2013. május 31., péntek

Angelina Jolie esete a szilikonnal

Ismét egy olyan hír, ami szélsőséges vélemény-nyilvánításra sarkallta a tömegeket: Angelina Jolie preventív céllal levágatta melleit, és szilikonbetéteket helyeztetett beléjük (értsd: a mellrák kialakulásának megelőzése céljából a mellszöveteket távolítják el, a bőr marad. Helyettük ugyanolyan (vagy még jobb) formájú szilikonbetétet helyeznek be, ami ugye nem tud elrákosodni. Egyszerű, mint a pofon: minél több szövetet cserélünk műanyagra, annál egészségesebbek leszünk.)

Természetesen az egész művelet pszichológiailag is fel lett építve az ő esetében: édesanyja 56 éves korában, tízéves küzdelem után esett áldozatául az emlő- és petefészekrák egyik ritka fajtájának, mely rendkívül kicsi eséllyel gyógyítható. A betegségre hajlamosító gént Angelina sejtjeiben is azonosították, így a génkutatók kimondták a misztikus számot: 87%-os eséllyel ő is meg fogja kapni a betegséget. Erre még az is rátett egy lapáttal, hogy a napokban halt meg nagynénje is ugyanebben a betegségben.

Ez utóbbival persze lehet vitatkozni: miből számították ki a 87%-ot? Én egyébként sem hiszek abban, hogy a gének olyan mértékben meghatározzák a sorsunkat, mint amilyen mértékben egyes kutatók és orvosok ezt beállítják vagy sugallják. De paráztatásnak biztos jó. A bejelentésnek kétféle hatása is lett: az emberekben növekedett a tudatosság a rákszűréssel kapcsolatban, ami végülis nem olyan drága eljárás, és a társadalombiztosítás is fizeti. A Jolie-n elvégzett genetikai vizsgálat azonban már borsosabb, minimum 200 ezer forintos eljárás, ami ugye jó biznisz az ezzel foglalkozó kutatócégeknek. 

Én személy szerint azt mondom, hogy ha az ember parázik a ráktól, akkor valóban járjon szűrésre rendszeresen, de nem hiszem, hogy indokolt lenne eltávolítani az ép szöveteket olyankor, amikor a betegség még ki sem alakult. Az örökletes génhiba remek paráztatási lehetőség, például az én nagymamámnak is eltávolították az egyik mellét (bár nem rákban halt meg). Édesanyámat nyirokmirigy- majd tüdőrákból kezelték ki (kisgyerek korom óta emlékszem a kobaltágyú okozta égési nyomokra a mellkasán és a hátán, valamint a hónaljában végigfutó hosszú műtéti hegre) míg végül hasnyálmirigy-rákban halt meg, amikor én 19 éves voltam. Szóval parázhatnék, de minek?

Azt ugyanis kevesen vágták le a hírből, hogy a ráknak csak egyik tényezője a genetikai hajlam, vagy jógkusabban megfogalmazva az előző életbeli karma. Az ezoterikus gyógyászat szerint az önmagunk vagy mások ellen elkövetett érzelmi vagy fizikai erőszak lehet a karmikus oka a rák kialakulásának. Az ilyen tendenciákat viszont, valamint a megromlott, mérgező kapcsolatokat és hozzáállást ebben az életében is ki kell szűrnie annak, aki ki akar gyógyulni a rákból. Másik nagymamám is rákban halt meg, ő pedig egész életében zsémbelt, a múltbeli sérelmein rágódott, és mindenkivel haragban volt. 

A daganatos betegségek kialakulásának azonban számos más tényezője is van: például a mozgásszegény életmód, a stressz és a helytelen táplálkozás, a káros szenvedélyek. Ezt mindannyian tudjuk, sokan mégsem változtatunk. A dohányzás, alkohol, kávé, enerigaitalok, cukrozott üdítők, finomított és mesterséges adalélkokkal teletömött, tartósított élelmiszerek, a hús, tejtermékek és állati eredetű fehérjék mind növelik a daganatok kialakulásának esélyét, méghozzá nem kevéssel. Egy sima mellplasztika tehát nem elég, ha komolyan gondoljuk a rák elleni védekezést. El kell kezdeni jógázni, sportolni, csökkenteni a stresszfaktorokat és rendbe kell tenni érzelmi világunkat is. Beate Bishop is erről beszél új könyvében. 

A vegán étrend tisztít, méregtelenít, és lúgosít. Nem azt mondom, hogy vegánok nem halnak meg rákban, de ami a táplálkozást illeti, ez a legoptimálisab diéta a betegség kezelésére és megelőzésére. A kemoterápiáról is egyre többen mondják, hogy ahelyett, hogy kigyógyítaná a betege4ket a daganatból, növeli a visszaesés kockázatát. Édesanyám is abba halt bele. Nem bírta a sok mérgező gyógyszert a törékeny teste. Emellett számos olyan természetes daganatkezelési módszer ismert már, ami ezerszer hatékonyabb a kemónál. Akár a kendermagolaj, a szódabikarbóna, vagy a több tucat erősen citosztatikus hatású növény és gyümölcs, aminek sok ezer daganatos beteg köszönheti gyógyulását, akár a Gerson-terápia, melyet Bishop említ. 

A mellplasztika azonban vélhetőleg még népszerűbb lesz ezután, Angelinának köszönhetően. Hizsen bármit is tesz egy híresség, a tömegek utánozzák, ezt már krisna is megmondta a Bhagavad-gítában. Gondolom sokan, akik eddig csak fontolgatták, most könnyebben döntenek a legalább 500 ezres műtét mellett, akár ahelyett is, hogy genetikai vizsgálatra költenék a pénzüket. Elég a megnyugtató érzés, hogy "szebb lesz a mellem, és nem leszek rákos". Aztán mehet tovább a rántott husi-zabálás. Nos, a mellplasztikáról azért érdemes tudni, hogy egyirányú utca, vagyis ha egyszer lemondasz a mellszöveteidről, akkor többé nem kérheted vissza őket. Sőt, a legjobb minőségű szilikonbetétet is 5-8 évente cserélni kell, ami állandó jövedelemforrást biztosít a plasztikai sebészeknek. Ugyanis egy idő múlva elkezdenek szivárogni, penészesedni, ami a ráknál sokkal hamarabb és biztosabb módon elviszi az embert az élők sorából. Vagyis tulajdonképpen időzített bombát építünk be magunkba, és olyanná válunk, mint az "In Time" film szereplői, akiknek ha elfogy az idejük, akkor véget ér az életük is. 

Az esztétikumról pedig csak annyit, hogy nem hiszem, hogy egy formás szilikonmell megjavít vagy életben tart egy megromlott kapcsolatot. Ha egy nőt a műmelléért szeretnek, és nem az egyéniségéért, a szeretetéért, akkor ott valami nincs rendben. A szexszakmákban dolgozóknál persze ez előnyt jelenthet, mert ott csak a külső számít. A hétköznapi életben viszont nem praktikus, főleg, ha valaki jógázik vagy jógaoktató. A természetes, kicsi mell sokkal kényelmesebb, nem rázkódik futás közben, és a hason fekve végzett jógagyakorlatok esetében sem kényelmetlen. Szóval én inkább mindenkit lebeszélnék róla, nekem soha nem jöttek be a műcsajok. A kacsaszájról nem is beszélve. Sem olyat csókolni, sem gumicicit fogdosni nem vágyom. Konkrét megbetegedés esetén természetesen elfogadható eljárás. 

Egyébként meg mindenki azt tesz a testével, amit akar. A tetoválásra is sokan azt mondják, hogy nem természetes, nekem viszont tetszik. Ezért senkit nem ítélek el, aki ezt vagy azt csinálja a testével, végülis ő dönti el, hogy mitől lesz boldogabb. Az énkép eltorzulása azonban olyan dolog, amit érdemes a helyére billenteni, mert a tapasztalat szerint akkor vagyunk boldogabbak, ha olyannak fogadjuk el önmagunkat, amilyennek Isten teremtett, és a természetes harmóniára törekszünk kívül-belül. Ez sokkal vonzóbb, és a megfelelő embereket fogja vonzani, akik tényleg értékelni és viszonozni tudják a belső szépséget, az életörömöt és a természetes harmóniát. Ilyenkor pedig a ráknak nem sok esélye marad.

2013. május 30., csütörtök

Makrokozmosz és mikrokozmosz

Újabb részlet Gregor Maehle Jóga-szútra magyarázataiból:

"3.27. bhuvana-gjánam szúrjé szamjamát

bhuvana – naprendszer; gjánam – tudás; szúrjé – a napra; szamjamát – szamjama által.

A napra irányított szamjama az egész kozmosz tudását eredményezi.

Vjásza gyönyörű, több oldalas leírást ad a világ finomabb régióiról, ahogy a szamjamán keresztül láthatók. Ezek főként olyan területek, amelyeket az előző tetteikből fakadóan különböző tudatossági szintű lények laknak. A leírást a Jóga-bhásja bármely közvetlen fordításában megtaláljuk,itt most nem foglalkozunk vele részletesen. Elegendő annyit megjegyezni, hogy az alkommentátorok (Sankara, Vachaspati Mishra és Vigjánabhiksu) is megerősítik a világoknak azt a sorrendjét, amit Vjásza látott.

A legtöbb huszadik századi kommentátor hibásan úgy értelmezte ezt a szútrát, hogy az égben lévő napra vonatkozik. Ha a napra, mint csillagra irányítanánk a szamjamát, akkor mindent megismerhetnénk a pályájáról, ragyogásáról, történelméről, vegyi összetételéről, stb., de nem a világról.

Sok szútra rejtett módon fogalmaz, hogy becsapják az avatatlanokat. Igazából a tanárok számára készültek útmutatóként, hogy ennek megfelelően fejlesszék az oktatásukat. Egy szútra felolvasásakor nagy mennyiségű előzőleg elsajátított anyag jelent meg a tanár fejében. Így semmilyen fontosabb témáról nem feledkeztek meg. Manapság a tanulók és a tudósok is ugyanúgy spekulálnak a szútrák jelentéséről anélkül, hogy előzetesen átestek volna a megfelelő jógikus képzésen. Ebben a kontextusban a jógikus képzés azt jelenti, hogy olyan valakitől tanulni, aki tanulmányozta a szent iratokat, gyakorolta a módszereket, megélte a tapasztalatokat, és képes kommunikálni a tartalmat. A manapság kiadott Jóga-szútra fordításokban található sok félreértés abból származik, hogy a legtöbben nem estek át ilyen képzésen.

A jelen szútra megértésének kulcsa az, hogy tudjuk: mire kell irányítani a szamjamát ahhoz, hogy az összes világszférát megismerjük. Vjásza azt mondja, hogy „a nap kapujára”, amivel nem jutottunk közelebb, de érthetjük, hogy nem az égben lévő napról van szó – mivel azáltal csak a durva világokat ismernénk meg, és a finomakat nem.

Vachaspati Mishra pontosabb leírást ad Tattva-vaisáradíjában: „A nap kapuja a szusumná oszlopát jelenti.” A szusumná a finom univerzum, a mikorokozmosz tengelye és középpontja. Ugyanazt a szerepet tölti be, mint a Méru hegy a makrokozmoszban. Mint ahogyan a miszticizmus egyik tanítása mondja: „Amint fent, úgy lent, amint bent, úgy kint”. Ha e finom univerzum középpontjára irányítjuk a szamjamát, az egész kiterjedését megismerjük. Hariharánanda Aranja is egyetért azzal, hogy a a nap kapuja azonos a szusumná bejáratával. Kifejezetten azt mondja, hogy a a szívből felfelé tartó fénysugárt kell használni ehhez a szamjamához.

Vigjánabhiksu is azt mondja, hogy a nap kapuja a Brahman bejáratára, vagyis a Brahma-randhrára vonatkozik, ami a szusumná felső végének másik neve. Ha az életerő innen lép ki a halál pillanatában, akkor nem térünk vissza ebbe a világba, hogy új testet öltsünk, hanem eggyé válunk a határtalan tudattal, vagyis „belépünk a Brahman régiójába”."

2013. május 29., szerda

Goji bogyó - a fiatalság forrása


Sok superfoodra rámondják, hogy fiatalít, de a Goji az egyik legősibb kínai gyógyhatású gyümölcs, kellemes cseresznye-ízű és viszonylag olcsón hozzáférhető itthon is. A legolcsóbb, ha kimérve vesszük a piacon (Fővám téri csarnok), 5-6000 Ft-os kilónkénti áron lehet kapni. Leginkább a reggeli müzlibe szoktam tenni, este előáztatom egy kicsit a szárított bogyót, de simán rágcsálni is nagyon jó, vagy különböző ételekbe is bele lehet keverni. Szerintem inkább az édességekhez, gyümölcsös fogásokhoz passzol, de van, aki salátába, sós ételekbe is simán belekeveri.

A Goji bogyó gazdag C-vitamin forrás, 500-szor annyi C-vitamint tartalmaz súly-arányosan, mint a narancs, és többet, mint bármilyen más gyümölcs. Az A-vitaminnak is kiváló forrása, ami nem meglepő, hiszen a bogyó maga is szép vörös színű. Tartalmaz továbbá B1, B2, B6 és E vitamint, melyek köztudottan anti-oxidánsok.

A szelén és a germánium bőséges forrása is, és számos klinikai vizsgálatban, köztük rák-betegek gyógyításában is alkalmazták: a kemoterápiában részesülő rák-betegek esetén máj-védő hatással bír. A távol-keleti medicinában a chi-hiányt korrigálja e két elem, ami azt jelenti, hogy az alacsony energiájú emberek, akik álmatlanságban, szívritmuszavarban, és szorongásban szenvednek, jobban érzik magukat, ha Goji bogyót fogyasztanak.

A gyümölcs 18 aminosavat (többet, mint a lépesméz) és 21 féle nyomelemet tartalmaz, valamint linolén-savat, és több béta-karotint, mint a sárgarépa.


In vitro tanulmányok azt mutatják, hogy a Goji bogyóban található ásványi anyagoknak köszönhetően több féle rák-sejtet is elpusztíthat. Feltételezhetően olyan mechanizmussal, hogy meggátolja a rák-sejtek osztódását, amely által csökken azok reproduktív kapacitása. Egy Japánban végzett átfogó tanulmány szerint, a kontroll csoporthoz képest a rákbetegek 58%-ában csökkent a tumor növekedés a Goji bogyót hatására. Egy Mongóliában végzett tanulmány azt mutatta, hogy a Goji bogyót fogyasztó betegeknek jelentősen megnőtt a limfocita aktivitása, és vérük „megfiatalodott“.

Gyógyhatásai


A közönséges vagy kínai ördögcérna, avagy lícium-cserje bogyói gazdagok antioxidánsokban, és megszámlálhatatlan módon ösztönzik a szervezet vitalizálódását: a megfelelően elkészített Goji-ital támogatja a regenerációt, immunerősítő hatással bír, javítja az emlékezőképességet. fokozza a férfierőt, segít fenntartani az egészséges keringési rendszert, látást, a normális vércukor-, illetve az egészséges koleszterin szintet. Enyhíti a fejfájást és a szédülést.


Csillapítja a stresszt és az idegességet, javítja az alvás minőségét. Elősegíti az egészséges máj- és veseműködést, az emésztést, támogatja a fogyókúrás folyamatot. Csökkenti a daganatos betegségek kialakulásának kockázatát. Enyhíti a változó kori tüneteket. Erősíti a csontokat és az izmokat. Segít aktiválni a gyulladáscsökkentő enzimeket, segít megelőzni a korai öregedést. Mindemellett sosem szabad elfelejteni, hogy az egészséges életmód sokkal összetettebb annál, mintsem, hogy néhány szem bogyóval megváltsuk…

DNS-ünk sérülése megnyitja az ajtót minden elképzelhető betegségnek és gyorsítja az öregedést. Ez a folyamat a szabad gyökök miatt van, ami a normál anyagcsere és a mérgező anyagoktól való megszabadulás terméke. Bár szervezetünk képes a folyamatos megújulásra, modern kori életvitelünk miatt túlterheltté válhat a szabadgyököktől, különösen ahogy öregszünk. Ez az egészséges sejtek korai halálához vezet, ami hozzájárul egy sor degeneratív betegséghez (Alzheimer-kór, Parkinson kór, cukorbetegség, kóros elhízás, magas vérnyomás, szív- és érrendszeri betegségek) és mutáns sejtek kialakulásához, ami rákhoz vezethet, hacsak az antioxidánsok el nem hárítják a támadást.

Szervezetünk antioxidáns szintje legegyszerűbben magas antioxidáns tartalmú élelmiszerek bevitelével növelhető.

A Goji antioxidáns szintje az egyik legmagasabb az élelmiszerek között: 25 000 µmolTE/100g körül mozog az ORAC skála szerint, ami 55-szöröse a karfiolénak, 10-szerese a narancsénak és 5-szöröse az aszalt szilváénak.

Még több gyógyhatásól olvashatunk Antal Vali blogjában.

És végül egy igazán különleges csokimuffin-recept, amit nyugodtan tolhatunk bűntudat nélkül (és ez most nem Update-szöveg!):

Nyers vegán csokis muffin goji-bogyóval (4 pogácsa)

Tészta: 1/3 cup (2 decis) zabpehely, dió, datolya, mazsola
1/4 cup nyers bio kakaópor
Goji bogyó ízlés szerint

Töltelék: 1/3 cup olvasztott kakaóvaj, datolya, kakaópor
1/4 teáskanál fahéj, himalája só, csilipor
Magtej ízlés szerint (mandula, dió stb.)
Édesítő ízlés szerint (agavé szirup, stevia, xylit, méz stb., de szerintem anélkül is elég édes)

Daráljuk le a zabpelyhet, diót és kakaóport a turmixban (jó erős turmixgép kell hozzá) amíg durva liszt nem lesz belőle. Igazából kávédaráló jobb, de annak kicsi a tartálya. Adjuk hozzá a datolyát és a mazsolát, hogy összeálljon. A keverék kétharmadából készítsünk kis pohárkákat muffin-formában. Tegyük be a hűtőbe. A maradékot nyomjuk bele ugyanolyan átmérőjű keksz--formákba, ez lesz a teteje. Szintén hűtőbe vele. Persze aki nem ennyire igényes a designra, az formák nélkül is kimintázhatja. 

A töltelék készítése: daráljuk le az összes alkotóelemet sima keverékké, tegyünk hozzá annyi magtejet, amitől krémes állaga lesz. Vegyük ki a tésztapohárkákat a formákból, és töltsük bele. Tegyük rá a tetejét. Görgessük bele csokireszelékbe, és szórjuk meg bőven Goji bogyóval. Igazán fanatikusok a töltelékbe is keverhetnek. Kakakó és Kakaóvaj helyett lehet kókuszvajjal és karobbal is készíteni. Zabpehely helyett hajdinapehely is mehet bele. Jó étvágyat! :-)

2013. május 28., kedd

Az intellektus ereje

Újabb részlet Gregor Maehle Jóga-szútra magyarázataiból:
"3.26. pravrittjálóka-nyászát szúksma-vjavahita-viprakrista-gjánam

pravritti – fizikain túli érzékelés; álóka – fény; nyászát – kivetítve; szúksma – finom; vjavahita – rejtett; viprakrista – távoli; gjánam – tudás.

A magasabb érzékelés ragyogó fényét a tárgyakra irányítva – akkor is, ha finomak, rejtettek vagy távoliak – megismerhetjük őket.

Ez a szútra azt az erőt (sziddhit) írja le, ami az 1.36-os szútrában említett gyakorlat végzéséből származhat. Ott azt olvastuk, hogy ha a szívben lévő ragyogó fényre koncentrálunk, az megtisztítja az elmét.

Vigjánabhiksu mester elmagyarázza a Jóga-várttikában, hogy egy egy közvetett sziddhi, ami nem azáltal történik, hogy egy finom, rejtett vagy távoli tárgyra irányítva végezzük a szamjamát. Ehelyett a szamjamát magára az intellektusra (buddhi) irányítjuk, amit szattvikussá tettünk az előírt meditációs technika segítségével. A szamjamán keresztül megnyilvánul az intellektus ragyogó fénye, ami most a tiszta szattva-guna megnyilvánulása. Ha bármilyen tárgyra van irányítva, ez a ragyogó fény megnyilvánítja azt.

Ez a magyarázat valamennyire komplikáltnak tűnhet, de pontosan ez történik. Ezt a mechanizmust sok nagy mester tanításaiban, mint pl. J. Krishnamurti láthatjuk működni. Bármit helyeztek elé, úgy tűnt, hogy az intellektusával a másodperc töredéke alatt átlátta. A közönség arra a téves következtetésre juthat, hogy az ilyen mesterek mindentudók. Nem arról van szó, hogy mindentudók, hanem a szattvikus intellektusuk lézerszerű minősége miatt tűnhet így, mely még a finom, rejtett vagy távoli tárgyakat is megvilágítja."

2013. május 27., hétfő

Fogyás edzés és diéta nélkül

Jó volna, mi? Na, abból nem esztek, ugyanis átverés az egész! Egy dologra jó, a pénztárcátokat fogyasztani. Számtalanszor írtam már a fogyókúráról, de úgy látszik, hogy az emberek naivitása határtalan, és simán rájuk sóznak újabb és újabb fogyókúrás csodatermékeket. Két példát említenék a legutóbbi idők slágertermékei közül.

Az egyik a SiseLEAN étkezéshelyettesítő shake-por. Ha jól tudom, hálózatban értékesítik, és a közönséges gyúrós tápkiegekhez képest méregdrága. De hát jó minőséget és hatékonyságot ígér a gyártó, és van, aki ennek reményében ki is pengeti érte a vöröshasúakat. Nos, itt a termék összetevőinek leírása: kazein, tejsavó-protein, némi sárgaborsóprotein, rost, néhány étvágycsökkentő növényi kivonat, vitaminok, a többi pedig a szokásos tápkieg-kutyulvány. A hálózatos értékesítő persze rábeszél még két-három egyéb kiegészítő termékre, amelyre mindenképpen szükségünk van a hatékony és tartós fogyáshoz, és ezek után bátran (és pár tízezer forinttal valóban karcsúbban) neki is vághatunk a kilencven napos kúrának.

A fogyókúrák egyik ismert trükkje Atkins óta, hogy csökkentik a szénhidrát-bevitelt és fehérjével pótolják ki. A beígért szálkás izomzat azonban nem lesz sehol, ha a karosszékben ülve továbbra is csak a sorozatokat nézzük. A szervezet ugyanis csak akkor építi az izmot, ha használjuk, és a rossz hír, hogy zsírszövetet is csak akkor bontja, ha kelóriadeficitet idézünk elő. Vagyis éhségérzet nélkül nemigen lehet megúszni semmilyen fogyókúrát. A termék terjesztői ráadásul a szóját és szójaproteint állítják be a legveszélyesebb terméknek, ami esetleg indokolt lehet, ha tényleg génmanipulált szójáról van szó. De ha a tiszta, természetes szója-, vagy borsó-, vagy rizs-, vagy kender-proteint szembeállítjuk a tejből kivont proteinnel, szerintem eleve könnyebben emészthető, és jobban be is épül. Ezen kívül senkinek nem jutott eszébe még, hogy bitoejből készítsen protein-kivonatot, vagyis nem tudhatjuk, hogy a tehén, amelyik a tejet adta, mennyi génmanipulált takarmánykukoricát, növekedési hormont, antibiotikumot és húslisztet kapott az élete során. Arról nem is beszélve, hogy a tej ösztrogén-tartalma eleve sokkal magasabb, mint a szójáé. A húst is kb ugyanezen okokból kihagynám a fogyókúrás ételek közül, bár az Atkins, Paleo, Hollywood stb diétákban igencsak támaszkodnak rá, mint szénhidrátmentes fehérjeforrásra. 

Mindenesetre én azt mondom, hogy csodaporok nélkül is le lehet fogyni, ha természetes, növényi étrendre állunk rá, mellőzzük a cukrot, gabonákat, krumplit és a tejtermékeket is. Nem láttam még senkit, aki a zöldségtől, gyümölcstől, olajos magvaktól, csíráktól, zöld levelesektől, hüvelyesektől elhízott volna, viszont izmot szépen lehet fejleszteni vele, külön fehérjeporok szedése nélkül is. 

A kulcs ugyanis az edzés. A szervezet mindig a külső ingerekhez alkalmazkodik. Ha ülünk és cukros-zsíros műkajákat zabálunk, akkor raktároz, mert nem tud mást tenni. Ha viszont minden nap rendszeresen használjuk az izmainkat, akkor a tápanyagokat az izomzat regenerációjára használja fel. Éppen ezért a legnagyobb zsákutca az, amikor sport nélkül akarunk lefogyni. Ha ugyanis sikerül mondjuk valamiyen extrém kiéheztető diétával felégetni a zsírpárnákat, közben az izomzatunk is tovább sorvad, és a végeredmény esztétikailag rosszabb lesz, mint előtte volt. Plusz a visszahízás ilyenkor elkerülhetetlen, hacsak az ember élete végéig nem zabálja a drága SiseLEAN-t természetes kaják helyett.

A másik szupersztár a Flabélos. Említhetném most a SpeedFitness, XBody, Easytrain stb gépeket, melyeket szintén ugyanezzel a szöveggel hirdetnek: "Heti 2x20 perc a tökéletes alakért). A Flabélos annyiban tér el az elektromos rázógépektől, hogy ez mechanikusan rázza az embert, ha rááll a platnira. De erre is azt mondják, hogy tíz perc rázatás megfelel 50 percnyi kemény edzésnek. Közben legalább csinálnak valami stepaerobic-szerű gyakorlatokat, de hát tíz perc kábé annyi, mint halottnak a muffin. Az igazság ezzel szemben viszont az, hogy az edzést nem lehet megspórolni. Pénzt lehet rajta spórolni, mert edzhetsz otthon ingyen videóra, vagy ki is mehetsz a parkba street workoutolni vagy jógázni, de az időt és az erőfeszítést sajnos nem lehet megspórolni. 

Szerintem nem is kell, mert a testmozgás relaxáló hatással van a tudatra, és nem sok értelmesebb dolgot tudnánk találni, amivel azt a napi másfél-két órát eltöltjük, amit mozgásra szántunk. Ha már unod a futógépet, a szobabiciklit vagy az ellipszist, akkor is van ezerféle lehetőséged. A lényeg az, hogy izzadj le, fáradj el, és hetente legalább egyszer-kétszer legyen némi izomlázad. Ha ez nincs, akkor sajnos intenzívebb terhelésre kell váltanod, mert lazázol! Ha mindig ugyanazt csinálod, akkor a szervezet egykettőre hozzászokik, megemeli az alapanyagcserét, jobb lesz az étvágyad, és ha nem mentél el a regenerációs határodig, akkor ismét könnyen jöhet a túlsúly. 

Ha pedig spórolni akarsz az időn, mégis intenzív zsírégető hatásra vágysz, akkor a leggyorsabb eredményt napi 40 perc HIIT-tel érheted el (High Intensity Interval Training). Az ilyen edzéseket azonban nem ajánlanám kezdőknek és olyanoknak, akiknek nincsenek megfelelő fizikai alapjai. Ha már megy a heti három edzés rendszeresen, és át tudsz állni a heti hatra, akkor lehet turbózni egy kis Insanity-vel vagy hasonlóan nyelvlógató edzéssel. 

A legfontosabb azonban, és most itt hadd beszéljek haza, a jóga. Egy megfelelő intenzitású napi gyakorlás, például Ashtanga, egyben biztosítja az erősítést, nyújtást, és a kardió-terhelést is. Egyben szabályozza az étvágyat, és jó esetben segít feloldani az emocionális evést előidéző blokkokat is. Boldogsághormonokat termel, és így mindenki jól jár: mi is, mert jobban fogunk kinézni, és boldogabbnak fogjuk érezni magunkat, és a környezetünk is, mert ha nem vagyunk frusztráltak, akkor nem megyünk a munkatársaink, családtagjaink stb. agyára. De nem ellógni ám a vinyászákat! :-) 

2013. május 26., vasárnap

A parighászana mitológiája

Újabb részlet Gregor Maehle Ashtanga-könyvéből:

"Parighászana (reteszpóz)

A parigha vasrudat jelent, és a reteszre is vonatkozhat, mellyel egy kaput vagy ajtót bezárnak. A szanszkrit pari előtag azonban azt jelenti, hogy „körbe”, ezért a parighászanát vasketrec-póznak is fordíthatjuk. Ebben a pózban a törzset a karok és a kinyújtott láb kalitkája fogja közre.

A parigha kifejezés gyakran megjelenik a Rámájanában. Miután az Úr Hanumán megtalálja Szítát, akit Lankán, a démonok erődítményében tartanak fogva, úgy dönt, hogy elpusztítja a démon-király, Rávana kertjét, és így harcra bírja a démonokat. A feldühödött Rávana a Kimkara démonokat küldi Hanumán megölésére. Hanumán, aki semmilyen fegyvert nem hozott Lankára, egyszerűen kitép egy óriási vasrudat (parighát) a kapuból, és azzal veri agyon a démonokat. Következőnek Rávana száz palotaőrt küld ellene, akiket Hanumán egy oszloppal győz le, melyet kitép a palotából. Ekkor Rávana a Dzsambumálin nevű démont küldi ellene. Dzsambumálin számtalan nyilat lő Hanumánra. Hanumán ekkor egy hatalmas sziklát dob a démonra, amit Dzsambumálinnak sikerül a levegőben szétzúznia a nyilai segítségével. Ekkor Hanumán egy hatalmas fát tép ki és azt dobja a démonra, de Dzsambumálin azt is elpusztítja a nyilaival. Végül Hanumán ugyanazt a parighát veszi kézbe, amivel a Kimkara démonokat is megölte. Mellkason találja vele Dzsambumálint, amitől a démon teste porrá omlik."

2013. május 25., szombat

A vátájanászana mitológiája

Újabb részlet Gregor Maehle Ashtanga-könyvéből:

"Vátájanászana (ablak-póz)

A váta szelet jelent, a jána utat, tehát a vátájana a szél útját jelenti. Így ezt a kifejezést általában az ablakra szokták használni, ami a szél útját biztosítja egy házban. A vátájanászana éppen ezért „ablak-pózt” jelent. A vátájana eredeti értelme, mint egy nyílás, melyen keresztülfúj a szél, most is jelen van az angol window szóban.

A vátájanászanában az ablak a féllótuszban lévő láb térde és a támaszkodó láb talpa közötti rés. A pózban az a célunk, hogy a térd és a talp összeérjen. Amikor összeérnek, akkor úgy tekintik, hogy az ablak zárva van."

Megjegzés: A póz nevének második elterjedt fordítása az „ugró ló póz”. Míg az „ablakpóz” elnevezés legfeljebb a lábak pozíciójára értelmezhető, a levegőben ugró ló alakja sokkal jobban hasonlít a test formájára a pózban. A féllótuszban lévő láb a ló farka, a földön támaszkodó láb a hátsó lába, az összefont karok pedig a mellső lábai. A törzs hátrahajlítása és emelése is azt a mozdulatot utánozza, amit a ló tesz, amikor ágaskodik. Így a póz igazából szerintem az élettelen tárgyak kategóriája helyett az állatokat leíró pózok kategóriájába illik.

A ló pedig nagyon fontos állat a hindu mitológiában, hiszen a harcosok és hadvezérek jelentős része lovon közlekedett. A leghíresebb Istenség Kalki, vagyis Visnu tizedik inkarnációja, aki a jelenlegi korszak, a Kali-júga végén fog megjelenni (427 ezer év múlva), egy fehér lovon, és kardjával megszabadítja a földet a bűnös uralkodóktól. Kalki ábrázolása valamelyest emlékeztet Sárkányölő Szent Györgyre, aki szintén a gonoszt pusztítja el dárdájával, és fehér lovon ül.

2013. május 24., péntek

Az Erőss-teszt

Mostanában rákattantam Coelhora. Bejön a stílusa, és sok gondolatot a magaménak érzek, amit megfogalmaz. Az Alkimistában például arról beszél, hogy a Személyes Történetünket kell élni, és ha feladjuk az álmainkat, mert túl kockázatosnak, nehéznek, kényelmetlennek stb. tűnik a megvalósításuk, akkor boldogtalanok leszünk. Márpedig a legtöbb ember ilyen. A regény főhőse is számtalan vívódáson megy keresztül, mire megérti, hogy mindig fel kell állnia és tovább kell mennie az álmai felé, mert ettől lesz boldog. Sok mindenkivel találkozik, aki zavartan és felháborodással reagál arra, amikor őket is emlékezteti erre, hiszen sokkal könnyebb a megszokott szürke hétkoznapok jelentéktelenségének látszólagos biztonságába menekülni, mint kockára tenni mindent az álmainkért.

Erőss Zsolt és társa tragikus hegymászóbalesetének híre hallatán is Coelho szavai jutottak az eszembe. Erőss Zsolt, a Hópárduc a leghíresebb és legsikeresebb magyar hegymászó, és valószínűleg az is marad egy darabig. Élete volt a mászás, az expedíciókra készülés, és nem ismert lehetetlent. Több tucat, ha nem több száz hegyet megmászott, és egyik Magas-Tátrai mászása közben, amikor társai életét igyekezett megmenteni, eltört a lába. Előtte már két lefagyott lábujját követelte a Hegy, ez alkalommal pedig sérült lábáról kellett lemondania, ha újra mászni akart. Vannak, akik ezt intő jelnek vették, hogy abba kéne hagynia a hegymászást. Ő azonban nem adta fel, műlábbal is tovább ment álmai útján. Meg akarta mászni a világ összes 8000 méter fölötti csúcsát (14 hegyet), ami eddig összesen 26 embernek sikerült a világon, és négyen haltak bele valamelyik próbálkozásba.  Volt olyan hegy, amelyről a csúcstól pár száz méterre fordultak vissza, a Kancsendzöngát viszont ez alkalommal sikerült megmászniuk. A visszafelé úton veszett el Erőss Zsolt és társa, a 26 éves Kiss Péter.

Nem az a kérdés ezzel kapcsolatban, hogy hibát követtek-e el a hegymászók az expedíció során, és ha elkövettek, akkor milyen hibát követtek el, vagy hogyan lehetett volna elkerülni. A kérdés az, hogy te megbuktál-e az Erőss-teszten? Hogyan reagáltál a halálhírre? Elítélted a felelőtlenségéért, mert túl sokat kockáztatott, mert a szenvedélye miatt feláldozta az életét, és nem lehet többet a családjával, a barátaival, vagy pedig úgy érzed, hogy egy kicsit mindannyiunk hőse, mindannyiunk helyett járta az álmai útját,  legyőzte a félelmeit, és tántoríthatatlan akaraterőre tett szert? Ez alkalommal a hegy győzött, de Zsolt nem veszített, mert már az örök csúcsokat járja. Valahol úgy érzem, hogy Isten mindenkinek megadja a halála után azt a lehetőséget, hogy beteljesíthesse az álmait, de csak azoknak, akik nem mondtak le róluk az életük során, és áldozatot vállaltak értük.

Te is a bosszankodó emberek közé, a semmitmondó és céltalan életük kényelmes biztonságából Zsolték emberfeletti teljesítményét semmibe vevő, pocskondiázó tömeghez tartozol, vagy azokhoz, akik tisztelettel adóznak a Hópárduc töretlen hite előtt, és erőt merítenek abból, hogy minden nehézséget legyőzve tovább küzdött az álmaiért?

A gyószoló családnak szerintem sokkal jobban fájnak azok a megjegyzések, hogy "Miért nem maradt veszteg, úgy kellett neki", mint az, hogy szeretett férjük és apjuk jéggé dermedt a hófödte csúcson, és többé már nem láthatják viszont. Ha Isten személyesen megjelent volna Zsolt előtt, mielőtt meghalt, és felajánlotta volna neki: "Visszaadom az életedet, ha lemondasz a hegymászásról. Melyiket választod?", én biztos vagyok benne, hogy inkább a halált választotta volna. Ha nem mehetett volna fel több csúcsra, és biztonsági őrként vagy valami hasonló céltalan módon kellett volna tengetni élete további részét, az rosszabb lett volna a számára, mint a halál. Én is így döntöttem volna, ezért nem tudom elítélni, nem tudom önzőnek tartani. Ahogy Paulo Coelho mondta, Zsolt megélte a Személyes Történetét. 

Ki tudja, lehet, hogy tényleg így is történt, ezt már sohasem fogjuk megtudni tőle. Az emberek sok minden csodálatos és rendkívüli dolgot átélnek a haláluk előtt. Volt értelme a halálának? Szerintem volt. Még ha fájó is a hiánya, de szinte biztos vagyok benne, hogy a felesége, gyermekei, szerettei is megtanulták tőle, hogy az álmaink beteljesítése minden kockázatot megér, és lemondani az álmunkról rosszabb, mint meghalni. 

Persze mindenkinek más a Személyes Története, az életünk arról szól, hogy ezt megtaláljuk, megírjuk, átéljük. Nem mindenkinek egy nagy utazás jelenti az elrejtett kincset, mint Santiagonak, az andalúziai pásztorfiúnak, vagy Erőss Zsoltnak, a Hópárducnak. De mindannyiunknak el kell döntenünk, hogy merünk-e álmodni, és merjük-e megvalósítani az álmainkat, vagy a félelemnek, a hamis biztonságérzetnek és a hétköznapi jelentéktelenségnek engedve lemondunk az álmainkról, mert "túl kockázatosak." 

Rajtunk múlik, hogy sok-sok fáradságos munkával, küzdelemmel, erőfeszítéssel felébresztjük, a felszínre hozzuk a bennünk rejlő rendkívüli és megismételhetetlen potenciált, vagy pedig kibontunk még egy sört és megnézünk még egy agyatlan tévé-sorozatot. Hétköznapi emberek ugyanis nincsenek, csak olyanok vannak, akik elhitték, akikkel elhitették, hogy semmire sem vihetik az életben. Mindannyian Isten megismételhetetlen, egyéni teremtményei vagyunk, és minden egyes ember képes megváltani, megváltoztatni az egész világot a gondolkodásával, ha nem adja fel az álmait.  

2013. május 23., csütörtök

Meditáció az erőn

Újabb részlet Gregor Maehle Jóga-szútra magyarázataiból:
"3.25. balésu haszti-baládíni

balésu – az erőkre irányított szamjama által; haszti – elefánt; bala – erő; ádíni – satöbbi

Az erő bármilyen formájára, például egy elefánt erejére irányított szamjama által szert tehetünk erre az erőre.

Vjásza hozzáteszi, hogy ha Vainatéja erejére irányítjuk a szamjamát, akkor szert teszünk az erejére. Úgy tartja, hogy ez az erő kívánatosabb, mint egy elefánté, ami érthető, mert Vainatéja egy egész elefántot megevett, amikor éhes volt. Kicsoda az a Vainatéja?

A „Vainatéja” szó Vinatá fiát jelenti. A Garuda Purána szerint, hosszú idővel azelőtt, mielőtt az ember megjelent volna a földön, a félistenek és a démonok küzdöttek a fennhatóságért. A félistenek végül nyertek, és megszerezték, a szómát, a halhatatlanság nektárját.

A félistenek vezetője a hatalmas Indra volt, aki időnként nagyon egoisztikus, büszke és kegyetlen tudott lenni. Egy nap megalázta a Válakhiljákat, akik parányi, idős bölcsek voltak. Ők pedig Kasjapa bölcshöz fordultak, hogy segítsen móresre tanítani a félistent, és átadták neki az összes, lemondásból (tapasz) származó erejüket. Akkor Kasjapa elment és utódot nemzett feleségének, Vinatának.

Ötszáz évvel később Vinatának született egy legyőzhetetlen fia. A neve Garuda, a sasok királya volt. Garuda olyan hatalmas volt, hogy amikor széttárta szárnyait, akkor befedték az eget és megrázkódtatták a tizennégy világot. Nem lehetett megölni, mert nem halandó teste volt, a teste ugyanis a Gájatrí mantra, a mantrák legszentebbikének vibrációjából nyilvánult meg. Garuda, az összes félistennel szembeszállva, bevette a mennyországot, megküzdött Indrával és le is győzte, és elvette tőle a szómát, a halhatatlanság nektárját. Vjásza szerint Garudának ezt az erejét megkaphatjuk, ha rá irányítjuk a szamjamát.

Hasonló módszert alkalmaznak manapság az NLP-ben (neurolingvisztikus programozásban). Az NLP szerint, ha kiemelkedő szeretnél lenni egy bizonyos dologban, akkor ki kell választanod valakit, aki mesterré vált benne, és le kell másolnod az ő tapasztalatait. Például, ha zeneszerző szeretnél lenni, akkor megpróbálhatod lemásolni J.S.Bach tapasztalatait. A másolás olyan aspektusokra vonatkozik, hogy hogyan érezte magát, hogyan dolgozott, mi volt az önmagáról alkotott elképzelése. Más szavakkal, a Bach-ságon kell meditálni. A másolás koncepciója a legközelebbi, ami a szamjamához fogható egy szétszórt elméjű ember esetében. A másolás azt jelenti, hogy a saját elménkben megpróbáljuk a kiválasztott tárgy pontos mását létrehozni. A tárgyon belül van valahol az az erő, amit keresünk, jelen esetben Bach zsenialitása. A másolás sikere pontosan arra a mennyiségre van korlátozva, ahányszor az elménk ingadozik, miközben végezzük. Ezek pedig nyilvánvalóan annak mértékétől függenek, hogy mennyire vagyunk a múltbeli feltételekhez kötöttségünk rabjai.

A szamjama hasonló módon működik, azzal a különbséggel, hogy a jógi, miután egyhegyűvé (ékágra) tette az elméjét, az objektív (szampragjáta) szamádhiban, beletöltheti a J. S. Bach-ságot anélkül, hogy meglévő feltételekhez kötöttsége korlátozná ebben.

Bármilyen erőgyűjtő módszer, legyen az a szamjama, NLP, vagy hipnoterápia, megkérdőjelezhető a felszabadulás (kaivalja) szemszögéből. A kaivaljában túllépünk a nyereségen és veszteségen, mivel eggyé válunk az összes jelenséget lehetővé tévő mátrixszal (a tudattal), Az erők jelenségek, bár nagyon látványosak. A jelenségek átmenetiek, ezért nem vezethetnek el a felszabaduláshoz. Miért vágynánk átmeneti jelenségekre, ha elérhetjük azt a rejtélyt – a tudatot – ami egyedül örök?"

2013. május 22., szerda

Holt terek

Levették a gipszet, elkezdődött a rehabilitáció. Az egyik dolog, amit megtanultam ebből a sérülésből az volt, hogy a legkárosabb dolog, amit egy ízülettel tehetünk, az az, hogy ha nem használjuk. A könyököm három hétig volt derékszögben rögzítve, és ezalatt 30%-kal csökkent a mozgáshatára. Két-három nap alatt sikerült persze kimozgatni, de mivel a csuklóm hat hétig volt rögzítve, ezalatt több, mint 50%-ra beszűkült a mozgástartománya.

A gyógytornász azt mondta, hogy odafigyelve feszegetni kell az ízületi mozgáshatrokat minden nap, csak akkor fog helyreállni. A bal csuklóm 180 fokban mozog előre-hátra, a jobb az első napokban alig 90 fokban volt fájdalmasan hajlítható. A tanulság: fájdalom nélkül nem lehet tágítani az ízületi mozgáshatárokat, növelni a hajlékonyságot, nyújtani az izmokat, inakat. Persze ennek a fájdalomnak a reális kereteken belül kell lennie, különben szakadnak a szövetek, ahelyett, hogy regenerálódnának. Minden ízületünkben vannak ilyen holt terek, remélhetőleg a jobb csuklómat egy-két hét alatt sikerül a ballal egyenlő szintre hozni. Ekkorra körülbelül befejeződik a csontképződés is, és fokozatosan eljuthatok a 100%-os terhelhetőségig. 

Jelenleg a jobb csuklómat és karomat még nem terhelem vinyászákkal, csak könnyített edzést végzek rá, sok ismétlésszámmal, hogy megerősödjenek az izmok is, mivel a jobb karom látványosan vékonyabb is volt az első napokban a balhoz képest. A különbség lassan csökken, most a cél a jobb oldalam felhozása a balhoz. Amíg gipszben voltam, sokat edzettem külön a bal oldalamra, ezt most abbahagytam, és szimmetrikusan edzek (inverz evezés, korlátos fekvőtámaszok, húzódzokdás gumikötéllel, válledzés stb.), plusz még csinálok néhány extra gyakorlatot a jobb kezemre.

Minden nap egyre jobban funkcionál, most már jobban tudok igazítani is vele, több erőt tudok kifejteni a jobb kezemmel is. Nagyon felszabadító érzés volt tegnap végre Ashtangázni a melegben, bár a vinyászákat inkább kihagytam, Návászanát csináltam helyette. A legtöbb póz elég hamar vissza fog jönni, úgy érzem, sőt, arra is látok lehetőséget, hogy tovább tudjak fejleszteni sok mindent, amivel előtte egy helyben toporogtam. A fenti kép tegnap készült, ezt azért írom ide, mert a Facebook-on is meggyanúsítottak, hogy két évvel ezelőtti képeket posztolok, ami amúgy nem szokásom. Örülök, hogy mennek a két évvel ezelőtti ászanák, és dolgozni fogok rajta, hogy még fejlesszek is rajtuk. 

Tegnap még délután letoltam egy Agni-jógát is, mert Zsófi vizsgázott nálam. Jól esett a két jóga, az Agni pedig főleg nem is terheli a kezet, és nagyon jó terápiás hatású sorozat. Annyira feldobódtam a két jógától, hogy elkezdtem sajnálni azokat, akik életükben nem jógáztak, hiszen nekik fogalmuk sincs az egészség és harmónia azon állapotáról, amit a napi jóga-gyakorlással el lehet érni. Azon túl, hogy csökkentjük az ízületekben lévő holt tereket, az összes szerv és szövet működése optimalizálódik, és a wellness olyan szintjét éli át az ember, ami nem sok mindenkinek adatik meg a jógásokon kívül. Én nem cserélném el semmire a jóga-gyakorlásomat, mert nincs semmi, ami hozzá fogható. 

Emellett a holt terek csökkentése szerintem nem csak azért fontos, mert a prána számára is átjárhatóbb egy nyitott ízület, mint egy beszűkült, blokkolt gerinc, csípő vagy váll. Azért is fontos, mert a holt terek felderítésével, az elveszett (vagy soha meg nem szerzett) mozgástartományok visszahódításával a személyiségünk holt tereit is feltárjuk, és képesek vagyunk olyan energiákat mozgósítani, tudatosan kezelni az életünkben, a kreativitásunkban, érzelmeinkben, értékrendükben, amelyek létezéséről nem is volt tudomásunk. A Jóga-szútrában felsorolt misztikus képességek például minden ember számára elérhetőek, csak a legtöbben nem használják ki a lehetőséget. Persze Patandzsali is mondja, hogy ezek csak a gyakorlás melléktermékei, viszont a gyakorlásunk és fejlődésünk valódi gyümölcsei ezeknél még értékesebbek és különlegesebbek. Practice, and all is coming!

2013. május 21., kedd

Meditáció az érzelmeken

Újabb részlet Gregor Maehle Jóga-szútra magyarázataiból:

"3.24. maitrjádisu baláni

maitrí – barátság; ádisu – kezdve; baláni – erőket.

Ha a barátságra, együttérzésre és örömre irányítjuk a szamjamát, akkor szert teszünk azok erejére.

Ez a szútra az 1.33-as szútrához kapcsolódik. Ott Patandzsali azt javasolta, hogy legyünk barátságosak a boldogokkal, és együttérzők az elesettekkel, érezzünk örömöt, ha erényes emberekkel találkozunk, és legyünk közömbösek, ha bűnösökkel találkozunk. Ha az első három érzelemre irányítjuk a szamjamát, Vjásza azt mondja, hogy kimeríthetetlen energiára teszünk szert. Szerinte a közömbösség nem alkalmas a szamjama tárgyának. Ez önmagában nem érzelem, hanem, ahogy Vigjánabhiksu magyarázza, az érzelem, mint például a barátság hiánya. Mivel ez csak más érzelmek hiánya, nem lehetséges a rá irányított szamjama, és semmilyen erő nem származik belőle.

A három másik érzelemre irányított szamjamából pedig az az erő származik, hogy maradandóan megszilárdulunk ezekben az érzelmekben, a körülményektől függetlenül. Vachaspati Mishra úgy magyarázza, hogy „a jógi szert tesz arra az erőre, hogy mindenkit boldoggá tegyen, és megszabadítja az élőlényeket a fájdalomtól.”

Miért származik kimeríthetetlen energia ebből a szamjamából? A jóga tanítása szerint egy végtelen energiaforrással rendelkezünk a gerinc tövében a Kundaliní kígyó-energiája formájában. Az, hogy mennyire blokkolt ez az energia, a feltételekhez kötöttségünktől függ, ami pedig meghatározza, hogy melyik csakrák nyitottak, és melyek vannak blokkolva. A fent leírt szamjama megszabadít bennünket a feltételekhez kötöttségtől, ami nem más, mint annak mértéke, hogy mennyire korlátoznak bennünket a múltbeli sérelmek. A szamjama függetlenné tesz, mert a Patandzsali által felsorolt három esetben nem a múltbeli feltételekhez kötöttségünk alapján reagálunk. Ez képessé tesz bennünket arra, hogy az összes energiaforrásunkhoz hozzáférjünk."

2013. május 20., hétfő

Ház az erdő közepén

Egy csodálatos erdő közepén töltöttük az elmúlt három napot a Bükkben, a szlovák határhoz közel, két kutya, egy macska és huszonhárom jógi társaságában. Az Éger turistaház meglehetősen retró hangulatú intézmény, de Ashtanga elvonulás céljaira teljesen megfelelt. Jó volt az idő, mindenki jól lebarnult, sokat jógáztunk, finom volt a vega kaja, kellemes esti tábortüzek voltak, jó volt a társaság, és szerintem mindenki jól érezte magát. Néhány kullancstól és szúnyogcsípéstől eltekintve mindenki épségben megúszta a természetközeli élményt. Térerő nem nagyon volt, így utólag tudok beszámolni a háromnapos elvonulás eseményeiről. 

Égerszög egy harmincfős település valahol Aggtelek és Jósvafő között. Szombaton tíz-tizenegy óra körül érkeztünk meg a helyszínre, amikor az előző esti vihar után már oszladoztak a felhők, és a focipálya füve is felszáradt. Így délben lenyomtunk egy laza Ashtangát a gyepen, majd beebédeltünk. A hátralévő egy-két órát a legtöbben heverészéssel töltöttük, élveztük a napot, a jó levegőt, a csendet megtörő madárcsicsergést. Bár a déli gyakorlást is kiegészítettem néhány hátrahajlító pózzal, Orsi is hátrahajlító órát tartott este, ami előtt még elmentünk pár körre az erdőbe rőzsét gyűjteni az esti tábortűzhöz. Az óra végére már lebukott a nap a fék mögé, és támadni kezdtek a szúnyogok. A tábortűz azonban sikeresen elűzte őket, így kellemesen melegedve néztük a tüzet, kortyolgattuk a teát és a meleg zöldséglevest. Egy kezdő kör alatt mindenki röviden bemutatkozott, utána kérdezgettek a jógáról, én meg válaszoltam. Tíz körül már húzott az ágy, így bebújtunk a jó vastag, nehéz paplanok alá. A ház még kissé hideg volt, de a jó idő hatására a második éjszaka már kellemesebb volt. 

Vasárnap reggel hétkor kezdtük az Ashtanga gyakorlást, a nagy nappaliban. Itt a kőpadló kissé hideg volt, de a termet sikerült azért belehelni, a tavalyi mátrai tornateremhez képest sokkal jobbak voltak a körülmények a gyakorláshoz. Reggeli után kirándulás volt a program, így mindenki elindult, amerre akart. A legtöbben Jósvafő felé indultunk, és megnéztük a Tengerszem-tavat, valamint az Aggteleki Nemzeti Park központját, ahol a Baradla-barlang kijárata található. A vezetett barlangtúráról lecsúsztunk, meg meleg ruha sem volt nálunk, így azt másnapra terveztük be. Három felé értünk vissza, kellemesen elfáradva a több, mint tizenöt kilométeres gyalogtúrától a zöldellő erdőben.

Ebéd után ismét egy kis napozás következett a focipályán, majd ötkor pránájámáztunk, és utána Orsi tartott egy Jin-jógát, ami kifejezetten jólesett a sok sártaposástól némileg beállt csípőnknek, comboknak, farizmoknak. Este ismét tábortüzeztünk, Krisztián pedig talált valahol egy gitárt, amin volt három húr. Nagy zenélés kerekedett, szinte minden magyar számot, és néhány külföldit is el tudott játszani. 

A hétfői jógaóra nyolckor kezdődött. Azt terveztük, hogy a réten toljuk, de mivel éjszaka eső esett, még elég nedves volt a fű. Így ismét a nappaliban toltuk, matrac a matrac mellett, igazi mysore-i stílusban. Egy kis vinyásza-gyakorlást is belefűztem a sorozatba, így mindenki alaposan megizzadt és jól le is fáradtak a végére. A fenti (nem teljes) csoportkép a hétfői gyakorlás után készült. Jóga után reggeli volt, majd vagy nyolcan nekiindultunk a Baradla-barlang száz perces vezetett túrájának. Képek hamarosan, még nem volt energiánk feltölteni őket a Facebookra. A barlang legszebb részén mentünk végig, kiépített, kivilágított szakaszon. hatalmas cseppkövek, a természet által alkotott kifinomult kőcsipkék szegélyezték mindenhol utunkat. Még emberkézzel sem lehetett volna ilyen csodálatos műremekeket létrehozni, amiket a természet százezer évek alatt alkotott. Nekem személy szerint jobban bejönnek a látványos barlangok, mint a szűk járatok, melyeken keresztül fejlámpával, csupa sárosan vergődik keresztül az ember. Persze azt is szívesen megteszem, ha utána olyan látványban van részem, ami megéri az erőfeszítést. Két óra múlva kijöttünk a tíz fokból a nyárba, és hazaindultunk. 

A csapat fele ebéd után már hazaindult, így nekik csak két és fél nap volt a tábor. A kemény mag viszont követelte még a délutáni jógaórát, amit négykor el is kezdtünk. Eredeti terv szerint akró lett volna, de végül megszavazták, hogy Agni Flow-t akarnak, ami azért nem a legkönnyebb műfaj így két nap intenzív jógázás után. De azért lenyomtuk tisztességgel, a fák mögé lemenő nap utolsó sugaraiban jóleső savászanába zuhanva. A csapat fennmaradó része is elindult hat körül haza, mi pedig még Orsival felmentünk a közeli kilátóhoz, amit a többiek már megjártak az előző napokban. A környék ragyogó zöldje nagyon relaxálóan hat, főleg egy város ember számára, aki a betondzsungelben tengeti hétköznapjait, és nem sok természetes növényzetet lát. 

Páran előző este mentek fel a kilátóhoz, sötétben, visszafelé még hallották is a vaddisznók röfögését. Mi szerencsére csak a vaddisznók túrásaival találkoztunk, így nem kellett futni visszafelé a turistaházhoz. Hét körül mi is elindultunk Budapestre, hogy este hazaérve jóleső fáradtsággal, élményekkel feltöltődve zuhanjunk be az ágyba.

2013. május 19., vasárnap

A nakrászana mitológiája

Újabb részlet Gregor Maehle Ashtanga-könyvéből:

"Nakrászana (krokodilpóz)

A krokodil, vagyis nakra, gyakran használt metafora az indiai mitológiában és szentírásokban. A Szkanda Purána például, a jelenlegi kort, Kali sötét korszakát egy krokodilhoz hasonlítja. Utasítást ad azoknak, akik „Kali krokodiljának fogai között vannak”. Ezt a metaforát azért használják, mert a Kali-júga hajlamos lehúzni bennünket az állati és démonikus természetünk alsó aspektusaiba, mint ahogyan a krokodil is megragadja áldozatát, és lehúzza a víz alá, hogy megfojtsa.

Agresszív természete ellenére, a krokodil védett státuszban van a szentírásokban. A Déví Bhágavata Purána tartalmaz egy részt, amely leírja a különböző poklokat, amelyek azokra várnak, akik megszegik az isteni törvényeket; és a Nakra Kunda (krokodil-pokol) azokat várja, akik cápákat és krokodilokat ölnek. A Purána szerint, miután egy ideig ebben a pokolban pörkölődtek, a krokodilok támadói azok áldozataiként fognak megszületni egy időre – esetleg több életre is – amíg a tisztulásuk be nem fejeződik.

A Mahábháratában olvashatunk arról, hogy Ardzsuna közeli kapcsolatba került a krokodilokkal. Miközben tirtha-játrán (szent zarándoklaton) volt, hogy vezekeljen bűnéért, Ardzsuna Dél-Indián keresztül utazott. Itt tudomást szerzett öt híres tírtha (szent fürdőhely) létezéséről, amelyeket nagyon szentnek és nagy erejűnek tekintenek, de nem tudják őket használni, mert mindenkit felfalnak a krokodilok, aki fürödni akar bennük. Ardzsuna úgy döntött, hogy valami hasznosat próbál tenni, és megszabadítja a szent helyeket a krokodiloktól. Odament az első tóhoz, és rituális fürdőt vett, miközben egy hatalmas krokodil elkapta és lehúzta a víz alá. Azonban, mivel ő volt Ardzsuna, képes volt kiemelni a krokodilt a vízből, és kihúzni a partra. Ebben a pillanatban a krokodil eltűnt egy füstpamacsban, és Ardzsuna egy gyönyörű mennyei apszara (nimfa) karjaiban találta magát.

Megdöbbenve kérdezte az apszarák leggyönyörűbbikét, hogy miképpen került egy krokodil formájában ebbe a tóba. Az apszara azt válaszolta, hogy egyszer a mennyei lakhelyükről ő és négy barátnője meglátott egy fiatal, jóképű bölcset, amint mély meditációba merült az erdőben. A mantrái és a szamádhija erejénél fogva a fiatal bölcs ragyogóbban sugárzott, mint a nap. Mivel az apszarák természetéhez tartozik az, hogy erotikus trükkökkel eltérítsék a bölcseket a lemondásuktól és így állítsák helyre az univerzum egyensúlyát, az öt mennyei nimfa alászállt az erdőbe és elkezdett énekelni, táncolni és pózolni a bölcs előtt, miközben testüket alig fedte ruha, mely minden egyes mozdulatuknál látni engedte vonzó alakjukat. A bölcset azonban egyáltalán nem szédítette meg a látvány. Miután egy ideje lejtettek előtte, feléjük fordult, és megátkozta őket, hogy krokodilként kell a víz alatt élniük. A táplálékuk pedig a szent helyekre látogató zarándokok teste lesz, amíg nem jön egy ember, aki elég erős ahhoz, hogy kirángassa őket a vízből, amikor is visszanyerhetik eredeti formájukat."

2013. május 18., szombat

A kárandavászana mitológiája

Újabb részlet Gregor Maehle Ashtanga-könyvéből:

"Kárandavászana (vízimadár-póz)

A mennyei tavak leírásai a sásztrákban általában három -féle vízimadárról számolnak be: csakraváka (vörös ásólúd), hamsza (hattyú) és a madár, akiről a pózt elnevezték, a kárandava (nagy bukó). (A másik két madárról is neveztek el ászanákat, de azokat nem gyakorolják az Ashtanga vinyásza jóga rendszerében.) Ezt a pózt a kárandaváról nevezték el, mivel a póz végső változatában a gyakorló alkarja a madár nagy lábaira emlékeztet.

Több rész is van a Rámájánában, amely említi a kárandavákat - az egyik Szítát, Dzsanaka király lányát is érinti, akit Rámához, Ajódhjá hercegéhez, Visnu hatodik avatárájához adtak feleségül. Ráma száműzetésbe kényszerült rosszindulatú mostohaanyja, Kaikéjí miatt. Ráma testvérével, Laksmanával együtt, Szítá követte Rámát a száműzetésbe. Ezután Rávana, a démon-király elrabolta Szítát és Lankára, a szigeten fekvő erődbe vitte. Ráma Hanumán segítségét vette igénybe Szítá megkereséséhez. Amikor Hanumán Szítát keresve átkutatta Lankát, kárandavákat látott. A Rámájána másik fejezetében az ég egy nagy tóhoz vagy óceánhoz van hasonlítva, a nap pedig egy kárandavákkal teli tóhoz. Egy harmadik idézet hamszákkal és kárandavákkal borított folyókhoz hasonlítja a hölgyeket a démon-király Rávana háremében.

A kárandavák a Szkanda Puránában is többször vannak említve. Mindhárom helyen hattyúkkal együtt vannak említve, ami a lélek metaforája. Az első és második bekezdésben a hattyúk és kárandavák jelenléte növeli két szent hely természetes szépségét. A harmadik bekezdés három démonikus város (Tripura) pusztítását írja le az Úr Siva által. Amint a városokat elborítja a tűz, egyébként csendes és tiszta, lótuszokkal borított tavaikat felkavarják a hattyúk és a kárandavák, növelve a kép destruktív hatását."

2013. május 17., péntek

A lehetetlen igenis létezik!

… azok számára, akik elhiszik. Az internetes képeket vagy Yutube-videókat nézegetve az emberben felvetődhet a kérdés: vannak-e olyan ászanák, amiket átlagos genetikával rendelkező ember számára lehetetlen elsajátítani, még akkor is, ha lelkiismeretesen gyakorol? Nos, a jó hír az, hogy gyakorlati szempontból teljesen fölösleges a választ firtatni erre a kérdésre. A legtöbb gyakorló ugyanis messze nem gyakorol annyit, hogy a maximális potenciált ki tudná hozni a testéből és az elméjéből. És ha nem gyakorlunk elég komolyan, akkor nem csoda, hogy nem fogunk fejlődni, inkább az lesz a csoda, ha valamilyen oknál fogva mégis jobban mennek egy idő múlva a dolgok. 

Amikor tehát egy egzotikus ászanát látsz például, akkor nem az a kérdés, hogy valaha képes leszel-e megcsinálni, vagy pedig sohasem, hiába gyakorolsz akármennyit. A kérdés elsődlegesen az, hogy meg akarod-e tanulni. És ez a gondolatmenet szinte az élet bármilyen területén lévő feladatokra, célokra kiterjeszthető. Futtassuk most végig az egészet például a vinyászára vonatkozólag, amiről már több tucatszor volt szó a blogban, és mégis, az Ashtangások kilencven százaléka semmi fejlődést nem mutat a vinyásza végrehajtásában, még több évnyi gyakorlás után sem. Már minden létező tippet és rávezető gyakorlatot leírtam ezzel kapcsolatban, szóval ezt most nem fogom megismételni. 

Ha te is abba a kategóriába tartozol, akinek nem megy a vinyásza, vagy ha megy, akkor még szeretnél javítani rajta, akkor gondold végig a következőket: A kifogásokkal most fölösleges is foglalkozni, mert bármennyire is megalapozottnak tűnik egy kifogás, csupáncsak azt tudod vele alátámasztani, hogy miért nem megy, és miért nem fog menni a jövőben sem, akármennyi erőfeszítést teszel bele. Ez nálam az a kategória, aki nem is akarja megtanulni, csak nem elég őszinte, hogy ezt bevallja magának vagy másoknak. Szeretne gyakorolni egy ászana-sorozatot, ami úgy néz ki, mintha Ashtanga lenne, de már eldöntötte, hogy ő egész életében el fogja lógni a vinyászkat, így az oktató bárminemű erőfeszítése tulajdonképpen hiábavaló volna. 

Ha pedig őszintén eldöntötted, hogy szeretnéd megtanulni, akkor a következő lépéseket kell tenned:

1. Meg kell vizsgálnod, hogy milyen akadályok miatt nem megy (például gyenge a karod, a core-izomzatod, nem tudod kiemelni a medencédet stb.).
2. Miután feltérképezted az akadályokat, ki kell dolgoznod egy módszert, amivel leküzdheted őket. Ez mindenféleképpen azt jelenti, hogy plusz gyakorlatokat kell végezned, melyekkel fejleszted a problémás területeket. Ha túlsúlyos vagy, akkor le kell fogyni, ha nem elég mozgékony  a csípőd, vagy gyengék az izmaid, akkor azokon kell dolgoznod. Ne várd, hogy meg fog változni a helyzet, ha ugyanazt a dolgot ismételed, ami eddig sem oldotta meg. 
3. Ha elkezded gyakorolni azokat a plusz dolgokat, amelyekkel le akarod küzdeni az akadályokat, akkor állíts fel célokat és határidőket! Ha nem sikerül őket elérni, akkor változtass a módszeren, gyakorolj többet vagy más dolgokat. Bármilyen lehetetlennek tűnő célt elérhetsz, ha elegendő lépésre bontod le a megközelítését, és következetesen ragaszkodsz a végrehatjásukhoz.
4. Gyakorolj, gyakorolj, gyakorolj, és ne sajnáld rá az időt, ne bújj a lustaságod mögé! A legtöbb célod elérésében éppen hogy a lustaság akadályoz meg, mivel kényelmesebb kifogást találni és így elkerülni az erőfeszítés és az esetleges kudarcok okozta kellemetlenséget. Viszont így eleve beírtad a nevedet a lúzerek névsorába, és eldöntötted, hogy te vagy az, akinek sohasem fog sikerülni a vinyásza. 
5. Ha nem hiszel az álmaidban, akkor garantált, hogy nem fogod valóra váltani őket. Ha hiszel bennük, de nem teszel erőfeszítést, hanem csak álmodozol róluk, akkor szintén biztos, hogy nem fognak megvalósulni. Csak a tudatos, tervszerű cselekvés, a rendszeres gyakorlás és a lépésenkénti fejlődés fogja meghozni a kívánt eredményt.

Ez az élet legtöbb területén így van, és a vinyászára is igaz. Aki meg akarja tanulni, az meg fogja, de akármelyik ászanával is így van. Ha nehézségünk van vele, akkor szánjunk rá egy hónapot, amikor kiemelten koncentrálunk arra a pózra, rávezető gyakorlatokkal felkészítjük a testüket, és addig gyakoroljuk, amíg meg nem lesz. Utána, ha megvan, válthatunk egy másik pózra, vagy a gyakorlás másik aspektusára. Az ember ugyanis nem tud százfelé figyelni, ha sok mindenre koncentrál, akkor szétszóródik az erőfeszítés, és kevesebb lesz az eredmény. Szóval ezen túl, ha valakinél nem látok fejlődést egykét hónapon belül a vinyászában, akkor azt úgy fogom tekinteni, hogy eldöntötte, nem is akarja megtanulni, inkább marad a kényelmes verziónál. Pedig ami nem jelent kihívást, az nem is változtatja meg a személyiségünket.

2013. május 16., csütörtök

A halál időpontjának ismerete

Újabb részlet Gregor Maehle Jóga-szútra magyarázataiból:

"3.22. éténa sabdádjántardhánam uktam

éténa – ezáltal; sabdádi – hang és a többi; antardhánam – eltűnés; uktam – mondva.

Az elmondottak alapján kell megérteni a hang és a többi tanmátra eltűnését is.

Megjegyzés: Ez a szútra nem szerepel Maehle fordításában, de a mondanivalóját Vjásza kommentárja alapján tárgyalja az előző szútra végén.


3.23. szópakramam nirupakramam csa karma tat-szamjamádaparánta-gjánam-aristébhjó vá

szópakramam – azonnali visszahatás; nirupakramam – késleltetett visszahatás; csa – és; karma – karma; tat – az; szamjamát – szamjama által; aparánta – halál; gjánam – tudás; aristébhjah – ómenek által; – vagy.

A karmikus visszahatások vagy azonnaliak, vagy késleltetettek. Ha a szamjamát a karmára irányítjuk, vagy megfigyeljük az ómeneket, akkor megtudhatjuk a halál idejét.

Ha valaki a felszabadulás nélkül éli át a halált, akkor meg kell nyilvánulnia egy új testnek, hogy az élvezet és fájdalom újabb tapasztalatait biztosítsa. Ez örökké történik, amíg el nem érjük az élet célját, a szabadságot (kaivalja) vagy felszabadulást (móksa).

Az új inkarnációt a a karmikus tárházban (karmásaja) uralkodó legerősebb benyomás határozza meg. Az összes hozzá kapcsolódó szamszkára együtt fog működni az uralkodó benyomással az új élet megnyilvánításában. A tárházban található összes karma késleltetett, vagyis később hozza meg gyümölcsét. Attól a pillanattól, hogy aktívvá válik azáltal, hogy részt vesz a test létrehozásában, azonnalivá, vagyis gyümölcsöt hozóvá válik. Például mai perspektívánkból nézve, az a karma, ami a jelenlegi testünket létrehozta, gyümölcsöt hozó stádiumban van, míg az, amelyik a tárházban szunnyad, késleltetett (később hoz gyümölcsöt).

Hasonlóképpen, jelenlegi életünkben folyamatosan új karmát hozunk létre, hacsak nem vagyunk éppen a spontán légzésvisszatartás (kévala kumbhaka) vagy a szamádhi állapotában, gjánára tettünk szert, intenzív odaadást (bhaktit) érzünk a Legfelsőbb Lény iránt, vagy ehhez hasonló állapotban nem vagyunk. Mindezekben az állapotokban nem keletkezik új karma, mert az igazságban, vagy a tudatban helyezkedtünk el. A folyamatosan létrehozott új karma szintén lehet azonnali, vagy pedig késleltetett, annak a cselekvésnek az intenzitásától függően, ami létrehozta. A nagy mesterek, mint Visvámitra vagy Vaszistha példájából tudjuk, hogy ha buzgón gyakorlunk, akkor egy élet alatt is elérhetjük a szabadságot. De az is igaz, hogy a nagy kegyetlenséggel végrehajtott tettek azonnali eredményt hozhatnak. Így olvashatjuk például, hogy amikor a büszke Nahusa király megalázta Agasztja Risit, akkor ott helyben kígyóvá változott. A kevesebb rosszindulattal végrehajtott tettek olyan karmát hoznak létre, ami a karmikus tárházban gyűlik, és lassan, egy következő életben hoz gyümölcsöt.

Ha a karmára irányítjuk a szamjamát, akkor azonosítani tudjuk, hogy a karmánk mely elemei azonnaliak vagy gyorsak, és melyek lassúak vagy késletetettek. Az összes késleltetett karmát elkülönítve azonosítani tudjuk azokat a tényezőket, amelyek a halálunkhoz fognak vezetni, és így megtudhatjuk a halálunk idejét. Ezzel összefüggésben meg kell értenünk, hogy a gyorsan érő karma biztosítja az üzemanyagot a test számára. Ha ez az üzemanyag kifogy, a test vége is közel.

A másik módja annak, hogy előrelássuk a halálunkat, az ómenek megfigyelése. Például a Mahábhárata azt mondja, hogy uralkodásának harminchatodik évében Judhisthira király rossz ómeneket látott. Trónra ültette örökösét, Pariksitot, visszavonult, és várta Krisna eltávozását, ami a Kali-júga kezdetét jelentette, utána pedig a saját halálát.

Vjásza azt mondja kommentárjában, hogy háromféle ómen létezik: személyes, személytelen és isteni. A személyes ómen olyankor jön, amikor az ujjainkkal elzárjuk a test nyílásait, például a szemeket és a füleket, hogy kizárjuk a külső jeleket, a fényt és a hangot. A személytelen ómenek más élőlények látogatásait jelentik, akik a halál hírvivőiként funkcionálnak. Az isteni ómen egy mennyei lény vagy istenség hirtelen megjelenése. Ezekből a különböző ómenekből lehet megbizonyosodni a közelgő halál időpontjáról."

2013. május 15., szerda

Száz százalék

Egyik nap jött hozzám egy lány Agnira. Nem először volt már jógázni, mégis annyira szenvedő és tessék-lássék módon csinálta a pózokat, hogy nem is értettem, miért van ott egyáltalán? Persze nyilván sikerült elégetnie 1-200 kalóriát kb, míg ha valaki rendesen odateszi magát, akkor simán 1000 fölött éget egy jógaóra alatt. De nem is ez a lényeg, mert lehet, hogy nem mindenki akar fogyni, pedig erre a lányra igencsak ráfért volna. Sokan tudják ugyanis, hogy a mozgás, a jóga nagyon hasznos, de azzal is tisztában vannak, hogy erőfeszítést igényel, és ha nem rúgjuk seggbe a lustaságunkat, akkor nem fog működni.

Nem azt mondom, hogy iszonyatosan megfeszített izmokkal, totális görcsben kell végigtolni egy jógaórát. Amikor ezt látom valakin, hogy nagyon akarja, és erőlködik, mint pók a lucernásban, akkor arra is rá szoktam szólni, hogy lazujon már le, még a végén meghúzza magát. A jóga az egyensúly kereséséről szól, de ez nem azt jelenti, hogy nem kell beletenni száz százalék erőfeszítést, koncentrációt. Az egyhegyű elmeállapot száz százalékos mentális koncentrációt jelent, amikor eggyé válunk a pózzal, a légzéssel, a bandhával. Ha nincs ott a száz százalék figyelem, akkor az elme szétszórt marad, és a múlttal, a jövővel, a jógaórán kívüli dolgokkal foglalkozik, amikor a légzésre kellene koncentrálni. Így nem csoda, hogy a gyakorló elfelejt levegőt venni, nem hallani a légzése hangját, és feszült lesz. Aztán amikor feláll a savászanából, semmivel sem érzi jobban magát, mintha a Westendben üldögélt volna másfél órát egy kávézóban. 

Visszatérve a lányra, néha odamentem hozzá, és megkérdeztem, hogy miért nem csinálja rendesen a gyakorlatokat. "Mert nem tudom megcsinálni" - felelte. Persze nem is akarta. Meggyőzte magát, hogy nem megy, talált egy jó kifogást, hogy miért ne kelljen erőfeszítést tenni, kilépni a komfortzónájából. Aztán amikor beleraktam a pózba, akkor csodák csodája - sikerült neki. De még ennek se örült, inkább zaklatásnak vette. Ebből is látszik, ha valaki nem akar jógázni, erőfeszítést tenni. Mert ha akar, és segítséggel sikerül neki a póz, akkor ujjong, mint a kisgyerek, ha nyalókát kap. És ez elindít egy jutalmazó mechanizmust az agyban, amiért legközelebb is el fogsz jönni. Ez alól senki sem kivétel. Ha nincs sikerélmény, akkor megszűnik a motiváció, és kötelességből senki nem jár jógaórára, mivel nem kötelező.

Éppen ma olvastam Coelhotól: "A sors senkivel sem igazságtalan. Mindannyian szabadon döntjük el, hogy szeretjük vagy utáljuk, amit csinálunk. Ha szeretjük, mindennapi tevékenységünkben megtalálhatjuk ugyanazt az örömöt, amit azok éreznek, aki elindultak az álmaik után." Nekem egy totális abszurdum az, hogy valaki szenved jógaórán. És nem attól szenved, hogy a korlátaival küszködik, hanem attól, hogy egyáltalán valaki elvárja tőle, hogy megközelítse a korlátait.

Az igazság az, hogy nagyon ritkán vagyunk képesek kipréselni magunkból a száz százalékot. És itt most nem arról beszélek, hogy eredményorientáltnak kell lenni, hiszen a jóga nem versenysport, hanem egy önmegismerési, önfejlesztési folyamat. Persze terveket kell készíteni, célokat kell kijelölni, és lebontani a folyamatot lépéseire. Patandzsali is ezt tette, és nem szégyen, ha valaki csak az ászanánál tart, és most ismerkedik a jamával és a nijamával. Ha nem lenne szükség lépésekre, fokozatokra, akkor az Ashtanga sem hat sorozatból állna, és Patandzsali is csak egy szútrát írt volna, hogy ülj le, és ess szamádhiba.

Ideális esetben az ember 80-90%-os teljesítményt tud leadni órán, és ehhez belső motivációra van szükség, vagyis akarni kell, nem elég, hogy a tanár rádüvölt, hogy "Csináld rendesen azt a vinyászát!" A tapasztalatom ugyanis az, hogy amikor a gyakorlók berendezkednek a kényelmes gyakorlásra, rászoknak a helyettesítő, gyengített változatokra, amelyeknek igazából az lenne a célja, hogy ideig-óráig használjuk csak őket, akkor bizony egy tapodtat sem fejlődnek évek alatt sem. Van, akinek ez jó, elvan vele, de szerintem ez nem természetes, és az ilyen emberek csak külső motivációból vagy megszokásból járnak órára. Persze még mindig jobb komolytalanul csinálni, mint sehogy se, de a tapasztalat az, hogy ha egész életünkben akarunk jógázni, akkor bizony fejlődni kell, a stagnálás nem egy opció. A fejlődéshez pedig törekedni kell a száz százalékra, ami kényelmetlen, kellemetlen, nehéz és frusztráló. De megvan az eredménye. 

Én mindig szívesen segítek azoknak, akik fejlődni akarnak, akik túl akarják lépni a saját korlátaikat, mert mint tudjuk, ezeket a korlátokat csak mi magunk hoztuk létre, tehát csakis rajtunk múlik, hogy túllépünk-e rajtuk. De aki ragaszkodik a korlátaihoz, mert azokon belül érzi biztonságban magát, aki jobban fél a félelem hiányától és a szabadság érzésétől, mint a félelem korlátozó hatásától, azokon nem nagyon tudok segíteni, ezért is írtam a múlt héten azt a bejegyzést a kettes sorozatról. De ha valaki megpróbálja a lehetetlent, abban azonnal partnere vagyok!  

2013. május 14., kedd

A láthatatlanná válás művészete

Újabb részlet Gregor Maehle Jóga-szútra magyarázataiból:

"3.21. kája-rúpa-szamjamát tad-gráhja-sakti-sztambhé csaksuh prakása-szamprajógé

kája – a test; rúpa – forma; szamjamát – a szamjama által; tat – az; gráhja – érzékelő; sakti – erő; sztambhé – felfüggesztés által; csaksuh – a szem; prakása – fény; szamprajóga – a kapcsolat hiánya; antardhánam – láthatatlan lévén.

Ha a szamjamát a test formájára irányítjuk, akkor annak láthatósága felfüggesztődik. Ez azáltal történik, hogy a fény a testünkről nem jut a megfigyelő szemébe.

Ahhoz, hogy ennek mechanizmusát megértsük, a szánkhja filozófia rendszeréhez kell fordulnunk, amely a Jóga-szútra filozófiai alapja. Az összes múltbeli gondolatunk és érzelmünk (szamszkára) feltételekhez kötöttséggé (vászaná) sűrűsödik össze. Az összes múltbeli vászaná (vagy azok domináns kombinációja) finomfizikai testté (linga) sűrűsödik össze. A halálkor a linga megnyilvánít egy új durva fizikai testet (szthúla saríra), ami az élvezet és szenvedés élményeivel lát el bennünket, amíg idővel szert nem teszünk az önvalóról szóló tudásra. Ez a megnyilvánulás a finom fizikai elemeken (tanmátrákon) keresztül történik, amelyek képesek kivetíteni magukat a durva elemekre (mahábhútákra). Minden finom elemhez kapcsolódik egy finom érzék. Például a forma elem a látásérzékeléshez kapcsolódik, a hang elem pedig a halláshoz.

A finom elemek (tanmátrák) és az érzékek (indriják), amik a meditáció haladó tárgyai, jól ismertek a jógi előtt a szamápatti gyakorlásából. A szamápattiban először durva, majd fokozatosan finomodó tárgyakat választunk a meditációhoz. Amikor a jógi a forma (rúpa) finom elemére irányítja a szamjamát, akkor meg tudja akadályozni annak kivetülését a tűz durva fizikai elembe (emlékezzünk, hogy a linga, vagyis a finom fizikai test nyilvánította meg a durva fizikai testet). A durva fizikai test még mindig ott van, de nem tükröz vissza semmilyen fényt, amit a megfigyelő szeme érzékelni tudna. Egy tárgy láthatósága attól függ, mennyire képes visszaverni a fénysugarakat, amik a felületére érkeznek. A mi esetünkben a felszín „nincs ott”, így a fény egyenesen átmegy a testen.

Hasonló módon lehet Vjásza szerint a többi érzékszerv érzékelését is felfüggeszteni. Például, ha a hang finom elemre irányítjuk a szamjamát, akkor elkerülhetjük azt, hogy meghalljanak. Szükségtelen mondani, hogy e képesség megszerzéséhez először képesnek kell lenni érzékelni a finom elemeket az elmélkedés feletti szamápattiban (1.44-es szútra). Utána képessé kell lennünk hozzáadni a dháranát és a dhjánát anélkül, hogy kiesnénk a mély objektív szamádhiból."

2013. május 13., hétfő

Ashtanga Manju Style

Sokszor előfordul az eszmecsere az ashtangások között, hogy ki hogyan tanítja, mi a tradíció, mi az "autentikus", vagy "Indiai" vonal. Én ezen csak mosolyogni szoktam, mert ha valaki még ott tart, hogy az egyik vagy másik vélemény, álláspont a helyes, míg az attól különböző helytelen, az még nem igazán vált eggyé a légzésével. Tegnap beszélgettem egy ismerősömmel, és mondta, hogy amikor másokkal együtt van, akkor ő nem irányítani szeret, hanem áramlani, és tapasztalni. Ha pedig folyamatos kényszert érzünk arra, hogy kategorikus kijelentéseket tegyünk, és meghatározzuk, hogy mi a helyes és mi a helytelen, akkor nem igazán tudunk az áramlásra figyelni. A folyó sem gondolkodik azon, hogy merre kell folynia, csak folyik. Engedi, hogy hassanak rá a körülmények, de végül mégis csak eléri célját, és ugyanoda folyik, mint az összes többi folyó, a Világtengerbe.

Általában, amikor az Ashtanga rendszer hivatalos álláspontjáról van szó, akkor mindenki Mysore-ra és Sharath-ra, Pattabhi Jois unokájára szokott mutogatni, aki szereti hangsúlyozni, hogy mi hogyan helyes és mennyire nem helyes az, ahogy mások oktatják. Én megmondom őszintén, hogy az ilyen autoritív megnyilvánulásokhoz nem annyira vonzódom, főleg, amikor úgy érzem, hogy fölöslegesen korlátoznak valamiben. Persze nem volt még személyes tapasztalatom Saharth-tal, lehet, hogy megalapozatlanok az ellenérzéseim, és kellemes csalódás lenne. De azt hiszem, hogy még akkor is, ha találkoznék vele, nem tudnék úgy tekinteni rá, mint a fő "gurumra", bár én ettől az egész guru-biznisztől próbálom távol tartani magamat, oktatóként és gyakorlóként is.

Mindazonáltal, ha megkérdeznének, hogy ki a számomra kedvenc és a szememben "leghitelesebb" Ashtanga-oktató, akkor gondolkodás nélkül rávágnám, hogy Manju Jois. Ő eddig Budapesten két workshopot tartott, mindkettőn ott voltam. A második egy ötnapos Teacher Training volt, amit például Sharath egyáltalán nem is tart. Persze Manjunál is hasonló a rendszser, hogy ha eleget jársz a workshopjaira és a Teacher Trainingjére, akkor egy idő múlva autorizál. Ha lenne elég időm meg pénzem Európa-szerte utazgatni, akkor bizony Isten, el is mennék minél többször hozzá. Kellemes az energiája, nincs körülötte akkora hype, mint Sharath körül, és ebből az egész Ashtangából nem csinál akkora ügyet, nem misztifikálja túl. Ja és fotózni is lehet a workshopon :-)

Míg Sharath szereti maga eldönteni, hogy mire képes egy tanítvány és mire nem, és egyenként adni neki az ászanákat, Manju (mint ahogyan én is) sokkal inkább a gyakorlókra bízza, hogy hányadik sorozatot szeretnék gyakorolni. Én például egy osztrák hölggyel egyetemben az első, második és harmadik sorozatot is gyakoroltam Manju vezetése alatt, és amikor a lábam nem maradt a fejem mögött az ékapáda-sírsászanában, hát akkor nem leállított, hogy most akkor kezdjem el a befejezőket, hanem megfogta a gamshámat, és odakötötte. Ezek ilyen Krishnamacharya-módszerek, de elég hatékonyak :-). 

Manju Jois ötéves kora óta gyakorolt apja mellett, így már az Ashtanga rendszer kibontakozásánál jelen volt. Sharath azonban csak mintegy tíz éve gyakorol, bár kétségtelenül hajlékonyabb, mint én. Amikor apjával együtt első amerikai körútjukon voltak, akkor Manju úgy döntött, hogy Amerikában marad, mert sokkal jobban tetszett neki az élet ott, mint Indiában, ahol sokáig nélkülözött az egész család. Pattabhi Jois természetesen ezt nem vette jó néven, és ki is tagadta a családi örökségből, így lett Sharath Jois a Main Shala vezetője Pattabhi halála után. Sharath egyébként Pattabhi legkisebb lányának, Sarasvatínak a fia, és anyukájával együtt oktatnak a Main Shalában. Manju is néha elő szokott fordulni ott, de ő többnyire Amerikában és szerte a világban oktat.

Szívesen megmutatja az igazításokat, pránájámát tanít, védikus mantrákat énekel, és nem kerít túl nagy misztikus feneket az egésznek. Szereti a kényelmet, nem sajnálja a pénzt jó házra, autóra, Ipadre, stb., de mégsincs körülötte olyan guru-imbusz, mint például Sharath körül. Nekem ez bejön. Én nem akarom mindenáron elképzelni, hogy a jóga-gurum egy felszabadult vagy megvilágosodott személy, és hogy tökéletes, és megszabadult minden anyagi ragaszkodástól. Mert amikor valakiről ezt képzeljük, és főleg, ha ő is kezdi ezt elhinni, na akkor jönnek a Bikram- meg John Friend-féle botrányok.

Ő csak azt akarja, hogy az emberek legyenek boldogok, egészségesek, gyakorolják a jógát és érezzék jól magukat, és általában én is ezt akarom. Nem baj, hogy ha a jógától valamiféle megvilágosodás-szerű misztikus élményt várunk, de ha egy személyt rendkívüli erőkkel és tulajdonságokkal ruházunk fel, akkor nem csak a csalódásnak nézünk elébe, hanem olyan pszichológiai kényszerpályán maradunk, amely a saját spirituális fejlődésünket is meg fogja nehezíteni. Nem mástól kell várni a megoldást, az áldást, valamiféle misztikus feloldozást a karmánk béklyói alól. A megoldás bennünk van, és ha keményen és céltudatosan dolgozunk, akkor valóban elérhetjük az eredményeket.

Én nem vagyok egy tanítvány-toborzó ember, és Manju sem az. Senkinek nem mondja, hogy ne gyakoroljatok másnál, "mert az megzavarja a fejlődéseteket", az ilyen jellegű térítést csak Sharathtól, Linotól és Petri Raisanentől hallottam eddig. Szerintem meglehetősen komoly méretű egó kell ahhoz, hogy valaki azt sugallja a tanítványoknak, hogy kizárólag tőle tanuljanak. Miért? Nyilván, mert tökéletesebbnek gondolja magát másoknál. Egy fejlett lélek jele a valódi alázat, az pedig abban nyilvánul meg, hogy többre értékel másokat önmagánál, és nem csak udvariasságból, hanem szívből. Én senkinek nem mondanám azt, hogy csak az én órámra járjon, mert a többi atmás tanárt ugyanolyan, sőt még kiválóbb szaktekintélynek tartom, mint amennyire én konyítok az Ashtangához. És szívesen elmegyek Panni, Angi, Ági, Kowa vagy István órájára is, ha éppen úgy van időm.

Manjuhoz is szívesen megyek, ha éppen Budapesten jár, márpedig úgy hírlik, hogy szeptemberben ismét jön, érdemes kihasználni a lehetőséget, ha valóban itt fog oktatni.