2020. július 19., vasárnap

Gandabhérundászana

Újabb részlet a Krishnamacharya-könyvből:

"21. Gandabhérundászana

Ez a póz 10 vinyászából áll. A 6. és 7. vinyászák alkotják az ászana szthitit. Az első képen a hatodik vinyásza látható, a másodikon pedig a hetedik. A negyedik vinyászában érkezzünk meg a csaturanga dandászana szthitibe és az ötödik vinyászában vegyük fel a viparíta salabhászana szthitit. A hatodik vinyászában tárjuk ki a karjainkat, egyenesen tartva őket, mint egy botot (vagy drótot), ahogy a képen látható. A talpainkat helyezzük el a füleink mellett úgy, hogy a sarkaink a karjainkhoz érjenek, és tartsuk őket ott.

Következőként hajtsuk vére a hetedik vinyászát, ahogy a második képen látható. Ezt szúpta gandabhárundászanának nevezik. Ebben az ásztana szthitiben és az előkészítő pózokban végezzünk egyenlő arányú récsaka púraka kumbhakát. Tartsuk a tekintetünket a két szemöldök között rögzítve. Ezt nem szabad elfelejteni.

Hatásai: Megsemmisíti a golyva, a nyaki mirigyek gyulladása és a mahódaram (hasfájás) miatti betegségeket. A visuddhi (torok) és brahmagúha (homlok) csakrák helyesen fognak működni és ezáltal az elme eléri a szavikalpa szamádhi állapotát. Terhes nők ne végezzék ezt a pózt.

(A gandabhérundászana vinyászái:

Ékam: Belégzésre karemelés (úrdhva-vriksászana).

Dvé: Kilégzésre uttánászana.

Tríni: Belégzésre úrdhva-uttánászana.

Csatvári: Kilégzésre ugorjunk hátra csaturanga-dandászanába.

Pancsa: Kilégzésre feküdjünk hasra, nyújtsuk ki a karokat a törzsünk mellett, és emeljük a lábainkat, valamint a törzsünket viparíta salabhászanába.

Sad: Belégzésre nyújtsuk ki a karokat oldalsó irányba, majd helyezzük a talpainkat a fejünk mellé úgy, hogy a sarkaink a vállainkhoz érjenek, a bokánk belső oldala pedig a halántékunkhoz (gandabhérundászana szthiti).

Szapta: Kilégzésre hozzuk előre a karjainkat, és keresztezzük a két alkart egymással a lábfejeink fölött (szúpta gandabhérundászana szthiti).

Astau: Belégzésre bontsuk a karkulcsolást, és helyezzük a két tenyerünket a talajra a vállaink közelében.

Nava: Kilégzésre emeljük ki magunkat úrdhva-dhanurászanába vagy tarjang-mukhóttánászanába.

Dasa: Belégzésre egyenesedjünk fel tádászana szthitibe.)

2020. július 18., szombat

Trivikramászana

Újabb részlet a Krishnamacharya-könyvből:

"20. Trivikramászana

Ez a póz hét vinyászából áll. Az elsőtől az ötödikig és a hetedik vinyászánál kövessük az utthita haszta pádángusthászanánál leírtakat. A második és hatodik vinyászát gyakoroljuk úgy, ahogy a képen látható (tanulmányozzuk gondosan) és maradjunk ezekben a pózokban. A második vinyásza a jobb oldali trivikramászana szthiti. A hatodik vinyásza a képen látható bal oldali trivikramászana szthiti. A képen csak a bal oldali trivikramászanát mutatjuk be. Fontos, hogy egyenlő mértékű récsaka és púraka kumbhakát végezzünk figyelmesen az ászana gyakorlása közben. A tekintetünket rögzítsük a két szemöldök közé. Mindkét lábunk legyen egyenes és ne dőljön félre vagy hajoljon egyik oldalra sem.

Hatásai: Nem csak fenntartja a testünk egyenlő, kiegyensúlyozott szthitijét, hanem a Kundalinít is gyorsan felébreszti."

(A trivikramászana vinyászái:

Ékam: Belégzésre emeljük meg a jobb lábunkat, és tartsuk a levegőben.

Dvé: Kilégzésre fogjuk meg a lábfejünket mindkét kezünkkel, és húzzuk a lábunkat függőleges helyzetbe (trivikramászana daksina szthiti).

Tríni: Belégzésre engedjük el a lábunkat, és tartsuk a levegőben.

Csatvári: Kilégzésre álljunk vissza szamaszthitibe.

Pancsa: Belégzésre emeljük meg a bal lábunkat, és tartsuk a levegőben.

Sad: Kilégzésre fogjuk meg a lábfejünket mindkét kezünkkel, és húzzuk a lábunkat függőleges helyzetbe (trivikramászana váma szthiti).

Szapta: Belégzésre engedjük el a lábunkat, és tartsuk a levegőben, majd álljunk vissza szamaszthitibe.)

2020. július 17., péntek

Lélekvisszahívás után

Sokan keresnek meg lélekvesztéssel kapcsolatban, és amikor a Szellemvilág ezt engedélyezi (általában szokta), akkor igyekszem is segíteni az elveszett lélekrészek visszahozásával. Az alábbiakban belinkelek néhány korábbi blogot, melyben erről a technikáról írtam:


Illetve a személyes élményeimet is részleteztem már korábban: Lélekvisszahívás 1.rész2. rész3. rész

Mostani blogbejegyzésemben arról szeretnék írni, amit mindenkinek el szoktam mondani a lélekvisszahívás után, hogy mit tegyünk és ne tegyünk a sikeres integráció érdekében. A vendég feladata ugyanis a lélekvisszahívás után kezdődik, mivel a kb 3 hetes integrációs időszakban neki kell vigyáznia a visszakapott lélekrészekre, és arra törekednie, hogy beintegrálja őket az itt maradt lélekrészeihez. Először a "do"-kat, vagyis a javasolt dolgokat fogom ismertetni, majd utána következenek a "don't"-ok, vagyis a kerülendő dolgok. Természetesen mindez inkább előirányzat, mert az egyéni esetekben eltérő lehet a lélekrérszek reakciója, mégis általános irányelvként használható szerintem.

Mit tegyünk a 3 hetes integráció alatt?

Elsősorban gyakoroljuk az önszeretetet és az önelfogadást, valamint a jelen levést a testben. A  visszatért lélekrészeknek sokáig nem volt kapcsolata a fizika világgal és a testtel, ezért ilyenkor érdemes enni, inni, wellnessezni, jól érezni magunkat a testünkben, és jutalmazni magunkat. A lélelkrészekkel együtt olyan vágyak, kívánalmak is visszatérhetnek, melyeket már rég elfeledtünk, engedjük meg őket is magunknak. A lélkerészeket meg kell győzni arról, hogy biztonságban vannak, és érdemes velünk maradniuk. A meditációban, szellemi gyakorlatokban szintén törekedjünk az integratív, teremtő, építő folyamatokra, melyek bent tartanak a testben és földelnek, ahelyett, hogy kirepítenék a tudatunkat.

Mit kerüljünk 3 hétig?

Minden olyan gyakorlatot, helyzetet érdemes kerülni, ami nagyon erősen kivisz a testünkből, mivel a lélekrészek még nem integrálódtak, és ezért nehezebben találnak vissza, ha "kirepkedünk" a testünkből. Ide tartozhatnak az erősebb lélekutazások, előző életbeli regressziók, traumák újraélése, mély tudatalatti folyamatok felszínre hozása, médiumi munka, transzlégzés, magasabb dimenziós utazások vagy meditációk, testelhagyás-gyakorlatok, minden olyan lelki gyakorlat, ami erősebb aszkézissel vagy fizikai terheléssel párosul, például izzasztókunyhó, böjt, virrasztás, extrém sportteljesítmény, halálközeli élmények, próbatételek, szembenézés a félelmeinkkel, családállítás, "egószeletelő" meditációk (erről itt írtam bővebben), ayahuasca és más pszichedelikus utazások, illetve általában a stresszt, traumákat, konfliktushelyzeteket igyekezzünk kerülni. Mindezekre a dolgokra visszatérhetünk az integráció befejezése után, újult erővel és teljesebb személyiséggel. 

A lélekvisszahívás után sokan szoktak érezni napokig tartó energiatöbbletet, eufóriát, felszabadultság-érzetet, de olyan is megtörténhet, hogy belső feszültségeket, akár még testi tüneteket is érzünk, ahogyan a lélekrészek "helyezkednek" és próbálnak rezgésükben összehangolódni a jelen lévő lélekrészekkel. Van, aki folyamatosan erősödő változásokat tapasztal, de az is gyakori, hogy hirtelen döntésekre, elhatározásokra jutunk közvetlenül a lélekvisszahívás után, meglépünk olyan lépéseket, vagy olyan irányba fordítjuk az életünket, amit eddig fontolgattunk, de nem találtuk meg az erőlöketet hozzá. Sok minden átalakulhat, kitisztulhat a lélekvisszahívás után, de ezzel együtt feladatok is jönnek, tehát ne számítsunk arra, hogy az összes problémánk varázsütés-szerűen meg fog oldódni. A lélekvisszahívást néhányszor lehet ismételni, de azért nem egy rendszeresen alkalmazott kezelés vagy gyógymód, inkább egy ünnep, amikor a lélekrészeink hazatérhetnek. 

2020. július 16., csütörtök

Az elme és a légzés megállítása

Úja
bb részlet a Jóga-tárávalíból:

9. vers

anáhaté csétaszi szávadhánaih
abhjásza-súrair-anubhújamáná
szamsztambhita svászamanah pracsárá
szá dzsrimbhaté kévala kumbhaka-sríh

A kévala kumbhaka pompája akkor virágzik ki, amikor a figyelmes gyakorló elméje elmerül az anáhata hangban, mely megállítja a lélegzet és az elme mozgását.

Ez a vers tovább részletezi a kévala kumbhaka elérésnek módját. A pránájáma és a bandhák előzetes gyakorlása után, miközben az elmét megszabadítottuk a nem kívánt ragaszkodástól, az elménket el kell meríteni az anáhata csakrában, illetve a szívcsakrában keletkező belső hangban, az anáhata-nádában. Ennek hatására a légzés és az elme is megdermed, mozdulatlanná válik:

náda-sravanatah ksipram antaranga-bhudzsangamah
viszmritja szarvam ékágrah kutracsin nahi dhávati

„Az elme olyan, mint egy kígyó, amelyik minden ingatagságot feladva és a nádát meghallva nem mozdul el sehová.”

kásthé pravartitó vahnih kásthéna szaha sámjati
nádé pravartitam csittam nádéna szaha líjaté

„A tűz, miután meggyújtotta a tűzifát, azzal együtt kialszik (amikor elégett); így a nádára rögzített elme is inaktívvá válik, ha a náda megszűnik.”

ghantádi-náda-szakta-sztabdhántahkarana-harinaszja
praharanam api szukaram sara-szandhána-pravínas csét

„Amikor az antahkarana [elme], mint az őz, elmerül a csengők stb. hangjának hallgatásában, és mozdulatlanná válik, akkor az ügyes íjász nagyon könnyen meg tudja ölni.” (Hatha-jóga Pradípiká 4.96-98)

A nádánuszandhánam korábban említett gyakorlatának következtében az elme elcsendesedik, és a légzés is tudatossá, szabályozottá válik. A légzés és az elme szorosan hat egymásra.

csalé váté csalam csittam niscsalé niscsalam bhavét
jógí szthánutvam ápnóti tató vájum niródhajét

„Amikor a légzés zavart, az elme is zavarttá válik. A légzés szabályozása által a jógí eléri az elme szilárdságát.” (Hatha-jóga Pradípiká 2.2)

A jógik tehát hangsúlyozzák a pránájáma gyakorlását az elme lecsendesítése érdekében. Meg kell jegyezni azonban, hogy ennek a fordítottja is igaz. Amikor az elme csendes, akkor a légzés is csendes, amikor pedig az elme izgatott, a légzés is szaggatottá válik. Ez a nádánuszandhánam hatása: ha az elme megnyugszik, akkor a légzés is. Ha sikerül hosszabb ideig fókuszált állapotban tartani az elménket, és elkerülni a csapongást, akkor a légzésünk is szilárddá válik. Azt azonban szintén érdemes észrevenni, hogy az elme sokkal finomabb, mint a légzés, tehát a légzésszabályozással könnyebben tudunk haladni, mint az elme szabályozásával, ezért ezzel érdemes kezdeni.

2020. július 15., szerda

A meditáció és a révülés

Jó ideje gyakorlom már a meditációt és a révülést. A két technika között vannak különbségek, de hasonlóságok is. Kezdjük talán a különbségekkel, a teljesség igénye nélkül. 

A meditáció az elme megállítását irányozza elő, egy statikus, koncentrált tudatállapot elérése érdekében. A gyakorlott meditálók az elme csendjét és mozdulatlanságát élvezik, melyben kialakul az az osztatlan figyelem, amiben a meditáló tudata egyre mélyebbre hatol a meditáció tárgyának szemlélésében, tapasztalásában, közben elfeledkezve a saját azonosságáról is. Ezért szokták a jógikus meditáció mélyebb állapotait, a szamádhikat úgy jellemezni, hogy a jógi "eggyé válik" a meditáció tárgyával, illetve a tudata átlátszóvá válik, mint egy kristály, mely hűen közvetíti a mögé helyezett tárgy képét. A révülés ezzel szemben egy aktívabb "utazás", mely nem feltétlenül szolgálja a felszabadulás vagy a spirituális tökéletesség állapotának elérését, de adhat útmutatást, önismeretet, vagy elősegítheti a gyógyulást a traumákból, betegségekből. 

Bár eleinte engem is jobban foglalkoztattak a két módszer közötti különbségek, ahogy egyre többet gyakorlom a révülést, jobban előtérbe kezdenek kerülni a hasonlóságok, vagyis azok a párhuzamok, melyek mindkét technika gyakorlásában jelentkeznek. 

Az egyik közös jellemző az, hogy a révülés és a meditáció során is megjelenhetnek zavaró gondolatok, melyek eltérítik a figyelmünket, és ezek kiküszöbölése bizony hosszadalmas gyakorlást igényel. Ahogy a jógi észreveszi, hogy az elméje már nem a meditáció tárgyára koncentrál, és tudatosan visszahozza azt, úgy révülés közben is beszűrődhetnek a középső világbeli egónkhoz, életünkhöz kapcsolódó tudati tartalmak, és ezeket tudatosan ki kell zárni az utazásból, és visszatérni az eredeti témához. Ez nem szokott egyből könnyen menni, de fokozatosan lehet fejlődni benne. 

Ide tartozik az akarás elengedése is. A jógi a szamádhi állapotában olyan intenzív megéléseket tapasztal, melyekről tudja, hogy nem a saját fantáziájának termékei, hanem a szellemi valóság megnyilvánulásai. A révülés esetében is, ha sikerül kizárnunk a középső világbeli tudati tartalmainkat és az akarást, valamint sikerül nyakon csípni a projekciókat, akkor erős meggyőződésünk lesz arról, hogy a megélt utazást nem a fantáziánk teremtette, hanem a Szellemvilágtól "kaptuk". Ehhez kapcsolódik az a folyamat, amit "üreges csővé válásnak" neveztek az ősök. Ez minden olyan, a középső világbeli egóhoz és az itteni életünkhöz kapcsolódó tudati tartalom "kiürítését" jelenti, mely zavarhatja, torzíthatja a Szellemvilág közléseit. Ezt is gyakorolni kell. 

És végül a tudatosság, a figyelem, a tudatos jelenlét kérdése is közös a jógikus meditáció és a révülés esetében. Legyen az akár egy valós idejű érzékszervi benyomáson alapuló meditáció vagy utazás, például egy vízesés szemlélése, vagy pedig a tudat kiürítése után egy másik dimenzióba, Alsó vagy Felső Világba történő utazás, azt kell gyakorolnunk, hogyan tudjuk "szélessávúvá" tenni az elme befogadó képességét. Ez a holografikus érzékelés képességét jelenti, amikor annyira tisztán és tudatosan vagyunk jelen egy élményben, hogy a vele kapcsolatos "teljes" információcsomag megérkezik a tudatunkba. Ezt persze szavakba önteni és a racionális elménkkel analizálni már nehezebb, de rendkívül felemelő élmény.

Még egy hasonlóság: A meditációs állapot eléréséhez "le kell csavarni" a racionális és analitikus bal agyfélteke működését, ezt nevezzük az elme elcsendesítésének. Ekkor előtérbe kerülhet a jobb agyféltekés, intuitív, asszociatív, kreatív elmeműködés, mely lehetővé teszi a holografikusd érzékelést. A holografikus meditációról korábban írtam egy cikksorozatot, érdemes visszatérni arra is (Holografikus meditáció 1, 2, 3, 4, 5, 6). A révülés, lélekutazás során is arra törekszünk, hogy a jobb agyféltekés, relaxált, befogadó állapot kerüljön dominanciába. 

2020. július 14., kedd

A kévala kumbhaka

Újabb részlet a Jóga-tárávalíból:

8. vers

bandha-trajábhjásza-vipáka dzsátám
vivardzsitám récsaka-púrakábhjám
visósajantí visaja-praváham
vidjám bhadzsé kévala-kumbhaka-rúpám

Fokozatosan, a három bandha elsajátítása által a belégzés és a kilégzés megszűnik, és megjelenik az elkülönülés a nem kívánt érzéktárgyaktól. Leborulok e vidjá (tudás) előtt, melyet kévala kumbhakának ismernek.

Sankara itt bemutatja a kévala kumbhaka fogalmát, melyet a következő versekben fog részletezni. Sankara felhívja a figyelmet, hogy a bandhák gyakorlása nagyon fontos a kévala kumbhaka állapotának eléréséhez. Ez annak köszönhető, hogy a bandhák és a kumbhakák gyakorlása által a légzés finom, lassú és hosszú lesz, a Kundaliní felemelkedik, az elme pedig megtisztul és szilárddá válik.

Azt is megemlíti, hogy megjelenik az elkülönülés a nem kívánt tárgyaktól. A „nem kívánt” érzéktárgy fogalma igazából minden érzéktárgyat (nem csak fizikai tárgyat, de illatot, ízt, hangot, látványt vagy tapintható formát, illetve gondolatokat és elvont fogalmakat is) jelent, hiszen bármelyik iránti ragaszkodás zavart okozhat a spirituális fejlődés útján. Ha elkezdünk ragaszkodni az érzéktárgyakhoz, az elménk izgatottá válik, és az szenvedéshez vezet. A jógi ezért minden érzéktárgy iránti ragaszkodásától szeretne megszabadulni.

A kévala kumbhaka pránájáma során a légzés fokozatosan egyre lassúbbá és finomabbá válik, és a belégzés, valamint a kilégzés után spontán légzésszünetek alakulnak ki, melyek hossza szintén növekszik. Abban különbözik a báhja és antara kumbhakától, hogy a jógi nem akaratlagosan és meghatározott hosszúságban tartja őket ki, hanem spontán jönnek létre. A légzés megállítása (kumbhaka) az összes pránájáma célja:

jávad vájuh szthitó déhé távadzs dzsívanam ucsjaté
maranam taszja niskrántisz tató vájum niródhajét

Amíg a lélegzet a testben van, a test él. A halál az életlevegő eltávozását jelenti. Éppen ezért szükséges a levegő visszatartása.” (Hatha-jóga Pradípiká 2.3)

A szabályozott kumbhaka gyakorlása a kévala kumbhakához vezető előkészítő folyamat. A Jóga-szútra is alátámasztja, hogy a pránájáma célja a kévala kumbhaka elérése:

báhjábhjantara-visajáksépí csaturthah

„Amikor a külső és belső szférákat meghaladtuk, azt negyedik [pránájámának] nevezik.” (Jóga-szútra 2.51)

A pránájáma első három szintje a belégzés (púraka), kilégzés (récsaka) és a kétféle kumbhaka (báhja és abhjantara) szabályozása. A negyedik szint ezek meghaladása, a spontán légzésvisszatartás (kévala kumbhaka).

2020. július 13., hétfő

Önkorlátozó hiedelemrendszerek

Mai blogbejegyzésem mondanivalóját két előző bejegyzésemhez is kapcsolnám. Az egyik a "Hit és gyógyulás", a másik pedig a "Ne légy öngyilkos!" című írások. De persze ennek a témának számos más vonatkozása és alkalmazási területe is akad. Kezdjük talán azzal, hogy amikor megszületünk ebbe a világba, akkor elkezdünk tanulni. Az érzékszervi tapasztalataink, a memóriánk, majd az értelmi képességeink egyre árnyaltabb képet adnak arról, hogy milyen is a minket körülvevő valóság, illetve hogyan tudunk praktikus, biztonságos, "fenntartható" módon viszonyulni hozzá. Mindenki mást él meg, mást tanul a felnőttektől, a szüleitől és a környezetétől. Amikor a világlátásunkban kezdenek megjelenni olyan elemek, melyekről nem tudunk közvetlen tapasztalati módon meggyőződni, "elhisszük" azt, amit az iskolában tanulunk, vagy amit a szülők, család, társadalom, a könyvek, a tudósok vagy a filozófusok mondanak. 

Mondok erre egy példát: Gyermekkoromban a materialista világkép alapján oktattak minket. A világ az Ősrobbanásból jött létre, az Élet különböző formái evolúció útján alakultak ki, és a test halála után nincs semmi. Én akkoriban nem kérdőjeleztem meg ezeket az állításokat, de nem is tudtam leellenőrizni a valóságtartalmukat. Tehát tulajdonképpen gondolkodás és mérlegelés nélkül elfogadtam a valódiságukat, és kialakítottam belőle egy világképet, ami egy hiedelemrendszer, melynek az abszolút értelemben vett valódiságát nagyon nehéz igazolni vagy cáfolni. 

De ugyanígy kapnak az emberek hiedelemrendszereket a különböző egyházaktól, vallásoktól filozófusoktól, kapunk dogmákat, babonákat, melyeket megkérdőjelezés vagy mélyebb megértés nélkül igaznak fogadunk el, mert "ez a szokás, hagyomány, vagy a szüleink is így tettek". Mindenféle hiedelemrendszernek, nem csak azoknak, melyek az élet végső, és nagyjából elérhetetlen kérdéseit érintik, van egy önvédelmi szerepe. Feltételekhez kötött, és ezért korlátozott, egyéni tudatunk akkor érzi biztonságban magát, ha létezésének korlátait, kereteit meg tudja szabni, és azokon a kereteken belül biztonságban érzi, "kiismeri" magát. Természetesen ez azt is jelenti, hogy a hiedelemrendszeren belüli ideákra, fogalmakra, élményekre korlátozza létezését. Ezért nevezünk minyen hiedelemrendszert önkorlátozónak. Ezek önként vállalt, vagy mondhatjuk azt, hogy önmagunk, vagy az egónk által ránk kényszerített korlátok. Egy ember tökéletesen boldognak érezheti magát akkor is, ha egész életében az önkorlátozó hiedelemrendszerén belül igyekszik maradni, "biztos ami biztos" alapon. Nevezhetjük ezt akár komfortzónának is. Vitatkozhatunk azon, hogy ez a boldogság valódi-e vagy pedig hamis és tökéletlen, de mivel mindenkinek szabad akarata van, ezért nem kényszeríthetünk rá valakit akarata ellenére, hogy kezdje el feszegetni saját önkorlátozó hiedelemrendszerének határait. 

Ehhez már bátorság és kalandvágy kell, hiszen mint az ismeretlen vidéken utazónak, a belső utak ismeretlen tájaira merészkedő kalandornak is szembe kell néznie a félelmeivel, fel kell adnia az előítéleteit, az elvárásait és ki kell lépnie a komfortzónájából. Ezt már nem mindenki vállalja. Az önismeret útján járva azonban életünk egy pontján eljutunk oda, hogy elérjük az eddig bevált (akár materiális, akár spirituális, vallásos, filozófiai) hiedelemrendszerünk falait, és elkezdjük szűkösnek érezni azt a tudatunk számára. Ennek az egyik jele az, amit sokszor "ébredésnek" is szoktak nevezni: amikor egy eddig szentigaznak tartott elv, állítás, elképzelés, magyarázat már nem tűnik kielégítőnek, kétségeink ébrednek benne, és megkérdőjelezzük a létjogosultságát. Itt már rugalmasnak és bátornak kell lennünk, hiszen minél többen fogadnak el egy bizonyos dogmát vagy állítást, tant gondolkodás nélkül, az annál "megkérdőjelezhetetlenebbé" válik. Az önkorlátozó hiedelemrendszerek egyik alapvető éltető eleme a hit, melyet feltételként szabnak meg a hiedelemrendszerbe való beilleszkedéshez. A hit ráadásul sokszor pontosan úgy van beállítva, mint a "nem látható vagy közvetlenül nem tapasztalható valóság" majdani megtapasztalásába vetett bizalom. És ráadásul ez az elv valóban érvényes is lehet valamely mértékben. 

Például, ha egy ismeretlen városban egy ismeretlen helyet keresünk, akkor megkérdezhetjük azokat, akikről feltételezzük, hogy ismerik a keresett helyet, és hit alapján elfogadjuk, hogy nem fognak félrevezetni. A hit jutalma az lesz, hogy megtaláljuk a helyet, amit keresünk (vagy legalábbis azt, amit annak mondanak mások). Így hirdetik a vallások például a megváltást, paradicsomot, megvilágosodást stb., vagyis olyan boldogság-állapotokat, melyeket általában a halála után érhet el a követő, ha hittel gyakorolja a megadott vallási folyamatokat. Itt meg kell jegyezni, hogy a végletekig vitt kételkedés is egy önkorlátozó hiedelemrendszerré válhat. 

Egy dogmatikus rendszer esetében a hitet azonban úgy is értelmezik a rendszer követői vagy alkotói, hogy a követő "hisz" a rendszer tanaiban, és önként vagy mérlegelés nélkül elutasít minden olyan tant, állítást, ami a rendszeren kívül esik, vagy ellenkezik annak dogmáival. Így született meg az "eretnekség" fogalma. Nyilvánvaló, hogy az Emberiség ős-állapotában, amikor a természeti népek sámánjainak világlátása közvetlen megtapasztalásokon alapult, nem léteztek dogmák. A sámán elfogadta azt, hogy egy másik sámán vagy gyakorló esetleg némileg másként látja a Szellemvilágot, bár a megegyezőségek sokkal szembetűnőbbek voltak, mint a különbségek vagy eltérések. A sámán szellemi látásmódjának igazolását a sámán munkájának eredményességében látták igazolva. Mivel praktikus célokat szolgált (gyógyítás, jóslás, közbenjárás a szellemi erőknél stb.), így nem az képezte a vita tárgyát, hogy amit látott, az mennyire volt "hiteles". Mivel nem voltak szentírások, egyházak, papok és részletesen lefektetett dogmatikus rendszerek, az "eretnekség" fogalma sem létezett. A sámánok és a szellemi emberek a világ és a Szellemvilág megismerésére törekedtek, a dogmák helyett a saját tudatokat használva eszközként a megismerésre. Nem gondolkodtak azon, hogy amit ők megéltek, az az abszolút érvényű, minden illúziótól mentes Végső Valóság, vagy pedig valamilyen szubjektív, a saját mentális lenyomataik, középső világbeli egójuk és önkorlátozó hiedelemrendszereik által befolyásolt megélés.

És itt érkezünk el eszmefuttatásom befejező pontjához. A valóság vs illúzió, azaz téves felfogás konfliktusnak csak akkor van igazából tétje, ha mindenáron úgy akarjuk szemlélni a világot, hogy van egy abszolút szempont, például Isten vagy a Teremtő szempontja, ahogyan Ő látja és működteti a világot, és minden más szempont relatív vagy szubjektív. De mi van akkor, ha ez az elvárás is önmagában egy önkorlátozó hiedelemrendszer, mint ahogyan az az elképzelés is, hogy "én ismerem az egyedül igaz és ürvözítő utat, és aki másképpen gondolkodik, az téved és illúzióban van, vagy éppenséggel "eretnek". Mi van, ha adott esetben a szubjektív megélést és az elméletleg létező abszolút nézőpontot nem hozzuk alá-fölérendeltségi viszonyban? Mi van, ha Isten ugyanúgy örömét leli az egyéni tudatosságunk által megélt aha-élményekben és ráébredésekben, de nem várja el, hogy minden egyéni lélek feltételenünj jusson el A-ból B-be, vagyis a "tökéletlenségből" a "tökéletesbe"? Mi van, ha a Teremtőnek nincsenek elvárásai, és minden, amit mi megélünk, csupán a játék része, melyben a szereplők szabad akarattal rendelkeznek, és nincs jó vagy rossz lépés, nincs nyerő vagy vesztő pozíció, csupán tanulás és tapasztalás van? A flow állapot sajátossága az, hogy nem akarunk feltétlenül eljutni A pontból a B pontba, csupán örömmel megéljük a létezést. 

Természetesen nem a szubjektív idealizmus álláspotjára gondolok itt elsősorban, mely szerint "mindenkinek olyan a világ, amilyennek elképzeli". Hiszen a spiritualisták és az önismereti úton járók számos összefüggést és univerzális törvényszerűséget felismernek, akár egymástól teljesen függetlenül is. A flow élmény vagy állapot tehát magában foglalja e törvényszerűségek felismerését és a hozzájuk történő alkalmazkodást is, mely által érzékeljük, hogy belekerültünk az "áramlásba", és nem állunk ellen. Minél inkább felismerjük a bennünket szorító önkorlátozó hiedelemrendszereket és minél inkább igyekszünk tudatosan kiemelkedni belőlük, annál természetesebb és spontánabb lesz a flow állapot megélése, nevezzük akár Istenélménynek, akár egységélménynek, Zennek, Bardonak, Kaivaljának vagy bármi másnak. 

2020. július 12., vasárnap

Dúrvászászana

Újabb részlet a Krishnamacharya-könyvből:

"19. Dúrvászászana

Ez a póz 20 vinyászából áll. A 8. vinyásza a dúrvászászana jobb oldala, míg a 14. vinyásza a dúrvászászana bal oldala. A 7. és 13. vinyászákban maradjunk az ékapáda sírsászana szthitiben. Innen, a 8. és 14. vinyászákban álljunk fel és egyenesedjünk ki. Tanulmányozzuk a képet figyelmesen. Miközben ebben az ászana szthitiben maradunk, a földön álló lábunkat egy kicsit se hajlítsuk be, hanem tartsuk egyenesen. Tartsuk a tekintetünket az orrhegyünkön. Végezzünk szampúrna púraka kumbhakát. A fejünket tartsuk végig rendesen megemelve.

Hatásai: Az elefantiázis, a herezacskóba szorult váju, valamint a fej rázkódása és remegése – mindezek a komolya betegségek megszűnnek. Nagy támogatást nyújt a szamádhi felé vezető úton. Terhes nők ne végezzék."

(A dúrvászászana vinyászái:

Ékam: Belégzésre karemelés (úrdhva-vriksászana).

Dvé: Kilégzésre uttánászana.

Tríni: Belégzésre úrdhva-uttánászana.

Csatvári: Kilégzésre ugorjunk hátra csaturanga-dandászanába.

Pancsa: Belégzésre felfelé néző kutyapóz.

Sad: Kilégzésre lefelé néző kutyapóz.

Szapta: Belégzésre ugorjunk előre úgy, hogy a jobb lábunkat a karon kívül hozzuk előre. Fogjuk meg a jobb lábfejünket, és kilégzésre helyezzük a jobb lábunkat a tarkónk mögé.

Astau: Kilégzésre emeljük ki magunkat csakórászanába, maljd álljunk a bal talpunkra, és belégzésre egyenesedjünk fel, a tenyereket imatartásban tartva (daksina dúrvászászana szthiti).

Nava: Kilégzésre hajoljunk előre, majd ugorjunk hátra csaturanga-dandászanába, a levegőben kihozva a jobb lábunkat a tarkó mögül.

Dasa: Belégzésre felfelé néző kutyapóz.

Ékádasa: Kilégzésre lefelé néző kutyapóz.

Dvádasa: Belégzésre ugorjunk előre úgy, hogy a bal lábunkat a karon kívül hozzuk előre.

Trajódasa: Fogjuk meg a bal lábfejünket, és kilégzésre helyezzük a bal lábunkat a tarkónk mögé.

Csaturdasa: Kilégzésre emeljük ki magunkat csakórászanába, maljd álljunk a jobb talpunkra, és belégzésre egyenesedjünk fel, a tenyereket imatartásban tartva (váma csakórászana szthiti).

Pancsadasa: Kilégzésre hajoljunk előre, majd ugorjunk hátra csaturanga-dandászanába, a levegőben kihozva a bal lábunkat a tarkó mögül.

Sódasa: Belégzésre felfelé néző kutyapóz.

Szaptadasa: Kilégzésre lefelé néző kutyapóz.

Astadasa: Belégzésre ugorjunk előre úrdhva-uttánászanába.

Ékónavimsatihi: Kilégzésre hajoljunk előre mély uttánászanába.

Vimsatihi: Belégzésre egyenesedjünk fel úrdhva-vriksászanába és érkezzünk meg szamaszthitibe.)

2020. július 11., szombat

Buddhászana

Újabb részlet a Krishnamacharya-könyvből:

"18. Buddhászana

Ez az ászana 20 vinyászából áll. A 8. és a 14. vinyászák a jobb és bal oldali ászana szthitik. Az első képen a jobb oldali buddhászana, a másodikon a bal oldali buddhászana látható. A jobb oldali buddhászana 7. vinyászája a bal oldali 13. vinyászája. Ezek ugyanolyanok, mint az ékapáda sírsászana 7. és 12. vinyászái. A 8. vinyásza ugyanolyan, mint az ékapáda sírsászana 7. vinyászája. Tanulmányozzuk a képet figyelmesen. A 9., 10., 11., 12. és 13. vinyászák megegyeznek az ékapáda sírsászana 8., 9., 10. 11. és 12. vinyászáival. A 14. vinyásza a bal oldali buddhászana szthiti.

Ebben a szthitiben helyezzük a bal lábunkat a bal vállunk teteje mögé, valamint a nyakunk mögé. Ezután fogjuk meg a jobb kezünk csuklóját a bal kezünkkel. A második képen a buddhászana szthiti másik formája látható, melyben a kezeinket a hátunk mögött kulcsoljuk össze. A gyakorlóknak nem kell meglepődniük ezen. Egyesek azt gondolják, hogy mivel Buddha a sziddhászanát hirdette, mint minden ászana felett állót, ezért a sziddhászanát és a buddhászanát ugyanúgy kell gyakorolni. Ez ellentétben áll az összes jóga-írással és azok leírásaival a testen belül lévő nádí granthik közötti kapcsolatról. Ezért a gyakorlónak meg kell értenie, hogy a sziddhászana krama és a buddhászana krama különbözik, és ennek megfelelően kell gyakorolnia.

Hatásai: meggyógyítja a görnyedt hátat és megfelelő vérkeringést idéz elő az összes nádíban. Megtisztítja a szvádhisthána, anáhata, visuddhi és brahmara gúha csakrákat, és teljes mértékben hozzásegíti a kévala kumbhakához. Ez az ászana nagyon jó hatással van a hosszan tartó, makacs lázra. Terhes nők ne végezzék.

(A buddhászana vinyászái:

Ékam: Belégzésre karemelés (úrdhva-vriksászana).

Dvé: Kilégzésre uttánászana.

Tríni: Belégzésre úrdhva-uttánászana.

Csatvári: Kilégzésre ugorjunk hátra csaturanga-dandászanába.

Pancsa: Belégzésre felfelé néző kutyapóz.

Sad: Kilégzésre lefelé néző kutyapóz.

Szapta: Belégzésre ugorjunk előre úgy, hogy a jobb lábunkat a karon kívül hozzuk előre. Fogjuk meg a jobb külső talpélet a bal kezünkkel, és egyenes térddel húzzuk hátra a jobb combunkat a jobb vállunk mögé.

Astau: Kilégzésre illesszük be a jobb lábunkat a tarkónk mögé.

Nava: Vigyük hátra a bal karunkat a jobb lábfejünk mögé, és kulcsoljuk a kezeinket a mellkas előtt vagy a hátunk mögött (daksina buddhászana szthiti, 4.75). Közben a bal lábunk legyen teljesen kinyújtva.

Dasa: Belégzésre emeljük fel magunkat utpluthiba, és érkezzünk meg csaturanga dandászanába.

Ékádasa: Belégzésre felfelé néző kutyapóz

Dvádasa: Kilégzésre lefelé néző kutyapóz.

Trajódasa: Belégzésre hozzuk előre a bal lábunkat, és hajtsuk végre a pózt a bal oldalra is.

Csaturdasa: Kilégzésre ugorjunk hátra csaturanga-dandászanába.

Pancsadasa: Belégzésre felfelé néző kutyapóz.

Sódasa: Kilégzésre lefelé néző kutyapóz.

Szaptadasa: Belégzésre ugorjunk előre úrdhva-uttánádszanába.

Astadadasa: Kilégzésre hajoljunk előre mély uttánászanába.

Ékónavimsatihi: Belégzésre egyenesedjünk fel úrdhva-vriksászanába.

Vimsatihi: Érkezzünk meg szamaszthitibe.)

2020. július 10., péntek

Ne légy öngyilkos!

Az utóbbi időben két olyan esettel is összehozott az élet, hogy valaki öngyilkos lett. Az első eset még februárbann történt, és később kaptam egy emailt az áldozat egyik ismerősétől, melyben elmondta a történetet, és megemlítette, hogy az öngyilkos hölgy (aki egy művész volt egyébként), nagyon vonzódott az írásaimhoz, posztokban megosztott gondolataimhoz. A másik esettel kapcsolatban ma kerestek meg, ezt a hölgyet nem ismertem, tíz napja lett öngyilkos, és az ismerőse, illetve látók szerint nem találja a helyét a Túlvilágon, és nagyon fél, ezért segíteni kellene neki továbbmenni. 

A lélekkíséréssel kapcsolatban már leírtam a szertartásos teendőket ebben a blogban: "Egyéni lélekkísérés", illetve a tavaly nyári "Hableány" hajó elsüllyedése után a Margitszigeten tartottunk egy lélekkísérést Karak vezetésével a megfulladt áldozatok számára, erről is írtam blogbejegyzést. Van azonban egy lényeges különbség aközött, hogy valaki szerencsétlenség áldozataként hal meg, illetve gyilkosság vagy más erőszak áldozata, vagy pedig önkezével vet véget földi életének. A legtöbb spirituális kultúrában és hagyományban a legkomolyabb bűnnek tartják az öngyilkosságot, amiért a léleknek valamilyen formában vezekelnie vagy bűnhődnie kell a túlvilágon. Most elmondom, hogy mit éltem meg a mai kéréssel kapcsolatban. A hölgy, aki megkeresett, azt kérte, hogy segítsek ennek az öngyilkosnak, illetve a lelkének továbblépni a Fénybe. Ő így fogalmazott. Itt megjegyezném, hogy legyen kinek-kinek hite szerint, de azért nem mindenki megy automatikusan a Fénybe, vagy a Felső Világba a halála után, ehhez szükséges bizonyos spirituális és karmikus feltételek teljesülése. A legtöbben a Holtak Birodalmába mennek az Alsó Világban, és ott élnek, amíg nem jön el az ideje, hogy újra fizikai testet öltsenek. Chico Xavier a Föld fölé helyezte a Holtak Birodalmát az "Otthonunk - Nosso Lar" filmben, de végülis ez nem annyira lényeges különbség. A másik dolog pedig az, hogy valóban fontosak az itt maradottak által felajánlott jókívánságok, búcsúztatás, feltétel nélküli szeretet, de ez önmagában nem biztos, hogy semlegesíti az áldozat karmáját. 

Most akkor következzék mindaz, amit megéltem az utazás alatt, ugyanis megígértem a hölgynek, hogy le fogok ülni dobolni és révülni, és megpróbálom elkísérni ezt a megrettent lelket a Holtak Birodalmába. Elkezdtem a dobolást, és az Életfánál találtam magamat. Hívtam az erőállataimat, és megkértem őket, hogy vigyenek el ahhoz a tanítómhoz, aki segíteni tud majd a lélekkísérésben. Az oroszlánom odalépett elém, és elindultunk az Alsó Világba. Sok-sok klépcsőn keresztül mentünk lefelé, én az Oroszlán hátán, majd a lépcsők föld alatti termekbe, nagy templom-komplexumokba vezettek, végül már piramisok is látzsottak két oldalt. Ismét leereszkedtünk egy föld alatti üregbe, és végül megérkeztünk az Amenti csarnokába, ahol Thoth fogadott. Régebben csak egy csuklyának és kabátnak láttam, melyen belül fény ragyog, mostanában azonban óriási embertesttel és íbisz-fejjel szokott megjelenni. Ott ült és meditált a csarnok egyik kékesen-zöldesen fénylő termében. 

Előadtam neki kérésemet és az áldozat nevét. "Jöjj hát, szálljunk a bárkára!" Az egyiptomi hitvilág szerint a halottak lelke bárkán utazik az Alvilágon át fel a Mennybe, Oziriszhez. Az Alsó Világot egy nagy folyó szeli ketté, mely az Élet és Halál folyója. Egyik oldalán dús erdőségek vannak, az Alsó Világ természeti szellemeivel és lényeivel, míg a másik oldalán a Holtak Birodalma van, ahová csak az arra érdemesek léphetnek be, hogy találkozzanak korábban elhunyt rokonaikkal. A bárka a kettő között állott. Azok a lelkek, akiket egy arra alkalmas sámán vagy lélekvezető kísér, a bárkán jutnak át a másik partra. Azoknak a lelkeknek azonban, akik csak úgy meghalnak, és nem kíséri őket ebben jártas személy, saját maguknak kell átkelniük egy hídon, melyen mindenféle akadályok, forgó kések és egyéb kelepcék vannak. Ha nem jut át, akkor beleesik a Halál Folyójának vízébe, és ott fog úszni az árral. 

Megtaláltuk a szerencsétlenül járt lány lelkét az erdő mélyén, eszelősen bolyongott a fák között, és a szívéből egy kés állt ki. Lehet, hogy nem így lett öngyilkos, de a halála pillanatában megbánta tettét, és az önvád késként fúródott a szívébe. Amikor sikerült megállítanom a folyton menekülő lelket, elmondtam neki, hogy nyugodjon meg, mert meghalt, és a fizikai világba már nem tud visszatérni. Kihúztam a tőrt a szívéből, de a tátongó seb tovább vérzett. El akart volna indulni a Holtak Hídja felé, mert érezte, hogy valahogy át kellene kecmeregnie a túloldalra. Thoth azonban nem engedre átmenni, hanem elővette a mérlegét. Ezen méri meg a halott szívének súlyát, és ha nehezebb, mint a tollpihe, akkor vezekelnie kell, amíg meg nem könnyebbül, és csak utána léphet be a Holtak Birodalmába. 

A lány remegve tette fel vérző szívét a mérlegre, ám a serpenyő megindult lefelé - a szíve sokkal súlyosabbnak találtatott, mint a tollpihe. Thoth ekkor szó nélkül kinyitott egy szikla-ajtót, ami a mélybe vezetett, egy sötét, föld alatti labirintusba. "Itt kell bolyonganod magányosan az idők végezetéig, vagy addig, amíg a szíved súlya le nem csökken". A lány csordogáló könnyekkel, de beletörődve indult a lejárat felé. "Imádkozz Istenhez, bocsáss meg magadnak, és meg fogod találni a Fényt!" - szóltam utána, de magam sem tudtam, hogy mikor sikerül feloldoznia lelkét, és mikor tud kikerülni a bűntudat és a negatív karma labirintusából. Aki ide bekerül, az egyszer majd meglátja a Fényt, amikor teljes őszinteséggel adja át magát a Lagfelsőbb Teremtőnek, és akkor kikerül a föld alatti zárkából, és a Holtak Folyójában jön a felszínre.

"Őt most nem vihetjük el a Holtak Birodalmába, mert még nem nyerte el a jogot. Senki sem veheti el a saját vagy mások életét büntetlenül." - nézett rám szigorúan Thoth. "De gyere, szállj a bárkára, mert látod - sok-sok lélek úszik a Halál Folyójában: ők már készek arra, hogy átviygük őket a túlsó partra. Elindultunk a folyón, az erőállatok méltóságteljesen ültek a bárka szélén, mi pedig folyamatosan halásztuk ki a vízben sodródó lelkeket. A hajó lassan megtelt, és az alkonyati Nap arany hídjába érkezett a Halál Folyóján. A Nap aranyló sugarai nem csak a bárkát, az erőállataimat és Thoth alakját ragyogták be, de a hajón összegyűlt lelkek is fokozatosan kifényesedtek, és amikor kikötöttünk a túloldalon, akkor a saját rokonaik fogadták őket, ugyanolyan fénylő sziluettel érkezve, mint a napsugarak által "bearanyozott" lelkek. 

Amikor minden lélek meglelte helyét a Holtak Birodalmában, akkor Thoth megfordította a hajót, és elindultunk visszafelé. A kép fokozatosan elcsendesedett. A folyó víztükrének mélyén Apophist, az Alvilág hatalmas kígyóját láttam tekergőzni, fölötte pedig a különböző egyiptomi istenek alakjai jelentek meg, ahogy az Alsó Világ különböző régióiban laknak és köszöntik, vizsgáztatják az arra járó lelkeket. Végül búcsút intettem Thothnak, megköszöntem a leckét, és az erőállataimmal együtt visszatértünk az Életfához, és véget ért az utazás. 

A konklúzióm tehát az, hogy az öngyilkosság semmiképpen nem megoldás, bármekkora problémát is látunk az életünkben. A halál pillanatában minden olyan probléma, ami elől el akartunk menekülni, jelentéktelenné válik ahhoz képest, ami utána vár ránk. A lélek még egy ideig rágódik azokon a problémákon, amik elől el akart menekülni, és siratja magát, hogy most már nem is tud semmit sem tenni, hogy megoldja őket. Viszont érzi, ahogy jelentőségüket veszítik ahhoz a kitaszítottsághoz képest, amit ott megél, amikor megányosan kell bolyongania a sötét labirintusban, és nem léphet be a Holtak Birodalmába. Meddig tart ez? Az idő odaát relatív. megélheted éveknek, vagy ezer, millió évnek is. Amíg nem érted meg a leckét, addig fogsz bolyongani a sötétben, és amikor felviláglik a megbocsátás és a megadás, akkor találod meg az első halvány remény-sugarat, mint a föld alól kibújó csíra, vagy a víz mélyéről a felszín felé törekvő búvár. Ezért ne add fel, bármennyire is nehéz az élet. A nehézség mindig elmúlik vagy meg lehet oldani valamilyen módon, de ne menekülj el az Élet elől, mert akkor hosszú időre elakadsz az Élet és a Halál között, és ez a legszörnyűbb, ami egy lélekke történhet. 

2020. július 9., csütörtök

Az amrita megőrzése

Újabb részlet a Jóga-tárávalíból:

Amikor a lángnyelvek elérik a fejünket, akkor elkezdik melegíteni a csandrát, vagyis a holdat, mely egyesek szerint az ágjá csakrában (a két szemöldök között), mások szerint a szahaszrárában (koronacsakra), megint mások szerint a kettő között elhelyezkedő szóma-csakrában található. A melegítés hatására a holdból nektár (amrita) csöpög alá, mely alap esetben elégne a köldökcsakra tüzében, így elősegítve az anyagcsere és az öregedés folyamatait. Minél erősebben ég a tűz, és minél inkább tápláljuk az érzékszervi benyomásokon keresztül, annál jobban lecsökken az élethosszunk.

A nektár elégésének megakadályozására a jógik háromféle módszert alkalmaztak: az első a dzsálánddhára-bandha, vagyis a torokzár, mely azáltal alakul ki, hogy az állunkat a szegycsonthoz nyomjuk, és megfeszítjük az izmokat a torkunkban, mint nyelés közben.

A második technika a dzsihva bandha, vagyis nyelvzár. Ezt az előző torokzárhoz hasonlóan hajtjuk végre, viszont a nyelvünket hátrakunkorítjuk, és a szájpadláshoz nyomjuk. Ez erőteljesebb energetikai kört hoz létre a szusumná első és hátulsó oldala (áróhí és avaróhí) között.

A harmadik technika a khecsarí múdrá, melynek során a jógi nem csak hátrakunkorítja a nyelvét, hanem az egyik orrgarati nyíláson keresztül feltolja a végét egészen a koponyacsontig. A leírás szerint ilyenkor a nyelvével már a koponyacsont ürege alatt közvetlenül meg tudja ízlelni az amritát, és megakadályozza annak lecsöpögését és megsemmisülését. A khecsarí gyakorlata által a jógi nem csak ragyogó testre és egészségre, nagy energiatöbbletre és hosszú életre tesz szert, hanem az érzékszervek kapcsolatát is meg tudja szakítani az érzéktárgyakkal, ezáltal az elméjét könnyebben el tudja csendesíteni.

2020. július 8., szerda

Hit és gyógyulás

Felmerülhet az a kérdés, hogy a hitünk és a hiedelemrendszereink hogyan befolyásolják az egészségünket és a gyógyulásunkat. Mivel az ember világnézete és a világhoz való viszonyulása sok mindent befolyásol, ezért nem zárhatjuk ki teljesen a hit szerepét a gyógyulásban vagy a betegség kialakulásában. 

Haladjunk visszafelé, a fizikai szinten kezdve! A modern medicina, vagyis az allopátiás gyógyászat elsősorban tudományos alapokon kezel, ami azt jelenti, hogy az emberi szervezetet egy biokémiai rendszernek tekinti. Az allopátiás gyógyszerek olyan hatóanyagokat tartalmaznak, melyekben nem kell hinni, akkor is elpusztítják a kórokozókat, vagy megszüntetik a betegséget kísérő tüneteket. A gyógyszrek teszterlésénél kifejezetten vizsgálják a placebó-effektust, vagyis azt, hogy egy hatóanyag nélküli, ugyanolyan kinézetű tabletta kevésbé hatékony-e, ha beadják a kontrollcsoportnak, mint maga a hatóanyagtartalommal rendelkező tabletta. 

És itt el is érkeztünk a hit kérdéséhez, a placebó-effektus ugyanis teljességgel a hitünkön és a világnézetünkön alapul. Ha elhisszük, hogy egy tabletta meggyógyít, akkor sokkal nagyobb eséllyel a hitünk aktiválja az öngyógyító mechanizmusainkat, melyek által a szervezet saját maga megszünteti a betegséget. 

A hit természetesen negatív programként is működhet: például az allopátiás gyógymódok hatását is korlátozhatja az, ha a beteg nem akar meggyógyulni, ragaszkodik a betegségéhez. Azt is kimutatta már a tudomány, hogy a negatív érzelmek, depresszió, stressz, kilátástalanság, reményvesztettség, félelem stb. mérhető módon legyengítik az immunrendszer működését. Tehát az sem baj, ha pozitívan állunk hozzá, és hiszünk a modern orvostudományban, a gyógyulás ugyanis egy többtényezős dolog. 

És itt érkezünk el a holisztikus szemlélethez, mely az embert a test, lélek, szellem szerves egységének tekinti. Ha az elménkben vagy a lelkünkben megjelenik valamilyen trauma, belső konfliktus, feloldatlan feszültség, elakadás, akkor ez az energiazavar idővel a fizikai test működését is elkezdi zavarni, és először energetikai, majd funkcionális, végül strukturális módon is károsíthatja a fizikai test egészségét, ahogy a pszichés probléma "átíródik" a fizikai sejtekbe. Tudjuk azt, hogy a lelki állapotunk milyen erősen befolyásolja a légzésünket, szívverésünket, vérnyomásunkat, izomtónusunkat, és az idegrendszerünk állapotát. Tehát a testnek nevezett gép állapota nem független a benne lakozó lélek állapotától. 

Ha a betegségek kialakulásának okait keressük, akkor az oksági szint nem csak az életmódból, külső körülményekből, vagy kórokozókból adódhat, hanem esetenként a lelkik folyamatok szolgálnak a betegség alapjául.

A sámán tehát a legtöbb esetben a lelket gyógyítja: kivonja a betegség-energiákat, a nem odavaló szellemi erőket, és visszahozza a leszakadt lélekrészeket, melyek nélkül nem érezhetjük teljesnek és egészségesnek magunkat. Ezekben a folyamatokban a hitnek már nagyobb jelentősége van, mint az allopátiás gyógymódoknál. Egy belső konfliktus feloldása, egy trauma gyógyulása vagy egy elakadás megszüntetése először annak felismerésével és elismerésével kezdődik. Ha a kliens hiedelemrendszerében elférnek azok a segítő szellemi erők, melyekkel a sámán dolgozik (erőállatok, szellemi tanítók, természetszellemek stb.), akkor esélyesebb, hogy "megengedi" a gyógyulás folyamatát. érzékenyebb egyének saájt maguk is tapasztalhatják a szellemi erők jelenlétét és munkáját, de ez nem előfeltétele a gyógyulásnak. A hit ugyanis áthidalhatja a ködbe vesző szakadákot az eddig már megtapasztalt és még meg nem tapasztalt dolgok között. Nem csak a Szellemvilágba, de a gyógyító kompetenciájába vetett hit is fontos dolog. 

Végül térjünk rá az olyan esetekre is, melyeket "csodálatos gyógyulásnak" vagy hit általi gyógyulásnak nevezünk. Előfordulhat olyan eset is, amikor a beteg saját maga, pusztán az Istenbe vagy valamilyen szellemi erőbe vetett hitével olyan változást képes elindítani saját állapotában, mely akár egy gyógyíthatatlan betegségből történő kigyógyuláshoz is vezethet. A betegség és egészség közötti határmezsgye, ugyanúgy, mint az élet és halál közötti elválasztó vonal, nem teljesen egyenes és egzakt. Sokan "feltámadtak" már, akikről azt hitték, hogy meghaltak. Tehát a hittel való gyógyulás is létező jelenség, de mivel nagyon ritka, ezért nehezen tanulmányozható, és még nehezebben reprodukálható. A hit és a vallásos meggyőződés ugyanis annyira szubjektív dolgok, hogy még azonos "hitű" emberek tudatában is teljesen más módon játszódhat le. A hit, illetve a hidelemrendszereink azonban meg is tudnak betegíteni bennünket. Például Felicitas Goodman amerikai antropológus kutató kimutatta, hogy az ördög általi megszállottság kizárólag a keresztény hívők esetében jelentkezik, mivel ez a fogalom az ő hitrendszerükben létezik. Ártó szellemek általi megszállás persze más kultúrákban is ismert. A sámánok azt tartják, hogy az ilyen ártó szellemek elűzése is csak akkor lehet sikeres, ha a beteg hajlandó tudatosan elengedni és elküldeni megszállóit, máskülönben visszatérnek hozzá. Az önkorlátozó hiedelemrendszerek további vonatkozásairól a következő posztban olvashattok. 

2020. július 7., kedd

A holdból alácsöpögő nektár

Újabb részlet a Jóga-tárávalíból:

7. vers

utthapit-ádháda-hutá-sanolkaih

ákuncsanaih sasvad-apána-vájóh

szantápitács-csandramaszah patantí

píjúsa-dhárám pibatíha dhanjah

Az apána-vájura gyakorolt folyamatos nyomás által tűz ébred a múládhára csakrában, mely felmelegíti a holdat (a szóma csakrában). Áldott e világban az a gyakorló, aki a felmelegített holdból (csandrából) alácsöpögő nektárt ihatja.

A Nap, vagy tűz székhelyez a tantra-írások szerint a köldök-csakra (manipúra). Amikor a gyakorló egyszerre alkalmazza a múla-bandhát és az uddíjána bandhát, akkor egyébként lefelé áramló apána-váju nem csak visszaverődik az összehúzott gátról, és felfelé indul, hanem találkozik a légzésvisszatartások által lent tartott prána vájuval. Az uddíjána bandha alkalmazása által a központi energiacsatornába juttatott két prána elegyére még nagyobb nyomást tudunk gyakorolni, ami fokozza a tűz erejét a köldökcsakrában.

2020. július 6., hétfő

Sámánság és spiritualitás

Lassan ez az ötödik év, hogy elkezdtem ismerkedni a sámánság gyakorlataival és világképével. Tehát még az elején tartok. Nagyon az elején. Összehasonlításképpen: a Krisna-tudatban két év alatt elértem a papi rendfokozatot, tehát effektíve tanító, prédikátor és szertartásvezető lettem, és nagyon meg voltam győződve arról, hogy az általam hirdetett és képviselt út az üdvösség ha nem is egyedüli, de legmagasabb útja. Ebből az előhangból jön az az évezredek óta elterjedt elképzelés, hogy születésünknél fogva tökéletlenek, elesettek, bűnösök, gyarlók stb. vagyunk, és azért kötelezzük el magunkat egy vallási rendszernél, hogy ebből az állapotból kilábalva elérjük a felszabadulást, megvilágosodást, megváltást vagy a tiszta istenszeretetet (ez utóbbi volt a cél a Krisna-mozgalomban, a többit ki-ki helyettesítse be világnézete szerint). Tehát egy tökéletlen helyzetből szeretnénk eljutni egy tökéletesbe, és ehhez a vallási rendszerek ígérik az utat és az eszközöket. A jógában is némiképpen hasonló a helyzet, hiszen ott a végső cél szintén a kaivalja, vagyis a felszabadulás elérése az anyagi kötöttségek és a karma béklyóinak levetkőzésével. De sok modern "new age" spiri tanítás is a rezgésszint-emeléssel, dimenzióváltással meg egyéb hasonlókkal kecsegtet.

Amikor elkezdtem foglalkozni a sámánsággal, akkor egyrészt belső, spirituális élményeket éltem át, másrészt a sámánság ősi, animisztikus világszemlélete, melyben az összes természeti megnyilvánulást, az Élet minden formáját ugyanolyan szentnek tekintik, nagyon vonzónak tűnt, mondhatni hiányzott a lelkemnek. Viszont azt a koncepciót, melyet az emberiség és a vallások "civilizálódásának" pár ezer éve ráültetett a spiritualitásra, mely szerint egy tökéletlen állapotból el kell jutnunk egy tökéletesbe, jó darabig igyekeztem beleerőltetni a sámánizmushoz fűződő kapcsolatomba is. 

A helyzet azonban teljesen más. Animisztikus világképpel rendelkező, természeti őseink nem csak a hierarchikus társadalmi és hatalmi struktúrákat nem tartották szükségesnek, de a Szellemvilághoz is úgy viszonyultak, hogy minden a maga helyén van, nekünk csak a helyünket kell felismerni és harmóniában kell cselekednünk az Egésszel, a Nagy Szellemmel. Az animisták elfogadták a születés és halál, az elmúlás szükségszerűségét, és nem ragaszkodtak görcsösen egy örök és maradandó, "mennyei" állapot eléréséhez. Tudták, hogy itt van dolguk, és azt próbálták rendesen végezni. A sámán a Természet, a Szellemvilág és az emberi közösség, a törzs harmonikus együttműködéséért volt felelős, azért dolgozott. A közösség mindennapi teendőinek zavartalan végzését kellett biztosítania, például a gyógyítás, az időjárás isteneinek engesztelése, az esetleges (asztrális) veszélyforrások elleni védelem, a jövőbe látás, a halott lelkek kísérése, a fogantatás, születés elősegítése stb. terén. 

A sámán nem lelkipásztor, és bár ahhoz, hogy valóban hatékonyan tudja végezni a feladatát, jó adag önismeretre és spirituális gyakorlatra is szüksége van, nem azt tanítja a "híveknek", hogyan válhatnak bűnösből szentté. Az animista társadalomban az emberek általában pszichésen sokkal egészségesebbek voltak, ezért kevesebb volt a pszichopata bűnözők és narcisztikus hatalom-mániások száma. Ha meg ilyenek felbukkantak, azt nem ítélkezéssel, hanem szeretettel vagy korlátozásokkal igazították helyre, vagy extrém esetben kilökték a törzsből a rendzavarót, aki egyedül nem tudott sokáig életben maradni a dzsungelben.

Tehát a sámán feladata nem az, hogy lelkileg "emelje" a hozzá fordulókat, hanem hogy segítsen a bajaik, problémáik megoldásában, taníthat önismereti vagy spirituális gyakorlatokat is, de valójában mindekit az önkeresésre, saját identitásának és feladatának megtalálására bátorít. Amikor ezt keressük, nem igazán a tökéletesség számít abban, amit gyakorlunk, vagy amivel foglalkozunk, hanem a boldogság-érzet, amit ad. Ha valaki nem tud boldog lenni ebben a világban, annak nem sok vigaszt fog nyújtani egy halálon túli, tökéletes és szenvedések nélküli lét ígérete. Aki tehát a tökéletességet, megvilágosodást, vagy valamiféle vélt spirituális ideált keres a sámáni úton, az nem jó helyen jár. Inkább menjen templomokba, papokhoz, olvasson szent könyveket, és imádkozzon a bennük szereplő istenekhez. A sámáni út a szív útja, ahol a tudatosság és a szeretet egyaránt fontosak, és ahelyett, hogy a világot akarnánk átformálni a saját elképzelésünk szerint, igyekszünk megnyílni a Teremtés, az érintetlen Természet csodája felé. A mesterséges környezet, a hatalmi egyenlőtlenségen alapuló társadalmi struktúra és a tudományos-ipari-technológiai civilizáció az Égben létező, távoli isteneket hozott létre, miközben a Természet isteniségéről elfordítottuk a figyelmüket. A lelkünk azonban akkor tud valóban kiteljesedni, ha nem csak a Felső, de az Alsó és as Középső Világban is teljes értékűen jelen tudunk lenni. 

2020. július 5., vasárnap

Jóganidrászana

Újabb részlet a Krishnamacharya-könyvből:

"17. Jóganidrászana

Ez 12 vinyászából áll. A hetedik vinyásza a jóganidrászana szthiti. A kúrmászana első hat vinyászája megegyezik ezzel. A hetedik vinyászában üljünk úgy, ahogy a dvipada sírsászanában ültünk, és ahelyett, hogy a lábainkat a nyakunk mögé tennénk, először feküdjünk hanyatt, arccal felfelé. Utána emeljük meg a lábainkat, és helyezzük őket a tarkó mögé.

A dvipada sírsászanában imatartásba helyeztük a kezeket, és a múládhára csakra közelében tartottuk. Ebben az ászanában, a kramát követve, hozzuk a vállakat (és a karokat) jobb és bal oldalon a combok tetejére, és erősen fogjuk a csuklónkat a bal kéz ujjaival a gerinc alatt. Tanulmányozzuk a képet.

A hetedik vinyászában, miután csak récsakát csináltunk, vegyük fel az ászana szthitit. Ezután végezzünk púraka kumbhakát és feküdjünk le. A nyolcadik vinyásza a csaturanga dandászana. Az ászana utolsó négy vinyászája pontosan megegyezik a pascsimóttánászanáéval.

Hatásai: A tuberkulózist, a hasi puffadást, a vízkórt és az ödémát (a szövetek duzzadását a víz felgyülemlése miatt) – ezeket a komoly betegségeket gyógyítja. A vájut a szvádhisthána csakrában és a bharmaguha csakrában tartja, és ezáltal hosszú életet eredményez. Segít, hogy gyorsan kontroll alá tudjuk vonni az apána vájut. Terhes nők ne végezzék.

(A jóganidrászana vinyászái:

Ékam: Belégzésre karemelés (úrdhva-vriksászana).

Dvé: Kilégzésre uttánászana.

Tríni: Belégzésre úrdhva-uttánászana.

Csatvári: Kilégzésre ugorjunk hátra csaturanga-dandászanába.

Pancsa: Belégzésre felfelé néző kutyapóz.

Sad: Kilégzésre lefelé néző kutyapóz.

Szapta: Belégzésre ugorjunk előre tittibhászana pozícióba (a lábakat terpeszben hozzuk előre a karok két oldala mellett), majd ereszkedjünk le a talajra, és feküdjünk hanyatt. Mindkét lábunkat helyezzük a tarkó mögé, először a jobbat, majd mögé a balt. A kezeinket kulcsoljuk a derekunk alatt, a bal kézzel fogva a jobb csuklőt. Ez a jóganidrászana szthiti (4.74)

Astau: Kilégzésre bontsuk a kéz- és lábkulcsolást, és feküdjünk hanyatt, majd csakrászanával guruljunk hátra, és érkezzünk meg csaturanga-dandászanába.

Nava: Belégzésre felfelé néző kutyapóz.

Dasa: Kilégzésre lefelé néző kutyapóz.

Ékádasa: Belégzésre ugorjunk előre úrdhva-uttánászanába.

Dvádasa: Kilégzésre hajoljunk előre uttánászanába.

Belégzésre egyenesedjünk fel (úrdhva-vriksászana), majd érkezzünk meg szamaszthitibe (Krishnamacharya ez utolsó vinyászát nem számolja).)

2020. július 4., szombat

Dvipada-sírsászana

Újabb részlet a Krishnamacharya-könyvből:

"16. Dvipada Sírsászana

Ez a póz 14 vinyászából áll. A vinyászák a hatodikig megegyeznek a pascsimóttánászanáéval. A hetedik vinyászában mindkét lábunkat helyezzük a vállaink mögé, és végezzünk utpluthit, ahogy a bhudzsapídászana hetedik vinyászájában. Utána billentsük előre a medencénket és üljünk le.

Ezután végezzünk récsakát, és lassan, óvatosan helyezzük a bal lábszárat a jobb tetejére a tarkónk mögött. Vagyis a jobb sarkunk legyen a bal fülünknél, a bal sarkunk pedig a jobb fülünk mellett Miközben ebben az állapotban vagyunk, végezzünk púraka kumbhakát és emeljük fel a fejünket. Vigyünk a kezeinket a múládhára csakrához, és helyezzük őket imatartásba. A 8. vinyászától a 14-ig gyakoroljunk ugyanúgy, mint a bhudzsapídászanát.

Hatásai: Megszünteti a lép, máj és a gyomor betegségeit. Megtisztítja a múládhára csakrát. Nagyon elősegíti az uddíjána bandhát. Gyakoroljuk azután, hogy először nagyon figyelmesen tanulmányoztuk a képet. A terhes nőknek nem szabad végezniük ezt a pózt. Akik hajlamosak a vetélésre, azok egy ideig gyakorolják ezt az ászanát, majd hagyják abba, mielőtt megtermékenyülnek. Ha nem gyakorolják ezt az ászanát a terhesség alatt, akkor erős és egészséges gyermekük fog születni, segíti a méhfal egészségét és tágulását. Aki nem szeretne utódokat, annak mindig gyakorolnia kell ezt az ászanát. Ha gyakorolja, akkor nem lesz gyereke."

(A dvipada-sírsászana vinyászái:

Ékam: Belégzésre karemelés (úrdhva-vriksászana).

Dvé: Kilégzésre uttánászana.

Tríni: Belégzésre úrdhva-uttánászana.

Csatvári: Kilégzésre ugorjunk hátra csaturanga-dandászanába.

Pancsa: Belégzésre felfelé néző kutyapóz.

Sad: Kilégzésre lefelé néző kutyapóz.

Szapta: Belégzésre ugorjunk előre tittibhászanába, vagyis a lábainkat a karok két oldala mellett hozzuk előre, majd üljünk le a talajra. Helyezzük a tarkónk mögé a bal, majd a jobb lábunkat, majd emeljük meg a testünket a levegőbe, a tenyereken támaszkodva (4.73)

Astau: Kilégzésre ugorjunk hátra csaturanga dandászanába.

Nava: Belégzésre felfelé néző kutyapóz.

Dasa: Kilégzésre lefelé néző kutyapóz.

Ékádasa: Belégzésre ugorjunk előre úrdhva–uttánászanába.

Dvádasa: Kilégzésre hajoljunk előre uttánászanába.

Trajódasa: Belégzésre egyenesedjünk fel és emeljük a karokat a levegőbe (úrdhva vriksászana)

Csaturdasa: Belégzésre egyenesedjünk fel (úrdhva-vriksászana), majd érkezzünk meg szamaszthitibe (Krishnamacharya ez utolsó vinyászát nem számolja).)

A lábak behelyezésének sorrendjében eltérés van Krishnamacharya és Pattabhi Jois között. Krishnamacharya szerint először a jobb, majd mögé a bal láb kerül be, míg Pattabhi Jois fordított sorrendben tanította. Krishnamacharya előrevette a kiemelt változatot (utpluthi), majd utána vette az ülő változatot. Pattabhi Jois ezt is fordított sorrendben oktatta.)