2011. március 31., csütörtök

Mit mivel?

Többen kérték már tőlem az alábbi felsorolást. Az ételek emészthetősége ugyanis jelentősen függ attól, hogy egy étkezésen belül milyen ételeket eszünk együtt. Ez a felosztás első orosz nyelvű jóga-könyvemből való, ami már 25 éve megvan, és azóta is használom. Az élelmiszereket beltartalmi tulajdonságaik alapján tíz csoportba oszthatjuk. Ezeket a következő szabályok alapján fogyasszuk közösen vagy külön egy-egy étkezés alkalmával:


1. Édes gyümölcsök: banán, datolya, füge, aszalt gyümölcsök. Ideálisan társíthatók egymással, félig savanyú gyümölcsökkel és savanyított tejtermékekkel.
Elfogadható olajos magvakkal vagy tejjel, minden mással együtt mérgező, de a legjobb külön ételként enni őket.


2. Félig édes gyümölcsök: mangó, görögdinnye, sárgadinnye, feketeribiszke, valamint a következők, ha édesek: alma, körte, szőlő, cseresznye, meggy, szilva, barack, málna stb. Ide tartozik a paradicsom is. Jól illenek egymáshoz, az édes és savanyú gyümölcsökhöz, valamint a savanyított tejtermékekhez. Elfogadhatóak olyan zsíros ételekkel, mint a sajt, olajos magvak és túró. Mással együtt mérgező. A görög- és sárgadinnyét viszont ne keverjük semmivel, és egymással se.


3. Savanyú gyümölcsök: Narancs, mandarin, grapefruit, ananász, gránátalma, citrom, valamint a savanyú ízű alma, körte, szőlő, cseresznye, meggy, szilva, barack, eper, áfonya stb. Jól társítható félig édes gyümölcsökkel és savanyított tejtermékekkel.
Elfogadhatóak olyan zsíros ételekkel, mint a sajt, olajos magvak és túró. Mással együtt mérgező. A citrusféléket legfeljebb egymással együk, más gyümölcsökkel együtt nem emészthetők megfelelően. 


4. Keményítő nélküli zöldségek: uborka, káposzta, édes paprika, zöldbab stb. Jól társítható fehérjékkel, zsírokkal, enyhén keményítőtartalmú zöldségekkel, keményítőkkel és leveles zöldséggel. Tejjel és gyümölccsel ne fogyasszuk!


5. Enyhén keményítőtartalmú zöldségek: cékla, sárgarépa, fekete retek, kelkáposzta, tök, padlizsán, sütőtök, zöldborsó. Jól társítható keményítőkkel, keményítő nélküli zöldségekkel, zsírokkal és leveles zöldséggel.
Savanyított tejtermékekkel és sajttal, túróval, olajos magvakkal megengedhető a társítása, de tejjel, fehérjékkel, édességekkel és gyümölcsökkel együtt ne együk!


6. Keményítőtartalmú ételek: búza, rozs, zab, rizs, burgonya, gesztenye stb. Jól társítható leveles zöldségekkel, keményítő nélküli és enyhén keményítőtartalmú zöldségekkel. Elfogadható az, ha egymással vagy zsírokkal fogyasztjuk, de ez kapha alkatúaknak vagy hízásra hajlamosaknak nem ajánlott. Ha keményítőt zsírral fogyasztunk, akkor érdemes némi leveles vagy keményítő nélküli zöldséget is fogyasztani mellé. Esetleg sajttal, olajos magvakkal vagy túróval együtt fogyaszthatjuk, de ez nem annyira ajánlott.
Nagyon káros a keményítő fogyasztása fehérjékkel, tejjel, cukrokkal és bármilyen gyümölccsel.


7. Fehérjék: túró, sajt, tej, joghurt, aludttej stb., szárazbab, borsó, mogyoró, dió, olajos magvak. Nagyon jól társíthatók leveles és keményítő nélküli zöldségekkel. Enyhén keményítőtartalmú zöldségekkel is megengedhető a társítása. Nem szabad kétféle fehérjét együtt fogyasztani, vagy pedig keményítővel, cukrokkal, édes gyümölcsökkel fogyasztani.
Kivételek: a zsíros túrót, sajtot, olajos magvakat társíthatjuk savanyú vagy félig édes gyümölcsökkel. A tejet társíthatjuk édes vagy félig édes gyümölcsökkel. A savanyított tejtermékek a gyümölcsök mindhárom fajtájával együtt fogyaszthatók.


8. Leveles zöldségek: sóska, spenót, csalán, gyermekláncfű, saláta, koriander, retek, torma, cikória stb. Minden étellel jól társítható, kivéve a tejet.


9. Zsírok: vaj, ghí (tisztított vaj), növényolajok, tejszín, tejföl. Ideális leveles zöldségekkel, keményítő nélküli és enyhén keményítőtartalmú zöldségekkel. Esetleg fogyasztható keményítőkkel, de ekkor leveles vagy keményítő nélküli zöldségeket is fogyasszunk! Fehérjével, gyümölccsel és édességekkel ne fogyasszuk!


10. Édességek: fehér és barna cukor, nád- vagy datolyacukor, méz, juharszirup, lekvárok, szörpök. A legjobb ezeket külön fogyasztani, az étkezés előtt 1-2 órával. A fehérjékkel, zsírokkal vagy keményítőkkel együtt fogyasztva erjedést idéznek elő. Elméletileg leveles vagy keményítő nélküli zöldségekkel együtt fogyaszthatók. Kivétel: a méz kis mennyiségben minden étellel társítható. A mézet nem szabad főzni, mert mérgezővé válik.


A gyümölcsöket érdemes inkább reggel enni. Ha nem gyümölcsös reggelit választunk, akkor viszont legyen benne szénhidrát, ami könnyen emészthető és hamar energiát ad. Az ebédben dominálhat a fehérje, a vacsora viszont legyen könnyű, főleg a sok szénhidrátot kerüljük. Egyesek szerint komoly fizikai igénybevétel esetén érdemes este is fehérjedús ételeket enni, mivel éjszaka épülnek a szövetek. A reggeli időszakban történik a kiválasztás, délben pedig a legerősebb az emésztés ereje. Aki hízásra hajlamos, az este 6 után ne egyen. Aki túl sovány, az egyen naponta többször, 5-6 alkalommal is, kisebb mennyiségeket, vagy amennyit jólesik. Sohase éheztesse a szervezetét 4-5 óránál hosszabb ideig. Átlagos testalkatű emberek számára a napi 2-3 étkezés elegendő. 

2011. március 30., szerda

Fájdalomdíj

Blogom egyik olvasója osztotta meg velem az alábbi gondolatokat, remélem nem haragszik meg, ha itt, a nyilvánosság előtt reagálok rá.


Azt szeretném kérdezni tőled, hogy erős, szinte már elviselhetetlen fájdalom közepette hogyan őrizhetjük meg a nyugalmunkat, hogyan lélegezzünk és mire összpontosítsuk a figyelmünket hogy elviseljük a fájdalmat illetve hogy képesek legyünk tűrni csendesen?


Nem követelmény az, hogy csendesen tűrjük el, de persze az ember egy idő múlva rájön, hogy fölösleges üvölteni, mert ugyanúgy fáj. ha a légzésed szaggatottá válik, az annak a jele, hogy a fájdalom elvonta a fogyelmedet. ha folyamatosan próbálod visszahozni a figyelmedet a légzésre, akkor előbb-utóbb sikerülni fog, és közben legalább nem a fájdalommal foglalkozol.


Gondolok itt arra pl. hogy ha egy oktató fájdalmasan, nem túl kellemesen igazit bele egy ászanába.. illetve fájdalmas műtétre, vagy bármi egyéb ilyen helyzetre amikor a fájdalmat tapasztalunk és el kell viselnünk fájdalomcsillapitó nélkül..


Az első esetben a fájdalom általában elenyésző, sőt, ha jó az összhang az oktató és a gyakorló között, akkor kifejezetten katartikus hatású lehet. Öt légzés és vége... A másidk esetben általában nem kell nálkülözni az érzéstelenítést. A sebek csak azután fájnak, ha elmúlik az érzéstelenítés. Persze ilyenkor jobb, ha az ember nem úszik hetekig a fájdalomcsillapító mámorában, inkább bevállal egy kis léleknevelő szenvedést. Én láttam a nyagyanyámat morfium-mámorban agonizálni, de azt nem kívánom magamnak. Inkább a fájdalom.


Tegnap volt egy nagyon fájdalmas, feszítő foghúzásom, (mert nem hatott megfelelően az érzéstelenitő) és mély uddzsáji légzést végeztem, s arra próbáltam összpontositani a figyelmemet, hogy az elviselhetetlen fájdalmat kibirjam, és csillapitsam, és hogy nyugiban legyek, ne mozogjak a fogorvosi székben.
Nagyon nehéz volt egyenletesen lélegeznem, mert inkább erőltetetten, nagyon nagyokat sóhajtottam, és volt olyan pillanat amikor visszatartottam a lélegzetemet hátha az segit és még azért is hogy ne kezdjek el kapkodni a levegőt felületesen, hogy belülre összpontosítsak, és jobban, összpontositottabban, mélyebben tudjak kilélegezni, megnyugtatni szervezetemet.
Sajnos nem igazán tudtam mozdulatlanul maradni, és nyugodtnak lenni, nyöszörögtem nagy sóhajok közepette. Eléggé nehezen viseltem a helyzetet, mert nehezen birom ki az ilyen erős és a feszitő fájdalmat.


A foghúzás csak egy pár percig tart. Esetleg gondolj arra, hogy az életben vannak sokkal fájdalmasabb dolgok is, amik sokkal tovább fájnak. Például az amputált végtag fantom-fájdalma nagyon kínzó dolog, és nem tudsz vele semmit kezdeni.  


Olvastam egy könyvben hogy fájdalomcsillapitó hatása van az un. ingalégzésnek, amikor nem tartunk szünetet hanem folyamatosan lélegzünk, de sajnos nekem nem sikerült a fájdalommentesítés/enyhítés ezzel a módszerrel, és sehogy sem.
Kár, hogy én még nem vagyok olyan magas szinten, hogy tudjak úgy uralkodni a testemen, hogy képes legyek kikapcsolni a fájdalmat, mint sok jógi :-)
Olyan jó lenne ha valamilyen módon sikerülne könnyebbé tenni azokat a pillanatokat, amikor ilyen helyzetben vagyok, de nem tudom hogyan lehetne a fájdalom-tűrőképességemet megnövelni, és a nyugalmamat megőrizni ilyenkor amikor a fájdalomtól a falra tudnék mászni..


Mindenki meg tudja tanulni kiküszöbölni a tudatából a fájdalomérzetet. Ez olyan, mint az oroszlán idomítása, és valóban a légzésre való összpontosításon keresztül vezet oda az út. Először közömbössé kell válni a fájdalommal szemben, utána pedig megtanulhatjuk tetszésünk szerint felhasználni azt az idegi impulzust, amit a fájdalomérzet kelt. A jógik és a régmúlt idók nagy szentjei a fizikai fájdalmat a lélek megtisztulása érdekében is tudták használni, persze ez tényleg komoly spirituális szint, ennél könnyebb megtanulni élvezni a fájdalmat, az viszont szintén egy ragaszkodás, amiről később le kell mondani, mert akadállyá válik a lelki fejlődésünkben. 

2011. március 29., kedd

A laja állapota

Újabb részlet a Hatha-jóga Pradípikából:


múrccshitó haraté vjádhín mritó dzsívajati szvajam
baddhah khécsaratám dhatté raszó vájus csa párvati /27/

Ó Párvati! A higany és a légzés, ha megszilárdul, akkor elpusztítja a betegségeket, és mág a halottat is képes feltámasztani. Ha valaki megfelelően képes uralni őket, akkor még a levegőben is tud repülni.

manah-szthairjé szthiró vájusz tató binduh szthiró bhavét
binduszthairját szadá szattvam pinda-szthairjam pradzsájaté /28/

A légzés akkor nyugszik le, amikor az elme szilárddá és nyugodttá vált; és ekkor lehetségessé válik a mag visszatartása is. A mag visszatartása által a szattva megszilárdul a testben.

indrijánám manó náthó manó-náthasz tu márutah
márutaszja lajó náthah sza lajó nádam-ásritah /29/

Az elme az érzékek mestere, a légzés pedig az elme mestere. A légzés a lajának (elmerülésnek) van alárendelve, a laja pedig a nádától függ. 

szó' jamévásztu móksákhjó másztu vápi matántaré
manah-prána-lajé kascsid ánandah szampravartaté /30/

Ezt a laját móksának is nevezik, vagy máso szerint nem azonos a móksával, de amikor az elme lemerül, akkor eksztázist tapasztalunk.

pranasta-svásza-nisvászah pradhvaszta-visaja-grahah
niscséstó nirvikáras csa lajó dzsajati jóginám /31/

Amikor a légzés felfüggesztése és az érzéktevékenységek visszavonása által az elme minden tevékenységtől mentessé válik, és változatlan marad, akkor a jógi eléri a laja állapotot.

uccshinna-szarva-szankalpó nihsésásésa-cséstitah
szvávagamjó lajah kó' pi dzsájaté vága-gócsarah /32/

Amikor az összes gondolat és tevékenység megszűnik, akkor következik be a laja állapot, aminek leírása meghaladja a beszéd képességét, és csak személyesen tapasztalható meg.

lajó laja iti práhuh kídrisam laja-laksanam
apunar-vászanótthánál lajó visaja-viszmritih /33/

Gyakran beszélnek a lajáról, de mit értenek alatta? A laja csupán az érzékek tárgyairól való megfeledkezés, amikor a vágyak nem ébrednek fel többé.

2011. március 28., hétfő

A padaván

Ez a bejegyzés azoknak szól, akiket érdekel, hogy mi a véleményem. A kommunikácónak ugye sokféle módja van. Van a diplomatikus, amikor nem akarjuk megbántani a másikat, általában azért, mert tartunk tőle, hogy akkor ő is meg fog bántani bennünket, védekezés gyanánt. Van a manipulatív, amikor nem érdekel igazán, hogy mi a másik véleménye, hanem csak egy bizonyos álláspontot akarunk kicsikarni belőle vagy meggyőzni róla. Van a ledorongoló, amikor a másik felet a saját egónk alá akarjuk gyűrni, és sárba taposni az önértékelését, hogy saját magunkat jobbnak lássuk nála. És végül van az őszinte, egyenes, nylít kommunikáció, amelyben mindkét fél felfedi önmagát a másik előtt, azért, mert tudja, hogy a saját gyengeségeinek, hibáinak beismerése nélkül nem képes a másikon sem segíteni.


A nyílt kommunikáció a legnehezebb fajsúlyú. Azért, mert annak következménye van. Azért, mert bizalom kell hozzá. Azért, mert ott a másik van a középpontban. Éppen ezért nagyon értékelem az olyan embereket, barátokat, akikkel tudok nyíltan kommunikálni, és akivel meg merjük mondani egymásnak, hogy mit gondolunk. Főleg azért, mert tudjuk, hogy a másikat érdekli, és számít neki az, hogy mit gondolunk. A tapasztalatom azonban az, hogy nagyon kevés olyan ember van az életben, a világon, aki készen áll erre a nyílt kommunikációra.


Én semmilyen kapcsolatot nem tudtam elképzelni az életemben anélkül, hogy lehetőségem lett volna az illetővel bizalmasan megbeszélni minden fontos dolgot. Amíg ez a lehetőség megvolt, addig a kapcsolat élt. Utána elszürkült. Megszoktam már, hogy sok barátom lesz, és utána ezek a barátok belefonnyadnak a szürke ködbe. Lehet, hogy erről én is tehetek, de nem hiszem, hogy kizárólagosan az én hibám lenne. Soha senkit nem akartam kihasználni, manipulálni, és senkinek nem akartam rosszat. Ha valakinek nem tudtam segíteni, annak lehet az az oka, hogy ezt nem megfelelően próbálom, de az is lehet, hogy az illető nem hajlandó befogadni azt, amit adni tudok vagy akarok. De szerencsére maradnak mellettem olyanok, akik kitartanak, és nem szürkülnek bele a jelentéktelen félhomályba. És ebből tudom, hogy végülis nem járok rossz úton.


Jógaoktatóként és főleg jógaoktatókat képzőként úgy érzem, hogy van egy felelősségem abban, hogy milyen példát adok az embereknek, akik rám bízzák magukat, és milyen útmutatást adok nekik. Persze ez egy felettébb kényes téma, ahogy már korábban is említettem, én itt nem szeretem a guru-tanítvány kifejezéseket használni. A tanítvány az, aki hálás akkor, ha a guru folyamatosan szidja, és egyre több lelkesedést képes ebből meríteni. Nos, ha egy ilyen klasszikus definíciót próbálnánk alkalmazni, akkor ki kellene jelentenem, hogy nincsenek tanítványaim, mert a legtöbb ember, aki a "mesterének" tekint, valójában nem is kíváncsi a véleményemre, én pedig nem erőltetem rá, mert tudom, hogy nem áll még olyan erős lábakon, hogy képes legyen annak a súlyát cipelni.


De azért most mindenféle kényszeredettség nélkül elmondanám egy pár szóban, hogy én kit tekintenék komoly tanítványnak, komoly gyakorlónak, és komoly oktató-jelöltnek. Nos, akkor öveket becsatolni!!! A padaván hetente hatszor legyen ott az órámon, és ne panaszkodjon, hogy hány fok van. Ha nem tud jönni, akkor gyakoroljon otthon, mert az úgyis egyértelmű lesz neki is meg nekem is, hogy fejlődik-e vagy pedig visszafejlődik. 


A padaván mindig lelkes, és mindig éhes.  Nem csak az ászanákat próbálja minél pontosabban és koncentráltabban végrehajtani, de odafigyel a légzésére is, és amennyiben oktató, folyamatosan fejleszti az oktatói ismereteit. Ott van a workshopokon, és velem együtt tanul a tapasztalt mesterektől. Nem panaszkodik, hogy nincs ideje és pénze a jógára. 


A padaván nem csak tornának tekinti a jógát, hanem életformának, életfilozófiának és küldetésnek. Éppen ezért tanulmányozza a jóga-irodalmat, és életét a jóga szellemében élve, törekszik a káros szenvedélyek elkerülésére, a tiszta életmódra és gondolkodásra. A padaván a jóga erkölcsi elveit is magáénak tekinti és gyakorolja. 


A padaván folyamatosan finomítja oktatási attitűdjét, lelkesen, de ugyanakkor érzékenyen átadva a jóga gyakorlatát az óráira látogatóknak, akiknek szemében attól hiteles, hogy azt tanítja, amit gyakorol. A padaván megpróbálja mindenkiből kihozni a maximumot, de ezt nem feltétlenül extrém igazításokkal éri el, hanem finom mozdulatokkal ráhangolódik az egyes gyakorlók igényeire. A padaván vezet, de nem várja el a követést. 


A padaván egy szabad ember, aki önszántából járja a jóga útját, és mindaddig mellettem marad, amíg úgy érzi, hogy én még adni tudok neki valamit. A padaván nem egy kiválasztott ember, egy kedvenc, hanem olyan valaki, aki olyan komolyan veszi a jógát, amennyire én is próbálom komolyan venni. 


Szerencsére többen is vannak ilyenek a környezetemben, és nem feltétlenül velük szoktam a legtöbbet beszélgetni. Ott vannak, és tudják, érzik, hogy mit kell tenniük, és elégedett vagyok velük, már ha ez valakit egyáltalán érdekel. 


A jóga folyama végtelenül hatalmas és változatos, de én nem magányos hajótöröttként szeretnék lecsorogni az óceánig, hanem egy jó rafting-csapattal karöltve bejárni ezt az izgalmas utat. Van még néhány üres hely az Atma hajóban, de komolytalanok kíméljenek!

2011. március 27., vasárnap

A légzés és az elme működése

Újabb részlet a Hatha-jóga Pradípikából:


pavanó baddhjaté jéna manasz ténaiva baddhjaté
manas csa badhjaté jéna pavanasz téna badhjaté /21/


Akinek a légzése kontrollált, annak az elmeműködése is kontrollált. Aki pedig uralja az elméjét, az a légzése fölött is képes uralkodni.


hétu-dvajam tu csittaszja vászaná csa szamíranah
tajór vinyaszta ékaszmimsz tau dvávapi vinasjatah /22/


Az elme tevékenységének két oka van: 1) a vászanák (benyomások) és 2) a prána (légzés). Ha ezek közül egyik megsemmisül, akkor mindkettőnek vége.


manó jatra vilíjaté pavanasz tatra líjaté
pavanó líjaté jatra manasz tatra vilíjaté /23/


A légzés lecsökken, amikor az elme elmerül, és az elme akkor merül el, amikor a légzés vissza van tartva.


dugdhámbuvat szammilitávubhau
tau tuljakrijau mánasza-márutau hi
jató marut tatra manah-pravrittir 
jató manasz tatra marut-pravrittih /24/


Az elme és a légzés össze vannak kapcsolva, mint ahogy a tej és a víz keveredik, és mindkettő egyformán aktív. Az elme akkor kezd működni, ha van légzés, és a légzés akkor lép működésbe, ha az elme jelen van.


tatraika-násád aparaszja nása 
éka-pravrittér apara-pravrittih
adhvasz tajós cséndrija-varga-vrittih
pradhvasz-tajór móksa-padaszja sziddhih /25/


Amikor az egyiket megállítjuk, akkor a másik is megáll, és amikor az egyik működésbe lép, akkor a másik is. Amikor jelen vannak, akkor az érzékek a saját tevékenységükben merülnek el, és amikor leáll a működésük, akkor elérjük a felszabadulást.


raszaszja manaszas csaiva csancsalatvam szvabhávatah
raszó baddhó manó baddham kinna szidhjati bhú-talé /26/


Az elme és a higany természete az, hogy változékony. Nincs semmi ebben a világban, amit ne lehetne elérni, ha ezeket szilárddá tesszük.

2011. március 26., szombat

Csend és béke

Mozgalmas heteim voltak az utóbbi időben. Minél több a kihívás az ember életében, annál inkább kifelé koncentrál, és feszültebb lesz, növekszik a stressz. Én olyan ember vagyok, aki nem engedi el csak úgy felelőtlenül a dolgokat, de néha túl sokat vállalok be. 


A jóga viszont az elengedésről, a belső béke megtalálásáról szól. Össze lehet-e egyeztetni ezt a két, látszólag ellentmondásos dolgot: a felelősségteljes, akitív cselekvést, és a belső nyugalmat? Azt gondolom, hogy igen, és az egész a hozzáállás, attitűd kérdése. Nem azt állítom persze, hogy nekem minden pillanatban sikerül ez, és én is egy olyan időtlen állapotba zuhanok, mint a tegnapi bejegyzésben leírt, szamádhiban lévő jógi. De vannak bíztató jelek, és néha, amikor már úgy érzem, hogy nagyon messze kerültem a "középpontomtól", egy kis időre megvillan a "belső béke szigete."


Tegnap az Iron óra után elmondtam a relaxáció szövegét, és hirtelen valami jóleső elégedettség és könnyedség lett rajtam úrrá, ahogy a sötét teremben a matracra dőltem. A két kezemet a mellkasomra helyeztem és azt éreztem, hogy a szívcsakrám teljesen nyitott és harmonikus, mint egy bársonyosan fénylő zöld virág. Nem volt nehéz belesüppedni a végtelen csend és béke hívogató hangulatába, és néhány röpke percre megvalósítottam, hogy ott vagyok, ahol lennem kell, és azt csinálom, amit tennem kell, és ezen kívül igazából semmi más nem számít.


A szamádhi állapotában az elme működése megszűnik. Nos, ez talán csak egy lehellete volt a szamádhinak, egy bíztató jel, hogy talán nem hiába gyakorolgatok itt minden nap és nyüstölöm az embereket. De azt éreztem, hogy teljességgel jelen tudok lenni a pillanatban, és ennek a változások nélküli elmeállapotnak a tudatos szemlélése teljes békével és harmóniával árasztott el. Hirtelen érzékeltem azt, hogy ezen kívül semmi más nem fontos, semmi másra nincs szükség, és minden rezdülés, amit ebből a helyzetből az elmém tenni próbálna, az valójában fölösleges. 


Amikor képtelenek vagyunk az elmét a jelen pillanatban tartani, akkor szinte azonnal vagy a múltba, vagy a jövőbe kalandozik el, és mivel sem a múlt, sem a jövő nem valóságos olyan értelemben, mint a jelen pillanat, igazából megfoszt bennünket a valódi, tudatos létezés lehetőségétől, és ehelyett a folyamatos álmodozás és melankolizálás állapotába taszít. 


Azt is tudtam, hogy amíg a jógi nem égeti el teljesen a karmáját, nem képes tartósan fenntartani az elméjét ebben a változások nélküli állapotban, mivel a karmikus visszahatások egy idő múlva újra "beindítják a verklit", és változásokra késztetik az elmét. Tehát tudtam, hogy az "áramszünet" nem fog sokáig tartani, mégis élveztem minden pillanatát, mert az az elégedett érzés töltött el, hogy nem fogok semmiről sem lemaradni, most nem kell semmi másra gondolnom, mert semmi más nem fontos igazán.


Az ilyen pillanatok miatt érdemes gyakorolni a jógát. Voltak már ilyenek, és biztosan lesznek is, mert aki keres, az talál. Ahogy Patandzsali mondja, a megvilágosodás közel van azokhoz, akik szüntelen odaadással törekszenek rá. Remélem, ti is még sok ilyen pillanatot fogtok megtapasztalni az életetek során.

2011. március 25., péntek

A halhatatlanság titka

Újabb részlet a Hatha-jóga Pardípikából:


amarája namasz túbhjam szó' pi kálasz tvajá dzsitah
patitam vadané jaszja dzsagad étacs csarácsaram /13/


Ó halhatatlan [ez arra a jógira vonatkozik, aki elérte a szamádhi állapotát], dicsőséget neked! Még maga a halál is, melynek a torkába az egész mozgó és mozdulatlan lényekből álló világ zuhant, legyőzetett általad!


csitté szamatvam ápanné vájau vradzsati madhjamé
tadámarólí vadzsrólí szahadzsólí pradzsájaté /14/


Az amarólít, vadzsrólít és a szahadzsólít akkor érhetjük el, amikor az elme nyugodttá vált, és a prána belépett a középső csatornába.


dzsnyánam kutó manaszi szambnavatíha távat
pránó' pi dzsívati manó mrijaté na jávat
pránó manó dvajamidam vilajam najéd jó
móksam sza gaccshati naró na kathancsid anjah /15/


Hogyan lehetne tudáshoz jutni, amíg a prána él és az elme nem halt meg? Senki nem érheti el a moksát [felzsabadulást], csak az, aki meg tudja állítani a pránáját és az elméjét.


gjátvá szusumná-szad-bhédam kritvá vájum csa madhja-gam
szthitvá szadaiva szu-sztháné brahmarandhré niródhajét /16/


A jóginak mindig jó helyen kell élnie és ismernie kell a szusumná titkát, ami középen helyezkedik el, és oda kell irányítania a vájut [levegőt], és meg kell tartania azt a brahma-randhrában.


Amikor a jógi bevezeti a pránát a központi energiacsatornába, a Kundaliní felébred. Ekkor fekl kell emelnie ezt a nagy erőt a fejtetőbe, a szahaszrára-csakrába és ott kell tartania. Ebben az állapotban a jógi legyőzi a halált, és az idő múlását, mert szabadon megválaszthatja a halála időpontját és az újjászületése helyét.


szúrjá-csandramaszau dhattah kálam rátrim-divátmakam
bhoktrí szusumná kálaszja guhjam étad udáhritam /17/


Az időt a Nap és a Hold hozza létre a nappal és éjszaka formájában. Az, hogy a szusumná bekebelezi az időt (a halált), egy nagy titok.


Amikor a jógi a fentiek szerint eléri a szamádhi állapotát, a prána nem áramlik a bal és a jobb orrlyukban (az ídában és a pingalában), és a légzés spontán módon megáll. Ekkor az elme működése is megáll és a jógi a szamádhi állapotába kerül, ahol az idő múlását sem érzékeli.


dvászaptati-szahaszráni nádí-dváráni pandzsaré
szusumná sámbhaví saktih sésásztvéva nirarthakáh /18/


A testben 72 000 nádi van, és ezek közül a szusumná, amelyben a Sámbhaví Sakti lakozik, az egyetlen fontos. A többi haszontalan.


vájuh paricsitó jaszmád agniná szaha kundalím
bódhajitvá szusumnájám praviséd aniródhatah /19/


Annak, aki gyakorolta a légzés irányítását, és aki felébresztette a Kundalít az emsztés tüze által, korlátozás nékül a Szusumnába kell irányítani az életlevegőjét.


szusumná váhiní práné szidhjatjéva manónmaní
anjathá tvitarábhjászáh prajászájaiva jóginám /20/


Amikor a prána a szusumnán keresztül áramlik, akkor a jógi eléri a Manónmaní állapotot. Ezen kívül más gyakorlatok teljesen haszntalanok.  

2011. március 24., csütörtök

Elnézést

Mostanában azt tapasztalom, hogy túlzottan elnézők vagyunk önmagunkkal szemben. A jóga ugye önfegyelemre nevel, és egy igazi jógi nem csak az ászanák mestere, hanem képes uralni az érzékeit és az elméjét is, majdhogynem a karmájának is az urává válhat. Vagyis vasakaratra tesz szert, és szinte bármit elérhet, amit szeretne. 


Volt egy híres jógi, aki mindig megkérdezte az asztrológust, hogy mi a legkedvezőtlenebb időpont arra, amit éppen csinálni akart, és akkor kezdett neki, amikor a csillagok is összeesküdtek ellene. Ezzel akarta bebizonyítani, hogy a jógi képes kivonni az elméjét a körülmények kényszerítő hatása aló.


Azt hiszem, hogy ez egy hasznos dolog, még ha nehéznek is tűnik a gyakorlása. Ekezdhetjük azzal, hogy nem leszünk elnézőek a saját gyakorlásunkkal szemben, és ha van egy tervünk, akkor azt minden körülmények között végrehajtjuk. Még ha az elején lesznek is gikszerek, amikor csak azért sem sikerül gyakorolnunk, bármennyire is szeretnénk, fokozatosan azt fogjuk tapasztalni, hogy a karma "meghajlik" az akaratunk alatt.


Azt hiszem, hogy ebben a dologban nagyon fontosak a prioritások. Ha sikerül a jógát tartósan az első helyre raknunk, akkor számos akadály, amit én inkább kifogásnak neveznék, elhárul. Ugyanis ha nagyon elnézőek vagyunk, akkor például a heti hat gyakorlásunkból először egy marad el, aztán kettő, majd három, és néhán hét múlva csak azt vesszük észre, hogy hébe-hóba járunk gyakorolni.


Persze félreértés ne essék, az újrakezdőket ugyanúgy bárotítom, mint a rendszeres gyakorlókat, de az az igazság, hogy újrakezdeni azért egy fokkal nehezebb, mint minden nap gyakorolni és fejlődni. Persze annak is van egy fílingje, amikor újra és újra megküzdesz azokkal a dolgokkal, amik egyszer már simán mentek, de azért ez nem mindenkit lelkesít.


Szóval a lényeg mindig azon van, hogy megtaláljuk a megfelelő motivációt. Néha ez a legnehezebb dolog, de éppen ezen múlik az eredmény, amit elérhetünk egy területen. Ezeket a gondolatokat természetesen nem csak a jóga gyakorlásával kapcsolatban alkalmazhatjuk, hanem bármely más életterületen vagy életcél elérése érdekében. Ugyanis a legjobb dolgok nem hullanak csak úgy az ölünkbe, vagy ha igen, akkor általában nem tudjuk értékelni őket, csak azután, hogy már elveszítettük. 


A legtöbb dolog eléréséhez bizony kemény és folyamatos erőfeszítést kell tenni, és ehhez fenn kell tartani a motivációt. Az igazán nagylelkű ember nagyon szigorú ünmagával szemben, és ugyanakkor elnéző tud lenni másokkal szemben, vagyis nincsenek elvárásai, amiket ráerőltet másokra. Az ilyen ember pontosan a saját példájával tud a leginkább tanítani és motiválni másokat, mert mindenki ilyen céltudatos és elhivatott szeretne lenni, és amikor látják, hogy mit ér el egy jógi, akinek egy pontra van kihegyezve az elméje, akkor  mások is hajlandóak lesznek több erőfeszítést tenni.


Még egy gondolat a végére az idő múlandóságával kapcsolatban: minden pillanat, amit elvesztegetgünk, igazából örökre elveszett a számunkra, mert semmilyen módon nem lehet visszahozni, vagy megváltoztatni azt, amit elmulasztottunk. Úgyhogy érdemes minden nap olyan komolyan gyakorolni, mintha az lenne az utolsó gyakorlásunk ebben az életben, és amikor elmondtuk a befejező mantrát, akkor készen állunk akár meghalni is, nem csak tizenöt percet feküdni hullapózban. Ez az önmagában való megállapodottság teszi képessé a jógit arra, hogy legyőzze a halált, mivel nem menekül előle, hanem mindig készen áll szembenézni vele.

2011. március 23., szerda

Dósa-jóga

A közelmúltban hallottam egy ötletről, ami igazából nem új, mert korábban már egy könyvet is olvastam róla. Az ötlet lényege az, hogy az emberek ugye különböző testalkattal rendelkeznek az ájurvéda szerint. Ezt dósának nevezik, és a három dósa a váta, pitta és a kapha. Ráadásul a három dósa nem tisztán jelenik meg egy-egy ember testalkatában, hanem egy bizonyos arányú keverékben, ami még változhat is az idők folyamán.


Az ájurvéda szerint mindenkinek arra kell törekednie, hogy fenntartsa az egyéni testalkatára jellemző dósa-arányt, és ebből az következik, hogy ami az egyik ember számára hasznos, a másik számára nem biztos, hogy jó hatású. A különböző ászanák is különböző módon hatnak a dósákra, vagyis igazából mindenkinek személyre szabottan kellene gyakorolnia az ászanákat, és olyan körülmények között, ami neki a legmegfelelőbb.


David Frawley és Sandra Summerfield Kozak egy egész könyvet is írt erről. A váta típusúak például törékenyek, merevek, kevés az izomerejük és a kitartásuk. Számukra a leginkább a jin-jógát tudnám elképzelni, ahol nem kell sok fizikai erőt belevinni a pózokba, viszont több idő van arra, hogy belelazuljunk. A meleg is jót tesz nekik, bár alacsony vérnyomás esetén nem mindig bírják. 


A pitta típusúaknak elvileg nem jó a meleg, és a túl dinamikus gyakorlatsorok sem. Pedig nekem a Hot Ashtanga a kedvencem! :-) Viszont mivel szeretik használni az erejüket, a nagyobb erőt és ügyességet igénylő ászanákat szívesen gyakorolják. 


A kapha típusúak általában nagy testűek, vastag csontúak és lusták. Vannak köztük merevek, de meglepően lazák is. Nekik például kifejezetten hasznos a sok vinyásza, mert meg kell mozgatni a nagy passzív tömegüket. Mivel a kapha is hideg, ők is jógázhatnak melegben, ha nem túl magas a vérnyomásuk.


A dósa-jóga remek dolog, de igazából van egy pár hátránya is, ugyanúgy, mint mondjuk az ájurvédikus étkezésnek, ahol egy családban négy fő számára négyfélét kellene főzni, ha ájurvédikusak akarunk lenni. Az egyik hátrány az, hogy csak nagy felkészültségű és tapasztalatú tanár tudnak ilyen személyre szabott programokat összeállítani, és magánóra keretein belül tudnák csak tanítani, amit ugye itthon nem igazán hajlandó megfizetni a nagyérdemű. 


A másik az, hogy sokan szeretnek csoportban jógázni az egyéni gyakorlás helyett, ott meg általában közös gyakorlatsort oktat a tanár, legfeljebb némileg módosíthatja az egyéni igények szerint. Szóval nem igazán marketingolható az ilyesfajta jóga. 


Én az Atma Centerben átmeneti megoldást találtam ki: többféle jógaóra közül lehet választani, és így mindenki megtalálhatja azt, ami jól esik neki, és ami éppen a pillanatnyi igényeit kiszolgálja. És mindenkit bátorítok a kísérletezésre, mert a Hot Ashtanga tényleg nem minden pszichofizikai alkat, életkor és egészségi állapot esetén ajánlott, és vannak más dimenziói is a jógának, ami egyik vagy másik embernek igazán hasznos lehet. Én azért egyelőre maradok az astangánál, mert amíg a hatodik sorozat végéig el nem jutottam, azért még van kihívás.  

2011. március 22., kedd

A Kundaliní és a szamádhi

A Hatha-jóga Pradípiká negyedik fejezete következik:


"namah sivája guravé náda-bindu-kalátmané
nirandzsana-padam játi nitjam jatra parájanah /1/


Dicsőség Sivának, a gurunak, aki a Náda, Bindu és Kalá természetével rendelkezik. Az, aki odaadással viseltetik iránta, a legmagasabb gyönyört éri el. 


A nirandzsana-padam arra az állapotra utal, amikor a tudat mentes a gunák (kötőerők) hatásától.


athédáním pravaksjámi szamádhi-kramam uttamam
mritju-ghnam csa szukhópájam brahmánanda-karam param /2/


Most le fogom írni a szamádhi elérésének általános módszerét, ami megsemmisíti a halált, a boldogság elérésének módszere, és a Brahman boldogságát adja.


rádzsa-jógah szamádhis csa unmaní csa manónmaní
amaratvam lajasz tattvam súnjásunjam param padam
amanaszkam tathádvaitam nirálambam nirandzsanam
dzsívanmuktis csa szahadzsá turjá csétjéka-vácsakáh /4/


A rádzsa-jóga, szamádhi, unmaní, manónmaní, amaratva, laja, tattva, súnja, asúnja, parama pada, amanaszka, advaita, nirálamba, ninrandzsana, dzsívanmukti, szahadzsá és a turjá mind ugyanazt jelentik.


Én inkább gyűjtőfogalomnak nevezném a szamádhit, amelynek különböző vonásait irják le a fentebb felsorolt fogalmak, de mind a tudat trandszcendens állapotainak valamelyikét írja le.


szalilé szaindhavam jadvat számjam bhadzsati jógatah
tathátma-manaszór aikjam szamádhir abhidhíjaté /5/


Mint ahogyan a vízben feloldott só eggyé válik vele, úgy, amikor az elme feloldódik a lélekben, azt szamádhinak nevezzük. 


jadá szamksíjaté pránó mánaszam csa pralíjaté
tadá szama-raszatvam csa szamádhir abhidhíjaté /6/


Amikor a prána kiegyenesedik, és az elme elmerül, akkor az eggyé válásukat szamádhinak nevezzük.


tat-szamam csa dvajór aikjam dzsívátma-paramátmanóh
pranastara-szarva-szankalpah szamádhih szó' bhidhíjaté /7/


Az egyéni lélek és a felsőlélek azonossága és egysége, ami az összes szankalpa megszűnésekor következik be, a szamádhi.


Sokan tévesen egybeolvadásnak értelmezik az egyéni és a Felsőlélek egységét, holott arról van szó, hogy az egyéni lélek felismeri minőségi azonosságát és szerves kapcsolatát a paramátmával, mindemellett megtartva önálló személyes azonosságát is. Ez csak az elme változásainak megszűnése után következhet be. 


rádzsa-jógaszja máhátmjam kó vá dzsánáti tattvatah 
gjánam muktih szthitih sziddhir guru-vákjéna labhjaté /8/


Ki az, aki egyáltalán ismerheti a rádzsa-jóga nagyságát? A lelki tudást, a felszabadulást, a szilárdságot és a tökéletességet csak egy guru utasításai alapján lehet elsajátítani.


durlabhó visaja-tjágó durlabham tattva-darsanam
durlabhá szahadzsávaszthá szadguróh karunám viná /9/


A világi élvezetek iránti közömbösséget nagyon nehéz elérni, hasonló módon a valóságról szóló tudást is. Nagyon nehéz elérni a szamádhit egy igazi guru kegye nélkül.


vividhair ászanaih kumbhair vicsitraih karanair api
prabuddhájám mahásaktau pránah súnjé pralíjaté /10/


Amikor a különböző pózok és kumbhakák segítségével a Kundaliní felébred, akkor a prána beleolvad az ürességbe (a szamádhiba).


utpanna-sakti-bódhaszja tjakta-nihsésa-karmanah
jóginah szahadzsávaszthá szvajam éva pradzsájaté /11/


Az a jógi, akiben felébredt a sakti, és aki lemondott minden tettről, erőfeszítés nélkül eléri a szamádhi állapotát.


szusumná-váhini práné súnjé visati mánaszé
tadá szarváni karmáni nirmúlajati jóga-vit /12/


Amikor a prána a szusumnában áramlik, és az elme az üresség állapotába került, akkor a jógi mentes a karma hatásától.




  













2011. március 21., hétfő

Egy lépéssel közelebb

Sokat gondolkodtam, hogy milyen frappáns címet adjak az Eyal-workshop további részéről szóló beszámolónak, de végül ennél a semmitmondó címnél kötöttem ki. Nekem nem volt áttörő AHA-élményem a workshop alatt, de azt hiszem, abban minden résztvevő egyetértene, hogy egy lépéssel (de lehet, hogy többel is) közelebb kerültünk önmagunk megismeréséhez, és a jóga végtelen dimenzióinak megértéséhez. 


Bennem nem sejlett fel az, hogy megtaláltam a gurumat, vagy megláttam a fényt a jóga útvesztőjében, vagy valami hasonló ezoterikus klisék, de azt hiszem, Eyalnak nem is ez volt a célja. Nem elsősorban önmagát akarta eladni, rátukmálni az emberre, vagy bebizonyítani, hogy ő mindenkinél mindent jobban tud. Voltak olyan állításai is, amikkel nem értettem egyet, és lehet, hogy nem is fogok. 


Annyit azonban szerintem mindannyian érzékeltünk, hogy a jóga egy végtelenül sokdimenziós dolog, és az ember hajlamos a saját korlátolt gondolokdásmódjára leredukálni a jóga-éleményeit is. A különböző vallások követői is azért vitatkoznak annyit, mert a "csakis nekem van igazam, és mindenki más téved" - látásmód biztonságot ad, ehhez könnyen tudunk viszonyulni. A saját utunk megtalálása, bejárása bizony sokkal nagyobb kihívás, több bátorságot és felelősséget igényel, mint egy kitaposott ösvény, hitrendszer elfogadása. 


Abban igazat adok Eyalnak, hogy nem árt, ha az ember új impulzusokkal stimulálja magát, mert amikor minden nap ugyanazt gyakoroljuk, és kialakítunk egyfajta rutint, egy megszokott hozzáállást a gyakorlásunkhoz, akkor nem csak az ászanák terén lessulhat le a fejlődésünk, hanem a belső spirituális felismeréseink is a mindennapok monotonságába szürkülhetnek. És ilyenkor jön el az, hogy az ember kiábrándul a jógából. 


Lehet, hogy eleinte nem ismeri ezt el önmaga előtt sem, meg a jógás barátai előtt sem, de abban a pillanatban, ahogy már nem tud megújuló motivációt találni a gyakorlásban való továbblépéshez, a jógához való viszonya elkezd fokozatosan fakulni és felszínessé válni. Az, hogy mennyire használjuk ki a lehetőséget, amikor ott vagyunk órán, vagy workshopon, vagy otthon gyakorlunk, dominánsan a motivációtól függ. Ha már nem érdekel, nem köt le, akkor csak azt várjuk, hogy minél előbb túl legyünk rajta, és a légzésünk, a meditációnk végig máshol kalandozik. Fokozatosan egyre könnyebben találunk kifogást a gyakorlás ellógására, és a végén le is szokunk róla. Sajnos a jó dolgokról könnyebb leszokni, mint rászoktatni magunkat. 


Na jó, az elmélkedés vizeiről térjünk egy kicsit vissza a történésekre. Szerdától péntekikg reggelente Mysore gyakorlás volt ugye, utána ki szünet, majd elmélet, igazítások, beállítások. A wokrshopnak ez a része "tradicionális" astangások számára is befogadható volt. A péntek estéről érdemlegesen nem tudok nyilatkozni, mert a reggeli háromórás workshop, majd a Muay Thai edzés, majd két délutáni óra megtartása után kábé nirvána-közeli állapotban vegetáltam végig az esti workshopot. Az ászanák közben már mindenem fájt az egész heti fáradtságtól, és rájöttem, hogy a jógát sem lehet végtelen mennyiségben gyakorolni, kell a megfelelő pihenés is. A savászanát hosszúra vette Eyal, ami szintén idegesített, mert túl fáradt voltam ahhoz, hogy tudatosan lazítsak. Öt perc után mocorogni kezdtem, mert már felpattantam volna legszívesebben. Utána pránájáma szesszió következett, ami viszont kellemesen felfrissített. 


Amellett, hogy a workshopon jó pár dolgot átmozgattunk, nyújtottunk, amikhez az egyes, kettes sorozatban nem úgy, vagy nem annyi ideig nyúlunk hozzá, a különböző csikung, jóga, bandha és pránájáma gyakorlatok egyvelege mindenféle érzelmi dolgokat is felhozott bennem, amiket szintén kénytelen voltam először tudatosítani, majd szépen elengedni, felismervén, hogy ez sem én vagyok. Ahogy Eyal mondta, a különböző gyakorlatokkal fokozatosan hántjuk le magunkról a hamis azonosítás rétegeit, míg végül csak a tényleges önvalónk marad. 


A szombati workshopra valamivel kipihentebben érkeztem, így türelmesebben tudtam végigcsinálni a gyakorlatokat. Az elején egy csikung-szerű bemelegítő gyakorlatsort csinátunk végig, amiben főleg a guggolás volt a nagyobb próbatétel. Persze hiába lengettem a kezeimet ide-oda, nem sokat éreztem a prána ármalásából, de azért biztos jót tett. Utána elkezdtük a napüdvözleteket, amelyekbe Eyal számos gyakorlatot szőtt bele. Péntek este több páros gyakorlat is volt, de szombatra és vasárnapra is jutott belőlük egy pár. Utána a befejező sorozatot csináltuk végig, majd pránájáma volt, illetve vasárnap este mantra-éneklés.


A vasárnapi workshopon voltunk a legtöbben, csak elfelejtettünk csoportképet készíteni a végén. A szünet alatt ketten lefaroltak, őket úgy látszik, nem vonzotta a mantra éneklés. Egyébként a mangala-mantra végét énekeltük: lókáh szamasztáh szukhinó bhavantu, 108-szor. Volt, akinek egészen bejött és lelkesen végigénekelte, és volt, aki csak hallgatott közben. De szerintem kellemesen emelte mindannyiunk hangulatát a dolog és elégedetten intettünk búcsút Eyalnak, abban a tudatban, hogy talán a jövőben még találkozunk vele. 


Szóval egy lépéssel közelebb kerültünk önmagunkhoz, és remélem, hogy e workshop alászűrődő csöppjei bennem is kicsíráztatják a megértés magjait, aminek gyümölcsei az oktatásomban is meg fognak mutatkozni. De ennek nem én leszek a megmondhatója, hanem azok, akik az óráimra járnak. Godspeed, & party on!    

2011. március 20., vasárnap

Hogyan (nem) lettem lájf kócs?

Kicsit hosszúra nyúlt a tegnapi fejtegetésem, úgyhogy ma folytatom. Szóval az emberek nem egyformák, erre jöttem rá prédikátorként, és ami az egyiknek az életében érvényes, az a másiknak az életében nem biztos, hogy működni fog. 


Utána jött az ezoterikus időszakom, amikor prána-gyógyítással kezeltem a hozzám fordulókat, persze némi életmód-tanácsadással kiegészítve. Ez utóbbi meg is maradt, máig is csinálom, dominánsan az ájurvédára támaszkodva. Nekem az az álláspontom, hogy "ép testben ép lélek", és az egészség egy fontos aspektus az ember életében. Általában, ha az egészség nincs egyensúlyban, akkor komolyabb lelki problémák is meghúzódnak a háttérben. 

Utána jött az asztrológia, ami már átfogóbb terület, mégis egy autentikus rendszert követve haladunk. Itt is tapasztaltam azt, hogy a tanácsadónak alaposan rá kell éreznie, mire hogyan fog reagálni a kliens. Vannak ugye a "riogatós" asztrológusok, akik aztán az ördögöt is a falra festik, jó nagy körmökkel, 64 ezer színben és 3D-ben. Nem tudom, hogy ez miért jó, de abban hiszek, hogy a félelem egy olyan erős negatív érzelem, hogy simán képes bevonzani az asztrológus által ecsetelt borzadályokat. Ezt szokták önbeteljesítő próféciának nevezni.     

Aztán van a liberális vonulat, akik mindenre azt mondják, hogy ez csak egy lehetőség, nem kell komolyan venni. Így aztán a kliens azt kezd a kapott információval, amit akar, de igazából nem kap világos, használható útmutatást. Vannak olyanok is, akik önismereti céllal keresnek fel, és nagyon kíváncsiak, hogy mik a belső akadályaik. Amikor azonban belemegyünk, rájönnek, hogy ők még nem készek ezzel szembenézni, és pánikszerűen be is zárkóznak. Ez olyan, mint a fogorvos és a tőle tartó páciens esete. Minél tovább halogatja a kezelést, annál jobban fog fájni. 

Mindent összevetve azonban, mivel az ember életének pénzügyi vonatkozásai is vannak, rájöttem, hogy sem az életmód-tanácsadásból, sem az asztrológiából nem lehet egykönnyen megélni, még ha oly érvényes tanácsokat is tudok ugye osztogatni. Ugyanis az emberek egyszer eljönnek, kifizetik az öt vagy tízezer forintot, de azért rendszert nem csinálnak belőle! Éppen itt mutatkozik meg a lájf kócs tevékenységének egyik kritikus momentuma: pótolhatatlanná kell válnod a kliens életében, tulajdonképpen egy fizetett baráttá, aki a kliens élete gondját-baját napi szinten ismeri, és rendszeres konzultációk során segítséget nyújt. Az én tevékenységemben azért még távol tudtam maradni a kliens mindennapi életétől, de egy lájf kócs, ha rendszeres klienseket akar szerezni, ezt nem nagyon teheti meg.

És akkor jött a jóga, ugyanis én magam is folyamatosan dolgoztam a saját életem különböző aspektusainak kiegyensúlyozásán, mert az az álláspontom, hogy az ember először önmagán kísérletezzen, és utána másokon. Illetve ha nem alkalmazza azt, amit tanít, akkor nem hiszem, hogy túl hitelesnek fogják tekinteni. Ma is azt vallom, hogy a napi szintű jóga-gyakorlás megváltoztatja az ember életét, mert az enyémet is megváltoztatta. De nem tűnnék túl hitelesnek, ha ezt csak mondanám és nem csinálnám. Szóval én megtaláltam azt a dolgot, amire az embereknek napi szinten szüksége van, és nem kell őket győzködni, vagy kényszeríteni, hogy jógaórára jöjjenek. Sokszor inkább az a probléma, hogy már nem férnek ba annyian, ahányan jönni szeretnének. 

Szóval a jógaóra alaposan megváltoztatja az ember életét és gondolkodásmódját, de persze a jógának (és az életnek) vannak más aspektusai is. Ezeknek a megtárgyalásához pedig ezt a blogot találtam ki, mint mindenki által ingyenesen elérhető felületet. Itt legalább el tudom mondani, hogy mit gondolok az élet különböző kérdéseiről, és vélhetőleg ez egyes embereknek segít is. Viszont nem kell konzultációs díjat fizetni, személyes találkozót egyeztetni, stb. Persze ha valamit személyesen akar valaki közölni velem, az mindig tudja, hol találhat meg, hiszen jobb oldalt ott látható az elérhetőségem és az órarendem is. Óra után vagy előtt bármit meg lehet kérdezni, és szívesen válaszolok is. 

A jóga egy olyan dolgonak bizonyult, ami képes létrehozni és összetartani egy közösséget, amely elég nyitott ahhoz, hogy újabb embereket tudjon befogadni, és elengedni azokat, akik más vizekre szeretnének evezni, de ugyanakkor eléggé stabil tagjai is vannak ahhoz, hogy tartalmasabb kapcsolatok is kialakulhassanak közöttük.

Ha csak egy otthon ülő, otthon gyakorló magányos blogger lennék, akkor talán ez a blog is kevésbé tudna hozzájárulni ahhoz, hogy arra bíztasson bennünket: lépjünk ki a valódi életbe, nézzünk szembe a kihívásokkal, és találjuk meg azt, ami értékes, közben pedig szabaduljunk meg az életünket fölöslegesen terhelő, szükségtelen dolgoktól. Az év minden napján maradok továbbra is az Atma Center Punishere, mindenki szolgálatára. Ja, és a reménybeli coach-ok számára jól jöhet egy kis statisztika. Állítólag ez az iparág is fellendülőben van.    

2011. március 19., szombat

Válassz élet-edzőt!

Egy darabig ellenálltam a témának, de miután már két ismerősömről is tudom, hogy kifejezetten life-coach-nak, vagyis életedzőnek kezdte el hirdetni magát, nem tehetek úgy tovább, mintha nem készülne betörni Magyarországra ez a legújabb divathullám. És most előre megnyugtatom mindkét ismerősömet, nem arról lesz szó, hogy alkalmasnak tartom-e őket e feladatra, vagy nem. Bizonyos kérdésekben vitathatatlanul mindketten hasznos és érvényes tanácsokkal tudnak szolgálni, és kívánom nekik, hogy azok az emberek találják meg őket, akiknek pont ilyenre van szükségük. 


Ami azonban foglalkoztat, az maga a jelenség, illetve az, hogy milyen kihívásokkal kellene szembenéznie valakinek, aki egy ilyen hivatást választ. Egy érdekes mellékszál például a business coaching. Még több ismerősöm van ugyanis, aki az elmúlt évek során különböző hálózatokba akart engem beléptetni, tulajdonképpen nulla sikerrel. Két dolog van benne, ami nem jön be. Az egyik az agitáció, ugyanis egy hálózati aktivista elkezdi az összes kapcsolatát annak fényében látni, hogy mennyi embert tud maga alá "beszervezni", és azok mennyi pénzt fognak neki hozni. 


A másik pedig a mentalitás, amit minden ember elkerülhetetlenül belevisz a munkájába is. Egy nagyon hasznos tanácsot adok mindenkinek, teljesen ingyen és bérmentve: Ha bármiben sikert akarsz elérni, akkor azt csak nagyon sok és kemény munkával tudod elérni. A hálózati mókusoknál azonban sok esetben pontosan az ellenkező mentalitás érvényesül: "Csak két jó embert kell beszerveznem magam alá, és utána hátradőlhetek, mert magától dől majd a lóvé!" Sajnos én azt láttam, hogy aki nem hajlandó erőfeszítést tenni, az nem is megy általában semmire.   


Persze egy life coach az más, ő nem arra hajt, hogy valahova beszervezze a kuncsaftjait, hanem csak tanácsot ad, amit a kliens ugye vagy követ, vagy nem. Az egyetlen dolog, amire legfeljebb hajthat, az az, hogy a klienst valahogy magához láncolja, vagyis elhitesse vele, hogy minél több és minél gyakoribb tanácsadásra van szüksége jó hosszú időn keresztül ahhoz, hogy az élete sínen legyen. Azt hiszem, ebben a törekvésben a pszichoterapeuták járnak élen, akik nem egyszer éveken keresztül terápiázzák tehetősebb ügyfeleiket, csak sajnos a ragaszkodás néha más jellegű kapcsolatokba csap át, amelyek már nem annyira egyeztethetők össze egy tanácsadó munka-etikájával. De hát emberből vagyunk ugye, valahonnan a coach-nak is merítenie kell néha egy kis inspirációt.


Tehát eltekintve attól, hogy nyilván az a coach lesz hiteles a kuncsaft szemében, aki azért néminemű eredményeket felmutatott az életében, és egy boldog, kiegyensúlyozott ember benyomását kelti, nyilván nem egyszerű a dolga, ha működőképes megoldásokat akar ajánlani a kliens életének működésképtelen területeire. Például egy szingli kliens életét nyilván megoldaná, ha lenne egy partnere, de coach legyen a talpán, aki egy-két héten belül le tud akasztani neki egy hozzáillőt. Addig is marad a vigasztalgatás, hogy "fogadd el a helyzetedet, ez a karmád stb." Vagy esetleg egy kis érzelmi pátyolgatás, hogy azért a kliens legközelebb is jöjjön és fizessen. 


Na jó, nem filozofálgatok tovább, inkább beszámolok arról, hogy nekem milyen tanácsadási tapasztalataim voltak eddig az életem során. Krisna-hívő prédikártorként kezdtem ugye, és a filozófia az oké, meg a lelki értékek, de az elmúlt húsz év alatt arra jöttem rá, hogy a legkönnyebben általában arról tudjuk meggyőzni az embereket, amiben mi is hiszünk, és hajlamosak vagyunk (főleg én) túldimenzionálni a saját értékrendünket, és mindenek felett állónak kikiáltani. Egyrészt azért, mert minél több követőt szerzünk a saját eszmerendszerünknek, annál biztosabbak vagyunk az igazunkban, másrészt azért, mert nehéz más fejével gondokodni, és egy lájf kócsnak bizony ezt nagyon meg kell tanulnia. 


(Folyt. köv.)



2011. március 18., péntek

Dupla dózis

Megkezdődött Eyal workshopja. Aki várva várta, az most itt van, és gyakorol, meg tanul, meg próbálja befogadni a sok bölcsességet, ami Eyal jógás és élet-tapasztalatából fakad. Az első és szembetűnő dolog vele kapcsolatban az, hogy nem erőlködik. Sem az oktatásában, sem a gyakorlásában, sem abban, hogy milyen benyomást próbál tenni ránk. És ugyanerre próbál rávezetni bennünket is. 


Én az eddigi workshopokhoz képest (Dev Kapil, Sheshadri, Manju) most érzem magamat a legtermészetesebben. Persze a többi is nagyon jó volt, de talán pont azért jött most Eyal, hogy ezt a természetességet, önmagunkra találást még inkább előtérbe helyezze. Két reggeli workshopon vagyunk túl. Tizenegyen voltunk, és Mysore gyakorlással kezdtünk szerdán és csütörtökön reggel 8-kor is. Közben a másik teremben helyettesítő tanárok tartották az órákat, mivel majd' az összes tanárunk lelkesen részt vesz a workshopon. 


Én ezt két dolog miatt is fontosnak tartom. Egyrészt egy oktató sohase legyen rest tanulni, és engedje el azt a mentalitást, hogy "mindent tudok, nekem már nem lehet új trükköket tanítani." Mésrészt azért, mert sohasem árt az inspiráció, a friss benyomás, főleg, ha egy tapasztalt tanártól kapjuk azt meg. A másik szimpatikus dolog az, hogy nem erőlteti azt, hogy mindent elfogadjunk, amit mond. Néha bizony a "mainstream" astangával merőben ellentétes dolgokat is bemond, aztán ránk hagyja, hogy kezdjünk vele, amit akarunk.


Minél több workshopra megyek el, annál inkább arra a következtetésre jutok, hogy az embernek nyitottnak kell lennie ugyan, és mérlegelnie kell azt, amit hall, lát, tapasztal. De a másik véglet sem jó, amikor forgiunk, mint a szélkakas, és minden egyes tanárral való találkozásunk után úgy akarunk oktatni, mint ő.


A lényeg ugyanis abban van, hogy a gyakorlók is egyéniségek, saját pszichofizikai alkattal, és a tanárnak ugye fel kell tudnia ezt ismerni és aszerint kell oktatnia, hogy a gyakorló tényleg azt érezze, hogy ennek a dolognak van valami köze hozzá. Eyel sok támpontot adott ehhez. A másik viszont az, hogy a tanár is egyéniség, és az egyik tanár sohasem fog ugyanúgy oktatni, mint egy másik. Itt sem feltétlenül jó, ha elnyomjuk az egyéniségünket, és valaki mást akarunk utánozni. Az oktatásban és a gyakorlásban is egyaránt meg kell találnunk önmagunkat.


Mindkét reggel Mysore gyakorlás volt. Szerdán egyest csináltam, ma kettest. Szerdán Eyal elég sokat nyitogatta az ajtot meg az ablakot, amit nálunk ugye nam annyira díjaznak. Csütörtökre szerintem rájött hogy itt hot jóga-megszállottakkal van dolga, úgyhogy hagyta, hadd izzadjunk, és ő is leizzadt, bár külön nem volt befűtve. Roppant jók az igazításai. Szinte minden pózban megtalált, amiben igényeltem volna. Az egyetlen, amit nehezen tolerálok, az az, amikot pársvóttánászanában a hátam mögött összenyomta a tenyértöveimet. Kábé egy éve meghúzódott a bal alkaromon egy izom, és ez ilyenkor a csavarásnál nagyon fáj. Persze ő ezt nem tudta, úgyhogy csak első alkalommal csinálta.


A többi oké volt, különösen a Marícsjászanás igazításai tetszettek. A dropbacknél nem nagyon kavart, hagyta, hogy csinálja, aki tudja. Utána hosszú ideig savászanában kellett feküdni, majd egy kis szünet és jött az elmélet. Sok érdekes kérdést megbeszéltünk, plusz elmélet és igazítások is voltak. Jó a workshop. Pénteken dupla adag lesz, reggel és este is három óra. A hétvégére több ember várható, és még be is lehet csatlakozni, ha valaki akar, csak telefonáljatok be az Atma Pest-be!