A pratjáhára

Újabb részlet Gregor Maehle Jóga-szútra magyarázataiból:

"2.54. szva-visajá-szamprajógé csittaszja-szvarúpánukára ivéndrijánám pratjáhárah

szva – saját; visaja – tárgya; aszamprajógé – nem kapcsolódik össze; csittaszja – az elmének; szvarúpa – saját formája; anukára – ugyanúgy tesznek; iva – mintha; indrijánám – az érzékeknek; pratjáhára – az érzékek visszavonása.

Amikor az elmét visszavonjuk a külvilágtól, akkor az érzékek követik, és elkülönülnek az érzéktárgyaktól. Ez a pratjáhára.

Következőként a pratjáhára (az érzékek visszavonása) leírását olvashatjuk. Egyes jóga-iskolákban ez központi szerepet játszik, sokféle különböző gyakorlattal segítik elő, és sok időt szánnak rá. Patandzsali röviden foglalkozik vele – csak két szútrát szentel a témának. Ugyanúgy, mint az ászana, pránájáma és a múdrák esetében, a megfelelő gyakorlatokat egy képesített tanártól kellett megtanulni, és nem könyvből.

Amikor a vinyásza-gyakorlás közben az uddzsájí hangra koncentrálunk, nem foglalkozunk más hangokkal a környezetünkben, így a hallás érzékelését ki tudjuk kapcsolni. Az előírt fókuszpontokra függesztett tekintet (dristi) által a látás vissza van vonva. A tapintásérzékünket azáltal vonjuk vissza, hogy a testünk egész felszínét lefoglaljuk az ászanában. Hasonlóképpen vissza van vonva a szagló- és ízlelőérzék is. Például, ha a főzés szaga beszűrődik a gyakorlóterembe, akkor aktívan elkülönülünk az érzéstől, ahelyett, hogy besétálnánk a konyhába, és ennénk egyet.

Vjásza a méhraj hasonlatát alkalmazza. Ahogy a méhraj felszáll, ha a királynő felszáll, és leszáll, ha a királynő leszáll, hasonlóan, ha az elme izgatott és fókuszálatlan, akkor az érzékek kifelé fordulnak és összekapcsolódnak az érzéktárgyakkal. Ha egy házaspárnak nehéz napja volt a munkahelyén, akkor valószínűbb, hogy konfliktusba keverednek, amikor hazaérnek. Ez azért van, mert az elme a konfliktus állapotában van, és az érzékek egy annak megfelelő tárgyhoz kezdenek kötődni. Ha a szexuális vágyakozás állapotában vagyunk, akkor nagyobb eséllyel veszünk észre egy vonzó nőt/férfit.

Ha az elme egyszerűen dekoncentrált, akkor az érzékek bármihez elkezdenek ragaszkodni, ami eléjük kerül, és az elme követni kezdi őket. Ezt az elvet használják a szupermarketekben. A kijárathoz közel helyezik el az úgynevezett impulzus-árut, például az édességeket. Nem terveztünk venni belőlük, nem voltak a bevásárlólistán, de de mivel hirtelen megjelennek előttünk, követjük a hirtelen megjelenő késztetést: „Ó igen, vegyük meg azt is!” Így egész nap sok csapdába esünk. Lehet, hogy emlékezünk még arra a pillanatra, amikor még volt választási lehetőségünk és hirtelen beszívott minket a helyzet, és azon gondolkodunk, hogyan is keveredtünk oda.

Ha felkészítjük az elmét az első négy ággal, akkor meg tudjuk tartani a választás szabadságát. Szabadon választhatjuk azt, hogy függetlenek legyünk a külső stimulációtól.

A pratjáhárának két aspektusa van. A külső világból akkor tudjuk visszavonni az érzékeinket, amikor rájövünk, hagy a külső tárgyak nem tesznek bennünket boldoggá, hanem ehelyett megzavarnak. A második aspektus belül zajlik, amikor rájövünk, hogy minden, amire vágytunk, az bennünk van. Így a pratjáhára a kapuőr a belső és külső jóga között.

Sokan megtapasztaltuk már a pratjáhárát. Bármikor sikerül elkülönülnünk egy erős vágytól vagy függőségtől, az a pratjáhára. Ha évekkel később ismét összetalálkozunk ugyanazzal a tárggyal, akkor rájövünk, hogy valami bennünk már nem nyúlik felé többet, nem kezd el ragaszkodni. Ezt a mechanizmust használják tudatosan a jógikus pratjáhárában."

A könyökszoba

Alább következik dublini jógás kalandozásaink igaz krónikája :-) Nem sok eredménnyel jártunk, de azt azért megosztom veletek. Nos, Dublinban van vagy hat Bikram-stúdió, oda nem igazán akartunk menni. Ezen kívül van egy Hot Yoga Dublin, illetve találtam még a neten egy Harbor Yoga nevű helyet, de tüzetesebb vizsgálat után kiderült, hogy ez az amerikai Ohio állambam lévő Dublinban található, és bár visszírtak, hogy szeretettel várnak, végül le kellett mondanunk, mert nem volt igazán praktikus átruccanni az USA-ba egy jóga kedvéért. 

Reggelente gyakoroltunk ugyan, de a hűvös hotelszobában azért nem olyan könnyű reggel kivágni a pózokat, mint az Atmában a jó melegben :-). Orsi egyik munkatársa, Maria arról győzködött minket, hogy az Elbowroom (könyökszoba) nevű hely az nagyon jó, menjünk el oda. Orsi ki is nézett kedd estére egy Ashtanga 2-3 nevű órát, ami ugyan csak 75 perc hosszú, mi mégis naivan azt hittük, hogy a 2-3. sorozat pózaiból lesz egy kis válogatás. Kb fél óra alatt átértünk a LUAS-szal (ez a helyi villamos neve), és meg is találtuk a recepcióst. A jógaterem (illetve termek) egy terméskőből készült raktárépület vagy legalábbis ipari célzatú létesítmény területén található, és elsőnek a zumba-órára tévedtünk be, de utána sikerült átbotorkálni a recepcióra az udvaron keresztül. Jellemzően 18 Euró egy drop-in óra díja. Át is öltöztünk, majd meg kellett várni, míg a harmadik helyen lévő teremben véget ér az előző óra, és átmentünk. 

23 fok volt a teremben, padlófűtés, nem vészes. Kissé molett, szemüveges hölgy tartotta az órát, olyan tanárnénis kinézetű. Pedig az interneten egy izmosabb férfi képe volt az óra mellett, lehet, hogy megbetegedett, és helyettesítik, mint engem éppen odahaza. Kis ráhangolódással kezdtük, cicapóz, miegymás, egy lassú napüdvözlet után rendesen lenyomtuk az öt A-t és B-t. "Gentle Ashtangának" nevezném az órát, nem erőltetett semmit a tanárnéni, mondjuk nem is voltak extra hajlékony emberek az órán, bár tele volt a terem 16-unkkal. Végigcsináltuk az állókat, a Praszárita C-t kihagytuk, a féllótusz is nagyon óvatosan ment. Az állók végén még felcsillant bennem egy halvány reménysugár, hogy most aztán belekezdünk valami durva ászanázásra, persze a jelek nem igazán erre utaltak... El is kezdtük az első sorozatot, abból is kimaradt a Marícsi B és D. A návászanáig mentünk, amiből három kör volt csak, és utána befejezők, szépen lágyan. Végül jól esett átnyújtani magamat a mindennapos edzés után, reggelente is felváltva gyakoroltam egyes-kettes sorozatot. 

Én már megszoktam, hogy ne legyenek előre kimeditált elvárásaim egy ismeretlen jógaórával kapcsolatban, így nem éreztem csalódottságot, jó volt együtt gyakorlni. Orsi azonban nem bírta ki, megkérdezte azért, hogy miért volt "Ashtanga 2-3" az óra neve. A tanárnéni felvilágosított, hogy ez egy "Level 2-3" óra volt, és nem a sorozatra utalt a név. Ezek után elgondolkodtam, hogy a "Level 1" óra az milyen is lehet, illetve a teljes egyes sorozat, vagy a kettes-hármas milyen "levelbe" esne az ő kategorizálásukban.

Mondtam is Orsinak, hogy nem kell meglepődni, vezetett 2-3. sorozatot szinte sehol sem tartanak a világon, kettest is csak kb. én tartok egyedül az Atmában. Illetve elandalogtam azon, hogy mennyire el vannak kényeztetve a jógásaink az Atmában, mert világviszonylatban is kiemelkedő minőségű oktatóink és óráink vannak. Így aztán nem csoda, hogy ha egy atmás jógás külföldön ellátogat egy stúdióba, nem tudnak neki sok újat mutatni, és könnyen érheti csalódás, ha az itthoni órákhoz viszonyít. Úgyhogy becsüljétek meg magatokat és az atmás jógabérletet! :-)

Szombatra is beterveztünk még egy jógát, a 9:30-as órát a Hot Yoga Dublin-ban. Orsi megnézte a honlapon, hogy a Hilton hotel mellett van, és ki is nyomtatta az odavezető útvonalat. Gyalogszerrel vágtunk neki szombat reggel a több, mint fél órás sétának. Időben meg is találtuk a Hilton hotelt, ám jógastúdiónak a környékén se híre, se hamva. Némi keresgélés, kérdezősködés után végül beletörődtünk, hogy nem lesz hot jóga, és hazasétáltunk. Otthon még egyszer megnéztük, és kiderült, hogy a másik Holton mellett van a jógastúdió, a város másik végén, ami gyalogosan legalább két óráig tartott volna. Marad a szállodai jóga, illetve hazaérve a jó kis atmás órák! Azért nem árt, ha az ember körülnéz a világban, de a gyakorlásunkat ne bízzuk a véletlenre!

A ragyogás

Újabb részlet Gregor Maehle Jóga-szútra magyarázataiból:

"2.52. tatah ksíjaté prakásávaranam

tatah – ezáltal; ksíjaté – megszűnik; prakása – fény; ávaranam – befedettség.

Így a ragyogás befedettsége megszűnik.

Az „így” azt jelenti, hogy amikor helyes módon végezzük az ászana és pránájáma gyakorlását. A befedettség a tisztátalanságokra vonatkozik – a múltbeli karmára, a klésákon alapuló tettekre, a feltételekhez kötöttségre (vászaná) és a tudatalatti benyomásokra (szamszkára) – amelyek együttműködve okozzák a tudatlanságot (avidját).

Emlékezzünk vissza, hogy a tudatlanság a képtelenség arra, hogy megkülönböztessük a maradandót az átmenetitől, és a valódit a nem valóditól. ha a tudatlanság fedőrétegét sikerült eltávolítani, megnyilvánul a ragyogás és a világosság, ami az előfeltétele annak, hogy tovább haladjunk a jógában. A „ragyogást” és „világosságot”, amik az elme tulajdonságai, itt a szanszkrit prakása kifejezés fordításaként használtuk. Úgy is lehetne fordítani, hogy „fény”, de ez abba a csapdába vezette a modern szerzőket, hogy az önvaló fényének tekintették. De az önvaló fénye (gjána-díptih) a jóga célja, és csak a magasabb ágak gyakorlása után pillanthatjuk meg. Amiről itt szó van, az az elme tisztasága, ami a koncentráció (dháraná) előfeltétele. Ennek az értelmezésnek a bizonyítékát a következő szútrában találjuk.

2.53. dháranászu csa jógjatá manaszah

dháranászu – a dháranára; csa – és; jógjatá – alkalmasság; manaszah – az elmének.

Akkor az elme alkalmas a koncentrációra.

Patandzsali a manaszról, az elméről vagyis a gondolkodás elvéről beszél. A prakása (ragyogás) a koncentrációra (dháraná) alkalmas elme minőségének leírására használt jellemző. Ha az előző szútra azt jelentette volna ki, hogy az önvaló fényét elérhetjük a pránájáma által, akkor nem lenne szükség az elme további koncentrációjára.

De Patandzsali engedi, hogy egyszerre egy lépést tegyünk. Ez a szútra igazából azt ismétli, amit az 1.34-es szútra mér kijelentett: meg lehet tisztítani az elmét a kilégzés és légzésvisszatartás által. És pontosan ez az, amit a pránájáma megcéloz – az elme megtisztítását, és nem a misztikus tudás elsajátítását.

Ha az elme már szert tett a ragyogásra és tisztaságra, akkor készen állunk a koncentrációra, ami a meditáció előfeltétele. A jógában nagy tisztelet övezi a meditációt. A legtöbb tanítványt nem tekintik alkalmasnak a spontán meditációra, amíg fel nem készítették őket. Ha helytelenül végezzük a meditációt, az igazából nem hasznos, hanem káros. vannak olyan tibeti buddhista lámák, akik szerint egy be nem avatott személy meditációjának az eredménye csak az lesz, hogy a hátsó fele egyre laposabb lesz, mag egyesek egészen odáig mennek, hogy kijelentik: aki rosszul meditál, az halként fog újraszületni.

Ha ülünk, és eltompulunk – amit, ahogy láttunk, néha „fehér fal”-effektusnak neveznek – azonnal abba kell hagyni a meditációt, és el kell kezdeni mantrákat énekelni (dzsapázni), mivel a tompán ülés elősegíti a tamasz (ostobaság) növekedését. Ha pedig felizgatott elmével ülünk, akkor a radzsasz (aktivitás) fog növekedni, ami újabb ragaszkodáshoz (rága) vezet. K. Pattabhi Jois is azt tanította, hogy a meditáció nem kezdőknek való folyamat. Azt is megfigyelte, hogy ah valaki egyszer megállapodott egy helytelen meditációs gyakorlatban, akkor azt nem lehetséges megváltoztatni. Ez annak a ténynek köszönhető, hogy a meditációnk állapotát nem lehet kívülről megfigyelni. Más szavakkal a tanár semmiféle módszerrel nem tudja megállapítani, hogy a tanítvány helyesen gyakorol-e. A megfelelő meditációt száttvika állapotban kell végezni, ami lehetséges a megfelelő felkészülés esetén. Ha nem vagyunk természetesen abban az állapotban, akkor az ászanát és pránájámát kell gyakorolni felkészítésképpen."

Core-erősítő derékjóga

Most akkor lássuk a beígért derékjóga-gyakorlatsort! Ezek az ászanák tutira működnek, az eredmény csak attól függ, hogy mennyire vagyunk következetesek és kitartóak! A sorozat 20-30 percet vesz igénybe, egyéb gyakorlás elé/után beilleszthető, vagy önmagában is lehet gyakorolni. Az elv az, hogy minél tovább tartjuk ki a pózokat, annál jobban hatnak, de kezdjük egy perccel, és onnan növeljük, ha van időnk! Egy rövid gyakorlás még mindig jobb, mint nem gyakorolni, úgyhogy ha az időnkbe csak az egyperces kitartások férnek bele, akkor maradjunk annál. Ha két perc is megy és van annyi időnk, akkor legyen annyi, de csak addig tartsuk ki az egyes pózokat, ameddig a legnehezebbet ki tudtuk tartani. Például ha  a csaturanga csak egy percig megy, akkor a többit is annyi ideig tartsuk. 

1. Tálászana (pálmapóz). Induljunk hegytartásból, majd billentsük le az állunkat, kulcsoljuk össze az ujjainkat, és kifordított tenyérrel nyújtsuk a karjainkat a fejünk fölé! Végül emelkedjünk lábujjhegyre, és nyújtózkodjunk minden erőnkkel fölfelé. Emeljük az összes ízületet - bokát, térdkalácsot, nyújtózkodjunk a gerinccel és a fejtetővel is fölfelé. A vállakat is nyújtsuk minél magasabbra! (A képen a fejtartás nem jó).

2. Uttánászana falnál. Álljunk oda háttal a falhoz, és támasszuk be az ülőcsontjainkat. Fogjuk meg a két könyökünket a fejünk fölött, és döntsük előre a törzset, majd teljesen lazítsuk el a felsőtestet és a lábizmokat is. Ez egy passzív, Jin-jógás póz, de nagyon jól nyújtja a hátizmokat és tehermentesíti a gerincet. (A képen a kéztartás nem jó)

3. Csaturanga-dandászana. Feküdjünk hasra, és emeljük ki magunkat fekvőtámaszba. Ennél a gyakorlatnál nagyon fontos a helyes végrehajtás, ne csaljunk! A könyököket tartsuk a törzs mellett, ne támaszkodjunk rájuk! Az alkar függőleges, a felkar vízszintes, a törzs a fejtetőtől a fenekünkig legyen egy vízszintes vonal, könyökmagasságban. Ne essen be a derekunk, inkább húzzuk be a köldököt nagyon erősen, és nyújtsuk a gerincet a sarkunk és a fejtető irányába! A vállakat és a lapockákat húzzuk hátra a medence felé, amennyire csak tudjuk. Lélegezzünk mélyeket. (A képen is kiemeli egy kicsit a fenekét a leányzó, és a sarokkal pipálni kellene).

4. Felfelé néző kutya. Toljuk előre a szegycsontot, és húzzuk le a vállakat, hátra a lapockákat. Ez a gyakorlat nagyon jól mobilizálja a felső háti szakaszt, és helyes kivitelezés esetén nem terheli a derekunkat. Fontos, hogy a tlérdeink a levegőben legyenek, nyújtva. Csak a rüsztön és a tenyereken támaszkodjunk.

5. Lefelé néző kutya. Széles váll, hosszú nyak, az ülőcsontokkal és a fejtetővel nyújtózkodjunk ellentétes irányba. Itt se homorítsuk a hátat, legyen tökéletesen egyenes!

6. Sáskapóz. Feküdjünk hasra, és tegyük be a nyújtott karokat a medencénk alá, egymás mellé. Emeljük a lábakat és a törzset, amilyen magasra csak tudjuk. Ez a legfontosabb hátizom-erősítő gyakorlat, dolgozzunk a karokkal, vállal és a medencével teljes erőből, minden egyes milliméternyi emelkedés számít. Nem az a lényeg, hogy a lábunk milyen magasan van, hanem hogy a medencét mennyire sikerült elemelni a tenyereinkről. 

7. Krokodilpóz. Egyszerre emeljük a kinyújtott, összezárt lábakat, és az előre kinyújtott karokat a levegőbe, maximálisan dolgozva a hátizmokkal. A comb és a lengőbordák legyenek a levegőben.(A képhez képest előre nyújtsuk a karokat, amerre a tekintet néz)

8. Krokodilpóz váltott karral/lábbal. Emeljük a jobb kart és a bal lábat egy percig, majd váltsunk a bal karra és a jobb lábra. 

9. Íjpóz. Hajlítsuk a térdeket, fogjuk meg a bokákat kívülről a két kezünkkel. Teljesen összezárt térdekkel végezzük a gyakorlatot, nyújtsuk a térdeket, amennyire tudjuk!

10. L-ülés (utthita-dandászana). Ez mindenki kedvenc hasizom-gyakorlata, de nagyon jót tesz a gerincnek, és erősíti a core-izomzatot. Üljünk le nyújtott lábakkal a talajra, majd emeljük ki magunkat a két tenyerünkön. Ha fáj a csuklónk, akkor lehet az öklökön is, vagy fekvőtámasz-fogantyúba kapaszkodva, vagy megemelve a tenyereket jógatéglával, könyvvel stb. A tenyereket ne a csípő mellett tartsuk, hanem a combok közepénél. A medence mindenképpen legyen a levegőben, egy kis gyakorlás után a lábak is elemelkednek majd.

10. Asztalpóz. Az előző ülő pozícióból hajlítsuk be a térdeinket, és a tenyereken, valamint a talpainkon emeljük ki magunkat egy vízszintes asztalba. A karok és a lábszárak függőlegesek, vállszélességben, ez a négy láb. A törzs és a combok vízszintesek. A feladatunk az, hogy a medencét minél magasabbra emeljük a pózban.

11. Vaszisthászana (oldalsó deszkapóz). Forduljunk a jobb oldalunkra, és a tenyeret a vállunk alá helyezve emeljük ki magunkat. A bal lábunk a jobbon nyugszik, a jobb talpélen és a jobb tenyéren támaszkodunk, a bal kar a magasba nyúlik. Az ujjak arra mutatnak, amerre a fejtető, vagyis a test hosszanti tengelyével párhuzamosan fordítsuk ki a tenyerünket. A feladatunk az, hogy minél magasabbra emeljük a medencénket, akár a bal vállunknál is magasabbra, anélkül, hogy a test elmozdulna a talpél és a tenyér közötti vonal fölül. Vagyis ne pucsítsunk! A köldök oldalra néz végig, a tekintet fölfelé, ha megvan az egyensúly. Ismételjük meg bal oldalra is.

12. Lólászana. Újabb core-gyakorlat: most a lábakat nem nyújtva emeljük, mint az L-ülésben, hanem behajlítjuk a térdet, és a két kezünk között keresztezzük a lábszárakat. A térdeket húzzuk fel a mellkashoz, a sarkunkat a fenekünkhöz, és a legfontosabb, hogy emeljük ki a fenekünket hátra és minél följebb! haladóbb változatban nem keresztezzük a lábszárakat, hanem párhuzamosan összezárjuk. A lábfej spiccel, előre nézünk.

13. Úrdhvadhanurászana (jógahíd). Ismét feküdjünk hanyatt, a talpakat húzzuk a fenekünkhöz, a tenyereket pedig a vállunk alá. Nyomjuk ki magunkat hídba, a könyököket forgassuk egymás felé, a lábfejek párhuzamosak, és nyújtsuk a térdet meg a könyökünket, amennyire tudjuk. Rugózzunk előre-hátra anélkül, hogy a medencénket lejjebb eresztenénk. Ha nem megy még a híd, akkor a barlangpózt lehet helyette gyakorolni. A falnál is végezhetjük a hidat, ha túl kötött a vállunk. Ilyenkor az alkarokat és az állunkat igyekszünk a falhoz nyomni.

14. Alkartámasz. Ezt a gyakorlatot core-tesztnek is nevezik, és három percig tart. Ismét fekvőtámaszba helyezkedünk, de most az alkarok a talajon vannak, a könyök a váll alatt, függőleges felkar. Fontos, hogy a gyakorlat alatt a törzs végig teljesen vízszintes legyen, ne emeljük ki a fenekünket. Egy percig tartsuk ki a pózt, utána emeljük 15-15 másodpercre a jobb kart, bal kart, jobb lábat, bal lábat, majd a jobb lábat és bal kart egyszerre, végül a bal lábat és a jobb kart egyszerre. A kar- és lábemeléseknél ügyeljünk arra, hogy a medence ne emelkedjen meg, ne forduljon ki és ne térjen ki egyik oldalra sem. Az utolsó fél percben ismét az alappózt tartsuk ki. 

15. Savászana. Ha van egy segítőnk, akkor óvatosan meghúzhatja hanyattfekvésben a fejünket, karjainkat és a lábunkat, hogy teljesen kiterüljünk, és jól megnyúljon a gerinc. Ha nincs, akkor csak lazítsunk, és lélegezzünk erőfeszítés nélkül legalább öt percig.

Mindenkinek jó gyakorlást kívánok! És ne feledjétek, hogy egy ilyen gyakorlatsorért milliókat fizetnek az emberek a gyógytornásznak, hogy végigcsináltassa velük, úgyhogy próbáljátok értékelni és komolyan venni a lehetőséget, még akkor is, ha ingyen van!

A szentírások tanulmányozása

Újabb részlet Gregor Maehle Ashtanga-könyvéből:

"A sásztra olvasása

Emlékezzünk vissza Rishi Jágjavalkja leírására, ahogy a Brahman kilélegezte a Védákat, upanisadokat, az eposzokat, a puránákat, az összes szútrát, kommentárt és tudományt, és velük együtt a szanszkrit nyelvet. Ez az állítás magában foglalja a sásztrák különböző osztályainak egységét, és hordozójukat, a szanszkrit nyelvet. Más szavakkal, a szanszkrit elválaszthatatlan a jóga és a szentírások valódi tudásától (vidjá). Ebből pedig az következik, hogy a szanszkrit megértése nem csak azt a képességet adja meg, hogy helyesen gyakoroljuk a mantrákat, hanem arra, is hogy értelmezzük a sásztrát. Némi szanszkrit-tudással képesek leszünk eldönteni, hogy mikor hibásak a szanszkrit szövegek angol fordításai, ami sok esetben előfordul, mivel a fordítók általában nem misztikusok és jógik, hanem tudósok. Azt is képesek leszünk eldönteni, hogy mikor használ egy szentírás „virágnyelvet”, vagyis mikor használ egy látszólagos jelentést arra, hogy elrejtse a mélyebb jelentést a képesítetlenek elől. Így nagyban javul a jógikus technikákkal kapcsolatos megértésünk.

A sásztra azért fontos, mert sokkal pontosabban megőrizte a védikus tanítások eredeti tudását, mint a modern szövegek vagy tanítók. A jóga eredeti tanítása már a sabda-Brahman állapotában megtalálható, mint az isteni szándék. Onnan nyilvánult meg az Óm mantra formájában, melyet meditáció közben hallhatunk. A szent szótagból alakult ki a szanszkrit ábécé ötven betűje, melyet szintén hallhatunk, amikor a csakrákon meditálunk. Az ötven betű lett felhasználva a sokféle sásztra összeállításához. Ezután keletkezett a sokféle különböző nyelv, és velük együtt megnövekedett a zavar az eredeti tudás valódi jelentését illetően.

Az univerzum történetét, valamint az emberi civilizációk története könnyen érthetővé válik, ha a termodinamika második főtételét alkalmazzuk rá. Ez a törvény azt jelenti ki, hogy az idő elteltével az entrópia (rendezetlenség) növekszik az univerzumon belül. A rendezetlenség mértékének növekedésével párhuzamosan a rendelkezésre álló energia fokozatosan csökken, mígnem a rendszer működésképtelenné válik és szétesik. Ezt a tendenciát minden szervezeti egységen belül megfigyelhetjük, beleértve magát az univerzumot, a galaxisokat, csillagokat és bolygókat, civilizációkat, birodalmakat, vallásokat, cégeket, növényeket, állatokat, és az emberi testet is. Sok ezer éven keresztül változott ugyanígy az indiai gondolkodás és spirituális kultúra.

Ezen elvvel összhangban, az indiaiak szerint a védikus civilizáció (és az emberi társadalom általánosságban) egy ideális, nemes és spirituális elképzelésből indult ki, és onnan fokozatosan degradálódott a káoszba. (A spirituális értékek tekintetében bizonyos, hogy az emberiség lefelé haladt a Védák óta. Lehet, hogy feltaláltuk a tudományt és a technológiát, de a gyorsuló környezeti pusztítás fényében még nem egyértelmű, hogy az elkövetkezendő generációk áldásnak vagy veszedelemnek fogják-e tartani feltételezett fejlődésünket.) Ennek megfelelően, most a Kali-júga nevű sötét korszak markában vagyunk. A Kali-júgát három tény alapján lehet felismerni: valahol mindig háború van; az embereket a testükkel és a pénztárcájukkal azonosítják, az önvalójuk helyett; és végül virágzanak a korrupt tanítok és tanítások. Saját magunk eldönthetjük, hogy illik-e ez a leírás a világra, amelyben élünk.

Azon találom magamat, hogy kevesebb jógakönyvet olvasok, amit modern szerzők írtak, és kevésbé gyakran hallgatom a modern és kortárs tanítókat. Ehelyett egyre jobban a sásztrában leírt eredeti tanításokra hagyatkozom. Ebben a korban mindannyiunk számára fontos, hogy személyesen felelősséget vállaljunk saját spiritualitásunkra, és megkapjuk az ősi bölcsek tanácsát és tanítását, akik az Aranykorban (Szatja-júga) éltek. Ez a tanács mindenki számára hozzáférhető a sásztrában.

Minél több sásztrát olvastunk el és valósítottunk meg, annál kisebb eséllyel veszünk el a világban ma létező különböző vélemények rengetegében. Nagy fejlődésünk ellenére, a történelem előrehaladtával ez a dzsungel egyre sötétebbnek tűnik. Azt javaslom, hogy találjuk meg az utat, amely visszavezet a jóga eredeti gyökereihez és forrásához. Inkább ne olvassuk a sásztrák modern interpretációit, amik a Kali-júga termékei; ehelyett olvassuk a sásztrákat az eredeti, közvetlen fordításban. Ellenőrizzük, hogy a közvetlen fordítások mellett megtalálható bennük az eredeti szanszkrit szöveg is (amit dévanágarínak neveznek). Miközben olvassuk, tartsuk nyitva az elménket, és amikor egy olyan részhez érünk, amelyiket nem tudunk értelmezni,

fussuk át a szanszkritot. Általában az érthetetlenség vagy kétértelműség oka a fordító által választott angol kifejezésekből adódik. A leggyakrabb esetben a szanszkrit kifejezésnek nincs nincs közvetlen fordítása, mivel a szanszkrit sokkal több szót tartalmaz, mint az angol. Meg kell értenünk, hogy minden egyes kiválasztott angol kifejezés egy interpretációt jelent. Ha megszokjuk ezt a módszert, hogy inkább megpróbáljuk megérteni a szanszkritot, mint hogy elfogadjunk egy homályos értelmezést, hamarosan rájövünk, hogy az ősi tanítok hangja közvetlen utat talál a szívünkhöz.

Két fő buktató vár ránk, amikor közvetlenül olvassuk az írásokat. Az első buktatóval akkor találkozunk, amikor megpróbáljuk áttekinteni a sásztra sokféle különböző típusát. Mivel mindegyik írás valamennyire eltérő dolgokat állít, összezavarodhatunk, és nem fogjuk látni a fától az erdőt. Emlékezzünk rá, hogy egy közös igazság van, amely a különböző szentírások alapjául szolgál, de sokféle módon van felöltöztetve. A második buktató akkor következhet be, amikor csak egy sásztrát, vagy a sásztrák egy osztályát olvassuk. Mivel nincs más viszonyítási pontunk, hamar arra a következtetésre juthatunk, hogy amit olvasunk, az tartalmazza a teljes igazságot, pedig valójában sokféle sásztra van, és mindegyik a bölcsesség tárháza.

Ezek a buktatók főként amiatt a mód miatt léteznek, ahogy a sásztrák meg lettek írva. Túlzó nyelvezetet használnak, amit sztutinak neveznek, hogy dicsőítsék azokat a módszereket, amelyeket képviselnek, miközben egyidejűleg hasonlóan túlzó nyelvezettel kritizálják az ellentétes gondolkodást képviselő iskolákat. Ezt a stílust főleg a követők toborzása céljából alkalmazták, nem pedig más tanítások becsmérlése céljából. A sztuti gyakran olyan állításokat tartalmaz, mely szerint a sikert csak úgy érhetjük el, ha a jelen sásztrában leír folyamatot követjük. A Hatha-jóga Pradípiká például azt állítja, hogy mindaddig, amíg az életerőt nem irányítjuk a központi csatornába (szusumnába), minden, a felszabadulásról szóló mese csupán idióták értelmetlen motyogása (HJP, 4.113.). Ez nem szükségképpen azt jelenti, hogy a gjána-jóga (amely nem kifejezetten foglalkozik a pránának a szusumnába juttatásával), idiotizmus. A vers azt is javasolja, hogy aki a hatha-jógát gyakorolja, az szorgalmasan végezze annak technikáit, és ne törődjön azzal, hogy a gjáník (a gjána-jóga gyakorlói), akik a szomszédban meditálnak, azt mondják, hogy hamarosan lehagyják a hatha-jógikat a spiritualitásban. A saját iskolájuk erejével való büszkélkedés ugyanolyan népszerű volt az ősi jógik között, mint a modern focidrukkerek között a saját csapatuk éljenzése.

Hasonlóképpen, bizonyos védánta-szövegek a jóga-technikák gyakorlása ellen emelnek szót. Sankara például azt mondja az Aparoksánubhútiban, hogy akik még mindig gyakorolják a pránájámát, azok tudatlanok, és meg kéne, hogy jöjjön az eszük. Ezen állítás helyes értelmezéséhez tudnunk kell azt, hogy nem mindenkihez szól, hanem azokhoz, akik már elérték a Brahmanon történő meditáció szintjét. Ha elértük már ezt a szintet, akkor a sásztrák erősen ellenzik azt, hogy visszatérjünk azokhoz a gyakorlatokhoz, amik idáig vezettek bennünket. Nyilvánvaló okból teszik ezt. Mielőtt felvennénk egy ruhát, kimossuk, ha piszkos lett. Ha viszont már tiszta, akkor nincs értelme tovább mosni, mivel mindig, amikor fel akarod venni, nedvesen fogod találni a szárítókötélen. Egyik indiai tanárom sokszor használta ezt a példát, amikor azokra a nyugatiakra utalt, akik csak az ászanára korlátozták a jóga-gyakorlásukat. A mosás itt az előkészítő gyakorlatokra utal, mint az ászana vagy a pránájáma, míg a ruha viselése a tudat (Brahman) megvalósítására.

Szerencsénkre Sankara mindent tisztáz a Jóga-tárávalí című írásban, amit a „ködös értelmű” jógik számára írt, akik nem voltak képesek követni őt az azonnali megvilágosodás szédítő magasságaiba. A Jóga-tárávalíban ajánlja a pránájámát, ugyanazt a gyakorlatot, amit kritizál az Aparoksánubhútiban. Ez a hajlam, hogy kétértelmű dolgokat állítanak, sok nagy indiai tanítóra jellemző, és bölcsességnek kell látni, mellyel a különböző tanítványokat különböző irányba terelik.

Az adott sásztrában tanított módszer dicsőítése (sztuti) gyakran azt a formát ölti, hogy erősen eltúlozzák a gyakorlás hatásait. Patandzsali például azt állítja, hogy ha egyszerűen tartózkodunk a mohóságtól, akkor a gyémántköpő mennyei mongúz eláraszt bennünket gazdagsággal. A bölcsek csínján bánnak az efféle kijelentésekkel. Amikor olvassuk a sásztrát, nem árt, ha elképzeljük a szerzőt, mint egy indiai bölcset, aki egy kacsintással hirdeti a tanait."

A szanszkrit hagyomány

Újabb részlet Gregor Maehle Ashtanga-könyvéből:

"A szanszkrit hagyomány

Az összes nyelven íródott legrégebbi, fennmaradt írás a Rig Véda, melyet szanszkrit nyelven írtak és jegyeztek le. A Rig Véda egyes versei olyan csillagászati eseményeket írnak le, melyek több, mint tizenegyezer évvel ezelőtt következtek be. Nem szükségszerűen ilyen régi az egész szöveg, de legrégebbi részei megüthetik ezt a kort.

De térjünk vissza a kezdetek kezdetéig! A tradicionális nézet szerint, minden tudás örök és megteremtetlen állapotban létezett a Legfelsőbb Lény intellektusában az idők kezdete előtt. Jágjavalkja Risi szerint (ahogy a legrégebbi és legfontosabb upanisadban, a Brihad-Áranjaka Upanisadban lejegyezte) A Határtalan Lény úgy lélegezte ki, mint a tűzből kiáramló, mindent átható füstöt, a Rig Védát, Száma Védát, Jadzsur Védát és az Atharva Védát; az Itihászákat (Rámájana és Mahábhárata); a puránákat; a tudományokat (vidjákat); az upanisadokat; a szakszkrit nyelvtant (slóka); a szútrákat és azok kommentárjait (Brihad-Áranjaka Up. 2.4.10.). Ugyanakkor, hogy formába öntse ezt a tudást, a Legfelsőbb Lény (az Úr Siva formájában) létrehozta a szanszkrit nyelv ötven betűjét az elsődleges hangból, az Ómból. Ekkor ebből az ötven betűből az Úr Siva létrehozta az első szanszkrit nyelvtant, mint annak a megnyilvánulását, ami eleve örök és tökéletes volt.

A szanszkrit nyelv két különböző formában nyilvánult meg, melyeket most védikus és klasszikus szanszkritnak neveznek. A nyugati tudósok állítása szerint a klasszikus szanszkrit a védikusból alakult ki, de a hagyomány szerint mindkettő formát egyidejűleg hozta létre a Legfelsőbb Lény, más-más célzattal. A védikus szanszkritot a mantrák létrehozása, éneklése és a misztikus párbeszéd céljára használták. A klasszikus szanszkritot a filozófiai tanítások feljegyzése és az intellektuális eszmecsere stimulációja céljából hozták létre.

Mivel a különböző szentírásokban (sásztrákban) található összes tudás nem egy emberi elmétől származik, hanem mindegyik történelmi korszakban azok látták, akik képesek voltak érzékelni azt, szanátana dharmának, vagyis örök tanításnak nevezzük. Még a világciklus végén is, ez a tanítás nem fog megsemmisülni, hanem a következő világkorszak elején újra kileheli a Legfelsőbb Lény, és újra látni fogják a felszabadult lények.

A szanszkrit örök tökéletessége ellenére, az idő előrehaladtával egyre több szanszkrit mű elveszik. Elveszett a legtöbb ájurvédikus szöveg, több, mint húsz ősi nyelvtani munka, és még a filozófia alapműve, Kapila Shasti-tantrája is. A tudás elvesztése annak a ténynek köszönhető, hogy az entrópia (rendezetlenség) növekszik, ahogy az univerzum öregszik (a fejezet következő részében részletesebben fogunk foglalkozni ezzel a jelenséggel).

A szanszkrit nem csak az a nyelv, melyen a védikus tudomány, az örök tanítás teljes terjedelmében le lett jegyezve; hanem magának a Védának is meghatározó tartozéka. Hat úgynevezett Védánga (kiegészítő tudomány) létezik. Ezek a Vjákarana (nyelvtan), Dzsjótisa (asztrológia), Nirukta (etimológia), Síksa (hangtan), Cshandasz (versmérték) és Kalpa (rituálé). Ezek közül az elsöprő többség, négy ág közvetlenül a szanszkrit nyelvhez kapcsolódik.

A Vjákarana a szakszkrit nyelvtan. Mivel az első húsz nyelvtani értekezés elveszett, most Pánini Astádhjájí nevű nyelvtanát használjuk. Pánini Patandzsali előtt élt, és Patandzsali írt egy nagy kommentárt (Mahábhásja) Pánini nyelvtani szútráihoz.

A Nirukta az etimológia. E tudomány segítségével megérthetjük minden szanszkrit kifejezés pontos jelentését. A Nirkuta arra is használható, hogy szétszedjük a szavakat, és visszanyomozzuk az eredeti töveiket. A szótőből, melyet őseink a szó összeállításához felhasználtak, még most is megkaphatjuk a szó eredeti jelentését. A Vjákarana és a Nirukta együtt elősegítik a Gjánát (isteni tudást).

A Siksa, a Véda következő kiegészítője, a fonetikát jelenti. Ez a szanszkrit szavak helyes kiejtésének tudománya. A védikus tanítások szerint az egész világ hangból (sabda) áll. Minden tudás szintén kifejezhető a hang által. Amikor helyesen ejtjük ki a mantrákat és verseket, akkor megkapjuk a tudást, ami bennük található. A Siksával kapcsolatos számos mű szintén elveszett, és velük együtt nagyon sok értékes tudás is.

A Cshandasz a Védángák azon része, mely a versmértéket magyarázza. A Cshandasz Szútra szerzője Rishi Pingala. A verseket három vagy négy, padának nevezett sorra szokták bontani. Minden pada nyolc-tizenkettő szótagból (aksara) áll. A jól ismert Gajatrí versmérték három, nyolc-nyolc aksarát tartalmazó padából áll. A leggyakoribb a tristubh versmérték, mely négy, tizenegy aksarát tartalmazó padából áll. A Cshandasz és a Síksa azok a Védángák, melyek a bhaktit (isteni odaadást) támogatják. A fennmaradó két Védánga, a Dzsjótisa (asztrológia) és a Kalpa (rituálé) a karma-jógához (isteni cselekvés) kötődik."

Gyógy-jóga derékfájás ellen

A mai városi életmód nem kedvez a gerinc egészségének. A legtöbb ember mozgáshiányos, túlsúlyos, és mindemellett rossz a tartása, vagyis a nap java részében egyoldalúan terheli a gerincét. A széken ülés, nem megfelelő matracokon alvás, és a meggyengült izomzat időnkénti egyoldalú terhelése különböző tárgyak cipelésével pár év alatt képes kinyírni a porckorongokat, de erről a legtöbb gyógytornász és reumatológus sokat tudna mesélni. 

Természetesen más tényezők is vannak, mint például a helytelen táplálkozás, kevés pihenés, a stressz és a krónikus dehidratáció, ami miatt megrozzan az ágyéki porckorongok állapota. A szervezet először derékfájdalommal figyelmeztet bennünket, majd amikor megtanultunk a fájdalomcsillapítókkal élni, akkor fokozatosan addig csökken a derék mobilitása, amikor már a szétszakadt porckorongokat műtéti úton kell eltávolítani. Nem érdemes ezt megvárni, a derékfájás első jelének elégnek kellene lennie ahhoz, hogy változtassunk: fogyjunk le, kezdjünk el rendszeresen mozogni, és jógázzunk.

Persze egy évek alatt kialakult porckorong-degenerációt nem mindig könnyű pár hónap alatt tökéletesen helyrehozni, de nem lehetetlen. Ha gyógytornászhoz megyünk, akkor általában nagyon egyszerű gyakorlatkat fog adni a mély hátizmok és a core-izomzat megerősítésére. Az ágyéki gerincszakasz ugyanis az a része a gerincoszlopnak, ahol nincsenek támogató csontok, mint a mellkasi vagy a medencei területen. A gerincoszlopra és a porckorongokra eső terhelést a core-izmokból álló "fűzőnek" kellene csökkentenie, de ha ezek az izmok gyengék, akkor nem tudják ezt a feladatot ellátni. 

A kocka has például éppen ezért nem elsősorban esztétikai, hanem funkcionális kérdés, ugyanis azt jelzi, hogy erős a hasizmunk, és nincs zsírfeleslegünk, ami elfedje. Persze ha még nem teljesen kocka, csak lapos és kemény, az már megfelel a célnak. A gerinc két oldalán húzódó mély hátizmokkal (pl. quadratus lumborum, multifidus, erector spinae), a medence-stabilizáló izmokkal (pl. psoas) és az oldalsó hasizmokkal (transversus abdominis) ugyanez a helyzet. Vagyis ha megerősítjük őket, akkor az eredmény: karcsú derék, jó tartás, és fájdalommentes gerinc! Tiszta előny! Csak rá kell szánni az időt, és következetesnek kell lenni, mint minden másban, különben nem lesz eredmény.

Én annak a híve vagyok, hogy nem azért kell jógázni elsősorban, mert divatos dolog, sőt, még a pszichés "jutalmazó effektusokat" (megemelkedett endorfin- szerotonin- és dopaminszint) is megelőzi fontossági sorrendben szerintem a jóga terápiás hatása. Más szóval, ha már kiadjuk a pénzt jógabérletre, és ráfordítjuk az időt a gyakorlásra, akkor spóroljuk meg ugyanezt a pénzt az orvoson/gyógyszeren/gyógytornászon. 

Upsz, kicsit hosszúra sikerült már ez a bejegyzés, úgyhogy hétfőig izgalommal teli várakozásban foglak tartani benneteket, amikor is elolvashattok és kipróbálhattok egy 20-30 perces "Derékjógát". Addig is javaslom, hogy akinek ilyen jellegű problémája van, kutakodjon egy sort a Gugliban és a Youtube-on, mert én a kísérletezés híve vagyok, vagyis mindent ki szoktam próbálni, amit mások ajánlanak egy dologra, és kialakítom a saját rendszeremet. Mindenkinek más a gerince, és az általam javasolt gyakorlatokhoz esetleg hozzátehet még ezt-azt, amiről úgy érzi, hogy neki bejön. 

Egyelőre nézzük át a don't-okat, vagyis egy fájó derekat, kezdődő porckorong-sérvet hogyan tehetünk még rosszabbá jógával? Az egyik alapvető dolog, amit meg kell tanulni, az a tádászana, és a gerinc helyes tartása függőleges helyzetben, hiszen ha ez nem megy, akkor sem a vízszintes pózoknál, sem a fordítottaknál, sem a hátrahajlításokban nem fogjuk tudni helyesen terhelni. A legtöbb embernek, akinek fáj a dereka, hiperlordózisa van, vagyis nyugalmi helyzetben előreesik a dereka, megbillen a medencéje. 

Ezért szoktam én mániákusan kijavítani mindenkit, és rájuk förmedni óra elején, hogy húzzák be a hasukat, és tolják hátra a derekukat. Ha megszokjuk, hogy a medencét visszabillentsük függőleges helyzetbe, akkor hirtelen eltűnik a kitüremkerő, renyhe hasfal, és pár centivel magasabbak is leszünk :-). Utána  a következő lépés a lógó fej felemelése, hiszen a felső hátizmok gyengesége miatt hozzáadódhat még egy kifózis is, vagyis a túlzott mértékű háti görbület, előreeső vállak és lapockák. A gyakorlatsorral ezen is javíthatunk majd, ha helyesen végezzük.

Az előreeső vállak az előrehajlítások esetén okoznak problémát, mert nem tudunk egyenesen billenteni a medencével. Persze ez komplexebb dolog, én mégis maradi vagyok, és évek óta azt tanítom, hogy tökéletesen egyenes gerinccel döntsünk előre az előrehajlításokban, különben tovább préseljük a megroggyant porckorongokat. Ha a hamstring nem engedi, akkor inkább csak félig, háromnegyedig (90 vagy 45 fokos szögben), mint hogy púpos háttal végezzük az előrehajlítást, főleg ülő helyzetben. Állva lehet lógatni a gerincet, az még jót is tesz neki. De az ülő előrehajlításokban jobbnak tartom az aktív hátizomzatot az ellazultnál.

A gerinccsavarásoknál is az egyenes gerinc és a nyújtás a lényeg, mert ilyenkor levesszük a terhelést a porckorongokról. Ha viszont púposan csavarjuk, akkor ki fognak facsarodni, mint egy citrom. A viszonylag kevés oldalra hajlító pózban is óvatosan kéne eljárni, inkább nyújtva íveltetni, mint lezárni a porckorongok egyik oldalát. A hátrahajlításoknál pedig szintén arra kell vigyázni, hogy ne csak és kizárólag derékban törjön meg a póz, mert ilyenkor is, a csigolyasípok formájától függően összenyomhatjuk a porckorongok hátsó felszínét. Nyújtani, és enyhén hajlítani, ez a jelszó, és volt fájdalom - nincs fájdalom. Én azért kezdtem el jógázni, mert évekig fájt a gerincem előtte, még aludni sem tudtam tőle rendesen. Azóta nem ismerem azt az érzést, hogy derékfájás, és szeretném, ha mások is ilyen felszabadultan élhetnék az életüket.   

Még egy figyelmeztetés a fordított pózokkal kapcsolatban: itt járnék el a legóvatosabban derékfájás esetén. Pláne, ha esetleg nem tudunk róla, de a nyaki porckorongok is pusztulásnak indultak, akkor a gyertyát, fejenállást és a kézenállást is csak megfelelő előkészítéssel és helyesen kivitelezve érdemes csinálni. Ha nincsen core-izomzat, akkor mindhárom pózzal az ellenkezőjét érjük el annak, amit szeretnénk, vagyis rosszul fogjuk terhelni a porckorongokat. Az Antigravity hintában való lógás viszont nagyon hasznos, és felfüggesztve minden fordított póz rendkívül jó hatású a porckorongokra.

A negyedik pránájáma

Újabb részlet Gregor Maehle Jóga-szútra magyarázataiból:

"2.51. báhjábhjantara-visajáksépí csaturthah

báhja – külső; abhjantara – belső; visaja – tárgy; áksépí – meghaladja; csaturthah – negyedik.

Amikor a külső és belső szférákat meghaladtuk, azt negyedik [pránájámának] nevezik.

A belső szféra arra a helyre vonatkozik, ahol a belégzés kezdetét (Nábhi csakra, Múládhára csakra) megfigyeljük. Másrészt a belső szféra a szívre is vonatkozhat. A külső szféra a kilégzés végződési pontjára utal, ami tizenkét ujjnyi távolságra (dvádasánta) van az orrnyílásoktól.

A szférák megfigyelését, az idő és a számolás megfigyelésével együtt a pránájáma első három típusa alatt kell gyakorolni, amíg a légzés hosszú és finom nem lesz. Amikor a légzés és a visszatartás is hosszú és finom lett, akkor azt mondhatjuk, hogy meghaladtuk a belső és külső szférákat. Akkor lépünk be a negyedik pránájámába, amit más szövegekben kévala kumbhakának neveznek, vagyis a légzés spontán visszatartásának. Ezt a pránájámát már nem kísérik támogató eszközök, mint ahogyan a tárgy nélküli szamádhiban sincsenek többé támogató tárgyak.

A negyedik inkább egy minősítő fogalom, mintsem technika. Ez a valódi pránájáma, ami erőfeszítés nélkül jelenik meg, mint a valódi póz is. Az előző három technika mindig a negyedikhez vezet. A legtöbb embernek volt már olyan tapasztalata, amikor az intenzív sokk, félelem vagy örömérzet miatt a légzésünk automatikusan megáll. Ez a jelenség a negyedik pránájámával kapcsolatos, ami akkor jelentkezik, ha megtapasztaljuk a szamádhit, és a légzés, vagy prána automatikusan megáll, mivel megtapasztaljuk magát az életet, és többé nem szomjazunk az élet külső megnyilvánulása után.

Egyes kommentátorok úgy veszik, hogy ez a légzés visszatartását jelenti, míg mások azt mondják, hogy csak a prána áramlása áll meg a szusumnában, és a légzés folytatja életfenntartó működését. vannak megerősített jelentések olyan jógikról, akik hosszabb időre meg tudták állítani a szívverésüket és a légzésüket, köztük például Sri T. Krishnamacharya. Azonban, ahogy Krishnamacharya említette, ez nem a jóga lényegi eleme, és egyáltalán nem követelmény a cél eléréséhez.

Egy másikféle mozgás, ami megáll a mély meditációban, a belek perisztaltikája. Ez az oka annak, hogy a jóga és sok más spirituális rendszer nagy hangsúlyt fektet az étkezésre. Ha nehezen emészthető ételeket eszünk, akkor a perisztaltika nem tud spontán módon megállni, és ha a perisztaltika nem áll meg, akkor az elme spontán mozgásának felfüggesztése valószínűtlené válik – nem lehetetlenné, de kevésbé valószínűvé.

Érdekes, hogy amikor a perisztaltika megáll, akkor az elme mozgása és a szexuális késztetések is abbamaradnak. A szexuális késztetés és váladékok a szex-központ folyamatos masszázsa által jönnek létre, amit a belek végeznek. A hosszan tartó böjt tehát könnyű módja a folyamatos szexuális témájú gondolatok megfékezésének, ami akadályozhatja a meditáció és pránájáma magasabb szintjeinek elérését. Négy napos böjt után a perisztaltika megáll, és vele együtt a szexuális vágyak is. Ilyenkor könnyen elérhetővé válnak a magasabb meditációs élmények, minden légzés megvilágosodás-élményt hoz és a pránájáma önmagától meg fog történni. A böjtölés módszerét azonban megint csak egy képesített oktatótól kell megtanulni, különben kockázatot jelent az egészségünkre nézve. A böjt során a beleket teljesen ki kell üríteni, és minden nap beöntéssel tisztítani. A böjtölést nem kombinálhatjuk vinyásza-gyakorlással, mert a testnek nem lesz elegendő energia-tartaléka. A gyengéd nyújtás azonban nagyon hasznos.

A böjt nem előfeltétele a pránájámának. A vinyásza-gyakorlás önmagában elég erősnek tekinthető ahhoz, hogy megtisztítsa az elmét anélkül, hogy a böjthöz és a satkrijákhoz (a középkori hatha-szövegek által előírt hatféle tisztító folyamat, amelyek a biológiai erőket hivatottak kiegyensúlyozni) kellene folyamodnunk. A legtöbb gyakorló számára a gyümölcsökből, tejből és zöldségekből álló, könnyű étrend segít megtartani a könnyed perisztaltikát.

Ha betartjuk a könnyű étrendet, és gyakoroltuk a külső és belső légzésvisszatartást, készen állunk az erőfeszítés nélküli légzés-felfüggesztésre, ami a szamádhit kísérheti. egyes szövegek odáig mennek, hogy a szamádhit a másfél óránál hosszabb légzésvisszatartással azonosítják. Patandzsali semmit nem mond ezzel kapcsolatban, igazából azt sem mondja, hogy a szamádhit légzésvisszatartásnak kell kísérnie, de kísérheti.

Hogyan történhet meg akkor, hogy a légzés erőfeszítés nélkül, spontán módon megáll, Az igazi pránájáma, mint az igazi póz is, rendelkezik az erőfeszítés-nélküliség és a természetesség tulajdonságaival. Hogy megérthessük ennek mechanizmusát, vissza kell térnünk a pránájáma bevezető elképzeléséhez, ami az, hogy a légzés (prána) és az elme hullámai (vritti) együtt mozognak. ha a kettő közül az egyik mozgása megváltozik, az automatikusan befolyásolja a másik mozgását is. A pránájáma fontossága abban a tényben rejlik, hogy sokkal könnyebb a légzés mozgását befolyásolni, mint az elme mozgását.

ha egy ember a kegy pillanatában megállítja a vrittit, akkor a prána spontán módon követni fogja. ha hosszú időre megáll a vritti, akkor a prána csak azt a mozgást fogja végezni, ami az élet fenntartásához szükséges. Ha hosszabb ideig fenntartjuk a szamádhi legmagasabb formáját (aszampragjáta), akkor semmilyen pránikus mozgás nem fogja befolyásolni az elmerülést, mert a tényleges valóság megteremtetlen és megsemmisíthetetlen."

A bádogembör

Magyarosan írtam, pontosabban szögediesen, mostanság ez a divat a fészbukkon, mindenki magyarkodik meg bajuszt rajzol :-) A lényegen persze ez nem változtat, vannak olyan napok, amikor az ember úgy érzi magát gyakorlás közben, mind a Bádogember (vagy Iron Man, vagy C3P0 lehet válogatni :-)). Nos, a keménység szép dolog, meg hasznos is, csak éppen jóga közben nem annyira előnyös, amikor is inkább hajlékonynak, rugalmasnak, ellazultnak kellene lenni.

Bizonyára mindenki érezte már magát így gyakorlás közben, hiszen vannak olyan napok (mit napok, hetek, hónapok!), amikor nem vagyunk igazából a helyzet magaslatán, még önmagunkhoz képest sem. Nem arról beszélek itt, amikor az ember nem gyakorol rendszeresen, mert akkor nem meglepő, hogy azt a hajlékonyságát is elveszíti, ami hajdanában megvolt. Inkább arról, amikor a legjobb igyekezetünk ellenére is irtózatosan merevek vagyunk, és így nem olyan élvezetes a gyakorlás, mint máskor szokott lenni.

Elkeseredésre semmi ok, én ilyenkor azt szoktam csinálni, hogy lelkiismeretből végigcsinálom azért, persze odafigyelek rá, hogy ne várjam el magamtól ugyanazt a terhelést és teljesítményt, ami jobb napjaimon menni szokott, mert az erőlködéssel csak a sérülés kockázatát növelném, és nem a merevséget szüntetném meg. Számos dologgal vigasztalhatja magát az ember ilyen napokon: Egyrészt még mindig jobban érezzük magunkat utána, mintha egyáltalán nem gyakoroltunk volna. Másrészt, jobban tudjuk értékelni azokat a napokat, amikor igazán el tudunk mélyedni a gyakorlásban, és a testünk nem képez akadályt az elme számára a flow-élményben való elmerülésben. 

Amikor Keralában voltunk Orsival, akkor is úgy éreztük, hogy nem megy annyira a gyakorlás, mint otthon, és itt Dublinban is ez a tapasztalat. Úgy látszik, az ember valahogy kondicionálva van a saját otthoni körülményeihez, és ott tud a legjobban teljesíteni. Ez a kondicionálás legfeljebb komoly mentális koncentrációval oldható fel, vagy hosszabb idő alatt, ha az új helyzet állandósul. 

Itt Dublinban sincs túl meleg a szobában, plusz most próbálom kipihenni az elmúlt hetek lótás-futását, a délelőtti edzésekről nem is beszélve (persze azok is jól esnek). Régebben nem tudtam átérezni azoknak a jógásoknak a szenvedését, akik izomlázzal jönnek jógázni, de nyilván a fáradt izmok nem tudnak olyan hatékony teljesítményt leadni jóga közben sem. Ugyanakkor a befeszült izmok számára kifejezetten gyógyírt jelent a jó alapos átnyújtás, az ízületek átmozgatása. 

Szóval ha valaki más sportot is űz a jóga mellett, akkor néha azt tapasztalja, hogy összetűzésbe keveredik a kettő, ám ilyenkor is arra kell gondolni, hogy még ha nem is tudjuk olyan szépen csinálni az ászanákat és olyan mélyen belemenni a pózokba, mint amikor pihentek vagyunk, mégis ilyenkor a legfontosabb gyakorolni, hiszen ezzel meggyorsítjuk az izmok regenerációját, a funkciójuk helyreállítását, a salakanyagok eltávozását, a kialakult feszültségek feloldását. 

Az persze megint egy más eset, amikor valaki mozgáshiányos életmódja miatt érzi kínszenvedésnek a gyakorlást, és most ismerkedik a jógával, de akár az is lehet, hogy hónapok óta gyűri, mégis minden órán úgy érzi magát, mint a Bádogembör. A türelem, kitartás és a rendszeres gyakorlás meg fogja hozni a gyümölcsét, és azok a dolgok, amik korábban lehetetlennek tűntek, most már csak nagyon nehezek lesznek. 

Meggyőződésem, hogy mindenki képes elérni minden célt a jógával, amit kitűz magának, legyen az egyik vagy másik ászana vagy sorozat, a légzés tudatosítása, vagy akár az elme kontrollálása. Nincsen reménytelen helyzet, ahogy Pattabhi Jois is mondta, a fiatalok, öregek, betegek, mindenki tud jógázni, csak a lusta emberek nem tudnak. Ők azok, akik már azelőtt feladják a céljaikat, mielőtt bármi erőfeszítést is tettek volna arra, hogy elérjék. Míg a jógi sohasem adja fel, még ha teljességgel lehetetlennek tűnik is a cél elérése, amit kitűzött, vagy éppen úgy látszik, mintha az egész világ összeesküdött volna, hogy megakadályozza célja elérésében. 

Amikor kihagyjuk a gyakorlást pár napig, hétig, hónapig, és végre rávesszük magunkat, hogy újrakezdjük, akkor szintén ugyanezt a lesújtó állapotot tapasztalhatjuk meg. Mégis jobb helyzetben vagyunk azoknál, akiket ez egyáltalán nem is zavar, vagy nem is érzékelik. mert ha zavar, hogy merevek vagyunk (akár fizikailag, akár mentálisan), akkor az motiválni fog bennünket arra, hogy változtassunk. Addig változtatunk, próbálkozunk, míg végül sikerül elérni, amit szeretnénk. Az eltökéltség is a makacsság nem ugyanaz, hiszen az eltökélt ember hajlandó akár százszor is újratervezni a lépéseket, amelyek el fogják vinni as sikerig, míg a makacs ember nem gondolkodik rajta, hogy jó irányba visznek-e a lépések, melyekhez ragaszkodik. 

Éppen ezért nem szabad merevnek lenni sem fizikailag, sem az elképzeléseinkben, hiszen a tudat végső soron nem rendelkezik szilárd alkotóelemekkel, hanem az űr természetét képviseli. Mindent kitölt, mindenen áthatol, mindnhez alkalmazkodik. A Bádogember is egyszer megolvad, és a merev burkon keresztülragyog a tudat határtalan fénye, mint Iron Man szívéből a képen. Practice, practice, practice... 

A háromféle légzésvisszatartás

Újabb részlet Gregor Maehle Jóga-szútra magyarázataiból:

"2.50. báhjábhjantara-sztambha-vrittir-désa-kála-szankhjábhih paridristó dírgha-szúksmah

báhjah – külső; abhjantara – belső; sztambha-vrittih – közbülső megállítás; désa – hely; kála – idő; szamkhjábhih – szám; paridristah – mérve; dírgha – hosszú; szúksmah – finom.

Van külső légzésvisszatartás, belső légzésvisszatartás, és középső felfüggesztés. A hely, idő és számolás betartásával a légzés hosszú és finom lesz.

Patandzsali a légzésvisszatartás három különböző módját említi. Egyes későbbi írások sokkal több féléről tesznek említést, de meg kell értenünk, hogy a hatha-jógában sokkal nagyobb szerepet játszik a pránájáma, mivel ott a cél a test halhatatlanná tétele. Patandzsali nyolcfokú jógájában azonban a pránájámát eszközként használják a koncentráció és meditáció elősegítésére, és semmi többre.

A pránájáma kifekjezést gyakran a kumbhaka szinonímájaként használják. A Hatha-jóga Pradípiká szerint „nyolcféle kumbhaka létezik”, és utána felsorolja a pránájáma-technikák neveit.

A háromféle technika, amit ez a szútra említ, mind a légzésvisszatartás formái – nem belégzés, kilégzés is légzésvisszatartás, ahogyan sok modern kommentátor helytelenül állítja. Vjásza világosan elmagyarázza a kommentárjában: „Létezik a külső visszatartás, ami a mozgás megszűnése a kilégzés után; a belső, ami a mozgás megszűnése a belégzés után; a harmadik pedig az a rejtett művelet, aminek során mindkettő megszűnése egyetlen erőfeszítés által történik meg.

Más szavakkal, az első technika az, amikor kilélegzünk, és megállítjuk a légzést. Ez külső (báhja) kumbhakaként ismert. Patandzsali már említette az 1.34. szútrában, ahol azt írja, hogy ez a kumbhaka megtisztítja az elmét.

A második módszer a belégzés és utána a légzés megállítása, amit belső (antara) kumbhakának neveznek a hatha-szövegekben. Ezt a technikát főleg a vitalitás növelésére használják a prána raktározásán keresztül.

A kommentátorok nem értenek egyet a harmadik módszerrel kapcsolatban. Vjásza szerint a belégzés és kilégzés megszűnése egyszerre történik meg egy erőfeszítés által, és ezért középső felfüggesztésnek nevezik. H. Aranya szerint Vjásza „egy erőfeszítése” az összes bandha egyidejű alkalmazását jelenti, amit a hatha-jógában mahábandha-múdrának neveznek. A mahávédha múdrá és a khecsarí múdrá hasonló módszerek. A múdrák nem nagyon vannak említve a Jóga-szútrában, mivel titkos volt a használatuk, és csak személyesen lehetett megtanulni őket egy tanártól.

Patandzsali azt mondja a továbbiakban, hogy ezzel a három technikával a légzés hosszú és finom lesz, ha betartjuk a helyre, időre és számolásra vonatkozó előírásokat. A hely arra a részre vonatkozik, ahol a légzés végződik vagy kezdődik, vagy az a hely, ahol a pránát érezzük. A belégzést általában a köldöknél (nábhi csakra) kezdődőnek érezzük, de megfelelő gyakorlással érezhetjük, hogy a gerinc tövénél (múládhára csakra) kezdődik. A kilégzés általában a dvádasánta nevű helyen végződik, vagyis tizenkét ujjhossznyi (angula) távolságra az orrnyílásoktól. Eddig terjed ki a pránikus test.

Az idő a belégzés, kilégzés és légzésvisszatartás időtartamát jelenti. Mátrákban mérik. Egy tipikus pránájámában például tizenhat mátra a belégzés (púraka), hatvannégy mátra a kumbhaka (légzésvisszatartás) és harminckét mátra a kilégzés (récsaka). Egy mátra az az időtartam, ami alatt egyszer körzünk a kezünkkel a térdünk körül, vagy kétszer tapsolunk, vagy háromszor pislogunk. Más szavakkal egy mátra nagyjából egy másodpercnek felel meg. Abból az okból adnak meg ilyen szubjektív paramétereket, hogy az állapotunknak és a környezetünk állapotának megfelelően változhatnak, és változniuk is kell minden nap. Egy meleg és párás napon kevesebb oxigén van a levegőben.

Ugyanez érvényes nagy magasságokon. Ha fáradtak vagy gyengék vagyunk, akkor nem tudjuk olyan hatékonyan hasznosítani a pránát. Mindezekben az esetekben automatikusan felgyorsul a mátra-számolás, és ennek így is kell lennie.

Ha a nehezebb pránájámákat stopperórával végeznénk, és szigorúan ragaszkodnánk ahhoz, hogy egy mátrát azonosítsunk egy másodperccel, akkor megsérülhet a tüdőnk. Ugyanakkor az elmében feltámad a radzsasz (szenvedély) és a tamasz (sötétség). A Hatha-jóga Pradípiká azonban azt mondja, hogy „A pránájámát minden nap kell végezni, száttvika buddhival” Ez azt jelenti, hogy az intellektusnak dominánsan nyugodtnak és könnyűnek kell lennie, mentesnek az izgatottságtól és a tompaságtól.

A harmadik tényező a légzés hosszúvá és finommá tételében a számolás. Például az egyik módszerben először az ídán (bal vagy hold-nyílás) lélegzünk ki, utána háromszor belélegzünk a pingalán (jobb vagy nap-nyílás), utána visszaváltunk az ídá nádíra, elvégzünk három belső légzésvisszatartást, és végül kilélegzünk a pingalán keresztül. Ennek a rendszernek, amely egy a sok közül, tizenöt a számolása, Az összes kilégzés páratlan számra történik, ami azt jelenti, hogy összesen nyolc van belőlük. A belégzéseket itt a páros számokra végezzük, ami azt jelenti, hogy hét van belőlük. Minden belégzést egy kumbhaka követi, amikből szintén hét van. A „szám” kifejezés tehát arra a bizonyos technikára vonatkozik, amit használunk.

Ha ezt a három tényezőt – a helyet, időt és számot – betartjuk, akkor a légzés hosszú és finom lesz. Miért szükséges ez?

A pránájáma célja az, hogy felkészítsen bennünket a dháranára, vagyis a koncentrációra. A koncentráció, és vele együtt a meditáció, nem lehetséges, amíg az elme izgatott. Az izgatott elme szaggatott légzést és a prána zavart áramlását okozza. Amikor a prána és a légzés mozgását hosszúvá és finommá tesszük a pránájáma segítségével, akkor az elme lecsendesedik és az egy pontra szegezett állapot felé mozog. Akkor válik lehetségessé a koncentráció és a meditáció."

Egó-K.O.

A napokban felmerült egy kérdés: mitől függ az, kinek mekkora az egója, és mit lehet vele kezdeni? Nos, az egyik felvetés az volt, hogy a gyerekkorban szerzett benyomásoktól bánásmódtól stb. függ a dolog. Ezt persze kiterjeszthetjük Patandzsali szellemében az előző életre/életekre is, mert bár azok az emlékek mélyebben vannak a tudatalattinkban, jelentősen hozzájárulnak ahhoz, hogy milyen mentalitást hordozunk magunkban jelen életükben. 

Patandzsali a szamszkárákat (tudatalatti benyomásokat) és a vászanát (az előző benymások által kialakított feltételekhez kötöttséget) említi, mint a hamis azonosságunk alakítóit. Az egó, vagyis ahankára ugyanis az a finom fizikai elv, amely az önazonosítást teszi lehetővé. A tudatnak ugyanis eredeti állapotában nincsenek megkülönböztető tulajdonságai, és nem rendelkezik olyan elhatárolódó önazonossággal, mint a feltételekhez kötött személyiségünk. Az egóra tehát szükségünk van, legalábbis amíg ebben az anyagi világban élünk, és nem értük el a végtelen tudat tengerét.

Van néhány önmegvalósított szent, akik olyan fejlett szinten vannak, hogy teljesen egómentes életet élnek. A legtöbbünk számára azonban ez nem megvalósítható és nem is praktikus, utánozni pedig nincs értelme, mert az a tapasztalatom, hogy ha a saját spirituális fejlettségünknél magasabb szintet próbálunk utánozni, vagy tettetni mások előtt, akkor azzal a saját boldogtalanságunkat növeljük, és ahelyett, hogy elérnénk azt az állapotot, amire vágyunk, csupán elodázzuk azzal, hogy becsapjuk önmagunkat.

Maradjunk azonban az egónál, a hétkönapi értelemben és használatában. Mindenkinek, van, és az, hogy kicsinek vagy nagynak ítéljük meg a magunkét vagy másokét (mert legfőképpen ugye mindenki a mások egójával szokott elfoglalva lenni a sajátja helyett), szintén szubjektív benyomások függvénye lehet, vagyis erre nincs általános, objektív mérce. 

Én praktikusabbnak találom az "ellenállás" kifejezést a méret helyett. Hiszen az egónk és feltételekhez kötöttségünk, a ragaszkodásaink és a hamis azonosításunk minősége és mértéke, ahogy mondtuk, az előző karmánk terméke. És ez azt eredményezi, hogy amíg egy bizonyos helyzetben szinte semmi ellenállást nem tanúsít az egónk, egy másik helyzetben bizony erőteljesen jelentkezik a hatása, sőt, sokszor meg is akadályozhat bizonyos döntések meghozatalában, bizonyos lépések megtételében, amelyet józan eszünkkel, lekiismeretünkkel vagy legjobb jóindulatunkkal eldöntöttünk, tehát a döntés, a szándék tulajdonképpen a lélektől származik ebben az esetben. 

Ilyenkor jön a küzdelem, amelyben, ha sikerül felülkerekedni az egónkon, akkor a jellemünk, akaraterőnk általában fejlődni fog, és jutalmazást tapasztalunk spirituális szinten. Viszont ha alulmaradunk a küzdelemben, akkor általában frusztráció a következmény, és ilyenkor jön elő a "Dögöljön meg a szomszé tehene is" - mentalitás.

Vagyis az egó kezelésének egyik módszere lehet például az önzetlen segítés és szolgálat gyakorlása, amelyért cserébe nem várunk el még erkölcsi elismerést, vagy önmagunk vállon veregetését sem az egótól. Ha őszinte szívvel tudunk örülni mások sikereinek, sőt, ezek minket is arra inspirálnak, hogy több erőfeszítést tegyünk céljaink elérésére, az már egy jó lépés az egó beidomítására. 

Egy másik fontos lépés lehet a filozófiai tudás tanulmányozása, vagy a meditáció bizonyos fajtáinak gyakorlása, ám mindkettővel kapcsolatban észnél kell lenni, mert ha óvatlanul használjuk, akkor felfuvalkodottá fognak tenni, ahelyett, hogy az alázatunk fejlődne. 

A fent említett gjána-jóga és dhjána-jóga gyakorlása mellett a kötelességszerű cselekvés (karma-jóga) is segíthet az egó leküzdésében. Amikor lemondunk arról, hogy élvezzük a tetteink gyümölcseit, akkor emlékezni tudunk arra, hogy voltaképpen nem is mi hozzuk létre ezeket a gyümölcsöket, hiszen mi tétlen lelkek vagyunk csupán, és minden tettet a prakriti (anyagi természet) hajt végre. A karma-jógában éppen azért játszik fontos szerepet a tettek gyümölcseiről történő lemondás, mert amíg ragaszkodunk a tetteink gyümölcsihez, addig hajlamosak vagyunk magunkat tartani a tettek végrehajtójának is.

Pattabhi Jois az Ashtanga gyakorlására is azt mondta, hogy fejleszti az alázatot és csökkenti az egót, ám ez is egy kétélű fegyver. Ha valaki csak az ászana külsődleges tökéletességére törekszik, és szem elől téveszti a kaivalját, a jóga végső célját, akkor könnyen megtörténhet, hogy büszkévé válik kiemelkedő fizikai adottságaira, és többnek fogja gondolni önmagát másoknál. 

Tehát nem reménytelen dolog az egóval küzdeni, és megéri, még ha annyi K.O.-t is kapunk tőle az életünk folyamán. Mindig van lehetőségünk arra, hogy felálljunk, megrázzuk magunkat, és résen legyünk a következő csapásnál. Nem az a vesztes, akit kiütnek, hanem az, aki nem áll fel.

Szanszkrit, a spirituális nyelv

Újabb részlet Gregor Maehle Ashtanga-könyvéből:

"A szanszkrit, mint spirituális diszciplina

A szanszkrit tanulása és alkalmazása önmagában egy spirituális gyakorlat. A szanszkrit nyelv úgy van tervezve, hogy a teljes agykapacitásunkat használnunk kell, ha helyesen akarjuk érteni vagy beszélni. Ezen kívül a szanszkrit nyelv kiejtése fontos változásokat idézhet elő magában az agyban. A nyugatiak gyakran megmosolyogják, hogy az indiaiak milyen „furcsán” ejtik ki a szavakat. úgy tűnik, mintha az indiaiak jobban a fejük hátsó végéből beszélnének, ami arra tényre utal, hogy sokáig elmélkednek valamin, mielőtt cselekednének. A nyugatiak viszont főleg az elülső fogaikkal beszélnek, ami arra a hajlamra utalhat, hogy gyorsan, és mély gondolkodás nélkül cselekedjenek. Az, ahogy az indiaiak gondolkodnak, és rendkívüli hozzájárulásuk a vallás, filozófia és művészetek terén mélyen kapcsolódik ahhoz, ahogy a szanszkrit nyelvet kiejtik. Az indiaiak a száj öt részét használják a hangképzésben: az ajkakat, fogakat, a kemény szájpadlást, a lágy szájpadlást és a torkot. Ez a hangképzési mód az egész koponyát igénybe veszi, és elősegíti a fejben található féltucat energiaközpont aktiválását, melyekbe beletartozik a lálana vagy tálu csakra, a manasz csakra, az indu vagy szóma csakra, a brahma-randhra vagy nirvána csakra, és a guru csakra. Mindezek a csakrák a lágy szájpadlás területén helyezkednek el, különösen annak hátsó és felső végénél, valamint a nyelv és a fejtető közelében.

Mivel a lágy szájpadlás közelében ilyen sok energiaközpont van, a testnek ez a része a legfontosabb és legerőteljesebb a jóga szempontjából. A három múdra (energiapecsét) jelentőségére is rávilágít. A nábhó múdra, a manduka múdra és a khecsarí múdra. A nábhó múdrában visszatekerjük a nyelvünket, és amennyire lehet hátratoljuk a lágy szájpadláshoz. A szóma csakrából alácsöpögő amrita (nektár) fejésére használjuk. A mandúka múdra hasonlít a nábhó múdrához, azzal a különbséggel, hogy aktívan mozgatjuk a nyelvünket jobbra és balra, hogy előidézzük a nektár folyását. A khecsarí múdrában először masszírozzák és nyújtják a nyelvet, mely folyamat hosszú ideig is tarthat és kellemetlen lehet. Végül a lágy szájpadlás mentén felnyomják, és lezárják vele a torkot, így elérve a légzésvisszatartást, miközben a tekintetet a harmadik szemre rögzítik. Így a prána belép a szusumnába (a központi energiavezetékbe) és megnyílik a brahmarandhra csakra (a szájpadlás egyik csakrája).

A szanszkrit helyes kiejtése is hasonló, bár kevésbé extrém nyelvmozdulatokat igényel. A fej energiaközpontjaira gyakorolt hatás is hasonló, de finomabb, és hosszabb időtartamra terjed ki. Az egyszerűnek tűnő ashtanga szó szanszkrit kiejtése például teljesen különbözik attól, ahogyan a nyugatiak kiejtik. Az „s” és „t” hangok kiejtéséhez az indiaiak a nyelvüket retroflex/cerebrális helyzetbe hozzák, a különböző „n” hangok kiejtéséhez pedig palatális helyzetbe hozzák, ami azt jelenti, hogy a kemény és a lágy szájpadlás is vibrációs, vagy mantrikus behatást kap a szó kiejtése közben. Ugyanez igaz sok más szanszkrit szóra is. Emiatt a szanszkrit kiejtése folyamatosan stimulálja a cerebrális csakrákat. Ezért a szanszkrit legcerebrálisabb nyelv, nem csak struktúra és tartalom, hanem kiejtés szempontjából is.

Ez az egyik oka annak, amiért a legtöbb spirituálisan felszabadult ember Indiában jelent meg. Ha lenne egy térkép, amely megmutatja az elmúlt ötezer év spirituális teljességet elért embereinek származását, azon csak pár pötty lenne Európában; párral több Közel-keleten; jelentős koncentráció Tibetben, Kínában és Japánban; és nagyon sok Indiában."