2015. január 31., szombat

Csakórászana

Újabb részlet az Ashtanga-könyvből:

Csakórászana
Dristi: pádajóragrai (lábujjakra)

A csakórászana a második fő rész második póza, és itt már a csípőnyitás mellett a kartámasz is megjelenik. A lábnak stabilan a nyak mögött kell maradnia nem csak az előző pózban, amikor a törzset hátrafeszítjük, hanem ebben is, amikor megemeljük, és így a törsz némileg előredől. Ha a lábunk nem marad stabilan a nyakunk mögött, akkor nem tudjuk biztonsággal végrehajtani a további három láb-a-nyak-mögötti pózt. Ugyanez a kiemelés megjelenik az ékapáda-sírsászana C-ben is, annyi különbséggel, hogy ott a kinyújtott lábat csak vízszintesig kell emelni, a csakórászanánál viszont megpróbáljuk az állunkig emelni a lábunkat. Ugyanez a testhelyzet már a kasjapászanánál is megjelenik a hátravinyásza közben, illetve a következő három pózban is ugyanígy megemeljük magunkat, mielőtt hátraugranánk.

Vinyásza számolás

Szapta: Belégzésre ugorjunk előre úgy, mint az előző póznál, vagyis a jobb lábunkat a jobb karunkon kívül hozzuk előre, mintha tittbhászanában lenne. A nagyon kivételes csípőmobilitással rendelkezők a kéz segítsége nélkül is be tudják lendíteni a lábunkat a nyakuk mögé, de ha mi nem rendelkezünk ezzel a képességgel, nem kell kétségbe esni. Kilégzésre húzzuk be a jobb lábszárunkat a tarkó mögé a bal kezünkkel, a jobb vállat kidugva a térdhajlat alatt. Emlékezzünk rá, hogy a láb-a-nyak-mögötti pózok esetében a lábszárat minél lejjebb kell húzni a hátunkon, a gerinc háti szakaszáig is, ha tudjuk. Ezzel egyrészt tehermentesítjük az érzékeny nyaki gerinc-szakaszt, másrészt előkészítjük a negyedik sorozat pózait, a buddhászanát és a kapilászanát, ahol a lábszárnak a hónaljak vonala alá kell kerülnie.

Astau: Belégzésre emeljük ki magunkat a két tenyéren úgy, hogy az ujjak előre nézzenek és a tenyerek vállszélességben legyenek a talajon. Ideális esetben annyira előre tudjuk tolni a medencét, hogy a karok függőleges helyzetbe kerülnek. A kinyújtott bal lábat emeljük fel a levegőbe úgy, hogy a lábszárunk az állunkhoz érjen. A lábfej spiccel, és a tekintetünket a lábujjakra emelve végezzünk öt mély légzést, és mg egy kilégzést.

Nava: Belégzésre engedjük egy kicsit lejjebb a lábunkat, és vigyük hátrébb a medencét, felkészülve a hátraugrásra.

Dasa: Kilégzésre ugorjunk hátra csaturanga-dandászanába, menet közben a jobb lábunkat kiakasztva a tarkó mögül, és a bal mellé zárva. Megfelelő végrehajtás esetén a két láb egyszerre ér a talajra a csaturanga-dandászanában.

Ékádasa: Belégzésre felfelé néző kutya.
Dvádasa: Kilégzésre lefelé néző kutya.
Trajódasa-astadasa: Ismételjük meg ugyanezeket a vinyászákat a bal oldalra is.

2015. január 30., péntek

Mi teszi boldoggá a férfiakat?

A Harvard egyetem 1938-ban kezdte el követni 268 férfi hallgatója életútját, azt vizsgálva, hogy melyek azok a  tényezők amelyek hozzájárulnak a boldogságukhoz, és melyek azok, amik akadályozzák. Na persze nem kell ehhez nagy kutatás, mert körülbelül arra jutottak, amit eddig is tudtunk: a szerelem és a szeretet boldoggá tesz, az alkohol és a stressz pedig nyomorulttá. A 75n éve folyó kutatás eredményeit nemrég tették közzé a Triumphs of Experience ("A megtapasztalás győzelmei") című könyvben. Röviden a könyv előszavából:

"Agy olyan korban, amikor sok ember a világon a tizedik X-ét is megéri, az eddigi leghosszabb időtartamú tanulmány az emberi fejlődésről örömhírrel szolgál az időskorral kapcsolatban: az életünk tovább fejlődik idősebb korban, és gyakran örömtelibb, mint előtte. Az 1938-ban megkezdett Grant Study of Adult Development több, mint 200 ember fizikai és érzelmi egészségét térképezte fel, egyetemista koruktól kezdve. A már klasszikusnak számító "Adaptation to Life" tanulmány 55 éves korukig követte az életüket, és segített a felnőtté válás folyamatának megértésében. Most George Vaillant tovább követi az életüket a kilencvenes éveikig, először dokumentálva azt, hogy milyen érzés tovább virágozni a visszavonulás megszokott ideje után. A férfiak életének minden aspektusát (kapcsolatok, politika, vallás, túlélés, és alkohol-fogyasztás, amely a kutatás szerint a vizsgált alanyok egészségének és boldogságának legnagyobb pusztítója) vizsgáló "Triumphs of Experience" tanulmány számos meglepő eredményt közöl. Például, azok, akiknek jól alakul az öregkoruk, nem biztos, hogy jó volt a középkoruk, és fordítva. Míg a tanulmány alátámasztja, hogy a hátrányos gyermekkorból fel lehet épülni, a boldog gyermekkor emlékei egész életre szóló boldogság forrásai. A házasságok sokkal boldogabbak 70 éves kor után, és 80 éves kor felett a genetika sokkal kevésbé befolyásolja az öregedést, mint az 50 éves kor előtt kialakított szokások. Úgy néz ki tehát, hogy méltósággal és életerősen megöregedni sokkal inkább tőlünk függ, mint a génállományunktól."

Mielőtt tovább vizsgáljuk a tanulmányt, hadd szúrjam közbe a reklámot: most kell elkezdeni jógázni, hogy öregkorunkban boldogok és egészségesek lehessünk! Akkor sem lesz késő, de most még sokkal többet tehetünk az egészégünk és életörömünk megőrzése és az öregkori leépülés meglőzése érdekében. Ja és hadd szúrjam közbe azt is, hogy Colin Campbell szinte minden öregkori krónikus betegség kialakulását az álatti fehérje fogyasztásával hozza összefüggésbe a Kína-tanulmányban, vagyis ha mellette még vegánok is leszünk, akkor végképp királyi öregkorunk lesz!

De akkor most vissza a tanulmányhoz: az egyik tényező, amit kiemel: az alkoholfogyasztás és a dohányzás, amelyeket a legtöbb résztvevő az egészsége és boldogsága legfőbb ellenségének tartott. A legtöbb válás oka az alkoholizmus volt, valamint a neurózis és depresszió kialakulásában is erős szerepet játszott. Hurrá, én sohasem hódoltam egyik szenvedélynek sem!

A másik érdekes eredmény a kapcsolatok melegsége és az anyagi, illetve karrierbeli sikerek közötti összefüggés volt. Vagyis a szerető család sokkal jobban motiválja a férfit a nagyobb teljesítményre a munka terén, mint egy egyedülálló férfit a karrier által elérhető befolyás vagy anyagi javak. A szeretet erős mozgatórugó!

A másik érdekes eredmény, ami szintén azt támasztja alá, hogy a sikeres férfi mögött mindig egy erős és törődő nő áll (vagy kettő), az anya szerepe. Azok a férfiak, akik sok szeretetet kaptak az anyjuktól, sokkal sikeresebbek lettek az életükben, mint azok, akik úgy érzeték, hogy nem kaptak elegendő szeretetet és gondoskodást. ugyanakkor az apa szerepével kapcsolatban nem mutattak ki ilyen összefüggést. 

A 75 évig tartó, és több, mint 20 milló dollárba kerülő tanulmány végkövetkeztetése: A boldogság az, ha szerethetsz, és ha szeretnek! Én a feléért is megmondtam volna :-) Mondjuk az egy érdekes kérdés, hogy miért nem vizsgálták meg a nők boldogságában szerepet játszó tényezőket. Lehet, hogy azért, mert ahhoz nem lett volna elegendő 75 év és 20 millió dollár? A viccet félretéve, ha egy kicsit többet foglalkozunk egymással, és megtanulunk szeretetet adni és elfogadni, akkor az életünk sokkal boldogabb lesz.

2015. január 29., csütörtök

Az ászana-gyakorlás a pránájáma alapja

Újabb részlet Gregor Maehle Pránájáma-könyvéből:

"Általános ászana-gyakorlás

A klasszikus meditációs pózokon és a fordított pózokon kívül az általános ászana-gyakorlásunknak is fontos szerepe van a pránájámában. Általában véve, minél fejlettebb az ászana-gyakorlásunk, annál gyorsabban fogunk fejlődni a pránájámában is. Egy haladó ászana-gyakorló, aki napi két órát gyakorol, képes lesz gyorsan fejlődni a pránájámában, mágis keresztül kell mennie a pránájáma folyamatán, mivel annak hasznát nem kaphatja meg csupán az ászana-gyakorlás által, bármennyire fejlett is legyen az.

A kevésbé fejlett ászana-gyakorlással rendelkező jógi lassabban fog fejlődni a pránájámában, de azért fejlődni fog. Elengedhetetlen az ászana és a pránájáma napi szintű gyakorlása, máskülönben a pránájáma által elért eredmények nem maradnak meg, hanem elvesznek. Mint a legtöbb információ ebben a könyvben, ez a szabály is a pránájámára, mint spirituális gyakorlatra van kihegyezve, és nem az egyszerű terápiás célzatú pránájámára, amire nem vonatkozik. Egyes jógik beszélnek a pránikus nyomásról, ami a gyakorláson keresztül felépül, és egyszerűen elszökik, mint a folyadék a nyitott szelepen keresztül, ha a gyakorlást megszakítjuk.

Azok a jóga-írások, amelyek az ászana mesteri elsajátítását a pránájáma előfeltételének tekintik, a pránájáma intenzív formájára utalnak. Például a Hatha-jóga Pradípiká vagy a Gheranda-szamhitá a 48 másodperces kumbhakát tekinti alsóbbrendűnek. Ez azért van, mert ezek a szövegek csak a gyakorlók kisebb, haladó részéhez szólnak, akik készen álltak arra, hogy mindent eldobjanak a jóga kedvéért, és egész nap gyakoroljanak. Mindkét szöveg azt javasolja, hogy napi 4-5 órát gyakoroljunk. Ennek a tanácsnak a követése és a pránájáma megkezdése 48 másodperces kumbhakával azok számára lehetséges, akik nagyon fejlett ászana-gyakorlással rendelkeznek, míg mindenki más számára teljesen őrültség lenne. Ennek ellenére, mág azok számára sem jó ötlet ekkora terheléssel kezdeni, akik nagyon fejlettek a láb-a-nyak-mögötti pózokban, a hátrahajlításokban, kartámaszokban és extrém csípőnyitásokban. Sokkal jobb, ha egy kényelmes ütemezést választunk, és utána növeljük, miközben tapasztalttá válunk benne."

2015. január 28., szerda

Mérgező csütörtök - eddig tart a fogadalmad?

A szociális médiának köszönhetően manapság minden percek alatt elterjed világszerte, és sajnos ugyanúgy percek (vagy legkésőbb napok, hetek alatt) véget is ér. Ez persze nem újdonság, ahogy a közmondás is tartja: minden csoda három napig tart. Pontosabban brit tudósok szerint három hétig, ugyanis kiszámolták, hogy az év elején nagy bőszen megfogadott és a fészbukkon közzétett életmegújító fogadalmak java részét január 22-én fel is szokták adni az elkövetőik. El is nevezték ezt a napot "Toxic Thursday"-nek, azaz mérgező csütörtöknek.

A Yogamagazine.com-ban közzétett kutatást az Anamaya nevű okostelefon-applikáció hajtotta végre, ami egyébként egy meditációs alkalmazás, de közben a felhasználói életmódbeli döntéseit is nyomon követi. A legtöbb brit tehát január 22-én már fel is adja újévi fogadalmait. Sőt, 29 éves kor felett a legtöbben már nem is tesznek újévi fogadalmakat. És ami még érdekes volt, hogy a fogadalmakat tevők 47%-a úgy érezte, hogy túl sok időt tölt a közösségi médiával és az okostelefonjával. Ha ennek az időnek csak egy részét a családunkra, jógára vagy edzésre fordítanánk, szerintem jelentősen javulna az életminőségünk.

Vizsgáljuk meg, hogy mégis miért tesznek az emberek újévi fogadalmakat, és azután miért adják fel őket olyan könnyen? Nyilván azért fogadkozunk év végén, hogy megváltoztatjuk az életünket, mert elegünk van abból, ahogy addig éltünk, és változtatni szeretnénk. Olyan lépéseken törjük a fejünket, amik megvalósítására megvan az elvi lehetőségünk, és úgy érezzük, hogy jelentősen javítaná az életminőségünket, ha sikerülne tartóssá tenni ezeket a változásokat. 

Jellegzetes módon a legtöbb újévi fogadalom az étkezéssel és az edzéssel kapcsolatok, következésképpen sok ember nem elégedett azzal, ahogyan étkezik és amennyit mozog. Persze emellett sokan megfogadják a különböző függőségeik feladását, ami nem csak a dohányzást vagy alkoholt, hanem akár a fészbuk-függőséget, játékszenvedélyt vagy éppen a flörtölést is jelentheti.

Mindez szép és jó, de miért is adjuk fel ilyen könnyen azt, amit már egyszer eldöntöttünk?  Valószínűleg azért, mert a szokás erős hatalommal bír, és ha nem sikerült például a kajafüggőségünket vagy a lustaságunkat valami jobbal helyettesíteni, akkor könnyen visszatérünk a megszokott életmódra. Az étkezésben véghezvitt reformok akkor tudnak tartósak maradni, ha nem túlzottan extrémek, és az új étrendünket hosszú távon is kielégítőbbnek találjuk, mint a régi ízeket. Így nem lesz hiányérzetünk, és lelkesen kísérletezünk az új étrendünk különböző, ezidáig ismeretlen összetevőivel. Szerencsére ma már nem az a helyzet, mint az egyszeri parasztlegény esetében, aki vagy azt választhatta, hogy szalonnát eszik hagymával, vagy csak a hagymát önmagában. 

Mindig sokat segít, ha az életmódváltozással együtt a környezetünket, vagy legalábbis a bennünket körbevevő embereket is megváltoztatjuk olyanokra, akik támogatják a döntésünket, és ők is aszerint élnek. Ha továbbra is a kocsmába járunk az alkoholista cimborák közé, akkor nem fog sokáig tartani, mire újra rávesznek az ivászatra. 

A sporttal is ugyanez a helyzet. Nem elég lelkesen nekikezdeni, ésszel is kell csinálni. Ha elkezdenek mutatkozni az eredmények, akár az egészségünkben, akár az alakunkban, az mér erős motiváció lehet, hát még ha a barátaink is motiválnak és velünk együtt edzenek. Az életmódváltozás mindig akkor lesz tartós, ha az alapjában fekvő értékrendet is megváltoztattuk, és a számunkra mások lesznek már az értékek és célok, mint amik azelőtt voltak.

Az akaraterő és a kitartás persze fránya dolgok, és ha egyszer elveszítettük őket, akkor sok-sok kudarcon és újrakezdésen keresztül tudjuk csak visszaszerezni. Ezek nélkül pedig nem számíthatunk sikerre. Ki kell tűzni a célt, feltérképezni a hozzá vezető lépéseket, és onnantól kezdve, hogy elindultunk, nem szabad levenni a szemünket a célról. Ha pedig elértük, akkor további célokat kell kitűzni. Bármennyi eltérítő tényező is van jelen, mindegyiket ki kell cselezni, és vissza kell térni az eredeti elhatározásunkhoz, amit jól megfontoltunk és eltökéltünk, hogy meg fogjuk valósítani. 

Így lehet elkerülni a mérgező csütörtököt, és legalább január végéig kitartani :-) Remélem, mindenki jól halad a 30 napos challengekkel, és ha megvagytok vele, akkor nem ültök le ölbe tett kézzel, hanem új célokat tűztök ki, amelyek felé rendületlenül haladhattok. 

2015. január 27., kedd

A fordított pózok jelentősége

Újabb részlet Gregor Maehle Pránájáma-könyvéből:

"A fordított pózok jelentősége

Egy fontos adalék a pránájámához a viparíta-karaní múdrá, amelynek elnevezését 'fordított-cselekvés-pecsétnek” lehetne fordítani. A viparíta-karaní azt jelenti, hogy a testünket minden nap huzamosabb időre megfordítjuk. Ez egy elv, nem pedig a póz neve. Nincs olyan póz, aminek a neve viparíta-karaní-ászana lenne. Megfordíthatjuk a testünket egy módosított gyertyapózban, gyertyában vagy fejállásban, és a hatékonyság pontosan eben a sorrendben fog emelkedni. Egyes iskolák csak a fejállást (sírsászana) fogadják el viparíta-karaní gyanánt, mert az a leghatékonyabb és erőteljesebb formája. A viparíta-karaní jelentősége a koponyaüreg középpontjának szerepében rejlik. Ez a terület a lágy szájpadlás fölött magába foglalja a talamuszt, a hipotalamuszt, az agyalapi és tobozmirigyet, amelyek mind a harmadik agykamra területe körül koncentrálódnak, és a jógában a Hold-prána központjának, vagy egyszerűen a Holdnak nevezik. Úgy tartják, hogy amritát áraszt, a halhatatlanság nektárját, de jegyezzük meg, hogy az amrita semmi más, mint a prána másik neve. A köldök területére helyezik a Nap-prána központját, vagy egyszerűen a Napot, amely az emésztési tüzet is képviseli. Normális testhelyzet esetén az amrita lefelé halad és elégeti a Nap. Ha a testünket minden nap hosszabb ideig fordított pózba helyezzük, akkor az amrita megmarad, illetve a mozgása megakadályozódik. Ezt egészen az amrita sziddhiig lehet fokozni, amikor az amritát tartósan meg tudjuk őrizni, és többé nem csöpög bele a tűzbe. Ez az állapot nagyon fontos a pránájáma és a magasabb ágak fejlesztéséhez, mivel automatikusan elősegíti az érzékszervek befelé történő fókuszálását.

Ahhoz, hogy ezt az állapotot elérhessük, először le kell lassítani a légzésünket a fordított pózokban, amennyire lehetséges. T. Krishnamacharya azt tartotta ideálisnak, ha percenként kétszer veszünk levegőt a fejeállásban. A légzésünket fokozatosan lassítsuk le, ne hirtelen. A fordított pózokban először megemelkedik a vérnyomás, hogy utána ismét visszaessen néhány perc után. Ha magas a vérnyomásunk, akkor lépéseket kell tennünk a csökkentése érdekében, mielőtt a fordított pózokon dolgoznánk. Ha elértük a nagyon alacsony légzésütemet a fordított pózban, akkor tartsuk ki fokozatosan több légzésig, esetleg néhány naponta egy légzésnyit hozzáadva. Legyünk érzékenyek, és hagyjuk abba a hozzáadást, mielőtt a kellemetlen tünetek jelentkeznek. Ha olyan tüneteket tapasztalunk, mint a fejfájás, ingerültség, nyakfájdalom, fülfájás, fülzúgás, nyomás a fejben vagy szédülés, akkor ne növeljük a pózban eltöltött időt, amíg meg nem erősítettük. Bizonyos esetekben csökkenteni is kell a fordított pózban töltött időt. Kérjük egy képesített tanár tanácsát.

Annak mértékét, hogy mennyire gyorsan növelhetjük a fordított pózban töltött időt, az életkorunk és általános állapotunk határozza meg. Ha fiatalok és atletikusak vagyunk, valamint az egészségünk kifogástalan, akkor egészen gyorsan is növelhetjük, míg egy idősebb személy bizonyos krónikus egészségügyi panaszokkal csak nagyon-nagyon lassan tegye meg. Egyes tanárok azon a véleményen vannak, hogy az 50 fölöttieknek nem szabad belekezdeniük a hosszan kitartott fordított pózokba."

2015. január 26., hétfő

Live. Die. Repeat...

Tegnap ez a felirat volt az egyik lány pólóján a jógaórán. Most, hogy utólag utánanéztem, ez a "Holnap határán" című sci-fi jelmondata volt, de ez most mellékes. Amikor láttam a feliratot, nekem egyből az jutott eszembe, hogy elég jól összefoglalja a lényeget. Megszületünk a karmánktól vezérelve, egész életükben küzdünk az álmaikért, a céljainkért, és végül meghalunk, majd kapunk egy újabb lehetőséget, és kezdhetjük az egészet elölről.

Ha szerencsénk van, vagy inkább mondjuk úgy, hogy értelmesen kihasználtuk az életünket, akkor persze nem elölről kezdjük, hanem ott folytatjuk, ahol abbahagytuk. Legalábbis a jóga filozófiája szerint az újraszületésnek, és az anyagi tevékenységekhez való ragaszkodásnak a fő oka a tudatlanság. Ugyanakkor ez a szenvedés gyökere is. Tehát, ha tudásra teszünk szert az önvalóról, akkor csökkentjük a tudatlanságot, és ez a tudás összegződik életről életre, és egyszer elvezet a megvilágosodott állapothoz. 

Persze nem mindegy, hogy a tanulás közben hogyan cselekszünk, mert ha negatív karmát gyűjtünk, vagyis vétünk az Univerzum törvényei ellen, annak nem csak szenvedés a következménye, hanem a tudatlanság növekedése is. Éppen ezért a jógi igyekszik jámboran cselekedni és minél kevesebb fájdalmat okozni másoknak. "A jövőbeni szenvedés elkerülendő" - írja Patandzsali, és ezzel arra utal, hogy ha a jelenben szenvedést okozunk másoknak, akkor azt visszakapjuk a karma törvénye alapján. A szenvedés pedig megnehezíti az elme koncentrálását.

A tanulási folyamat persze sokféle lehet, és azt se feledjük el, hogy a múltunkon már nem tudunk változtatni, valamennyi szenvedéssel mindenkinek szembe kell néznie a jövőben. persze nem mindegy, hogy csak frusztrálódunk a szenvedés miatt, vagy padig tanulunk belőle. A fájdalom iránti közömbösséget ki lehet fejleszteni, hiszen a fájdalom csupán egy mentális jelenség. Nem hiába végzett számos jógi olyan sanyarú lemondásokat, ami megerősítette a testét és az elméjét, és így még akkor is képes volt meditálni, amikor intenzív fájdalmat élt át. 

Én egyelőre az Eat Sleep Train Repeat rutinban vagyok benne, persze közben azért történik tanulás is, meg jóga-gyakorlás is. Az edzés és maga a jóga-gyakorlás is egy módja annak, hogy megtanuljuk legyőzni a fájdalmat, a lustaságot, az akadályozó tényezőket, és  megtanuljuk, hogy  köztünk és a céljaink között csak az általunk gyártott kifogások vannak, amelyeket türelemmel, kitartással és folyamatos erőfeszítéssel tudunk legyőzni.

A renikarnáció gondolata voltaképpen minden vallási és sprituális hagyományban megtalálható, hiszen csak így lehet összeegyeztetni az örök lélek és az átmeneti test elvét. A reinkarnáció liberális, hiszen ha valamit nem sikerült megtanulnod, akkor mindig kapsz egy újabb lehetőséget. Ha pedig elkezdtél valamihez ragaszkodni, akkor visszatérsz hozzá, és egy újabb minőségben tapasztalhatod meg, mindaddig, amíg a tapasztalás el nem juttat a megvilágosodásig.

Amikor megismertem a Krisna-tudatot, akkor egyértelmű válaszokat kaptam (amit talán minden vallás hasonlóan ígér): a lét az anyagi világba szenvedés, ezért ki kell szabadulni belőle, ezt pedig csak akkor tudod megtenni egy élet alatt, ha meghódolsz Krisnának, és minden anyagi vágyadat feladod. Nos, én megpróbáltam, de húsz év alatt valahogy nem sikerült, ezért úgy néz ki, hogy hosszabb tanulási folyamat vár rám. Live, Die, Repeat.

Persze azért nem árt élni is a kettő között, vagyis nem elég megszületni és meghalni, azt minden élőlény, még a legparányibb egysejtű papucsállatka is meg tudja tenni, illetve megtörténik vele. De az a nem mindegy, hogy a kettő között mit csinálunk. Mennyire vagyunk jelen a MOST-ban, mennyire tanulunk, tapasztalunk, hogyan fejlődik az énképünk és a világképünk. Sok kezdő spiritualista kettősségekben gondolkodik, és különválasztja az anyagi dolgokat a spirituálisaktól, az előbbieket elutasítva. De van, amikor éppen az anyagi dolgok, kihívások, élethelyzetek szükségesek ahhoz, hogy megérjünk, megtanuljunk felelősséget vállalni és vállalni a tetteink következményét. 

A tett nélküliség, a cselekvésmentesség jógája csak azoknál működik, akik már mélyen gyökereznek az önvalóban, és megtapasztalták önnön természetüket, mint a Látó. De még ők sem kötelesek lemondani a tettekről, hiszen tudásuk birtokában nem kötik meg őket a tetteik következményei, és a szívük mentes a ragaszkodástól. Ezért mondja Krisna, hogy ha megtanulunk kötelességből cselekedni, akkor meg fogunk szabadulni a félelemtől, és így már a Live-Die-Repeat körforgása nem is olyan félelmetes kaland.  

2015. január 25., vasárnap

A csakórászana mitológiája

Újabb részlet az Ashtanga-könyvből:

(A kasjapászana leírásának befejezése)

Aktív elengedés technikája

A póz felvételéhez hátrafelé toljuk a jobb lábunkat a törzs kiegyenesítése által, illetve a bal lábat is lefelé toljuk a talajba. Mivel egy hanyatt fekvésben végzett pózról van szó, nem kell egyensúlyozni, hiszen a föld kioltja azokat az erőhatásokat, amelyeket a helyzet felvétele érdekében aktiváltunk. Természetesen a nyugalmi ponton túl már nem kell folytatni a jobb láb és a törzs, illetve a bal láb hátrafeszítését. A láb-a-nyak-mögötti pózokban a törzs hátrafeszítése és a láb nekifeszítése a nyaknak is ellentétes erőhatás. Ebben az esetben a láb könnyebben a nyakunk mögött marad, mert odaszoprítjuk a földhöz, és a gravitáció is segíti a láb helyben maradását.

Rávezető változatok

Ha a láb ebben a pozícióban sem marad a tarkó mögött, akkor fogjuk meg a bal kezünkkel a lábfejünket, és tartsuk. Természetesen a csípő megfelelő nyitását a második sorozat ékapáda-sírsászana pózaival és az azokhoz végzett rávezető pózokkal kell biztosítani. Így a harmadik sorozatban már könnyebben végre tudjuk hajtani a láb-a-nyak-mögötti pózokat.

Egészségügyi hatások: A póz erősíti a gerincfeszítő izmokat, a csuklyásizmot, mobilizálja a csípőízületet, és masszírozza a hasi szerveket. Stimulálja a gerincoszlopból kilépő idegdúcokat.

Ellenjavallatok: hamstring- vagy térdsérülés, nyaki vagy deréktáji gerincpanaszok.


Csakórászana (fogolymadár-póz)


A csakóra egy mitológiai fogolymadár, amely a hold sugaraival táplálkozik. A csakóra madár szerelme a Hold, ezért éjszaka mindig a holdban gyönyörködik és utána sír, mivel soha nem érheti el. A bhakti-hagyományban a csakóra madár a lélek szerelmét képviseli Isten iránt, és a szomorúságnak azt az eksztatikus érzését, hogy soha nem érheti el a szerelme tárgyát. A csakóra minden más táplálékot elutasít, és nem érdekli semmi más, csak a Hold. Ugyanígy a bhakta érdeklődésének kizárólagos tárgya Krisna, vagy Isten általa választott formája, az ísta-dévata. A csakóra madár az elmét is jelképezi, amely a meditáció tárgyára összpontosul. A Hold a meditáció tárgya, az egy pontra kihegyezett (ékágra) elme pedig a csakóra madár.

2015. január 24., szombat

Kasjapászana

Újabb részlet az Ashtanga-könyvből:

Kasjapászana (Kasjapa bölcs póza)
Dristi: Bhrúmadhja (harmadik szem)

Összefoglalás

A kasjapászanával megkezdődik az ékapáda-sírsászanán alapuló fő rész a harmadik sorozatban. Egészen a dúrvászászanáig bezárólag az egyik lábunk a nyakunk mögött lesz, miközben a testünket különböző helyzetekbe hozzuk. Ezek a pózok a második sorozat ékapáda-sírsászana-sorozatának továbbfejlesztett, nehezített módozatai. Az első pózban, a kasjapászanában a jobb lábunkat a nyakunkba tesszük, majd hanyatt fekszünk. Ez erőteljesebb csípőnyitó hatást eredményez, mint amikor ülve vagy előrehajolva végezzük ugyanezt a pózt. A láb nyak mögé rakása az egótól való megszabadulást szimbolizálja, és a különböző személyiségek, akikről a pózokat elnevezték, mindannyian az egó valamilyen aspektusának megsemmisülését képviselik. Kasjapa például példamutató ősnemzőként jámbor élőlényekkel akarta benépesíteni a földet, de mivel engedett Diti csábításának, és kedvezőtlen időben nemzett utódot, a két legnagyobb démon született meg a gyermekeként, akik az egó sötét aspektusát és annak erejét képviselték. Hiranjakasiput és Hiranjáksát végül az Úr Visnu ölte meg Naraszimha és Varáha avatára formájában, és így megszabadította őket az egójuktól, miután visszanyerték spirituális azonosságukat.

Vinyásza számolás

Szapta: Belégzésre ugorjunk előre lefelé néző kutyapózból, úgy, hogy a jobb lábunk egyből a jobb karunkra érkezzen, mint a tittibhászanában. Ugyanarra a belégzésre helyezzük a jobb lábunkat a tarkónk mögé, majd a tenyereket imatartásba helyezve emeljük a tekintetünket a harmadik szemre. Ha minderre nem elég egy belégzés, akkor vegyünk plusz levegőket, miközben a lábunkat a tarkó mögé helyezzük.
Astau: Kilégzésre döntsük hátra a törzset, és hajtsuk végre a kasjapászanát öt légzésig. Igyekezzünk a tarkót, vállakat és a lapockákat hátratolni, valamint a bal térdhajlatot is visszanyomni a talajra. A bal lábfej spiccel. A jobb térd és a lábszár is ideális esetben a talajhoz ér. Ha a lábszár nem marad a tarkó mögött segítség nélkül, akkor a bal kezünkkel húzzuk hátrafelé.
Nava: Belégzésre egyenesedjünk fel, a lábunkat még mindig a tarkó mögött tartva. Lélegezzünk ki ugyanebben az ülőhelyzetben.
Dasa: Belégzésre emeljük ki magunkat a két tenyerünkön, a bal lábszárat az állunkhoz közelítve. Ez a póz az ékapáda-sírsászana C-re hasonlít, bár ott a lábat csak vízszintesig emeljük. Itt a lábat maximális mértékben megemeljük, és a csípőt előretoljuk, hogy lendületet vegyünk a hátraugráshoz. A póznak ez a verziója megegyezik a következő pózzal, a csakórászanával, de itt csak tranzíciós célra használjuk.
Ékádasa: Kilégzésre lendítsük hátra a kezeink között a bal lábat, majd ahogy a törzsünk a víz szintes helyzethez közeledik, akasszuk ki a jobb lábat is, és zárjuk a bal mellé. Így csaturanga-dandászanába érkezünk.
Dvádasa: Belégzésre felfelé néző kutya.
Trajódasa: Kilégzésre lefelé néző kutya.

Csaturdasa-vimsatihi: Ismételjük meg ugyanezeket a vinyászákat a bal oldalra is.

2015. január 23., péntek

Squat Challenge - formás comb és kerek popsi 30 nap alatt!


Ahogy megjött a január, ismét beindultak a harminc napos kihívások, én is posztoltam egy alakformáló kihívást, igaz abban nem volt edzésterv, illetve az Atmában 30 napos jóga-kihívást is tartottunk. Emellett ugye volt a Warrior Workout, nem tudom, azt ki csinálta végig, de az már tényleg embert formálóra sikeredett. 

Az interneten és a közösségi oldalakon most éppen a plank challenge dúl, mindenki plankel eszeveszetten. A tucatnyi edző után, akik megírták, hogy ennek mennyire nincs értelme, nem kezdek én is hasonló litániába. Igenis van értelme, azok számára, akiknek még nincs meg az edzettségük ahhoz, hogy nehezebb has- és törzserősítő gyakorlatokkal töltsék el azt az öt percet. Vagyis ez a réteg bátran plankeljen, de tegye még hozzá ezt a kis guggoló-kihívást, amit ide leírok. 

Akinek az öt perc plank meg se kottyan, annak számára valóban nincs értelme foglalkozni vele. Aki pedig még a húsz másodpercet sem tudja kitartani egyenes derékkal és vízszintes medencével, az csak tönkre fogja tenni a derekát vele egy hónap alatt. De ha megy a plank, akkor javaslok egy brutálabb verziót, aminek RKC Plank a neve, és Pavel Tsatsulintől, a Kettlebell apostolától származik. A feladat az, hogy amikor felvesszed a plank pozíciót, akkor teljes erővel próbáljd meg a könyökeidet a lábujjak felé húzni, természetesen a hátsó mozgásláncra is ráfeszítve. Ilyenkor erőteljes, gyakorlatilag maximális izometrikus feszítést tudsz elérni, amiből húsz másodperc is nagyon brutál. Ha nem megy egyben, akkor a táblázatban megadott időtartam alatt minél többször feszíts rá a törzsizmokra, majd némileg lazítsd el. 

De most akkor vissza a guggolás-challenge-hez! Guggolni mindenki tud, legalábbis mindeni azt hiszi, hogy tud. Azért a biztonság kedvéért leírok néhány szabályt:

1. Állj csípőszélességű vagy kicsit szélesebb terpeszbe, a lábfejeket tarthadod párhuzamosan, vagy ki is fordítohatod maximum 45 fokban. A lényeg az, hogy a guggolás alatt végig maradjon lent a teljes talpad. 
2. Ha mobilitási gondjaid vannak, és nem megy a teljes talpas guggolás, akkor tegyél egy kis magasítást a sarkad alá.
3. Guggolj le teljes mélységig, vagyis a combod végig érjen a vádlidhoz. Ha a mozdulat alsó fázisában fájdalmat érzel a térdedben, akkor ne vidd végig, de legalább vízszintes combig ereszd le a medencédet.
4. Figyelj rá, hogy a mozdulat középső fázisában ne rogyjon befelé a térded! ha kell, ezt eleinte ellenőrizd a tükörben, vagy köss a két térded köré egy vékony gumiszalagot és a mozdulat alatt végig told kifelé.
5. A leereszkedésnél ne dőlj bele nagyon előre, inkább a kezeket vidd előre, és a szegycsontot emeld. 

A harminc napos challenge-ben egyszerűen a fenti képen látható másodperceknek megfelelő mennyiségű guggolást kell elvégezni, vagyis az ismétlésszámok a következők lesznek:

1. nap - 20; 2. nap - 20; 3. nap - 30
4. nap -  30; 5. nap - 40; 6. nap - pihenő;
7. nap - 45; 8. nap - 45; 9. nap - 60
10. nap -  6011. nap - 60; 12. nap - 90
13. nap - pihenő14. nap - 90; 15. nap - 90; 16. nap - 120
17. nap -  120; 18. nap - 150; 19. nap - pihenő;
20. nap - 150; 21. nap - 150; 22. nap - 180
23. nap -  18024. nap - 210; 25. nap - 210
26. nap - pihenő27. nap - 240; 28. nap - 240
29. nap - 270; 30. nap -  300

Hogyan hajtsd végre a guggolásokat:

1. Lehetőleg minél kevesebb idő alatt és minél kevesebb szériában, ha megy, akár egyben is letolhatod. Ha nem megy egyben, akkor 20-30 ismétlésenként pihenj minimális időt, majd folytasd.
2. Ha a saját testsúlyos guggolás nem tűnik elég nagy kihívásnak, akkor használj 10-20-30 kilós plusz súlyt, például pakolj tele egy hátizsákot könyvekkel, és vedd a hátadra. Túl sok súlyt nem érdemes használni, mert 300 guggolásnál már ennyit is meg fogsz érezni!
4. Akár egylábas guggolással és végigcsinálhatod a challenget, ha már megy egyben 10-20 darab belőle, de akkor dupla annyi ideig fog tartani. Egy perc alatt reálisan 30-40 guggolást lehet végrehajtani.

Ha letelt az egy hónap, akkor gyönyörködj az eredményben (ehhez persze nem elég edzeni, el kell kezdeni funkcionálisan étkezni, vagyis annyi kaját kell fogyasztani, és olyan összetételben, amire a szervezetednek szüksége van). A láb edzéséhez ez egy jó progresszió, ha elég intenzíven végzed a gyakorlatot, és nem pihengetsz közben, de persze ki kel egészíteni más edzéssel is, ha maximális és teljes körű eredményt akarsz. Kiegészítheted az RKC plankkel és más saját testsúlyos gyakorlatokkal is, és a lényeg, hogy az egy hónap leteltével se feledkezz meg a lábnapokról! Végzetül pedig egy kis motiváció, mert a lehetőség mindenkiben ott van, a kérdés csak az, hogy megragadod-e?

2015. január 22., csütörtök

Vírászana

Újabb részlet Gregor Maehle Pránájáma-könyvéből:

"Vírászana

A vírászana neve hőspózt jelent. Így ültek régen a harcosok. Kiváló bevezető póz, a gyakorlásunk rendszeres részévé kell tenni, mielőtt a meditációs pózok bármelyikét megpróbálnánk. Ha minden nap gyakoroljuk a vírászanát, akkor meghosszabbodik a négyfejű combizom, és minden más meditációs pózt könnyebben el tudunk sajátítani. Érdemes minden reggel tíz percet ülni vírászanában az általános ászana-gyakorlás előtt. Először hajtogassunk magunk alá pokrócot olyan vastagságban, hogy ne érezzünk semmi fájdalmat a térdünkben. Ahogy a combjaink lassan bemelegszenek és megnyúlnak, csökkentsük a magasítást, míg végül, esetleg évek múlva, a puszta földön ülve is meg tudjuk csinálni. Ez a padmászana ideális előkészítése.

Ha már leért a fenekünk a talajra, akkor átállhatunk valamelyik másik pózra. Ha tudunk ülni a vírászanában, akkor használjuk azt a pránájáma-gyakorlatokhoz mindaddig, amíg a földön ülve, magasítás nélkül nem megy. Ekkor váltsunk az ardha-sziddhászanára vagy a szvasztikászanára, majd a sziddhászanára, végül pedig a padmásznára.

A vírászana sokkal jobb, mint széken ülni, még akkor is, ha viszonylag magasra kell felpolcolni magunkat. Felfelé fordítjuk a talpainkat, és így a prána is természetesen áramlik felfelé, míg a széken ülve a gravitáció mindig lefelé húzza a pránát.

A vírászanában fontos, hogy a comb párhuzamos legyen, és ne forduljon ki. A lábfejeknek egyenesen hátrafelé kell mutatniuk, és nem kifelé, ahogy a gyerekek ülnek gyakran. Ezzel ugyanis biztosan tönkretesszük a térdeinket. A saroknak és a talpaknak felfelé kell mutatniuk, a lábujjaknak pedig hátrafelé. A lábfejeket tegyük szélesebbre a csípőnél, és hajtogassunk takarót a lábaink közé. Így, lassan csökkentve a takaró magasságát, fokozatosan leereszkedünk a lábaink közé.

Amennyire lehetséges, tartsuk meg a medence előrebillentett állapotát. Ezt ebben a pózban nehezebb megtenni, mint a többi meditációs pózban. Ez az a gyenge pont, ami miatt előfordulhat, hogy előregörnyedünk a vírászanában, és ezért kell idővel továbblépni a többi pózra. Csak a padmászana az, amiben erőfeszítés nélkül tudunk ülni három órát, úgy, hogy a gerincünk a támadni készülő kobra alakját veszi fel.

Vegyük figyelembe, hogy a szentírásokban az ászana-nevek nincsenek kőbe vésve. Nem volt olyan hagyomány, ami megőrizte volna az ászana-nevek pontosságát, olyan módon, ahogyan például egyes tradíciók pontosan megőrizték a Védákat, Upanisadokat, Jóga-szútrákat és a Brahma-szútrákat. India különböző iskolái különböző neveket használnak ugyanarra az ászanára. Például egyes iskolákban vadzsrászanának nevezik a padmászanát, a sziddhászanát vagy éppen a vírászanát. Az ászana-neveket nem tartották annyira fontosnak.

2015. január 21., szerda

Agresszív erő

Sokan tudják rólam, hogy nem tartom jónak a guru-fan club jelenséget. Természetesen tanulni kell valakitől, és lehetőleg hozzáértő, tapasztalt személytől, akár a jógáról, akár az edzésről van szó, akár ezek elméleti hátteréről. De én magam úgy érzem, hogy már túlléptem azon az életszakaszon, amikor egyik vagy másik jóga- vagy fitnesz guru "rajongója" leszek, és szándékosan használtam ezt a szót, és nem a tanítványt. Az emberek ugyanis bálványokat keresnek, akikért rajonghatnak, és közben elfeledkeznek arról, hogy önmagukba kell tekinteni, és a tanítást, mait kaptak, a saját személyiségükre kell igazítani. 

Egy szó, mint száz, a jógában Gregor Maehle az, akitől úgy érzem, a legtöbbet tanulhattam eddig, és akinek az álláspontját a legtöbb kérdésben el tudom fogadni. Érdekes módon, a guru-témával kapcsolatos álláspontja is közel áll a szívemhez. Erről bővebben a blogjában olvashattok. Amióta az utóbbi években intenzívebben foglalkozom az erőfejlesztő edzéssel is, az edzők között is keresgéltem olyanokat, akiknek a tapasztalatai, álláspontja segíthet a saját utam továbbfejlesztésében. Éppen a napokban botlottam bele egy amerikai Kettlebell-oktatóba, Mike Mahlerbe, akitől még úgy érzem, hogy a jövőben is sokat fogok tanulni.

És hogy miért is tetszik a hozzáállása? Kedzjük az elején: Mike vegán, ráadásul azelőtt lett az, mielőtt belekezdett az edzésbe. Vagyis egy remek példa arra, hogy türelemmel és kitartással igenis vegán étkezés mellett is lehet izomzatot és erőt építeni, amit ugye az itthoni edző barátaim általában kinevetnek vagy hevesen elleneznek. Én azonban úgy döntöttem, hogy megpróbálkozom vele, és egyelőre úgy érzem, jól haladok. A vegán erősportolók ellen általában az szokott lenni a kifogás, hogy kipattintják magukat vegyes étrenden, utána pedig átállnak vegánra, és örülnek, ha nem veszítenek izmot. 

Mike Mahler korombeli, azaz jó negyvenes, több, mint húsz éve vegán, 183 centi, 90 kiló. A kettlebell-technikákat még Paveltől tanulta, amikor még nem ismerte senki. A kettlebellt nem tekinti kizárólagosan üdvözítő eszköznek, sok saját testsúlyos gyakorlatot és olimpiai rudas emeléseket is alkalmaz. Talán csak azt sajnálom, hogy nem jógázik, de hát ne akarjunk mindent egyszerre, és ne akarjunk ugye tökéletes bálványokat faragni magunknak! Az én életemben a jóga egy fontos dolog, és azt is fontos kihívásnak tartom, hogy a jógát más mozgásformákkal össze tudjam egyeztetni, mind a magam életében, mind másokéban, akik hozzám fordulnak, mert mindkettő fontos, és a jóga meg az erőedzés nem helyettesíti egymást, hanem kiegészítik.

Mike az étkezésben sem képvisel olyan szélsőséges nézeteket, mint a nyersevők vagy a gyümölcsevők. Mindent eszik, amit én, és azokat kerüli, amiket én (glutén, szója, feldolgozott ételek stb). A fehérjeforrásokra odafigyel, különösen hüvelyeseket, olajos magokat, superfoodokat tol, sok nyers zöldséggel és gyümölccsel kiegészítve. Az étrendkiegészítőkkel is értelmesen foglalkozik, sőt, saját termékeket is kifejlesztett, illetve sokat foglalkozik a hormonháztartás optimailzálásával, amire szerintem rendkívül sok embernek szüksége lenne. 

Mike is a Harcosok étrendje szerint étkezik, azaz este viszi be a kalória java részét. Itt egy interjú az étkezéséről. Mike Mahler "agresszív erőedzésnek" nevezi rendszerét, mégpedig a következő értelemben:

"Hadd tisztázzam azt, hogy mit értek agresszió alatt. Számomra az agressziónak semmi köze az erőszakhoz. Nem szeretnék fájdalmat okozni semmilyen lénynek és senkinek sem ajánlanám az erőszakot. Az agresszivitás alatt azt értem, hogy legyünk proaktívak az életünkben. Kövessük a célunkat teljes intenzitással, mint egy harcos, aki nem fogadja el a vereséget. Agresszíven élni annyit tesz, mint jelen lenni a pillanatban és azonnal gondját viselni a dolgoknak. Agresszíven élni azt jelenti, hogy elégedettséget hoz az életünk, ahelyett, hogy mások életét élnénk a TV-n keresztül. Agresszíven élni azt jelenti, hogy megvan a bátorságunk kiállni amellett, amiben hiszünk."

Szerencsére Mike nem az az ember, aki csak a marketingdumát tolja, és mosolyogva zsebrevágja a 300 dollárt egy egynapos kurzusért. A honlapján nagyon sok hasznos információt megoszt, úgyhogy nem kizárt, hogy még az én blogomban is fel fognak tűnni részletek belőle, de az biztos, hogy én tüzetesen végig fogom tanulmányozni a cikkeit.

2015. január 20., kedd

Szvasztikászana

Újabb részlet Gregor Maehle Pránájáma-könyvéből:

"Szvasztikászana

Sajnos a modern időkben a szvasztikát a német nácizmus tette világhíressé. De ők hatalmasat tévedtek. A „szu-aszti-ka” azt jelenti, hogy „a jóság szimbóluma”. A nap életadó erejét és a földön uralkodó isteni törvényt szimbolizálja, melyet a világtengellyel, a tibeti Kailása heggyel, vagy az Úr Siva trónusával is szoktak azonosítani. A globális felmelegedést megelőzően, a Kailása hegyre érkező zarándokok még láthattak egy hatalmas szvasztikát Kailása jégkupolájában. Még ma is a négy hatalmas folyó, az Indus, a Jamuná, a Gangesz és a Brahmaputra az űrből nézve egy szvasztikát alkot, ahogy a síkságra érkezik a Kailás hegyről, több, mint egymilliárd embert látva el vízzel. Ez egy emlékeztető a szvasztika életadó jelentésére, ami távol áll a modern politikai mozgalmak illúziójától.

A szvasztikászanában a lábakat és a lábfejeket a szvasztika alakjába rendezzük. A térdek ebben a pózban szélesebben vannak, mint a padmászanában, de közelebb, mint a sziddhászanában.

A szvasztikászanát alacsonyabb rendűnek tartják, mint a padmászanát és a sziddhászanát, és nincs meghatározva, hogy melyik lábunkat helyezzük be először. Nyugodtan lehet váltogatni az oldalakat. Nyújtott lábas ülő helyzetből (dandászanából) hajlítsuk be a bal lábunkat és helyezzük a sarkát a jobb lágyékhoz. Utána hajlítsuk be a jobb lábunkat és helyezzük a jobb sarkunkat a bal lágyékhoz. Most a jobb láb ujjait húzzuk be a bal láb combja és vádlija közé. Mindkét kézzel húzzuk szét a jobb láb combját és vádliját, nyúljunk be közéjük, és húzzuk fel a bal láb ujjait, hogy a jobb láb vádlija és combja közé kerüljenek.


A póz hasonlít a sziddhászanához, de könnyebb. A sarkaink nem egymás fölött vannak, hanem egymástól oldalra. Így a medence könnyebben előrebillen, de semmi sem stimulálja a múla bandhát."

2015. január 19., hétfő

Megtaláltad az utadat?

"Nem tudod, melyik a te utad, de van segítség. Nézed a térképet, figyeled a táblákat, hogy megtaláld. Mert ezt az utat neked kell megtalálnod. Ám van, hogy nem te találod meg az utat. Hanem az út talál meg téged. Az út, ami a tiéd, amely célodhoz vezet. Nem neked kell keresgélned, nem neked kell kutatnod utána. Nem neked kell elképzelned, hogy milyen lehet. Mert az út, a te utad megtalál. Mert az út, a te utad ismer téged. És egy napon ott fog állni előtted. Lehet, hogy nem ismered fel azonnal. De van segítség. Hogy észrevedd, hogy felismerd őt. Van segítség. A szíved, a lelked. Lehet, hogy első pillantásra ez az út más, mint amit magadban elképzeltél, ám a szíved, a lelked érzi, tudja, hogy ő az. Hogy megtaláltad. Hogy ez az út vezet célodhoz. Hogy ez az út az Életed, a Célod. És akkor... akkor lépj rá." /Csitáry-Hock Tamás/
Nem tudom, ki az a Csitáry-Hock Tamás, de valljuk be őszintén, nem is érdekel. Agyhalálig tudnak juttatni az ilyen és ehhez hasonló semmitmondó ezó-okoskodások. Jó olvasni, de valójában semmi értelme. Senkit nem fog elvezetni az útjához, és senki nem fog tőle sikeresebben végigmenni az útján. Olyan, mint egy zacskó popcorn, úgy néz ki, mintha ennél, de utána éhesebb vagy, mint előtte, mert semmi értelme nem volt annak, amit ettél.

Sajnos sok ember annyira nem gondolkodik, hogy szellemi táplálék, vagy megkockáztatom, gondolkodás helyett is ilyen előregyártott bóvlikat kajál, és utána nyugodt fejjel megy aludni, hogy ma is mekkora felismerésre jutottam! Sajnos az önjelölt bölcsek, tanítók és mesterek között is párját ritkítja az, akinek tényleg van egy-egy magvas gondolata, és nem kínjában faragja az ilyen semmitmondó okoskodásokat.

Gondoljunk csak bele, nem is kell itt nagy filozófusnak lenni, hagyatkozzunk csak az eddigi élettapasztalatunkra! Ki az, aki tudja, hogy mi az útja? Fogalmunk sincs róla! Amikor krisnás voltam, minden kérdésre készen kaptuk a megkérdőjelezhetetlen választ, és én totál el is hittem. Krisna örök szolgái vagyunk, és az életünk célja az, hogy minden anyagi ragaszkodást feladva, meghódoljunk neki, és kifejlesszük az iránta érzett tiszta odaadást, ami egyénbként eredendően is bele van kódolva a szívünkbe. Évekig teljesen elhittem mindezt, és próbáltam eszerint élni. Aztán, amikor nem sikerült, és frusztrált lettem amiatt, hogy még mindig nem vagyok tökéletes, elbizonytalanodtam. Kell-e nekem a tökéletesség minden áron? Fel kell-e adnom azokat a dolgokat, amik "rosszak", "anyagiak", "illuzórikusak", csak azért, mert valaki azt mondta? A ragaszkodás egy furcsa szerzet, olyan az egész, mintha minél jobban szabadulni akarnál tőle, annál mélyebbre rejtőzne a szívedbe, és onnan kísértene.

Szóval nem tudom, hogy mi az utam, és ebből kifolyólag arra sem vállalkozom, hogy másokat rávezessek az útjukra. Talán ezért is hagytam abba az asztrológiát, mert ott is mindenki azt várta, hogy én mondjam meg a megoldást az életére, találjam ki, hogy mi az életfeladata, amiért leszületett ebbe a világba. És ha nincs? Akkor nem érezheted magadat valakinek?

Sok dolgot kipróbáltam, volt ami bejött, vagy velem volt egy ideig, és volt, ami most is foglalkoztat. Nem tudom, hogy miért, és hogy mi a célom vele, de talán ez nem is fontos. Azok a dolgok, amik adhatnak nekem valamit, velem maradnak ideig-óráig, majd eltűnnek a semmibe, és új dolgok veszik át a helyüket. És mindebben nem biztos, hogy van valamiféle kikezdhetetlen logika, egy fel nem ismert szükségszerűség, egy Cél, aminek mindent alá kell, hogy rendeljünk, és ha nem értük el, akkor lúzernek kell éreznünk magunkat.

Az Út és a Cél is esetenként lehet ragaszkodás, hiszen az ember azonosítja magát valamivel, amit az Útjának vél, vagy éppen valaki sugallja neki. És mivel úgy érezzük, hogy szükségünk van valamiféle azonosságra, elfogadjuk azt. Magunkénak tekintünk egy eszmét, ideológiát, vallási vagy filozófiai rendszert, politikai meggyőződést, kulturális örökséget stb. És ez az azonosítás azonnal kettősséget szül: "Mi, az Igazak", és "Ők, akik Tévednek". 

Van, akinek sikerül azért eggyel továbbmennie, és elfogadja azt, hogy sok út van, és ami a számára igaznak vagy megfelelőnek tűnik, az lehet, hogy másnak nem az útja. És végül vannak olyanok, akiknek sikerül megszüntetniük a ragaszkodásukat egyik vagy másik úthoz, és nem tulajdonítanak túl nagy jelentőséget annak, hogy éppen milyen úton haladnak, vagy milyen célok állnak előttük. Krisna is ezt tanítja Ardzsunának, hogy végezd a kötelességedet, de ne ragaszkodj annak eredményhez. A kötelesség pedig az, amire mások megkérnek, amit a Világ eléd tesz feladatként. Valóban oda kell figyelni, hogy megérezzük: van-e valami dolgunk azzal, ami éppen elénk került, vagy pedig tovább mehetünk. Azzal, hogy kijelentem, ne az úthoz ragaszkodjunk, hanem a változásra, a mozgásra, fejlődésre figyeljünk, nem vonom kétségbe, hogy valóban el lehet jutni A pontból B-be. El lehet jutni a mostani, tudatlansággal és szétszórt elmeállapottal fűszerezett mindennapjainkból az Örök Tudat szintjére, de hogy ez kinek hogyan fog sikerülni, és ki min fog keresztülmenni, és legfőképpen, hogy ki hol tart éppen benne, az egy nagyon szubjektív kérdés. 

Éppen ezért jobban tesszük, ha nem másokkal foglalkozunk, másokat méricskélünk vagy éppen az ő vélt hibáikat igyekszünk kijavítani, hanem tapasztalunk, mérlegelünk, és törekszünk a megértésre. Teljesen mindegy, hogy mikor érünk oda, és hová, mert a teljesítménykényszert is egyszer le kell vetkőznünk, és a célorientáltság helyett az őszinte önmegismerésre kell koncentrálni. Mindannyian vándorok vagyunk, és ha nem lenne út, akkor csinálnánk magunknak. Életünk nem egy út, és egy küzdelem, hanem a minden nap megélt csoda, amelyért hálásnak kellene lennünk, ha valóban felismernénk, hogy minden bennünk van, és nem előttünk vagy mögöttünk.

2015. január 18., vasárnap

Hiranjáksa és az Úr Varáha

Újabb részlet az Ashtanga-könyvből:

Miután száz évig maradtak anyjuk méhében, a kiemelkedő aszurák megszülettek Ksajapa ásramjában, és a Hiranjáksa és Hiranjakasipu nevet kapták. Baljós előjelek és ómenek jelentek meg mindenütt. A hegyek remegtek. A viharok fákat téptek ki és házakat döntöttek romba. Az ég lángra kapott. Mindenütt károk mutatkoztak az égből a földre potyogó meteoritok miatt. A tehenek vért adtak tej helyett. Hiranjáksa és Hiranjakasipu maga a megtestesült félelem volt, mert nem csak méretükben, hanem arroganciájukban és furfangosságukban is nőttek. Embereket öltek meg, állatokat mészároltak, megbecstelenítették a tisztességes nőket, megzavarták a rishik áldozatait és sanyargatták őket. A két testvér maga a megtestesült félelem volt, mert az emberek már a nevük hallatán is megrémültek. A két testvér napról napra egyre szörnyűbb tetteket követett el, és egy nap Hiranjáksa el akarta foglalni Indralókát, ezért elment oda, miközben üvöltött, mint egy oroszlán, a fogairól csepegett a vér, és a buzogányát forgatta a feje fölött. De mivel mindenki elbújt előle félelmében, nem volt kivel megküzdenie. Ezért hét az óceánhoz ment, és annak urát, Varunát hívta ki. De Varuna azt monda Hiranjáksának, hogy nem hajlandó harcolni vele, mert az elméjét csak egy dolog foglalkoztatja, az Úr Visnu. Azt is mondta Hiranjáksának, hogy ha annyira bátor, akkor miért nem hívja ki párbajra az Úr Visnut?

Így hát Hiranjáksa elindult az Úr Visnu keresésére, mert meg akart küzdeni vele. Mivel tudta, hogy az Úr Visnu egy vadkan inkarnációjában jelent meg, és éppen a földet emelte ki az okozati óceánból, Hiranjáksa belemerült a vízbe. Amikor megpillantotta az Úr Visnut, amint az agyarain tartja a Földet, Hiranjáksa csúfondárosan odavetette neki, hogy végre megtalálta Visnut, aki egészen eddig előle bujdokolt. Hiranjáksa azt is mondta az Úr Visnunak félelmetes hangján, hogy meg fog vele küzdeni, megöli, és így bosszút áll az összes aszurán, akit az Úr eddig megölt. De a vadkan formáját felöltött Úr Visnu nem zavartatta magát Hiranjáksa szavaitól, és tovább emelte a Földet. Amikor feljutott a felszínre, akkor elhelyezte a Földet, és felruházta a saját hatalma egy részével, hogy képes legyen önállóan működni. Ekkor hatalmas csata kezdődött a vadkan és Hiranjáksa között, akinek az aszurák is segítettek. Végül az Úr legyőzte az összes aszurát és Hiranjáksát is megölte. a szemei kigúvadtak, és dőlt a vér a testéből. A három világ lakói nagy örömükben zokogtak, és Mahávisnu lelkes dicsőítésébe kezdtek.

Hiranjakasipu is hasonló módon, az Úr Visnu Naraszimha-avatárájának (oroszlánfejű inkarnáció) kezétől lelte halálát később. Így mindkét testvér, aki egész életében ellenséges haraggal meditált az Úr Visnun, egyaránt megtisztult minden bűnétől, és visszajutott Vaikunthára.

2015. január 17., szombat

Kasjapa és Diti fiai

Újabb részlet az Ashtanga-könyvből:

Egyik este Kasjapa Risi már majdnem befejezte napi Isten-imádatát és meditációját, és éppen az utolsó felajánlást helyezte az áldozati tűzbe. A nap lassan lenyugodni készült. Most Kasjapa a teremtő, az Úr Brahmá imádatához készülődött. Kasjapa egyik felesége Daksa Diti nevű lánya volt. Diti megpróbálta megközelíteni Kasjapát és kifejezni a szeretetét a férje iránt, és azt várta tőle, hogy teljesítse be a vágyát. Ezzel megzavarta Kasjapa imádatát, aki látta a sóvárgást a szemeiben, és hallotta a hangjában. De Kasjapa megpróbálta elmagyarázni neki, hogy még egy órát kellene várniuk, mert ebben az időben Rudra kóborol mindenfelé a pisácsákkal (boszorkányokkal). „Ilyenkor Ő maga is egy pisácsa formáját ölti, hamuval fedi be a testét, hogy a testük iránti közömbösségre tanítsa az embereket, akik finom selymekkel, virágfüzérekkel és kozmetikumokkal díszítik azt. A test valójában csak a kutyák eledele.”

Kasjapa elmagyarázta Ditinek Rudra hatalmát és gazdagságát, és hogy Májádéví is az ő szolgája. Ezért megkérte Ditit, hogy tartsa távol az elméjét a világi élvezetektől, mivel ő tiszta elmével és nagy tisztelettel akarta imádni az Urat. Diti viszont nem hallgatott rá, és ragaszkodott a vágyához. Végül, mivel Kasjapa erkölcsileg a lekötelezettje volt, kénytelen volt engedni a vágyainak. Utána elment és megfürdött hideg vízben, majd ismét leült meditálni. Diti kellemetlenül érezte magát és szégyellte, hogy a vágyai ilyen helyzetbe hozták. Könnyekkel a szemében futott a férjéhez, hogy a bocsánatáért esedezzen. Kérte, hogy Rudra ne semmisítse meg a magot, amit a bölcs a méhébe helyezett. A mindenható Úr Sivához is imádkozott, hogy hallgassa meg az imáit és védje meg őt és az utódait.

Diti siránkozására Kasjapa azt felelte, hogy két vétket is elkövetett: a saját vágyának az áldozata lett, valamint engedetlen volt a férjével szemben is, mivel nem volt tekintettel a szavaira. Kasjapa azt mondta neki, hogy két, nagyon gonosz és bűnös viselkedésű fia fog születni. Ártatlanokat fognak megölni, a nők szemérmességét a sárba fogják taposni és nagy rishiket fognak sértegetni. Egyszer majd, amikor a három világ már nem fogja tovább tűrni az erőszakot és gonosztetteiket, az Úr inkarnálódni fog csak azért, hogy megölje őket. Ditit mindez nagyon elszomorította. Száz évig hordta a méhében ikerfiait, tudván, mekkora bajt fognak hozni a dévákra és a rishikre.

Eközben Vaikunthán az Úr Visnu és a társai a valóság és a szattva (jóság) atmoszférájában éltek. Ez az a hely, ahol nem volt semmiféle diszkrimináció. Egy nap Brahmá négy mentális fia, a Kumárák úgy döntöttek, hogy meglátogatják az Úr Visnut Vaikunthán. Bár őket tartják a legöregebb élőlényeknek, nagy lemondásuknak köszönhetően mindig úgy néztek ki, mintha még csak ötévesek lennének. Még a nagy bölcsek és rishik számára is nagyon nehéz átjutni Vaikuntha kapuján. Ők azonban sikeresen és akadály nélkül átjutottak Vaikuntha első hat kapuján. A hetedik kapunál két, egyforma korú és ragyog külsejű kapuőr állította meg őket, akiket arany koronák és egyéb ragyogó ékszerek díszítettek. Dzsaja és Vidzsaja volt a nevük, és tévedésből kisgyerekeknek nézték a négy Kumárát. A Kumárákat nagyon megbántotta ez az eset, és azt mondták az ajtónállóknak, hogy erre nem számítottak Vaikunthán, ahol a nem-különbözőség az uralkodó. Azt is mondták Dzsajának és Vidzsajának, hogy hogyan is számíthattak arra, hogy bármiféle gonosz dolog beléphetne Vaikunthára, elvégre az az univerzum Urának lakhelye. Így a kumárák megmondták a kapuőröknek, hogy nem méltóak arra, hogy Vaikunthán éljenek, és ezért megátkozták őket, hogy alá kell szállniuk a földre, a kéj, düh, és mohóság földjére, amelyből minden különbözőség ered.

Dzsaja és Vindzsaja rájött, hogy hibát követtek el. Azonnal leborultak a Kumárák előtt, és bocsánatukért esedeztek. „Legyen úgy, ahogy mondtátok” - mondták - „Kérlek adjátok az áldásotokat, hogy minél előbb leszülethessünk, és mialatt a Földön vagyunk, mindig emlékezhessünk az Úrra.” Ekkor az Úr Visnu és Laksmi, jól tudván, hogy mi történt a szolgáikkal, Dzsajával és Vidzsajával, a kapuhoz igyekeztek. A Szanatkumárák csodálkozva látták azt, akin mindig meditáltak a szívükben. Azonnal leborultak előtte és annyira ámultak ragyogó megjelenésén, hogy le sem tudták venni a szemüket róla.


Megbánták, hogy megátkozták az Úr Visnu szolgáit, és vissza akarták vonni az átkot. De az Úr azt mondta, hogy a Szanatkumáráknak nem kell visszavonniuk az átkukat, mert hatni fog. Az Úr elmagyarázta, hogy ő volt az, aki rajtuk keresztül szólt, és ezért nem kell bánkódniuk amiatt, ami történt. Az Úr Visnu elmondta, hogy Dzsaja és Vidzsaja aszuraként fog megszületni a földön, de az elméjük, a harag és gyűlölet tüzétől átizzítva mindig össze fog kapcsolódni vele. Ekkor az Úr Visnu utasította Dzsaját és Vidzsaját, hogy Diti méhében szülessenek meg, és amikor eljön az ideje, az Úr saját maga fogja felszabadítani őket, miután megtisztult elmével visszatérhetnek Vaikunrthára és folytathatják szolgálatukat. Ekkor Dzsaja és Vidzsaja arcának ragyogása eltűnt, sötétté és fénytelenné váltak, majd alászálltak a Földre, és Kasjapa magján keresztül behatoltak Diti méhébe.