2011. november 29., kedd

Mitől függ a boldogságod?

A tegnapi gondolatmenetet folytava, a védikus filozófia szerint minden élőlény, aki az anyagi világban van, felételekhez kötött lélek, aki alá van vetve a szenvedés és öröm váltakozásának. A boldogságunkat is általában feltételekhez kötjük, vagyis azt gondoljuk, hogy ha van pl. pénzünk, vagyonunk, otthonunk, családunk, barátaink, munkánk stb., akkor boldogok vagyunk, de ha ezek hiányoznak, vagy elveszítjük őket, akkor a boldogságot is elveszítjük. 


Ebből fakadóan az emberek nagy része azon görcsöl egész életében, hogy miképpen fogja megszerezni vagy megteremteni a boldogsága feltételeit, vagy ha éppen megvannak, és elkezdett ragaszkodni hozzájuk, akkor hogyan tudja megtartani őket. 


És ez még a jobbik eset, mert vannak, akik legfeljebb csak álmodoznak arról, hogy mit szeretnének elérni, hogyan lenének boldogok, de odáig már nem jutnak el, hogy tudatos erőfeszítést is tegyenek érte. vagy pedig azon keseregnek, hogy nekik miért nem jár ez vagy az, és a sors miért olyan kegyetlen hozzájuk.


De én igazából mindkét embertípust (vagyis a szenvedélyes ragaszkodót és a depressziós pesszimistát) is a lúzer kategóriába sorolnám, pontosan azért, mert a boldogságuk sérülékeny, feltételekhez kötött, külső tényezőktől függ. És  aki ismeri a karma törvényét, az tudja, hogy a külső tényezőket nem mindig tudjuk az elképzeléseinknek vagy a vágyainknak megfelelően befolyásolni. A "sodródok az árral és sajnálom magamat" és a "tudatos teremtő vagyok, aki bármit elérhet" mentalitások között azért van még néhány fokozat, és a boldogságot szerintem valahol az arany középút jelenti ebben az esetben is. 


Bizonyára könnyebb ezt mondani, mint a gyakorlatba átültetni, főleg azok számára, akik megszokták, hogy mindenen görcsölnek. De akkor is ez az egyetlen dolog, ami működik. Csak lágy természetes, légy önmagad, és fedezd fel önmagadban a pozitív dolgokat, és azokat sugározd mások felé! Régebben nem értettem, hogy mit jelent az, hogy szeresd önmagadat, de rájöttem, hogy pontosan erre vonatkozik, amikor saját magunkban is felfedezzük a pozitív dolgokat, és azokat helyezzük előtérbe. Csak így vagyunk képesek mások felé is ezeket a jó tulajdonságokat sugározni, és ez abban is segíteni fog, hogy másokban is felfedezzük őket, mert amit te küzvetítesz az emberek felé, az jön vissza tőlük is. Az élet olyan, mint a visszhang, ha pozitív jelet küldesz ki, akkor az jön vissza, ha pedig a negatívumot, akkor az. És ez választás kérdése, még ha néha nem is olyan könnyű helyesen választani.


A jóga azt tanítja, hogy belül keressük a boldogságot, önmagunk lelki szépségét felfedezve és megélve. Vagyis minél közelebb kerülünk eredeti önvalónk megismeréséhez, annál függetlenebb lesz a boldogságunk a külső körülményektől, és annál vonzóbbak leszünk mások számára is. Mert mindenki a boldogságot és a steretetet keresi, és ha rá tudunk kapcsolódni a belső forrásra, akkor végtelen mennyiségben fogjuk megkapni mindkettőt. nem lehet eljátszani azt, hogy boldogok vagyunk. Ha azok vagyunk, akkor ez mindenki számára egyértelmű, ha pedig becsapjuk önmagunkat, akkor is. Addig kell keresni, amíg meg nem találjuk a feltételektől független boldogságot. Fáradságos munka, de megéri!

Lépések önmagunk felé

Régebben egyértelmű volt számomra az azonosságom, legalábbis filozófiailag. Lélek vagyok, amelyik belepottyant az anyagi világba, az ismétlődő születés és halál körforgásába, a szamszára láncolatába. Ezt tanítja a védikus irodalom, és azt, hogy nem vagyunk azonosak azokkal az átmeneti fedőrétegekkel, amelyek befedik a lelket és eredeti, tiszta tudatát az anyagi test, érzékek, elme, intelligencia és egó formájában. Mivel idealista voltam, és egyből a 100%-ot akartam, mint mindenben, elfogadtam és teljes szívemből követtem a Krisna-tudat folyamatát, abban a reményben, hogy életem végére én is elérem a tiszta lelki tudatot. Na jó, még nem vagyok az életem végén, legfeljebb a közepén, de úgy érzem, itt az ideje, hogy értékeljem az eddig megtett utamat.


Végülis, amit idáig kaptam a Krisna-tudattól, vagyis a bhakti-jógától, és erről majd fogok a későbbiekben részletesebben is írni, az csak jó volt, de közben találkoztam az astanga-jógával is, és ez megnyitott bennem egy tágabb perspektívát. Én úgy látom, hogy amit idáig feketének vagy fehérnek láttam, azt most színesnek látom, a szivárvány összes millió színében pompázónak, és amíg idáig a "jó" és "rossz", a "helyes" és "tilos", az "anyagi" és "lelki" ellentétpárok kettősségeiben értelmeztem a világot, ami egy szempontból egyszerű és kézenfekvő volt, most mégis úgy érzem, hogy sokkal türelmesebb, nyitottabb és elfogadóbb lettem egy csomó dologgal szemben, nem csak másokban, hanem önmagamban is, és reálisabban látom az élet dolgait.


Azért van annyiféle spirituális út, mert a különböző tudatszintű embereknek mások az igényeik, más a számukra járható út. Ha egy olyan utat választunk, vagy olyan szinten próbáljuk művelni, ami messze meghaladja a természetes fejlettségi szintünket, akkor konfliktusba fogunk keveredni önmagunkkal, mivel a tudat tisztítása egy nagyon hosszadalmas és nagy türelmet igénylő feladat. És őszintének kell lennünk ezen az úton, legalább önmagunkkal szemben, mert sokkal könnyebb becsapni magunkat és elutasítóan viszonyulni azokhoz a dolgokhoz, amelyekről nem akarunk tudomást venni, mint szembenézni velük, és foglalkozni velük, olyan módon, hogy tényleg megtaláljuk a harmóniához vezető utat. 


Két mondás visszhangzik a fejemben mostanában: "You cannot cheat all the people all the time" és "You cannot please all the people all the time." Vagyis: "Nem tudsz mindig mindenkit becsapni." és "Nem tudsz mindig mindenkit elégedetté tenni." És a két törekvés vagy igény valahol egy közös tőről fakad, a megfelelésre való vágyból. Végülis ez nem egy okvetlenül elvetendő dolog, mert az ember attól boldog, hogy szeret másokat, és a szeretetét a szolgálaton, mások elégedetté tételén keresztül tudja gyakorolni. De az elvárások beteljesítése esetenként túl nagy áldozatot követelhet valakitől, vagyis nem tud már olyan mértékben alkalmazkodni másokhoz, hogy azzal a saját személyes boldogságát vagy szabadságát ne áldozza fel. Ilyenkor két választása lehet az embernek: cheat or quit. vagy becsapja az illetőt, és elhiteti vele, hogy megfelel az elvárásainak, holott a valóságban nem ezt teszi, vagy pedig felvállalja a konfliktust, és kimondja azt, hogy nem képes elégedetté tenni a másikat. Ilyenkor persze a reakció az szokott lenni, hogy azért, mert nem szereti eléggé a másik személyt. 


Az anyagi világban nem létezik olyan, hogy feltételek, viszonzás és korlátok nélküli szeretet. Mindannyian próbáljuk gyakorolni a szeretetet más élőlények felé, de be kell látni ennek korlátait és önnön tökéletlenségünket, mert ha túlzottan idealisztikusak leszünk, akkor gyakran fogunk csalódni, és át kell értékelnünk az emberi kapcsolatokról alkotott képünket, különben a boldogság keresése depresszióba és az elutasítottság érzésébe fog torkollni. 


Szóval én most úgy vagyok vele, hogy megyek az utamon, örülök neki, ha valaki velem tart, de próbálok természetesen viszonyulni az emberekhez, még azokhoz is, akiket nagyon szeretek, anélkül, hogy túl sok dolgot rájuk akarnék erőltetni vagy el akarnék várni tőlük. Elégedetté teszem azokat, akiket tudok, amilyen mértékű inspirációt kapok rá, és nem csapom be azokat, akik olyan képet alkottak vagy alkotnak rólam önmagukban, ami nem fedi a valóságot. Nem akarok illúziókat táplálni senkiben, én csak egy közönséges emberi lény vagyok, a magam összes tökéletlenségével és szélsőségével együtt, ezért ha egy tökéletes szerepmodellt, vagy bálványt keres valaki, akkor inkább keressen tovább, nálam nem jár szerencsével. 


De aki arra törekszik, hogy őszintén szembenézzen a saját tökéletlenségeivel, és megtalálja a harmóniát léte zegzugaiban, annak talán tudok segíteni vagy némi inspirációval szolgálni, mert azért mindig tudtam, hogy mit akarok, és nem voltam egy kételyek között őrlődő, döntésképtelen, vagy motiváció híján levő ember. Szóval ha power kell, ha juice kell, akkor továbbra is itt vagyok, írom a blogot és hajtogatom az embereket a jógaórákon. Go Hard, Be True to Yourself or Go Home! :-)

2011. november 28., hétfő

Az elme öt állapota

Újabb részlet Gregor Maehle Jóga-szútra magyarázataiból: 


"Az elme harmadik állapotában, a szétszórt (viksipta) állapotban nincs uralkodó guna. Ehelyett a három guna (radzsasz, tamasz vagy szattva) bármelyike felülkerekedhet, a benyomásoktól függően. Ezt az elmeállapotott kuszának vagy oszcillálónak is nevezhetjük, és tipikusan jellemző az önmagunat "New Age"-nek nevező emberekre. Mindent igazinak és jelentőségteljesnek tekintenek, és abban hisznek, hogy "mindenkinek a saját igaza szerint kell élnie". Ha valami történik, akkor annak "meg kellett történnie", bár valószínűleg túlzottan szétszórtak voltunk, hogy egy bizonyos eredményt elérünk. 


Akiknek az elméjét a szétszórt állapot uralja, azok általában opportunista agnosztikusok, akik abban hisznek, hogy sok igazság van, és hogy az egyetlen igazságot nem lehet megismerni. Ehelyett az elmeállapotukat a körülményekhez igazítják, hogy kényelmes helyzetben maradhassanak. A szétszórt elme néha megpillantja az igazságot, de a következő akadály máris eltéríti, és egy új gondolathoz kezd el kötődni.


Amikor a szétszórt elme hatása alatt vagyunk, akkor gyakran ragaszkodunk hiedelmekhez, mert nem vagyunk képesek maradandóan felismerni a mély valóságot vagy igazságot. Az ilyen elme nem alkalmas a magasabb jógára, mint például a szamádhi elérésére, mert csak alkalmankét képes koncentrált állapotba kerülni, és hamar elveszíti azt. 


Az a tény, hogy a jóga egy tudomány, ami képessé tesz bennünket arra, hogy közvetlenül felfogjuk és megvalósítsuk a valóság legmélyebb rétegét, azt jelenti, hogy a hiedelmek fenntartása ellentmond a jógikus felfogásnak. Ha hiedelmekhez ragaszkodunk, akkor mindig ki fogjuk vetíteni őket a valóságra, és sohasem fogunk eljutni a helyes következtetésig. Realisztikusan mondva, a legtöbb jóga-gyakorló szétszórt elmével kezdi, és a jógikus élete legnagyobb részét azzal tölti, hogy a szétszórt elmét az egy pontra szegezett állapotba hozza. 


A negyedik, egy pontra szegezett (ékágra) állapotban a szattva uralkodik. A jóga segítségével az elmét egyre szattvikusabbá tudjuk tenni. Ha elérjük a tiszta szattva állapotát, akkor tiszta intelligenciára teszünk szert. Ez az intelligencia szükséges ahhoz, hogy a valóságot úgy lássuk, ahogyan van. A 3.55-ös szútra szerint, amikor az intelligencia olyan makulátlan, mint a tudat, az felszabaduláshoz vezet. 


Az, aki az egy pontra szegezett állapotban született, viszonylag rövid időtartamú gyakorlás és tanulmányozás után szabaddá válhat. Ez az elmeállapot alkalmas a tárgyon alapuló szamádhi (szampragjáta-szamádhi) elérésére, ami a szamádhi alacsonyabb foka. Az ilyen típusú szamádhin keresztül hozta létre és nyilvánította meg sok nagy mester a tanításait. Ez azonban ne félemlítsen meg bennünket! Ahogy Vigjána-bhiksu is mondta: "Az elme átalakulását csak fokozatosan érhetjük el, nem azonnal." 


Az elme utolsó állapota a niródha, "felfüggesztett" állapot. Ebben az állapotban egyik minőség sem uralkodik. Ehelyett az elme a saját forrásával egyesül, ami a természet (prakriti). Az, aki ebben az elmeállapotban van, folyamatosan a saját valódi természetében nyugszik, ami a tudat. Az ilyen állapotban a tárgy nélküli szamádhit (aszampragjáta szamádhit) lehet elérni, ami a magasabb rendű állapot. A felfüggesztett elme (niródha csitta) a jóga célja. Az ilyen típusú elmével rendelkező mesterek állították össze az Upanisadokat, amelyek a legmagasabb rendű szentírások. Mivel az elméjük nem kerül kölcsönhatásba az intelligenciájukkal, a niródhák lelátnak a szívük mélyére és hallják az isteni igazságot. Ezért az Upanisadokat kinyilatkoztatott és isteni tekintélynek tartják. 


Az első szútrában a jóga témája lett bemutatva. Sok fontos kifejezés és koncepció van, és ezek zavaróak lehetnek kezdetben. Ha ez a helyzet, akkor jobb visszamenni és még egyszer elolvasni a szútra leírását, mielőtt a következőre rátérünk. Ne legyünk elkeseredve, ha eleinte fáradságosnak tűnik az olvasás! Az eredmény megéri az erőfeszítést! 

2011. november 27., vasárnap

Az elme három minősége

Újabb részlet Gregor Maehle Jóga-szútra magyarázataiból:


"Vjásza azzal folytatja, hogy az elme (csitta) öt különböző állapotban nyilvánul meg. Minden embernek van egy domináns tendenciája valamelyik állapot felé, de van lehetőség a fokozatos változásra. Nagyon fontos, hogy helyesen megértsük ezt az öt állapotot. Ebből a megértésből fakad a jóga tanításainak és útjának mélyebb megértése, és annak megértése, hogyan keletkezett eredetileg a jóga. 


Az elme öt állapota a nyugtalan (ksipta), megszállott (múdha), szétszórt (viksipta), egy pontra szegezett (ékágra) és felfüggesztett (niródha). Ahhoz, hogy ezt az öt állapotot elmagyarázzuk, röviden meg kell értenünk az elme három minőségét. 


Mint ahogyan korábban említettük, a jóga azt állítja, hogy két különböző azonosság létezik, mégpedig mindkettő valós és örök - a természet (prakriti) és a tudat (purusa). A nyugati tudomány legjobb megközelítése a prakriti leírására a Nagy Bumm előtti állapot, vagyis az az állapot, ami előtt az univerzum megnyilvánult. A prakritit "teremtésként" is szokták fordítani (bár maga a prakriti örök és nem teremtett), vagy az "előteremtésnek", annak a mátrixnak, ami minden mást megteremt, létrehoz. 


Azt mondják, hogy a prakritit a tudat (purusa) jelenléte vagy közelsége készteti cselekvésre, és a három tulajdonság (guna) segítségével nyilvánítja meg a világot, amelyek: 


Tamasz - tömeg, súlyosság, mozdulatlanság
Radzsasz - mozgás, energia, dinamizmus
Szattva - fény, intelligencia, bölcsesség


A három guna együtt hoz létre minden jelenséget és objektumot. Bizonyos módokon összevethetjük őket a nyugati tudomány protonjával, neutronjával és elektronjával, amelyek csodálatos módon mind a 105 elemet létrehozzák, és így az összes anyagi elem építőkövei. Ezt az összehasonlítást azonban nem lehet túl messzire nyújtani, mivel ugyancsak a gunákból jön létre az egó és az elme.


Az elme nyugtalan (ksipta) állapotában a radzsasz dominál. Az ilyen elme hiperaktív, túlzottan sokat vándorol, és az egyik gondolata a másikat követi. Azt mondják, hogy az ilyen elme csak az intenzív gyűlölet közben tud koncentrált állapotba kerülni, amikor az elképzelt ellenségeit próbálja elpusztítani. A nyugtalan elme nagyon alkalmatlan a jógára, és az, akinek nyugtalan az elméje, nagyon ritkán kezd a jóga gyakorlásába. Ha pedig mégis belekezd, akkor azt annak reményében teszi, hogy mágikus erőre tesz szert, aminek segítségével meg tudja semmisíteni az ellenségeit. 


A második, megszállott (múdha) elmeállapotban a tamasz dominál. Az ilyen elme gyakran tompa, zavarodott vagy illúzióban van, és a test, a vagyon, család, rokonok vagy nemzet megszállottja. Mivel a tamasz elnehezíti az elmét, az illető nem tud messzebbre tekinteni, a fentebb említett azonosítások bármilyen megnyilvánult tárgyainál.


A megszállott elme nem alkalmas a jógára, és az egyetlen mód, ahogy koncentrálni tud, az az intenzív mohóságon keresztül történik. Ha egy ilyen mentalitású ember elkezdi a jógát, az általában azért teszi, hogy fizikai eredményeket érjen el (vagyis a teste jobban nézzen ki), vagy anyagi haszonra tegyen szert (hogy keményebben tudjon dolgozni, vagy többet elérjen)."  

2011. november 26., szombat

Jóga, vagyis elmerülés

Újabb részlet Gregor Maehle Jóga-szútra magyarázataból:


"Tudjuk, hogy a Jóga-szútra a "jóga" kifejezés második értelmezését alkalmazza (vagyis az elmerülés/kontempláció jelentést), mivel Rishi Vjásza ezt világosan kijelenti. A Jóga-szútrához fűzött Jóga-bhásja kommentárjában olyan érthetően elmagyaráz minden egyes szútrát, hogy nem lehetséges semmilyen félreértés. Főleg Vjázsa munkáján keresztül érthetjük meg a szútrák jelentését. Sok szútra annyira tömör és kódolt jelentésű, hogy a magyarázatai nélkül lehetetlen lenne megérteni őket. Azt szokták mondani, hogy Vjásza kommentárja annyira fontos, hogy azt és Patandzsali szútráit együtt egy könvként tartják számon. 


A jóga modern tanulmányozói számára elengedhetetlen annak megértése, hogy a jóga történelmi iskolája nem csak Patandzsali szútráiból áll, hanem Vjásza magyarázataiból,illetve annak további más magyarázataiból is. A hiteles alkommetárok szerzői: Vacsaszpati Misra (Kr. u. 9. sz.), Sankara (8. sz.), és Vigjánabhiksu (15. sz.) Hariharánanda Áranja hiteles 20. századi kommentárja is kiemelkedő mélységében. A Vjászát követő összes kommentátor elfogadta az ő kommentárját, és ahhoz írtak alkommentárokat.


Risi Vjásza azt jelenti ki az 1.1. szútrához fűzött kommentárjában, hogy hogy a "jóga" kifejezés az elmerülést/kontemplációt jelenti (jóga szamádhih). Azt is elmagyarázza, hogy a kontempláció az elme (csitta) potenciálja. Ez a potenciál a legtöbb emberben szunnyad, és képezni, fejleszteni kell. tehát a jóga az elme képzésének tudománya, és azok számára van, akik igénylik ezt a képzést. Vannak olyanok, akiknek nincs szükségük a képzésre, mert látják az egyetlen tényleges valóságot minden megjelenés mögött. Ők elhagyhatják a jógát, és helyette foglalkozhatnak a Védántával, ami a tudat tudománya, és Risi Vjásza a Brahma-szútrában magyarázza el. 


Akik nem valósították meg a valódi természetüket, azoknak érdemes belefogniuk a jóga tanulmányozásába. A jóga az a folyamat, ami felkészíti a ködös elmét az önvalóról szóló tudásra. Más szavakkal, a jóga tanulmányozása azzal kezdődik, hogy elismerjük a tudatlanságunkat, és elfogadjuk, hogy meg kell változtatnunk önmagunkat, mielőtt megláthatjuk az igazságot."


A Brahma-szútrában vagy a Jóga-szútrában leírt utak egyike sem helyes vagy helytelen. inkább különböző tanulókhoz szólnak. A fejlett lélek számára a a Brahma-szútra (Védánta) útja javasolt. A zavarodottabb tanuló számára először az elme tisztítása javasolt a jógán keresztül."

2011. november 25., péntek

Funkció vs forma

Erről a témáról írtam már egyszer, az ászanák gyakorlásával kapcsolatban. Most viszont szeretném némileg kiterjeszteni ezt az elvet az ászanákon és a jógán kívül más területekre is, például a sportra általánosságban, illetve a táplálkozásra. A jógával kapcsolatban is az a helyzet, hogy a jóga eszköztára olyan gazdag, hogy nem nagyon ismerek olyan embert, akinek sikerült volna a jóga minden egyes módszerét kiemelkedően mesteri szinten elsajátítania. A jóga tehát funkcionális, és a hozzáállásunkban is ennek kell tükröződnie. Ha az ászanákra koncentrálunk, akkor azokban érhetjük el a mesteri szintet, vagy azokon belül is rákoncentrálhatunk például a hátrahajlításokra vagy a csípőnyitásra. 


Ha például a pránajámában szeretnénk mesteri szintre fejlődni, akkor arra kell a hangsúlyt fektetni, ha pedig a mantrázásban, vagy a meditációban, akkor arra. Ki kell választani a céljainkat, és addig kell fejleszteni a módszereinket, a gyakorlásunkat, amíg nem sikerül elérnünk a kitűzött célokat. 


A testedzésben is hasonló az elv. Ha izomtömeget vagy erőt szeretnénk növelni, annak is megvan a megfelelő módszere, ha az állóképességünket szeretnénk javítani, akkor többet kell kardiózni, ha pedig a robbanékonyságunkat és a koordinációnkat, akkor a küzdősportokkal érdemes próbálkozni. Persze azt tudjuk, hogy a legjobb nyújtó hatása a jóga-ászanáknak van, és a hajlákonyságot azért nem érdemes feláldozni egyetlen fent említett cél érdekében sem, illetve nem érdemes alárendelni azoknak. A funkcionális edzés alapelve is pontosan ez, hogy megtanuljuk szinergikusan, harmonikusan használni az izmainkat, és koordináljuk is a testünket, ne csak az izmokat feszítsük és ernyesszük el. 


Ha viszont nem edzünk, akkor a forma is annak megfelelő lesz. Edzés nélkül ne számítsunk semmiféle egészséges vagy esztétikus izomzatra. Meló nélkül nem adják sajnos :-).


A táplálkozással ugyanez a helyzet, ugyanis engem már többen vádolnak azal, hogy túlzottan szélsőségesen táplálkozom, és hogy túl sovány vagyok. Szerintem a 6-8%-os testzsír teljesen normális a férfiak esetében, csakúgy, mint a nőknél a 12-15%. Ennél több nem kell, még télen sem. Azárt vannak high-tech téli ruhák, hogy azok melegítsenek, ne pedig a hájréteg. Nem vagyunk fókák, és bálnák sem. Aztán meg tavasszal, amikor ki kell csomagoni magunkat a ruhából, nem merünk a tükör elé állni, nehogy az állatkertben higgyük magunkat. 


Szóval én ezért gondolom azt, hogy minimális mennyiségű szénhidrátot kell fogyasztani, a legtöbb ember ugyanis eleve nem is használja fel még a töredékét sem annak a kalóriának, amit a különböző junk-foodokkal bevisz. A szervezetnek zöldségekre, gyümölcsökre, csírára, algára, olajos magra és hülvelyesre van szüksége, gabonára csak minimális mennyiségben. A vegánokkal sincs semmi bajom, ha mindezt szépen változatosan fogyasztják. De ha valaki intenzíven edz, akkor szerintem a tejfehérje hasznos kiegészítője lehet a vegetáriánus étrendnek. Ne legyen túl zsíros, de minden tejtermék mehet. A szénhidrát és az édesség, ugyanúgy, mint bármi, amit olajban kisütünk, és szerintem a húsételek is, igazából élvezeti cikkek, és semmi szükség nincs rájuk az egészséges élethez. 


He pedig valaki mégis fogyasztja őket, akkor ne lepődjön meg azon, hogy az immunrendszere legyengül, a teste elsalakosodik, hamarabb öregszik, rosszabbul néz ki, és a sport-teljesítménye is sokkal rosszabb. Ha nem azt tankolunk bele a testünkbe, amire szüksége van, akkor le fog csökkenni a működési hatékonysága. És ez nem alku kérdése, hogy mi fér még bele, és mi nem, hanem saját magunktól kell eljutni arra az elhatározásra, hogy funkcionálisan fogunk élni, étkezni és mozogni, és nem az élvezetünknek alárendelni az egészségünket. És akkor egész életünkben kiváló formában leszünk, és sokkal boldogabbak is lehetünk.

2011. november 24., csütörtök

Go Hard & Go Home!

A "No Pain No Muaythai" szlogennel kezdődött az edzőtáborom Samuiban, és a "Go Hard or Go Home" szlogennel fejeződik be. Sam pólóján ez virított ugyanis, én is vettem egy párat belőle. Nem is hazudtolta meg magát, mert még utolsó reggelre is beígért nekem egy jó kis sparringot a portugál gyilkológéppel, akivel az elmúlt két napban csépeltük egymást. 


Futás Eddyvel az erdőben, a protugálok hadd loholjanak! Utána ugrókötél, fekvőtámasz, gyomrozás. Lek négy bazi nagyot rám tesz a kesztyűvel, hogy csillagokat látok. Úgy látszik, ő még betyárabb, mint Sam :-). Aztán bandázsolunk, fel is veszek mindent a sparringhoz, bár ma szerencsére rúgás nem lesz, csak kesztyűzés. Az is szép azért fejre meg bordára, Sam nem nyugszik addig, amíg még egy-egy monoklit be nem teszünk egymásnak :-) Valahogy én is eltaláltam tegnap a srácot, mert neki meg a job szeme alatt alakul egy szép foltocska :-). 


Erre odaküldenek a zsákhoz, hogy akkor négy menet zsákolás. Rúgni nem nagyon tudok már, mindkét lábam tropa, sőt a bal térdemen bőr sincs a tegnapi bringás esés miatt. Azért boxolgatok, odaképzelem ellenfelemet, hogyan hajolok el az ütései elől. Nem könnyű, mert iszonyú pontos az ember, nem szenvedélyből küzd.


Na lement a négy menet, és mivel csak mi sparringolunk, felküldenek a ringbe. Mehet a küzdelem! Nem gatyázik sokat, előző két nap már belőtte, hogy mit tudok kb, én meg azért nem hagyom magamat, hadonászok rendesen, ha nem is technikásan. A negyedik menet végére azért a mérleg egyértelműen az ő oldalára billen, engem többször látni a földön, mint őt. Annyi segítségem van, hogy vagy kétszer megrándul a válla, és le kell állnia, mert nem bír ütni a fájdalomtól. Persze ez sem az én érdemem volt. 


Az állkapcsomat már jobbról-balrál megigazgatta rendesen, egyszer egy gyomrosától neki is repültem a ring köteleinek. De felállok mindig, ez az egy legyen a mentségemre mondva. Őt meg közben a portugál edzője is elkezdte utasításokkal ellátni, na köszi. A negyedik menetben valahogy belebólintok az egyik egyenesébe, és végigreccsennek a nyakcsigolyáim, mindegyik között külön érzem a bizsergető fájdalmat, még a jobb karomon is végigfut lefelé. Megkérem Mee-t, hogy húzza ki a nyakamat egy kicsit, mert ő van ott a ringben. Erre Sam bemondja, hogy ötödik menet! Na itt már jobbára csak szédelgek, partnerem is fárad. 5x5 perc, az világbajnoki ketrecharc-mérkőzéseken szokott lenni! Na mindegy, kibírtuk, acélosodtunk, orrunk a helyén, monokli továbbra is csak egy, Isten is velem volt! Egy francia hapek fel is vette kamerára, de még nem kaptam meg tőle a linket, hátha fent lesz a Youtube-on a nagy mérkőzésünk. Egyelőre csak ez a kép van, ahol jól elbújtam a hátsó sorban, balamon a sparring-partnerem, ismerjétek meg ti is!


Szóval túléltem az utolsó edzést, bár az 500 térdes alól most sikerült felmentetni magamat :-) Mindenkitől elbúcsúztam, februárban újra meglátogatjuk Samuit meg a Jun Muay Thai-t is, a jógás csoportból is szerencsét próbálhatnak a bevállalósabbak. Edzés után valahogy hazakeveredtem, és mivel ma amúgy sem volt strandidő, elmentem a Thai masszázs nénihez egy búcsú masszázsra. Felsoroltam neki a tegnap óta szerzett sérüléseket, hogy képben legyen, ezért egyből a bal vállammal kezdte, ami nekem is megráldult a nagy parasztlengősök közepette, amiknek azért a füstje nagyob volt, mint a lángja, mert a gyerek rendszeresen keresztbevert közben. Szóval alig bírom felemelni a bal karomat, és a nyakam is fáj rendesen. A térdeimről meg a lábfejeimről nem is beszélve. Maximum azzal tudom vigasztalni magamat, hogy a spártaiak ennél jóval többet kaptak, már aki egyáltalán túlélte :-).


Szóval a mami nagyon igyekezett, én meg nagyon nyögtem, mert minden egyes mozdulata fájt. Pedig most ilyen oldalvási fogásokat is beletett. A végén megköszöntem szépen a masszázst, és mivel tudta, hogy indulok haza, a csuklómra kötött valami szerencsehozó madzagot, hogy védelmezzen. Na ez nem árthat meg!


Elmentem egy indiai étterembe ebédelni, nem volt nagy szám, rizs, saláta, spenót házisajttal. Utána még vásárolgattam ezt-azt, majd hazahúztam pakolászgatni. Éppen hogy elkészültem hatra, a szálloda főnökasszonya személyesen vitt ki a reptérre az autójával. A Samui reptér nagyon kellemes, nincs fala, csak teteje, és így nem tudják szétklímázni, mint pl. a bangkokit. Egy órás az út Bangkokba, utána öt óra várakozás, majd még egy szakasz Dohába, onnan pedig Budapestre. Mindösszesen 24 órás utazás, és hat órát veszítek az időzónából, mert nyugatnak utazom. Csütörtökön pedig már kezdődnek a jógaórák, indul az itthoni meló. Szép volt, jó volt, kemény volt, Go Hard-oltam, most pedig Go Home van, és itthon folytatom a kihívásokat. 

2011. november 23., szerda

A magányos harcos útja

Mindannyian magányos harcosok vagyunk, csak néha megfeledkezünk erről. Egyedül jöttünk ebbe a világba, és egyedül is fogjuk elhagyni ezt a világot. Az életünk során kialakítunk egy csomó kapcsolatot, ragaszkodást, szokást, az érzékeinken és a testünkön keresztül kölcsönhatásban vagyunk ezzel az anyagi világgal, és tovább szövögetjük karmánk hálóját. De ami igazán számít, az mindig az, hogy belül mi történik, hogy mennnyit tanulunk ezekből a benyomásokból, élményekből, kalandokból, amelyeknek, mint ahogyan mindig van egy kezdete, úgy mindig vége is szakad egyszer. És utána jön egy másik.


Ezért mondják a jógik mindig azt, hogy légy jelen a MOST-ban, mert az a valóság, és azt kell megfelelően tudatosan megélni ahhoz, hogy tovább tudj fejlődni, bármilyen irányba is vezessen az utad. És ehhez meg kell tanulni szemtanúként, független szemlélőként megtapasztalni mindazokat a dolgokat, amelyek az életedben történnek, anélkül, hogy megítélnéd őket. Én sohasem értettem, hogy mit jelent ez a kifejezés, amit a jógaoktatók olyan gyakran használnak órán. Azt hiszem, talán rájöttem valamennyire. Ugyanis az élményeket mindig osztályozzuk: kellemes/kellemetlen, kedvező/szívás, ellentétes az elveimmel/még belefér stb. Saját magunk teremtünk kategóriákat, vagy átvesszük másoktól, és a kategorizálásunk alapján az életünk és az átélt élmények java része igazából nem ér semmit, mert nem azzal foglalkoztunk, hogy mit kellett vagy lehetett volna megélnünk abban a pillanatban, hanem azzal, hogy az az elménknek tetszik-e vagy sem. 


Az utóbbi időben kezdem megtanulni azt, hogy miként érzékelje az ember a flow-t az életében, és hogyan tudjon haladni az áramlattal, midnig arra koncentrálva éppen, amit elé hoz a sors, megpróbálva megérteni, hogy mi az ő számár az üzenet ebből, és mit tanulhat belőle. És ehhez néha hasznos az, ha egyedül vagyunk egy kicsit. Persze nem kell feltétlenül teljesen egyedül lenni, de arról kell egy kicsit leállni, hogy állandóan másokkal foglalkozunk és mások életét próbáljuk megoldani, vagy arra felelősséget vállalni a magunké helyett. 


Aki ismer, tudja rólam, hogy egy extrém módon extrovertált ember vagyok, aki eddig mániákusan kerülte a magányt. Talán ez volt a harmadik olyan félelmem, amellyel sikerült megküzdenem az ittlétem során, Sam gyomrosai és a sparringtól való óvakodásom után. Persze az internet és fészbukk korában az ember soha sincs igazán egyedül, kivéve ha azt választja, hogy kikapcsolja a számítógépet, telefont és él bele a természetbe, mint az igazi barlanglakó jógik. Na ennyire azért nem vagyok még meditatív állapotban, és legalább az interneten keresztül meg tudtam osztani azért a magányomat a barátokkal, családtagokkal. Mégis önmagában az, hogy tíz napig magamra voltam utalva és csak a saját életemmel és gondolataimmal kellett foglalkoznom, ez nekem azárt egy új élmény volt, amire az utóbbi 15-20 évben nem nagyon volt még példa. 


Most hogy így feltöltődtem, elmélkedtem, testben és lélekben megedződtem, mehetek haza, szembenézni az új kihívásokkal, mert mindig akadnak az életben :-) Most pedig röviden a tegnapi nap krónikája:


Reggel már rutinosan kezdtünk Eddyvel, hagytuk a portugálokat, hogy fussanak ahová akartak, mi meg elmentünk egy kényelmes körre a dzsungelben. Utána árnyékbox, egyre nehezebben megy minden. Jobb talpamon felszakadt a bőr, a bal lábfejem még mindig dagad egy kicsit. Lassan teljesen elhasználódom a nyaralás végére, napi két edzés a thai hajcsárokkal azért felér egy gladiótorképzővel kábé. Ma 500 térdes volt reggel-este. Ma nem Sam gyomrozott, hanem egy másik, magas edző, Lek. Az ember mindig amikor azt hiszi, hogy már legyőzhetetlen, és jöhetnek a gyomrosok, akkor bekap egy olyat, aki 4-ből 4-szer leKO-zza. Na mindegy, megvolt, gyerünk tovább. Iskola ma szintén egy másikkal volt, az öreg Charles Bronsonnal, na az is megpofozott közben egy párszor meg kirúgta a lábamat alólam. 


Na edzés vége, reggeli gyümölcsorgia, és irány a strand! Egász reggel szakadt ugyanis, utóbbi két napban megint monszunosra fordult az időjárás, de amikor épp volt időm kifeküdni, akkor frankó napsütés volt szerencsére. Úsztam is vagy kétszer, utána ebéd a vega maminál, ma van utoljára nyitva, szerdán nem lesz, mert fogorvoshoz megy. vegetable fried rice-t kértem főfogásnak, előtte a szokásos leves, me egy szép kesus saláta. És a végén csinált egy kis ajándékot trópusi gyümölcsökből, itt a képen éppen az látható.


Délután még némi shopping, pakolgatás, aztán irány az esti edzés. Utolsó előtti! Ismét sparring, ezúttal kéz és láb is játszik, Samnek megtetszett a portugál haver, aki bemonoklizott tegnap, ismét azzal rakott össze. Na gondoltam szép kis baleset lesz, ha ez nem csak ütni, hanem rúgni is tud rendesen. Nem is kellett csalódnom, tolta rendesen a combosokat meg a testrúgásokat bordára, meg egy-két lélegzet-elállító tolórúgást is, a szokásos kesztyű-kombinációk mellé. Küldtük neki rendesen, nem finomkodtuk. Mondjuk a blokkolási technikám még hagy némi kívánnivalót maga után, ő viszont egy csomószor elkapta a lábamat, szétboxolt, aztán a földre lökött. Na ez nagyon tetszett a Thaioknak :-). A mai meccs után, azon kívül hogy az állkapcsomat ismét éreztem piszkosul, a jobb térdem felett a combizom belső feje fájdult meg piszkosul.  


Még egy kemény iskola Mi-vel, utána csak az 500 térd meg a szokásos erősítés a végére. Estére annyira szétrestem már, hogy nem is gondolkoztam a jógázáson, helyette elmentem inkább thai masszázsra a nénihez, úgyis már csak két napig vagyok itt, ki kell használni. Nagyon durván végignyomkodott és kicsavargatott, jól esett. Ha nem is 100%-osan, de azért sokkal jobban éreztem magamat a végére. De hogy ne legyen minden teljesen kerek, este még estem egy hatalmasat a biciklivel, mivel hirtelen fékeztem és pont az első féket hóztam be. Hiába na, nem vagyok egy gyakorlott bringás! A bal térdemről rendesen le is jött a bőr, úgyhogy plusz még egy sérülést sikerült begyűjteni. Na, erre pihenni kell, jó éjszakát!

2011. november 22., kedd

A jóga állapota

Több jógaoktatótól is hallottam már ezt az idézetet, hogy nem tudunk jógázni, mert az a természetes állapotunk. Igazából csak az akadályokat tudjuk elhárítani annak az útjából, hogy az elménk visszakerüljön ebbe a természetes állapotba. Le tudjuk csendesíteni, koncentrálni tudjuk, meg tudjuk szüntetni a gondolatok hullámzását, persze mindez tömérdek gyakorlást igényel. De amikor az elme megállapodik a MOST-ban, és érzi az összekapcsoltságot az univerzum minden lényével és pontjával, akkor a jóga állapotában van. És ez annyira békés, megnyugtató és felszabadult állapot, hogy az ember elkezd arra vágyni, hogy mindig ebben az állapotban legyen, bármit is csinál. Erre mondják azt, hogy "JUST BE". 


Ezt a tudatos és éber, ugyanakkor passzív állapotot bármilyen tevékenység közben fenn lehet tartani, persze ez is gyakorlást igényel. A legkönnyebben akkor tudunk eggyé válni azzal, amit csinálunk, ha igazán érdekel, és igazán lelkesek vagyunk rá, hogy csináljuk. Olyankor teljesen bele tudunk feledkezni a tevékenyésbe, és jelen vagyunk, minden érzékünkkel, lényünk minden egyes porcikájával. És összekapcsolódunk vele, bármi is legyen az, és rajta keresztül az egész univerzummal és az azon kívüli világgal is összekapcsolódunk. 


Ezért a kezdeti szinteken a meditációhoz választanak egy tárgyat, ami lehet egy objektum, egy szimbólum, egy személy, egy Istenség, és minél jobben sikerül összekapcsolódnunk az adott tárggyal a meditációban, annál inkább megéljük a jóga állapotát. Persze sokszor vitatkoznak azon, hogy a jóga célja a tétlen meditáció vagy elmélkedés, mert az érzékszervi tevékenységek szétszórják a figyelmünket. Egy olyan ember számára, aki a fejében él, és a külvilágot kizárva, teljes koncentrációval el tud merülni a belső csendben, ez esetleg járható út lehet. De a mai világban nagyon kevés ilyen ember él, erről Gregor Maehle is beszél. 


Szerintem pedig egyáltalán nem baj az, ha az ember kimondja, hogy a tétlenség nem neki való, mert az akitivitásban jobban le tudja foglalni az elméjét és a tudatát, mint a tétlen meditációban. És akkor egyszerű a képlet: 


1. Keresd meg azt, amit a legjobban szeretsz csinálni (most persze ne olyan dolgokra gondoljunk, mint a focimeccs-nézés, vagy a sör ivása a kocsmában stb.)
2. Csináld!
3. Ha rájössz, hogy nem ez lelkesít a legjobban, akkor addig keress, amíg meg nem találod a kedvenc önmegvalósító tevékenységedet.


Ez lehet a jóga-ászanák gyakorlása, vagy a jóga bármelyik másik eleme, sport, művészet, kirándulás, alkotás, bármi, amiben az ember el tud merülni, és kihívást talál. Szerintem a legtöbb embernek az a baja, hogy nem keresi a kihívásokat, hanem menekül előlük. Pedig a kihívások fejlesztik a jellemet, az akaraterőt, a céltudatosságot, és segítenek növelni a hitünket, ledönteni a saját magunk által felállított korlátokat.


Miután véget ért a vasárnapi könnyed relaxos napom, újra itt a hétfő, és az edzés. Reggel a portugálokkal futottam, na ezek nem úgy tolják, mint a thaiok, hanem úgy, mint a maratonisták. Kemény lesz ez az utolsó három nap, úgy érzem... Utána végigtoltunk egy jó intenzív edzést (nem mintha az eddigiek nem azok lettel volna), Junnal iskoláztam, aki enyhén másnapos volt a vasárnapi iszogatás után. Csak úgy dőlt belőle a szesz-szag, és alig észrevehetően be is volt lassulva (szerencsémre).


A végén a szokásos erősítés, nyújtás és mehettem haza. Otthon még 5x20 lábemelés, utána jöhet a szokásos reggeli trópusi gyümölcsökből. Szépen ki is sütött a nap, bár reggel még esett, esőben futottunk. Úgyhogy napoztam, úsztam egyet. Mondjuk a tenger még egy kicsit erősen hullámzott, de megküzdöttem velük! 


Ma hétfő van, úgyhogy a vega néni zárva van. Nosza, próbáljunk szerencsét a Tesco-ban, ott van valami gyorsétkezde indiaia sarokkal! Meg is volt a kajálás, vega curry rizzsel, és egy zöld papaya saláta, amibe direkt nem kértem semmi halat meg tojást meg ilyeneket, mert különben ezek a thaiok mindent megesznek. 


Otthon még volt egy órám kifeküdni napozni, utána irány a Gym! megint egy jó nyelvlógatós kör futás, utána gyomrozás, majd sparring. Ma csak kézzel nyomtuk, de kikaptam egy technikás portugál gyereket. Pedig bizony Isten nem imádkoztam, hogy ne gyerekekkel kelljen sparringolnom :-) Na mindegy, elkezdtük, én a szokásos street fighter hangulatban nekirontottam, közben persze hagytam egy-két rést, azt módzseresen és higgadtan ki is használta. Hát az agressziómmal és technikátlanságommal kábé két menetig tudtam frusztrálni a fickót, utána belőtte magának a távolságot meg az ütemet, és az utolsó két menetben kábé szétdarált. Egyszer-kétszer úgy betalált, hogy szédelegtem is kicsit :-)


Ebből is levontam a következtetést, hogy a higgadtság és a pontosság többet ér, mint a szenvedélyes lendület. Másnap reggel vettem csak észre, hogy még egy kis monoklit is betett a bal szemem alá, akkor nem tűnt fel. Az esti edzés után olyan fáradt voltam és annyira fájt mindenem, hogy csak az álló sorozatot és a hidat bírtam lenyomni, utána savászanáztam, az még megy :-). Ha véget ér ez az edzés-sorozat, és egy kicsit regenerálódtak az ízületeim, akkor hazaérkezés után egyből ráállok megint a rendes jóga-gyakorlásra, mert ez így azért nagyon sok. De már csak három ezdés van hátra, azt még valahogy csak kibírom :-). Este jólesően bezuhantam az ágyba, újabb fullos nap Samuin...

2011. november 21., hétfő

A változás állandósága

Egy hete vagyok itt Koh Samuin, és amikor hazamegyek, biztosan el fog tartani egy ideig, amíg megszokom a csendet, illetve a hullámok morajlásának hiányát. Érdekes dolog a tengerhez fűződő vonzalmam is. Sohasem éltem tenger mellett, és gyerekkoromban is csak a Balatonon nyaraltunk. De ha tehetem, mindig oda megyek és minél többet vagyok kint a parton, mert az olyan megnyugtató. Lágyan belesüppedni a nedves homokba, hallgatni a hullámok hangját, és érezni, ahogy a napsugarak átmelegítik az egész testemet-lelkemet.  Nekem ez a szamádhi :-)


A tenger pedig egy érző lény, amelyik minden nap más arcát mutatja. Egyik nap csendes és megértő, átlátszó, befogadó, a másik nap zord és viharos, felkorbácsolja a hullámait és nem enged közel magához. Ma például nem is mentem be fürödni, pedig pihenőnap volt, mert egész nap viharos meg esős időjárás volt. Reggel fél 8-kor kimentem astangázni, ha már Thaiboxból pihenőnap van, akkor legalább legyen egy astanga 2. sorozat. Mire végeztem, szépen fel is kelt a nap, kiültem reggelizni. De a reggeli vége felé, pont, amikor a strandolásnak nekiláttam volna, beindultak a szép kék Krisna-színű monszun-felhők keletről, és a szél elkezdte korbácsolni a vizet. Úgyhogy inkább behúzódtam a szobámba, felpolcoltam a bedagadt bal lábamat, és jégtasakot tettem rá. Mondjuk ezek a thai jégtasakok nem sokáig tartják a hideget, szóval jó negyed óra múlva, amikor éppen elállt a zuhé, kimerészkedtem egy jó Thai masszázs helyet keresni. A recepciós csaj, aki első nap a motorján vitt a Jun Muay Thai-ba, eljött velem, én meg biciklivel utána. Megmutatta a tuti kis maszázsszalont, ami szép is volt, új is volt, és szokás szerint csak én voltam benne az egyetlen kuncsaft. 


Olajos masszázst kértem, sok nyújtással, másfél órás időtartamban. 40-es, szikár alacsony csaj volt a masszőr, de mielőtt az ágyra parancsolt volna, a segédje megmosta a lábamat citromos vízzel. Utána boxerre kellett vetkőzni és elkezdett gyúrni jó alaposan. A klímát kikapcsoltattam közben, mondtam hogy én a meleget szeretem. Elkezdte a talpamnál, aztán jól végigszántotta a hátamat a könyökeivel, majd a karjaimat gyúrta. A lapockáimat jól letépte a bordáimról. A hamstringemen is sokat dolgozott, meg csavargatta a lábaimat mindenfelé. Vagy jó háromnegyed óra múlva végre megfordított, és a combomat meg a hasamat kezdte el nyomni. Itt is csinált egy pár csavarást meg egyéb kimozgatást, miközben az ujjaim végétől a lábujjaim végéig végigmasszírozott. A végén negyed órára fel kellett ülni, és akkor előrehajlításokat csinált, meg csavargatott jobbra-balra. Majdnem két óra volt a teljes masszázs, néhol iszonyúan fájt is, de a végén tényleg úgy éreztem magam, mint aki újjászületett. 


Még egy kis shopping, miközben a szobámat takarítják, aztán mehetek ebédelni is. A szokásos leves, egy újabb saláta, egy édes-savanyú curry tofuval meg a szokásos rizs. Közben blogoltam, de az eső is megint eleredt piszkosul. Pedig délután kirándulni készültem biciklivel, meg akartam nézni a vízesést, biztosan Pandora-szerű látványt nyújt. Ehelyett itthon kuksoltam a szobámban, és amikor eluntam már a fészbukkolást meg zenehallgatást, csináltam 500 felülést, mert még ha fekszem s, azért nem bírok nem csinálni semmit... Lassan a pihenőnapom is véget ér, még hallom a tenger hullámait, amelyek erősebbek a szokásosnál. Remélem, holnapra egyrészt a lábam is jobban lesz, másrészt a tenger is lenyugszik és süt egy kicsit a nap. Még két és fél nap, és irány haza, a november végi, tél eleji hangulatba. 


Kicsit becsúsztam a mai blogbejegyzéssel, de cserébe lefényképeztem nektek a Whale Rock-ot, csodáljátok! :-)

2011. november 20., vasárnap

Relax!

Akár hiszitek, akár nem, ez az az utasítás, ami a leggyakrabban elhangzik Muaythai edzés közben! Mert az ember ugye mindig be van feszülve, és támadásra kész állapotban áll. Ehelyett lazán kéne, és amikor támadunk, akkor koncentrálni az erőfeszítést. Ez is egy olyan dolog, amit a hétköznapokra is ki lehet terjeszteni, mert ha az ember éllandóan stresszeli magát mindenféle csipcsup ügyeken, akkor az idegrendszere és az izmai is állandó feszültségben vannak, amitől egyrészt jól lefárad, másrészt amikor igazán erőt kell kifejteni, akkor már nem képes rá.


Szóval relax! Legyünk éberek, lazák, figyeljünk oda, de csak akkor lendüljünk akcióba, amikor kell! Az ember legtöbbször nem azzal foglalkozik, amit éppen csinál, vagy ami éppen történik vele, hanem aggódik, parázik, óvintázkedéseket tesz meg a múlton mereng. Ha az életünk java részét úgy töltjük, hiogy az elménk a múltba réved, vagy gyanakodva fürkészi a jövőt, akkor tulajdonképpen elvesztegetjük az egészet, mert sohasem vagyunk jelen a most-ban. 


Én azt szoktam mondani, hogy nem kell addig foglalkozni egy problémával, amíg nem jelenik meg előtted. Mert mindig lehet latolgatni, hogy mi lesz, ha így lesz, mi lesz, ha úgy lesz, de az összes lehetőségre úgysem tudunk sohasem felkészülni, de még a legesélyesebbre sem mindig, mert van, amikor az élet teljesen másképp kavarja a lapokat, mint ahogyan azt előzetesen elképzeltük. Go with the Flow! 


Szóval elindult a szombat is, még ezt a napot kell kihúzni, utána jön egy nap pihenőőőőő! Reggeli kör futás, a thai fiúk belelkesedtek, és egy kicsit nagyobbra sikerült a kör, mint szokott. Sebaj, rátoljuk az ugrókötelet! Egyik reggel elfelejtettem magammal vinni a sajátomat, és az ottani ugrókötéllel próbálkoztam, ami egy ujjnyi vastagságú gimucső, két fa foganytúval, vagy jó öt kiló súlyú az egész, és jól ledarálja az ember lábujjait, ha nem vigyáz. Úgyhogy megtanultam, hogy a felszerelést nem szabad otthon hagyni. A mai napon kétszeresen is megtanultam ezt, mert ugye ki számított rá, hogy reggel is sparring lesz?


Erre beállítottak Mee-vel a Thai edzővel hogy akkor üsd-vágd! Mondom mincs nálam herevédő meg a fogvédő sem. Azt mondja Jun, nem baj, nem ütünk erőseket. Ja mondom oké, akkor ez most street fight lesz :-) Második menetben azért egy forduló ütést betoltam Mee-nek, persze kivédte, de meglepődött. Párszor ő is jól mellbetolt a lábával meg lepofozott. A harmadik menetben aztán echte muaythai stílusra váltott, folyamatosan kitartott kéz, néha egy-egy tolórúgás. Az egyikkel pont lágyékon is talált, úgyhogy egy kicsit kellett guggolgatnom, mire magamhoz tértem. Tanulság: soha ne hagyd otthon a védőfelszerelésedet, mert pont akkor rúgnak t**ön. Még jó, hogy a fogaim megmaradtak :-) közben egyszer-kétszer én is rárúgtam ballal, de mivel kihátrált, így pont a lábfejemmel kaptam telibe a karját vagy a sípcsontját, ami viszont nekem kezdett el fájni piszkosul. Edzés végére már csak bicegni tudtam, és fel is dagadt a lábfejem.


Ebéd a maminál, a fenti kép éppen őt mutatja, meg a kis éttermét. Ma Green Curry volt tofuval, babos gyümölcs-saláta meg a szokásos leves. Közben blogolgatok. Délután már fel kellett polcolni a lábamat, mert bedagadt. Esti edzésen a futást ki is hagytam, helyette nyújtottam. Meg ugróköteleztem, az még ment fél lábbal. Az esti sparringot persze kihagytam, ilyenkor jobb, ha nem sérül le még jobban az ember, talán a holnapi pihenő alatt rendbe jön, és végig tudom még csinálni a hátralévő 3 napot. 


Ma jött egy új csapat valami európai országból, úgyhogy Sam nem velem volt elfoglalva a gyomrozás közben, hanem az új harcosokat avatta be. De Mee megtalált, azért ő is oda tudott sózni rendesen, sőt, utána még a kis Thai kölök is jött bosszút állni, akit tegnap lekönyököltem. Tolt egy párat a gyomromba, de most már egyre kevésbé hat meg a dolog, úgy látszik ezt is meg lehet szokni :-). Szóval este zsákoltam, bal rúgásokat kihagytam, meg Junnal iskoláztam. A végén még egy brutális erősítés, és utána hazanegedtek a pihenőnapra. Este nem is jógáztam, végülis szombat van, tartunk egy pihinapot a jógából is :-) Nem is nagyon bírtam volna, helyette jegeltem és polcoltam a lábamat. Good night, holnap lesz a regenerációs napom, már bőven rám fér :-).

2011. november 19., szombat

Vagy rendesen, vagy sehogy...

Akik ismernek, azok tudják, hogy ez a mottóm, és sokan fanatikusnak tartanak emiatt. Pedig József Attila is megmondta: "Dolgozni csak pontosan, szépen, ahogy a csillag megy az égen, úgy érdemes." Ez érvényes a jógára és a Muay Thai-ra is, ha csak tessék-lássék csináljuk, és nem tesszük bele a megfelelő erőfeszítést és koncentrációt, vagy pedig túl lelkesek vagyunk és csak a felszínes eredményekre törekszünk, akkor nem sok értelme van az egész dolognak. 


Már Bangkokban is megfigyeltem az embereket a Gym-ben, amint unott képpel felülésezgettek vagy emelgették a súlyzókat, vagy éppen a futógépet taposták. Kábé nulla motiváció, még azt sem lehetett mondani, hogy kötelességből csinálták. Inkább csak lelkiismeret-furdalásból, hogy valamit azért mozogjanak. Pedig minden dolog sikerének alapvető záloga a motiváció. És ha nem sikerül megfelelő motivációra szert tennünk, akkor szinte borítékolható, hogy nem fogunk sikert elérni abban a dologban, amire erőfeszítést teszünk. Sőt, az is valószínű, hogy élvezni sem fogjuk, vagyis nem tapasztalunk belőle örömöt, nem leszünk tőle boldogok. 


Egy csomó ember azzal küzd, hogy nem igazán tudja, mit akar kezdeni az életével, nincsenek céljai, nincs motivációja. Én egy kicsit nehezen tudok erre ráhangolódni, mert én mindig is fanatikus voltam abban, amit éppen csinálok. Most ez elsősorban a jóga, a Muay Thai az csak itt kint ennyire intenzív. És ha valamit nagyon szeretsz csinálni, és nagyon motivált vagy benne, akkor el tudsz benne merülni, és a jóga állapotába kerülsz. A jógásoknak ez a gyakorlás, a fightereknek az edzés, egy műszaki embernek a szerelés, a művésznek a festés vagy az alkotás, stb. Ezt kell megtalálni, és ebbe kell az energiádat fektetni.


Amikor futjuk a köröket reggel és délután, itt is elfutunk a helyi gyúrós gym mellett, ugyanazok az unott arcok. Egy harcos meg általában nem engedheti meg magának a lazulást, főleg, ha meccsezik, mert ott minden energiára, koncentrációra, rutinra szükség van, különben repülnek a pofonok, becsapódnak a rúgások.


Reggel a szokásos felállás, 4 játékos, 5 edző, Sam gyomroz, lassan megszokom. Félni már nem félek tőle, az biztos, csak a bordámat el ne törje... Minden nap egy kicsit jobban lesérülök, de most már csak kibírom azt a pár napot... Délelőtt gyümölcs-evészet, nem bírok betelni a jó kis thai déligyümölcsökkel :-) Na az is okos volt, aki kitalálta, hogy az embernek csak olyan gyümölcsöt szabad ennie, ami ott nő, ahol született :-) Én viszont kipróbálok minden gyümölcsöt :-). 


Utána strandolás, ebéd, mami a szokásosan jót főzött. Délután felhős volt az ég, kifeküdtem még vagy fél órára, be se kentem magamat. Hát nem megkapott a nap? Mindegy, egy kis panthenol aztán elmúlik. Este ismét sparring-edzés, de előtte az elmaradhatatlan gyomrozás. Egy kis thai kölökkel raktak össze, persze nem meditálgatok azon, hogy miért nem a felnőttekkel küzdök, elég jó ez így is, még a végén befognak valamelyik brutális állattal sparringolni :-) A srác azért bátor, csak az zavarja, hogy a kezem másfélszer olyan hosszú, mint az övé, nem éri el a fejemet. De támad rendesen, néha azért betalálok én is. Jó gyors gyerek. Nem akartam nagyon zúzni, de Sam odaszól, hogy ha nem verem teljes erőből, akkor megöl. Na ezt róla pont hogy el tudom képzelni, úgyhogy elkezdem darálni a srácot. Második menetben betalálok egy véletlen könyökkel valamelyik dulakodásunk közben, amit elvileg nem szabadna sparringban, meg is szédül a srác kicsit. Két menetet tolok még a feha gyerekkel, de az inklább csak rohanás utána a gymben, miközben ő hátrál. Mivel nem a ringben vagyunk, nem tudom beszorítani a sarokba, de azért egyszer-kétszer felbátorodik és támadásba lendül. Ma csak box volt, nem rúgtunk, így a kézhossz nagyon számított. De motivált volt mindkettő, és élvezte a küzdelmet. És nagyon fontos ilyenkor, hogy ésszel kell csinálni, mert az ember mindig akkor szívja meg, ha elveszíti a higgadtságát és elkezd csépelni. Este fotózgattunk, utána irány haza. Hívtak még, hogy menjek el az esti meccsre a Chaweng stadionba, de inkább kihagytam, mert holtfáradt voltam. Még egy nap, és jön a jól megérdemelt vasárnapi pihenés, töltődés. 

2011. november 18., péntek

Mi az, amitől félsz?

A tegnapi témát folytatva, legtöbbször a félelmeink akadályoznak meg bennünket a boldogság átélésében. Félünk az elutasítástól, a csalódástól, félünk, hogy nem leszünk elég jók a másiknak, félünk, hogy nem teljesülnek be a vágyaink, vagy aggódunk, hogy elveszítjük azt, amit már megszereztünk, legyen az fiatalság, gazdagság, erő, hatalom, vagy bármi más. Félünk elengedni azt, akit éppen el kell, és félünk beengedni a szívünkbe azt, akit felénk hoz a sors. Félünk a haláltól, félünk az élettől, a betegségtől, a szenvedéstől, a fájdalomtól, meg még ki tudja, hogy mi mindentől.


Ezek a gondolatok keringtek a fejemben, ahogy reggel a thaibox edzésre tekertem. Elkezdtem vizsgálni, hogy mi az, amitől a legeslegjobban félek, vagy szeretnék elkerülni, és úgy döntöttem, hogy szembenézek vele és legyőzöm a félelmemet. Mert ha ezt nem tesszük meg, akkor egész életünkben csak menekülni fogunk előle. Rájöttem, hogy per pillanatnyilag Sam gyomor KO-ja az, ami a legnagyobb félelemérzetet váltja ki belőlem, mert az edzés többi része, még ha fárasztó is, meg fáj is, de azért mentálisan elviselhetőbb. 


Sam meg is jelent reggel, ott körözött a Gymben, de pont amikor a felüléshez értünk, valahogy nem volt ott. Helyette Jun jött, és a paóval kezdte ütlegelni a hasamat, ami azért sokkal humánusabb verzió mint egy teljes testes öklözés :-). Huh, ezt megúsztam, de eldöntöttem, ha Sam jön délután, akkor a szemébe röhögök egy nagyot, bármekkorát is zúz a gyomromba :-) A lélektani fölény már megvolt!


Lement az edzés, utána a szokásos napozás-úszás-napzás kombó. Rájöttem, hogy milyen szép is itt a tenger, bár első nap a hangulatomnak megfelelően nem a legragyogóbb arcát mutatta. Tiszta, csendes, átlátszó a vize, lassan mélyül, mondjuk nem úsztam nagyokat, örülök, ha pihenhetek két edzés között. De azért kihoztam a snorkelemet, azzal is mentem egy kört. Pár halat meg vízinövényt láttam csak, mondjuk biztos vannak itt tuti merülőhelyek, csak most nem lesz annyi időm elkalandozgatni. 


Ebédre ismét az elmaradhatatlan Thai zöldségleves, utána zöld papaya saláta, amit kezdek megkedvelni. A végére kesus bébikukoricás tofu rizzsel. Kellemes, könnyen emészthető ebéd. Délután ismét kemény edzés volt, full sparring, kézzel-lábbal. Két menetig a thai edzőmmel küzdöttem, aki párszor megigazította az állkapcsomat, amikor leeresztettem a kezemet, és egy-kettőt beleblokkolt térddel a bokaízületembe, ami meg is fájdult. Meg hát persze kaptam tőle jó pár combost, hátba- és seggberúgást, ahogy kell. Ja, és Samet meg elkezdte fruzstrálni, hogy egyre kevésbé hat meg a KO-ja. Kétszer is megsorozott, közben még egy másik Thai gyereket is odaküldött, mondjuk az nem mert olyan nagyokat ütni. Alakul ez a félelemterápia, úgy érzem! 


Utána egy fehér kissráccal raktak össze, aki meg rendesen félt tőlem, mint a tűztől. Pedig sparring van, nyilván nem fogom teljes erőből szétverni, meg a technikámon is van még mit csiszolni. Úgyhogy állandóan hátrált szegény és próbált ütőtávon kívül maradni, én meg rohantam utána az egész gymben, és bátorítottam hogy támadjon már. Pedig egész jó rúgásai voltak, utána ráérzett, hogy a tolórúgás a legjobb fegyver, amikor közel akarok kerülni hozzá. Szóval azt szűrtem le, hogy ha fél az ember az ellenféltől, azzal a saját képességeit korlátozza le. Persze vakmerőnek sem szabad lenni, mert ha csak nekimész és ütöd-vágod ész nékül, akkor kihasználja a figyelmetlenségedet, talál egy rést, és lecsap. 


Az életben is általában így tudunk a leghatékonyabbak lenni: józanul, tudatosan, félelem nélkül kell menni előre, résen kell lenni, és le kell csapni a lehetőségekre. De nem szabad ragaszkodni az eredményekhez, mert az egész csak egy játék. Végső soron nem számít, hogy nyer-e az ember vagy veszít, csak az számít, hogy mindent beleadott. Ha nyer, akkor az a megérdemelt jutalom az erőfeszítéseiért, ha meg veszít, akkor abból tanulhat és legközelebb jobban felkészülhet. Szóval mindeképpen nyerünk, de amint említettem, fontos, hogy tudatosítsuk és leküzdjük a félelmeinket, mert ha megmaradnak, akkor egész életünkben szívni fogják az energiánkat, az eltökéltségünket és lehetetlenné teszik azt, hogy örüljünk az életnek.


Este még letoltam egy fél 1-es sorozatot, sajgó végtagokkal és befeszült hamstringekkel, utána álomtalan alvásba zuhantam ezen a trópusi szigetecskén.

2011. november 17., csütörtök

Happiness

Új nap virradt Koh Samuin, egyre jobban kezdem beérezni a szépségét, bár nem sokfelé voltam. 7:30-kor gyülekező a Gymben, Thai szépfiú udvarlóm ma nem jött, összesen ketten futottunk egy svéd sráccal. Reggel csak az elszántak tréningeznek, a kozmetikások csak délután járnak, addig kipihenik az előző esti dorbézolást. Itt minden turista sört vedel meg mindenféle Thai tengeri herkentyűket zabál, a vega étteremben egymagamban szoktam étkezni általában. Meg thai csajokkal pörögnek, van aki haza is visz egyet vagy simán ideköltözik és csinál neki gyereket.


Rájöttem, hogy a legtöbb ember nem spirázza túl a dolgot annyira, hogy most akkor holtodilan-holtomiglan, mert ugye mi a garancia? Ha szimpatikus valaki, bevállalják, mert ugye az ember társas lény, aztán addig tart, amgí mindketten úgy gondolják. Persze vannak tartósabb esetek, nekem például a kulturális különbségek azért nem tűnnek annyira jó alapnak egy tartós kapcsolathoz. Dehát azzal főzünk, ami van, és azt esszük, amit főznek nekünk, ezt megtanultam itt a Thaioktól. Persze mindig lehet azt mondani, hogy nem, de ha boldog akarsz lenni, akkor annak kell örülni, ami van. Ami nics, azt meg el kell felejteni.


Na visszakanyarodok az edzéshez. Ma négyen edzettünk reggel, öt edzővel, megmelóztattak rendesen. Sam ma nem volt reggel, így felülésnél nem is kaptam gyomrost. A többi meg elviselhető, lassan ezt a gyomrozást is megszokom azért. Legalább sparring közben jobban bírom majd a tolórúgásokat. 


Edzés után irány haza, reggelire papaya, banán, magó. Most már naponta négyszer eszem, plusz az esti protein, nehogy elfogyjak. Mondjuk nem sokat, meg könnyűeket, de kell azért egy kis kalória meg fehérje. Reggeli után kifeküdtem a napra, itt még napozás közben is izzad az ember, mintha szaunában lenne. Az edzséről nem is beszélve. Vagy kétszer bementem úszni a tengerbe, szép csendes volt, egész jól lehet benne úszkálni. Na persze nem tolom úgy, mint Bangkokban a medencében, örülök hogy pihenhetek két edzés között. 


Ebéd ismét a Maminál, a szokásos thai zöldségleves, saláta, zöldbab mungócsírával és tofuval, lila Thai rizs. Fincsiiii! Mivel egy ideig eltart, míg mindezt lefőzi, közben blogolok. 


Délután még egy kis idő edzés előtt, utána megint kör futás, ugrókötél, és pörög a verkli. Thai bajnoknak most már nem "handsome guy" vagyok, hanem egyenesen "sexy man", amit a fülembe próbált üvölteni, miközben hallgattam a zenét futás alatt. Még a pólómat is le akarta rángatni :-) Sam kárörvendő vigyorral az arcán készíti a vörös MMA-s kesztyűt, azzal szokta a gyomrokat műteni :-) Engem kétszer is leKO-z, kifordulok oldalra nyöszörögni. Mindegy, 1 perc alatt elmúlik a görcs és újra kapok levegőt, mehet tovább az edzés. Ma volt három kör sparring a kis Thai edzőmmel, csak box. Hát jó nagy pofonokat kaptam, mondjuk az én hibám volt, minek eresztem le a kezem. A saját kárán tanul az ember. A végén erősítésnek 40 húzódzkodást kért Jun, és mindennap növelni akarja... Ez az ember nem ismeri a túledzettség fogalmát úgy látszik, vagy csak simán nem érdekli. 


Este hazavergődök a befejező 100 felülés és nyújtás után, nincs kedvem jógázniiii! Hallgatok egy kis zenét aztán csak kimegyek a teraszra, letolom a 2. sorozat második felét, most ilyen egy órás, 1.15-ös rövidített gyakorlásokra futja, ami jólesik, mert nem árt nyújtani a sok püfölés után, de ugyanakkor meg holtfáradt vagyok, nem tudok megfelelően koncentrálni a légzésre. Nem baj, majd otthon visszaáll az egyensúly a jóga meg a thaibox között, itt most ezt kell megtapasztalni.


A happiness témájára visszatérve még egyszer, arra jöttem rá, hogy tényleg az attitűdünktől, a hozzállásunktól függ minden. A legkellemesebb külső körülmények között is képesek vagyunk iszonyú mentális szenvedést okozni önmagunknak, és a mostoha körülmények között is megtalálhatjuk a boldogságot, ha igazából pozitívak vagyunk. Szóval ez nem a karmától függ, hanem az elmeállapotunktól. Ezért foglalkozik a jóga olyan sokat a mentális funkciók irányításával. Ha boldog akarsz lenni, akkor gyakorold! örülj az életed minden egyes pillanatának, legyél elégedett, értékeld azt, amit a sors eléd tesz! Úgysem lesz más! És ha néha keserű a lecke, akkor az megerősít, és még jobban fogod tudni értékelni a kedvező dolgokat. 


De az örömöt mindig a most-ban, a jelenben kell észrevenni, és értékelni. És ha össze tudjuk kötni ezeket a pillanatokat, akkor folyamatos örömérzés fogja áthatni az életünket, és ezt fogjuk sugározni másokra is. Egy olyan ember mellett senki sem érzi jól magát, aki keserűséget és csalódottságot sugároz. Akinek a boldogsága viszont belülről fakad, azt mindenki vonzónak találja. Ha hagyjuk, hogy az elménk túl sokat merengjen a múlton és aggódjon a jövő miatt, akkor sohasem leszünk jelen az adott pillanatban, és elszalasztjuk annak szépségét. Aki mindig csak vár a boldogságra, tervezi, sóvárog utána, vagy mérgelődik, hogy miért nem jön, az ne is számítson sok örömre az életében. Na jó megyek is, várnak a kalandok!  Ezt a szép virágot pedig a bungalóm mellett pillantottam meg, majdnem észrevétlenül elmentem a szépsége mellett! A szép és a jó dolgok mind ott vannk körülöttünk, csak észre kell venni őket! Ha nem vesszük észre, az a mi hibánk, nem másoké.

2011. november 16., szerda

No Pain No Muaythai!

Ez a felirat díszeleg a Jun Muay Thai Gym falán, és a fiúk gondoskodnak is róla, hogy ezt megérezzük. 7:30-kor kezdődik a reggeli edzés, azért előtte ettem egy kis joghurtot magvakkal, reméltem , hogy nem ütik ki belőlem. Ismét 20 perces kör futással kezdtük, ma a dzsungel felé mentünk. Van ott egy nagy szikla, ami a bálna fejéhez hasonlít, egyszer majd lefotózom. Két-két kézisúlyzót is kaptunk a kezünkbe, úgy futottunk. 


Utána 15 perc ugrókötél, majd kezdődik az árnyékbox. Reggel kevesen voltunk, ezért mindenkivel foglalkozott valaki. 5 menet zsák után iskola, én egy fiatal Thai sráccal iskoláztam, aki néha jókorát odacsapott, amikor leeresztettem a kezemet. Utána négy menet az autógumin, de ezeket nem írom le minden nap újra, mindig kb ugyanaz az edzés-szisztéma. Elég az hozzá, hogy két óra alatt alaposan kikészítik az embert. Ja és Sam megint ott volt és beleboxolta a gyomromat a gerincoszlopomba felülés közben. Ez emlékezetes fog maradni azt hiszem. 


Edzés után haza, kiültem reggelizni a tengerpartra a házam elé. Ananász, banán, kínai körte, magvak, egy proteinszelet. Utána megmártóztam a tengerben, és napoztam egy sort. Sajnos csak a déli időszakban jutok ki napozni, mert reggel-este edzés van, de még szerencsére nem égtem le. A part szép homokos, de a víz kihordja azért a koralldarabokat. Megírtam a tegnapi blogot (jól jön a hat óra időeltolódás) és utána elindultam ebédet nézni magamnak. A vegás hely szerencsére nyitva volt, amit hétfőn zárva találtam.


Egy kedves néni fogadott, kókuszos zöldséglevest, brokkolis párolt zöldséges tofut és rizst választottam a menüből. Azt hiszem, ide fogok szokni, végigeszem az egész menüt egy hét alatt, mert kábé ez az egyetlen vegás hely Lamaiban, nekem pont jó lesz.


Ebéd után némi shopping a Tescoban, majd hazamentem, edzésre készülődni. Fél öttől megint futás, majd a szokásos menetrendben toltuk az edzést. Sam ismét jól hasbaboxolt, aztán egy pár durva menet iskolát is még bekaptam. A combom meg a sípcsontom már tele van lila foltokkal, de szerencsére a bokáim és a térdeim még nem fájnak annyira, hogy ne tudjak edzeni. Futás után le is kentem magamat Thai olajjal, ami nagy hiba volt, mert az izzadt testet iszonytató módon égeti az olaj. Máskor csak futás előtt szabad kenni, száraz testre. 


Estére kicsit megfáradtam azért, de úgy döntöttem, nem hagyom ki emiatt a jógát. Nyomtam egy rövidített kettes sorozatot, hogy azért a nyújtás is meglegyen, mert be fognak állni az izmaim a sok edzéstől. Jól is esett a gyakorlás, a végére jóleső fáradtsággal tettem-vettem otthon, kilenc felé le is feküdtem. Az előző éjszakához képest sokkal melegebb lett már, nem is nagyon kellett takarózni. Klíma is van a szobában, de én nem szeretem használni, inkább izzadok. Így végződött az első teljes edzésnapom Lamai-ban, hátra van még bő másfél hét. A képen az öreg Jun mesterrel fotózkodtam le, itt minden edző Charles Bronsonra hasonlít egyébként :-)

2011. november 15., kedd

Samui Harmony

Hétfőn reggel 7-kor indult a repülőgép Koh Samuira, mindössze egy óra tíz perces út. Ehhez viszont hajnali 4-kor kellett indulnom a reptérre, és inkább nem aludtam, nehogy úgy járjak, mint vasárnap reggel, amikor lekéstem a Mysore órát. Mivel egyetlen szál kapucnis felsőmben edzettem még vasárnap este is a gymben, csurom izzadtság és büdös volt, így reménykedtem, hogy egy szál pólóban és rövidnadrágban átvészelem a rövidke repülőutat. 


Azonban már a reptéren realizálnom kellett, hogy itt kimondhatatlanul hideg van, mivel egymástól pár méterre álló, falnyi nagyságú klímák ontották magukból a hideg levegőt. Szóval már a reptéri várakozás altt kockára fagytam, a gépen meg még inkább. Max fél órát hagytak aludni, utána hozták a reggelit. Tanulság: aki fázós, az ne induljon el repülőútra hosszúnadrág, zokni, plucsi és sapka nélkül, akármilyen rövid is, és akármennyire trópusi országban van.


A trópusról jut eszembe, Bangkokban végülis elviselhető volt a hőmérséklet, nem is klímáztunk. Amikor Samuin leszállt a gép, akkor viszont igazi borongós, depressziós monszun idő fogadott, és még hideg is volt! Kb egész nap esett hétfőn, csak délutánra sütött ki egy kicsit. A párás levegőben azonban nem száradnak a ruhák, úgyhogy lassan nincs is száraz cuccom, amit fel tudok venni.


Megérkeztem a Samui Harmony Resortba, itt fogok most kilenc napot tölteni egy tengerparti bungalóban, a hullámok morajlását hallgatva nappal és éjszaka, a harmóniát keresve önmagabna és önmagammal. Érdekes módon ez a hang engem sohasem zavart, inkább megnyugtatja az elmémet. Beköltözés után ledőltem egy pár órára aludni, majd felkerekedtem, hogy felderítsem a környéket. A recepciós elvitt a Jun Muay Thai-ba, ami max 20 perc sétára van a szállástól, és ott egyből bele is botlottam a főnökbe. Nem sokat beszélt angolul, inkább adott egy papírt, hogy reggel fél 8-kor és délután fél 5-kor vannak az edzések, mondom na végre, jövök is a délutánira. Végülis ezért jöttem ki Thaiföldre, hogy edzzek, aztán Bangkokban nem jött össze egy sem. Na jó edzettem, és nem is keveset, de most kezdem el látni, hogy az sem volt hiábavaló, pont megfelelő felkészítés volt ahhoz, hogy itt ne haljak bele a napi két edzésbe.


Megpróbáltam pénzt szerezni az ATM-ből, de ezeken van valami limit, napi tízezer bahtnál többet nem adnak ki. Ennyi azonban elég volt, hogy kifizessem a szállásomat, vegyek pár gyümölcsöt meg vizet a piacon, és béreljek egy biciklit, amivel további felfedezéseket tehetek a környéken (ha lesz még erőm az edzések mellett :-). Gondolkodtam a motoron is, de aztán rájöttem, hogy minek gizduljak, ebbe legalább nem kell gázolaj, azon is spórolok, közben elégetek pár kalóriát.


Hazamentem, a kantinban csináltattam egy zöldséges rizst, hogy azért legyen valami a gyomromban, bár első körben tojásosat hoztak ki, de azt visszaküldtem. Az étkezést még szervezni kell, ha nem akarok csontsoványra fogyni másfél hét alatt. Fél ötre áttekertem Junékhoz, laza 20 perces kör futással kezdődött az edzés. Utána ugrókötél, majd árnyékbox vezényletre. Itt már elkezdtek belenyúlkálni az edzők, beállítani az ütéseket, rúgásokat. Vagy 15-20-an lehettünk, mind külföldiek, 4-5 nő. Azokkal persze sokat foglalkoztak az edzők :-). Utána fel-alá járkálva térdeztünk, alattam mindig nagy izzadságtócsa keletkezett, ha megálltam valahol. 50 fekvőtámasz, majd felülés. A felülés közben odamegy hozzád a Thai bajnok, és teljes erőből elkezd gyomrozni. Az utolsó a legerősebb mindig. Legalább annyira élvezik, mint én az igazítást :-) Na ezek után szerintem nem is fogom tudni, mi az a gyomorgörcs :-).   


Utána kezdődött a zsákolás 4x5 perces menetek ha jól számoltam. A végén mindig 10 fekvőtámasz. Aztán 4 menet a fellógatott gumiabroncsokon, csak box. Megint 10 fekvő. Utána kezdődik az iskolázás, jó hangosan üvöltenek közben a Thaiok, és rúgatják a tízeket a paóba. 4-5 menet iskola után vissza a zsákhoz, 100 térd, 50-50 köríves, 50 egyenes rúgás. Mindezek után jön az erősítés, 3x10 húzódzkodás, ugyanennyi fekvőtámasz, 50 felülés, és én még a végére odabiggyesztettem az 5x20 lábemelésemet is. Alapos meló, az biztos. Utána stretching.


Lassan hazapedáloztam, közben megittam egy kókuszdió levét. Este még nyomtam egy egyes sorozatot kint a teraszon, a tenger felé fordulva, utána tisztálkodás, vacsora, mosás. Még fészbukkoltam az ismerősökkel, aztán alvás, rám fér egy kis pihi. Este nem volt túl meleg, hosszúgatyát húztam, de pólóm nem volt, inkább betakaróztam a jó meleg paplannal, és aludtam. Szúnyogot nem észleltem eddig, pedig van egy leereszthető szúnyogháló az ágy felett. Reméljük, holnapra kisüt a Nap is, és akkor igazi trópusi vakáció-idő lesz. Az edzés szempontjából mindegy, mert így is izzadtam, mint egy ló. Szóval így sikerült az első nap Samuin, lassan kezdem otthon érezni magamat :-).