2010. március 31., szerda

Uddijána bandha és az érzelmek

Újabb részlet Gregor Maehle könyvéből:

" Richard Freeman azt mondja, hogy az uddíjána bandha igazából csak azt jelenti, hogy a szeméremcsont felett valamivel egy kissé befelé húzzuk a hasunkat. Minál finomabb az uddíjána bandha, annál örömtelibbé, békésebbé, gyermekibbé, és ártatlanabbá válik a gyakorló jelleme. Azt javaslom, hogy kezdjök a hasfal feszesítésével a köldök alatt, és utána, ahogy a tudatosság fejlődik a gyakorlás évei során, engedjük az uddíjána bandhát lejjebb ereszkedni. Minél finomabb az uddíjána bandha, annál több befolyást gyakorol a finomfizikai testre.

Ahogy a korábbi részben említettem, a mi kultúránk sok hangsúlyt fektetett a hasi légzésre az elmúlt negyven évben. Ennek megvan a létjogosultsága az előadó művészetben, - különösen a táncban és a színházban - valamint a terápiás haszna is. Nyilvánvalóan hasznos az énekesek és színészek számára, és azok számára, akik pszichoterápiás kezelést kapnak.

A hasi légzés, a hasfal teljes ellazításával együtt akkor ajánlott és hasznos, amikor szeretnénk összekapcsolódni az érzelmeinkkel, és előtérbe helyezni azokat. Különösen a New Age mozgalomban az érzelmeket szent dologként kezelik, amit követni kell és meg kell élni. A hasi légzés akkor lehet hasznos, ha fel akarjuk erősíteni az érzelmeinket.

Sok más helyzetben azonban, nem hasznos, ha felerősítjük az érzelmeinket. Végül is az érzelmek csak az elme termékei. Emocionálisnak leni annyit tesz, hogy egy jelenbeli helyzetre a múltbeli benyomások alapján reagálunk.

Például, ha egy számomra új helyzetben elutasítanak, akkor megbántva fogom érezni magamat. Ha újra egy hasonló helyzetben találom magamat, akkor érzelmessé válok, még mielőtt bármiféle újabb sérelem ért volna. Érzelmileg sértve leszek, mielőtt még valójában érezném. Az érzelem egy elraktározott érzés, amely azért jön elő, mert az eredeti érzés egy tudatalatti benyomást hagyott az elmén. Patandzsali ezt a benyomást szamszkárának nevezi. Az az elmélet, hogy érzelmesnek lenni egy hiteles tudatállapot, hibás, mert egy érzelmes ember ugyanannyira a múltban él, mint valaki, aki mindig racionális próbál maradni."

A képen Richard Freeman látható Jógadandászanában.

2010. március 30., kedd

Isvara-pranidhána

Az Isvara-pranidhána az Istennek való teljes meghódolást, önátadást jelenti. Patandzsali szerint (Jsz. 2.45.), ha ezt tökéletesen gyakorolja valaki, akkor eléri a szamádhi tökéletességét. Más szútrákban is rövid útként említi a bhaktit a megvilágosodás felé. A vérbeli bhakti-jóginak az eszköz persze tulajdonképpen maga a cél, mert Istent szolgálja ebben az anyagi világban, azért, hogy utána a lelki világban is ugyanezt tehesse.

Én mindig le szoktam szögezni, hogy a jóga nem vallás, és nem is egy világnézeti rendszer, hanem egy folyamat, egy módszer, vagy nevezzük eszköznek, amit ki-ki a világnézetének, meggyőződésének, vágyainak és céljainak megfelelően használhat. Azt nem tudom megmondani, hogy például egy ateista mennyi idő alatt érheti el a szamádhit, illetve, hogy ha elérte, akkor ott mit tapasztal, de technikailag lehetséges természetesen.

Ugyanúgy, egy vallásos embernek nem kötelező hindunak lennie, ha a jógát akarja gyakorolni. Vannak buddhista jógások, szikh jógások, keresztény és muszlim vallású jógások, sőt, még sátánista jógásról is hallottam, bár az már megint a baloldali tantra irányába hajló dolog. Nos, a lényeg az, hogy szerintem egy jógi remek módon össze tudja egyeztetni a jóga-gyakorlatát és meditációját a vallásos gyakorlataival. Bármilyen formában imádja is Istent, bármilyen szertartásokkal, ez segíteni fogja előrehaladását a jógában. A szamádhi közel van a hittel rendelkezőkhöz!

2010. március 29., hétfő

Sunday Bloody Sunday

Semmi bajom nincs a vasárnappal amúgy, talán azt kivéve, hogy pont hajnalban volt az óra-előreállítás nyári időszámításra. Este direkt előreállítottam a telefonomat, nehogy megtréfáljon reggel, és lekéssek a 7.30-as gyakorlásról. Erre az éjszaka közepén önmagát is előreállította (annyira okostelefon, hogy tudja, mikor kezdődik a nyári időszámítás, de annyira nem, hogy észrevegye - én már megtettem manuálisan), ennek következtében fél 6 helyett fél 5-kor keltem, amikor igazából még csak fél 4 volt a biológiai órám szerint.

Szóval enyhén alváshiányos állapotban érkeztem a stúdióba, mivel mindezt már fürdés után vettem észre, és így ahelyett, hogy visszafeküdtem volna, inkább japáztam egy kicsit. Úgy látszik, másoknak is volt gondjuk az óra-átállítás kapcsán, mert a legalább egy tucatnyi ember közül, akik tegnap este Facebook-on zaklattak, hogy mikor lesz óra vasárnap, egy sem jött el, viszont jöttek mások. Így is heten voltunk a gyakorláson, és a dolog nem áll meg, mert Budán húsvétvasárnap és hétfőn is lesznek órák.

Ági nagyon izgult, hogy már kezdhesse, pedig kb. negyed nyolckor kászálódott le a manzárdszobájából, ami a jógastúdióban található. Pénteken jött vissza Indiából, érthető, hogy még van egy kis jetlag-je. Szóval nem értettem, miért izgul, amikor másfél óra alatt simán lenyomja a sorozatot, még zuhanyozni is van ideje a 10 órás Agni előtt, amit ő tart.

Aztán gyakorlás közben kiderült, hogy nem csak az első sorozatot nyomta le, hanem a teljes másodikat is, mindezt kb. annyi idő alatt, míg én és a többiek az 1. sorozattal végeztünk. Nekem egy kicsit nehezebben mentek a vinyászák, mint az elmúlt két hétben. Talán nem ártana kipihenni magamat, hogy legyen erő is a karjaimban. Azért próbáltam mélyen lélegezni és mindent tisztességesen csinálni, és így az általános fellendülést mutató tendenciában azért ez nem volt olyan nagy visszalépés. Még egy jól összeszedett jövő heti gyakorlást kéne mellé tenni. Telihold után biztos még jobban fog menni.

A végén csináltam vagy tíz dropbacket, ez is jobban ment pénteken, de lehet, hogy csak azért, mert akkor fel akartam venni videóra nagyon. Mindenesetre jövő vasárnap kipróbálom én is Ági szisztémáját, mert tetszik. Persze általánosságban nincs két teljes órám, hogy ennyit gyakoroljak, és egyre kevésbé szeretem elsietni a légzést is. De azért érdekes lenne valamikor úgy gyakorolni, hogy minden nap két sorozatot csinálsz, pl. 1-2, 3-4, 5-6. Lehet, hogy még egyszer eljutunk ide is. Egy éve még a 108 dropback is mítosznak tűnt.

Gyakorlás után beszélgettünk Ágival pár szót Mysore-ról, elmesélte, hogy egy Alex nevű amerikai sráccal gyakorolt, aki az 5. sorozatig bezárólag mindent ken és vág, de leginkább a pránájáma és a meditáció érdekli. Íme a képen a két abnormális csípővel rendelkező jógi (na jó, ez csak vicc volt, most már én is meg tudom ezt csinálni, és egy csomó tanítványom is!). Állítólag hajszálon múlott, hogy Ági Budapest helyett nem Nepálba ment Alexxel a virágok nyílását csodálni, de szerencsére az itthon sínylődő jógaoktatók akaratának igája győzött, és hazavonszolta. Másképp lehet, hogy végkimerülésben lefekszünk savászanába, és kihűlünk.

Mindenesetre most már itt van, és erősíti a csapatot. A vasárnapi két órát elvállalta, és a húsvét-vasárnapit is, valamint a saját megszokott óráit is visszavette. Nagypénteken mehettek hozzá Astangázni. Délután még tartottunk egy gyűlést a jógaoktatókkal, és összeállítottuk az áprilisi órarendet. Stay tuned, mert mindenféle új órák lesznek ám, meg workshopok és egyéb izgalmas dolgok. Április 7-től István is belép a ringbe, és kipróbálja rajtatok a Mysore-ban tanult összes új fogást! Jövő kedden még én tartom a 108 napüdvözletet, lehet szavazni, hogy A vagy B legyen. És akkor a végére a címadó videót a U2-tól, persze jó retrós.

2010. március 28., vasárnap

Támadás minden szinten

A pénteki pránájáma óra kapcsán beszélgettünk arról, hogy az Astanga-jógában, ugyanúgy, mint a Bhakti-jógában, minden szinten lefoglaljuk az egyént, a test, az érzékek, a prána, az elme, az intelligencia és az összes többi szinten. Az Astanga összes eleme (ászana, pránájáma, meditáció stb.) arra szolgál, hogy tudatosítsuk és megtanuljuk szabályozni a lényünk különböző szintű megnyilvánulásait, vagyis támadást intézzünk a szabályozatlan, zabolázatlan érzékek, prána, elme, stb. ellen. Igázunk, ezzerrel.

Az igázás krónikáját hadd kezdjem a csütörtöki Iron yogával. Annyira jól fejlődnek a résztvevők, hogy lassan már nekem kell felzárkóznom hozzájuk, mert óra után "csak" kellemes fáradtságot éreznek, és nem halálos kimerültséget. Úgy látszik, növelnem kell az ismétlések számát, vagy a gyakorlatok nehézségi fokát, vagy valamit. Egy hónap alatt simán megtanulta az összes résztvevő a kézenállást, egy lábbal simán guggolnak, és már a bordásfal-gyakorlatoknál sem nyafognak. Ez alkalommal is volt egy-két nyalánkság azért, például egy ember mérlegbe állt, ketten pedig megemelték a kezénél és a lábánál fogva. Ugyanezt hanyatt fekvésben is megcsináltuk (valódi hullapóz), a tarkónál és a bokánál emelték.

A hídnál a partner a gyakorlatot végző derekát nyomta vagy húzta lefelé, és a legjobb a zászló-póz volt, ezt azonban még senkinek sem sikerült megcsinálnia. Ez abból áll, hogy az egyik kezeddel megfogod a bordásfal legfelső fokát, a másikkal meg egy lentit, és próbálod kinyomni a testedet legalább vízszintesre a levegőbe, vagy magasabbra. Jó kis hát- meg vállizom-fejlesztő, majd még gyakorolni kell.

Pénteken a két órai Astanga előtt maradt másfél órám, és már olyan rég vettem fel jógás videót, hogy úgy döntöttem, beállítom a kamerát és lenyomok egy pár vinyászát előtte. Az eredményt a Youtube-csatornámban láthatjátok, öt videót tettem fel, plusz egy-két kovalami felvételt. A félórás felvétel, plusz a pár fotó, amit Gyurika készített rólam, mikor odaért, jobban lefárasztott, mint egy teljes sorozat gyakorlása. Utána azért lenyomtam az Astanga órát, plusz az Agnit, és a végén jött a mantra meg a pránájáma.

Ismét négyen voltak az órán, lenyomtunk egy pár mantrát a Purusa-szúktából, utána pedig pránajámáztunk. Légzésvisszatartással gyakoroltuk az uddzsájít, és a gyökér- és harmadik szem-csakra érzékelését, valamint a kettő közötti kapcsolatot a szusumnában. Utána krija-jógás tisztító légzést végeztünk, rövid, szapora ki-be légzés, és végigmentünk a csakrákon alulról felfelé.

Megvan a hangfelvétel is, aki akarja, kipróbálhatja otthon is. És ide bevágom a kedvenc felvételemet a péntekiek közül, a 15 dropbacket, mi másra, mint a Beastie Boys zenéjére!

2010. március 27., szombat

Csuklósérülések a jógában

A csukló a másik kényes pont a térd mellett. Lehet, hogy egy átlag jógás felkapja a fejét, hogy miről is beszélek én itt, hiszen pl. Agni-órán legfeljebb az íjpózban vagy a tevében használjuk valamennyire. Az Astangások azonban pontosan tudják, mi a téma, hiszen nekik a teljes testsúlyukat kell a tenyerükön emelgetniük naponta legalább százszor (attól függ, ki mennyi vinyászát csinál).

Korábban is láttam már jógásokat csuklószorítóban vinyászázni, de a múlt héten jött egy lány, akinek két nap gyakorlás után totál megfájdult a csuklója. Kiderült, hogy szertornás volt, háromszor műtötték már a csuklóit, amik egyébként totál vékonykák voltak, miközben ő maga jó hosszú, sudár testalkatú. Hát nem tudom, ilyen helyzetben mit lehet tanácsolni. Azt azért nem mondtam, hogy ne astangázzon, mert hát egy tornászt csak nem küldök el Etka-jógára vagy taichizni!

Mindenesetre egy pár jótanács azoknak, akik még viszonylag ép csuklóval rendelkeznek. A kézen való támaszkodás (lefelé néző kutya, csaturanga, vinyásza) során a legtöbb ember a tenyértöve fölött szokott fájdalmat érezni, ugyanis a legtöbb teher ösztönösen a tenyértőre nehezedik, mivel fölötte helyezkedik el az alkarcsont. Nos, az egyik megoldás az, hogy a teljes tenyeredet, az ujjak tövét jobban belenyomod a földbe, szétterpeszted az ujjakat, és így szét tudod osztani a terhelést az összes ínra, ami az ujjakat mozgatja. Ha mág jobban begizdulsz, fekvőtámaszozhatsz is az ujjhegyeken, ez nagyon jó csuklóerősítő gyakorlat. Persze a tenyérnek ugyanakkor stabilnak kell lennie, szóval a legjobb, ha ugyanazt csinálod, mint a lábakkal: az ujjtöveket belenyomod a földbe, de az ujjakat nem szorítod le, csak ráfekteted.

Még egy dolgot szoktak javasolni kezdeti szinten, hogy vinyászázz ökölbe szorított kézzel. Ez sérülés vagy csuklófájdalom esetén hasznos dolog lehet. Ugyanis az ökölbe szorítással is aktiválod az ujjak felé futó inakat, és szétoszlatod a terhelést a csukló körüli ínszalagról. Azt is szoktam javasolni, hogy lógjunk bordásfalon vagy bármilyen rúdon stb., mert amikor az ujjakat összeszorítva markolsz és úgy kapaszkodsz, szintén az történik, mint az ökölbe szorításnál, és erősödik a csukló, meg az egész alkar is.

Érdekes, hogy Iron yogán nem annyira a lábemeléstől szoktak kikészülni, hanem attól, hogy közben kb. öt percig kapaszkodni kell a rúdba, és tartani magadat. Ennek a negatívja az utpluthi. Minél tovább tartod magad, annál több, kisebb izmot fogsz bekapcsolni a pózba, mivel a nagyobbak elfáradnak. Az izmok segítségével vagy kénytelen fixen tartani a csuklódat, valamint a könyöködet, a vállaidat pedig tolod lefelé, miközben aktiválod a mell- és hátizmaidat. Ha tonizált felsőtestet akarsz, akkor napi 5x100 légzés utpluthi!

2010. március 26., péntek

Térdsérülések a jógában

A térd egy érdekes szerv. Természetesen nem illik Istent azzal vádolni, hogy tökéletlent teremtett, de az ortopéd orvosok között is sokan elismerik a térdízület anatómiailag is gyenge, sérülékeny mivoltát. Nyilván ennek megvannak a maga okai, hiszen ha az emberi test tökéletes és elpusztíthatatan volna, akkor még inkább elhinnénk azt, hogy istenek vagyunk. Sokan még sajgó térddel is komolyan veszik isteni mivoltukat, pedig néha "térdre kényszerülnek". Nade vissza az anatómiához.

Szóval a térdízület a combcsontot és a lábszárcsontot köti össze, és eredeti rendeltetése szerint ez egy kétdimenziós ízület, vagyis a térd kiegyenesítését-behajlítását hivatott végezni. A térdízületben négy ízületi szalag van, a belső, a külső, valamint az elülső és hátsó keresztszalag. Ezen kívül az ízület elején található a térdkalács, amely szintén egy ízületi szalaggal rögzül a lábszárcsonthoz.

Már az előre-hátra mozgásnál is akadhatnak problémák. Nevezetesen: teljesen kinyújtott térd esetén a hátsó keresztszalag akadályozza a térd "negatívba menését", vagyis hiperextendálását. Ha erre hajlamos a térded, akkor ne engedd túl a 180 fokon, hanem rögzítsd ebben a helyzetben. Húzd fölfelé a tárdkalácsot és feszítsd meg a négyfejű combizmot, de egyidejűleg a hátsó combizmot is (a hamstringet). Ezáltal rögzíteni tudod a térdízületet a semleges pozícióban. Akkor jó, ha a térdhajlatod hátul némileg puha, nem teljesen feszes. A trikónászana tipikus példa, mert ott a kinyújtott térdre ránehezdik a gravitáció, és ha nem vigyázol, túlnyújthatod a keresztszalagot.

Az álló pózoknál, ahol a térd 90 fokban be van hajlítva (például vírabhadrászana vagy pársvakónászana) azt szokták ajánlani, hogy ne vidd túl a térdedet a bokádon. Ha a lábszárcsont és a combcsont pontosan 90 fokot zár be, akkor megpróbálhatod ugyanúgy rögzíteni a térdedet, mint kinyújtott lábnál, vagyis a térdkalácsot húzd felfelé. Ezáltal a térdszalagok megfeszülnek, és jobb lesz az anyagcseréjük, a regenerációjuk.

A legtöbb embernek a föl-le ugrálástól megy tönkre a térde (futás, foci, esetleg bicikli). Ilyenkor megkopik az ízületi porc felülete és ez krónikus ízületi gyulladást (ergó fájdalmat és csökkent mozgathatóságot) eredményez. Ezt kondroitin, glükozamin és hasonló, porc-regeneráló szerek segítségével lehet kezelni.

A guggolásnál, főleg, ha valaki föl-le guggol, illetőleg ha például hídba megy hátra és onnan áll föl, a térd túlmegy a 90 fokos szögön, és ilyenkor az elülső keresztszalagra és az oldalsó szalagokra esik a testsúly java része egy pár pillanatig. Az oldalsó, főleg a belső térdszalag tehermentesítése érdekében azt szokták ajánlani, hogy ne lógassuk befelé a térdeinket, hanem a mozgást szigorúan a talpakkal megegyező síkban, és teljes izomkontroll mellett hajtsuk végre. A teljesen behajlított térd esetén is végezhetünk regenerációs mozdulatokat. Ha például pávanamuktászanában vagyunk, és a mellkasra zárjuk a térdeinket, szorítsuk egymáshoz a hátsó combot és a vádlit, húzzuk meg a belső térdhajlatot. Ha nem érezzük a mozdulatot, akkor dugjuk be az ujjainkat a térdhajlatba, és szorítsuk össze őket az izmokkal.

A külső és belső térdszalagokkal is lehet baj, főleg, ha a lábszárat elkezdjük csavarni a combhoz képest. A dzsánusírsászana C tipikus példa. Ilyenkor a lébfejet és a lábszárat kifelé forgatjuk a térdhez képest, tehát a
belső térdszalagot terheljük. Akik lúdtalpasok, és egymás felé tart a térdük, azoknak már a járásunkban, tartásukban is érezteti a hatását a gyenge belső térdszalag.

Persze az ilyen csavaró mozdulatokkal könnyen túl lehet terhelni a belső térdszalagot, úgyhogy ne tegyük, amíg nem erős. Egyeseknek például jobban esik a vírászana koferdított lábfejekkel, mint párhuzamosan visszafeszítettekkel, de ez sok esetben szintán a megereszkedett belső térdszalagra utal. A púrna-matszjéndrászanánál vagy a képen látható góraksászanánál szintén a belső térdszalag terhelődik, úgyhogy ezeket óvatosan szabad csak gyakorolni, ha nem érzékeny ez a szalag és nem gyenge.

A befelé történő csavarásnál a külső térdszalagot nyújtjuk, ezért pl. egyeseknek lótuszban vagy féllótuszban az szokott megfájdulni. Megoldás: combtőből kell nyitni, ugyanis ha csípőből nem tudtad eléggé befelé forgatni a combodat, akkor több forgatónyomaték nehezedik a térdedre, vagy éppen a bokádra. Meg kell tanulni alkalmazni a bandát, ami elősegíti a megfelelő csípőnyitást. A fenti egy extrém befelé csavarás, ezt nem kell azonnal kipróbálni. Don't try this at home!

A féllábas egyensúlyozó pózok és az álló pózok általában szerintem nagyon jó hatással vannak a térdízületre, mivel megerősítik a térdszalagokat. A boka-csavarásokkal ahogy mondtam, vigyázni kell, és feszíteni a combot, a térdkalácsot. Egy idő után a térdízületben is kialakul egy hasonló testérzet, mint a medencében a bandha hatására. Az ízület félig merev, félig lágy képződmény, és meg kell tanulnunk összeegyeztetni ezt a két tulajdonságát, ha jalékony, de erős és egészséges ízületeket szeretnénk. Szthiraszukhamászanam!


2010. március 25., csütörtök

Vírabhadrászana egy

Újabb vérengzős jógaórára került sor a Bhaktin ma reggel. Na jó, némi túlzással élve talán, de szubjektíve így élem meg az öt órás alvás és 3.30-as kelés utáni, reggel fél 8-kori hideg teremben végrehajtott kétórás procedúrát. A behangolódásról lekéstem, de az első póz a hason fekvés volt, úgyhogy kb egy lélegzetvétel alatt alfában is voltam. A második a nyúlpóz, hú, mondom magamban, ez jó kis lazulós óra lesz. Nem úgy van az! - gondolta magában válaszképpen Zsuzska, és hamarosan bevágott minket utkatászanában egy jó 15 légzésre. De nem egyszer ám, hanem vagy 3-4-szer, közben pálma, uttánászana meg egyéb nyalánkságok. Kedvencem a dvikónászana. Ez tulajdonképpen egy előrehajlítás, de a kezedet hátul kulcsolod, és magad mögött viszed lefelé, mint a praszárita C-ben, csak zárt lábakkal. Szóval a negyedik utkatászanára már konkrétan bemelegedve éreztem magamat, sőt, a lábujjaim vége sem fázott, és a matrózpólóm alatt talán még egy-két izzadságcsepp is megjelent.

Na ekkor jött a törzsanyag, Virabhadrászana egy címmel. Ez olyasmi, mint az Astangában a Virabhadrászana A, csak a hátul lévő lábad lábujjhegyen van, a karok pedig párhuzamosan felnyújtva, Iyengaros, szétterpesztett ujjakkal. Szadi egy gyakorlat, nekem a megszokott változat könnyebb (kinek nem?). Szóval ebből is volt vagy négy kör, mindkét lábbal, és darabja jó húsz légzésig. Egész jó Iron yoga oktató válhatna a Zsuzskából. Bemásoltam egy kis képet is róla, csak hogy megismerjétek ragadozó tekintetét. A Virabhadrászanát persze kombináltuk a B-vel, a trikónával meg a pársvakónával, sőt, utána jött a Pársvóttánászana. Na ez sem volt semmi, mert dupla akkora terpeszben végeztük, mint ahogy én tanítom. Ehhez képest a végén a csavart dzsánusírsászana (D a mi szisztémánkban) az már levezetésnek számított.

A múltkor a Facebookon kommentek sokasága érkezett, amikor a guggolásról volt szó, úgyhogy meg is kérdeztem Zsuzskát óra végén, hyog meddig lehet leguggolni. Azt mondta, hogy a térd nem menjen a lábujjaknál előrébb, de így végig le lehet guggolni. A kattanás azért van, mert a térdkalács a végpont előtt felugrik a lábszárcsont tetejére, és ha lerakódás van a térdkalácson, akkor kattan. Rendszeres gyakorlással elmúlik állítólag. Azt is írtam volt, hogy a Bhaktin sérültem a legtöbbet, persze ezek sem voltak súlyosak. Egyszer egy páros gyakorlatnál egy kicist meghúztam az egyik hátizmomat, illetve a múltkor az egyik srác tett le Baddhakónászanába. Úgy látszik kicsit túlnyomta a hideg teremben, mert utána két hétig nehézséget éreztem ennél a gyakorlatnál, pedig amúgy jól szokott menni.

Azért nem mindegy a hőmérséklet, meg aki igazgat, annak oda kell figyelnie. Három év alatt csak megtanulják, mindenkinek tapasztalatot kell szereznie. Óra végén Zsuzskával megállapítottuk, hogy ha egy szabályos tádászanát akarsz csinálni a múla és uddíjána-bandhával, teljes koncentrációval, akkor a rekeszizomtól a lábujjadig minden feszül, és húsz légzés után majd' elájulsz. Szóval ne csodálkozzunk, hogy ha a nehezebb gyakorlatoknál elcsúszik a bandha, vagy felszínessé válik a légzés. Ettől eltekintve oda kell koncentrálni, mert ha egyszer megtanulod fókuszban tartani a bandhát és a légzést, akkor könnyedebbé válik az egész gyakorlás. Most próbálom egyébként előkeríteni a 6. sorozat gyakorlatainak hiteles listáját, akinek esetleg a birtokában van, az jelentkezzen! Videó még jobb!

2010. március 24., szerda

Szvádhjája

A szvádhjája az önvaló tanulmányozását jelenti. A jóga rendszerében ez természetesen a klasszikus jóga-irodalom, valamint a védikus irodalom, Puránák, Szamhiták és egyéb szanszkrit nyelvű írások tanulmányozásán keresztül történik, azonban Patandzsali megjegyzi, hogy a filozófia tanulmányozását az elmélkedésnek kell követnie. Vagyis az ember meghallgatja a tudást, utána elmélkedik rajta, majd ha megértette, akkor elkezdi alkalmazni.

A tudás azért is fontos, mert segítségével képesek vagyunk megszüntetni az avidját, vagyis a tudatlanságot. Patandzsali pedig azt mondja, hogy az avidjá az összes szenvedés gyökere. Ez érdekes módon ellentétes az "Ignorance is Bliss" közmondással, miszerint ugye a tudatlanság egyenlő az örömmel. Tehát, ha valódi tudásra teszünk szert, akkor még nagyobb boldogságban lesz részünk, mert az avidjá hatása alatt tapasztalt örömérzet csupán illuzórikus és a valóságban szenvedés.

Patandzsali szerint (Jsz 2.44.), aki tökéletességet ért el a szvádhjája gyakorlásában, az összekapcsolódik az Ista-dévatájávasl, vagyis Istennek azzal a formájával, aspektusával, amelyik az ő számára a legvonzóbb. Ez a kapcsolat egy advaitin számára az eggyé válást jelenti (az advaita-filozófusok a lélek és Isten azonosságában hisznek), míg egy bhakti-hívő számára az Istennel való személyes, szeretetteljes kapcsolat helyreállítását. Ily módon a szvádhjája, és az utolsó nijáma, az Isvara-pranidhána szorosan összefügg. Srila Prabhupada például azt mondta, hogy a filozófia vallás nélkül csupán száraz spekuláció, míg a vallás filozófia nélkül szentimentalizmus, vagy néha fanatizmus.

2010. március 23., kedd

Jógablogok

Érdekes dolog, hogy aki elkezd jógázni, és kialakul nála a "jógafüggőség", az általában olyan jelentős eseménynek éli meg a jóga jelenlétét az életében, hogy blogot kezd írni róla. Persze nem mindenki, de aki szeret írni, az viszont igen. Próbálom nyomon követni az interneten azoknak a bloggereknek az írásait, akik nálunk jógáznak az Atma Centerben. Ha tudtok még ilyen blogokról, amiket és nem ismerek, akkor szóljatok lécci, ha éppen ti írjátok, akkor is.

Egy-egy ilyen blog nagyon jó visszacsatolás nekem, hogy mi csapódik le az emberekben az oktatásról, az órákról, a jógáról, és esetenként rávilágíthat a jóga vagy a gyakorlás olyan aspektusára, amit én magam esetleg még nem vettem észre. Érdekes közlési formává vált a blogolás, amit egyesek még napi Facebook-os szösszenetekkel is kiegészítenek. Itt meg is ragadom az alkalmat, és ünnepélyesen bejelentem, hogy most és a jövőben is csak a Facebook-on keressetek, mert nem nyitok accountot sem a Twitteren, sem a Myspace-en, az IWIW-es fiókomat pedig, ha nem is szüntetem meg, nem fogom látogatni. Közösségi portálból is elég egy (legalábbis nekem).

Szóval régen az emberek naplót írtak, amivel kapcsolatban általában az volt az elképzelés, hogy úgysem fogja elolvasni senki, de legalább kiírtam magamból, ami nyomta a lelkemet. A blogról viszont ez nem mondható el, mert totál vadidegenek is olvassák, akikkel lehet, hogy soha életedben nem is fogsz személyesen találkozni, sőt, néha vaskosan vissza is kommentelnek. Egy bloggernek erre készen kell állnia. Ezt a blogot például napi 150-200 ember olvassa, és mellesleg 330 bejegyzés fölött járok már, úgyhogy ha keresgélsz benne, valószínűleg elég sok mindent meg fogsz találni az Astangával kapcsolatban. Nade lássuk a többi bloggert!

Asszem volt az első, aki rendszeresen elkezdett tudósítani a jógás élményeiről, és ezt ma is teszi, két fiúgyermek mellett, ami nem csak a blogolást, hanem még a gyakorlást is megnehezítheti időnként.

István per pillanatnyilag ismét Mysore-ban tartózkodik, és kaptunk tőle egy halvány ígéretet, hogy lesz majd blogpost, de végül megírta nekem, hogy annyira elmerült a jógamátrixban, hogy nincs kapacitása, kedve beszámolókat írogatni az itthon maradottaknak, akiknek legfeljebb ez a kis virtuális ablak maradna nyitva az Astanga Mekkájára. Azért a régi posztjait érdemes elolvasni, ha valaki még nem tette: Yoga Year in India.

Két Kettlebell-edző is fel-fel szokott bukkanni nálunk, Ricsi és Adri. Ilyenkor persze a blogjukban is megemlítik az élményeiket. Persze a legutóbbi posztok inkább a súlyzó-emelgetésről szólnak, mint az Astangáról. Azért viszont köszönettel tartozom Ricsinek, hogy a saját testsúlyos gyakorlatokra felhívta a figyelmemet. Azóta is haszonnal forgatom Paul Wade könyvét, és alkalmazom a gyakorlatokat az Iron yoga-órán. Ricsiéknél még csak lappang a jógafüggőség, mivel ha teljesen megnyilvánulnak a tünetek, akkor minden nap jógázni akarsz, és különböző szimptómákat tapasztalsz, ha kihagysz egy napot. Nekem például a lábaim szoktak bedagadni a jógamentes napokon, ha sokat ülök. Úgyhogy ezúton is üzenek Ricsiéknek, hogy kihűlt már a matracuk, ideje jönni és ráizzadni egy kicsit.

Legújabb bloggerünk Kata, aki két-három hónapja jógázik. Első hetei után ráállt a duplázásra, minden nap egy Agnit és egy Astangát nyomott egymás után. Figyelmeztettem is, hogy ez sok lesz így, úgyhogy most visszaállt a napi egyszeri gyakorlásra, és időnként reggeli Mysore órára is odaér. Az ő blogja egy igazi yoga-chichkie blog, szerintem még bestseller is lehet a végén. nagy filozófiát ne várjatok tőle, de ha szórakozni akartok, akkor remek olvasmány.

Fel-felbukkan még egy-két kósza blog, amelyiknek a szerzőit nem tudom beazonosítani, de amit ír, az alapján nyilvánvaló, hogy nálunk jógázik vagy jógázott. Ilyen például a skydisco blog, amelyben ugyan december óta nem volt bejegyzés, úgyhogy lehet, hogy a leányzó jógás pályafutása éppen szünetel (remélem csak átmenetileg).

Pórffy Csaba jógablogjában is lehet érdekes bejegyzéseket találni. Amellett, hogy a saját stúdióját üzemelteti, és órákat tart, rendszeresen megjelenik az Atma Center óráin, különös tekintettel a 2. sorozatra. Épp most nyitottak egy új stúdiót a Mester utcában, és sok érdekes órával, tanfolyammal, workshoppal várják a vendégeket. Talán egyszer én is eljutok oda, hogy megnézzem.

És végül, de nem utolsósorban, említsük meg a Main Shala blogját. Az Október 6. utcai astanga iskolát szoktuk ezzel a megtisztelő jelzővel illetni. Mysore-ban Pattabhi Jois iskoláját nevezik így, mivel az a legrégebbi, de ma már több mindenki oktat Astangát Mysore-ban is. Budapesten is színes a választék, de aki forrón szereti, az általában nálunk köt ki.

2010. március 22., hétfő

Inszomniás Jógafüggők Klubja

Amerikában divatos dolog, hogy az emberek a függőségeiket úgy kezelik (vagy tartják kordában), hogy csoportfoglalkozásokra járnak. Itt aztán mindenki mindent kiad magából, és lelkesítik egymást, hogy a jövő szebb lesz. A vasárnap reggeli gyakorlás is hasonló csoportfoglalkozássá kezd fajulni, bár itt egyelőre a cél nem a jógafüggőségről való leszoktatás, hanem inkább a rászoktatás (hehehe). Ki az, aki hajlandó vasárnap reggel hatkor felkelni, hogy behévezzen az Atma Budába, és másfél-két órát végigizzadjon a többiekkel, csak úgy, magánszorgalomból, mivel a tanár (aki szintén jógafüggő), ugyancsak a terem közepén izzad és Darth Vader-légzéssel vinyászázgat előre-hátra, ergó nem is foglalkozik a jelen lévőkkel, gyakorlatilag észre sem veszi őket, ha nem egy vérbeli, genetikailag kódolt jógafüggő? Huh, ez jó összetettre sikerült, ez a mondat!

Az inszomniás jelző csak azért került bele a címbe, mert az utóbbi három napban nem aludtam napi 5 óránál többet. Lehet, hogy a jóga tényleg csökkenti az alvásigényt? Vagy inkább segít átlendülni a holtpontokon, amiket a krónikus kialvatlanság eredményez? Nem tudom, jelen pillanatban nincs módomban kísérletezni. De ha lenne, akkor azon kísérleteznék inkább, hogy még jobban mennének-e a vinyászák, ha kipihentebben kezdeném a gyakorlást, mint ahogy ma reggel tettem?

Nyolcan gyűltünk össze a teremben, el is kezdtük szépen az elején, a mantrával. Balázs pénteki gyakorlására emlékezvén én is elkezdtem kézenállásba felmenni a napüdvözletek előre- és hátraugrásánál, és próbáltam lassan, lendület nélkül, erőből csinálni. Hát nem ment olyan szépen még, mint neki, de jó irány, amibe lehet fejlődni. Közben eszembe jutott, hogy kipihentebben esetleg még jobb erőnléttel menne a dolog. Az uttánászanák is egész jól mentek, szinte már az első napüdvözleteknél elérte az állam a térdemet, holott máskor csak a befejező vinyászánál szoktam odaerőltetni. Szóval relatíve hajlékonyabbnak nyilvánítottam magamat a mai reggelen, és úgy döntöttem, belehúzok a gyakorlásba. Az ülő pózoknál is igyekeztem magas vinyászákat végezni, ami jóval több erőt igényel, mint a lendületből történő "átcsusszanás".

Főleg a hátra-vinyászát kellene még fejleszteni, pl. ültő helyemben keresztezem a lábamat, kiemelem magamat, majd hátralendítem a medencét. Annyira szokott sikerülni, hogy éppen ki tudjam nyújtani a lábamat, és megérkezzek csaturangába (vagy inkább deszkapózba), de még szebb volna, ha egészen a kézenállásig fel tudnám tornázni a medencémet. Majd valamikor. Még szebb lenne: ültő helyemben felemelem a kinyújtott lábaimat, átúsztatom magam alatt és úgy fel kézenállásba, mint a tornászok. Előre-vinyászánál már sikerül néha nyújtott lábbal előreugrani, bár a sarkam még leér. Azon kezdek el hamarosan kísérletezni, hogy kézenállásból hogyan tudok beleereszkedni a különböző pózokba.

Még két jó kis vinyásza eszembe jutott, garbhapindászanába be-ki. Felmész kézenállásba, ott berakod a lábadat lótuszba, majd leereszted szépen a karjaid között utpluthiba. Másik verzió: felmész kézenállásba, oldalt leereszted a lábaidat, és a karjaid körül körbefonva becsúsztatod lótuszba. Így már egyből kakaspózba kerülsz, most már csak le kell ülni és megfogni a kezeddel a fejedet. Szárnyal a fantáziám, mi? Kifelé is lehet cifrázni: Kukuttászanából szétbontod a lábadat, anélkül, hogy leülnél, és terpeszben hátravinyászázol. Előtte persze beszúrsz egy kézenállást. Könnyebbik változat: leülsz, kihúzod a kezedet, és lótuszban vinyászázol hátra, persze közben felmész kézenállásba, és ott bontod ki a lábadat. Ha meglesz, levideózom.

Szóval jó alaposra sikeredett a mai gyakorlás, a végén még megcsináltam tíz dropbacket ki-belégzésre. Első termi próbálkozás, remélem valamikor sikerül összehozni a 108-at megint. Egyelőre a technikát kellene fejleszteni, mivel kifordítom a lábfejeimet, és berogyasztom a térdemet, ami valószínűleg nem tenne jót hosszú távon sem a lábboltozatomnak, sem a belső térdszalagjaimnak. Párhuzamos lábfej jobb volna, és szét kellene terjeszteni a terhelést minél több izomra a hátrahajlásnál és a felemelkedésnél. De legalább a derekam nem vinnyog közben, ez már jó. A hajlékonyabb emberek szinte lendület nélkül, látszatra könnyedén tudnak hátraereszkedni meg felállni is. Talán majd egyszer ez is eljön.

Panni jött órát tartani tíztől, én pedig levezetésképpen még átrongyoltam görkorival a Kálvinra, mert haza akartam vinni kimosni az összes jóga övet. Ugyanis vásárlásuk óta nem voltak mosva, és meglehetős oroszlánszagot árasztanak már. A Margit-híd - Kálvin tér távot kb. 16 perc alatt sikerült áthidalni, belevéve azt, hogy nem akartam totál leizzadni. Rájöttem, hogy ha közepes tempóban korizom, akkor szépen lehet gyakorolni közben az uddzsájít. A vinyászák, főleg az előre-vinyászák elsősorban a test elülső felét tonizálják, mert azt húzod össze ugye. A kori pedig a combot és a farizmot, meg a csípőket. Az utthita-haszta-pádángusthászanához jól jöhet, meg a baddhakónászanához is. Ha egy kicsit behajolsz, de nem görnyedsz, akkor pont utkatászana-pózban korcsolyázol.

Megvolt a kör is, a következő napokban többször fogok majd korival közlekedni, ha már egyszer eldöntötte az időjárás, hogy igenis itt a tavasz. Holnap reggel folytatódik a jógahét. No sleep till Mysore! Na jó, azért egy kicsit alszom előtte, csak még megírok egy pár blogbejegyzést. Búcsúzóul egy egykezes kézenállás Bert Assiratitól, akitől nem szeretnék egy pofont kapni, de még egy pascsimóttánászana-igazítást sem biztos, hogy bevállalnék tőle.

2010. március 21., vasárnap

Uddijána bandha és nauli

Újabb részlet Gregor Maehle könyvéből:

"A második bandha az uddijána bandha. Ezt néha összekeverik az Uddijánával, amely a hatha-jóga satkarmái, vagyis hatféle eljárása (krijának is nevezik) közül az egyik. Ez az uddijána a nauli, vagyis hasforgatás előkészítő gyakorlata. A naulit úgy gyakorolják, hogy az egész hasüreg tartalmát felfelé szívják a mellkas üregébe. Ezt csak légzés-visszatartás közben (kumbhaka) gyakorolják, és sokban különbözik a vinyásza jógában gyakorolt technikától.

A vinyásza jóga uddijána bandhája sokkal finomabb gyakorlat. Abból áll, hogy kissé összehúzod a hosszanti hasizmot, amelyik függőlegesen fut végig a hason, és amit arra szoktunk használni, hogy a hasüreg tartalmát a gerinc felé húzzuk. Ahhoz, hogy sikeresen aktiválni tudjuk az uddijána bandhát, fontos, hogy megtanuljuk elkülöníteni a hosszanti hasizom felső részét az alsótól, és csak a köldök alatti részt használjuk.

Ha másképp teszünk, akkor az akadályozza a rekeszizom szabad mozgását. Ha a rekeszizom mozgása hosszú ideig korlátozott, akkor a pszichében agresszív, beképzelt, egoisztikus és macho tendenciák alakulnak ki. A hagyományos tanítás azonban ezt nem támogatja. Sankara és Patandzsali a következő magyarázatokkal szolgál: Sankara szerint a tényleges póz az, ami a Brahmanon történő erőfeszítés nélküli meditációt eredményez, nem pedig fájdalmat és önkínzást. Patandzsali azt mondja, hogy az ászana akkor tökéletes, ha a végtelenen (ananta) történő meditációt eredményezi, a fölös erőfeszítés elengedése által (Jóga-szútra 2.47.)

Egyesek azt állítják, hogy az Astanga-jóga harcos jóga, és hogy a harcosok arra használták, hogy felhergeljék magukat a csata előtt. Ez egy nagyon sajnálatos félreértés. Azok, akik ténylegesen megtapasztalták a gyakorlást, fáradtan és boldogan fogják érezni magukat utána, és határozottan nem harcra készen. Ehelyett az ember inkább úgy érzi, hogy a legszívesebben megölelné az ellenségét, és teljes meghódolással átadná neki mindazt, amit az követel - és esetleg még jótanácsokat is adna neki, hogyan élvezze az életet, és miért ne vesztegesse olyan ostoba dolgokra, mint az agresszió és a háború. Harcos jóga nem létezik. A háború és a jóga kölcsönösen kizárják egymást, mert a jóga első számú parancsolata az ahimszá, vagyis az erőszakmentesség."

2010. március 20., szombat

Animációs péntek

A mai nap is ugye tegnap kezdődött. Csütörtökön lenyomtam az 5 órási Astangát, utána 7-re jött a szokásos hatfős kontingens Ironra. Egyszer a tengerészgyalogosokon kellene tesztelni ezt az órát. A gikszer csak ott volt, hogy a párhuzamos hét órási Agnit végül senki nem jött megtartani, a hosszas szervezkedés ellenére.

Mi elkezdtük a napüdvözleteket, közben nézem, hogy a másik teremben még mindig csak heverésznek. Végül átmentem, megkértem Tibit, aki oszlopos tagunk, hogy vezényelje már le maguknak az órát, mivel ha ott van 15 ember, aki jógázni akar, azokat már csak nem küldöm haza. Tibi és Orsi meg is birkóztak a feladattal, bár pár ászanát kihagytak. Mire én kellőképpen lefárasztottam az ironos társaságot, hagytam őket relaxálni, és vissza a nagyterembe, befejeztem az Agni órát. Utána mindenkitől elnézést kértem, és megígértem, hogy többet nem fog ilyen előfordulni. Lehet, hogy Tibiék azonban kaptak egy ötletet, és még viszontlátjuk őket a jógaoktatói tanfolyamon.

Mindenesetre fél tíz felé hazaindultam, majd megérkezvén még megírtam a péntek reggeli blogbejegyzést. Utána öt óra alvás következett, majd irány Buda, reggel hetes Mysore. Öt lelkes jógás jutalmazta erőfeszítésemet. Az előttem álló nehéz napra gondolva Magamba döntöttem egy jó ujjnyi Kinetót, és két ginzenges pezsgőtablettát.

Mindenki szépen nyomta ma az órát, különösen Balázs, aki most gyakorolt először az én Mysore órámon. Az álló előre-hátra vinyászáknál már majdnem felmegy kézenállásba, és az ülőket is nagyon szépen csinálja. Én is most kaptam rá a magas vinyászákra, Szabi és Balázs inspirációjára, Janival együtt gyakoroljuk. Persze mindenkinek ajánlani szoktam, de akinek nem elég erős a felsőteste, annak még nem fog menni.

Hétfőn, amikor komolyabban rámentem a magas vinyászára, akkor az egész hónaljam, mellizmom, hátizmom, tricepszem fájt másnap. És még lehet, hogy kihagytam valamelyik izmot. Szóval élmény volt a gyakorlás, az igazítás, remélem mindenkinek szereztem egy-két kellemes pillanatot. Amikor a Mysore csapat már lassan levonult és készülődtek elmenni, megérkeztek a különórások.

Az egyik lelkes jógás, Kata szervezett be 16 db 19-21 év közötti fiatalt, akik egy animációs (vagy rekreációs, mittudomén!) főiskola osztálya voltak, és mind személyi edzőnek meg hasonlóknak készültek, nyilván aktívan sportoltak is. A fiúkon ez rendesen meg is látszott, mintha egy IFBB-rendezvényen lettem volna. Borotvált mellkasok, duzzadó karok, barnítókrém stb. A lányok változóbb fizikai kondiban voltak, de volt köztük egy-két nagyon ügyes. Az egyik tornász lány egyből rákapott a kézenállásos vinyászákra, az álló spárgáról nem is beszélve. Egy másik lány is jól kente, látszott, hogy koncentrál. Ő meg műugró volt.

De kezdjük az elején. Miután úgy-ahogy elcsitítottam a társaságot, elkezdtük a napüdvözleteket. Persze a legtöbben már a harmadiknál kivoltak a melegtől, és folyvást kérdezgették, hány van még hátra. A fenti kép csak illusztráció, mert ugye nem egy szabályos csaturanga, de esküszöm, még az is nehézséget okozott a jó kigyúrt fiúknak is. Hiába, minden gyakorlás kérdése. Megcsináltuk azért a tizet, és jöttek az állók. Az igazítások közben nyikkantak egyet-kettőt, miközben a többiek harsányan nevettek. A kigyúrt srácok persze közben rájöttek, hogy betonmerevek, és így lassan beemelték a kisportoltság egy másik, számukra eddig ismeretlen aspektusát, a hajlékonyságot. De például a bakászana vagy a híd egész jól ment némelyiküknek. A maricsjászanáknál már akadtak gondok, pedig csak az A és C volt. A bhudzsapídászanát is kihagytuk, de a többit végignyomtuk. Egy-két lányt még szuptakúrmászanába is sikerült betenni.

A közepe felé már kezdtek beletörődni az elkerülhetetlenbe, és a befejezők után kiterültek a hullapózban. Kb öt perc relaxáció után azért elkezdtek mocorogni, és csak a végén esett le nekik, hogy bizony eltelt két óra. Az, hogy mennyire elfáradtak, gondolom másnapra fog kiderülni. Volt még, aki ma edzésre készült. Óra után egy körte, egy alma, két narancs és egy kis kesu - ez lesz az élelmem ma estig. Utána irány Pest, 2-kor kezdődik az Astanga.

Kb 20 percem maradt gyakorolni, ezért úgy döntöttem, hogy Paul Wade "Big Six"-ének light változatával fárasztom magamat. Két napüdvözlet után húsz szabályos fekvőtámasz (bocsánat, deszkapóz-csaturanga), tíz-tíz féloldalas (az egykezesre még gyúrni kell). Majd tíz-tíz féllábas guggolás. Ennél még kísérleteznem kell, mert ha teljesen lemegyek, akkor kattan a térdkalácsom, és nem tudom, hogy ez jó-e. Húsz lábemelés, a húzódzkodást inkább hagyjuk. Bordásfalon amúgy is nehezített pálya. A híd és a kézenállás van még hátra, azt már a jó meleg teremben csináltam. Volna, ha le tudtam volna ereszkedni álltomból. Valahogy bemerevedett a derekam, csináltam egy pár hátrahajlítást és 3x10 légzés hidat. A kézenállás 15-ig ment, és már kezdődött is az óra. Lenyomtam az Astangát, utána még egy Agnit, és hazaszédelegtem. Jó kis nap volt ez is. Szombat-vasárnap csak egy-egy órám lesz szerencsére.

2010. március 19., péntek

A méhek tánca

A minap találkoztam össze ezzel a kérdéskörrel, nevezetesen, hogy a méhek ugye keresik a nektárt, és ha egy komoly lelőhelyre bukkannak, akkor visszatérnek a kaptárba, és nyakatekert táncot lejtenek a társaik előtt. Ezzel a tánccal juttatják tudtukra, hogy merre, milyen messze stb. található a lelőhely, amelyet utána a társaik is meglátogatnak.

Minél messzebb van a lelőhely, annál komplikáltabb a tánc. Egyesek szerint ez a jelenség önmagában cáfolja az evolúció elméletét, mert még egy embernek sincs annyi érzéka a tánchoz, hogy komplikált földrajzi adatokat tudjon átadni a segítségével. Mégis, mi a kapcsolata mindennek a jógával? Persze minden kapcsolatban van a jógával, mert a jóga önmagában összekapcsolódást jelent. Nos, a következő kis gondolatmenet jutott eszembe a méhek táncáról:

Sivát a tánc uraként tisztelik, és őt tartják a jóga-ászanák atyjának is. Állítólag 8 400 000 jóga-pózt próbált ki, amelyek egyúttal a klasszikus indiai tánc alapjait is alkotják. Siva ezek közül 84-et választott ki az emberiség számára, de lehet, hogy eleve csak a legegyszerűbbeket választotta ki, mert a többihez esélyünk sem lett volna. A képen a méhecske például éppen a nyúl-pózt gyakorolja. Egyes rendszerek, pl. az Astanga is, több ászanával operálnak azért, mivel a hat sorozatban mintegy 250 ászana található.

Az Astanga-sorozatban a vinyászák úgy kötik össze az ászanákat, mintha egy tánc-koreográfiát hajtanánk végre. A másik érdekesség az, hogy a jóga-ászanák, ás főleg az Astanga rendszere egy kapott rendszer, ami Istentől jön, és az Ő magasabb rendű intelligenciájas nyilatkozik meg benne. Jóllehet, hogy ezek a pózok sokkal több információt tartalmaznak, mint ami az izmokra és az ízületekre vonatkozik. Lehetséges, hogy ezek a pózok, gyakorlatsorok egy olyan térképet hordoznak, amely megmutatja nekünk az utat a tányleges önvalónk felé, és eljuttat az örökkévalóságba.

Ebben az esetben az Astanga nem csupán nyaktekerészeti mutatványok sorozata, hanem a méhek táncához hasonlóan egy titkos térkép, egy kódrendszer, amely kiszabadítja a tudatunkat a hétköznapi valóság illúziójából és eljuttatja a transzcendens síkra.

Mindenesetre a méhek táncával kapcsolatban egy másik hír is felröppent, mégpedig az, hogy rohamosan halnak ki a méh-családok Amerikában. A vésztjósló jelentések szerint ez megakadályozza a növények szaporodását, és az egész táplálék-lánc megborul, vagyis a méhek kihalása gigantikus katasztrófává fajulhat, ha nem állítjuk meg. Nem tudom, hogy ez nem-e egy ugyanolyan riogatás, mint a globális felmelegedés, amit az idei tél után higgyen el, aki akar. A világ azért sokféleképpen ki tudja szabályozni magát, nehogy má egy fajon múljon az egész bioszféra léte! Egy párat már így is sikerült kipusztítania a kutyaütő emberiségnek, de a természet mindig valahogy megoldotta.

Mindenesetre 2012-ig megpróbálom azért belapátolni még a hátralévő három sorozatot, és ha esetleg mégsem lesz világvége, akkor legalább lesz időm alaposan meg is tanulni őket. Ha pedig igen, akkor egy kis szerencsével átvinyászázom magamat az örökkévalóságba. Az alábbi videón pedig DJ Honey és a Beeboy-ok lejtik.

2010. március 18., csütörtök

Tapasz

A tapasz vagy tapah szó lemondást, vagy vezeklést, önszigort jelent. Ugyanakkor a hőre is utal, amely képes megtisztítani a személyiségünk különböző szintjeit. Az ászanák gyakorlása közben hő keletkezik, amely elpusztítja a fizikai szennyeződéseket. A pránájáma közben keletkező hő a nádík pránikus szennyeződéseit pusztítja el, a meditáció közben keletkező hő pedig a mentális szennyeződéseket pusztítja el. A karmikus szennyeződéseket az odaadás tüze által tudjuk megsemmisíteni.

Patandzsali szerint (2.43.) A tapasz gyakorlása tökéletességet eredményez a testben és az érzékszervekben. A jógikra azt lehet mondani, hogy szuperegészséges emberek, mert a jóga rendszere arra lett tervezve, hogy a jógit felkészítse a hosszan tartó meditációs gyakorlatokra, vagy éppen a szamádhiban való mozdulatlan üldögélésre. Tehát igenis lehet tökéletességet elérni a test és az érzékek szintjén, ami azonban nem feltétlenül azt jelenti, hogy a legnehezebb ászanákat is extrém mértékben végre tudjuk hajtani, hanem inkább azt, hogy a test nem lesz többé akadály a meditáció gyakorlásában vagy a szamádhi elérésében.

A jógi teste rendeltetés-szerűen működik, az érzékszervei kontroll alatt vannak, és megfelelően szolgálják a jógit, és ezt az állapotot elérhetjük a jóga alsóbb fokainak gyakorlásával. Megszabadulhatunk a betegségektől, és a meditációt zavaró tényezőktől.

Swami Satyananda a magyarázatában öt változatát sorolja fel a tapasznak:

1. A test napoztatása, hogy a bőr kemény és ellenálló legyen (csak vigyázzunk, nehogy bőrrákot kapjunk!)
2. A testet ki kell tenni a tűz hevének, hogy karcsú és barna legyen (Hot Ashtanga!)
3. Pránájámát gyakorolni, hogy hőt tudjunk termelni a testünkben.
4. A koncentráció tüzét fejleszteni azáltal, hogy egy pontra koncentrálunk.
5. A böjtölés által fejleszteni a tüzet.

A túlzott böjtölés persze elemészti a test szöveteit, szóval ha valaki nem túlsúlyos, és megterhelő ászana-gyakorlást végez, akkor érdemes csínján bánni a böjttel.

2010. március 17., szerda

Szantósa

A szantósa gyakorlásából felülmúlhatatlan boldogság származik (Jsz. 2.42.). A szantósa, vagyis elégedettség egy nagyon fontos elv, főleg a mai korban, ahol a fogyasztói társadalom túlzott és fölösleges igények kifejlesztésére és kielégítésére nevel, mivel így lehet eladni azt a sok szükségtelen dolgot, amit munka címszó alatt termelünk.

Amikor Krisnás szerzetesként jártam az országot és könyvet osztottam, akkor néha nekem szegezték a kérdést: "Mi lenne, ha mindenki ilyen lenne, mint te? El tudnád képzelni a világot így?" Persze, simán. természetesen mindenkinek megvan a maga természete, de ha az életét istennek áldozza, azzal mindenki csak nyer, és a világ egy jobb hely lesz. most feltehetnék a kérdést: "Mi lenne, ha mindenki jógaoktató lenne?" Nagyon egyszerű - egyrészt a világ egy sokkal jobb hely lenne, másrészt nyilván egymás óráira járnánk reggelente meg esténként, a kocsma, diszkó, mozi meg egyéb helyek helyett.

Szóval érdemes visszatérni a régi jó elvhez, és azzal kell elégedettnek lenni, ami van. Amikor mindig azt gondoljuk, hogy a szomszéd kertje zöldebb, a mellettem levő jobban ászanázik, mélyebben lélegzik stb. akkor vagy zavarba jövünk, vagy frusztráltak leszünk, és máris elillant a jóga gyakorlásából származó, kézzel tapintható boldogságérzet. helyette meditáljunk azon, hogy a legjobb helyen vagyunk, a legjobb dolgot csináljuk, amit csak tehetünk, és a mai gyakorlás lesz az eddigi legjobb az életünkben.

Amikor elégedettek vagyunk a helyzetünkkel, akkor békésen tudunk relaxálni és meditálni. A szantósa gyakorlása alapfeltétele a szamádhi elérésének. Ha ez hiányzik, akkor nem tudunk "jelen lenni a pillanatban", mert szüntelenül valahová máshová kívánkozunk. Ez szokott történni azokkal is, akik felugranak a relaxáció közben, és elszaladnak valahová. Az elméjüket követik, amelyik nem tudott megállapodni a relaxáció csendjében.

2010. március 16., kedd

Saucsa

A saucsa, vagyis tisztaság gyakorlása nagyon fontos, hiszen a jóga gyakorlása során a tudatunkat szeretnénk megtisztítani a szamszkáráktól, vagyis a rárakódott karmikus lenyomatoktól. Az Astanga-jóga vagy Agni-jóga gyakorlása elősegíti a fizikai test megtisztítását az izzadás által. A különböző jógapózok a bandhákkal és az uddzsájíval egybekötve megnyitják az eltömődött nádíkat.

Természetesen érdemes odafigyelni a táplálkozásra, mert a helytelen dolgok elfogyasztásával nagyon sok szennyező anyagot viszünk be a szervezetünkbe, és ezek ott méreganyagokká alakulnak. Egyes jógik a legszélsőségesebb bio nyers vegán étrendre állnak rá, de szerintem a főtt ételeket és a tejtermékeket meg lehet tartani, persze ésszel. A junk food és a káros szenvedélyek szintén beszennyezik a testet és a tudatot, szóval egy kábítószerfüggő, dohányzó, alkoholizáló jógi még igencsak az elején tart a folyamatnak.

A tisztaságnak a test rendszeres tisztításában, a ruháink, tárgyaink, környezetünk tisztán tartásában is meg kell nyilvánulnia. Patandzsali szerint (2.40) szerint a saucsa tökéletes gyakorlása közömbösséget eredményez a test iránt, és elkülönülést másoktól. Ez nagyon fontos egy jógi számára, és főleg egy jógaoktató számára, akinek ugyanúgy kell tekintenie mindenkire, aki jógaórára jön, attól függetlenül, hogy milyen nemű, korú, alakú szagú stb. a teste. Ezt akkor tudja megtenni, ha közömbös a saját és mások testével kapcsolatban is, és az oktatás vagy igazítás közben a tanítványok lelkével kommunikál, és nem a testükkel.

A következő szútrában (2.41) Patandzsali mág hozzáteszi, hogy a szattva-szamsuddhi, vagyis a mentális, belső tisztaság fejlesztésével jó kedélyűvé válunk , az elménk egyhegyűvé válik (egy pontra tudjuk irányítani a figyelmünket hosszú időn át), képessé válunk arra, hogy uralkodjunk az érzékeink fölött, és megpillantjuk az önvalót. Az elmét és atudatot az olyan belső gyakorlatok tisztítják, mint a kírtana, a szent szövegek tanulmányozása, a meditáció és a templomi púdzsák.

2010. március 15., hétfő

Gerincébresztő workshop

Szombat reggel 10-kor négyen gyakoroltak az Atma Pest-ben, méghozzá jótékonysági célból, a Yoga Stops Traffick mozgalom javára. Állítólag többen is ígérkeztek, de végül ennyien értek oda. Azírt így is szépen belehelték a termet. Az ablakokon folyt a pára, amikor odaértrem egy óra felé. Betti órát tartott a nagyteremben, és a mikor befejezte, bementem és elkezdtem készülni a workshopra.

12-en gyűltünk össze a kellemes 30 fokos teremben, és napüdvözlettel kezdtük. A tíz napüdvözlet végére mindenkiről patakokban folyt a víz, pedig az Agni-jógásat csináltuk, nem az ugrálós Astangásat. Nem kevesebb, mint 60 gyakorlatot írtam össze, ennek több, mint a fele álló volt.

A gerinc-csavarásokra helyeztük a hangsúlyt, így a különböző álló pózokban is megcsavargattuk a gerincünket, és természetesen nem hagyhattam ki a kedvenc pózaimat, az ardha-csandrászanát (3 változatban), a féllábas előrehajlítást és társait.

A talajgyakorlatokban először az előrehajlításokkal foglalkoztunk, pontosabban a Maricsjászanákra koncentráltunk rá. A könnyebbeket mindenki egyedül csinálta, a nehezebbeket viszont párban. A Maricsjászana E-F-G-H-t is belevettük, ami ugyan az 5. sorozatban van, de éppen ezért, hadd próbálják ki, a következő tíz évben lehet, hogy megint nem találkoznak vele. Az E és az F az még OK, csak a belső térdszalagot terheli. A G-H-nál azonban a lábadat a nyakadba kell rakni, és úgy kulcsolni. Ehhez csináltunk egy pár ékapáda-sírsászana előkészítőt, majd bepróbáltuk a pózt, 1-2 embernek sikerült is félig, segédlettel. Engem Betti próbált beleigazítani, és hihetetlen jókedvem támadt közben, harsányan nevettem. Nem tudom, milyen gócot szabadított fel a gerincemben, de annyira tetszik ez a póz, hogy mindenképpen meg fogom tanulni.

A végére még hozzávettünk egy-két hátrahajlítást, hidat, dropbacket, majd gyertyában és fejenállásban is időztünk egy kicsit, hogy a felvezetett energiát az aktivált koronacsakrán keresztül össze tudjuk kapcsolni a Kozmikus Tudattal. Elég ezoterikusan hangzott? Szóval utolsónak csináltunk egy Utpluthit 20 légzésig, amitől mint vasárnap megtudtam, Bettinek kiakadt a csuklója, úgyhogy felkötött kézzel volt kénytelen órát tartani, utána pedig elment a baleseti ügyeletre. Hiába, veszélyes szakma ez a jógaoktatás!

Azon melegében leültünk meditálni, méghozzá párokban, ahogy a gyakorlatokban is segítettek egymásnak. Egymásnak háttal ültek le keresztezett lábtartással, egyenes háttal. Ennek az az előnye, hogy nem görnyednek bele a pózba, mert a fejük is végig összeér. Emellett a csakráik összerezonálnak (remélem, ez jó érzés volt mindenkinek). Kb. 10-15 perces meditációt végeztünk, miközben végigvezettük a figyelmünket a csakráinkon lentről felfelé. A hetedik csakra után gyorsan mindenki lefeküdt savászanába, hogy ne zökkenjen ki a hangulatból, és még jobban ellazult. Remélem, a három és fél órás workshop alatt mindenkinek alaposan felébredt a gerince, és kellemes élményeket szerzett, amelyek a továbbiakban is pozitívan fogják elősegíteni a személyiség megnyílását.

A következő workshopon a 2. sorozatot vesszük nagyító alá, jó részletesen végigmegyünk a gyakorlatokon, számos rávezető és alternatív pózzal kombinálva. Mindenkit szeretettel várunk, addig is az órákon. Ja, és a mostani workshop albuma is megtekinthető a Facebookon.

2010. március 14., vasárnap

Jóga-szútra - a szenvedés forrásai


A csütörtöki Ironon megint hatan voltak, közülük négyen már törzstagok. A legizmosabb Dani, ő minden nap edz, capoeirázik. Neki nem volt izomláza a múlt csütörtök után, a többieknek í8engem is belevéve) igen. Az új jelöltek Dorka, aki a hét elején kezdett járni Astangára, hihetetlen lendülettel. Fájlalja is vékonyka csuklóit. Mint utóbb kiderült, fiatal korában szertornázott és háromszor műtötték a csuklóját. A másik jelölt Évi volt, aki már három éve Astangázik a Main Shalában. Jó hajlékony is volt, de a kartámaszokkal akadt némi nehézsége.

Liza és Eszter is már törzstagok, nekik van némi izmuk. Persze óra végén megjegyeztem, hogy nem az számít, kinek mennyire mennek az erőgyakorlatok, hanem az, hogy megpróbáljuk megcsinálni, és megtapasztaljuk, mivel vannak nehézségeink. Ha törekszünk egy bizonyos terület fejlesztésére, vagy gyakorlat elsajátítására, akkor sokkal hamarabb fog sikerülni, mintha kihagynánk a gyakorlásunkból.

Szóval remélem, mindenkinek hasznára vált a gyakorlás. Másnap úgy gondoltam, hogy ezúttal nem lesz izomlázam, de úgy látszik a mély izmokban volt, és idő kellett neki, míg előjött. Pénteken legyakoroltam a 2. sorozatot, majd megtartottam egy Astanga-órát és egy Agnit. Ez volt az a pont, amikor elkezdtem érezni az izomlázat a combomban és a tricepszemben, mivel ezekkel egy kicsit többet foglalkoztunk az Ironon (egykezes fekvőtámasz, egylábas guggolás stb.). Ja, és csütörtökön éjfélig írtam a Jóga-szútra előadást, pénteken pedig reggel 7-kor még tartottam egy Mysore órát.

Szóval jó fitten ültem le a Jóga-szútra előadást megtartani, közben a másik teremből éppen a Bollywood-táncóra hangjai szűrődtek át. A Jóga-szútra 2. fejezetét kezdtük tanulmányozni, a klésákat, vagyis a szenvedés forrásait. A szenvedéssel, például fájdalom formájában, nap mint nap találkozik az ember, még jógaóra közben is. Patandzsali szerint a meditáció, az elme kontrollálása segítségével meg lehet szüntetni a fájdalmat, és az összes klésát, és közben még a szamádhit is elérjük. Aki kíváncsi, letöltheti az előadást, illetve a hozzá tartozó vetítést is.


2010. március 13., szombat

Aparigraha

Az aparigraha a birtoklásérzettől való megszabadulást jelenti. Ez pontosabban arra vonatkozik, hogy ne ragaszkodjuk felesleges tárgyakhoz, helyzetekhez, kapcsolatokhoz stb. A gyakorlásunk során készen kell állni a változásra, ami napról napra bekövetkezik a mentális és fizikai állapotunkban. Ha ragaszkodunk bizonyos klisélhez, az hátráltathatja a gyakorásunkat. Ugyanúgy nem szabad ragaszkodni a körülményekhez, az oktató személyéhez és egyéb dolgokhoz, mert a spiritulis fejlődés útját úgyis önmagunkank kell végigjárnunk.

Az aparigraha gyakorlását természetesen elkezdhetjük azzal, hogy elajándékozzuk, eladományozzuk mindazt, amire nincs igazából szükségünk, de másoknak még jól jöhet. Az is hasznos dolog, ha rendszeresen lomtalanítunk. Vannak olyan szádhuk Indiában, akik ténylegesen elérték az aparigraha azon szintjét, hogy nem ragaszkodnak semmihez, csak egy ruhadarabjuk van, és szent helyről szent helyre vándorolnak gyalogosan. Az ilyen felszabadult elme bármilyen helyzetet el tud fogadni, és utána ragaszkodás nélkül fel tudja adni azt. Persze ezt könnyebb külsőleg leutánozni, mint tényleg átélni, de azárt van egy pár hiteles szádhu is a sok millió koldus mellett.

Patandzsali szerint (Jóga-szútra 2.39) az, aki tökéletesen gyakorolja az aparigrahát, szert tesz az előző születések tudásának titkára, vagyis megérti, hogy miért született meg ebben az életében, mit követett el az előzőben, és esetenként még a következő születését is megismerheti.

2010. március 12., péntek

Brahmacsarja

Ez a téma sok vitát kavar, különösen, hogy Patandzsali meghatározása a brahmacsarjáról egybeesik a Krisna-tudatos definícióval. Ebben egyébként Pattabhi Jois is osztozik, aki szerint nem csak a teljes cölibátusban élő, nőtlen szerzetesek tudják gyakorolni a barhmacsarját, hanem azok a családosok (grihasthák) is, akik csak gyermeknemzés céljából élnek nemi életet, havonta egyszer, egy asztrológiailag kiválasztott kedvező időpontban.

A szexuális önmegtartóztatás megfiatalító, spirituális fejlődést elősegítő és egyéb hatásairól hosszasan lehetne értekezni, maradjunk azonban a gyakorlati megvalósítás talaján. Ha túl soknak tűnik az elévárás, hogy csak gyermeknemzés céljából élj nemi életet, akkor próbálj a havi egy alkalomnál maradni, és ne nappal, hanem éjszaka. Az Astangát rendszeresen gyakorlók tipikusan a péntek estéket vagy a holdnapokat szokták választani, amikor day off van, vagyis nincs gyakorlás.

Ha túl sok elvárás a havi egy, akkor maradj a havi kettőnél vagy heti egynél, a pénteki szünnapon. Ha képes vagy egy partnerhez ragaszkodni, akkor tedd azt. Ha nem, akkor próbálj egyszerre egy partnernél kitartani, legalább egy hétig :-), stb. Tovább lehetne sorolni a fokokat, de nyilván mindenki tudja, hogy mi a következő lépcsőfok az ő esetében, és ha elkezdi ezt is gyakorolni, akkor fogja tapasztalni ennek a kedvező hatásait.

Patandzsali szerint, aki tökéletesen gyakorolja a brahmacsarját, az vírjára (életerőre, immunitásra) tesz szert. Egy csepp sperma létrejöttéhez a szervezet negyven csepp vért használ fel. Egy magömlés tehát olyan, mint egy vérvétel, kimeríti az embert. A cölibátus gyakorlása során a sperma generálására fordított erő visszaáramlik a testbe, és a felsőbb csakrák felé halad.

A brahmacsarja gyakorlása során a jógi nem csak életerőre és fiatalosságra tesz szert, hanem megszabadul a halálfélelemtől is. A születés és halál szorosan összekapcsolódó dolgok. A születés forrása a nemzés, így a nemi életben benne van az elmúlás, illetve az attól való félelem is. Annak, aki ragaszkodik a nemi élethez, egy testre van szüksége, hogy élvezni tudja azt, és ugyanakkor a túlzott szexuális vágy a szamszárában való újraszületés oka is.

Swami Satyananda a magyarázatában Bhísma példáját adja a Mahabharatából, aki hadvezérként cölibátust fogadott, és így legyőzte a halált, vagyis önmaga választhatta meg az időpontot, amikor elhagyja a testét.

2010. március 11., csütörtök

Bhakti hardcore

A szokásos hosszú szerda, kelés 3.30-kor, reggeli puja a templomban, ahonnan 6.45-kor, még oltárnyitás előtt kénytelen vagyok leköszönni, mert fél 8-ra a Bhaktiba kell érnem Zsuzska órájára. Jól belehasított ebben a félévben, 11 órát kell lejárnom.

Kissé bekések, Om-ozás közben nyitok be, mire villámló szemöldökökkel pillant rám. Amikor befejezik, el is magyarázza, hogy a késők csak a ráhangolódás végén jöhetnek be, hogy ne zavarják a többieket. mentségemre legyen mondva, hogy én erről nem tudtam, legközelebb óvatosabb leszek.

Elkezdtük az órát a szokásos hanyatt fekvős csípőnyitogatással, majd oldalvást folytattuk. Ez mág OK, az öt órai alvás után a szememet inkább csukva, mint nyitva tartottam- Ezt úgy hívják, hogy szemhéj-dristi, vagyis belülről nézed a szemhéjadat és erősen koncentrálsz, hogy el ne aludj. A mai törzsanyag a vírabhadrászana volt, amit vagy 3x20 légzésig ki is tartottunk mindkét oldalra. Azért ez így kora reggel nem kevés, főleg egy előre-hátra ugráláshoz szokott astangásnak. Utána Trikónászanába jöttünk ki, majd a pársvakónászanát épp csak hogy futólag érintettük.

A baddhakónászanát külön kérésre vettük ismét, úgy látszik itt is kedvenc, nem csak nálunk. Párban csináltuk ráadásul, énrám egy Kristóf nevű hallgató tehénkedett a térdével meg a mellkasával, tisztára mintha István igazított volna. 20 légzés után bedobtam a törölközőt, ez így kora reggel hidegben még nekem is sok volt. Én őt óvatosabban igazítottam, nem akartam lezúzni szegény csípőjét.

Szuptavírászana is volt, ami végülis pihentető póz, ezt szívcsakra-nyitással kombináltuk, vagyis a hátunk alá tettünk egy hengert és kihomorítottuk a mellkast. Utána dzsánusírsászana következett, szintén oldalanként 20 légzésig. A pózok között még lefelé néző kutya, meg egy-két napüdvözlet is elfért, majd, amikor már kezdett nagyon hosszúnak tűnni az óra, és nagyon lassan telni az idő, végre lefeküdtünk relaxációba.

10 perc blackout után lassan fölkecmeregtünk a matracról és Zsuzskának megköszönve az órát kioldalogtunk a teremből reggelizni. Lehet, hogy csak a hideg meg a kevés alvás miatt olyan megrázó élmények ezek a Bhaktis órák. Mindenesetre délután még fogok gyakorolni, mert van mit.