2019. június 30., vasárnap

Bhékászana

Újabb részlet a Krishnamacharya-könyvből:
"60. Bhékászana (békapóz)
Technika:
  1. Álljunk egyenesen, zárt és egyenes lábakkal. Nyújtsuk ki a karjainkat lefelé és kulcsoljuk össze az ujjainkat a hátunk mögött. Belégzés közben hajlítsuk hátra a nyakunkat és a gerincet, amennyire lehetséges.
  2. Kilégzés közben egyenesítsük ki a hátunkat és a nyakunkat és ismét egyenesedjünk fel. Engedjük el az ujjak kulcsolását, és belégzés közben emeljük a karikat (egyenesen tartva őket) a testünk oldala mellett és emeljük a fejünk fölé, ismét kulcsoljuk az ujjainkat, és a tenyereinket fordítsuk felfelé.
  3. Kilégzés közben hajlítsuk ne a testünket csípőben és helyezzük a tenyereinket a talajra a lábaink két oldala mellett, amennyire hátra csak tudjuk. A térdeinket ne hajlítsuk be.
  4. Tartsuk a tenyereinket szilárdan a talajon és belégzés közben ugorjuk hátra, amennyire tudunk, mindkét lábunkkal, hajlítsuk be a könyökeinket és feküdjünk le a talajra kinyújtott lábakkal, összezárt térdekkel, és kinyújtott lábujjakkal. A rüsztünk érjen a talajhoz. A mellkasunkat és a fejünket emeljük meg.
  5. Kilégzés közben hajlítsuk be a lábainkat térdben és fogjuk meg a lábfejeinket a kezeinkkel úgy, hogy a tenyerünk a rüsztön legyen. Nyomjuk lefelé a lábainkat, hogy a sarkunk a talajra érjen a testünk mindkét oldalán, amilyen közel csak lehetséges. Tanulmányozzuk a fényképet.
  6. Belégzés közben emeljük meg a mellkasunkat és halítsuk hátra a nyakunkat, amennyire csak lehetséges.
  7. Vegyünk néhány mély levegőt, csak lassú belégzésekkel és kilégzésekkel, légzésvisszatartás nélkül.
  8. Térjünk vissza a 4. lépés végén leírt pozícióba, a mozdulatokat visszafelé végezve. Emeljük meg a testünket, egyenesen tartva, mint egy deszkát, a lábujjakon és a tenyereken támaszkodva. Emeljük meg a csípőt és egyenesítsük ki a karjainkat anélkül, hogy elmozdítanánk a tenyereinket, és hozzuk a fejünket a karok közé. Most ugorjunk előre mindkét lábbal és hozzuk őket a tenyerek közé. Egyenesítsük ki a lábainkat, és érintsük a homlokunkat a térdünkhöz. Kilégzésre engedjük le a karjainkat, és térjünk vissza álló helyzetbe.
Hatásai: megszünteti a hátfájást és a hasfájást. Tonizálja a veséket és a hólyagot.
(A bhékászana vinyászái a modern Ashtanga vinyásza jóga szerint:
Ékam: Belégzésre karemelés (úrdhva-vriksászana).
Dvé: Kilégzésre uttánászana.
Tríni: Belégzésre úrdhva-uttánászana.
Csatvári: Kilégzésre ugorjunk hátra csaturanga-dandászanába, majd belégzésre feküdjünk hasra.
Pancsa: Kilégzésre hajlítsuk be a lábainkat és helyezzük a két tenyerünket a rüsztökre, előrenéző ujjakkal. Nyomjuk le a lábfejeinket a combok két oldala mellett, a mellkast és a fejünket pedig emeljük ki és hajlítsuk hátra. Ez a bhékászana szthiti.
Sad: Kilégzésre engedjük el a lábfejeinket, és emeljük ki magunkat csaturanga-dandászanába.
Szapta: Belégzésre felfelé néző kutyapóz.
Astau: Kilégzésre lefelé néző kutyapóz.
Nava: Belégzésre ugorjunk előre úrdhva-uttánászanába.
Dasa: Kilégzésre hajoljunk előre mély uttánászanába.
Ékádasa: Belégzésre egyenesedjünk fel úrdhva-vriksászanába és érkezzünk meg szamaszthitibe.)

2019. június 29., szombat

Bharadvádzsászana

Újabb részlet a Krishnamacharya-könyvből:
"59. Bharadvádzsászana (Bharadvádzsa bölcs póza)
Technika:
  1. Üljünk egy összehajtogatott puha anyagra, és nyújtsuk ki az egyik lábunkat előre, a másikat pedig hajtsuk hátra térdben úgy, hogy a lábfejünk közel legyen a fenekünkhöz, a talpunk felfelé nézzen, a lábujjaink legyenek nyújtva, és a rüsztünk a ruhához érjen. A térdeink legyenek olyan közel, amennyire csak lehetséges. Kinyújtott lábunk lábfeje nézzen felfelé, legyen a földön és ne dőljön semelyik oldalra sem. A testünk legyen egyenes és a gerincünket nyőjtsuk ki, hajtsuk végre az állzárat.
  2. Hajlítsuk be a kinyújtott lábat (mondjuk a jobbat) térdben, és hozzuk a jobb sarkunkat minél közelebb a köldökünkhöz. A jobb térdünk érjen a talajhoz. Mindkét térdünk legyen olyan közel egymáshoz, amennyire lehetséges.
  3. Vigyük körbe a jobb kezünket a hátunk mögött, és fpgrjuk meg a jobb lábunka nagylábujját. A tenyerünk érjen a rüszthöz.
  4. Bal kezünk tenyerét helyezzük a ruhára a jobb combon kívül. A kezünk legyen nyújtva, ne hajlítsuk be könyékben. Bal csuklónk érjen a jobb comb külső oldalához.
  5. Csavarjuk el a törzsünket jobbra. Fordítsuk el a fejünket úgy, hogy az állunk a bal váll fölé kerüljön.
  6. Lélegezzünk be és ki mélyen, és tartsunk légzésszünetet mindkettő után. A kumbhakam mindkét fajtájára szükség van. Lassan növelhetjük a mély légzésciklusok számát, 12-ről 48-ra.
  7. Ismételjük meg a másik lábunkkal is.
Megjegyzés: hasi műtét esetén a póz végzése ellenjavallott.
(A modern Ashtanga vinyásza jógában a fejet a törzs csavarási irányáűval egy irányba forgatják, míg Krishnamacharya ezt fordítva tanította. Soroljuk fel a bharadvádzsászana vinyászáit álló helyzetből is:
Ékam: Belégzésre karemelés (úrdhva-vriksászana).
Dvé: Kilégzésre uttánászana.
Tríni: Belégzésre úrdhva-uttánászana.
Csatvári: Kilégzésre ugorjunk hátra csaturanga-dandászanába.
Pancsa: Belégzésre felfelé néző kutyapóz.
Sad: Kilégzésre lefelé néző kutyapóz.
Szapta: Belégzésre ugorjunk előre tírjangmukha-ékapáda-pascsimóttánászanába, vagyis a jobb lábunkat egyből vírászana pozícióba hajlítva érkezzünk meg ülő helyzetbe.
Astau: Kilégzésre hajlítsuk be a bal lábat térdben, és helyezzük féllótusz pózba. Fogjuk meg a nagylábujjunkat hátulról a bal kézzel, majd a jobb tenyerünket támasszuka talajara a bal térd külső oldalán és forgassuk el az egész törzsünket és a fejünket is balra. Lélegezzünk mélyeket a bharadvádzsászanában légzésvisszatartásokkal.
Nava: Belégzésre bontsuk a kulcsolást, és enesítsük ki a bal lábunkat. Majd kilégzésre helyezzük a tenyereinket a talajra a csípők mellett.
Dasa: Belégzésre emeljük ki magunkat a levegőbe (utpluthi), majd vigyük hátra a lábainkat a tenyereink között, lehetőleg a talaj érintése nélkül. Ennél a hátraugrásnál a jobb lábat nem kell kiegyenesíteni és előrehozni, csak megemelni behajított térddel, majd a másikkal együtt kinyújtani csaturanga-dandászanába.
Ékádasa: Kilégzésre érkezzünk meg csaturanga-dandászanába.
Dvádasa: Belégzésre felfelé néző kutyapóz.
Trajódasa: Kilégzésre lefelé néző kutyapóz.
Csaturdasa: Belégzésre ugorjunk előre tírjangmukha-ékapáda-pascsimóttánászanába, vagyis a jobb lábunkat egyből vírászana pozícióba hajlítva érkezzünk meg ülő helyzetbe.
Pancsadasa: Kilégzésre hajlítsuk be a jobb lábat térdben, és helyezzük féllótusz pózba. Fogjuk meg a nagylábujjunkat hátulról a bal kézzel, majd a jobb tenyerünket támasszuk a talajara a bal térd külső oldalán és forgassuk el az egész törzsünket és a fejünket is balra. Lélegezzünk mélyeket a bharadvádzsászanában légzésvisszatartásokkal.
Sódasa: Belégzésre bontsuk a kulcsolást, és egyenesítsük ki a jobb lábunkat. Majd kilégzésre helyezzük a tenyereinket a talajra a csípők mellett.
Szaptadasa: Belégzésre emeljük ki magunkat a levegőbe (utpluthi vagy utthita-dandászana), majd vigyük hátra a lábainkat a tenyereink között, lehetőleg a talaj érintése nélkül, és érkezzünk meg csaturanga-dandászanába.
Astadasa: Kilégzésre érkezzünk meg csaturanga-dandászanába.
Navadasa: Belégzésre felfelé néző kutyapóz.
Ékónavimsatihi: Kilégzésre lefelé néző kutyapóz.
Vimsatihi: Belégzésre ugorjunk előre úrdhva-uttánádszanába.
Ékavimsatihi: Kilégzésre hajoljunk előre mély uttánászanába.
Dvávimsatihi: Belégzésre egyenesedjünk fel úrdhva-vriksászanába és érkezzünk meg szamaszthitibe.)

2019. június 28., péntek

Egyéni lélekkísérés

A halál az Élet része. Bármikor előfordulhat az, hogy meghal valamelyik közeli hozzátartozónk vagy más valaki, akár úgy, hogy jelen is vagyunk ebben a fontos pillanatban. A világ spirituális kultúráiban nagy fontosságot tulajdonítottak a halál pillanatának. Mindenki egész életében készült rá, és amikor el kellett indulni a Nagy Utazásra, akkor a lelki vezető, sámán, tudó, beavatott személy elkísérte útján a e lelket a következő állomására. Manapság viszont előfordulhat ilyen vagy olyan körülmények miatt, hogy nem tudunk elhívni senkit, akire kompetensen rá tudnánk bízni a lélekkísérést és a halállal kapcsolatos szertartások elvégzését. Így jó, hogyha magunk is tisztában vagyunk vele, hogy mit kell ilyenkor tenni. Kultúrától, vallástól függetlenül közösek a törvények, melyek a lelkek vándorlását, útját szabályozzák, így a saját kultúránkhoz, hitünkhöz igazítva is elvégezhetjük őket. Néhány pontban igyekszem összefoglalni, hogy mit javaslok, az alapján, amit a Szfinx tanított nekem a hétvégén. 

1. Ha érezzük, hogy közeledik valakinek a halála, és ő is tudja már, akkor mindenképpen kérjük meg, hogy mondja el a végakaratát. Akkor tud békében elmenni, ha számot vetett az életével, lezárta az itteni feladatait, legyen szó akár vagyonról, akár kötelezettségekről, vagy másfajta hagyatékról. A legjobb, ha teljesíteni tudjuk rokonunk végakaratát. Azt is fontos megtudni, hogy miképpen képzeli el a temetését, mi legyen a testével: a tudománynak akarja ajándékozni, hamvasztást kér, vagy temetést ilyen vagy olyan szertartásrend szerint. A teste az, amit majd el kell engednie, és ha nem kapja meg a kért végtisztességet, akkor ez nehezeben fog neki menni. 

2. A haldoklás, a halálhoz vezető közvetlen út nagyon fontos felkészülési időszak. Ilyenkor jó, ha mindenki meg tudja látogatni a haldoklót, aki fontos neki, és el tudnak búcsúzni, se nem marasztalják, se nem éreztetik vele, hogy már terhükre van. A haldokló testére, teste köré a szobába érdemes minél több szakrális tárgyat, erőtárgyat tenni, vagy olyan dolgokat, amik számára fontos emlékek. Az ima, virrasztás, együttlét, dobolás, spirituális zene, minden, ami a lelki valósághoz kapcsolja, nagyon jó ilyenkor. A világi ingereket érdemes minimálisra csökkenteni, hiszen éppen itthagyni készül ezt a világot.

3. Ha tehetjük, és a haldokló is beleegyezik, még a halála előtt olvassuk fel neki az útravaló irodalmat, például a Tibeti, Egyiptomi vagy Hindu halottaskönyvet. Állítólag magyar halottaskönyv is létezik, de még nem olvastam. A keresztény kultúrában nem adnak túlzottan részletes útmutatást a lélek számára, pedig hasznos lenne. Talán az egyetlen részletesebb látomás-mű e kultúrkörön belül Emmanuel Swedenborg "Menny és Pokol" című kötete. Sok törzsi kultúrában szóban adták át az idősek, tudók azokat az imákat, dalokat, verseket, melyek a lelket készítették fel a túlvilági utazásra. Ha nem sikerül felolvasni ezt a halál beállta előtt, akkor tegyük meg a halál után, a ravatalozáskor, vagy legkésőbb a temetés/hamvasztás után.

4. A halál pillanatának megfigyelése, megjegyzése, a halott testelhagyásának részletei (pl. kileheli a lelkét, vagy rémület tölti el, görcsbe rándul a teste, stb.) sokat elárulnak arról, hová fog tartani a lélek, miután elhagyta ezt a testet. Ezt azonban még segíthetjük a halál utáni rítusok végrehajtásával. Megesik az is, hogy a haldokló már látja a korábban elhunyt rokonait vagy más, test nélküli lényeket, akik a következő világ felé kalauzolják és várják, hogy megérkezzen túlvilági helyére.

5. Ravatalozás. Ha nem tudott mindenki elbúcsúzni a halottól, akkor érdemes erre lehetőséget adni a temetés vagy hamvasztás előtt, akár egy rövid időre szervezni egy búcsúztatást, de lehet ez egy egész éjszakai virrasztás is. A halott lélek ilyenkor még a test közelében bolyong és fontos a számára, hogy mindenki elbúcsúztassa ebből a világból. A test megfürdetése, felöltöztetése, díszítése a végtisztesség része, nem csak fölösleges ceremónia. A testnek a halál után végig kell haladnia a négy elemmel való eggyé váláson, hogy a lélek még békésebben tudja elengedni.

6. Temetés/hamvasztás. A testtel kapcsolatban a halott végakarata szerint kell eljárni. A hamvasztás, illetve koporsóba zárás előtt is elhelyezhetünk még szakrális tárgyakat, virágokat, számunkra vagy számára fontos használati tárgyakat a test mellett. Ez a régi korokban is szokás volt, számos sírban találtak fegyvereket, használati tárgyakat, akár komplett szoba-berendezéseket, mert a rokonok a halott rendelkezésére akarták bocsátani mindazt, amire a túlvilágon szüksége lehet. Pőrén és nincstelenül temetni vagy hamvasztani valakit nem a legjobb dolog. A hamvasztásnál a test egyesül a tűzzel, és a hamvakat a halott kérése szerint elhelyezhetjük sírban, vagy szétszórhatjuk a Természetben, folyóvízben. Így a földi maradványok eggyé válnak a Föld, Levegő és Víz elemmel is. A temetésnél nem csak földgöröngyöt érdemes a sírba dobni, de egy kis vizet és lángot is, megyek a négy elemet képviselik.

7. Étel-italáldozat. A temetés után sok helyen halotti tort szoktak tartani, melynél azonban van, hogy nem a halottra gondolnak az útján, hanem saját magukat sajnálják és vigasztalják evéssel. Ennél sokkal fontosabb az, hogy a halottnak étel- és italáldozatot mutassunk be. Egy róla készült fénykép elé helyezzük az ételeket, amiket neki áldozunk, mert ezekből fog táplálkozni a köztes létben. Ha egy halott nem kapott étel-italáldozatot legalább egyszer, akkor nagy eséllyel éhes szellem lesz belőle, aki megreked a köztes létben, és itt fog bolyongani köztünk, mert nem tud tovább menni. Az ételben legyen gabonaféleség (pl. búza, árpa, zab, rozs, rizs) és más ételek, a halott ízlése szerint elkészítve. Italként vizet vagy más italokat is lehet felajánlani. Az egyiptomiak például gabonát, áldozati húsokat és bort ajánlottak fel a halottaiknak. Mindezek az ételek meg voltak szentelve, tehát előtte az isteneknek ajánlották fel, nem csak élvezeti ételekről van itt szó. A halottnak felajánlott ételt ne egye meg se ember, se állat, hanem vigyük ki az erdőbe, és temessük el. Az étel-italáldozatot legalább egyszer végre kell hajtani, de lehet többször, akár tizenkétszer vagy huszonnyolcszor is. A hagyományok szerint ugyanis a lélek legalább egy hónapig vagy egy évig fog a köztes létben tartózkodni, ahol az áldozatokkal tud jóllakni.

8. Lélekkísérés. Ez a halotti szertartás legbensőségesebb, legspirituálisabb része, de ha megfelelő fontosságot tulajdonítunk a folyamatnak, akkor mi és képesek leszünk rá. Az ókori kultúrák szerint a lelket általában valamilyen járművön (hajón, égi bárkán, repülő eszközön, égi szekéren) viszik el a szellemi segítők a Túlvilágra és a következő testetöltése felé. A halál bekövetkezte és a temetés után üljünk le legalább fél órára, de hosszabb időt is szentelhetünk a folyamatnak. Kapcsolódjunk össze a szellemvilággal sámándob, csörgő, a légzésünk vagy valamilyen ritmikus hang, mantra segítségével, és hívjuk a szellemi segítőket a járművel, hogy jöjjenek el a halott lelkéért. Lehet, hogy angyalszerű lényeket vagy más, antropomorf, istenszerű fénylényeket látunk majd, akik a bárkán ülnek. Vagy legalább egy égi vezető, sámán érkezik, és erőállatokat is láthatunk. Kérjünk védelmet magunk és a halott lelke számára, mert a haláleseménykor mindenki védtelenebb az asztrális támadásokkal szemben. Nem szeretnénk, ha minket megszállna valamilyen ártó szellem, vagy a halott szellemét zavarná. Amikor megérkezett a bárka, akkor hívjuk vagy vigyük fel a halott lelkét a bárkára, és tartsunk vele. Gyakran úgy láthatjuk, mintha egy folyón haladnánk a Túlvilág, a Holtak Birodalma felé, vagy az égen repülünk egy magasabb világ felé. A Túlvilágon általában a meghalt rokonai várják a halottat, és üdvözlik, bevezetik a faluba/lakhelyére, ahol egy időt el fog tölteni. Fontos, hogy a halott lelke megértse, hogy meghalt, és az lesz az új otthona, különben nem tud belépni a Holtak Birodalmába. Az is előfordulhat, ha nagyon spirituális volt az élete, hogy egyből egy magasabb világba kerül, és fényes angyal/tündérszerű lények fogják körülvenni egy édenkerthez hasonló helyen. Ha megérkezett oda, ahová kell, akkor látni fogjuk az arcán a nyugalmat és a boldogságot. Ekkor visszatérhetünk a földi valóságunkba, a halottkísérést sikeresen elvégeztük. A lélek általában egy hónap, egy év vagy még hosszabb idő után fog csak újra testet ölteni, reinkarnálódni, annyi időt töltve a köztes létben, amennyire szüksége van feldolgozni ezt az életét, és felkészülni a következőre.

9. A halottainkról megemlékezhetünk minden évben gyertyalánggal, virágok, ételek faljánlásával, kapcsolódva az őseink erejéhez, bölcsességéhez és áldásaihoz.  

2019. június 27., csütörtök

A pránájáma ereje

Újabb részlet Gregor Maehle Szamádhi-könyvéből:
"Pránájáma
A három fő jóga-technika közül a következő a pránájáma. A pránájáma a légzőgyakorlatok összetett rendszeréből áll. A pránikus burok kapcsolja össze a fizikai burkot a mentálissal. Közelről tükrözi azt, ami mindkettőben történik. Így a pránikus burok egy rendkívül jó eszköz a test és az elme befolyásolására. A prána, az életerő nem ugyanaz, mint a lélegzet. A lélegzet a prána külső, anatómiai megnyilvánulása. A légzés (a prána megnyilvánulása) harmonizálása által harmonizálni tudjuk a légzés belső okát, a pránát is. A pránájáma gyakorlása számos fontos módon befolyásolja a pránát, és így a testet és az elmét is. Mind a gyakorlatokat, mind a hatásokat, az elérésükhöz használt módszerekkel együtt leírtam a „Pránájáma: a jóga légzése” című könyvemben. Az alábbi csak egy összefoglaló lesz.
A pránájáma gyakorlásának egyik fő hatása az, hogy visszaviszi a szétszórt pránát a testbe. A jóga-írások szerint a szétszórt prána csökkenti az élethosszt. A szétszórt prána a szétszórt elme formájában is megnyilvánulhat az életünkben, például ha bőbeszédűek vagyunk és sok olyan dolgot csinálunk, mely nem vezet sehová. Ez nyugtalanságot eredményez, azt, hogy „önmagunkon kívül” vagyunk, ahelyett, hogy a középpontunkban lennénk. Azt eredményezi, hogy” Mindenhol” vagyunk, ahelyett, hogy a szívünkben pihennénk. Olyan kapcsolatok fenntartását eredményezi, melyek ledegradálnak bennünket, ahelyett, hogy az adás vágyából viszonyulnánk másokhoz, és azt is eredményezi, hogy boldogságot nem okozó vágyakat fejlesztünk ki ahelyett, hogy isteni célunknak élnénk (szvadharma).
A pránájáma koncentrálja a pránát a testünkben annak érdekében, hogy megállítsa a psziché kivetülését a környezetünkre. Ha kivetítjük az énünket, az azt jelenti, hogy az érzékek stimulációjában fogjuk keresni a kielégülést, azt a kielégülést, mit csak az Istennel való elválaszthatatlan kapcsolatunk újrafelfedezése hozhat meg. Ha felfedezzük és megtestesítjük ezt az örök egységet, az eredmény egy teljes és integrált emberi lény lesz.
A pránájáma másik hasznos eredménye a prána növelésének és tárolásának képessége. A jóga szaktekintélyei szerint az általános, felszínes légzéssel csak a prána töredékét tudjuk befogadni ahhoz képest, amit mély és kontrollált jógikus légzéssel tudnánk. A prána tényleges tárolását a testünkben hatékonyan fejleszti a légzésvisszatartás (kumbhaka), melynek segítségével rögzíthetjük a pránát a testünkben. A rögzítés egyszerűen azáltal történik, hogy az elménket a kívánt területre fókuszáljuk a légzésvisszatartásnál. Mivel a prána oda megy, ahová az elme, a tudatos koncentráció automatikusan elviszi a pránát erre a területre. A prána szétterjesztése a különböző testtájakra javarészt a kilégzési fázis alatt történik. Míg a légzésvisszatartásnál a köldök (manipúra csakra) területén koncentráljuk a pránát, a kilégzés során a prána eljut a köldökből azokra a területekre, ahol a leginkább szükség van rá."

2019. június 26., szerda

Tanítások az Ősök útján, 4. hétvége, 2. nap

Vasárnapra ébredve a reggelinél volt a találkozó. Reggeli után az első feladat ismét az erőhely felkeresése volt, pontosabban az Életfához kellett elmenni az erdőben, melyen majd fel fogunk kapaszkodni a Felső Világba. Az én Életfám egy kissé távolabb állt a vadászháztól, így kapkodtam a lábaimat, hogy odaérjek meg vissza. Egy kis dohányt tettem a fa egyik odvába, átöleltem, és összekapcsolódtam a szellemével. Utána a fa mellett találtam egy szép, mohával borított kősziklát, melyre pont rásütött a nap. Oda is leültem egy kicsit, és sok-sok madártollat pillantottam meg a fa alatt, amiket össze is szedtem. Közben két erdei madár is énekelt a környező fákon. A feladatunk az volt, hogy fogalmazzuk meg, milyen céllal fogunk utazni majd a felső világba a tanítónkhoz, mit fogunk kérdezni tőle. Én a gyógyításról és a halálról akartam kérdezni, mert ez a két aspektus foglalkoztat a leginkább a sámáni munkán belül.

Amikor visszaértünk, felkészültünk az utazásra a Felső Világba. Oguz elmondta, hogy ez valamivel nehezebb, mint lefelé menni, és hogy hívni kell az erőállatunkat, ő majd felvisz az Életfán, A Felső Világban meg kell keresni a tanítónkat, és kapcsolatba kell lépni vele, tanítást kell kérni. Oguz azt is mondta, hogy a fizikai valóságban jelen lévő tanító és az égi tanítók egyaránt fontosak. Azt is mondta, hogy bíznunk kell abban, hogy a kapott tanításnak és üzeneteknek valóban van jelentősége, és nem csak az elménk játékai. Példaképpen a nyirkai jóslatot említette, melyet Máté Imre hagyományozott ránk. 

Elkezdődött az utazás. Én ismét inkább ülve maradtam, mert nem voltam biztos benne, hogy eléggé kipihentem-e magamat az előző éjszakai hét óra alvással. Révülés közben megérkeztem ahhoz az Életfához, ami hasonlított a kint talált fához. Hívtam az erőállataimat, és ez alkalommal az oroszlán jött. Amikor ő segít valamiben, akkor gyakran az ókori Egyiptomhoz kapcsolódó dolgok történnek. Az oroszlánom a hátára ültetett, és elindultunk függőlegesen fölfelé a fa törzsén. Egy idő múlva a függőleges irány lassan átfordult vízszintesbe, és a sivatagban haladtunk. Megérkeztünk az egyiptomi szfinxhez. A háttérben a három gízai piramis állt, de a szfinx mintha élt volna, teljesen pontos oroszlán-testtel és női emberfejjel rendelkezett. Egy kicsit emlékeztettek a vonásai Hathor istennőre, de még nem tudom a pontos kapcsolatot kettejük között.


A szfinx bemutatkozott: "Én vagyok az Anyaistennő, Egyiptom és a Nílus anyja. Az egyiptomi birodalom kezdetétől a mai napig kísérem a fáraókat a feleségük formájába kiterjesztve magamat, és Egyiptom sok más női istenségében is Engem imádnak. A gyógyításról kérdeztél, halldd most hát, hogyan kell meggyógyítani az ember bajait. 

A Nílus az Élet folyama, és a Földből ered, és az Őstengerbe torkollik. Ugyanez a folyam az ember testében középütt folyik a talpaktól és a gáttól a feje tetejéig, ahonnan tovább áramolva egyesül az Őstengerrel vagy Ősforrással. A Nílus mentén tizenkét szent helyen épültek szakrális templomok, melyek az ember tizenkét csakráját, spirituális fejlődésének állomásait képviselik. El kell menned sorban mindegyik templomba egy beavatott személlyel, és meg kell kapnod a beavatásokat ezekbe az isteni energiákba, hogy a gyógyító képességed teljessé váljon. Egyiptom templomai és szent helyei a Kozmosz szakrális birodalmait is jelképezik, az ember mikrokozmikus energiaközpontjai mellett.

A Nílus szabadon és erősen folyik a tenger felé, és ugyanígy minden ember sok-sok Életerővel születik. Ha elfogy az életerő, akkor betegségek ütik fel a fejüket. Ez mindig valamilyen elakadás, gátló tényező miatt lép fel. Ha sziklák zárják el a folyam útját, akkor megduzzad a víz, de az akadály mögött alig csordogál. Hárítsd el az akadályt, és újra helyreáll az Életerő árama! Ha kevés a víz a folyóban, akkor táplálni kell esővel, ha pedig sok a krokodil és a veszélyes állat benne, akkor meg kell tisztítani a kórokozóktól. Mindazokat az eszközöket használd az akadályok elhárítására, a tisztításra és az égi áldás (eső) előidézésére, melyeket tegnap találtál a barlangban az Életfa alatt. A tanítóid és gyógyítóid a segítségedre lesznek ebben. 

A halálról is kérdeztél. Elmondom most neked, hogyan kell elkísérni a halottat a Túlvilágra, és ezt a szertartást bármelyik rokon elvégezheti, ha te nem tudsz ott lenni és végigkísérni a halottat." A halottkísérő szertartást a következő bejegyzésben fogom majd ismertetni a szfinx útmutatásának megfelelően. Ezután a szfinx búcsút intett nekem, és biztosított afelől, hogy többször meg fogom majd látogatni, nem csak lélekutazásban, hanem a fizikai valóságban is. Lassan visszatértünk, és én elgondolkodtam, hogy utána kell járnom, ki mit tart a szfinxről, hiszen a kutatók nem igazán tudják hová tenni és értelmezni a szerepét az egyiptomi kultúrában. 

Ezután a következő gyakorlat egy lélekvisszahívás volt, melyet Oguz végzett el a csoport egyik tagjának, miközben mi szellemkenut alkottunk körülöttük. Oguz és a kezelt személy lefeküdtek a fehér lóbőrre egymás mellé, mi pedig hátul ketten doboltunk, elől egy ember csörgőzött, a többiek pedig kétoldalt ülve összekapaszkodtak és előre, hátra dülöngéltek, mint az evezősök. Egyenletes ritmusban doboltunk, miközben Oguz utazott, és megkereste a leszakadt lélekrészeket a kezelt személy múltjában. Én azt láttam, miközben utaztunk, hogy egy nagy, narancs-rózsaszínű tulipánban voltunk, amely békés menedéket nyújtott az egész csoportnak. Amikor  Oguz jelzett, abbahagytuk a dobolást, és ő visszahelyezte a megtalált lélekrészeket a kezelt személy testébe, aurájába.

Ebédszünet következett, majd páros életfa-utazás követte, ez volt a hétvége utolsó gyakorlata. Először az én életfámat nézte meg az egyik csoporttársam, és nagyon sok hasonlóságot látott ahhoz képest, amilyennek nekem tűnt tegnap. Azt mondta, hogy sok termés volt körülötte és a fán is, és valóban úgy érzem, hogy termékeny vagyok az alkotásban és a spiritualitásban is. Majd kapott egy táprudat a szellemi segítőitől, amit be kellett dugni a földbe a fám gyökerei mellett. Bár jó erőnek és egészségnek örvendek, de néha keveset alszom, és így valóban hasznos lehet az energiafeltöltés. Utána én utaztam az ő fájához, és amiket láttam és elmondtam neki, azokat szintén visszaigazolta.  Ezután záró kör következett, összefoglaltuk a hétvégét és elindultunk hazafelé. A képeken az életformát látjátok a Királyháza melletti erdőben, és egy szfinx-ábrázolást, mely hasonlít ahhoz, ahogy én is láttam az utazásom közben.

2019. június 25., kedd

Az ülő pozíciók

Újhabb részlet Gregor Maehle Szamádhi-könyvéből:
"Ülő pozíciók
Ezek a pózok alkotják a jóga kvintesszenciáját. Sokkal könnyebben tudunk belépni a szamádhiba, amikor függőleges törzzsel ülünk, és a gerincünk felveszi a természetes kettős hajlatát. A legtöbb esetben a hanyatt fekvés túlzottan tamaszikussá (nehézzé és passzívvá) teszi az elmét. A kanapén történő görnyedés vagy a hát nekitámasztása valaminek általában azt jelenti, hogy az alsó háti lordózis megszűnik. Ha az alsó hát kifotikussá válik, akkor az apána, vagyis a lefelé irányuló életerő válik dominánssá. Ha az ideális pozícióban tartjuk a gerincet, az elősegíti a Kundaliní (az isteni teremtőerő) felemelkedését és azt is jelenti, hogy a testünk erőfeszítés nélkül tud ellenállni a gravitációnak. Így hosszú ideig ülhetünk diszkomfort vagy fáradtság nélkül. Mindkét esetben a testünk megakadályozná a szamádhi elérését.
A másik fontos feltétel az, hogy a tenyerünk és a talpunk is felfelé legyen fordítva, befogadó helyzetben. Az is segít, ha a gát vagy a talajhoz nyomódik, vagy a bal sarkunk stimulálja. Az első feltétel a padmászanában teljesül, ha előrebillentjük a medencénket. A második feltétel a sziddhászanában teljesül, ha a bal sarkunk a megfelelő helyen van. Végül pedig, ha úgy ülünk a földön, hogy a gát van legalul, az elősegíti a prána (életerő) belépését a központi energiacsatornába (szusumnába). Ez önmagában egy nagy téma, amit részletesen ismertettem a Jóga-meditáció című könyvemben.
A képesség, hogy egy minőségi meditációs pózban tudjunk ülni, nem jön meg egy nap alatt. Sohasem tanultam volna meg, ha csak ülök és meditálok. Úgy szereztem meg ezt a képességet, hogy a pózok teljes sorozatát gyakoroltam, melyeket mozdulatsorok kötöttek össze, több, mint tíz évig, minden nap. Amikor megtanultam helyesen ülni lótuszülésben, lényeges volt, hogy belekezdtem a pránájámába. Ez sokkal jobban felgyorsította a fejlődésemet, min t csak a meditáció önmagában.
Soha ne próbáljuk beleerőltetni a lábainkat egy pózba, ami meditatívnak tűnik. Ezt meg kell tanulni. Erről részletesen írok az első négy könyvemben, de leginkább az „Ashtanga-jóga: gyakorlat és filozófia” és a „Pránájáma: a jóga légzése” könyvekben. Elérhetjük a szamádhit speciális meditációs póz nélkül, sőt, mindenféle jógapóz nélkül is. De azzal növeljük az esélyt, ha jó minőségű pózban ülünk. Ugyanezt lehet elmondani a jóga összes ágáról és technikájáról. Önmagukban véve nem kizárólagosak vagy nem garantálják az eredményt, de összességében, minél több technikát alkalmazunk, annál nagyobb az esélyünk a sikerre. Számomra az összes lehetőség kihasználása volt célravezető. Mivel átlagos képességű gyakorló voltam, ezért minden segítségre szükségem volt, amit megkaphattam."

2019. június 24., hétfő

Tanítások az Ősök útján 4. hétvége, 1. nap


Elkövetkezett Oguz “sámánképzőjének” negyedik hétvégéje. A mostani téma az Életfa és a középső, felső világokkal, a szellemi tanítókkal végzett munka. Kezdő körrel nyitottuk a hétvégét. Velem is sok minden történt az elmúlt három hónap alatt, és sámáni munkámban egyre inkább igénylik tőlem a lélekvisszahívást, a halottkísérést, egyszóval olyan feladatokat, amiket még ezután fogunk megtanulni. Az elmúlt három napban aludni sem jutott túl sok időm, így azzal a céllal is érkeztem, hogy valahogy kikerüljek ebből az időzabáló féreglyukból, és rendesen jusson időm mindenre.

Az első feladathoz ki kellett menni az erőhelyünkre, és keresni kellett egy nagy fát, amelyre lélekutazásban fel tudunk majd mászni. Ez lesz a Világfa képviselője, és ennek segítségével tudunk majd utazni a felső világokba. Ahogy közeledtem az erőhelyemhez a patak partján, felriasztottam egy kis vadkant az út mentén. Az erőhelyem előtt már találtam egy szép nagy, mohás fát, majd ott is és az erőhelyemen is felajánlottam dohányt és doromboztam is. Az erőhelyen találtam egy szép fehér faágat, amit elhoztam magammal. A nagy fa alatt pedig egy madártollra leltem. Visszafelé úton lovasokat láttam, és egy kancát két kiscsikóval.

Amikor visszaértünk, kezdődött az első lélekutazás, melyben a saját egyéni életfánkat kellett meglátogatni. Én a fáradtságom miatt inkább azt választottam, hogy ülve révülök, de még így is belealudtam néha. Ennek ellenére érdekes utazás jött össze. Az általam utazáshoz használt életfához mentem először, majd hívtam az erőállataimat, akik közül a farkas jött, hogy elvigyen az egyéni életfámhoz.

Egy kis dombon állt az erdő közepén egy égerhez hasonló, girbegurba, de erős törzsű fa, dús lombozattal. A fa tövében egy barlang nyílt, ahová leereszkedtünk a farkasommal. Elkezdtünk ásni a barlangban, és egy sűrű fekete anyagba burkolt ládát találtunk, amiben világító kristályok, drágakövek voltak. A kövek gyógyerővel bírtak, és bekerültek a testem különböző pontjaira. Utána ástunk tovább. Még eggyel lejjebb a következő feketébe burkolt ládában könyvek voltak. Világító betűk voltak bennük ősi nyelveken, és a betűk mind a homlokomra és az agyamba íródtak.

A harmadik szinten gyógynövények voltak a dobozban, melyeket mindenféle mérgező hatású szerek alól kellett kibányászni. A gyógynövényekből főzetet készítettem, és belém szálltak a növények szellemei. A negyedik szinten újabb ládika várt rám, ebben pedig hangszerek voltak. Egy sámándob, csörgők, doromb, didgeridoo és egy szép indián fuvola. Ezeken is meg kellett tanulnom gyógyító dallamokat játszani és “letisztítani” róluk a hamis, disszonáns hangokat.

Még tovább ástunk, és az ötödik szinten lévő dobozkában érzelmek voltak, melyeket a negatív érzelmektől kellett megtisztítani, hogy gyógyításra tudjam használni őket. Feltétel nélküli szeretet, elfogadás, bizalom, önbecsülés, hűség, igazságosság, ezek és az előző dobozokban talált dolgok is mind olyan erők, képességek voltak, melyeket már előző életeimben birtokoltam, de most ismét le kellett porolni, megtisztítani, felébreszteni őket, hogy újra tudjam használni őket a gyógyításra.

Ezután kijöttünk a barlangból, és láttuk, hogy a felnyitott ládikákból kiáradó gyógyerő tetőtől talpig átjárta az életfámat, és a fa gyökerei úgy ölelték körbe minden oldalról a barlangot, mint egy anya méhe.

Ebéd után szunyókáltam egy kicsit Ági handpan-játékára, majd ismét kinti feladat következett, mely abból állt, hogy egyvalakivel elmentünk az erőhelyére, bekötöttük a szemlét, majd a hangszerek és egyéb eszközök segítségével visszavezettük a vadászházhoz. Négyen csinálták végig a szembekötősdit, mindenki az egyéniségének megfelelően oldotta meg a feladatot. A képen éppen Adrienn indul az erőhelyéről, a Tűzköves-forrástól.

Utána Oguz beszélt a középső világba végzett utazásokról: ezeken keresztül léphetünk kapcsolatba egy hely szellemével, az elemekkel, erőhelyekkel, beleutazhatunk a beteg testébe. A fizikai testet is érintő gyógyítás, vagy elveszett dolgok megkeresése, az elveszett életerő visszaszerzése esetében is alkamazhatjuk. Gondolom, hogy a középső világgal kapcsolatos múltba/jövőbe tett utazás esetében is használható.

A következő feladatban Oguz elrejtett egy tárgyat a kertben a ház körül, és azt kellett megkeresni. Először lélekutazásban utaztunk rá, majd ki is mentünk, hogy fizikailag is megkeressük. Én azt láttam révülés közben, hogy egy dorombot rejtett el a zöld ponyvával letakart szalmabáláknál, de amikor kimentem, hogy megnézzem, rájöttem, hogy a bálák már a kerítésen kívül vannak. Nem is volt ott semmi. Végül Ági találta meg - egy sámános könyv volt áldásszalagokkal átkötve, és egy fa villájában pihent.

Ezután a két másik Áginak volt születés-gyakorlat, majd csoportos gyógyítást küldtünk egy részleges izomszakadásra. A csoportos gyógyítást az illető életfájának küldtük, én azt láttam, hogy a gyógyítóim az egyik gyökeret feltöltik arany fénnyel. Nagyon erős energiaörvény és lüktető dobolás alakult ki, le is izzadtam a végére.

A vacsora után csapatjáték következett, melyben az egyik csapat egyik tagja elrejtett egy követ a kezében, és kihívott valakit a másikból, akinek el kellett találnia, hogy melyikben van. Először mi vezettünk 4-0-ra, majd a másik csapat inenn nyert az 5 pontos játékban, 
pedig minden létező mágiát bevetettünk. Ebben jól el is fáradtunk, így én pihenni tértem, míg a csapat egy része még borozgatni kezdett. Leírtam a telefonomba a mai történéseket, majd éjfél körül következett a jól megérdemelt pihenés.

2019. június 23., vasárnap

Majúrászana

Újabb részlet a Krishnamacharya-könyvből:
"58. Majúrászana (pávapóz)
Ezt az ászanát közvetlenül a földön kell végezni. Ne legyen szőnyeg vagy más anyag leterítve a földre.
Technika:
  1. Álljunk egyenesen, összezárt lábakkal. Ugorjunk terpeszbe úgy, hogy 12 hüvelyknyi távolság legyen a lábaink között. Emeljük fel a karjainkat, fűzzük össze az ujjainkat és fordítsuk felfelé a tenyereinket. Nyújtózkodjunk a testünkkel és a karjainkkal.
  2. Kilégzés közben döntsük előre a törzset, csípőben meghajolva. A karjaink legyenek kinyújtva. Amikor a kezeink a föld közelébe érnek, bontsuk az ujjak kulcsolását, fordítsuk lefelé a tenyereinket és helyezzük őket a talajra a lábaink között, az ujjaink mutassanak hátrafelé és a kisujjak érjenek össze. A lábaink legyenek nyújtva és a térdeinket se hajlítsuk be. A törzs is maradjon nyújtott ás minél egyenesebb állapotban.
  3. Belégzésre emeljük meg a fejünket.
  4. Kilégzésre hajtsuk előre a fejünket, távolítsuk el eymástól a két könyökünket, és helyezzük a fejünket a térdeink közé.
  5. Belégzésre emeljük meg a fejünket és térjünk vissza a 3. lépésben ismertetett pozícióba.
  6. Vegyünk néhány mély levegőt.
  7. Belégzésre ugorjunk hátra mindkát lábunkkal úgy, hogy a köldökünk a könyökeink fölé kerüljön, miközben a lábainkat kinyújtjuk hátra. A lábaink érjenek össze, legyenek egyenesek, spicceljünk a lábfejünkkel, és a rüszt nyugodjon a talajon. A könyökeinket helyezzük szilárdan a köldökünk két oldalára, és legyenek olyan közel egymáshoz, amennyire csak lehetséges.
  8. Lassan lélegezzünk be, a belégzés csak fele annyi legyen, mint amennyi az előző mély légzésnél volt, és mozdítsuk előre a testünket három hüvelykkel, hogy a testünk vízszintes deszkapózba kerüljön. A lábaink legyenek nyújtva, a térdek együtt és a lábujjaink spicceljenek. Emeljük fel a fejünket. Megjegyzés: a fent leírt végső pozíció nem biztos, hogy kezdeti szinten kivitelezhető. A gyakorlás kezdeti szakaszában csak kb fél hüvelyknyire emeljük a lábainkat, és növelhetjük a magasságot, ahogy a gyakorlásunk fejlődik.
  9. Lélegezzünk be és ki szabályozott módon, de ne tartsuk vissza a levegőt.
  10. Belégzés közben engedjük le a lábainkat.
  11. Belégzés közben ugorjunk előre és hozzuk a lábainkat a tenyerek kté oldalára, és belégzés közben emeljük fel a fejünket a 3. pozícióba.
  12. Kilégzésre hajtsuk le a fejünket és a könyököket eltávolítva egymástól, helyezzük a fejünket a térdeink közé.
  13. Belégzés közben emeljük meg a fejüket és tárjünk vissza a 3. pozícióhoz.
  14. Egyenesedjünk fel, és ugrással zárjuk össze a lábainkat, majd érkezzünk meg az ászana előtti kiinduló helyzetbe. Ebben az ászanában a hasunk össze van nyomva, és a tüdő is össze van nyomva, ezért úgy tűnhet, hogy ebben a pózban nem lehet szabályosan lélegezni. Ha sikerült annyira elsajátítani a majúrászanát, hogy fél percig stabilan tudjuk tartani a törzsünket, akkor végrehajthatjuk a korábban említett változatot, a padma-majúrászanát. Ezt a változatot azonban ne gyakoroljuk addig, amíg az előző gyakorlásoknál a padmászanába történő lábkeresztezést képesek vagyunk megoldani a kezek segítsége nélkül a szarvángászana és sírsászana pozíciókban. Ha ezen a ponton gyakoroljuk a szabályozott légzést a padma majúrászana pozícióban, később a közönséges majúrászana pozícióban is könnyű lesz gyakorolni a pránájámát. Mindig oda kell azonban figyelni, hogy ne terheljük túl a tüdőnket. A maximális eredmény érdekében a pránájámát öt percig kell végezni, miközben a testünket vízszintes deszkaként tartjuk. A pránájáma megfelelő gyakorlása nehéz, de ha gyakoroljuk, akkor könnyűvé válik.
Megjegyzés: „Legalább négy óra teljen el az utolsó étkezésünk óta, mielőtt megpróbálkozunk ezzel az ászanával.
Hatásai:
  1. Megelőzi a lép és a máj összes betegségét.
  2. Meg is gyógyítja a lép és a máj betegségét, de az ilyen kezeléseket az adott betegségben szenvedők csak egy megfelelően felkészült tanár személyes vezetése alatt tudják alkalmazni.
  3. Erősíti az emésztés tüzét.
Ezt az ászanát nem szabad végeznie annak, aki túlsúlyos, nehezen lélegzik, vérnyomás- vagy vesepanaszai vannak. Ezt az ászanát nyáron mértékkel kell gyakorolni. Ha ezt az ászanát gyakoroljuk, akkor a tejnek rendszeresen szerepelnie kell az étrendben.


2019. június 22., szombat

Padma majúrászana

Újabb részlet a Krishnamacharya-könyvből:
"57. Padma majúrászana (pávapóz lótuszülésben)
Amikor a következőkben ismertetett, közönséges majúrászanát megfelelően sikerült elsajátítani, és stabilan tudjuk tartani a testünket vízszintesen fél percig, elvégezhetjük az alábbiakban ismertetett változatot. Ezt azonban ne kíséreljük meg addig, amíg az előző gyakorlatok során a lábak keresztezését padmászanában nem tudjuk végrehajtani a kezek segítsége nélkül a szarvángászana és sírsászana pozíciókban.
Technika:
  1. Kövessük ugyanazokat a lépéseket, melyeket a közönséges majúrászana esetén, addig a pontig, ahol a testünk felveszi a vízszintes helyzetet (8. lépés).
  2. Ekkor keresztezzük a lábainkat padmászana helyzetbe. A testünk keresztezett lábakkal is maradjon vízszintes helyzetben. Emeljük fel a fejünket. A majúrászana esetében említett szabályok itt is érvényesek. A hatásai ugyanazok, amiket a majúrászanánál felsoroltunk.
(A közönséges, vagyis nyújtott lábbal végzett majúrászana (mely egyébként az egyensúly és a törzserő szempontjából némileg nehezebben végrehajtható, mint a padma-majúrászana) ismertetése ezután következik. A sorrend, amelyben Krishnamacharya ismerteti az ászanákat, nem teljesen érthető, hiszen néha egy-egy elem leírása később jön, mint a rá épülő módosított ászana leírása. A gyakorlás szempontjából sem teljesen logikus a leírás, ezért érdemesebb a modern változatban ismert Ashtanga vinyásza-sorozatoknak megfelelő formátumban gyakorolni az ászanákat és változataikat. Következzék most mégis a padma-majúrászana vinyászáinak felsorolása:
Ékam: Belégzésre tádászana szthitiből ugorjunk kis terpeszbe, és as kezeinket összekulcsolva, tenyerekkel felfelé fordítva nyújtsuk a fejünk fölé. Közben az állunkat nyomjuk a mellkashoz.
Dvé: Kilégzésre hajoljunk előre, majd helyezzük a tenyereinket a két talpunk közé, hátrafelé néző ujjakkal úgy, hogy a külső tenyérélek érjenek össze.
Tríni: Belégzésre emeljük a fejünket és a mellkast, de a tenyerek maradjanak a talajon.
Csatvári: Kilégzésre nyissuk szét a könyökünket, és helyezzük el a fejüket a két térdünk között.
Pancsa: Belégzésre emeljük vissza a fejünket a harmadik vinyászába, és a testsülyt vigyük a tenyerekre.
Sad: Lélegezzünk néhányat ebben a pozícióban.
Szapta: Belégzésre ugorjunk hátra csaturanga pozícióba, de a tenyerek maradjanak hátrafordítva, a könyökök pedig összezárva. Helyezzük a hasunkat a könyökökre.
Astau: Belégzésre vigyük előbbre a súlypontot, majd emeljük el a lábainkat a talajtól, egyenes törzsünket a levegőben tartva. Helyezzük a lábainkat lótuszpózba.
Nava: Tartsuk ki a pózt folyamatos légzéssel, ameddig szükséges.
Dasa: Belégzésre bontsuk a lótuszpózt, és engedjük vissza a kinyújtott lábainkat a talajra.
Ékádasa: Belégzésre ugorjunk előre a harmadik vinyászával megegyező pózba.
Dvádasa: Ismételjük meg a negyedik vinyászát.
Trajódasa: Ismételjük meg az ötödik vinyászát.
Csaturdasa: Belégzésre egyenesedjünk fel, majd a lábainkat ugrással összezárva érkezzünk meg a szamaszthitibe.)

2019. június 21., péntek

A Végső Valóság természete

A civilizáció hajnala óta foglalkoztatja az emberi testben lévő lelkeket a kérdés, hogy mi is a Végső Valóság, és hogyan közelíthető meg, érhető el, tapasztalható meg. Számtalan filozófiai rendszert és spirituális utat, ha úgy tetszik vallást alkottak az emberek, annak reményében, hogy egyik vagy másik segítségével bárki elérheti Istent, vagy a Végső Valóságot. Persze a számtalan út egyik tökéletlensége pontosan abban rejlik, hogy ha a saját magad által választott vagy alkotott utat kizárólagosan igaznak tekinted, akkor elvágod magadat az Igazság egy olyan dimenziójától, melyet a te utad tagad. 

A spirituális utak szeretnek polarizálódni, és általában a végső számok egyike, az Egy vagy a Kettő felé tendálnak. Az Egy hívei egy megkülönböztetések, tulajdonságok és bármiféle korlátok nélküli, leírhatatlan végső valóságban hisznek és azt próbálják elérni, beleolvadni, míg a dualitás pólusa felé elbillent útkeresők mindenben a különbséget keresik: különbséget tesznek Isten, vagy a Legfelsőbb Tudatosság és az egyéni lélek tudata között, különbséget tesznek a lélek és az átmeneti otthonának tekinthető anyagvilág vagy Természet között, végül különbséget tesznek a különböző isteni formák, a különböző lelkek és az anyagi Teremtés különböző megnyilvánulásai között. 

A különbözőségek egyoldalú hangsúlyozása is ahhoz vezethet, hogy elvágjuk magunkat az Igazság egyik vagy másik aspektusától. Én azt az útmutatást kaptam, hogy a Harmadik Utat, vagy a Középső utat járjam. Ha az ídá a Hold-energia, a Pingalá a Nap-energia, akkor az egyensúly és a Teljesség, a két szélsőség közötti látszólagos ellentét feloldása a Szusumnában van. A nonduális és duális nézetek és utak összeegyeztethetőek, ugyanúgy, mint Isten transzcendens és immanens aspektusa, és minden, látszólag kibékíthetetlen ellentmondás. Aki a középső utat járja, magába fogadja a látszólagos ellentétek egymásnak feszülése mélyén nyugvó origópontot, melyből nézve mindegyik nézetnek van létjogosultsága, mégsem tűnnek külcsönösen kizárólagosnak. 

A kérdés számomra nem is az, hogy Isten végső minőségében nonduális, leírhatatlan szubsztancia, vagy a lelki változatosságok, tulajdonságok, formák, nevek végtelen kavalkádját magába foglaló, duális utakon megközelíthető személy. Hiszen mindkettő lehet, és egyik sem, ha éppen akar. A valódi kérdés számomra nem is az, hogy Isten megismerhető-e, hiszen ennek mértékében megismerhető, amennyire meg akarja mutatni magát, és ugyanakkor sohasem teljesen megismerhető, igazából még saját maga számára sem. 

A végső kérdést tehát én inkább így tenném fel: a Végső Valóság egy konstans, örök, időn túli és mindennek a rendjét megteremtő, fenntartó ősállapot vagy Legfelsőbb Tudat, vagy pedig egy dinamikusan változó, folyamatosan megújuló, bővülő, táguló, fejlődő ideafolyamat, mely végtelen számú különböző tudatosságba kiterjedve, vagy ÖnMagát felosztva igyekszik megismerni saját lénye és hatalma korlátlan sokszinűségét és örökké megújuló frissességét? Ez a kérdés úgy is eltehető, hogy Isten az időn túli, változatlan Öröklétben létezik-e, vagy pedig valamilyen módon saját Maga is felhasználja az Idő potenciáját a folyamatos fejlődésre, változásra, megújulásra? Mi azért tanulunk, mert Isten tanul Önmagáról rajtunk Keresztül, vagy azért tanulunk, hogy Isteni is tanulhasson, hogy megismerhesse Önmaga újabb és újabb oldalait rajtunk keresztül? Ez a dinamikus világkép számomra igazából vonzóbb, mint a statikus, végső kijelentésekkel és axiómákkal dobálózó, sakktáblaszerű világértelmezés, melyben minden megjósolható, kiszámítható, és a fejlődés lehetősége csak egy negatív origópontból egy "pozitívba" létezik, vagyis befutunk a célba, és vége. Mi van, ha a Valóság egy vonat a Végtelen Tengerén, és Isten sem tudja teljesen bizonyosan, hogy mi lesz a következő megálló? Csakhogy ő ettől nem esik kétségbe, hanem élvezi az utazást, melyhez mindenki hozzátesz egy kicsit?

Ebben az esetben a kreativitásunk nem holmi megjósolható, beparaméterezhető játék az illúzió bölcsijéban, hanem valódi teremtő munka, mellyel, ha nem is nagy léptékben, de valami újat, megismételhetetlent, egyedit hozunk létre, amiben isten vagy az egész Univerzum is rácsodálkozva gyönyörködik? Így mindenki a parányi teremtésével hozzájárul a Végső Valóság egy-egy újabb porcikájának megteremtéséhez, örökké növelve ezt a multidimenzionális játékot.

2019. június 20., csütörtök

A fordított pózok jelentősége

Újabb részlet Gregor Maehle Szamádhi-könyvéből:
"Fordított pózok
Az ászana-gyakorlás másik aspektusa, melyet önmagában is értékelni kell, a fordított pózok csoportja. Ezt a témát nagy részletességgel ismertettem a „Jóga-meditáció a mantra, csakrák és Kundaliní által a spirituális szabadságért”, így itt csak röviden fogom bemutatni. A jóga ötödik ága a pratjáhára, mely azt jelenti: „elkülönülés a külső ingerektől” Bár Patandzsalí csak egy szútrában beszél róla, mindazonáltal a jóga fontos aspektusa. Modern világunk arra ösztökél, hogy függővé váljunk a külső stimulusoktól, legfőképpen az általunk vásárolt áruktól. Ezzel szemben a jóga azt tanítja, hogy amíg abban hiszel, hogy mindenféle külső dolog fogja megadni az elégedettséget, a boldogságot, vagy a szabadságot, addig a rabszolgái vagyunk. Ez nem azt jelenti, hogy nem élvezhetjük mindezeket a dolgokat; hanem azt jelenti, hogy ameddig „igényeljük” ez érzékstimulációt, a rabszolgái vagyunk. Ha az érzékstimuláció rabszolgái vagyunk, akkor nehezen tudunk befelé fordulni, hogy felfedezzük a tudat és a szabadság bennünk rejlő birodalmát.
A jógik több különböző módot találtak arra, hogy elősegítsék az érzékstimulációtól való függetlenedésüket. Ideális esetben mindet kombinálnunk kellene (és ezért mindet ismertettem a „Jóga-meditáció” könyvben. Számunkra a legérdekesebb itt, hogy az életerőnk (pránánk) kiáramlik és összekapcsolja magát az érzéktárgyakkal. Az elme pedig követi és vágyat érzünk az érzéktárgy iránt. Ez furcsának tűnhet, de ha képzettek vagyunk a meditációban, akkor megtanuljuk észrevenni, ahogy a prána hozzákapcsolódik valamihez, mielőtt a vágy képződése bekövetkezik; és így megakadályozhatjuk, mielőtt túl késő lesz, amikor már úgy érezzük, hogy „kell” az érzéktárgy.
A jógik rájöttek, hogy az egyik legjobb módja annak, hogy megakadályozzuk a prána kiáradását, az, hogy ha benn tartjuk valamelyik magasabb energiaközpontban (csakrában), például az ötödikben (visuddha), vagy a hatodikban (ágjá). A vállállás (szarvángászana) és a fejenállás (sírsászana) megteszi a munkát. El kell ismernem, hogy amikor először hallottam ezt az állítást, a számos jógi-mese egyikének tűnt, meg gondoltam többnek humbugnál. Viszont amikor rájöttem, hogy Sziddha Górakhnáth, a jóga egyik ősi csillaga tizenkét teljes versen keresztül beszél róla egy műben, mely összesen száz versből áll (Jóga-Góraksa-sataka), úgy döntöttem, hogy kipróbálom. A fordított pózokkal szerzett tapasztalataim alátámasztották Górakhnáth állításait. Nem javaslom senkinek, hogy vágjon bele, és álljon a fején vagy a nyakán hosszú időig. Ezeknek a pózoknak vannak finom részletei, és helyesen kell végrehajtani őket, ha el akarjuk kerülni a károsodást. A legfontosabb, hogy a támasztórendszerek (leginkább a gerinc, a törzsizmok, a karok és a vállak) elég erősek legyenek ahhoz, hogy meg tudják tartani a súlyunkat, és ne a nyakszirtet vagy a nyaki gerinccsigolyákat terheljük. Szükségünk van az általános ászana- és vinyásza-gyakorlásra ahhoz, hogy megkapjuk a fordított pózok károsodás nélküli végrehajtásához szükséges erőt."

2019. június 19., szerda

Everness beszámoló - 3. rész


Vasárnap reggel szemerkélt az eső, de én azért elmentem egy pránájáma órára Cser Zolihoz. Nagyon jó ízületi átmozgatásokat és légzőgyakorlatokat tanultunk a buddhista Jantra-jóga rendszere szerint. Zoli sok érdekes dolgot mondott a meditációról és a látomásokról is, valamit az óra után beszélgettem vele a Tummo (belső hő) gyakorlatról is, melyet szeretnék megtanulni az ő segítségével. Túlzás nélkül mondhatom, hogy ezen az egy órán többet tanultam a pránájámáról a gyakorlatban, mint az eddigi összes pránájáma órámon együttvéve, pedig voltam egy páron Indiában is. Folytatni fogom a légzés-gyakorlatok megismerését, mert sok mindenhez el lehet jutni általuk.
A pránájáma órra után visszamentem a sátorhoz és mire megreggeliztünk és kikászálódtunk a sátorból, ismét csöpörögni kezdett az eső. Egyeztettünk a Spiri Shoppal a délutáni programot illetően, mivel ötkor még tartottam volna egy sámándobos meditációt, amire sokan számítottak és kérdezősködtek is. Sajnos, mivel a helyszín szabadtéri volt, és fel volt ázva a fű, esélytelen volt megtartani, így le kellett mondani. Én készültem még napközben kunyhózni, Orsi meg transzlégzésre, illetve az esti Samsara Boulevard nagykoncertet is meg akartuk várni, de a folyamatos esőzések miatt inkább úgy döntöttünk, hogy összepakolunk és elindulunk hazafelé. Pedig a képek alapján úgy néz ki, hogy nagyszerű volt a hangulat a koncertne, fel is teszek róla egy képet. Összességében mi és a gyerekek is nagyon elfáradtunk az Everness hétvége alatt, és kellett ez a fél nap, hogy visszatérjünk a hétköznapi rutinhoz.

A transzlégzés alatt kapott két szimbólummal kapcsolatban még úgy éreztem, hogy tennem kellene egy utazást, mert nem volt tiszta, hogy pontosan hogyan kell használni a szimbólumokat. Ezt az utazást hétfőn tettem meg a jógaóra után. Megjelent ez Életfa és köré gyűltek az erőállataim, és Odin is megérkezett nyolclábú lován, a Sleipniren. Ezúttal nem nekem kellett elmennem a Valhallába. Megmutatta az eddigi hét rúnát, majd következett a nyolcadik, az Aranyalma vagy Tórusz. Ez a rúna az Életerőt, a halhatatlanságot, az örök ifjúságot képviseli, a testet éltető tüzet, mely a köldökben lakik. A köldökömbe helyezte a szimbólumot, és elkezdtem érezni a hőt, amit ott generált. Azt mondta, hogy a szimbólumot oda kell kivetíteni, ahol energiahiány van, és életerőre van szükség, viszont ahol pang a fölös tűz és energia, például daganat vagy gyulladás van, ott nem szabad használni. Az előző szimbólum, az Életelixír inkább egy életbe hozó, növesztő, magfakasztó szimbólum, míg ez direkt energiát közvetít, és azonnal hat, mondhatni lineáris módon, mint amikor feltolod a hangerőszabályozót egy hangszórón. Érzelmi problémák esetében is használható, ha erősíteni akarunk egy érzelmet, motivációt, hitet vagy bármit, ami gyenge, de hasznos vagy fontos. Vörös háttérben arany színben jelent meg a szimbólum.

Ezután Odin ismét megmutatta a kilencedik szimbólumot, a Nap-Hold szimbólumot, mely Egyiptomban például Ízisz vagy Hathor fejét is díszíti, bár ott a fekvő félholdat a szent Ápisz bika szarvainak tekintik, tehát inkább férfias elem, mintsem nőies. A szimbólum egy sárga négyzetből áll, melyen a fehér félhold fekszik szarvaival felfelé, és benne nyugszik a vörös napkorong. Ez a szimbólum legfőképpen a Nap/Hold, vagyis Jang/Jin, Férfi/női energiák kiegyensúlyozására szolgál, méghozzá a két befogadó, női minőségen, a Földanya stabilitást adó alapján és a Holdanya víz-jellegű, befogadó minőségén keresztül. Ha ez a két alap, a szilárd és a folyékony nem lenne, akkor a Nap erőteljes energiája nem tudna megnyilvánulni, visszatükröződni és egyensúlyba kerülni sem. Ennek a szimbólumnak a lényege tehát az egyensúly. Minden olyan helyzetben lehet használni, amikor azt érezzük, hogy a beteg energiái kibillentek valamely pólus irányában, vagyis túl sok az egyik és túl kevés a másik. A saját középpontunkba kerülést elősegítő szimbólum, mely nem csak a Végső Lényeg elérésére, megértésére, abba való beleolvadásra helyezi a hangsúlyt (Isten vagy az Abszolút transzcendens aspektusa, melyet a kör képvisel), hanem az immanens aspektusra, a Teremtésre, az Anyatermészetre is ugyanolyan hangsúlyt fektet. Az egész szimbólum sötétkék háttér előtt jelent meg. Ezután a tanítás után Odin és az erőállatok lassan eltávolodtak, és visszatértem a fizikai valóságba.

2019. június 18., kedd

Ászana és érzelmek

Újabb részlet Gregor Maehle Szamádhi-könyvéből:
"Patandzsalí a betegséget a jóga első akadályaként sorolja fel. Ha betegek vagyunk, akkor nem valószínű, hogy fogunk tudni tisztán gondolkodni és gyakorolni. Erős és egészséges testtel kell rendelkeznünk, mert a testünk a jármű a szabadság felé vezető úton. Emlékezzünk arra, amit a szancsita karmával kapcsolatban írtam az előző fejezetben. Ez az a karma, ami a karmikus tárházban maradt. Mivel jelen testetöltésünk alapján nem tudjuk felmérni, hogy mi maradt ott, azáltal akarjuk megsemmisíteni, hogy ebben az életben felébredünk. De megtörténhet, hogy ez a folyamat tovább tart, mint amire számítunk. Mivel a spirituális evolúció a kor előrehaladtával felgyorsul, az időskori évek különösen gyümölcsözőek a jóga szempontjából. Így fontos, hogy fenntartsuk az általános egészségünket és élethosszunkat, amíg fel nem ébredünk. Ezt elősegíti a sokféle ászana napi szintű gyakorlása, beleértve a hátrahajlásokat, előrehajlásokat, álló pózokat, csavarásokat, fordított pózokat, hanyatt fekvő pózokat, és az olyan csípőnyitásokat, mint a láb-a-nyak-mögötti pózok, a lótusz vagy a féllótusz. A kutatásaim és tapasztalataim alapján azt mondhatom, hogy a pózok hatása felerősödik, ha gyorsan végezzük őket és vinyászákkal kötjük össze, valamint felfűzzük a légzés és a bandhák fonalára. Ezt a módszert nagy részletességgel írtam le az első két könyvemben.
Most térjünk vissza arra az elképzelésre, hogy a testünk a gondolataink, szavaink és tetteink kikristályosodott története. Ez azt jelenti, hogy az elménk megváltoztatásához meg kell változtatnunk a memóriatárolót, vagyis a testünket is. A feltételekhez kötöttség és az olyan érzelmek, mint a félelem, mohóság, düh, bánat, stb. a testi szövetekben tárolódnak. Fel kell szabadítani őket. Mindezt úgy kell megtenni, hogy az ászanák teljes sorozatát gyakoroljuk a légzésre fókuszálva. Néha észrevehetjük, hogy érzések, érzelmek és képek jönnek a felszínre az ászana-gyakorlás közben. Egyszerűen engedjük el őket a lélegzettel együtt a kilégzésnél. Ezzel együtt a tárolt érzelmek felszabadításához nem feltétlenül szükséges, hogy képek jöjjenek elő. Az a fontosabb, hogy a testünk áramlásban maradjon és ki tudjuk lélegezni a feszültséget. Ahhoz, hogy ez megtörténjen, nem szabad ragaszkodni a fizikai teljesítményhez, vagy ahhoz, hogy mennyire jól néznek ki az ászanáink. Sohase hasonlítsuk magunkat senki máshoz, mert ez az ambíció és versengés még egy réteg feltételekhez kötöttséget fog létrehozni a testünkben. A feszültség elengedése az a hozzáállás, mellyel az ászana-gyakorlást végezni kell.
Az az elképzelés, hogy a személyiségjegyek, a múlt és a feltételekhez kötöttség a testi szövetekben tárolódik, furcsának tűnhet, de a pszichológusok már egy ideje elismerik ezt a jelenséget, Wilhelm Reich, Alexander Lowen és mások munkája által. Fontos azonban, hogy ne tekintsük az ászana-gyakorlást minden mentális zavar megoldásának. Az ászana csak könnyíteni tud rajtuk és a fizikai komponensüket tudja eltávolítani. Végső soron az ászana csak a pránájáma és a meditáció támogatásával lehet sikeres. A 3-46. szútrából egyértelmű, hogy Patandzsalít más is érdekelte, nem csak az ülőhelyzetek: „A test tökéletessége a szépség, erő, kecsesség és a gyémántkeménység.” Így a testnek is részt kell vennie az egész emberi lény evolúciójában; transzubsztanciálni kell."

2019. június 17., hétfő

Everness beszámoló 2. rész - transzlégzés

A hétvégi Everness fesztiválon megélt kalandjaink máésodik része következik: ezúttal sikerült szereznem egy jó képet az általam vezetett napforduló transzutazásról is, azt beillesztem ide. 
Amikor gyerekekkel vagyunk lent az Evernessen vagy bármilyen fesztiválon, akkor nem olyan könnyű megszervezni azt, hogy a programokra is eljussunk, amik érdekelnek bennünket. De azért sikerült eljutnom szombaton egy transzlégzésre Huszti Sanyihoz, mert ezt a gyakorlatot én is nagyon szeretem, és negyedévente igyekszem sort keríteni rá.

A transzlégzés alatt mindig remek zenészek szokták szolgáltatni a zenét, és ez külön élményt jelent. Elindultunk a légzéssel és a tánccal. Mivel én az első sorba kerültem, közvetlenül a zenészek elé, vigyáznom kellett, nehogy ráessek a hangszerekre, miközben táncolok, egyébként még vadabb pörgésekhez is lett volna kedvem.

A légzés megkezdése előtt gyógyítást kértem az ízületeimre, és gyógyerőt is. Az első kép, ami bejött, az szinte a legutóbbi Odinos utazás és szimbólum folytatása volt, melyben Idunn is megjelent az aranyalmáival, és ő tartotta fiatalon Asgard isteneit. Most azt éltem meg, hogy én vagyok Idunn, és jó érzés volt megtapasztalni ezt a tápláló, női minőséget. Én osztottam az aranyalmákat mindenkinek, az Ász isteneknek, a jelen lévő zenészeknek és transzolóknak, és minden szenvedő élőlénynek. Mohón falták az almákat, mivel azok a halhartatlanságot jelentették. Valahogy azt éreztem, hogy én vagyok a főnök Asgardban, mivel minden isten függőségben volt az almáktól, és féltek a haláltól.

A múltkori utazás után felmerült bennem a kérdés, hogy honnan szerzi Idunn az aranyalmákat, és hogyan pótolja, amikor az istenek megeszik őket. Most ebben a transzutazásban azt láttam, hogy a ládikában, amiben tartottam az almákat, reggelre mindig újak lettek. A holdfény is növelte az almák mennyiségét, és egy fám is volt, amelyről leszakíthattam őket. Így mindenkit megetettem a finom almákkal, és két újabb szimbólumot is kaptam Odintól. Az egyik az Aranyalma szimbólum volt, mely egy almához hasonló tórusz alakjával rendelkezik, alul és felül egy-egy háromszöggel. Ez a szimbólum a köldökcsakrámban jelent meg, vörös háttérben arany színnel. A második szimbólum közvetlenül utána érkezett, és Ízisz/Hathor fejdíszéhez volt hasonló. Egy négyzeten egy nagy fekvő félhold volt, benne pedig a Napkorong nyugodott. Ez a szimbólum több egyiptomi istenség fejét is díszíti. A szimbólum a fejtetőmön jelent meg, de még rá kell majd utazni, hogy pontosabban megértsem a jelentőségét.

Ekkor még mindig álltunk, és Sanyi azt mondta, hogy lélegezzünk a hasunkba. Én a köldökcsakrám körül kezdtem melegséget érezni, ami valahogy az előző két szimbólumhoz is kapcsolódott. Igyekeztem arra koncentrálni, hogy a tűzelem minél jobban áradjon szét a testemben, és izzítsa át. El is kezdett melegedni a testem, de még sokkal több tüzet is el bírtam volna viselni. Arra vágytam, hogy parázson lépkedjek, parazsat egyek és tűztenger vegyen körül, eközben minden félelmem megszűnt a tűzelemtől.

Az utazás lefelé folytatódott, a Földanya szíve felé. Ekkor már a transz közben is Sanyi utasítására leereszkedtünk a talajra, és én először sarat és drágaköveket hoztam fel a Földanya szívéből, majd megjelent előttem az új kristálykoponyám, mely még úton van felém, mert nemrég rendeltem meg az Ebayen. A koponya belsejében nagyon kellemes fények és nyugalom uralkodtak, majd intenzívebbé vált a zöld szín, és az az instrukció jött, hogy a következő kristálykoponyámnak zöldnek kell lennie, és Tibetből kell érkeznie.

Ahogy lefelé haladtam a Föld alatt, volt egy kellemes föld alatti tenger, szellőkkel, majd mentünk tovább a Földanya szíve felé, mely szintén egy nagyon kellemes, mindent magába fogadó, süppedős narancssárga energiával teli hely, mintha párnákból lenne. Utána valahogy egy nagy bogár is kezdett körvonalazódni, ez valamiféle betegségenergia lehetett, vagy az előző életeimben nem megfelelő tudatossággal megélt halálokaim összessége. A bogár zöldesfekete fényben csillogott, és mintha még valamilyen írásjelek is lettek volna a hasán. Nem volt támadó vagy félelmetes, inkább valami, ami kíváncsiságot ébreszt az emberben. Az erőállataimmal megfordítottuk, és vizsgálgattuk. Szarvasbogárra vagy talán szkarabeuszra emlékeztetett. Azt a tanítást szűrtem le belőle, hogy a betegség és szenvedés okait nem kerülni kell, vagy lenyomni a tudatalattiba, hanem figyelmesen megvizsgálni, hogy megértsük, mit tud tanítani nekünk.

Nagyon gyorsan elröppent a másfél óra, hirtelen vége lett a zenének. Én még hiányoltam egy kicsit a handpan-es levezetést, de már kezdődött a következő program a sátorban, ami Varga Zsolti új együttesének a koncertje volt, nekem pedig mennem kellett a család után. Szombat estére vihart is jósoltak, úgyhogy igyekeztünk megerősíteni a sátrat, és az eső kezdetekor bevackoltuk magunkat. Igen ám, de ez igazi felhőszakadás volt, és a sátrunk már kezdett átázni. Szerencsére hoztunk egy takarófóliát, és azt felhúztuk a sátrunk tetejére. Az esővíz így elkerült minket, de viszont amikor elállt az eső, akkor le kellett venni a fóliát, mert feltámadt a szél és nagyon csapkodta. Az éjszaka további részében már nem az eső jelentette a fő problémát, hanem a Nadi Flow sátorban zajló buli, ami közvetlenül a kijelölt kemping rész kerítése mögött volt. Meglehetősen gagyi zenéket nyomtak és meglehetősen nagy hangerőn, és még éjfélkor is alig akartak leállni, hiába ment át Orsi kérni hogy halkítsák le. Végül csak elhalkult minden és belealudtunk az éjszakába.