2020. január 27., hétfő

A fény-tudat

Újabb részlet Soós Jóska learásából a hét sámáni tudatszintről:

"
6. A fény-tudat
A tudat hatodik szférája, vagy szintje a fény-tudat, a foton-tudat. Amikor megtapasztaljuk a kristályt, először háromszögként látjuk, mert a kristály háromszögletű. De amikor elérünk a csúcsához, akkor a kristály szertefoszlik, és vibrációvá válik.
A fény a másodperc töredékével keletkezett a Nagy Bumm után, tizenöt milliárd évvel ezelőtt. A tudomány még mindig nem tudta megállapítani, hogy milyen formájú az univerzum. Képzeljük azt, hogy gömb vagy tojás alakú, és hogy egyszer majd magába fog zuhanni, és így el tudjuk képzelni, mennyi információt gyűjtött össze a fény. A Természetről, a kémiáról, az összes fizikai, pszichológiai és asztrális megnyilvánulásról. A fény mindezt magába szívja, mint ahogyan egy csillag összetétele is megállapítható fényének spektrum-vonalaiból.
Hogy ezt megtapasztalhassuk, Tamás Bácsi azt mondta: „Hunyd be a szemedet, de ne teljesen, és nézz át a szemhéjadon.” Ekkor a fény mindenféle színeket vesz fel, de egy bizonyos pillanatban fehérré válik, csak a fehér marad. Először aranynak látjuk a fényt, utána a szivárvány színei jelennek meg, utána újra csak a ragyogó, fehér fény. Ez történik akkor, ha a színekre koncentrálunk, illetve, amikor megnyitjuk a tudatunkat, és méltatjuk őket. Ez nem annyira koncentráció, mint inkább elmerülés, amit hagyunk, hogy bekövetezzen. A fényt a csodálkozás helyzetéből kell megtapasztalni, és akkor képessé válunk, hogy mozgás nélkül is utazzunk ebben a fehér fényben.
A vallásokban a gyertyafényt használták. Bár az egyszerű eljárás, a lényege ugyanez. Először az aranysárga fényt kell észlelnünk, utána a szivárvány hét színét, és végül a fehér színt. Egy pillanat alatt erős változást fogunk észlelni az agyunkban, mintha egy hullámmozgás jönne létre. Ebből elindulhat egy hang, mintha egy barokk orgona hangja lenne, vagy a magas énekhang Palestrina templomi zenéjében. Ezek a hangok úgy rezonálnak, mintha egy kristálycsarnok belsejében lennénk, vagy magas gleccserek visszhangoznák. E tapasztalatok hatására mély változások állhatnak be."
A fény-tudattal kapcsolatban az alábbi meditációs technikákat gyakorolhatjuk:
  1. Meditáció a szemhéjakon keresztül beszűrődő fényen (lehetőleg napfényen).
  2. Utazás a fehér fényben az Alsó, Felső, Középső Világokba, a múltba és a jövőbe.
  3. Gyertyafény-meditáció, a belső hangok észlelése a fényben.


Nincsenek megjegyzések: