2019. október 31., csütörtök

A világ szakralitása

Újabb részlet Gregor Maehle Szamádhi-könyvéből:
"Ezzel szemben az objektív szamádhi a világ valódiságának megtapasztalásához vezet. Itt nincs helye a spirituálisan motivált menekülési vágynak. Mint a hogyan a bennszülött kultúrák is, az objektív szamádhi képes visszavinni bennünket abba az elbűvölt állapotba, amikor azt látjuk, hogy minden létező valójában szent és hogy az egész világ, minden egyes légzés, minden pillanat egy csoda és egy jelenés. Ne tévesszük azonban ezt össze a modern materializmussal. A materializmus elutasítja a tudat és az elme létezését a testtől különálló kategóriaként, az elmét ás a tudatot az anyagra redukálva, pontosabban az agyban zajló bioelektromos és biokémiai folyamatokra. A jógi nem használja ezeket a szamádhi második típusában. A tárgy nélküli szamádhi azt mutatja meg, hogy a tudat, a lélek és az önvaló örök, változatlan, határtalan, és tulajdonságok nélküli; mindazonáltal ugyanolyan valóságos, mint a világ, bár nagyon különbözik tőle.
Ezért tekinthető a jóga dualista filozófiának? Elfogadja a teremtés két különböző kategóriájának létezését. A legtöbb filozófia nem dualista, hanem monista, ami azt jelenti, hogy mindent egy kategóriára redukálnak. A monista iskolákat szintén két fő irányzatra lehet osztani? Az idealista és materialista iskolákra. Az idealista filozófiák az anyagot az elme/tudat/én elvére redukálják, mint ahogy a korai buddhizmus, az advaita védánta, vagy az európai idealizmus teszi. Lényegében úgy gondolják, hogy a világ és az anyag csupán az elme elképzelései, vagy hogy nincs az elmétől különválasztható, független létezésük. Másfelől vannak olyan iskolák is, melyek a tudatot/elmét redukálják anyaggá, mint például a tudományos empiricizmus (a nyugati tudomány), és a történelmi materializmus (kommunizmus). E filozófiák állítása szerint a tudat/szellem/elme nem létezhet az anyagtól függetlenül; például a tudati jelenségeket tipikusan az agyban keletkező biokémiai és bioelektromos áramlatokra redukálják. Bár az idealisták és a materialisták sok pontban nem értenek egyet, mindkét megközelítés monista abban, hogy a világot egyetlen kategóriára redukálják, legyen az a gondolat vagy az anyag.
Ugyanakkor vegyük észre, hogy a szamádhik két fő kategóriára osztása nem szabadon választott, hanem valószínűleg a jóga-rendszer legfontosabb vonása. Lehetővé tette a jüga számára, hogy az egész anyagvilágot szent, kikristályosodott szellemként lássa, de ugyanakkor elfogadja, hogy minden egyénnek van egy örök és isteni belső magja, amely változatlan marad, bármilyen megnyilvánuláson vagy megtestesülésen halad is keresztül."


2019. október 30., szerda

11:11 11:11 Meditáció

Éppen hogy észrevettem (mert néha elfeledkezem a fontos időpontokról), hogy november 11 van, és egyesek szerint ilyenkor ajánlott leülni meditálni délelőtt 11 óra 11 perckor, vagy este 11 óra 11 perckor. Persze ez az idősáv mintegy huszonnégy órára terül el az egész Földön, de mint tudjuk, az idő nem lineáris, csak mi érezzük annak. Tehát azzal, hogy eldöntjük: meditáni szeretnénk ebben az időpontban, kapcsolódni tudunk ahhoz a spirituális kapuhoz, ami ilyenkor megnyílik. 

Három lélekvisszahívást végeztem ma, pontosabban kettőt, mert a harmadikban segédkeztem csoporttársamnak. Ez már önmagában felemelő élmény volt, és erősen feltöltődve éreztem magamat estére, mintha én kaptam volna vissza a lélekrészeimet. Így ültünk le Orsival meditálni, révülni este 11 után pár perccel, amikor a gyerekek már aludni tértek. Elővettük a sámándobokat, gyertyát, füstölőt gyújtottunk az oltárainkon, és elindultunk. Én igyekeztem nem bevetíteni semmit magamnak, és nem elképzelni az Életfát vagy a szokásos "indulási helyemet", ahonnan a lélekutazásokat szoktam kezdeni, amikor valamilyen céllal utazom. Egyszerűen arra törekedtem, hogy kiürüljön az elmém, és csak azt lássam, halljam, kapjam meg, amit a szellemvilág valóban közölni akar ebben a megnyíló kapuban. 

Először nem is láttam semmit, majd sikerült el is engednem elvárásaimat. Lassan megjelentek az erőállataim egymás után: a sas, a farkas, az oroszlán és a sárkány. Egy darabig táncoltak, mozgolódtak, majd mintha hatalmas, aranyló szobrokká váltak volna, és egymásnak háttal álltak a négy égtáj felé fordulva. Mintha egy emelvényen lettek volna, ami szintén aranyszínű volt, majd ez az emelvény elkezdett forogni az óramutatóval megegyező irányba. Forgás közben egy arany sztúpa bontakozott ki belőle, és a tetején szintén aranyfényben ragyogott Maitréja Buddha, akit a buddhisták a jövőben megjelenő Buddha-inkarnációként várnak. Létezik olyan elmélet is, mely szerint Maitréja azonos Krisztussal, akinek a második eljövetelét szintén várják, illetve megint mások Szanandának is nevezik Krisztust. A hinduk Kalki eljövetelét várják, a maják pedig a Tollaskígyó, azaz Thoth visszatérését. A lényeg az, hogy mindezek az emelkedett mesterek egy isteni inkarnáció formájában jelentek meg a meditációmban a sztúpa csúcsán. Maitréja feje fölött a szivárvány hét színe ragyogott, a testéből pedig hét sugár szállt alá, mely az emberiség felébredett tagjainak a szívében felerősítette az isteni tudatosságot. A hét sugár a spiritualitás újjászületését jelképezte a hét világrészen: Észak- és Dél-Amerikában, Európában, Észak- és Dél-Ázsiában, Afrikában és Ausztráliában. Az újjászületésben mindenhol fontos szerepet játszottak azok a sámáni közösségek és hagyományok, melyek a legközelebbi kapcsolatban maradtak a Természettel és a szellemvilággal. Egy indián jóslat szivárvány-harcosoknak is nevezi őket, míg a tibeti jóslatban a Shambala harcosaiként vannak említve. Maitréja egy arany lótuszban ült, és körülötte megnyilvánult Shambhala királysága, ahogy a szívén keresztül aláfolyó sugárnyalábok bearanyozták a körülötte álló, tekintetét felfelé irányító sok spirituális harcos szívét. 

Én is ott álltam az arany fényben, és a dobomat ütöttem. Azt éreztem, hogy a Vadzsra vagy villámjogar négyszeres szimbóluma száll alá rám, és az egyik feje a homlokomra vetül, a másik a szívemre, valamint a két keresztben lévő szára a két karomra, melyekben a dobot és az ütőt fogtam. A Vadzsra közepe pont a torokcsakrámat fedte, és az a gondolat jelent meg, hogy beavatást kapok a transzcendentális hangba, mely a hangszerek, torokének és a mantrák formájában felébreszti majd az emberiséget. Ezután mintha lassan emelkedni kezdtem volna, miután a tanítóim, Thoth és Ishmail megfogták a két kezemet, Odin alám adta a Sleipnir lovát, mely az égen is tud szárnyalni, és Yuna, az ausztrál gyógyító szellem a ló nyakára ült előttem. Így emelkedtünk felfelé, és közben megláttam Sanatkumárát is, akit a Föld spirituális irányítójának és Shambhala királyának is tartanak, és tovább emelkedtünk felfelé. Megjelentek a különböző csillagképek, és a lovunk egyikről a másikra ugrálva jutott egyre feljebb, egészen a Kailása hegyig, mely az univerzumok fölött helyezkedett el. Itt végül Siva elé kerültünk, aki egyik pillanatban Párvatival, az Ősanyával az oldalán mutatkozott, majd a testük összeolvadt és akkor Ardhanárísvaraként, férfi-nőként láttam, majd egyetlen aranyló lingam, majd pont formájába sűrűsödött. Utána ismét kiterjedt, és vele együtt a szolgák, bölcsek, szellemek és különböző szakrális állatok (bika, elefánt, madarak, kígyók). Azt is láttam, ahogy Siva egyszerre jelen van az univerzumon kívül, megnyilvánult és mindent átható formájában, valamint az atomokban, az atomok közötti térben, az alsó, felső és középső világokban is. Ekkor egy üzenetet kaptam: "Mindig hallgass a szívedre, és add tovább másoknak mindazt, amit a szíveden keresztül kapsz, az egódat félretéve."

Lassan, mintegy spirál mentén elkezdtünk leereszkedni, vissza Maitréjához a Földre, a középső világba a Shambhala királyságba. Mindenki örült a ragyogó fénynek és az áradó szeretetnek, és ekkor kaptam a második üzenetet: "Az emberek egyszerre fogják megtanulni szeretni önmagukat, másokat és a Természetet is, amikor rájönnek, hogy mindegyik egyformán fontos és isteni megnyilvánulás." Ezután lassan eltávolodott a kép, elbúcsúztak a szellemi tanítóim és az erőállataim is, majd az Életfa tövénél találtam magamat, immáron egyedül. Az Életfa gyökerei között három forrás folyik: az Élet vize, a Gyógyulás vize és a Tudás vize. Mindháromból mohón ittam, majd megfürödtem a Halhatatlanság Tavában, mely szintén az Életfa/Világfa mellett szokott lenni. Ilyenkor csatlakoznak hozzám az erőállataim is, és mintegy a jól végzett munka utáni kikapcsolódásként lazítunk a tó kellemes, hűs vizében. Ezzel végződött az utazásom, befejeztem a dobolást, és megköszöntem a szellemvilágnak az utazást, illetve Orsinak, hogy velem tartott, és falajánlottam a meditációm eredményét minden érző lény javára.

2019. október 29., kedd

Az objektív szamádhi jelentősége

Újabb részlet Gregor Maehle Szamádhi-könyvéből:
"Az objektív szamádhi jelentősége
A Taittiríja Upanisad beszél a két belső rétegről, melyek közvetlen kapcsolatban állnak a szaámdhi két fő kategóriájával, amikről Patandzsalí beszél. Az objektív szamádhi a negyedik réteghez, a mély tudás rétegéhez kapcsolódik. A szamádhik második osztálya, a tárgy nélküli szamádhi a legbelső burokhoz, az eksztázis-réteghez kapcsolódik. A legtöbb nonduális vallás és filozófia, például a buddhizmus vagy az advaita védánta leginkább a legbelső réteggel foglalkozik; és Patandzsalí jógájának szemszögéből túl sok hangsúlyt fektetnek erre a legbelső rétegre, valamint túl hamar igyekeznek eljutni odáig. Ez pedig az objektív (tárggyal rendelkező) szamádhi és a mély tudás rétegének alábecsülését, elhanyagolását eredményezi.
Például Sankara, a nagy advaita tanító azt javasolta, hogy ugyanolyan közömbösséggel tekintsünk a világra, mint a tehén ürülékére. Más szavakkal, a világ nem számít, nem fontos. Ugyanez a hozzáállás eredményezi a kasztrendszert, mely rokon értelmű a modern Indiával és a modern hinduizmussal. Ha a világ májá, egy káprázat, illúzió, egy becsapás, ahogy Sankara tartja, akkor nem sokat számít, hogy mi történik a testünkkel, vagy hogy milyen körülmények között élünk.
Bizonyos vallások túlzott hangsúlya a másik világon azt eredményezi, hogy elhanyagoljuk és figyelmen kívül hagyjuk e világ égető gondjait. Ez a mód, ahogyan a vallás ráveszi az embereket a nemtörődömségre, vette rá Lenint, az 1917-es orosz októberi forradalom vezetőjét arra, hogy kijelentse: „A vallás a népek ópiuma.” Lehet, hogy nem értünk egyet vele minden tekintetben, de a vallásnak kezdenie kell valamit ezzel az ítélettel.
K: Mit jelent az, hogy „A vallás a népek ópiuma”?
V: Az ópium és sok más drog, valamint a szórakozás, sport, vásárlás stb. menekvést ad a világ égető gondjai elől. A vallás gyakran vált az elnyomók és kizsákmányolók (például fáraók, császárok és diktátorok) cselédlányává, és hallgattatott el bennünket, amikor fel kellett volna kelnünk és megváltoztatnunk a világot. E tekintetben igaza volt Karl Marxnak, amikor azt mondta: „A filozófusok csupán másképpen magyarázták a világot; az többet számít, hogy változtassuk meg.” A „világ” kifejezést itt „társadalomként” kell értelmezni."

2019. október 28., hétfő

Az ok és okozat törvénye a gyógyításban

A holisztikus életszemléletben és gyógyításban divatossá vált az "oki szintű kezelés" kifejezés, mellyel azt ígérik a vállalkozó szellemű természetgyógyászok, hogy a betegségek oki szintjén tesznek majd rendet, gyakran olyan súlyos és gyógyíthatatlannak vélt betegségek esetében is elhintve a teljes gyógyulás reményét a betegben, mint például az áttételes daganatok vagy az autoimmun kórképek. Ezzel nem is lenne gond, ha ezek a kezelések komplementer, azaz kiegészítő módon jelennének meg a konvencionális orvosi terápiák támogatására, melyek sok esetben valóban csak a tünetek enyhítésével, megszüntetésével foglalkoznak. Azt azonban nem tartom helynévalónak, amikor az ezoterikus egészség-mágus lebeszéli a beteget az orvosi beavatkozásokról és kezelésekről, sőt, vizsgálatokról is, mondván, hogy az majd az ő gyógyítása következtében fölöslegessé válik. Lásd például a Biologika, vagyis az Új Germán Medicina törekvését, amikor lebeszélik a betegeket az onkológiai kezelésről, azt ígérve, hogy ha a konfliktusos gócokat jelző agyi kisülések megszűnnek a fejükben, akkor a már kialakult daganat nyomtalanul el is fog tűnni.

Ezzel a megközelítéssel két bajom is van. Az egyik az, amit az ájurvéda is taglal: a testünkben kialakuló betegségek általában méreganyagok lerakódásával járnak (például a rákos daganat is tartalmaz mérgező, agresszív sejteket), és a szervezetünk nem rendelkezik olyan öntisztító mechanizmusokkal, melyeken keresztül segítség nélkül ki tudná választani ezeket a méreganyagokat. Tehát azokat ki kell vezetni, például műtéttel, gyógyszeres, sugár stb. kezeléssel, és kiegészítő méregtelenítő eljárásokkal.

A másik, még általánosabbnak tekinthető tévedés a betegségek kialakulásával és a karma, vagyis az ok-okozat törvényével kapcsolatos. A betegségek oki szintje gyakran valóban a finomabb síkon, az elmében, érzelmekben, gondolkodásban, konfliktusokban és traumákban keresendő, és idővel íródik csak át a fizikai szervekre, ott már konkrét elváltozásokat okozva. Mindannyian tudjuk és éljük az elménk és a testünk állapota közötti összefüggéseket. Viszont ha az érzelmi traumát/konfliktust tekintjük az oknak, akkor a következmény, vagyis a szervi betegség kifejlődéséhez el kell telnie bizonyos időnek. Ilyenkor, ha lehet így mondani, a visszahatás már függetlenné vált, vagy mondjuk hogy "túlnőtt" a kiváltó okon. Például amikor magot vetünk a földbe, akkor abból bizonyos idő elteltével növény lesz, majd az is magokat terem. Ekkor már nincs ott a mag a földben, hanem egy egész növény van ott, amely esetleg már el is hullatta érett terméseit vagy magjait (pl. áttételes daganat, kiterjedt autoimmun leépülés stb.). Tehát a növény kigyomlálásával (ami jóval nehezebb feladat, mint egy egynapos magot kiásni a földből) a növény termései nem tűnnek csak úgy el. 

Vagyis a daganat/autoimmun gyulladás már okozatnak, következménynek tekinthető, ami bizonyos mértékig függetlenné vált a kiváltó okától. Tegyük fel, hogy megbocsájtok a világnak, elkezdek mindenkit szeretni és pozitív érzelmekkel töltöm meg a szívemet. Ettől önmagában nem fog eltűnni a kifejlett daganat/betegség. Ilyenkor kell párhuzamosan bevetni a tüneti, vagy fizikai kezeléseket is, hogy a következményektől is meg tudjunk szabadulni lehetőség szerint. Az oki kezelés önmagában (feltéve, ha sikeres volt) csupán azt ígéri, hogy nem fogjuk legközelebb ugyanígy megbetegíteni magunkat, mert már megváltozott a gondolkodásunk. 

A mentális vagy pránikus szinten keresztül közvetlenül manipulálni az anyagot csak nagyon kevesen tudják, ez már egy komoly misztikus erőt feltételez. Ennél sokkal több a csaló és a kókler, akik akár a manilai pszí-sebészekhez hasonló bűvésztrükköktől sem riadnak vissza annak érdekében, hogy elhitessék a pácienssel, hogy meggyógyult. Nos, én az orvosi műszereknek azért jobban szoktam hinni, mint a szemfényvesztőknek, és még a saját klienseim esetében is kérem, hogy végeztessenek el minden orvosi kivizsgálást, vegyék igénybe a kezeléseket, vagy ha az orvos már feladta, akkor is kérjenek újabb ellenőrzéseket, ha szubjektíve vagy érzékszervi szinten is jobban érzik magukat a kezeléseim után. A pszichiátriai vagy szívgyóygszerekkel is ugyanez a helyzet. Nem elég, hogy az illető jobban érzi magát egy-két lélekutazás után, ennek a laboreredményeiben is meg kell mutatkoznia, ugyanis a gyógyszerek adagolását/szükségességét ez alapján állapítja meg az orvos. 

2019. október 27., vasárnap

Uttána majúrászana C változat

Újabb részlet a Krishnamacharya-könyvből:
"80C Uttána majúrászana C változat

Technika:
  1. Jussunk el a szálamba szarvángászana pozícióig a 3. lépésben.
  2. Helyezzük mindkét lábunkat padmászanába.
  3. Vigyük a kezeinket át a hátunk mögött, és fogjuk meg a nagylábujjakat, mint a baddha padmászanában.
  4. Belégzésre engedjük le a lábainkat úgy, hogy a sípcsontok az orrunkhoz vagy a homlokunkhoz érjenek.
  5. Helyezzük a tenyereinket a derekunk alá, mint az uttána majúrászana 3. lépésében.
  6. Hajlítsuk hátra a törzsünket csípőben és derékban, a lábakat továbbra is padmászanában tartva, amíg a térdeink nem érnek a földhöz. A fejünket és a vállainkat emeljük fel a földről. Ebben a pozícióban a testünket a térdek és a könyökök támasztják. Tartsuk nyitva vagy zárva a szemeinket, de a tekintet irányuljunk a két szemöldök közé.
  7. A végső pozícióban vegyünk nem több, mint három mély levegőt. Ne tartsuk vissza a légzést.
  8. Tartsunk egy kis pihenőt.
(Az uttána majúrászana C vinyászái a modern Ashtanga vinyásza rendszer szerint:
Ékam: Belégzésre karemelés (úrdhva-vriksászana).
Dvé: Kilégzésre uttánászana.
Tríni: Belégzésre úrdhva-uttánászana.
Csatvári: Kilégzésre ugorjunk hátra csaturanga-dandászanába.
Pancsa: Belégzésre felfelé néző kutyapóz.
Sad: Kilégzésre lefelé néző kutyapóz.
Szapta: Belégzésre ugorjunk előre dandászana pozícióba.
Astau: Kilégzésre gördüljünk hátra a szarvángászanába, majd helyezzük a lábainkat padmászanába, és hátulról fogjuk meg a nagylábujakat.
Nava: Kilégzésre engedjük a térdeinket a mellkasra, és helyezzük át a tenyereinket a derekunk mögé.
Dasa: Kilégzésre engedjük le a térdeinket a talajra a könyökeink mögött, továbbra is lótuszülésben tartva őket. Végezzünk el 3 légzésciklust az uttána majúrászana C szthitiben.
Ékádasa: Kilégzésre emeljük vissza a lávainkat szarvángászana pozícióba, majd bontsuk a lótuszpózt és egyenesítsük ki a lábainkat a halászana pozícióban, és gördüljünk tovább csaturanga-dandászanába csakrászanán (hátrabukfencen) keresztül.
Dvádasa: Belégzésre felfelé néző kutyapóz.
Trajódasa: Kilégzésre lefelé néző kutyapóz.
Csaturdasa: Belégzésre ugorjunk előre úrdhva-uttánászanába.
Pancsadasa: Kilégzésre hajoljunk előre uttánászanába.
Sódasa: Belégzésre egyenesedjünk fel (úrdhva-vriksászana), majd érkezzünk meg szamaszthitibe.)

2019. október 26., szombat

Ékapáda uttána majúrászana B változat

Újabb részlet a Krishnamacharya-könyvből:
"80B Ékapáda uttána majúrászana B változat

Technika:
  1. Jussunk el a szálamba szarvángászana 3. lépéséig.
  2. Hajlítsuk be az egyik lábunkat, mondjuk a jobbat a padmászana pozícióba, vagyis a jobb lábat térdben behajlítva helyezzük a lábfejüket a bal csípőhorpaszra.
  3. Vigyük hátra a bal lábunkat halászana pozícióba.
  4. Fogjuk meg a jobb kezünk ujjaival a jobb nagylábujjat, a hátunk mögött áthozva a kezünket, mint az ardha baddha padmászanában.
  5. Hozzuk a fejünk mögé a bal karunkat, mint a halászana második változatában.
  6. Engedjük el a jobb lábujjunkat, és hozzuk a tenyereinket a derekunk alá, mint az uttána majúrászana 3. lépésében.
  7. Emeljük vissza a jobb lábunkat először függőleges helyzetbe, majd vigyük tovább, amíg a talpunk nem éri el a talajt. A jobb lábunk maradjon végig padmászanában. Két térdünk legyen azonos magasságban, amennyire közel csak lehetséges egymáshoz.
  8. Emeljük meg a fejünket ás a vállainkat, így a póz végső változatában a testünk csak a bal sarkunkra és a két könyökünkre támaszkodik.
  9. Végezzük el a lépéseket vissza, amíg nem érjük el a szálamba szarvángászana pozíciót. Ismételjük meg a másik lábunkkal is.
  10. A végső pozícióban vegyünk nem több, mint három mély levegőt. Ne tartsuk vissza a levegőt.
  11. Pihenjünk egy kis ideig.
(Az ékapáda uttána majúrászana B vinyászái a modern Ashtanga vinyásza rendszer szerint:
Ékam: Belégzésre karemelés (úrdhva-vriksászana).
Dvé: Kilégzésre uttánászana.
Tríni: Belégzésre úrdhva-uttánászana.
Csatvári: Kilégzésre ugorjunk hátra csaturanga-dandászanába.
Pancsa: Belégzésre felfelé néző kutyapóz.
Sad: Kilégzésre lefelé néző kutyapóz.
Szapta: Belégzésre ugorjunk előre dandászana pozícióba.
Astau: Kilégzésre gördüljünk fel a szálamba szarvángászana pozícióba.
Nava: Belégzésre helyezzük a jobb lábunkat ardha-padmászanába, majd fogjuk meg hátulról a jobb nagylábujjat a jobb kezünkkel. A bal kézzel a bal lábfejünket fogjuk.
Dasa: Kilégzésre támasszuk meg a derekunkat a két kezünkkel, majd emeljük vissza a bal lábunkat függőleges helyzetbe, miközben a jobb láb féllótuszban marad, és vigyük a bal lábunkat egészen a talajig, nyújtott térddel.
Ékádasa: Kilégzésre emeljük meg a fejünket ás a vállainkat, és hajtsunk végre három mély légzést az ékapáda uttána majúrászana B szthitiben.
Dvádasa: Belégzésre emeljük vissza mindkét lábunkat a szarvángászana pozícióba.
Trajódasa-sódasa: ismételjük meg a nava-dvádasa vinyászákat a bal lábbal.
Szaptadasa: Kilégzésre engedjük vissza a lábainkat a halászana pozícióba.
Astadasa: Kilégzésre gördüljünk tovább csaturanga-dandászanába csakrászanán (hátrabukfencen) keresztül.
Ékónavimsatihi: Belégzésre felfelé néző kutyapóz.
Vimsatihi: Kilégzésre lefelé néző kutyapóz.
Ékavimsatihi: Belégzésre ugorjunk előre úrdhva-uttánászanába.
Dvávimsatihi: Kilégzésre hajoljunk előre uttánászanába.
Trajóvimsatihi: Belégzésre egyenesedjünk fel (úrdhva-vriksászana), majd érkezzünk meg szamaszthitibe.
A képen látható póz nem teljesen fedi a leírást.)

2019. október 25., péntek

A hét beavatás

Régóta foglalkoztat már ez a téma, és lassacskán igyekszem összeszedni is a hét beavatásról szóló különböző ezoterikus tanításokat, mert eddig úgy tapasztaltam, hogy sok különböző hagyományban , kultúrában megjelent az emberi (vagy egyéni) tudat fejlődésének hét stádiumát elősegítő beavatási rítusok, spirituális folyamatok leírása és alkalmazása. Egy korábbi bejegyzésemben (Bölcsességkapu) mér felsoroltam néhány forrást, melyeket a szellemi tanítóim jelöltek meg a spirituális tudás tanulmányozására. Most elsősorban a hét beavatás szemszögéből fogom újra felsorolni azokat a forrásokat, amelyeknek utána lehet nézni (a blogbejegyzésben a címekre kattintva eljuttok a letölthető szövegekig). Ha majd egyszer az időm engedi, és meg is érik a dolog, akkor talán egy könyvben is összefoglalom mindezt, most azonban még csak az elején járok. Kezdjük hát azokkal a magyar szerzőkkel, akik beszélnek a hét beavatás misztériumáról!

1. Haich Erzsébet - Beavatás

Haich Erzsébet (1897-1994) saját reinkarnációs emlékeit írta meg ebben az önéletrajzi ihletettségű könyvébe. A könyvben (1. rész2. rész) Ptahhotep, az egyiptomi fáraó főpapja a fáraó lányát készíti fel a misztériumiskolába történő beavatásra (ami tizenkét éves folyamat, mielőtt maga a beavatási rítus megtörténik). Elmondja, hogy a tudat rezgésszintjei hét oktávot ölelnek fel: az ásványi, a növényi, az állati, az emberi, valamint ezen belül három további szintet is ismertet, mely már az átlagemberek fölé emeli a törekvő spiritualistát: az intuícióval bíró zseni, a bölcsességével és egyetemes szeretetével kiemelkedő próféta, és végül a legmagasabb fokon a mindentudás és mindenhatóság által jellemezhető istenember. Maga a beavatási folyamat felemeli a jelölt rezgésszintjét, ezért szükséges a megfelelő előkészítés. A beavatás a Nagy Piramis királykamrájában történt, egy szarkofágban, mely még ma is ott látható. A papok a Frigyláda segítségével aktiválták az isteni szeretetenergiát, melyet egy sugár formájában a jelölt koronacsakráján keresztül bevetítettek a dzsed-be, a központi energiacsatornájába. Ennek az energetikai hatásnak köszönhetően a jelölt egy intenzív transzélményen ment keresztül, mely maradandóan megemelte a rezgésszintjét, és a beavatás közben meg kellett küzdenie az egyes csakrákban és a hozzájuk rendelhető, fentebb felsorolt tudatszinteken rejlő próbatételekkel és csapdákkal. Ha nem sikerült, vagy a jelölt nem készült fel megfelelően, a beavatási rítus halálos kimenetelű is lehetett. Ha a jelölt a beavatás után letért az isteni útról, mert még maradtak bizonyos szennyeződések az egyes tudati szinteken, annak sok életre vissza kellet térnie a reinkarnációs körforgásba, hogy kidolgozza ezeket a karmikus kötöttségeket. A könyv vége felé Haich Erzsébet részletesen leírja a saját beavatása során, a fáraó lányaként átélt élményeket, majd az azt követő, sok életen keresztül tartó életutat, melynek során ki kellett javítania "elbukásának" okát. 

2. Kaczvinszky József - a Hét beavatás

Kaczvinszky József (1904-1963) szintén hét szintre osztja a beavatás útját, Patandzsalí Jóga-szútrájára alapozva. Három könyvet Írt a jógáról: Bevezetés a YogábaGyakorlati Yoga és Misztikus Yoga címmel. Ezek képviselik a beavatás első fokozatát, valamint legezoterikusabb műve, a Hét beavatás, melyről egy jól áttekinthető vázlatot itt láthattok: "A hét beavatás ismertetése". Kaczvinszky nem köti külön beavatási szertartáshoz a hét szint elérését, hanem a jóga gyakorlása közben elérhető különböző tudati szintekként írja le őket. Röviden ismertetve a hét beavatási szintet:

Az első beavatás: A külvilág csak a megfigyelésekben létezik...
A második beavatás: Minden kivetítés alapja az egyéni ösztönvilág...
A harmadik beavatás: A tanítvány eléri a dhjána (meditáció) állapotát...
A negyedik beavatás: A tanítvány eléri a szamádhi állapotát...
Az ötödik beavatás: A szamádhi-beli tökéletes megismerést követi a megkülönböztető megismerés...
A hatodik beavatás: A szamádhi-beli megkülönböztető megismerést követi az áthidaló megismerés...
Hetedik beavatás: A jógi a "másfajta elmélyedés" révén eléri az elkülönülést...

Ez a hetedik szint vélhetőleg a tárgy nélküli szamádhira, az Egység állapotára vonatkozik, amikor is a jógi nem érzékeli különálló létezését és bármiféle különállóságot, tudata megingathatatlanul nyugszik Önmagában.

3. Hamvas Béla - Scientia Sacra

Hamvas Béla (1897-1968) több kultúrkör szakrális hagyományai között járkál át szabadon tanulmányában, azt sugallva, hogy az Emberiség egy közös szellemi örökséget kapott az istenektől, és korszakról korszakra megjelentek azok a bölcsek és tanítók, akik a felébredés felé terelgették az őszinte keresőket. A Scientia Sacra (1. kötet, 2. kötet, 3. kötet) második kötetében például ezt írja a beavatásokról:

"A Kabala egy fejezete a hétágú gyertyatartó misztikus értelmét mondja el. Minden gyertya az ember egy-egy Énjét jelképezi. Jobbról az első a nehéz anyagi test; a második az úgynevezett idegtest; a harmadik a testhez tartozó őselem, a tudattalan. Balról az első az asztráltest, a második a lélek, a harmadik a szellem. A középen, a két hármas csoport között áll az isteni Én, az isteni szikra, a halhatatlan Láng.
A Kabala azt mondja, hogy hat Énje mindenkinek van. A hetedik, a középen álló halhatatlan isteni szikra azonban nem mindenkiben ég. S akiben ég is, éppen csak hogy parázslik, az emberi lény legmélyén, alig pislákol. A beavatás az ember énjeit sorra lefejti és a mélyen nyugvó szikrát lángra lobbantja. A hetedik, a Teremtő lényéből való lángocskát felszabadítja. Ez a hetedik, középen álló gyertya, az igazi ember lényének jelképe. Amikor az ember a hét törvénye szerint születik, a hetedik gyertya kigyúl."

"A hét bolygó körét a hermetikus hagyomány a Teremtő hét lélegzetének (hepta epithümata) nevezi. S ha az ember tudja, hogy ez a hét lélegzet nem egyéb, mint a hangsor hét hangja, a szivárvány hét színe, a beavatás hét lépcsője, már nem fog nehezére esni a Mithras-misztérium hét fokozatát is ebben az összefüggésben megértenie. 
A Mithras-misztérium külsőségei szintén jelentékenyek, ha nem is olyan megrázóak, mint az egyiptomi beavatás szertartásos mozzanatai. A hét fokozatot hét egymásból befelé nyúló barlang jelképezi. Az út befelé nyílik - a külső világgal ellentétes irányba: a külső
sötétségből a belső fénybe.
Az első fokozat a tanítványt a földről elragadja és a levegőbe fölemeli. Ez az eksztázis legelső lépése; eksztázis annyit jelent: a tudat kitágulása. Önkívület, vagyis az anyagi Énből való kilépés. A második fokozat a levegőből a bolygók körébe való átlépés. A harmadik lépés, amikor a tanítvány a bolygók köréből is kilép és a Sarkcsillaghoz érkezik. A negyedik lépcsőn a vezetést a Nap veszi át. A Nap az égi világosság. Az ötödik lépcsőn a beavatásra váró találkozik a Sors-szüzekkel. Ezek a női alakok daimónok és moirák, de rokonságot tartanak Athéné Parthenosszal, Szophiával, Hohmával, az isteni szűzzel. A hatodik fokon az emberi lélek találkozik a Sarkcsillag őrével. A hetedik fok az eksztázis legmagasabb foka, a tudat teljes átemelése és átlendülése az isteni világba: a Sarkcsillagon túl levő világfölötti szférába. Mitrás isten megjelenik és a visszatérő emberi lelket fogadja. Ez a megváltás."


4. Soós Jóska - A hét sámáni tudatszint

Miután az ókori nagy kultúrák beavatási gyakorlatait és tanításait nagyjából áttekintettük, kanyarodjunk el egy kicsit a sámáni út felé, mely nem annyira az átadott tudás, mint a közvetlen megtapasztalás útja (mely persze a többi, strukturáltabb hagyományból sem hiányozhat). Soós Jóska (1921-2008) egy magyar származású sámán, aki fiatal korában már kapott képzést a baksák, azaz táltosok hagyományában, de beavatásait (mint ahogyan a sámáni úton ez általában lenni szokott) később kapta a szellemvilágtól. Ennek nyomán alakult ki tanítása, melyben a sámáni tudatállapotot (és ezzel együtt az emberi tudat spirituális fejlődésének állomásait) hét szintre osztja: a személyes tudat, az emberiség-tudat, a kétéltű tudat, a gömb-tudat, a kristály-tudat, a fény-tudat, és a hang-tudat. Ezekről a szintekről már lefordítottam egy cikksorozatot, és itt is, mint a többi rendszernél felfedezhető az egyes tudati szintek kapcsolata a csakrákkal, illetve azok analógiáival. Pontosan ezért belinkelném még ide Harish Dzsohari "A csakrák" című könyvét, mely bepillantást enged a csakrákhoz kapcsolódó tantrikus szimbolikába is. 

5. Teozófia - New Age

Számos másik olyan ezoterikus-spirituális irányzat létezik, mely beszél a hét beavatási fokozatról. Említhetjük itt a hermetikus iskolákat, a teozófia és az antropozófia iskoláit, valamint a gnosztikus hagyományt is. A modern szerzőket, akik a beavatás/felemelkedés (Ascension) kérdéskörével foglalkoznak, általában a New Age kategóriába szokták sorolni. Angol nyelven nagyon sok könyv elérhető a témában. A teozófia alapítójának Helena Blavatskyt tekintik, akinek könyve, a Titkos Tanítás tárgyalja a teozófiai megközelítés alapjait. Egy másik könyv, ami szintén olvasható magyarul: Daisy E. Grove "Apokalipszis és beavatás" című könyve, mely a bibliai Jelenések könyvének rejtelmes szimbolikáját igyekszik boncolgatni a teozófiai megközelítés segítségével. Alice Bailey volt az a teozófus, aki a legrészletesebben foglalkozott a beavatások témájával. Djwahal Khul, a tibeti emelkedett mester diktálta neki az "Initiation - Human and Solar" és a "The Rays and the Initiations" című könyveket. A még későbbi szerzők, tanítók közül nem fogok kiemelni neveket, mert a lényeget már elmondták, leírták a 19-20. században, vagy még korábban. A teozófia is a szellemvilágtól, az emelkedett mesterektől kapott beavatásokat hangsúlyozza a földi emberek által végrehajtott szertartásokkal szemben, ebben rokon vonást mutat a sámáni felfogással. Aki szívesen beszélgetne ezekről a témákról a Facebookon, azt pedig szeretettel látom a "Hét Beavatás" csoportomban. 

2019. október 24., csütörtök

A vallási elvek bikája

Újabb részlet Gregor Maehle Szamádhi-könyvéből:
"6. Fejezet
A szamádhi elérése
Ebben a fejezetben összekötöm az összes eddig tárgyalt szálat és praktikus tippeket fogok adni arra vonatkozólag, hogy mit kerüljünk el és hogyan érjük el a szamádhit. Ez a 7. fejezet előkészítése, amelyben a nyolc szamádhit fogom leírni.
A két legbelső réteg
Említettem a Taittiríja Upanisad öt rétegről szóló tanítását (pancsaskósa doktrína). Leírtam az akadályokat és azt, miként jelennek meg a három külső rétegben, a testben, a lélegzetben és az elmében. Valamennyi erőfeszítést kell szentelnünk az akadályok elhárításának; máskülönben olyanokká válunk, mint a nevezetes hangoskodó tudósok, akik a tudásukkal hencegnek, és akiket a Hatha-jóga Pradípiká is kigúnyol a 4.113. versben. Ha sikerült megtisztítani a három külső réteget, hozzáférhetünk a két mélyebb réteghez. A Taittiríja Upanisad nyelvezetével ezeket a mély tudás rétegének (vigjánamaja kósa) és az eksztázis rétegének (ánandamaja kósa) nevezik. Bennük rejlik a nagy szabadság. Azok az emberek, akik nem mutatnak semmiféle érdeklődést a spiritualitás iránt, azért ilyenek, mert a külső rétegeik annyira mattak, hogy nem látják a mélyebben fekvőket. A külső rétegeket átlátszóvá kell tenni, mint a tiszta kristályt, hot átlássunk rajtuk, és megpillanthassuk a tiszta lényegiségünket.
A civilizációnknak és a feltételekhez kötöttségünk történetének köszönhetően ez többé nem történik meg automatikusan. Dolgozni kell vele. Ha az előkészítés sikeres volt, elérhetjük a szamádhit. Ha nem, akkor ne keseredjünk el, hanem fordítsunk több erőfeszítést és időt az eddig ismertetett gyakorlatok és módszerek végzésébe. Úgy hiszem, hogy volt olyan idő, amikor a szamádhihoz hasonló állapotok természetesek és spontának voltak. Erre utal az Édenkert bibliai története is. Abban az időben meztelenek és természetesek voltunk, de amikor ettünk a jó és a rossz tudásának fájáról, hirtelen elszégyelltük magunkat és el akartuk fedni a testünket. Mit jelent ez?
Mielőtt különbséget tudtunk tenni a jó és a rossz között, csak Isten tudása létezett. Az egész univerzumot az Isteni Teremtőerő megnyilvánulásaként láttuk. Magunkat is ugyanezen erő megnyilvánulásának láttuk, mely nem teremthet semmit, ami nem olyan, mint ő – így tudtuk, hogy jók vagyunk. De amikor ettünk a metaforikus fáról, akkor meggyőztük magunkat a gonoszban való hitről. A történet fontos aspektusa az, hogy volt választási lehetőségünk a két út közül. Nem voltunk rákényszerítve, hogy megtartsuk a hitünket a jóban, de arra sem, hogy elfogadjuk a gonoszba vetett hitet. Szabadon választhattunk. Visszanézve rossz döntést hoztunk, de a történet tanulsága mégis jó: mindannyian szabadok vagyunk. Szabadon választhatunk. Egy másik metaforikus történet az indiai Puránákból a négy korszakról és a jelenlegiről, a sötétség koráról szól (Kali júga). A történet íy szól: kezdetben bőségben éltünk és a Föld önként gondoskodott a szükségleteinkről. De később gondatlanná váltunk és már nem ismertük el, hogy a Föld a vagyonunk forrása. Ekor démonok jöttek fel az alsó világokból (akik az alsóbbrendű, állati természetünket képviselik), és ellopták a Földet, melyet a bőség tehene jelképezett. Ekkor nélkülözésben kezdtünk élni, sokat küzdöttünk és jajveszékeltünk, Isten közbeavatkozását kérve. Végül Isten megjelent az Úr Visnu képében, és és lement az alsó világba, visszahozta a tehenet és visszaadta nekünk (ez egy nagyon egyszerűsített összegzés a rövidség érdekében). Még a dharma bikáját is nekünk adta (aki a helyes cselekvést szimbolizálja), hogy megvédje a bőség tehenét. Viszont volt egy bökkenő: korábbi léhaságunknak köszönhetően a bika minden egyes világkorszakban elveszítette az egyik lábát, míg végül legyőzte őt az entrópia (káosz) és elbukott – amikor is mindent újra elveszítettünk.
A két történet közötti fontos hasonlóság az, hogy amit manapság természetes rendnek tekintünk, azt a legkevésbé sem ideális választásainkkal hoztuk létre. A bibliai mesében a tiltott gyümölcs megevését választottuk, ami felébresztette törvénytelen hiedelmeinket. A puránikus mesében nem értékeltük többé a Természet bőségét, és nem vigyáztunk rá, és így a saját alsóbbrendű késztetéseink hatása alá kerültünk. E mesének van egy nyugtalanító aktualitása. Nem ugyanilyen helyzetben vagyunk-e ma, mikor a Természet és annak bősége elveszítését kockáztatjuk, mert annyira elidegenedtünk tőle? Egyfelől a modern emberiség eléri a csillagokat (ahol nem talál semmit) és a virtuális valóságot (ami a saját elménk rabszolgaságának tükörképe), míg ugyanakkor életben maradt néhány bennszülött civilizáció, melyek megtartották a természettel való békés együttélést. A szamádhi tehát nem egy rendkívül magasan fejlett, komplikált tudatállapot, mely a természeten túl található, hanem a visszatérés a természetes állapotunkba, a harmóniába a világ kozmikus rendjével. Az egyetlen dolog, ami miatt néha komplikáltnak tűnhet a szamádhi és a jóga, az, hogy annak a mesterséges és kiagyalt útnak a lebontását jelenti, amelyen eddig haladtunk. Ma annyira messze vagyunk attól, ami egyszerű, természetes, és ami néha a helyes is, hogy belekerül egy kis munkába, mire mindezt felszámoljuk.

2019. október 23., szerda

A két kígyó és a Triquetra

Újabb két szimbólumot kaptam Odintól, velük együtt már 19-nél tartok. Minden alakalommal fel szoktam rajzoni őket a gongra az ütővel, amikor gógyítok, és amikor a sámándobon játszom, gyakran ki is vetítem a vendégekre. Így lassan sikerül megjegyezni mindet, mert összesen 59 lesz. A "szimbólum" címkére rákattintva olvashattok az eddigiekről. Ez a kettő is gyógyítás közben jött, szinte maguktól "rárajzolódtak" a gongra. Az egyik a két kígyó szimbóluma, mely a gyógyszertárakon látható Caduceus jelben is megjelenik, és ősi ezoterikus-gnosztikus szimbólum, amit a tantrában is ismertek. A két kígyóerő az ídá (Hold, sötét kígyó) és a pingalá (Nap, arany kígyó), melyek a központi energiacsatorna körül csavarodnak, és a meditáció során a kígyók felébresztése és felvezetése a cél a csakrákon keresztül. Az egyiptomi Hórusz-meditációban is ezt a két kígyót igyekszünk felvezetni a Dzsed-en, és amikor a kígyók feje szembenéz a két agyféltekénkben, akkor a tűz energiáját emeljük fel, melynek hatására a két kígyó szájából vörös és fehér nektár kezd el csordogálni a tobozmirigynél található edénybe. A Hórusz-meditációt Tom Kenyon "Mária Magdolna üzenete" című könyvében olvashatjuk, de ezen a linken is megtalálható a leírása.

Miután megkaptam a szimbólumokat, leültem, hogy egy külön utazás során pontosan megtudjam, miképpen is kell használni őket. Amikor hosszú út után a sasommal ismét megérkeztünk a Valhallába, Odin két rúnakövet mutatott nekem. Az elsőn volt a két kígyó szimbóluma, egy fehér és egy fekete kígyó keresztezi egymást hatszor, majd szembenéznek. A rúnakő alapszíne vörös volt, gondolom a tüzet jelképezve ezzel, mely aktiválja a két kígyót. A szimbólum használatáról Odin azt mondta, hogy a felső csakrák aktiválására, a spirituális látás és tudás felébresztésére használható, tehát olyanok esetében alkalmazzam, akik kifejezetten önismereti céllal fordulnak hozzám. A férfi és női energiák kiegyensúlyozására, tisztítására is használható a szimbólum. Odin a törzsem középvonalára vetítette ki a szimbólumot elölről és hátulról.

A második szimbólum a Triquetra volt, melyet szintén ismertem már máshonnan is, de ez alkalommal a három "szirmot" még három kör is körülvette, mintegy védelmező aurát vonva köré - Odin egy drappos rúnakövet nyújtott, melyen arannyal volt felrajzolva a szimbólum, ahogy bal oldalt látjátok. A hasamra és a hátmara vetítette pajzsként, és elmondta, hogy védelmi célt szolgál az asztrális utazások során. A három szirom az ászok, a Vánok és a fény-álfok (magyar fogalmazásban kb jó tündérek) védelmét képviseli, a három kör pedig megvéd az Alsó, Felső és Középső világban tett utazásaim során. A szimbólum a lélekvisszahívás során is alkalmazható, mert nem csak védi a sámánt és a vele utazó lélekrészeket, hanem segít is abban, hogy hamarabb megtaláljuk az elkóborolt lélekrészeket. A Triquetra értelmezéséről találtam egy ilyen leírást is:

"A triquetra (ejtsd: trikvetra) szó jelentése: tri – „három”, quetrus – „sarkos”, ez a szóösszetétel háromszöget, háromszögletűt is jelenthet. A triquetra a legegyszerűbb csomó. Három, egymással 120 fokot bezáró mandulaszerű hurokból áll. Elmondhatjuk, hogy a 3-as szám a legtöbb kultúrában szent.

A 7.-8. századra datálják azokat az északi vésett rúnaköveket, amelyeken megjelent. Thor, a skandináv viharisten pörölyén is sokszor látható. Ódin (az északi főisten) nevéhez kötődik a Valknut csomó, ami hasonlít a triquetrához. Eredeztetik még a háromkarú spirálból is (triskele/triskelion). Jézusra is utalhat, mert akad olyan ábrázolása a triquetrának, amely halakból áll.

Mit jelképezhet? Több variáció is adott. Leginkább az első kettő terjedt el.
• Az Atya, a Fiú, a Szentlélek; (a Szentháromság - keresztény megközelítés)
• A Szűz, az Anya, a Banya/Mátriárka; (Az Istennő három arca /a Hármas Istennő/ – New Age, és leginkább a kelta eredetű természetvallások megközelítése.)
• Anya, apa, gyermek;
• Élet, halál, újjászületés;
• Múlt, jelen, jövő;
• Lélek, elme, test;
• Gondolat, érzet, érzelem;
• Föld, tenger, ég;
• Alvilág, emberi világ, égi világ;
• Teremtő, megtartó, pusztító.

Manapság New Age körökben gyakorta védelmi szimbólumnak tekintik. Leginkább a kelta művészetekben terjedt el. A Claddagh ékszereken is sokszor megjelenítik, hogy védje a kapcsolatot. Szimbolizálhatja még a kelta Hármas Istennőket is (pl.: a Morrígan vagy Brigit). Gyakran látható körülötte vagy a vonalai között átfonódva egy kör. Ez az örökkévalóságot, a három elem egységét, az élet körforgását, az Isteni Szeretetet és a védelmet is jelentheti. Egy biztos, ez a jelkép egyszerre létezik keresztény és nem-keresztény vallás(ok)ban, így egyénileg eldönthető, hogy kinek mit jelent."

A Caduceusra visszatérve a következő elemzéseket érdemes megjegyezni:

CADUCEUS: Mercurius pálcája, az istenek hírnökének szimbóluma (görög karükion). Egy varázspálcából vagy hírnöki pálcából áll, amely köré két kígyó tekeredik, egymással szembeforduló fejjel (vö. Aszklépiosz-bot). Esetenként tetején szárnypárral is ábrázolják. A modern szimbolikában a caduceus a „kereskedelem és közlekedés” fogalompár szimbóluma. Az » alkímia képi világában a két kígyó a két alapanyag – » Sulphur és » Mercurius – egyensúlyi állapotát jelképezi, vagyis az égés és tünékenység elvének duális rendszerét. „Vannak, akik a pálcát a dialektikához hasonlítják, amely rendet teremt a helyes és a helytelen megítélése terén összezavart fejekben.” [Böckler, 1688.]



„A harmadik szem megnyitása” a jobb és a baloldal integrálását jelenti. A bal oldalra jellemző ítélkezés és megkülönböztetés összevonását jelenti, a jobb oldalra jellemzı nyitottsággal és intuitív világgal. Azt jelenti,hogy véget vetünk a steril értelmi erőfeszítéseknek és a babonáknak, sejtelmeknek egyaránt. E két önmagában pontatlan tudás összevonását jelenti egyetlen integrált egésszé, mely mélyebb és áthatóbb. Nyugaton fennmaradt egy jól ismert szimbólum, mely mutatja a két pólus között végbemenő egységesülést, amikor a tudatot helyesen erre a központra irányítjuk. Ez Merkúr kígyós botja,az orvosi szimbólum. A kígyós bot Merkúr vagy Hermész botjának másolata. A középkorban a„Hermetikus Tudomány” szoros kapcsolatban állt az orvosi gyakorlattal olyan mesterek munkája által, mint Paracelsus. A középkori „alkimisták” a modern kémia és orvoslás előfutárai, nagyon is tudatában voltak a bal-jobb polaritásnak és jelentőségének. Bár elterjedten alkalmazzák az orvostudományban, eredetét és jelentőségét még az orvosok sem értik. Természetesen nem véletlen, hogy ez a szimbólum olyan megdöbbentő egyezést mutat a jóga tradícióban leírt kapcsolattal a tudati prána (energia) és a csakrák között. A központi elem megfelel a gerincoszlopnak, a tekergő kígyók, mint a jobb és a bal - ida és pingala, nő és férfi, passzív és aktív vonatkozásai az emberi természetnek. Mint a nádik a jógairatok illusztrációiban, a kígyók összefonódnak, és végül a hatodik központban találkoznak, ahol két szárny jelenik meg. A szimbológia itt is párhuzamos a jógában megjelenő csakrákkal,mivel a hagyományos szimbológia minden csakrát a hozzá tartozó szubtilis idegpályákkal ábrázol, lótuszlevelek formájában. Az ágjá csakrát két ilyen szimbólummal ábrázolják azon a ponton, ami megfelel a Merkúr kígyós botján megjelenő szárnyaknak. Lehet, hogy a kígyós bot ábrázolja azt az ideális állapotot, melyet minden olyan embernek el kell érnie, aki másokat akar gyógyítani: tudatára kell ébrednie annak a mély intuíciónak és megértésnek, amely erre a központra jellemző, hogy erőfeszítéseit a gyógyításban a tudás e mély forrásából meríthesse. Ez pedig hosszú és szisztematikus gyakorlást követel.
Ugyanakkor a skandináv mitológiában két híres-nevezetes kígyóról olvasunk, melyek a Világfa, az Yggdrasil körül leledzenek: Nidhögg és Jörmungandr. Álljon itt ezért egy kis leírás róluk is.

Nidhöggr egy kígyószerű sárkány, amely folyamatosan rágja a Világfa gyökereit, amíg el nem jön a Ragnarök. Egyike azon lényeknek, amelyek az Yggdrasilt folyamatosan pusztítják. Lakhelye Niflheimban, a Hvergelmir forrásnál van. Az ide érkező holtakat (akik gyilkosok, esküszegők vagy házasságtörők) szüntelenül marcangolja és kínozza. A Ragnarökkor elhagyja lakhelyét, hogy a végső csatában elhullott harcosok tetemeit elnyelje.

Jörmungandr, a Világkígyó Loki és az óriásnő Angrboda gyermeke. Testvérei Hel és Fenrir farkas, féltestvérei Váli és Nárfi, valamint Sleipnir. Amikor megszületett, akkor még nem volt ilyen hatalmas. Akkor vált ilyen naggyá, amikor Odin Loki három szörnyszülött gyermekét magához hívatta. Fenrirt leláncolta, Helt lehajította Niflheimba, Jörmungadrot pedig az emberek világának mély tengerébe vetette. Itt olyan óriási méretűvé nőtt, hogy az egész világot körbeérve a szájával még a saját farkába is harapott. Ekkor kapta a Világkígyó és a Midgard-kígyó elnevezéseket.

A Világkígyó Thor ősellensége, és a Mennydörgő többször is találkozik az óriási lénnyel. Először akkor, amikor Lokival és Thjailfival ellátogat Jötunheimbe, Utgard várába. Ekkor az egyik kihívás az volt, hogy emelje fel az óriások macskáját (ami mint később kiderült, nem volt más mint maga Jörmungandr). Bár Thor csak addig tudta megemelni, hogy a macska egyik lába nem ért a talajhoz, ez is olyan teljesítmény volt, amelytől még az óriások is meglepődtek.
A következő találkozásnál Thor és az óriás Hymir halászatakor történt. Az óriás csak akkor engedte meg, hogy Thor vele menjen, ha a csalit saját maga szerzi be. Így is tett, ami nem volt más mint Hymir egyik marhájának a feje. Végül olyan messzire mentek a parttól, hogy elértek arra a helyre, ahol Jörmungandr volt. Thornak a horgára akadt a kígyó és már majdnem ki is húzta, hogy aztán a Mjölnirrel leüsse, de akkor Hymir elvágta a zsineget és a kígyó visszaesett a tengerbe. Az utolsó találkozások Ragnarökkor volt, ahol végül Thor került ki győzedelmesen. Jörmungandr mérge viszont olyan erős volt, hogy a Mennydörgő kilenc lépés után holtan rogyott össze. Érdekesség, hogy az Ouroboros (saját farkába harapó kígyó), sok más mitológia mellett itt is előfordul. A skandináv mitológiában Jörmungandr ábrázolására gyakran használják ezt a jelképet.

2019. október 22., kedd

A bódhiszattva-fogadalom

Újabb részlet Gregor Maehle Szamádhi-könyvéből:

"A régi rendszerben azt kérdeztem volna magamtól: „Hogyan vonzhatnám „Én” magamra Isten kegyét? Hogyan ébredhetnék fel „Én” spirituálisan?” A szívcsakra azonban átfogalmaztatja velünk ezeket a kérdéseket: „Hogyan segíthetnénk elő a közösségünkben Isten megnyilvánulását? Hogyan mozdítsuk elő közös fejlődésünket? Hogyan nyilvánulhat meg a felébredés rajtunk keresztül?” A hangsúly eltolódik az egyénitől a közösség felé. Nem a személyes érdemek által szabadulunk fel, hanem a szolgálat által. Bármennyit is értem el személyesen, az még mindig relatív, ha a szomszédom a sárban dagonyázik. Vagy együtt fejlődünk, vagy egyáltalán nem. Nem szigetelhetem el magamat a világ fájdalmától és szenvedésétől; csak érzéketlenné tehetem magamat. Amikor a jógikus tudatfeletti állapotokat tapasztalom meg, egy bizonyos pont után rájövök, hogy a lényem nem ér véget a bőröm felszínénél, hanem túllép minden határon. Egy bizonyos pont után szó szerint az összes fájdalom, amit bármilyen lény átél a múltban, jelenben, és a jövőben (és az összes dicsőség is) az enyém lesz. Ez gyönyörűen kifejeződik a bódhiszattva-fogadalomban. A buddhizmus mahájána hagyományának papjai úgy tanulják, hogy az egyén spirituális felszabadulása nem lehetséges. Vagy van egy akkora közlekedési eszközünk (mahá-jána - „nagy kocsi”), amely képes mindenkit átvinni a feltételekhez kötött lét óceánján a túlpartra, a szabadságba, vagy pedig mindannyian itt maradunk a feltételekhez kötött létben. A bódhiszattva megfogadja, hogy ő lesz az utolsó, aki belép a nirvánába. Ez a szívcsakra nyelve.
A szívcsakra jógija is ugyanezt valósítja meg. Élvezni tudnám-e a saját jelentéktelen, vacak megvilágosodásomat, amikor mások depresszióban vannak és szenvednek? Ez azt sugallná, hogy az az úgynevezett megvilágosodás nem sokat ér. A jövő spirituális evolúciója többé nem az egyéni eredménytől függ. Az egymáshoz való viszonyulásunk, a hálánk kifejezése, a megbocsájtás, a szeretet és az egymás iránti együttérzés által fog felemelkedni Isten a közösségünk formájában.
Isten jelenleg minden lényben megtestesül, különösen az emberekben, de csak annak mértékében, amennyire ezt tudatosan érezzük és az vagyunk. Közösen válunk guruvá. És most itt az ideje, hogy felnőjünk és megosszuk ezt a felelősséget. Vissza kell vonnunk a projekcióinkat az autoritások minden formájáról és vissza kell kapnunk az erőnket. Teremtsünk egy egyenlő emberiséget, melyben szabad és feltételek nélküli egyénekként egyesülünk egy szuper-intelligencia, Isten alatt. Ha közösen megvalósítjuk Istent ebben a számtalan formában, azzal megteremthetjük közös sorsunkat. Meghívást kaptunk, hogy a probléma része helyett a megoldás részévé váljunk."
-->

2019. október 21., hétfő

Tanítások az Ősök útján, 5. hétvége 2. nap

Vasárnap reggelre virradt a nap, és bár az éjszaka volt egy plusz óránk az óra-átállitás miatt, fél hatkor már így is fel kellett kelni, mert hatkor gyújtottuk a tüzet a szellemkunyhóhoz. A fa jó száraz volt, és letakartuk éjszakára egy ponyvával, szóval jól beindult a tűz. Én ott maradtam vigyázni a tűzre, mert úgy éreztem, hogy szívesen lennék ma tűzember. Ezt meg is kérdeztem Oguztól, és beleegyezett. A többiek elmentek teázni, kávézni, persze egy 33 köves szellemkunyhó előtt nem túl jó ötlet nagyon erős kávét inni. Én is átöltöztem, lassan kezdett leégni a tűz, és felizzani a kövek. Mindenki odasereglett a kunyhóhoz, Oguz ment be elsőnek, és utána szép sorban odaültünk a gödör köré. Én beadtam tizenegy követ és a vizet, és utána én is beültem. Elkezdődött a kunyhó. A háromkörös szellemkunyhó nem a négy égtáj/évszak/elem szerint van felépítve, ahogy általában szokott, hanem az alsó/középső/felső világ szerint, és az első körben az alsó világ felé indultunk, szólítottuk az erőállatokat, a segítőket, az ősöket és a tanítókat. Oguz azt mondta, hogy vagy a köveken keresztül induljunk lefelé az utazásban, vagy pedig a gőzzel felfelé. Én is elundultam lefelé, de végül úgy éreztem, hogy inkább felfelé visznek a szellemek. Ismét a Tollaskígyó-piramis alatt találtam magamat, az "űrkikötőben". Ott volt a "lélekkomp" és a kék arcturusi, akiről azóta kiderült, hogy Ishmailnek hívják. Invitált a hajóba, és elvitt egy kis sétahajókázásra, megnéztük az Arcturust felülről. Szép, kékes-fehéres fények voltak, mintha öt- vagy hatszögletű fény-sejtekből állt volna az egész bolygó. Utána tettünk még egy sétát az alsó és a középső világban is, majd visszatértünk. Az első kör végén kimentem, mert kellett hozni még egy pokrócot a kunyhóra, hogy sötétebb legyen bent, és beadni újabb tizenhárom követ. Beadtam a vizet is, és a második körben egy lélekutazásra került sor, Oguz dobolt, mi pedig lélegeztünk, torokénekeltünk és révültünk. Itt jött nekem egy nagyon erős látomás: az izzó kövek fölött egy emberi koponyában víz forrt. Mindannyian fölé hajoltunk és sebet ejtettünk a kezünkön, majd belecsöpögtettük a vérünket. Utána mindenki ivott a koponyából: vérszerződést kötöttünk, mind a tizenöten. Később meg is fogalmazta valaki, hogy olyanok vagyunk, mint egy törzs. 

A harmadik körhöz beadtam a maradék kilenc követ, de az már viszonylag rövidebb kör volt, és már inkább visszafelé jöttünk a révülésből, hálát adtunk a szellemi erőknek a támogatásért. Én ezt egy beavató kunyhónak éltem meg, mivel a lélekvisszahívást nagyon fontos gyógyító technikának tartom, és szeretném minél jobban és hatékonyabban csinálni. Nagyon jó volt tűzemberként is segíteni a szertartásban. A kunyhó után kissé lecsutakoltuk magunkat, és elmentünk reggelizni, teázni. A délelőtti részben folytatuk a lélekvisszahívásokat, a pároknál most már megfordult a szerep. Én is sorra kerültem, most én végeztem a lélekvisszahívást a párom részére. Nem mondott semmit előtte, tehát vaktában kellett elindulnom a keresésére. Hívtam az erőállataimat és a segítőket, és megkértem őket, hogy keressük meg azt a lélekrészt, amelyikre a leginkább szüksége van annak, akit most kezelek. Elindultunk a sárkánnyal, megérkeztünk a hajóhoz, és az actrurusi segítőm is ott volt. Elindultunk, és a többiek elmondása szerint elég hamar megtaláltuk a lélekrészt. Amikor megfogtam a lélekrészt, majd visszafújtam a párom testébe, akkor egy kicsit hirtelen kellett visszajönni, nem volt olyan részletes a visszaút, mint odafelé menet. Ezt a részét még valahogy pontosítani kell. Remélem, hogy tudtam segíteni a páromnak. Az összes lélekvisszahívás befejeztével volt még egy záró kör, mindenki elmondta, hogyan élte meg a hétvégét. Utána rendbe tettük a házat, és hazaindultunk. lassan elkezdem én is gyakorolni a lélekvisszahívás technikáját, ehhez lehet majd jelentkezni nálam egyéni időpontra. Aki még nem tudja, hogy miért szakad le a lélekrész, és miért kell visszahozni, annak ajánlom elolvasásra ezt a blogbejegyzésemet: Lélekrész-visszahívás.

2019. október 20., vasárnap

Ékapáda uttána majúrászana

Újabb részlet a Krishnamacharya-könyvből:
"80A Ékapáda uttána majúrászana (egylábas fordított pávapóz)
A változat - Technika:
  1. Vegyük fel a halászana második változatát.
  2. Helyezzük el a tenyereinket a derekunkon, ahogyan az uttána majúrászana 3. lépésében ismertetve volt.
  3. Belégzés közben emeljük fel a jobb lábunkat függőleges helyzetbe, miközben a másik lábunk továbbra is a földön marad a hátunk mögött.
  4. Kilégzésre engedjük le a jobb lábunkat a földre a fejünk mögött. Ezzel egyidejűleg emeljük fel a bal lábunkat függőleges helyzetbe. Tartsuk egyenesen mindkét lábunkat a teljes mozgástartományban, és a lábainknak egyszerre kell mozognia, hogy a közöttük lévő szög végig ugyanaz maradjon.
  5. Térjünk vissza ismét a lábainkkal a halászana 2. változatához.
  6. Ismételjük meg a másik oldalra is, vagyis a bal lábunkat emeljük.
Megjegyzés: Ahogy a gyakorlásunk fejlődik, a 4. és 5. mozdulatnál a fejünket ás a vállainkat emeljük el a földtől, és így a testünket csak az egyik sarkunk és a könyökeink tartják. A végső pozícióban vegyünk nem több, mint három mély levegőt. Ne tartsuk vissza a légzésünket.
7. Pihenjünk egy kis ideig.
(Az ékapáda uttána majúrászana A vinyászái a modern Ashtanga vinyásza rendszer szerint:
Ékam: Belégzésre karemelés (úrdhva-vriksászana).
Dvé: Kilégzésre uttánászana.
Tríni: Belégzésre úrdhva-uttánászana.
Csatvári: Kilégzésre ugorjunk hátra csaturanga-dandászanába.
Pancsa: Belégzésre felfelé néző kutyapóz.
Sad: Kilégzésre lefelé néző kutyapóz.
Szapta: Belégzésre ugorjunk előre dandászana pozícióba.
Astau: Kilégzésre gördüljünk hátra a halászanába, majd támasszuk be a tenyereinket a derekunkhoz.
Nava: Belégzésre engedjük hátra a lábainkat az uttána majúrászana pozícióba.
Dasa: Kilégzésre emeljük vissza a jobb lábunkat függőleges helyzetbe, miközben a bal a talajon marad, és hajtsunk végre három mély légzést.
Ékádasa: Kilégzésre engedjük tovább a jobb lábunkat halászana pozícióba, és a bal lábunkat emeljük függőleges helyzetbe. Hajtsunk végre ismét három mély légzést (az ékapáda uttána majúrászana szthiti ez és az előző vinyásza).
Dvádasa: Kilégzésre engedjük vissza a lábainkat a halászana pozícióba.
Trajódasa-sódasa: ismételjük meg a nava-dvádasa vinyászákat a bal lábbal.
Szaptadasa: Kilégzésre engedjük vissza a lábainkat a halászana pozícióba.
Astadasa: Kilégzésre gördüljünk tovább csaturanga-dandászanába csakrászanán (hátrabukfencen) keresztül.
Ékónavimsatihi: Belégzésre felfelé néző kutyapóz.
Vimsatihi: Kilégzésre lefelé néző kutyapóz.
Ékavimsatihi: Belégzésre ugorjunk előre úrdhva-uttánászanába.
Dvávimsatihi: Kilégzésre hajoljunk előre uttánászanába.
Trajóvimsatihi: Belégzésre egyenesedjünk fel (úrdhva-vriksászana), majd érkezzünk meg szamaszthitibe.)