A csakrák és működésük

Újabb részlet a Krishnamacharya-könyvből:
"Említettük, hogy hét csakra van, melyek a hridaját segítik. Ezek a következők:

1. Múládhára csakra – a nemi szervek és a végbélnyílás között
2. Szvádhisthána csakra – a nemi szerv tövében, a múládhára és a manipúra csakra között
3. Manipúra csakra – a köldöknél
4. Anáhata csakra – a szívnél
5. Visuddhi csakra – a török tövében
6. Ágjá csakra – a két szemöldök között
7. Szahaszrára csakra – a fejtetőn.

A hét csakra háromféle módon működhet: ávritti, parivritti és szamvritti. Az ávritti a púraka, récsaka és kumbhaka által valósul meg. A parivritti a három bandha – múla, dzsálándhára és uddijána helyes végrehajtása által jön létre. A szamvritti a récsaka és kumbhaka hosszának megváltoztatása által jön létre a pránájáma során. A fent említett hát csakra és a manasz nem látható a közönséges szem számára. Az öröm és a bánat olyan érzések, amiket csak az elme tapasztal, ebből kifolyólag nem tagadjuk a létezésüket. Hasonlóképpen kell megérezni bizonyos változásokat a testünkön belül, melyek nem jelennek meg fizikailag. Még a modern fejlett berendezések - pl. a röntgen-készülék – sem képesek kimutatni az elmében megnyilvánuló érzelmeket és a csakrák változásait. De a jógángák között említett szamjamam által felismerhetők a saját elménk és mások elméjének változásai és érzelmei.

Ezt három módon ismerhetjük meg: divjadristi, antardristi, jógadristi (lásd a Patandzsala Jóga-darsanam 3.29. szútráját). Az embert megtámadó betegségek száma végtelen és egyértelműen az étkezési és ivási szokásokból, és a megélhetésért végzett munkából fakadnak. A betegségek kezeléséhez a jóga-ászanák és a pránájámák hasznosak, és a különböző testalkatoknak megfelelően kell előírni őket. Meg kell érteni, hogy nem kell mindenkinek gyakorolnia az összes ászanát, vagy hogy az ászanák annyira különbözőek lennének, hogy egy valódi gyakorló ne tudná elsajátítani őket. A jóga-ászanák gyógyítják a betegségeket, erősítik az emlékező-képességet, a mentális képességet és spirituális megvalósítást eredményeznek (lásd Patandzsala Darsana 2.28. szútra), és a gyakorlásukat nem korlátozzák a születésből, hitből, életkorból vagy nemből adódó különbségek.

Általános tapasztalat, hogy ha letérünk az útról, akkor veszéllyel találkozunk. Egyesek azon a véleményen vannak, hogy a jógánga szádhana gyakorlása őrülethez vezet. De akkor hogyan tekintsünk azokra, akik a jóga gyakorlása nélkül is őrültek? Tehát nagyon helytelen dolog a szádhana kritizálása, és jónak vagy rossznak nyilvánítása anélkül, hogy saját magunk is gyakorolnánk. Az ászanák gyakorlása csökkenti a fölös zsír lerakódását, a nemkívánatos szövetek képződését, és megszabadít a fölös széklettől és vizelettől mindenféle műtéti eljárások nélkül. Ezért az ősi risik szike nélküli műtétnek nevezték."

Beavatás a férfi és a női erőbe

Volt egyszer egy ifjú harcos, aki sok-sok életen keresztül koncentrálta a tudatát, hogy bejárást kapjon a szellemvilágba. Egy alkalommal az Életfa körül összetalálkozott a jaguár-harcosokkal, akik azt mondták neki, hogy eljött az ideje, hogy férfivá avassák, és elvitték magukkal az Alsó Világba, a Föld gyomrába.

Itt az ifjú harcost egy beavatási próbatételre készítették elő a jaguár-harcosok, akik menet közben emberi formára váltottak, és törzsi, harcosi díszeket viseltek. Az ifjú harcosnak először egy tűzfolyosón kellett végigfutnia, ahol minden oldalról vastag fahusángok lángoltak. Majd egy vízzel teli mederbe kellett ugrania, amely egy hegy tövében állt. A medencéből egy alagút vezetett a hegy gyomrába, és ott tudott csak levegőhöz jutni, viszont ott teljes sötétség várta. Kimászott a vízből és a sötétben kúszott végig a barlang szűk járatában, egészen addig, amíg ki nem ért egy szakadék szélére. Ott egy liánba kapaszkodva kellett átugrania a szakadék másik oldalára. Itt már várták a jaguár-harcosok, és azt mondták neki, hogy az ellenséges törzs földjén járnak, és titokban meg kell közelíteniük a táborukat, hogy az ellenséges törzsfőnök lányát el tudja rabolni, mert az lesz a felesége. Az ifjú harcos észrevétlenül lopózott egészen a táborig, majd mindent felgyújtottak, és megszöktették a törzsfőnök lányát, de közben sok ellenséges katonával is meg kellett vívnia, hogy életben maradjon. Visszaértek a saját táborukba, és itt összeadták őket. A szertartás során át kellett ugrani a tűz fölött a lánnyal a kezében, majd a parázson is végig kellett sétálnia. 

Ezután egy kunyhóba húzódtak vissza a lánnyal, és a harcos lefeküdt, a lány pedig ráült. Nem volt annyira szexuális töltete a pozíciónak, inkább beavatási rítus jellege volt, a lány fénylő szellemtestével ráborult a harcos összes csakrájára, és testének melege, energiája beáramlott a harcos testébe. A szívük egymáshoz ért. Egy varázslónő jelent meg a harcos mellett, és elkezdte tisztítani a harcos csakráit, elfújta vagy elszívta a csakrák szennyeződéseit. A gyökércsakrából kitisztította az összes születési és életbenmaradási traumát, és az szép fehér lett. A szex-csakra arany színben ragyogott fel a tisztítás után, és a harcos megtanulta befogadni a női energiát. A köldökcsakrája a tűz színeiben izzott fel, és megkapta a bátorságot, megtanult kiállni magáért és megvédeni másokat. A szívcsakrája szivárványszínben ragyogott fel a tisztítás után, és összeolvadt a lány szívcsakrájával, aki az Ősanya női minőségét testesítette meg. Ekkor megtanulta szeretni önmagát és másokat is, és összekapcsolni az Alsó, Felső és Középső világokat. A torokcsakrája kék és zöld színben ragyogott fel a tisztítás után, és a harcos megtanulta kimondani, amit érzett és gondolt, és az igazság súlyával teltek meg a szavai. A varázslónő a homlokcsakra tisztítását végezte, mely ezüst és lila színben ragyogott fel, és a harcos elméje megbékélt. Majd végül a koronacsakrát is megtisztította, és az is hatalmas, színes virágként bontakozott ki a harcos feje fölött. Az energiák egyesültek és kisimultak, majd az álom lassan véget ért, és a harocsnak tovább kell folytatnia útját, életről életre.

A szamádi és a csakrák

Újabb részlet Gregor Maehle Szamádhi-könyvéből:
"A szamádhit tehát a pránájáma közben végzett légzésvisszatartások indítják el: először az elme mindig jelenlévő mély csendje és tisztasága formájában érkezik. Innen a szamádhi kiterjed a Kundaliní-meditáció közben gyakorolt légzésvisszatartásokra, és végül az egész légzésciklust áthatja. Nem állítom, hogy nem érhető el máshogy a szamádhi, de ezt a módszert találtam a legközvetlenebbnek, és érdekes opció lehet azok számára, akik megszámlálhatatlan életet töltöttek el (legalábbis nekem úgy tűnt a saját meditációs gyakorlatomban) a vipasszana meditációban vagy az elme megfigyelésével. Egy láma (tibeti szerzetes), akinél tanultam, azt mondta, hogy bármilyen meditációs technika, melyben csak ülünk és figyeljük a légzést, 300 élet alatt hozza meg az eredményét. Másfelől, a pránájáma légzésvisszatartásai a légzés nélküli állapotra készítenek fel. Ha visszatekintek a saját gyakorlással töltött életemre, akkor elkerülhetetlennek látom, ahogy a pránájáma és a Kundaliní-meditáció gyakorlása elvitt a szamádhiig. Megpróbálhatnám elmagyarázni, hogy miért és hogyan működik, de végső soron még mindig mindenkinek magának kell megcsinálnia a munkát. A bhásztriká egy másik figyelemre méltó technika; ez a legerősebb pránájáma, és könnyű túlzásokba esni. Ha helyesen gyakoroljuk, és betartjuk az összes biztonsági előírást (mint az étrend, az ászana-gyakorlás, a kriják stb.), akkor az egyik legerősebb eszköz lesz, ami a szamádhi felé visz. Erről több információt olvashatunk a „Pránájáma: a jóga légzése” című könyvben.

A szamádhi és a csakrák

Ha már egyszer megtapasztaltuk a szamádhi pillanatait a pránájáma légzésvisszatartásai közben, már könnyebb lesz újra tapasztalni őket a csakra- és Kundaliní-meditáció közben, egyszerűen azért, mert a tudatalatti benyomás, ami lehetővé teszi a bekövetkezésüket, már bevésődött. Ez az egyike a számos oknak, amiért a jógikus meditáció (vagy ahogy itt nevezem, csakra- és Kundaliní-meditáció) pontosan ugyanazokból az elemekből áll, mint a jógikus légzés; vagyis a lassú és kontrollált légzésből, mantrából, vizualizációból, múdrából (pránikus pecsét) és bandhából (energiazár). Még a jóga-szamádhi is ugyanezekből az építőkövekből áll.

A csakra-meditációt nagy részletességgel leírtam a „Jóga-meditáció a csakrák, mantra és Kundaliní segítségével a spirituális szabadság érdekében” című könyvemben. Ha már jártasságot szereztünk az itt leírt módszerben, az egyes csakrákba helyezve a tudatosságunkat a légzésvisszatartás alatt elérhetjük a szamádhit. Ahogy a légzés újraindul, tartsuk a tudatosságunkat továbbra is ezen a csakrán, ameddig csak bírjuk. Ha a tudatosságunk máshová vándorol, és nem tudjuk megtartani a fókuszt, akkor csak folytassuk a Kundaliní-meditációt, és lélegezzünk felfelé, valamint lefelé a központi energiacsatornán, sorban koncentrálva a csakrákra."

Tepeyollotl, a "Hegy Szíve"

Újabb kristálykoponyát szereztem most hétvégén, az ásványbörzén. Egyik korábbi látomásomban az volt, hogy egy nagyobb, központi koponyám lesz, ez Akbal, a lila-narancssárga fluorit koponya. Rajta kívül hét kisebb lesz, ebből Balam, a hegyikristály, Ometeotl, a pirit koponya, IxChel, a tejkvarc koponya és a legújabb, Tepeyollotl van meg, aki apatitból van. Eredetileg lapis koponyát kerestem, de annyira megtetszett ez a kék apatit koponya, hogy nem tudtam otthagyni. Anatómiailag pontos a formája, és nagyon katonásnak tűnik nekem. Állítólag Madagaszkárról származik. Még három koponyára várok: egy obszidiánra, egy zöld jádéra és egy vörös jáspisra. Mindegyik marokba fogható méretű lesz, hogy a gyógyítás közben kényelmesen kézbe lehessen fogni. Az egyik gyógyításnál például nem adtam kézbe a koponyákat a kezelt személynek, de IxChel így is megjelent az utazásában, és kérte, hogy vegye a kezébe. Azt mondta a vendég, hogy jó, gondolatban a kezébe veszi, de a koponya erősködött, hogy az nem jó, hanem ténylegesen kell. 

Először nem nagyon kommunikált a koponya, én pedig nem erőltettem. Azután olvastam a weben, hogy az apatitot a párnánk alá kell tenni, hogy álmunkban megválaszolja a kérdésünket. Ki is próbáltam, betettem a párnám alá- éreztem, hogy nagyon nyom az energiája egész éjszaka, és felszínesen aludtam, de nem voltak világos álomképek. Következő éjszaka az ágyam mellett volt, az oltáron, ekkor három erős álmom is volt, egyikben a koponyák is megjelentek. A "jaguár harcos" név jött be, és addig kutattam, míg megtaláltam: az azték Tezcatlipoca isten nagual-ja vagyis erőállata a jaguár, akinek a fejét és a testét kékes-zöld tollak borítják, mint amilyen a kristálykoponya is. Tepeyollotl a neve, ami azt jelenti: "A Hegy Szíve", így például IxChellel jó párost alkotnak, mivel ő Mexikó Szíve. De úgy sejtem, hogy a koponyák felcserélve is használhatók párban, majd kialakul. 

Az azték naptárban Tepeyollotl a földrengések, a visszhang és a jaguárok istene, az éjszaka nyolcadik órájának ura. Tezcatlipoca, akiről majd még lesz szó bővebben, néha Tepeyollotl jaguár-bőrébe bújva álcázza magát a többi isten előtt. A jaguár-istenek igazi alsó világ-beli istenek, mivel erős az állati archetípus bennük, és eleve az azték-maja civilizációk majdnem kőkorszakiak voltak, nem ismerték a fémművességet és a kereket sem. Minden esetre meglátjuk, hogyan fog megnyilatkozni a jaguár-harcos a továbbiakban. Annak külön örülnék, ha segítene erősíteni a kapcsolatot az álmaimmal és a belső látásomat. 

A légzésvisszatartás és a szamádhi

Újabb részlet Gregor Maehle Szamádhi-könyvéből:
"A szamádhi és a légzés nélküli állapot

Miután megalapoztuk a szamádhi helyes gyakorlását, nézzük meg, hogyan kezdhetjük el. A jóga szerint a légzés ereje az, ami az elmét mozgatja ( és vice versa). A 2.2. versben a Hatha-jóga Pradípiká azt is mondja, hogy a légzés és az elme együtt mozognak. Ezért a jógik azt mondják, hogy a pránájáma a szamádhi gyakorlásának fontos eszköze. Képzeljük el a következő hasonlatot: amikor egy gyertya lángja egy nyitott ablakú szobában van, minden egyes széllökés meglobogtatja a lángot. Másfelől viszont, egy szélvédett helyen a gyertyaláng nem mozogna, hanem nyugodt maradna. Ebben a hasonlatban a szél a lélegzet, a gyertyaláng pedig az elme. A szamádhi elérésének korai tanulási szakaszában sok figyelmet kell fordítani az elme irányítására, hogy megszilárdítsuk az elme lángját. A jógik a „lélegzet nélküli állapot” kifejezést használják, az elme feletti uralom leírására. Ez meglehetősen pontos, mert a légzés feletti uralom kétféle módon tesz lélegzet nélkülivé: először is megszünteti a rendellenes légzésmintákat, másodszor pedig elállítja a légzésünket, miközben az élet isteni megnyilvánulásának örök szépségét szemléljük.

A légzés nélküli állapot szanszkrit neve a kévala kumbhaka, ami „spontán légzésvisszatartást” is jelent. Jegyezzük meg, hogy a jógikus légzésvisszatartásnak vagy felfüggesztésnek (kumbhakának) körülbelül annyi köze van a levegő visszatartásához, mint az ászanáknak a rögbihez. Ez egy kifinomult művészet, amit részletesen leírtam a „Pránájáma: a jóga légzése” című könyvemben. A légzés nélküli állapotot tudatos légzésvisszatartásokkal érjük el, melyeket vagy lassú légzéssel végzett pránájámák, például a nádí sódhana, vagy gyors pránájámák, például a bhásztriká közé illesztünk. Ideális esetben mindkettő gyakorlása javasolt. Mindkét esetben, ahogy fejlődik a légzésvisszatartásunk gyakorlata, néha elérünk egy mély, transz-szerű állapotot, melyben úgy tűnik, mintha az idő és a világ mozdulatlanná válna. Ez a szamádhi kezdeti fázisainak első előképe. Itt áll meg a gyertyaláng pislákolása, A gyertyaláng mozgása adja a változás és az idő múlásának látszatát az elme számára, míg a mélyen fekvő tudat (a purusa) az időn kívül tartózkodik (pontosabban, „az idő benne van”).

Hogy megértsük, mi történik a légzés felfüggesztése közben, és mi köze a szamádhihoz, nézzünk meg egy másik hasonlatot. Tegyük fel, hogy táborozni vagyunk, és szeretnénk rendbe szedni magunkat, de rájövünk, hogy nincs nálunk tükör. A legkönnyebb módja, hogy meglássuk magunkat, egy csendes tóban vagy akár pocsolya tükrében. Egy szélmentes napon ez nem fog problémát okozni, mivel nem fogják hullámok fodrozni a tő felszínét. Egy viharosabb napon azonban műs a helyzet – a hullámok eltorzítják a képmásunkat. A jógában ezt az elme hasonlatának tekintjük. Amikor a légzés csendes, egyenletes és kontrollált (vagy pedig meg is áll), akkor az elmében alig vagy egyáltalán nem csaponganak a gondolatok. Ezért az elme tisztán tud érzékelni bármilyen tárgyat, ami felé irányítjuk. De minél izgatottabb és kontrollálatlanabb az elme, annál több hullámot kelt, és annál torzabb a tükörkép. Ez annyira eltorzulhat, hogy a tükörképünknek már semmi köze nincs az eredeti képhez, hanem sokkal több a köze a tudatalatti tartalmainkkal. Ezért érhetjük el a legkönnyebben a szamádhi első érzeteit a pránájáma légzésvisszatartásai alatt. Amikor légzésvisszatartást végzünk, vagy pedig lassan és tudatosan lélegzünk, az elme mélyen fekvő nyugalmán kell meditálnunk. Az elme csendes, tiszta és eksztatikus, ha folyamatosan az önvaló vagy a tudat felé fordítjuk (a tudat a megtestesült önvaló). Csak annak a szokásunknak köszönhető az elme izgatottsága és csapongása, hogy mindig külső tárgyakra irányítjuk. Az elme ilyen kivetítése persze nem véletlen. A tudatalatti benyomások és a karma okozzák, melyek a lélegzetet is mozgatják.

A sas szimbóluma

Megkaptam Odintól a huszadik szimbólumot is. Egy sast ábrázol, mely kitárt szárnyakkal repül felfelé. A szimbólum először a gongon kezdett kirajzolódni, amikor kezelés közben a többi szimbólumot is felrajzoltam már a gumifejű ütővel. Ilyenkor fokozatosan kezd megjelenni egy újabb, és utána külön rá kell utazni, hogy pontosítsam, és megtudjam Odintól, hogy mi a jelentősége, ereje.

Az Életfánál találkoztam a sasommal, és szó nélkül a hátára vett, majd repített fölfelé, a fa törzse és koronája mellett, majd a szivárvány színein keresztül, el Heimdallr mellett, be Asgard kapuján, majd a Valhalla csarnok ajtaján a dajdajozó vitézek között, Elhaladtunk Odin farkasai és hollói mellett, és megérkeztünk a félszemű öreg isten elé. Méltatlankodva fogadott: "Ezek az ostoba fajankók engem hívogatnak a gyerekeikhez, hogy vigyek nekik ajándékot, ahelyett, hogy foglalkozának a gyerekeikkel. Persze azt várhatják. Télapó, meg Mikulás, majd a mesében. Én csak annak viszek ajándékot, aki a tudás ajándékára vágyik. Elhoztam a rúnákat az embereknek, de őket csak az ostoba ajándékok érdeklik."

"Mindenek Atyja, mi a sas-rúna jelentősége?"

"Ez a rúna a lelkedet repíti a kilenc világ felé, és a fohászodat viszi el a szellemvilághoz. Aki nem hisz a szellemvilág erőiben, annak nem adja meg a látás élességét, de aki szeretné megpillantani a szellemvilág titkait, annak olyan éles látást ad, mint a sasé. megtanulod megkülönböztetni az örök valóságot az átmenetitől, az igazságot a hazugságtól és a valódi fényt a sötétségtől. A sas nem fél a haláltól, az elmúlástól, melynek még mi, istenek is alá vagyunk vetve. Elrepíti a lelkedet oda, ahová kell." És a kezembe nyomta a rúnát, mely éjkék színű volt, és rajta a tűz narancssárga színével világított a sas szimbóluma, ahogy itt is láthatjátok. Sok sziklarajzon lehet látni hasonló madarakat. A lándzsájával a hátamra rajzolta a szimbólumot, és eszembe jutott az eddigi tizenkilenc, amiket már odarajzolt különböző helyekre, mintha világító tetoválások lennének. Megköszöntem a tanítást, és elindultunk vissza, az Életfa tövéhez. 

A skandináv mitológiában van egy sas, mely az Yggdrasil, a hatalmas kőrisfa koronáján trónol. A sas szemei között van egy héja, Vedrfolnir, mely a tudást és a bölcsességet képviseli. A sas a felső világ magas röptű állattal, míg Nidhögg az alsó világ kígyója. Ratatosk, egy cserfes mókus a két állat között hozza-viszi a híreket, egészen a Ragnarökig. Egy másik sas egy óriásból lett, és a neve Hresvelgr, azaz Hullafaló. Lehet, hogy ő azonos a fentebb említett sassal, mivel az Yggdrasilon ül, és a világ végét várja, amikor is belakmározhat a csatában elhullott katonák testéből. A szelet, mint természeti erőt, szintén hozzá kapcsolják. 

„Hullafalónak hívják;
sas-hámban, az óriás
kiül az égi szegélyre,
szárnyától kavarodik,
halljuk, a szél,
emberek egét hasítván.”

(Vaftrúdnir-ének, 37.)

Számomra a sas-szimbólumban bene van a múlandóság, de ugyanakkor az átlényegülés is, az újjászületés a saját hamvainkból, mint a főnixmadár esetében.

A jóga gyakorlásának szintjei

Újabb részlet a Krishnamacharya-könyvből:
"A szamjama fogalma

Ebben a felsorolásban az ászanák a harmadik fokozatot jelentik. Amikor a dháranát, a dhjánát és a szamádhit együtt gyakoroljuk, annak a gyakorlásnak szamjama a neve. A szamjama gyakorlásában jártas személyt szamjamínak nevezik. Lásd a Patandzsala Jóga-darsana 3.4. szútráját. A szamjamí a szamjama gyakorlása által könnyen felfedi azokat az igazságokat, melyeket mások nem ismernek, és könnyen végre tud hajtani olyan dolgokat, melyek mások számára nehezek. Ezzel kapcsolatban lásd a Patandzsala Jóga-darsanát. Az Úr Siva azt mondta Párvatí anyának, hogy annyi ászana létezik, ahány faj él az univerzumban. Átmáráma, a Hatha-jóga Pradípiká szerzője azt mondja az 1. fejezet 18. versében, hogy csak néhányat fog ismertetni az olyan risik által gyakorolt ászanákból, mint Vaszistha és az olyan múnik által, mint Matszjéndra és Góraksa. Ennek ellenére vannak olyan emberek, akik azt mondják, hogy csak 84 ászana létezik, és ezen állítás helyességét nehezen tartjuk elfogadhatónak.

(A puránák leírása szerint 8 millió 400 ezer faj létezik az univerzumon belül, ebből 8 millió az állati, növényi stb., és 400 ezer az emberi, félisteni, és magasabb szintű létforma. Csupán a Földön kevesebb, mint 2 millió fajt azonosított a tudomány, de a tényleges fajok számát ennél jóval többre teszik. Az ászanák gyakorlásában természetesen nem cél, hogy minél többféle ászanát végre tudjunk hajtani, hanem a szilárdság és a meditatív állapot elérése a cél a különböző ászanákban. A modern jóga-hagyományokban legfeljebb 200-300 ászanát szoktak aktívan gyakorolni, de van olyan rendszer is, ahol ennél jóval kevesebbet.)

Három fajtája létezik a jógánga-szádhanának: bahiránga, antaránga és paramántaránga. A Patandzsala Jóga-darsana 3.7-8. szútrákban találunk erről több részletet. A nyolc lépcsőfokból a jamától a pratjáháráig terjedőket bahiránga szádhanának nevezzük (külső gyakorlás), míg a többi hármat (a dháranát, dhjánát és a szamádhit) antaránga szádhanának (belső gyakorlásnak). A nirvikalpa szamádhit (ami megegyezik a tárgy nélküli (aszampragjáta) vagy mag nélküli (nirbídzsa) szamádhival), mely a nyolcféle szamádhi egyike, paramántarnága szádhanának (a belső gyakorlatokat felülmúló gyakorlásnak) nevezik. A szamjama az antaránga szádhana közben jelenik meg.

A bahiránga szádhana által minden betegség és az olyan testrészekre vonatkozó károsodás gyógyítható, melyek a látás, hallás és szaglás számára észlelhetőek. Az antaránga szádhana az elmére, az agyra és a szívre vonatkozik, melyek működését nem érzékeljük közvetlen módon, és a hozzájuk kapcsolódó betegségeket gyógyíthatjuk vele.

A paramántaránga szádhana megtanítja az igazságot Isten létezéséről és az emberi lélekről, és a dzsívátmá, valamint a paramátmá megvalósításának útjára vezeti. Ezt az utat nirvikalpa szamádhinak nevezik. A szív egy húsos csomó, mely a hüvelykujj első percével megegyező méretű. Tizenkét hüvelykkel a köldök fölött helyezkedik el. A szív a nádí granthik és a hét csakra fölött és alatt helyezkedik el.

További részletekért lásd a Nárájana Upanisadot. Megfigyelhető, hogy ez a hridaja, amit nevezhetünk szívnek is, különbözik a szívtől, ahogy a modern orvostudomány értelmezi, mely a test bal oldalán helyezkedik el. A manasz, vagyis az elme székhelye a szív üregében van, és egy ragyogás formájában érzékelhető, ami csupán a Paramátmánál és a dzsívátmánál alacsonyabb rendű. A manasz olyan dolgokat is megért, melyek a karmendriják (cselekvő érzékszervek) és a gjánendriják (tudásszerző érzékszervek) fölött állnak, mint az öröm és a bánat. Bár korlátozza a fizikai test, végtelen öröm és fájdalom érzékelésére képes. Ha megfelelően működik, az elme módosulásait és csendes pihenését a szív fölött érezzük. A visistádvaiták és a dvaiták azt mondják, hogy az örömöt és a bánatot a dzsívák érzékelik. A szánkhják, a jógik és az advaiták azt mondják, hogy a lélek visszatükröződése az antahkaranában (a belső érzékszervben, vagyis az elmében) tapasztalja a fájdalmat és az élvezetet. Tanulmányunk témáján túlmutat az a kérdés, hogy a Paramátmá képes-e az öröm és bánat tapasztalására."

(A filozófiai definíció szerint, mivel a Paramátmá (Felsőlélek) a dzsívátmával (egyéni lélek) ellentétben nem kerül a gunák (kötőerők) hatása alá, ezért felette áll az öröm és a bánat kettősségének. Még ha nem is hatnak rá ezek a megnyilvánulások, mégis, mivel mindenről tudatos a Prakritin (teremtésen) belül, ezért tudatában van az egyéni lélek által megélt szenvedésnek és örömérzetnek is.)

Prána - a vájuk és a nádík

-->

Újabb részlet a Krishnamacharya-könyvből:

"Prána – a vájuk és a nádík

Az élethossz, a test és az elme ereje a tíz váju (életlevegő) – prána, apána, vjána, udána, szamána, nága, kúrma, krikara, dévadatta és dhanandzsaja – szabad mozgásának eredménye.

1. Prána – a szívben helyezkedik el (hridaja)
2. Apána – a köldök alatt (guha)
3. Vjána – az egész testben
4. Udána – torok (kantha)
5. Szamána – köldök (nábhi)
6. Nága – nyelv
7. Kúrma – szemhéj (unmílana)
8. Krikara – tüsszentés (ksuta)
9. Dévadatta – ásítás (vihrambha)
10. Dhanandzsaja – mindenhol (csak az élő vagy élettelen testben)

A jóga anatómiája szerint ezek a vájuk az alábbi nádíkon (csatornákon) keresztül áramlanak: ídá, pingalá, púsá, jasaszviní, kuhú, rudra, szusumná (melyekről később lesz szó) stb. Ha a vájuk áramlása ezekben a nádíkban bármilyen módon meg van zavarva, például a túlzott izomnövekedés, vagy más okok miatt, akkor megbetegszünk. Hogy a váju mozgása és a vérkeringés megfelelő módon történjen, szükséges a jóga-ászanák gyakorlása, ahogy Szvátmáráma Jógendra tanítja a Hatha-jóga Pradípikában. Szvátmáráma számára az eredeti és leghitelesebb forrás Patandzsalí, aki azt mondja, hogy azt, aki a jógikus rendszer szerint gyakorolja a jógászanákat, nem befolyásolja a forróság vagy a hideg, vagy az öröm és a bánat. Sok ezer évvel ezelőtt a jógászanákat mindenki napi rendszerességgel gyakorolta. De mostanra a jóga tudománya elrejtőzött, mint egy nő a purdah (fátyol) mögé, és fölösleges azt firtatni, hogy miért és hogyan hagytuk abba a gyakorlását. A Patandzsalí Jóga-darsanában, a 2. fejezet 29., 32., 46. és 54., valamint a 3. fejezet 1.,2.,3. szútrájában és más jóga-írásokban le vannak írva az alábbiak:

1. Jama – 5 -féle
2. Nijama – 5 -féle
3. Ászana – számtalan (lásd a Dhjánabindu Upanisadot)
4. Pránájáma – 128 -féle
5. Dháraná - 2 -féle
6. Dhjána – 2 -féle
7. Szamádhi – 8 féle"

Shambhala harcosai

Shambhala mítikus királyságáról már többször olvastam, és belső utazásaim során is megjelent több alkalommal ez a legendás hely. Egy legenda szerint abban az időben, amikor két nagyhatalmú birodalom, a Nyugat és a Kelet birodalmai egymás megsemmisítése felé fordulnak és bár sokban hasonlítanak, csak a szörnyű pusztító erejű fegyverek felhalmozására törekszenek, hogy megsemmisítsék egymást. Úgy tűnik ekkor, hogy minden érző lény életben maradása forog kockán. Ez az apokalipszis ideje. Ekkor jelenek meg a Shambhala harcosai, hogy elhozzák a gyógyulást a világ számára. 

Ennek a jóslatnak többféle interpretációja létezik, egyesek szerint Shambhala királyságának eljövetele a belső spirituális utunk metaforája, míg mások teljesen külső eseményként értelmezik, mely be fog következni a világunkban, attól függetlenül, hogy mit teszünk. A jóslat alábbi változata Chögyam Trungpától származik, és Joanna Macy jegyezte le.

"El fog jönni az idő, amikor minden élet veszélybe kerül a Földön. A barbár erők felélednek. Bár a vagyonukat arra pazarolják, hogy felkészüljenek egymás megsemmisítésére, sokban közösek az ellenfeleikkel: hihetetlen pusztító erővel bíró fegyvereik és a világot romba dönteni képes technológiáik. Most jött el az idő, amikor az összes lény jövője a legvékonyabb cérnaszálon függ, hogy Shambhala királysága felemelkedjen.

Nem tudsz elmenni oda, mert ez nem egy hely, A Shambhala harcosok szívében és elméjében található. De egy Shambhala harcost nem ismerhetsz fel a kinézetéről, mert nincs rajta egyenruha vagy jelzések, és zászlók sincsenek. És barrikádok sincsenek, ahonnan az ellenséget fenyegetné, mert a Shambhala harcosoknak nincs saját földjük. Ők maguk mindig a barbárok területén mozognak.

Most jön el az ideje, hogy a Shambhala harcosoknak nagy bátorságra lesz szükségük, erkölcsi is fizikai bátorságra. mert be kell menniük a barbár hadak szívébe és le kell szerelniük a fegyvereket. Ahhoz, hogy hatástalanítsák a fegyvereket, a szó minden értelmében, be kell hatolniuk a hatalom folyosóira, ahol a döntéseket hozzák. 

A Shambhala harcosok tudják, hogy képesek ezt megtenni, mert a fegyverek manómaják, vagyis elme által készültek. Erre nagyon fontos emlékezni, Joanna! Ezeket a fegyvereket az emberi elme hozta létre. A Shambhala harcosok tudják, hogy a veszély, ami a földi életet fenyegeti, nem gonosz démonoktól vagy földönkívüli erőktől származik. A saját döntéseinkből és kapcsolatainkból fakadnak. Ezért a Shambhala harcosoknak most el kell kezdeniük a felkészülést.

"Hogyan készülnek fel?" - kérdeztem.

"Két fegyver használatát gyakorolják. Ezek a fegyverek az együttérzés és a megértés. Mindkettő szükséges. Az elsőre azért van szükség - mondta, felemelve jobb kezét - mert az biztosítja az üzemanyagot, az mozdít meg, hogy más lények java érdekében cselekedjünk. De önmagában kiégetne bennünket. Ezért van szükségünk a másodikra is, ami az összes dolog együttállását okozó összefüggések megértése. Lehetővé teszi, hogy meglássuk: a csata nem a jó és a rossz emberek között zajlik, mert a jó és a rossz közötti vonal minden ember szívén keresztülfut. megértjük, hogy össze vagyunk kapcsolva, mind egy hálózatban, és minden, tiszta motivációval végrehajtott tett hatással van az egész hálózatra, olyan következményeket hozva, amiket nem tudunk megmérni vagy akárcsak látni. De a megértés önmagában túl hűvösnek tűnik ahhoz, hogy továbbvigyen bennünket. Ezért szükségünk van az együttérző szívre is, mely nyitott a világ fájdalmára. A Shambhala harcosnak mindkét fegyverre szüksége van."

Shambhala legendája

A régi bölcsek szerint létezik egy hely, ahol az ég és a föld találkozik. Tibeti és mongol lámák ősidők óta emlegetnek egy bizonyos Shambhalát, ám ezt a helyet hiába is keresnénk a térképen, nem találnánk. A modern tudósok véleménye megoszlik arról, valóban létezett-e az a földi paradicsom, amelyet a hagyományok emlegetnek. Egyesek a fantázia szüleményének tartják, mások viszont valamelyik közép-ázsiai történelmi királysággal azonosítják. Az ókori tibeti vallási szövegek misztikus helyként említik a titkos Shambhala királyságot. Bár a földrajzi leírások szerint feltehetően a tibeti hegyek és a Góbi-sivatag között helyezkedik el, állítólag spirituális határ veszi körül, azaz csakis az érheti el, aki arra rendeltetett. A vallási életre való felkészülés céljából évekre félrevonuló tibeti lámák évszázadokon át, keresték ezt a királyságot. Mindazt, amit a helyéről tudunk, egy tibeti legenda foglalja össze, amely Shambhalát az “északi nyugalom helyé” -nek nevezi, ami arra utal, hogy a mitikus birodalom valahol Tibettől északra található. Ezt támasztják alá az indiai hagyományok is, miszerint a Himalájától északra van egy Kalapa nevű hely, ahol tökéletes emberek élnek. 

A tibeti kéziratok részletes leírásokat tartalmaznak a zárt országról. A térképek nyolcszirmú lótuszvirágként ábrázolták, közepén a Kalapa-palotával, az illusztrációk pedig arra utalnak, hogy Shambhala lakói fejlett közlekedési eszközökkel rendelkeznek, például repülőgéppel és vasúttal. Továbbá vannak a csillagok tanulmányozására alkalmas, bonyolult eszközeik is.

A legenda szerint Buddhát Shambhalában avatták be a kálacsakra (az Idő Kereke) tanaiba, melyek asztronómiát, asztrológiát és egyéb kozmikus elméleteket tartalmaznak. A rejtett hely – azt beszélték – egy völgy mélyén búvik meg, s óriási hófödte hegycsúcsok ölelik körül. Megközelítését egy tó vagy kiszáradt tó meder nehezíti, s csupán egy keskeny hágón vagy barlangon keresztül vezet oda út. A lámák szentül állítják, hogy Shambhalába nem juthat el minden vándor – csak az, aki meghívást kapott. A szövegben próféciákat is találunk a misztikus királyságra és népére vonatkozólag, valamint egy jegyzéket az addigi 32 shambhala királyról és uralkodójáról. A kéziratok szerint az ország lakosai egyre erősebbek és felvilágosultabbak, képességeik fokról fokra gyarapodnak, kifejlődik bennük a telepátia művészete, és az a képesség, hogy nagy távolságokat, nagy sebességeket tudjanak megtenni.

A hagyomány szerint Shambhala lakói maguk gyógyították minden betegségüket, olvasni tudtak mások gondolataiban, megjósolták a jövőt, és akár 100 évig is éltek. Királyuk állítólag meglepően fejlett technikákat ismert. Valami üveg-tükör – akárcsak ma egy zárt láncú televíziós rendszer – lehetővé tette, hogy igen messzire ellásson, sőt egy speciális lencse segítségével egy égre nyíló ablakon át más bolygók lakóinak életét tanulmányozta. “Kőlovai, melyeket a szél energiája hajtott”, a léghajóra emlékeztetnek. Ezzel szemben, fejlődésükkel párhuzamosan a külső világ mind degeneráltabbá válik, háborúra vágyik és hataloméhes lesz, anyagi javakra cseréli a lelki életet. Ugyanebben a kéziratban szerepel az a jövendölés, hogy négy évszázad múlva eljön a leszámolás napja. Ekkorra a világ már olyan romlottá válik, hogy egy elvetemült, magát Mindenhatónak nevező király uralma alá kerül, aki megtámadja Shambhalát, hogy hatalma alá hajtsa. Az ütközetben a titkos királyság 32. uralkodója, Rudra Cakrin győzelemre vezeti majd a bűntelenek és megvilágosodottak hatalmas hadseregét, és megvalósítja a tökéletesség korát. Ennek dátumát általában 2425-re teszik.

Egyéb legendák arról mesélnek, hogy Shambhala a levegőben található, lebegő város, amit nem tart semmi, mégis ott van. Meditációs állapotban már sokan megjárták Shambhalát, akik arra érdemesnek mutatkoztak, és ez által meghívást kaptak oda szellemi vezetőiktől.

A tárgy nélküli szamádhi elérése

Újabb részlet Gregor Maehle Szamádhi-könyvéből:
"Végül elérkeztünk annak megmagyarázásához, hogyan maradjunk a jóga helyes útján és hogyan kerüljük el a nem-jógikus, tárgy nélküli zsákutcákat. Az 1.20. szútrában ez áll: „Mások [a jógik] esetében [a tárgy nélküli szamádhit] megelőzi a meggyőződés, lelkesedés, emlékezés, [tárggyal rendelkező] szamádhi és bölcsesség (pragjá).” Patandzsalí először azt szeretné kifejezni, hogy a helytelen tárgy nélküli szamádhik elvezetnek a jóga ösvényéről; másodjára pedig öt dolgot javasol, aminek gyakorlása biztosítja, hogy a helyes tárgy nélküli szamádhik felé fogunk haladni. Az első a meggyőződés (sraddhá). Gyakran fordítják hitnek, de mivel ez a fordítás meghazudtolja a jóga kérdő és megkérdőjelező természetét, szívesebben fordítom meggyőződésnek. Annak érdekében, hogy meg legyünk győzve, hogy tudjuk, mit teszünk és hová megyünk, tanulmányoznunk kell a Jóga-szútrát és a többi jóga-írást, hogy megértsük a jóga használati utasítását.

A második képesség a lelkesedés (vírja). A vírja szóból származik például a „virulencia” kifejezés, és szanszkrit nyelven „hősies hozzáállást” jelent. A lényege az, hogy lesznek akadályok és kudarcok; az út nem lesz mindig sima. Hosszú távra tervezünk? Vagy pedig az első adandó akadálynál meghátrálunk? A következő képesség a szmriti, vagyis az emlékezés. Ne feledjük, hogy kik vagyunk, honnan jöttünk, hová tartunk, hogyan fogunk odaérni, és mit teszünk menet közben. Mindig fel kell tennünk a kérdést, hogy a jelenlegi tetteink összhangban vannak-e az elköteleződésünkkel Isten szolgálata és a szamádhi elérése mellett. Ez különösen a tanárok esetében fontos. Manapság olyan sok időt elvesztegetünk fölösleges és jelentéktelen dolgokra. Az emlékezés azt is jelenti, hogy emlékezünk a halandóságunkra. Olvastam egy kutatásról, mely szerint a bhutániak, egy kis himalájai királyság népe a világ vezető helyén álltak a boldogság szempontjából. Amikor megkérdezték, hogy mi a boldogságuk titka, azt válaszolták, hogy minden nap, napi ötször elvégeznek egy szertartást, mely emlékezteti őket, hogy a halál minden pillanattal egyre közelebb kerül hozzájuk. Amikor emlékeznek erre, megértik, hogy mennyire értékes és gyönyörű az élet, és mennyire rendkívüli és szokatlan ajándék az, hogy élnek. Ezt a fajtáját kell gyakorolni az emlékezésnek.

A negyedik tulajdonság, amit Patandzsalí javasol, a szamádhi. Hogyan? A szamádhira van szükségünk a szamádhi eléréséhez? Azt érti ezalatt, hogy szükségünk van a tárggyal rendelkező szamádhira a tárgy nélküli szamádhi eléréséhez. A hetedik fejezetben részletezett különböző tárgy nélküli szamádik kétségkívül meg fogják mutatni, hogy az egész világ és annak tárgyai (beleértve a saját testünket, egónkat és elménket), melyek gunákból (elemi erőkből) állnak, mind ki vannak téve a változásnak, és a mag állapotból a megnyilvánult állapotba, majd a maradvány állapotba kerülnek, szét fognak esni, és ezen felül alá vannak rendelve a benyomásoknak (és így mindig hatnak azokra a tárgyakra, melyek rajtuk hagyják a lenyomatukat).

Patandzsalí utolsó, ötödik javaslata a tudás (pragjá). A pragjá nem akármilyen tudásra vonatkozik. Technikailag a „megismerendőkre [a tárgyakra] vonatkozó teljes tudást” jelenti, és ugyanaz, mint a Taittiríja Upanisad vigjánája (mély tudása). Ez a tudás az objektív szamádhi eredménye és a világ megismerését eredményezi annak valójában – nem ahogy a tudatalattink és a feltételekhez kötöttségünk azt kivetíti. Ennek jelentős része annak megértése, hogy van egy valóságos világ, amit meg kell tapasztalni, ami nem csupán egy illúzió, a varjak ürüléke, vagy valami kitalált dolog. Így, amikor megérünk a tárgy nélküli szamádhira, hirtelen megértjük, hogy ez, vagyis a tiszta, örök, határtalan és minőségektől mentes tudat nincs alárendelve az előző korlátozó körülményeknek. És ez a valódi énünk! Szóval, miközben tudatosak lehetünk a világ tárgyairól, megfigyelhetjük és még élvezhetjük is őket, nem lehetünk azonosak velük. Remélem, hogy értelmezhető a magyarázatom, hogy miért nem lehetünk igazából azonosak bármi mással az önvalónkon kívül.

Hálaadás az erőállatoknak

Múlt héten volt a hálaadás ünnepe, ami egy amerikai szokás. Nem tudom pontosan, hogy ők miért szoktak ilyenkor hálát adni, de azt tudom, hogy éktelen nagy zabálást csapnak, és sok állatot megesznek, amiért az állatok nem annyira hálásak. Kivéve a vegánokat, mert ők csak növényt esznek ilyenkor is. De nem is ez lenne a témám, mert én meg ma pont azon gondolkodtam, hogy a számtalan dolog közül, amiért hálát adhatok az életemben, miért is adjak hálát. És akkor jött szembe velem ez a gyakorlat, amit egy nagyon jó könyvben olvastam, Paul Francis "Rewilding Yourself" című könyvében. 

Hálaadás az erőállatainknak

Írjunk egy listát mindarról, ami miatt hálásak lehetünk az erőállatainknak. Ne csak a fejünkben fogalmazzuk meg, hanem írjuk is le. Mindent, amit szeretünk és értékelünk bennük. Mindent, ami vonzó bennük. Mindent, amiben segítenek nekünk, és amit értékesnek tartunk a velük való kapcsolatunkban. 

Ezután üljünk le, és hívjuk az erőállatunkat (egyszerre csak egyre koncentráljunk). Hagyjunk elegendő időt arra, hogy tényleg megérezzük a jelenlétét. Most lassan, figyelmesen, egyenként olvassuk fel neki a listánkat. Utána üljünk csendben egymás jelenlétében. Ne várjuk, hogy az erőállat viszonozza a hálánk kifejezését. Ez nem rólunk szól, hanem a hála kifejezéséről, elvárások nélkül. 

A gyakorlatot elvégezhetjük az összes erőállatunkkal és szellemi segítőinkkel is, de természetesen a középső, fizikai világban jelenlévő személyeknek is kifejezhetjük a hálánkat. 

Amikor nekiveselkedtem, hogy elvégezzem a gyakorlatot (bár nem írtam le előre az egyes erőállataimmal kapcsolatos gondolataimat), leültem és elkezdtem dobolni. Az Életfánál leereszkedtem egy föld alatti járaton keresztül az Alsó Világba, és mintha egy panoptikumba, vagy föld alatti kiállítás termeibe érkeztem volna. Ott álltak ragyogó, világító formában az erőállataim, és egymás után hívtak be a termekbe, ahol sok-sok szobor-szerű, de mégis élő kiállítási darabot láthattam. Az első terembe a sasom hívott be, és ott mindenféle mítikus sasok, és nagy ragadozó madarak voltak, az ő rokonai. Ott volt Garuda, a griff, a nagy Sjéna-sasok, akik az univerzum felső régióiban röpködnek, és az Yggdrasil nagy sasmadara, Hresveglr is ott volt, valamint a királyi címerekben is látható kétfejű sas. Utána továbbmentem a következő terembe, ahol a farkasom kalauzolt. Itt voltak vérfarkasok, a legendás farkasemberek, A Róma alapításánál közreműködő farkas, a vikingek farkasai, Fenrir, Geri és Freki és más, híres mitológiai ragadozók. Az én farkasom egészen fehéren világított és büszkén feszített közöttük.

A következő teremben az oroszlánom vezetett körbe, és megmutatta az egyiptomi fáraók oroszlánjait, a szfinxet, az indiai uralkodók oroszlánjait és az égen, a csillagokban lakó oroszlánt is. A szfinx emberfejű és oroszlántestű lény, míg a hinduizmusban Naraszimha oroszlánfejű és embertestű Visnu-inkarnáció, négy karral. Ő is ott volt.

Végül a sárkányom jött, és körbekalauzolt a "sárkánykiállításon". Itt volt a sárkány, akit legyőzött Szent György, Fafnir, akit Szigurd ölt meg (mindketten az erő félreértelmezett képviselői, valójában nem gonoszak). Láttam Tlalocot (a maják tengeristenét) és a kínaiak bűvös sárkányát, és még sok sárkányt, akik a régmútban a földön is éltek. 

A sárkányteremből lassan átértünk a kígyók közé. Ott egy szép királykobra jelent meg, amely szivárványszínben izzott és villogott. Őt a halállal kapcsolatos és alsó világbeli munkához kaptam. Sok kígyót mutatott: a Tollaskígyót (Quetzalkoatl), a vikingek két nagy kígyóját, Jörmungandrt és Nidhöggöt és  az egyipotmiak által félt Apophist, Ouroborost, a saját farkába harapó kígyót, mely az idő végtelen körforgását és az elmúlást jelképezi. Talán ezért félnek az emberek gyakran a kígyóktól, mert ráébresztik őket az elmúlás elkerülhetetlenségére, ami egy fojtogató érzés, mint amikor rád tekeredik egy piton. Anantasésaként az ezerfejű kígyó fenntartja az univerzumokat és a bolygókat, és Visnut szolgálja. A kígyó minősége egyszerre képviseli a hajlékonyságot és a sptabilitást, az állandóságot és a múlandóságot. 

Végül az utolsó teremben a jaguár-istenek sorakoztak fel, de nem csak négyen voltak, hanem nyolcan, mert ennyi kristálykoponyát fogok kapni, hogy a rajtuk keresztül megnyilvánuló különböző gyógyító minőségeket és erőket használhassam és közvetíthessem. A jaguárok sorban álltak, mint valami fényes szobrok, és különböző méretűek voltak. Mindegyik erőállatomnak megköszöntem az eddigi segítséget, és kértem, hogy továbbra is maradjanak velem. Bár nem tudtam most olyan részletesen hálálkodni nekik, mégis elképesztő volt ez a találkozás is. 

A Tudat és a Természet

Újabb részlet Gregor Maehle Szamádhi-könyvéből:
"Ha egyként tekintünk a tudatra és a világra, akkor mindkettő megvalósítását meg foguk akadályozni, mert annyira erősen különböznek. Nagyon nehéz számunkra elképzelni, hogy két dolog egyidejűleg azonos is, és teljesen különbözik is egymástól. Patandzsalí azért hangsúlyozza a különbözőségüket, mert a spirituális evolúciónk java részében ezen lesz a fókusz. Hogy megpróbáljam érthetővé tenni az egyidejű azonosságot és különbözőséget, a transzcendens Istent fogom használni a purusára vonatkozólag, és az immanens Istent a prakritire vonatkozólag. Az immanens Isten lényegében a Természet, az élet, az isteni teremtőerő, az isteni bőség, a líla (kedvtelések), sakti, prána és a karma törvénye, A transzcendens Isten a tiszta tudatosság és tudat, melyet Indiában sokszor Sivának vagy Brahmannak neveznek.

Azoknak a gondolkodási rendszereknek a gyengéje, melyek a purusa és prakriti, vagy Siva és Sakti egységét hangsúlyozzák, az, hogy végeredményben az egyiket leredukálják a másikra, általában kijelentve, hogy a prakriti és a világ nem valódi, illúzió, májá. Azt mondják, hogy amikor elérjük a tudatot (purusát), a világ (prakriti) feloldódik a semmiben. Az igazság az, hogy a prakriti, vagyis a világ nem létező, megnyilvánulatlan állapota csupán egy elmélet, teológiai spekuláció. Nem létezhet a tudat vagy a tudatosság, ha nincs miről tudatosnak lenni! Sankara, a nagy advaitista is elismerte ezt a Brahma-szútrához fűzött kommentárjában.

A buddhista nihilisták, a súnjavádinok még továbbvitték ezt a gondolatmenetet, kijelentve, hogy semmi sem létezik; a világ, az én, Isten, az anyag, az elme, a tudat és minden más csupán egy pillanatnyi észlelés, ami a semmiben jelenik meg, és a természete szerint üresség (súnjatá). Jógikus nézőpontból ez egy téves következtetés (bár elismerendő, hogy következetesen és belső ellentmondásoktól mentesen vezették ezt végig). A jógik pontosan fordítva nézik ezt. Azt mondják, hogy a tudat valódi, és ezért a világnak is valódinak kell lennie. Azonban a tudat és a világ annyiban eltér egymástól, hogy a világ folyamatos változásban van, míg a tudat állandó. Így két különálló és teljesen független kategóriának kell lennie – és itt érkezünk a dualizmushoz. 

Az a tény, hogy Jahve, a Brahman, vagy az Atya örökek, azt jelenti, hogy a világ és minden lény szintén örök, nem teremtett, valamint kezdet és vég nélküli. Az olyan mondatok, hogy „Kezdetben Isten teremtette az univerzumot”, mutatják, hogyan működik az elménk. Az elménk csak sorrendben tudja látni és felfogni a dolgokat, egyiket a másik után. De mivel Isten örök és teremtetlen, mi (vagyis a tudat) is azok vagyunk. A tantrikusok, például a sákták vagy a kasmíri saivák értékes elméletet dolgoztak ki erről. Azt állítják, hogy a valóságnak két szintje vagy rétege van; nevezzük őket az abszolút vagy a relatív rétegnek. A relatív szinten a purusa és a prakriti teljesen különállóak, és sohasem fognak találkozni; ez az a szint, ahol élünk és végezzük a mindennapi dolgainkat. A tantrikusok azt mondják, hogy még ha valaki el is éri az abszolút szintet, a relatív réteg továbbra sem szűnik meg létezni. Érdekes, nem? Patandzsalí pontosan ugyanezt mondja a 2.22 szútrában: „Bár a (prakriti) nem nyilvánul meg többé a felszabadult számára, továbbra is megnyilvánul a megkötöttek számára.” 

Nem szeretnék senkit sem összezavarni ezzel az okfejtéssel, de meglepődnénk, ha tudnánk, mennyi mindenki problémázik ezen. Fontos megérteni, hogy a jóga az mindig jóga lesz, ami azt jelenti, hogy hű marad önmagához és következetes önmagán belül. Körülbelül húsz évvel ezelőtt egy lány meglátogatta a szombat délutáni kezdő Ashtanga jóga tanfolyamomat. Mindent nagy részletességgel magyaráztam, ahogy szoktam. Az arca egyre jobban megnyúlt. Körülbelül egy óra múlva a levegőbe emelte a kezét, és azt mondta: „De hát én csak nyújtózkodni jöttem, és jól érezni magamat!” Mély együttérzéssel néztem rá és azt mondtam: „Rossz iskolába tévedtél!” Ezt azért hozom fel, mert ha megnézzük az Ashtanga ászana-rendszerét, akkor rájövünk, hogy nagyon tudományos (az ősi tudományról van szó). Ugyanez igaz a Jóga-szútrára, mely már beszél a pránájáma és a Kundaliní-meditáció gyakorlatáról. Persze ugyanezt az intellektuális szigort és precizitást alkalmaztam a szamádhival és a magasabb tudatállapotokkal kapcsolatban."

A fény és árnyék tánca

Ma ismét dobkörön voltam Oguznál, és bár nem akarok mindig írni erről, mégis történt néhány fontos dolog, ami lejegyzésre érdemes. Egyrészt IxChel, az új kristálykoponyám is velem akart jönni, ilyenkor jobb is, ha minél több szertartásra viszi az ember az új koponyát, hogy aktiválódjon. Az ölemben volt, amikor elkezdtünk dobolni, és jó néhány erős dallal indított Oguz. Utána kezdő kör volt, ahol meg kellett fogalmazni, hogy milyen témával szeretnénk ma foglalkozni. Én ezt mondtam: "Meg akarom érteni a Fény és az Árnyék táncát, bele akarok lépni, hogy el tudjam engedni azt, ami nem lényeges, és a fontos dolgokra tudjak koncentrálni, és azokat befogadni eredeti valójukban."

Elindult az utazás, hárman doboltunk Oguzzal szapora ütemben, Hajdú Laksman Csaba pedig didgeridoo-n játszott. Először úgy éreztem, hogy ahogy ütjük a dobot, el kell kezdenem hintázni, imbolyogni, mint a kobrának, amikor hallja a furulyaszót. Utána sok-sok kígyófejet láttam kiemelkedni a vízből, mindegyik táncolt, és közben a fejükön először világító drágaköveket láttam, majd bolygókat, univerzumokat egyensúlyoztak, mint Ananta-sésa, de úgy, hogy amit tartott, az egyáltalán nem imbolygott. Utána Krisnát láttam meg, amint a fuvoláján játszott, és a kígyó fejein taposott, mindegyiken egyszerre (ez egy démoni kígyóval, Kálijával történt meg, aki az árulást és a brutalitást testesítette meg, mint rossz tulajdonságokat). Sok ezer Krisna táncolt a sok ezer kígyófejen, és a női energiát is bevonzotta maga mellé, így Krisna társai, a gopík fehér ruhában jelentek meg. Ekkor beugrott, hogy itt van IxChel is. 

Utána megjelent egy tibeti férfi, akiről valahogy tudtam, hogy Djwhal Khul, egy emelkedett mester. Róla majd még összeszedek több infót, mert állítólag Shambhala helytartója is, és ő diktált le húsz, ezoterikus tudást tartalmazó könyvet Alice Bailey teozófus tanítónak. Valamilyen hegyes tibeti táj fölött lebegett, és azt mondta: "Ha el akarod választani az igazat a lényegtelentől, akkor el kell olvasnod az összes könyvet, amit lediktáltam Alice-nek. El kell menned Tibetbe, hogy megtaláld az ott elrejtett kristálykoponyákat, és Shambhala mítikus városát is. Ha megtalálod, akkor meg fogod tudni mutatni az igazaknak, hogyan jutnak el oda." Végezetül ezt mondta: "Soha ne kételkedj a Szellemvilág üzeneteiben!" Ezzel lassan eltűnt a kép.

Ekkor letettem a dobot és lefeküdtem, bal kezemben a kristálykoponyával. Még a textil tasakon keresztül is nagyon sütött az energiája. Még néhány dal következett, és közben valahogy a könnyem is kicsordult, nagyon szívből sikerült megélni a dalokat. Amikor a szellemhajós dalt énekeltük, és Oguz azt mondta, hogy északnak visz az út, akkor a sarkcsillagot láttam, melyhez egy csillogó fonálon van odakötve a Nap-bárka, és lassan húzza maga felé. ilyenkor a sarkkörön túl több hónapig éjszaka van, és valamikor csak tavasszal kel a Nap, amikor a láthatatlan fonál felhúzza a Napbárkát a horizont fölé. A fény és árnyék egyensúlyát is megéltem az utazásban, illetve az imbolygó kígyók példáján okulva arra jutottam, hogy az egyensúly egy dinamikusan változó állapot, melyben akkor tudunk megállapodni, ha természetesen és erőfeszítés nélkül vagyunk jelen benne. 

Az ászanák hasznos hatásai

Újabb részlet a Krishnamacharya-könyvből:
"A legjobb korán reggel, üres hassal gyakorolni az ászanákat. Aki nagyon gyenge, az könnyed, folyékony reggeli, például tej fogyasztása után egy órával gyakorolhat. A fordított pózokat ne végezzük legalább három óráig étkezés után, a has forgatását (naulí) pedig hat órával utána.
Már említettük, hogy nincs mindenkinek szüksége az összes ászanára. De legalább néhányunknak meg kell tanulnia az összes ászanát, hogy a jóga művészete ne felejtődjön és vesszen el. Megbocsátható büszkeséggel mondhatom, hogy mindenféle korú ember gyakorolta már a jógát az irányításom alatt, fiatal gyerekektől 120 éves felnőttekig, férfiak és nők is. Lelkes gyakorlók érkeztek különböző országokból, Angliából, Franciaországból, Oroszországból és Amerikából is, szisztematikus képzésben részesültek általam, és közülük néhányan, pl. Eugenia Strakay (Indira Devi) Oroszországból könyveket is adtak ki, melyekben leírták azt, amit tanultak. Mr. Therose Brosse, egy francia szív-specialista az alábbiakat figyelte meg:
Az egészség az alapvető szükséglet az élet élvezetéhez ebben az életben. Sokféle módon biztosíthatjuk az egészségünket, de az összes mód közül a jógikus a legjobb. A jógikus mód adja a maximális egészséget a legkisebb befektetéssel. A jógát minden évszakban gyakorolhatja az összes kasztba tartozó ember. Ezt a jógát az őseink fedezték fel, akik nagy fegyelemmel gyakorolták és továbbadták számunkra a titkokat a jóga tudományáról szóló művekben.
A jóga-ászanák nem új, modern kori találmányok, melyeket a tömeg felkapott. Vallásos könyveink azt mondják, hogy ezek a jóga-gyakorlatok sok ezer éve lettek felfedezve. A Bhagavad-gítá, melyet az egyik legnagyobb szentírásnak tartanak világszerte, önmagában elég ahhoz, hogy alátámassza a jóga nagyságát. A jóga-ászanák és az egészség közötti kapcsolatról A Hatha-jóga Pradípiká 1.17 versében találunk leírást."

Az ászanák felosztása

Újabb részlet a Krishnamacharya-könyvből:
"Az ászanák felosztása

Különböző típusú ászanák léteznek:

1. Álló ászanák
2. Ülő ászanák
3. Fekvő ászanák (I. Arrcal felfelé; 2. Arccal lefelé)
4. Oldalsó ászanák
5. Fordított vagy fejjel lefelé vágzett ászanák
6. Forgó ászanák
7. Ugró ászanák
8. Nyomó ászanák
9. Nehézkedő ászanák stb.

1. Álló pózok: uttánászana, utkatászana, tádászana, vírabhadrászana, trikónászana, utthita pársvakónászana, pársvóttánászana, praszárita pársvóttánászana stb.
2. Ülő pózok: pascsimóttánászána, baddha padmászana, marícsjászana, baddhakónászana, múlabandhászana, karnapídászana stb.
3. Fekvő pózok: uttána pádászana, szétubandhászana, szúpta pádángusthászana, dzsathara parivritti, szúpta vadzsrászana, parjankászana, jóganidrászana, pádángusthászana, dhanurászana, bhudzsangászana, majúrászana stb.

Arccal lefelé: kapótászana, rádzsa kapótászana, úrdhva dhanurászana, uttána majúrászana – egylábas és kétlábas, návászana stb.

4. Oldalsó pózok: vaszisthászana, visvámitrászana, bhairavászana, ardha csakrászana stb.
   
5. Fordított pózok: sírsászana (16 változatban), szarvángászana (ami a Hatha-jóga pradípiká 3.79 szerint fekvő póz és nem fejjel lefelé póz, mit a Gheranda-szamhitá. Jóga-kurantam, valamint Matszéndra és Góraksanátha szerint). A sírsászanának 64 mozgó változata van. A szarvángászanának 48 mozgó változata van. Ebben a könyvben néhány statikus ás néhány mozgó változatot fogunk ismertetni.
   
6. Forgó pózok: mandalászana stb.
   
7. Ugró pózok: bhudzsapídászana, kúrmászana, astavakrászana, csaturanga dandászana, nakrászana, bakászana stb.
   
8. Nyomó pózok: úrdhvamukha svánászana, adhómukha svánászana, stb.
   
9. Nehézkedő pózok: úrdhva kukkutászana, kaundinjászana, kukkutászana, ékapáda békászana, astavakrászana stb.
   

A következő fejezetekben mindegyik ászana rövid leírását és speciális gyógyhatását közölni fogjuk. Nem szükséges mindenkinek gyakorolnia az összes ászanát minden nap. Az életkor, betegségek, egyéni sajátosságok és testalkat figyelembevételével kell megtalálni, hogy mely ászanákat gyakoroljuk és melyeket kerüljük.
Egy fontos dolgot mindig észben kell tartani az ászanák végzése közben – a légzésszabályozást. Lassúnak, finomnak, hosszúnak és egyenletesnek kell lennie; mindkét orrlyukon keresztül kell lélegezni, miközben súrlódó érzetet érzünk a torkunkban, és lélegezzünk be, miközben kiegyenesedünk, majd lélegezzünk ki, amikor előrehajlítjuk a törzset.

IxChel, avagy Mexikó Szíve

A vasárnapi nagy kristálykoponya-meditáció után úgy éreztem másnap, hogy azonnal szereznem kell egy újabbat nekem is. Elmentem az egyik ásványboltba, ahol már korábban kinéztem egy fehér tejkvarc kristálykoponyát. Ő hívott, hogy most már ne hagyjam ott. Megnézegettem, és bár a faragása nem volt olyan szépen kidolgozva, mégis húzott a koponya. Megalkudtam az árussal, és kiléptem az üzletből. A koponya először a nadrágzsebemben volt, de úgy éreztem, hogy át kell tennem kabátom a belső zsebébe, hogy közelebb legyen a szívemhez. 

Elindultam a biciklivel, és közben azon gondolkodtam, hogy a maja jaguár-istenek közül melyik lehet ez a koponya, mivel a többi is nagyjából maja jaguár-minőségeket, illetve azték isteneket testesített meg. "El Corazón de Mexico" - jött az elmémben többször egymás után, miközben tekertem a biciklit. Ahha, szóval ez egy szívcsakra-centrikus koponya, női minőséggel. A "Mexikó szíve" tehát az egyik neve, de amikor megérkeztem az Atma Centerbe, akkor tovább kutattam, hátha volt a majáknak női jaguáristenük is. Nos, az istennő-fronton van náluk egy kis összeolvadás, de összefoglalva IxChelnek hívják azt az istennőt, aki a Hold, a vizek (eszembe jutott tegnap esti vizes álmom), a termékenység, a termés és a szivárvány istennője is egyben. Az ő minőségéhez lehet kapcsolódni ezen a kristálykoponyán keresztül, nem véletlen a fehér szín sem.

Leültem dobolni az új koponya elé, és megkérdeztem, hogy miben tud nekem segíteni. Azt válaszolta: "Segítek megélni a női oldaladat és feltárni a szívedbe zárt érzelmeket. Gyógyítás közben a kezébe adhatsz a vendégeidnek, ha a nőiségükkel, a termékenységükkel vagy a vízháztartásukkal van baj." Megmutatta jaguár-istennő formáját is, és láttam a holdat a feje fölött, majd északi fényeket, és végül a szivárvány színeit pasztellben kibontakozni a holdsugarakból. 

Azt szokták mondani, hogy a kristálykoponyák nem érzelmi szinten működnek, mint ahogy az ember vagy az erőállatok, hanem az intelligencia szintjén. IxChel viszont erre látszik rácáfolni, mert azonnal erőteljesen beindította az érzelmeimet. Másfél napja van nálam. Egyrészt mindenhová velem akar jönni, másrészt azóta folyamatosan érzelmi- és szívsérüléssel küszködő emberekkel hoz össze a sors, és nagyon megsajnálom őket. 

Amikor este hazahoztam IxChelt, akkor ő is enni kért, mint az előző koponyák, amikor megérkeztek. Én ezt nem tekintem rendkívülinek, mivel számomra isteni minőségeket csatornáznak le a koponyák, márpedig Indiában, Egyiptomban és Mexikóban is rendszeresen mutattak be ételáldozatokat az istenszobrok előtt. IxChel is mexikóit kért, de ha jól sejtem,a kakaót és a gyümölcsöt is kedveli. Megnéztem a koponyát alaposabban is, és az orrnyílása, ami alig látszik, egy csúcsával felfelé mutató szívet formáz. A jobb arccsontján van egy kis, három csúcsával összeérő háromszögből álló jel, amiről kiderült, hogy téridő-szimbólum, angyali energiát, illetve az életet képviseli. A koponya arcát kettéválasztó zárvány is érdekes: ha kívülről esik rá a fény, akkor a jobb oldala a sötétebb, de ha alulról megvilágítom egy lámpával (második kép), akkor a bal oldala. 

Mág egy dolog történt tegnap: találtunk egy kígyót vagy siklót az Atma Center bejárata előtt. Valamelyik autó sajnos elütötte, és így megdöglött, mire oda került. Először azt gondoltam, hogy jött Sivához meghalni, de amikor láttam, hogy Ixchel-t is kígyóval a fején szokták ábrázolni, akkor azt gondoltam, hogy hozzá (is) jött a kígyó. Szóval sok minden történik, amit az új koponya érkezéséhez tudok kötni, és már gyógyításnál is jelen volt, ami nagyon jól sikerült, bizalmat ad az embereknek a lélekutazás iránt, még olyankor is, ha éppen nem a nőiség a téma.