2020. január 18., szombat

Sítkarí pránájáma

Újabb részlet a Krishnamacharya-könyvből:
"Sítkarí
Ezt a pránájámát azért nevezik így, mert sziszegő hang jön létre, amikor beszívjuk a levegőt.
Technika:
  1. Üljünk padmászanába. Csak ebben az ászanában végezzük ezt a pránájámát.
  2. Tartsuk egyenesen a fejünket. Finoman nyissuk szét az ajkainkat, vékony rést hagyva az ajkaink között, hogy be tudjuk szívni a levegőt a résen keresztül. A fogainkat is tartsuk résnyire nyitva. A nyelvünk hegye érjen a fogainkhoz belülről. Lassan, egyenletesen és amilyen mélyen csak lehetséges, szívjuk be a levegőt az ajkainkon keresztül, hogy a levegő a nyelvünk felett és alatt tudjon végigáramolni. Végezzük a múla bandhát a pránájáma időtartama alatt.
  3. Amikor befejeztük a belégzést, engedjük le az állunkat a dzsálándhára pozícióba. Az ajkaink legyenek összezárva és tartsuk bent a levegőt az antara kumbhakamban. Tartsuk a nyelvünket a normál pozícióban és ne formázzunk csövet belőle, mint a sítalí esetében.
  4. Amikor befejeztük a kumbhakamot, lassan és egyenletesen lélegezzük ki a levegőt a váltott orrlyukakon keresztül, és ennek szabályozásához használjuk a jobb kezünk ujjait a mrigí múdrában. Kilégzés közben végezzük az uddíjána bandhát.
  5. Ebben a pránájámában nincs báhja kumbhakam. Kilégzés után egyenesítsük vissza a fejünket, mint a második lépésnél, hogy megkezdhessük a pránájáma második körét. A kumbhakam időtartama 5 másodperctől 64 másodpercig terjedhet a képesség és a gyakorlottság függvényében. Óvakodjunk azonban az erőlködéstől.
A nagyobb hatékonyság érdekében a pránájámát előzze meg a kapálabhátí vagy a bhásztriká. Itt megemlíthetjük, hogy a szúrja-bhédana, a nádí sódhana és az uddzsájí kivételével az összes többi pránájámát csupán a testi jólét érdekében vagy gyógyító eljárásként lehet alkalmazni. Akinek az egészsége normális, annak elegendő, ha ismeri ezeket a pránájámákat, de a napi gyakorláshoz a szúrja-bhédanára, nádí sódhanára és az uddzsájíra kell koncentrálni. E három biztosítja a test egészségét, és emellett segítik az elme kontrollját és a magasabb szintek elérését, ami a jóga valódi célja. Így a pránájámák többi fajtája nincs megemlítve Patandzsalí Jóga-szútrájában. Ezek a pránájámák azonban említve vannak a többi jóga-írásban, például a Hatha-jóga Pradípikában, a Gheranda Szamhitában, és egyes Upanisadokban.
Nagy mértékletességet kell követni az étkezés terén. Akik spirituális célból gyakorolják a pránájámát, azoknak különösen körültekintőnek kell lenniük. Teljesen kerülniük kell a húst és az olyan dolgokat, mint a hagyma, aszafoetida, és nem szabad túlzottan fűszeres, vagy túlzottan csípős, savanyú vagy keserű ételeket enniük. Ha lehetséges, néhány szattvikus ételre kell korlátozni magukat – rizs, búza, gyümölcsök, tej, ghí, vaj, nádcukor, méz, gyömbér, kígyótök (cukkini-féleség), padlizsánok és némely zöld leveles növény. Ezek közül válasszunk ki néhányat és csak erre korlátozzuk a diétánkat. Az étel legyen annyira egyszerű, amennyire csak lehetséges, a célunk a nyelv fölötti uralom legyen, ami pedig segíteni fogja az elme fölötti uralmat. Azok esetében, akik főleg a fizikai hatásai miatt gyakorolják a pránájámát, az ételek korlátozását nem kell olyan szigorúan venni. Alkalmanként és mértékkel ehetnek húst is."

2020. január 11., szombat

A bhásztriká alkalmazása

Újabb részlet a Krishnamacharya-könyvből:
"A körök számával kapcsolatos megjegyzések, amiket a kapálabhátínál említettünk, itt is ugyanúgy érvényesek. Az is ugyanúgy fontos, hogy a bhásztriká után közvetlenül, szünet nélkül végezzük el a nádi-sódhanát vagy a sítalí pránájámát.
Hatásai: Csökkenti a vérnyomás-változások által kiváltott szédülést. Az azonnali hatás érdekében a bhásztiká után közvetlenül végezzük a sítalít. De a panasz teljes megszüntetése érdekében a nádí-sódhanát kell alkalmazni. Itt megejthetünk egy általános megfigyelést a jóga céljaival kapcsolatban. Ezek a gyakorlatok elsősorban a test megerősítését szolgálják, ami a fizikai hatását illeti, és növelik a test ellenállkóépességét a betegségekkel szemben. Ezeket a gyakorlatokat kétségtelenül használhatjuk gyógyító célzattal. Ha így szeretnénk használni, akkor ennek három szintje van. Az első az azonnali tünet-csökkentés, a második a betegség meggyógyítása, és a harmadik a test ellenállóképességének növelése, hogy megelőzzük a megbetegedéseket. A test egészségi állapotától függően a testi ellenállóképesség felépítésének folyamata rövidebb vagy hosszabb időt vehet igénybe. A jóga-terápia alkalmazásakor azonban minden esetben egyformán fontos mindhárom szint.
Megjegyzés: Azok esetében, akik nem képesek padmászanában ülni, a vadzsrászana, a brahmászana (ugyanaz, mint az ardha-padmászana, vagyis féllótusz-ülés), a sziddhászana vagy a praszárita pádászana is alkalmazható. A sziddhászana azonban nem ajánlott házas emberek számára. A padmászana a legmegfelelőbb, és a többi ászanát az alkalmasságuk sorrendjében soroltuk fel. Mindezekben az esetekben fordítsunk figyelmet arra, hogy a gerincet egyenesen és függőlegesen kell tartani, alkalmazzuk az állzárat, és a karjainkat tartsuk nyújtva, egyenes könyökkel. A be- és kilégzés során csak a hasunk mozogjon ki-be, a testünk többi része viszont maradjon mozdulatlan. A vadzsrászanában, brahmászanában és sziddhászanában a térdeink érjenek a földhöz. A praszárita pádászana esetében, amikor a lábaink ki vannak nyújtva előre, a térdeink érjenek össze és a combjaink, valamint a vádlink érjen a talajhoz.
Terhes nők ne gyakorolják a kapálabhátít. Ne erőltessük túlzottan a kilégzést a kapálabhátíban vagy a bhásztrikában. Ennek következtében megsérülhetnek a hörgőcskék, és vérzés keletkezhet, ami káros. Az arany szabály az, hogy lassan fejlesszük a kilégzés erősségét, ahogy haladunk a gyakorlással. Ez még fontosabb azok esetében, akiknek valamilyen oknál fogva el van dugulva az orruk. A praszárita pádászana rövid leírását alább közöljük:
  1. Üljünk le a földre, a hátunk érjen a falhoz és a fenekünk legyen olyan közel a falhoz, amennyire csak lehetséges. A gerinc legyen egyenes és ebben a pozícióban gyakorlatilag az egész hátunk a falhoz ér. Toljuk előre a mellkast.
  2. Nyújtsuk ki mindkét lábunkat a testünk előtt, összezárt lábakkal, egyenes lábujjakkal, és a térdünk hátulja érjen a földhöz.
  3. Nyújtsuk ki a karjainkat és helyezzük a tenyereinket a két combra vagy a térdünkre, ha lehetséges.
  4. Végezzük az állzárat. Nyomjuk az állunkat a torok tövében lévő mélyedésbe, olyan magasan, amennyire lehetséges, hogy a nyakunk ne hajoljon túlzottan előre. Az állunk legyen pontosan a középvonalon. Ebben a pozícióban, egyenes gerinccel a tüdőnk nem lesz összeszorítva, és teljesen meg tudjuk tölteni belégzés közben.
Megjegyzés: A fenti ászanát azok számára ismertettük, akik nem képesek padmászanában, vadzsrászanában vagy brahmászanában ülni."

2020. január 10., péntek

A kristály-tudat

Újabb részlet Soós Jóska leírásából a hét sámáni tudatszintről:
"5. Kristály-tudat
Amikor megérkezünk a középpontba, akkor elérjük az androgün állapotot. Ez a kristály-tudat, a tudat ötödik szférája. Amikor a hét érzékszervünk teljesen megnyílt, akkor megjelenik az érzékelés nyolcadik formája. Ez már nem áll az érzékszervek befolyása alatt. Ekkor úgy érzékeljük a dolgokat, ahogy valójában vannak. Nem ragadnak magukkal, hanem ehelyett felülről látod, mint amikor egy madár néz le röptében az emberekre. Ez a bölcs emberek spirituális állapota. Ezért van az, hogy az ásványokból készült nagy kő vagy fém szobrok úgy néznek ki, mintha természetfelettiek lennének, mintha itt lennének a világban, de nem állnának a világ befolyása alatt.
Léteznek kristálykoponyák a prekolumbiánus kultúrákból. Az egyik az Emberiség Múzeumában található, Londonban. Ezek nagyon ritkák és drágák. Ezek a kristálykoponyák a kristály-tudatot képviselik, és őket használták a maja és inka arisztokrácia beavatásához. Az érzelem- és gondolatmentesség példái voltak, megmutatták, hogyan legyünk áttetszőek és hogyan maradjunk semlegesek minden helyzetben. Amikor ránézünk egy kristálykoponyára, vagy a képére, akkor ezt érezzük magunkban is.
A sámánok ugyanerre a célra használták a kristályokat, és hogy emlékezzenek a tudatnak erre a szintjére. Gyakran a nyakuk körül viselték a kristályokat, mint ahogyan én viselem a béka-talizmánt. Nem kell, hogy nagyon művészi legyen az a tárgy; nézhetjük is a kristályt, vagy a kezünkben tarthatjuk.
(Megjegyzés: A British Museumban található kristálykoponyáról (lásd a képen) eddig nem sikerült bebizonyítani, hogy valóban prekolumbiánus korból származik, és hogy Közép-Amerikában készült. A koponyát egy Eugene Boban nevű műkereskedőtől vásárolta meg a múzeum, aki eredeti mexikói régiségek mellett hamisítványokat is eladott több múzeumnak. A maja, azték és inka kultúrák régészeti lelőhelyeiről nem nagyon kerültek elő hegyikristályból készült tárgyak, viszont a különböző amerikai kultúrákban valóban használtak a sámánok kisebb, megmunkálatlan kristályokat erőtárgyként. A modern készítésű kristálykoponyákat viszont valóban a fent említett módon, a Kristály-tudathoz és az Akashához történő kapcsolódásra szokták használni az őrzőik.)
A kristályok hangját ki is énekelhetjük. Ez a hang nagyon magas, mint az „iii” hang, amit magasan és orrhangon is énekelhetünk. A szúfik és az afrikai nők gyakorolták ezt. Így befolyásolták a tudatukat vagy hoztak létre egy különleges hangulatot. A Sixtus-kápolna fiú-kórusa is ugyanezt hozta létre, csak nem tudatosan.
A kristály igazából a napfény összesűrűsödése. Ez a hiedelem mindenhol a világon fennmaradt. Most már tudjuk, hogy ha egy gyémántot felhevítünk, akkor az ragyogó fehér fénnyé válik.
Tamás bácsinak nem voltak kristályai, vagy legalábbis én nem láttam őket, mert nem mindig mutatott meg mindent, ami volt neki. Volt egy kis szkocska, amit mindig a nyakában hordott. Hogy mi volt benne, azt soha nem láttam.
Viszont emlékszem arra, ami egyszer márciusban történt. Bár Magyarországon olyankor még általában hideg van, a hó elkezdett olvadni, és nagy jégcsapok lógtak a falusi házak nádtetejéről. Egy napon Tamás Bácsi elvitt minket egy borpincéhez, hogy hozzunk el öt liter bort. Amikor a házak mellett sétáltunk, letörte az egyik jégcsapot és azt mondta: „Tedd a jégcsapot a nyakadba, és lassan számolj el kilencig. Mit érzel?”
Hideget” - mondtam.
Ezt felelte: „Ezt a hideget kell érezned a tudatodban.” Most már ezt a kristály-tudatra történő utalásnak tekintem, és a kilences szám valószínűleg a tudat kilenc szintjére vonatkozik. A tudat hét szintjén kívül, amikről én beszélek, van még két másik. Ezeket nem magyarázta el nekünk közvetlenül. Csak hagyta, hogy megtapasztaljuk, és utána abbahagyta a beszédet. Utána csak ittunk egy kis bort, és azt mondta: „A fiúknak egy pohár bor elegendő.”
Megjegyzés:
A kristály-tudattal kapcsolatban az alábbi meditációs technikákat gyakorolhatjuk:
  1. Kristálygömb vagy koponya nézése, tartása.
  2. Kristályhang”-éneklés, esetleg kristály-hangtálak megszólaltatása.
  3. A jég hidegségének érzékelése és átemelése a tudatunkba.

2020. január 9., csütörtök

Szavitarka szamádhi

Újabb részlet Gregor Maehle Szamádhi-könyvéből:
"1. Szamádhi: szavitarka szamápatti (megfontolt azonosság)
Az első szamádhiról Patandzsalí azt mondja az 1.42. szútrában: „A megfontolt (szavitarka) szamápattiban a szavak, tárgyak és a tudás egybeolvadnak a fogalomalkotás által.” Először is tisztázzuk a „megfontolt” szót! Amikor Patandzsalí a szavitarka szót használja, arra utal, hogy amikor a szamádhink egy fizikailag érzékelhető tárgyon alapul, miközben az elménk hitelesen tükrözi azt a saját mélységében, a felszínen az elme még mindig fogalmakat alkot.
Tehát mondjuk azt, hogy olyan mértékben gyakorlom az ászanát, kriját, pránájámát, és a Kundaliní-meditációt, amennyire ésszerűen tudom, és amivel elegendő mértékben oldottam a feltételekhez kötöttségemet. Most pedig a kristály-piramisomat (vagy más hasonlóan megfelelő tárgyat) bámulom. A cél az, hogy a kristály pontosan úgy jelenjen meg az elmémben, ahogyan előttem van. Miközben betápláljuk a kristályt az elménkbe, ellenőrizzük az ülőpózunk minőségét, az ideális egy olyan meditációs póz, mint a padmászana, sziddhászana, vírászana vagy szvasztikászana, de bármilyen esetben, a hátunk, nyakunk és a fejünk legyen egyenes. A légzésünk is legyen tudatos; lélegezzünk olyan lassan, amennyire lehetséges, ideális esetben a légzésünk az egész törzsben áramlik. A következő lépés a pránikus tudatosság: lélegezzünk kétszeres felfelé hullámmal (amit részletesen leírtam a Jóga-meditáció könyvemben), és vigyük a pránát a magasabb központokba.
A szamápatti alatt a prána ideális esetben az ötödik energiaközpontban van, amit visuddha csakrának neveznek. Nézzünk a kristályra úgy, mintha be akarnánk szívni az elménkbe. Kifejezetten nézzünk a kristályra, de ne mozgassuk a szemgolyónkat; ne nézzünk körbe, és ne pásztázzunk a szemünkkel. Addig nézhetjük a tárgyat, amíg a szemeink el nem fáradnak. Utána hunyjuk be, és szemléljük a tárgy képét az elménkben. Ellenőrizzük, hogy mennyi ideig látjuk még a kontúrjait az elménkben, és mennyire tisztán egyezik meg a tárggyal. Amikor a tárgy elhalványul, nyissuk ki a szemeinket és nézzük ismét. Ezt a módszert trátakának nevezik, és a szamápatti kezdeti szintjén nagyon fontos.
Idővel az elménk lézerpontos lesz, annyira koncentrált lesz, hogy élethű másolatot készít a tárgyról, és megjeleníti azt az elmében. A szamápatti az összes szamádhi közül az, amelyikkel az elmének ezt a lézerpontosságát tudjuk fejleszteni. Az elme az, amit szeretnénk kiélezni. Eleinte olyan tárgyat érdemes használni, ami nincs túlterhelve jelentésekkel, mint egy lótusz vagy egy kristály. Ha túl hamar választunk olyan tárgyat, amelynek túl nagy a jelentéstartalma, akkor frusztrációt okozhat az, hogy képtelenek vagyunk megjeleníteni az elménkben. A tudatalatti akadályoknak ez a formája meglehetősen gyakori. Kevésbé valószínű, hogy bekövetkezik, ha olyan tárgyat választunk, amely kevesebb jelentéssel bír a számunkra."

2020. január 8., szerda

A vízi lények tudata

Újabb részlet Soós Jóska leírásából a hét sámáni tudatszintről:
Megjegyzés: A fentiekben az alábbi meditációs technikákat ismertük meg:
  1. A tarkó ütögetése meditáció közben
  2. Úszó mozdulatok béka-pózban és béka-hangok kiadása
4. A vízi lények tudata
"A tudat negyedik tartománya a vízi lények tudata, Ezt a tudatot ugyanazzal a szertartással lehet elérni, mint a kétéltű tudat esetében, de egy hal hangját kell létrehozni. Amikor a halak hangját adjuk ki (wow, wow, wow, wow), mintha levegő-buborékokat bugyogtatnánk, és ezt legalább öt-tíz percig végezzük, akkor elkezdjük érezni a változást az agyunkban. Úgy érezzük, mintha uszonyaink lennének, és hogy telepatikus kapcsolatban a halakkal és más vízi állatokkal.
Amikor a bugyborékoló hangot minél „kerekebbé” tesszük, akkor egy kis oxigén-buborékként látjuk a hangot megjelenni. Ekkor a hang önálló, élő egységgé válik.
Ne csak a hal-létet érzékeljük, hanem a planktont és az egysejtű, szférikus élőlényeket is. Ezeknek a szervezeteknek nincs szeme, mégis mindent érzékelnek maguk körül. Hasonlóképpen tegyük érzővé a testünk egész felületét, mintha összerándulna az érintésre.
Kapcsolatot teremthetünk a sejtekkel is, melyek egy tömeggel körülvett sejtmagból állnak. Éreznünk kell a középpontot, és belehatolhatunk. Ennek a lényege az, hogy belemegyünk a végtelenül kicsibe, és onnan pedig újra kifelé. Így érzékelhetjük a saját sejtjeinket is, és gyógyíthatjuk őket. Ha saját magunkon meg tudjuk tenni, akkor mások esetében is."
Megjegyzés: A fentiekben az alábbi meditációs technikákat ismertük meg:
  1. Hal-hangok kiadása hason fekve
  2. Teljes test-érzékelés
  3. Utazás a testünk sejtjeibe és azok gyógyítása

2020. január 7., kedd

A szattvikus meditáció

Újabb részlet Gregor Maehle Szamádhi-könyvéből:
"A meditációnknak szattvikusnak kell lennie, és a kristály példája megfelel ennek a feltételnek. A jóga szerint, a szattva a Természet három elemi minőségének vagy részecskéjének egyike. Ezeket tamasznak (tömeg, tétlenség), radzsasznak (energia, aktivitás), és szattvának (információ, ragyogás, bölcsesség, intelligencia) nevezik. A jógában az elmére gyakorolt befolyásuk miatt van nagy jelentőségük, és a jóga elfogadja, hogy általános állapotában lehetetlenség, hogy az elme úgy jusson tudáshoz, hogy a körülmények ne befolyásolják vagy torzítsák el.
Térjünk vissza az első javasolt meditációs tárgyunkra, a gőzgépre! A jógik azért utasítanák el, mert egyrészt túlzottan tamaszikus (masszív és nehéz, mint egy vasdarab), másrészt túlzottan radzsaszikus (arra építették, hogy a hőt sebességgé alakítsa). Nem azt akarom ezzel mondani, hogy valami baj lenne a gőzgépekkel (mivel remek találmányok), de jelenlegi célunkhoz egy szabályos alakú vagy gömb alakú kristály jobban megfelel. Az 1.41-es szútra a kristályt az elme szamápattiban elért állapotához hasonlítja.
Próbáljunk egy kristályt (például kristály-piramist) használni tükörként, és ha a kristály jó minőségű, akkor csak a tárgyat fogja visszatükrözni, és maga a kristály alig lesz látható. Vigjánabhiksu e szútrához fűzött 14. századi kommentárjában azt mondja, hogy ha egy vörös rózsára helyezzük a kristályt, akkor a kristály csak a vörös rózsát fogja mutatni, semmi mást. Azt szeretnénk, ha az elménk is így viselkedne. Ha találkozom egy másik személlyel, akkor csak ő tükröződjön az elmémben, és nem azok a félelmek, előítéletek, remények, vágyak, stb., amiket általában én vetítek ki az egyénre. Ezért mondják a jógik azt, hogy csak a szamápattiban találkozhatunk igazán egy másik emberrel. Egyébiránt csak önmagunk végtelen permutációival és kivetítéseivel találkozunk. Ez vezetett egyes filozófiák alaptéziséhez, mely szerint „Csak én létezem, és senki más.” A jóga megerősíti a számtalan lény létezését, de a feltételekhez kötöttségünkön túllépve kell rájuk tekintenünk.
A piramis alakú kristályon vagy kristálygömbön kívül egyéb megfelelő meditációs tárgy lehet a lótusz, a rózsa, vagy egy frangipani virág. Ezek azért nem olyan könnyűek, mert nem átlátszóak, és különösen a rózsa meglehetősen bonyolult struktúrájú, de mindegyik szattvikus. Egy másik lehetőség az Óm szimbólum, vagy bármilyen más szakrális szimbólum képe. Egy istenalakon is meditálhatunk, ha van olyan, amelyik vonz, vagy Isten nevén, melyet a szent nyelvünkön írunk le. Ha egy írott szót használunk meidtációs tárgyként, akkor azt javaslom, hogy valamelyik ősi, szakrális nyelven legyen, mint a szanszkrit, héber, arab, ógörög, stb., Mert a modern nyelvek által a tudatalattinkban keltett benyomások gyakran túlzottan radzsaszikusak. Hasonlóképpen, egy istenábrázoláson meditálni jó ötlet, de ellenőrizzük, hogy nem teszi-e radzsaszikussá az elménket a kép a kezdeti szinteken. Ezt akár a kép komplexitása is kiválthatja. Elegendő annyit mondani, hogy a szamápatti kezdeti szintjein minél egyszerűbb, annál jobb."

2020. január 6., hétfő

Az Élet lüktetése

Ma volt az idei első dobkör. Volt még egy megélésem az év végi böjtös elvonulásunkon is, amit nem írtam le külön blogbejegyzésben, úgyhogy ezt most idebiggyesztem, és valamennyire kapcsolódik is a mai dobkör eseményeihez. Az elvonulás harmadik napján vezettem egy transzlégzést, ahol nagyon mély megélésekről számoltak be a résztvevők, olyanok is, akik régóta járnak transzlégzésre. Én mindig szeretem a légzés lüktetését hallgatni, ahogy dobolok és bíztatom az embereket, tartom a teret. Amikor lefeküdtek, és folytatták a légzést, azt láttam, hogy egy nagy, aranyló piramisba rendeződik a sok prána, ami körbe-körbe áramlott, és ez a piramis nem is olyan szabályos oldalú volt, mint az egyiptomiak, hanem inkább egy térbeli mandalára hasonlított, amilyeneket a buddhisták szoktak építeni, hogy bemutassák az univerzum rétegeit. Mindegyik szinten csodálatos térbeli geometriai ábrák bontakoztak ki, aranyló fényben. A második képen a berobuduri buddhista sztúpa látható, amit hasonló fromában építettek meg. Az egész év végi időszak, a téli napfordulóval kezdve, az év végi elvonuláson át a szombati szülinapi koncertemig bezárólag nagyon erős volt, de azért meg is viselt egy kicsit, legalábbis a pihenés terén volna mit bepótolnom. 

A mai dobkörre sem éppen pihent állapotban érkeztem, mert a blogom átállása miatt hajnalig tesztelgettem az alkalmazásokat. A mai napot azért sikerült végigcsinálni nagyjából odafigyelve. Két kezelést és egy csoportos jógát tartottam meg, és még jógáztam is előtte, és utána mentem a dobkörre. Néhány dal után Oguz elkezdett dobolni, és mondta, hogy lélegezzünk intenzíven. Én elkezdtem belevinni magamat egy transzlégzésbe, és közben mindenféle érzelmek, gondolatok kavarodtak fel bennem. Az egyik a nosztalgia, hogy már régen voltam transzlégzésen, mert megszűntek a lehetőségek, és amikor én tartom, az is lelkesítő, de olyankor a folyamat másik oldalán vagyok. Ugyanakkor, talán amiatt, hogy régen gyakoroltam, mindenféle félelmek és elvárások is előjöttek, amikről tudom, hogy el kell engedni, ha egy jó hosszú transzlégzésben benne vagyok. Most azonban lélegeztem tovább, lesz ami lesz. Hívtam az erőállataimat, és megismétlődött egy kép a délelőtti gyógyításból: egy szakadék szélén állok, előttem a mélyben izzó lávafolyam, és ahogy lélegzem, oda hullanak be belőlem azok a destruktív, kaotikus érzelmi energiák, tudati tartalmak, amiktől már meg kell szabadulnom. 

Oguz azt mondta, hogy álljunk fel, és végezzük el az "éneklő sámán" gyakorlatot. Itt a légzés nem annyira lihegős, inkább a kiadott hangokra koncentráltunk, az utaztatott, és a dobszó. A fejünket felfelé kellett fordítani, és úgy énekelni. Én azt éreztem, mintha egy porszívó elkezdett volna húzni felfelé, a Felső Világok felé. Az erőállataim érdekes módon, háromemeletes formába rendeződtek el. Alul a sárkányom volt, rajta egy rénszarvas állt (ő még nem nagyon jött eddig), fölötte pedig a sasom volt. Össze voltak kapaszkodva, mint a fenti képen a három erőállat. Ez egy mexikói szobor, amit az oltáramon tartok, és a három világot képviseli. A kígyó az alsó világ erőállata, a jaguár a középsőé, míg a kondorkeselyű a felső világot képviseli. Szóval a három erőállat elkezdett szállítani engem fölfelé, egyre magasabb régiókba. Galaxisok és csillaghalmazok gyűrűin mentünk keresztül, és a fény-sötétség játéka tórusz-szerű gyűrűkbe és más, gömbölyded, csepp alakú mértani alakzatokba rendeződve lüktetett. Egyre magasabbra érkeztünk, és megláttam Thoth-ot, aki úgy szokott megjelenni, mint egy nagy, kapucnis köpeny, amelyen belül csak a csillagok ragyognak. A feje helyén szokott lenni egy nagy fényes gömb, lábai nincsenek, és a kezében tarja az Akasha könyvét, aminek a lapjai szintén ragyogó fényt árasztanak. Most a köpönyegen kívüli és belüli sötétség és fény érdekes játéka nyilvánult meg: a sötét átváltott fénybe és fordítva, a kívül átfordult belülre, és fordítva. 
Utána még magasabbra mentünk, és már nem csak egy alakban láttam Thoth-ot, hanem mintha egy nagy gyűrűt alkottak volna a szerzetesek, vagyis a hozzá hasonló, fénylő köpönyegek, és körben táncoltak, hullámoztak. Egy kicsit pálos hangulata is volt ennek a képnek, ami után megjelent Odin, a Sleipnir lovon, és megmutatott egy újabb szimbólumot, ami először mintha egy hernyó, vagy lánctalp-szerűség lett volna alulnézetben, majd jobban letisztult, és egy kereszt lett belőle, amit itt le is rajzoltam. A keresztnek mind a négy szárán van még egy kereszt, illetve a függőleges, hosszabb szárain még egy-egy vonal keresztben. Az izlandi Galdrabókban vannak hasonló mágikus ábrák. Azt nem közölte Odin, hogy pontosan mi a szimbólum jelentése, tehát erre majd vissza kell térni. Egy kicsit emlékeztet a pilisszántói Pálos kőre, ami szintén a világon egyedülálló kereszt-ábrát tartalmaz. 

Ahogy álltunk és énekeltünk tovább, kitisztultak a hangok, és egyre magasabbak lettek. Én azt éreztem, hogy az energia elindul azon testrészeim felé, amelyeket gyógyítani kell. A bal térdemre, nagylábujjamra és a jobb szememre kértem a gyógyítást, amely begyulladt a decemberi elvonulás után. Úgy éreztem, mintha csillagok miriádjai gyűltek volna össze ezekben a testrészeimben, és bizseregni kezdtek. 

Ahogy elhalkult az ének, Oguz azt mondta, hogy feküdjünk le, és egy mondatban fogalmazzuk meg azt, ami a legfontosabb dolog számunkra a következő évben, és amihez útmutatást, erőt kérünk. Én azt mondtam magamban többször, hogy "Gyógyítást és gyógyító erőt kérek", majd jó mély relaxált állapotba kerültem, a mellettem levők szerint még horkoltam is. Viszont a végén kipihenten ébredtem, és valóban, ez egy értelmezhető üzenet számomra, hogy ha gyógyulni és gyógyítani akarok, akkor hagynom kell időt a pihenésre, a regenerálódásra. Amikor felültem, és elkezdődött a megosztókör, a bal kezem pont a verőeremre tévedt a bal lábfejemen. Éreztem a vér erős lüktetését, a szív folyamatos munkáját, ahogy észrevétlenül pumpálja a vért körbe az összes sejtünkbe. "Az Életerő ott van mindenhol, csak meg kell nyílnod a számára. Semmi bonyolult nincs benne."- jött az üzenet. és valójában tényleg ennyire egyszerű a dolog - ha sikerül üres csővé válni, akkor átjön rajtam keresztül a gyógyító erő, és tudok segíteni másokon. Az ember általában azért betegszik meg, mert elvágja magát az Életerő áramától. Amikor helyreállítjuk ezt a kapcsolatot, akkor az öngyógyító folyamatok beindulnak, és helyreáll az egyensúly. Jó évkezdés volt ez is, sok feladat vár még ránk az idei évben sámán-vonalon is. 

2020. január 5., vasárnap

Bhásztriká légzés

Újabb részlet a Krishnamacharya-könyvből:
"Bhásztriká
Ez a légzőgyakorlat közeli rokonságban van a kapálabhátíval. Míg a kapálabhátíban mindkét orrnyílást használtuk a be- és kilégzésre, ennél csak egy orrlyukat használunk egyszerre. Ennek a szabályozásnak a megvalósítása érdekében használjuk a jobb kezünket mrigí múdrában. Kétféle pránájáma létezik: vilóma és anulóma.
Az anulóma esetében záruk el a jobb orrlyukat és a balon keresztül fújjuk ki erőteljesen a levegőt. Szünet nélkül végezzük el a belégzést ugyanezen az orrlyukon keresztül. Most ismét, szünet nélkül zárjuk el a bal orrlyukat, és nyissuk ki a jobbat, és azon keresztül fújjuk ki erőteljesen a levegőt. Szünet nélkül szívjuk be a levegőt ugyanazon az orrlyukon keresztül. Ismételjük meg a váltott orrlyukon történő belégzés és a másik orrlyukon történő kilégzés folyamatát. Itt is ügyeljünk arra, hogy ne fújjuk ki a levegőt túlzott erővel. A vilóma esetében a belégzés mindig az egyik orrlyníláson keresztül történik, a kilégzés pedig a másikon keresztül. A kevésbé szelelő orrlyukon keresztül lélegzünk ki, a jól szelelő orrlyukon keresztül pedig be.
Mindkét esetben padmászanában kell végezni a pránájámát. Ha túl nehéz ebben az ászanában ülni, akkor a kapálabhátinál említett egyéb ászanákat is használhatjuk. A lényeges pont az, hogy a gerincet tartsuk egyenesen, legyen meg az állzár és a tüdőt se terheljük meg a helytelen testtartással.
Ez a gyakorlat megtisztítja az orr légútjait, és váju netinek is nevezik, megkülönböztetendő a dzsala netitől vagy szútra-netitől. A dzsala-netiben és a szútra-netiben vízzel, illetve puha cérnával tisztítjuk az orrjáratokat. Ezekre a krijákra bizonyos esetekben szükség lehet az azonnali megkönnyebbülés érdekében, de nem szabad mindennapos gyakorlatként alkalmazni, mivel kialakulhat a hozzászokás. Az ászanák és a pránájámák esetében azonban nem alakul ki a hozzászokás, így nincs veszélye a bhásztriká minden naposa alkalmazásának, bár az is megtisztítja az orrjáratokat. Másfelől a pránájáma akkor hozza a legjobb eredményeket, ha először elvégezzük a kapálabhátít vagy a bhásztrikát.
A bhásztriká alapvető vonása az, hogy bizonyos erővel lélegzünk a váltott orrlyukakon keresztül. Ha azonban az egyik orrnyílás nagyon el van záródva, csupán átmeneti gyógyító eljárásként végezhetjük ugyanazon a szellőző orrnyíláson keresztül.
(Megjegyzés: a bhásztriká, azaz fújtató légzés alapvetően abban tér el a kapálabhátítól, hogy a belégzési és a kilégzési szakasz is aktív, és az egész tüdőt igyekszünk használni a légzésben, nem csak a hasi részét. Végezhetjük két orrnyíláson keresztül is egyidejűleg, illetve ugyanazon az oldalon beszívva és kifújva, bár a végső változatban a be- és kilégzést váltott orrlyukakon keresztül kell végezni.)

2020. január 4., szombat

Kapálabhátí és nádí sódhana

Újabb részlet a Krishnamacharya-könyvből:
"Kapálabhátí és nádi-sódhana pránájáma
Technika:
  1. Üljünk le padmászanába, de ne baddha-padmászanába. Tartsuk zárva a szemeinket. A térdeink érjenek a földhöz. Nyújtsuk ki a karjainkat és helyezzük a kézhátakat az azonos oldalú térdeinkre. Ne hajlítsuk be a könyökeinket. Tartsuk egyenesen és stabilan a gerincünket.
  2. Engedjük le a fejünket az állzár-pozícióba.
  3. Lélegezzünk ki-be gyorsan mindkét orrlyukon keresztül olyan gyorsan, hogy egy ki- és belégzés egy másodpercig tartson. A mellkas, a vállak és a karjaink ne mozogjanak, csak a hasunk alsó és felső része mozogjon ki-be. A kezdeti szinten ne végezzünk el többet 12 körnél.
  4. Közvetlenül az utolsó kilégzés után vegyünk egy lassú, mély, egyenletes levegőt a bal orrlyukon keresztül. Ennek végrehajtásához tartsuk az orrunkat a jobb kezünk ujjaival mrigí múdrában.
  5. Zárjuk el mindkét orrnyílást, és tartsuk vissza a levegőt öt másodpercig.
  6. Teljesen zárjuk el a bal orrlyukat a gyűrűs- és kisujjunkkal, és enyhén zárjuk el a jobb orrnyílást a hüvelykujjal, majd ezen keresztül lassan és egyenletesen engedjük ki a levegőt.
  7. Lassan, egyenletesen és mélyen lélegezzünk be a jobb orrnyíláson keresztül.
  8. Zárjuk el mindkét orrlyukat és tartsuk vissza a levegőt öt másodpercig.
  9. Zárjuk el a jobb orrlyukat a hüvelykujjal, és tegyük szabaddá a bal orrlyukat, majd lassan és egyenletesen lélegezzünk ki a bal orrlyukon keresztül.
A 4-9. lépések alkotják a nádí-sódhana pránájáma egy körét. Végezzük azonnal a kapálabhátí után, szünet nélkül. 12 kör kapálabhátí után hat kör nádí-sódhanát kell elvégezni.
A fent említett tizenkét kör kapálabhátí a kezdeti szintekre vonatozik, és lassan kell növelni a számot a gyakorlás előrehaladtával 48, majd legfeljebb 128 körig. A Hatha-jóga Pradípiká nem ír elő maximális ismétlésszámot, de ott húzza meg a határt, ahol érezzük a kimerültséget, és amikor nem tudjuk utána közvetlenül, szünet nélkül lassan, egyenletesen és mélyen beszívni a levegőt a bal orrlyukon keresztül. De az itt említett maximális 128 számot nem érdemes meghaladni.
A nádí-sódhana pránájámában a be- és a kilégzést csak az orrlyukakon keresztül, és nem a torkon keresztül végezzük. Ezt a pránájámát csak a kapálabhátí, vagy a később ismertetésre kerülő bhásztriká után végezzük.
Hatásai: megtisztítja az összes, szívből kilépő véreret.
(Megjegyzés: A kapálabhátí gyakorlatot egyes források nem pránájámának, hanem krijának, vagyis tisztító gyakorlatnak tekintik. Jelentése: „fény a koponyában”. A bhásztrikával összehasonlítva a kilégzési szakasz gyors és aktív, míg a belégzési szakasz passzív. Az állzárat és a mozdulatlan felsőtestet sem követeli meg mindegyik változat.)

2020. január 3., péntek

49 - Újraindítás


Számomra az évnek ez az időszaka, kezdve a november 1-ei Ősök Napjától, a téli napfordulón, karácsonyi és év végi ünnepeken keresztül, egészen a január eleji születésnapomig már második éve az eddig tanultak, megéltek lezárásáról, értékeléséről, átszűréséről szól. Ami értékes és fontos, az maradjon, ami pedig fölösleges, azt ilyenkor szoktam az útjára bocsátani, mert áttranszformálva minden energia hasznos lesz valaki számára. Az új dolgok befogadása is könnyebben megy, ha az eddigi, de már célját veszített dolgokat tudatosan elengedjük, és helyet csinálunk az újnak.

Így érkeztem el idén is a 49. születésnapomhoz, melyet megelőzött egy háromnapos böjtös elvonulás, melyet én vezettem Piliscséven. Amikor indultunk az elvonulásra, reggel torokfájással és náthával ébredtem, de szerencsére az elvonuláson csak az orrom folyt, nem lázasodtam be. Viszont amikor visszaértünk vasárnap este, másnap nem csak bedugult orral, hanem begyulladt szemmel is ébredtem. Ez három nap alatt elmúlt szerencsére, így az újév után, csütörtökön és pénteken már be tudtam menni dolgozni az Atmába, bár még nem voltam teljesen gyógyult. A szombati koncert miatt is izgultam, mivel ekkora közönség előtt nem játszottam még, és csak egyszer tudtunk próbálni Ölvedi Gáborral.

Az eltervezett 100 hely el is kelt hirtelen szilveszter után, így még nagyobb izgalommal készültem a koncertre a Magnet Házban. Ráadásul szombaton reggel derült ki a hír, hogy nem is a Juhar teremben leszünk, hanem a Hamvas teremben, ami kétszer akkora, így még kiírtuk napközben, hogy az is tud jönni, aki nem váltott jegyet előre. Végül vagy 150 fős közönség jött össze, szépen megtöltötték a Hamvas termet.

A koncertet egy elengedő szertartással kezdtük, mind a hét galaktikus irány felé imádkoztunk, hogy a Szellemvilág vigye el mindazt, ami már nem szolgál bennünket, és adjon helyet az újnak a tudatunkban. Utána belecsaptunk a húrokba (pontosabban dobokba, csörgőkbe, dorombokba, hangszálakba és egyéb zajkeltő eszközökbe). Amint elkezdtünk, én voltaképpen meg is nyugodtam, olyan megnyugtató, biztonságot adó tér jött létre körülöttünk, és nagyon jól egymásra tudtunk hangolódni Gáborral, illetve a közönséget is bevonni a gyógyító térbe. Ő volt a művészeti felelős, én pedig a terápiás. Loop-pedáljával és torokénekével jó mély transzállapotba vitt mindenkit, és elénekeltünk kedvenc sámándalainkat is. A hangszeres részeknél körbejártam a közönséget, hogy közelebbről is kapják a gyógyító rezgéseket: először didgeridoo-val, aztán a nagy 70 cm-es sámándobbal, amit karácsonyra kaptam, és végül a nagy csörgős bottal, amit én magam készítettem tavaly év vége felé. A kétórás folyamat végén Gábor hozta ki őket a transzból, megkérve, hogy ajánljuk fel mindazt, amit kaptunk, minden érző lény javára, és öleljünk meg legalább három embert, mielőtt hazamegyünk.

Én is készültem egy kis meglepetéssel: hoztam sok füstkvarc marokkövet, és mindenki hazavihetett egyet magával, előtte kérve az erőt és az áldást a jövő évi megnyilvánítani kívánt terveihez, az Úr Sivától vagy ki-ki a hite szerinti isteni formától. Még egy meglepetés várt rám is, amire nem számítottam: Orsitól és Ricsitől kaptam egy nyers vegán tortát, ami körül sok-sok kókuszgolyó is volt. Ebből is jutott minden résztvevőnek egy-egy darab. Szóval így ünnepeltünk és ölelkeztünk a program végén, és bevallom, az én képzeletemben titkon végig az volt, hogy a Hamvas-terem lenne a legjobb, de inkább a biztonság kedvéért a kisebbiket vállaltuk be. Végül a sors keze ebbe is belenyúlt, és nagyobb terem volt, többen jöttek el, és mindenki jól érezte magát.

Nekem a koncert végére a köhögésem és a megfázásom jó erős fejfájássá szublimálódott, amihez azt hiszem, a kialvatlanság is hozzátett egy kicsit. De azért elbúcsúzkodtunk, elpakoltunk, és estére haza is értem. Itt már csak egy kis vacsorára és lefekvésre volt energiám, viszont vasárnap reggel 5-kor kipattant a szemem, fejfájás és betegség sehol, és hihetetlen energia töltött el, mintha újjászülettem volna. Remélem, hogy minden résztvevő hasonló gyógyulásokat és spirituális áldásokat tapasztalt a szeretet és hála terében, amit közösen létrehoztunk. Nagyon köszönöm a résztvevőknek, Gábornak és minden más segítőnek, hogy beletettétek a szíveteket, és megvalósulhatott ez a csodálatos program.

2020. január 2., csütörtök

A szamápatti

Újabb részlet Gregor Maehle Szamádhi-könyvéből:
"Alfred Korzybski lengyel matematikustól és filozófustól származik ez a mondás: „A térkép az nem maga a terület!” A jóga mindig is tudatában volt a ténynek, hogy a feltételekhez kötöttség lehetetlenné teszi, hogy úgy fogjuk fel a világot, ahogyan valójában van. A problémánk az, hogy nem fordítunk elegendő időt arra, hogy teljességében befogadjunk egy tárgyat. Ehelyett minden egyes új tárgyat gyorsan összevetünk az összes adattal, amit hasonló tárgyakról elraktároztunk, hogy gyorsan eljussunk egy viszonylag közeli becsléshez azzal kapcsolatban, hogy mit képviselhet az aktuális tárgy. Ekkor a befogadás megszakad, és kigyullad egy lámpa: „Azonosítva!” Ez az „azonosítás” azonban sohasem száz százalékos, hanem csak annyira pontos, amit az elménk ésszerű határértéknek tekint. Így értelmezzük félre az egész életünket anélkül, hogy akárcsak tudnánk róla.
A szamápatti azonban azt jelenti, hogy a meditációnk tárgya hiteles módon tükröződik az elmében. Ez hihetetlen eredménynek tűnik, és Patandzsalí lassan, négy fázisban engedi ezt kibontakozni, ahelyett, hogy egy lépésben jutnánk el oda. De mielőtt elmagyarázom a szamápatti (azonosság) négy lépését, hadd mondjak valamit a „tárgyról”. A jógában a tárgy nem csupán egy „dologra” vonatkozik; hanem a lényegiségre, amin a meditációnk vagy a szamádhink alapul. Míg a szamádhi korai szakaszaiban egyszerű és fizikai tárgyakat választunk, a későbbi szamádhikban az végtelent vagy az egész teremtést is választhatjuk. Maga a folyamat, mint olyan, azonban nagyjából ugyanaz. Az első két szamápattiban (azonosságban) a jóginak egyszerű tárgyat érdemes választania. Az „egyszerű” azt jelenti, hogy nem összetett, hanem homogén, egységes, és könnyen azonosítható. Például egy gőzgép túlzottan összetett lenne, mert túl sok, a szemünk elől rejtett mozgó alkatrészből áll. Hasonlóképpen, Picasso vagy Dalí egyik képe is összetett lenne, az asszociációs lehetőségei miatt. A szamápattiban az elme igyekszik áthatolni a gőzgép felszínén, vagy felbecsülni Dalí összes szürrealista célzását, és e folyamat közben valószínűleg izgalomba jön és elveszíti szilárdságát.
Egy olyan tárgy, ami megfelel a leírásnak, egy szabályos alakú, átlátszó kristály, például egy piramis vagy gömb. Közvetlenül átlátunk rajta, és nem kell azon aggódnunk, hogy mi van benne, ami rejtve van a szemünk elől. Ezen felül, ugyanolyannak vagy majdnem ugyanolyannak tűnik minden szögből, tehát nem kell azzal foglalkoznunk, hogy különböző szemszögekből vizsgálva többet tudjunk meg róla. Némi habozással használom ezt a hasonlatot, mert manapság az a kifejezés, hogy „nincs kristálygömböm” azt jelenti, hogy „Nem tudhatom a jövőt”. Ne aggódjunk, mert nem ez a cél. A jógában azt mondjuk, hogy ha meg akarjuk pillantani a jövőt a kristálygömbben, az azt jelentené, hogy kivetítjük az elnyomott tudatalatti tartalmainkat a kristályba. A jógikus szamádhi vagy szamápatti ennek pontosan az ellenkezője. Első alkalommal igyekszünk meglátni a tiszta, csupasz kristályt, a tudatalatti prokjekcióink akadályoztatása nélkül."

-->

2020. január 1., szerda

Tezcatlipoca, a Fekete Jaguár



Szereztem egy új kristálykoponyát, fekete obszidiánból készült, és a jaguár-családom újabb része. A korábbi, kék apatit koponyára való ráhangolódáskor a Tepeyollotl, vagyis a “Hegy szíve” név jött le. Ő az azték mitológiában Tezcatlipoca, az egyik főisten nagual-ja, azaz erőállata. Úgyhogy arra lehetett számítani, hogy az obszidián koponya közeli kapcsolatban lesz majd Tepeyollotl-lal. Tezcatlipoca az éjszaka, a halál és az obszidián istensége is egyben. Amikor leültem dobolni és kapcsolódni az
új koponyához, megjelent előttem az Életfa, csillogó feketében, mintha az egészet obszidiánból faragták volna ki. Utána megérkeztek az erőállataim, ők is obszidián díszeket viseltek. A sasom fején obszidián korona volt, a farkasom szőrei feketék voltak, és a végükön volt egy-egy obszidián-csepp, az oroszlánom a nyakában egy vastag, obszidián-gyöngyökből készült nyakláncot viselt. A sárkányom körmeit is obszidián ékkövek díszítették. Beléptünk az Életfába, melynek törzse belülről egy világító csőre emlékeztetett. Amikor a kristálykoponyákhoz kapcsolódom, mindig fölfelé utazunk, egy olyan dimenzióba, amelyről a koponyák és a rajtuk keresztül kommunikáló Föld-őrzők rálátnak Földünk dolgaira, és tudnak segíteni azoknak, akik nyitottak a magasabb rezgésekre.

Megérkeztünk az obszidián kristálykoponya belsejébe. A sötétség csendje, puhasága, rejtelmessége, lágy stabilitása vett körbe bennünket, jelentős ellenpólusa a hegyikristály ridegebb tisztaságának és ragyogásának. „A fekete Teczactilpoca vagyok, a fekete jaguár és az obszidián istene. Segíteni fogok neked az éjszakával, álmokkal, belső látással, halállal kapcsolatos dolgok megismerésében, gyógyításában. Aki fél szembenézni a tudatalattijában rejlő titkokkal, annak megmutatom, hogy nem kell félnie tőle, mint ahogyan a haláltól sem. Az obszidián-tükörbe addig kell bámulni, amíg a képmásod el nem tűnik, és minden, ott megjelenő képről tudd, hogy csupán a tudatalattidban rejtező emléksúlyok kivetülése, egyikkel sem vagy azonos. Nem csak a múlttal kapcsolatos bűntudat, de a hamis azonosítás, az egó feloldásában is segíteni fogok. Addig kell meditálnod az obszidián-tükrön, amíg eggyé nem válsz a sötétség teljességével, és minden fénnyel és színnel is, amit ez a sötétség körbeölel és magában rejt. Így tárul fel előtted az éber és semleges tudatosság, lényed eredeti természete.”

A többi kristálykoponya és az általuk képviselt jaguár-istenek is ott voltak, különösen Tepeyollotl, aki kéken világított Tezcatlipoca közepén. Lassan visszatértünk az Életfán keresztül a középső világba.

Az aztékok szerint Tezcatlipoca (ejtés szerint: Tez-kat-li-po-ka) más néven “Füstölgő tükör vagy Obszidián tükör”, az éjszaka, csaták, rossz termés, harcosok, hatalom, az északi égtáj, mágia, végzet vagy ítéletidő, az idő, végül pedig az ég és föld ura. Obszidián tükrén keresztül – amit mellkasán logó talizmánként láthatunk – mindent lát, és mindent hall ami a Földön történik, egyszerre van jelen mindenütt, de alakja láthatatlan. Mai felfogás szerint úgy lehetne megfogalmazni, hogy az ok és okozat istene, aki az egyetemes egyensúlyért felelős. Ő ad és vesz el egyszerre mindenkitől. A végzet ura. A leghatalmasabb istenek egyike. Az azték tonalpohualli naptár szerint, az Acatl (Nád) azaz Árnyék Lélek őre, minden tizedik számú (mahtlactli) nap ura, a jaguárok és a jaguárharcosok védőszentje.

Tezcatlipoca több néven, és alakban is ismert volt – például: Necocyaotl (jel.: “Mindenki Ellensége”), Tloque Nahuaque (jel.: “Közelség és Messzeség Ura”) Yohualli Ehecatl (jel.:Éjszakai Szél), Omeacatl (“Két Nád”) vagy Ilhuicahua Tlalticpaque (jel.: “Az Ég és Föld Birtokosa”) – de, hogy párat ki is emeljünk közüle, íme például Yaotl Tezcatlipoca (jelentése „Ellenség”). Ebben az alakjában a harcosok védőszentjeként látható, de ott van például mint Tezcatlipoca Telpochtli, amikor is, az ifjúság megtestesítője.

Az első isteni pár – Ometecuhtli és Omecihuatl – fia, a négy közül. Testvére Quetzalcóatl (Fehér Tezcatlipoca), Xipe Totec (Vörös Tezcatlipoca) és Huichilopochtli (Kék Tezcatlipoca). Tezcatlipoca pedig maga Fekete Tezcatlipoca, a legnagyobb erővel bíró gyermek az összes közül. Öccsével Quetzalcóatl-al jelképezik az élet két pólusát, így joggal feltételezhetjük, hogy bizony ők hozták létre az életet és az öt korszakot is.
Azt már tudjuk, hogy rengetegszer csatáztak egymással, azonban egy érdekesség, hogy az istenség elveszítette a jobb lábfejét az egyik ilyen incidens közben, amikor is a harmadik korban elcsalta a Cipactli nevezetű félig krokodil, félig hal kinézetű szörnyeteget, amely leharapta a lábfejét. Ezért láthatjuk sokszor, hogy lába helyén sasláb és egy obszidiánkorong látható, vagy pedig ritkább esetben egy kígyó helyettesíti az elvesztett végtagot.

2019. december 31., kedd

A nyolc szamádhi

Újabb részlet Gregor Maehle Szamádhi-könyvéből:

"Hetedik Fejezet

Patandzsalí nyolc szamádhija

Most le fogom írni a nyolc klasszikus szamádhit, melyekről Patandzsalí említést tesz a Jóga-szútrában. Ez nem az egyetlen módja a szamádhik kategorizálásának és osztályozásának, de mivel ez a legismertebb és ugyanakkor a legfélreértettebb, ennél maradok. A nyolc szamádhi a Richter-skálához hasonló sorrendben van, ami azt jelenti, hogy az erejük és a hatósugaruk exponenciálisan növekszik, nem pedig lineárisan.
Minden soron következő szamádhi majdnem tízszer olyan erős, mint az azt megelőző. Az első négy szamádhi az elme finomításáról és tisztításáról szól; átváltoztatják az elmét intelligenciává (a manaszt buddhivá). Előhozzák az elme sajátos ragyogását és bölcsességét (szattváját). Az utolsó négy szamádhi megnyilvánító erejű. Sorrendben megnyilvánítják az univerzumot, mint Isten testét, és Istent minden lényben, az objektív világról és a tiszta tudatról (purusáról) szóló teljes tudással együtt.

A nyolc szamádhi közül hét objektív, vagyis tárggyal rendelkező; és csak az utolsó a tárgy nélküli. Már leírtam a lényegi különbségeket a szamádhi e két típusa között, de az a tény, hogy a Jóga-szútra csupán egy tárgy nélküli szamádhiról beszél, viszont az objektív szamádhi számos változatáról, azt mutatja, hogy van egy magasabb diszciplina is, amit tanulmányoznunk kell, ha végeztünk a rádzsa-jógával. Ez a diszciplina a gjána-jóga, melyről a Brahma-szútra szól. Bár belemegyek a részletekbe a gjána-jógával kapcsolatban a 8. fejezetben, reményeim szerint egy későbbi könyvben mélyebben tudok majd foglalkozni vele.

A Patandzsalí által felsorolt hét objektív szamádhi közül az első négyet együtt szmápattinak nevezik. Az 1.41. szútrában azt mondja: „Amikor az elme hullámai lecsökkennek, az elme hűen tükröz vissza bármilyen tárgyat, mely felé fordul, mint egy áttetsző kristály, legyen az az érzékelés tárgya, az érzékelés folyamata, vagy maga az érzékelő. Ezt az állapotot azonosságnak (szamápatti) nevezzük.” Ezt a szútrát gyakran férefordítják: „ A szamápatti az, amikor a látó, a látás és a látott eggyé válnak.” Az azonosság (szamápatti) nem jelenti azt, hogy eggyé válunk a megfigyelésünk tárgyával; hanem azt jelenti, hogy a tárgyról az elménkben alkotott kép azonos a tárggyal, amit megfigyelünk. Gondoljuk végig ennek a következményeit!"

-->

2019. december 30., hétfő

A kétéltű tudat 2. rész

Újabb részlet Soós Jóska leírásából a hét sámáni tudatszintről:

"A gurgulázó éneklés, a hullámzó mozgás és a tenyerek tapsolása által tapasztalhatjuk meg ezt az erőt. Utána fordítsuk meg a mozdulatot. Ahelyett, hogy előre, oldalt, és hátra mozgatnánk a kezeinket, majd tapsolnánk (úszó mozdulat), fordítsuk meg, és mozgassuk a kezeinket magunk felé, majd kifelé, előre, és végül össze, befelé. Az úszó mozdulattal kifelé törekszünk a vízből. Összekapcsolódunk azzal, ami kívül van, a hétköznapi világgal. Az ellentétes mozdulat olyan, mintha befelé mennénk, a mikrokozmosz megtapasztalásához.
Ezekkel a mozdulatokkal és az énekkel megtapasztalhatjuk a második csakrát, a harát, a hasunkat, ami a személyes energiaközpontunk. Jelen van benne a fizikai elektromosság is, és onnan bontakozik ki a harmónia önmagunkkal.

A kisagy (cerebellum) az ős-agyunk, mely a paranormális élményt is tartalmazza, amely nagyon ősi. Még az egysejtű szervezetek is rendelkeznek vele. Arra használják, hogy més sejtekhez kapcsolódjanak, és még a kozmosszal is, és önmagukhoz kapcsolódjanak. Ez a kapcsolat azt jelenti, hogy tudatossá válunk a létezésünkről, a kapcsolatunkról más hasonló élőlényekkel, és más lényekkel, a bolygókkal, a kozmosszal és Istennel is.
Az indiai és az indián mitológiában is a teknősbéka tartja a hátán a világot. A teknős a szárazföldön és a vízben is lakik egyszerre. A kétéltűek valójában a legősibb föld-lakók. Ők a valódi őseink, akiknek most is megvan az életmódjuk, a szokásaik, és akikkel valaha éreztük a kapcsolatunkat.

Lepenski Virben, Jugoszláviában (ma Szerbia), a Duna déli partján, a vaskapunál mintegy harminc éve feltártak egy fontos régészeti lelőhelyet. Útépítés közben egy nagyon ősi halászfalura találtak, mely 6-8000 éves lehet. A közelben nagy, lapos, faragott köveket találtak, némelyik 3 méter hosszú is volt, melyek hal-embereket ábrázoltak, némelyiknek hosszú bajsza volt, mint a harcsának. Az érdekessége az, hogy a bogumilok sírhelyein Dél-Boszniában, akik középkori eretnekek voltak, hasonló emberábrázolásokat találtak.
A székelyeknél, a szerbeknél és a mongoloknál most is divat a hosszú, lógó bajusz viselete, mint ahogy Kínában is. Kínában egy különleges béka-templom is volt, ahol szertartásokat is végeztek.

Van egy béka-medálom, mely egy régi perui sírból származik, és kagylóból készült, ami a hangot jelképezi (a kagylókat gyakran használták hangkeltésre). A medált készítő ember a béka-testvériség tagja volt. Amikor hordom ezt a medált, akkor érzem a kapcsolatot a békával és a kétéltű tudattal."

-->

2019. december 29., vasárnap

Figyelmeztetés a pránájámával kapcsolatban

Újabb részlet a Krishnamacharya-könyvből:
"Pránájámával kapcsolatos elővigyázatosság
Van néhány fontos figyelmeztetés, ami nem csak erre, hanem az összes pránájámára igaz, és körültekintően be kell tartani:
  1. Ha valamelyik orrlyuk el van dugulva, akkor ne lélegezzünk be az eldugult orrlyukon keresztül. A kilégzést viszont végezhetjük rajta keresztül.
  2. A pránájáma különböző szintjeinek az időtartamát (vagyis belégzés, belső légzésvisszatartás, kilégzés, külső légzésvisszatartás) úgy kell megválasztani, hogy ne legyen megerőltető. Eleinte érdemesebb egyenlő időtartamokkal (szamavritti) gyakorolni. Megfigyelhetjük, hogy általában ezeknek az időszakoknak a hossza, mely alatt például kényelmesen vissza tudjuk tartani a levegőt, különbözik attól, amennyi alatt beszívjuk vagy kifújjuk a levegőt. Mindegyik fázis közül a legrövidebb időpontot válasszuk. Egy alkalommal ne csak egy kör pránájámát hajtsunk végre, hanem néhányat, és annyi engedékenység legyen benne, hogy még az utolsó elvégzett kör után se érezzünk feszültséget. Ennek az időszaknak csupán a négy közül a legrövidebb töredékének kell lennie. Az alábbi módon dönthetjük el, hogy van-e közben erőlködés?
    A légzésvisszatartás után képesnek kell lennünk lassan és egyenletesen kilélegezni ugyanannyi időn keresztül, kényelmetlenség nélkül. Hasonlóképpen, a levegő kint tartása után képesnek kell lennünk arra, hogy lassan és egyenletesen beszívjuk a levegőt ugyanannyi időn keresztül, kényelmetlenség nélkül. Jobb, ha rövidebb időtartamot választunk, majd lassan és óvatosan növeljük és haladunk vele előre. Így gyakorolva nem lesz veszélye és megkapjuk a teljes hasznát. Jegyezzük meg, hogy az erőltetés veszélyt szül.
  1. Ahogy korábban említettük, jobb, ha a légzés ütemét egy mantra mentális ismételgetésével szabályozzuk. Ha ezt a módszert alkalmazzuk, akkor eleinte csupán a belégzés és kilégzés fázisában ismételjük, és a légzésvisszatartások alatt nem alkalmazzuk, mert ha közben is a mantrára koncentrálunk, akkor megtörténhet, hogy a légzésvisszatartások hossza megnövekszik, és ez erőlködést és kárt okozhat. A korai szinteken tudatos erőfeszítést kell tenni arra, hogy különösen a légzésvisszatartások alatt maradjon meg a légzéshossz, és ne lépjük túl. Gyakorlással a négy időtartam automatikusan egyenlővé fog válni, a légzés kiegyensúlyozott lesz, és így mind a négy fázis alatt használhatjuk a mantrát.
A báhja kumbhakamot (a levegő kint tartását) ne gyakoroljuk a kezdeti szinteken, hanem csak akkor, amikor már haladó a gyakorlásunk. Még akkor is a báhja kumbhakam időtartamát lassan kell növelni. Ahhoz, hogy megfelelően tudjuk végezni a báhja kumbhakamot, gyakoroljuk a pránájámákat báhja kumbhakammal, de az antar kumbhakam (belső légzésvisszatartás) elhagyásával. Egy idő múlva a báhja kumbhakam nem fog erőlködéssel járni, amikor elkezdjük a következő belégzést. Igazából az a tesztje, hogy tudunk-e normális, lassú, egyenletes és hosszú belégzést csinálni a báhja kumbhakam után, illetve lassú, egyenletes és hosszabb kilégzést az antar kumbhakam után. Ha a ki- vagy belégzés bármikor egyenetlenné válik, az annak a jele, hogy a báhja vagy antar kumbhakam hosszát csökkenteni kell. Ezek az általános megjegyzések az összes különböző pránájámára érvényesek.
Amikor a báhja kumbhakam már egészen könnyűvé vált, akkor a pránájámát báhja és antar kumbhakammal együtt kell gyakorolni. A kezdeti időben a kumbhakam ne legyen hosszabb hat másodpercnél. Az időtartamot lassan és óvatosan növelhetjük fázisonként egy percig, ahogy a gyakorlásunk fejlődik.
A nők az összes pránájámát gyakorolhatják a terhesség időtartama alatt, kivéve a kapálabhátít. Patandzsalí és Góraksanátha nem javasolják a kumbhakam végzését. Ők azt mondják, hogy a nőknek a terhesség alatt csupán a hosszabb belégzésre és kilégzésre kell korlátozni a gyakorlásukat. De Szvátmáráma, aki egy későbbi leírója a jóga tudományának, azt írja, hogy még ők is gyakorolhatják a kumbhakamot, de korlátozzák a hosszát maximum öt másodpercre. Voltak olyan esetek, ahol a kumbhakam hosszát jelentősen megnöveltük a terhesség alatt, jó eredménnyel, de ezt a megfelelő irányítás alatt, gyógyászati céllal alkalmaztuk. Általában a Szvátmáráma által megadott öt másodperces időtartamot lehet a megengedett maximumnak tekinteni. A pránájáma gyakorlása a terhesség alatt az édesanya és a születendő gyermek számára is hasznos, és hosszú életet biztosít neki.