2020. május 15., péntek

Dimenziókapu

Mai online jógaórám végén a kedvenc légzőgyakorlatomat végeztem és végeztettem a résztvevőkkel: a kévala kumbhaka pránájámát. Ennek az a lényege, hogy lelassítjuk és elvékonyítjuk a légzésünket, amíg meg nem jelennek a spontán légzésszünetek a belégzések és kilégzések végén. Ehhez jött még egy plusz feladat: a koponyánk közepén lévő pontra, a tobozmirigyre irányítjuk a figyelmünket, ahogyan ezt ebben a korábbi blogbejegyzésben leírtam "Interdimenzionális meditáció" címmel. Elkezdtem tehát saját magam is ezt a légzést, és igyekeztem nem erőlködni a légzésmegállításokkal, hanem hagyni, hogy természetesen következzenek be. Ugyanakkor a figyelmemet a koponyám közepére, a két agyfélteke közé vittem, ahol a tobozmirigy mintegy dimenziókapuként szolgál. Nagyon hamar belekerültem abba a transzállapotba, amiben utazni szoktam a sámándobbal, bár itt nem volt hozzá zene.

Először egy szabályos hatszög alakú kaput láttam, melyet egy oroszlán tátott szája ölelt körbe. Utána a kapu körüli fej átalakult sárkányfejjé, majd farkassá, és végül a sasom nyitott csőrét láttam, ez a négy erőállat, akikkel dolgozni szoktam. Ezután a fej átalakult egy kígyó fejévé, és most már bele is láttam a kígyó gyomrába, és elindultam befelé. A kígyó belső ürege mintha enyhe spirálszerű formában kanyarodott volna, de most nem láttam fraktálokat. Viszont a hatszögek átalakultak térbeli formákká, melyeknek minden oldala hatszög volt (ilyen a háromdimenziós térben nem létezik), és ezek a szabályos testek minden irányban egymáshoz tapadtak, egy kaptárszerű hálózatot kialakítva, és beltöltve a teljes rendelkezésre álló teret. A nagy tértágulásban hirtelen nem tudtam, hogy hová induljak, és ilyenkor vissza szoktam térni a sorsfonalamhoz (erről pont a napokban posztoltam a Nornák és a sorosfonalak vonatkozásában). Észrevettem, hogy mindegyik térbeli hatszögben ott tükröződik a sorsfonalam, mintha egyszerre lettem volna jelen a párhuzamos dimenziók vagy univerzumok mindegyikében (vagy legalábbis azokban is tükröződött valahogy az egyéni tudatosságom). Azt is észrevettem, hogy ha bármelsyikre ráhangolódok, akkor átkerülök egy párhuzamos valóságba, és az ottani Én-em részletei kezdenek kirajzolódni, melyek sok tekintetben ismétlődő elemeket tartalmaznak, de végtelen számú variáns is jelen van bennük. Mondhatnánk: "Variációk egy Gaurangára". Nem akartam most annyira belépni a párhuzamos valóságok egyikébe sem, elég volt egyelőre az az információ, hogy ezen a kapun keresztül átléphetek, majd a sorsfonalamba kapaszkodva, a MOST-ra koncentrálva visszajuthatok a szingularitásba (gondolom, hogy ezt mindegyik párhuzamos Én-em úgy éli meg, hogy a saját középpontjában van, és nem a többi multidimenzióval foglalkozik). 

Ha már itt vagyunk a multidimenzionalitás kapujában, akkor eszembe jutoptt, hogy feltehetném a triviális kérdést: "Látni szeretném Istent." Ekkor tovább haladtam ezen a dimenziócsatornán, és végül elérkeztem egy hatalmas antropomorf alakhoz, akinek leginkább a törzsét és a fejét láttam, és főleg azt, hogy ragyogóan fénylő, aranyszínű péncél borította a mellkasát, vállait és a fején is egy sisak díszelgett. Az arany páncél alól kilátszott a teste, mely sötét színű, kékes-szürke lehetett leginkább. igyekeztem összevetni az általam ismert isten-alakokkal, Sivával, Krisnával, Visnuval, de inkább úgy tűnt, mintha bármelyikük is lehetne, az elvárásaim szerint alakult az arca, hiszen az ilyen megjelölésekbe a mi parányi tudatunk szeret belekapaszkodni. Miután a különböző istenségek arcai egymásba változtak, a végén egy öreg sámán arca jelent meg a ragyogó páncél mögött. Ekkor úgy éreztem, hogy jó lenne visszafelé indulni, de mivel annyira "tágnak" éreztem a teret, amiben voltam, nem tudtam, hogyan találok vissza. Ekkor megjelent Odin, egy nagy bárkában, mely az égen úszott, és mintegy pszichopomposzként felvett a bárkájára, majd visszahozott a MOST-ba. Érdekes utazás volt, még lehet majd dolgozni ezzel a módszerrel, most a látomáskeresésen úgyis lesz rá bőven időm.

2020. május 14., csütörtök

A vallás és a tudomány

Újabb részlet Gregor Maehle Szamádhi-könyvéből:

"Az ilyen kontemplációk alatt egyáltalán nincs semmilyen aktivitás, csupán annak a passzív elfogadása, ami mindig is ott volt. Ez azt jelenti, hogy szigorú technikai értelemben véve, a jóga itt elért a végére. A gjána-jóga önmagában ellentmondó kifejezés, mivel a jóga „aktivitást”, „tudatos erőfeszítést” és „koncentrációt” jelent, míg a gjána mindezeknek a hiányát jelenti. Azonban a sok ezer év alatt, amíg a jóga fejlődött, nagyjából minden lehetséges spirituális diszciplinát és emberi törekvést magába olvasztott. A nagy jógi, Aurobindo ezt mondta: „ Az egész élet jóga”, és a gjánát tudatosan a jóga egyik ágának tekintette, melyet beolvasztott nagyobb integrál-jógájába. Ez a jóga lehető legtágabb elképzelése, és úgy gondolom, hogy Aurobindonak igaza van, amikor azt mondja, hogy minden tettnek, pillanatnak, a lényünk minden részének élő jógának kell lennie.

Patandzsalí kaivaljának nevezi, de a Jóga-szútra nem igazán foglalkozik a témával. Annyit elmond, hogy ha folytatjuk a szamádhi alkalmazását, végül elérjük a felszabadulást. A 4.30. szútrában azt mondja: „A (tárggyal rendelkező) szamádhi alkalmazása által a szenvedés forrásai (klésák) és a karma lecsökkennek. És a 4.34. szútrával így fejezi be: „Amikor a gunák (a természet kötőerői), céljukat vesztve, visszatérnek a forrásukba (a prakritibe), akkor bekövetkezik a felszabadulás, ami a tiszta tudat megállapodása önnön természetében.” A tiszta tudat a saját természetében? Itt következik a Védánta, a reflexió három lépésével, ahogy a nagy Risi, Jágjavalkja magyarázza, a legrégibb Upanisadban, a Brihad-áranjakában. Azt tanítja, hogy a Brahmant (a határtalan tudatot) három lépésben lehet elérni. Az első a sravana, ami a „hallást” jelenti. A helyes nézet hallása azt jelenti, hogy azt a tanítást hallgatjuk, mely szerint a lényegünk a tudat és a Brahman. A második lépés a manana: ennek az igazságnak a fontolóra vétele, mindaddig, amíg nem marad bennünk semmi, ami ellentmond neki. A manana akkor teljesedik be, amikor belépünk a nididhjászanába, ami azt jelenti, hogy teljességgel megtestesítjük ezt az igazságot. Ahhoz, hogy ez a megtestesítés megtörténjen, nem elég, ha csak megváltoztatjuk a véleményünket és most már Brahmannak valljuk magunkat. Az emberi lény teljes átalakulását jelenti. Ebből a célból biztosítja a jóga azt, ami szükségeltetik a Védánta céljának eléréséhez.
Epilógus
A jóga négy végső szamádhiját saját értékükön kell értelmezni. Létezik egy tendencia, hogy a jógát csupán a nyolcadik szamádhira redukáljuk, mivel az vezet el az egyén spirituális felszabadulásához. A nyolcadik szamádhi a vallás birodalmává vált. A vallás létrehozta azt a felfogást, hogy a spiritualitás birodalmát a világon kívül, az életen kívül, és az anyagon kívül kell keresni. Bár ez a birodalom kétségkívül létezik és fontos, hogy keressük, nem redukálhatjuk az életet a tudat tartományára. Mivel a vallás kivonta a spiritualitást az anyagi életből és külön birodalomba helyezte, helyet csinált a tudomány és a technológia számára a 17. századtól kezdve. A tudomány azt a területet foglalta el, melyet az ókorban a hetedik szamádhi, a szamjama számára tartottak fenn. Mivel a tudomány a vallással ellentétes, materialista álláspontra helyezkedett, a kapcsolat a két terület között megszakadt.

2020. május 13., szerda

Transzgenerációs oldás

Az emberiség kultúrája és szociális viszonyai sokat változtak az őskori, természeti népek kultúrája óta. Ezzel együtt a Középső Világbeli egónk, életünk és szerepeink is sokkal bonyolultabbak lettek, és olyan új problémák ütötték fel a fejüket, melyekkel az ősközösségi ember, aki harmóniában és közeli kapcsolatban élt a természettel, nem is találkozott: depresszió, szorongás, létbizonytalanság, osztályegyenlőtlenség, kiszolgáltatottság, és még sok minden más. Ennek ellenére a sámáni gyógyászat módszerei, melyeket sok tízezer év óta alkalmaznak számos kontinensen, ma is nagyon aktuálisak és fontosak, de adaptálni kell őket a modern korra és a modern társadalmat sújtó problémákra. 

A természeti népek esetében a lélekvesztés és az erővesztés nem volt gyakori jelenség, de ha előfordult, akkor a sámán azt könnyűszerrel meg tudta oldani. Ahogy azonban megjelent a "civilizáció", azaz a társadalmi komplexitás, az emberek egész osztályai, tömegei kerültek olyan viszonyokban és körülmények közé, amelyek lélekvesztéssel és erővesztéssel járnak. A fent felsorolt problémák e kettőnek a következményei. Amikor egy ember elveszíti a lélekrészeit és a személyes erejét, akkor sebezhetővé válik, és sokkal könnyebben beférkőznek az aurájába a különböző betolakodók, melyek makacs egészségügyi és pszichés problémákat is okozhatnak. A betolakodók különböző típusairól majd még fogok írni a későbbiekben. Most egyelőre maradjunk annyiban, hogy a modern világban a legtöbb embernek szüksége van a lélekvisszahívásra és az erő visszahozására. A lélekvisszahívásról már írtam több blogbejegyzést (a saját lélekvisszíhvásom 1, 2, 3, egy általános ismertető, illetve a tapasztalataim a vendégeimmel), és most, hogy csökkennek már a korlátozások, újra fogadok vendégeket egyéni találkozókra, és igyekszem segíteni nekik a sámáni módszerek eszköztárárval. 

Most azonban szeretnék írni egy másik módszerről, amit az "erő visszahozásának", vagy "transzgenerációs oldásnak" is lehetne nevezni. A lélekvesztés ugyanis bekövetkezhet ebben vagy az előző életünkben is, és ez egy olyan élmény - vagy mondjuk inkább védekező reakciónak - ami a személyes karmához, az általunk megélt traumákhoz kapcsolódik. A transzgenerációs minták viszont olyan kapott hatásokat jelentenek, melyek " átíródnak" az elménkre és a tudatunkra a szüleinkkel töltött sok-sok év alatt. A szülő viselkedési és gondolkodási mintázata, értékrendje és személyes példája nagyon mélyen beleivódik a gyermekbe, aki a szülőkre, mint elsődleges védelmezőire tekint. Maga a szülő is azokat a mintázatokat hordozza magában, amiket a saját szüleitől kapott (megfűszerezve a hozott karmájával természetesen), és így tovább.

A hagyományosabb társadalmakban a gyerekek sok pozitív erőt és áldást kaptak a szülőktől, nagyszülőktől. Voltak családi hagyományok, szokások, mesterségek, olyan szellemi tanítások, emlyek apáról fiúra szálltak. A modern társadalom azonban ezeket javarészt bedarálta, viszont a traumatizáló minták ugyanúgy átíródnak. Ha a vendég életének valamely területén problémák vannak, nem "áramlik" megfelelően az erő, és a szüleire, nagyszüleire is ugyanaz vagy hasonló állapot a jellemző, akkor a sámán igyekszik visszamenni ahhoz az őshöz, akinél az adott életterület még rendben volt, és tőle kéri az erőt és az áldást, hogy a jelen korban élő leszármazottja esetében is működni kezdjen ez a terület. A transzgenerációs gyógyítás szemszögéből az ősöktől érkező erőre úgy tekintünk, mint egy folyóban hömpölygő vízre. Ha valahol a mederben kialakul egy gát, elzáródás, akkor ott felgyülemlik a víz, lejjebb pedig elapad, nem folyik rendesen. Ha nem sikerül megszüntetni a gátat, akkor vizet kell hozni onnan, ahol még bőven volt. Sok esetben az utazásaim során is az ősök valamilyen víz, leves, ital, folyadék formájában adják át nekem az áldást, amit vissza kell hoznom a jelenbe. Én azt megiszom, majd amikor visszatértem az utazásból, "befújom" a vendég erőközpontjába. 

Bár ez az eljárás eléggé misztikusnak és varázslatosnak tűnik, a vendégek sokszor érzik a kapcsolatot az áldást adó őssel, és a történet, élethelyzet alapján megjön a hitük abban, hogy nem kell szüleik, nagyszüleik hibás mintáját tovább másolniuk, hanem ők is meríthetnek az erő kútjából és sikert érhetnek el azon az életterületen, legyen az a párkapcsolat, munka, gyermekáldás, önmagunk keresése vagy bármi más. Az önmagunkba és az ősökbe, valamint a Szellemvilág segítő erejébe vetett hit az alapja annak, hogy meg is kapjuk az erőt, és megtanuljuk használni. 

2020. május 12., kedd

A jóga és a Védánta

Újabb részlet a Szamádhi-könyvből:

"E könyv célja, hogy megmutassa – a jóga rendelkezik egy kifinomult rendszerrel és megközelítéssel az emberi lény radikális átalakításához, egy olyan megközelítés, mely egészen végig belsőleg konzisztens. A jógik nem csak reménykednek abban, hogy a dolgok majd jól alakulnak, hanem aktívan teremtik a szabadságot egy meghatározható rendszer által. Másfelől viszont, e kiváló technikák rendszere ellenére, a modern jóga elveszítette a célját, és helyette teljesen elvarázsolták az olyan alapvető technikák, mint az ászana (aminek megvan a helye, de a figyelem, amit ma szentelünk neki, már erős túlzás).

Ebben a fejezetben egy szintézist fogok javasolni a jóga és a Védánta között, mivel a két rendszert így gyakorolták a régi korokban. Gaudapáda és Sankara ideje előtt a jógát és a Védántát egymás után gyakorolták. Ez egyértelmű a Brahma-szútra első aforizmájából (ez a szöveg ugyanolyan jelentős a Védánta összes iskolája számára, mint a Jóga-szútra a jóga összes iskolája számára), mely azt mondja: „atható brahma dzsigjásza”. Ennek a fordítása: „Most pedig következzék a Brahmanról szóló tudás”. A „most pedig” arra utal, hogy két követelménynek kell eleget tenni, mielőtt elkezdhetjük tanulmányozni és gyakorolni ezt a tudást. Az első feltételben („atha”) a Brahma-szútra megegyezik a Jóga-szútrával: meg kell valósítanunk, hogy az érzéktárgyak és a test nem tudja megadni nekünk, azt, amire végső soron vágyunk. Van bennük egy mélyebb szomj. Amint eleget teszünk ennek a követelménynek, alkalmassá válunk a Jóga-szútra tanulmányozására. A Brahma-szútra azonban egy másik követelményt is támaszt: mentesnek kell lennünk a helytelen tudástól (viparjaja). Van ott valaki? Hogyan szabadulhatok meg a hibáktól? Patandzsalí teljes nyolcfokú jógája, mely a szamádhi nyolc szintjében csúcsosodik ki, semmi más, mint a viparjaja megszüntetésére irányuló képzés. E tekintetben nevezhetjük a jógát az elme tudományának, és az elme tudományának tanulmányozásával felkészítjük magunkat a tudat tudományának gyakorlására (a Védántára). A Védánta nem kezdőknek való diszciplina, amit a Gítá is alátámaszt (12.5): „A forma nélküli Abszolút (vagyis a tiszta tudat) felé fordulás sokkal nehezebb, mert a megtestesült önvaló számára nehéz a megnyilvánulatlan szemlélése.” A tiszta tudaton történő közvetlen meditáció azonban elérhetővé válik, ha megszilárdultunk a jóga minden aspektusában, beleértve a szamádhit.
A Védánta a gjána-jóga birodalma és hagyományosan azután gyakorolták, hogy a rádzsa-jógát befejezték. A gjána nem egy alternatív út, ami a rádzsához vezet, hanem annak tetőzése, a gyümölcse. A gjána azt jelenti, hogy minden technika véget ér és a misztikus egyre mélyebb megvalósítási rétegeket ér el, hasonlóképpen ahhoz, amit a mahávákják (nagy mondások) javasolnak. Ennek tipikus példája lenne a Buddha bódhija alatti különböző virrasztások esete."

2020. május 11., hétfő

Wyrd - a Sors szimbóluma

Ezt a szimbólumot a múltkori "Lélek anatómiája" előadás utáni vezetett dobolás alatt kaptam. Még egyszer "ráutaztam", hogy pontosan tisztában legyek a használatával. Odin ismét a pajzsot nyújtotta, melynek egyik oldalán a sorsvető-tábla van, a másik oldalán pedig ez a szimbólum: középen egy kör, és abból három, tátott szájú kígyó indul ki, S alakban kanyarodik a testük, és tátott szájukból kilóg villás nyelvük. A tátott száj és a villás nyelv valószínűleg a szabad akaratot jelképezi, hiszen bármilyen helyzetbe is vessen bennünket a sorsunk, mindig van választási lehetőségünk, még ha az valamelyest korlátozott is sok esetben. A három kígyó a három Nornát képviseli, akik a skandináv mitológiában az élőlények és még az istenek sorsának fonalát is fonják. A pajzs kék színű volt, és rajta a jelek vörösek. Ahogy Odin tartotta, a kígyók kiemelkedtek, és összefonódva felfelé nyúltak, egyre jobban kifényesedve. Eddigi utazásaim során, amikor a Nornákat láttam a Wyrd forrás mellett ülve, ahogy a sorsfonalakat fonják, azt láttam, hogy minden ember sors-fonala felfelé nyúlik, a Teremtő vagy az Ősforrás felé, mellyel mindig össze vagyunk kapcsolva, mint egy köldökzsinórral, így a Legfelsőbb Tudatosság mindig tudja, hogy mi van velünk, mire van szükségünk, és mi is kapcsolódni tudunk Hozzá és a Szellemvilághoz. A tudatosságunk fejlesztésének alacsonyabb fokain is vannak összefonódások, kapcsolódások más egyéni lelkek sorsával, karmájával, de minél alacsonyabb rezgésen élük ezt meg, annál jobban lekötnek ezek a kapcsolódások, viszont minél magasabb és szabadabb a tudatunk, annál jobban ki tudjuk terjeszteni érzékelésünket mások sorsára, élethelyzetére is, anélkül, hogy az bennünket befolyásolna, vagy mi akarnánk beleszólni mások életébe.


A fenti képen egy modern pajzs-díszítésen láthatjuk a három Nornát, a lenti képen pedig az általam kapott szimbólumot igyekeztem lerajzolni. A három Nornáról már írtam korábban, a hármas szám sokféle szimbolikát takarhat, például: jelen, múlt, jövő; Alsó/Felső/Középső Világok; teremtés-fennmaradás-pusztulás, vagy akár a három anyagi minőség: szenvedély (aktivitás), tudatlanság (passzivitás), jóság (egyensúly). Mos szeretnék ismét idézni egy részletet Raven Kaldera könyvéből, melyben a Nornákkal való munkáról ír:

"A Nornák nagyon válogatósak azt illetően, hogy kivel hajlandóak dolgozni. Szinte lehetetlen rávenni őket, hogy a tanítványuk lehess. Általában a védelmező istenséged közbenjárására van szükség. Fontos emlékezni arra, hogy a Nornák nem tartoznak senkinek semmivel, semmilyen istennek, szellemnek vagy embernek sem, és senki nem parancsolgathat nekik. Sok szempontból ők a legnagyobb hatalmú lények a kilenc világban, mert olyan kozmikus törvények képviselői, melyeket még az isteneknek is be kell tartaniuk. A Wyrd-nek, vagyis a Sorsnak minden és mindenki, minden időben alá van rendelve. Ezárt a Nornák megtehetik azt, hogy válogatósak. A munkájuk fontosságát figyelembe véve ez érthető is.

Ez a lecke nem a megszokott formátumban van leírva, mert bármennyire is próbálkoztam, nem tudtam elérni, hogy rajtam keresztül diktáljanak. Úgy érzem, hogy valamilyen oknál fogva nem akarják ezt. Az is egy tényező, hogy a Nornák nem konkrét mondatokban kommunikálnak. Ezt mások is észrevették már. Nem tudni, hogy miért. Biztos vagyok benne, hogy képesek rá, de inkább kápekkel és szimbolikus szavakkal kommunikálnak. Ez nagyon zavaró, és nehéz szavakba önteni. Ezárt, amit most itt leírok, csupán a hangulatát érzékelteti annak, hogy milyen élmény a Nornákkal dolgozni. Igazából - mivel nagyon kevés emberrel állnak szóba (és ebbe a fénymunkások is beletartoznak), nem nagy az esélye, hogy tanítano fognak téged, de ha mégis, akkor figyelj oda, hogy sohase élj vissza ezzel a privilégiummal. Emlékezz rá, hogy ezeknek a lényeknek a kilenc világban senki - még Odin és Hela sem - mondhatja meg, hogy mit csináljanak. Még az istenek is alá vannak rendelve nekik és a szövésüknek.

Kétszer dolgoztam a Nornákkal, mindkét alkalommal nagyjából egy hónapig. A saját munkámmal fizettem érte - kézimunkával éás takarítással. Úgy tűnt, hogy ezt akarták a legjobban: hogy fonállal dolgozzak, fonjak és szőjek, hímezzek, valamint hogy tisztítsak és takarítsak. belefektettem az energiát, hogy dolgozhassak velük, és miközben dolgoztam - mosogattal, sikáltam, varrtam, az volt az érzésem, hogy valami mást is tisztítok és varrok, valami oylat, amibe nem láthattam bele. Első alkalommal fontam és varrtam, második alkalommal pedig szőttem. Mindkét alkalom erős tisztulással járt.

Több órányi varrással és takarítással kiérdemeltem néhány percnyi tanulási időt. Lefeküdtem és transzba merültem, és szinte azonnal az az érzés lett rajtam úrrá, mintha nagy magasságból egy hálóba esnék, ami a Nornák munkája. Annyira hatalmas volt ez a hálózat, hogy egyszerre csak egy kis darabkájára tudtam koncentrálni. Színes szövedéke úgy terjedt ki, mint a bolygó horizontja, amelyikre érkeztem. Minden esetben a saját fonalamra érkeztem, mert azt akarták, hogy onnan kezdjem. Azt mondták, hogy keressem az enyémhez kapcsolódó szálakat, vagy amik körém fonódnak - a partnerem, a gyermekem fonalai - és tanulmányozzam azokat, mivel őket már jobbna ismertem. Figyelmeztettek, hogy ne nézzek előre a haláluk (vagy a saját halálom) irányába, mert most még nem kaphatjuk meg ezt az információt, és a jövő még nem teljesen végleges, és ha belenézünk, azzal rosszabra fordulhatnak a dolgok. Ezt az utasítást eléggé hűvös hangon adták, ami visszatartott attól, hogy nagyon előrenézzek a fonalaikon, bármennyire is hajtott a kíváncsiság.

Utána azt mondták, hogy vegyem szemügyre azokat a szálakat, melyek csupán keresztezték az enyémet, akár egy pillanatra is. Egyesek alig érintették - ismerősök, vagy akikkel mostanában találkoztam, vagy fogok találkozni. Ezt vizsgálnám egy kliens esetében is, és ha előttem ülne, akkor a saját fonalamtól indulhatnék ki, hiszen abban a pillanatban keresztezik egymást. Azt mondták, hogy kövessem azt, ahogyan belefonódik a felszínbe, és összekapcsolódik más fonalakkal - a mai napig nem tudnám leírni a Szövet több, mint háromdimenziós mivoltát, de valahogy a fonalak mind keresztezték egymást a tekintetem előtt, anélkül, hogy a szövet felszíne alá kerültek volna, ami születéseket és halálokat jelentett volna - és keressem a csomókat és bogokat. Akkor "megérkezhetek" arra a fonálra és megérinthetem azt a csomót és "láthatom" a problémát.

Utána jött a következő rész - hogyan oldjuk meg? Az első gondolatom az volt, hogy megfogom a fonalat és megpróbálom kihúzni, de erről gyorsan lebeszéltek a Nornák. Volt egy homályos és zavaros vízióm (mondhatjuk azt, hogy a legtöbb instrukciójuk, ha lehet így nevezni, úgy jött, mintha fejbe vágnának egy rövid és intenzív látomással) arról, hogy vaktában meghúzok valamit, ami meghúz még valamit, ami meghúz valamiket a felszín alatt és egy csomó dolgot felborít, és amikor megértettem hogy valamit rosszul csináltam, akkor elengedtem, és a fonálnak az a része rátekeredett az enyémre és odakötözött a problémához. Rendben, ebből nem kérek. Akkor mi legyen?

Egy kéz az enyém körül - Urd, Verdandi, vagy Skull keze lehetett, nem tudom - és az én kezem is a csomóra fonódott és lenyomódott a felszín alá. Olyan volt, mintha jeges vízbe mártottam volna a kezemet, és fájt. Várj... Várj... (De mire is várok?) utána lassan, nagyon lassan, agonizálva, figyelembe véve, hogy asztrális kezeim majd' lefagytak - jött egy látomás, hogy az egyén valamit végrehajt, vagy egy tettet, vagy egy cselekvés-sort, amivel kicsomózhatja a gubancot. Neki, és nem nekem kell cselekednem.

A Nornák második leckéjéről nem írhatok, mert nem engedik, és mindig az lesz, amit Ők akarnak. De ez a leírás is adhat egy jó elképzelést egy kezdő fénymunkásnak, hogy mit várjon tőlük - hacsak nem cselekszenek veled teljesen máshogyan, és miért ne tennék? Senki nem jósolhatja meg a cselekedeteiket, még elkerülhetetlenségükben sem, ami valamit elárul a valódi végzetszerűségről, nem?"

2020. május 10., vasárnap

A pascsimóttánászana további változatai

Újabb részlet a Krishnamacharya-könyvből:

"A pascimóttánászana sok formával rendelkezik. Miután először gyakoroltuk az ászanát úgy, hogy az arcunkat a térdünkhöz nyomtuk, nyomjuk az állunkat a térdünkhöz, majd helyezzük az állunkat három angulával a térd alatt a sípcsontra. A tizedik vinyászában emeljük meg a fejünket. A tizenegyedik vinyászában nyomjuk a tenyereinket szilárdan a talajba, és emeljük fel az egész testünket a levegőbe, majd egyensúlyozzunk vele úgy, hogy ne érintse a földet. A tizenegyedik vinyászát utpluthinak nevezik. A tizenkettedik vinyásza a csaturanga-dandászana. A tizenharmadik az úrdhvamukha svánászana. A tizennegyedik az adómukha svánászana, a tizenötödik az uttánászana első vinyászája. A tizenhatodik az uttánászana második vinyászája. Ezután térjünk vissza a szamaszthitibe. A vinyásza részleteit csak egy gurutól szabad megtanulni.

Hatásai: megszünteti a gyomorhoz kapcsolódó összes betegséget.
Ezt az ászanát végezhetjük a talajon vagy egy matracon a testünk képességeinek megfelelően. A pascsimóttánászana krama további formáit a képek figyelmes tanulmányozásával érthetjük meg. Terhes nők ne végezzék ezt az ászanát. Csak a terhesség harmadik hónapjáig szabad végezni. A férfiak esetében nincs korlátozás az ászana gyakorlásával kapcsolatban. Ha minden nap kihagyás nélkül gyakoroljuk tizenöt percig, akkor a gyomor összes betegsége megszűnik.
(A pascsimóttánászana további vinyászái:
Dasa: Belégzésre emeljük meg a felsőtestet, de az ujjakkal még kapaszkodjunk a nagylábujjakba (ugyanaz, mint a nyolcadik vinyásza)
Ékádasa: Kilégzésre emeljük ki magunkat a tenyereinken a levegőben nyújtott lábakkal (utpluthi vagy utthita-dandászana), majd a lábainkat keresztezve vigyük hátra a kezeink között. A hátraugrásnál ugyanúgy törekedjünk arra, hogy a lábaink ne érjenek a talajhoz, mint az előreugrásnál.
Dvádasa: Érkezzünk meg csaturanga-dandászanába.
Trajódasa: Belégzésre felfelé néző kutyapóz.
Csaturdasa: Kilégzésre lefelé néző kutyapóz.
Pancsadasa: Belégzésre ugorjunk előre úrdhva-uttánásdzanába.
Sódasa: Kilégzésre hajoljunk előre uttánászanába.
Szaptadasa: Belégzésre egyenesedjünk fel (úrdhva-vriksászana), majd érkezzünk meg szamaszthitibe (Krishnamacharya ez utolsó vinyászát nem számolja).
A vinyásza krama rendszerben elméletileg minden ászanát álló szamaszthitivel kezdenek, és a talajpózok esetén a fent ismertetett vinyászákon keresztül jutnak el ülő vagy fekvő helyzetbe, majd az ászana befejeztével szintén egy kör napüdvözleten keresztül jutnak vissza szamaszthitibe. Ha a pascsimóttánászana több változatát szeretnénk végezni egymás után, akkor háromféle lehetőség közül választunk:
  1. Közvetlenül egymás után hajtjuk végre az egyes változatokat a megadott számú időtartamban, és csak a legelején és a végén végzünk vinyászát.
  2. Mindegyik változat után végzünk egy „fél” vinyászát, vagyis hátraugrunk csaturangába, majd a felfelé és lefelé néző kutyapóz után ismét visszaugrunk ülő helyzetbe, és végrehajtjuk a következő pózt. Ezt a módszert szoktuk alkalmazni az Ashtanga gyakorlásnál is.
  3. Mindegyik pózt szamaszthitiből kezdjük vinyászával, és vissza is térünk szamaszthitibe, mielőtt a következő póznak nekikezdünk. Ez az úgynevezett „teljes vinyásza” gyakorlás, mely sokkal fárasztóbb, mint az előző kettő.
A pascsimóttánászana további formái:
4.21: Adhómukha pascsimóttánászana 3 – a bal kezünkkel megfogjuk a jobb csuklót a talpunk alatt, és a fejünket a térdünkre helyezzük.
4.22: Adhómukha pascsimóttánászana 4 – a kézkulcsolás ugyanaz, mint az előbbi pózban, de az állunkat helyezzük a térdre vagy a térd alá.
4.23: Adhómukha pascsimóttánászana 5 – felülről fogjuk meg a talpunkat úgy, hogy az egész tenyerünket a talpakra helyezzük.
4.24: Adhómukha pascimóttánászana 6 – a két tenyerünket a padlóra helyezve nyújtjuk a karjainkat a lábak mellett előre, az állunkat a térdre vagy a térd alá helyezzük.
4.25: Úrdhvamukha pascsimóttánászana 1 – hátragördülünk ekepózba, megfogjuk a nagylábujjakat, és igyekszünk a törzset visszaengedni a talajra.
4.26: Úrdhvamukha pascsimóttánászana 2 – ugyanaz, mint az előző póz, csak a törzset igyekszünk annyira visszafektetni a talajra, hogy a térdeink a homokunkhoz érjenek.
4.27: Úrdhvamukha pascsimóttánászana 3 – ugyanaz, mint az előző póz, csak az ujjakat vagy a csuklót kulcsoljuk a talpunk alatt.
4.28: Úrdhvamukha pascsimóttánászana 4 – ugyanaz, mint az előző póz, csak a tenyerteinket a talpainkra helyezzük úgy, hogy a csuklóhajlatok a lábujjakat érintik.)

2020. május 9., szombat

Pascsimóttánászana

Újabb részlet a Krishnamacharya-könyvből:

"Pascsimattánászana vagy pascsimóttánászana (4.19-28)

Ez az ászana sok kramával rendelkezik. Ezek közül az első forma tizenhat vinyászából áll. Ha csak az ászana szthitit végezzük, és egy helyben ülünk, anélkül, hogy végrehajtanánk a vinyászákat, akkor nem fogjuk meg kapni a jóga sásztrákban említett teljes hasznot. Ez a szabály minden ászanára érvényes.
Az első három vinyásza ugyanaz, mint az uttánászana esetében. A negyedik vinyásza a csaturanga dandászana, az ötödik vinyásza az úrdhvamukha svánászana, a hatodik vinyásza pedig az adhómukha svánászana. Ezeket gyakoroljuk a korábbi instrukciók szerint. A hatodik vinyászában, púraka kumbhakát végezve, ugorjunk előre és érkezzünk meg a hetedik vinyászába. Vagyis az adhómukha-svánászana szthitiből ugorjunk előre és vigyük át mindkét lábunkat a karjaink között, anélkül hogy engednénk a lábainkat a talajhoz érni. Nyújtsuk ki a lábainkat előre és üljünk le. Gyakoroljuk ezt az ülésmódot úgy, hogy a fenekünk vagy a két kezünk között van, vagy négy angulával a tenyereink előtt. Jobb, ha egy gurutól tanuljuk meg az abhjásza kramát. Ebben a szthitiben nyomjuk előre a mellkast, végezzünk púraka kumbhakát és nézzünk szilárdan az orrunk hegyére. Ezután nyújtsuk ki előre mindkét karunkat a lábak felé (melyek már ki vannak nyújtva előre). Fogjuk meg a nagylábujjainkat szorosan az első három ujjunkkal (hüvelyk-, mutató és középső ujj), úgy, hogy a bal kezünkkel a bal nagylábujjat fogjuk, míg a jobbal a jobbat. Ne emeljük meg a térdeinket egy kicsit sem. Ekkor húzzuk be a hasunkat a récsaka végzése közben, engedjük le a fejünket és nyomjuk az arcunkat a térdeinkhez. A térdeknek ebben a szthitiben sem szabad felemelkedniük a talajról. Ez a kilencedik vinyásza. Ezt pascsimóttánászanának nevezik. Kezdetben mindenki nagyon nehéznek fogja találni, az idegek a hátunkban, a combunk és a térdhajlatunk azt fogják érezni, mintha őrült erővel húznák őket, és ez nagyon fájdalmas lesz. A fájdalom nyolc napig megmarad. Ezután az idegek feszülése csökkenni fog, és gond nélkül végre tudjuk hajtani az ászanát.
(A pascsimóttánászana vinyászái a következők:
Ékam: Belégzésre karemelés (úrdhva-vriksászana).
Dvé: Kilégzésre uttánászana.
Tríni: Belégzésre úrdhva-uttánászana.
Csatvári: Kilégzésre ugorjunk hátra csaturanga-dandászanába.
Pancsa: Belégzésre felfelé néző kutyapóz.
Sad: Kilégzésre lefelé néző kutyapóz.
Szapta: Belégzésre ugorjunk előre dandászanába (nyújtott lábas ülőhelyzet, tenyerek a csípő mellett a talajon.
Astau: Kilégzésre nyúljunk előre és fogjuk meg a nagylábujjakat, belégzés.
Nava: Kilégzésre engedjük rá a törzsünket a combokra, és a fejünket engedjük a térdekre. Ehhez vélhetőleg a dzsálándhára bandhával (torokzárral) együtt kell végrehajtani a pascsimóttánászanát, de törekedni kell az egyenes hátra. Annak ellenére, hogy Krishnamacharya kiemeli az egyenes térd jelentőségét, oda kell figyelni arra, hogy ne húzzuk túl a combhajlító izmokat, mert azok húzódása vagy részleges szakadása nagyon lassan, 6-12 hónap alatt gyógyul csak meg. Tehát ne lepődjünk meg, ha nem szűnik meg minden fájdalom nyolc napon belül.)

2020. május 8., péntek

Kapcsolódás az erőállathoz

Sok kérdést kapok az erőállatokkal kapcsolatban, és valóban, fontos szerepük van a sámáni úton. Ajánlom elolvasásra három korábbi blogbejegyzésemet ebben a témában (Erőállat behívása, Erőállat megtartása és Gyógyító erőállatok). Most ezt az ismeretanyagot fogom kiegészíteni még egy gyakorlattal, melyet nagyon fontosnak tartok. Mindenki rendelkezik legalább egy erőállattal. Az animista, törzsi kultúrákban az erőállat szellemének nem csak gyógyító és védelmező erőt tulajdonítanak, hanem azt tartják, hogy jelenléte és segítsége elengedhetetlen tulajdonképpen az életben maradáshoz is. Ha nem vagyunk tudatosak a jelenlétéről, és nem fejlesztjük a kapcsolatunkat vele, akkor könnyebben elveszíthetjük, ami nem szerencsés dolog. Súlyos betegségek, rossz egészségi állapot, motivácó hiánya, depresszió, önpusztító tendenciák és sikertelenség az élet minden területén - ezek mind a szimtómái lehetnek annak, hogy elhagyott az erőállatunk, (vagy valaki elvette, megsebezte stb. de ez jóval ritkább). 

Az erőállat visszahozása egy fontos gyógyító eljárás a sámánizmusban. Van, aki úgy végzi, hogy megkeresi a hozzá forduló ember erőállatát az Alsó Világban, és utána befújja a köldökén vagy a szívcsakráján keresztül. Én azonban még hatékonyabbnak találom az alábbi módszert, amikor nem a sámán, hanem mi magunk igyekszünk megkeresni az erőállatot, és felvenni vele a kapcsolatot, majd "visszahozni" magunkkal a fizikai valóságba is, hiszen hétköznapi tevékenységeink és éber tudatállapotunk során is hívhatjuk segítségül, és érezhetjük a jelenlétét. Minél többet hívjuk, annál inkább magától is megjelenik, például ha veszélyt érez, amit mi esetleg nem veszünk észre. Ilyenkor figyelmeztet és megvéd a veszélytől, ha teheti. Persze mint minden szellem, az erőállat sem mindenható, mégis nagyon fontos a szerepe. Azért tartom fontosnak azt, hogy az ember saját maga keresse meg az erőállatát, mert a későbbiekben is neki kell kapcsolódnia hozzá, és ha nem tanuljuk meg érzékelni a jelenlétét, akkor csak egy hitalapú dolog lesz az egész, nem fogunk tudni hatékonyan kommunikálni egymással. A sámán védelmező jelenléte persze nagy segítség lehet. Ő vezetheti, illetve kísérheti az utazást, de az alábbi lényeges lépéseket nekünk kell megtenni közben. 

Mielőtt az utazás közbeni teendőket ismertetném, leírok pár szempontot, ami alapján felismerhetjük az erőállatunkat. Sokféle erőállat szellemével találkozhatunk a Szellemvilágban, de lesz egy erőállat, akinek a szellemével igazán közeli kapcsolatba fogunk kerülni. Ő lesz a fő erőállatunk. Milyen kritériumok alapján ismerhetjük ezt fel?

1. Ha hívjuk az erőállatunkat, és mindig iugyanaz az állat jelenik meg, akkor esélyes, hogy ő az.
2. Kérdezzük meg! Az állat telepatikusan fogja közölni, vagy valamilyen jellel, a viselkedésével meg fogja mutatni, hogy ő-e az, vagy ha nem ő, akkor elvezet az erőállatunkhoz.
3. Az állat gyorsan ismétlődve több irányból, többször (legalább négyszer) mutatja meg magát vagy a testének egyik részét (pl. a szemét, arcát, csőrét stb.) Ezzel hívja fel magára a figyelmünket.
3. Követ minket az egész utazás során. Van, amikor vannak bizonyos prekoncepcióink azzal kapcsolatban, hogy milyen erőállatot szeretnénk (pl. tigris, medve, vagy valamilyen erőt sugárzó állat), és ha egy olyan állat jelenik meg és maad velünk, amelyikkel nem "szimpatizálunk" a fizikai valóságban, akkor nehezebben fogadjuk el, ha mégis ő az erőállatunk. Olyat fogunk kapni, amilyenre a leginkább szükségünk van, ezt elsősorban a pszichés berendezkedésünk határozza meg.
4. A szívünkben erősen érezzük, hogy ő az, egyből mély kapcsolat alakul ki az erőállattal. Ezt elősegíti, ha úgy megyünk bele az utazásban, hogy "kiürítjük" a tudatunkból a Középső Világbeli történeteinket és egónkat. Az alábbi utazás esetén maradjunk az Életfa környékén elterülő erdőben, vagy ereszkedjünk le az Alsó Világba, de csak akkor, ha már jártasságot szereztünk benne.

Az erőállat visszahívása

1. Helyezkedj el ülő vagy fekvő helyzetbe az utazáshoz, fedd be a szemedet, ha szükséges, és indítsd el a sámándobolás hangfelvételét. 

2. Ürítsd ki az elmédet, válj üreges csővé, hátrahagyva a Középső Világbeli énedet, egódat és történeteidet, levetve, mint egy ruhát, hogy valós tudatosságoddal tudj jelen lenni az utazásban.

3. Ha megérkeztél az Életfához, akkor hívd az erőállatod, vagy indulj a keresésére. 

4. Ha találkozol az erőállattal, akkor kérj gyógyulást, vagy változz át az erőállattá úgy, hogy eggyé válsz vele, vagy beengeded a szellemtestedbe és úgy alakulsz át. Az is lehet, hogy nem váltok eggyé, hanem felültet a hátára, átölel, táncol veled stb.


5. Amikor hallod a visszahívó dobszót, akkor nyújtsd ki a karjaidat magad előtt, és az erőállat szellemét ragadd meg a két kezedben, majd a két tenyered közé szorítva, "gyömöszöld bele" a szívcsakrádba. Ezután érkezz meg a fizikai valóságba, a tenyereidet továbbra is a szívedre tapasztva. Ezután a révült tudatállapot elérése nélkül is könnyebben tudod hívni az erőállatodat, és kis gyakorlással tapasztalni fogod a jelenlétét.

Fontos, hogy szánjunk elegendő időt az ismerkedésre az erőállattal, mert eleinte bizalmatlan, sőt kissé nyers vagy durva is lehet, de ez nem azt jelenti, hogy ártani akar. Viszont kifejezheti az elégedetlenségét amiatt, hogy évekig elhanyagoltuk. A bizalom, a kapcsolat és a kommunikáció kifejlődésére sok időre és sok utazásra van szükség. Az állatok érzelmi energiák, ezért ne rideg, racoinális elmével közelítsünk feléjük, hanem a szívünkkel. Ne siessünk újabb és újabb erőállatokat szerezni. Úgyis fognak jönni, amikor szükségünk van rájuk, ha olyan feladat van, amiben segíteni tudnak. Egy sámán általában több erőállattal szokott dolgozni, melyek a különböző feladatokban segítenek neki. Aki nem utazik mások gyógyítása, segítése érdekében, annak nem biztos, hogy szüksége van sokm erőállatra. Ne vigyük be a Szellemvilágba a fogyasztói társadalomra jellemző gyűjtőszenvedélyt, hanem elégedjünk meg azzal, amit kapunk!

2020. május 7., csütörtök

Minden út a csúcsra vezet

Újabb részlet Gregor Maehle Szamádhi-könyvéből:

"Amikor megérkezünk a tárgy nélküli szamádhi (a tiszta tudatosság) hegyére, akkor a látkép megváltozik. Eleinte elkápráztat a panoráma, de egy idő múlva megszokjuk a látványt, és elkezdenek érdekelni bennünket azok az utak, amelyeket eddig nem láttunk, melyekről felfelé úton fantáziáltunk. Átnézünk a csúcs másik oldalára, és meglepetésünkre azt látjuk, hogy a többi út is a hegyre vezet, és megértjük, hogy az emberek évszázadok óta jönnek fel ezeken az utakon is, bár vannak olyan ösvények, melyeket már elfeledtek. Akik már felértek a csúcson, azok nagy békében vannak, és nem vitáznak. Bár sok különböző kultúrából származnak, senki sem hangoztatja, hogy csak az ő útja vezet fel a hegyre. Ez ostobaság volna, mert sokan, akik feljutottak a csúcsra, teljesen más útvonalon érkeztek. A hovatartozás itt már nem számít, mert mindannyian egyesültek a csúcsélményben, ami túl van az elmén és a szavakon.

Olyan embereket is észreveszünk a kaptatón, akik még nem látják a teljes képet. Ők az alattuk lévő embereknek kiabálnak, hogy az összes többi út rossz, sőt, sátáni, és csak az övéké az igaz. Egyesek annyira buzgón próbálnak másokat meggyőzni a saját útjuk igazáról, hogy szem elől tévesztik a célt – a csúcs elérését. Hacsak elérnék a csúcsot és látnák az utak sokaságát, amik a csúcsra vezetnek, a béke őj korszaka kezdődhetne. Megértenénk, hogy bármi, ami szavakkal kifejezhető, korlátozott, sőt, kétes értékkel bír. Megértenénk a saját szavaink és látásmódunk korlátait és elérkeznénk a harmónia és békés együttélés új korszakába.
Ami igazából számít (talán az egyetlen dolog, ami számít), az nem az, hogy mit hiszünk igaznak, hanem az összes lény isteni eredetének zsigeri megértése, az a megvalósítás, hogy a transzcendens isten fejezi ki magát minden lényen keresztül, és ezért minden lény szent. Ha ezt az élményt sok ember között lehetne megosztani, akkor a saját belső konfliktusaink és a konfliktusaink másokkal véget érnének.
8. Fejezet
A szamádhin túl
Ez a fejezet azt célozza, hogy megértsük: van élet és út a szamádhi után is. A szamádhi egy átmeneti állapot. Bár a legtöbb ember, akikkel manapság találkozom, azt mondja, hogy a szamádhi „túl messze van”, és irreálisnak tartják az elérését, a klasszikus védántisták, mint Sankara (a legtöbb mai védántista már újabb iskolához tartozik), azért kritizálták a szamádhit, hogy nem eléggé magas cél. A jóga technikai iskolájában a szamádhi nem sokkal a Kundaliní meditációt követi, és a hatóköre okkal korlátozott, hogy ne sokalljunk be, amikor elkezdjük elsajátítani."

2020. május 6., szerda

A lélek anatómiája

Ma tartottam a "Lélek anatómiája" előadásom második részét a Facebook oldalamon (az első részről szóló blogot itt találod), és ahogy az előadásban ígértem, összeszedem ebben a blogban azoknak a bejegyzéseimnek a linkjét, melyek alapján az előadás elhangzott, hogy vissza tudjátok olvasni, ha szeretnéntek használni ezeket a felosztásokat. Az alábbi blogbejegyzésekben olvashatjátok el a vázlatokat, amik alapján beszéltem: "Hány lelkünk van?", illetve "Lélekfelfogások a sámánságban" 1. rész2. rész; egyiptomi lélekfelfogás; óészaki lélekfelfogás: 1. rész, 2. rész, 3. rész.

Az előadás végén egy lélekutazást vezettem, melyben az volt a feladat, hogy kérjük meg az erőállatunkat vagy a szellemi vezetőnket, hogy mutassa meg nekünk, melyik lélekrészünkkel a legfontosabb jelen pillanatban a kapcsolat fejlesztése, és mi a feladatunk vele kapcsolatban. Leírom most azt, hogy mit éltem meg az utazás során, és ha ti is elkülditek nekem a megéléseiteket, annak is nagyon örülök. 

Elkezdtem játszani a dorombon, ilyenkor szoktam létrehozni az "erőteret", amiben mindannyian dolgozunk. Először egy védelmező fehér gömböt szoktam elképzelni, majd azon belül egy kéket, mely távol tartja a negatív erőket. Utána hívom az erőállataimat, a sast, farkast, oroszlánt és a sárkányt, majd a különböző szellemi segítőket és gyógyítókat, akikkel dolgozni szoktam. Az Életfánál álltunk, és megkértem az erőállataimat, hogy vigyenek el ahhoz a szellemi tanítóhoz, aki meg tudja mutatni nekem, hogy melyik lélekrésszel kel most leginkább dolgoznom, erősítenem a kapcsolatot. A sasommal eggyé váltunk, és elrepült velem Thoth-hoz, aki egy mérleget tartott a kezében. Thoth közölte, hogy a legfontosabb lélekrész számomra, amivel most foglalkoznom kell, az Ib-em, vagyis a szívem. Elhelyezte a szívemet a mérleg egyik serpenyőjében, és a másikba beletett egy tollat. A szívem azonban nehezebb volt. Beletett még egy tollat, majd még egyet, és végül így a három toll kiegyensúlyozta a szívemet. "A három toll az Igazság, a Megbocsátás és a Ragaszkodás. Addig kell gyakorolnod, míg csak az Igazság marad, és a mérleg két oldala akkor is egyensúlyban lesz. Kövesd a szívedet, és haladj azon az úton, ne hagyd, hogy mások véleménye vagy elvárásai eltérítsenek. Addig haladj az úton, amíg csak az Igazság marad."

Ezt úgy értelmezem utólag, hogy a megbocsátást addig kell gyakorolnom, míg nem tudom megbocsátani magamnak a hibáimat és a tökéletlenségeimet, és nem szűnik meg a bűntudatom. Ez akkor fog bekövetkezni, ha megtanulom teljességgel elfogadni magamat olyannak, amilyen valójában vagyok. Illetve a megbocsátást mások felé addig kell gyakorolnom, amíg még úgy érzem, hogy valaki képes megbántani. Vagyis amikor az egóm szertefoszlott, akkor már nem fogom azt érezni, hogy valaki képes megbántani, és így a megbocsátás gyakorlása szükségtelenné válik. A ragaszkodást pedig addig kell gyakorolnom mások felé, amíg már nem köt meg, tehát amíg megtanulom az önzetlen szeretetet, elvárások nélkül. Mindaddig, ha megpróbálok lemondani a ragaszkodásaimról, az a szív megkeményedésével fog járni, és így a szívem nem lesz elég könnyű. Akkor most vissza az utazásba, ugyanis közben nem ajánlott elkezdeni értelmezni és analizálni, mert kiesünk a transzállapotból. 

Úgy látszik, hogy Thoth szavait (pontosabban gondolatait, mert ezek inkább telepatikus sugallatok formájában érkeznek) szó szerint értelmeztem, mert azt láttam, hogy megyek felfelé egy hegycsúcsra, a hátamon egy kerek (talán viking) pajzs, és egy íj nyilakkal. Egyszer korábban láttam már magamat így menni föl egy hegyre, de akkor lóháton voltam. A hegy tetején a szivárványhíd várt rám, és azon továbbhaladva elérkeztem Odinhoz a Valhallába. A megszokott fából ácsolt építmény helyett most inkább jurta-jellege volt a környezetnek, és Odin először megmutatta, hogy a nyilakat a különböző szertartásokban és az oltáron kell használnom, hogy azt szimbolizáljam, ahogy a tudatunk a Szellemvilág felé veszi az irányt. Az íjat még nem tudom pontosan, hogy szertartásosan, vagy pedig a fizikai világban kell majd használni.

Utána levette a pajzsot a hátamról, és megfordította először a díszített felével fölfelé. A pajzs közepén egy kör volt, és belőle három kígyó indult ki S alakban. Odin megmutatta, hogy ez a szimbólum a Wyrd, vagyis a sors szimbóluma, a három kígyó pedig a három Nornát, vagyis sorsistennőt jelképezi. A képen láthatóhoz hasonlít, csak vörösek a kígyók és sötétkék a háttér. A szimbólum részleteivel kapcsolatban még úgy érzem, hogy kell utazást végeznem. 

Ezután Odin megfordította a pajzsot, és a pajzs sima oldalába egy olyan ábra volt vésve, amit már egyszer láttam. Ez a Lélektérkép, mely egy körből áll, és a kör belseje tizenhét részre van osztva, ez képviseli a belső világunkat (mikrokozmoszt) alkotó tizenhét lélekrészt. A kör külső részén tizennégy részre van osztva a pajzs, ez pedig a Makrokozmosz különböző aspektusait képviseli. Odin már régebben közölte velem, hogy amikor megtanítja nekem mind az ötvenkilenc rúna-szimbólumot, akkor azokat kell majd erre a lélektérképre helyezni divináció, azaz a sors és a személyiség elemzése céljából. 

Ezután lassan eltávolodtam a Valhallából, és természetes környezetben, erdőben, vagy inkább síkságon találtam magamat. Egy öreg indián jött velem szembe, őt még nem láttam eddigi utazásaim során. A törzsi sámánként megjelenő segítők általában az Alsó Világból származnak, és jó kapcsolatban vannak a Növények, Állatok és Kövek szellemével, és meg tudják tanítani azok gyógyító erejét és titkait. 


A sámán egy fehér bölényen közeledett felém, és a tenyerében három kupac valami volt. Az első kupac különböző növények leveleiből és terméseiből állt, és a Növények Népének gyógyító erejét képviselte. A második kupacban állatok fogai, csontjai és tollai voltak, és az Állatok Népének gyógyító erejét képviselte. A harmadik kupacban kövek és kristályok voltak, és a Kövek Népének gyógyító erejét képviselte. Mindezt letette elém egy színes anyagra, majd összehajtogatta, és nekem adta. Az inkák és más dél-amerikai sámánok hordanak magukkal ilyen összehajtogatott csomagokat, amelyben az erőtágyaikat tartják. Ezt a gyógyító csomagot mesának nevezik, és így néz ki, mint itt a képen. Megköszöntem a csomagot, és búcsút intettem az öreg indiánnak. 

Meglehet, ezeknek az erőtárgyaknak az összegyűjtése sok évet fog igénybe venni, mivel mindegyik szellemmel ki kell alakítanom a kapcsolatot, akit egy-egy erőtárgy képvisel. Az öreg sámánnal vagy törzsi varázslóval is meg kell majd ismerkednem közelebbről, úgy néz ki. Az emberi vagy isteni formájú segítők meg szokták mondani a nevüket, és sok mindenféle dolgot lehet megtanulni tőlük. Az erőálatoknak ezzel szemben nincs külön nevük, mert például a Farkas az összes farkas felsőlelkét képviseli, vagy a Sas az összes sasét. 

Lassan véget ért az utazás, és ahogy a dob egyre jobban gyorsult, éreztem, hogy közeledik az utolsó ütés ideje. Utána hét lassú ütést mértem a dobra, majd elkezdtem játszani a szapora, visszahívó ütemet. Amikor kinyitottam a szememet, meglepődtem, hogy csak húsz perc volt az egész utazás, mert annyi minden történt közben. Ide alulra pedig belinkeltem a két előadást és meditációt, ha szeretnétek meghallgatni.


2020. május 5., kedd

Lemondás a világról

Újabb részlet Gregor Maehle Szamádhi-könyvéből:

"Pontosan mi is a tudat, és miért olyan nehéz megállapodni benne? Jógikus megfogalmazásban a tudat „az, ami tudatos”, és nem „az, amiről tudatos vagyok”. Tehát nem a tudati tartalom az, hanem a tiszta tudatosság. A tiszta tudatosság a tudat funkciója és a tudat a tudatosság székhelye. Ez az, ami megváltoztathatatlan, örök, határtalan, és minőségek nélküli. Az elménk képtelen felfogni a tudatot, mert az elme automatikusan ragaszkodik a formákhoz, és nem veszi észre a forma nélkülit. Az elménk nagyon jó szolgálatot tett az élet (hozzávetőlegesen) sok milliárd éves evolúciója alatt. De a spirituális felszabadulásunknak ezen a pontján túl kell lépnünk az elmén. Mivel képtelen felfogni a tudatot, ki kell alakítanunk egy folyamatos tendenciát arra, hogy megállapodjunk a tudatban. A „megállapodás” kifejezés nagyon fontos. Igazából már maga a tudat vagyunk, de mivel van egy elménk, mely folyton felszínre jön, hajlamosak vagyunk elfeledkezni és nem azonosítani magunkat a mélyünkben fekvő lénnyel, mely a valódi azonosságunk. A Buddha azt mondta, hogy a tudat a tartály, mely az egész világok és az összes élőlényét magában foglalja. Ahelyett, hogy úgy gondolnánk a tudatra, mint ami a testben vagy az elmében található, át kell váltani arra a felfogásra, hogy a létezés, a világ, az elme és minden más is a tudatban vagy a tudattal történik.
Ha követjük a víz útját egy folyóban, a forrásból ered, aztán esetleg zúgókon és vízeséseken halad át, aztán széles mederben, és végül megérkezik a folyó torkolatához, ahol beleolvad az óceánba. A folyó azonban egyszerre van jelen mindezeken a helyeken. Hasonlóképpen, ahogy keresztülhaladunk az életen, azt gondolhatjuk, hogy először megszületünk, utána fiatalok vagyunk, aztán öregek, és végül meghalunk. De a tudatunk egyszerre van jelen mindezeken a helyeken, és örökké változatlan. Ezért mondják a misztikusok, hogy a születés, öregkor, és a halál is csak a tudatban zajlik le.
A világ lecsökkentése erre a szamádhira
Ez a szamádhi általában olyan erőteljes, hogy sokan megpróbálják az egész világot erre az állapotra redukálni. De ez a nirvána ürességébe vezetne, melyben az egész világ és benne az összes lény semmivé válna. Ez a legfontosabb – bár nem kizárólagos fontosságú – szamádhi. Egyes misztikusok azt tanították, hogy ennek a szamádhinak az egyetlen célja az önmegsemmisítés és a célunk a világ meghaladása és elutasítása. Úgy gondolom, hogy ez egy tévedés, és maga a világ isteni megnyilvánulás. Még ha ez a szamádhi a kontempláció irányába is mozdít, sohasem szabad lenéznünk a világot, vagy az életet. Még a világról való lemondásra felszólítók tábora is elismeri, hogy a világ az, ami lehetőséget ad az élőlényeknek a felszabadulás elérésére. Viszont a szamádhik teljes sorozatának alkalmazása megtanít bennünket arra, hogy a részvétel a világban egy isteni cselekedet és Isten határtalan kreativitásának kifejeződése. Sok szempontból a jóginak nem csak a modern nyugati felfogás alól kell felszabadulnia, mely szerint a tapasztalatok csupán az agyban lezajló biokémiai és bioelektromos folyamatok következményei, hanem attól a klasszikus hiedelemtől is, hogy a világ rossz hely, amiből ki kell menekülni. A vallás és a miszticizmus túlzott hangsúlyt helyez erre a szamádhira, és a hozzá kapcsolódó transzcendens Isten szerepére, aki e világ felett áll."

2020. május 4., hétfő

Gyógyító erőállatok

Írtam már korábban egy bejegyzést az Alsó Világban tett utazásról, de ahogy ott is említettem, ennek gyakorlását csak egy tapasztalt vezető jelenlétében ajánlott elkezdeni. Amíg nincs benne gyakorlatod, addig ne kísérletezz egyedül, mert megeshet, hogy nem tudsz megfelelően visszajönni az Alsó Világból. Az alábbiakban arról fogok írni, hogy milyen módokon kérhetünk gyógyítást az erőállatunktól, vagy attól az állat-szellemtől, akivel találkoztunk az Alsó Világban vagy az Életfa körül. Azt a helyet a Szellemvilágban, mely összeköti az Alsó, Felső és Középső Világot, Axis Mundinak, vagyis Világtengelynek is szokták nevezni latin szóval. Az ősi hagyományokban és mitológiákban gyakran egy hatalmas fa (Világfa vagy Életfa) vagy egy hatalmas hegy (Világhegy) jelképezi a kaput az átlépéshez, és a mese- vagy mondahősök ezeken keresztül jutnak el a különböző világokba. 

Az erőállatok elsősorban az Alsó Világban laknak, de eljöhetnek a Középsőbe, vagy a Felső Világba is. Az alábbi gyakorlatot elvégezhetjük az Alsó Világban is, ha már gyakorlottak vagyunk az utazásban oda és a visszajövetel is biztonságosan megy, de ha nem, akkor inkább maradjunk az Életfa körül (vagy arról a helyről induljunk el valamerre, amit az átlépéshez szoktunk használni. A természetes, mesebeli környezet úgyis tele lesz állatokkal. Ez a gyakorlat még nem a saját erőállatunk megtalálásáról szól, csupán ismerkedés, kapcsolatteremtés azokkal az állatokkal, akikkel találkozunk utazásunk során. 

Gyógyulás erőállatokkal

1. Helyezkedj el ülő vagy fekvő helyzetbe az utazáshoz, és indítsd el a sámándobolás hangfelvételét. Ebben az esetben már el kell jutni addig, hogy a lépések narráció nélkül is menjenek, mert amikor még gyakorlottabb leszel, akkor magadat kell kísérni sámándobbal vagy csörgővel, miközben utazol.

2. Ürítsd ki az elmédet, válj üreges csővé, hátrahagyva a Középső Világbeli énedet, egódat és történeteidet, levetve, mint egy ruhát, hogy valós tudatosságoddal tudj jelen lenni az utazásban.

3. Ha megérkeztél az Életfához, akkor hívd az erőállatokat, vagy indulj a keresésükre. 

4. Ha találkozol az erőállattal, akkor kérj gyógyulást vagy segítséget tőle abban, amiben szeretnél. Ezt érdemes az utazás előtt megfogalmazni magadban, hogy ne kelljen rögtönözni. Ne akarj "beszélgetni" az erőállattal a középső világbeli gondjaidról, történéseidről, mert az erőállatok az időn kívüli transzcendens világ lakói. Erőt és gyógyítóst tudnak adni, de nem fogják megfejteni a Középső Világ-beli egód bonyodalmait. Az erőállatok egyébként sem emberi szavakkal, mondatokkal kommunikálnak, hanem cselekszenek, mutatnak dolgokat, vagy olyan szimbolikus képeket közvetítenek a tudatodba, ami tartalmazza a szükséges információkat, csak vissza kell fejteni, értelmezni kell (az utazás után). A Középső Világbeli képeket és információkat lehetőleg ne engedd be az utazásba.

5. Az erőállatok sokféleképpen tudnak gyógyítani, de tudnod kell, hogy nincs félnivalód. Bármi történik is, az teljesen biztonságos, még ha a Középső Világban nem is lenne az. Megesik, hogy az erőállatok kiszakítják valamelyik szervedet, megtisztítják vagy éppen megeszik, és visszaöklendezik, majd visszahelyezik, vagy valami mást tesznek a helyére. A betegség-energia eltávolítása az egyik gyakori dolog, amit az erőállat elvégez. Helyette mindig valamilyen gyógyító dolgot tesz vissza: kristályt, követ, gyógynövényt, energiát stb. Azt is mondhatja, hogy egyél meg bizonyos növényt, kend be magadat valamilyen gyógyító kenettel, vagy fürödj meg egy folyóban, vízesésben. Az is megtörténhet, hogy az állat megeszi az összes húst a testedből, és kiköpi a csontokat, majd visszaöklendezve új testet állít össze neked. Ez is egy gyógyítási forma. Az is megeshet, hogy más "halálnemnek" vet alá, ami igazából egy újjászületési folyamat: eltemet, majd kiás, eléget, majd feltámaszt a hamuból, felold vízben, kiszárít a szélben, stb. 

6. Az is megtörténhet, hogy elvisz a hátán valahová, vagy pedig átváltozol az állattá és az ő formájában közlekedsz. Az alakváltás szintén gyakori élmény a sámánutazásban. A gyógyítást kérheted valamilyen fizikai betegségre, vagy mentális, érzelmi bajokra (szorongás, halogatás, önbizalom-hiány stb.). A kapcslataidra is kérhetsz gyógyítást, de egy fontos dolgot meg kell jegyezni: Az erőállatok sohasem fogják gyógyítani vagy bármilyen módon befolyásolni annak a személynek az életét, akivel te esetleg kapcsolatban vagy, de nem kérte a gyógyítást. Mások életébe beleszólni nem etikus dolog, ha nem kért segítséget. Tehát a kapcsolaton belül csak a te szerepeden fognak dolgozni.

7. Ha az utazás megáll, és nem történik semmi, akkor kérdezd meg az erőállatot, hogy mi jön most. Ha továbbra sem történik semmi, akkor csinálj valamit, használd a fantáziádat!

8. Igyekezz kizárni a Középső Világbeli képeket, gondolatokat, információkat, személyeket. Ha egy személy megjelenik, hogy gyógyítson, az valamilyen természeti nép sámánjaként fog megjelenni. Ne engedj be Középső Világbeli személyeket az utazásba. 

9. Amikor hallod a visszahívó dobszót, akkor köszönd meg az erőállatnak a segítséget, és indulj vissza a fizikai valóságba.