Nem középiskolás fokon...

Wow, eltelt három év, és sikeresen a végéhez ért a BHF-Jógamester projektem. Arra gondoltam, hogy záró szösszenetként megosztanám mindenkivel az élményeimet és a benyomásaimat, amiket a Bhaktivedanta Főiskola vaisnava jógamester-képzésén szereztem. 

Talán kezdjük a végénél. Miután január és április között összekörmöltem (illetve inkább kopogtattam) a szakdolgozatomat, amelynek témája az "Ashtanga Vinyásza Jóga történelmi gyökerei", és hamarosan a blogban is olvasgathatjátok majd darabonként, még egy-két tárgyból le kellet vizsgáznom, hogy meglegyen a félévem, és utána jöhetett a szakdoga védés, illetve az államvizsga, mely utóbbira e hét szerdán került sor. 

A szakdolgozat védés nem volt nagy para, előre megkaptam a két-két kérdést a témavezetőmtől, Gaura Krisna Prabhutól (A "Jóga tiszta forrásból" című könyv szerzőjeként, Dr Tóth Soma Lászlóként talán ismerősebben cseng a neve) és az opponensemtől, Thimárné Ozorák Zsuzskától, aki már a jógás próbálkozásaim legelején is jelen volt, összességében nem volt nehéz letudni a védést. Ötöst kaptam szerencsére.

Az államvizsga egy 90 perces ászana-kitartó vizsgából állt, amit azután Medvegy Gergő jó szigorúan ki is értékelt, illetve egy kb 40 perces tételsorból állt, amiben ászanákat és gyakorlatsorokat, valamint pránájámát kellett instruálni a vizsgabizottság előtt. Szerencsére nem szőröztek annyira, erre is ötöst kaptam.

Hogy visszaugorjak a történet legelejére, én már a Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola megalakulásában is tevékenyen részt vettem, és amíg a Krisna-tudatú egyházon belül tevékenykedtem, aktívan oktattam is benne majdnem végig. Amikor a főiskola első szakát, a teológia szakot akkreditálták, én is részt vettem a négyéves képzésen, és megkaptam a diplomámat, a szakdolgozatom témája a szanszkrit nyelvtan volt.

Amikor a jógamester szakot is akkreditálták (nem csalás, nem ámítás, államilag akkreditált BA-képzésen vehet részt bárki, és vaisnava jógamester diplomát szerezhet), akkor beiratkoztam arra is. Az elméleti tantárgyak java része ugyanaz a két szakon, tehát ezekből nem kellett vizsgáznom, elég volt heti egyszer a jóga-gyakorlat órára bejárni. Így nem vett el olyan sok időt a munkámból, és végig tudtam járni levelezőn. Amúgy a többieknek félévente 12-13 szombatjába és péntek estéjébe került, míg a nappalisok heti három napot tanultak a szorgalmi időszakban.

A különbözeti tárgyakból vizsgát tettem és így elérkeztem a finishez, amire az évfolyam fele már lemorzsolódott, de a szívósabbak azért végigcsinálták, és most augusztusban várhatóan 20-30-an meg is kapjuk az első vaisnava jógamester-diplomákat Magyarországon. 

Ha esetleg ti is kedvet kaptatok a dologhoz, akkor még jelentkezhettek augusztus 15-ig a pótfelvételire, és ha van némi jógás előképzettségetek, akkor jó eséllyel fel is fognak venni. Én sok jó és hasznos dolgot tanultam a három év alatt, és köszönet illeti meg érte az összes tanáromat, illetve a Főiskola minden munkatársát. Remélem, hogy mindezt, és persze minden más jógatudományt is, amit az évek során magamba szívtam, minél több emberrel oszthatom meg a jövőben, mert ez a legkevesebb, amit hálául tehetek azért az ajéndékért, amit kaptam tőletek. Namaste!

A cseresznye virága

Újabb részlet Gregor Maehle Jóga-szútra magyarázataiból:

"Az ok, ami miatt az elme így működik, az, hogy az elme a túlélés eszköze. Az elme feladata az, hogy amilyen gyorsan csak lehetséges, amilyen pontosan lehetséges, eljusson az igazság szimulálásáig. Az elme előtt álló tipikus kihívások. Az előttem lévő tárgy ehető? Amit látok, az fenyegetést jelent, és el kell menekülnöm? Az elme nem azzal foglalkozik, hogy egy tárgy igazságának legmélyebb rétegét felismerje, hogy milyen is maga a tárgy. Ez az intellektus feladata. Míg az elme folyamatosan ugrándozik az egyik tárgyról a másikra, az intellektus egy és ugyanazon objektumra közelít rá, amíg alaposan meg nem ismerte. Az intellektus hagyományos meghatározása az, ami képes egy tárgyra koncentrálni több, mint három órán keresztül eltérülés nélkül. A jógi munkájának nagy része abból áll, hogy az elmét az intellektus alá rendelje. Később többet is beszélünk erről.

Az elem általában kivetíti a múltunkat a jelenbe. Ahelyett, hogy úgy tapasztalnánk a valóságot, ahogy ténylegesen van, a valóság utánzatát látjuk. Ez megegyezik a hiedelmünkkel arról, hogy mi a valóság, és milyen viszonyban van velünk. Patandzsali szerint azonban a valóság nem igazán kapcsolódik hozzánk, azt mondja, hogy a természet (prakriti) örökké különáll tőlünk (a purusától). Az pedig, hogy az elme milyen viszonyban van a valósághoz, általában azt jelenti, hogy hogyan tudunk profitálni, előnyhöz jutni belőle. 

Például ha egy ingatlanfejlesztő keresztülhajt a külvároson, akkor a jövedelem forrását látja benne. Ha egy szexuális molesztáló hajt végig ugyanazon a külvároson, akkor az áldozatok lehetséges forrásaként láthatja. Egy ínyenc éttermeket kereshet, míg egy alkoholista a kocsmák elhelyezkedésére figyel fel. Mind a négy, mivel a céljuk rávetül a benyomásukra, figyelmen kívül hagyhatja a lényegi vonásokat, miközben mindannyiunk biztos célállomása a halál felé siet.

Tegyük fel, hogy tavasz van, és virágzanak a cseresznyefák; de elképzelhető, hogy mind a négy fentebb említett ember elsiklik efölött. A cseresznyevirágok megfigyelése teljesen haszontalan tevékenység. Nem származik belőle pénzügyi vagy szexuális előnyünk; nem ehetjük és nem ihatjuk őket meg. De valamilyen csodálatos módon szabaddá és békéssé tehetnek, ha eljön a halál ideje. Félelemben halunk meg, mert ragaszkodunk az élethez. Azért ragaszkodunk az élethez, mert a legmélyebb szomjunkat nem oltja semmi. A legmélyebb szomj a valódi természetünk megtapasztalása, megismerése vagy megvalósítása. A cseresznyevirágok megfigyelése által is megvalósíthatjuk a természetünket. Igazából egy cseresznyefa vagy egy egész liget teljes virágba borulva sokkal lélegzet-elállítóbb, mint a Halálcsillag felrobbanása a"Jedi visszatér"-ben."

Az elme projekciója

Újabb részlet Gregor Maehle Jóga-szútra magyarázataiból:


"Ennek oka abban rejlik, ahogyan az elme működik. Az elme (manasz) az érzéki benyomások szervezője. Amikor érzékszervi információkat kap, mondjuk a szemből, összehasonlítja azt a többi érzékszervből származó adatokkal. Amint korábban is megjegyeztük, amikor a fény behatol a szembe, kereszteződik a szemlencsében, és a retinán fejjel lefelé jelennek meg a képek. Gyermekkorunkban a tapintásérzéken keresztül megtanuljuk, hogy a tárgyak fejjel lefelé vannak ahhoz képest, ahogyan látjuk őket, és egy bizonyos ponton az elme eldönti, hogy minden képet megfordít, ilyen módon összeegyeztetve az optikai adatokat az tapintásérzetből származókkal. Ez egy példa arra, hogyan manipulálja az elménk az érzékszervi információkat, a működőképes megértés elérése érdekében.


Egy másik példa: ha a bal kezünket jéghideg vízbe tesszük, a jobb kezünket pedig forró vízbe néhány pillanatra, utána pedig mindkettőt azonos, szobahőmérsékletű vízbe, akkor a bal kar meleget fog jelezni, a jobb pedig hideget. Mindkét jelzés helytelen, mert a hőmérséklet azonos mindkét kéz számára. Az érzéki információkat összehasonlítással, referenciapontok segítségével értelmezi az elme. A hideg vízhez viszonyítva a langyos víz melegnek érződik, mag a forró vízhez képest hidegnek. Itt azt látjuk, hogy az előző tapasztalat beszínezi az elmét, és ezáltal csorbát szenved az a képessége, hogy hitelesen tolmácsolja a jelen benyomást.


Egy harmadik példa: Sigmund Freud felfedezte, hogy az első emberek, akikkel találkozunk az életünk során, benyomást hagynak az elménkben. Egy lánygyermek az apját megismerve részesül egy benyomásban, egy befolyásban. A jövőbeni tendenciája az lesz, hogy az eredeti benyomása alapján viszonyuljon a férfiakhoz. Bizonyos férfiakhoz vonzódhat azért, mert hasonlítanak az apjához, vagy ugyanilyen okból visszautasíthatja őket. Ugyanez történik egy fiúgyerekkel az anyjához való viszonyában, és az azonos nemű szülővel kapcsolatban is megtörténik. Ebből azt a fontos dolgot kell megértenünk, hogy, mivel a múltbeli tapasztalatok megszínezik az elmét, nyomot hagynak rajta, és az nem tud annak valójában visszatükrözni egy új tárgyat. 


Érthető, hogy problémák jelentkeznek a kapcsolatainkban, ha megpróbáljuk újraélni a kapcsolatunkat a szüleinkkel. Ha a szülőt kivetítjük a partnerünkre, akkor sohasem fogjuk megérteni, hogy valójában kicsoda a partnerünk. Ha nem engedjük el azt az élményt, hogy a víz egy pillanattal ezelőtt hideg volt, akkor nem fogjuk tudni hitelesen megtapasztalni azt, hogy most milyen hőmérsékletű." 

Szúpta-kónászana

Újabb részlet Gregor Maehle Astanga-könyvéből:


"Szúpta-kónászana
(fekvő szögtartás)
Dristi: Orrhegy


Szapta: Belégzésre ugorjunk előre dandászanába. Kilégzésre lassan feküdjünk le, a karjainkat a törzsünk két oldalán elhelyezve.


Astau: Belégzésre emeljük fel a lábainkat, és a csípőket hozzuk a vállaink fölé, majd helyezzük a lábainkat a földre a fejünk mögött. Emeljük a karjainkat a fejünk fölé, fogjuk meg a nagylábujjakat, és nyissuk a lábainkat oldalra, amíg a karjaink ki nem egyenesednek. Nyújtsuk meg a gerincet, az ülőcsontokkal a mennyezet felé nyújtózkodva. A lábakat tartsuk aktívan és egyenesen. Pipáltassuk a lábfejeket, és tartsuk a combokat semleges helyzetben, ne forgassuk se befelé, se kifelé. A T1 és a C7 csigolyákat emeljük el a talajtól azáltal, hogy finoman belenyomjuk a vállainkat és a nyakunkat a talajba. Maradjunk a pózban öt légzésig. Kilgzésre vegyünk egy kis lendületet azáltal, hogy a fenekünket a fejünk irányába visszük egy kicsit, és elrugaszkodunk a lábujjainkkal. 


Nava: Belégzésre guruljunk előre az ülőcsontokra a légzés segítségével. Álljunk meg egy pillanatra az ülőcsontok mögötti egyensúlyi ponton, mint az upavista-kónászanában. Emeljük a mellkasunkat és az arcunkat a mennyezet felé. Teljesen feszítsük vissza a lébfejeinket és feszítsük be a combjainkat. 


Kilégzésre álljunk ellen a gravitáció hatásának, és ereszkedjünk a vádlikra a sarkunk helyett, a mellkasunkkal és állunkkal pedig nyújtózkodjunk a padló felé. Ebben a pózban a mozgás és légzés összehangolása által érhetjük el a kontrollt és az egyensúlyt. A belégzést azon a ponton fejezzük be, ahol szeretnénk egyensúlyozni. Amikor megemeljük a mellkasunkat és az arcunkat, azzal megállítjuk az előreható lendületet - egy pillanatnyi csend - mielőtt kilégzéssel befejezzük az előregurulást. Ha megemeljük a mellkast és az arcunkat, és aktívak a lábak, akkor a mozdulat gördülékeny lesz és a földre érkezés puha. 


Ha a hamstringek nem nyúlnak eléggé ahhoz, hogy kiegyenesítsük a térdünket Upavista kónászanában, akkor leereszkedésnél engedjük el a lábujjakat. Máskülönben a sarkaink becsapódnak a talajba, és a hamstringek hirtelen meghúzódását kockáztatjuk. Ha helyesen csináljuk a mozdulatot, akkor megerősíti a hátunkat és a hasizmokat, erősíti a bandhákat, és a gerinc-csigolyák elmozdulását is kijavíthatja.


Dasa: Kilégzésre emeljük meg a törzset, miközben még mindig kapaszkodunk az ujjainkba. Kilégzésre helyezzük a tenyereinket a talajra. 
Ékadasa: Belégzésre emeljük ki magunkat.
Dvádasa: Kilégzésre csaturanga-dandászana.
Trajódasa: Belégzésre felfelé néző kutya.
Csaturdasa: Kilégzésre lefelé néző kutya."


Megjegyzések: A szúpta-kónászanánál a lábfejeket igyekezzünk annyira bepipáltatni, hogy a talpak a talajra kerüljenek, de közben mozgassuk őket a törzs síkja felé, hogy a keresztcsont ne billenjen hátra a függőleges helyzetből. Visszafelé jövet én még öt-öt légzésig ki szoktam tartani a kiemelt upavista-kónászanát (spiccelő lábbal), illetve az előrehajlított változatot is. Az egyensúlyozásból való előreereszkedésnél akkor érhetjük el a finom és hangtalan talajra érkezést, ha a mellkast nagyon kiemeljük, a derekunkat egy kicsit ki is homorítjuk, és erősen tartjuk a bandhákat. Ha púpos a hát, akkor hirtelen fog átbillenni a súlypont, és nem tudjuk szabályozni a földre érkezést. Földre érkezés után a medencénket még előrébb tolhatjuk a maximális csípőnyitás érdekében, egészen akár szamakónászanáig (angolspárga). A combokat forgassuk vissza, pipáltassuk a lébfejeinket, és a sarkunkkal, valamint az ülőcsontokkal nyújtózkodjunk két oldalra. 


A hátraugrást végezhetjük a sztenderd módon, vagyis lábkeresztezéssel a karok között hátraugorva, vagy ha a csípőnk lazább, akkor terpeszben is. Ehhez meg kell emelni a lábakat az Upavista B-be, és a tenyereket a combtövekhez minél közelebb letenni a földre, majd emeljük ki magunkat a tenyereken, és a lábakat oldalt lebegtessük hátra csaturangába. Ez a mozdulat előkészíti a következő ászanát, valamint annak álló változatát (utthita-haszta-pádángusthászana) is feljeszti.


Az upavista és a szúptakónászana jótékonyan hat minden hátproblémára, közvetlenül stimulálja a Gridhaszi nádít, amely a gerincfájdalmakat irányatja. Megelőzi és gyógyítja a porckoronségvet. Megszűnteti a zsigeri fájdalmakat, megelőzi és gyógyatja a végbél vérzését. Teljesen megtisztítja a nyelőcsövet. Ezek az ászanák elősegítik a zsírlerakódások eltávolítását, megszilárdítják a törzset, és az egész test könnyű, egészséges és erős lesz. A terhesség harmadik hónapjáig lehet őket gyakorolni.

A szamápatti

Újabb részlet Gregor Maehle Jóga-szútra magyarázataiból:


"1.41. ksína-vrittér-abhidzsátaszjéva manér-grahitri-grahana-gráhjésu tat-sztha-tadandzsanatá szamápattih


ksína-vrittéh - amelyben lecsökkentek a hullámok; abhidzsátaszja - megtisztított; iva - mint ahogyan; manéh - a kristályban; grahitri - az érzékelő; grahana - az érzékek; gráhjésu - az érzékek tárgyaiban; tat-sztha - amin nyugszik; tad-andzsanatá - felvéve a színét; szamápattih - azonosság.


Amikor az elme hullámzása elcsitult, az elme hitelesen látszik tükrözni bármilyen tárgyat, amely felé fordítjuk, mint egy átlátszó kristály, akkor is, ha az az érzékelés tárgya, az érzékelés folyamata vagy az érzékelő. Ezt az állapotot azonosságnak (szamápattinak) nevezik.


Ez az egyik olyan szútra, aminek a megértése a legfontosabb, ugyanakkor ezt értelmezik félre a legtöbben. "Amikor az elme hullámzása elcsitult", az előző hét szútrában leírt folyamatok által, elérkezünk ahhoz a ponthoz, amikor az elme fókuszált vagy egy pontra van szegezve.  Ebben az állapotban képesek vagyunk úgy érzékelni a dolgokat, ahogy valójában vannak; más szavakkal, helyesen felismerjük a tárgyakat és minden tudásra szert teszünk az adott tárggyal kapcsolatban. 


Tisztázzuk, hogy ez nem az önvalóról szóló tudás szintje, mivel az azt jelentené, hogy az elme hullámzása teljességgel megszűnt, ami a felfüggesztett (niródha) állapot. Gyakorlatilag itt egy a szamádhi egy alacsonyabb (objektív) típusát írjuk le, ami különbözik a szamádhi haladó változatától, ami pedig az önvalóról szóló tudáshoz vezet. 


"...az elme hitelesen látszik tükrözni" - ez azt jelenti, hogy a tárgyról az elmében alkotott kép azonosnak tűnik az eredeti tárggyal. Itt fontos, hogy észrevegyük a "látszik" szót. A teljes azonosság nem lehetséges. Ha az egész univerzumon meditálunk, mint ahogyan az előző szútra javasolja, az elménk nem lenne képes azt reprodukálni. Még a földnek is van sok olyan pontja, például a Góbi-sivatagban, ahová eddig még soha, egy ember se jutott el. Ehhez képest azt gondolni, hogy az egész univerzumot reprodukálni tudnánk az elmékben enyhe nagyzási hóbortra vall. Mindazonáltal egy tárgy látszólag hiteles bemutatása is fontos. Ez azt jelenti, hogy teljes mértékben megértünk egy tárgyat, míg a hétköznapi életben általában csak egy homályos elképzelést alkotunk egy tárgyról."

A ragacs

Nem tudom, hogy mindenki tudja-e, mi az a myofascia. Mert ha nem, akkor elmondom. Az izmainkat rostok alkotják, és ezek a rostok kötegekben kapcsolódnak a csontokhoz. Az izomkötegeket izompólya tartja össze, ami laza rostos kötőszövetből áll és amellett, hogy egyben tartja az izomköteget, az is a szerepe, hogy biztosítsa az egyes izomkötegek elcsúszását egymáson. Ha az izomkötegek összetapadnak, akkor az izmok és ízületek mozgási tartománya lecsökken, és könyebben alakulhat ki izomfeszültség is, ami pedig izomfájdalomhoz, esetleg gyulladáshoz vezet. 


Mitől tapadnak össze az izmok? Gil Hedley szemléletes videójából (lásd a poszt alján) kiderül. Az izompólyából ugyanis egy ragacsos, nyálkás váladék választódik ki, amig Hedley "fuzz"-nak nevez, én jobb híján a "ragacs" kifejezést találtam rá. A hivatalos latin neve myofascia, és Hedley elmélete szerint, ha túl sok termelődik ebből a magas kollagén-tartalmú anyagból, akkor az összeragasztja az izomkötegeket, és megnehezíti azt, hogy megfelelően elcsússzanak egymás felett. A kollagén önmagában nem rossz, mint kötőszöveti alkotóelem, a bőrgyógyászok szerint például azért ráncosodik az ember bőre, mert az életkor előrehaladtával a bőr kollagén-tartalma lecsökken. Az izmok között azonban ellentétes a hatása, Hedley szerint pontosan hogy az izom- és vázrendszer öregedését okozza, ha túl sok van belőle. 


Nem tudom, hogy ez mennyire bizonyítható (legalábbis emberi holttestek boncolása szerintem nem elegendő hozzá), de Hedley elmélete szerint a ragacs alvás és mozgáshiányos időszakok alatt termelődik, míg a mozgás, és főleg a nyújtás "felolvasztja" a ragacsot, és így az izmok mozgása szabadabbá válik. Azt azért a hétköznapi tapasztalat is alátámasztja, hogy reggel merevebbek vagyunk, mint este, amikor már egész nap mozodtunk. Illetve ha nem mozgunk, akkor a hajlékonyságunk és az ízületek mozgási tartománya folyamatosan csökken az életkor előrehaladtával. Ehhez még persze hozzájárulhat az a jelenség is, hogy a kötőszövetek folyamatosan zsugorodnak, és az izmok is sorvadnak, főleg, ha nem csinálunk velük semmit. 


Mi tehát a megoldás, ha nem akarjuk ölbe tett kézzel várni azt, hogy megöregedjünk és meghaljunk? Meghalni persze tutira meg fogunk, de azért szerintem nem mindegy, hogy mikor, és hogy az addig hátralévő éveket hogyan töltjük el. Hedley szerint háromféle tevékenység olvasztja a ragacsot: a mozgás, a masszázs és a nyújtás, méghozzá ez a legutóbbi teszi ezt a leghatékonyabban. A mozgás, például futás során összehúzódnak az izmok, és így az izmosorvadást meg lehet akadályozni, illetve a kötőszövetek anyagcseréje is javul. Az izomkötegek elcsúsznak egymáson, szóval a ragacs is olvad valamennyire. De az biztos, hogy a hajlékonyságunk nem fog túlmenni azon a kicsinyke tartományon, amiben mozgatjuk az izmainkat. És ez minden mozgásra érvényes, vagyis elegendő nyújtás híján majdhogynem minden mozgás köti az ízületeket, mivel az izmok megrövidülnek az ismételt összehúzódásoktól. 


A masszázsnak vannak olyan speciális formái, amelyek pontosan a ragacs kimasszírozására irányulnak, ezt "moyfascial release"-nek, vagy triggerpont-masszázsnak is nevezik. Az izomkötegek elomozdulása egymáson azonban itt is minimális, még a thai masszázs esetében sem olyan nagy. A kemény habhengeren történő gurulászást is szokták erre a célra használni. De például a meleg olaj bemasszírozása elősegítheti a ragacs olvasztását.


A leghatékonyabb módszer azonban Hedley szerint, és szerintem is, a nyújtás, vagyis a jóga, mivel itt nyújtjuk meg az izmokat maximális hosszúságukra, és a jóga-ászanákkal tudjuk a legjobban elmozgatni egymás fölött a különböző izomkötegeket. Jó példa erre a csípőnyitás vagy a gerinc-csavaró gyakorlatok, amelyekkel olyan izomkötegeket tudunk elcsúsztatni egymás felett, amiket általános mozgás során maximum együtt mozgatunk, és nem külön-külön. Vagyis Hedley azt mondja, hogy ha minden nap jógázunk, nyújtunk, akkor az izmaink és kötőszöveteink fiatalosak maradnak, arról nem is beszélve, hogy a testmozgás során őket érő terhelést a sérülések kisebb kockázatával fogják kibírni. Vagyis a nyújtás néha egy picit fáj, vagy kellemetlen, de sokkal több fájdalomtól kímél meg bennünket hosszú távon. 


Hedley szerint minden éjszaka gyűlik a ragacs az izmok között, így, ha egy napot kihagyunk a jógából, akkor másnap már két napnyi ragacsot kell felolvasztani. Arról nem is beszéllve, hogy mi van akkor, ha egy hétig, vagy egy hónapig kihagyjuk a jógát. A konklúzió tehát: "Jógázz minden nap, és halj meg egészségesen és fiatalosan!" Ha az örök életet nem is, de ezt mindenképpen várhatjuk a rendszeres jógától, és ha megnézzük azokat, akik 30-40 éve napi szinten jógáznak, akkor több bizonyítékra nem is lesz szükségünk. 

A meditáció tárgya

Újabb részlet Gregor Maehle Jóga-szútra magyarázataiból:


"1.39. jathábhimata dhjánád vá


jathá - ahogy; abhimata - vágyott; dhjánát - meditáció által; vá - vagy.


Az elmét egy bármilyen alkalmas tárgyon történő meditácóval is szilárddá lehet tenni.


Ezt a szútrát nagyon sokszor félreértik. Ha egy nyugati azt hallja, hogy "bármilyen alkalmas tárgyon történő meditáció", akkor azt úgy fogja értelmezni, hogy bármilyen tárgyra vonatkozhat. Modern világunkban sokan meditálnak a dollárjelen, vagy az "Én a test vagyok" elképzelésen, míg a reklámipar főként a női testre koncentrál. Ezek nem a legjobb tárgyak a meditációhoz, és a modern társadalom problémája nem elsődlegesen a meditáció hiánya. Ha bármilyen gondolatot gyakran ismételünk, akkor az meditációvá válik. Annak érdekében, hogy teljesen kizárja azt, hogy valaki félreérti ezt a szútrát, és azt gondolja, hogy a házán, részvényein, sportkocsiján vagy pénztárcáján történő meditációt javasolja, Sankara az upanisadokat idézi: "Még ha szert is teszünk tárgyakra, sohase függeszkedjen rajtuk az elménk!"


Az ősi Indában a meditációra alkalmas tárgy azt jelentette, hogy a szent vagy jógikus tárgyak kategóriából kellett választani egy vonzó tárgyat. Sankara azt mondja, hogy ezek a megfelelő tárgyak a meditációhoz. Vigjánabhiksu szerint a megfelelő tárgyak az istenségek képei. Ahogy már tudjuk, a képek megszínezik az elmét. Nyilvánvalóan olyan tárgyakat választunk, amelyek abba az irányba színezik az elménket, amelyet fejleszteni szeretnénk. Az elmét szattvikussá kell tenni. Az alkalmas tárgyak tehát a nagyon vagy teljesen szattvikus tárgyak.


A tárgyak általában a természet három alapvető minőségének, a gunáknak a különböző kombinációiból állnak. S. Dasgupta így írja le a három gunát: tömeg-anyag (tamasz), energia-anyag (radzsasz) és intelligencia-anyag (szattva). Csak azok a tárgyak teszik szilárddá az elmét, amelyek túlnyomórészt intelligenciából állnak. A tamaszikus tárgyak eltompítják az elmét, míg a radzsaszikus tárgyak szenvedést okoznak. Az eddig bemutatott alkalmas tárgyak az intellektus (buddhi), az énség (aszmitá), a Legfelsőbb Lény (Ísvara), az Óm mantra, a szív lótusza és annak fénye és hangja, a felszabadult személyek elméje, és így tovább. További alkalmas tárgyak a légzés, egy mantra, egy lótuszvirág, az Óm szimbólum, egy mandala, és a jantrák (szakrális geometriai ábrák).


A tudat nem megfelelő tárgy, mert forma nélküli, és olyan elmére van szükség hozzá, amely mentes az akadályoktól.


1.40. paramánu-parama-mahattvántó 'szja vasíkárah


paramánu - a legkisebb atom; parama-mahattva - a legvégső nagyság; antah - végződő; aszja - ennek; vasíkárah - mesteri szint.


Akkor értük el a mesteri szintet, amikor az elme képes bármilyen tárgyra koncentrálni, a legkisebb atomtól az egész univerzumig bezárólag.


Ha az előzőleg leírt módszerek bármelyike segítségével sikerült szilárddá tenni az elmét, akkor választhatunk nehezebb tárgyakat. a legkisebb meditációs tárgyak a jógában a finom elemeknek nevezett elemi részecskék (tanmátrák). A legnagyobb meditációs tárgy az egész univerzum. Mindkettő nehéz tárgy, ezért ne próbálkozzunk velük eleinte! Amikor képesek vagyunk fenntartani rajtuk a koncentrációnkat, akkor mindkettőn kell meditálni egyszerre, amit még nehezebb hosszú ideig fenntartani. Ha ezt is sikerül elérni, akkor elértük a koncentráció (dháraná) mesteri szintjét, és az elménk most már nyugodt (szthiti) állapotban van. Ekkor nincs szükség több dháraná-gyakorlatra.


Miután leírta az akadályokat és azt, hogy miképpen lehet legyőzni őket a koncentráció által, Patandzsali most az objektív szamádhi különböző szintjeit fogja részletezni."

Alvás és álom

Újabb részlet Gregor Maehle Jóga-szútra magyarázataiból:


"1.38. szvapna-nidrá-gjánálambanam vá


szvapna - álom; nidrá - alvás; gjána - tudás; álambana - támasz.


Az elmét egy álombéli tárgyon vagy az álom nélküli alvás állapotán meditálva is le lehet csillapítani.


Ez egy érdekes szútra. Az álmokon keresztül szerzett tudást sok kultúrában nagyra tartják,  például az ausztrál bennszülöttek, az amerikai indiánok, vagy a tibetiek. Ezekben a kultúrákban gyakran csak akkor hoznak meg egy döntést, ha megálomdták. Vacsaszpati Misra alkommentátor szerint, ha valakinek volt egy isteni látomása álmában, akkor ezt a látomást használhatja meditációra. 


Vigjánabhiksu más álláspontra helyezkedik. Azt mondja, hogy az életet egy hosszú álomnak kell tekinteni. Az ébrenléti állapotban szerzett tudásunk is az álmok természetével rendelkezik, és, mivel ez a megvalósítás elkülönüléshez vezet mindentől, amiben olyan bőszen hiszünk, megszilárdítja az elmét. Ez a kijelentés a Mándúkja Kárikára emlékeztet, amely mind az éber, mind az alvó állapotot valótlannak tekinti. A Vigjána Bhairava leír egy meditációs technikát, ami Vigjánabhiksu receptjét követi. Azt a tanácsot adja, hogy álmodjunk úgy, mintha ébren lennénk, az ébrenléthez pedig viszonyuljunk úgy, mintha álom lenne. Így hirtelen megpillanthatjuk a valóságot - a tényleges valóságot, ami túl van az alváson és ébrenléten.


A szútra második fele az álom nélküli alvással foglalkozik. Ebben az állapotban az elme átmenetileg felolvad a szívben, de nincs tudatosság: a nemlétezés elképzelése uralkodik. Mivel az elme teljesen szilárd ilyenkor, a nemlétezés fluktuációjától eltekintve, ha ezen az állapoton meditálunk, az elménk megnyugszik. A mélyalvás állapotán a következő módon lehet meditálni: Ha ébredéskor van egy emlék az elménkben, például hogy "Jól és békésen aludtam", akkor ezt az emléket használjuk a meditáció tárgyaként. 


Általában az emlékkép csak a rövid távú memóriában van, de ha napközben többször emlékeztetjük magunkat rá, akkor belép a hosszú távú memóriába. Akkor pedig bármikor elérhető a meditáció tárgyaként."

Vágynélküliség

Újabb részlet Gregor Maehle Jóga-szútra magyarázataiból:


"1.37. víta-rága-visajam vá csittam


víta-rága - szenvedély nélküli ember, aki túllépett a ragaszkodáson; visajam - tárgy; vá - vagy; csittam - elme.


Az elmét egy vágyak nélküli személyen történő meditáció által is szilárddá lehet tenni.


Mint ahogyan a tóba dobott kő hullámokat kelt, egy olyan tárgy, amin meditálunk, szintén fodrozza az elménket. És, mint ahogyan a tó felszínén keltett fodrok természete függ a kő méretétől, az elme hullámai is függnek attól a tárgytól, amivel kapcsolatba kerülünk. A tárgyak csak abban az esetben nem okoznak gondolati hullámokat, ha az elme felfüggesztett (niródha) állapotban van. 


Az egyik legjobb tárgy a meditációra egy olyan ember elméje, aki vágyak nélküli. Mivel minden tárgy ott hagyja a lenyomatát az elmében, az ilyen ember elméje a vágynélküliség felé vonzza a meditálót. Ez az oka annak, hogy a tanítványok nagy békét tapasztalnak egy felszabadult mester jelenlétében. Néhány indiai filozófiai iskola ebből a megfigyelésből alkotta meg azt a doktrínát, miszerint csakis a mester kegye vezeti el a gyakorlót a felszabaduláshoz.Más misztikusok viszont azt hangsúlyozták, hogy nem létezik beavatás, csak önbeavatás. Természetesen semmilyen másik személy nem tehet valakit felszabadulttá, mert ez azt jelentené, hogy a mester képes befolyásolni a karma törvényét. Ugyanakkor az is igaz, hogy az embernek komoly hajlama van mások misztifikálására és arra, hogy hatalmas erőket tulajdonítson nekik, mivel arra vágyik, hogy más végezze el a kemény munkát helyette. 


Ha egy mester felszabadult, és a tanítvány nagyon könnyen befolyásolható, akkor a tanítvány elméje lenyugodhat a mester jelenlétében, és ez elősegíti a meditációt. Létfontosságú azonban az, hogy egy igazi tanárt válasszunk, aki vágyak nélkülivé vált. Ha a tanárnak még mindig vannak célkitűzései, akkor az izgalomba fogja hozni a tanítvány elméjét. 


A jelen szútra nem jelenti ki egyértelműen, hogy élő tanárról van szó. Mivel a mi korunkban ritkává váltak a valódi bölcsek, javasolhatjuk azt is, hogy a meditációt az ősi mestereken végezzük, mint Kapila, Vaszistha, Jágjavalkja, Vjásza, Patandzsali és Sankara. Ha figyelmesen tanulmányozzuk a mesterek tanításait, akkor idővel úgy érezhetjük, hogy személyesen ismerjük őket. 


Az ősi mesterek nagy, racionális gondolkodók voltak, és erőteljes érvelést és logikát alkalmaztak, de különösen az együttérző szívüket érezhetjük két vagy háromezer év után is. ha a tanítványnak sikerül a tanuláson keresztül kapcsolatba lépnie a mester szívével, akkor az elméje könnyen meg fog nyugodni, még akkor is, ha évezredek teltek el köztük és köztünk."

Mi a baj a táncosokkal?

Pár hete felbukkankt egy blogbejegyzés, amit mindenki össze-vissza posztolgatott a Facebookon is. "No More Dancers Doing Yoga on Youtube" a címe. Igaz, ami igaz, mostanában elárasztottam a blogot a Gregor Maehle-féle Jóga-szútra fordításokkal, mivel fordítói maratonban vagyok, és így nehezen találok időt más bejegyzések irkálására. legyetek türelemmel, még pár hónapig el fog tartani ez a dömping, de azért néha-néha közbeszúrok egy-egy témát, ami nagyon a fejemben van. Azt is tudom, hogy sokkal népszerűbb például egy Kowa-riport vagy lájfkócsos bejegyzés az én tollamból, mint a filozófia. Az előbbi bejegyzéseket 4-500 ember is elolvassa, míg a Jóga-szútrát örülök, ha 30-40. 


Korábban is tudtam, hogy a filozófia nem a legpopulárisabb műfaj, de amióta fordítom a szútrákat, rájöttem, hogy szükségünk van rá, mint egy korty vízre a sivatagban. Hiszen a legtöbb ember inkább szórakoztatni akarja magát, csak hogy elfeledkezzen a valóság megismerésének kínzó szükségszerűségéről, holott ez az egyetlen őszinte lépés, ami képes megszabadítani bennünket minden szenvedéstől. Persze azt mindenkire rábízom, hogy mikor akar felébredni, mert nem vagyok egy erőszakos ember. Egyelőre megelégszem azzal, hogy a filozófia inkább a mélyenszántó embereknek jön be, és belőlük van kevesebb. Néha azért lesz bulvár is meg popműfaj is, tartsatok ki! :-)


Nos, vissza a cikkhez. Nekem eleve problémám van a címbeli felvetéssel, miszerint valaki megtilt másoknak valamit, vagy nem helyesli, rosszallja, és azzal fenyegetőzik, hogy ha valaki ilyeneket csinál, azzal mekkora kárt okoz a jógának és a jógásoknak. Szerintem az égvilágon semmi ártalmas nincs abban, ha valaki ilyen jóga videókat posztol, sőt, én kifejezetten az elvadult, táncos videókat kedvelem. 


Elképzelhető, hogy ez valakit megfélemlít, és azt gondolja, hogy ő sohasem lesz képes ilyenekre, és az is megtörténhet, hogy valaki erre lelkesedik be, és elkezdi ész nélkül nyomni a haladó (vagy nehezebb) ászanákat. Az emberben vannak sztereotípiák, megfelelési kényszer, vágy az elismerésre, vágy az eredmények elérésére stb. Ezzel mindenkinek önmagának kell szembenéznie, de én nem hiszem, hogy például önmagunk erőltetett eltiltása a haladó ászanáktól mindenképpen célravezető lenne. 


Ha valakinek ez a mozgásvilága, akkor ne fogja vissza magát, mert lehet, hogy ő úgy fog megérkezni a belső fókuszhoz, hogy már kikézenállta meg -kartámaszozta magát, és lehet, hogy addig egy páran akrobata-jóginak vagy légtornásznak fogják csúfolni, de igazából a belső megtapasztalás az, ami számít. 


Nem mondom, hogy mindenkinek kötelező megtanulnia az összes nyakatekert ászanát, hiszen valóban, anélkül is el lehet érni a megvilágosodást, és tényleg nem ez a lényeg. De ha valakinek megy, akkor meg kell tanulnia elvonatkoztatni az egótól és a "Húúú" meg "Hááá" felkiáltásoktól, amikor egy ilyen bemutatót tart. Ez persze hosszadalmas folyamat, de ha valaki egótrippen van, akkor akár egyelten ászana nélkül, pusztán a szavaival is képes például azt a benyomást kelteni, hogy ő valami különleges "Isten gyermeke", és olyat tud, amit rajta kívül senki más. Ezt mindenkinek magában kell lerendeznie, akorbatikával vagy anélkül. Ha pedig megnézzük Krishnamacharya vagy BKS Iyengar jógabemutatóit 1938-ból, akkor egyből világossá válik, hogy a jóginak egy kicsit előadóművésznek is kell lennie, hogy követőket szerezzen e nagyszerű dolognak.


Az ászana-gyakorlásban a lényeg szerintem önmagunk belső félelmeinek a legyőzése. Például, ha félünk egy ászanától, akkor meggyőzhetjük magunkat, hogy nem is kell azt megtanulni, mert csak bohóckodás meg akrobatika az egész, de a félelem azért bennük marad, és a félelem korlátoz, és megeszi a boldogságunkat. Nem a legjobb albérlő, mert csak fogyaszt, de nem fizet. Szóval gyakoroljunk úgy, ahogy a szívünk diktálja, és ne féljünk a kihívásoktól! Valóban nem másokkal kell versenyeznünk, és nem másokhoz kell hasonlítani magunkat. Azonban az elmében mindig ott van a vágy a fejlődésre, a továbblépésre, és ha nem állítjuk szembe folyamatos kihívásokkal, akkor elveszíti az érdeklődését a dolog iránt. Ha meguntuk minden nap ugyanazt a gyakorlatost ismételni, akkor változtassunk, játsszunk egy kicsit, kísérletezzünk! A spontaneitás szerintem ugyanúgy a lélek sajátja, mint a felhőtlen boldogság keresése. Nekem a táncosok jógabemutatóiban pontosan ez a játékos, felszabadult érzés jön be a legjobban, és nem vélt ki bennem szégyenérzetet asz, hogy én még nem vagyok annyira hajlékony. Inkább az, hogy mennyire merev vagyok tudatilag, és mennyire nem merek kilépni a megszokott klisékből, mert félek, hogy valami olyan fog történni velem, amire nem vagyok felkészülve. Pedig a jóga művészet, a szeretet művészet, és az élet is művészet. Aki nem így látja, azzal pedig nem szívesen cserélnék. A végére pedig idebiggyeszteném akkor a nagy port felkavart videót Briohny Smith-szel, illetve egy másik táncos-videót, ami még jobban meglibabőröztetett. 

A szív lótusza

Újabb részlet Gregor Maehle Jóga-szútra magyarázataiból:


"1.36. visóká vá dzsjótismatí


visóká - bánat nélküli; vá - vagy; dzsjótismatí - fénnyel teli.


Az elme szilárdságára a bánaton túli ragyogó fény érzékelésével is szert tehetünk.


Az a fény, amiről itt szó van, a szív lótuszában lévő fény. A szívben lévő fényen, vagy a szívben lévő hangon történő meditáció a jóga egyik fő meditációs technikája. A Jóga-tárávalí és a Hatha-jóga pradípiká fő témája a töretlen hang, vagyis a szív hangjának (anáhata náda) hallása.


Ez a szútra a szívben lévő fényt említi, a szív pedig az elme eredete. Az upanisadok szerint az elme és az intellektus a szívből árad ki, és végül oda tér vissza. A 3.34. szútra szerint a szíven történő meditáció az elme megértéséhez vezet, míg a 3.33. szútra szerint minden megismerhető a tiszta intellektus felkelő fényében. A tiszta intellektus vagy intelligencia fénye a szív lótuszában helyezkedik el. Ha ezen a fényen meditálunk, kifejleszthetjük az elme szilárdságát. 


A fényre azt mondják, hogy "túl van a bánaton", mert a bánat a tudatlanság (avidjá) különböző formáiból származik. Amikor valaki a szívben lévő fényt látja, ami a tiszta intelligencia ragyogása, ez az intelligencia eloszlatja a tudatlanságot. Idővel diszkriminatív tudást hoz létre, ami a szenvedés végét jelenti. Ebben a szútrában azonban csak a szenvedésen túli fény megpillantásáról van szó, ami mérsékeltebb eredmény. Ez azt jelenti, hogy csak egy kis ízelítőt kapunk a tiszta intelligenciából, ami elegendő ahhoz, hogy szilárddá tegye az elmét.


A szívben lévő fényen történő meditáció másik módja az "énség" (aszmitá) fogalma. Ez az énség a tiszta intelligencia terméke. Ha minden gondolatot leredukálunk az "én vagyok"-ra, vagyis ha visszakövetjük őket eddig a pontig, akkor is szilárddá válik az elme. Az énség fogalma minden gondolatunkban megtalálható. A gondolati folyamatban ott van a gondolkodó, a gondolkodás, és a gondolat tárgya. Ahhoz, hogy a gondolkodás megtörténjen, az énség elképzelésének ott kell lennie. Ha tudatában maradunk ennek az elképzelésnek, ahelyett, hogy elfelejtkeznénk önmagunkról, vagy elfelejtenénk azt, hogy mi vagyunk az, aki gondolkodik, akkor az elme szilárddá válik."

Mi kell a boldogsághoz?

Vasárnap megtudtam, méhozzá több, mind ezredmagammal. Napfény, meleg, jóga, zene, na és persze a jó társaság. Nem akarom elsütni a szokásos frázist, hogy "Mindenki lúzer, aki nem volt ott a Napforduló Jógafesztiválon", de azt hiszem, hogy akik ott voltak, azok nemigen cserélték volna fel mással a vasárnapi programjukat. A nyári napforduló idejére (ami egyébként 20-án lesz, csak a kényelem kedvéért hétvégére tettük a fesztivált) végre megérkezett a meteorológiai nyár, amiben rajtam kívül nem nagyon hitt ugyan senki, az elmúlt hetek esőzései alapján. Még kedden is kétségbeesetten hívogattak a résztvevők, hogy mi lesz, ha esni fog? "Nem fog" - nyugtattam meg mindenkit, mert arra gondoltam, hogy ha egy ilyen jó cél érdekében összefog annyi jó ember, akkor azt a tervet még Isten is megsegíti.


Így is lett. A fesztivál előtt egy héttel sikerült kialkudni a Holdudvar tulajaival, hogy adjanak áramot, így a zenészeknek volt hangosításuk. A népszerű Atma büfé ezúttal elmaradt, mert nem kaptunk engedélyt közterületre. Viszont minden ingyenes média- és reklám-lehetőséget sikerült kihasználni, és végül el is jött az általam tervezett kb 1000 ember, aki aktívan részt vett a fesztivál programjában. Volt még legalább ugyanennyi vagy még több bámészkodó, turista stb., akik legalább a látványból és a hangból részesültek. 


Reggel 8-kor István indította a programot 108 napüdvözlettel, amit már vagy 50 ember végigcsinált vele. Közben Schrenk Judit a Napisten neveiből álló mantrákat énekelte a Sattwa Sound Banddel, igaz még hangosítás nélkül. Kilenckor megkezdtem az Astanga-órát, immáron több, mint száz résztvevővel. Utánam Kowa következett, innentől elkezdve már egészen estig, az utolsó jógaóráig stabilan megvolt a 150-200 fős létszám, igaz, közben folyamatosan cserélődtek az emberek.


Úgyhogy összességében szerintem bőven ezer fölött volt a látogatók száma, aminek én is, és Márti is nagyon örültünk. A zenészek is kitettek magukért, mindenki nagyon szépen húzta a nótákat. Az embereket pedig nem kellett noszogatni, ahogy megérkeztek, beálltak jógázni, és nem kevés olyan ember volt, aki 4-5, vagy akár 6 jógaórát végigtolt egy huzamban a nap folyamán. Én is kedvet kaptam, először beálltam Kowa Agni-jóga órájára, majd az akróra, és a hátrahajlításra is. Utána már kezdtem egy kicsit letompulni, de a tömeg tántoríthatatlanul nyomta tovább a csípőnyitást Lovász Andival, és a Vinyasa Flow-t Angival. Az oktatóknak is sugárzott az arcuk a boldogságtól, mindenki happy volt. Volt, aki a slackline-t próbálgatta, volt, aki befeküdt egy masszázsra, de szinte mindenki jógázott is erőteljesen.  


Szóval megérte a befektetett energia, és a sok stressz, mert úgy érzem, hogy egy értékes eseményt sikerült összehozni, ami minden résztvevőnek örömöt okozott. Ja és lájkoljátok be a Napforduló Jógafesztivál oldalát a facebookon, ha még nem tettétek meg, mert ott lesz kihirdetve a nyereményjáték eredménye, illetve ott láthatjátok majd a Hello Inside által meghirdetett fotópályázat eredményét is. Sőt, a következő Napforduló Jógafesztivált is ott fogjuk majd meghirdetni, úgyhogy legyetek résen!

A prána és az energiapontok

Újabb részlet Gregor Maehle Jóga-szútra magyarázataiból:


"1.34. praccshardana-vidháranábhjám vá pránaszja


praccshardana - kifújás (récsaka); vidháranábhjám - visszatartás (kumbhaka); vá - vagy; pránaszja - légzés.


Vagy a lélegzet (prána) kilégzése és visszatartása által.


Itt egy másik módszer az elme megtisztítására az akadályoktól. Ez a légzés visszatartása a kilégzés után. Bármikor is találkozunk a prána kifejezéssel a szentiratokban, emlékeznünk kell két jelentésére: "légzés" és "életerő".


Vjásza szerint a levegőt az orrnyílásokon keresztül kell kilélegezni, és utána visszatartani. A belégzés utáni légzésvisszatartás nem illik bele ebbe a kontextusba, mivel energiával tölti fel a testet és az elmét. Ez inkább a teljességen történő meditáció, míg a külső légzésvisszatartás az ürességen, ebben az esetben az elme ürességén történő meditáció. 


H. Aranya azt mondja, hogy csupán a külső légzésvisszatartás önmagában nem fogja megtisztítani az elmét. Ehelyett üresen kell tartanunk az elménket, vagy rögzítettnek a semmiben a tisztulás eléréséhez. A légzőgyakorlatokat (pránájáma) bármiféle meditációs segédlet, például egy mantra vagy vizualizáció segédlete nélkül meglehetősen alacsony jógatípusnak tekintik. 


"Azt mondani, hogy "nem ez a világ vagyok" az igazi belégzés. Azt mondani: "Semmi más nem vagyok, csak tudat" az igazi kilégzés. Megtartani ezt a gondolatot - ez a légzésvisszatartás. Ez az igazi pránájáma. Mások csak az orrukat kínozzák." - mondja Sankarácsárja.


1.35. visajavatí vá pravrittirutpanná manaszah szthiti-nibandhaní


visajavatí - érzéki; vá - vagy; pravrittih - funkció; utpanná - felemelkedett; manaszah - az elme; szthitih - szilárdság; nibandhaní - ami megköt.


Az érzékeken túli érzékelés is elősegítheti az elme koncentrálását. 


Ahogy Vjásza magyarázza, az a tudás, amit a szentírásokból, következtetés által, vagy a tanárunktól szerzünk, nem a sajátunk, amíg meg nem valósítjuk. Addig az elménkben a háttérben még mindig ott lehetnek a kétségek a jóga tanításaival kapcsolatban. Ahhoz, hogy meggyőződésre tegyünk szert a jóga folyamatát illetően, Patandzsali itt azt javasolja, hogy koncentráljunk bizonyos energiapontokra, hogy szert tegyünk az érzékek feletti észlelés képességére. Ha ezt a képességet elérjük, akkor bízhatunk abban, hogy a gyakorlás többi aspektusa is gyümölcsöt fog hozni. Ez a téma bővebben ki van fejtve a Jóga-szútra harmadik fejezetében, ahol a természetfeletti képességeket hívják segítségül a jóga érvényességének bizonyításához.


A szútrában említett energiapontokon történő koncentrációt több napig kell fenntartani. H. Aranya szerint ez a képesség csak akkor bontakozik ki, ha egyedül élünk és böjtölünk - más szavakkal, ha az érzék-stimuláció és a külső zavaró tényezők nagyon kis mértékben vannak csak jelen. A Vjásza által példaként említett energiapontok a következők: 


Orrhegy - érzékfeletti szaglás;
A nyelv hegye - érzékfeletti ízlelés;
szájapdlás - érzékfeletti látás;
A nyelv közepe - érzékfeletti érintés;
A nyelv töve - érzékfeletti hallás."

A jógaoktató 10 tulajdonsága

Ezzel a címmel olvastam egy cikket Karen Fabian tollából. A cikk elején ő is kiemeli, és én is egyre inkább így gondolkodom, hogy attól válik igazán jóvá egy oktató, legalábbis a számomra, hogyha jellemében, emberi tulajdonságaiban fejlődik, alakul, és minél több előjön benne az alábbi listából. Szándékosan nem a "sikeres" kifejezést használtam, mert számomra nem feltétlenül az a legjobb, legvonzóbb oktató, akinek az óráján a legtöbben vannak, vagy aki a médiában a legfelkapottabb stb. A listával persze lehet vitatkozni, és gondolom, hogy nem is teljes, minden esetre elgondolkodtató felsorolás, mind a magam szempontjából, mint jógaoktató, mind a "falhasználók" szemszögéből vizsgálva. Én mindig is azt gondoltam, hogy a jóga egyik legfontosabb célja a félelmeink leküzdése, és ebben a folyamatban nem csak gyakorlóként, hanem oktatóként is sokat léphetünk előre, legalábbis ha őszintén, nyitott szívvel állunk hozzá a dologhoz. Nos, akkor jöjjön a lista, és egy pár kósza gondolat mindegyik menüponttal kapcsolatban.


1. Bátorság. Van, akinek számára eleve zavarba ejtő dolog sok ember előtt beszélni. De talán az a legnehezebb a legtöbbünk számára, hogy elég bátrak legyünk őszintén megmutatni azt, hogy kik is vagyunk valójában, megnyílni a jógások előtt, és őszintén, szeretettel átadni nekik azt, amit mi magunk is fontosnak tartunk a jógában. Persze arra is vigyázni kell, hogy az eglész ne csapjon át egy túlzottan színpadias, hatásvadász egó-demonstrációba, mert az alézat és őszinteség kéz-a-kézne járva sokkal messzebbre tud elvinni, mint a félelmen alapuló manipulált megnyilvánulások. Egy gyakorlónak le kell vetkőznie azt a zavart, hogy "mit fognak gondolni rólam, ha önmagamat adom jóga közben?" És az oktatónak is ugyanezt kell tennie.


2. Megfelelési kényszer. Ez valahogy az előző gondolat folytatása is. A félelemből vagy bátortalanságból táplálkozik az az igény az oktató részéről, hogy pozitív visszacsatolást kapjon a tanítványoktól, és biztosítsák arról, hogy szükségük van rá. Ez a fajta kötődés a tanítványokhoz ko-dependenciát szülhet, ami szerintem nem egészséges, és az oktató ezt általában úgy éri el, hogy a tanítványokat is próbálja magához láncolni különböző pszichológiai fogásokkal. Számomra ez ellenkezik a szabadság elvével, amiről a jóga igazából szól.


3. Humorérzék és alázat. Ha túl komolyan vesszük magunkat és az órát, az nem biztos, hogy a legjobban segíti a csoportdinamikát. Egy kis lazaság, könnyed hangulat belefér, az emberek így is általában egész nap görcsösek a megfelelési kényszer és a külső elvárások miatt, hadd lazuljanak fel egy kicsit legalább jóga közben. Az oktatónak nem kell mindenáron mindentudónak látszania, ha valamire nem tudja a választ, vagy nem megy neki egy póz, akkor többre megy az őszinteséggel, mint a körbe-körbe manipulálással. Így hitelesebb tud maradni.


4. Kreativitás. A csakrák felébredésével együtt jár a kreativitásunk ébredése is. Ha úgy érezzük, hogy éppen nem buzog bennünk annyira, és így esetleg oktatni sem vagyunk olyan lelkesek, akkor mindig lehet inspirációt meríteni más oktatóktól, új élményekből, benyomásokból. Az oktató mindig, minden körülmények között megtalálja a módját annak, hogy pozitívan befolyásolja az emberek életét, és ebben végtelen találékonyságra  tud szert tenni.


5. A teljes mosoly. Nagyon bénán néz ki egy kényszeredetten odabiggyesztett, diplomatikus mosoly a jógaoktató arcán. A teli szívből jövő mosoly sokkal megnyerőbb, és egy oktatónál ez általában könnyen előjön, egyrészt mert szereti, amit csinál, másrészt, mert szereti az embereket.


6. Nem kell félni a hibáktól. Egy oktatónak annyi mindenre kell figyelnie óra közben, hogy becsúszhat néha egy-egy hiba. A törekvéseinkben legyünk perfekcionisták, de ne ítéljük el önmagunkat túlzottan, ha néha hibázunk, inkább tanuljunk belőle! A gyakorlókkal kapcsolatban pedig még inkább érdemes gyakorolni ezt a hozzáállást.


7. Jógafüggőség. Egy oktató számára nem elég, ha kedveli a jógát, és jó dolognak tartja. Fanatikusnak kell lennie, mind a gyakorlásában, mind az átadásban. De mindezt meg kell tanulnia anélkül közvetíteni, hogy fölösleges nyomást helyezne az emberekre, mert mi csak adunk, de nem kényszerítünk rá senkit az el- és a befogadásra.


8. Vágy a továbbfejlődésre és hajlandóság a változásra. A jóga mindig változik. A viszonyunk a jógához, a megértésünk a különböző aspektusaival kapcsolatban szintén változik, mélyül. Az oktatás nem egy statikus dolog, mint ahogyan az emberek sem azok. De amellett, hogy alkalmazkodunk a változó körülményekhez, esetleg igényekhez, meg kell maradnia egy belső kontinuitásnak, különben feláldozzuk a függőleges fejlődés fonalát a horizontális érdekében. Pér évig oktatunk egy stílust, utána megunjuk, vagy kiábrándulunk belőle, és hozzáfogunk egy másikhoz.


9. Hajlékonyság, alkalmazkodóképesség. Egy jógaoktatónak nem csak fizikai szinten kell hajlékonynak lennie, hanem mentális és egó-szinten is. Ha túlzottan merevek az elképzelései, és állandóan a helyes/nem helyes, jóga/nem jóga, kötelező/tilos dialektikájában van elmerülve, akkor valahol elmarad a flow. Százszor esett már szó róla, hogy a két szélsőség (Nap és Hold) helyett a középső energiacsatornába kell terelni a pránát, és ez a gondolkodásunkat is simulékonnyá, gördülékennyé teszi. Ha egy oktató merev, akkor akadályokat fog látni ott, ahol lehetőséget kellene látnia, és nem tudja sem önmagából, sem másokból kihozni a teljes potenciált.


10. Hit. Az oktató hite abban mutatkozik meg, hogy minden nap a matracra áll, és gyakorol. Mindegy, hogy jól megy vagy rosszul, hogy milyen nehézségeken megy keresztül az életében, mert bízik abban, hogy jobb lesz, és hogy a jóga át fogja segíteni minden nehézségen. Ez a hit átsugárzik az oktatásán és a mindennapi életén is. 


És végül a bónusz, de ez már annyira tetszett, hogy szó szerint fordítom: "Utolsó dologként megjegyzem, hogy a nagy jógaoktatók nem várnak arra, hogy mikor állnak készen az oktatásra. felismerik, hogy a tanulási folyamat végtelen, a félelmek mindig ott vannak, de mindig dolgoznak ezen a két tényezőn. Hajlandóságot mutatnak arra, hogy belemerüljenek, még akkor is, ha a dolgok egy kicsit bizonytalannak látszanak. Szóval, mire vársz? Mindannyian arra várunk, hogy teljes mértékben éld meg önnön nagyságodat!"

Az elme tisztasága

Újabb részlet Gregor Maehle Jóga-szútra magyarázataiból:


"1.33. maitrí-karunámuditópéksánám sukha-duhkha-punjápunja-visajánám bhávanátas-csitta-praszádanam


maitrí - barátságosság; karuná - együttérzés; muditá - elégedettség; upéksánám - közömbösség; szukha - öröm; duhkha - szenvedés; punja - erény; apunja - bűn; visajánám - tárgyak felé; bhávanátah - viszonyulás; csitta - elme; praszádanam - tisztulás, megbékélés.


Az elme tisztaságát a boldogok iránti barátságosság; a szenvedők iránti együttérzés; az erényesek iránti megelégedés és a bűnösök iránti közömbösség hozzáállásán történő meditációval érhetjük el.


Sankara szerint ez a szútra az elme megnyugtatására szolgáló egy elv (éka tattva) gyakorlásának egyik módja. Ez tulajdonképpen ellentétben áll Vachaspati véleményével, miszerint az éka-tattva kizárólag a Legfelsőbb Lényen történő meditációt jelenti, és felmerül a Sankara által írt Vivarana alkommentár hitelességének kérdése.


A Vivaranát csupán 1950-ben találták meg, és a fülszövegében az áll, hogy Bhagavat Sankara, Bhagavat Govindapada tanítványa míg a Jóga-tárávalí fülszövege szerint Sri Sankarácsárja, Govinda Bhagavatpada tanítványa írta. Egyes tudósok azzal érvelnek, hogy Sankarácsárja és Bhagavat Sankara két különböző ember, és hogy Bhagavatpada valamikor a 14. században élt. Ha ennek a szútrának a kommentárját olvassuk, akkor egyértelműen láthatjuk, hogy a Vivarana szerzője a kilencedik század előtt élt.


Sankara úgy nyilatkozik meg a Vivaranában, mint egy nagyon is harcra kész tudós. Mint ahogyan az összes többi kommentárja is, a Vivarana párbeszédes szerkezetű, egy vagy több elképzelt opponenssel (pratipaksinnal) vitázik. Bármikor kerül is a figyelmébe egy olyan realisztikus vagy akár irreális érv, ami ellentétes Patandzsali, Vjásza vagy a saját álláspontjával, megelőzésképpen, a későbbi félreértéseket megelőzendő megtámadja és legyőzi ezeket az érveket. Néha az az érzésünk is lehet, hogy Sankara túlontúl óvatos, és irreális álláspontokat támad, úgyhogy nyilván nem hagyna támadás nélkül egy olyan álláspontot, ami életképes, az ő idejében is fenntartották, és ő nem ért vele egyet.


Kommentárjában azt állítja, hogy az "egy elv gyakorlása" az inenntől következő (1.33-39.) szútrákra vonatkozik. Más szavakkal, nem osztja Vachaspati nézetét, miszerint az "egy elv gyakorlása" kizárólag a Legfelsőbb Lényre vonatkozik. Ha Sankara tudott volna Vachaspati álláspontjáról, akkor nem hagyta volna ki annak megcáfolását. A szútrák sorrendje alapján egyértelmű, hogy Vachaspati nem Patandzsali nézetét képviseli, amire Sankara rámutatott volna. Ebből arra következtethetünk, hogy a Vivarana szerzője (Sankara) Vacsaszpati ideje előtt vagyis a 9. század előtt élt.


Így érkezünk el a nyolcadik századba, ami az elfogadott időpont Sankara életére. Jonathan Bader egy másik érdekes információt közöl Meditation on Shankara's Vedanta című könyvében: azt feltételezi, hogy a Shankara Bhagavatpada által írt szövegeket az eredeti Sankara írta, míg egyes, Sankarácsárjának tulajdonított szövegeket a Sankara által alapított négy kolostor főpapjai írtak, mivel ők is mind a Sankarácsája címet viselik. 


Térjünk vissza a szútrához, és figyeljük meg, hogy a csapongó elme, amelyben jelen vannak az akadályok, rendelkezik azzal a hajlammal, hogy irigy lesz, ha valaki sikeres. Modern világunkban, ha valaki valamiben kiemelkedik, akkor megkeressük a módját, hogy lekicsinyítsük az átlaghoz. E tendencia követése helyett Patandzsali azt javasolja, hogy meditáljunk a barátságos attitűdön, ha ilyen emberekkel találkozunk. 


Ha viszont a nyomorultakkal találkozunk, a csapongó elme hajlamos arra, hogy a szenvedésüket a saját hibájuknak tulajdonítsa, az általuk bevonzott karmának, vagy annak, hogy nem megfelelő dolgokat gondolnak vagy hisznek. Ahelyett, hogy elvesznénk a csapongó elme csapásiránya mentén, Patandzsali azt javasolja, hogy meditáljunk az együttérzésen.


Ha egy olyan személlyel találkozunk, aki nagy erénnyel követ egy lelki utat, az hirtelen arra emlékeztet bennünket, hogy nekünk is olyannak kellene lennünk, holott a valóságban nem vagyunk olyanok. Ilyenkor féltékennyé válhatunk, és a gyalázásuk módját keressük. Erre Patandzsali azt javasolja, hogy csak meditáljunk az örömön, ami a természetes reakciónk lenne, ha az elménk tiszta.


Az utolsó javaslat valószínűleg a legnehezebb is. Ha találkozunk valamivel, ami az emberek számára rossznak vagy egyenesen gonosznak tűnik, hajlamosak vagyunk gyűlölni azt. Gyakran azért reagálunk így, mert emlékeztet minket valamire, ami bennünk is ott van, csak mi könnyebben el tudjuk rejteni. a gyűlölet gyakorlása helyett, ami pusztán a saját rossz oldalunk visszautasítása, Patandzsali azt javasolja, hogy legyünk közömbösek az ilyen emberek iránt. 


ez a módszer az elme túlkapásainak ellensúlyozására egy meditációs technika, amivel meg tudjuk tisztítani és le tudjuk nyugtatni az elmét."   

A platán

Utolsó update következik a jógafesztivál előtt. A Napforduló Jógafesztivál hajrájához értünk, és szeretném megosztani az aktuális fejleményeket, hogy képben legyetek vasárnapra. Az első dolog az, hogy a helyszín némileg változott az eredetileg meghirdetetthez képest. Nem e margitszigeti műút Buda felőli oldalán leszünk, hanem a Pest felőli oldalon, és némileg közelebb a Margit-híd felé, mint az eredeti terv szerint. Ha a Margit-hídtól jössz be gyalog vagy biciklivel, görkorival, akkor el kell indulni sétálva a Sziget belseje felé, és eljönni a Holdudvar előtt. Ha egy kicsit tovább sétálsz még, akkor meglátod ezt az óriási, 300 éves platánfát, alatta fognak ülni a zenészek. Persze hallani is fogod őket, mert egész nap váltják egymást a zenekarok. A jóga is ott lesz a nagy fák árnyékában, illetve a napimádók a napon is tudnak majd jógázni.

Eddig nem kényeztetett el bennünket az idei nyár, de most hétvégén bepótolhatjuk a hő-, nap- és jógahiányunkat. A zene és az egész napos jógaórák mellett lesz még slackline kipróbálási lehetőség is. Ez egy rugalmas heveder, amit két fa között szoktak kifeszíteni, és lehet rajta sétálni, meg mindenféle jógagyakorlatokat kipróbálni. Több masszőr is jelezte, hogy eljön, úgyhogy ha megfáradtatok, akkor mindenféle masszázsokat is kipróbálhattok. 

Sajnos büfé az idén nem lesz, mivel közterületen zajlik a fesztivál, és ezt már nem sikerült megszervezni. De a Holdudvarban lehet enni-inni, vegetáriánus ételekkel is készültek vasárnapra. Wc-re is oda lehet menni, 200 Ft-ért, amit náluk lefogyaszthatsz. Illetve van egy nyilvános wc is a platánfák alatt, meg ivókút is a közelben. Úgyhogy érdemes becsomagolni egy kis elemózsiát, ha megéheztek a nagy jógázás és éneklés közepette. Jógamatracot, pokrócot is hozzatok magatokkal, mert a lelkesedésen és a hangon meg az igazításokon kívül önellátó lesz a fesztivál :-). Reggel 8-tól este 8-ig tart a program, István 108 napüdvözletével kezdünk. És minden résztvevőt szeretnénk megkérni, hogy ne szemeteljen, illetve este segítsetek összeszedni az esetlegesen otthagyott szemetet a kukákba, hogy szép, tiszta környezetet hagyjunk magunk után, jógásokhoz illő módon. 

Két nyereményjáték is lesz a Napforduló Jógafesztiválon. Az egyikhez csupán regisztrálni kell a helyszínen kihelyzeett regisztrációs íveken. Atma-bérleteket, pólókat és jóga-kellékeket lehet nyerni. Az eredményhirdetés a Napforduló rajongói oldalán lesz, úgyhogy addig is lájkoljátok be a Facebookon! A másik  nyereményjátékot a Hello Inside portállal közösen hridettük meg, itt a Napfordulón készített fotók fognak versenyezni. Hozd a gépedet, kattints, és küldd be a Hello Inside email-címére! A fotókat a Hello Inside Facebook-oldalán láthatod viszont, és a legtöbb lájkot kapó fotó készítője nyeri a fődíjat, a Manduka utazó jógamatracot. Szerintem megéri! Ha ez a fesztivál bejön, akkor remélhetitek a folytatást is, hiszen télen is lesz napforduló! :-) És akkor mindenkit szeretettel várunk vasárnap a Margit-szigeten.

Napforduló-riport: Vass Mariann Linda

Vass Mariann Linda a.k.a. Madhu Mohini Devi Dasi a hetekben érkezett haza Indiából, úgyhogy amit a Napforduló Jógafesztiválon hallani fogunk az ő tolmácsolásában, az eredeti indiai fíling és hangzás lesz, eltöltve odaadással. Mivel még én sem találkoztam vele sohasem, így nem is ismerem a munkásságát, kíváncsian kérdezgettem eddigi pályafutásáról és terveiről. 

G: Hogyan kerültél kapcsolatba az indiai zenével?

M: Először a jógával, aztán a lelki filozófiával ismerkedtem meg lelki tanítómesterem, Bakos Attila és B.S. Govinda Maharaj kegyéből. Ami nagyon különleges, hogy mikor 2003-ban először mentem el egy nyilvános előadásra Nyíregyházán, akkor az első fél órában, bhajanokat játszottak és énekeltek a tanítványok…és én akkor éreztem, hogy „ez itt jó lesz nekem”… ☺ Teljesen elvarázsoltak az istenes indiai dallamok és dalok. Az ember lelkében vannak dolgok, amelyekről tudja, hogy biztos kell lennie valami „ilyennek”, ami miatt keres és kutat, egy lelki út, egy csatorna és a hozzá tartozó hangulat, emberek, lelki folyamatok.

S mint tudjuk a bhajan, az valamely Istennek , de a bhakti jógában ugye Krisnának írt megzenésített és énekelt versek, melyekkel érzelmeinket tisztíthatjuk meg. Szóval ez volt az első találkozó. Mivel én gyermekkorom óta nagyon szerettem énekelni, és középiskolás koromtól magán-énekórákra, hangképzésre is jártam, további kapcsolódásokban is mélyülni vágytam az indiai zenével. Ekkor sodorta az élet az utamba Tóth Szabit. Ő szitárművész, de általa sikerült az indiai zenéről közelebbi képet szereznem, hatalmas lelkesedésével és indiai zene iránti szeretetével beoltódnom.

G: Ezek szerint elkezdtél ismerkedni a klasszikus indiai zenével?

M: Amikor már ezen belül is kifejezetten a klasszikus éneklésről szerettem volna tanulni, nem csak mint lelket tápláló csodát, hanem szakmailag is komoly fogódzókat találni, mint énekes, zenét szerető ember, akkor érkezett Magyarországra a Gundecha Brothers, India méltán híres, mára már Padma Shrí-díjas dhrupád énekes testvérpárja. A dhrupád India legősibb klasszikus ének- és zenei stílusa.

Egy workshopot és egy koncertet tartottak Budapesten. A workshop után ahogy meghallgattak, azt mondták, „érdemes lenne” nekem ezt komolyabban is tanulnom, s amint tudok mindenképp menjek ki Indiába az iskolájukba Bhopálba tanulni. Hát igen… Ezen projekt egyáltalán nem könnyű és egyszerű útját most lerövidítem azzal, hogy ösztöndíjat nyertem hozzájuk egy indiai alapítvány által. Ott tanultam 2011 júliusától 2012 májusáig. Gurukulban laktam és egész napos elfoglaltságom lehetett a zene. Továbbá megismerkedtem Prashant Mallick-kal, akitől főként bhajanokat tanultam, Mirabhai- és Kabir-bhajanokat.

G: Milyen szerepet játszik a zene a mindennapi életedben?

M: Nagyon sokat. A zene ugye az, ahol a szavak véget érnek, amivel ki lehet fejezni mindazt, amit már szavakkal nem. Az érzelmi szférákat is átmozgatva, átmosva és feltöltve. De számomra leginkább meditatív jellegű szerepet tölt be.

G:  Milyen üzenetet hordoznak a dalaid?

M: A dhrupád egy nagyon mély tradicionális zene. Mindenképpen meditatív hangulatot idéz. Üzenete pedig attól függ, hogy milyen rágát énekel egy dhrupád énekes. A rágák különböző hangulatokat hordozhatnak, például vidám, szerelmes stb. A bhajanok, illetve a közös mantra-dallamok éneklése pedig mindenképpen egy lelket-szellemet felfrissítő, tisztító, jó hangulatú aktív meditáció.

G: Milyen kapcsolatot látsz a zene és a jóga között?

M: „Abszolútat” ☺ … A jógában nagyon fontos az egyhegyűség. A zene is ilyen, azzá tesz. Kitol minden zavaró gondolatot, energiával tölt fel, és egységesít, mind mentálisan, mind lelkileg. ☺