2020. április 30., csütörtök

A dharma-mégha szamádhi

Újabb részlet Gregor Maehle Szamádhi-könyvéből:

"Ez a szamádhi, a dharma-mégha szamádhi a jellemzők felhőjét eloszlató szamádhit jelenti. A jellemzők itt azokra a részletekre vonatkoznak, amiket tudunk a tárgyakról, illetve ebben az esetben a saját magunkkal kapcsolatos tudatalatti elképzelésekre, a saját feltételekhez kötöttségünkre is. A tudatalattink egy bizonyos történettel azonosítja magát, mely a fájdalmas élmények történetéből áll, valamint az általunk átélt elutasításból és Istentől való elkülönülésünkből. Ez a szamádhi úgy oszlatja el ezeket az elképzeléseket, ahogy a (tudatosság) Napja eloszlat egy felhőt, hogy jelen tudjunk lenni benne, azonosulni tudjuk vele, és tudjuk, hogy a tudat vagyunk. A tudat Napjában fürdőzünk. Patandzsalí ezt mondja az 1.51. szútrában: „Miután ezek a tudatalatti benyomások megszűntek, az elme teljessége felfüggesztett állapotba kerül, és ez a tárgy nélküli (nirbídzsa) szamádhi.” Ez azt jelenti, hogy az aktív tudatalatti benyomások (melyek különböznek azoktól, amelyeket a tudás megégetett és meddővé tett, és így nem tudnak újra kihajtani; akadályozzák e szamádhi megjelenését.
A dharma mégha szamádhi megértésének másik módja az, ha a bardó állapotait tapasztaljuk meg még életünk során. A Bardo Tödol a tibeti Halottak Könyve. Szerzője Guru Rinpocse, a tibeti buddhizmus alapítója, és az állapotok pontos térképét írja le, melyeken keresztülhaladunk a halál és az újjászületés között. A Bardo Tödol azt tanítja, hogy a halál pillanatában a psziché felrobban, és a külső, sűrűbb rétegek szertefoszlanak. A halál utáni első három napban a középpontunkban, a tudatban vagyunk. Azután lassan megkezdődik a külső rétegekkel való azonosítás ismételt kialakulása, melyek végül teljességgel visszatérnek. A Tibeti Halottak könyve azt javasolja, hogy maradjunk a tiszta tudatban, amit elsődleges Fehér Fénynek nevez. Ahelyett, hogy felemelkednénk a felszínre, és újra kialakítanánk az azonosítást a visszatérő sűrű külső burkokkal, vissza kell térnünk a tudat ragyogó fehér fényébe.
Ezt a tanítást a tárgy nélküli szamádhira is alkalmazhatjuk. Amikor első alkalommal elérjük ezt a szamádhit, a legmélyebb bensőnkbe, a tiszta tudatba megyünk. A mély szamádhiban maradva azonosítjuk magunkat az elsődleges fehér fénnyel. A normális, éber állapotban a tiszta tudatot a pszichénk sűrűbb rétegei, a düh, félelem, ellenszenv, fájdalom stb. veszik körbe. Amikor belépünk a szamádhiba, akkor úgy tűnik, mintha a sűrűbb rétegek elillannának és lekapcsolódnának rólunk, miközben a legmélyebb lényünk tiszta fehér fényében leledzünk. Idővel, ahogy a tudatban levés „megkopik”, a külső rétegek visszatérnek, és a tudatosságunk és a figyelmünk újra feljön a felszínre és ismét azonosítjuk magunkat ezekkel a rétegekkel. Ezeket a külső rétegeket a jellemzők felhőjéhez hasonlíthatjuk, melyben kódolva van az azonosságunk és a személyiségünk, és a ragaszkodás ahhoz, aminek hisszük magunkat, azt okozza, hogy a természetes állapotunkon kívül maradunk. Ha a fehér fény középpontjában maradunk, akkor az azonosságunkkal kapcsolatos összes külsődleges koncepció, a jellemzőink, elillannak."

2020. április 29., szerda

Holografikus meditáció 5. rész

Az előző részben a múltbeli emlékek holografikus felidézésével foglalkoztunk. A haladó gyakorlás következő foka a jövőbeni események holografikus érzékelése. A jövő nincs "kőbe vésve", számtalan lehetőség felhőjeként létezik, és az utolsó pillanatig változhat, amikor is elérkezik a jelenbe, és a lehetőségből bizonyosság lesz. Az elménk és a végeredmény bármikor megváltozhat még a lehetőségből a bizonyosságba történő tranzíció során is.

Válasszunk ki egy jövőbeni eseményt, aminek a bekövetkezésére valamilyen formában számítunk. Nem lényeges, hogy anyagi vagy spirituális dologról van-e szó, a gyakorlás szempontjából ez másodlagos, de egyszerre egy témát vagy életterületet válasszunk, például a munkát, karriert, vagy a spirituális utunk jövőbeni alakulását, a kapcsolatot a szellemvilággal, magasabb dimenziókkal stb. 

1. Hívd az erőállataidat, és képzelj el egy fénylő, egyenes vonalat, melyen egy pont van: ez a jelen pillanat. Fordulj a jövő felé, és az erőállatokkal együtt haladj előre az időben addig a pillanatig, amikor a kiválasztott élmény vagy életcél megvalósul. Most még mindig a Középső Világban vagy, de a jövő idősíkjában. 

2. Nézz körül ott, ahová érkeztél! Idézd fel a jövőbeli énedtől balra elterülő látványt, majd a tőled jobbra, magad előtt, magad mögött, magad fölött és magad alatt. 

3. Miután ezzel megvagy,  figyeld meg a hangokat mind a hat irányban, majd érzékeld a tapintásoddal a hat irányban lévő tárgyakat, amik ott vannak.

4. A következő lépésként egyszerre idézd fel mindazt, amit a hat irányban láttál, hallottál és érzékeltél. Ez nem egy jelenlegi érzékszervi tapasztalatokból vagy emlékképekből felépülő holografikus ábra, hanem ilyenkor a képzeletünk műhelyében alkotjuk, "teremtjük" meg a lehetséges jövőt. Amikor sikerül mindezt egyszerre a figyelmed fókuszában tartani, akkor a lehetséges jövő multidimenzionális holografikus képét hoztad létre.

Továbblépési lehetőségek: 

1. Képzeld el ugyanannak a szituációnak még két további lehetséges jövőképét! Az első, amit elképzeltél, valószínűleg az a megvalósulás lesz, amit a legjobban szeretnél "bevonzani". De a holografikus látásmód kifejlesztéséhez meg kell tanulni elvonatkoztatni attól, hogy mit akarunk, és szemlélő, befogadó üzemmódba helyezkedni. Így tudjuk feloldalni a lineáris gondolkodás kényszerpályáit. Tapasztald meg az alternatív jövőképekben átélt vizuális, hang- és tapintásérzeteket, és hasonlítsd össze a hármat. 
Ez az út vezet az arcturusi (és más, magasabb dimenzió-beli) holografikus érzékelés kifejlesztéséhez. 

2. Végezd el a gyakorlatot egyszerre a három idősíkban: a jelenlegi helyzetedben érzékelt vizuális, hang- és tapintási információk összessége a hat irányban, majd az összes múltbeli szituáció (sok lesz), melyek ide vezettek téged, ugyanilyen holografikus módon megjelenítve, és végül az összes jövőbeli lehetőség, szintén holografikus módon megjelenítve. Ekkor a lineáris érzékelés megszűnik, és a jövő, jelen- és múltbeli összes valóság-változat és dimenzió egy gömbszerű halmazban jelenik meg. Ekkor a lineáris érzékelés helyett az élmények kategóriái közötti kapcsolatokat fogod érzékelni. Megtapasztalod a jelen és a múlt eseményei között kapcsolatot, a jelen és a jövő eseményei közötti kapcsolatot, valamint a múltat és a jövőt összekötő kapcsolatot, és mindezt a tudatnak egy olyan szemszögéből fogod érzékelni, mely teljességgel túl van az időn és a téren. 

Ezeket a hologram-csomagokat ákása-lemezeknek is nevezik, mivel mindegyik halmaz minden információt tartalmaz, ha a Valóság egy bizonyos pontjából kiindulva szemléljük, és minden összefügg mindennel. Az érzékelés és teremtés folyamata így sokkal érdekesebbé válik. Ennek a látás- vagy érzékelésmódnak a kifejlesztése nagy segítség a Szellemvilág három régiójában (Alsó, Felső és Középső) történő utazások során, mivel ott is a Szellemvilággal párhuzamosan "teremtjük" a valóságok, a megélt élményeket és a kódrendszert, amelyen keresztül számunkra értelmezhető mindez. Sok gyakorlás után képesek leszünk tisztábban befogadni a Szellemvilág közvetítéseit, és megkülönböztetni azokat a saját "teremtésünktől".

2020. április 28., kedd

A tárgy nélküli szamádhi

Újabb részlet Gregor Maehle Szamádhi-könyvéből:

"8. Szamádhi: A tárgy nélküli (nirbídzsa) szamádhi

Csak egy tárgy nélküli szamádhi van. Különbözőképpen említik: mint nirbídzsa (mag vagy tárgy nélküli) szamádhi, aszampragjáta (tudatfeletti) szamádhi, és dharma-mégha (a tulajdonságok felhőjét eloszlató) szamádhi. Amikor Patandzsalí a jógát a 2.1. szútrában az „elme hullámzásainak megszűnéseként” határozza meg, elmondja, hogyan érhetjük el a tárgy nélküli szamádhit. A következő szútrában úgy határozza meg a szamádhit, mint egy olyan állapotot, melyben a „látó megállapodik önnön természetében.” Ezzel arra utal, hogy amikor megszilárdulunk az elme alapvető nyugalmában, akkor abbahagyjuk önmagunk kivetítését a jelenségvilágra, és nem azonosítjuk magunkat többé a perifériákkal (a testtel, elmével, egóval és az intelligenciával). Ekkor passzívan visszakerülünk és megállapodunk a valódi természetünkben, ami a tudat (purusa), vagy az önvaló (átman). Patandzsalí itt a valódi természetünket „látónak” (drastá) nevezi. A 4.19. szútrában azt mondja: „Az elme nem rendelkezik a tudatosság fényével, mivel a látott természetével bír.” Ez azt jelenti, hogy maga az elme nem tudatos, hanem inkább olyan, mint egy számítógép; intelligens és bámulatos mennyiségű információt képes feldolgozni, de önmagában nem tudatos. A látó (drastá, átman, purusa) az, ami tudatos.
A drastáról Patandzsalí azt mondja: „ A látó csak lát. Bár tiszta, mégis úgy tűnik, mintha módosítaná az érzékszervi benyomásokat.” Ebben rejlik az emberi létezés teljes drámája. Hogyan lehetséges, hogy rendelkezünk ezzel a hatalmas, határtalan lénnyel, amit tudatnak nevezünk, és mégis leredukáljuk azt a testre, elmére, egóra és intelligenciára? Patandzsalí ezt a 4.22. szútrában válaszolja meg: „Az intelligenciával kapcsolatos tudatosság eloszlatásának folyamata közben úgy tűnik, mintha a tudat felvenné annak formáját.” És mi az intelligencia formája? Az érzékszervi adatok módosítása és feldolgozása. Mivel még nem vagyunk tudatosak a két legbelsőbb rétegünk, a tudat és az intelligencia közötti különbségről, a spirituális kötöttség állapotában vagyunk.
Ebben a szamádhiban tapasztaljuk meg először a látót, mint különálló azonosságot. Nem módosítja az érzékszervi tapasztalatokat, ahogyan az intelligencia teszi; semmit nem tesz. Csupán passzív megfigyelő. Amikor megjelenik a boldogság, annak a szemtanúja. Amikor megjelenik a szégyen, akkor annak a szemtanúja. De első alkalommal nem azonosítjuk magunkat vagy válunk azzá, ami megjelenik előttünk; ehelyett megmaradunk az eredeti szemtanúnak. A perifériánk (ebben az esetben az intelligencia) mindig módosítja azt, amiről tudatossá válunk. Például próbálja felerősíteni és elnyújtani a boldogságot és lerövidíteni vagy racionalizálni a szégyent. Soha nem vesszük a fáradtságot, hogy megmaradjuk a tiszta tudatosságnál. És ezért nem valósítjuk meg, hogy a tudatosságot sohasem változtatja meg az, ami megjelenik benne. Örök és határtalan. És ebben rejlik a nagy és határtalan szabadság."

2020. április 27., hétfő

Holografikus meditáció 4. rész

Az elme holografikus érzékelési képességének fejlesztésére eddig három gyakorlatot végeztünk, melyekről itt olvashattok: 1. rész, 2. rész, 3. rész. A következő lépést akkor kezdjük el gyakorolni, ha a valós idejű látás, hallás és tapintási érzékelés gyakorlata már jól megy. 

A haladó gyakorlás első lépése az, hogy felidézünk egy élményt, mely a múltban történt, de élénken él az emlékezetünkben. Ezután ugyanúgy haladjunk, mint a jelen idejű információ érzékelésénél:

1. Hívd az erőállataidat, és képzelj el egy fénylő, egyenes vonalat, melyen egy pont van: ez a jelen pillanat. Fordulj meg a jövő felől a múlt irányába, és az erőállatokkal együtt haladj vissza az időben addig a pillanatik, amikor a kiválasztott élményt átélted. Most még mindig a Középső Világban vagy, de a múlt idősíkjában. 

2. Nézz körül ott, ahová érkeztél! Idézd fel a múltbeli énedtől balra elterülő látványt, majd a tőled jobbra, magad előtt, magad mögött, magad fölött és magad alatt. 

3. Miután ezzel megvagy,  figyeld meg a hangokat mind a hat irányban, majd érzékeld a tapintásoddal a hat irányban lévő tárgyakat, amik ott vannak.

4. A következő lépésként egyszerre idézd fel mindazt, amit a hat irányban láttál, hallottál és érzékeltél. Amikor sikerül mindezt egyszerre a figyelmed fókuszban tartani, akkor a tudatod még mélyebb transzállapotba kerül.

A gyakorlat során felismerhetjük a memóriánk egyik anomáliáját: lesznek olyan irányok, amelyekből nem jegyeztünk meg semmilyen információt. A vizuális, hang- vagy tapintási információ bármelyikével előfordulhat ez. Ennek a figyelmetlenség az oka, illetve az, hogy az adott pillanatban nem holografikus tudattal voltunk jelen, hanem lineárisan, csak a legfontosabbnak ítélt benyomásokra figyeltünk. 

Az emlékezet másik anomáliája az, hogy nagyon kreatív módon igyekszik betölteni ezeket a hézagokat olyan kiatalált emlékekkel, melyek meg sem történtek. Arra is hajlamos, hogy az egyes irányokból befogadott benyomásokat már a befogadás pillanatában, vagy az utólagos visszaemlékezéskor "megszínezze", azaz az elmében raktározott egyéb mintákhoz hasonlítva interpretálja azt. Tehát megtörténhet, hogy egy élményt a befogadás pillanatában másképpen éltünk meg, mint ahogy a visszaemlékezéskor fel tudjuk idézni. 

Tehát észben kell tartani, hogy a visszaemlékezéseink nem mindig egzaktak és tárgyilagosak, de a gyakorlatnak nem az a célja, hogy a valós és valótlan emlékek közötti megkülönböztető képességet fejlessze. Ha sokáig gyakoroljuk különböző emlékekkel, akkor megismerhetjük az elme és az emlékezés holografikus természetét, és olyan részletekre is megtanulunk visszaemlékezni, melyek a benyomás pillanatában nem is tűntek fel. 

A gyakorlat továbbfejlesztésének lehetőségei: 

1. Próbáljuk meg az adott múltbeli élményt vagy eseményt nem az akkori énünk érzékeléseinek szemszögéből vizsgálni, hanem "kívülállóként" jelen lenni, mert így még több szemszögből fel tudunk idézni emlékeket.

2. Próbáljuk ki azt, hogy nem a saját magunk által megélt emlékhez utazunk vissza, hanem valaki más emlékébe élő eseményt "éljük át" meditáció közben. Ekkor a barátunk röviden elmondja a szituációt, majd a meditációt követően megbeszéljük vele mindazt, amit tapasztaltunk, és kellő gyakorlással meglepően sok részletet azonosítani fogunk tudni. A múltba való közlekedés a középső világbeli asztrális utazás haladóbb változata.

2020. április 26., vasárnap

Uttánászana

Újabb részlet a Krishnamacharya-könyvből:

"
  1. Uttánászana

A tádászanára vonatkozó szabályokat követve (jógászana szamaszthiti krama, 4.1-4.2 ábra), álljunk egyenesen. Ezután, miközben lassan kilélegezzük a levegőt, fokozatosan hajlítsuk előre a felsőtestet (a csípő feletti részt) és helyezzük el a tenyereinket a talpaink mellett. A térdek ne legyenek egy kicsit sem behajlítva. Emeljük fel a fejünket és nézzünk az orrunk hegyére. Közben szívjunk be tiszta levegőt az orrlyukakon keresztül, tartsuk meg szilárdan a levegőt és tartsuk fenn ezt a testhelyzetet. Ezt szahita kumbhakának nevezik. Miután így maradtunk egy darabig, fújjuk ki a (visszatartott) levegőt nagyon lassan az orrunkon keresztül, engedjük le a fejünket és érintsük a térdeinkhez. Ekkor ne lélegezzünk be. Akkor lélegezzünk be , amikor emeljük a fejünket és akkor lélegezzünk ki, amikor leeresztjük – ezt az erőnknek és képességeinknek megfelelően gyakoroljuk. Ebben a helyzetben, miközben felemeljük a fejünket, illetve miközben leengedjük és a térdünkhöz érintjük, A tenyereinket stabilan nyomjuk a földhöz. Ezt a szthitit uttánászanának nevezik. Eleinte a szthiti végrehajtásakor remeghetnek a karjaink és a lábaink. De ha ilyenkor határozottan megállítjuk a légzést és állunk, a remegés nem következik be. Miután ebben a szthitiben maradtunk egy darabig, tárjünk vissza a tádászana szthitihez.
Az uttánászanának nyolc formája létezik. E nyolc forma gyakorlásának következtében Az alhas összes különböző betegsége megszűnik, és növekszik az emésztőerőnk. Még a hétköznapi gyomorfájás is megszűnik. A nők is gyakorolhatják ezt az ászanát. De terhesség közben ne végezzük. Ez az első forma. Három vinyászából áll.
(Az uttánászanát általában aszerinti sorrendben végzik, hogy utána hátraugrás következik-e csaturangába, vagy esetleg onnan érkezünk vissza előre, álló helyzetbe. Pttabhi Jois az alap uttánászanát (megemelt mellkassal) úrdhva-uttánászanának nevezi, míg a mélyebb adhómukha-uttánászanát nevezi sima uttánászanának. Bár a mély uttánászanát ábrázoló képen a gyakorló háta domború, de sokkal biztonságosabb, ha úgy tanítjuk, hogy minden előrehajlított pózban egyenesíteni, és nyújtani kell a gerincoszlopot.)

2020. április 25., szombat

Vinyásza krama haladó sorozat

Újabb részlet a Krishnamacharya-könyvből:

"Haladó sorozat

(Ennél a sorozatnál Krishnamacharya már nem mindenhol tünteti fel külön a légzést és az élettani hatásokat sem. A hagyomány szerint a haladó pózoknál nem a terápiás hatás, hanem az erő kultiválása és demonstrációja van a fókuszban. Ezért a haladó sorozatot szthira-bhágának („szilárd erő”) is nevezik. Mint látni fogjuk, Krishnamacharya felsorolásában 56 ászana tartozik bele. Ezek végiggyakorlása egy huzamban, még ha valakinek nem is haladná meg a fizikai képességeit, legalább három órát igényelne. Ezért a gyakorlás könnyebb kezelhetősége kedvéért az Ashtanga vinyásza rendszerben először kettő, majd összesen négy sorozatra lett osztva az egy haladó sorozat. Az ászana neve után az össz vinyászák száma, majd zárójelben az ászana szthiti száma következik.)

1. Vaszisthászana: 22 (7,8,9,10,14,15,16,17 – a póznak ugyanis 4 változata van)
2. Kasjapászana: 18 (8, 12)
3. Virincsjászana: 22 (7,8,9,10,14,15,16,17 – a póznak ugyanis 4 változata van)
4. Visvámitrászana: 20 (7,8,9,13,14,15)
5. Bhairavászana: 18 (6,7,8,12,13,14)
6. Ráadzsakapótászana: 18 (7,11)
7. Ékapáda-rádzsakapótászana: 20 (7,8,13,14)
8. Dúrvászászana: 23 (8,15)
9. Ékapáda bakászana a, b: 16 (8,9,11,12)
10. Nirálamba szarvángászana: 13 (8)
11. Nirálamba sírsászana: 12(7)
12. Szálamba sírsászana: 12(7)
13. Úrdhva-kukkutászana: 16 (9,10); 20 (9,10,12,13)
14. Viparíta dandászana: 10(8)
15. Ékapáda viparíta dandászana: 13(9,11)
16. Ékapáda dhanurászana: 11(5,7)
17. Bakászana (hatha jóga): 16(9,11), báhja kumbhaka
18. Gómukhászana: 14(7,8), ubhaja kumbhaka
19. Vátájanászana: 18(7,12), ubhaja kumbhaka
20. Ardha matszjéndrászana: 14(7,8), báhja kumbhaka
21. Púrna matszjéndrászana: 14(7,8), báhja kumbhaka
22. Vriscsikászana: 14(10), antar kumbhaka
23. Múlabandhászana: 14(8), ubhaja kumbhaka
24. Ákarna dhanurászana: 18(8,9,10,11,12,13), ubhaja kumbhaka
25. Astavakrászana: 15(8,10), ubhaja kumbhaka
26. Buddhászana: 22(8,14)
27. Kapilászana: 24(9,15)
28. Viparíta salabhászana: 8(6)
29. Karandavászana: 15(9)
30. Ékapáda kapótászana: 12(9,11)
31. Pádángustha dhanurászana 10(5)
32. Ardhacsakrászana: 5(2,4)
33. Tittibhászana: 14(7,8)
34. Vírászana: 15(7,8)
35. Szamánászana: 18(8,9,12,13)
36. Parivrittászana: 13(5,6,8,9)
37. Hanumánászana: 15(7,8,9,10)
38. Utthita-szvasztikászana: 8(8)
39. Trivikramászana (szúpta): 15(8,10)
40. Trivikramászana (utthita): 8(3,7)
41. Natarádzsászana: 3(1,3)
42. Szimhászana: 15(10)
43. Sziddhászana: 12(7)
44. Parighászana: 20(7,8,12,13)
45. Szamakónászana: 13(7)
46. Vriksászana: 8(7)
47. Gherandászana: 13(5,6,8,9)
48. Parjankászana: 9(8)
49. Tírjangmukha utthita trikónászana: 5(2,4)
50. Kandapídászana: 14(7,8)
51. Szúptakandászana: 14(7,8)
52. Jógadandászana: 14(7,9)
53. Gandabhérundászana: 7(5,6)
52. Pincshamajúrászana: 10(8,9)
55. Úrdhvaparivrittapádászana: 13(8)
56. Jógapattászana: 13(7)
(A fentiekben felsorolt ászanák pontos végrehajtása sorban be lesz mutatva a következőkben. Amelyik póz már szerepelt a Jóga-makaranda fordításában, annak leírását is megismétlem.)

2020. április 24., péntek

A sámándob hatása a tudatra

A sámáni hagyományokban gyakorolt sámán-utazás vagy lélekutazás és a jógikus meditáció között számok különbséget találhatunk. Tekintsük át először, hogyan hat a sámándob hangja az agyhullámokra, és hogyan hozza létre a révült tudatállapotot!

Az agykutatásban az agy által működése közben kibocsátott elektromágneses hullámokat hullámhosszuk szerint négy kategóriára szokták osztani:

Béta (12-38 Hz): Ez az "éber", hétköznapi tevékenységekkel elfoglalt agyműködésre jellemző hullámhossz. Ez magában foglalja az úgynevezett "harcolj vagy menekülj" üzemmódot, ami egy nagyon megfeszített készenléti állapot, vagy például ha valakit sokoldalú impulzusok érnek mondjuk egy vita, beszélgetés közben, vagy akár egyedül, amikor egy vagy több, bonyolult feladat megoldására koncentrál, mely lefoglalja analitikus kapacitását. 

Alfa (8-12 Hz): Ellazult, de mégis aktív elmeállapotot tükröző agyhullámok, melyek hosszabbak, lassúbbak, mint a béta-hullámok. Például amikor lazítunk, beszélgetünk a "semmiről", vagy egy koncentrációt igénylő feladat után pihenünk.

Théta (3-8 Hz): Ez a "robotpilóta"-üzemmód, mint például amikor hétköznapi, odafigyelést nem igénylő rutinfeladatokat végzünk automatikusan, de közben valami másra gondolunk, fantáziálunk, álmodozunk, tervezünk, "teremtünk". Vagy például amikor egy megszokott útvonalon vezetünk auóval, de közben teljesen máson gondolkodunk.

Delta (0.5-3 Hz): Ez a leghosszabb, leglassúbb agyhullám, mályalvás vagy álmodás közben jellemző az agyra. Az REM (Rapid Eye Movement - álmodó alvás ellemzője) alvási szakaszban az agy a delta és tháta állapotok között mozog, attól függően, hogy mennyire éli bele magát az álomba.

Gamma (38-42 Hz): Ezt a legvégére tettem, bár frekvenciában a legelső helyre kellett volna tenni. Ez az agynak azt az állapotát jellemzi, amikor egyszerre több helyszínen zajlik benne idegi aktivitás, és mintegy "holografikusan" működik. A gamma-agyhullámok aktiválódásához ugyanúgy elcsendesedett elmére (bal agyféltekére) van szükség, és ennek a tartománynak az aktiválódását is megfigyelték a sámáni transz állapotában. A kutatások szerint a gamma-hullámok frekvenciája meghaladja a neuronok ingerület-átviteli sebességét, tehát a jelenségnek nem létezik tudományos magyarázata. Ugyanakkor a kutatások szerint akkor mértek gamma agyhullám-aktivitást, amikor a vizsgált személy az univerzális szeretetet, a magasabb erényeket és a kiterjesztett tudatállapotot, megvilágosodás-élményt tapasztalta meg. A gamma-agyhullámok is inkább a vizuális szimbólumok megjelenését segítik elő, mintsem a hang-vagy beszéd-élmények átélését. A Szellemvilág ugyanis nem mondatokban, hanem holografikus képekben ("csomagokban") kommunikál. 

A hagyományos jógikus vagy buddista meditációs technikák a delta-állapotot célozzák meg, míg a sámánutazás során az agy théta-állapotban van. Ezt az állapotot az ütemes dobolás váltja ki az agyban. A Stanford Egyetem egyik kutatásában megállapították, hogy a másodpercenkénti 4-4.5 dobütéses frekvencia (percenként 240-290 ütés) átmenetileg a théta-állapot felé tolja az agyműködést. Más kutatások, sámán-gyakorlók valamivel lassúbb, 220-240 BPM ütemtartományt szoktak megadni a sámánutazáshoz. A 240 BPM egyenlő 4 Hz-el, vagyis a Théta tartománynak megfelelő dobütem 3-8 Hz a 180 és 480 BPM közé kell, hogy essen. Ez eléggé tág tartomány, hiszen másodpercenként 3, illetve 8 dobütést jelent.

Ezt az állapotot többféle dolog is jellemzi: az alvás és ébrenlét közötti határmezsgye, a kreativitás, fantázia, ihlet és inspiráció tartománya, valamint a jobb és bal agyfélteke közötti átmeneti (mondhatni középső) tudati állapot. A bal (racionális) agyfélteke aktivitása háttérbe szorul, de azért jelen van, hiszen az utazásban megélteket meg kell jegyeznünk és figyelmesen be kell fogadnunk, de nem jó, ha közben elkezdjük analizálni és logikai következtetésekre ugrani. A bal agyféltekét annyira el kell csendesíteni, hogy a jobb (intuitív) agyfélteke előtérbe tudjon kerülni, és a racionalitáson túllépve kapcsolódni tudjon a Szellemvilághoz, és részt tudjon venni az ott térténő dolgokban. Egy korábbi példával élve, amikor a szabad és a kötött lélekről volt szó, a szabad lélek a jobb agyféltekés üzemmód, míg a kötött lélek a bal. 

A bal agyfélteke hajlamos aktiválni az önkorlátozó hiedelmeinket, és mindent, ami a sámánutazásban történik, a saját képzeletünk szüleményeként interpretál. A sámáni kultúrákban azonban a Szellemvilágot a megfigyelőtől függetlenül létező, és vele adott esetben kommunikáló valóságnak tekintik. A kommunikáció nyelve, szimbolikája mindig igazodik a megfigyelő (utazó) mentális lenyomataihoz és metafizikai jelrendszeréhez, ezért mondhatjuk, hogy az utazást "közösen" teremtjük meg a szellemvilággal. Mégis, a sámán-gyakorló egy bizonyos céllal utazik, és sok gyakorlás során megtanulja elválasztani a saját elméje szüleményeit a Szellemvilág valóságos közléseitől. Ha valaki kedvet kapott hozzá, hogy saját sámándobja legyen, itt írtam a lehetőségekről.

A bejegyzés végén beillesztettem egy videót Jeff Strongtól, ahol a különböző dob-frekvenciák hatásairól beszél:

4-4.5 BPS (Bet Per Second, másodpercenkénti dobütések száma) - mély meditáció, sámán-utazás, vizualizációk, a théta tartomány alja.
5-5.5 BPS - intuíció, belső irányítás, pszichikus képességek (telepátia stb.)
6-6.5 BPS - kreativitás, flow-élmény
7-7.5 BPS - probléma-megoldás, ellazult éber tudatállapot, a théta vége, alfa eleje
8 BPS - az alfa állapot legalja, az idegrendszer nyugalmi, de éber állapota, stresszoldás

2020. április 23., csütörtök

A nyolc szamádhi

Újabb részlet Gregor Maehle Szamádhi-könyvéből:

"Másodsorban, ezek a szamádhik ahhoz segítenek hozzá, hogy felismerjük: van bennünk valami, ami nem illik bele a jelenségvilágba, mely a kettősségek, pl. A jó és a rossz hatása alatt áll. Ez ez új kategória ezzel ellentétes jellemzőkkel bír: örök, határtalan, nem lehet feltételekhez kötni vagy megváltoztatni, és nincsenek jellemvonásai. Ez a tiszta tudat (purusa), az önvaló (átman). Bár nem rendelkezhetünk közvetlen tudással erről a második kategóriáról, a meditációban szerzett tapasztalataink lehetővé teszik, hogy következtessünk a létére. Ez a következtetés, bepillantás, vagy a bizalom abban, hogy a tudat ott van, lehetőséget ad az elkülönülésre mindentől, ami az első kategóriába tartozik (pará-vairágja). Az elkülönülés lehetővé tesz egy bizonyos távolságtartást, de az elzárkózás attitűdje nélkül. Az elzárkózás igénytelen választásokat és a világi dolgok iránti ellenszenvet eredményezi. Ezért vagyunk itt, hogy beteljesítsük a célunkat és a szerepünket a társadalomban, méghozzá olyan módon, ahogy azt a legjobb képességünk szerint tudjuk. Ragaszkodás nélkül ez nem lehetséges. Például nem lenne megfelelő, ha elkülönülten viselkednénk a partnerünkkel, a gyerekeinkkel vagy Istennel.


A 4.29. szútrában Patandzsalí azt mondja: „Ha az állandó megkülönböztető tudás (vivéka khjáti) hatására e jógi elkülönül minden nyereségtől, ami a meditációból származhat, akkor belép a tulajdonságok felhőjét eloszlató szamádhiba (dharma-mégha-szamádhiba).” Patandzsalí elmagyarázza, hogy mi az objektív szamádhi jelentősége. Először is szükségünk van a „megkülönböztető tudásra”. Utána ezt kombinálnunk kell a teljes elkülönüléssel (parávairágjával). A korai szakaszban hajlamosak vagyunk azonosulni és ragaszkodni a szamádhiban elért eredményeinkhez. Ezt is el kell engednünk, mert a lényegünk, a tiszta tudat, nem ragaszkodhat semmihez, nem érhet el semmit, és nem válhat semmivé. El kell különülnünk a tárgyak, eredmények, sikerek világától, a valamit tevéstől és valamivé válástól. Csak akkor léphetünk be a végső stádiumba, a tárgy nélküli szamádhiba.
A nyolc szamádhi gyakorlásának sorrendje
A nyolc szamádhi ideális sorrendje az, amiben a Jóga-szútrában be vannak mutatva. Ez a sorrend a durvától a finomig tart, az első szamádhikat az érzékek számára felfogható tárgyakon kell gyakorolni, a végső szamádhit pedig a tiszta tudaton. A szamádhik nehézségi foka is növekszik, az első szamádhi nagyon könnyen elérhető, míg az utolsó nagyon nehezen. A szamádhi típusa attól is függ, hogy például melyik csakrában koncentrálódik a prána szamádhi közben, míg a szamádhik hossza főleg attól függ, hogy a gyakorló meddig tud elmerülve lenni a szamádik tárgyával (ha a tárgy a tudat, vagyis maga az alany, akkor nem használjuk, az „elmerülés” kifejezést, hanem a „megállapodást”). Mindegyik szamádhi a tudás vagy látás különböző mélységeit adja; az előző szamádhik nem válnak szükségtelenné vagy túlhaladottá csak azért, mert elértük sorrendben a következő szamádhit. Hasonlóképpen, nem adjuk fel az ászanát azért, mert elértük a szamádhikat, mivel az ászana egészségesen tartja a testet. Egészséges test nélkül nehezen tudjuk végezni a szvadharmánkat (saját kötelességünket, legmagasabb potenciálunkat). Például az összes szamádhi elsajátítása által a jógi képes tudatosan megtapasztalni sorrendben mindegyiket, mint ahogyan a zenész skálázik. Ez a valóság sokkal mélyebb és sokoldalúbb megismerését teszi lehetővé a jógi számára, mintha elakadna egy bizonyos szamádhinál, vagy túlhangsúlyozná azt. Különösen azt fontos megérteni, hogy az első hét szamádhi nem csupán gyakorlás a nyolcadik, a tárgy nélküli szamádhi eléréséhez. A 4,5,6. és 7. szamádhik által kifejezetten olyan dolgokat láthatunk meg, amiket a tárgy nélküli szamádhival nem tudnánk."

2020. április 22., szerda

A képesség szimbóluma

A múltkori előadás után vezetett lélekintegráló sámándobos meditáció közben kaptam egy újabb szimbólumot Odintól, melynek a "képesség" nevet adta. Óészaki nyelven a kunnusta (modern "kunszt" szleng-szó), vagy a megin ("különleges erő") szavakkal szokták ezt kifejezni. Az első az inkább tanult, begyakorolt képességet jelent, amit persze az emberrel született tehetség megtámogat, viaszont a második szó sokkal inkább az istenadta, sors-szerű vagy karmikus erőt, különleges képességet, misztikus erőt jelenti. 

A szimbólum tulajdonképpen négy, csúcsával egymáshoz érő szív alakú "levélből" vagy sziromból áll, egy négylevelű lóheréhez is hasonlít, melyból még négy, félkör alakú"bajusz" áll ki a levelek szélei között. Mintha egy misztikus virág vagy növény volna, ami forog. Próbáltam megállapítani, hogy a "bajuszok" az óramutatóval megegyező vagy ellentétes irányba hajoltak, de úgy tűnik, hogy mindkét változat létezik, mint ahogy a szvasztikának is van jobbos és balos, Nap, és "Fekete Nap" változata. 


A rúna szimbolikája a teremtés, termékenység, kreativitás, az anygai szinten történő megnyilvánítás, így például művészek számára nagyon hasznos, vagy ha bármilyen kézműves szakmához szeretnénk kifejleszteni a kézügyességünket. Odin egy fekete rúnát nyújtott, melybe arany színnel volt belekarcolva a szimbólum. Utána a két tenyeremre rajzolta, és azt mondta, hogy azokon a testrészeken kell alkalmazni, melyek a leginkább kapcsolatosak az adott személy kreativitásával (például énekes, előadóművész esetében a torka, táncos esetében a lába, stb.) Én gyorsan kértem is egy áldást, hogy mihamarabb sikerüljön megtanulnom játszani a didgeridoo-n, persze ahhoz rengeteget kellene gyakorolni, de egyszer meglesz! Huginn és Muninn, a két holló kísért bennünket visszafelé az Életfához. Huginn a "gondolat", Muninn pedig az "emlék". Mindkettőre szükség van egy képesség birtoklásához: az intuitív vezettetésre, ihletre, valamint a gyakorlásból származó rutinra. A kettő együtt adja ki a tehetséget. 

A meditáció befejeztével is láttam még Odin arcát, és úgy döntöttünk a családdal, hogy kimegyünk estére a telkünkre, hogy rakjunk egy kis tüzet, és doboljunk egyet, meg nézegessük a csillagokat. Az újholdat nem találtuk meg az égen, de azért nagyon varázslatos volt az este. Húztunk egy kis vizet a kútból, elmondtunk néhány fohászt és meglocsoltuk az Életfát a kertünkben, majd meggyújtottuk a tüzet. Miután jól megetettem Tűzapát száraz gallyakkal, dohányt és fehér ürömfüvet is ajánlottunk a tűzbe, majd elkezdtünk dobolni. A dobolásnak csak nem akart vége szakadni, nagyon húzott minket Tűzapa. A gyerekek elmélyülten csörgőztek, táncikáltak a tűz mellett, mi meg felváltva néztük a hullámzó, pislákoló parázs-tengert és az éjszakai égbolton a csillagokat. 

A parázsban sok mindent láttam, először egy szakállas arcot, majd egy bika-fejet, végül vaddisznófejet. A hullámzó fénytenger néha olyan volt, mint egy hömpölygő lávafolyam, néha pedig a nagyvárosok vagy egy erdőtűz fényeire emlékeztetett, amit a kozmoszból lehet látni. Amikor a tűz kezdett elcsendesedni, a parázs egyre halványabban izzani, és a gyerekek is kezdtek elálmosodni, akkor még néhányszor megkavartuk a parazsat, nehogy galiba legyen belőle, és legutoljára pont egy olyan formát vett fel a hamuval kevet parázs, ami nagyon hasonlított a szimbólumra, amit korábban a meditáció közben kaptam Odintól. Ezzel lassan búcsút is vettünk varázskertünktől a holnapi viszontlátásig. 

2020. április 21., kedd

A megkülönböztető tudás

Újabb részlet Gregor Maehle Szamádhi-könyvéből:

"A 3.23. szútrában Patandzsalí egyértelműen bemutatja, hogyan lehet hasznosan alkalmazni a szamjamát: „Ha a barátságra, együttérzésre és örömre irányítva gyakoroljuk a szamjamát, akkor szert teszünk azok erejére.” Ez a szútra közeli kapcsolatban van az 1.33. szútrával, ahol Patandzsalí azt mondja, hogy ezt a három tulajdonságot sorrendben a boldogok, szenvedők és erényesek felé kell gyakorolni. Az első fejezettől kezdve Patandzsalí azt javasolja, hogy pszichológiai okokból, vagyis az elme megtisztítása céljából meditáljunk ezeken a tulajdonságokon. A 3. fejezetben azt javasolja, hogy mások pozitív befolyásolása és gyógyítása érdekében fejlesszük ezeket a tulajdonságokat. Az indiai mitológiában sok történet szól olyan bölcsekről, akik negatív állapotban lévő embereket befolyásoltak pozitív irányba, vagy gyógyítottak meg. Patandzsalí azt javasolja, hogy annyira szilárduljunk meg ezekben a tulajdonságokban, hogy váljunk a megtestesülésükké.

A szamjama gyakorlása nem szükséges ahhoz, hogy továbblépjünk a tárgy nélküli szamádhi (8. szamádhi) gyakorlásához. Igazából, ahogy Patandzsalí kiemelte, a szamjamából származó tudás ragaszkodás esetén akadállyá válhat a tárgy nélküli szamádhi megjelenésében. Sok jógi számára tehát a leghatékonyabb út az, ha kihagyja a szamjamát és közvetlenül rátér a tárgy nélküli szamádhira. Az, hogy szükséges-e a szamjama gyakorlása, vagy nem, gyakran a szvadharma (életkötelesség) függvénye, amit már megtárgyaltunk a 6. szamádhinál (aszmitánál).
A diszkriminatív tudás (vivéka khjáti)
A különböző objektív (tárggyal rendelkező) szamádhik vivéka khjátit (megkülönböztető tudást) eredményeznek. Ez nem egy szamádhi, hanem a tárgy nélküli szamádhiba vezető híd, vagy előkészítő lépés, mely nélkül az utóbbi nem érhető el. A 2.26. szútrában Patandzsalí azt állítja: „a felszabadulós eszköze a folyamatos diszkriminatív tudás.” És újfent, a 3.54. szútrában azt mondja: „A diszkriminatív tudás lehetővé teszi az átkelést. Mindent magába foglal, és túl van az időn.” Itt arra a különbségre utal, ami az átmeneti, véges, kötöttségre hajlamos, beszennyezhető, minőségekkel rendelkező; valamint az örök, határtalan, tiszta, és minőségek nélküli között van. A jógik addig javasolják az objektív szamádhi gyakorlását, amíg a kétségeken túl megtudjuk, hogy a testünk, az elménk, az intelligenciánk, az egónk, és a minket körülvevő összes tárgy a csupán világ átmeneti lenyomata (vagyis feltételekhez kötöttek), és olyan tulajdonságokkal rendelkeznek, mint a meleg, hideg, jó, rossz, szép, csúf stb. Ez nyilvánvalónak tűnik, de az objektív szamádhi szintjén (vagyis amikor rendelkeznek a világról szóló tudással) a jógik nem elméleti vagy akadémikus tudásról beszélnek, hanem kísérleti, lényegi, valós tudásról, melynek hatására a lényünk gyökerestül képes átalakulni."

2020. április 20., hétfő

A lélekrészek integrálása - meditáció

Múlt pénteken előadást tartottam "A lélek anatómiája" címmel, melyben a különböző spirituális iskolák és sámáni hagyományok lélekrészekkel kapcsolatos tanításait mutattam be. Az alábbi három blogbejegyzésben olvashatjátok el a vázlatokat, amik alapján beszéltem: "Hány lelkünk van?", illetve "Lélekfelfogások a sámánságban" 1. rész, 2. rész. A három blogbejegyzés közül az utolsóban van szó a modern pszichoterápia és a core sámánizmus több ponton átfedő lélekelemzéséről, és ide jutottam el a mondanivalóm végére is. 

Eszerint tehát négy, illetve öt lélekrészünk van: a Felső Én, a középső világbeli testünk, a középső világbeli egónk, és az Alsó Én, az ős-archetípusunk, és végül a tiszta tudatosság, mely csak szemtanúként szemlél mindent. Amikor kezdtük a meditációt, illetve sámándobos utazást, akkor arra bíztattam a résztvevőket, hogy menjenek el az Életfához, és hívják a lélekrészeiket, figyeljék meg, hogy melyik milyen, mennyire erős, prominens, és hogyan viszonyul a többihez, majd igyekezzenek "összebarátkoztatni" a lélekrészeiket. Most a saját élményemet fogom leírni, amit utazás közben megéltem.

Eklezdtem dobolni, és elindultam az Életfához. Ott hívtam az erőálataimat, a szellemi tanítóimat, majd létrehoztam a védelmező teret a többiek számára is, akik részt vesznek a meditációban. Hívtam a saját lélekrészeimet, mert kíváncsi voltam, hogy miylen a kapcsolat közöttük. Egy nyitott bal tenyeret láttam meg, melynek az öt ujja volt az öt lélekrészem, a csuklójából pedig kiáradt a tudat fénye, mely mindent átjárt és megvilágított, mintha a nyitott tenyér fényből álló "árnyéka", vagy inkább prototípusa lenne, a nyitott kéz felé magasodott, mint egy ernyő. A bal tenyér a jobb agyféltekés, intuitív oldalara mutató jelzés lehetett valószínűleg.

Tüzetesebben megvizsgáltam az öt ujjat, igyekezve beazonosítani, hogy melyik milyen lélekrész lehet. A hüvelykujjam a fizikai testem volt, melyet jól ismertem, és jól tudtam irányítani is. A mutatóujjam a középső világbeli énem volt, vagyis az egóm, mely néha aránytalanul megnőtt, és szeretett mutogatni másokra, meg figyelmeztetően rázogatni magát, mintha ő lenne a főnök. A középrő ujjam az idea-énem volt, a Felső Én. Ő volt a legnagyobb, és felismertem benne a kompromisszum-készség hiányát, melyet húsz évnyi Krisna-tudat alatt szavtam magamba. Itt csak a Felső Énnel foglalkoztunk, azzá szerettünk volna válni, miközben a többi ujját a kéznek igyekeztünk megtagadni. 

A gyűrűs ujjam az Alsó Énemet képviselte, mely az utóbbi időben indult fejlődésnek, mióta a sámáni utat járom. Igyekezett jó barátságba kerülni a többi ujjal, de azok nem mindig vették jó néven a közeledését. A utolsó, a kisujjam volt a legérdekesebb, hiszen a harneri modellben a tiszta tudattal együtt van öt, az meg már a csuklóból kiáradó "fény-kéz" volt. Rákérdeztem, hogy melyik énemet képviseli az ötödik ujj, és azt válaszolta, hogy az ősökkel való kapcsolatomat. Ez az ujj volt a legkisebb, és "fel kellett zárkóztatni" a többihez. Megkérdeztem, hogyan tudnék mélyebben kapcsolódni őseim erejéhez és tudásához, és azt a választ kaptam, hogy találkozni fogok majd egy magyar tanítóval, aki az előző nemzedékek tudását őrzi, és azon ritka képviselője a magyar őstudásnak, aki valóban élő módon, áthagyományozás útján kapta azt meg, és nem utólag próbálta rekonstruálni ősei tudását, tanításait, szertartásait. 

Utána a kéz összes ujja összeért, és nem is öklöt, inkább egy lótuszvirágot formáztak, de volt bennük még egyfajta zárkózottság. Végül a kéz ismét kinyílt, és összekapcsolódott a fölé magasodó fény-kézzel, mint amikor a szerelmesek kulcsolják egymásba az ujjaikat. "Fény és árnyék együtt jár" - jutott eszembe a dal. 

Ezután a két tenyér ismét szétbomlott, és lótuszvirágot formázott, melynek közepében szent tűz égett, és ősi, természeti népek sámánjai, szertartás-vezetői jöttek, hogy körbetáncolják a kezeket. Egy nagy szertartás kezdődött, eksztázisig fokozódó tánccal, miközben minden forgott. A végén lenyugodott a kép, és megint a nyitott kezet láttam. Az utazás egy már megszokott képpel zárult, ami lélekvisszahívás után is szokott lenni: A Nornák, a sorsistennők az ujjakból kiinduló fényszálakat egybefonták, és egy fényfonál vezetett fölfelé, az Életfa ragyogó koronája felé. Ez a sorsvonalam, és az öt ujjból kiinduló fényszálak összeszövése azt jelezi, hogy mind az ötnek együtt kell működnie annak érdekében, hogy elérjem a Fényt. Majd a kéz az Élet Vizének tavában fürdött, ami egyfajta jutalmazás és áldás szokott lenni. Amikor vízben fürdetnek a szellemek, vagy valamilyen varázsitalt itatnak velem, az mindig gyógyítást és erőt szokott jelezni. 

2020. április 19., vasárnap

Vinyásza krama második sorozat

Újabb részlet a Krishnamacharya-könyvből:

"Középső sorozat:

1. Pásászana: 14(7,8), báhja kumbhaka, csökkenti a lázat
2. Krouncshászana: 22(7,8,14,15), báhja kumbhaka, gyógyítja a sérvet és az emésztési zavarokat
3. Dhanurászana: 9(5), antar kumbhaka, megtisztítja a köldökcsakrát és a kiválasztó rendszert
Dhanurászana - két oldalra: 12(6,7,8), antar kumbhaka, megtisztítja a vizeletkiválasztó és az epekiválasztó rendszert, erősíti a gerincet
Dhanurászana 3 – ékapáda: 11(5,7), antar kumbhaka, megtisztítja a vizeletkiválasztó és az epekiválasztó rendszert, erősíti a gerincet
4. Salabhászana: 10(5,6), antar kumbhaka, megtisztítja a nyelőcsövet, a torkot és a húgycsövet
5. Nakrászana: 9(5), ubhaja kumbhaka, megerősíti az összes ízületet
6. Majúrászana: 9(5), báhja kumbhaka, megszünteti a gázképződést
7. Ustrászana: 15(7,8,9), antar kumbhaka, megszünteti a púpos hátat és a prána váju betegségeit
8. Bhékászana: 9(5), antar kumbhaka, tisztítja a combot, térdet, köldököt és nyakízületeket
9. Szúptavadzsrászana (jógamúdrával): 18(9,11), ubhaja kumbhaka, gyógyítja a lépbetegségeket, és más hasi problémákat
10. Laghuvadzsrászana: 15 (7,8,9), ubhaja kumbhaka, megtisztítja a gerincvelőt és a torkot
11. Ékapáda szarvángászana (halászanából csakrászanával): 17(9,11), báhja kumbhaka, tisztítja az emésztő és kiválasztó rendszert
12. Bharadvádzsászana: 15(8,10), báhja kumbhaka, erősíti a szívet és a csípőt
13. Kapótászana: 15(8), antar kumbhaka, tisztítja a torkot, mellkast és a köldököt
14. Ékapádasírsászana: 14(7,8,9,14,15,16), megtisztítja a nyelőcsövet és az ánuszt, erősíti a gerincet
15. Dvipada-sírsászana: 14(7,8,9), báhja kumbhaka, megtisztítja a kundalinít
16. Jóganidrászana (csakrászanával): 13(8), báhja kumbhaka, megszünteti a fáradtságot
17. Úrdhvadhanurászana (csakrászanával): 15(8,9,10), antar kumbhaka, megtisztítja az ereket és idegeket
18. Marícsjászana d: 22(8,15), récsaka
Marícsjászana e: 18(7,12), récsaka + púraka
Marícsjászana f: 22(8,15), récsaka
Marícsjászana g: 18(7,12), récsaka + púraka
19. Szálamba sírsászana: 12(8)
20. Nirálamba szarvángászana: 12(8)
21. Bakászana: 12(7,8)
22. Szúpta-úrdhva-pádavadzsrászana: 15(8,10)
23. Matszjászana: 12(8)"
(Megjegyzés: Ez a felsorolás nagyjából az Ashtanga vinyásza jóga második sorozatának pózait tartalmazza, csak némiképpen más sorrendben, mint ahogy mostanában gyakoroljuk. Az utolsó pózoknál, mint ahogy a haladó sorozat pózainál sem, Krishnamacharya nem tünteti fel külön az egyes ászanák egészségre gyakorolt hatásait. A haladó pózok esetében nem a terápiás hatáson van a hangsúly, hanem a belső erő fejlesztésén.)

2020. április 18., szombat

Vinyásza krama első sorozat

Újabb részlet a Krishnamacharya-könyvből:

"A jógángák gyakorlásában azok az ászanák, melyek a vékony ember számára elérhetők, lehetetlenek lehetnek egy kövér ember számára. Nem kell azonban növelni a jógaoktatók számát. A jóga-gyakorlókat nagyjából a testalkat alapján lehet csoportokra osztani, és ugyanaz az oktató is taníthatja őket. Ugyanúgy, a gyakori betegségekkel rendelkező gyakorlókat is fel lehet osztani csoportokra és gyógyítani lehet jógával. A jóga-szádhanában nincs kockázat a felszerelést igénylő számos testgyakorlathoz képest. A jógánga szádhanát állva, ülve, oldalra fordulva és fordított testhelyzetben kell gyakorolni.

Az ászanák összes típusát bemutatjuk ebben a kiadásban. Az érdeklődő gyakorlóknak és oktatóknak figyelmesen kell tanulmányozni, gyakorolni, és tanítani. A hölgyek számára is sok ászanát közlünk. Ebből fogalmat alkothatunk őseink viselkedéséről.
A lusta emberek nem tudnak előrelépni semmilyen munkában, míg az energikusakat semmi sem hátráltathatja. India kulturális és spirituális vagyonát nem csak a beszéd alkotja. A bátrak legyőzik az akadályokat és gyakorolnak. Ebben a kiadványban ismét hangsúlyozzuk, hogy a jóga-szádhana mindenféle korú embereknek szól.

Első sorozat (vinyászák száma, az ászana hanyadik vinyásza, légzés, hatások):
1. Uttánászana: 3(2), récsaka, megtisztítja a hasat
2. Pádángusthászana: 3(2), récsaka, erősíti a vállakat
3. Csaturanga-dandászana: 4(4), récsaka, erősíti a gerincet
4. Úrdhvamukha-svánászana: 4(4), púraka, erősíti a mellkast
5. Adhómukha svánászana: 4(4), récsaka, megtisztítja a gyomrot és a beleket
6. Pascsimóttánászana: 15 (8), récsaka, megszünteti a gyomorfájást, megtisztítja az apánát
7. Púrvóttánászana: 15(9)
8. Pársvóttánászana: 5 (2,4), récsaka, megtisztítja az epevezetéket és a vastagbelet
9. Praszárita pádóttánászana a,b,c: 5(3), récsaka, combok
10. Utthita-trikónászana a,b: 5(2,4), récsaka, erősíti a törzs oldalát
11. Utthita-pársvakónászana a,b: 5(2,4), récsaka, erősíti a térdízületet
12. Utkatászana (dzsálándhára bandhával és anélkül): 13(7), récsaka + púraka, erősíti a csípőt, mellkast, nyakat
13. Vírabhadhrászana: 16 (7,8,9,10), récsaka + púraka, erősíti a combot (ízületet és izmokat)
14. Ardhabaddha-padmóttánászana: 8 (2,7), récsaka, megtisztítja a köldököt
15. Utthita-haszta-pádángusthászana: 7 (2,6), récsaka, megtisztítja a petefészkeket
16. Tírjangmukhaékapáda pascsimóttánászana: 22(8,15), récsaka, megtisztítja a térdízületet
17. Marícsjászana: 22(8-15), récsaka, erősíti a mellkas csontjait
Marícsjászana a: 22(8-15), récsaka, daganatok megelőzése
Marícsjászana b: 18(7,12), récsaka + púraka, megtisztítja a lépet és a májat
Marícsjászana c: 18(7,12), récsaka + púraka, megtisztítja a húgyutakat és a végbelet
18. Ardhabaddhapadma pascsimóttánászana: 22(8,15), récsaka, megszünteti a hasi fájdalmakat
19. Dzsánusírsászana: 22(8,15), récsaka, megszünteti a székrekedést
20. Bhudzsapídászana: 15(7,8), púraka, megszünteti az elhízást
21. Kúrmászana: 16(7,8,9), récsaka + púraka, megszünteti az aranyeret
22. Kukkutászana: 15(9), récsaka + púraka, erősíti a tenyeret, karokat és nyakat
23. Baddha-padmászana: 16(8,9), récsaka + púraka + kumbhaka, erősíti a tüdőt
24. Baddha-parmászana jógamúdrával: 16(9), récsaka + kumbhaka, megszünteti az aranyeret
25. Garbhapindászana: 15(9), récsaka + púraka, megtisztítja a torkot és az ánuszt
26. Szúptapádángusthászana: 27(8,23), szisztémás récsaka + púraka, megtisztítja az ízületi tokokat
27. Návászana a,b: 13(7), récsaka + púraka, megszünteti a hasi gázképződést
28. Ubhajapádángusthászana: 16(9), récsaka, megszünteti a köldök fájdalmát
29. Úrdhvamukha pascsimóttánászana: 13(8), récsaka + púraka, megszünteti az általános levertséget
30. Halászana: 13(8), récsaka + púraka, megszünteti az orrüreg problémáit
31. Szálamba szarvángászana: 13(8), récsaka + púraka, megszünteti a szívproblémákat, erősíti a pránát
32. Karnapídászana: 13(8), récsaka + púraka, megtisztítja az érzékszerveket
33. Úrdhvapadmászana: 14(9), récsaka + púraka, segíti a kiválasztást
34. Pindászana: 15(10), récsaka + púraka, csökkenti az intenzív gézképződést
35. Baddhakónászana (dzsálándhára bandhával): 15(7,8), récsaka + púraka, megszünteti az emésztési zavarokat
36. Upavista kónászana: 15(7,8), récsaka + púraka, megszünteti a hasi fájdalmakat
37. Szúptakónászana: 13(8), récsaka + púraka, megszünteti a nyálkát
38. Uttánapádászana: 14(8,9), púraka + kumbhaka, erősíti a mellkast, megszünteti a csípő-problémákat
39. Szétubandhászana: 14(8,9), púraka + kumbhaka, megszünteti a rheumás problémákat
(Megjegyzés: Mint látjuk, a felsorolás nagyjából az Ashtanga vinyásza jóga első sorozatának pózait tartalmazza, csak némiképpen más sorrendben, mint ahogy mostanában gyakoroljuk.)