2019. március 31., vasárnap

Dúrvászászana

4.82 Durvászászana
Újabb részlet a Krishnamacharya-könyvből:
"36. Dúrvászászana (4.82)
Ez a póz 20 vinyászából áll. A 8. vinyásza a dúrvászászana jobb oldala, míg a 14. vinyásza a dúrvászászana bal oldala. A 7. és 13. vinyászákban maradjunk az ékapáda sírsászana szthitiben. Innen, a 8. és 14. vinyászákban álljunk fel és egyenesedjünk ki. Tanulmányozzuk a képet figyelmesen. Miközben ebben az ászana szthitiben maradunk, a földön álló lábunkat egy kicsit se hajlítsuk be, hanem tartsuk egyenesen. Tartsuk a tekintetünket az orrhegyünkön. Végezzünk szampúrna púraka kumbhakát. A fejünket tartsuk végig rendesen megemelve. Az összes többi vinyásza megegyezik a szkandászanáéval.
Hatásai: Az elefantiázis, a herezacskóba szorult váju, valamint a fej rázkódása és remegése – mindezek a komolya betegségek megszűnnek. Nagy támogatást nyújt a szamádhi felé vezető úton. Terhes nők ne végezzék.
(A dúrvászászana vinyászái:
Ékam: Belégzésre karemelés (úrdhva-vriksászana).
Dvé: Kilégzésre uttánászana.
Tríni: Belégzésre úrdhva-uttánászana.
Csatvári: Kilégzésre ugorjunk hátra csaturanga-dandászanába.
Pancsa: Belégzésre felfelé néző kutyapóz.
Sad: Kilégzésre lefelé néző kutyapóz.
Szapta: Belégzésre ugorjunk előre úgy, hogy a jobb lábunkat a karon kívül hozzuk előre. Fogjuk meg a jobb lábfejünket, és kilégzésre helyezzük a jobb lábunkat a tarkónk mögé.
Astau: Kilégzésre emeljük ki magunkat csakórászanába, maljd álljunk a bal talpunkra, és belégzésre egyenesedjünk fel, a tenyereket imatartásban tartva (daksina dúrvászászana szthiti).
Nava: Kilégzésre hajoljunk előre, majd ugorjunk hátra csaturanga-dandászanába, a levegőben kihozva a jobb lábunkat a tarkó mögül.
Dasa: Belégzésre felfelé néző kutyapóz.
Ékádasa: Kilégzésre lefelé néző kutyapóz.
Dvádasa: Belégzésre ugorjunk előre úgy, hogy a bal lábunkat a karon kívül hozzuk előre.
Trajódasa: Fogjuk meg a bal lábfejünket, és kilégzésre helyezzük a bal lábunkat a tarkónk mögé.
Csaturdasa: Kilégzésre emeljük ki magunkat csakórászanába, maljd álljunk a jobb talpunkra, és belégzésre egyenesedjünk fel, a tenyereket imatartásban tartva (váma csakórászana szthiti).
Pancsadasa: Kilégzésre hajoljunk előre, majd ugorjunk hátra csaturanga-dandászanába, a levegőben kihozva a bal lábunkat a tarkó mögül.
Sódasa: Belégzésre felfelé néző kutyapóz.
Szaptadasa: Kilégzésre lefelé néző kutyapóz.
Astadasa: Belégzésre ugorjunk előre úrdhva-uttánászanába.
Ékónavimsatihi: Kilégzésre hajoljunk előre mély uttánászanába.
Vimsatihi: Belégzésre egyenesedjünk fel úrdhva-vriksászanába és érkezzünk meg szamaszthitibe.)

2019. március 30., szombat

Szkandászana

4.80 Szkandászana daksina szthiti
 Újabb részlet a Krishnamacharya-könyvből:
"35. Szkandászana (4.80-81)
Ez a póz 20 vinyászából áll. A 8. és 14. vinyászák alkotják az ászana szthitit. A többi ászana pontosan ugyanaz, mint a csakórászana esetében. A pascsimóttónászanában a kezünkkel fogjuk a nagylábujjainkat, miközben az arcunkat a térdünkre helyezzük. Ebben az ászanában, ahelyett, hogy ezt tennénk, nyújtsuk tovább a karjainkat, illesszük össze a tenyereinket imatartásban, lassan hajoljunk előre, és helyezzük az arcunkat a lábunkra a térdkalács alatt. Végezzünk récsakát ebben a szthitiben. Tekintetünket irányítsuk a szemöldökök közé.
Két változat létezik, melyeket követni kell a különböző vinyásza kramákban a bal és a jobb oldalra, amikor a szkandászanát végezzük. Az első képen a szkandászana jobb oldali szthitijét láthatjuk, a második képen pedig a bal oldali szkandászana szthitit. A sásztrák szerint Párvatí fia, Szkanda Paramésvarától tanulta ezt az ászanát. Mivel Szkanda terjesztette el ennek az ászanának a gyakorlását, szkandászanának nevezik.
Hatásai: Megadja a pratjáhára erejét az önvaló fényének megismerése által, mely a szív belsejében ragyog."
(A szkandászana két változata között az a különbség, hogy az elsőben az előrehajlításnál a levegőben végezzük az imatartást, kb 10 cm-re a talaj fölött, míg a második változatban a külső tenyérélünk a talajt érinti.
A szkandászana vinyászái:

4.81 Szkandászana váma szthiti
Ékam: Belégzésre karemelés (úrdhva-vriksászana).
Dvé: Kilégzésre uttánászana.
Tríni: Belégzésre úrdhva-uttánászana.
Csatvári: Kilégzésre ugorjunk hátra csaturanga-dandászanába.
Pancsa: Belégzésre felfelé néző kutyapóz.
Sad: Kilégzésre lefelé néző kutyapóz.
Szapta: Belégzésre ugorjunk előre úgy, hogy a jobb lábunkat a karon kívül hozzuk előre. Fogjuk meg a jobb lábfejünket, és kilégzésre helyezzük a jobb lábunkat a tarkónk mögé.
Astau: Kilégzésre hajoljunk előre a bal lábunkra, és érintsük össze a tenyereinket a talpunk alatt (daksina szkandászana szthiti).
Nava: Belégzésre emeljük ki magunkat csakórászanába, majd kilégzésre ugorjunk hátra csaturanga-dandászanába, a levegőben kihozva a jobb lábunkat a tarkó mögül.
Dasa: Belégzésre felfelé néző kutyapóz.
Ékádasa: Kilégzésre lefelé néző kutyapóz.
Dvádasa: Belégzésre ugorjunk előre úgy, hogy a bal lábunkat a karon kívül hozzuk előre.
Trajódasa: Fogjuk meg a bal lábfejünket, és kilégzésre helyezzük a bal lábunkat a tarkónk mögé.
Csaturdasa: Kilégzésre hajoljunk előre a jobb lábunkra, és érintsük össze a tenyereinket a talpunk alatt (váma csakórászana szthiti).
Pancsadasa: Belégzésre emeljük ki magunkat csakórászanába, majd kilégzésre ugorjunk hátra csaturanga-dandászanába.
Sódasa: Belégzésre felfelé néző kutyapóz.
Szaptadasa: Kilégzésre lefelé néző kutyapóz.
Astadasa: Belégzésre ugorjunk előre úrdhva-uttánászanába.
Ékónavimsatihi: Kilégzésre hajoljunk előre mély uttánászanába.
Vimsatihi: Belégzésre egyenesedjünk fel úrdhva-vriksászanába és érkezzünk meg szamaszthitibe.)

-->

2019. március 29., péntek

A 11-dimenziós multiverzum - 2. rész

Az előző részben az első hat dimenzióról beszéltünk. 

7. A hetedik dimenzióban azok az univerzumok találhatók, melyek szintén párhuzamosak a mi valóságunkkal, de a kiindulópontjuk nem egyezik meg a miénkkel. Egy hasonlattal élve: az első hat dimenzió egy számos ággal rendelkező fát alkot, mely közös hajtásból nőtt ki. A hetedik dimenzióban az egymás mellett álló fák lesznek, melyek léte voltaképpen független egymástól, mégis kommunikálnak egymással, kapcsolatban állnak, és hatással vannak egymásra. 

8. A nyolcadik dimenzióban azt fétételezzük, hogy a múlt sem fix, így nem egy-egy tőből kiinduló fákat képzelünk magunk elé, hanem a jelen pillanatot tekintjük a kapcsolat alapjának, és azt feltételezzük, hogy a múlt és a jövő is végtelenül változtatható, így a multiverzumokban megnyilvánuló lehetőségek száma is végtelenné válik, és maga a multiverzumok száma is végtelen. Legalábbis én így értelmezem a nyolcadik dimenziót, de már valahol a hetediknél elakadtam a felfogóképességem tekintetében. Talán a tóparton tükröződő fák sokaságának hasonlatát lehetne hozni, amelyeknek a tükörképe is növekszik és változik évről évre, nem csak maga a fa. Sőt, a víz fodrozódása magát a tükörképet is megváltoztatja az eredeti fához képest.

9. A kilencedik dimenzió az egyes univerzumokban uralkodó és azokat irányító anyagi és karmikus törvényszerűségek sokaságát jelenti. Vagyis tételezzük fel, hogy a párhuzamos univerzumok végtelen rétegeiben a miénktől eltérő alapelvek érvényesülnek, így a változatosság megint csak megsokszorozódik. Például ugyanazok a fák végtelen számú tóban tükröződnek, és mindegyikben máshogyan fodrozódik a víz.

10. A tizedik dimenzió a lehetőségek dimenziója lenne, vagyis itt az egyéni tudatosságok képzelőereje és szabad akarata határozza meg, hogy mi fog történni az egyes multiverzumokban. Az összes múlt, jövő, kezdet és vég egyszerre van jelen, és a jelen lévő élőlényektől függ, hogy mindezek közül mi fog megnyilvánulni. 

11. Tizenegyedik dimenzió: ha ezekhez az eddigi kiterjedésekhez hozzá kellene adni még egy tizenegyediket is, akkor az már maga Isten elméje lenne. Isten, a Mindenható, akit semmilyen, önmaga vagy mások által létrehozott törvényszerűségek nem korlátoznak. Ő, aki mindennek a forrása, aki mindent irányít, és akiben végül minden feloldódik. Isten definíciója tulajdonképpen minden spirituális hagyományban megegyezik, mert egy legfelsőbb és független irányítót csak egyféleképpen lehet definiálni - a teremtéséhez és a teremtményeihez viszonyítva. A tizedik és tizenegyedik dimenziók tehát a tudat dimenziói, azzal a különbséggel, hogy a tizenegyedik az EGY, míg a tizedik a SOK tudatosság és szabad akarat megnyilvánulása. 

Ezeknek az elképzeléseknek a befogadásához természetesen meglehetősen ki kell tágítani a tudatunkat, és le kell rombolni bizonyos prekoncepciókat, de sejtásem szerint a Multiverzum és Isten (melyek igazából nem különböznek, vagy elválaszthatatlanok egymástól) olyan meglepetáseket tartogatnak mindannyiunk számára, amelyekről mág álmodni sem mertünk volna.    

2019. március 28., csütörtök

A megvilágosodás véglegessége

Újabb részlet Gregor Maehle Szamádhi-könyvéből:
"A nagy advaita védántista, Sankara kijelentette: „A világot nem szabad másnak tekinteni, mint a varjú ürülékének.” (Aparóksánubhúti 4.). Pontosan ez az a hozzáállás, amit szeretnék megkérdőjelezni, melyben azt gondolják, hogy a spiritualitás az valahol a világon kívül, egy másik birodalomban található. Az objektív szamádhi meg fogja mutatni, hogy a világ nem más, mint a megnyilvánult lelki energia. Eben a tekintetben a jóga és az advaita védánta különböznek, mivel az advaita védánta tanítása szerint a világ illúzió; a jóga viszont azt tanítja, hogy a világ valóságos. A jóga megnyilvánította előttem a fenséges szépség világát, mely Isten megnyilvánult teste; és ez egy olyan világ, mellyel mélységesen törődöm. Nem tudok (és nem is akarok) közömbössé válni iránta, mint a „varjú ürüléke” iránt. Amit a jóga adott nekem, és amit én remélek felajánlani másoknak, az a világ teljes újrafelfedezése, és nem a kiábrándultság belőle. Ha igazán szeretnénk túllépni az általunk ismert világon, nem akarjuk-e először pontosan megismerni, hogy mit hagyunk magunk mögött? Ebben a tanulási folyamatban jöttem rá, hogy a világ természeténél fogva isteni.
Megvilágosodás vs az emberiség spirituális evolúciója
E fejezet lezárása előtt térjünk vissza a nyitó témához: a megvilágosodás kontra szamádhi elképzeléséhez. A „megvilágosodás” fogalma egyfajta véglegességet feltételez. Vagy azok vagyunk, vagy nem. Ha már elértük, akkor egyszer és mindenkorra azok is maradunk – és kiléphetünk a nirvánába, ami végső soron semmivé és ürességgé redukálható. Ezzel ellentétben, a szamádhi egy olyan élmény, melynek kezdete és vége van. Különböző állapotok egymásutánisága, melyeken keresztülhaladunk, és még a nyolc szamádhi legutolsó és legerősebb típusa is egy átmeneti állapot. Szeretném megcáfolni azt az elképzelést, hogy az egyén spirituális evolúciója egyszer véget ér.
Ahogy a vallások fejlődtek, úgy tűnik, hogy mindegyik igyekezett kijelenteni, hogy az alapítója elérte a lehetséges spirituális evolúció legmagasabb fokát. Persze, hogy meg kellett tenniük ezt, máskülönben jött volna valaki, és „felülmúlta” volna őket. Végső tekintetben kevés alapja van annak az elképzelésnek, hogy az emberiség spirituális evolúciója egyszer véget ér (hacsak nem töröljük el magunkat a föld felszínéről, mielőtt bárhová eljutnánk).
Ha azt feltételezzük, hogy az evolúciónak van egy végpontja (mint például a megvilágosodás), ahogy a buddhizmus teszi, akkor mindig ahhoz fogjuk hasonlítani magunkat, és azt fogjuk gondolni: „Lám, még mindig nem vagyok megvilágosodott”. Sopkkal több haszna lenne, ha egyénileg, és fajként is egy nyitott végű folyamatként tekintenénk a spirituális evolúciónkra, melyen haladva kíváncsian várjuk, hogy még hová vihet el.
A tudomány nagy eredményeket ért el az élet evolúciójával kapcsolatos felfogás kialakulásában. De nem hangsúlyozzák eléggé azt, hogy hová tart a folyamat, csak azt, hogy honnan indult. Mivel az empirikus kutatásra korlátozódik (vagyis az érzékszervi tapasztalatokra támaszkodik, kizárva a spiritualitást), a tudomány alapból nem képes hozzájárulni az emberiség spirituális evolúciójához, és ez nagy szégyen. A tudomány új formájára van szükségünk, mely kijavítja ezt a hibát.
Ezzel együtt, a jóga ősi szövegei (mint például a Jóga-vaszistha) már megtanították, hogy minden egyén a primitív életformákból (például férgek, vírusok) fejlődik tovább a fejlettebbek (madarak és emlősök) felé, és végül eléri az emberi létformát. A jóga nagy érdeme, hogy megmutatja, hogyan fejlődhet tovább egy emberi lény a bölcsek vagy a félistenek szintjére. Aurobindo nagy érdeme volt az az kijelentés, hogy mind az egyénnek, mind az egész emberiségnek egy lényként szüksége van a spirituális evolúcióra. Ezt már tapasztaljuk, bár még csak kísérleti szinten. Látjuk ezt a hindu jógik például Aurobindo, vagy a buddhista Thich Nhat Hahn tanításaiban, aki azt mondta, hogy a következő Buddha a szangha (a megvilágosodottak közössége) lesz. Látjuk az új keresztény tanításban, mely abban hisz, hogy Krisztus második eljövetele során az egész emberiség Isten fiává válik. Mindenhol megfigyelhető a ráébredés arra a tényre, hogy a spiritualitásnak közös erőfeszítésnek kell lennie, melyet mindenki végez mindenki érdekében. Reményeim szerint ez a kis munka a szamádhikról szintén egy szerény hozzájárulás ehhez. Abban is reménykedem, hogy el tudunk távolodni attól az elképzeléstől, hogy a múltbeli spirituális vezetők elérték az evolúciójuk csúcsát és eheylett előretekinthetünk a következő generációra, akik még a mi szintünknél is magasabbra fejlődnek, és ebben támogatni fogjuk őket."

2019. március 27., szerda

A 11-dimenziós multiverzum - 1. rész

Volt már szó korábban a negyedik és magasabb dimenziókról, és ha annál a definíciónál maradunk, hogy az univerzumon minden olyan régió, ami háromdimenziós utazással és mechanikai eszközökkel nem elérhető, magasabb dimenziókban található, akkor szinte az összes ősi spirituális hagyomány leírásaiban találkozhatunk a magasabb dimenziókkal, az Alsó és Felső Világokkal, sőt, van, ahol ezekből hét-hét van. Vizsgáljunk meg most egy másik megközelítést, amely nekem szintén felkeltette a fantáziámat, és azt gondolom, hogy lehet benne valami. 

1-2-3. Az első három dimenzió: a szélesség (jobbra-balra), a hosszúság (előre-hátra) és a magasság (fel-le). Ezek az általunk érzékelhető és megszokott dimenziók, bár az persze kérdéses, hogy a föld felszínén túl mennyire "bejárhatóak" ezek a dimenziók, vagy pedig van valami határ, ahol már elkezd "meghajolni" a tér, és tulajdonképpen visszapattanunk egy korlátozott tartományba. Mivel tudatos ember vagy mérőműszerek még nem tudtak nagyon messzire távolodni a Föld felszínéről, a három dimenzió sajátosságait sem ismerjük igazán univerzális szinten. 

4. A negyedik dimenzió: az idő. Az idő egy érdekes dimenzió, mert bár valóban hozzáad egy kiterjedést a térhez (ugyanazon a helyen különböző időben egyszerre lehetnek különböző tárgyak, míg egy időben ez lehetetlen), ugyanakkor a három kiterjedésben általában előre és hátra is tudunk haladni, viszont az idő a hétköznapi tudatállapotunkban csak egy irányban folyik - a jövő felől a jelenbe, majd a múlt felé távozik. Tehát a jelen pillanat az a fókuszpont, amit valóságosan is érzékelni tudunk, ugyanúgy, mint a háromdimenziós térnek azt a pontját tudjuk leginkább érzékelni, ahol éppen tartózkodunk. A tudatállapot megváltoztatásával e négy dmenzión belüli "közlekedés" is könnyebbé válik, vagyis múltbeli eseményeket is átélhetünk, és a lehetséges jövőképekbe is bepillantást nyerhetünk időnként.

5. Az ötödik dimenzió: a párhuzamos univerzum. Ennek megértéséhez az idő szingularitásából indulhatunk ki. vagyis a múltban már megtörtént eseményeket nem tudjuk megváltoztatni. Az univerzumunk eddigi története a keletkezése óta egy már megtörtént és rögzített dolog, és a jövőben várható opciók mind e jelen pillanatból indulnak ki. A jövő viszont még nem teljesen rögzített, hiszen számtalan tudatosság pillanatról pillanatra meghozott dötéseitől és szabad akaratától is függ, hogy a fokozatosan körvonalazódó jövőképek közül mi válhat valósággá. A párhuzamos univerzum tehát a "mi lett volna, ha..." dimenziót jelenti, melybe bármikor átléphetünk, amikor egy döntést hozunk, és az A helyett a B lehetőséget választjuk. Mondhatjuk tehát azt is, hogy az ötödik dimenzió a szabad akarat pillanatnyi megnyilvánulása.

6. A hatodik dimenzió: Ebben a dimenziónban a pőrhuzamos univerzumok végtelen sora jelenik meg, mely ugyanabból a kezdőpontból indul ki, mint a jelenlegi valüságunk, de az összes lehetőséget és jövő-változatot magában foglalja. Ezt valahogy úgy képzelhetjük el, mint egy sakkprogramot, mely minden egyes lépésünk után lefuttatja magában az összes további lépéslehetőséget, és igyekszik kiválasztani a legvalószínűbben. De mi van akkor, ha mindegyik lehetőség valóságos, és egy párhuzamos univerzumban meg is valósul? Ez lenne a hatodik dimenzió. 

A cikk folytatását nem sokára olvashatjátok.


2019. március 26., kedd

A nyers valóság

Újabb részlet Gregor Maehle Szamádhi-könyvéből:
"Az objektív szamádhik további jelentősége
Sok ezer évvel ezelőtt India felfedezte az emberi elme problematikáját, melynek felfedezésére a nyugatiaknak még szükségük volt néhány évezredre. És megoldást is találtak erre a problematikára. Az elmét fel kell függeszteni, ha látni akarjuk a valóságot. Megtapasztalhatjuk saját valódi természetünket a tárgy nélküli szamádhiban, és a világ természetét az objektív szamádhiban. Mivel semmilyen, erről elmondott szó nem képes megfelelően visszaadni ezeket az állapotokat, saját magunknak kell megtapasztalnunk őket. Semmilyen próféta, guru, Buddha, tírthánkara, sziddha vagy risi ígérete nem lesz eléggé meggyőző, mert a szavak a természetünknél fogva nem meggyőzők. Mindegy, mennyire nagyszerű az, aki mondja e szavakat, mindig csak szavak maradnak. Ezért az olvasónak gyakorolnia kell a jógát, hogy saját maga is megtapasztalja. Az én szavaim inspirálhatnak erre, de semennyi beszéd vagy olvasás vagy gondolkodás nem fogja megmutatni a valóságot úgy, ahogy van.
A világ valóságát az objektív szamádhikban pillanthatjuk meg, melynek több típusa is létezik. A múlt olyan mértékben befedi az elménket, hogy csak egy töredékét látjuk, halljuk és érezzük annak, ami felfogható. Általános felfogásunk számos kognitív szűrőn jut keresztül, mint például az életben maradás miatti félelem, egy bizonyos helyzetből származó előnyök lehetősége, a múltbeli sérelmek és csalódások kivetítése a jelenbe, és sok minden más. Mire mindezeken keresztülvergődött, az intelligenciánkhoz csak egy parányi része jut el annak, amit valójában felfogtunk. Ha minden egyszerre jutna át a szűrőinken, akkor nem lennénk képesek működni: magát az adatmennyiséget sem bírnánk megfelelő ütemben feldolgozni. Ez magyarázza meg a tudat titkát: bár mindenről tudatos, nem dolgozza fel, interpretálja vagy módosítja az érzékszervi benyomásokat.
Sok évtizeddel ezelőtt éjszaka egy jeges úton vezettem a motoromat, amikor éreztem, hogy az elülső kerekem kezd kisiklani. Valahogy sikerült éppen annyira lefékeznem a hátulsó kerekemet, hogy a motorom úgy siklott tovább, mint egy szánkó, és végül megállt, anélkül, hogy felborult volna. Amikor mindkét lábam a földön volt, olyan volt, mintha egy erős kürtszót hallottam a fejemben. Képzeljük el azt, hogy ha egy számítógép vezette volna azt a motort, mekkora mennyiségű matematikai szimulációt kellett volna végrehajtania, hogy képes legyen függőleges helyzetben megállítani a motort. Hirtelen tudatosodott bennem, hogy mit tettem – vagy hogy mit tett meg valami rajtam keresztül – és hogy mindez anélkül történt meg, hogy észrevettem volna. Csak úgy megtörtént. Ha saját magam próbáltam volna véghezvinni, akkor sohasem sikerült volna, és bizonyára nem is próbáltam volna meg egy ilyen mutatványt. A szemeim elé emeltem a kezeimet, és döbbenten néztem őket. Tudatosodtak bennem a testem és az elmém csodái, melyek látszólagosan varázslatos módon vittek keresztül az engem körülvevő csodaországon. Akkor tudtam, hogy igazából nem nagyon szoktam észrevenni semmit, és az életem java részét öntudatlan bódulatban éltem le. Csodálattal töltött el ez a furcsa és gyönyörű hely, amit világnak nevezünk, és melyben félig öntudatlan biorobotként látszólag képes voltam megülni egy gyorsan mozgó, fosszilis üzemanyaggal működő, önmagát egyensúlyozó szerkezetet.
Egy rendőrautó állt meg mellettem, és a rendőr megkérdezte, hogy van-e valami baj. Kétségtelen, egy fiatal srác látványa egy motorbiciklin az éjszaka közepén, az égnek emelt karral gyanúsnak tűnhet. Az agyam ekkor visszakattant a”normális” üzemmódba, és azt mondtam: „Minden rendben van. Csak merevnek éreztem magamat, és ezért nyújtózkodtam.” Elkezdtem furcsa tornagyakorlatokat végezni. A rendőrök meggyőződtek róla, hogy felelős polgárkén képes vagyok folytatni a vezetést, és így továbbengedtek. Az objektív szamádhik pontosan ezt fogják megmutatni. Megmutatják a világ valódi szépségét és pazarságát, a feltételekhez kötöttségen, a számításokon és a hangsúlyokon túl. Megmutatják a való világot, azelőtt, hogy befedtük, átgyúrtuk, beleolvasztottuk volna a hiedelmeink, félelmeink, vágyaink, fájdalmaink és elvárásaink rendszerébe."

2019. március 25., hétfő

Tengri áldása

A hétvégi izzasztókunyhó során volt egy olyan élményem, amikor azt éreztem, mintha egy izzó gömb lenne a mellkasomban, és eléggé elkezdtem szenvedni. Ekkor megjelent Yuna, az ausztrál bennszülőtt gyógyító szellemem, aki egy didgeridooval a kezében szokott gyógyítani. Odatartotta a didgeridoo-t a mellkasomhoz és belefújt, mire az égető érzés fokozatosan elmúlt. Kíváncsi lettem, hogy megtanítja-e nekem is ezt a gyógyító technikát. Ezért most szerdán, még a dobkör előtt révültem egyet a dobommal, és őt hívtam, hogy tanítson. 

Először megláttam az Életfát és körülötte az erőállataimat. Utána futva megérkezett Yuna, a hatéves ausztrál bennszülött kislány. Legalábbis eddig ebben a formában jelent meg, de biztosan valami ősi sámán szelleme. Kézen fogott, és elindultunk a virágos réten. Mutogatta nekem a virágokat, és azt mondta: "Ha gyógyítasz valakit, és virágokat látsz a testében, az azt jelenti, hogy meg fog gyógyulni. Addig fújd a didgeridoo-t, amíg meg nem látod a virágokat. Tartsd oda a testéhez, és folyamatosan fújd, minden oldalról. Eközben a beteg energia bele fog szívódni a földbe, és a Földanya szívében megtisztul, majd visszakerül a körforgásba." Ezek szerint meg kell tanulnom rendesen didgeridoo-zni, és annak a hangját is használnom kell a kezelések során. 

Ezzel a képpel a fejemben érkeztem a dobkörre, ahol jó sokan voltunk, és sok ismerőssel is találkoztam. Amikor Oguz a kezdő körnél megkérte, hogy foglaljuk össze magunkban, hogy mi foglalkoztat most a legjobban, akkor azt mondtam magamban, hogy "A gyógyító képesség megszerzése." Elkezdtük énekelni az erődalokat, és amikor a szellemhajós dalhoz értünk, olyankor mindig megjelenik előttem az, hogy egy hajón utazunk.

Merre visz az út? A szellemhajónkon merre visz az út?
Erre visz az út! A szellemhajónkon erre visz az út!
A dagadó vitorlát feszítsd ki jól!
Az evezőt a mélybe merítsd le jól!

Miközben ezt énekeltük, érdekes dolgot tapasztaltam. Általában a szellemhajó-gyakorlatoknál mindig egy folyó, például az Élet és Halál vize felészínén úszunk, és eljutunk valahová, van, hogy egy-két vízesésen keresztül, de van olyan is, hogy felfelé folyik a folyó. Ez alkalommal azonban alámerültünk a víz alá, mint egy tengeralattjáró, és ősi romokat, városokat láttunk a víz alatt: piramisokat, templomokat, hatalmas kőépítményeket. És emberek, vagy inkább emberszerű, de haluszonyokkal rendelkező emberek éltek ott. A dal vége felé megjelent egy szellemlény, aki a görög Poszeidonra emlékeztetett: Izmos felsőtest, nagy szakáll és haj, kezében szigony, az alteste pedig egy halé. Még egy medúza-hajú nő is megjelent, szintén sellő-testtel. 

Hangsátor-gyakorlat következett, melyben néhányan beültek a kör közepére, mi pedig egy kört alkottunk körülöttük, és dobbal, csörgővel, énekhanggal létrehoztuk a gyógyító hangsátort. Először láttam, hogy egy fényes kupola borul ránk, majd jöttek az erőállatok. A sasom és a farkasom ilyenkor védelmező szerepet szoktak ölteni, ők nem annyira vesznek részt magában a gyógyításban. Inkább a sárkányom és az oroszlánom szoktak részt venni benne. Megjelent az oroszlán, és a nyakában lógó gyémánt piramist betette mindenkinek a szívébe. Ezáltal egy szakrális geometriai minta alakult ki az erővonalakból, mely mindenki szívét összekötötte, és körülöttünk egy nagy Mer Ka Ba mező kezdett pörögni vakító fénnyel. A negatív, beteg energia lefelé folyt a tetraéder lefelé mutató csúcsa felé, az eltévedt lelkek pedig fölfelé, a negyedik dimenzió felé haladtak. 

A sárkányom szokás szerint tűzzel tisztított és gyógyított. Ez alkalommal azonban nem egyedül, hanem a jaguár-pap által megmutatott Tollaskígyóval álltak fel szemben mindenki fölé, mintha két szembefordított violin-kulcs lennének. Mindketten egymás felé fordulva fújták a kékes-narancs színű tüzet, mely azután lefelé folyt a körben ülők felé. Én is egyre több hőt éreztem, már szinte meggyulladtam dobolás közben. Egy kicsit attól is tartottam, hogy a többieknek is túl sok lesz a tűz-energia, és a vége felé egy kis vizet láttam, ahogy nyakig ellep mindenkit, aki a körben ül. A gyógyító víz elűzte a fáradtságot és a tűz hevét,és utána lassan elapadt. Úgy láttam, mintha a belső körben ülők mind asz oldalukra feküdtek volna, és kényelmesen hevertek a földön. Majd jött a gyógyító szellő, és mindenkit körbeölelt, lilás-kékes fénypaplanba burkolva a jelen lévőket. Ezután lassan véget ért a gyógyító hangsátor, és az utolsó kép, amit még láttam, Tengri szimbóluma volt az égen, mely úgy védett bennünket, mint a jurta tündöke (füstlyuka). Később láttam, hogy ez a hármas kereszt egyben a jurta tündökét is képviseli, nem csak Tengrit.

Érdekes volt, hogy utána lefeküdtünk, és egy fekvő utazást vezetett Oguz. Azt mondta, hogy kérjük Tengri áldását a következő három hónapunkra. Mivel tudtam, hogy a gyógyító erő megszerzése nem három hónapos feladat, ezért hagytam, hogy olyan képek jöjjenek fel, amilyeneket akarnak. A házvásárlási projekt most aktuálisabb, és azt láttam, hogy három hónap múltán lesz már egy saját telkük, amelyikre majd lassan tudunk építkezni vagy felújítani, és erre kértem Tengri áldását. Tengri alakja még mindig megfoghatatlan a számomra. Először egy mongol hadvezér arcát láttam megjelenni az égen, majd az arc folyamatosan változott, olmék, dél-ázsiai, és más kultúrából származó arcok váltogatták egymást, majd ez egész szertefoszlott, és maradt a végtelen kég Ég. Volt egy zárókör, majd utána énekeltünk még néhány dalt. legközelebb Ti is próbáljátok ki!

2019. március 24., vasárnap

Csakórászana

4.79 Csakórászana
Újabb részlet a Krishnamacharya-könyvből:
"34. Csakórászana (4.79)
Ez a póz húsz vinyászából áll, és a Kapila Mathamból származik.
Miután megfigyelték, hogy a csakóra madár röptének formáját követi, csakórászanának nevezték el. A Dhjánabindu Upanisadban Paramésvara azt tanítja Párvatínak, hogy „Annyiféle ászana van, ahányféle élőlény él a világon.” Nekünk, olvasóknak mindig emlékeznünk kell erre.
A 8. és 14. vinyásza az ászana szthiti. A 7. és 13. vinyászák olyanok, mint az ékapáda sírsászana 7. és 13. vinyászái. A 8. és 14. vinyászában szilárdan nyomjuk bele a tenyereinket a földbe, végezzünk púraka kumbhakát, emeljük fel a testünket hat angulára a földtől, és tartsuk ott. Figyelmesen tanulmányozzuk a képet, ahol ezt bemutatjuk. Tartsuk a tekintetünket a két szemöldök között. A többi vinyásza olyan, mint a bhairavászana vinyászái.
Hatásai: A kar és a csuklók remegésével járó betegségeket gyógyítja. Terhes nők ne végezzék.
(A csakórászana vinyászái:
Ékam: Belégzésre karemelés (úrdhva-vriksászana).
Dvé: Kilégzésre uttánászana.
Tríni: Belégzésre úrdhva-uttánászana.
Csatvári: Kilégzésre ugorjunk hátra csaturanga-dandászanába.
Pancsa: Belégzésre felfelé néző kutyapóz.
Sad: Kilégzésre lefelé néző kutyapóz.
Szapta: Belégzésre ugorjunk előre úgy, hogy a jobb lábunkat a karon kívül hozzuk előre. Fogjuk meg a jobb lábfejünket, és kilégzésre helyezzük a jobb lábunkat a tarkónk mögé.
Astau: Belégzésre helyezzük a két tenyerünket a talajra a csípők mellett, és kilégzésre emeljük ki magunkat a levegőbe (daksina csakórászana szthiti).
Nava: Kilégzésre ugorjunk hátra csaturanga-dandászanába, a levegőben kihozva a jobb lábunkat a tarkó mögül.
Dasa: Belégzésre felfelé néző kutyapóz.
Ékádasa: Kilégzésre lefelé néző kutyapóz.
Dvádasa: Belégzésre ugorjunk előre úgy, hogy a jobb lábunkat a karon kívül hozzuk előre.
Trajódasa: Fogjuk meg a jobb lábfejünket, és kilégzésre helyezzük a jobb lábunkat a tarkónk mögé.
Csaturdasa: Belégzésre helyezzük a két tenyerünket a talajra a csípők mellett, és kilégzésre emeljük ki magunkat a levegőbe (váma csakórászana szthiti).
Pancsadasa: Kilégzésre ugorjunk hátra csaturanga-dandászanába.
Sódasa: Belégzésre felfelé néző kutyapóz.
Szaptadasa: Kilégzésre lefelé néző kutyapóz.
Astadasa: Belégzésre ugorjunk előre úrdhva-uttánászanába.
Ékónavimsatihi: Kilégzésre hajoljunk előre mély uttánászanába.
Vimsatihi: Belégzésre egyenesedjünk fel úrdhva-vriksászanába és érkezzünk meg szamaszthitibe.)

2019. március 23., szombat

Bhairavászana

4.78 Bhairavászana
Újabb részlet a Krishnamacharya-könyvből:

"33. Bhairavászana (4.78)
Ez a póz 20 vinyászából áll. A 8. és 14. vinyászák az ászana szthiti jobb és bal oldalai.
Az elsőtől a hetedik vinyászáig kövessük az ékapáda sírsászana módszerét. A 8. vinyászában, ahelyett, hogy a múládhára csakránál tartanánk a kezeinket (mint az ékapáda sírsászanában), kulcsoljuk a karokat szorosan, ahogyan a képen látható, és feküdjünk hanyatt, felfelé nézve. Miközben így maradunk, végezzünk púraka kumbhakát, emeljük a nyakunkat fölfelé és nézzünk a két szemöldök közé. A 15. és 20. vinyászák ugyanazok, mint a kapilászana esetében. Az ászanát mindkét oldalon kell gyakorolni.
Mivel Kálabhairava volt felelős ennek az ászanának az elterjedéséért, bhairavászana lett a neve.
Hatásai: Egyenlő és megfelelő arányban tartja a váju szancsaramot az ídá, pingalá és szusumná nádíkban és megakadályozza a váta betegségek bekövetkezését. A terhes nőknek nem szabad végezniük. De ha egy nő nem akar gyereket, ha rendszeresen gyakorolja ezt az ászanát egy darabig, követve a szabályokat, akkor bizonyosan nem fog teherbe esni. Efelől semmi kétség sem lehet. Ennek az ászanának a gyakorlása elzárja a petevezetéket, és megakadályozza a megtermékenyülést."
(Az ászana gyakorlásával tehát a nőknek vigyázniuk kell, főleg ha minden nap, több hónapon keresztül, kumbhakával és több percig végzik. Ez esetben végleg elveszíthetik a termékenységüket, mivel az ászana megakadályozza az ovulációt, vagyis a megérett petesejtek leereszkedését a méhbe. Ha ennek a póznak, illetve a lábaknak a nyakba rakásával járó egyéb pózoknak a gyakorlása következtében egy nőnek elmarad a menstruációja, akkor mindenképpen fel kell függeszteni a gyakorlásukat, mert a termékenysége és a hormonális egyensúlya láthatja kárát. Az ászana gyakorlása közben törekedni kell az egyenes gerincre és nyakra, valamint arra, hogy ne keletkezzen feszültség a térdünkben.
A bhairavászana vinyászái:
Ékam: Belégzésre karemelés (úrdhva-vriksászana).
Dvé: Kilégzésre uttánászana.
Tríni: Belégzésre úrdhva-uttánászana.
Csatvári: Kilégzésre ugorjunk hátra csaturanga-dandászanába.
Pancsa: Belégzésre felfelé néző kutyapóz.
Sad: Kilégzésre lefelé néző kutyapóz.
Szapta: Belégzésre ugorjunk előre úgy, hogy a jobb lábunkat a karon kívül hozzuk előre. Fogjuk meg a jobb lábfejünket, és kilégzésre helyezzük a jobb lábunkat a tarkónk mögé.
Astau: Belégzésre kulcsoljuk a karokat a mellkas előtt, és feküdjünk hanyatt, miközben a jobb lábunk a tarkó mögött marad (daksina bhairavászana szthiti). Végezzünk púraka kumbhakát.
Nava: Kilégzésre üljünk fel, és emeljük ki magunkat a két tenyerünkön utpluthiba úgy, hogy a lábfejünk még mindig a tarkó mögött maradjon.
Dasa: Kilégzésre ugorjunk hátra csaturanga-dandászanába, a levegőben kihozva a jobb lábunkat a tarkó mögül.
Ékádasa: Belégzésre felfelé néző kutyapóz.
Dvádasa: Kilégzésre lefelé néző kutyapóz.
Trajódasa: Belégzésre ugorjunk előre úgy, hogy a jobb lábunkat a karon kívül hozzuk előre. Fogjuk meg a jobb lábfejünket, és kilégzésre helyezzük a jobb lábunkat a tarkónk mögé.
Csaturdasa: Belégzésre feküdjünk hanyatt, és hajtsuk végre a pózt a bal oldalra is.
Pancsadasa: Belégzésre üljünk fel, emeljük ki magunkat, majd kilégzésre ugorjunk hátra csaturanga-dandászanába.
Sódasa: Belégzésre felfelé néző kutyapóz.
Szaptadasa: Kilégzésre lefelé néző kutyapóz.
Astadasa: Belégzésre ugorjunk előre úrdhva-uttánászanába.
Ékónavimsatihi: Kilégzésre hajoljunk előre mély uttánászanába.
Vimsatihi: Belégzésre egyenesedjünk fel úrdhva-vriksászanába és érkezzünk meg szamaszthitibe.)

-->

2019. március 22., péntek

A jaguár-pap tanítása

A vasárnapi izzasztókunyhó szertartás közben volt néhány látomásom, és a vége felé eljött a jaguár-pap is, aki az oltáramon lévő kristálykoponyámban lakik. A kunyhóban azt mondta, hogy majd külön fog tanítani arra, hogyan gyógyítsak, és még azt is mondta, hogy vessek bukfencet, ha kimegyek, amit persze elfelejtettem, mire kijutottam a kunyhóból. A jaguár-pap,aki az ősi dél-amerikai olmék kultúra egyik szelleme, úgy szokott alakot váltani emberi és jaguár-formája között, hogy bukfencezik egyet a levegőben (mindannyian tanultuk ezt a mozdulatot iskolában, tigris-bukfenc néven). Régebben én is mindig csináltam egy előrebukfencet a fejenállás után az Ashtanga-sorozatban, de egy ideje leszoktam róla. Most az ő kérésére ismét vissza fogok állni erre, mert megkönnyíti az alakváltást. Az alakváltás a sámánnak azon képessége, hogy szellemutazása során átváltozik az erőállatává vagy valamilyen másik élőlénnyé, és abban teljesíti küldetését, majd visszaváltozik.  

Szóval ma Ashtanga-órát tartottam, és meg is csináltam a bukfencet a fejenállás után, majd a relaxáció alatt doboltam, és hívtam a jaguár-papot, hogy tanítson. Megjelent előttem az Életfa, és egyből elindultunk lefelé. Körülnéztem, hogy hol vannak az erőállataim, de azt az üzenetet kaptam, hogy most nem ez lesz a fontos. De azért ott voltak, de valóban nem volt sok szerepük az utazásban. Mintha saját erőmből kellett volna egyre mélyebbre vergődnöm a fold alatti járatban. A kőlépcsők fokozatosan átalakultak csúszós, nyálkás, tejüveg-szerű cseppkövekkel borított barlanggá, és abban óvakodtam lefelé. Majd valamiféle kötéllétra következett, ami a mély sötétségbe veszett. Végül azt éreztem, hogy már víz alatt vagyok, ekkor átváltoztam kígyóvá, és így már sokkal könnyebb volt a víz alatt suhanni. Hosszú utazás után a Tollaskígyó piramisához érkeztünk, mely Teotihuacanban, Mexikóban található. A jauguár-pap és a Tollaskígyó mitológiai alakjai között szoros kapcsolat állt fenn a prekolumbiánus Mexikóban. A Tollaskígyó egy hatalmas, több száz méter magas kígyóként emelkedett a piramis fölé, és nem is egy, hanem legalább négy pár szárnya volt, mely a levegőben tartotta kígyószerűen tekergőző testét, mely leginkább a tűz színeiben izzott, némi zölddel keverve. A feje körül is egy nagy tollas korona volt. Én jelentéktelen kígyóként tekeregtem előtte. Ekkor megjelent a jaguár-pap is, és többször alakot váltott. Amikor éppen emberi alakja volt, akkor a bőre egyszer ébenfekete volt, egyszer pedig aranyszínű. Valahogy ezt a két energiát testesíti meg, amelyek egyben a kígyóerő, azaz a Kundaliní két aspektusát is képviselik (a fekete a női, befogadó, titokzatos, Hold-aspektus, míg az arany a férfias, aktív, világos, Nap-aspektus). 

Ekkor a jaguár-pap olyan alakot vett fel, mint egy kukorica-isten, és két kukorica volt a kezében. A jobb kezében egy élő, aranyló, zsenge kukoricacső volt, míg a bal kezében egy fekete, beteg, összeaszott kukorica. Ezeket mutatta felém. Az Élet és a Halál. Az Egészség és a Betegség. Az érem két oldala. Az egészség a jóléten és az erőn keresztül tanít, melyet fel tudunk használni a fejlődésünkre. A betegség a szenvedésen, az elmúláson, a fájdalmon keresztül tanít. Mindkettő nagy tanítómester. A jaguár-pap a következő tanítást adta: "Amikor gyógyítasz valakit, akkor meg fogom mutatni, hogy mi a betegségének a kiváltó oka, amivel ő maga idézte elő a betegséget. Ha a beteg felismeri ezt, és változtat rajta, akkor meg fog gyógyulni. Ha nem hajlandó szembenézni a betegsége valódi okával, és nem akar változni, akkor a betegség meg fog maradni. Meg kell mondanod a betegnek, hogy hozzon nekem áldozatot a kezelés után: kukoricalisztet, madártollakat (valamilyen nemes madárét) és virágokat." Amikor a kristálykoponyám megérkezett hozzám, akkor egyből észrevettem, hogy az igazság napfényre hozatalát nagyon erőteljesen támogatja, és így a gyógyításban is a valódi ok megtalálására helyezte a hangsúlyt. Megkérdeztem tőle, hogy miért változtam át kígyóvá. Erre azt felelte: "Mindig kígyó alakot kell felvenned, ha be akarsz hatolni a beteg testébe, és megtalálni ott a betegséget alkotó energiát. Egy gyógynövényt kell a szádba venni a kezelés előtt, és akkor veszélytelenül tudod kiszívni a beteg energiát, majd kiköpni, amikor befejezted a gyógyítást." Ekkor persze megkérdeztem, hogy milyen gyógynövényt kell a számba venni, mire azt válaszolta: "Azt majd Oguz fogja megmondani neked." Ezzel lassan véget ért az utazás, éreztem a visszahúzó erőt, amely hívott vissza, az Életfához. Szélsebesen végigsuhantam kígyótestemben a föld alatti járaton, mely mintha bezárulni készült volna mögöttem. Útközben még egy pillanatra nyugtáztam, hogy az erőállataim végig ott voltak velem csendben, és vissza is kísértek. Szinte lihegve érkeztem vissza az Életfához, ahol a megszokott, békés kép fogadott. Később Oguzzal megtárgyaltam a dolgot, és óvatosságra intett, mert a betegség kiszívása nagyon veszélyes gyógyítási technika, amit majd a lélekvisszahívás után fogunk megtanulni. Egyelőre azt hiszem, hogy a sárkány lehelletét fogom gyakorolni, ha valaki majd gyógyításra jelentkezik nálam. 

Az még nem teljesen világos, hogy a Tollaskígyó (később a maják Quetzalcoatl-nak nevezték el) milyen szerepet játszott a látomásban, de valószínű, hogy a kukoricaistennel együtt olyan archetipikus vonásokat testesítenek meg, melyeknek szerepe van a gyógyításban. A kígyó, a két kígyó és a fekete-arany szimbolikájával éppen most ismerkedem.

2019. március 21., csütörtök

Ezer és Egy Igazság

Újabb részlet Gregor Maehle Szamádhi-könyvéből:
"Nágarádzsa a mögöttes igazság ezer változatát, nézetét, interpretációját tanítja ezer, ékszerekkel díszített fejével. Az igazság ezen változatai magukba foglalják az összes vallást, filozófiai iskolát, az összes tudományt, a tudás minden ágát, az összes jógaiskolát, az összes kultúrát és az összes nyelvet. Az ezer fej annak a ténynek az elismerése, hogy abban a pillanatban, ahogy szavakat kezdünk használni, és az egy mögöttes igazságot a nyelv kódján szűrjük keresztül, a szavaink mindenképpen ennek az igazságnak az interpretációi lesznek, és nem maga az igazság.
Nágarádzsa anatómiájának különleges vonása az, hogy az ezer fej egy farokhoz kapcsolódik. A farok csendben van. Nincs szája, amin keresztül kifejezhetné magát, és ez arra utal, hogy egyetlen száj, az igazság egyetlen nézete sem tekintheti magát kizárólagos képviselőjének. A farok a forma nélküli Abszolútat (nirguna Brahmant), a határtalan tudatot, az egyesített mezőt, a transzcendens Istent képviseli. A farok a számos fej kifejezhetetlen eredete és alapja. Ez a hasonlat azt a törvényt fejezi ki mely szerint „az Igazság számos módon kifejezhető”. Az a tény, hogy a farokhoz nem csak egy fej kapcsolódik, arra utal, hogy nincs olyan verbális igazság, bármennyire elegáns és ékesszóló legyen is, mely kisajátíthatja a farkat. Bár az összes vallás, filozófia, gondolati iskola és tudomány tiltakozhat, hogy a Brahman farkához csak ők férnek hozzá, igazából közösen kapcsolódnak ugyanahhoz az igazsághoz, és egyik sem kizárólagos.
Nágarádzsa farka a mély valóságnak azt a szamádhiban megélt tapasztalatát képviseli, mely túl van a szavakon és a feltételekhez kötöttségen. A tárgy nélküli szamádhiban a szószerkesztés, a kulturális hangsúlyaink és előítéleteink és a világról alkotott térképünk mind felfüggesztésre kerülnek. A szamádhiban megélt látomásainkat lehetetlen szavakban leírni, ezért nincs szamádhi-vallás, -tudomány, - filozófia vagy-tanítás. Amikor a misztikusok lejönnek ezekből a magasságokból, akkor keresik a szavakat, hogy leírhassák azt, amit láttak, hogy át tudják adni másoknak. Miközben ezt teszik, elkerülhetetlenül előhívják a feltételekhez kötöttséget, a nyelvi kódokat, az erkölcsi értékeket, és a múltbeli tapasztalatokat, hogy szavakba öntsék azt, ami kifejezhetetlen. A szavak így szükségképpen költői hasonlatok maradnak. Így a különböző korok bölcseinek és misztikusainak ki kellett lépniük a szamádhiból, hogy leírhassák és taníthassák azt; a kötelességük, hogy ezt megtegyék. Az élmény nem a miénk, hogy megtartsuk, hanem meg kell osztani. Ezt a paradoxont, hogy valaki képes közvetlenül megtapasztalni a mély valóságot, a világot amilyen az valójában, és mégis képtelen kifejezni vagy leírni azt, sokan képtelenek megérteni a spirituális körökben.
Természetesen ez az én szavaimra is érvényes. Bármennyire is szépnek hangozhat némelyik, ez csak az én feltételekhez kötött próbálkozásom, hogy kifejezzem a leírhatatlant és formába öntsem a forma nélkülit. Amikor megtaláltam a szavakat, melyekkel leírhatom az élményemet, máris interpretáltam azt. Tehát mondhatjuk, hogy a szavaim csupán a jóga interpretációja, és nem maga a jóga. Ez igaz! Minden esetre, bár én is úgy kezdtem, mit egy azok közül, akik olyan gyorsan szerettek volna elmenekülni ebből a világból, ahogy csak lehet (mivel sok tekintetben elviselhetetlennek találtam), a jóga gyakorlása felébresztette bennem annak megvalósítását, hogy ez a világ a legcsodálatosabb hely, ami tele van szépséggel, csodákkal, szeretettel és rejtélyekkel. Ha fel tudom nyitni a szemeteket annak megvalósítására, hogy az univerzum nem egy hideg és közömbös hely, akkor megérte.
Bár a tényleges valóságot nem lehet szavakba önteni, közvetlenül megtapasztalhatjuk azt az elme felfüggesztésével. Az elme, amely feltételekhez kötött, részrehajló és interpretáló, soha nem képes felfogni a végtelenséget és az öröklétet. Csak képzeljük el egy pillanatra – amint az elme igyekszik magába fogadni a végtelent. Nem fog sikerülni. De a tudat, mely végtelen és örök, magában tartalmazza az egész világot."

2019. március 20., szerda

Tavaszköszöntő izzasztókunyhó

Tegnap voltunk Oguznál izzasztókunyhó szeren Diósjenőn. Igazából szombaton és vasárnap is volt egy-egy kunyhózás, és volt olyan, aki mindkettőt végigcsinálta, és ott aludt a jurtában. Mi csak vasárnapra mentünk le, éppen délben érkeztünk. Hoztam egy csomag dohányt felajánlásként, és egy kis gyümölcsöt meg magvakat a közös asztalra. Miután Oguz elmondta a kunyhóval kapcsolatos dolgokat a jurtában, megraktuk a máglyát, és belehelyeztük a köveket. Oguz helyezte bele az első öt követ, utána pedig mindenki megfogott egyet-egyet és imádkozott. Én kelet felé kezdtem az imádkozást, és hívtam kelet erőit, az összes keleti kultúrában, Ázsiában imádott különböző istenséget és szellemlényt. Utána dél felé fordultam, és ott a déli félteke természeti népei ugrottak be, az afrikai varázslók és az ausztrál bennszülöttek. Majd nyugat felé fordultam, és az indián kultúrák szellemlényeit kértem, hogy jöjjenek a kunyhóba. Végül észak felé imádkoztam, ott pedig az északi - lapp, skandináv, szibériai természeti kultúrák erőit és istenségeit hívtam. Majd a felső világokból is hívtam a tanítókat és isteneket, az alsó világokból a természeti erők és elemek szellemeit, valamint az erőállatokat, végül pedig a középső világból mindenkit, aki a spirituális úton jár, hogy segítse a szer sikerességét.


Meggyújtottuk a tüzet, és Oguz további dolgokról mesélt, amíg vártuk, hogy leégjen a tűz és felizzanak a kövek. Utána átöltöztünk a kunyhózós ruhába, majd felsorakoztunk a kunyhó előtt, Oguz végigfüstölőzte magát, majd bement a kunyhóba. Sorban jöttek a többiek, én pont a közepére kerültem, azt mondják, az a legmelegebb hely. Miután lefüstölőztem magamat, "Minden a rokonom" köszöntéssel, négykézláb másztam be a kunyhóba. Vittem magammal egy fejtörölgető kendőt és a csörgőmet, amit dísztökből készítettem. Behozták a hét követ, és elkezdődött a kunyhó. Az elején még Anett, Oguz felesége, és Boróka, a kislányuk is bent voltak, azután Boróka már ki akart menni. Az első körben a Kelet erőihez imádkoztunk az újjászületésért, az Élet megjelenéséért. Én azért imádkoztam, hogy az otthonteremtési folyamatunk sikeres legyen, és megleljük azt a házat, ahol mindannyian szívesen lakunk majd. Az imakör után énekeltünk, majd következett a második kör. Még hét kő érkezett, és ezúttal együtt imádkoztunk, Oguz pedig locsolta a vizet a kövekre. Én a gyógyító erőért imádkoztam és azért, hogy járni tudjam az Igazság útját. Ekkor ismét énekek következtek, és én az erőállataimat hívtam, hogy jöjjenek és segítsenek. A sasom megjelent, és a hátamba olvadt. Megjelent a farkasom is, és a törzsembe olvadt. Megjelent az oroszlánom, ő pedig a mellkasomba lépett be, és a szívem helyén éreztem a kristálypiramist, ami a nyakában szokott lenni. Végül a sárkányom jött és a fejemen, valamint a karjaimon keresztül lépett be a testembe. A sárkányom egyben egy gyógyító szellem is, és miközben énekeltünk és csörgőztem, megtanított egy gyógyítási technikára. Azt mondta, hogy hangosan lélegezzek ki, amikor kezelek valakit, és fújjam rá a lehelletemet, mint ahogy a sárkány leheli a tüzet. Így a lélegzetemen és a tenyereimen keresztül tudom tisztító, betegséget elűző energiával besugározni a testét. 

A második kör végén kikéredzkedett az egyik résztvevő, és egy másik is ki akart menni, de Oguz marasztalta. Közben Anett visszajött, és végigcsinálta a kunyhót velünk, miközben a gyerekek a házban aludtak. Én remekül éreztem magamat a második kör végén, már éppen kezdtem büszke is lenni magamra, hogy milyen jól bírom, és milyen remekül tudok révülni közben. Ekkor jött a harmadik kör, és Oguz bemondta a varázsszót: "Szellemhajó". Egyszer régebben mondta, hogy az úgynevezett szellemkunyhó viszonylag rövid, de nagyon durva, meghalásos jellegű. Hát nekem itt most ez következett. A harmadik körben a nyugat, az elmúlás, elengedés erőihez kellett imádkozni, és valóban, ez a kör alaposan meg is nyirbálta az egómat. Itt is együtt imádkoztunk, majd elkezdtünk énekelni. Míg az első két körben lelkesen csörgőztem, itt már én is lefeküdtem a kunyhó aljába, mert úgy éreztem, mintha egy tüzes labda lenne a mallkasomban. De amikor lefeküdtem, akkor a lábaim olyan közel kerültek az izzó kövekhez, hogy úgy éreztem, azok is nyomban elégnek. Amikor már nagyon szenvedtem, akkor jött Yuna, az ausztrál bennszülött gyógyító szellem, és elkezdte fújni a mellkasomat a didgeridoo-jával. Ettől az égető érzés enyhült ugyan, de az általános közérzetem még mindig eléggé kritikus volt. El is gondolkodtam egy pillanatig, hogy ki kéne menni a kör végén, de mivel senki nem mozdult, inkább én is bent maradtam, főleg, hogy egy bejelentést is akartam tenni az utolsó imakörben.

Felültem, amíg nyitva volt a kunyhó ajtaja, és behozták a köveket, majd elkezdtünk imádkozni. Azalatt is nyitva volt az ajtó, bár ott legbelül ez már akkor nem sokat számított. Amikor rám került a sor, akkor szólítottam az égieket, a földi és alsó világbeli erőket, és felidéztem, hogy Oguz egyszer azt mondta: ha valami fontosat akarunk kijelenteni, akkor azt a kunyhóban kell, a szellemvilág jelenlétében. Úgy gondoltam, hogy bejelentem: szeretnék Oguz tanítványa lenni, és azon az úton haladni, amin ő vezet, és visszahozni ebbe a világba a Fényt és a Szabadságot. Enyhe biccentéssel nyugtázta bejelentésemet, mert a kunyhóban nem nagyon szokott érzelmeket nyilvánítani, ilyenkor átszelemült állapotban van. A többiek helyeslően morajlottak, így úgy vettem, hogy meghallgatásra talált a kérésem. Megkezdődött az éneklés, leereszkedett a kunyhó ajtaja. Én reménykedtem benne, hogy másik két tanítóm, a jaguár-pap és Odin is eljönnek majd ebben a körben, de az igazság az, hogy a meditációm már teljesen szétesett, és inkább az életben maradásért küzdöttem, mintsem hogy tanítást befogadó állapotban tudjak lenni. Magzat-pózban feküdtem, hol jobbra, hol balra fordulva, és nem volt erőm már csörgőzni sem. A kimerültség mellett egyszerre lettem iszonyú szomjas, és pisilni is ki kellett volna mennem. Ehelyett bent maradtam agonizálni. A jaguár-pap végül eljött, de csak annyit közölt, hogy egy külön alkalommal fog majd tanítani a gyógyításra. 

Az utolsó körben igencsak számoltam, hogy hányadik dalnál tartunk, és melyik versszakot hányszor ismételjük. Végül valahogy csak véget ért a kunyhó, és Oguz lassan kimászott az ajtón. Utána a többiek kezdtek kászálódni, de nem mindenki mozdult, és rájöttem, hogy hiába várok arra, hogy a kunyhó tőlem balra eső oldala kiürüljön, és kimehessek. Így átmásztam a még bent fekvő egy-két emberen, és valahogy kivergődtem a kunyhóból. Kint lefeküdtem az odakészített polifoamra, és csodák csodájára a szomjúságom és a vizelési ingerem is alábbhagyot pár perc leforgása alatt. Miután kiheverésztem magamat, és lehűltem, igazából már fázni is kezdtem. Odaültem Oguz mellé a tűzhöz, és akkor mondta nekem: "Hosszú lesz az út, de nem az a fontos, hogy mi mikor következik el, hanem a megélés." Ebből már eddig is volt bőven, és a kétéves képzés még csak a bevezető, ami után mindenkinek el kell döntenie, hogy sámán akar-e lenni, és hogy milyen minőségben. Engem egyelőre a gyógyítás és a halál témaköre vonz nagyon, majd meglátjuk hogyan alakul.

A kunyhó után lassan magunkhoz tértünk. Ittunk vizet, letörölköztünk, átöltöztünk és nekiültünk a közös lakomának. Oguz mindig egy tányérra szokott szedni minden ételből, és azt beleajánlja a tűzbe, az ősök számára. Ezután lehet csak nekikezdeni a falatozásnak. Anett nagyon finom tavaszi erdő-levest főzött, répával, rizstésztával, meg mindenféle zöld levelekkel, medvehagymával. Nagyon finom volt. Utána lassan elbúcsúzodtunk, és indultunk hazafelé. Hazaúton megtisztultnak és kiüresedettnek éreztem magamat, de azért este előjött egy hiperérzékenységgel kevert őszinteségi vihar rajtam, ami csak másnapra ült el fokozatosan.

2019. március 19., kedd

A Világ és ami azon túl van

Újabb részlet Gregor Maehle Szamádhi-könyvéből:
"Megtapasztalhatjuk-e a Világot olyannak, amilyen valójában?
Voltak tanítványaim, akik némileg szomorú arccal jöttek hozzám, azt mondván, hogy meg akarják tanulni a tárgy nélküli szamádhit. Ez a két szamádhi közül a túlvilági, a fejlettebb változat. Fancsali ábrázatuk nekem azt sugallta, hogy tudat alatt öngyilkosok akartak lenni. Ahelyett, hogy megölnék a testüket, abban reménykedtek, hogy kilobbantják magukat a nirvánában, a fájdalommentesség szintjén (maga a „nirvána” szó azt jelenti, hogy „kioltani”). Amikor közlöm velük, hogy a jógában egy egész sor objektív szamádhi előzi meg a tárgy nélküli szamádhit, még jobban elkezdenek búsulni, mint egy gyerek, akinek elvették a játékát. De fontos oka van annak, hogy miért lentről fölfelé építkezik a jóga. A jóga azt tanítja, hogy rossz következtetésre juthatunk, ha a tárgy nélküli szamádhikkal kezdünk (erről többet olvashatunk majd a hatodik fejezetben). Ha költői kifejezéssel akarunk élni, akkor a tárgy nélküli szamádhi a „túllépés a világon”, vagyis nem legyőzni, hanem túljutni kell rajta. De a jóga először azt akarja, hogy tudjuk, pontosan mi az, amin túljutunk. Találkoztam olyan meditálókkal, akik azt mondták: „Nekem az nem kell. Én tudom, hogy milyen a világ, és utálom. Ki akarok jutni innen.” Gondoljuk át! A jóga azt mondja, hogy nem ismerjük a világot; csak annak interpretációját, a térképet, az egérutat, amin ki akarunk jutni. Hogy lehet ez?
Pontosan ezt mondja nekünk már egy ideje a nyugati tudomány, a természettudomány és a humán terület is. A természettudósok közül Niels Bohr, a Nobel-díjas atomfizikus mondta 1908-ban, hogy a tudományos törvényeink nem a világot írják le úgy, ahogy az van, hanem csak azt, amit tudunk a világról (ez a kijelentés a koppenhágai interpretáció néven vált ismertté). Más szavakkal, a tudásunk csupán egy belső párbeszéd, ami a fejünkben zajlik. A humán tudományok közül az olyan iskolák, mint az interszubjektivizmus és a poszt-strukturalizmus régóta hangoztatják azt a nézetet, hogy a világról szóló tudásunk nem különíthető el a környezetünktől.
Maga a nyelvünk is hihetetlen mennyiségű beépített elfogultságot, interpretációt, észrevételt és előítélete tartalmaz, ami még azt is lehetetlenné teszi, hogy a feltételekhez kötöttségünk aktiválása nélkül gondolkodjunk. Így, bár a nyugati tudomány mindkét fő ága egyértelművé tette, hogy a tudás nem létezhet a megfigyelőtől függetlenül, a társadalmunk továbbra is a newtoni fizikára alapoz és igyekszik nem tudomást venni erről a tényről. De mindennek a legelgondolkodtatóbb aspektusa az, hogy miközben a nyugati akadémikusok a 20. században fogalmazták meg ezeket a gondolatokat, az ind gondolkodás (és különösen a jóga) részét képezték már jóval azelőtt, hogy Jézus a földön sétált. Az egyik legfenségesebb és legősibb jóga-mantra a kígyók királyához szól (ne aggódjunk, egy teljesen más kígyóról van szó, mint aki Évát megkínálta az almával). A mantra így hangzik:
Óm mani bhradzsat pháná szahaszravidhrita visvam
bhara mandalája anantája nágarádzsája namah
Óm, leborulok a kígyók királya előtt, aki a végtelenség megtestesítője, aki maga tartja az univerzumot és aki ezer, ékszerekkel díszített fejével egyszerre szórja a tudást.”
Ez a mantra Nágarádzsához, a kígyók ezerfejű királyához szól. Egyik neve Ananta, ami azt jelenti: „Végtelen”. Erre az az általános ábrázolás is utal, melyben a kígyó a saját farkába harap, és kört alkot. Ádisésa néven is ismert, mi azt jelenti: „maradvány”. Ádisésát az összes, előttünk megnyilvánult univerzum összegzett maradványának tekintik. Patandzsalít, a Jóga-szútra szerzőjét is a végtelenség kígyója megnyilvánulásának tekintik."
Megjegyzés: Egyáltalán nem biztos, hogy Nágarádzsa különbözik a Jó és a Rossz tudásának fáján lakó kígyótól. Amikor Ádám és Éva ettek az almából, akkor megkapták a szabad akaratot, és a megkülönböztető képességet, ami egybeesik a Jóga-szútra tanításával is. Így saját szabad akaratukból és erőfeszítésükből kellett vágigjáruniuk az eredeti öntudatukra ébredés útját, ami által kiteljesedett a kapcsolatuk Istennel, és ezáltal Isten saját maga is teljesebben megismerte Önmagát és teremtő képességeit. Amíg szabad akarat és felelősség nélküli bábok voltak, addig Isten teremtése egy unalmas, mondhatni élettelen világ volt.

2019. március 18., hétfő

Tavaszi Elvonulás beszámoló 2. rész

Következzék tehát az elvonulásról szóló beszámoló folytatása. A Szalajka-völgyi tó és a fölötte lévő Ősember-barlang mindegy 5 km-re volt a szállásunktól. Elővigyázatosságból a gyerekekkel inkább az erdei kisvasúttal indultunk neki, mert általában pár száz méter után már cipelni kell őket. Így végül mi értünk oda szinte elsőnek a barlanghoz. A többiek szép lassan megérkeztek, és volt olyan is, akire csak vártunk, de végül nem jött fel a barlanghoz. Ebben a barlangban évezredekkel ezelőtt is éltek már emberek, és az egyik sarokban egy egész oltárat találtam, különféle egzotikus cseppkő-képződményekkel. Volt egy tátott szájú sárkányfej, egy meditáló Siva-szobor, akinek a rastáin keresztül lefolyik a Gangesz, mellette a bikája, Nandi, az Életfa, valamint az Alsó, Felső és Középső Világ is megjelent. Ezen a helyen áldoztunk egy kis dohánylevelet az ősöknek és a szellemeknek. Utána bementünk a barlang mélyébe, és pont elkaptunk egy rövid időszakot, amikor nem volt tömve turistákkal a barlang. itt eljártunk egy szakrális körtáncot a Földanya tiszteletére, majd egy kis földet a koronacsakránkba dörgöltünk a barlang mélyéből. Ez volt a Föld-elemmel kapcsolatos szertartás a tegnapi tűzelem-szertartás után. Nem volt könnyű tiszta földet találni a barlangban, mert sokan WC-nek használták és össze-vissza pisilték. Ennél talán még az ősember is tudott kulturáltabban viselkedni. 

Lefelé menet nagyon szép időnk volt, Orsiék már korábban levonatoztak, mert a gyerekek kezdtek fáradtak lenni. A Szalajka-völgyben van egy szép forrás, mely a sziklából csordogál alá vízesés-szerűen egy kis tóba. Itt is megálltunk, és elvégeztünk egy kis szertartást a vízelemmel kapcsolatban. Odaálltunk a tó szélére, és egy kis vizet a két tenyerünkbe vettünk, majd imádkoztunk a víztündérekhez és az erdő szellemeihez, és szétszórtuk a vizet a levegőben. A szertartásokban általában nem az a lényeg, hogy nagyon bonyolultak legyenek, mert az időnként csak elviszi a figyelmünket a lényegről. A külső részleteken túl a belső meditáció a lényeg, és az egész szertartásnak az a célja, hogy a figyelmünket azokra a szellemi erőkre irányítsa, amelyekhez kapcsolódni szeretnénk. Ezen az elvonuláson a négy elemen keresztüli tavaszi megtisztulás, megújulás, újjászületés témájával foglalkoztunk. A Nap szépen sütött, igazi tavaszi idő kerekedett.

Délután ismét Orsi tartott egy órás jóga-foglalkozást. Az ilyen önismereti elvonulásokon az ászana-gyakorlást is fontosnak tartom, még akkor is, ha egyeseknek ez nehéz vagy fárasztó. Ez az erőfeszítés ugyanis a felajánlás, ami által a szellemvilág észereveszi a törekvésünket. Áldozat és erőfeszítés nélkül nem számíthatunk segítségre vagy fejlődésre. Viszont az ászana-gyakorláson túl számos olyan lelki gyakorlatot végzünk, melyek segítségével nem csak a fizikai testünk valóságával tudunk összekapcsolódni, hanem a pránatestünk, érzelmi testünk, elménk működésében is mélyebb bepillantást nyerünk, és az Univerzum, a Makrokozmosz erőivel, elemeivel is össze tudunk kapcsolódni. Modern, elszigetelt életmódunk mellett ez rendkívül fontos a jólétünk és a boldogságunk szempontjából.

Az ászana után egy harcos tűzlégzést végeztünk. Ennek a teschinkának a leírását már közöltem egy korábbi blogomban. A légzés lényege az, hogy egy nagy tűzgömböt gyűjtünk össze a köldök körüli térbe, majd ezt a tűzenergiát toljuk ki a tenyereinkkkel magunk elé, odaképzelve az előttünk álló, legyőzendő akadályokat, melyeket a tűz elporlaszt, illetve a megvalósítandó célokat, melyeket megtölt energiával. A tűz erejét tehát nem csak pusztító, hanem átalakító és teremtő céllal is lehet használni. Minden esetre a gyakorlatnak erőteljes önbizalom-növelő hatása is van. Például sokan azt gondolták, hogy nem fognak kibírni egyed órát lovaglóülésben, ennek ellenére, a légzés erejére támaszkodva egyre több erőt éreztek a combjaikban és az egész testükben keringeni. A kilégzésnél hangokat is lehet kiadni, és így kioldódnak azok a feszültségek, amelyek bennünk vannak.

A tűzlégzés után egy hangsátor-gyakorlatot tartottunk, melynek során gyógyító energiát kértünk a szellevilág lényeitől, és egy körben állva doboltunk, csörgőztük, énekeltünk, igyekeztünk megtalálni a saját hangunkat. A gyakorlat mindig nagyon erőteljes szokott lenni, és kívülről hallgatva is általában jelentős hangzavarral jár. A gyerekek is megneszelték, hogy buli van, és amikor már kb húsz perce csinnadrattáztunk, berontottak az ebédlőbe, ahol jógázni szoktunk, és ők is bekapcsolódtak az üvöltésbe. Így ennek hatására fejeztünk be a gyakorlatot, de azért mindenki úgy érezte, hogy sikerült eléggé mélyre nyúlnunk benne. 

Ezután vacsora következett, majd ismét meggyújtottuk a tüzet az udvaron, és ezúttal szanszkrit és buddhista mantrákat énekeltünk, némi szöveges magyarázattal kísérve. Tíz óra felé már mindenki fáradt lett, és fázott is, így lassacskán elszállingóztunk aludni. Én még beültem az infraszaunába és mantráztam egy kicsit, de utána lefeküdtem én is aludni a család mellé.

Március 17. vasárnap

Vasárnap reggel ismét időben ébredtünk, ez is a tavasz érkezésének egyik jele. Ahogy egyre hamarabb kel a Nap, az ember is könnyebben felébred, mint télen. A reggeli jóga-gyakorláson egy könnyített Ashtanga második sorozatot végeztünk. Erre mindig sort szoktunk keríteni az elvonulásokon, mert a sok hátrahajlítás jól kiegyensúlyozza az első sorozat előrehajlító gyakorlatait. Az ászana-gyakorlás után egy egy órás transzlégzés-gyakorlat következett, melynek során mindenki fekve lélegzett intenzíven a száján keresztül, én pedig doboltam. Ez mindenkinek nagyon intenzív transzélmény szokott lenni, legalábbis azoknak, akik bátran belemennek a légzésbe. Az egy órás légzés végén volt egy kis levezető relaxáció, majd megosztottuk egymással az élményeinket. Az ilyen megosztások nekünk is segítenek abban, hogy jobban feldolgozzuk az élményt, amin keresztülmentünk. érdemes le is írni a transzélményeinket, mielőtt elfelejtjük őket. 

Ezután reggeli következett, majd ismét egy kirándulás a milleniumi kilátóhoz. Szereztünk jó sétabotokat a gyerekeknek az erdőben, és így már lelkesek voltak felsétálni a kilátóhoz, bár Alexet azért egy jó darabon a nyakamban vittem. A kilátó egy hegycsúcson fekszik, és kellemesen sütött a Nap, lágyan simogatott a szellő. Itt egy levegő-elem szertartást végeztünk el. Mindenki megfogott egy csörgőt, és csörgőzött a hét irányba, valamint imádkoztunk a különböző világok és irányok lényeihez. Egy csoportkép is készült, ezt láthatjátok fent. Nem mindenki ért oda, de azért jó kis kirándulás volt ez is. 

A délutáni programot egy kicsit korábbra vettük, hogy mindenki időben el tudjon indulni. Orsi három órakor tartott egy órás jóga-gyakorlást, majd egy záró Óm-meditációt végeztünk el közösen. Az Óm zengetése különböző hangmagasságokban és időtartamokban, ahogy mindenkinek jön, szintén egy szép, finom hangsátort alakít ki, melyben kisimul az elménk, és egyszerre éljük meg a megkönnyebbülést, kiüresedést, megérkezést és beteljesedést. Utána egy záró megosztó körrel végződött három napos elvonulásunk, majd az utolsó közös étkezésnél csemegéztünk még Ricsi finomságaiból.

Nyári "Beavatás" táborunk Fehérgyarmaton lesz, egy nagyon kellemes élményparkban, faházakban és sátrakban. Ott még több önismereri és spirituális prograsm várható, mivel egy hetet fogunk együtt tölteni június 24 és 30 között. Gyerekekkel is lehet érkezni, de a fahéázas helyek már fogytán vannak, siessetek, ha szeretnétek beférni! Köszönöm mindenkinek a csodás élményeket a tavaszi elvonuláson, és várjuk,t ervezzük a további programokat, együttléteket. Namaste!