kájéndrija-sziddhir-asuddhi-ksaját tapaszah

kája – a test; indirija – érzékszerv; sziddhi - tökéletesség; asuddhi – tisztátalanság; ksaját – elpusztítása; tapaszah – a lemondás által.

A lemondás (tapasz) elpusztítja a tisztátalanságokat, és így a test és az érzékszervek tökéletességét eredményezi.

A tapasz, mint ahogyan a jóga is, egy pszicho-technológiai rendszer, de még idősebb a jógánál. A sámánizmusból fejlődött ki. A tapaszví az aszkézis extrém formáit gyakorolja, hogy természetfeletti képességekre (sziddhikre) tegyen szert, amelyeket tökéletességeknek is nevezünk. A test tökéletességei például az, amikor valaki át tudja szelni a teret és időt vagy a vízen tud járni. Az érzékek tökéletessége a tisztánlátás, a képesség mások gondolatainak olvasására, az isteni halás, bűvös érintés stb. Itt azt olvassuk, hogy a tapasz gyakorlása ilyen erőket biztosít.

A jógi számára azonban az erők nem önmagukban elérendő cél, mint ahogyan azt sok tapaszví tartja (olyan emberek, akik csak a tapaszt gyakorolják, nem a jógát). Miután a tisztátalanságok (mohóság, irigység, gyűlölet stb.) fátyla fellebbent, a jógi az önvalóról szóló tudás megszerzésére használja az erőt, amire szert tett, és így felszabadul a kötöttség alól. Ha természetfeletti erőkre vágyik, az kötöttséghez vezet, mint ahogyan a vagyonra, státuszra stb. irányuló vágyak is.

A jógában a tapasz nem ugyanazzal a jelentéstartalommal bír, mint amikor kizárólagosan, a jógikus kontextuson kívül gyakorolják. A jógában arra képességre utal, hogy akkor is fenntartjuk a gyakorlásunkat, ha nehézségekbe ütközünk. Ebből a képességből nagy erő származik. Ez különösen igaz az ashtanga vinyásza módszerre. Óvatosnak kell lennünk azonban, hogyan használjuk ezt az erőt. Jógikus szempontból csak azért gyakoroljuk a tapaszt, hogy eltávolítsuk a tisztátalanságok fátylát, és felkészüljünk az önvaló fényének felragyogására. Bármilyen ragaszkodás a misztikus képességekhez a tudatlanság új fátylával fedné be a fényt."

2013. január 23., szerda

Titkos tanok 2. rész


Újabb részletek a khecsarí mudráról:
Alább felsoroljuk az agyalapi mirigy által termelt hormonokat:
Tireotróp vagy pajzsmirigy hormon (TSH) - ahogy a neve is utal rá, a pajzsmirigy hormontermelését serkenti. A pajzsmirigy-hormonok szabályozzák az alapanyagcserénk mértékét, és fontos szerepet játszanak a növekedés és érés folyamatában. A pajzsmirigy hormonjai testünk szinte minden szervét befolyásolják.
Növekedési hormon (GH) - az az alapvető hormon, mely sok más funkciója mellett a növekedést és az anyagcserét is szabályozza.
Adrenokortikotróp hormon (ACTH) - ez a hormon szabályozza a mellékvese kortizol-termelését. A kortizol pedig a szénhidrát, zsír és fehérje emésztését szabályozza.
Antidiuretikus hormon (ADH) - növeli a víz visszaáramoltatását a vérbe a vesék által, és így csökkenti a vizelet termelődését.
Luteinizáló hormon (LH) és follikulusz stimuláló hormon (FSH) - ezek a nemi hormonok (ösztrogén és tesztoszteron) termelését irányítják, valamint a sperma és a petesejt érését és kibocsájtását.
Melanocita-stimuláló hormon (MSH) - a bőr barnulását szabályozza.
Oxitocin - stimulálja a méhösszehúzódásokat vajúdás közben, és a tejelválasztást szoptatáskor.
Prolaktin (PRL) - ez a hormon szabályozza a tejelválasztást. 
A fejlett jógik és jóginik folyamatosan alkalmazzák a khecsarít az ülő gyakorlatok közben, és gyakran napközben is, amikor éppen nem beszélgetnek. Más szavakkal, a khecsarí a fejlett jógik és jóginík szokása. Nem is tudjuk róluk, hogy khecsaríban vannak. Csak az isteni fény finom ragyogása árulja el őket. Belül az isteni szerelem folyamatos játékát élik át.
A khecsarí négy szintjét fogjuk megvizsgálni, melyek mindegyike a nyelv helyzetével van összefüggésben. 
1. szint - addig tart, amíg a szájpadlás lágy és kemény részének találkozását el nem érjük a nyelvünkkel. Ezt a határvonalat mindenkinek el kell érnie, mielőtt a második szintre léphet.
2. szint - a lágy szájpadlás mögött, az orrüregig bezárólag. Rövid út, de annál emlékezetesebb. Eleinte a nyelvünket hátratolhatjuk az ujjunk segítségével, az ínyvitorla jobb vagy bal oldalán behatolva, ahol könnyebb. Ehhez esetleg "át kell szakítani a nyelvredő szűzhártyáját", lásd később.
3. szint - fokozatosan az orrgarat és orrüreg tetejéig kell nyújtani a nyelvet. Ezzel elérünk a csontüregig, amelyben az agyalapi mirigy található.
4. szint - behatolunk az orrüreg belsejébe, és továbbhaladunk az orrgarat tetejétől a két szemöldök közötti pontig. Ez nem olyan nagy távolság a nyelv számára, amilyennek látszik. Helyezzük a hüvelykujjunkat az állkapocs ízületéhez, és érintsük a mutatóujjunkat az előre kinyújtott nyelvünk hegyéhez. Most mérjük oda a kát ujj közötti távolságot az állkapocs-orrnyereg távolsághoz. Láthatjuk, hogy nem olyan messzire kell nyújtóznia a nyelvünknek a tövétől.
Sok év telhet el az első és a negyedik szint között. A khecsarí egy hosszú távú evolúció, nem egyik napról a másikra történik meg, bár bizonyára magvannak a drámai fordulópontok, főleg az első és második, valamint a harmadik és negyedik szintek találkozásánál. Most vizsgáljuk meg részletesebben a négy szintet!
Az első szinten kapcsolatba kerülünk a garat aljával a szájpadláson keresztül. Ezt a célt már javasoltuk a jóni-mudra kumbhaka gyakorlásánál. Bizonyos eksztatikus reakciókat tapasztalhatunk, amikor a kemény és lágy szájpadlás találkozási pontjához ér a nyelvünk, ha az idegrendszer nagyon tiszta. Az első szint nem könnyű, mivel a legtöbb ember számára némi erőfeszítésbe kerül, hogy a szájpadlásához nyomva tartsa a nyelvét, és fokozatosan tolja hátrafelé. idővel ez szokássá válik. Amikor a nyelv túljutott a kemény és lágy szájpadlás találkozási pontján, és a lágy szájpadlást fel tudjuk nyomni a nyelvünkkel, akkor már közel járunk a második szinthez. (Folyt.köv.)

2013. január 22., kedd

Az elégedettség

Újabb részlet Gregor Maehle Jóga-szútra magyarázataiból:

"2.42. szantósádanuttama-szukha-lábhah

szantósát – az elégedettségből; anuttamah – felülmúlhatatlan; szukha – öröm; lábhah – elérhető.

Az elégedettségből felülmúlhatatlan öröm származik.

Vjásza elmagyarázza, a Puránákra hivatkozva: bármilyen örömöt kaphatunk a szexuális élvezetből, vagy a mennyei bolygókon, az még az egy tizenhatoda sincs annak az örömnek, amit akkor tapasztalunk, amikor a vágyaink megszűnnek.

Amikor az evolúció folyamata során megfeledkezünk a valódi természetünkről, a végtelen tudatról, még mindig megmarad annak az elégedettségnek a halvány emléke, amiben valaha részünk volt – annak az elégedettségnek, amit a saját szívünkhöz (lelkünkhöz) fűződő szerelmi viszonyból merítettünk, amely minden szerető közül a legjobb. Az édenkertből kiűzetve végigvándorolunk az életen és kivetítjük a vágyódásunkat a külvilágra. Azonban újra és újra csalódás ér bennünket, mert a mennyei és földi örömök ízetlennek tűnnek ahhoz képest, hogy felismerjük önmagunkat a tudatként. Amit örömnek nevezünk, az semmi más, mint a csalódottság átmeneti elfedése, annak a fájdalomnak az enyhítése, amit amiatt élünk át, hogy belekeveredtünk az anyagi létezés dzsungelébe. Elfedjük a sebet azáltal, hogy valamilyen röpke élvezetet tapasztalunk, ami hamar elkopik. Amikor újra érezzük a fájdalmat, újabb stimulációra van szükségünk.

Meg kell értenünk, hogy a seb nem fog meggyógyulni, amíg nem vesszük be az orvosságot. Az orvosság annak az elképzelésnek az elengedése, hogy a külső stimuláció bármilyen formája segít. Amikor elengedjük ezt az elképzelést, akkor elégedettséget tapasztalunk. Eleinte megpróbálhatunk csak ülni és lenni, és nem próbálni valamit tenni, hogy jobban érezzük magunkat. Az ülésből és levésből idővel megjelenik a tiszta létezés öröme, ami túlszárnyal minden olyan örömöt, ami földi vagy mennyei tárgyak jelenlététől függ."

2013. január 21., hétfő

Titkos tanok 1. rész


Miután tegnap az Agni-jóga oktatói tanfolyamon előkerült a khecsarí-mudrá, úgy gondoltam, hogy lefordítom annak az internetes cikkgyűjteménynek a hátralévő részét is, amit korábban már elkezdtem publikálni X-akták címszó alatt. Figyelem, csak ínyenceknek! Érdemes visszaolvasni a korábbi cikkeket, és utána belevetni magatokat a további információkba.
Néhány nyugati okkultista is rájött a khecsarí mudrá hasznára. DPAL Atya, egy nyugati okkult iskola tagja a következő kommentárt fűzte a khecsarí mudrához:
"A khecsarí mudrá az "összes jóga-mudrá királya". A következőképpen hajtják végre: fogjuk meg a nyelünket és toljuk fel a szájpadláshoz és hátrafelé, amíg be nem csúszik a lágy szájpadlás mögé. Nyomjuk tovább, amíg az orrsövény mögé nem kerül. Ha ezt el tudjuk érni, akkor bármelyik orrnyílásunkat el tudjuk zárni a nyelvünkkel belülről. Ha még tovább nyomjuk a nyelvünket fölfelé, akkor el fogjuk érni azt a csontnyúlványt, ami éppen az agyalapi mirigy alatt van. A felfelé emelkedő erő úgy áramlik a nyelv hegyéről, mint a lángok a tűzhelyen lévő fazék alatt. Itt történik a végső összekapcsolódás. Az agyalapi mirigy ingerlése által a tobozmirigy elkezd vibrálni, és a két erő magnetikusan vonzódni kezd, hogy összekapcsolódjon a lelki szem régiójában. Ehhez a művelethez gyakorlásra van szükség, mivel nem könnyű, de ha megtörténik, akkor fényeket és egységet, ánandát tapasztalunk."
Néhány komment a szerkesztőtől DPAL Atya idézetével kapcsolatban: Néhány pont világosabbá teheti a fenti idézetet. Először is, fontos megérteni, hogy a fizikai test két részből áll, a durva fizikai testből és a mögöttes energiatestből, amit egyesek étertestnek, vitális testnek vagy pránamaja kósának neveznek. Az energiatest, vagyis pránamaja kósa a fizikai test alapvető és meghatározó eleme. A durva fizikai test csupán egy gép, amely fizikai szinten visszatükrözi azokat a változásokat, amelyek az energiatestben (pránamaja kósa) megtörténtek. A vitális testet a gondolataink által is meg tudjuk változtatni. A legtöbb olvasó ismeri azt a mondást, hogy az energia a gondolatot követi. Ez az elv teszi működőképessé a krijákat, a csi kungot, akupunktúrát, Reikit, prána-gyógyítást, stb. Végső soron, amikor az orvostudomány meg tudja mérni az energiatestet, forradalmasítani fogja az orvoslást. A krijá-jógi teljességgel a pránamaja-kósára és a nádíknak nevezett energiacsatorna-hálózatra koncentrálja a figyelmét. A nádík azok a csatornák az energiatestben, amelyeken a prána áramlik. Ahol 21 csatorna kereszteződik, ott található a hét fő csakra egyike. Mivel a hét mirigy a hét csakra fizikai megfelelője, amikor a krijá-jógi, aki a pránamaja kósára koncentrál, stimulálja  a csakrát, az adott csakrának megfelelő fizikai mirigy is automatikusan stimulálva van. A khecsarí mudrá esetében a nyelv nádíján keresztül áramló energia közvetlenül stimulálja az ágjá csakrát, és ez a stimuláció a megfelelő mirigy, az agyalapi mirigy megnövekedett aktivitásában tükröződik. A lányeges pont, amire célzok, hogy a krijá-jógi egyáltalán nem koncentrál a durva fizikai test mirigyeire, hanem az energiatestre és a csakrákra koncentrál.
Az a tény pedig, hogy az agyalapi mirigyet stimuláció éri, sokféle módon elősegíti a test megfiatalodását. A Górakhnáth jógik egyik titka, akik hangsúlyozták a khecsarí mudrá gyakorlását, a kája sziddhi, vagyis az extrém élethossz volt. Az agyalapi mirigyet a test "mester-mirigyének" nevezik, mivel a hormonok kiválasztását irányítja. Ezek az anyagok drámai és változatos módon hatnak az anyagcserére, növekedésre, érési folyamatra, szexualitásra, szaporodásra és más fontos testi funkciókra. ahogy öregszünk, kevesebb hormon választ ki a szervezetünk. Az idősebb emberekben a növekedési hormon csak nyomokban fordul elő. Elképzelhető, hogy a Górakhnáth jógik képessége, hogy megfiatalítsák a testüket, és meghosszabbítsák az életüket, abban a képességükben rejlik, hogy a khecsarí mudrá gyakorlása által stimulálják az agyalapi mirigyet. Manapság sok idősebb ember próbálja megfiatalítani a testét olyan szerek alkalmazásával, amik stimulálják a növekedési hormon termelődését, vagy növekedési hormont szednek.
A khecsarí mudrának van egy másik aspektusa is. Azt tanultuk, amint fent, úgy lent. Ha drámai változások következnek be a fizikai testben az agyalapi mirigy stimulálása miatt, akkor biztosak lehetünk abban, hogy hasonlóan drámai változások történnek a pránamaja kósában (finom testben), és a pránák keringésében, mert a fizikai test csupán visszatükrözi a finom fizikai test változásait. Valójában a khecsarí mudrá gyakorlásának egyik haszna, hogy az elme csendesebb, és könnyebb koncentrálni. Röviden, a khecsarí mudrá változásokat okoz a prána áramlásában, a tudatunkban és a fizikai testünkben is. Gyakorlása által megtapasztalhatjuk az élet elixírjét, az amritát. (Folyt. köv.)

2013. január 20., vasárnap

A Brahman

Újabb részlet Gregor Maehle Ashtanga-könyvéből:

"A Brahman

Vegyük most közelebbről szemügyre a Brahman kifejezést, amelyet sohasem szabad összetéveszteni az Úr Brahmával, aki csupán egy a sok isteni forma közül. A Brahmant azért nevezik igazságnak vagy valóságnak (szat), mert nem lehet kisebb alkotóelemekre bontani. Ezért mély valóságnak is nevezzük. Az indiai gondolkodás az olyan dolgokat, amelyeket kisebb részekre lehet bontani, pusztán látszatnak tekinti (ami nem jelenti szükségszerűen azt, hogy nem valóságosak). A puszta látszat mögött van az, amit nem lehet tovább semmire sem lebontani – és ezt nevezik az indiai szövegek Brahmannak. csitnek, vagyis határtalan tudatnak is nevezik – időbeli és térbeli szempontból is végtelen. A fizikai anyaggal kapcsolatos modern tudományos ismereteink – hogy az atomok elektronokra, neutronokra és protonokra bonthatók, azok pedig szubatomi részecskékre, amelyek szintén tovább bonthatók – még értékelhetőbbé teszik ezt ez elméletet.

A Brahman határtalan potenciállal rendelkezik. Ezt tekintik az ősrobbanás előtti és utáni állapotnak, amelyből az univerzum keletkezett. Továbbra is létezik az univerzum kiterjedése során, mivel sem a tér, sem az idő nem érinti meg, és végtelen számú univerzum forrásává válik. Úgy tartják, hogy a Brahman megvalósítása határtalan eksztázist (ánanda) eredményez.

Az upanisadok nirgunaként (tulajdonságok nélküli) vagy szagunaként (tulajdonságokkal rendelkező) említik a Brahmant. Ez nem azt jelenti, hogy két különböző Brhaman van, inkább azt, hogy az egyes emberi lények könnyebben tudnak viszonyulni az egyik vagy másik nézethez. Egyik nézet sem helyes vagy helytelen, a kérdés csak az, hogy melyik nézet által tudod megvalósítani a Brahmant.

A nirguna álláspont szerint, a Brahman a forma nélküli, határtalan abszolút. Bármilyen tulajdonság, amit kivetítünk erre a forma nélküli tulajdonságra már a megnyilvánulások relatív világának részét képezi. Semelyik tulajdonság nem lehet örök, és ezért egyik sem tudja valójában leírni a Brahmant. Ezt a nézetet képviseli a buddhizmus legtöbb iskolája (bár nem Brahmannak nevezik), és Sankara Advaita Védánta iskolája. Az iszlámról is elmondhatjuk, hogy ezt a nézetet osztja, mert tiltja a Legfelsőbb bárminemű ábrázolását, illetve bármilyen tulajdonságokkal történő felruházását, mert bármilyen emberi tulajdonságot a határtalan beszennyezésének tekint.

A nirguna Brahman-nézet szigorú követői elutasítják a létezést mint a Brahman tulajdonságát. Úgy tartják, hogy a Barahman túl van a létezésen, a nemlétezésen, a létezés és nemlétezés egyidejűségén, és mindkettő hiányán is. Azt szeretnék kifejezni, hogy a Brahman túl van az elme minden kategóriáján, miközben mégis magába foglal minden kategóriát, amire az elme képes gondolni, és még azokat is, amelyekre az elme nem képes gondolni. Más szavakkal, a nirguna iskola követői, mint például Sankara, a létezést „relatív” kategóriának tekintik,míg a Brahman az abszolút kategória.

Mindazok számára, akik a nirguna-nézetet vallják, a forma nélküli abszolút az ishta-dévatájuk, a meditációs istenségük. Nem lehet más, mivel elutasítják azt az elképzelést, hogy a Brahmannak van formája. Ez a gjána-jóga (a tudás jógája) útja, amelyet az első fejezetben tárgyaltunk meg.

Mindazok számára, akik nem tudják vagy nem akarják a forma nélküli abszolútat imádni, amibe valószínűleg a modern emberek többsége beletartozik, ott van a formával rendelkező (szaguna) Brahman. ha hozzátesszük a formát a Brahmanhoz, akkor megkapjuk a Legfelsőbb Lényt, akit gyakran Ísvarának is neveznek. Az Ísvara általában nem egy bizonyos istenségre vonatkozik, és Patandzsali is ezt a nevet használja a Legfelsőbb Lényre. Olyan kevéssé minősíti, amennyire csak lehetséges. Mégis megtudjuk Patandzsalitól, hogy a Legfelsőbb Lény kiejti a szent Óm szótagot, a tudat olyan formája, amely különbözik az emberi lényektől, mindentudó, és az idő nem határolja be, és a jóga atyja. Ez a felsorolás csupán egy homályos elképzelést ad arról, hogy mi is a Legfelsőbb Lény, és nyitva hagyja a lehetőséget, hogy melyik formáját választjuk a meditációhoz.

Menjünk most egy kicsit mélyebbre abban, hogy milyen tulajdonságokkal is ruházza fel az indiai gondolkodás a Legfelsőbb Lényt. A történelmi időkben az Ísvarát gyakran Trimúrtiként, vagyis háromarcú istenségként ábrázolták. A Trimúrti szobornak egy feje van, és három arca, amelyekkel különböző irányokba néz. A három fej az Úr Brahmát, a teremtőt, az Úr Visnut, a fenntartót, és az Úr Sivát, az univerzális pusztítót képviseli. A Trimúrti lényege, hogy megmutassa: mindhárom csupán ugyanannak a Legfelsőbb Lénynek a különböző arculata. érdekes módon azonban az Úr Brahmát nem imádják egész Indiában, csupán egy templom van, ami Brahmához kapcsolódik, és azt is brahmá feleségének szentelték, nem közvetlenül neki.

A leggyakrabban imádott három istenség, vagy a Legfelsőbb formája az Úr Siva, aki a bennünk lévő tiszta tudatot képviseli; az Úr Visnu, aki a valódi önvalót képviseli, és Déví Sakti, az Anyaistennő, aki a teremtés (prakriti) teljes világát, a légzésünket és az életerőnket (prána) és a nádí-rendszer központi csatornáján felszálló energiát (kundaliní).
A Legfelsőbb Lény e három formája a három fő meditációs forma. Sok al-formába bontják le őket, amelyek olyan sokfélék, hogy olyan soknak tűnhetnek, mint a népek a bolygónkon. Mivel az ishta-dévatának pontosan meg kell felelnie az érzelmi igényeinknek, elméletileg annyiféle ishta-dévata is lehetne, ahány ember van a földön."

2013. január 19., szombat

Sok isten, vagy egy?

Újabb részlet Gregor Maehle Ashtanga-könyvéből:

"A mítosz és a meditáció Istensége

Amellett, hogy általában kedvező hatással rendelkezik, a szent szövegek olvasásának van egy specifikus és kulcsfontosságú hatása: alapvető ahhoz, hogy megvalósítsuk az ishta-dévatánkat, vagyis a meditációs istenségünket. Ez azért van, mert a szent szövegek, a sok mítosz elmesélése közben részletesen leírják a sok isteni formát, amiből az ishta-dévata származik. Az ishta-dévata elképzelése azok számára fontos, akik meg akarják érteni az indiai gondolkodásmódot, akiket érdekel az indiai spiritualitás, és szeretnék az indiai spiritualitást az életük részévé tenni.

Az óind bölcsek felismerték, hogy az emberek sok mindenben különböznek egymástól, és hogy az, ami valaki esetében működik, mások esetében nem biztos, hogy beválik. Az emberek rendelkeznek intellektuális, odaadásbéli, érzelmi és fizikai természettel is. És e kategóriákon belül is van sok alváltozat és kombináció. E ténynek köszönhetően, sok különböző meditációs képet fejlesztettek ki, hogy mindegyik különböző természet számára legyen egy. Ezeknek a meditációs képeknek vannak olyan emberi vonatkozásai, amelyeket önmagunkban is felismerhetünk, de isteni aspektusuk is van, amelyet általában önmagunkon kívül imádunk.

A meditációs istenségek a déváknak nevezett számtalan isteni formából származnak. A déva kifejezést gyakran istennek fordítják, és sok olyan értelmezés tapadt ehhez a fordításhoz, ami nem szerencsés. (Amikor az első nyugati emberek megérkeztek Indiába, akkor az európai kultúrával kapcsolatos ismereteiket alkalmazták Indiára. Mivel az ősi európai vallások politeisztikusak voltak, a nyugati megfigyelők kivetítették ezt a tudást az indiai kultúrára, és az indiai dévákat „isteneknek” nevezték. Ebből származik az a hiedelem, hogy az indiaiak sok különböző istent imádnak.)

A legjobb, ha az eredeti szanszkrit szót használjuk, melynek a jelentése sokkal összetettebb, mert így folyamatosan emlékeztetve vagyunk arra, hogy esetleg nem teljesen értjük a kifejezést. Az „isteni forma” és „isteni ábrázolás” is elfogadhatók, mivel talán kevésbé terheltek, mint az „isten”, bár nem rendelkeznek a déva teljes gazdagságával, annak minden árnyalatával együtt.

A déva fogalom jelentőségének megértéséhez meg kell vizsgálnunk a számos déva (ami a bal orrlyukon keresztül áramló pránából születő lunáris felfogás) kapcsolatát az egy Brahmannal (ami a jobb orrlyukon keresztül áramló pránából születő szoláris felfogás). A számos indiai istenség csupán az egy Brahman aspektusai, és így az egyik nem különbözik a másiktól. Azok a szent szövegek, amelyeket a legmagasabb autoritásnak tartanak (az upanisadok, a Bhagavad-gítá, és a Brahma-szútra; melyeket együtt prasthána-trajínak, vagyis hármas kánonnak neveznek) mind egyetértenek abban, hogy csak egy Legfelsőbb Lény van, de ezt a Legfelsőbb Lényt sokféleképpen lehet látni vagy megérteni. Például, a Bhagavad-gítában az Úr Krisna azt mondja: „Bármelyik dévát imádod is, mindig hozzám fogsz jutni.” A Szkanda Purána szerint: „Visnu nem más, mint Siva, és az, akit Sivának neveznek, azonos Visnuval.” A Varáha Purána azt mondja, hogy Dévi (a Nagy Istennő), Visnu és Siva ugyanazok, és figyelmeztet, hogy azok az „idióták”, akik nem értik ezt a tényt, a pokolban fogják végezni. Ezek nagyon erős szavak, de mindazok számára, akik valóban belélegezték India spirituális levegőjét, hogy az összes isteni ábrázolás semmi más, mint az egy Brahman, a határtalan tudat és mély valóság képviselői és megnyilvánulásai.

A Brahman azonban a legtöbb ember számára absztrakt és megfoghatatlan fogalom, amelyet nehéz megérteni. Sokkal könnyebb a formával és bizonyos tulajdonságokkal rendelkező istenségeket megérteni. A Brahman számtalan istenségen keresztüli bemutatásának másik előnye az, hogy segít a dogma megelőzésében. Ahelyett, hogy egy helyes utat jelölne meg a Brahman megvalósításához, India elfogadta az összes utat, amely az isteni megnyulvánuláshoz vezet. Mennyire praktikus is ez!"

2013. január 18., péntek

Fénylakoma

Utánanéztem a fényevő-kultusznak. Milyen praktikus is lenne, hiszen sok ember a fizetése felét kajára költi, és miután megvette, haza is kell szállítani, otthon tárolni kell, meg kell főzni, meg kell enni, meg kell emészteni, és ki is kell üríteni a salakanyagokat. Mindez tömérdek pénzt és időt felemészt. Mielőtt részletesebben belemennénk a fényevés vagy prána-evés modern apostolainak cselekedeteibe, bocsássuk azért előre, hogy igenis a Puránák (ősi indiai mondagyűjtemények) szerint is voltak nagy szentek és jógik, akik évekig, vagy akár évszázadokig, évezredekig nem ettek, esetleg nem is ittak, nem aludtak, és volt, aki levegőt is csak nagy ritkán vett.

Tehát elméletileg meg lehet csinálni, bár az kétségtelen, hogy az ilyen jógik mozdulatlan meditációba merültek egy barlangban, és nem jöttek-mentek, beszélgettek, fizikai munkát meg pláne nem végeztek. Aki tehát az élete java részét meditációval akarja tölteni, annak tényleg megfontolandó lehet a bevitt tápanyag-mennyiség csökkentése, vagy akár az étkezések ritkítása, és az időközös böjtök is akár. Én személy szerint, bár nem próbáltam ki, de a maximum negyven napos böjtöt tartom elfogadhatónak, ami még az egészségre nem káros. Feltéve persze, ha megfelelően van felkészítve az illető, megfelelően él a böjt alatt, és genetikailag, testalkatilag és egészségi állapotát tekintve is alkalmas alany a böjtre. Tehát még ezt sem tudja mindenki haszonnal vagy károsodás nélkül végigcsinálni, ugyanúgy, mint például a hot jógát vagy az ashtangát.

A probléma ott kezdődik, amikor valamiből divat lesz, és az emberek a józan eszüket eldobva beleugranak a megvilágosodással egybekötött "életmódváltásba", hiszen aki csak fényt eszik, annak előbb-utóbb úgy kellene ragyognia még a sötétben is, mint egy szentjánosbogárnak. A jóga útja mindig is hosszadalmas, nehéz és fáradságos volt, és nincsenek rövidítések benne, bármennyire is szeretnénk. Következésképpen, tulajdonképpen mindenki, aki pár hónap alatt át akar állni a fényevésre, miközben megmarad az eddigi életvitele és gondolkodásmódja, gyakorlatilag a saját életével és egészségével játszik. A maximum, amit szerintem a legtöbb ember elérhet, ha tényleg szó szerint veszi a fényevő guruk kajaellenes úszítását, az a pár hónap, amely az anorexiába vezet, és végül vagy rájönnek, hogy ez így nem működik, vagy jobblétre szenderülnek, és következő születésükig várhatnak az első korty anyatejre.

Olvastam egy szócikket a Wikipedián a fényevésről, és bár bevallom, tovább nem kutattam az ügyben, ez eléggé jellemzőnek tűnt. Rögtön az elején tiszta vizet önt a pohárba:

"A fényevés hívei azt hangoztatják, hogy az embernek nincs szüksége táplálékra, és egyesek szerint vízre sem, mert csupán a prána (az életerő a hinduizmus szerint) képes életben tartani az embert, vagy egyesek szerint a napfény energiája (amely az ájurvéda szerint a napfény a prána egyik fő forrása) (...) A tudományos közvélemény egyhangúlag azon a véleményen van, hogy a fényevés egy potenciálisan életveszélyes áltudomány, és valóban, a gyakorlói közül többen éhen is haltak." 

Ennyi. Józan paraszti ésszel bárki megmondhatja: ha nem eszel, előbb-utóbb meghalsz. Ugyanis a sejtjeid szerves vegyületekből állnak: fehérjékből, zsírokból,  szénhidrátokból, és sok más vitális anyagból, amit a növények tartalmaznak. Szeretném megismételni, hogy Patandzsali jóga-filozófiája szerint elvileg a jógi képessé válhat az öt elem manipulációjára, és így szintetizálhat például fehérjéket napfényből, de erre nem sok működő, megismételhető példát lehet látni.

A Wikipedia-cikkben felsorolt fényevő-guruk közül nekem az indiai Prahlad Jani és Hira Ratan Manek voltak a legszimpatikusabbak, bár köztudottan Indiában is több a csaló guru, mint a patkány a szemétdombon. De ők legalább hajlandóak voltak tudományos megfigyelésnek alávetni magukat, így legalább a vizsgálat idejére kizárható volt az étel- és italfogyasztásuk. Mondjuk az más tészta, hogy ha egy ötvenkilós cementeszsákot rakott volna valaki a nyakukba, hogy sétáljanak vele ötven métert, abba valószínűleg belehaltak volna. De a meditációhoz nem kell annyi kalória :-).

A legviccesebbek (én már csak röhögök rajtuk meg az emberi hülyeségen, bár teljesen értetődő, ha valaki felháborodik ekkora parasztvakítás hallatán) az amerikai Jasmuheen és Wiley Brooks voltak. Jasmuheen a 90-es években szédítette az amerikai tévénézőket a fényevés-őrülettel, bár az oknyomozó riporterek az ő házában is dugig pakolt hűtőt találtak. Egy hetes valóságshow-szerű megfigyelésen is részt vett, amelyet négy nap után a jelenlévő orvos állított le, amikor látta, hogy Jasmuheen pupillái kitágultak, a pulzusa irtó szapora lett, a teste totálisan dehidratáldott, és a veseleállás veszélye fenyegetett. Hát azért négy napot már én is böjtöltem, sőt, bármelyik gyakorlottabb böjtölőnek meg se kottyan egy hét sem. Jasmuheen azt is kijelentette, hogy a dns-e kétszálasról 12 szálasra változott, hogy több hidrogént tudjon felszívni. Amikor valaki fejalánlott 30 ezer dollárt, hogy vérvizsgálattal bizonyítsa állítását, terméseztesen nemet mondott...

A történet szomorúbb része az, hogy több követője éhhalálát is összefüggésbe hozzák Jasmuheen tanaival, bár ő természetesen minden felelősséget tagad, ami a követői egészségi állapotát illeti.

Wiley Brooks sem kisebb léptékű figura. Ő ugyanis egyből egy egész intézetet alapított, ahol pár százezer dollárért bárkit átnevel a fényevésre. Az átképzés azzal kezdődik, hogy minden értelmes kajáról le kell mondani, és csak junk foodot szabad enni. Magát Wiley-t is rajtakapták 1983-ban, hogy hot-dogot és cukros üdítőket vett egy éjjel-nappaliban. Be is ismerte, hogy általában hónapokig nem eszik, de néha elfogyaszt egy-egy sajtburgert és Coca-colát. Ugyanis amikor sok junk-ember veszi körül, akkor az ilyen junk kaja kiegyensúlyozza a szennyeződést. Szóval Brooks szerint a McDonalds a megvilágosodás kapuja, a Diet Coke pedig "folyékony fény". Úgy látszik, hogy ennyi ezó maszlag még a hamburgerzabáló amerikaiak gyomrát is megfeküdte, mert Brooks a legutóbbi adatok szerint megbetegedett, elszegényedett és hajléktalan lett.

Nem is folytatom a sort, azt hiszem ez elég ahhoz, hogy az "ezó-egó" ne kerekedjen felül a józan eszünkön, és inkább döntsünk a természetes, egészséges, életerőt és örömöt adó vegetáriánus ételek mellett, mint a kóla/csipsz/prána koktél mellett. 

A jógi fejleszti a tudatosságát a táplálkozás terén is, és nem eszik többet annál, mint amennyire szüksége van, de kevesebbet sem. Krisna is azt mondja a Bhagavad-gítában, hogy nem lehet jógi az, aki túl sokat, vagy túl keveset eszik, vagy alszik. A mennyiség mellett pedig próbáljuk az összetételt tudatosítani, hogy pontosan az kerüljön a tányérunkra, amire a szervezetünknek szüksége van.  


2013. január 17., csütörtök

Az elme tisztítása

Újabb részlet Gregor Maehle Jóga-szútra magyarázataiból:

" 2.41. szattva-suddhi-szaumanaszjaikágrjéndrija-dzsajátma-darsana-jógjatváni csa

szattva-suddhi – az elme tisztasága; szaumanaszja – vidámság; ékágrja – egyhegyűség; indrija-dzsaja – az érzékek kontrollja; átma-darsana – az önvaló megpillantása; jógjatváni – alkalmasság; csa – és.

Az elme tisztítása örömöt, egyhegyűséget, az érzékek fölötti uralmat és készenlétet eredményez az önvaló megismerésére.

Most a mentális tisztaság hatásait tárgyaljuk meg. A mentális tisztaság azt jelenti, hogy abbahagyjuk a gyűlöletből, mohóságból, irigységből, féltékenységből, büszkeségből stb. adódó gondolatokkal vagy érzelmekkel történő azonosítást. Ha ezeket sikerült feladni, akkor felragyog az intellektus eredeti szattvikus minősége, vagyis az öröm. Ebből az örömből fejlődik ki az egyhegyűség Vjásza szerint. Ezt könnyű megérteni: hogyan válhatna egyhegyűvé az elme, ha még mindig eltereli a figyelmünket a szenvedés, rosszindulat és a saját problémáink? Mindezek elveszik az energiát a meditációtól.

Ha megszilárdultunk a mentális tisztaságban, örömöt tapasztalunk, mert tudjuk, hogy közel a szabadság. A kifejlődő öröm adja nekünk a szabadságot, hogy kizárólag a gyakorlásunkra (szádhanára) koncentráljunk. Ezt nevezik egy pontra szegezett elmének. Az egy pontra szegezettségből fejlődik ki az érzékek feletti uralom.

Eddig a külső stimulációtól függött a boldogságunk. Ahhoz, hogy boldogok maradjunk, végtelen mennyiségben van szükségünk a hatalomra, pénzre, szexre, drogokra, izgalomra és fogyasztásra. Először az érzékek e stimuláló tényezők felé fordulnak. Maguk után húzzák az elmét, hogy összeszervezze a begyűjtött élményeket. Utána az egó is utánuk nyúlik, hogy birtokolja őket, végül pedig beködösödik az intellektus, és szem elől tévesztjük valódi természetünket. Ezt a folyamatot lehet megakadályozni az érzékek fölötti uralkodás által. Ez azt jelenti, hogy ha legközelebb megjelenik egy érzéktárgy, akkor megakadályozzuk, hogy az érzékek utánamenjenek és befogadják. Akkor a dolgok csak úgy lesznek, ahogy vannak, anélkül, hogy csüngenénk rajtuk.

Az érzékek feletti uralomból következik az, hogy késszé válunk az önvalóról szóló tudásra. Amíg folyamatosan kívül keressük a boldogságot, nem láthatjuk meg, hogy már eleve ott van, belül. Először fel kell adnunk a törekvést, hogy „utánaeredjünk annak, amit akarunk”. Csak akkor tud megfordulni a tudatosság, és rájönni, hogy már eleve minden ott van. Ez a készenlét arra, hogy megismerjük az önvalót."

2013. január 16., szerda

A bűnös fehérje

Az utóbbi időben annyi rosszat hallottam a kazeinről, hogy néha már a stressz kerülget, amikor a reggeli túrós-joghurtos müzlimet majszolom, vagy a grillezett házisajtot eszem spenóttal. Mondanak a tejre mindent pro és kontra, a vegánok ugye azzal érvelnek, hogy egyetlen állat sem issza mások tejét, és az elválasztás után a borjú is csak füvet eszik.

Én hajlandó lennék mindenkinek mindent elhinni, ha tudnám, hogy valaki tényleg tudja a tutit, és nem csak valamiféle üzleti érdekből vagy ideológiai elvakultságból beszél. Én húsz éven keresztül a Védák tanításain nevelkedtem laktovegetáriánusként, és jógiként továbbra is a Védák kultúráját követem. Márpedig a Védákban a tejtermék kiemelt szerepet kap az emberi étrendben, az ájurvédában kifejezetten gyógyászati célra is használják például a joghurtot és a tisztított vajat. 

Ezért habozok egy kicsit bedőlni mindenféle kósza mendemondának vagy kutatási eredménynek, amely szerint a tej és a tejtermék az elsődleges oka a cukorbetegségnek, csontritkulásnak, szívkoszorúér-elmeszesedésnek, a daganatos és autoimmun betegségeknek, valamint egy tucat emésztési rendellenességnek. 

És mi van, ha  a vegánok is megbetegszenek, szívinfarktust és rákot kapnak, vagy éppenséggel cukorbetegek lesznek? Szerintem a legtöbb betegségnek összetettebb karmikus és életmódbeli okai vannak, mintsem hogy pusztán a tej kiiktatásával az étrendünkből egy csapásra megoldottunk volna minden problémát. 

Elmondom a dilemmámat. Három fő fehérjeforrást ismerünk: a húsféléket (vegyük ide a halat és a tojást is), a tejtermékeket és a növényeket (főként a hüvelyeseket és az olajosmagokat említeném, bár egyes gabonák is elég sok fehérjét tartalmaznak).

Én mindig is szerettem kísérletezni az étrendemmel, és több, mint 22 éve vagyok vegetáriánus. Laktovegetáriánus, ugyanis tejterméket fogyasztok. A húsról rég lemondtam, és még ha kiderülne is, hogy mennyire egészséges és fontos tápanyag, az ahimszá elvének tisztelete fontosabb számomra, mint bármilyen modern kutatás. Szóval akkor marad a tej és a növényi fehérjék. Az utóbbi természetesen szerepel az étrendemben, egyesek szerint a zöld leveles növények kiváló fehérje-források. Szoktam turmixolni őket, meg a spenótot is szeretem, de mivel nagy a víztartalmuk, jelentős fehérjemennyiséget nem szolgáltatnak heti lebontásban. Gabonát jelenleg nem eszem, legfeljebb zabkorpát és amarántot. A túlzott szénhidrát-bevitel káros hatásai ugyanis szembeötlőbbek voltak a számomra, saját bőrömön is tapasztalva, mint a kazeinhez társított mumusok. 

A hüvelyesek is jók, de emésztésük szintén nehéz, irritálják a bélfalat. Így nem igazán esélyes a nagy mennyiségű hüvelyes fogyasztása napi szinten. Az olajos magot sem eheti az ember végtelen mennyiségben, mert magas az energiatartalma, ami emésztési szempontból is leterhel, és könnyen el is hízhatunk tőle. 

A kazeinről, illetve a tejről egy épkézláb cikket találtam eddig, ami nem bizonytalan kutatásokat idézett, és elég tárgyilagosnak tűnt a témában. A kazein tudvalevőleg az a fehérje, ami a túróban, sajtban, joghurtban nagy mennyiségben található, és az albuminnal, a tej másik fehérjéjével szemben lassan szívódik fel a bélrendszerben, ezáltal folyamatos aminosav-forrást biztosítva azok számára, akik minden nap edzenek vagy fizikai terhelésnek vannak kitéve. A tejsavóban található gyors felszívódású albumint a testépítők részesítik előnyben, mert gyorsan nőnek tőle az izmok, jól felduzzadnak a sok visszatartott víz miatt. A kazeint viszont a legnehezebben emészthető fehérjének tekintik, ami a (valószínűleg) tökéletlen emésztés során nyálkaréteget képez a bélfalon, ami aztán minden feneségnek a melegágya :-). 

Ha megfigyeljük, az étkezésükkel foglalkozók általában egyik vagy másik csoportot kizárják, sőt, van, aki kettőt is. A paleók például nem esznek tejterméket és gabonát, csak húst, zöldséget, gyümölcsöt, magvat, hüvelyest. A vegánok nem esznek húst és tejterméket, marad a növényi forrás. A laktovegák nem esznek húst (én gabonát sem), marad a növény és a tejtermék. 

Tehát ha (a vegánok szerint) 100%-osan egészséges és erőszakmentes akarok lenni, akkor lemondok a tejtermékről (tejet amúgy nem iszom, csak sajtot, túrót, joghurtot, tejfölt). De az az igazság, hogy nem sok vegánt láttam komoly izomzatot felépíteni, bár persze genetikától is függ, biztosan vannak példák rá. Na majd lehet, hogy ha valami bajom lesz, akkor kipróbálom a tejtermék-mentes étrendet. Nyálkát néha érzek a torkomban, de az immunrendszerem egyelőre úgy néz ki, jól van.

Az embernek ugyanis több tényezőt figyelembe kell vennie az étkezésénél: az egyéni testalkatát, genetikai adottságait, emésztési sajátosságait, valamint az életmódját és az egészségi állapotát is. Így nem lehet egységes szisztémát lefektetni, mert például bár nekem eddig bevált a gabonamentes étrend, biztos, hogy nem lenne mindenkinek megfelelő. Ugyanúgy, mint a nyers vegánság, vagy éppen a paleó, bár az állatevés az nálam eleve tabu, szerintem mindenki meg tudná oldani az étkezését hús nélkül. 

Sőt, a fenti eszmefuttatástól eltekintve, ha mondjuk az emberiség fele lemondana a húsról, akkor ugyanennyi élelmiszer-termeléssel azon nyomban fel lehetne számolni az éhezést világszerte. Ha pedig mindenki vegetáriánus vagy vegán lenne, akkor szerintem simán jutna az egész emberiség alapvető életszükségleteire (lakás, rezsi, ruha, internet :-)) anélkül, hogy bárkinek is többet kellene dolgoznia, mint most. De ez persze csak elmélet, mert amíg az ember nem ébred fel, és nem kezd a végére járni, hogy mi is jó neki, addig csak a reklámokban agyonszajkózott értékrendet fogja etalonnak tekinteni, és gondolkodás nélkül eszi a sok szemetet, amit az élelmiszeripar elé tol. Végülis valamiben meg kell halni!