2020. június 30., kedd

A bandhák jelentősége

Újabb részlet a Jóga-tárávalíból:

"5. Vers

dzsálandharódjánaka-múla-bandhán

dzsalpanti kanthódara-páju-múlát

bandha-trajé 'szmin paricsíjamáné

bandhah kutó dháruna-kálapását

Azt mondják, hogy a dzsálandhára, uddíjána és múla bandhák (energiazárak) rendszeres gyakorlásával a torok, gyomor és a végbél területén kell gyakorolni. Ha valaki ismeri és helyesen gyakorolja e három bandhát, hogyan köthetné meg az idő kegyetlen kötele?

Sankara itt a pránájáma gyakorlása mellett a bandhák gyakorlását is hangsúlyozza. Számos jóga-szöveg hangsúlyozza, hogy e kettőt együtt kell gyakorolni, mert a pránájáma a bandhák gyakorlása nélkül nem rendelkezik erővel. A három bandha gyakorlásával a Kundaliní felfelé irányuló mozgását segítjük elő. A múla bandha kimozdítja nyugvóhelyéből a szunnyadó Kundalinít, és megfordítja az apána váju (lefelé irányuló levegőáramlat) mozgását, hogy találkozzon a pránával. A dzsálándhára bandha a szusumná felső végén, a toroknál zárja el a Kundaliní további útját, hogy ne emelkedjen fel túl korán a fejbe. Az uddíjána bandhát e kettő után kell aktiválni, és a belső tűz felerősödését eredményezi, melynek nyomán a Kundaliní lendületesen halad fölfelé.

Sankara azt mondja a versben, hogy a három bandha gyakorlása megállítja az idő múlását, vagyis távol tartja a halált a gyakorlótól. Ennek kétféle magyarázata is lehetséges: a három bandha rendszeres alkalmazásával meg tudjuk őrizni a belső szervek, a mirigyek és a nádík (energiacsatornák) egészségét, illetve a pránájáma során a három bandhát mindig a kumbhaka (légzésszünet) során tudjuk legteljesebb mértékben végrehajtani. A jóga-írások szerint pedig a kumbhaka során a gyakorlót nem érheti utol a halál.

Sankara azt is hangsúlyozza, hogy a bandhákat „helyesen” kell gyakorolni, amibe beletartozik az óvatos, körültekintő és fokozatos gyakorlás. Ha túl hirtelen, túl erősen, túl hosszú ideig vagy rendszertelenül gyakoroljuk a bandhákat, egészségügyi panaszokhoz vagy az energiakeringés zavaraihoz vezethetnek. A bandhák nagyon erőteljes gyakorlatok, ezért járjunk el óvatosan a gyakorlásuk közben, és tanuljuk meg őket egy szakértő jógitól.

2020. június 29., hétfő

A személyiség szétesése

"Az egó halála" - sokszor hallottuk már ezt a kifejezést ezoterikus vagy önismereti, spirituális körökben, és azt is tudjuk, hogy számos olyan erőteljes gyakorlat, meditációs technika létezik, mellyel az egónk (pontosabban, ha sámáni szemléletben akarok fogalmazni, a középső világbeli egónk) eredményesen szétszedhető darabjaira, vagy akár meg is semmisíthető. Számos spirituális irányzat üdvözli ezeket a krízishelyzeteket, és a hamis azonosságok "lefejtését" a tudatunkról kívánatos célként fogalmazza meg. Igen ám, de mi van akkor, ha a gyakorló spiritualista vagy önismereti úton járó vándor valóban sikerrel megsemmisíti egóját, ámde közben nem sikerül egy olyan megnyugtató lelki azonosságban megállapodnia,  mely által teljes értékűen éli meg saját létezését? Ardzsuna saját maga is megfogalmazza ezt a félelmet, mely minden spiritualistára leselkedhet útja során:

"Ardzsuna szólt:
Aki hívő, de nem elég kitartó, és gondolkozása elpártol a jógától, s így nem éri el a jóga tökéletességét, milyen célhoz jut el, Krisna? Vajon nem fog-e szétfoszló felhőként elenyészni, mindkét lehetőségtől megfosztva, támasz nélkül, lebukva a Brahmanhoz vezető útról? Oszlasd el maradéktalanul ezt a kételyemet, Krisna; rajtad kívül nincs senki, aki ezt a kételyt eloszlathatná." (Bhagavad-gítá 6.37-39, Vekerdi József fordítása)


Ezt a személyiségzavart a modern pszichológia is ismeri, és deperszonalizációnak nevezi. E tünetegyüttes következtében a tőle szenvedő ember azt érzi, hogy a teste nem a sajátja, az elméje, érzelmei és idegenszerűnek tűnnek, mintha csak nézőként nézné végig a saját életét, nem tud azonosulni a Középső Világban betöltött szerepével. Amikor az illető az őt körülvevő világot sem látja valóságosnak, azt a tünetet derealizációnak nevezik. Erről számos cikket olvashattok az interneten. Bár nem emelnék ki külön spirituális gyakorlatokat, melyek ezt a mellékhatást kiválthatják, mert számos van, azért említsünk meg két példát: a mindfulness meditációt és a vipassanát. De ide sorolhatnánk minden olyan meditációt, mely kifejezetten "leépítő" üzemmódban hat a tudatunkra. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy ezek a gyakorlatok rosszak, inkább azt, hogy bizonyos személyeknél kiválthatják a deperszonalizációs zavart. Nem csak spirituális gyakorlatok, hanem erős traumák, bántalmazás, veszteségek is kiválthatják ezt az állapotot. 

Amikor erről írtam egy posztot a Facebookon, megkaptam a kérdést, hogy "mi a megoldás, hogyan lehet kikerülni belőle?" Ehhez először meg kell értenünk a sámánizmus lélekfelfogását, melyről ebben a vonatkozásban már írtam korábban. A sámáni világkép szerint a Teremtés Alsó, Felső és Középső Világokból áll, és annak érdekében, hogy kapcsolódni tudjunk ezekhez a makrokozmikus tartományokhoz, mi is rendelkezünk egy Alsó, Felső és Középső Világbeli lélekrésszel. Tehát a középső világbeli lélekrészünk vagy egónk részleges vagy teljes megsemmisítése azzal járna, hogy nem tudnánk funkcionálni a Középső Világban, képtelenek lennénk értelmesen folytatni hétköznapi tevékenységeinket, kapcsolatokat kialakítani stb. A három lélekrészen túli negyedik, abszolút lélekrész a tiszta tudatosság, mely nem rendelkezik minőségekkel és határtalan, így tehát egyéniségként sem tekint saját magára. Csakis az egység-élményben létezik, és minden más minősített megynilvánulásra közömbös szemtanúként tekint. Egy deperszonalizációban szenvedő személy tartósan beleragad ebbe, a jógában tárgy nélküli szamádhinak nevezett állapotba, amitől ráadásul még szenved is, tehát nem felszabadító élményként éli meg. 

A sámánságban az egyik központi gyakorlat a lélekutazás, melynek során az utazó szabad lelke elhagyja a testét, és ugyanúgy, mint az álomvalóságban, utazik az Alsó vagy Felső Világokban, esetenként a Középső Világ különböző tartományaiban. Ezt az utazást mindig az Axis Munditól kezdjük, ami egy tudati kapu, melyen keresztül beléphetünk a Szellemvilágba. Amikor a sámán át akar lépni ezen a kapun, akkor hátra kell hagynia középső világbeli személyiségét, tudati tartalmait és gondolatait, hogy ne zavarják az utazás és a szellemekkel történő kommunikáció közben. Ez olyasmi, mint amikor egy víz alatti merüléshez felöltünk egy búvárruhát, ám amikor kiértünk a partra, akkor levetjük és eltesszük, hogy a következő merülésnél ismét használni tudjuk. Nem járnánk jól, ha eldobnánk vagy megsemmisítenénk a búvárruhát, mert a következő merülésnél erősen éreznénk a hiányát. 

Az utazó sámán tehát "levedli" hétköznapi azonosságát, és mindezt akár részletes szellemi rituálék eretében teszi, melyekről egyszer majd írok bővebben, mert nagyon fontos gyakorlat. A természeti népek úgy fogalmazzák meg, hogy "üreges csővé" kell válnunk, melyen keresztül torzítás nélkül át tud jönni az erő és a tudás a Szellemvilágból. Itt az egónk és az elképzeléseink csak akadályok lennének. Ám amikor a sámán visszatér ebbe a világba és a "külső" tudatállapotba kerül, akkor ismét magára ölti középső világbeli azonosságát. Bár tudatilag tisztában lehet vele, hogy nem azonos a "búvárruhával", mégis azon keresztül tud kommunikálni és viszonyulni a gyógyítást kérő személyhez vagy bárkihez, akikkel itt kapcsolatban áll. A "kiürítő" rituálé után tehát visszatéréskor végre kell hajtani a "visszatöltő" rituálét is. A sámáni létben a disszociatív állapot annak a tünete, hogy a lelkünk nem teljesen tért vissza a Szellemivlágból, és így az illető "magán kívül" van. A lélekvisszahívás tehát sok esetben hatékony segítség lehet a deperszonalizációs zavartól szenvedő személyek számára. 

Spirituális gyakorlóként tehát fontos megjegyeznünk, hogy a Középső Világbeli egónk és azonosságunk nem egy elpusztítandó akadály, hanem egy szükséges eszköz, médium, mely által ebben a világban tevékenykedni tudunk. A sámánutazás gyakorlata azonban megnyitja az ablakot arra, hogy az Alsó és Felső Világbeli lélekrészünk is ki tudjon teljesedni, és igény szerint mindig azon az "interfészen" keresztül tudjunk funkcionálni, amelyik dimenzióban és tudatállapotban éppen vagyunk. A négy lélekrész a megfelelő integráció esetében úgy működik, mint egy sok nyelven tudó tolmácsgép, mely a spirituális élményeink befogadását és integrációját is gördülékennyé teszi. Ezt az interfészt inkább finomra kell hangolni, megtanulva a működésében rejlő lehetőséget, mintsem hogy szétzúznánk vagy megsemmisítenénk, hiszen ezáltal a saját lélekrészeinkkel szakad meg a kapcsolat, és a személyiségünk így nem tud integrált módon fejlődni a Teljesség megélése felé.

2020. június 28., vasárnap

Nirálamba szarvángászana

Újabb részlet a Krishnamacharya-könyvből:

"15. Nirálamba Szarvángászana

Ez tizennégy vinyászából áll. A nyolcadik vinyásza az ászana szthiti, mely a képen látható. Ez a nirálamba szarvángászana pariszthiti. Ahhoz, hogy elérkezzünk a szthitihez, lassan emeljük fel a karjainkat és a lábainkat együtt vagy külön-külön a hetedik vinyászában. Eközben csak récsakát végezzünk, sohase végezzünk púraka kumbhakát.

Ekkor az állunkat a mellkashoz kell nyomni. A két szemöldök közé kell irányítani a tekintetet. Miközben a pózt végezzük, a karok és a lábak ne legyenek behajlítva. Ennek a szarvángászanának két formája van – a szálamba és a nirálamba. A Kapila Maharishi Matham tradíciójában mindkettőt két változatban végezzük. Ebben a könyvben az első formát mutatom be, így a képen is csak az van.

Hatásai: megszűnik a hasfájás, hascsikarás, puffadás és az étrend változása miatti emésztési zavarok megszűnnek, és a hasunk lapos lesz. Ha alvási zavaraink vannak, és tizenöt percig kitartjuk az ászana pariszthitit, utána pedig lefekszünk, mély és pihentető lesz az alvásunk. Ha valakinek mellkasi fájdalmai vannak, álmában elveszíti a magját, fáradt, vagy pedig sokat sétált és emiatt fáradt – ha ezek az emberek gyakorolják a nirálamba szarvángászanát a vinyászákkal egy ideig, akkor mindezek a problémák megszűnnek és elégedetté válunk. A nők akkor is végezhetik, ha terhesek lettek, de a negyedik hónap után már nem ajánlott a gyakorlása.

(A szálamba szarvángászana esetében a testünket a karokkal is támasztjuk. Az egyik változatban a tenyereinket a lapockákhoz támasztjuk,és a könyökök vannak a talajon, míg a másik változatban a hátunk mögött nyújtjuk és kulcsoljuk a kezeinket, mint a salabhászana esetében. A nirálamba szarvángászanában nem támasztjuk meg a testet a kezekkel. Az egyik változatban, melyet Krishnamacharya is bemutat, a karok a törzs mellett vannak, a tenyerek a combjainkat érintik. A másik változatban a karjainkat a fejünk és a fülünk mellett nyújtjuk ki a talajon vállszélességben. A nirálamba szarvángászana vinyászái:

Ékam: Belégzésre karemelés (úrdhva-vriksászana).

Dvé: Kilégzésre uttánászana.

Tríni: Belégzésre úrdhva-uttánászana.

Csatvári: Kilégzésre ugorjunk hátra csaturanga-dandászanába.

Pancsa: Belégzésre felfelé néző kutyapóz.

Sad: Kilégzésre lefelé néző kutyapóz.

Szapta: Belégzésre ugorjunk előre dandászana pozícióba.

Astau: Kilégzésre gördüljünk hátra a szarvángászanába, és a karjainkat zárjuk a törzs mellé- Ez a nirálamba szarvángászana pariszthiti.

Nava: Kilégzésre gördüljünk tovább csaturanga-dandászanába csakrászanán (hátrabukfencen) keresztül.

Dasa: Belégzésre felfelé néző kutyapóz.

Ékádasa: Kilégzésre lefelé néző kutyapóz.

Dvádasa: Belégzésre ugorjunk előre úrdhva-uttánászanába.

Trajódasa: Kilégzésre hajoljunk előre uttánászanába.

Csaturdasa: Belégzésre egyenesedjünk fel (úrdhva-vriksászana), majd érkezzünk meg szamaszthitibe (Krishnamacharya ez utolsó vinyászát nem számolja).)

2020. június 27., szombat

Marícsjászana

Újabb részlet a Krishnamacharya-könyvből:

"14. Marícsjászana

Ez huszonkét vinyászából áll. A bal és a jobb oldalon is végre kell hajtani. Tanulmányozzuk a marícsjászana szannaha szthitijét (felkészítő szintjét) a képen. Ez a szthiti a hetedik vinyásza. A marícsjászana jobb oldali pariszthitijét a második képen láthatjuk. Máricsa Maharisi arról volt híres, hogy ő hozta nyilvánosságra ezt az ászanát, ezért róla nevezték el.

Maradjunk egy ideig a hetedik vinyászában, púraka kumbhakát végezve. Ezután, végezzünk récsakát és vegyük fel a nyolcadik vinyászát. Maradjunk ebben a pózban, ameddig csak lehet. Ha elkezdenénk szédülni, akkor térjünk vissza a hetedik vinyászához, végezzünk púraka kumbhakát, hunyjuk be a szemünket és maradjunk így valameddig. A szédülés meg fog szűnni.

A kilencedik vinyásza megegyezik a hetedikkel, A 10-13. vinyászák megegyeznek a dzsánusírsászana 10-13. vinyászáival. A 14. vinyásza a marícsjászana szannaha szthiti a bal oldalon. Ezt a harmadik képen láthatjuk. A 15. vinyásza a bal oldali pariszthiti. Ezt a negyedik képen láthatjuk. A 14. vinyászában végezzünk púraka kumbhakát, és a 15. vinyászában csak récsakát. A 16. vinyásza ugyanaz, mint a 14. A 17-22. vinyászák megegyeznek a dzsánusírsászanáéval.

Hatásai: Nem engedi bekövetkezni a bénulást vagy egyéb hasonló betegségeket. A hasfal puffadása hamar megszűnik. A has mérete nem fog növekedni. Megfelelő méretűvé teszi a csípőket, és szélesíti a mellkast. A szív minden gyengesége megszűnik, és a szív meg fog erősödni. A gyakorlónak sohasem lesz sárgasága vagy egyéb májbetegsége. Csak a terhes nőknek nem szabad végezniük ezt a pózt.

(A marícsjászana vinyászái:

Ékam: Belégzésre karemelés (úrdhva-vriksászana).

Dvé: Kilégzésre uttánászana.

Tríni: Belégzésre úrdhva-uttánászana.

Csatvári: Kilégzésre ugorjunk hátra csaturanga-dandászanába.

Pancsa: Belégzésre felfelé néző kutyapóz.

Sad: Kilégzésre lefelé néző kutyapóz.

Szapta: Belégzésre ugorjunk előre marícsjászanába, vagyis a jobb lábat húzzuk talpra, és bentről kifelé kulcsoljunk a jobb karral a lábunk körül, majd fogjuk meg a bal csuklónkat a derekunk mögött (szannaha szthiti, 4.66).

Astau: Kilégzésre hajoljunk mélyebbre a marícsjászanában (pariszthiti, 4.67).

Nava: Belégzésre emeljük fel a mellkast, de még ne bontsuk karkulcsolást.

Dasa: Belégzésre emeljük ki magunkat a levegőbe úgy, hogy a bal láb nyújtva van, a jobb lábszárunk viszont a jobb felkarnak támaszkodik (utpluthi), majd vigyük hátra a mindkét lábat, lehetőleg a talaj érintése nélkül.

Ékádasa: Kilégzésre érkezzünk meg csaturanga-dandászanába.

Dvádasa: Belégzésre felfelé néző kutyapóz.

Trajódasa: Kilégzésre lefelé néző kutyapóz.

Csaturdasa: Belégzésre ugorjunk előre marícsjászanába, vagyis a bal lábat húzzuk talpra, és bentről kifelé kulcsoljunk a jobb karral a lábunk körül, majd fogjuk mag a bal csuklónkat a derekunk mögött (szannaha szthiti, 4.68).

Pancsadasa: Kilégzésre hajoljunk mélyebbre a marícsjászanában (pariszthiti, 4.69).

Sódasa: Belégzésre emeljük fel a mellkast, de még ne bontsuk karkulcsolást.

Szaptadasa: Belégzésre emeljük ki magunkat a levegőbe úgy, hogy a bal láb nyújtva van, a jobb lábszárunk viszont a jobb felkarnak támaszkodik (utpluthi), majd vigyük hátra a mindkét lábat, lehetőleg a talaj érintése nélkül.

Astadasa: Kilégzésre érkezzünk meg csaturanga-dandászanába.

Navadasa: Belégzésre felfelé néző kutyapóz.

Ékónavimsatihi: Kilégzésre lefelé néző kutyapóz.

Vimsatihi: Belégzésre ugorjunk előre úrdhva-uttánádszanába.

Ékavimsatihi: Kilégzésre hajoljunk előre mély uttánászanába.

Dvávimsatihi: Belégzésre egyenesedjünk fel úrdhva-vriksászanába és érkezzünk meg szamaszthitibe.)

2020. június 26., péntek

"Alapkő-letétel" sámán-módra

A sámáni kultúrák nem igazán foglalkoztak sokat az épületek építésével, hiszen vagy vadászó-gyűjtögető törzsekről beszélünk, akik átmeneti szállásokat építettek, és időnként továbbálltak, vagy nomád népekről, akik szintén szedték a "jurtafájukat", és mentek a legelésző csordáik után. De ha már a sámánság a modern korban is felütötte a fejét, és manapság az ember egy házba azért hosszabb időre költözik be, szerintem érdemes megtisztelni a szellemeket, és a védelmüket kérni a házba, mielőtt beköltöznénk. 


Mi már több szertartást is végrehajtottunk csúcshegyi telkünkön, ami majd az odaköltözésünk után remélhetőleg közösségi programok helyszíneként is fog funkcionálni. Amikor megkaptuk a telket, akkor körbementem, és a telek négy sarka, valamint oldala mentén elástam egy-egy kristályt, és dohányt ajánlottam a Szellemvilágnak, a védelmüket kérve. Majd elvégeztünk egy tűzszertartást az egyik alkalmas napon, erről már írtam korábban. A női menstruációs vér-szertartás is egy fontos dolog, ezt is érdemes elvégezni, ha nők is fognak lakni egy házban vagy területen.

A tűzszertartás, mint áldozati rítus, valószínűleg az emberiség hajnala óta a szellemvilághoz történő kapcsolódás egyik kiemelt eszköze, erről is írtam külön a nyári napforduló alkalmával. Most, ahogy a házunk felújítása kezdett formát ölteni, bekerültek az új ablakok és a tető is a helyére került, azt éreztem, hogy el kellene helyezni egy erőtárgyakkal teli dobozkát a házunk pincéjében, a leendő betonozás alatt. Erre múlt pénteken kerítettünk sort. 

Lementünk a pincébe, és ástunk egy kb 40 cm mély gödröt a legnagyobb helyiség közepén, majd a gödöben elhelyeztünk két nyilat, az egyiknek a hegye észak, a másiké kelet felé mutatott. A keresztezett nyílvesszőkre került a doboz, ami egy kis lemez-széf volt. Ebbe a következő erőtárgyakat helyeztem el: egy szardónix kristálykoponyát, melynek egyik fele barna, a közepe szürke, a másik fele pedig fehér volt. Ez számomra az Alsó, Felső és Középső Világot szimbolizálta. Amikor dobolás közben ráhangolódtam a koponyára, akkor így mutatkozott be: "Földőrző vagyok".Én valami egzotikus névre vágytam volna, de azt mondta, hogy minden nyelven vannak földőrzők, például szanszkrit megfelelője a bhúmi-pálaka, vagy az inkáknál pampamesayok-nak nevezik. Tehát ezek szerint jó helye lesz a házunk alatt. A dobozba még egy hegyikristály Ganésa, egy Siva-lingam és egy gomati-csakra került. Az utóbbi kettő az isteni férfi- és női energiát képviselik, Ganésa pedig elhárítja az akadályokat.


Az erőtárgyakat kis zsákocskákba helyeztem, majd gyógynövényeket tettünk a doboz aljába (zsálya, levendula, rózsa, palo santo, édesfű, üröm, kálmos) és bezártuk a dobozt. A dobozt is betettem a gödörbe, majd a tetejére is szórtunk még friss virágokat a kertből. Betemettük a gödröt, majd összeraktuk a fát a tűzszertartáshoz.

Amikor meggyújtottam a tüzet, imákat ajánlottunk fel a hét irány felé, az őselemek, a szellemek és különböző isteni lények felé, és felajánlásokat helyeztünk a tűzbe (árpát, tisztított vajat, szezámmagot, vodkát). Orsi nem sokáig bírta a füstöt, ami a pince kis ablakain nem tudott olyan könnyen távozni. A gyerekek majdnem végig lelkesen szórták a szezámmagot a tűzbe. A végén csak én maradtam egyedül dobolni még egy kicsit, amíg leégett a tűz. Én már füstállóvá edzettem magamat a sok krisnás tűzceremónia alatt. A szertartás végére be is esteledett, és indultunk hazafelé. Remélem, hogy megfelelő védelemben fogják részesíteni a szellemek a házunkat.

A szombatom és a vasárnapom azzal telt, hogy megtartottam a hangszeres relaxáció-vezetőképzés második két napját. Illetve szombaton este volt még egy sámán-hangfürdő az Atmában, vasárnap pedig elutaztunk még Dunavarsányba, transzlégzést tartani A Jade Spirit fesztiválon. Erről is mellékelek egy képet. Viszont amit a következő bejegyzésben fogok majd részletesebben leírni, az két tematikus hangutazás élményei, melyeket a képzés résztvevői tartottak vasárnap délelőtt.

2020. június 25., csütörtök

A legfelsőbb cél

Újabb részlet a Jóga-tárávalíból:

4. vers

nádánuszandhána namó 'sztu tubhjam

tvam szádhanam tattva-padaszja dzsáné

bhavat-praszádát pavanéna szákam

vilíjaté visnu-padé manó mé

"Ó, nádánuszandhána, minden dicsőséget neked! Téged tekintelek a legjobb eszköznek az igazság eléréséhez! A te jóvoltadból az elmém, a légzésemmel együtt feloldódik a legfelsőbb állapotban."

A következő versekben Sankara részletesebben ismerteti a nádánuszandhánam folyamatát. Ebben a versben a gyakorlat eredményeit ismerteti. A szanszkrit írások egyik közkedvelt fogása, hogy először egy gyakorlat hasznát ismertetik, hogy kedvet csináljanak a gyakorlásához. A gyakorlás sikeréhez elengedhetetlen az, hogy komolyan vegyük, és higgyünk benne. Ezért is hangsúlyozza a gyakorlat hatásait. Sankara itt is utalást tesz a pránájáma fontosságára, mely nélkül nem érhetjük el a sikert a nádánuszandhánában.

A Visnu-pada a legfelsőbb célt és állapotot jelenti a jógában, függetlenül attól, hogy a gyakorló milyen istenképpel rendelkezik a hinduizmuson belül, vagy akár azon kívül. A hinduizmuson belül azonban a két legnépszerűbb irányzat a vaisnavizmus (Visnu-hit) és saivizmus (Siva-hit), melyek legtöbb követője értelemszerűen Visnut vagy Sivát tekinti a legfelsőbb isteni megnyilvánulásnak. Érdekes azonban, hogy magát Ádi-Sankarát is sokan Siva megtestesüléseként tartják számon, és ő maga nevezi Visnu-padának a legfelsőbb célt. Spirituális, illetve filozófiai értelemben tehát a személyes isten-attribútomokon túlmutató, a tárgy nélküli (nirbídzsa vagy aszampragjáta) szamádhiban megtapasztalható eggyé válás a kozmikus tudattal, a Brahmannal, a létező legmagasabb állapotnak tekinthető. Ez az interpretáció állna leginkább összhangban Sankara tanításaival. A vaisnava hívők szerint azonban a Visnu-pada konkrétan Visnu isteni formájára, lótuszlábaira és isteni hajlákára, a Vaikunthára utal, melyet a spirituális megnyilvánulások közül a legmagasabb helynek tekintenek.

2020. június 24., szerda

Amenti csarnokának őrzője

Ma hangszeres relaxáció-képzést tartottam, és a nap végén csináltunk egy közös csörgős lélekutazást. Szokás szerint létrehoztam a teret az utazáshoz, az Életfa mellett ültünk, és körbevettek bennünket az erőállataink. Egy darabig nem történt semmi, arra próbáltam figyelni, hogy kivel mi történik, mennyire tudják követni a ritmust, vagy milyen nehézséget élnek meg esetleg a gyakorlat közben. 

A csörgőzés közben azt éreztem, mintha az egyik új kristálykoponyám, az ametiszt koponya jelezné a jelenlétét, majd elindult egy utazás. Az Életfa törzsén megjelent egy háromszög alakú nyílás, mely belülről lilás fénnyel világított. Valamiért Thoth-ra asszociáltam, bér ő személyesen nem jelent meg ebben az utazásban. Bizonyos legendák szerint azonban ő hozta létre az Amenti csarnokait, hogy átmentse oda az emberiség ősi tudását Atlantisz pusztulása elől. Az Egyiptomi halottaskönyv szerint a beavatottnak és a holtak lelkeinek is át kell jutniuk ezeken a csarnokokon, mert ott kapnak beavatást az Emberiség ősi tudásába, mely nélkül nem lehetnek elég bölcsek a túlvilági élethez. Sok más monda is kering az Amenti csarnokairól és arról, hogy hol találhatóak, és mit rejtenek, de nézzük tovább az utazást!

Egy lilás fényben világító, áttetsző fénylényt láttam meg, akiről meg voltam győződve, hogy az ametiszt kristálykoponyában lakó szellemmel azonos. "Anubhi vagyok, a Csarnok könyvtárosa, Thoth megbízásából őrzöm az ősi tudást. Te bármikus beléphetsz ide és kérdezhetsz tőlem, de ez nagyon keveseknek adatik meg." "Anubisz?" - gondoltam, mert tudtam, hogy van egy ilyen nevű egyiptomi isten. "Nem, Anubhi." - sugározta felém a választ. Vékony, "értelmiségi" sziluettje volt, aki legalább annyira imádja a könyveket és a tudást, mint én. Körbepillantottam. A könyvtár nem volt túlzsúfolt, de azért mindenhol akadt egy-egy papirusztekercs, vagy egy-egy vésett kőtábla, melyek képernyőhöz hasonlóan voltak a falba illesztve. Amikor felemeltem egy papiruszt, akkor láttam, hogy csak akkor jelennek meg rajta a jelek és a képek, amikor kérdezek valamit. Tehát, ahogy korábban az Akasha könyvtárban tett utazásomban, vagy a kristálykoponyák lbelső tereiben már sokszor láttam, az informácók nem térben és időben egymástól távol eső lapokra, kövekre voltak rögzítve, hanem a kérdésemnek és a "hozzáférési jogosultságomnak" megfelelően jelentek meg a felületeken. A fali polcokba illesztett szintén lilás kőtáblákon egész történelmi vagy csatajelenetek elevenedtek meg, ahogy rájuk pillantottam. A többi viszont üresen, fakón sugározta a lilás fényt. 

"Miért gyűjtöttétek össze ide a sok-sok millió korábbi földi civilizáció tudását?" - kérdeztem Anubhit. "Azért, mert az emberiség pár ezer évenként elpusztítja önmagát és a civilizációját, viszont mindegyik ember életének mindegyik napján szerez újabb tapasztalatokat, melyek ebbe a könyvtárba kerülnek. Aki beavatást nyer ebbe az ősi tudás-forrásba, az az őseink tudását felhasználva praktikusabb megoldást találhat, mint a mondern ember, aki vaktában tapogatózik. Sok-sok problémát sokkal jobban meg tudtak oldani az őseink, mint mi."

"Hogyan nyerhetek beavatást?" - kérdeztem a könyvtárost, aki láthatóan örült, hogy itt vagyok, és hogy egyáltalán van valaki, akét érdekel ez a temérdek rábízott kics. Intett, hogy kövessem. Igazából az eddigieket is inkább sugalta, mintsem hogy szabatos nylevtani megfogalmazásban adta volna ét. Anubhi egy központi terembe vezetett, ahol egy szökőkutat láttam. "Ez a Bölcsesség Vize" - mutatta. Az erőállataim lelkesen ittak is a vízből, valamint láttam, hogy sok-sok állat szelleme megy oda inni, valamint a növények is kapcsolatban állnak a Bölcsesség Vizével, és a gyökereiken, a gombafonalakon keresztül szívják fel, és áramoltatják körbe a vizet. A Földkerekség kövei, ásványai is kapcsolatban álltak ezzel a vízzel a földkérgen keresztül. Így mindegyik állat, növény, kő mindig tudta, hogy mi a teendője, és pontosan aszerint cselekedett. Mi ösztönlénynek szoktuk őket nevezni, valójában azonban pontosan tudják, hogyen kell élni az életüket, és ezért nem is gondolkodnak úgy, mint mi, csupán tárolják és élik a bölcsességet. Azt is láttam, ahogy az Yggdrasilnál, a vikingek életfájánál a nornák félig Mímir forrásában állnak, mely szintén a bölcsesség vize, és ott szövögetik mindenki sorsfonalait. Ők is maguktól tudják, hogy ki milyen sorsot érdemel, és aszerint fonják sorsfonalát. 

A terem másik sarkában a "Látás tüze" égett egy fáklya formájában. Ebben a tűzben volt az az erő, emlynek segítségével meg tudjuk különböztetni a Valóságot a Látszattól. A harmadik sarokban a "Termékenység Földje" állt egy kupacban egy nagy, kehelyszerű állványon. Tudtam, hogy az a teremtő erő, mely minden faj létrejöttéhez, születéséhez szükséges, ebben a földben rejtőzködik. És végül a negyedik sarokban egy fehéresen-áttetszőn örvénylő szellőspirált láttam egy oszlopból kiemelkedni. A "Változás szele". "Mindenki az állandóságot keresi ebben a világban, és nem hajlandóak tudomást venni, arról, hogy a Változás szele egy szempillantás alatt továbbfújhat mindent, amihez ragaszkodunk, és teljesen új helyzetbe hoz." - magyarázta Anubhi bölcsen mosolyogva. Ekkor az "Ötödik elem" című film egyik jelenete jutott az eszembe, és elkezdtem keresni a négy sarokban álló őselemek között középen az ötödiket, mely mind a négyet összekapcsolja. 

Rájöttem, hogy az ötödik elem a Szeretet, mert nem elég tudni és bölcsen viselkedni, meg kell tanulni szeretni is, mert anélkül ez a tudás nem fog senkinek sem segíteni a problémái megoldásában. Egy dobogó emberi szívet láttam középen, amint egyre magasabbra emelkedik. Közben megéreztem azt, hogy nekem kell odaállnom középre, mert az a legfontosabb feladatom, hogy megtanuljak szeretni, és ez lesz az erő, melynek segítségével másoknak is tudok segíteni. Az öt elem kirajzolta a gízai nagy piramis formáját, nem véletlen tehát a piramis formája, illetve, ha nem is ebben a dimenzióban, de a szakrális térben valahol mélyen a piramis alatt helyezkednek el az Amenti csarnokai. 

Az utazás itt lassan véget ért, és ismét a felszín, és az Életfa törzse felé kezdtünk emelkedni. A lilás kapuban búcsút intett nekem a szellemi segítőm, utánam küldve még néhány instrukciót: "Sohasem szabad büszkévé válnod a megszerzett tudásra, mert akkor elveszíted. Ameddig alázatos vagy, bármikor beléphetsz ide, és felteheted a kérdéseidet, elviheted a tudást a segítségre szorulóknak. Sohase gondold az, hogy hiányos a tudásod, és fogadj hálával minden felismerést és mindeg tudás-morzsát, mely bármilyen csatornán keresztül, bármilyen formában eljut hozzád. A tudás mindig éppen akkor fog megérkezni hozzád, amikor szükséged va rá. Viszont a jellemerődet, szeretetedet és tisztaságodat neked kell fejlesztened, hogy megbízható őrzőjévé válj a tudásnak és a Föld bölcsőjében valaha született ősrégi civilizációknak. Ez a tudás sok helyzetben létfontosságú lesz most is az Emberiség számára, és meg fogja menteni társaidat a pusztulástól." 

2020. június 23., kedd

A pránájáma és az elme

Újabb részlet a Jóga-tárávalíból:

A nádánuszandhánam gyakorlásának előfeltétele tehát a jártasság a pránájámában. Nem csak amiatt szükséges a pránájáma gyakorlása, hogy megtisztítsuk a nádíkat a tisztátalan pránától, felébresszük a Kundalinít és a pránával együtt bevezessük a szusumnába (a központi energiacsatornába), hanem amiatt is, mert a jóga-írások szerzői a pránájámát tekintik az elme megnyugtatására irányuló leghatékonyabb módszernek. A pránájáma tulajdonképpen előkészíti a testet, az elmét és az energetikai rendszerünket a meditációra. 

"Amikor a [szívben lévő] Brahma-granthit átszúrjuk a pránájáma segítségével, akkor örömöt tapasztalunk a szív vákuumában, és a testünkön belül meghalljuk az anáhata hangokat, mintha ékszerek csilingelnének." /HJP 4.69/

"Akinek a légzése kontrollált, annak az elmeműködése is kontrollált. Aki pedig uralja az elméjét, az a légzése fölött is képes uralkodni.

Az elme tevékenységének két oka van: 1) a vászanák (benyomások) és 2) a prána (légzés). Ha ezek közül egyik megsemmisül, akkor mindkettőnek vége.

A légzés lecsökken, amikor az elme elmerül, és az elme akkor merül el, amikor a légzés vissza van tartva.

Az elme és a légzés össze vannak kapcsolva, mint ahogy a tej és a víz keveredik, és mindkettő egyformán aktív. Az elme akkor kezd működni, ha van légzés, és a légzés akkor lép működésbe, ha az elme jelen van.

Amikor az egyiket megállítjuk, akkor a másik is megáll, és amikor az egyik működésbe lép, akkor a másik is. Amikor jelen vannak, akkor az érzékek a saját tevékenységükben merülnek el, és amikor leáll a működésük, akkor elérjük a felszabadulást." /HJP 4. 21-25)


Ha szeretnénk a belső hangon (anáhata nádán) meditálni, ahhoz az elmének csendesnek kell lennie, és mentesnek az izgatottságtól vagy zavartól. Ezért gyakorolni kell a pránájámát, hogy az elmét a zavartalan koncentráció és az abból fakadó meditáció állapotában tudjuk tartani. Az anáhata csakra a testünk negyedik csakrája, mely középen, a szív magasságában helyezkedik el. A jóga-írások szerint a szívcsakra a tudat központja, ezért brahma-guhának is nevezik. 

Sankara azzal fejezi be a nádánuszandhána bemutatását, hogy kijelenti: ez az állapot folyamatos, vagyis mind a négy tudatállapotban megvalósítható: ébrenlét, álmodás, mélyalvás és turíja (negyedik tudatállapot, melyet az elme felfüggesztése által érünk el).

2020. június 22., hétfő

Virakocsa, újabb kristálykoponya

Hirtelen lelkesedésemben vettem még három kristálykoponyát az eddigi hét mellé. Igaz, nem nagyok, de egy ametiszt, egy lapis lazuli és egy sardonix koponyát szereztem be. A lapis a legkisebb, és amikor első alkalommal leültem utazni a három új koponyára hangolódva, akkor ő jelentkezett elsőnek. 


Az Életfa mellett sétáltunk az erőállataimmal, és ezt hallottam: "Virakocsa, Virakocsa, Virakocsa". Ebből kikövetkeztettem, hogy ez lehet a neve, ami az inkák fő istenségének is a neve. A négynapos látomáskeresés alatt is volt egy olyan látomásom, amelyben megjelent Virakocsa, és indiánok tettek-vettek körülötte. Emellett elkezdett érdekelni az inka sámánizmus is, tehát ismét egy olyan dologról lehet szó, amelynek párhuzamos vonalai majd valahol a végtelenben összeérnek. 

A lapis lazuli koponyát láttuk magunk előtt, hatalmas méretben, majd beléptünk a kristályszerkezetébe. Érdekes módon, nem homogén szerkezetűnek látszott, hanem mintha három részből állna. Először lefelé irányult a figyelmünk, és a lábunk alatt sötét kékeszöld, pezsgősüveg-színű vizes, de inkább kocsonyás, áttetsző massza húzódott, egészen végtelen mélységig. Rá lehetett állni, mert olyan volt, mintha sűrű víz lenne, de ugyanakkor bele is lehetett süllyedni. Az alján víz alatti szirtek, zöld vízinövények, és mindenféle víziállatok voltak. Mintha a koponya elősegítené az utazást az alsó világba, de főleg a vízzel, érzelmekkel kapcsolatos dolgokat szeretné ott megmutatni. Lassan visszatértünk a felszínre, ott pedig oszlopos csarnokok, paloták, katedrálisok rajzolódtak ki a koponya belsejében, üreges, légies, mégis szilárd struktúrában, a lapis foltos-kékes színeiben.

Ahogy felfelé néztünk, a lapis lazuli koponya belseje mintha az egész éjszakai égboltot és annak összes csillagképét kirajzolta volna.  Az a benyomás alakult ki bennem, hogy ez a koponya elősegíti az utazásomat mindhárom világba, és segít a keresésben, valamint védelmet is ad. Azt is megkaptam az utazás során, hogy jó, ha minél többet viselem a nyakamban, a szívem fölött, szertartások és gyógyítások közben, bár méretei miatt ez nem olyan kényelmes. Védelmet ad, és a gyógyító folyamatok átadását is segíti. Még lesznek kalandjaink együtt valószínűleg. A másik két koponyával még nem volt időm utazni, de a szardónix koponya terveim szerint a házunk alapjában lesz elásva Csúcshegyen, az ametiszt koponyáról pedig majd kiderítem, hogy mi a szerepe. A továbbiakban összegyűjtöttem néhány információt a lapis lazuli kő szerepéről a különböző ókori kultúrákban, ahol ismerték és alkalmazták. 


A lapis lazuli nevét az arab „Azul” (ég) és a latin „Lapis” (kő), összetétele alkotja, erre utal a lazavard perzsa-arab névből átvett latinos változat, hiszen a lapis lazuli kék követ jelent. A lazúrkő, természetes ultramarine, átlátszatlan, amelynek színe utánozhatatlanul szép kék. A világosabb Chile-lapis több kalcitot és szennyező dolomitot tartalmaz. Legkeresettebb az indigókék keleti lazurit, az aprószemű pirit zárványok csiszolt felületén különleges fényhatást eredményeznek. Egy kék ásvány, melyet az ősi egyiptomiak az égbolt kövének neveztek, Atlantiszban, Egyiptomban a szent kövek egyike volt. Az egyiptomi piramisok sírkamráiban számos lazúrkőből készült talizmánt találtak, amelyek legtöbbször a szent bogarat, a szkarabeuszt vagy más állatfigurát formáztak. Már Kr. e. 1500-ban egy egyiptomi főpap az ég kövének nevezte. A piramiskutatók kb. Kr. e. 5000-ből való lápisz lazuli darabra bukkantak az ásatások alkalmával, és Tutankhamon ismert halotti aranymaszkjának legfőbb díszítőeleme volt. A mágusok úgy tartották, hogy harmóniát és barátságot visz az életbe, a gyermekeknek bátorságot ad, isteni kegy, az elhivatottak köve, és egyben sikert ajándékoz, a lápisz lazuli a királyok köve.

 A tibeti buddhizmusban is fontos szerepe van a lapis lazuli kőnek és mélykék színének. A kő színe szorosan kapcsolódik a Gyógyító Buddha (tib. Szangye Menla) alakjához, kinek test színe lapis lazuli kék, Szangye Menla meditáció során a tanítások szerint ilyen színűnek vizualizáljuk alakját, a szívbéli odaadással és összeszedetten végzett Gyógyító Buddha meditáció segít megszüntetni a három tudati méreg által okozott testi és lelki szenvedéseinket.  
Az ókori mezopotámiaiak hite szerint a földet hatalmas óceán veszi körül, ami a fölötte lévő égboltig terjed, alatta pedig a vizes alvilág van. Ez nagyjából megfelelt a Tigris-Eufrátesz folyóvölgyek valódi földrajzának, ahol a felszíni édesvizeket föld alatti források táplálták.
A vizes alvilág neve Apszu volt. A Föld felett uralkodó istenek hármasa AnuEnlil és Enki (sumer alakban: Anu = An és Enki = Éa) akik eleme az égbolt, a föld és a víz (ebben a sorrendben). A három réteg egymástól elválasztva létezik. (Néhány tudományos forrásmunka az alsó és felső rétegeket további alrétegekre bontja).
Az égbolt legfelső világában Anu uralkodik, segítői az igigik, akikből 300 van. A középső égi rétegben tartózkodik Marduk, ahol ő uralkodik. Ez alatt van az égbolt legalacsonyabb, harmadik rétege, ebben vannak a csillagok és a bolygók. Marduk területét úgy írják le, mint ahol lapis lazuli palota áll. A fényt elmeszu kő lámpa adja. Az alatta lévő égi réteg a jáspis réteg, ahol a csillagok vannak. Mivel Marduk az univerzum ura, és a csillagok is úgy mozognak, ahogyan ő akarja, az emberek megpróbálták a csillagok mozgásából kiolvasni Marduk akaratát.
Az égbolt alatt, a Földön helyezte el Marduk az emberiséget. A föld alatti Apszu, vagyis a friss víz uralkodója Enki. Apszu alatt bezárva van 600 anunnaki (alvilági isten).
A többrétegű világegyetem tehát három égi rétegből, egy földi rétegből és két föld alatti rétegből áll.

2020. június 21., vasárnap

Kúrmászana

Újabb részlet a Krishnamacharya-könyvből:

"12. Kúrmászana

Ez a póz 16 vinyászából áll. A 7., 8., 9. és a 10. vinyászák mutatják az ászana szampúrna szthitijét (teljes állapotát). A képen csak a hetedik vinyásza látható.

Hatásai: Megtisztítja az apána vájut; megszünteti az éjszakai magömlést. Az aranyér kezelésére is nagyon jó módszer. Ha a szabálytalan menstruációval rendelkező nők gyakorolják ezt az ászanát az összes vinyászával néhány hónapig, a méhet érintő zavarok és a menstruációs zavarok megszűnnek, és a menstruációjuk szabályossá válik.

Fontos szabály: A kúrmászanát nem szabad evés után kevesebb, mint három órával gyakorolni. Ne végezzük teli hassal.

(A kúrmászana vinyászái:

Ékam: Belégzésre karemelés (úrdhva-vriksászana).

Dvé: Kilégzésre uttánászana.

Tríni: Belégzésre úrdhva-uttánászana.

Csatvári: Kilégzésre ugorjunk hátra csaturanga-dandászanába.

Pancsa: Belégzésre felfelé néző kutyapóz.

Sad: Kilégzésre lefelé néző kutyapóz.

Szapta: Belégzésre ugorjunk előre tittibhászana pozícióba (a lábakat terpeszben hozzuk előre a karok két oldala mellett, majd ereszkedjünk le a talajra, és nyújtsuk ki a karokat két oldalra a térdhajlatok alatt. Ha a vállak leérnek a talajra, akkor a kezeinket egyenes könyökkel, tenyérrel lefelé 180 fokos szögben vihetjük ki oldalra. Ha a vállaink még nem érnek le a talajra, akkor inkább érdemes behajlítani a könyököket, és a karokat felfelé néző tenyerekkel hátrafelé vinni a lábak alatt. Egyenesítsük a térdeinket, és a lábfejeket pipáltassuk fölfelé. A combok legyenek szorosan a törzs mellett. Ez a kúrmászana szthiti.

Astau: Kilégzésre keresztezzük a lábainkat a tarkónk mögött, a fejünket bedugva a lábszárak alá, a karjainkat pedig vigyük teljesen hátra, és kulcsoljuk a derekunk mögött. Ez a szúptakúrmászana szthiti.

Nava: Belégzésre bontsuk a karkulcsolást, és a tenyereinken emeljük ki magunkat, miközben a lábaink továbbra is maradhatnak kulcsolva a tarkónk mögött, vagy pedig kiegyenesíthetjük őket tittibhászanába.

Dasa: Kilégzésre vigyük hátra a lábainkat bakászana pozícióba.

Ékádasa: Kilégzésre ugorjunk hátra csaturanga-dandászanába.

Dvádasa: Belégzésre felfelé néző kutyapóz.

Trajódasa: Kilégzésre lefelé néző kutyapóz.

Csaturdasa: Belégzésre ugorjunk előre úrdhva-uttánászanába.

Pancsadasa: Kilégzésre hajoljunk előre uttánászanába.

Sódasa: Belégzésre egyenesedjünk fel (úrdhva-vriksászana), majd érkezzünk meg szamaszthitibe (Krishnamacharya ez utolsó vinyászát nem számolja).)

2020. június 20., szombat

Bakászana

Újabb részlet a Krishnamacharya-könyvből:

"11. Bakászana

Ez tizenkét vinyászából áll. A hetedik és nyolcadik vinyásza az ászana szthiti. A képen csak a nyolcadik vinyásza látható.

Hatásai: Ez a Kundaliní felébresztésének fontos módja. A székrekedést is megszünteti.

(A bakászana vinyászái csak úgy jönnek ki tizenkettőre, ha a felegyenesedést uttánászanából nem számítjuk bele. Egyébiránt minden olyan pózt, ahol lefelé néző kutyából egyből beleugrunk a pózban, tizenhárom vinyászából tudunk végrehajtani.

Ékam: Belégzésre karemelés (úrdhva-vriksászana).

Dvé: Kilégzésre uttánászana.

Tríni: Belégzésre úrdhva-uttánászana.

Csatvári: Kilégzésre ugorjunk hátra csaturanga-dandászanába.

Pancsa: Belégzésre felfelé néző kutyapóz.

Sad: Kilégzésre lefelé néző kutyapóz.

Szapta: Belégzésre ugorjunk előre a bakászana szthitibe.

Astau: Kilégzésre ugorjunk hátra csaturanga-dandászanába.

Nava: Belégzésre felfelé néző kutyapóz.

Dasa: Kilégzésre lefelé néző kutyapóz.

Ékádasa: Belégzésre ugorjunk előre úrdhva-uttánászanába.

Dvádasa: Kilégzésre hajoljunk előre uttánászanába.

Belégzésre egyenesedjünk fel (úrdhva-vriksászana), majd érkezzünk meg szamaszthitibe (Krishnamacharya ez utolsó vinyászát nem számolja).

Ha a bakászana kétféle változatáról beszélünk, akkor szintén nem jön ki a tizenkét vinyásza. A két változat a következő lenne: A könnyebbik változatban a sípcsontot a felkarra támasztjuk, és a könyökünket némileg behajlítva tartjuk. A nehezebbik változatban a térdet egy kicsit beljebb, közvetlenül a hónaljba helyezzük, és ekkor a karokat akár teljesen ki is egyenesíthetjük.)

2020. június 19., péntek

Tanítások az ősök útján, hetedik lépés 3. rész

Vasárnap reggelre virradt, és én valahogy úgy éreztem, hogy még nem igazán dolgoztunk a félelmeinkkel ezen a hétvégén, bár közben arra is rájöttem, hogy ez egyik félelmem az, hogy lemaradok valamiről, vagy nem jut idő valamilyen fontos dologra. A napot egy megosztókörrel kezdtük, és mindenki elmondta az élményeit az eltelt másfél nappal kapcsolatban. Utána sor került az ajándékozásra, melyre a februári alkalom óta készültünk. Akkor Királyházán voltunk, és kimentünk ez erdőbe erőtárgyat gyűjteni, majd ebből készült valamilyen tárgy. Én találtam egy szarvas-lábszárcsontot, valamint egy szép lapos követ. A csontból egy dobverőt készítettem, kristállyal a végén, a kőből pedig egy füstölőtartót, úgy, hogy körberagasztottam a szélét hegyikristály és füstkvarc csúcsokkal, és így lehet benne zsályalevelet és egyéb füstölőanyagokat égetni. 

Nagyon izgultam, hogy ki fogja kapni az ajándékokat, és azon is, hogy nekem mi jut. Odahelyeztük az ajándékokat az oltár elé, és egyenként ment ki mindenki, hogy megérezze, melyik ajándék szól neki. Én végül egy üreges kéregből készült csövet kaptam, melyet egy ametiszt kristály díszített. Amikor mindenki megcsodálta az ajándékát, akkor végeztünk egy lélekutazást, hogy megtudjuk, miben segít majd bennünket az erőtárgy. Ahogy Oguz elkezdett dobolni, én bekötött szemmel lütem, előttem az üreges kéreg két kristálykoponya között. Ahogy elindult az utazás, úgy láttam, mintha ez a cső távcsőként vagy kaleidoszkópként működne, melyen keresztül a Szellemvilágot láthatom. Először az erőállataim szemét láttam a csőben: a Sas jobb, majd bal szemét, majd a harmadik szemét, mely nem sárga, hanem zöld volt. Utána a Farkas kék szemeit láttam, majd a harmadik szemét, mely lila volt. Majd az oroszlán sárgás szeme következett, a harmadik szeme pedig tűzszínű volt. A sárkány szemei szivárványszínben ragyogtak, a harmadik szeme viszont világító fekete volt, mintha UV-festék világítana a homloka közepén. 

Utána a csövön keresztül elindultam lefelé az Alsó Világba, és ott ismét találkoztam a sámán-indiánnal. Neki nem volt harmadik szem a homloka közepén, legalábbis a "távcsövem" kis körén keresztül nem láttam. Ehelyett a feje tetején lévő varkocsát láttam felülről, és azon keresztül bekerültem a fejébe, mintha a tobozmirigye és a gerince egy függőleges csatorna lett volna, mely még mélyebbre visz, az igazi gyökereimhez. Egy Életfa mentén ereszkedtem lefelé, és egy szép növényt láttam, melynek a nevét is hallottam: "árvalányhaj". Bár a növény nem úgy nézett ki, mint ahogy később az interneten megtaláltam az árvalányhajról készült fotókat, a néphagyomány szerint a hűséget elősegíti a szerelemben. 

Az árvalányhaj az Alsó Világbeli Életfa gyökerei között nőtt, majd még lejjebb ereszkedtem, és ott kristálykoponyák voltak nagy számban. Majd alattuk szok szép, természetes követ találtam, melyek erőtárgyak akartak lenni. Egy ideje érzem a hívást, hogy köveket faragjak, és remélem, hogy hamarosan meg fog valósulni. Utána a kövek alatt még sok állati csontot és agyarakat, szarvakat láttam, és ezzel kapcsolatban is az jött, hogy faragni kell majd belőlük. 

Az utazás hátralévő részében az a gondolat került előtérbe, hogy a sámánutazáshoz ki kell üríteni a tudatomat, mint egy üreges csövet, és ezt is jelképezi ez az erőtárgy. Most már, ha utazás elején, az "üreges csővé válást" szeretném, gyakorolni, akkor gondolhatok erre a kéreg-csőre. 

A nap további részében még egy lélekutazás várt ránk, melyet párban végeztünk el. Ennek az utazásnak az volt a témája, hogy "merre tovább?", mi a következő lépés, amit meg kell tennünk a szellemi úton, és ezt hogyan egyeztessük össze az életünk kihívásaival. Itt most arról fogok írni egy kicsit, hogy mit látott az én gyakorlópárom az én jövőbeli életemmel kapcsolatban. A jövő évi kiköltözésünk Csúcshegyre bizonyára egy mérföldkő lesz, amely lehetőséget ad a sámángyakorlatok és szertartások gyakorlására, jógára, workshopokra és sok minden másra a nagy kertben és a jurtában. Azt látta, hogy lesz egy kutyám, mely úgy fok kinézni, mnt egy farkas (valószínűleg husky vagy hasonló fajta), és neki is lesz szerepe a szertartásokban. A másik, ami látszott, hogy egy folyó mellett lesz egy elvonulóhelyünk, ami hosszabb távú terv, talán 10-20 év múlva ez is megvalósul. Minden esetre a spiritualitás és annak átadása, tanítása fontos szerepet fog betölteni a családunk életében. Ezzel zárult ez a hétvége, és sok ránk váró feladattal érkeztünk vissza. Az alsó és felső képen láthatjátok az általam készített erőtárgyakat, a középső képen pedig azt, amit én kaptam.  

2020. június 18., csütörtök

A Kundaliní felébredése

Újabb részlet a Jóga-tárávalíból:

A nádánuszandhánam gyakorlásának előfeltétele tehát a siker elérése a pránájámában. Ennek legalább két oka van. Az egyik az, hogy a pránájámát tartják a nádík megtisztításához vezető leghatékonyabb módszernek, valamint a pránájáma segíthet hozzá a prána bevezetéséhez a szusumnába.

A nádík megtisztításához leggyakrabban a nádí sódhana pránájámát alkalmazzák. Ez egy váltott orrlyukas légzéstechnika, melyet az alábbiakban röviden ismertetek:

  1. Belégzés a bal orrlyukon keresztül

  2. Kilégzés a jobb orrlyukon keresztül

  3. Belégzés a jobb orrlyukon keresztül

  4. Kilégzés a bal orrlyukon keresztül

A fenti két légzésciklus alkot egy kört a pránájámában, ezt a légzést naponta háromszor legalább 15-20 perc időtartamban kell gyakorolni. A belégzések és kilégzések hosszát (időtartamát) fokozatosan növeljük, pl. 4 másodpercről 12 másodpercig. Második lépésként elkezdhetjük a belégzéssel/kilégzéssel azonos hosszúságú kumbhakák (légzésvisszatartások) hozzáadását a légzésciklushoz. Ebben az esetben a fenti pránájáma-körben minden belégzés és kilégzés után egy azonos időtartamú kumbhaka következik. A cél az, hogy a belégzések/kilégzése és a kumbhakák időtartama elérje egyenként a 15 másodpercet. Ezután elkezdhetünk dolgozni az eltérő arányú légzésciklusokkal, még tovább növelve a kumbhakák hosszát, majd a gyakorláshoz hozzátehetjük a kévala kumbhaka pránájámát, melyben a légzéskimaradások spontán (nem szabályozott időtartamokban) következnek be. A kévala kumbhaka pránájáma lehetőséget ad a prána bevezetésére a megtisztult ídából és pingalából (Hold- illetve Nap-vezeték) a központi energiacsatornába, a szusumnába.

A duális (Nap-Hold) pránák egyesítése és szusumnába történő bevezetése, valamint a prána és apána (felfelé és lefelé irányuló prána) egybeolvadása a Kundaliní energia felébresztése által valósul meg. A Jóga-jágjavalkja szamhitá (12.8-13) a következőképpen ismerteti ezt a folyamatot:

Ezután húzzuk befelé a pránát a tűzzel együtt és az elme segítségével fókuszáljuk a köldökben szunnyadó Kundaliníre. A Kundaliní a szájával eltakarja a szusumnát, a csuklyájával pedig a többi nádít, a saját farkát a szájában tartja, úgy lélegzik, mint egy szunnyadó kígyó, mégis mindig ébren van, a saját fényében ragyog, és minden lény köldökben (nábhi) lakik. Az, aki a prána által legyezett tűz lángjai által, teljes koncentrációval megégeti a Kundalinít, mely a kandaszthána (alhas) közepében lakik a nádíkban, és megakadályozza a párna áramlását; a legkiválóbb az emberek közül. Amikor a kígyó formájú Kundalinít megégeti a tűz, és megrázza a váju, akkor kiterjeszti csuklyáját és felébred. Amikor a Kundaliní felébred a nábhi (köldök) közepén, a vájuk (levegők) a testben egyesülnek, és együtt mozognak a tűzzel, mint a cérnaszálak a szövetben.

Egyes interpretációk szerint a fenti idézetben a Kundaliní elégetéséről van szó, mivel az egy tisztátalanság, szennyeződés, ami eldugítja a szusumná bejáratát, és megakadályozza azt, hogy a prána bele tudjon áramolni. A tantra hagyománya viszont úgy tekint a Kundaliníre, mint az isteni teremtő erőre, az Istennő minőségére. Így a prána által felszított belső tűz (agni) nem elégeti a Kundalinít, hanem csak felmelegíti, mivel nem is lenne képes kárt okozni ebben az isteni energiában. A Kundaliní kígyó a belső hő hatására felébred, aktivizálódik, mint a napsugarak által felmelegített kígyó, és felvezeti a pránát a szusumnán keresztül. Tehát nem a Kundaliní ég el, hanem a Kundaliní, illetve az agni égeti el a csakrákat elzáró tisztátalanságokat, melyeket a jóga-írások granthikként, vagyis csomókként írnak le.

2020. június 17., szerda

Tanítások az ősök útján, hetedik lépés 2. rész

Éjféltől kakaskukorékolásig aludtam, bár kb az éjszaka felénél jöttem rá, hogy nem ártana a fejem alá hajtogatni egy pokrócot, hogy ne szakadjon le a nyakam az oldalsó fekvés közben. Dezsőék méhészek, és nagyon szép a környezet a házuk körül, sok nyírfa van, erdők, mezők, kisvasút és állatok is vannak a szomszédban. Nagyon nyugtató hatással van az elmére a táj szemlélése. 

A napot elméleti oktatással kezdtük, melynek lényegesebb pontjait itt is összefoglalom, hogy ne felejtsem el. Az északi féltekén a szertüzet keletről vagy délről szokták meggyújtani, és a szertartás-jurta ajtaja is általában délre néz. Ha szabadtéri oltárat, szertartáshelyet létesít valaki, az is általában délre néz, és így a Nap mindig rásüt, napkeltétől napnyugtáig. 

Az is kiderült, hogy az izzasztókunyhóban az irányok szimbolikája az indián hagyományokra épül, és az égtájakhoz a gyógyító kerékben a következő szimbolikát szokták kapcsolni:

Nyugat - ősök, elengedés, elmúlás, föld, ősz, este, fekete szín.
Észak - látomások, álmok, vaz, tél, éjszaka, fehér szín.
Kelet - születés, gyógyulás, levegő, tavasz, hajnal, piros szín.
Dél - erő, Nap, tűz, nyár, dél, sárga szín.

Ehhez képest a jurtában, ami inkább a keleti, eurázsiai, sztyeppei hagyományhoz kapcsolódik, öt szín szokott megjelenni: a három világot az Ég (kék), tűz (vörös) és föld (zöld) képviselik, míg az irányokhoz a következő színek kapcsolódnak: észak - fekete (ősök, föld), kelet - sárga, dél - vörös, nyugat - fehér (víz).

Ezután egy diád következett, melyben ezt a kérdést tettük fel egymásnak: "Mondd meg nekem, mi a félelem?" Sok mindenféle válasz jött belőlem, és igyekeztem a saját folyamatomra figyelni, és felismerni, hogy minden, amit kimondok, az igazából nem is félelmetes. Eléggé fárasztóra sikerült azért a gyakorlat összességében, ahogy beletörődve szemléltem az egódarabkáim potyogását Oguz egyenletes dobolása közben. 

Utána ebédszünet volt, Anett egész hétvégén finom falatokkal traktált bennünket, és külön gondolt a vegán verziókra is minden finomságból. 

Délután kimentünk a forráshoz, hogy beavassuk azoknak a dobjait, akik most kaptak új dobot, de mindenki végzett egy kis felajánlást a forrásnál, a dob szellemének, megfüstöltük és megitattuk forrásvízzel, majd doboltunk és énekeltünk. Én közben azt éltem meg, hogy egy fehér lovon lovagol az indián sámán tanítóm, és amikor sikerül letennem a félelmeimet, akkor én is felülök a lóra, eggyé válunk és úgy lovagolunk. Amikor két éve itt Oguznál készítettem a dobomat, és ugyanennél a forrásnál beavattuk, akkor egy barna lovacskát láttam, akinek a lelkét visszahívtam bele, de most már kifehéredett. 

Meglátogattuk még a hely szellemét, nem sokkal odébb, egy nagy sziklában lakott, és ott is végeztük felajánlást. Utána visszaindultunk Oguzékhoz, hogy felkészüljünk az esti behívó szertartásra. Vágtam fát, megraktuk a kis tüzet bent, és  meghívtuk az Öregapa szellemét. Mindenkivel beszélt, akinek kellett, gyógyítást vagy útmutatást adott, vagy megáldotta a dobját. Amikor én odaültem az Öregapa szelleme elé, akit Oguz magába hívott, akkor kifogásolta, hogy nem voltam ott a napfordulós szertartáson, majd azt kérdeztem tőle, hogyan erősíthetem a kapcsolatomat a gyökereimmel, az ősi magyar hagyománnyal. Erre azt válaszolta, hogy erős szertartásokon keresztül, fokozatosan fogom megkapni a bölcsességet és az erőt, a kapcsolatot a Szellemvilággal. Majd arra kértem áldást, hogy a járvány okozta anyagi nehézségen túl tudjunk lendülni, és erre azt válaszolta, hogy a régire alapozva, de új irányt fog venni az életem és hajlandónak kell lennem elengedni azt, amit megszoktam, és abba az irányba fordulni, ahogy a legjobban tudom szolgálni az Eget és a hozzám forduló embereket. Egy kis fáról beszélt, mely egyre magasabban nő a földből, és sok-sok ember fog kapaszkodni a leveleibe. Ez a fehér törzsű nyírfa a csúcshegyi házunk udvarán áll, és számunkra az Életfát képviseli. Azt is megjósolta, hogy ott lesz egy jurtánk, és ott fogok samanizálni a jurtában. 

Utána a többiek is odajöttek a Nagyapa elé, és egyik pillanatban felém nyújtotta a pipáját, amit szívni szokott, miközben a hozzá fordulókkal foglalkozik, hogy én is "dolgozzak" egy kicsit. Ez azt jelentette, hogy nekem kellett életben tartani a parazsat a pipában, pedig soha nem pipáztam még. Azért egy idő múlva sikerült megtanulni pöfékelni úgy, hogy ne tüdőzzem le a dohányfüstöt, amit egyébként gyerekkorom óta nem szeretek, mert apukám láncdohányos volt. A behívó szertartáson mindenki megkapta a feladatát, és utána ismét átmentünk Nógrádra a jurtában aludni.