Harmadik titok: az indiai étrend nem jógadiéta!

Lucas Rockwood harmadik titka: AZ INDIAI KAJA NEM JÓGIKAJA!

"2006-ban három hónapot töltöttem Indiában jógatanulással. Sri K. Pattabhi Joissal gyakoroltam Mysore-ban, voltam a keralai Sivanada Asramban is, és találkoztam néhány speckó old-school jógival különböző templomokban meg piacokon. Több, mint 20 országban jártam már, de India kiemelkedően a legjobb és a legrosszabb is.

India szemtanúja volt már csodálatosan gazdag tradícióknak, szívszorító szegénységnek és elkeseredettségnek, pompázatos műemlékeknek és hatalmas gettónegyedeknek, és mindezek egy földrészen vannak összezsúfolva, amin valahogy mindig úgy tűnik, mintha tömeg lenne, még akkor is, ha éppen senki sincs körülötted.

Na és a konyhája? Hát az indiai konyha ínycsiklandozóan ízletes, de a jóga és hajlékonyság szempontjából halál! Hadd magyarázzam el! Az indiai ételek fő összetevői a búza, rizs és a tejtermékek, ami az ember által ismert három legerősebb nyálkaképző étel (a nyálkát úgy képzelhetjük el, mintha a testünk belülről csirizzel lenne bekenve). SOK NYÁLKA = MEREVSÉG. Akkor miért javasolják a jógaoktatók azt, hogy igyál tejet, egyél joghurtot, és kanálszámra nyeld a ghít minden nap? Valószínűleg azért, mert sohasem próbáltak leszokni róla!

Itt van egy gyors tipp: hagyd abba a tejtermékek fogyasztását egy hétre, és nézd meg, mennyire növekszik a hajlékonyságod! A legtöbb ember döbbenetes különbséget tapasztal három napon belül (mint az ég és a föld). Ide figyelj, tudom, mi jár az eszedben: "Nna, itt van még egy vegán őrült, aki fán lógó hippivé akarja változtatni a jógásokat!" - mindegy, gondolj, amit akarsz. Nem vagyok hippi, és csak egy kicsit vagyok őrült, és ez nem a tehenek jogairól szól! (Na jó, elismerem, nem tartom helyesnek azt, hogy a teheneket gépekre kötik, elveszik a kicsinyeiket, és telepumpálják őket antibiotikumokkal csak azért, hogy reggelire joghurtot ehessünk...de ez egy teljesen más téma!)

Egy a lényeg, a nyálka a bűnös! Hagy abba a tejtermékek fogyasztását, és mélyebbek lesznek a hátrahajlításaid, az orrüregeid meg olyan tiszták lesznek, hogy el se hiszed! Ha egy hét után már úgy érzed, hogy nem bírsz ki még egy napot a Ben & Jerry's Chunky Monkey fagyi nélkül, akkor legalább tudni fogod, hogy miért olyan merevek a hamstringjeid másnap reggel!"

Bravó Lucaskám, egyből odaítélném neked a gasztronómiai Nobel-díjat, ha volna ilyen :-). Nade azért álljunk meg egy pillanatra! Én is hallottam már a nyálkáról, és evidens, hogy merevvé tesz, mert ugye eltömíti a csatornákat. Ez eddig oké. Csakhogy a tüneményes bejegyzésedben alig beszéltél az indiai kajáról, a húsevésről meg pláne mélyen hallgattál! Miért is?

Az én ismereteim szerint az emberiség által ismert három legnyálkásítóbb kaja a hús, a tojás és a szója, de az igaz, hogy utána azonnal jön a tejtermék és a finomított gabona, illetve az édességek. Szóval mielőtt nagy tejmentességbe kezdenénk, először próbáljunk ki egy húsmentes hetet! Az is igaz, hogy a gyümölcs, zöldség és a csírák nem képeznek nyálkát (kivéve a banánt és a krumplit), illetve a hüvelyesek és az olajos magvak kisebb mértékben.

Nos, érdemes lenne azért elgondolkodni azon, hogy miért javasolja a Hatha-jóga Pradípika és a többi jógaírás a tej és a ghí fogyasztását. Induljunk ki abból, hogy a jógi már tulajdonképpen csont és bőr, mert nem nagyon eszik, és akkor is csak zöldséget és gyümölcsöt! Az ízületek ilyenkor kiszáradnak, és visszamerevednek, ugyanis olajozásra van szükségük. Persze a legjobbak a növényi olajok és a magvak, illetve az ezekből készült tejek (mandulatej, stb.), viszont ha más nincs, kis mennyiségű tejtermék is elmegy azért.

Persze ez nem azt jelenti, hogy amikor végre vegetáriánus lettél, akkor a diétádnak fagyiból, pizzából és fehérlisztből készült sajtos-vajas zsömléből kell állnia. Ekkor nem csak a merev ízületekkel, de a szüntelenül dagadó úszógumival is szembe kell nézned! Szóval fő az egyensúly, de a zöldségeket, mind nyersen, mind párolva azért előnyben részesíteném!

És akkor még egy szó az indiai ételekről: Ha egy átlag indiai étterembe bemész, biztosan olyat fogsz enni, ami nem fokozza a hajlékonyságodat. A legveszélyesebbek (és legfinommabbak is egyben): az összes sült étel (pakóra, szamósza, satöbbi), a panír (friss házisajt), a jó vajas naan (tömény fehérlisztből készült lángos) és a jó zsíros, szaftos öntetekben ázó sült zöldségek. A sima rizs nem olyan gáz, főleg ha eleget áztatták, a dálok se rosszak, és én mindig szoktam salátát kérni mellé, a szabdzsiból pedig főttet vagy pároltat fogyasztok inkább. Ja, és édesség nuku! Az a halál, abból él az egész indiai egészségügy (cukorbetegség, szívinfarktus, elhízás, rák stb.)

Szóval csak módjával a lakomával, és facsarjuk a zöld leveket továbbra is! Most viszont péntek este van, úgyhogy megyek, megnézem, van-e fagyi a hűtőben, mert ez a Chunky Monkey-kép ez nagy kedvet csinált hozzá! Tán csak holnap estig elmúlik a merevség :-)!

Második titok: a kávé merevvé tesz

Lucas Rockwood második titka: "A KÁVÉ MEREVVÉ TESZ!"

"19 éves koromban a Starbucksban dolgoztam a Park Row-n, Manhattan belvárosában. Eleinte a Carmel Macchiato volt a kedvencem, de két hónap után már ré sem bírtam nézni az édes löttyre, annyira beteg lettem tőle. A személyzet leginkább Americano-t ivott (eszpresszókávé forró vízzel), de miután pár hétig én is ittam, úgy döntöttem, hogy kihagyom belőle a vizet, és 3 és fél decis pohárral kezdtem inni a tömény eszpresszót napjában háromszor.

Kedvenc kávém a szumátrai volt, telt, sűrű, mint az iszap, és nem túl keserű. Kábé másfél évig voltam kávéfüggő, és a következőket értem el ezalatt:

- hét kilót híztam;

- a bőröm kezdett átlátszóvá válni;

- a székletem olyan volt, mint a megkövült fa;

- se aludni, se ébren lenni nem tudtam igazán;

- a szerelmi életek gajra ment (olvass a sorok között);

- az összes ízületem fájt.

Csak azt próbálom egyértelművé tenni, hogy tudom, mi az a kávé. Tudom, hogy miért szereted, és miért kell leszoknod róla, vagy legalábbis jócskán visszavenni a fogyasztásából! Itt van egy gyors nyújtó tipp: igyál frissen facsart italokat a kávé, tea vagy szénsavas italok helyett, és figyeld meg, hogy 36 óra alatt növekedni fog a hajlékonyságod! Komolyan mondom!

Túl egyszerűen hangzik? Akkor figyelj! A koffein kiszívja a vizet a szervezetedből, idegbeteggé és feszültté tesz. Vagy fogalmazzuk meg így: a száraz, feszült, túlstimulált testek kivétel nélkül mindig merevek és kötöttek. Ha igazán szükséged van arra, hogy feldobódj, csinálj egy 3-5 perces fejenállást! Bármikor kenterbe veri a nagy bögre szumátrai eszpresszót!"

Hát a kávét illetően nem tudom, mert én sohasem szerettem a keserű íze miatt, és a teát sem szerettem, pont ugyanezért. Mostanság is legfeljebb koffeinmentes Earlg Grey-t vagy gyümölcs- illetve gyógyteát iszom. De azért a fenti elvet minden, függőséget okozó anyagra kiterjeszteném: koffein, nikotin, alkohol, drogok és szintetikus gyógyszerek. Ezek a cuccok testidegen anyagok, és a szervezet nem tudja megemészteni őket, méreganyagként kezeli. Ezáltal nem képes se feldolgozni, se kiüríteni, és a méreganyagok zsírba ágyazódva megrekednek a szervezetünk csatornáiban, és szépen eltömítik azokat. Következésképpen a testünk szövetei elveszítik a hajlékonyságukat és a rugalmasságukat, és olyan merevek leszünk, mint egy hulla.

Tehát a hajlékonyság nem csak jól néz ki, hanem az egészséges, méreganyagoktól mentes szövetek természetes jellemzője. Akkor mi a megoldás? Hát vagy alszik az ember 8-9 órát, méghozzá éjfél előtt, időben lefeküdve, és kevesebbet bulizik, vagy pedig ha végképp nem tudja beosztani az idejét, akkor természetes energianövelő szerek után néz. A kávéfogyasztás mellett egyre népszerűbb az energiaitalok fogyasztása is. Ezek alapvető összetevői a koffein, taurin, cukor és a szénsav. A hatás kábé ugyanaz, mint a kávéfogyasztás esetében. A koffein növeli a vérnyomást, fokozza az izzadást, és a vizeletürítést is. Tehát, bár rövid távonnagyobb teljesítményt tudunk leadni, hosszú távon kimerít, és ugyanakkor a koffein megzavarja az alvás-ébrenlét funkciót, vagyis pihenni sem tudunk megfelelően. Több hónap vagy év távlatában romlani fog a teljesítményünk, ahelyett, hogy javulna, és megfosztjuk magunkat a jóga stresszoldó hatásától is.

A taurin köztudottan károsítja a szívet és az érrendszert, és azt se felejtsük el, hogy csak állati eredetű forrásokban fordul elő: vagyis húsban és halban. A szénsav egyértelműen savasít, vagyis merevvé tesz, csakúgy, mint a cukor. Szóval az lehetne a megoldás, ha természetes, lassan felszívódó koffein- és energiaforrásokat alkalmaznának az energiaitalokban, mint például a maté, zöld tea, guarana, a ginzeng és a ginkgo biloba. Emellett cukor helyett maximum mézet vagy steviát kellene beletenni, és ohne szénsav. Egy ilyen italra még azért nem mondanám, hogy lúgosít, szóval jó lenne bele néhány zöld, lúgosító összetevő is.

Vannak erre irányuló kísérletek az energiaital-gyártók egyre szélesedő piacán is. Azok közül, amik itthon fogalomban vannak, a Go Fast, a Bio Power és a Watt Natura jöhet szóba. Koffeintartalom szempontjából a legutóbbi a legmérsékeltebb, viszont ez tartalmaz schizandrát, ami egy kínai gyógynövény, és erőteljes szexuális serkentőszer. Szóval meggondolandó a fogyasztása. Hát nem tudom, lehet, hogy össze kellene állítanom egy frankó Green Power receptúrát, ami lúgosít, méregtelenít és fel is ébreszt egyben? Majd meglátjuk! Addig is facsarjuk a zöld leveket, és bulizzunk kevesebbet!

A fejenállással kapcsolatban meg annyit, hogy 3-5 perc fejenállás tényleg felébreszt, ezt már magam is tapasztaltam. Egyértelmű, hoszen fokozza a vérkeringést az agyban. Nade mi történik, ha kijössz belőle? Szerintem nem olyan tartós a stimuláló hatása, mert például az Astangában is a végén gyakoroljuk, és utána simán tudunk relaxálni. Nekem inkább az idegnyugtató hatása szokott lejönni, például fejfájás esetén sem rossz ötlet. De jó reklámízű kijelentés, az biztos!

A hajlékonyság hét titka

Na elkezdtem kapni az emaileket a titkos oldalról, ahol beregisztráltam, amit majd csak a végén árulok el. Így legalább izgalomban tudok tartani mindenkit, és minden nap visszajöttök az oldalra megtudni, hogy mi a következő titok!

Tehát először idézem az értelmi szerzőt, Lucas Rockwood-ot, aki jógatanár, és elmondja a jó kis marketing-ízű dumát, aztán reagálok rá a saját kútfőmből. Szóval az egyes számú titok, hogy valami lelkesítőt is olvassunk: "MINDENKI HAJLÉKONNYÁ VÁLHAT!"

"Hadd mondjam el, honnan tudom, hogy bárki szuperhajlékonnyá tud válni! 2003-ban találkoztam Jake-kel, aki régi testépítő volt, és abból vált jógássá. Megmutatta a régi képeit, olyan bicepsze volt, mint a fatörzs, nem viccelek! Ez a fickó ki volt gyúrva, és mindenki tudja, hogy a testépítők olyan merevek, mint egy bútorlap, nem? Ez a pasas azonban teljesen átalakította a testét nyúlánk, karcsú, hajlékony gépezetté, méghozzá olyan gyorsan, hogy a barátai rá sem ismertek. Mindezt egy Indiában tanult rendszerrel érte el, amelyben hosszan kitartott nyújtásokat, speciális ájurvédikus diétát és egy kis cifra pancsakarma méregtelenítő programot használnak. Mindent egybevéve Jake egy évet töltött Indiában a gyakorlással és a tanulással, és meg kell hagyni, az eredményei megdöbbentőek voltak!

De, - és itt a lényeg - én ugyanezt az eredményt fele annyi idő alatt értem el, gravitációs pózok, táplálék-kiegészítők és egészsges ételek fogyasztása által. Nem olyasfajta vagyok, aki levágja az utat, de végülis minek pazarolja az ember az idejét? Holnap próbáld ki a következőt: igyál zöld leveket a nyújtás előtt harminc perccel! A kedvenceim: búzafű, spenót, kelkáposzta vagy petrezselyem-lé. Itt most nem megyek bele abba, hogy miért leszel hajlékonyabb a zöld levektől, de bízz bennem, az leszel!"

Rendben, bízok, sőt, ki is próbálom holnap! Azzal totálisan egyetértek, hogy mindenki ki tudja fejleszteni a hajlékonyságot, még az is, aki a táplálkozása, életmódja vagy a sporttevékenysége miatt nagyon kötött. Viszont a tegnapi blogbejegyzésemben éppen arról értekeztem, hogy nem árt, ha a mester jó példával jár elől. Nos, lecsekkoltam Lucas képeit a Facebook-on, hát őszintén szólva semmi különös. Ennyire én is vagyok hajlékony. A spárga már megy, a kapótászana is döcög, a tittbhászanám legalább olyan, mint az övé. Nekem ettől mélyebb elvárásaim vannak, de azért persze amit mondott, az nem hülyeség - mindenki hajlékony tud lenni! Lássuk akkor a további hat tippet a következő napokban, hátha tényleg önmagamhoz képest jelentősen fel tudom gyorsítani a fejlődésemet!

És persze egyetértek a zöld levekkel, már csak meg kéne szervezni, hogy hol jutok hozzá, ha nem akarom a gatyámat is otthagyni valamelyik bio abc-ben :-). A titok ugyanis a lúgosítás. A zöld levek lúgosítanak, míg a savas szervezet "beég", vagyis bennrekednek a méreganyagok, és eltömítik a csatornákat. Következésképpen, amikor a tanár ráül a hátunkra pascsimóttánászanában, úgy érezzük magunkat, mint aki éppen kettétörni készül. Szóval hajrá zöld levek!

Gyakorlat teszi a mestert

Van egy jó magyar mondás: "Aki tudja, csinálja, aki nem tudja, az meg tanítja." Na hát én sokáig azt hittem, hogy ez a jógaoktatókra nem igaz, legalábbis az Atma Centeresekre tudtommal nem, mert gyakorolnak, mint a güzü, és fejlődnek is. Közben azonban lépten-nyomon belebotlok egy-egy oktatóba, aki bensőségesen elárulja nekem, hogy ő mostanában elhanyagolja a gyakorlást, és hát annyi dolga van, meg minden. Ezt persze akinek inge, az most magára veheti, de általában én nem szoktam egyes esetekre hivatkozva blogbejegyzést írni, csak amikor több, független forrásból érkeznek arra utaló jelek, hogy ez már egy tendencia.

Jelen esetben is ez történt. Az első konklúzióm az volt, hogy ha egy oktató számára nem elsődleges prioritás a gyakorlás, akkor hogyan fogja tudni a diákjait meggyőzni, hogy nekik az legyen? Ma éppen oktatói gyűlést tartottunk az Atmában, és a többiek azt mondták, hogy más jógastúdiók simán bezárnak nyárra, nálunk meg úgy néz ki, fanatikusok a jógások, mert éjjel-nappal, fagyban és rekkenő hőségben is jönnek. "Ezt el is várom" - vágtam rá, mert egy fanatikusnak az a dolga, hogy másokat fanatizáljon. Nálunk "No day without yoga" a jelszó, még karácsonykor meg Szilveszterkor is tartottunk jógaórákat.

Őszintén szólva már nem is érzek túl sok inspirációt arra, hogy azokat cseszegessem, akik a fészbukkon ontják a kifogásokat, amikor rájuk reccsentek, hogy hol jártak az elmúlt héten. Szerintem aki ilyen inspiráló közösségben nem tud inspirációt meríteni a jógához, az vagy menthetetlenül lusta, vagy tényleg nem érdekli a jóga. Szerintem nem jönni jógaórára, kihagyni egy hetet vagy kettőt, vagy ne adj'isten még többet egyszerűen ciki, és alibiket gyártani az még gázabb dolog.

De persze egy jógás azt csinál, amit akar, viszont egy oktató azért az már nem teljesen! Én azt mondanám, hogy egyenesen az emberek becsapása az, amikor győzködöd őket, hogy milyen jó dolog a jóga, és gyakorolják minden nap, de neked nem jut rá időd, mert "annyi fontosabb dolgod van." Ez hiteltelen. Amikor egy indiai oktatóval beszéltem régebben, akinél Astanga órán jártunk, és nagy lelkesen kijelentette, hogy ő már nem ászanázik, csak pránajámázik, akkor eldöntöttem, hogy itt egy csalóról van szó, aki nyerészkedik a jóga hullámát meglovagolva, de nincs igazi őszinte hite a jógában.

Az emberi lustaság végtelen, és szerintem ez az egyetlen igazi indok, amikor egy oktató elhanyagolja a gyakorlását. Pattabhi Jois azt mondta, hogy "Practice and all is coming" (persze közben ő is abbahagyta a gyakorlást 57 éves korában, és még vagy harminc évig fejte a lelkes nyugati tanítványokat), de én ehhez hozzátenném, hogy "Stop practicing and all is lost). Magyar fordítás a Bikicsunájok kedvéért: "Gyakorolj és minden jönni fog", illetve "Hagyd abba a gyakorlást és minden elveszik."

Vannak olyan hangok a magyar jógában (reményeim szerint ezek kihalófélben lévő hangok, mert jóval 50 feletti ipsékből törnek elő), hogy az ászanának semmi köze a spiritualitáshoz, már majdhogynem "semmi köze a jógához" stb. Igaz, ami igaz, az ászana egy kezdeti lépcsőfok. De én egyelőre kezdőnek tekintem magamat a jógában, és mivel kezdőket oktatok, az ászanák gyakorlásán keresztül szeretném elvezetni őket a spiritualitás vagy a jóga magasabb aspektusai felé.

Szerintem a "spritualitás" nem ürügy arra, hogy egy jógaoktató sörpocakot növesszen, és megideologizálja, hogy neki már nincs szüksége az ászana-gyakorlásra. Olyat is hallottam már, hogy a haladó ászanáknak nincs jelentősége, de miért? Mintha nem lenne azoknak is ugyanúgy számtalan terápiás és energetikai hatása, mint az alapgyakorlatoknak. Én ilyenkor mindig megkérdezem, hogy ha valaki nem tud megcsinálni egy haladó ászanát, akkor miért nem tudja? Mit tett annak érdekében, hogy meg tudja csinálni? Nyilván kényelmesebb önmagunkat és másokat győzködni, hogy "ez igazából nem is olyan fontos, és egyébként is nem ez a jóga lényege". De mennyire őszinte egy ilyen személy, és mennyire hiteles?

Szögezzünk le valamit. A bhakti-jóga az általam ismert legmagasabb szintű és legspirituálisabb jógafolyamat. De mivel testet öltött lények vagyunk, a testünket használjuk Isten szolgálatára. A testünkkel énekelünk, táncolunk, takarítjuk a templomszobát, imádjuk Krisna múrtiját, stb. Akkor kötelességünk a testet egészégesen tartani, és erre az ászana egy kiváló módszer.

Én nem hiszek abban, hogy sikeres lehet valaki a jóga magasabb aspektusaiban, a meditációban, stb., ha a testét nem szabadította meg a betegségektől, az elhízástól és a méreganyagoktól. Ezek az elmét is megmérgezik és szétszórják. Az Upanisadok azt mondják: nájam átmá bala-hinéna labhjó, vagyis az Önvalót nem érhetik el azok, akik híján vannak az erőnek.

A másik pedig az, hogy szerintem az sem becsületes dolog, ha halálra dolgoztatjuk az embereket jógaórán, miközben mi meg hátradőlve lazulunk. Én szeretem legalább azt elvárni magamtól is, mint amit másoktól, de inkább többet. Vannak néha extrém hajlékony emberek, főleg lányok, és természetesen velük olyan pózokat csináltatok, ami nekik kihívás, miközben az átlag hajlékonyságúaknak majd kiesik a szemük, hogy mit vágnak ezek ki könnyedén és zokszó nélkül. De nálunk az Atmában mindenki egyenlő, és azt a látásmódot próbálom átadni, hogy ami neki sikerül, az nekem is menni fog egyszer.

Például most a fenti képen látható póz az egyik kedvencem. A hétfői meg a keddi órán is volt egy-egy lány, aki gond nélkül meg tudta csinálni a teljes íjpózt, felső fogással, vagyis előrenéző könyökökkel, szinte nyújtott könyökkel és térdekkel, vagyis tulajdonképpen hátrafelé kettéhajtotta magát. Persze itt engem mint tanárt nem elégít ki az, hogy vannak ilyen "abnormális" hajlékonyságú emberek, és én hajtogatom őket az órán, mint az eszeveszett. Én inkább ezt szűröm le ebből, hogy valamikor ez nekem is menni fog, csak gyakorlás kérdése. Mos egyelőre még csak jógaövvel megy, esetleg ha nagyon be vagyok melegedve, és valaki beigazít, akkor az övön el tudja csúsztatni a kezemet a lábujjamig, de a lényeg a tendencia.

Majd' negyven évesen is napról napra fejlődök, és biztos vagyok benne, hogy ez nyolcvan éves koromban sem fog megállni. Az öregedéssel a szövetek kiszáradnak, összemennek, de ezt meg lehet előzni, és egy csomó tényező van, amivel pozitívan lehet befolyásolni. Rábukkantam a neten egy igazi amerikai reklámízű brosúrára, ami a "Hajlékonyság hét titkát" tárgyalja. Na ezeket fogjuk kritikusan szemügyre venni a következő napokban.

Szóval vissza az alaptémához. Szerintem a legerőteljesebb tanítási módszer a példamutatás. Ha nem gyakorolsz, akkor ne csodálkozz, hogy a tanítványaid elszállingóznak, mert ők is olyan tanárt keresnek, akiből több inspirációt tudnak meríteni. Másrészről viszont az a legjobb marketing, ha gyakorolsz, és a tanítványok ezzel tisztában vannak, sőt, a saját szemükkel tapasztalják az eredményt. Nem szégyen az, ha egy jógaoktató hajlékony, talán még az sem, ha nem annyira az, de viszont ha visszafelé fejlődik, az már nagy szégyen szerintem. Tehát a legjobb marketing a gyakorlás!

Közeledik az Astanga Night!

Fergeteges program készülődik az Atma Center Budában, méghozzá július 31-én, azaz most szombaton este 9 és éjfél között! Ashtanga Night, azaz éjszakai astanga workshop várható. Egy három órás vezetett astanga órán vehettek részt, amelyet én fogok vezetni. Nem lesz extra hőmérséklet, csak amit az időjárás biztosít. Lassan fogunk haladni, hogy be tudjátok osztani az energiáitokat három órára.

A napüdvözletek, valamint az álló gyakorlatok után átvesszük az egyes sorozatot, dupla vinyászával, szép komótosan, megadva a módját, mindenkinek minden vinyászájára külön fogok ügyelni! Ha időnkbe belefér, átveszünk még néhány egyszerűbb ászanát a második sorozatból is. Mindenki számára remek lehetőség, azoknak is, akik már rendszeresen gyakorolják az egyes sorozatot, de a kettesbe még nem mertek belekóstolni, illetve azok számára is, akik már rendszeresen járnak a szerdai 2. sorozat óráimra. De azok sem fognak csalódni, akik még sohasem astangáztak, és úgy döntenek, hogy ezt az estét rászánják egy mélyreható astanga élmény megszerzésére.

Szóval mindenkit várunk szeretettel szombaton este 9-kor, Atma Buda, Bem rakpart 54. 2000 Ft lesz a beugró. Ja, és a helyek száma korlátozott, maximum 20 fő fog beférni! Úgyhogy minél előbb jelentkezzetek le Meghánál Budán: 7860604, vagy 06304278287, illetve hotjoga108@gmail.com. Csak azoknak a helyét tartjuk fenn, akik legkésőbb péntekig befizetik a részvételi díjat! További info: atmacenter.hu

Búcsú beszámoló

A csütörtök esti Iron jóga után hazaérve még el kellett rendeznem egy pár dolgot, mielőtt másnap reggel indultunk volna a Krisna-völgyi búcsúba. A teljes képhez hozzátartozik az, hogy a búcsúba négy jógabemutatóval készültünk, én kettő egyénivel, amiket a szekérfesztiválon elő is adtam (persze nem úgy, ahogy elterveztem, mert egy-két kézenállásból kidőltem), valamint Betti egy Poi jógatánccal, illetve Betti és Ancsa egy Akro-jógabemutatóval. Ez utóbbi rendkívül látványosra sikeredett, ám Bettinek a Búcsú előtt három héttel begyulladt a térdízülete, így kénytelenek voltunk Ancsával sebtiben összerakni két páros számot. Persze ezek jóval egyszerűbbre sikerültek, mint az eredeti, dehát ez van.

Szóval péntek reggel négy óra alvás után sikerült leindulni a farmra, kb 34 fokos rekkenő hőségben. Tizenegy óra után nem sokkal már mi következtünk, én elvégeztem néhány napüdvözletet és bemelegítő gyakorlatot, miközben Ancsa a jógáról beszélt, utána pedig átvettem a szót és megjógáztattam a közönséget. Felállítottuk őket, néhányan még a színpadra is felálltak, és végigcsináltuk velük az Agni jóga első öt-hat gyakorlatát. Közben magyaráztam az ászanák élettani hatásáról. Ez mindenkinek nagyon tetszett.

Utána elmentünk enni, hogy még leülepedjen a következő bemutató előtt. Ancsa csak gyümölcsöt evett, de a nap folyamán ettől is görcsölt a hasa, én meg sült krumplit, pakórát, süteményt, nekem meg ezek a jó laktató dolgok feküdték meg a gyomromat. Úgyhogy a délutáni három bemutatóból a két párosban is volt egy-két kisebb baki, én meg az egyéniből direkt a könnyebbiket adtam csak elő. Tehát pénteken a melegre meg a hasunkra fogtuk, hogy nem volt 100%-os a teljesítményünk. Viszont legalább jól megizzadtunk, nem kellett túlzottan aggódni a bemelegítés miatt.
Az esti bemutató után még leugrottunk a Balatonra fürödni. A boglári strandon mindenféle izgalmak vártak. A lányunk nagyon élvezte a fürdést is, utána meg nyuszit simogatott a parton. Én csináltam egy pár ászanát a parti játszótéren meg tereptárgyakon, majd odamentünk a parton muzsikáló capoeira-csapatot nézni. Hárman pengették az egyhúros hangszerüket, egy dobolt, és két-két pár mindig felállt, hogy bemutatózzanak. Annyira azért nem voltak akrobatikusak, mint a legkomolyabb Youtube-os videókon szoktak lenni. De jó erős válla, karja volt mindegyiknek, és úgy mozogtak kábé, mintha befüveztek volna. Mondjuk lehet, hogy azért csináltak minden mozgást lassítva, nehogy lerúgják egymás fejét.

Az éjszaka fülledten indult, de aztán megjött az eső meg a szél, és szombat reggelre tényleg vagy tíz fokot hűlt a hőmérséklet. A reggeli bemutatóra már az atmás különítmény is ideért, négyen jöttek: Zóra, Timi, Gyuri és Zsani. Egyből felállítottam őket a színpadra, de a közönséget is ugyanúgy megjógáztattam, mint pénteken. Délelőtt már elkezdett szakadni az eső, de az esküvő idejére elállt, illetve az első páros jógabemutatónk alatt ki is sütött egy kicsit a nap.

A szél az viszont maradt, és mivel hidegebb volt, és szeles volt az idő, mindketten éreztük az Ancsával, hogy sokkal kötöttebbek vagyunk, sőt, én a hátszélben nem is tudtam normálisan kézenállni a színpadon, mert folyamatosan eldöntött a szél. Szélcsendben talán több esélyem lett volna, bár ki tudja? Ma kevesebbet ettünk napközben, viszont a mai bakikat a szélre és a hidegre fogtuk. A búcsú második napján 3800 ember látogatott Krisna-völgybe, úgyhogy mind a négy bemutató telt sátor előtt zajlott, némelyik póznál meg is tapsoltak bennünket. Egy-két ember utána hitetlenkedve jött oda, hogy ezt hogyan lehet megtanulni.

Kissé fárasztóra sikeredett a második nap, főleg a folyamatos öltözködés, bemelegítés-kihűlés miatt. Talán vasárnapra eláll a szél, és akkor tökéletesebbre sikerülhetnek a számok. A hat órai bemutatóm után elmentünk az atmásokkal pizzázni, és ők még beültek estére a templomba bhajanozni, én meg megkerestem a kis családomat. Holnap utolsó nap, azután kezdődik a munkahét, én meg újra elmerülhetek a sorozatok gyakorlásában.

Vasárnap reggel 17 fokot mutatott a hőmérő, viharos széllökések és angolosan szitáló eső várt a nagysátor környékén, és természetesen nulla ember. Hirtelenjében minden kedvem elment attól, hogy atlétára vetkőzve jógáztassam a nemlétező közönséget vagy bemutatót tartsak. A délelőttit el is csúsztattuk, annak reményében, hogy hátha kisüt a nap, meg hogy majd beindul a tömeg. Végül a tömeggel nem is volt baj, az esküvőre előírás-szerűen megtelt a sátor, és még ha kevesebben is voltak a farm területén, mint tegnap, mindenki a fedett, szélvédett helyekre húzódott be. Az esküvő után az Aikido-bemutatót követően csak rávettük magunkat egy rövid bemutatóra Ancsával, a legegyszerűbb számot választva ki.

Miközben melegítettünk, az Aikido-mester megmutatta a térdét, merthogy fájt neki. A jobb térdhajlatában jól kitapintható Baker-ciszta dudorodott, ami a túlerőltetéstől szokott kualakulni az ínszalagokon. Szerencsére nem konkrétan a térdszalagok sérülnek ilyenkor, hanem a hamstringet a lábszárhoz rögzítő ínszalagokra tapad a ciszta. Mondtam neki, hogy pihentetni kell, és akkor lelappad, és ha már nem fáj, akkor lehet lassan elkezdeni gyakorolni.

Szóval lement az utolsó bemutató is, telt sátor előtt, mára már nem vállatunk többet, én eleve attól féltem, hogy megfázom, és a jövő héten nem fogok tudni rendesen dolgozni, mivel szinte semmi meleg ruhát nem hoztunk magunkkal Budapestről. A három nap alatt kb. 7000 látogató vett részt a Búcsún, talán ha az idő jobb lett volna, még többen jönnek. Sok mindenki látta a bemutatókat, vett részt a reggeli kis mini jógaórákon. Remélhetőleg egy páran kedvet kapnak a rendszeres jógázáshoz is. Jövőre megpróbálunk még profibb bemutatókat összehozni, és reméljük, az időjárás jobban fog kedvezni a produkcióknak.

Segédletek a fejlődéshez

Szerintem természetes dolog az, hogy az ember fejlődni akar, sőt, az nem természetes inkább, hogy az ember megreked egy ponton, és természetesnek veszi azt, hogy nem tud tovább fejlődni. Ennek a hátránya az, ami a lélek természetéből fakad, hogy előbb-utóbb teljesen kiábrándulunk a dologból, és elveszítjük az érdeklődésünket iránta.

A másik motiváció-gyilkos gondolkodásmód az, amikor azt hisszük, hogy már tökéletesek vagyunk, és nincs hová fejlődni. Szomorú hírt kell közölnöm: a jógában nincs tökéletesség, illetve pontosabban fogalmazva, nincs határa a tökéletesség felé tartó fejlődésnek! Minél alázatosabb az ember, annál jobban tud előrehaladni, mert az egó nagy akadály, és általában fájdalmas az elvesztése. Ha azt gondoljuk, hogy nekünk már senki nem tud semmit sem tanítani, akkor ez így is lesz, de nem azért, mert már tökéletesek vagyunk, hanem azért, mert a befogadóképességünket sikerült nullára lecsökkenteni.

Tehát az első pont: ne fogadjuk el a helyzetet öröknek és megváltoztathatatlannak! Mindig van mód a továbbfejlődésre, csak meg kell találni! Szóval, ha úgy érzed, hogy befásult a gyakorlásod, beégtél és nem tudsz továbblépni, sőt inspirációd sincs hozzá, vagy esetleg úgy érzed, hogy már minden tuti, akkor lehet igénybe venni egyet vagy többet az alábbi segédletek közül.

1. Tükör. Nem szeretek tükör előtt jógázni, mert az embernek befelé kell figyelnie, a belső érzetekre és nem a kinézetére. De néha hasznos dolog lehet egy tükör előtt lenyomni a sorozatot, mert sokszor a belső érzet teljesen mást sugall nekünk, mint az objektív kinézet, és nagyon sokat lehet belőle tanulni, amikor azt gondoljuk, hogy valami már egyenes, és közben nem is az.

2. Videó. Manapság már egy videófelvétel nem nagy kunszt. Érdemes kamera előtt is végigcsinálni a sorozatot, és utána végignézni. Még jobb, ha esetleg rá tudsz venni valakit, hogy operatőrködjön, mert akkor több szögből látod, hogy mi az, ami béna. Én például fotózás után szoktam elsírni magamat, hogy hogy néznek ki az ászanáim, de videózás után meg végképp néha csak a "Delete Selection" opció marad.

3. Jógázzatok együtt egy barátoddal, aki szintén jártas a sorozatban, és kérdezd meg utána, mi a véleménye, mit lehetne még javítani. Ha a tanárodat kéred meg ugyanerre, az még jobb, mert biztos lesz egy pár keresetlen szava.

4. Menj el új tanárok óráira néha-néha (még ha nem is Astanga), vagy menj el egy-két workshopra! Szerintem a kapott inspiráció mindig megéri a workshop árát (feltéve, ha jó tanár workshopját választottad).

5. Olvass el egy-két könyvet az Astangáról, vagy nézz meg egy-két videót a Youtube-on! Én mindig nagyon sok inspirációt és betekintést kapok ezekből, és gyakran pont egy olyan videóra bukkanok rá a semmiből, ami megmutatja a megoldást arra a kérdésre vagy ászanára, amit éppen próbálok "felhackelni".

6. Miután mindezeken végigmentél, és sikerült világossá tenned magad előtt, hogy a gyakorlásod mely aspektusait kellene fejlesztened, találj ki egyedül vagy a tanároddal/barátoddal egy rövid speciális programot, ami azt az aspektust fejleszti. Ezt hozzáteheted a napi gyakorlásodhoz, és lassan el fogod kezdeni érezni a változást. Minden folyamatosan változik, tehát nem logikus, hogy ha a gyakorlásodat próbálod befagyasztani ugyanarra az üzemmódra, akkor eléred a maximális eredményt.

7. A gyakorlás sohasem független a mindennapi életmódunktól, a mentalitásunktól, tudatállapotunktól. Ha mélyreható változásokat akarsz elérni, akkor vedd sorra a jámákat és a nijámákat, és nézd meg, mit tudsz beiktatni az életedbe. Ha változást akarsz, akkor változtatni kell!

Ha sérülésed van, akkor tedd ugyanezt, változtass, ne ragaszkodj ugyanahhoz a módhoz, ahogy eddig gyakoroltál, mert elképzelhető, hogy a berögzült hibák okozták a sérülést. Ha makacsul nyomjuk a hibás dolgot, akkor a szervezetünk egyre nagyobb sérülésekkel fog bűntetni, illetve figyelmeztetni. Benjamin Franklin szerint "Ami fáj, az nevel", de ez nem azt jelenti, hogy minél jobban fáj a testünk, annál helyesebb úton haladunk. A fájdalom inkább elrettentő szándékkal van jelen, vagyis azt mutatja meg, hogy mint csinálunk helytelenül.

Az okos ember ebből tanul, és változtat. A kevésbé okos nyomja tovább, aztán vagy arra a következtetésre jut, hogy "az Astanga nem működik", vagy arra, hogy "az Astanga tökéletes, csak nem nekem való". Ha az Astanga csak tökéletes embereknek volna való, akkor tulajdonképpen semmi értelme sem volna, mert aki már tökéletes, az minek erőltesse magát? Az Astanga igenis a tökéletlen embereknek való, csak ésszel kell csinálni!

Múlt és jövő

Kicsit félrevezető lehet a cím azok számára, akik most valami életrajzi eszmefuttatást várnak itt tőlem, amikor pont arról szeretnék írni, hogy az időnk 99%-át azzal töltjük, hogy vagy a múlton gyötrődünk, vagy a jövőn merengünk, és így az életünk tulajdonképpen el is suhan mellettünk, mert nem vagyunk jelen a MOST-ban.

Tudom, hogy nehéz dolog ezt megszokni, de pontosan ez az, amire a legtöbb erőfeszítést kell tennünk gyakorlás közben. Ha jelen tudsz lenni a pillanatban, a vinyászában, a légzésben, a bandhában, a koncentráció folyamatában, akkor már közel a szamádhi! Amikor Patandzsali a meditációról beszél, akkor nem határozza meg szigorúan azt, hogy min kell meditálni. Meditálhatsz az Óm mantrán, Isten formáján, nevein, a légzéseden vagy valamelyik csakrádon stb. A lényeg az, hogy a meditáció a JELEN-ben zajlik, vagyis időben és térben össze kell kapcsolódnunk a meditáció tárgyával.

Az Astangában minden gyakorlathoz tartozik egy dristi, egy pont, ahová a tekintetünket irányítani kell. Ez a leggyakrabban egy csakrához kapcsolódik. A lényeg itt az, hogy az adott pózban a figyelmedet teljes mértékben rögzíteni tudd az adott pontra, minél mélyebben megtapasztalva annak a milyenségét. Legalább a befejező lótuszülésben el kellene tudni merülni az ágjá_csakrában, és nem azon gondolkodni, "Pfű, de fáradt vagyok!", "Jól/rosszul ment ma a gyakorlás", "Ez fáj, az fáj", ki mit csinál a teremben, mit fogok csinálni óra után stb.

Az elme ilyen jellegű csapongásának az egyenes következménye az, amikor óra közben kijárkálunk, felugrunk a relaxációból vagy előtte, hogy ne kelljen végigvárni a sort a zuhanyzóban, halaszthatatlan telefonunk akadt stb. Meg kell tanulni elengedni a múltat, amint beléptünk a jógaterem ajtaján, behúzni a cipzárat a szánkon (mivel a beszéd óra előtt vagy közben szintén az elme csapongását eredményezi), és nem engedni előreszaladni az elmét addig, amíg be nem fejezzük a gyakorlást.

Ha ebben sikeresek leszünk, akkor minden egyes gyakorlást újnak, frissnek, még mélyebb élménynek fogunk megélni, mint az előzőt. Ha nem sikerül az elménket ott tartani a légzésen, akkor figyelmetlenné válunk, nehezebben fogunk előrehaladni az ászanák elsajátításában, és könnyebben meg is sérülünk. A jógától mindenki leginkább a stresszoldást, a nyugodt elmeállapotot várja, még akkor is, ha gyakorlás közben az ászanára koncentrál. Ezért jövünk jógázni és nem talajtornázni vagy fitnesszezni. De ezt a pluszt csak az kapja meg, aki ténylegesen odafigyel, és kontrollálja az elméjét gyakorlás közben.

Ebben az esetben a lehetetlennek tűnő dolgok is lehetővé válnak, míg a szétszórt elmeállapotban az egyszerűnek tűnő dolgok is nehézzé válnak. A Maharishi Yogi vezette TM-esek tudományos csoportja számos kutatást végzett arra vonatkozólag, hogy mennyivel hatékonyabban képes kihasználni a mentális és agyi kapacitását az az ember, aki meditál, mint az, akinek folyton csapong az elméje. Mivel az elme irányítja az idegrendszert és a testet is, nyilvánvaló, hogy ebben az esetben a fizikai képességeink határai is hihetetlen mértékben kiterjednek, mivel általános esetben csak az elenyésző töredékét vagyunk képesek kihasználni.

Minden a fejben (elmében) dől el, szokták mondani, és a fentiek alapján ezt az elvet többféle módon is alkalmazhatjuk a gyakorlásunk tökéletesítésére. Szóval, engedjük el a múltat, ne aggódjunk a jövő miatt, és legyünk jelen a MOST-ban, az életünk minden pillanatában. Ha ezt gyakoroljuk, akkor a halál sem fog felkészületlenül érni bennünket.

Erőszakmentesség a mindennapokban

Néhány, a közelmúltban történt esemény blogbejegyzéssé érett a fejemben. Hogy pontosan mire gondolok, azt egyelőre meghagynám a főszereplőnek, hogy ossza meg az olvasókkal, én itt most általános konzekvenciákat szeretnék levonni az erőszak, annak helyes alkalmazása és az erőszakmentesség témakörében.

Kezdjük egy kis filozófiával, ha úgy tetszik. Mint tudjuk, ősidők óta, és mindmáig a legjelentősebb jógakönyv a Bhagavad-gítá. Ebben a műben Ardzsúna és Krisna, az Istenség Legfelsőbb Személyisége beszélget. Arról se feledkezzünk meg, hogy Ardzsúna a legkiválóbb és "undisputed" verhetetlen harcos, aki valaha is sétált a földön, vagy fog a jövőben. Mindazonáltal a műből kiderül, hogy az égegyadta világon semmi hajlandósága nem volt a harcra, jól tudván, hogy az milyen karmikus következményekkel jár. Krisna azonban meggyőzte, hogy ez a kötelessége, és Ardzsúna kötelességtudatból, 100%-osan a személyes vágyaktól mentesen darálta le azt a több, mint 600 millió embert 14 nap alatt, miközben szüntelenül Krisnára gondolt. Na ez a Warrior jóga, vagyis a harcosok jógája! Abban a pillanatban, hogy önös érdekből ragadott volna fegyvert, a bűnös visszahatások őt is sújtották volna.

Most pedig ugrás a mába. Tudjuk azt, hogy a jóga gyakorlásában az egyik jáma, vagyis tiltó szabály az ahimszá, vagyis az erőszakmentesség. Ennek ugyanez a lényege, hogy amint bántalmazol egy élőlényt, rögtön bűnös visszahatásokat gyűjtesz, ami a későbbiek során meg fogja akadályozni a meditációdat. Nyilvánvalóan ez nem azt jelenti, hogy nem kell megvédened magadat, ha atrocitás ér, vagy másokat, ha éppen az a kötelességed. De egy jóginak nagyon pontosan tisztában kell lennie azzal, hogy mi a különbség a karma (előírt kötelesség) és a vikarma (a törvények által nem szankcionált tett) között. Ha ezt nem érti, akkor vét az ahimszá elve ellen, és az indokolatlanul elkövetett erőszak karmikus visszahatásokat fog eredményezni, a legtöbb esetben éppen azt, hogy őellene is még nagyobb erőszakot követnek el.

Szeretnék tisztázni egy dolgot, ami a személyemet illeti, és a szekérfesztiválos jógabemutató óta már pletykák keringenek róla az éterben. Ugyanis a bemutatót Muay Thai-gatyában tartottam, és többen megkérdezték, hogy ennek mi köze a jóga szellemiségéhez, vagy az én gondolatvilágomhoz. Úgyhogy itt az ideje, hogy tisztázzuk a viszonyomat a harcművészetekkel és az erőszakkal. A fenti Bhagavad-gítás bevezetőből kitűnik, hogy a jógának és a harcnak több köze van egymáshoz, mint gondolnánk, bár a jógik általában a békésebb osztály képviselői, és nem éreznek késztetést arra, hogy másokkal összemérjék a fizikai erejüket. Ez inkább a ksatrijákra, a harcos osztályra jellemző, és erre minden korban megvolt a megfelelő színtér, gondolhatunk akár a gladiátorok arénájára, ahol bizony életre-halálra ment a tusa, vagy a lovagi tornákra, ahol talán megmenekültél, ha a dárda nem járta át a szívedet, vagy éppen az indiai birkózóviadalokra. Az olimpiai játékok küzdősportjai is ugyanerre az elvre épülnek. A versenyzők sportszerű körülmények között, a szabályokat betartva mérik össze az erejüket, képességeiket, a közönség meg jót szórakozik rajta, bár nyilván a legtöbb néző saját maga soha az életében nem állna ki egy küzdelemre senkivel.

A harcművészeti irányzatok némelyikében is van verseny, küzdelem, máshol nincs. De azt hiszem, hogy egy általános szabály az összes iskolában, dozsóban, de még a fegyveres vagy rendészeti erők képzési programjában is, hogy a mások ártalmatlanítására vagy éppen megsemmisítésére kiképzett embereknek rendelkezniük kell annyi önuralommal, hogy ezeket a képességeket nem használják önkényesen, csak az elfogadott szabályok szerint. Sok harcművészeti mesternél az az elsődleges elv, hogy ha megtudja, hogy a tanítványa a dozsón kívül használta a tanult technikákat, akkor azonnal kitagadja, mivel a tanítvány ezáltal szégyent hoz a mesterére és az általa képviselt tradícióra.

Én magam életemben nem verekedtem senkivel, és ebből majd' negyven évesen arra következtetek, hogy nem vagyok ksatrija típus, és nem éri meg elkezdenem harcművészettel foglalkozni, hogy levezető csatornát találjak a bennem bugyogó agressziónak. Tizenhat éves koromban ugyan hajigáltuk a surikeneket a haverommal a hegyekben, de szerencsére nem szúrtuk ki egymás szemét. Ő azóta a szamurájkardok restaurálásának nagymestere, én meg jógaoktató lettem, meg krisnás pap. Természetesen az összes nindzsa-könyvet elolvastuk, és mindent tudtunk a harcművészetekről. De a csodálat ebben az esetben nem jelent egyet a gyakorlással.

Tehát még egyszer tisztáznám: nekem az a megértésem, hogy a harcművészetek önkontrollra nevelik a művelőjüket, és persze arra, hogy ne féljenek, de nem azért, mert "az én öklöm keményebb az ellenfélénél", hanem azért, mert ha véletlenül nem sikerül elfutniuk anélkül, hogy az agresszor nekiesne, akkor nem félnek egy kis fájdalmat elfogadni, és esetleg ártalmatlanná tenni a támadót. De semmi esetre sem támadnának meg másokat, főleg nem indokolatlan esetben, és olyan ellenfelet, aki nyilvánvalóan nem tudja megvédeni magát az adott helyzetben. Mert minek tenné? Szerintem egyetlen harcművészeti iskola sem szeretne bérgyilkosokat képezni, vagy róninokat, gazdátlan harcosokat, akik másokat fenyegetve garázdálkodnak és bandákba verődnek, vagy elszegődnek az Al-Khaidához stb.

Tudom, hogy sok erőszakos és gonosz ember van, de szerencsére többen vannak, akiket józan ésszel is megáldott a Jóisten, és ezért még egyelőre nincs anarchia. De az erkölcsi kiruccanás után tréjünk most vissza a realitás talajára. Ha az ember bárminemű csetepatéba keveredik az utcán vagy bárhol, "civil" körülmények között, akkor a jogos önvédelem az igazságszolgáltatásban szinte nem létező fogalom. Ha komoly kárt tesz az ellenfelében, az simán feljelentheti súlyos testi sértésért, ha meg fegyvert használ, akkor még rosszabbul jár jó harcosunk, mert akár emberölési kísérlettel is megvádolhatják, de az önbíráskodás az a minimum. Tehát az erőszakoskodás következménye vagy börtön, vagy szerencsésebb esetben pénzbírság. És mindezt úgy mondom én, hogy 39 évem alatt sohasem kellett olyan helyzetbe kerülnöm, ahol igazán fenyegetve éreztem volna magamat.

De persze egy tökéletlenre sikerült "Harci Marciban" bugyog a tettrekészség, hogy valakinek végre megmutathassa, és ezzel a ráfeszüléssel a témára akár nap mint nap bevonzhatja a provokálható embereket. Volt egy ismerősöm, aki krisnás szerzetesként könyvosztás közben keveredett mindenféle históriákba, amikor ugye "ki kellett verekednie magát" a szituáciból, de több ilyen embert ismertem, és biztos voltam benne, hogy én ugyanazt a helyzetet megoldottam volna erőszak nélkül.

Szóval szeretem a harcművészeteket, és jól néz ki, amikor két felkészült ellenfél összeméri a tudását, hangsúlyozom, sportszerű és becsületes körülmények között. A cirkuszi játékok régen is kijártak a népnek, ma is. De aki bemegy a ringbe, vagy a ketrecbe, annak tisztában kell lennie azzal, hogy ezt elsődlegesen szórakoztatásból teszi, és ha jól és sportszerűen csinálja, akkor a közönség kedvence lesz. Nekem személy szerint a Thai Box, a K-1 és a ketrecharc is bejön, és a jóga-gyakorlással talán annyi a praktikus kapcsolata, hogy itt önmagunkkal küzdünk a jógamatrac méretű ringben, és nap mint nap gyakorolunk, hogy ne maradjunk alul a csatában.

Azt is bátran kijelenthetem, hogy a jövőben is csak néző leszek, és maradok az önmagammal történő küzdelemnél a jógamatracon. Persze másoknak is besegítek küzdeni egy-két igazítással, de sose feledjétek, hogy mindig csak a segíteni akarás vezényel. Ha egyik-másik igazítás egy kicsit fájdalmasra sikerül, akkor nyugodtan "kopogjátok le" a matracon, azonnal abbahagyom :-).

Sőt, másoknak is azt javaslom, hogy jól gondolják meg, ha a harcművészetek tövises útjára lépnek! Van egy tanítványom, aki korábban kung-fu edző volt, de most már kiszállt a hardcore küzdelemből, és csak a tai-chi-t és a csikungot tartotta meg, és természetesen a jógát. Én senkinek sem ajánlom, hogy full-kontakt irányzatot válasszon. Maximum a Capoeirát vagy esetleg az Aikidót, ott talán kevesebb a sérülés, vagy legalábbis ami van, az nem az ellenfél ütéseitől vagy rúgásaitól származik.

Egy nyolcszögletű ketrecbe bemenni az bizony keserű kenyér! 15 percig lehet, hogy te vagy a sztár, de a csata után hónapokig, de lehet, hogy évekig sajognak a sérülések. Szinte nem tudok olyan full-kontakt harcost, akinek ne lett volna már egy vagy több térdműtétje, és hogy megint Bikram Choudhury-t idézzem: "You can mess with the Gods, but don't mess with your knees!" Mesterséges térdszalaggal élni csak nem lehet annyira jó! És egy normális profi (vagy akár amatőr) mérkőzésen alap a kartörés, orrtörés, szalagszakadás meg egyéb nyolc napon túl gyógyuló élmények. Nyilván edzés közben is a sérülések tömkelegét szerzi az ember.

Ebből a szempontból talán a jóga a legoptimálisabb dolog, mivel itt viszonylag ritka a sérülés, és az is a legtöbbször a figyelmetlenségből fakad, vagy a helytelen gyakorlásból. Egy fighter viszont, ha bandázs nélkül egy keményebbet üt, biztos, hogy eltörik egy-két csont a kezében, ha meg bekap egy-két ütést, akkor a szöveteknek jó időbe telik, amíg kiheverik a traumát. Pont vasárnap láttam, amikor Jani büszkén megmutatta mindkét combján a zöld foltokat a combrúgások után, amiket kapott.

Emlékszem, amikor gyerekkoromban vívtam, nekem is folyamatosan kék-zöld volt a felsőtestem a pengenyomoktól, de aztán három év után leálltam. Persze nem kellett volna engedni, hogy megszúrjanak - mondaná egy fighter, dehát ezért nem vagyok én az :-). Még most is bennem van a féloldallasság egy kicsit a vívóállás miatt. Szóval, hajrá fighterek, de ésszel, szerintem nem éri meg eltöretni meg szétszakíttatni a végtagjaidat a bajnoki cím reményében sem. De ha úgy gondolod, hogy igen, akkor is csak a ringben vitézkedj, és utána gyere egy kicsit jógázni, hogy meggyógyuljon a sajgó tested, és lehűljön a lángoló elméd.

Előrevinyásza

Gregor Maehle könyvében most a Napüdvözlet A befejező része következik, amit ő eléggé rövidre vesz, úgyhogy egy kicsit kiegészítem majd.

"Szapta: Úrdhva-uttánászana

Dristi: Homlok

A kilégzés végén kissé hajlítsuk be a térdeinket [lefelé néző kutyában], és a belégzéssel együtt ugorjunk előre a lábainkkal a kezeink közé. Amikor a lábak földet érnek, akkor egymáshoz érnek, a törzs megemelkedik, miközben a tekintetet felemeljük a harmadik szemre (Bhrúmadhja dristi). Ez a harmadik vinyásza megismétlése.

Astau: Uttánászana

Dristi: Orrhegy

A kilégzéssel együtt előrehajolunk, és a kézujjainkat egy vonalba hozzuk a lábujjakkal. Ez a második vinyásza megismétlése.

Nava: Úrdhvavriksászana

Dristi: Hüvelykujjak

Belégzésre emeljük a mellkast, a hátunkat tartsuk egyenesen és emeljük meg a törzset, miközben a karokat oldalt emeljük a fejünk fölé. A következő kilégzéssel térjünk vissza szamaszthitibe."

Hozzáfűzések: Az előrevinyásza valamivel könnyebb, mint a hátravinyásza, mivel a lábak és a törzs már amúgy is 90 fokos szöget zárnak be. Ha szeretnénk minimális lendülettel, bandha-erővel felemelkedni kézenállásba, akkor emeljük meg a sarkunkat, hajlítsuk be a térdünket, és a csípőt a tenyereink fölé lökve egyenesítsük ki a lábainkat is. Innen lassan eresszük le a kinyújtott lábakat a kezeink közé, miközben a csípőt előrevisszük az ujjaink irányába, és folyamatosan fölfelé nyomjuk. Minél lassabban és hangtalanabbul sikerül leengedni a lábainkat, annál jobban erősödik a bandhánk. Mivel ez a mozdulat a 3-4. vinyásza közötti hátraugrás fordítottja, és a gravitáció mentén dolgozunk inkább, mint ellene, itt lehet elsajátítani azokat a készségeket, amelyek az úrdhva-uttánászanából csaturangába történő hátraugráshoz szükségesek.

Persze a könnyített változat az lenne, hogy a lefelé néző kutyából vízszintes lábú kézenállásba ugrunk előre, vagyis 45 fokot forgatunk előre az egész testünkön, és onnan eresztjük le a lábainkat lassan, egyenes térddel. De ez sem sokkal könnyebb. Ha a karjaink és a felsőtestünk elég hosszú, valamint a hamstringünk is, akkor talán meg is tudjuk fogni a lábakat a levegőben (természetesen a boka pipál) pár centivel a talaj fölött. Ez a készség azért jó, mert ha tovább húzzuk befelé a bandhát és emeljük a lábainkat előre, valamint a csípőnket eresztjük lefelé, akkor előre tudunk ugrani dandászanába nyújtott lábakkal, de erről majd később. Az előre- és hátraugrásnál egyesek vissza szokták tartani a levegőt, mert így erősebben tudják szorítani a bandhát.

Sohasem késő

A mai blogbejegyzést egy idézettel kezdeném Bikram Choudhurytól, a jóga fengyerekétől, vagy fekete bárányától, kinek hogyan. A képen éppen az egyik Rolls-Royce-ára támaszkodva reklámozza a Teacher Trainingjét. Tény, hogy sok dologban nem értek egyet az öreggel, mivel roppant módon üzleties, nagyszájú, beszólogatós és dominánsan a külsőségekre helyezi a hangsúlyt, de azért sok mindent neki köszönhetek, például azt is, hogy elkezdtem melegben jógázni. Nade most maradjunk az idézetnél, amivel teljes mértékben egyetértek, és szolgáljon inspirációul mindazok számára, akik már elkezdtek jógázni, de abbahagyták, vagy még el se kezdtek, de már fontolgatják, vagy éppen akiknek esze ágában sem volt elkezdeni, csak éppen idetévedtek a blogomra.

"It's never too late, it's never too bad, you're never too old, you're never too sick to start once again from scratch" - vagyis: "Sohasem túl késő, sohasem esélytelen, sohasem vagy túl öreg, és sohasem vagy túl beteg ahhoz, hogy újrakezdd az elejéről."

Lassan négy éve oktatom az Agni-jógát, harmadik éve az Astangát, és sok mindenkivel találkoztam ezalatt az idő alatt, akik lelkesen elkezdték, aztán elmaradtak egy idő múlva. Néhányan közülük évek múlva visszatértek, volt, aki közben gyereket szült, volt aki csak lustizott, persze lehet, hogy olyanok is vannak, akik közben máshová járnak, vagy otthon gyakorolnak kőkeményen. De ha véletlenül te a "kihagytam egy pár évet" kategóriába tartozol, akkor ne légy rest, kezdd újra és tapasztald a kedvező hatásokat!

Én magam is az újrakezdő kategóriába tartozom, hiszen 18 éves koromban jógáztam egy évig, ami utána abbamaradt, és csak 33 évesen kezdtem újra, viszont amit azóta elértem, az eleve felülmúlta minden várakozásomat. Lehet, hogy objektíve nem lennék sokkal előrébb, ha az elmúlt húsz évben minden nap ászanáztam volna, mivel a folyamatos előrehaladáshoz lelkesedés, tűz szükséges, valamint a megfelelő oktatók és körülmények. Éppen ezért igaz az, hogy sohasem késő újrakezdeni, vagy akár elsőre belekezdeni, ha esetleg még nem jógáztál.

Természetesen az a legjobb, ha most már sohasem hagyod abba, mert a belső érettség, a jóga tudatra gyakorolt hatása a rendszeres gyakorlás során nyilvánul meg teljes mélységében, és ha az ember folyamatosan újrakezdi, akkor mindig el kell töltenie egy időszakot a visszaszokással. Az viszont igaz, hogy minden egyes újrakezdésnél ez egyre könnyebben fog menni, az embernek csak rá kell szánnia magát, hogy vegye elő a matracát, és kezdje újra!

Sokféle ok lehet, ami miatt abbahagyjuk a gyakorlást, de még fontosabb azokat az okokat sorra venni, amik miatt félünk újra belekezdeni. Én már nem veszem komolyan a kifogásokat, mert elég baj az, hogy aki kitalálta, az komolyan veszi, és egy embert ugye nem lehet meggyőzni a saját akarata ellenére. Ha egy, de akár egyvalaki is azzal keresett volna meg az elmúlt években, hogy "gyakorolni szeretnék, de ez meg ez van, segíts megoldani!" - akkor biztos, hogy tudtam volna segíteni, de amíg csak arról szólnak a kifogások, hogy valaki próbálja velem elhitetni, hogy mennyire komolyan veszi a jógát, de közben a kifogását komolyabban vette, addig nem tudok segíteni. Legyünk jógik, a szó igazi értelmében, és ne csak annak akarjunk látszani!

Egy jógit nem érdekel mások véleménye, hogy mások mit gondolnak róla, hogy mennyire tartják jónak vagy ügyesnek vagy fejlettnek vagy akárminek. A jógi magának gyakorol, és önmagában éli meg a forradalmat, a belső katarzist, a megvilágosodást, vagy nevezzük bárminek. Ha szerencsés a környezete, akkor velük is megoszt ebből valamennyit, de nem mások szemében akar valaminek látszani.

Szóval nézzük most az akadályokat, feltéve, hogy eldöntötted, hogy le akarod győzni őket. Amint belépsz a jógaterembe egy vagy két év kihagyás után, lehet, hogy egy-két ismerős arc rákérdez, hogy hol voltál eddig, de nem kötelező magyarázkodni. Mondhatod egyszerűen és őszintén: "Pazaroltam az időmet", és elkezdheted a gyakorlást. Pár hét múlva már téged is régi családtagként fognak kezelni, az új arcokról nem is beszélve, akik csak azt fogják észrevenni, hogy neked már van némi rutinod. Szóval ne foglalkozz azzal, hogy ki hogy fog rád nézni, ha megjelensz órán. A tanár is legfeljebb örülni fog (én legalábbis mindig örülni szoktam, ha visszatérő arcokat látok), és bíztatni fog, hogy minél többet gyere.

Van egy lány, aki évente kb. egyszer-kétszer szokott megjelenni az óráimon. Fantasztikusan hajlékony, mivel táncos, és ugyanakkor alázatos, nem gondolja semmi különlegesnek magát. Egyik alkalommal Utthita-haszta-pádángusthászanában igazítottam, és véletlenül elveszítette az egyensúlyát, és jól fejberúgott a sarkával, mivel jóval magasabb nálam. Óra után bocsánatot kért, én meg azt mondtam neki, hogy nyugodtan fejberúghat minden nap, csak jöjjön órára.

Mondhatnék most olyan idealiszikus dolgokat, hogy az a jó tanítvány, aki minden nap ott izzad a matracán az órámon, és zokszó nélkül tűr minden igazítást, sőt, nem lógja el a vinyászákat, amikor nem nézek oda, de igazából a tanár és a tanuló kapcsolatában nem ez a lényeg. A lényeg a motiváció. Ha a diák egyéni célokkal érkezik az órára, akkor amint azokat elérte, továbbáll, és ő maga lesz guru valahol. A kapcsolatnak többé-kevésbé vége. Én mindenképpen szeretném ezt elkerülni, vagyis remélem, soha nem fogom azt gondolni, hogy már nincs mit tanulnom a mestereimtől, mert most már én lettem a mester. Igazából abban a pillanatban képtelenné válnék arra, hogy bármi értékeset adjak másoknak.

Szóval akkor tekinthető egy kapcsolat ideálisnak, ha a tanuló szeretné megérteni azt a hozzáállást, ahogy a tanára a jógát gyakorolja, és arra törekszik, hogy ebben minél mélyebbre tudjon merülni. A tanárnak persze önzetlenül kell tudnia adni, mindenkinek azt, amire vágyik, amire szüksége van. Nehéz arra számítani, hogy egész életre szóló kapcsolatok fognak kialakulni egy oktató és a tanítványai között, pesze nem elképzelhetetlen. Addig is én mindenkinek adom azt, amit tudok, és lelkesedek, ha jöttök órára, és elfogadjátok azt, amit adni tudok. Akárhány év kihagyással.

Adhómukha-svánászana

A tegnapi Gregor Maehle-idézet folytatása:

"A talpaktól kezdve a lábak erősen dolgoznak a lefelé néző kutyában. Próbáljuk meg a sarkakat ugyanakkor a súllyal nyomni a talajba, mint amennyi természetesen esik a lábujjak alatti párnákra. A lábak és a csípőhajlító izmok erős munkája által billentjük előre a medencét, felfelé forgatva az ülőcsontokat, úgy, hogy a mennyezet felé mutassanak. Akiknek hajlékony a derekuk, azoknak nem szabad megengedniük, hogy a derék behomorodását azáltal, hogy megfeszítik a T12/L1 gerinc-szakaszt. A T1/C7 szakaszt is meg kell szilárdítani azáltal, hogy nem engedjük a vállak belső oldalát és a fejünket a padló felé zuhanni.

Ehelyett a fejtetőnkkel a tenyereink felé kell nyújtózkodni. Az állunkat ejtsük le olyan mértékben, hogy a torkunk ne feszüljön. A karok úgy dolgoznak, mintha fel akarnánk emelni a tenyereinket a földről. A súlyt vigyük előre a tenyereinken úgy, hogy a tenyértövek csupán 40%-ot vigyenek, az ujjak tövei pedig 60%-ot. Azt is ellenőrizzük, hogy a kisujj és a gyűrűsujj töve ugyanannyi terhet visz, mint a hüvelykujjak és a mutatóujjak töve.

A karokkal és a lábakkal erősen támasztjuk magunkat, hogy a gerincet teljesen ki tudjuk nyújtani. A törzs hajlító és feszítő izmait nyújtjuk, feszítjük és aktiváljuk, hogy a gerinc teljesen nyújtott állapotban lehessen.

Ha valaki merevséget tapasztal az előrehajláskor, vagy rövid az Achilles-ina, akkor válasszon rövid távolt a lefelé néző kutyában. Ha a sarkunk több centivel a talaj fölött van, akkor a lábaknak a földdel bezárt szöge nem teszi lehetővé, hogy megfelelően nyújtsuk a vádlit és az Achilles-ínt. Ebben az esetben lépjünk előrébb, és vegyük rövidebbre a távot a kezek és a lábak között.

Ha viszont túl rövid a táv, akkor a gerincre és a vállakra ható erősítő és nyújtó hatás lecsökken. A hatás maximalizálása érdekében ideálisabb a nagyobb távolság. A kezdők esetében azonban a nagy távolság túlzott feszültséget eredményez a vállak és csuklók esetében. Amikor a sarok a földre ér, lehet növelni a távot. Egy képzett tanár meg tudja állapítani, hogy mi a megfelelő távolság.

A lefelé néző kutyát öt légzésig tartjuk, és bár ideálisan a köldök irányába kellene nézni, a legtöbb kezdő esetében ez azt jelenti, hogy a vállak összeesnek és feláldozzuk a gerinc kívánatos nyújtását. Kezdőknek ezért az ajánlott, hogy a lábak vagy a térd irányába nézzenek. Lehet, hogy évekig tart, amíg kialakul az a hajlékonyság és stabilitás, ami a végső dristi eléréséhez szükséges. Ha egy kezdő ezzel az iránnyal kezdi, akkor általában elveszíti e fenséges póz belső integritását.

Hasonlóképpen, ha megpróbáljuk a fejünket a föld felé nyomni, akkor a szív mögötti terület lezárul és megkeményszik, miközben az alsó bordák szétnyílnak, a hasizmok elernyednek és a C7/T1 csigolyák találkozási pontja beesik. A lefelé néző kutyapóz olyan, mint egy kézenállás, amelyben a lábainkkal is támaszkodunk, ezért a törzs nyújtásában és feszítésében egyensúlyra kell törekednünk. Ha bármelyik szélsőségbe belemegyünk, akkor elveszítjük az egyensúlyi pontot."

Lefelé néző kutyapóz

Újabb részlet Gregor Maehle könyvéből:

"Sat: Adhómukha-svánászana (lefelé néző kutya-póz)
Dristi: nábhicsakré (köldök)

A kilégzés kezdetekor feszítsük meg a lábainkat és gördüljünk vissza a talpainkra. A sarkainkat eresszük a talajra. Emeljük az ülőgumókat az ég felé, mint egy hegycsúcsot, miközben aktiváljuk a csípőhajlító izmokat, és kiegyenesítjük a lábainkat. Ugyanakkor a tenyereinkkel toljuk előre a földet, hogy a súlyt visszavigyük a lábaink felé. Szélesítsük a vállakat, a hónaljak lefelé nézzenek! Ha a vállainkat behúzzuk a fülünkhöz, akkor a hónaljak kifelé fognak nézni, és ilyenkor túlzottan megfeszül a trapézizom, és a pózban túlfeszülnek a vállak és a nyak. Itt meg kell tanulni a helyes váll-helyzetet, mivel ez megerősíti a felsőtestet, amire később szükség lesz a hátrahajlításoknál és a kartámaszoknál. Ha a hónaljak oldalra néznek, akkor a karcsontokat addig kell kifelé forgatni, amíg el nem értük a megfelelő helyzetet.

Praktikus tanács – a tenyér és a talpak távolsága

A felfelé és lefelé néző kutya-pózokban megvan a megfelelő távolság a tenyerek és talpak között, ami emberről emberre változik és még egy embernél is megváltozhat a gyakorlás évei során. Ha valakinek merev a háta a hátrahajlításokban, akkor hosszabb távot kell hagynia a felfelé néző kutyában. Ha túl rövid a távolság, akkor a derekunk vagy a nyakunk begörcsölhet. Egy kezdő több nyitást ér el és biztonságosabban végezheti a pózt , ha hosszabb távolságot választ. Ahogy a gerinc hajlékonyabb lesz a felfelé néző kutyában, lerövidíthetjük a távot a felfelé néző kutyában.

Anatómia – infraspinatus

Az infraspinatus (lapockatövis alatti) izom kifelé fordítja a felkarcsontot. Az “infra” azt jelenti, hogy alul, a spinatus pedig a gerincre, pontosabban a lapocka külső peremére utal. Ha a vállunkhoz érünk, akkor keresztben kitapinthatjuk a lapockacsont szélét. Ezalatt található az infraspinatus izom, ami általában gyenge és alulfejlett. Azonban nem mindenkinek kell kifelé fordítani a a felkarcsontját, mert van, akinek eleve természetesen kifelé fordul. Ezt a forgató mozdulatot addig kell végezni, amíg semleges, középső helyzetbe nem kerül a felkar, amit egy képesített tanár fel tud mérni. Ha túlfeszítjük az infraspinatust, akkor kellemetlen vállfeszülést és -fájdalmat tapasztalhatunk."

Hozzáfűzések tőlem: A felfelé néző kutya pózban a lábujjak és a tenyerek távolsága majdnem ugyanaz, mint amit a helyes csaturangába való hátraugrásnál kialakítunk. A helyes csaturangánál a tenyerek a könyök alatt, a mellbimbók magasságában vannak a törzs mellett, és a lábfej függőleges. Amikor előregördülünk a felfelé néző kutyába, akkor a vállakat a tenyerek fölé hozzuk, és a lábfejeket (miután átgördültünk a rüsztre) szükség szerint (a gerinc hajlékonyságának mértékében) beljebb húzhatjuk. A lefelé néző kutyába visszagördülve megint szükség lehet a tenyér-talp-táv módosítására, hogy a legstabilabb pózt alakítsuk ki. Ilyenkor vagy a talpakkal lépünk előre, vagy a tenyerekkel hátra.

A hajlékony háttal és nyitott vállakkal rendelkező emberek hajlamosak arra, hogy túl kicsi távolságot válasszanak, vagy még helyes táv esetén is behomorítják a hátukat, ami kerülendő. Ideális esetben a felsőtestnek és a lábaknak is 45 fokban kéne lennie a talajhoz képest. Így a törzs és a lábak 90 fokos szöget zárnak be egymással. Ha a szög kisebb, akkor a táv túl kicsi. Ha a sarkunkat nem tudjuk a talajba nyomni, akkor is érdemes csökkenteni a távot.

A jóga-sálá

Hatha-jóga pradípiká 2. rész:

asésa-tápa-taptánám szamásrajam athó hathah

asésa-jóga-juktánám ádhárakam athó hathah /10/

Mint a ház, amely megvédi lakóját a Nap hevétől, a hatha-jóga megvédi gyakorlóját a háromféle tápa (szenvedés) égető hevétől, valamint a hatha-jóga azoknak a támasza, akik szüntelen odaadással élnek a jóga gyakorlása iránt.

A vers első fele arra utal, hogy a hatha-jóga gyakorlása megvéd a háromféle szenvedéstől: adhidaivika-klésa (a természeti csapások és elemek okozta szenvedés), adhibhautika-klésa (a más élőlények okozta szenvedés) és az adhjátmika-klésa (a saját testünk és elménk okozta szenvedés). Érdekes a rokoni kapcsolat a tápah (szenvedés) és a tapah (lemondás) szavak között. Mindkettővel azonosítják a hőtermelődést is. A tapah, vagyis a jóga gyakorlása közben hő keletkezik, és a gyakorlás bizonyos mértékű szenvedéssel is jár, ám pontosan ez véd meg a további, karmánkból fakadó szenvedésektől.

A vers második fele arra utal, hogy a hatha-jóga minden jóga-gyakorló támasza, bármilyen jóga-folyamatot (rádzsa, gjána, bhakti, karma stb.) gyakoroljon valaki. Vagyis a hatha-jóga gyakorlása mindenkinek minden élethelyzetben ajánlatos.

hatha-vidjá param gópjá jóginá sziddhim iccshatá

bhavíd vírjavatí guptá nirvírjá tu prakásitá /11/

Annak a jóginak, aki sikerre [tökéletességre] vágyik, titokban kell tartania a hatha-jóga tudományát; mert akkor marad meg a potenciája, amikor elrejtik, és hatástalanná válik, ha közreadják.

A jóga tanításának titokban tartására szóló utasítás arra vonatkozik, hogy csak az arra képesített személyeknek szabad átadni ezt a tudást, mert ők érhetik el a valódi sikert általa. Az alkalmatlan személyek esetében a jóga tudománya hatástalan marad, mert nem tudják helyesen gyakorolni. Azok a személyek képesítettek, akik a jóga gyakorlása által az önmegvalósítást, a belső tökéletességet és harmóniát szeretnék elérni. A képesítetlen személyek a jóga gyakorlása által hatalomra, befolyásra, pozícióra, elismerésre és külsődleges anyagi eredményekre kívánnak szert tenni. Ők nem képesek megtapasztalni a jóga teljes potenciáját, amíg a motivációjuk meg nem változik. Azok számára, akik nem megfelelően nyitottak a filozófia befogadására és az erkölcsi elvek gyakorlására, az oktatást az ászanák gyakorlására kell korlátozni.

szurádzsjé dhármiké désé szubhiksé nirupadravé

dhanuh pramána-parjantam silágni-dzsala-vardzsité

ékánté mathiká-madhjé szthátavjam hatha-jóginá /12/

A jóginak egy kis szobában kell gyakorolnia a hatha-jógát, ami magányos helyen található, négyszer négy kubit méretű, ahol nincsenek kövek, tűz, víz, vagy bármiféle zavaró tényező, és egy olyan országban, ahol rend és igazság uralkodik, ahol jó emberek élnek, és könnyen, nagy mennyiségben lehet ételhez jutni.

A városi embernek nem mindig van lehetősége ilyen szobában gyakorolni, ezért nagyobb méretű jógasálákban tartjuk az órákat, sőt alkalmanként a szabad ég alatt, parkokban vagy vízparton is lehet jógázni, de ügyelni kell arra, hogy a tűző nap vagy eső vagy egyéb tényezők ne zavarják a gyakorlásunkat.

alpa-dváram arandhra-garta-vivaram nátjuccsha-nícsájatam

szamjag-gómaja-sándra-liptam amalam hinsésadzsam-túddzshitam

báhjé mandapa-védikúparucsiram prákára-szamvéstitam

próktam jóga-mathaszja laksanam idam sziddhair hathábhjászibhih /13/

A szobának legyen egy kis ajtaja, ne legyenek lyukak, rések a falán, ne legyen se túl magas, se túl alacsony, legyen kitapasztva tehéntrágyával, ne legyen benne por, szemét vagy rovarok. A szobán kívül legyenek lugasok, egy terasz, egy kút és egy kerítés. A hatha-jógaterem ezen tulajdonságait a jóga gyakorlásában jártas személyek írták le így.

A modern korban is törekednünk kell arra, hogy az otthonunkban kialakítsunk egy megfelelő helyet a gyakorlásra, ahol rend és tisztaság van, és minél kevesebb a zavaró körülmény, még ha nem is tudjuk minden szempontból megvalósítani a fenti utasításokat.

évamvidhé mathé szthitvá szarva-csintá-vivardzsitah

gurúpadista-márgéna jógam éva szamabhjaszet /14/

Egy ilyen szobában elhelyezkedve és minden aggodalomtól megszabadulva a jóginak meg kell kezdenie a gyakorlást a guru utasítása alapján.

A vers hangsúlyozza az egyéni gyakorlást, vagyis a gyakorlásunknak nem szabad csak a jógaórára korlátozódnia, ahol a tanár vezetése alatt gyakorlunk. Otthon, egyedül is kell gyakorolnunk, mert olyankor mélyül el és válik éretté a kapcsolatunk a gyakorlással.