2020. január 15., szerda

Gyógyító fénylények

Tom Kenyon könyveit nagyra tartom. Volt már szó itt a blogban a "Mária Magdolna üzenetei" és a "Hathorok üzenetei" (1. rész, 2. rész) könyvekről, most pedig az "Arcturian Anthology" című könyvét olvasom, melynek nincs magyar fordítása. Majd lehet, hogy egy-két technikát és információt megosztok veletek, ami a könyvben található. A téma azért ragadott magával, mert az a segítőm, akit kifejezetten a lélekvisszahívásokhoz kaptam, kifejezetten közölte, hogy arcturusi. Közben kiderült, hogy több más segítőm is arcturusi, például Tom Kenyon szerint Siva a tizedik dimenzióból szállt alá, és szintén arcturusi, valamint Quan Yin is, aki sok mindenben befolyásolta Gautama Buddha útját és felismeréseit. Továbbá ebben a könyvben az áll, hogy Sanat Kumara, Mária Magdolna és Jeshua ben Jusup, azaz Jézus Krisztus is arcturusi lények, akik egy életre megszülettek a Földön, hogy tanítsanak minket, persze az emberek utána jól félreértelmezték és félrehasználták a tanításaikat. 

Nade térjünk most vissza az arcturusi segítőkhöz. Oguz pont a hétvégén mondta, hogy a sámáni úton járónak fontos feladata, hogy kapcsolódjon a felső világ lényeihez, és az ő segítségüket hozza le a földi dimenzióba. Amikor este hazaértem a tanításról, pont azt a fejezetet olvastam a könyvben, amelyben egy arcturusi gyógyító adott át üzenetet. Azuronnak hívják, és egy tizedik dimenzió-beli fénylény. Az arcturusiak általában az ötödik dimenzióban élnek, de a tudatukat gyakorlással ki tudják terjeszteni a kilencedik dimenzióig. Viszont amikor valaki azt választja, hogy felemeli a rezgését és a tizedik dimenzióba inkarnálódik, akkor le kell mondani a azokról a "sűrűbb" dolgokról, amik az ötödik dimenziós test és létezés velejárói. Ugyanígy vagyunk mi is. A tudatunk kapcsolatot tud teremteni a magasabb valóságokkal, de mivel a harmadik dimenzióban élünk, ezért közvetlen tapasztalatunk van az itteni fizikai valóságról is, amivel a magasabb dimenziójú lények nem rendelkeznek, pl. érzékszervi impulzusok, orgazmus stb. Viszont ők cserébe évmilliókig élnek, és az elméjük mesterei, valamint sokkal tágabb módon érzékelik a teret és az időt, mint mi.


Minden esetre Azuron a következőket mondja: 

"Most már tudatában vagyok, hogy az emberi lények rendelkezésére is állnak magasabb dimenziójú gyógyítók, és az ilyen gyógyítás java részt akkor zajlik, amikor az emberek alszanak. Ezt azért említem, mert hívhattok magatokhoz magasabb dimenziójú gyógyítókat. Elalvás előtt kérhetitek a segítségüket. 

Kérnetek kell, másképp nem segíthetnek. Ezért a tudomásotokra hozom - nektek, embereknek - hogy elérhetők számotokra a magasabb dimenziójú gyógyítók, de kérnetek kell. És egyeseknek közületek túl kell lépnie azon a hiedelmen, hogy nem érdemlitek meg a segítséget. De ez már egy másik téma.


Ezért azt mondom nektek, hogy ha segítséget szeretnétek kérni ezektől a magasabb dimenziójú lényektől, akkor hívjátok őket, mielőtt elalusztok. Mondjátok el kifejezetten, hogy miben kértek segítséget. Ezt elmében, gondolatban tegyétek meg. Amikor hívjátok őket, és segítséget kértek, akkor ezáltal engedélyt kapnak, hogy dolgozzanak veletek. Aki érzékenyebb közületek, annak nyilvánvaló lesz a munkájuk. Érzékelni fogjátok a jelenlétüket energetikailag vagy álomban. Aki nem ennyire érzékeny, az pedig a javulást fogja észrevenni. 


A javulás mértéke a magasabb dimenziójú gyógyító szakértelmén múlik, valamint a hajlandóságotokon, hogy elfogadjátok a gyógyítást. Ezért azt mondom, hogy ha ezzel a fajta gyógyítással akartok kísérletezni, akkor kifejezetten kérjétek a lehetséges legmagasabb szintű gyógyítást és azt kérjétek, hogy a magasabb dimenziójú gyógyító, aki veletek dolgozik, rendelkezzen a lehető legmagasabb szintű szakértelemmel. Az egyenlet másik oldala pedig az, hogy ki kell gyomlálnotok magatokból minden gondolatot és benyomást, ami azt sugallja, hogy nem érdemlitek meg ezt a gyógyítást. Ez a kettő fogja biztosítani a lehető legmagasabb szintű gyógyulást."

Nos, este már nem próbáltam ki a dolgot, mert fáradt is voltam, illetve nem éreztem igazán betegnek magamat. Viszont ma az Atmában tartottam egyéni jógaórát, és a végén eszembe jutott, hogy meghívhatnék egy ilyen fénylényt, hogy gyógyítsa a vendégemet. Lefektettem, kikapcsoltam a villanyokat, és elkezdtem dobolni. 


Az Életfánál találtam magamat és a vendégemet is ott láttam feküdni, ez szokott lenni az átjáró a Szelemvilágba. Az erőállataim is ott voltak, és amikor közöltem, hogy egy magasabb dimenziójú fénylénytől szeretnék gyógyítást kérni, akkor a sasom meg a sárkányom egy aranyló piramis tetejére vitték a vendégem szellemtestét. Maga a piramis az égben lebegett. Ekkor egy fehéren izzó fénylényt láttam alászállni, vagy mondhatjuk "fénykupacnak" is, mivel az alakja azért nem volt annyira kivehető. A vendégem mellkasára telepedett, és mintha egy aranyló vulkán lett volna, elkezdett körbefolyni rajta a fény. Bár valószínűleg a tizedik dimenziós lények nem igazán rendelkeznek antropomorf formával, úgy látszik, mégis képesek felvenni egy általunk is valamennyire azonosítható formát. A fénykupac tetején megláttam egy háromszög alakú fénycsóvát, melynek alapja lefelé volt, a csúcsa pedig fölfelé, és mindhárom oldalából további "fényhajak" törtek elő. A közepén két hatalmas, éjkék szem látszott, melynek a pupillája szinte az egész szemét kitöltötte, csak a szélein volt egy kicsit világosabb. A szemek bizalmat és földöntúli bölcsességet sugároztak. "Ekendranatha vagyok, tizedik dimenziós gyógyító", mutatkozott be egyből. A szellemi vezetőknek, az erőállatokkal ellentétben általában szokott lenni nevük, és bizonyos sajátosságokról (pl hol jelenik meg, milyen formában, mit mond stb.) be tudjuk azonosítani őket. 

A fénylény energiája azokba a területekbe kezdett befolyni, ahol a sötétebb energiablokkok voltak, és mintegy "felitta" a szennyeződéseket, a betegségeket. Utána egészen kicsire zsugorodott össze, számtalan formába terjesztette ki magát, és egyszerre behatolt a beteg minden sejtjébe, és a DNS-szálakat kezdte el javítgatni. Amikor végzett, akkor felemelkedett a beteg testéről, és jelzett, hogy vigyük vissza az Életfához, amit az erőállataim meg is tettek. Ezután hoztam vissza a háromdimenziós valóságba. 

Ekendranatha elmondott még néhány dolgot a magasabb dimenziós gyógyítással kapcsolatban: "Csak akkor tudunk beavatkozni, ha a beteg kéri a gyógyítást. Ha tőled kéri, és te hívsz meg, hogy gyógyítsam, az is rendben van. Ha nincs ott melletted, akkor is meg tudom látogatni és tudom gyógyítani álmában. De az a legjobb, ha ő hívja a magasabb dimenziójú gyógyítókat, és akkor segítünk rajta. Ha a gyereked beteg, akkor nem kell elmagyarázni neki, hogy mi történik, csak hívj és segítünk. Vannak olyanok, akik nem gyógyulhatnak meg, mert ez a sorsuk. Én ezt tudni fogom, és akkor közlöm veled, hogy rajta nem segíthetek. Földi időben mérve nagyon régóta tanulom a gyógyítást az elmém és a fénytestem segítségével, sok ezer földi embert és magasabb dimenziójú lényt gyógyítottam már meg. Ez a küldetésem." Ezzel vége is lett az utazásnak.  

A következő vendégemnél is kipróbáltam a gyógyítást, és hasonló forgatókönyv szerint zajlott, közben mirrha füstölő égett a teremben. Ekendranatha (szép szanszkrit név, úgy látszik, nem csak a Földön beszélik) azt mondta, hogy a génekben is megmutatkozó betegségek és betegség-hajlamok esetében őt kell hívni. Szóval, úgy látszik, hogy kaptam egy új szellemi gyógyítót, remélem, hogy hatékonyan tudunk együtt dolgozni.

2020. január 14., kedd

A szamádi első és második szintje

Újabb részlet Gregor Maehle Szamádhi-könyvéből:
"A szamápatti gyakorlásának valamelyik állomásán képessé válunk arra, hogy hiteles módon megjelenítsük a tárgyat az elménkben. Ezt akkor fogjuk tudni, amikor az elme teljes mértékben elmerül a tárgyban. Az is észrevehető közben, hogy a szemek nem mozognak, vagy nagyon keveset. A tárgyról alkotott felfogásunk nem fog többé változni. Ha az elmében megjelenő tárgy azonos a meditáció tárgyát képezővel, az a szamádhi első szintje. Patandzsalí nagyon nagylelkűen határozza meg e kezdeti szamápattit. Azt mondja, hogy a tárgy összekeveredik a tudással és a szavakkal, ami fogalomalkotást eredményez. Fontoljuk meg, hogy mit jelent ez praktikus vonatkozásban: A kristályom előtt ülök és végre sikerült digitálisan lemásolnom azt az elmém mélyében. Ugyanakkor a felszínen az elmém még mindig a kristályokkal kapcsolatos általános tudást fontolgatja, például azok fizikai tulajdonságait, vagy hogy mennyire tiszta, és hogy vannak-e benne zárványok. Ahhoz, hogy az 1. szintű szamádhi definíciójának eleget tegyünk, az elmémnek sikeresen le kell másolnia a tárgyat, de ugyanakkor gondolkodhat is róla. Képes-e az elme arra, hogy mindkettőt egyszerre megtegye? Meglepődnénk, ha tudnánk, hogy mekkora feldolgozási erővel rendelkezik az elménk! Ez a másik oka annak, hogy miért választunk eleinte egyszerű tárgyakat. Az elme le tudja másolni a tárgyakat, miközben csak részlegesen változtatja meg a struktúráját.
A szavitarka szamápatti, vagyis a megfontolással végzett azonosság egy szerény kezdet és bevezetés a szamádhiba. Ez igazából elérhető. Nem egy távoli és elérhetetlen célról van szó. Itt a szamádhiban azt találjuk, hogy ugyanaz az elv ismétlődik, ami az ászanák, kriják, pránájámák és meditációs technikák megtanulásának alapja: kezdjük egyszerű és elérhető lépésekkel. Amikor sikerült elfogadni, hogy az elménk képes az első szamádhi gyakorlására, akkor elhisszük, hogy képesek vagyunk belekezdeni a következőbe. Ha a jelenlegi zavarodott állapotunkból közvetlenül a tárgy nélküli szamádhiba vagy a spirituális szabadságba kellene ugranunk, akkor lehet, hogy az első lépést sem tennénk meg soha.
Szamádhi 2: Nirvitarka szamápatti (a megfontoláson túli azonosság)
Patandzsalí az 1.43. szútrában írja le a következő lépést: „Amikor a memória megtisztul, az elme mentesnek tűnik a saját természetétől, és csak a tárgy ragyog fel. Ez a megfontoláson túli (nirvitarka) szamápatti. Az előző szamápattiban két különálló dolog történt. Az első az volt, hogy az elménk pontosan lemásolta a meditáció tárgyát (a kristálypiramist). Ugyanakkor az elménkben végig is gondoltuk a tárgyat. Ebben az új szamápattiban a gondolkodás megszűnik. Ezért nevezik megfontoláson túli azonosságnak. Azt jelenti: „ a gondolkodáson túli azonosság a tárggyal”. Már a „kristálypiramis” szó sem létezik többé. És azzal sem foglalkozom, hogy a jövő megjelenik-e a kristályban vagy nem, vagy hogy milyen a molekuláris szerkezete, mennyiért vettem stb.

2020. január 13., hétfő

Térkép-szimbólum

Újabb szimbólumot kaptam Odintól, ez már a huszonkettedik. Gyógyítás közben a gongra fel szoktam rajzolni az összes szimbólumot, amit eddig kaptam, és néha ott már jön a következő, amit szintén felrajzolok. Ezt a szimbólumot azonban a múltkori dobkörön kaptam, de akkor nem volt világos a jelentése, így egy újabb lélekutazást kellett szentelni a témának, hogy kiderítsem a pontos részelteket. A szimbólum egy keresztre hasonlít, melynek mind a négy ágán van még egy keresztvonal, és a hosszanti ágakon még egy-egy a középső és a két szélső keresztvonal között. Az általam ismert kereszt-szimbólumok között nem találtam olyat, ami pontosan megegyezik vele, talán ami a legjobban hasonlít rá, az a Pálos-kőn található kereszt-ábrázolás a fenti képen. Alul látható a szimbólum, amit kaptam.

 Amikor megérkeztem Odinhoz, akkor azt mondta, hogy ez egy térkép-szimbólum, mely segít eligazodni a tizennégy világ között. "Tizennégy?"- kérdeztem, hiszen az északi mitológiában csak kilenc világról beszéltek a vikingek. "Igen."-volt a válasz - "Amikor a lélek keresi az útját, vagy szeretne eljutni egy másik világba a lélekutazás vagy a gyógyítás során, akkor ezt a szimbólumot alkalmazhatod, hogy ne tévedjen el, és vissza is tudjon jönni a középső Világba a csomópontok mentén." Korábban már kaptam egy Életfa-szimbólumot, de az inkább az Életfa mindent összekapcsoló tudatosságát és életerejét képviseli, míg ez valóban egyfajta térkép, mely segíti a tájékozódást. Ugyanakkor a Bifröstre, a szivárványhídra is asszociáltam, amin keresztül fel szoktunk emelkedni a Valhallába, de Odin arra célzott, hogy az majd egy másik szimbólum lesz.

Még eszembe jutott közben az is, hogy a hinduk és más kultúrák tagjai is beszélnek tizennégy világról (hét fölfelé és hét lefelé), illetve Tom Kenyon könyveiben tizenkét dimenzióról olvashatunk. Egy távoli link lehet a tizenkét beavatás (melyből hetet érhet el földi testben lévő ember, mivel az idegrendszere nagyjából a három dimenzióra korlátozza). Tehát ha tizenkét dimenzió van, akkor miért jelenik meg itt a tizennégyes szám? "Azért, mert a három irány (föl-le, jobbra-balra, előre-hátra), amit te érzékelsz a földi, háromdimenziós világban, a magasabb dimenziókban is jelen van, csak ott minden sokkal magasabb rezgésszintű, és finomabb szerkezetű, nem olyan nehézkes, mint itt a Földön". Bár nem teljesen értettem ezt a dolgot, és valószínű, hogy a tizenkét dimenzióról alkotott elképzeléseimmel kapcsolatban még lesz tisztáznivaló, megköszöntem a magyarázatot. Odin egy fekete rúnakövet nyújtott felém, melyre arany színnel volt rávésve a szimbólum, majd nagyon kis méretben a harmadik szememre, vagy inkább a tobozmirigyemre rajzolta a szimbólumot, bizonyára azért, mert ez az a szervünk, mely képessé tehet a magasabb dimenziók és világok észlelésére, ha a megfelelő transzállapotba kerülünk. 

Amikor visszatértem az utazásból, igyekeztem utánanézni, hogy valóban fellelhető-e tizennégy világ vagy régió az északi mitológiában, és végülis nagyjából sikerült összeszedni. Nézzük akkor, mit is találtam: 

1. Muspelheim - a tűz birodalma, melyet a Surt nevű óriás őriz egy lángoló karddal. Muspelheimből jött a tűz, mely találkozott a jéggel Nifheimből, és létrehozta Hímirt, az első óriást, akinek a testéből az egész világ keletkezett.

Amikor létrejött az Yggdrasil, a Világfa, akkor a kilenc világ három régióba rendeződve helyezkedett el az ágain.

Felső világ 

2. Asgard - az Áz istenek mennyei birodalma. Itt lakuk Odin, Thor, Frigg, Tyr, Loki, Baldur, Heimdall, Idun és Bragi. Ide kerül a csatában elesett harcosok fele.

3. Vanaheim - a ván istenek birodalma. Itt lakik Freya, Freyr, Njord, Neythus stb. 

4. Alfheim - a fény-álfok birodalma. Ezek tündérszerű lények, a vezetőjük szintén Freyr.

5. Folkvang - Freya birodalma, ide kerül a csatában elesett harcosok másik fele.

Középső világ

6. Midgard - Ez a középső világ, amiben a földi emberek élnek. Egy fal választja el az óriások birodalmától. 

7. Nidavellir - a törpék birodalma, akik barlangokban és a föld üregeiben, a hegyekben laknak. Nagyon ügyes szerkezeteket tudnak készíteni.

8. Svartalfheim - a sötét álfok birodalma. Ők az árnyékban élnek, sokan a törpékkel azonosítják őket, de megfoghatatlanabb árnyékbirodalomnak tűnik. A középső világ "negyedik", szellemlények lakta dimenziójáról lehet itt szó.

9. Jotunheim - a jég- vagy kő-óriások birodalma, Ura Thrym. Az óriások birodalmát az Iving folyó választja el Asgardtól. Hatalmul Asgardot és Midgardot is fenyegeti.

10. Utgard - tulajdonképpen szintén Jotunheim része, de vannak, akik a kozmikus erők, a természeti elemek otthonának tekintik. Ura Utgard-Loki.

Alsó világ

11. Helheim - Hél, a halál úrnőjének birodalma, ahová egyes halottak lelke kerül a fizikai haláluk után. A Hellvegr, vagyis a Hél birodalmába tett utazás hasonlatos a sámán utazásához, aki a halott lelkét kísári oda, vagy kommunikál a halottakkal. 

12. Niflheim - a köd, sötétség és hideg otthona, Niflhelnek is nevezik. Északra teszik, illetve az Yggdrasil kőrisfa gyökere alá, ahol a Hvergelmir forrás ered, mely számos folyó eredete. Muspelheim, vagyis a tűz és a fény birodalmának ellenpólusa.

13. Nastrond - a "Hullák partja" - tulajdonképpen Helheim egyik régiója, ahol a Nidhögg nevű óriás kígyó lakik, aki a halottak tetemeivel táplálkozik, és az Ygdrasil gyökereit rágja. A Ragnarök, vagyis az Istenek végzete után egyes bűnös lelkek ide kerülnek.

14. Ginnungagap - és végül essen szó a feneketlen mélységről, mely a skandináv mitológia szerint az a hely, ami a teremtés előtt létezett, ahonnan keletkezett az egész világ, és ahová ismét be fog zuhanni a Ragnarök után. Ez a Semmi, amiből a Minden létrejött.

Az északi mitológia ilyen jellegű kategorizálása is bizonyos archetipikus struktúrát sejtet, amiről azonban meglehetősen hiányos információk maradtak fenn. Ennek fényében érdekes lesz majd a mikrokozmikus felosztás, amit Raven Kaldera például így fogalmaz meg az északi hagyományokra támaszkodva: őszerinte a lélek tizenhét funkcionális részből áll, és ezen részek egymáshoz viszonyított állapota, kapcsolata mutatja meg azt, hogy mennyire tudunk teljes egészként funkcionálni:

1. Hame (asztráltest)
 2. Litr (kundalini)
 3. Lich (fizikai test)
 4. Vili (akarat)
 5.Mod (érzelmek)
 6. Ond (életerő)
 7. Hyge (gondolkodás)
 8. Mynd (memória)
 9. Godhi (self)
10. Fylgja (totemállat)
11. Kinfylgja (ősök)
12. Maegen (megbecsültség)
13. Hamingja (megszolgált szerencse)
14. Ve (pszi-képesség)
15. Wod (médiumi képesség)
16. Orlog (karma)
17. Wyrd (sors)

2020. január 12., vasárnap

Sítkarí pránájáma

Újabb részlet a Krishnamacharya-könyvből:
"Sítkarí
Ezt a pránájámát azért nevezik így, mert sziszegő hang jön létre, amikor beszívjuk a levegőt.
Technika:
  1. Üljünk padmászanába. Csak ebben az ászanában végezzük ezt a pránájámát.
  2. Tartsuk egyenesen a fejünket. Finoman nyissuk szét az ajkainkat, vékony rést hagyva az ajkaink között, hogy be tudjuk szívni a levegőt a résen keresztül. A fogainkat is tartsuk résnyire nyitva. A nyelvünk hegye érjen a fogainkhoz belülről. Lassan, egyenletesen és amilyen mélyen csak lehetséges, szívjuk be a levegőt az ajkainkon keresztül, hogy a levegő a nyelvünk felett és alatt tudjon végigáramolni. Végezzük a múla bandhát a pránájáma időtartama alatt.
  3. Amikor befejeztük a belégzést, engedjük le az állunkat a dzsálándhára pozícióba. Az ajkaink legyenek összezárva és tartsuk bent a levegőt az antara kumbhakamban. Tartsuk a nyelvünket a normál pozícióban és ne formázzunk csövet belőle, mint a sítalí esetében.
  4. Amikor befejeztük a kumbhakamot, lassan és egyenletesen lélegezzük ki a levegőt a váltott orrlyukakon keresztül, és ennek szabályozásához használjuk a jobb kezünk ujjait a mrigí múdrában. Kilégzés közben végezzük az uddíjána bandhát.
  5. Ebben a pránájámában nincs báhja kumbhakam. Kilégzés után egyenesítsük vissza a fejünket, mint a második lépésnél, hogy megkezdhessük a pránájáma második körét. A kumbhakam időtartama 5 másodperctől 64 másodpercig terjedhet a képesség és a gyakorlottság függvényében. Óvakodjunk azonban az erőlködéstől.
A nagyobb hatékonyság érdekében a pránájámát előzze meg a kapálabhátí vagy a bhásztriká. Itt megemlíthetjük, hogy a szúrja-bhédana, a nádí sódhana és az uddzsájí kivételével az összes többi pránájámát csupán a testi jólét érdekében vagy gyógyító eljárásként lehet alkalmazni. Akinek az egészsége normális, annak elegendő, ha ismeri ezeket a pránájámákat, de a napi gyakorláshoz a szúrja-bhédanára, nádí sódhanára és az uddzsájíra kell koncentrálni. E három biztosítja a test egészségét, és emellett segítik az elme kontrollját és a magasabb szintek elérését, ami a jóga valódi célja. Így a pránájámák többi fajtája nincs megemlítve Patandzsalí Jóga-szútrájában. Ezek a pránájámák azonban említve vannak a többi jóga-írásban, például a Hatha-jóga Pradípikában, a Gheranda Szamhitában, és egyes Upanisadokban.
Nagy mértékletességet kell követni az étkezés terén. Akik spirituális célból gyakorolják a pránájámát, azoknak különösen körültekintőnek kell lenniük. Teljesen kerülniük kell a húst és az olyan dolgokat, mint a hagyma, aszafoetida, és nem szabad túlzottan fűszeres, vagy túlzottan csípős, savanyú vagy keserű ételeket enniük. Ha lehetséges, néhány szattvikus ételre kell korlátozni magukat – rizs, búza, gyümölcsök, tej, ghí, vaj, nádcukor, méz, gyömbér, kígyótök (cukkini-féleség), padlizsánok és némely zöld leveles növény. Ezek közül válasszunk ki néhányat és csak erre korlátozzuk a diétánkat. Az étel legyen annyira egyszerű, amennyire csak lehetséges, a célunk a nyelv fölötti uralom legyen, ami pedig segíteni fogja az elme fölötti uralmat. Azok esetében, akik főleg a fizikai hatásai miatt gyakorolják a pránájámát, az ételek korlátozását nem kell olyan szigorúan venni. Alkalmanként és mértékkel ehetnek húst is."

-->

2020. január 11., szombat

A bhásztriká alkalmazása

Újabb részlet a Krishnamacharya-könyvből:
"A körök számával kapcsolatos megjegyzések, amiket a kapálabhátínál említettünk, itt is ugyanúgy érvényesek. Az is ugyanúgy fontos, hogy a bhásztriká után közvetlenül, szünet nélkül végezzük el a nádi-sódhanát vagy a sítalí pránájámát.
Hatásai: Csökkenti a vérnyomás-változások által kiváltott szédülést. Az azonnali hatás érdekében a bhásztiká után közvetlenül végezzük a sítalít. De a panasz teljes megszüntetése érdekében a nádí-sódhanát kell alkalmazni. Itt megejthetünk egy általános megfigyelést a jóga céljaival kapcsolatban. Ezek a gyakorlatok elsősorban a test megerősítését szolgálják, ami a fizikai hatását illeti, és növelik a test ellenállkóépességét a betegségekkel szemben. Ezeket a gyakorlatokat kétségtelenül használhatjuk gyógyító célzattal. Ha így szeretnénk használni, akkor ennek három szintje van. Az első az azonnali tünet-csökkentés, a második a betegség meggyógyítása, és a harmadik a test ellenállóképességének növelése, hogy megelőzzük a megbetegedéseket. A test egészségi állapotától függően a testi ellenállóképesség felépítésének folyamata rövidebb vagy hosszabb időt vehet igénybe. A jóga-terápia alkalmazásakor azonban minden esetben egyformán fontos mindhárom szint.
Megjegyzés: Azok esetében, akik nem képesek padmászanában ülni, a vadzsrászana, a brahmászana (ugyanaz, mint az ardha-padmászana, vagyis féllótusz-ülés), a sziddhászana vagy a praszárita pádászana is alkalmazható. A sziddhászana azonban nem ajánlott házas emberek számára. A padmászana a legmegfelelőbb, és a többi ászanát az alkalmasságuk sorrendjében soroltuk fel. Mindezekben az esetekben fordítsunk figyelmet arra, hogy a gerincet egyenesen és függőlegesen kell tartani, alkalmazzuk az állzárat, és a karjainkat tartsuk nyújtva, egyenes könyökkel. A be- és kilégzés során csak a hasunk mozogjon ki-be, a testünk többi része viszont maradjon mozdulatlan. A vadzsrászanában, brahmászanában és sziddhászanában a térdeink érjenek a földhöz. A praszárita pádászana esetében, amikor a lábaink ki vannak nyújtva előre, a térdeink érjenek össze és a combjaink, valamint a vádlink érjen a talajhoz.
Terhes nők ne gyakorolják a kapálabhátít. Ne erőltessük túlzottan a kilégzést a kapálabhátíban vagy a bhásztrikában. Ennek következtében megsérülhetnek a hörgőcskék, és vérzés keletkezhet, ami káros. Az arany szabály az, hogy lassan fejlesszük a kilégzés erősségét, ahogy haladunk a gyakorlással. Ez még fontosabb azok esetében, akiknek valamilyen oknál fogva el van dugulva az orruk. A praszárita pádászana rövid leírását alább közöljük:
  1. Üljünk le a földre, a hátunk érjen a falhoz és a fenekünk legyen olyan közel a falhoz, amennyire csak lehetséges. A gerinc legyen egyenes és ebben a pozícióban gyakorlatilag az egész hátunk a falhoz ér. Toljuk előre a mellkast.
  2. Nyújtsuk ki mindkét lábunkat a testünk előtt, összezárt lábakkal, egyenes lábujjakkal, és a térdünk hátulja érjen a földhöz.
  3. Nyújtsuk ki a karjainkat és helyezzük a tenyereinket a két combra vagy a térdünkre, ha lehetséges.
  4. Végezzük az állzárat. Nyomjuk az állunkat a torok tövében lévő mélyedésbe, olyan magasan, amennyire lehetséges, hogy a nyakunk ne hajoljon túlzottan előre. Az állunk legyen pontosan a középvonalon. Ebben a pozícióban, egyenes gerinccel a tüdőnk nem lesz összeszorítva, és teljesen meg tudjuk tölteni belégzés közben.
Megjegyzés: A fenti ászanát azok számára ismertettük, akik nem képesek padmászanában, vadzsrászanában vagy brahmászanában ülni."

2020. január 10., péntek

A kristály-tudat

Újabb részlet Soós Jóska leírásából a hét sámáni tudatszintről:
"5. Kristály-tudat
Amikor megérkezünk a középpontba, akkor elérjük az androgün állapotot. Ez a kristály-tudat, a tudat ötödik szférája. Amikor a hét érzékszervünk teljesen megnyílt, akkor megjelenik az érzékelés nyolcadik formája. Ez már nem áll az érzékszervek befolyása alatt. Ekkor úgy érzékeljük a dolgokat, ahogy valójában vannak. Nem ragadnak magukkal, hanem ehelyett felülről látod, mint amikor egy madár néz le röptében az emberekre. Ez a bölcs emberek spirituális állapota. Ezért van az, hogy az ásványokból készült nagy kő vagy fém szobrok úgy néznek ki, mintha természetfelettiek lennének, mintha itt lennének a világban, de nem állnának a világ befolyása alatt.
Léteznek kristálykoponyák a prekolumbiánus kultúrákból. Az egyik az Emberiség Múzeumában található, Londonban. Ezek nagyon ritkák és drágák. Ezek a kristálykoponyák a kristály-tudatot képviselik, és őket használták a maja és inka arisztokrácia beavatásához. Az érzelem- és gondolatmentesség példái voltak, megmutatták, hogyan legyünk áttetszőek és hogyan maradjunk semlegesek minden helyzetben. Amikor ránézünk egy kristálykoponyára, vagy a képére, akkor ezt érezzük magunkban is.
A sámánok ugyanerre a célra használták a kristályokat, és hogy emlékezzenek a tudatnak erre a szintjére. Gyakran a nyakuk körül viselték a kristályokat, mint ahogyan én viselem a béka-talizmánt. Nem kell, hogy nagyon művészi legyen az a tárgy; nézhetjük is a kristályt, vagy a kezünkben tarthatjuk.
(Megjegyzés: A British Museumban található kristálykoponyáról (lásd a képen) eddig nem sikerült bebizonyítani, hogy valóban prekolumbiánus korból származik, és hogy Közép-Amerikában készült. A koponyát egy Eugene Boban nevű műkereskedőtől vásárolta meg a múzeum, aki eredeti mexikói régiségek mellett hamisítványokat is eladott több múzeumnak. A maja, azték és inka kultúrák régészeti lelőhelyeiről nem nagyon kerültek elő hegyikristályból készült tárgyak, viszont a különböző amerikai kultúrákban valóban használtak a sámánok kisebb, megmunkálatlan kristályokat erőtárgyként. A modern készítésű kristálykoponyákat viszont valóban a fent említett módon, a Kristály-tudathoz és az Akashához történő kapcsolódásra szokták használni az őrzőik.)
A kristályok hangját ki is énekelhetjük. Ez a hang nagyon magas, mint az „iii” hang, amit magasan és orrhangon is énekelhetünk. A szúfik és az afrikai nők gyakorolták ezt. Így befolyásolták a tudatukat vagy hoztak létre egy különleges hangulatot. A Sixtus-kápolna fiú-kórusa is ugyanezt hozta létre, csak nem tudatosan.
A kristály igazából a napfény összesűrűsödése. Ez a hiedelem mindenhol a világon fennmaradt. Most már tudjuk, hogy ha egy gyémántot felhevítünk, akkor az ragyogó fehér fénnyé válik.
Tamás bácsinak nem voltak kristályai, vagy legalábbis én nem láttam őket, mert nem mindig mutatott meg mindent, ami volt neki. Volt egy kis szkocska, amit mindig a nyakában hordott. Hogy mi volt benne, azt soha nem láttam.
Viszont emlékszem arra, ami egyszer márciusban történt. Bár Magyarországon olyankor még általában hideg van, a hó elkezdett olvadni, és nagy jégcsapok lógtak a falusi házak nádtetejéről. Egy napon Tamás Bácsi elvitt minket egy borpincéhez, hogy hozzunk el öt liter bort. Amikor a házak mellett sétáltunk, letörte az egyik jégcsapot és azt mondta: „Tedd a jégcsapot a nyakadba, és lassan számolj el kilencig. Mit érzel?”
Hideget” - mondtam.
Ezt felelte: „Ezt a hideget kell érezned a tudatodban.” Most már ezt a kristály-tudatra történő utalásnak tekintem, és a kilences szám valószínűleg a tudat kilenc szintjére vonatkozik. A tudat hét szintjén kívül, amikről én beszélek, van még két másik. Ezeket nem magyarázta el nekünk közvetlenül. Csak hagyta, hogy megtapasztaljuk, és utána abbahagyta a beszédet. Utána csak ittunk egy kis bort, és azt mondta: „A fiúknak egy pohár bor elegendő.”
Megjegyzés:
A kristály-tudattal kapcsolatban az alábbi meditációs technikákat gyakorolhatjuk:
  1. Kristálygömb vagy koponya nézése, tartása.
  2. Kristályhang”-éneklés, esetleg kristály-hangtálak megszólaltatása.
  3. A jég hidegségének érzékelése és átemelése a tudatunkba.

2020. január 9., csütörtök

Szavitarka szamádhi

Újabb részlet Gregor Maehle Szamádhi-könyvéből:
"1. Szamádhi: szavitarka szamápatti (megfontolt azonosság)
Az első szamádhiról Patandzsalí azt mondja az 1.42. szútrában: „A megfontolt (szavitarka) szamápattiban a szavak, tárgyak és a tudás egybeolvadnak a fogalomalkotás által.” Először is tisztázzuk a „megfontolt” szót! Amikor Patandzsalí a szavitarka szót használja, arra utal, hogy amikor a szamádhink egy fizikailag érzékelhető tárgyon alapul, miközben az elménk hitelesen tükrözi azt a saját mélységében, a felszínen az elme még mindig fogalmakat alkot.
Tehát mondjuk azt, hogy olyan mértékben gyakorlom az ászanát, kriját, pránájámát, és a Kundaliní-meditációt, amennyire ésszerűen tudom, és amivel elegendő mértékben oldottam a feltételekhez kötöttségemet. Most pedig a kristály-piramisomat (vagy más hasonlóan megfelelő tárgyat) bámulom. A cél az, hogy a kristály pontosan úgy jelenjen meg az elmémben, ahogyan előttem van. Miközben betápláljuk a kristályt az elménkbe, ellenőrizzük az ülőpózunk minőségét, az ideális egy olyan meditációs póz, mint a padmászana, sziddhászana, vírászana vagy szvasztikászana, de bármilyen esetben, a hátunk, nyakunk és a fejünk legyen egyenes. A légzésünk is legyen tudatos; lélegezzünk olyan lassan, amennyire lehetséges, ideális esetben a légzésünk az egész törzsben áramlik. A következő lépés a pránikus tudatosság: lélegezzünk kétszeres felfelé hullámmal (amit részletesen leírtam a Jóga-meditáció könyvemben), és vigyük a pránát a magasabb központokba.
A szamápatti alatt a prána ideális esetben az ötödik energiaközpontban van, amit visuddha csakrának neveznek. Nézzünk a kristályra úgy, mintha be akarnánk szívni az elménkbe. Kifejezetten nézzünk a kristályra, de ne mozgassuk a szemgolyónkat; ne nézzünk körbe, és ne pásztázzunk a szemünkkel. Addig nézhetjük a tárgyat, amíg a szemeink el nem fáradnak. Utána hunyjuk be, és szemléljük a tárgy képét az elménkben. Ellenőrizzük, hogy mennyi ideig látjuk még a kontúrjait az elménkben, és mennyire tisztán egyezik meg a tárggyal. Amikor a tárgy elhalványul, nyissuk ki a szemeinket és nézzük ismét. Ezt a módszert trátakának nevezik, és a szamápatti kezdeti szintjén nagyon fontos.
Idővel az elménk lézerpontos lesz, annyira koncentrált lesz, hogy élethű másolatot készít a tárgyról, és megjeleníti azt az elmében. A szamápatti az összes szamádhi közül az, amelyikkel az elmének ezt a lézerpontosságát tudjuk fejleszteni. Az elme az, amit szeretnénk kiélezni. Eleinte olyan tárgyat érdemes használni, ami nincs túlterhelve jelentésekkel, mint egy lótusz vagy egy kristály. Ha túl hamar választunk olyan tárgyat, amelynek túl nagy a jelentéstartalma, akkor frusztrációt okozhat az, hogy képtelenek vagyunk megjeleníteni az elménkben. A tudatalatti akadályoknak ez a formája meglehetősen gyakori. Kevésbé valószínű, hogy bekövetkezik, ha olyan tárgyat választunk, amely kevesebb jelentéssel bír a számunkra."

2020. január 8., szerda

A vízi lények tudata

Újabb részlet Soós Jóska leírásából a hét sámáni tudatszintről:
Megjegyzés: A fentiekben az alábbi meditációs technikákat ismertük meg:
  1. A tarkó ütögetése meditáció közben
  2. Úszó mozdulatok béka-pózban és béka-hangok kiadása
4. A vízi lények tudata
"A tudat negyedik tartománya a vízi lények tudata, Ezt a tudatot ugyanazzal a szertartással lehet elérni, mint a kétéltű tudat esetében, de egy hal hangját kell létrehozni. Amikor a halak hangját adjuk ki (wow, wow, wow, wow), mintha levegő-buborékokat bugyogtatnánk, és ezt legalább öt-tíz percig végezzük, akkor elkezdjük érezni a változást az agyunkban. Úgy érezzük, mintha uszonyaink lennének, és hogy telepatikus kapcsolatban a halakkal és más vízi állatokkal.
Amikor a bugyborékoló hangot minél „kerekebbé” tesszük, akkor egy kis oxigén-buborékként látjuk a hangot megjelenni. Ekkor a hang önálló, élő egységgé válik.
Ne csak a hal-létet érzékeljük, hanem a planktont és az egysejtű, szférikus élőlényeket is. Ezeknek a szervezeteknek nincs szeme, mégis mindent érzékelnek maguk körül. Hasonlóképpen tegyük érzővé a testünk egész felületét, mintha összerándulna az érintésre.
Kapcsolatot teremthetünk a sejtekkel is, melyek egy tömeggel körülvett sejtmagból állnak. Éreznünk kell a középpontot, és belehatolhatunk. Ennek a lényege az, hogy belemegyünk a végtelenül kicsibe, és onnan pedig újra kifelé. Így érzékelhetjük a saját sejtjeinket is, és gyógyíthatjuk őket. Ha saját magunkon meg tudjuk tenni, akkor mások esetében is."
Megjegyzés: A fentiekben az alábbi meditációs technikákat ismertük meg:
  1. Hal-hangok kiadása hason fekve
  2. Teljes test-érzékelés
  3. Utazás a testünk sejtjeibe és azok gyógyítása

2020. január 7., kedd

A szattvikus meditáció

Újabb részlet Gregor Maehle Szamádhi-könyvéből:
"A meditációnknak szattvikusnak kell lennie, és a kristály példája megfelel ennek a feltételnek. A jóga szerint, a szattva a Természet három elemi minőségének vagy részecskéjének egyike. Ezeket tamasznak (tömeg, tétlenség), radzsasznak (energia, aktivitás), és szattvának (információ, ragyogás, bölcsesség, intelligencia) nevezik. A jógában az elmére gyakorolt befolyásuk miatt van nagy jelentőségük, és a jóga elfogadja, hogy általános állapotában lehetetlenség, hogy az elme úgy jusson tudáshoz, hogy a körülmények ne befolyásolják vagy torzítsák el.
Térjünk vissza az első javasolt meditációs tárgyunkra, a gőzgépre! A jógik azért utasítanák el, mert egyrészt túlzottan tamaszikus (masszív és nehéz, mint egy vasdarab), másrészt túlzottan radzsaszikus (arra építették, hogy a hőt sebességgé alakítsa). Nem azt akarom ezzel mondani, hogy valami baj lenne a gőzgépekkel (mivel remek találmányok), de jelenlegi célunkhoz egy szabályos alakú vagy gömb alakú kristály jobban megfelel. Az 1.41-es szútra a kristályt az elme szamápattiban elért állapotához hasonlítja.
Próbáljunk egy kristályt (például kristály-piramist) használni tükörként, és ha a kristály jó minőségű, akkor csak a tárgyat fogja visszatükrözni, és maga a kristály alig lesz látható. Vigjánabhiksu e szútrához fűzött 14. századi kommentárjában azt mondja, hogy ha egy vörös rózsára helyezzük a kristályt, akkor a kristály csak a vörös rózsát fogja mutatni, semmi mást. Azt szeretnénk, ha az elménk is így viselkedne. Ha találkozom egy másik személlyel, akkor csak ő tükröződjön az elmémben, és nem azok a félelmek, előítéletek, remények, vágyak, stb., amiket általában én vetítek ki az egyénre. Ezért mondják a jógik azt, hogy csak a szamápattiban találkozhatunk igazán egy másik emberrel. Egyébiránt csak önmagunk végtelen permutációival és kivetítéseivel találkozunk. Ez vezetett egyes filozófiák alaptéziséhez, mely szerint „Csak én létezem, és senki más.” A jóga megerősíti a számtalan lény létezését, de a feltételekhez kötöttségünkön túllépve kell rájuk tekintenünk.
A piramis alakú kristályon vagy kristálygömbön kívül egyéb megfelelő meditációs tárgy lehet a lótusz, a rózsa, vagy egy frangipani virág. Ezek azért nem olyan könnyűek, mert nem átlátszóak, és különösen a rózsa meglehetősen bonyolult struktúrájú, de mindegyik szattvikus. Egy másik lehetőség az Óm szimbólum, vagy bármilyen más szakrális szimbólum képe. Egy istenalakon is meditálhatunk, ha van olyan, amelyik vonz, vagy Isten nevén, melyet a szent nyelvünkön írunk le. Ha egy írott szót használunk meidtációs tárgyként, akkor azt javaslom, hogy valamelyik ősi, szakrális nyelven legyen, mint a szanszkrit, héber, arab, ógörög, stb., Mert a modern nyelvek által a tudatalattinkban keltett benyomások gyakran túlzottan radzsaszikusak. Hasonlóképpen, egy istenábrázoláson meditálni jó ötlet, de ellenőrizzük, hogy nem teszi-e radzsaszikussá az elménket a kép a kezdeti szinteken. Ezt akár a kép komplexitása is kiválthatja. Elegendő annyit mondani, hogy a szamápatti kezdeti szintjein minél egyszerűbb, annál jobb."

2020. január 6., hétfő

Az Élet lüktetése

Ma volt az idei első dobkör. Volt még egy megélésem az év végi böjtös elvonulásunkon is, amit nem írtam le külön blogbejegyzésben, úgyhogy ezt most idebiggyesztem, és valamennyire kapcsolódik is a mai dobkör eseményeihez. Az elvonulás harmadik napján vezettem egy transzlégzést, ahol nagyon mély megélésekről számoltak be a résztvevők, olyanok is, akik régóta járnak transzlégzésre. Én mindig szeretem a légzés lüktetését hallgatni, ahogy dobolok és bíztatom az embereket, tartom a teret. Amikor lefeküdtek, és folytatták a légzést, azt láttam, hogy egy nagy, aranyló piramisba rendeződik a sok prána, ami körbe-körbe áramlott, és ez a piramis nem is olyan szabályos oldalú volt, mint az egyiptomiak, hanem inkább egy térbeli mandalára hasonlított, amilyeneket a buddhisták szoktak építeni, hogy bemutassák az univerzum rétegeit. Mindegyik szinten csodálatos térbeli geometriai ábrák bontakoztak ki, aranyló fényben. A második képen a berobuduri buddhista sztúpa látható, amit hasonló fromában építettek meg. Az egész év végi időszak, a téli napfordulóval kezdve, az év végi elvonuláson át a szombati szülinapi koncertemig bezárólag nagyon erős volt, de azért meg is viselt egy kicsit, legalábbis a pihenés terén volna mit bepótolnom. 

A mai dobkörre sem éppen pihent állapotban érkeztem, mert a blogom átállása miatt hajnalig tesztelgettem az alkalmazásokat. A mai napot azért sikerült végigcsinálni nagyjából odafigyelve. Két kezelést és egy csoportos jógát tartottam meg, és még jógáztam is előtte, és utána mentem a dobkörre. Néhány dal után Oguz elkezdett dobolni, és mondta, hogy lélegezzünk intenzíven. Én elkezdtem belevinni magamat egy transzlégzésbe, és közben mindenféle érzelmek, gondolatok kavarodtak fel bennem. Az egyik a nosztalgia, hogy már régen voltam transzlégzésen, mert megszűntek a lehetőségek, és amikor én tartom, az is lelkesítő, de olyankor a folyamat másik oldalán vagyok. Ugyanakkor, talán amiatt, hogy régen gyakoroltam, mindenféle félelmek és elvárások is előjöttek, amikről tudom, hogy el kell engedni, ha egy jó hosszú transzlégzésben benne vagyok. Most azonban lélegeztem tovább, lesz ami lesz. Hívtam az erőállataimat, és megismétlődött egy kép a délelőtti gyógyításból: egy szakadék szélén állok, előttem a mélyben izzó lávafolyam, és ahogy lélegzem, oda hullanak be belőlem azok a destruktív, kaotikus érzelmi energiák, tudati tartalmak, amiktől már meg kell szabadulnom. 

Oguz azt mondta, hogy álljunk fel, és végezzük el az "éneklő sámán" gyakorlatot. Itt a légzés nem annyira lihegős, inkább a kiadott hangokra koncentráltunk, az utaztatott, és a dobszó. A fejünket felfelé kellett fordítani, és úgy énekelni. Én azt éreztem, mintha egy porszívó elkezdett volna húzni felfelé, a Felső Világok felé. Az erőállataim érdekes módon, háromemeletes formába rendeződtek el. Alul a sárkányom volt, rajta egy rénszarvas állt (ő még nem nagyon jött eddig), fölötte pedig a sasom volt. Össze voltak kapaszkodva, mint a fenti képen a három erőállat. Ez egy mexikói szobor, amit az oltáramon tartok, és a három világot képviseli. A kígyó az alsó világ erőállata, a jaguár a középsőé, míg a kondorkeselyű a felső világot képviseli. Szóval a három erőállat elkezdett szállítani engem fölfelé, egyre magasabb régiókba. Galaxisok és csillaghalmazok gyűrűin mentünk keresztül, és a fény-sötétség játéka tórusz-szerű gyűrűkbe és más, gömbölyded, csepp alakú mértani alakzatokba rendeződve lüktetett. Egyre magasabbra érkeztünk, és megláttam Thoth-ot, aki úgy szokott megjelenni, mint egy nagy, kapucnis köpeny, amelyen belül csak a csillagok ragyognak. A feje helyén szokott lenni egy nagy fényes gömb, lábai nincsenek, és a kezében tarja az Akasha könyvét, aminek a lapjai szintén ragyogó fényt árasztanak. Most a köpönyegen kívüli és belüli sötétség és fény érdekes játéka nyilvánult meg: a sötét átváltott fénybe és fordítva, a kívül átfordult belülre, és fordítva. 
Utána még magasabbra mentünk, és már nem csak egy alakban láttam Thoth-ot, hanem mintha egy nagy gyűrűt alkottak volna a szerzetesek, vagyis a hozzá hasonló, fénylő köpönyegek, és körben táncoltak, hullámoztak. Egy kicsit pálos hangulata is volt ennek a képnek, ami után megjelent Odin, a Sleipnir lovon, és megmutatott egy újabb szimbólumot, ami először mintha egy hernyó, vagy lánctalp-szerűség lett volna alulnézetben, majd jobban letisztult, és egy kereszt lett belőle, amit itt le is rajzoltam. A keresztnek mind a négy szárán van még egy kereszt, illetve a függőleges, hosszabb szárain még egy-egy vonal keresztben. Az izlandi Galdrabókban vannak hasonló mágikus ábrák. Azt nem közölte Odin, hogy pontosan mi a szimbólum jelentése, tehát erre majd vissza kell térni. Egy kicsit emlékeztet a pilisszántói Pálos kőre, ami szintén a világon egyedülálló kereszt-ábrát tartalmaz. 

Ahogy álltunk és énekeltünk tovább, kitisztultak a hangok, és egyre magasabbak lettek. Én azt éreztem, hogy az energia elindul azon testrészeim felé, amelyeket gyógyítani kell. A bal térdemre, nagylábujjamra és a jobb szememre kértem a gyógyítást, amely begyulladt a decemberi elvonulás után. Úgy éreztem, mintha csillagok miriádjai gyűltek volna össze ezekben a testrészeimben, és bizseregni kezdtek. 

Ahogy elhalkult az ének, Oguz azt mondta, hogy feküdjünk le, és egy mondatban fogalmazzuk meg azt, ami a legfontosabb dolog számunkra a következő évben, és amihez útmutatást, erőt kérünk. Én azt mondtam magamban többször, hogy "Gyógyítást és gyógyító erőt kérek", majd jó mély relaxált állapotba kerültem, a mellettem levők szerint még horkoltam is. Viszont a végén kipihenten ébredtem, és valóban, ez egy értelmezhető üzenet számomra, hogy ha gyógyulni és gyógyítani akarok, akkor hagynom kell időt a pihenésre, a regenerálódásra. Amikor felültem, és elkezdődött a megosztókör, a bal kezem pont a verőeremre tévedt a bal lábfejemen. Éreztem a vér erős lüktetését, a szív folyamatos munkáját, ahogy észrevétlenül pumpálja a vért körbe az összes sejtünkbe. "Az Életerő ott van mindenhol, csak meg kell nyílnod a számára. Semmi bonyolult nincs benne."- jött az üzenet. és valójában tényleg ennyire egyszerű a dolog - ha sikerül üres csővé válni, akkor átjön rajtam keresztül a gyógyító erő, és tudok segíteni másokon. Az ember általában azért betegszik meg, mert elvágja magát az Életerő áramától. Amikor helyreállítjuk ezt a kapcsolatot, akkor az öngyógyító folyamatok beindulnak, és helyreáll az egyensúly. Jó évkezdés volt ez is, sok feladat vár még ránk az idei évben sámán-vonalon is. 

2020. január 5., vasárnap

Bhásztriká légzés

Újabb részlet a Krishnamacharya-könyvből:
"Bhásztriká
Ez a légzőgyakorlat közeli rokonságban van a kapálabhátíval. Míg a kapálabhátíban mindkét orrnyílást használtuk a be- és kilégzésre, ennél csak egy orrlyukat használunk egyszerre. Ennek a szabályozásnak a megvalósítása érdekében használjuk a jobb kezünket mrigí múdrában. Kétféle pránájáma létezik: vilóma és anulóma.
Az anulóma esetében záruk el a jobb orrlyukat és a balon keresztül fújjuk ki erőteljesen a levegőt. Szünet nélkül végezzük el a belégzést ugyanezen az orrlyukon keresztül. Most ismét, szünet nélkül zárjuk el a bal orrlyukat, és nyissuk ki a jobbat, és azon keresztül fújjuk ki erőteljesen a levegőt. Szünet nélkül szívjuk be a levegőt ugyanazon az orrlyukon keresztül. Ismételjük meg a váltott orrlyukon történő belégzés és a másik orrlyukon történő kilégzés folyamatát. Itt is ügyeljünk arra, hogy ne fújjuk ki a levegőt túlzott erővel. A vilóma esetében a belégzés mindig az egyik orrlyníláson keresztül történik, a kilégzés pedig a másikon keresztül. A kevésbé szelelő orrlyukon keresztül lélegzünk ki, a jól szelelő orrlyukon keresztül pedig be.
Mindkét esetben padmászanában kell végezni a pránájámát. Ha túl nehéz ebben az ászanában ülni, akkor a kapálabhátinál említett egyéb ászanákat is használhatjuk. A lényeges pont az, hogy a gerincet tartsuk egyenesen, legyen meg az állzár és a tüdőt se terheljük meg a helytelen testtartással.
Ez a gyakorlat megtisztítja az orr légútjait, és váju netinek is nevezik, megkülönböztetendő a dzsala netitől vagy szútra-netitől. A dzsala-netiben és a szútra-netiben vízzel, illetve puha cérnával tisztítjuk az orrjáratokat. Ezekre a krijákra bizonyos esetekben szükség lehet az azonnali megkönnyebbülés érdekében, de nem szabad mindennapos gyakorlatként alkalmazni, mivel kialakulhat a hozzászokás. Az ászanák és a pránájámák esetében azonban nem alakul ki a hozzászokás, így nincs veszélye a bhásztriká minden naposa alkalmazásának, bár az is megtisztítja az orrjáratokat. Másfelől a pránájáma akkor hozza a legjobb eredményeket, ha először elvégezzük a kapálabhátít vagy a bhásztrikát.
A bhásztriká alapvető vonása az, hogy bizonyos erővel lélegzünk a váltott orrlyukakon keresztül. Ha azonban az egyik orrnyílás nagyon el van záródva, csupán átmeneti gyógyító eljárásként végezhetjük ugyanazon a szellőző orrnyíláson keresztül.
(Megjegyzés: a bhásztriká, azaz fújtató légzés alapvetően abban tér el a kapálabhátítól, hogy a belégzési és a kilégzési szakasz is aktív, és az egész tüdőt igyekszünk használni a légzésben, nem csak a hasi részét. Végezhetjük két orrnyíláson keresztül is egyidejűleg, illetve ugyanazon az oldalon beszívva és kifújva, bár a végső változatban a be- és kilégzést váltott orrlyukakon keresztül kell végezni.)

2020. január 4., szombat

Kapálabhátí és nádí sódhana

Újabb részlet a Krishnamacharya-könyvből:
"Kapálabhátí és nádi-sódhana pránájáma
Technika:
  1. Üljünk le padmászanába, de ne baddha-padmászanába. Tartsuk zárva a szemeinket. A térdeink érjenek a földhöz. Nyújtsuk ki a karjainkat és helyezzük a kézhátakat az azonos oldalú térdeinkre. Ne hajlítsuk be a könyökeinket. Tartsuk egyenesen és stabilan a gerincünket.
  2. Engedjük le a fejünket az állzár-pozícióba.
  3. Lélegezzünk ki-be gyorsan mindkét orrlyukon keresztül olyan gyorsan, hogy egy ki- és belégzés egy másodpercig tartson. A mellkas, a vállak és a karjaink ne mozogjanak, csak a hasunk alsó és felső része mozogjon ki-be. A kezdeti szinten ne végezzünk el többet 12 körnél.
  4. Közvetlenül az utolsó kilégzés után vegyünk egy lassú, mély, egyenletes levegőt a bal orrlyukon keresztül. Ennek végrehajtásához tartsuk az orrunkat a jobb kezünk ujjaival mrigí múdrában.
  5. Zárjuk el mindkét orrnyílást, és tartsuk vissza a levegőt öt másodpercig.
  6. Teljesen zárjuk el a bal orrlyukat a gyűrűs- és kisujjunkkal, és enyhén zárjuk el a jobb orrnyílást a hüvelykujjal, majd ezen keresztül lassan és egyenletesen engedjük ki a levegőt.
  7. Lassan, egyenletesen és mélyen lélegezzünk be a jobb orrnyíláson keresztül.
  8. Zárjuk el mindkét orrlyukat és tartsuk vissza a levegőt öt másodpercig.
  9. Zárjuk el a jobb orrlyukat a hüvelykujjal, és tegyük szabaddá a bal orrlyukat, majd lassan és egyenletesen lélegezzünk ki a bal orrlyukon keresztül.
A 4-9. lépések alkotják a nádí-sódhana pránájáma egy körét. Végezzük azonnal a kapálabhátí után, szünet nélkül. 12 kör kapálabhátí után hat kör nádí-sódhanát kell elvégezni.
A fent említett tizenkét kör kapálabhátí a kezdeti szintekre vonatozik, és lassan kell növelni a számot a gyakorlás előrehaladtával 48, majd legfeljebb 128 körig. A Hatha-jóga Pradípiká nem ír elő maximális ismétlésszámot, de ott húzza meg a határt, ahol érezzük a kimerültséget, és amikor nem tudjuk utána közvetlenül, szünet nélkül lassan, egyenletesen és mélyen beszívni a levegőt a bal orrlyukon keresztül. De az itt említett maximális 128 számot nem érdemes meghaladni.
A nádí-sódhana pránájámában a be- és a kilégzést csak az orrlyukakon keresztül, és nem a torkon keresztül végezzük. Ezt a pránájámát csak a kapálabhátí, vagy a később ismertetésre kerülő bhásztriká után végezzük.
Hatásai: megtisztítja az összes, szívből kilépő véreret.
(Megjegyzés: A kapálabhátí gyakorlatot egyes források nem pránájámának, hanem krijának, vagyis tisztító gyakorlatnak tekintik. Jelentése: „fény a koponyában”. A bhásztrikával összehasonlítva a kilégzési szakasz gyors és aktív, míg a belégzési szakasz passzív. Az állzárat és a mozdulatlan felsőtestet sem követeli meg mindegyik változat.)

2020. január 3., péntek

49 - Újraindítás


Számomra az évnek ez az időszaka, kezdve a november 1-ei Ősök Napjától, a téli napfordulón, karácsonyi és év végi ünnepeken keresztül, egészen a január eleji születésnapomig már második éve az eddig tanultak, megéltek lezárásáról, értékeléséről, átszűréséről szól. Ami értékes és fontos, az maradjon, ami pedig fölösleges, azt ilyenkor szoktam az útjára bocsátani, mert áttranszformálva minden energia hasznos lesz valaki számára. Az új dolgok befogadása is könnyebben megy, ha az eddigi, de már célját veszített dolgokat tudatosan elengedjük, és helyet csinálunk az újnak.

Így érkeztem el idén is a 49. születésnapomhoz, melyet megelőzött egy háromnapos böjtös elvonulás, melyet én vezettem Piliscséven. Amikor indultunk az elvonulásra, reggel torokfájással és náthával ébredtem, de szerencsére az elvonuláson csak az orrom folyt, nem lázasodtam be. Viszont amikor visszaértünk vasárnap este, másnap nem csak bedugult orral, hanem begyulladt szemmel is ébredtem. Ez három nap alatt elmúlt szerencsére, így az újév után, csütörtökön és pénteken már be tudtam menni dolgozni az Atmába, bár még nem voltam teljesen gyógyult. A szombati koncert miatt is izgultam, mivel ekkora közönség előtt nem játszottam még, és csak egyszer tudtunk próbálni Ölvedi Gáborral.

Az eltervezett 100 hely el is kelt hirtelen szilveszter után, így még nagyobb izgalommal készültem a koncertre a Magnet Házban. Ráadásul szombaton reggel derült ki a hír, hogy nem is a Juhar teremben leszünk, hanem a Hamvas teremben, ami kétszer akkora, így még kiírtuk napközben, hogy az is tud jönni, aki nem váltott jegyet előre. Végül vagy 150 fős közönség jött össze, szépen megtöltötték a Hamvas termet.

A koncertet egy elengedő szertartással kezdtük, mind a hét galaktikus irány felé imádkoztunk, hogy a Szellemvilág vigye el mindazt, ami már nem szolgál bennünket, és adjon helyet az újnak a tudatunkban. Utána belecsaptunk a húrokba (pontosabban dobokba, csörgőkbe, dorombokba, hangszálakba és egyéb zajkeltő eszközökbe). Amint elkezdtünk, én voltaképpen meg is nyugodtam, olyan megnyugtató, biztonságot adó tér jött létre körülöttünk, és nagyon jól egymásra tudtunk hangolódni Gáborral, illetve a közönséget is bevonni a gyógyító térbe. Ő volt a művészeti felelős, én pedig a terápiás. Loop-pedáljával és torokénekével jó mély transzállapotba vitt mindenkit, és elénekeltünk kedvenc sámándalainkat is. A hangszeres részeknél körbejártam a közönséget, hogy közelebbről is kapják a gyógyító rezgéseket: először didgeridoo-val, aztán a nagy 70 cm-es sámándobbal, amit karácsonyra kaptam, és végül a nagy csörgős bottal, amit én magam készítettem tavaly év vége felé. A kétórás folyamat végén Gábor hozta ki őket a transzból, megkérve, hogy ajánljuk fel mindazt, amit kaptunk, minden érző lény javára, és öleljünk meg legalább három embert, mielőtt hazamegyünk.

Én is készültem egy kis meglepetéssel: hoztam sok füstkvarc marokkövet, és mindenki hazavihetett egyet magával, előtte kérve az erőt és az áldást a jövő évi megnyilvánítani kívánt terveihez, az Úr Sivától vagy ki-ki a hite szerinti isteni formától. Még egy meglepetés várt rám is, amire nem számítottam: Orsitól és Ricsitől kaptam egy nyers vegán tortát, ami körül sok-sok kókuszgolyó is volt. Ebből is jutott minden résztvevőnek egy-egy darab. Szóval így ünnepeltünk és ölelkeztünk a program végén, és bevallom, az én képzeletemben titkon végig az volt, hogy a Hamvas-terem lenne a legjobb, de inkább a biztonság kedvéért a kisebbiket vállaltuk be. Végül a sors keze ebbe is belenyúlt, és nagyobb terem volt, többen jöttek el, és mindenki jól érezte magát.

Nekem a koncert végére a köhögésem és a megfázásom jó erős fejfájássá szublimálódott, amihez azt hiszem, a kialvatlanság is hozzátett egy kicsit. De azért elbúcsúzkodtunk, elpakoltunk, és estére haza is értem. Itt már csak egy kis vacsorára és lefekvésre volt energiám, viszont vasárnap reggel 5-kor kipattant a szemem, fejfájás és betegség sehol, és hihetetlen energia töltött el, mintha újjászülettem volna. Remélem, hogy minden résztvevő hasonló gyógyulásokat és spirituális áldásokat tapasztalt a szeretet és hála terében, amit közösen létrehoztunk. Nagyon köszönöm a résztvevőknek, Gábornak és minden más segítőnek, hogy beletettétek a szíveteket, és megvalósulhatott ez a csodálatos program.

2020. január 2., csütörtök

A szamápatti

Újabb részlet Gregor Maehle Szamádhi-könyvéből:
"Alfred Korzybski lengyel matematikustól és filozófustól származik ez a mondás: „A térkép az nem maga a terület!” A jóga mindig is tudatában volt a ténynek, hogy a feltételekhez kötöttség lehetetlenné teszi, hogy úgy fogjuk fel a világot, ahogyan valójában van. A problémánk az, hogy nem fordítunk elegendő időt arra, hogy teljességében befogadjunk egy tárgyat. Ehelyett minden egyes új tárgyat gyorsan összevetünk az összes adattal, amit hasonló tárgyakról elraktároztunk, hogy gyorsan eljussunk egy viszonylag közeli becsléshez azzal kapcsolatban, hogy mit képviselhet az aktuális tárgy. Ekkor a befogadás megszakad, és kigyullad egy lámpa: „Azonosítva!” Ez az „azonosítás” azonban sohasem száz százalékos, hanem csak annyira pontos, amit az elménk ésszerű határértéknek tekint. Így értelmezzük félre az egész életünket anélkül, hogy akárcsak tudnánk róla.
A szamápatti azonban azt jelenti, hogy a meditációnk tárgya hiteles módon tükröződik az elmében. Ez hihetetlen eredménynek tűnik, és Patandzsalí lassan, négy fázisban engedi ezt kibontakozni, ahelyett, hogy egy lépésben jutnánk el oda. De mielőtt elmagyarázom a szamápatti (azonosság) négy lépését, hadd mondjak valamit a „tárgyról”. A jógában a tárgy nem csupán egy „dologra” vonatkozik; hanem a lényegiségre, amin a meditációnk vagy a szamádhink alapul. Míg a szamádhi korai szakaszaiban egyszerű és fizikai tárgyakat választunk, a későbbi szamádhikban az végtelent vagy az egész teremtést is választhatjuk. Maga a folyamat, mint olyan, azonban nagyjából ugyanaz. Az első két szamápattiban (azonosságban) a jóginak egyszerű tárgyat érdemes választania. Az „egyszerű” azt jelenti, hogy nem összetett, hanem homogén, egységes, és könnyen azonosítható. Például egy gőzgép túlzottan összetett lenne, mert túl sok, a szemünk elől rejtett mozgó alkatrészből áll. Hasonlóképpen, Picasso vagy Dalí egyik képe is összetett lenne, az asszociációs lehetőségei miatt. A szamápattiban az elme igyekszik áthatolni a gőzgép felszínén, vagy felbecsülni Dalí összes szürrealista célzását, és e folyamat közben valószínűleg izgalomba jön és elveszíti szilárdságát.
Egy olyan tárgy, ami megfelel a leírásnak, egy szabályos alakú, átlátszó kristály, például egy piramis vagy gömb. Közvetlenül átlátunk rajta, és nem kell azon aggódnunk, hogy mi van benne, ami rejtve van a szemünk elől. Ezen felül, ugyanolyannak vagy majdnem ugyanolyannak tűnik minden szögből, tehát nem kell azzal foglalkoznunk, hogy különböző szemszögekből vizsgálva többet tudjunk meg róla. Némi habozással használom ezt a hasonlatot, mert manapság az a kifejezés, hogy „nincs kristálygömböm” azt jelenti, hogy „Nem tudhatom a jövőt”. Ne aggódjunk, mert nem ez a cél. A jógában azt mondjuk, hogy ha meg akarjuk pillantani a jövőt a kristálygömbben, az azt jelentené, hogy kivetítjük az elnyomott tudatalatti tartalmainkat a kristályba. A jógikus szamádhi vagy szamápatti ennek pontosan az ellenkezője. Első alkalommal igyekszünk meglátni a tiszta, csupasz kristályt, a tudatalatti prokjekcióink akadályoztatása nélkül."

-->

2020. január 1., szerda

Tezcatlipoca, a Fekete Jaguár



Szereztem egy új kristálykoponyát, fekete obszidiánból készült, és a jaguár-családom újabb része. A korábbi, kék apatit koponyára való ráhangolódáskor a Tepeyollotl, vagyis a “Hegy szíve” név jött le. Ő az azték mitológiában Tezcatlipoca, az egyik főisten nagual-ja, azaz erőállata. Úgyhogy arra lehetett számítani, hogy az obszidián koponya közeli kapcsolatban lesz majd Tepeyollotl-lal. Tezcatlipoca az éjszaka, a halál és az obszidián istensége is egyben. Amikor leültem dobolni és kapcsolódni az
új koponyához, megjelent előttem az Életfa, csillogó feketében, mintha az egészet obszidiánból faragták volna ki. Utána megérkeztek az erőállataim, ők is obszidián díszeket viseltek. A sasom fején obszidián korona volt, a farkasom szőrei feketék voltak, és a végükön volt egy-egy obszidián-csepp, az oroszlánom a nyakában egy vastag, obszidián-gyöngyökből készült nyakláncot viselt. A sárkányom körmeit is obszidián ékkövek díszítették. Beléptünk az Életfába, melynek törzse belülről egy világító csőre emlékeztetett. Amikor a kristálykoponyákhoz kapcsolódom, mindig fölfelé utazunk, egy olyan dimenzióba, amelyről a koponyák és a rajtuk keresztül kommunikáló Föld-őrzők rálátnak Földünk dolgaira, és tudnak segíteni azoknak, akik nyitottak a magasabb rezgésekre.

Megérkeztünk az obszidián kristálykoponya belsejébe. A sötétség csendje, puhasága, rejtelmessége, lágy stabilitása vett körbe bennünket, jelentős ellenpólusa a hegyikristály ridegebb tisztaságának és ragyogásának. „A fekete Teczactilpoca vagyok, a fekete jaguár és az obszidián istene. Segíteni fogok neked az éjszakával, álmokkal, belső látással, halállal kapcsolatos dolgok megismerésében, gyógyításában. Aki fél szembenézni a tudatalattijában rejlő titkokkal, annak megmutatom, hogy nem kell félnie tőle, mint ahogyan a haláltól sem. Az obszidián-tükörbe addig kell bámulni, amíg a képmásod el nem tűnik, és minden, ott megjelenő képről tudd, hogy csupán a tudatalattidban rejtező emléksúlyok kivetülése, egyikkel sem vagy azonos. Nem csak a múlttal kapcsolatos bűntudat, de a hamis azonosítás, az egó feloldásában is segíteni fogok. Addig kell meditálnod az obszidián-tükrön, amíg eggyé nem válsz a sötétség teljességével, és minden fénnyel és színnel is, amit ez a sötétség körbeölel és magában rejt. Így tárul fel előtted az éber és semleges tudatosság, lényed eredeti természete.”

A többi kristálykoponya és az általuk képviselt jaguár-istenek is ott voltak, különösen Tepeyollotl, aki kéken világított Tezcatlipoca közepén. Lassan visszatértünk az Életfán keresztül a középső világba.

Az aztékok szerint Tezcatlipoca (ejtés szerint: Tez-kat-li-po-ka) más néven “Füstölgő tükör vagy Obszidián tükör”, az éjszaka, csaták, rossz termés, harcosok, hatalom, az északi égtáj, mágia, végzet vagy ítéletidő, az idő, végül pedig az ég és föld ura. Obszidián tükrén keresztül – amit mellkasán logó talizmánként láthatunk – mindent lát, és mindent hall ami a Földön történik, egyszerre van jelen mindenütt, de alakja láthatatlan. Mai felfogás szerint úgy lehetne megfogalmazni, hogy az ok és okozat istene, aki az egyetemes egyensúlyért felelős. Ő ad és vesz el egyszerre mindenkitől. A végzet ura. A leghatalmasabb istenek egyike. Az azték tonalpohualli naptár szerint, az Acatl (Nád) azaz Árnyék Lélek őre, minden tizedik számú (mahtlactli) nap ura, a jaguárok és a jaguárharcosok védőszentje.

Tezcatlipoca több néven, és alakban is ismert volt – például: Necocyaotl (jel.: “Mindenki Ellensége”), Tloque Nahuaque (jel.: “Közelség és Messzeség Ura”) Yohualli Ehecatl (jel.:Éjszakai Szél), Omeacatl (“Két Nád”) vagy Ilhuicahua Tlalticpaque (jel.: “Az Ég és Föld Birtokosa”) – de, hogy párat ki is emeljünk közüle, íme például Yaotl Tezcatlipoca (jelentése „Ellenség”). Ebben az alakjában a harcosok védőszentjeként látható, de ott van például mint Tezcatlipoca Telpochtli, amikor is, az ifjúság megtestesítője.

Az első isteni pár – Ometecuhtli és Omecihuatl – fia, a négy közül. Testvére Quetzalcóatl (Fehér Tezcatlipoca), Xipe Totec (Vörös Tezcatlipoca) és Huichilopochtli (Kék Tezcatlipoca). Tezcatlipoca pedig maga Fekete Tezcatlipoca, a legnagyobb erővel bíró gyermek az összes közül. Öccsével Quetzalcóatl-al jelképezik az élet két pólusát, így joggal feltételezhetjük, hogy bizony ők hozták létre az életet és az öt korszakot is.
Azt már tudjuk, hogy rengetegszer csatáztak egymással, azonban egy érdekesség, hogy az istenség elveszítette a jobb lábfejét az egyik ilyen incidens közben, amikor is a harmadik korban elcsalta a Cipactli nevezetű félig krokodil, félig hal kinézetű szörnyeteget, amely leharapta a lábfejét. Ezért láthatjuk sokszor, hogy lába helyén sasláb és egy obszidiánkorong látható, vagy pedig ritkább esetben egy kígyó helyettesíti az elvesztett végtagot.