2013. április 30., kedd

A múlt és a jövő ismerete

Újabb részlet Gregor Maehle Jóga-szútra magyarázataiból:
"3.16. parináma-traja-szamjamád-atitánágata-gjánam

parináma – átalakulás; traja – háromféle; szamjamát – szamjama által; atita – múlt; anágatah – jövő; gjánam – tudás.

A háromféle átalakulásra irányított szamjama a múlt és jövő ismeretét eredményezi.

Patandzsali belekezd az aforizmák sorozatába, amely a természetfeletti erők különböző típusait írja le. Miután leírta a parináma (átalakulás) fogalmát, és annak három mentális típusát (felfüggesztettség, szamádhi és egyhegyűség), és anyagi típusát (minőség, jellemző és állapot), és meghatározta, hogy a különbségeikre a sorrendből tudunk következtetni. A sorrend nem más, mint az időrendiség. Ha a dháraná, dhjána és szamádhi kombinált formáját alkalmazzuk az átalakulás irányító aspektusára, ami az időrendisége, megismerjük magát az időt, és amit elrejteni látszik: a múltat és a jövőt.

Ne feledjük, hogy összességében az elme és anyag relatív világáról van szó, melyek az időben jelennek meg, és érvényes rájuk az átalakulás és a sorrendiség. Mindez a tudat abszolút világában jelenik meg. Ha a szamjamát egy bizonyos tárgy minőségére, idő-aspektusára és állapotára vonatkozóan gyakoroljuk, akkor feltárulhat a adott tárgy múltja és jövője. A szamjama nem csak a tárgy lényegét fedi fel – a tárgyat, mint olyat, hanem azt is, hogy mikor és hogyan változik.

Ha a tárgy minőségének változására irányítjuk a szamjamát, akkor megértjük, hogy milyen tárgy volt előtte, és mivé fog átalakulni, miután megszűnik a jelenlegi formában létezni.

A megnyilvánulás változására irányított szamjama felfedi azt, hogy mikor nyilvánul meg, és mikor változik maradvány-állapotúvá, vagyis múlttá.

A tárgy állapotának változására irányuló szamjama megmutatja a tárgy öregedési folyamatát, ami azt is jelenti, hogy mióta létezik a jelen formájában, és meddig fog még ebben a formában létezni.

Emlékeznünk kell azonban arra, hogy semmi ilyen jellegű tudás nem vezet el a felszabadulásig. A valódi jóga szempontjából az ilyen erők birtoklása jelentéktelen eredmény. Vigjánabhiksu rámutat Jóga-szútra alkommentárjában, hogy „a különböző szamjamákat csak azoknak a jógiknak kell gyakorolniuk, akik a megadott erőkre vágynak, míg azoknak, akik csak a felszabadulást vágyják erősen, csak az intellektus és a purusa (tudat) közötti különbségre irányuló szamjamát kell gyakorolniuk.”

2013. április 29., hétfő

Az Élet folyója

A világ ősi kultúráiban két szimbólummal szokták ábrázolni az életet. Az egyik az Életfa, amely az élet (és a tudat) függőleges tengely mentén történő fejlődését ábrázolja, az anyagban gyökeredzik és a transzcendens felé törekszik. Ám maga a fa is múlandó szimbólum, hiszen még földünk legősibb fái is csak néhány ezer évig élnek, utána pedig elszáradnak, kidőlnek, elporladnak. 

Az élet másik szimbóluma a folyó, mely az állandóságot szemlélteti a változásban, illetve a változékonyságot az állandóságban. A forrástól indulva minden akadályon keresztül tör utat magának a torkolat felé, ahol beleömlik a Világtengerbe. Így minden Élet mindennel kapcsolatos, sohasem független.

Indiában és más ősi kultúrákban is a halottakat elégetik, majd a hamvaikat a szent folyók, például a Gangesz vizébe szórják. Így a testet alkotó elemek megtisztulnak és visszakerülnek az örök körforgásba, eggyé válnak, a levegővel, a tűzzel, a vízzel és a földdel, hogy valamikor majd újabb testeket alkossanak.

Mint ahogy a testet alkotó elemek egy időre összeállnak, és a lélekkel együtt egy élő egészet alkotnak, és végül ismét belekerülnek a világ körforgásába, önnön létezésükben végülis öröknek tekinthetjük őket, csupán a funkciójuk és a formájuk változik. Még az univerzumok megteremtése és megsemmisülése során is megtartják örök természetüket az anyagi elemek, csupán a megnyilvánult és a megnyilvánulatlan állapot között oszcillálnak. 

Egy anyagi test létrejötte és két anyagi test találkozása annyira véletlenszerű eseménynek tűnik, mint amikor két faágacska vagy hínár-darab véletlenül összeakad a folyó sodrában, és ideig-óráig együtt folytatják útjukat. Patandzsali azonban leszögezi, hogy mindezeknek az átmeneti élményeknek, melyek az örök, elpusztíthatatlan és megváltoztathatatlan lelket érik, csupán az a célja, hogy az újabb és újabb benyomásokkal a felébredés, megvilágosodás állapota felé tereljék az élőlényt. 

Bár az Élet nagy tanítómester, a mi szabad akaratunktól függ, hogyan profitálunk ezekből a leckékből. Minden életeseményt, beleértve a születést, halált, szenvedést, élvezetet, örömöt, bánatot, nyereséget, veszteséget megélhetünk úgy, hogy közelebb visz eredeti önvalónkhoz, ha elegendő bölcsességgel rendelkezünk. Hogy honnan jön ez a bölcsesség? Jöhet külső tanítóktól, szentírásokból, más bölcsektől, vagy akár hétköznapi emberektől, de jöhet a saját megfigyeléseinkből, a természeti jelenségekből, a saját logikánk következtetéseiből, vagy akár a meditációból, a belső hang hallgatásából.

Soha nem léphetsz bele ugyanabba a folyóba kétszer, tartja a bölcsesség. Az Élet külső körülményei szüntelenül változnak, megismételhetetlenek. Ugyanakkor a Valóság állandó, vagyis a látszat ellenére mégis ugyanabban a folyóban gázolunk, úszunk, sodródunk nap mint nap, vagyis az Élet lényege és végső kérdései az idő múlásától függetlenül ugyanazok.

A folyó sodrását az Idő kerekének köszönheti, és bár látszólag egyértelmű irányba halat, a forrásától a torkolatáig, végülis minden egyes cseppje újra visszatér az örök körforgásban. A reinkarnáció körforgásában is hasonlóképpen ölti fel a lélek az egyik testet a másik után, az egyik azonosságot a másik után, miközben a halál pillanatában átlényegül, megtapasztalja a test nélküli létet. Ugyanúgy, mint a víz, mely egyre nagyobb tömegben zubog alá, és végül feloldódik az óceánban, az azonosságunk is egyre konkrétabbá válik, ahogy haladunk előre az életünk folyamán.

Pontosan ezért élik meg sokan tragikusan a halált, hiszen el kell engedniük azt az azonosságot, amit egy élet keserves munkájával építettek fel. A jóga viszont segít abban, hogy az életünk végéhez közeledve tudatosabban felkészüljünk az anyagi burkok feladására. Számos jógik képes volt az akarata segítségével megválasztani a halál pillanatát, valamint azt is, hogy az életlevegője és a lelke melyik test-nyíláson keresztül hagyja el a testét, sőt, azt is, hogy milyen helyzetben szülessen újjá. A víz elpárolog, és megtisztulva, eső formájában újra leesik, megtermékenyíti a földet és a benne termő növényeket, majd patakokká, folyókká alakulva ismét elindul a Világtenger felé.

A görög mitológiában a Styx, a hinduizmusban a Viradzsá folyó választja el az itteni és a túlvilág partjait egymástól. A folyón átkelés tehát egy spirituális utazás szimbóluma is egyben, melynek során leküzdjük ragaszkodásainkat, félelmeinket az ismeretlentől, és befogadjuk az Igazságot, az örök Valóságot, mely mindannyiunk eredeti természete.

A Gangesz imádata során a hívők a folyó vizát ajánlják fel a folyó istennőjének, elismerve, hogy semmi nem a miénk, mindent Istentől kaptunk, és ezért semmit nem tudunk felajánlani neki, csakis azt, ami már eleve is az Övé. A Gangeszt az anyagi világot és a transzcendens világot összekötő folyóként ünneplik, és úgy tartják, hogy aki megfürdik benne, az megtisztul a bűneitől. Egy bizonyos értelemben ez a világ minden folyójára is érvényes, mert az, hogy egy helyzet vagy élmény mennyire tisztítja meg a tudatunkat, elsősorban az elménktől függ, és nem a külső körülményektől. 

A hatha-jóga írások szerint a Gangesz és a Jamuná mindannyiunkban ott folyik az Ídá és a Pingalá energiavezetékek formájában, és ha az energiájukat sikerül kiegyenlíteni, akkor az belép a Szusumnába, a központi energiavezetékbe, és lehetővé teszi azt, hogy a lélek elinduljon visszafelé, a Forrása, a Legfelsőbb Lény felé. 

2013. április 28., vasárnap

Matszjéndranátha, a hatha-jóga atyja

Újabb részlet Gregor Maehle Ashtanga-könyvéből:

"Ardha-matszjéndrászana (Matszjéndranáthának szentelt póz, fél-verzió)

Matszjéndranátha valószínűleg Bengálban vagy Asszámban élt. A legenda szerint egy halász volt, aki egy nap kifogott egy óriási halat. A hal berántotta a vízbe és lenyelte. Utána a hal hosszú ideig úszott, és pontosan azt a helyet választotta pihenésre az óceánban, amit az Úr Siva választott ahhoz, hogy átadja a jóga legtitkosabb tanait a feleségének, Saktinak. Mivel meghallgatta a titkos tanokat, Matszjéndranátha is a birtokukba került, és így az Úr Siva arra utasította, hogy átadja a tanokat az alkalmas tanítványoknak. Matszjéndranátha a hal belsejében gyakorolta az Úr Siva tanait; sok évvel később pedig egy másik halász kifogta a halat, és így Matszjéndranátha kiszabadult.

Azonnal nekiindult, hogy beteljesítse az Úr utasítását a hatha-jóga hagyományának megalapításával. A hatha-jóga ezen eredetét legnépszerűbb szövege, a Hatha-jóga Pradípiká is alátámasztja. Azt állítja, hogy Ádinátha (az Úr Siva) az első sziddha, Matszjéndranátha pedig a második.

Matszjéndranátha termékeny és befolyásos tanító volt. úgy tartják, hogy ő a szerzője a Matszjéndra Szamhitának, az Akula Víra Tantrának, a Kaula Gjána Nirnajának, és a Kulánanda Tantrának. E sákta tantrák (az istennő imádatáról szóló írások) java része inkább bengáli nyelven íródott, és nem szanszkritül. Agéhánada Bháratí szanszkrit tudós szerint Matszjéndranátha írta a Ghéranda Szamhitát is, ami azt jelenti, hogy a Ghéranda Matszéndranátha másik neve lenne.

A legtöbbet Matszjéndranátháról híres tanítványán, Górakhnáthon keresztül tudunk. Górakhnáth tette népszerűvé a hatha-jógát és a Nátha rendet. Számos szöveg szerzője, például a Góraksa Szamhitá, Sziddha-sziddhánta-paddhati, Jóga-mártánda, Jóga-csintámaní, Góraksa-szahaszra-náma, és több más. Szvátmáráma, a Hatha-jóga Pradípiká szerzője azt állítja, hogy Matszjéndranátha és Górakhnáth kegyéből tanulta meg a hatha-jógát.

A.K. Banerjea tantrikus tudós azt állítja, hogy Matszjéndra és Góraksa jóga-technikái később upanisadikus szintre lettek emelve, vagyis az indiai kultúra felsőbb osztályainak hivatalos misztikus doktrínáinak tekintették őket. Banerjea szerint a jóga-upanisadoknak nevezett upanisadok csoportja (Nádabindu Upanisad, Dhjána-bindu Upanisad, Tédzsóbindu Upanisad, Jóga-tattva Upanisad, Jóga-csudámaní Upanisad, Jóga-kundali Upanisad stb.) csupán Matszjéndranátha és Górakhnáth tanításait ismétlik, anélkül, hogy név szerint utalnának szerzőikre.

A hatha-jóga legalapvetőbb szövegeinek szerzőiként Matszjéndranátha és Górakhnáth fontos szereppel bírnak a modern Ashtanga-gyakorlók számára. A Hatha-jóga Pradípiká, melynek szerzője Górakhnáth egyik tanítványa, és a Ghéranda Szamhitá, melynek elképzelhetően maga Matszjéndranátha volt a szerzője, azok a szövegek, amelyek a legnagyobb hangsúlyt fektetik a bandhák végzésére. A bandhák végzése egyértelműen tantrikus befolyás az Ashtanga rendszerben, és bár korban megelőzhetik Matszjéndranáthát, mégis rá kell emlékeznünk a bandhák végzése kapcsán, főleg az ardha-matszjéndrászana végzése közben."

2013. április 27., szombat

Véda és Tantra

Újabb részlet Gregor Maehle Ashtanga-könyvéből:

"Véda és Tantra

Az Ashtanga-rendszer kettős gyökere

A Védák idején az emberek képesek voltak megállítani a gondolkodási folyamataikat, és odafigyelni, ami lehetővé tette számukra, hogy spontán módon megvalósítsák a valóság lényegi természetét a szívükben ( a szív ebben az esetben a tudat metaforája). Egy egyszerű mondat, vagy a Védák himnuszának hallgatása mély megértést eredményezett. Az az idő, amikor a védikus dharma (tanítás)a csúcson volt, India aranykora volt. Utána, ahogy a történelem és annak különböző korszakai egymást követték, az entrópia (káosz) növekedett, az emberiség tudása megfogyatkozott és meggyengült, és az emberek elveszítették a képességet, hogy közvetlenül megértsék a Védák tudását. Minden egyes korszakban újfajta szentírások kerültek napvilágra annak érdekében, hogy az emberek összekapcsolódhassanak az eredeti tudással. Azok a szentírások, amelyek ezt a célt szolgálják a jelenlegik korban (a Kali-júgában) a Tantrák.

A Tantra egy nagyon általános kifejezés, ami azt jelenti, hogy „szentírás” vagy „tanítás”. A Tantra kifejezés a tan tőből származik („kiterjeszteni, nyújtani”), és a tra tőből („megmenteni, megvédeni”). Mivel az összes Tantra szaktekintélynek és kiindulási pontnak fogadja el a Védákat, a Tantra kifejezés olyan szövegekre vonatkozik, melyek a „megmentő” tudást, vagyis a Védák tudását terjesztik vagy propagálják. A Tantrák semmi újat nem mutatnak be; csupán új módon mutatják be a Védák ősi tudását, a modern emberiség számára tervezve.

A Tantrák a technikát és a precíz módszert hangsúlyozzák az intuitív tudás, filozófiai spekuláció és a közvetlen megértés helyett. Vannak saiva, vaisnava, sákta, buddhista és dzsaina tantrák. Mindezek a rendszerek a történelmük bizonyos szakaszában „tantrikussá váltak”, hogy a modern emberek könnyebben megérthessék őket.

Ez az elmozdulás az absztrakt filozófiai tanoktól és az intuitív metafizikai látomásoktól a az egyszerű, használati utasítás-szerű ismertetőkig a jóga-hagyományban érhető tetten a leginkább. Míg az előbbi témákat az ősi Jóga-szútra és az Upanisadok ismertették, a tantrikus jóga-írások, mint például a Hatha-jóga Pradípiká ás a Gheranda Szamhitá általában az ászanák, bandhák, múdrák és kumbhakák helyes végrehajtását tárgyalják. Azt a gondolatot is megfogalmazzák, hogy ha ezeket a módszereket nem helyesen, az utasításoknak megfelelően gyakoroljuk, akkor a magasabb megvalósítás nem lehetséges.

A tantrikus megközelítés másban is eltér a Védákétól. Például a tantrikus tanok álláspontja a nemekkel és az érzékiséggel kapcsolatban sokban különbözik a védikus tanítástól. Míg a védikus panteonban a női istenségek háttérbe szorulnak, a Tantrában legalább annyira fontosnak tartják őket, mint a férfi istenségeket, sok esetben még fontosabbnak is. Ez tükrözi azt a tantrikus nézetet, miszerint a kozmikus női elv (vagyis a női energia, ami mindent áthat (nem csak a nőket, hanem Istent, és az egész univerzumot is) lényegében szent. Míg a védikus risik kizárólag férfiak, a tantrikus sziddhák (akik elérték az önmegvalósítás erejét) mindkét nemhez tartozhatnak.

A tanítványaik tudatosságának felébresztéséhez a tantrikus sziddhák olyan módszereket alkalmaznak, amelyek rendhagyóak a védikus tradíció ortodox módszereihez képest. Például egy felszabadult női sziddha a szexuális aktust használhatja arra, hogy beavatásban részesítsen egy alkalmas férfi tanítványt, és így szabadítsa fel az elméjét. Sok nagy tantrikus guru is ilyen módon kapott beavatást. A női tanítót ekkor nem közönséges nőnek tekintik, hanem a Kozmikus Anyát, Saktit képviselő papnőnek. A férfi tanítványoktól elvárt képesítésbe beletartozik a sokéves cölibátus, a képesség, hogy teljesen zavartalan maradjon a koncentrációja, ha érzéki vágyak kerítik hatalmába, és részletes képzés az ászana, pránájáma és meditáció gyakorlatában. (Ezeket a szigorú követelményeket általában kifelejtik a nyugati társadalmakban manapság népszerű kommersz Tantrából).

A tantrikus rituálé azt az elképzelést követi, hogy bármi, ami a leesésünket okozhatja, a felemelkedésünkre is használható. Így a Tantrában nincsenek helytelen tanok, inkább olyan tanok vannak, amelyek egyes tanítványok számára nem megfelelőek, míg mások számára igen. A Tantrában nem aszerint ítélik meg a módszereket, hogy megfelelnek-e egy erkölcsi parancsolatnak, hanem aszerint, hogy elérhető-e velük az eredmény, vagyis a sziddhi és a gyakorló felébredése. Bár sok nyugati úgy tekint a Tantrára, mint az érzékiség megjelenésére a spiritualitásban, a tradicionális indiai nézet az, hogy a Tantra az érzéki embereket vezeti be a spiritualitásba."

2013. április 26., péntek

A szabad akarat nyomában

"Létezik-e szabad akarat?" címmel olvastam egy cikket az Indexen, méghozzá Boldogkői Zsolt tollából, aki elvileg diplomás ember, a Szegedi Orvostudományi Egyetem tanára. Ehhez képest a cikket először valamiféle angol nyersfordításnak néztem, annyira magyartalan és nyelvtanilag helytelen volt. A gondolatmenetéről nem is beszélve, ami követhetetlen.

Végső soron emberünk a tudomány eszközeivel próbálja megmagyarázni, hogy szabad akarat márpedig nincsen, biorobotok, zombik vagyunk, a törzsi ösztönre, az epigenetikára, a környezeti hatásokra és a neurobiológiára meg még kit tudja mi mindenre hivatkozva. Ugyanakkor hozzáteszi, hogy az embernek általában nem tetszik a gondolat, hogy a természet dönti el helyette a dolgokat, hiszen szubjektív tudatunkban igenis úgy éljük meg az életünket, hogy van döntési, választási lehetőségünk. Éppen ezért, mondja a szerző, az ember ősidők óta vallásos hiedelmeket fejlesztett ki annak érdekében, hogy önmagát a természet felett álló lénynek tekinthesse, és nem a természet, az evolúció végtermékének.

Erre az érvelésre az a kézefekvő válasz, hogy nem azért van víz, mert szomjasak vagyunk, hanem fordítva, azért vagyunk szomjasak, mert van víz, és a szervezetünknek szüksége van rá. Ugyanez a helyzet a spiritualitással, Isten (vagy ahogy Patandzsali nevezi, Ísvara) létével: Istent nem a mi igényünk hozza létre, hanem azért érezzük szükségét a létezésének a világnézetünkben, mert Isten (vagy a Brahman, vagy a Legfelsőbb, kinek mi a transzcendensről alkotott képe) létezik, és életünk elengedhetetlen részét képezi. Minden spirituális út az önvaló megismerését tűzi ki célul, míg az erőltetetten monista természettudomány a homokba dugja a fejét, és foggal-körömmel ragaszkodva az ősrobbanás, az evolúció, a véletlenszerű kiválasztódás, káosz-elmélet, Heisenberg-féle határozatlansági reláció és egyéb hajuknál fogva előrángatott teremtésmítoszokhoz erőnek erejével megpróbálja a tudatot alárendelni az anyagnak. Kérdem én, minek? 

A monizmus általában nem képes értelmes választ adni a kérdéseinkre, akkor sem, ha anyagelvű, és akkor sem, ha tudatelvű (lásd pl. az advaita filozófiát). Egyik sem képes logikusan megmagyarázni a világ keletkezését, az anyag és tudat kettősségének szimbiózisát. A materializmus a lelket tagadja, míg az advaita az anyagot. Pedig mindkettő itt van, mindkettőt tapasztaljuk, és az is világos, hogy egymással ellentétes tulajdonságokkal bírnak. 

A szerző arra hivatkozik, hogy a mainstream tudomány nem jól tolerálja a dualista elméleteket gyártó tudósokat és filozófusokat. Na és? Attól még a dualizmus, mint világnézeti rendszer öröktől fogva létezik, és meg is tudja válaszolni a kérdéseinket. A szánkhja és a jóga filozófiai rendszere mind a tudat, mind az anyag létezését valóságosnak fogadja el, és a kettő kapcsolatát vizsgálja. Ezzel szemben a cikkben csak erőltetett hitbéli axiómákkal találkozunk, illetve néhány őszinte "Nem tudjuk a választ"-megnyilvánulással, amin valahogy nem csodálkozom.

A szerző végül képtelen megválaszolni a címben feltett kérdést, miszerint létezik-e szabad akarat, vagy sem. A következtetése az, hogy ezt nem tudjuk, de valószínűbb, hogy nincs, csakhogy ezt túl ijesztő lenne elfogadni, ezért az emberiség küzd ellene. Nem megyek bele ennek a kijelentésnek a társadalmi, erkölcsi, stb. stb. vonatkozásaiba, inkább maradjunk a védikus bölcsességnél.

Amit a szerző genetikai hajlamnak és környezeti hatásoknak nevez, azt a jóga filozófiája egyszerű gyűjtőfogalommal, karmának nevezi, melynek különböző rétegei és vetületei vannak. A karma törvényének sem lenne értelme azonban, ha egy determinisztikus rendszer részének tekintenénk. A karma csakis a szabad akarattal egyetemben válik az univerzumot és a benne időző lelkeket irányító univerzális világtörvénnyé. A determinizmus eleme csupán a döntéseinket és azok következményeit elválasztó idő miatt tűnik kézzel foghatónak. Az elme működésében azonban már a kvantumfizikánál is finomabb törvényszerűségek működnek. Éppen azért foglalkozik Patandzsali olyan részletességgel az elme működésével, mert tudja, hogy az elmében rejlik a lehetőség arra, hogy a karmája által determinisztikus módon rángatott "biozombiból" tudatos, felébredt, a szabad akaratát teljes mértékben használni tudó spirituális lénnyé válhasson bárki. 

Pontosan ez az, amiért Patandzsali megtanította az emberiségnek a jóga rendszerét. A jóga fokozatainak alkalmazásával ugyanis ki tudjuk kapcsolni a karma ránk nehezedő kényszerítő erejét, és függetleníteni tudjuk az elménk működését a környezeti hatásoktól. De ha ez nem is következik be egyik napról a másikra, legalább elkezdhetjük megismerni és tudatosítani az elménk működését, persze ezáltal homokszemmé válunk a félelem és a törzsi ösztön által vezérelt társadalmi gépezetben, "hibává a Mátrixban", amit ki kell küszöbölni, ha magától nem vonul ki. 

Azért Boldogkői is pozitív hangon szeretné zárni cikkét, ezért azt mondja, hogy a megoldás a bennünk lakozó destruktív természet felismerése és átalakítása, csak arra nem válaszol, hogy ez minek a hatására fog megtörténni. Én egyedül a jógát és a spiritualitást látom olyan konstruktív transzformáló erőnek, mely ténylegesen képes pozitív, építő hajlammá átalakítani a feltételekhez kötött tudat destruktív tendenciáit.

2013. április 25., csütörtök

A háromféle transzformáció

Újabb részlet Gregor Maehle Jóga-szútra magyarázataiból:

"3.15. kramánjatvam parinámánjatvé hétuh

krama – sorrend; anjatvam – különbség; parinámáh – átalakulás; anyatvé – különbség által; hétuh – ok.

A transzformáció különbségét a sorrend különbsége okozza.

Miért van az, hogy Patandzsali nem csak egyféle átalakulásról beszél, mint a legtöbb tanító, hanem három kategóriára bontja?

A válasz az, hogy a mély meditációban az átalakulások különböző sorrendjét ismerhetjük fel. Ezekből a sorrendekből következtethetünk az átalakulások három különböző formájára. Vjásza elmagyarázza, hogy amikor a porból egy sárdarab lesz, utána pedig egy agyagedény, az edény végül összetörik, és a darabjai lassan ismét porrá válnak. A sorozat lényege az agyag, amelynek tulajdonságai minden lépésnél megváltoznak.

Ha az edényt tekintjük lényegnek, akkor, amint az agyagból megformázzák az edényt, a potenciál állapotból átkerül a megnyilvánult állapotba. Amikor összetörik, akkor a megnyilvánult állapotból a maradvány állapotba kerül, ami azt is jelenti, hogy a jelenből a múltba kerül, ami a változás másik típusa.

A változás harmadik típusa az, amikor a minőség és a megnyilvánulás nem változik. Mégis tudjuk, hogy sok évnyi használat után az edény megváltozik. Elhasználódik, vagy repedések jelennek meg rajta.

Vjásza szerint e sorozatok megfigyelése arra a következtetésre enged jutni, hogy a tárgyak különböznek a minőségüktől, megnyilvánulásuktól és állapotuktól. Más szavakkal, ha a tárgy csak a tudatra kivetített látszat volna, vagy az elme pillanatnyi benyomása, akkor nem figyelhetnénk meg ilyen átalakulás-sorozatokat. Ha megértjük a tárgyakban végbemenő háromféle változást, akkor megértjük az elme változásait. Ez segít abban, hogy az elmét az általunk kívánt irányba változtassuk.

3.16. parináma-traja-szamjamád-atitánágata-gjánam

parináma – átalakulás; traja – háromféle; szamjamát – szamjama által; atita – múlt; anágatah – jövő; gjánam – tudás.

A háromféle átalakulásra irányított szamjama a múlt és jövő ismeretét eredményezi.

Patandzsali belekezd az aforizmák sorozatába, amely a természetfeletti erők különböző típusait írja le. Miután leírta a parináma (átalakulás) fogalmát, és annak három mentális típusát (felfüggesztettség, szamádhi és egyhegyűség), és anyagi típusát (minőség, jellemző és állapot), és meghatározta, hogy a különbségeikre a sorrendből tudunk következtetni. A sorrend nem más, mint az időrendiség. Ha a dháraná, dhjána és szamádhi kombinált formáját alkalmazzuk az átalakulás irányító aspektusára, ami az időrendisége, megismerjük magát az időt, és amit elrejteni látszik: a múltat és a jövőt.

ne feledjük, hogy összességében az elme és anyag relatív világról van szó, amelyek az időben jelennek meg, és érvényes rájuk az átalakulás és a sorrendiség. Mindez a tudat abszolút világában jelenik meg. Ha a szamjamát egy bizonyos tárgy minőségére, idő-aspektusára és állapotára vonatkozóan gyakoroljuk, akkor feltárulhat a adott tárgy múltja és jövője. A szamjama nem csak a tárgy lényegét fedi fel – a tárgyat, mint olyat, hanem azt is, hogy mikor és hogyan változik.

Ha a tárgy minőségének változására irányítjuk a szamjamát, akkor megértjük, hogy milyen tárgy volt előtte, és mivé fog átalakulni, miután megszűnik a jelenlegi formában létezni.

A megnyilvánulás változására irányított szamjama felfedi azt, hogy mikor nyilvánul meg, és mikor változik maradvány-állapotúvá, vagyis múlttá.

A tárgy állapotának változására irányuló szamjama megmutatja a tárgy öregedési folyamatát, ami azt is jelenti, hogy mióta létezik a jelen formájában, és meddig fog még ebben a formában létezni.

Emlékeznünk kell azonban arra, hogy semmi ilyen jellegű tudás nem vezet el a felszabadulásig. A valódi jóga szempontjából az ilyen erők birtoklása jelentéktelen eredmény. Vigjánabhiksu rámutat Jóga-szútra alkommentárjában, hogy „a különböző szamjamákat csak azoknak a jógiknak kell gyakorolniuk, akik a megadott erőkre vágynak, míg azoknak, akik csak a felszabadulást vágyják erősen, csak az intellektus és a purusa (tudat) közötti különbségre irányuló szamjamát kell gyakorolniuk."

2013. április 24., szerda

Monster helyett: Matcha!

Bizony volt olyan időszak, amikor én is energiaital-függő voltam, reggel egy Monsterrel vagy Brunnel keltem, este pedig nem tudtam elaludni. Meg is híztam, mert az energiaitalok tele vannak cukorral, vagy ami még rossszabb, édesítőszerrel. A trükk ugyanis az, hogy bár az édesítőszer kalóriamentes, a szervezet ugyanúgy hízik az állandó édes íz bevitelétől. Ez alól csak a gyümölcsök a kivételek, de a mai témánk nem ez. Nemrégiben fedeztem fel az interneten a legújabb superfood-őrületet, méghozzá a Matcha zöld teát. Régóta fogyasztok zöld teát, ami hatásában sokkal enyhébb, mint az energiaital, és számos kedvező élettani tulajdonsággal rendelkezik. A Matcha azonban egy speciális japán zöld tea-fajta, amit por formájában fogyasztanak. Lássuk hát, mit tud!

A zen-buddhista papok nem sokat tudnak arról, hogyan kell izmot építeni, de tudják, hogyan éljenek hosszú, stresszmentes életet. Egyik titkuk (a buddhista meditáción kívül): a Matcha zöld tea rendszeres fogyasztása.

A Matcha a piacon fellelhető egyik legpotenciálisabb zöld tea. (Budapesten például az Ázsia BT forgalmaz Matcha port, 50 g 8-900 Ft-ba kerül.) A Matcha körülbelül 10-15-ször erősebb az általános zöld teáknál, mivel a teljes levelet leőrlik porrá, és nem csak vízben áztatják. A Matcha egészségre gyakorolt hatása minden más zöld teáét és gyakorlatilag minden természetes italét megelőzi a földön. Körülbelül 70-szer annyi antioxidáns van benne, mint a narancsban, és 9-szer annyi béta-karotin, mint a spenótban. A következő élettani hatásokkal bír:

- jelentősen megnöveli az energiaszintet 8-10 órára, a koffeinra jellemző "löketek" nélkül
- fokozza a mentális éberséget
- növeli a nyugodtságot és csökkenti a stresszt
35-40 százalékkal növeli a metabolikus szintet (BMR) rendszeres fogyasztás esetén, így elősegítve a fogyást
. erőteljes öregedésgátló hatással rendelkezik extra magas antioxidáns-tartalmának köszönhetően
- csökkenti a vérnyomást
- csökkenti az LDL ("rossz") koleszterin-szintet
- erősíti az immunrendszert magas polifenol- és katechin-tartalma miatt
- stabilizálja a vércukor-szintet
- erőteljes antibiotikus és vírusellenes hatással rendelkezik
- erős vértisztító és méregtelenítő, valamint lúgosító hatású magas klorofill-tartalmának köszönhetően.

Az American Journal of Clinical Nutrition 1999-es tanulmánya szerint a zöld tea magas katechin-tartalmának köszönhetően termogenetikus hatással bír, és koffein-tartalmát jóval meghaladó mértékben segíti elő a zsírégetést. A kutatás szerint a napi enerigafelhasználásunk 8-10%-áról 35-40%-ra növelte a zsírégetés mértékét a zöld tea rendszeres fogyasztása. Egy másik tanulmány szerint, ha közvetlenül edzés előtt fogyasztjuk, akkor 25%-kal több zsír ég el az edzés alatt. Mindkét tanulmány szerint a zöld tea növeli a nyugalmi metabolikus szintet és a zsírégetés mértékét is. a Matcha antioxidáns-szintje 6.2-szöröse a goji bogyónak, 7-szerese az étcsokinak, 17-szerese az áfonyának, és 60.5-szöröse a spenóténak.

A Matcha a rituális japán teaceremónia köztiszteletben álló teája. Az első tea-magokat a kínai Tang-dinasztia idején hozták japánba, hogy a papok és a nemesek orvosságként használhassák. A japán buddhista szerzetesek a 12. században kezdtek a termelésébe. A leveleket porrá őrölve fogyasztották, és bambuszbottal keverték el a felforralt és némileg visszahűtött vízbe.

Úgy tartják, hogy Kyoto környékén terem a legmagasabb minőségű tea. A teacserjéket árnyékban nevelik, és így lassabban nőnek, mint a közönséges cserjék, és így magasabb lesz a theanin-tartalmuk. Ez az aminosav segít ellensúlyozni a koffein izgató hatását, és megnyugtatja az elmét. Én például még akkor is tudok aludni, ha lefekvés előtt fogyasztok matchát, míg a közönséges zöld teától éber leszek. Csak a legzsengébb leveleket szedik le, és a hosszú élettartam miatt a cserje klorofill-tartalma is magasabb. A kézzel szüretelt zsenge leveleket enyhén meggőzölik, hogy az enzim-tartalmuk megmaradjon, és utána kőmozsárban porrá őrlik. Nem csak teavízbe keverik a zöld port, hanem mindenféle italokba, smoothie-kba, süteményekbe, ételekbe is felhasználják.

Néhány Matcha recept:

Matcha protein-ital:

3/4 pohár szója- vagy mandulatej (vagy bármilyen magtej)
1 pohár fagyasztott dinnyekocka (opcionális)
1-2 fagyasztott banán
1-2 teáskanál matcha por
1 kis darab vaniliarúd
1-2 evőkanál proteinpor (hemp, szója vagy rizsprotein a legjobb, tejproteinnel nem rontanám el) 
fél-1 evőkanál chia-mag (opcionális)

Egzotikus matcha-smoothie

2 banán
2 barack (vagy bármilyen gyümölcs, pl. ananász, körte, papaja, mangó, kiwi stb.)
1 marék friss spenót
1 teáskanál Matcha por
fél pohár kókusztej (natúr)
1 evőkanál chia vagy lenmag (opcionális), esetleg hántolt kendermag
fél kávéskanál Spirulina

És végül, de nem utolsósorban: Matchával a rák ellen!

A Matcha magas katechin-tratalommal rendelkezik. Ez az antioxidánsok egy specifikus fajtája, ami más ételekben nem nagyon fordul elő. A katechin EGCG erőteljes rákellenes tulajdonságokkal bír. A környezeti mérgek, UV-sugárzás, raioaktivitás, és különböző vegyszerek hatására a sejtekben keletkező szabadgyökök károsítják a sejtek és a dns szerkezetét. Ezt gátolja a katechin. Mivel a Matchában található katechinek több, mint 60%-a EGCG, rendszeres bevitelével hatékonyan megelőzhetjük a daganatok kialakulását és a szabadgyökök károsító hatását.

Meditáljunk Matchával!

Több mint ezer évvel ezelőtt a Matcha a meditációt elősegítő gyógynövényként került Japánba. A meditáció hosszú órái alatt a papok Matchát ittak, hogy éberek, és mégis nyugodtak maradjanak. A tudomány alátámasztja, hogy a Matcha magas L-theanin tartalmának köszönhetően kedvező hatással van az agyfunkcióra, elősegíti a relaxációt és a jó kedélyállapotot. A stressz erősíti a béta-agyhullámokat, ami izgalmi állapotot jelez, míg az L-theanin az alfa-hullámokat erősíti, amelyek a relaxált éberség állapotát segítik elő. Bár az L-theanin minden teában megtalálható, a Matcha a többi zöld és fekete teához képest az ötszörösét tartalmazza belőle. Az L-theanin elősegíti a tanulást, a képességfejlesztést és a memóriát, ugyanakkor ellensúlyozza a koffein mellékhatásait. Ezért egy bögre Matcha tea elősegíti a koncentrációt és az elme tisztaságát, anélkül, Hogy a kávé által nyújtott idegfeszültségnek ki lennénk téve. Akár délután vagy este is kipróbálhatjuk, ha össze akarjuk szedni magunkat.

2013. április 23., kedd

A tárgyak lényege

Újabb részlet Gregor Maehle Jóga-szútra magyarázataiból:
"3.14. sántóditávjapadésja-dharmánupátí dharmí

sánta – békés, látens; udita – megnyilvánult; avjapadésja – megnyilvánulatlan; dharma – minőség; anupátí – közös; dharmí – a minőség hordozója.

Azt a lényeget, amely mindig ott van a múltban, jövőben és jelenben, magának a tárgynak nevezik.

Ha a mély meditációt (szamjamát) gyakoroljuk egy tárggyal kapcsolatban, akkor keresztülnézünk a megnyilvánultsági állapotán, és megfigyeljük a lényegét. Mivel a lényeg változatlan, akkor is, ha a tárgy a múlt, jelen vagy jövőbeni állapotban van, más szavakkal, ha a maradvány, megnyilvánult vagy potenciál állapotában van, a „tárgy, mint olyan” névvel illetjük. A tárgy mint olyan akkor sem változik, ha fiatalból öreggé változik. A tárgyat mint olyat a tárgy tervrajzához hasonlíthatjuk. Nélküle a tárgy nem tud megnyilvánulni.

Van egy fontos különbség a jóga és szánkhja között egyik részről, valamint a Védánta és buddhizmus között a másikról. A Védántában a tárgyak világát a tudatra kivetített illúziónak tekintik. A buddhizmusban a tárgyak csupán pillanatnyi mentális benyomások formájában léteznek. Mindkét gondolati rendszer szerint nem léteznek az elmétől független tárgyak, hanem azokat teljes mértékben a megfigyelő helytelen felfogása hozza létre.

A jóga ettől radikálisan eltér. Valóságosnak látja a világot és a tárgyakat. Világos különbség van a valódi tárgyak és a pusztán szavakon alapuló, elképzelt koncepciók (például az égvirág) között. Ezen felül a jóga egy örök aspektust tulajdonít a tárgyaknak, amit azok lényegének nevez, ami teljességgel független a megfigyelőtől. A jógi számára lányeges, hogy felfogja a tárgyat, mint olyat, vagyis a tárgy milyenségét, mert a rajtunk kívül található valódi tárgyak felfogásából diszkriminatív tudás származik, vagyis az a tudás, ami alapján megértjük, hogy különbözünk ezektől a tárgyaktól. Ebből származik idővel a kaivalja, vagyis a teljes függetlenség a tárgyak világától.

Az, hogy a jóga megerősíti a világ valódiságát, nagyon érdekes lehet a nyugati közönség számára. Mindenki, aki volt mar Indiában, érzékelte, hogy uralkodó a „világ nem számít” mentalitás. Amikor az 1980-as évek közepén utaztam Indiában, gyakran kellett órákat sorban állnom a vonatjegy-pénztáraknál. Az emberek hoztak összecsukható széket, és becsomagolt uzsonnát, és meglehetősen elégedettek voltak sorban állás közben. Az az elképzelés húzódik meg emögött, hogy ha úgyis keresztül kell mennem harminc trillió inkarnáción, akkor miért ne tölthetnék belőle százat a jegypénztár előtt? Ha minden tárgy csupán a tudatra kivetített délibáb, akkor a jegypénztár is valójában csak tudat, és ez a hely is ugyanolyan jó, mint bármelyik másik.

Egy másik alkalommal egy nagy tóban úsztam Indiában, pár száz méterre a parttól, amikor észrevettem, hogy a parton tömeg kezdett gyülekezni, és csendesen figyeltek. Amikor visszatértem a partra, megkérdeztem a nézőket, hogy mi volt olyan érdekes egy úszó nyugati emberben. Egy fiatalember azt válaszolta, hogy csak azt nézték, előjön-e Manjula és elkap-e. Kiderült, hogy Manjula egy óriási krokodil, amelyik szerinte már tizenkét embert megevett. Amikor megkérdeztem, hogy miért nem kiabált senki, hogy jöjjek ki a partra, azt válaszolta, hogy ha az a karmám, hogy megegyen, akkor semmilyen beavatkozás nem változtathatja ezt meg. Vagy ha beavatkoztak volna, akkor meg egyszerűen egy éhes tigris karmai közé sétáltam volna a következő fa mögött.

Nem akarom kigúnyolni ezt a látásmódot. Nagyon erőteljes, és határozottan megvannak a maga előnyei. Az indiai társadalomban azonban bizonyos mértékű apátiához vezet, ahhoz a hiedelemhez, hogy nem igazán éri meg változtatni a dolgokon. Az Advaita Védánta azon tanításában gyökerezik, hogy a világ nem számít, mert nem valóságos. Sankara saját maga mondja azt a Vivéka-csudámaníban, hogy ugyanolyan közömbösen kell a világra tekinteni, mint egy varjú ürülékére.

Valószínűleg nem lenne teljesen igazságos, ha azt mondanám, hogy az indiaiak szerint a világ nem számít, de jelentős különbség van az indiai hozzáállás között, amely boldogan eltűri a társadalom teljesen értelmetlen ballépéseit, és a nyugati módszer között, amikor mániákusan meg akarjuk változtatni azokat a dolgokat, amik nem működnek (és néha azokat is, amik működnek). A nyugati társadalom hosszú idővel ezelőtt eldöntötte, hogy a világot valóságosnak kell tekinteni. Másrészről viszont megtagadtuk a tudat anyagtól független létezését.

Minden fiatal nyugatinak, aki a keleti miszticizmust tanulmányozza, tisztán végig kell gondolnia, hogy szeretne-e következetesen elfogadni egy olyan filozófiát, amely tagadja a világ valódiságát. És utána, ha eldöntöttük, tudatosan kell ezt tennünk, tudva, hogy mit jelent ennek minden kulturális vonatkozása, nem csak tudatlanul elfogadni, hogy ez is a csomag része.

A jóga gyönyörűen kombinálja mindkét nézetet, mivel a világot és a tudatot is valóságosnak tekinti. Sokkal könnyebbnek tűnik ennek összeegyeztetése társadalmi értékeinkkel, mint a Védánta extrém idealisztikus megközelítésének alkalmazása."

2013. április 22., hétfő

Ájurvéda vs nyersétrend

Múltkori, Paleó vs Vegán bejegyzésemet több, mint 1200-an olvasták eddig, és én úgy gondolom, hogy maradt még bennem mondanivaló az étkezéssel kapcsolatban. Egész eddigi életemben azt gondoltam, hogy amit én csinálok, az a tökéletes, és mindenkinek úgy kellene élnie, táplálkoznia stb. Mostanra jutottam oda, hogy ne tekintsem egyetemes érvényűnek és tökéletesnek azt, amit hangoztatok, vagy amit éppen az életem adott szakaszában jónak találok. Ettől még másnak lehet, hogy más jön be, és másképpen fogja az étkezése segíteni a fejlődését vagy a kitűzött céljai elérését. Nézzük most először, hogy mit tart az ájurvéda a nyers ételek fogyasztásáról?

Induljunk ki abból, hogy mind az ájurvéda, mind a jóga-hagyomány a tápláló, könnyen emészthető ételek fogyasztását tartja kedvezőnek. Ezek a gabonafélék, búza, rizs, tejtermékek, mint például a ghí (tisztított vaj) vagy a joghurt és az édes ételek, többek között a gyümölcs és a nádcukor. A zöldségeket sokkal kevésbé hangsúlyozzák, és ha igen, akkor is főzve, párolva ajánlják fogyasztásukat a nyerssel szemben, illetve a gyümölcsöket lehet nyersen fogyasztani az ájurvéda szerint, de nem túl nagy mennyiségben (szemben például a 80-10-10 irányzattal, mely szintén nyers vegán, és azt javasolja, hogy össz étkezésünk 80%-át friss gyümölcsök tegyék ki). Az olajos magvak nyers fogyasztását szintén ajánlják, bár nem hangsúlyozzák, illetve a hüvelyeseket jobbára főzve, feldolgozva szokták alkalmazni. 

Az ájurvéda alapállása a témával kapcsolatban az, hogy az emberi szervezet a nyers ételeket úgyis megfőzi az emésztés során, és így emésztésük több energiát vesz el, mintha hőkezelve, fűszerekkel és zsiradékkal együtt megfőzve fogyasztanánk. A jóga-írások szintén arra apellálnak, hogy egy jógi nem minden nap jut ételhez, hiszen jobbára meditál, pránajámázik, ászanázik stb., és csak néhanapján kerekedik fel, hogy valami élelmiszerhez jusson. Ilyenkor persze célszerű magas energiatartalmú ételekből feltaknolni, mint amilyenek a gabonák, a tejtermékek, és a hüvelyesek. Bár a vadonban élő jógik életmódjuknál fogva gyakran vegánok voltak, és gyümölcsöket, gyökereket, terméseket, zöld leveleseket ettek.

Az ájurvéda alap tápláléka a khicsarí, amit Indiában most is tonnaszámra osztanak a különböző vallásos események alkalmával. Ez rizsből és dálból (az indiai hüvelyesek gyűjtőneve) készülő főzelék, jobb esetben néhány zöldséggel színesítve. Ja és a ghí, illetve a jómódúbb réteg az édességeket is megengedheti magának, ami azután tömeges cukorbetegséghez, keringési és egyéb bajokhoz, rákhoz vezet (ebben a tekintetben végülis igazuk van a paleósoknak). Az ájurvéda nem teljesen szigorú a vegetáriánus étrendet illetően, bár az ortodox hinduk miatt elsősorban ezt nyomják. A jógikus étrend  viszont egyértelműen erőszakmentes, így a hús fogyasztását erkölcsi okokból nem engedélyezi.

Az ájurvéda étkezéssel kapcsolatos felfogásának van egy nagyon értékes eleme, mégpedig a dósák tana. Ezt kétségkívül működőképesnek tartom, vagyis meg kell értenünk, hogy a különböző emberek emésztőrendszere másképpen működik, és nem fognak ugyanúgy reagálni ugyanarra az étrendre. A nyers vegán étrend elsődlegesen a vátát erősíti, bár magas víztartalma miatt a kaphát is egy kicsit. Viszont a nyers ételek nagy része hűsítő hatású, ami sem a váta, sem a kapha számára nem kedvező, mindkettő dósa ugyanis hideg. Az egyetlen meleg dósa a pitta, és ezen testalkatú emberek számára a legelőnyösebb a nyers ételek fogyasztása. Általában az ő emésztésük a legerősebb, és a legsavasabb, így gond nélkül megbirkóznak a hideg nyers ételekkel, és még jót is tesz nekik a lúgosítás.

A vékonyka, váta alkatú embereknek a legküzdelmesebb a nyers koszt. Mivel az emésztésük gyenge, hajlamosak a katabolizmusra, és nehezen tudják a megfelelő szövettápláló anyagokat asszimilálni a nyers ételekből. A kapha alkatúaknak jót tesz a nyers étrend, bár az emésztésük lassú, és nem mindig tudják a szükséges energiát kinyerni a nyers ételekből. Viszont jól tudnak fogyni tőle. 

Én durván azt mondanám, hogy a váta alkatúak számára a 30% nyerskoszt a megfelelő, a kapha számára 50, a pitta számára 70 vagy esetenként még több. Persze ez nagyjábóli becslés, hiszen a testalkatok általában kevertek, illetve még egy csomó más tényezőt is figyelembe kellene venni.

Mivel magyarázható az ájurvéda nyersétel-ellenessége? Nos, régebben én "hívőként" közelítettem meg a védikus tanításokat, ami azt jelenti, hogy abszolút érvényűnek tekintettem például az ájurvéda álláspontját, attól függetlenül, hogy mit mond a modern tudomány, hiszen az csakis tökéletlenebb lehet, mint a nagy bölcsek által kinyilatkoztatott szent orovstudomány. 

Azóta azonban sokat kísérleteztem, és arra jutottam, hogy bármely ősi hagyomány, vagy modern kutatás csak olyan mértkében állja meg a helyét az egyén számára, amennyire praktikussága a valós életben, tapasztalati úton is bizonyítható. Így történt, hogy kiábrándultam a tejtermékekből, bár nem azt mondom, hogy teljesen száműzni kellene minden ember étkezéséből. Például a várandósok, kisgyermekek esetében lehet, hogy fanatizmus lenne.

Arra is rájöttem, hogy bármennyire szentnek és tökéletesnek is tekintjük az ájurvéda tanát, be kell látnunk, hogy azért az ősi ájurvéda-orvosok sok olyan tápanyagról nem tudtak, amit a modern orvostudomány már felderített. Például: C-vitamin, antioxidánsok, klorofill, bioflavonoidok, glikozidok, szaponinok, Omega-3, hogy csak egy párat soroljak a nyers ételek és a superfoodok értékes összetevőiből. De ugyanígy nem ismerték a karnitint, ösztrogént, laktint, fitátokat, glutént, és egyéb olyan összetevőket, amelyek a főzéssel sem tűnnek el az ételekből, és sokféle betegséggel hozhatók összefüggésbe.

Nem igazságot akarok én most itt tenni, csupán arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy ha elvakultan követünk valamilyen hiedelemrendszert, és szélsőségekbe esünk, nem figyelve a saját szervezetünk és lelkünk jelzéseire, akkor szerintem messzebb kerülünk az önvalónktól, mint amennyire az érzékeny, tudatos étrendi kísérletezéssel juthatnánk. Szóval mindenkit bátorítok, hogy próbálja ki azt, amit jónak lát, de ne a csodát várja, hanem mérje fel reálisan, mi az, ami segíti, és mi az, ami kibillenti egyensúlyából. egyesek számára a totális nyers étrend lesz az út, míg mások számára a vegán, vagy a laktovegán étrend. A hús fogyasztását továbbra sem javaslom, bár persze van, akit ez nem fog érdekelni. Az élelmiszeripari szintetikum pedig szerintem már tényleg a legalja, szóval ha valaki talál olyan oldalt az interneten, amely szerint az aszpartám vagy a nátrium-glutamát teljesen ártalmatlan, az a saját tudatlanságára vessen, ha elhiszi. Én nem hiszek a vegyészeknek, az élelmiszeriparnak még kevésbé, és a tudománynak is csak néha. A józan eszünkre kell hallgatni, akkor van a legtöbb esélyünk a boldogságra.

2013. április 21., vasárnap

A bharadvádzsászana mitológiája

Újabb részlet Gregor Maehle Ashtanga-könyvéből:

"Bharadvádzsászana (Bharadvádzsa Risi póza)

A bharadvádzsászana a két pózból álló gerinccsavaró sorozat első póza. Mélyen szimbolikus dolog, hogy míg az előző pózokban főleg előre vagy hátrafelé irányult a tekintet, ezekben a csavaró pózokban oldalra nézünk, ami lehetővé teszi a gyakorló számára, hogy egy „oldalpillantást” vessen a gyakorlásra. Annak is nagy jelentősége van, hogy mindkét csavaró pózt emberi mesterekről nevezték el, és valójában ez a két póz van összesen az egyes és kettes sorozatban, amely emberi mestereket képvisel.

A két mester, akikről ezeket a pózokat elnevezték, sok mindenben különbözik egymástól. Bharadvádzsa egy védikus risi volt, míg Matszjéndranátha - akiről a következő pózt nevezték el – egy tantrikus sziddha volt. A bharadvádzsászana és ardha-matszjéndrászana pózok egymás mellé helyezése az ashtanga vinyásza rendszer két gyökerét – a Védát és a Tantrát képviseli. A Véda és Tantra közötti különbséggel kapcsolatban lásd a következő szócikket (Véda és Tantra: az Ashtanga rendszer kettős gyökere). Bharadvádzsa a szaptarisi (hét bölcs) a védikus bölcsek legprominensebb csoportjának egyike volt. A Rámájanában a következő felsorolást találjuk a szaptarisiről: Visvámitra, Dzsámadagni, Bharadvádzsa, Gautama, Atri, Vaszistha, és Kasjapa.

Bharadvádzsa Atri Risi fia volt, és Válmiki Risi, a Rámájana szerzőjének tanítványa. Bharadvádzsan a Rig-véda, az emberiség legrégibb szentírása nagy részeinek szerzője. Ugyancsak ő a Dharma-szútra, a Srauta-szútra és egy már nem létező szanszkrit nyelvtani mű szerzője, amit Pánini is említ. Szintén Bharadvádzsát tekintik az eredeti ájurvéda egyik szerzőjének. A Brahma Purána szerint az eredeti ájurvédát Benáresz királyának tanította, de sajnos ez a mű is elveszett.

A Rámájana Ajódhjá-kándája szerint amikor az Úr Ráma száműzetésbe vonult, először Bharadvádzsa ásramját látogatta meg, hogy megkapja az áldásait. Úgy tartják, hogy az ásram a mai Allahabad városa környékén volt, a Gangesz és a Jamuná folyó találkozásánál.

Bharadvádzsa az indiai kultúra egyik szülőatyja volt. Munkássága sok szempontból az ind gondolkodás kvintesszenciáját képviseli. Fiatal emberként kezdett bele a teljes szanátana-dharma (a Védák örök tudása) tanulmányozásába. Miután rájött, hogy nagyon lassan halad, tapaszba (lemondásba) kezdett, hogy megnövelje élethosszát. Ahogy folytatta tanulmányait, a tudás újabb és újabb területeit ismerte meg, amikről még teljesen tudatlan volt. Így megnövelte lemondása intenzitását, hogy még több időre tegyen szert. Minden egyes védikus istenség, akikhez Bharadvádzsa imádkozott, idővel megjelent előtte, és elégedetté válva a lemondásával, hosszú élettel áldották meg. Egyszer Indrától kérte, hogy még hosszabbítsa meg az életét. Az Úr Indra megjelent előtte, és azt mondta neki, hogy amit idáig megtanult, az egy marék homokkal egyenlő, míg az, ami még előtte áll, egy hatalmas hegyhez hasonlítható. De Bharadvádzsát ez nem zavarta meg, hanem még tovább kiterjesztette élethosszát, és folytatta tanulmányait.

Bharadvádzsa élete az indiai kultúra és a védikus társadalom alapítóinak eltökéltségét és odaadását példázza. Amikor mi, a jóga modern gyakorlói a bharadvádzsászanát gyakoroljuk, elgondolkodhatunk az úton, amit Bharadvádzsa és a többi risi lefektetett a számunkra, mint inspirációt arra, hogy mi minden lehetséges ebben a tradícióban. Mindannyian, akik bármilyen ősi szádhanát (gyakorlatot) végzünk – akár ászanát, pránájámát, meditációt, rituálét, mantra-éneklést, a szanszkrit nyelv tanulmányozását, stb. - India ősi bölcseinek vállán állunk.U"

2013. április 20., szombat

A bakászana mitológiája

Újabb részlet Gregor Maehle Ashtanga-könyvéből:

"Bakászana (gémpóz)

Bakának hívják azt a démont, aki jelentős szerepet játszik a Mahábháratában. A Mahábhárata hétszer olyan hosszú, mint Homérosz Iliásza és Odüsszeiája együtt, és így az emberiség által alkotott legnagyobb irodalmi alkotás. Ez egy dharma-sásztra, ami azt jelenti, hogy a helyes cselekvés, vagyis a dharma útját kutatja. A dharma fő képviselői az öt Pándava, vagyis Pándu király öt fia, akik rendkívül nehéz helyzetekben kell, hogy megállják a helyüket, és így példát mutassanak a helyes cselekvésre.

A Baka démon körül játszódó mese azután kezdődik, hogy a még ifjú hercegek és az anyjuk, Kuntí megmenekülnek egy halálos csapdából. A hercegek ellenségei olyan házat építettek, amely nagyon jól megépítettnek tűnt, de valójában számtalan réteg gyúlékony festékkel festették ki. A hercegek jóakarói figyelmeztették őket a csapdára, és így a hercegek el tudtak menekülni, míg a támadóik közül néhányan odavesztek a tűzben, amit gyújtottak. Utána a hercegek és az anyjuk az Ékacsakra erdőben rejtőztek el.

Bújdosás közben Kuntí hallott a szörnyű démonról, aki rettegésben tartja a környékbeli falvak lakóit. Baka megbékítése érdekében a falusiak ételt és állatokat áldoznak neki, de még ez sem elég ahhoz, hogy a vérszomjas démon ne falja fel a falusiakat is, akik elhozzák neki az áldozatot. Kuntí megígérte, hogy második fia, Bhíma, aki Váju, a szél istenének fia, elviszi helyettük az áldozatot, és megsemmisíti a démont. A falusiak összekészítették a szokásos szekérnyi ételt a démonnak,de Bhíma erőlködés nélkül a vállára vette az egészet, a szekeret nem is használva. Miközben az erdőn keresztül sétált a démon barlangja felé, énekelni kezdett, örülve a gyönyörű napos időnek. A barlang messze volt, így Bhíma megéhezett, és elkezdte enni az ételt, ami a démonnak volt félretéve. Éppen akkor nyelte le a jókora lakoma utolsó falatját, amikor a barlang bejáratához ért. Bhíma bekiáltott a barlangba, és elkezdte hergelni Bakát a hírrel, hogy az összes ételét megette. Baka nem sokáig tétlenkedett. A haragtól vörösen izzó szemekkel előjött a barlangból, kitépte a legközelebbi fát, és Bhíma felé hajította. Bhíma kitért a lövedék elől, és egy még nagyobb fát hajított vissza válaszképpen. Addig folytatták ezt oda-vissza, amíg az összes fa el nem fogyott a környéken. A hatalmas démon ekkor Bhímára rontott, és elkezdett birkózni vele. Bhíma nagyon élvezte a küzdelmet. Végül, amikor már megelégelte, lenyomta Bakát a földre, és kiverte belőle az életet.

A Bhágavata Puránában is találkozunk egy másik, Baka nevű démonnal. Ez a szentírás kizárólag a Legfelsőbb Lény Úr Visnu, és különösen hetedik avatárája, Krisna formájával kapcsolatos történeteket tartalmaz.

A Bakáról szóló történetben Krisna egy kisfiú, akit vidékre menekítettek, hogy megmentsék démoni nagybátyja, Kamsza király dühétől. Kamsza sokszor megpróbálta megölni Krisnát, mert egy jóslat szerint Krisna lesz az, aki Kamszát meg fogja ölni. Számos meghiúsult kísérlet után Kamsza Baka démont küldte, aki képes volt felvenni egy óriási gém formáját, hogy ölje meg Krisnát.

Ekkor Krisna éppen a teheneket legeltette bátyjával, Balarámával (aki, mint ahogyan Patandzsali is, a végtelenség kígyójának inkarnációja)a Jamuná folyó partján. Hirtelen megpillantottak egy hegy-szerű élőlényt, amint a folyó partján aludt. Kíváncsian közelebb húzódtak, mikor is a teremtmény, aki igazából az alvást tettető Baka volt, egy gém formájában, magához tért, és lenyelte Krisnát. Baka már azt gondolta, hogy beteljesítette feladatát, de hirtelen égető fájdalmat érzett a torkában, és nem tudott mást tenni, mint hogy kiköpte Krisnát. Próbálkozásának sikertelenségén felbuzdulva, megtámadta Krisnát, úgy, hogy hatalmas csőrére próbálta felnyársalni.

Krisna nyugodtan várta Baka közeledését, és éppen, mielőtt Baka rátámadt volna, Krisna megragadta nyitott csőrének két felét, felemelte a levegőbe, és két darabra tépte. Amikor Krisna és Balaráma hazatért, a falusiak a fiú erejét méltatták. Nem voltak tudatában annak, hogy ő nem más, mint a Legfelsőbb Úr. (Krisna nagy figyelmet fordít arra, hogy ne mutassa ki túlzottan az erejét, és így ugyanolyan emberinek tűnjön, mint mindenki más körülötte).

Sokkal később, amikor Krisna már felnőtt volt, kiderült, hogy Baka valójában egy híve volt, aki a kródha-jógát (a gyűlölet jógáját) gyakorolta. Mivel az Úr elpusztítására koncentrált, Baka vonzódni kezdett hozzá, és végül az Ura kezeitől lelte halálát. Így vált eggyé vele."