2010. szeptember 30., csütörtök

Pádahasztászana

Újabb részlet Gregor Maehle könyvéből:


"Pádahasztászana (Lábak-a-kezeken póz)
Dristi: orrhegy


(A vinyászák számolását megváltoztattam kicsit, mert a pádahasztászana is három vinyászából áll, de mivel nem térünk vissza a szamaszthitibe, folytattam a számozást a pádángusthászanától.)


Csatvári: A pádángusthászana harpamdik vinyászájából belégzésre emeljük meg a fejünket és a mellkasunkat és nézzünk felfelé! Próbáljuk homorítani a derekunkat és feszítsük a lábainkat, miközben a tenyerünket áthelyezzük a talpunk alá.


Pancsa: Kilégzésre hajoljunk előre. Most vagyunk a pádahasztászana állapotában. Tartsuk ki öt légzésig. Mint ahogyan az előző pózban is, tartsuk egyenesen a derekunkat, és csak akkor dolgozzunk a térdek nyújtásán, ha ezt biztosítani tudjuk. Nézzünk az orr irányába. Ez a póz az előző ászana intenzívebb változata. Még intenzívebbé tehetjük a nyújtást, ha a súlyt a lábujjaink irányába visszük. 


A hasizmokatat - jelen esetben a hosszanti hasizmot értjük ezalatt - aktívan tartjuk a derék védelme érdekében. Az uddijána bandha (a haránt hasizom alsó részének behúzása) megakadályozza azt, hogy a légzés miatt kipuffadjon a has, ami instabillá teszi a derekat. Ha viszont túlzottan erősen használjuk az alhast, akkor megrövidül a gerinc és a fej eltávolodik a földtől, mivel a hasizmok főként a törzshajlításban játszanak szerepet. Csak akkor érjük el a kívánt eredményt (a gerinc nyújtását), ha érzékenyen kombináljuk a lábmunkát a törzshajlítással és a törzs nyújtásával. Ezt főleg a deréktájékon tudjuk érzékelni. 


Ha finoman és intelligensen dolgozunk, akkor növelni tudjuk a távolságot az alsó bordák és a csípőtaréj között. A törzs mindkét izomcsoportja izometrikusan működik (feszültség alatt de rövidülés nélkül), és ezért mindkettő megerősödik. Ez az aktív egyensúlyozás.


Sad: Belégzésre emeljük a fejünket és a mellkast, miközben kinyújtjuk a karjainkat. Kilégzésre helyezzük a kezeinket a csípőre és térjünk vissza szamaszthitibe. Egy légzésre visszatérni a szamaszthitibe nyilvánvalóan komplikált dolog. A kezdők feloszthatják, hogy meg tudják tartani a mozgás folytonosságát. Kezdők számára ajánlott légzés: Kilégzésre tegyük a kezünket a csípőre, ejtsük le a farokcsontot, és erősítsük meg a lábakat. Belégzésre emelkedjünk fel álló helyzetbe, a szívvel vezetve a mozdulatot. Kilégzésre ugorjunk vissza szamaszthitibe."


Én ez utóbbi számolást szoktam alkalmazni, Egyesek számára zavaró lehet az, hogy a légzések száma és a vinyászák száma nem egyezik meg, ezért kezdő vezetett órán nem sok értelmét látom a vinyászák számolásának a napüdvözleten kívül, inkább a ki- és belégzéseket szoktam mondani a hozzájuk tartozó mozdulatokkal összekötve. Maehle nem hangsúlyozta, hogy a kezeket előlről csúsztatjuk be a talp alá, és a könyököket oldalra nyitjuk a végső pózban. A pádángusthászana közben a hamstringek és a lábak nyújtására koncentrálunk, míg a pádahasztászanában átvisszük a figyelmet a gerincre, és azt nyújtjuk teljes mértékben. A vállak távolításához a széles hátizmokat használjuk, amelyek a trapézizmok anatagonistái. A lapockákat is terítsük szét és húzzuk a keresztcsont irányába. A nyakat nyújtsuk és a trapézizmot tartsuk ellazítva. 

2010. szeptember 29., szerda

Egó vs odaadás

Vajrayogi hívta fel a figyelmemet az alábbi a videóra, a véleményemet kérve róla. Már korábban láttam a videót, de most bejegyzéssé érett a fejemben egy pár gondolat, amit előhív. Az öreg jógi az Úr Siva szobra előtt meditál, az arca odaadást fejez ki. Amikor a fiatal jógi megjelenik, a matrac-tartó úgy tornyosodik a hátán, mint valami páncélököl. Agresszíven benyomul, hogy megmutassa, jobban tolja az ászanákat az öregnél. 


Itt két mellékzönge: az egyik, hogy ha alázatosabban közelít, akkor elképzelhető, hogy az öreg idővel  megosztotta volna vele a levitációs trükköt, így meg belepusztult szegényke az erőlködésbe. A másik mellékzönge az elefáncsont-torony esete. Vagyis az öreg jóginak sem ártott volna körülnéznie a világban, hogy mik a tendenciák. Ha igazán akart volna segíteni az emberiségen, akkor nem a szentélyében üldögélne a hegycsúcson. Persze lehet, hogy őt csak a saját lelki üdvössége érdekelte. 


Amikor a fiatal jógi elkezdi villantani a pózokat, az öreg felveszi a kesztyűt, ő is csavar-teker. Ha igazán alázatos lett volna, akkor csak ül, és elfogadja, hogy a fiatal jobb, minek bizonygassa a maga igazát? Szóval azért ott is volt egó rendesen! Mindenesetre az ászana-bemutatójuk erőteljesen astangás hatásokat tükröz, mert az astanga-sorozatokban ezek közül szinte mindegyik megtalálható. 


Amikor az öreg látja, hogy ászanázással nem tudja a fiatalt ráébreszteni a saját korlátaira, akkor beveti a misztikus képességet, és pránájámával (meg gondolom bandhával) fellebegteti magát a levegőbe. A srác persze csak külsőleg látja, mi történik, és abbéli erőlködésében, hogy leutánozza, porrá ég szegény. Konklúzió: ha túl sokat kapálabhátizol, akkor csak egy kupac hamu marad utánad :-). Vagyis a pránájáma még erősebb eszköz, mint az ászana, érdemesebb gurutól tanulni a gyakorlatokat, mint otthon kísérletezni. 


Mit keres az Úr Siva a filmben? Egyrészt az öreg jógi megértette, hogy a mechanikus gyakorlásnál fontosabb az odaadás, és Siva sok jógi jótevője. Ha elégedetté teszi valaki, akkor szinte minden áldást meg tud adni neki. Lehet, hogy a lebegés is az Úr Siva kegyéből sikerült az öregnek. Ugyanakkor Siva az egó ura, szóval mindkettejükben el is pusztította azt. A fiatal srác porrá égett az egója miatt, az öreget pedig szerintem bűntudat kezdte el gyötörni, miután a srác elégett, hiszen közvetve ő adott okot a halálára, holott elkerülhető lett volna. 


Amúgy meg a jógaverseny gondolatának nem vagyok ellene, szerintem sok hasznos dolog kijöhet belőle. Persze itt sem az egósok fognak hosszú távon nyerni, hanem azok, akik rendszeresen gyakorolnak, és fejlesztik az alázatukat, miközben sikereket érnek el. 


2010. szeptember 28., kedd

Kapaszkodj a jógába!

Minduntalan felbukkan valami csodaszer, amiről azt hirdetik, hogy az emberiség összes problémájára megoldás. Amikor a természtegyógyászatra koncentráltam, akkor ott volt ez divat. Először a Golden Yacca volt a menő, aztán a kombucha, majd az Aloe Vera, Noni, a mikroalga és sorolhatnánk tovább. Mindegyiket úgy hirdették, hogy minden betegséget gyógyít. Erre van egy angol mondás: Jack of all trades, master of none, ami körülbelül azt jelenti, hogy mindenhez ért egy kicsit, de egyiknek sem a mestere. Szóval az ember kétkedve fogadja az "egy megoldás minden problémára" szolgenű hirdetéseket, én azért mégis megpróbálkoznék eggyel.


Persze nem azt akarom most mindenkivel elhitetni, hogy a jóga a megoldás minden problémára, hiszen akik egy kicsit is ismernek, vagy olvassák a blogomat, azok szerintem már a cím alapján kitalálták, mire akarok kilyukadni. Egyik ismerősöm a következő aforizmát fogalmazta meg rólam: "Tudjuk, hogy a férfiaknak mindenről ugyanaz a dolog jut az eszükbe. Nos, a Gauranga esetében ez a jóga." Mindettől eltekintve tényleg azt gondolom, hogy a jóga olyan gazdag eszköztárral rendelkezik, és egyek az eszközök, gyakorlatok olyan sokoldalú hatást fejtenek ki a testünkre, egészségünkre, pszichénkre és a lelkünkre, hogy ha nem is feltétlenül mindenre, de nagyon sok problémára, nehézségre hathatós segítséget nyújt a jóga. 


A betegségek esetében egyértelmű, hogy szinte nincs olyan betegség, amelyre ne lenne pozitív hatással valamely jógagyakorlat vagy pránájáma. Persze vannak megkötések is, de egy  tapasztalt oktatónak ezekkel tisztában kell lennie. Általában nem az a cél, hogy az embereket formáljuk addig, amíg nem képesek végrehajtani egy bizonyos ászanát, hanem inkább az, hogy a gyakorlást igazítsuk hozzá az illető egészségi állapotához, alkati adottságaihoz és pillanatnyi fejlődési szintjéhez. Ez az egyik oka annak, hogy sokféle órát kínálunk az Atma Centerben, mert ezáltal mindenki megtalálhatja azt a típust, ami abban a pillanatban neki a legmegfelelőbb, vagy a leginspirálóbb. 


De a jóga egészségügyi hatásain túlmutat a pszichés hatása. Az órák látogatásának remek közösségformáló hatása van, és nagyon sok baráti kapcsolat kialakult már azok között, akik együtt járnak jógázni. Több olyan esetről is tudok, amikor valakit a jóga segített át egy-egy mélyponton az életében, legyen az akár egy partnerkapcsolat megszakadása, egy haláleset vagy más sorscsapás, a jóga mindig megadja azt a belső tartást, és ugyanakkor hajlékonyságot, ami által nem törünk meg az élet csapásai alatt, hanem képesek vagyunk újjászületni. 


A sérülésekkel kapcsolatban pedig azt tudom mondani, hogy "kutyaharapást szőrével", vagyis ha lesérülünk, akkor se hagyjuk abba a gyakorlást, csak módosítsuk a probléma figyelembe vételével, és miközben lassan feloldjuk a sérülés gócát, van elég időnk tudatosítani, hogy milyen tényezők válthatták ki. A jógában az az érdekes, hogy a testi érzetek, fájdalmak tudatosításán keresztül visszatalálunk a személyiségünk finomabb aspektusaihoz, lassan megértjük, mik azok az energiák, egyensúlyzavarok, külső és belső tényezők, amik előidézik a sérülést. A sérülés mindig egy konfliktushelyzet letükröződése a fizikai szintre, és valójában a betegségek is azok, hiszen sok-sok apróbb sérülésből, bizonyos karmikus, természeti törvények áthágásából alakulnak ki. 


Maradjuk az én konkrét esetemnél, és annál, hogy mit szűrtem le belőle. Szombat hajnalban arra az érzésre ébredtem, amit körülbelül tíz éve éreztem utoljára. Minta kettévágtak volna keresztbe egy körfűrésszel, valahol a szív és vesék közötti magasságban, mint a cikruszi bűvészek szokták a dobozban fekvő táncosnőt. Az iszonyúan szúró gerincfájdalomtól levegőt is alig bírtam venni, és különböző összetekergőzött pózokban próbáltam tovább aludni, de nem volt esélyem. 


Tíz éve (de lehet, hogy tizennégy) Jagannatha Puriban fürödtünk az óceánban, és a szokásos bodysurfing közben nem jól számítottam ki a hullámba ugrást. Alám kapott, és átfordított, de közben jól megroppantotta a gerincemet, és valahol az ágyéki és háti szakasz találkozásánál valószínűleg elmozdult egy csigolyám. Utána hazajöttem, és ugyanez a história kezdődött: hat órás fekvés után hasogató gerincfájdalomra ébredtem, mintha vasabroncs lenne a mellkasom körül. Ez több évig eltartott, a csontkovácsok sem tudtak segíteni rajta. Egészen addig szenvedtem, amíg el nem kezdtem újra rendszeresen jógázni, és akkor teljesen elmúlt. 


A szombat hajnal után egész nap éreztem a gerincemet, mintha egy félig elfűrészelt fa volna, és a felső része lötyögne az alsóhoz képest. A vasárnapra virradó éjszaka hasonló izgalmakkal telt, kábé három órát tudtam forgolódva aludni, majd inkább fölkeltem, mert ülve nem szenvedtem annyira. Vasárnap reggel elmentem gyakorolni, de igencsak éreztem közben a gerincemet az összes vinyászánál, és főleg a háton gurulásnál. Vasárnap este Jani megnézte, megropogtatta, én közben jókorákat kiáltottam. Azt a diagnózist állította fel, hogy a hátizmaim annyira meg vannak erőltetve, hogy félrehúzták a csigolyákat, és onnan ered a fájdalom. "Pihenned kéne" - javasolta. Erre rávágtam, hogy az nem opció, de majd visszafogom egy kicsit a gyakorlásomat. Ugyanakkor imádkoztam, hogy jaj ne tartson túl sokáig ez a gerincprobléma, mert azért az frusztráló, hogy az ember éjszaka sem tud aludni. 


A hétfőre virradó éjszaka sem hozott túl sok jót, 3-4 óra forgolódás és izzadás után kénytelen voltam ülve folytatni a bóbiskolást, majd elmentem reggeli Mysore-t tartani. Jött egy kanadai lány, aki a 2. sorozatot gyakorolta, csodaszép technikával, lelkesen, pedig iszonyú szkoliózis (oldalirányú görbület) volt a hátában. Ettől nekem megint egy felkiáltójel gyulladt ki a fejemben: "Kapaszkodj a jógába!" Délután nekiveselkedtem a gyakorlásnak (miközben napjában többször bekentem a gerincemet a kínai krémmel, és rendületlenül szedtem a szokásos ájurvédikus bogyókat). Egyelőre az első sorozatra korlátoztam magam, amíg fel nem épülök rendesen. Nem sietek sehová, mindent a maga idejében. Egyelőre elengedtem az "egy év - egy sorozat" dolgot, főleg, amíg a 3. sorozat nem megy elfogadható szinten. Fektessük le az alapokat rendesen! 


Kábé a sorozat feléig jutottam, a návászanák után lefeküdtem relaxálni. Hát ez is csak behajlított térddel ment, mert a hanyatt fekvés megy a legnehezebben. Egy kis zuhany, még egy adag kínai büdöskrém, és kezdődhet az Agni óra. Azért is szeretek melegben jógázni és órát tartani, mert ezerszer hamarabb gyógyulnak a sérülések. Az agnis gyakorlatoknak már a bemutatásától is lassú, kellemes javulást éreztem, mintha kezdene életre kelni a gerincem. 


Természetesen az sem kis inspiráció, ah tele van a terem, és az Agnin meg utána az Astangán is jócskán voltak, új emberek is. Miki beígért egy masszázst óra előttre, de végül úgy alakult, hogy csak kilenckor tudott nekilátni, az Astanga végén. Amint levezettem az órát, és savászanába fektettem mindenkit, lekapcsoltam a villanyt, és a matracomon kuporogva mondtam a relaxációs szöveget. "Csigolyáról csigolyára ellazítjuk a gerincet..." Ekkor a saját gerincemre gondoltam, és az jutott az eszembe, bárcsak onnan is ki tudnám engedni a feszültséget! A szöveg végén én is hanyatt feküdtem, és miközben a hátamat leeresztettem a földre, egy jól hallható reccsenés jött a hátamból, pontosan a fájdalom helyéről, mintha több csigolya is a helyére került volna. Nem hittem a fülemnek, és főleg az érzeteimnek. Próbaképpen gondoltam, kinyújtom a lábamat, és veszek egy mély levegőt. Fájdalom sehol! Hurrá! Lehet, hogy vége?


A relax után Miki csecsemőpózba fektetett és úgy gyúrta a hátizmaimat, azért még volt egy kis feszültség bennük, de határozottan éreztem, hogy a gerincemet már elengedték. Ha végig tudom aluni az éjszakát, akkor az érdem a jógáé és a masszázsé! Miki egyébként nagyon kreatív masszőr, javasoltam is neki, hogy érdemes lenne megtanulnia a lábbal végzett Kalari masszázst, hogy teljes legyen az eszköztára. 


A blogot azért írtam ma reggel, mert megvártam, milyen lesz az éjszaka. Jelentem - végigaludtam, reggel azt sem tudtam, hol vagyok, amikor kelni kellett. Nem ártott már egy kis pihenés, és az is lelkesítő, hogy egy ilyen sérülés, ami normál esetben hónapokig kínozza az embert, három nap alatt megoldódott. Ezt egyrészint a jóga tudatosító és "karmaturbósító" hatásának tudom be, másrészt szerintem az is fontos, hogy ne ragaszkodjunk a betegségünkhöz. Ezt majd részletesebben kifejtem egy másik bejegyzésben. 


És most jön a tudatosítás része, hiszen ha nem fejted meg, mi volt az üzenet, akkor újra és újra visszatérhet a sérülés. Egyrészt volt egy karmikus vonulata, mert ugyanott fájt, ahol tíz éve. Azt gondolom, hogy nem szabad visszatérnek ugyanarra a mozgáshiányos életmódra, amit akkor éltem. Mindig meg kell újulni. Másrészt a múlt heti akro gyakorlás is hozzájárulhatott, hiszen olyan mutatványokban voltam a tartóember, amit a kigyúrt Rippel fivérek is tíz évig gyakoroltak. Most egy kicsit visszafogom magam az akróval, és az egyéni gyakorlásra fogok koncentrálni. Harmadrészt több olyan hatás is ért az elmúlt napokban, ami "hátbadöfés"- szerű érzetet hozott elő bennem. De itt is az üzenet szerintem az, hogy nem szabad gerinctelené válni. Az emberben legyen tartás, még ha hajlékony és alkalmazkodóképes is. 


Úgyhogy a Punisher ezúttal önmagán is végrehajtotta a karmatörlesztést, és köszönet mindenkinek, aki a pozitív energiáját hozzáadta. Most pedig megyek Pannihoz, és kipróbálom, mit tud az újjászületett gerincem. Általában az a tapasztalatom, hogy egy-egy sérülés után átszakadnak bizonyos gátak, és sokkal nyitottabb lesz az adott rész, mint előtte volt. Persze ez nem azt jelenti, hogy csak sérülések árán lehet fejlődni, inkább azt, hogy miként kovácsolhatunk előnyt egy akadályból. 

2010. szeptember 27., hétfő

A legfontosab ászana

Újabb részlet a Hatha-jóga Pradípikából:

csaturasítjászanáni sivéna kathitáni vai
tébhjas csatuskam ádája sárabhútam bravímjaham /35/

Siva 84 ászanát oktatott. Ezek közül az első négy a leglényegesebb, ezeket itt fogom elmagyarázni.
sziddham padmam tathá szimham bhadram cséti csatustajam
sréstham tatrápi csa szukhé tisthét sziddhászané szadá /36/


Ez a négy a sziddhászana, padmászana, szimhászana és bahdrászana. Ezek közül is, mivel a sziddhászana nagyon kényelmes, mindig gyakorolni kell.

jóni-szthánakam anghri-múla-ghatitam kritvá dridham vinyaszét
médhré pádam athaikaméva hridajé kritvá hanum szuszthiram
szthánuh szamjamiténdrijó 'csaladrisá pasjéd bhruvór antaram
hjétan móksaka-páta-bhéda-dzsanakam sziddhászanam prócsjaté /37/


A bal lábunk sarkát szilárdan nyomjuk a gáthoz, a jobb sarkunkat pedig a nemi szerv fölé. Az állunkat nyomjuk a mellkashoz, és üljünk nyugodtan, az érzékeket visszafogva, és szilárdan nézzünk a két szemöldök közötti pontra. Ezt sziddhászanának, a felszabadulás kapuja megnyitójának nevezik. 

matántaré tu:
médhrád upari vinyaszja szavjam gúlpham tathópari
gúlphántaram csa niksipja sziddhászanam idam bhavét /38/


A sziddhászanát úgy is végezhetjük, hogy a bal sarkunkat a médhra (a nemi szerv) fölé helyezzük, a jobb sarkunkat pedig rá.

Swami Satyananda Saraswati szerint, a nők számára a sziddha-jóni-ászana végzése ajánlott. A bal sarkat ekkor a nagyajkak közé kell nyomni, a jobbat pedig a csiklóhoz. Az összes esetben a felül lévő láb ujjait az átellenes comb és vádli közé kell ékelni, és egyesek szerint az alul lévő lábfej nagylábujját át kell húzni az átellenes comb és vádli között, úgy, hogy kilátsszon. Természetesen az összes változatot megcserélt lábakkal is lehet végezni.

état sziddhászanam práhur anyé vadzsrászanam viduh
muktászanam vadantjéké práhur guptászanam paré /39/


Egyesek ezt sziddhászanának, mások vadzsrászanának nevezik, megint mások muktászanának vagy gúptászanának nevezik.

jamésviva mitáhára ahimszá nijamésviva
mukhjam szarvászanésvékam sziddháh sziddhászanam viduh /40/


Mint ahogyan a mértékletes evés a fő a jamák közül, és az ahimszá a fő a nijamák közül, ugyanúgy a sziddhászanát az ászanák közül a legfőbbnek nevezik a beavatottak.

csaturasíti-píthésu sziddham éva szadábhjaszét
dvá-szaptati-szahaszránám nádínám mala-sódhanam /41/

A nyolcvannégy ászana közül a sziddhászanát mindig gyakorolni kell, mivel megtisztítja a 72000 nádít a szennyeződésektől.

átma-dhjájí mitáhárí jávad dvádasa-vatszaram
szadá sziddhászana-bhjászád jógí nispattim ápnuját /42/

Az önvalón meditálva, mértékletesen étkezve és tizenkét éven keresztül gyakorolva a sziddhászanát a jógi eléri a sikert.

kim anyair bahubhih píthaih sziddhé sziddhászané szati
pránánilé szávadháné baddhé kévala-kumbhaké /43/


Más pózoknak már nincs haszna, ha sikert értünk el a sziddhászanában, és a prána nyugodttá és kontrollálttá vált a kévala kumbhaka által. 

Az ászana-gyakorlás célja a szilárd ülőhelyzet kialakítása a pránájámához. Ha ezt elértük, és sikeresen gyakoroltuk a pránájámát, akkor lehetővé válik a meditációs tudatállapot elérése. Ebben az esetben a jógi elhagyhatja a többi ászana gyakorlását, mivel azok nem viszik közelebb kitűzött céljai eléréséhez, bár nem is akadályozzák meg abban. Éppen ezért a gyakorlás magasabb szintjein is nyugodtan meg lehet tartani a változatos ászana-gyakorlást, ennek feladása nem kötelező, csupán választható opció.

utpadjaté nirájászát szvajam évónmaní kalá
tathaikaszminnéva dridhé sziddhé sziddhászané szati
bandha-trajam anájászát szvajam évópadzsájaté /44/


Ha csupán a sziddhászanában szilárd sikert érünk el, akkor azonnal elérjük az unmanít, és a három bandhát is nagyon könnyen, automatikusan elérjük. 
Az unmaní az az elmeállapot, amikor a tudatunk mentes a zavaró gondolati hullámoktól és indulatoktól.

nászanam sziddha-szadrisam na kumbhah kévalópamah
na khécsarí-szamá mudrá na náda-szadrisó lajah /45/


Nincs még egy olyan ászana, mint a sziddhászana, nincs olyan kumbhaka, mint a kévala, nincs olyan mudrá, mint a khécsarí, és nincs olyan laja, mint a náda (anáhata-náda).

A kumbhaka a légzésvisszatartásos pránájáma-gyakorlatokra vonatkozik. A kévala-kumbhaka a spontán légzésvisszatartás, vagyis amikor a belégzés és a kilégzés közötti szünetek természetesen meghosszabbodnak. A khécsarí mudrá akkor jön létre, amikor a nyelvünket feltoljuk az orrüregbe. A laja pedig a meditációs állapotokra vonatkozik, amelyek közül az anáhata-nádán, vagyis a belső hangon történő meditációt emeli ki Szvátmáráma.

2010. szeptember 26., vasárnap

Lúzerek Vol 2. - A Titok nem működik!

Lucas Rockwood-tól kaptam az alábbi emailt, és annyira megtetszett, hogy egy az egyben lefordítom: 


"Láttátok a Titok című filmet? Én igen, És imádtam. Azt hiszem, háromszor is megnéztem. Nagyon jó érzés töltött el a hatására az életemmel, az álmaimmal és a törekvéseimmel kapcsolatban...


De a helyzet az, hogy ez nem működik!


Káprázatos gondolatokat sorakoztat fel a film - a pozitív gondolkodást, a szándékunk meghatározását, a kreatív vizualizációt, a bőség mentalitását - de mindez nem elég.


Soha nem is volt, és soha nem is lesz.


Nap mint nap találkozom csillogó szemű pozitív gondolkodókkal, akiknek soha semmi nem jön össze. Szó szerint semmi. Képtelenek kifizetni a rezsijüket, folyton elkésnek az óráról, nem mennek el a fogorvoshoz... folytathatnám, de inkább leállok.


A világnak NEM több álomra van szüksége, hanem több végrehajtóra! Több emberre, akik reggel felkelnek, amikor megszólal az ébresztőórájuk (ahelyett, hogy négyszer megnyomnák a Szundi gombot). Olyan emberekre van szükségünk, akik több brokkolit és kevesebb sült oldalast esznek. Olyan emberekre, akik komolyan veszik azt, hogy sugárzó egészséget és bőséget hozzanak létre az életükben...


...olyan emberekre, akik NEM FÉLNEK valójában felkelni a díványról, és csinálni valamit!


Készíthetsz "álomtáblát" vagy üldögélhetsz "elképzelve", hogy milyen szeretnéd, hogy legyen a tested és az életed egész nap. Ez jó szórakozás és lelkesítő is, de végső soron semmi értelme, amíg nem is csinálunk valamit.


Hadd mondjak el egy történetet, hogy ez mélyre hatoljon, a bőröd alá.


Az első biciklim egy tömörgumis vörös-fehér Schwinn volt, amit az apukám rakott össze nekem. Bizonyára oldtimer darab volt, de semmiképpen sem egy olyan darab, amin bármelyik gyerek szívesen mutatkozott 1984-ben.


Amilyet én akartam, az egy Predator BMX volt, aminek fekete küllős kereke és metálkék váza volt. A családom akkoriban nem volt tehetős, de ahelyett, hogy üldögéltem volna és nézegettem volna a bicikli képét egy magazinban, remélve, hogy a pozitív gondolkodás tündérei majd megsajnálnak és odaadják nekem álmaim biciklijét, én inkább erőltettem a témát. 


Füvet nyírtam. Takarítottam, kocsit mostam. 


Kilenc hónapomba került, de összegyűjtöttem a 268 dollárt és megvettem magamnak az istenverte járgányt. Kápééért! kedves barátom, ez az igazi Titok!


Nyeld le a büszkeségedet, rántsd fel a csizmádat, és láss munkához! Akarsz valamit? nagyszerű, akkor tegyél komoly erőfeszítést azért, hogy elérd. 


és hogy miért mondom el mindezt:


Meglehetősen hajlékony ürge vagyok, de ez nem varázslat. Találtam egy rendszert, ami működik - jógapózokat, diétát, étrendet - és addig követtem a rendszert, amíg el nem értem a kívánt eredményt. 


A régi testem olyan volt, mint a tömörkerekes Schwinn. Rá lehetett nézni, de holtbiztos voltam benne, hogy nem ezen a járgányon akarok cangázni egész életemben. De most már megvan a BMX...


Maradj hajlékony, Lucas."


Ennyi. Szerintem nem is kell kommentelni. Inkább gyakoroljunk!

2010. szeptember 25., szombat

Velvet-jóga by Vajrayogi

Újabb műremek Vajrayogi tollából, tegnapi blogomhoz hozzáfűzve. Csak sajnos úgy érzem, ez alkalommal a semmibe pufogtat, vagy mondhatni ágyúval lő szúnyogra, de azért nem mulasztom el az alkalmat, hogy cafatokra cáfoljam :-)))). Íme (dőlt betűvel az idézett szöveg):


Szia Gauranga!


Mivel úgy látom, hogy te nem veszed az írásaimat támadásnak, és azt sem várod el, hogy csak feszes vigyázzállásban, ütemesen tapsolva olvassuk a blogodat, ezért újból bátorkodnék néhány gondolatot hozzáfűzni ehhez az írásodhoz.


Először is, ha valaki egy hiteles hagyományvonal követése nélkül, pénzszerzési céllal, szaunába zárkózva oktat fitneszjóga-mutatványokat a nebulóknak, ezzel már önmagában olyan szinten veszi semmibe a klasszikus jóga előírásait, hogy nem oszt, nem szoroz az, hogy eszik-e húst. :)) Még mielőtt bárki félreértené: természetesen nem arról van szó, hogy ne lenne létjogosultsága a Velvet-jóga szcénájának, vagy bármilyen szinten elítélném az ezt oktatókat, nyilván ennek tanítását is lehet abszolút korrekten és elismerésre méltóan csinálni. Röviden ennyi erről a véleményem.


Nem tudom, hogy miért vagy azon az állásponton, hogy nem követek semmilyen hiteles hagyományvonalat. Leginkább Krishnamacharya követőjének vallom magam, aki korunk egyetlen Vaisnava vallású jógaoktatója volt. Az ő tanítványai közül BNS Iyengarhoz tartoznak azok a guruk (Kamal, Ajay, Sheshadri és Shiva), akiktől én tanultam. Szerintem teljesen hiteles vonal. A magam részéről igyekszem minél mélyebben megismerni és követni a klasszikus jóga-irodalmat, de ha a pufogtatáson kívül konkrét ellenvetéseid is vannak, akkor vitassuk meg inkább azokat! Ennek fényében irdatlan erős csúsztatásnak érzem azt, hogy egy oktatónak mindegy, hogy eszik-e húst vagy nem eszik. Ez nem attól függ, hogy melyik láncolatot követi vagy milyen stílust oktat.


Ami a konkrét felvetést illeti, szerintem nem lehet erre egyértelmű választ adni, hogy helyes-e a húsevés a jógagyakorló, -oktató részéről. Pl. Satyananda sem várta el tudtommal a tanítványaitól a vega táplálkozást, de Maheshwarananda már javasolja, és a beavatottaknak kötelezővé is teszi etikai okokból. Bhikram viszont azt tanította, hogy mindent lehet, de mértékkel, ami szintén teljesen korrekt a nyugati élettan szempontjából. Szerintem nem kéne túlmisztifikálni ezt a dolgot, a régi írásokban a húsevés tiltásának egyrészt etikai (és nem vallási, mivel a rádzsa jóga vallások és filozófiák fölött áll, legfeljebb az oktató erőlteti bele néha a saját választott vallását, de ebbe most ne menjünk bele, mert ez egy hosszabb téma lenne), másrészt nagyon is gyakorlati szerepe volt: a dél-indiai klímán ugyanis elég nehéz lett volna megoldani a hús biztonságos tárolását, viszont bőséges és jó minőségű vega táplálék állt rendelkezésre. Nem is beszélve arról, hogy a kevés húsfogyasztás valóban megkönnyíti a nehezebb ászanák végrehajtását, illetve a hosszabb üléseket, ahogy azt te is írtad máshol.


A vallás és a filozófia két különböző dolog. Az én álláspontom, like it or not, a következő: A jóga gyakorlójának nem kötelező egy bizonyos vallást követnie, viszont a jóga-darsanához kapcsolódó filozófia egyértelműen a szánkhja. A filozófiai tanokat tehát illik elfogadni, aminek egyenes következménye az, hogy a gyakorló elfogadja, hogy Visnu a Legfelsőbb Abszolút Igazság. Patandzsali, lévén Ananta-sésa inkarnációja, nem tudta megtagadni önnön magát, és szerintem ezért nem kell senkitől sem bocsánatot kérnie. Inkább azoknak kellene bocsánatot kérniük, akik a vallási meg etikai szabadság zászaját lobogtatva mindenféle eszement filozófiai és erkölcsi tanokat próbálnak beleerőltetni a jóga letisztult rendszerébe. Nem kell itt sok mindent kitalálni. Ami ott van, az ott van, ami nincs, az meg nincs. És a nap végén kiderül, hogy Vajrayogi is egyetért a vega táplálkozással, például praktikussági okokból. Akkor most sortűz vagy fehér zászló?


A megfelelően összeállított vega táplálkozás természetesen jó dolog, és élettanilag sem ellenjavallt. Viszont a bűntudatkeltésen és tiltáson alapuló, erőszakos propaganda a vega táplálkozás mellett, amit szerintem te is folytatsz, sokkal inkább jogos és ösztönös ellenkezést szül, épp ezért értelmetlennek tartom. Szerintem ha valaki csak külső hatásra (pl. vallási előírás, vagy mert (állítólag) trendi) próbál hirtelen átállni a vega táplálkozásra, akkor jó eséllyel kudarcra és csalódásra van ítélve a dolog. Természetesen a jógagyakorlás előrehaladtával többnyire felébred a belső igény a vega táplálkozásra, ekkor már nem fog különösebb gondot okozni az átállás.


Nekem nem kell bűntudatot keltenem, ott van az magától is! Ha elmész egy vágóhídra és végignézed egy tehén legyilkolását, nem hiszem, hogy nem szorul össze a szíved, és nem sajnálod meg. A szomorú dolog az, amikor az élelmiszeripar mindenféle trükkös propagandával próbálja elaltatni a lelkiismeretünket, és meggyőzni bennünket, hogy milyen jót teszünk magunkkal és a világgal, amikor kikérjük a negyven deka szeletelt gépsonkát a hentespultról. 


Sajnos, amit az indiai vegetáriánus táplálkozással kapcsolatban mondasz, az fordítva is igaz.  A húsevés ilyen mértékű elterjedése Magyarországon szintén a kulturális hagyományoknak köszönhető, semmi másnak. Abban viszont igazad van, mert az én tapasztalatom is azt mutatja, hogy ha csupán külső hatásra vagy egészségügyi, praktikus stb. megfontolások miatt lesz valaki vega, akkor nem szokott annyira kitartani mellette, mint azok, akik erkölcsi, világnézeti vagy vallási okokból kerülik az állatok fogyasztását. Amilyen erőszakos propaganda folyik a húsevés mellett, szerintem semmilyen mértékű ellenpropaganda nem tekinthető az emberi (és főleg az állati) szabadságjogok felrúgásának.   


Én radikális és fundamentalista ember vagyok, és mindig is úgy gondolkodtam, hogy mindenkinek úgy kellene élnie, mint nekem. Persze a jóga azért már sokat finomított a toleranciámon, de az elveimmel azért nem kötök alkut. Prabhupada azt mondta, hogy ha a krisnások lennének hatalmon, akkor azonnal bezáratnák az összes vágóhidat és kocsmát, és a droghasználatot is nagyon szigorúan büntetnék. Sajnos az embereket néha csak erőszakkal lehet megakadályozni abban, hogy önmaguknak és másoknak szenvedést okozzanak. Addig is maradok csendes lázadó, legfeljebb akinek ez is csípi a szemét, az lapozzon tovább az interneten, egy másik blogra. 


Még egy utolsó, vitaindító gondolat a jóga-guruk húsevéssel kapcsolatos tanairól. Maheshwarananda policy-jával egyetértek. A többiekről sajnos azt kell mondanom, hogy megalkuvók, és ezt nyugaton, sőt, itthon is látom a jógaoktatók körében. Főleg akkor kerül ez terítékre, amikor valaki jógaoktatói tanfolyamokat kezd tartani, és jógaoktatókat képezni. Mivel fél attól, hogy elesik egy pár pénzes kuncsafttól, inkább a szőnyeg alá söpri az ahimszá elvét, és nagy liberálisan azt kezdi hajtogatni, hogy mindegy, mit eszel. Ismétlem, nem hiszem, hogy bármelyik jóga-írásban lehet találni olyan kijelentéseket, amelyekkel ezt a "mindegy-mit-eszel" filozófiát alá lehetne támasztani. Szóval kitalálnak mellé valamit, hogy miért lehet, és kész. 


Bikram Choudury a legkiemelkedőbb példa. Nálam az vágta ki a biztosítékot a könyve olvasása közben, amikor leírta, hogy bizony ő is jóízűen megeszi a baconos hot dogot, mivel "Ha Rómában vagy, tégy úgy, mint a rómaiak." Bár lehet, hogy ő Kalkuttában sem volt tiszta vega, a Káli-hívők általában esznek kecskét meg halat meg ilyesmit. Szerintem ez nagyon gáz, úgyhogy a szauna-velvet-jógi jelző szerintem inkább rá illik, mint rám. Ettől eltekintve sok működőképes dolgot sikerült összehoznia, és például azzal, hogy Bikram-jóga fanatikus valaki, nem tesz rosszat önmagának meg másoknak sem, hanem inkább jót tesz. 

2010. szeptember 24., péntek

Szattvikus étrend á la Pattabhi Jois

Astangini tegnapi blogbejegyzése nyomán diskurzus kezd kialakulni arról, hogyan fér össze a húsevés és a jóga gyakorlása. Szerintem sehogy, de persze aki szerint igen, az általában fabrikál hozzá érveket is, miszerint "Az emberi szervezetnek szüksége van a húsra", "Nem Indiában élünk", vagy a legvadabbak egyenesen kijelentik: "Az állatok áldásban részesülnek, ha testük az enyémet táplálja." 


Mindamellett, hogy én filozófiailag, erkölcsileg és vallásilag is meggyőződéses vegetáriánus vagyok, azt is gondolom, hogy a vegetáriánus étrend sokkal egészségesebb és természetesebb az ember számára, mint a húsfogyasztás, és egy vega vagy laktovega semmilyen tápanyagtól nem fosztja meg magát, ha nem eszik húst, halat és tojást. Nem akarok persze megint kirekesztőnek hangzani, szóval igen, egy húsevő is elkezdhet jógázni, de azt gondolom, ha már egy kicsit komolyabban beleássa magát a témába, netalán arra vetemedik, hogy oktatni is kezdje a jógát, akkor szerintem kötelező átállni a vega étrendre. 


Én legalábbis az összes Atmás oktatótól megkövetelem ezt, és ez a jövőben is így lesz. Ha valaki olvasta a klasszikus jóga-irodalmat, akkor szerintem egyértelmű a számára, hogy a jóga filozófiájával és az ahimszá elvével csakis a vegetáriánus étrend egyeztethető össze. Tehát egy nem vegetáriánus jóga-oktató szerintem legfeljebb sportedzőnek tekinthető, ám a jóga spirituális és elméleti askeptusai hiteles gyakorlójának és közvetítőjének semmi esetre sem. Punktum. 


És most jön akkor a beígért idézet Pattabhi Jois Yoga-mala című könyvéből, lévén ez egy astanga-blog. Az astanga-gyakorlók és oktatók előszeretettel hirdetik magukról, hogy "as taught by Sri K. Pattabhi Jois", vagy "Pattabhi Jois hagyományai szerint". Viszont néha úgy tűnik, hogy a vinyásza számoláson meg a kezdő és befejező mantrán kívül nem sok minden mást tettek a magukévá Pattabhi Jois tanításai közül. Tehát:


"A jóga gyakorlója számára az étkezéssel, nemi élettel és beszéddel kapcsolatos szabályok nagyon fontosak. Az ételek között a szattvikusnak (tisztának) nevezett ételek a legjobbak. Nem szabad azonban túl sok zöldséget enni. Az ájurvédikus írások szerint "sakéna vardaté vjádhih" [A zöldségek által kiterjed a betegség], és a jóga-írások is alátámasztják, hogy a zöldségek nem előnyösek a jóga gyakorlói számára. A búza, a kígyótök, a joghurt, a mungóbab, a gyömbér, a tej és a cukor azonban a legjobbak. Valójában azok az ételek, amik növelik az élethosszt, a szattvikus tulajdonságokat, valamint az erőt, egészséget, boldogságot és szeretetet; amiket könnyű megemészteni, és amelyek természetesek, valódiak és az évszaknak megfelelőek - ezek a legalkalmasabbak, mivel érdemesek arra, hogy felajánlják őket Istennek.


A savanyú, sós vagy fűszeres ételek viszont nem tesznek jót a test egyetlen részének sem, és nem szabad sokat fogyasztani belőlük. Ha egy ember étele tiszta, akkor az elméje is tiszta lesz, mivel az elme minden étel minőségét felveszi, amit fogyasztunk, ahogy az Upanisadokban áll: áhára suddhau szattva suddhih/szattva suddhau dhruvaszmritih [Amikor az étel, amit megeszünk, tiszta, akkor az elménk is tiszta lesz/amikor az elménk megtisztul, akkor az emlékezetünk megszilárdul.] 


A jóga gyakorlójának ezért csak szattvikus minőségű ételeket szabad fogyasztania. Azokat az ételeket, amelyek szenvedélyessé tesznek, vagy az elme sötétségét idézik elő, vagy amelyek húsosak és hizlalóak, sohasem szabad fogyasztani, és a mámorítószerekről, a dohányzásról és hasonlókról is le kell mondani. 


Csak a hasunk felét szabad megtöltenie az ételnek, amit megeszünk. A fennmaradó fél negyedét a víznek kell átadni, az utolsó negyedet pedig meg kell hagyni a levegő mozgásának. Túl sok ételt enni, vagy nem enni semmit; túl sokat aludni, vagy nem aludni semmit; túl sok nemi életet élni; vagy nemkívánatos vagy kultúrálatlan emberekkel vegyülni - mindezeket amennyire lehetséges, fel kell adni, mivel akadályok a jóga gyakorlásában. Az evéssel, alvással és a többivel kapcsolatos szabályozást nagyon fontos betartani."


Hát ennyi. Érdekes, hogy ma a (vega) jógások között nagyon sok a nyers vegán, bár Pattabhi itt azt írja, hogy nem ajánlott túl sok zöldséget fogyasztani. Ugyanis a zöldség nem szattvikus, hanem inkább radzsaszikus. A szattvikus ételek a gabonafélék, a tejtermék és a gyümölcsök. Persze ha valaki amúgy is el van hízva, akkor azért ez nem biztos, hogy megfelelő étrend lesz, úgyhogy bátran belevehetünk némi zöldséget, szerintem nem akkora vétség, mint az echte húsevés. 

2010. szeptember 23., csütörtök

The Punisher

Az utóbbi két nap krónikája dióhéjban, és nem sokára az is kiderül, miért kapta ezt a vészjósló nevet a mai bejegyzés. A kedd délelőtt szokás szerint a Hot Ashtangáé, és Pannié, amikor végre normálisan végig tudom gyakorolni az 1. sorozatot, és néha még igazítást is kapok. Bár tegnap főleg a newcomer-ekkel volt elfoglalva, nekem azért így is sikerült jó alaposan kifárasztanom magamat.


Amikor már éppen kikértem a többfogásos ebédemet, és leültem volna enni a jógásokkal, rájöttem, hogy fél háromra akro gyakorlást ígértem be egy pár ismerősnek, és addig már csak egy óra! Na mindegy, enni kell, vigasztaltam magam, és bekanalaztam a szabdzsit és társait. Fél három felé megjött Miki, el is kezdtünk napüdvözölni, hogy be legyünk melegedve. Utána jött még Eszter és Dávid, akik mindketten hivatásos akrobaták, és úgy döntöttek, hogy megtanítanak nekünk egy pár trükköt. Az alábbi fotágalériából kiderül, hogy mire jutottunk. 


Természetesen, mivel van önbizalmunk, egyből a Golden Pyramiddal kezdtük, a Rippel fivérek csúcsumtatványával, és én lettem a tartóember (köszi). Már ott is éreztem, hogy ha egy pár percig guggolva tartasz két embert 110 kiló összsúllyal, annak messzemenő alakformáló hatása van, de akkor még nem mértem ezt fel teljesen. Utána még próbáltunk jó pár erőgyakorlatot, és hasznos ötleteket kaptunk a további gyakorláshoz. 


Négykor némileg bemelegedve és kifáradva átmentem a másik terembe Agnit tartani, és az akrobatákat is meghívtam. Dávidnak nagyon bejött, apukáját is hozni akarja. Eszter meg már a jógafesztivál óta fanatikus. Utána jött még az este hatos Astanga, és lassan hazatámolyogtam. 


Szerdán a szokásos maratoni hosszúságú nap várt rám. Az első élményem viszont az volt, miután reggel magamhoz tértem, hogy mintha riksán ülve töltöttem volna az éjszakát, vagy álmomban lenyomtam volna tíz kilométert görkorin. A farizmaimban totális izomláz, valamint több más helyen, ahogy ez a nap folyamán kiderült. 


Reggel a templomban szolgálat az oltáron, aztán hévezés befelé a Bhaktira, jóga-gyakorlat órára. A múlt szerdán indult a szezon egy jó kis lájtos, lazulós órával, plusz akkor nem is voltam ennyire fáradt. A mai napon azonban Zsuzska igazán kitett magáért, úgyhogy kénytelen voltam egy napra kölcsönadni neki a nickname-emet, ami lassan kezd rám ragadni. Igazi Punisher-üzemmódba került, minta tudat alatt sejtette volna, hogy brutális far- hamstring- és hátizom-lázzal küszködöm éppen. Ha egyszer a karma-örvény beindul...


Ahogy a jógafesztivál után megállapítottam, csak egyszer kell berúgni, utána csak rá kell tölteni. Úgyhogy ő eldöntötte, hogy nem kíméli az alsótestünket. A bemelegítés után egyből felállított Vírabhadrászana Egy-be, vagy ötven légzésre, mindkét oldalra. És ilyenkor csak löki, löki a kísérőszöveget, te meg azon merengesz, hogy mikor fogy már ki a szóból? Utána lefelé néző kutya-kitörés kombó következet, szintén vagy ötvenszer, Aztán trikóna és pársvakóna, de közben egy percig sem lehetett ám lazulni. Szóval az óra háromnegyed részében álló gyakorlatok pörögtek, amit más napokon akár poénnak is vettem volna, ma viszont inkább a túlélésre játszottam. 


A végére még csípőnyitás, meg jó kis keresztbe-csavarás, úgyhogy a farhátamat óra végére nyugodtan el lehetett volna adni klopfolt húsnak is. Lepörgött a napközben is, a lépcsőzések a városban némileg nehezemre estek, csakúgy, mint a felállás-leülés. Délután elkezdtem a 2. sorozat második felét gyakorolni, ami hétfőn lemaradt, meg még egy-két pózt odabiggyesztettem a 3.-ból is. A tegnapi tortúrának köszönhetően azonban nem csak fájdalmaim voltak, de a hamstringem is eléggé megrövidült. 


Azért lenyomtam az Agni-órát, és utána jött a csúcspont, a 2. sorozat óra. Ráadásul két óra húsz perc hosszúságúra sikerült, mert valamiért a fejembe vettem, hogy Lizának mindenáron megtanítom a normális előre- hátra vinyászát, mivel mindig lecsapja a lábát a földre. Óra végén már nem csak az eddig említett helyeken éreztem az izomlázat, hanem a combomban, karomban, vállamban, nyakamban is. Remélem, holnapig azét sikerül regenerálódni, mert úgy hírlik, újabb akro-merénylet van készülőben. Let's go with the flow baby! 

2010. szeptember 22., szerda

Ki van a pokróc alatt?

Amikor krisnás szerzetes voltam, akkor elég egyszerűen éltünk. Együtt ettünk, együtt aludtunk a földön, hálózsákban, és együtt osztottuk a könyveket. Egy Krisna-hívőnél ez az egyszerűség szériafelszerelés kellene, hogy legyen, mivel azt tanuljuk, hogy minden élőlény szolgái vagyunk. Ennek megfelelően természetesen kultiválni kell az alázatot, ami egy vaisnava legszebb ékessége. 


Nyilvánvalóan előfordul, hogy a folyamat fordítva sül el, hiszen főleg az elején az ember hajlamos arra, hogy amint lenyiratta a haját és narancssárga leplet húzott, azonnal azt képzeli, hogy ő a Kiválasztott, akit Krisna azért küldött, hogy megmentse a szenvedő emberiséget. Ilyenkor az egó az új, különleges azonosság habjaiban lubickol: milyen szépen tudom prédikálni a filozófiát, milyen szépen éneklem a Hare Krisnát, és egyébként is, milyen különleges vagyok, hogy bhakta vagyok. E probléma megoldására volt a többieknek egy bevált módszerük - úgy hívták, hogy pokrócozás. 


Egy bhakta ugye nem szereti, illetve alázatból nem engedi, hogy a lábához nyúljanak, mert az nem tiszta. Ugyanakkor azért az éppen egótripen lévő személy más szempontból elvárja a tiszteletet és azt, hogy ne nagyon háborgassák az intimszféráját. A pokrócozás úgy történik, hogy a többiek egy pár napig figyelik a kérdéses személyt, és eldöntik, hogy felhőben van a feje, szüksége lenne egy kis kezelésre. 


Amikor visszatér könyvosztásból, megvárják az asramban (közös szálláshelyen), és lesből rádobnak egy pokrócot, majd rögbimeccs-szerű rakásolás következik, az áldozattal a legalján. Mindenki egyszerre próbálja elkapni a lábát, masszírozni, dögönyözni, nyalogatni és más módon kínos helyzetbe hozni szegény delikvenst. Ugyanakkor totálisan semmibe veszik a személyes szabadságjogait, legalább egy fél órán keresztül, amíg sírva nem könyörög a kegyelemért. 


Ezek után egy kis baráti lakomával ér véget a történet, amelynek során elmagyarázzák neki, hogy némileg elszállt az egója, és úgy gondolták, segítenek neki. Az ilyen jellegű feedback sokáig meg szokott maradni az emberben, és esetenként elég a probléma tartós megoldásához is, nem csak tüneti kezeléshez. 


Nos, jelenleg jógaoktatóként funkcionálok, és bizony ez is egy olyan terület, ahol megvan a veszélye az egó elhatalmasodásának. Milyen szép ászanákat tudok, milyen okosakat tudok mondani, és egyébként is az órán én vagyok az úr, mindenki azt csinálja, amit mondok. Még akkor is, ha éppen én nem tudom megcsinálni, amit másoktól követelek, vagy ellustultam, vagy azt gondolom, hogy már puszta jelenlétemmel is különleges áldásban részesítek minden jóga-gyakorlót. 


Bár a jógás közösségben nem ennyire szorosak a testi kapcsolatok, megnyilvánulások, én azért azt vettem észre, hogy sok olyan alkalmat lehet megragadni, amikor az egyébként tanítvány státuszban levőkkel egyenlő rangra helyezheted magadat, vagy akár más tanároknak veted alá magad egy kis időre, hogy perspektívát tudj váltani. Éppen ezért mi az Atma Centerben szeretünk egymás óráira járni, és megbeszélni egymással az ötleteinket, kételyeinket. Mindegy, hogy kinek az óráján vagyok, az mindig nagyon inspiráló, főleg, mert szeretek gyakorolni, és ebben mindenki löketet tud adni. 


Ugyanakkor a közös programok, táborok, kirándulások, hétvégék is jó alkalmat biztosítanak arra, hogy a jógások informálisan véleményt nyilvánítsanak, vagy bizonyos iránymódosításokat eszközöjenek, ha éppen erre szükség van. A két héttel ezelőtti jógafesztivál is szerintem sok falat lebontott az oktatók és a stúdiók között, de ennél még sokkal többet is el lehetne érni. 


Ha egy oktató elzárja magát ezektől a lehetőségektől, és bezárkózik a saját kis elefántcsont-tornyába, folyamatosan azt a benyomást keltve másokban, hogy az ő tudata olyan magas szintű, hogy mások úgysem értenék meg, akkor könnyen egyedül találhatja magát, és nem lesz túlzottan boldog. Például azért, mert nem fog senkit sem találni, akivel megoszthatja a problémáit, és szégyellni fogja azokat egyáltalán elismerni.  Én ezt többeknél tapasztaltam a Krisna-tudaton belül is. 


Én magam lehet, hogy harsány és néhol kritikus vagyok, de nem fojtom senkibe a szót, és a szeretetem a jógások iránt úgy nyilvánul meg, hogy legszívesebben mindent megosztanék velük. Ezért körmölgetem itt a blogbejegyzéseket is szorgalmasan. Ilyen mértékben már túl fárasztó lenne egy titokzatos szent szerepét játszani, és szerintem nem is nagyon érdekelne ez senkit. Így hát maradok, amilyen vagyok, felkínálok mindent, aztán ki-ki kedve szerint válogathat. Cserébe a sors megáld sok értékes kapcsolattal, olyan emberekkel, akikre mindig számíthatok, és akik sok mindent megtennének értem. Adni jobb mint kapni, és szeretni jobb, mint szeretve lenni. Keblemre, barátaim!

2010. szeptember 21., kedd

Porckorongsérv

Újabb részlet Gregor Maehle könyvéből:


"Anatómiai fókusz: Porckorongsérv


A porckorongsérv olyankor keletkezik, ha a földről megfeszített gerinccel felemelünk egy súlyt. A csigolyák közötti porckorongokra nehezedő nyomás eldeformálja őket, és hajlamossá teszi a sérv kialakulására. A porckorongok "lengéscsillapítóként" szolgálnak a csigolyák számára. A porckorongot egy rostos gyűrű alkotja, amely a folyékony magot veszi körül. Amikor a folyékony párna kitüremkedik a csigolyák szélén kívülre, azt sérvnek nevezzük. 


Sok esetben a porckorong nyomást gyakorol a gerincvelőre és komoly fájdalmat idéz elő. A hozzá kapcsolódó izmok görcsbe rándulnak, hogy kimerevítse és ezáltal védje a gerincet, ami azt eredményezi, hogy teljesen képtelenek leszünk előrehajolni. A porckorongsérv általában néhány hét alatt önmagától elmúlik. A porckorong-sérv súlyosabb formájában a rostos gyűrű átszakad, és a kocsonyás belső a csigolya peremén túlra türemkedik ki. Az allopátia (a nyugati tudományon alapuló orvoslás) szerint ez az állapot nem múlik el önmagától. 


Ezért fontos, hogy előrehajlásnál kerüljük a derék kipúposítását, mert ebben a helyzetben az viseli a test súlyát. Ehelyett hajlítsuk be a térdünket, miközben valamennyire azért nyújtjuk a hamstringeket is."


Na és most akkor komment by Gauranga Das:


Az elmúlt évek során nagyon sokan jöttek hozzám jógázni, akiknek átszakadt, még nem átszakadt, de fájó, vagy már műtött porckorong-sérvük volt. Egy dolog közösen megállapítható: ha mozognak, jógáznak vele, akkor javul, ha viszont nem, akkor csak romlik a gerinc és a porckorongok állapota. Az ugrálós sportokat (aerobik, futás) semmiképpen sem ajánlom a porckorongosoknak, valamint a görnyedést (bringa), illetve a súlyokkal való gyakorlást sem (mivel a gépes és szabad súlyos gyakorlatok 80%-a kedvezőtlenül terheli a gerincet). Lógni, nyújtani lehet, az nagyon jót tesz neki, mert leveszi a terhelést a porckorongokról, sőt, hamarabb visszahúzódhat a sérv is. 


A prockorong-sérv kialakulásának két oka van. Az egyik a gerinc és környéke nem megfelelő anyagcseréje. Erről egy külön blogot lehetne írni, hogy mi idézi elő. Például: helytelen táplálkozás, mozgáshiány, egyoldalú terhelés, stressz stb. A másik persze a kedvezőtlen mechanikai ráhatás. 


A leggyakrabban a heveny fájdalom valóban akkor szokott előjönni, amikor valaki előredöntött gerinccel megemeli magát, és a gerinc "összecsuklik", vagyis a csigolyák rácsúsznak egymásra és szétnyomják a porckorongokat. Levonhatjuk tehát azt a következtetést, hogy a gerincproblémák jelentős részben azért alakulnak ki, mert a csigolyák között lecsökken a távolság. Ennek oka, hogy a csigolyák között húzódó izmok nem elég erősek és nem tanuljuk meg tudatosan nyújtani a gerincünket. A jógában elsődlegesen erre neveljük a gyakorlókat, és ez az, amit más sportban nem oktatnak, a gerinc hosszanti nyújtását. 


Ha ez már tudatosan megy, akkor a következő hasznos gyakorlat a hason fekve végzett hátrahajlító pózok, ahol a gravitáció ellenében dolgozunk, és a hosszanti hátizmokat is megerősítjük. Ugyanis ha ezek gyengék, akkor a gerinc előreesik, és a porckorongok elülső része összenyomódik. Következésképpen a porckorong hátrafelé fog kitüremkedni, és fájdalmat okoz, mert ott halad el a gerincvelő, illetve ott lépnek ki az idegek a gerincoszlopból. A gerincoszlop elülső oldalán ugyanis nincsenek csigolyasípok, amik mechanikusan megakadályozhatnák a csigolyaszélek túlzott összenyomódását. A hátrahajló szakaszok (derék és nyak) lesznek a leghajlamosabbak a sérülésre, többek között azért, mert itt bordák sincsenek, amik szintén  valamennyire tartanák a távolságot a csigolyák között.


A következő mogzás, amivel kísérletezni lehet, az a gerinccsavarás, nyújtással egybekötve. Ez erősíti legjobban a csigolyák közötti kis izmokat. A hátrahajlítások is hasznosak, de itt is oda kell figyelni az egyidejű nyújtásra, nehogy összeessen a derék vagy a nyak. Az előrehajlításoknál, ahogy Maehle is írja, a derék púposítását kell kerülni, vagyis a medencét kell megfelelően billenteni előre. A rövid hamstringgel rendelkezőknél tipikusan előfordul az "agárhát", vagyis a lumbális kifózis. Ilyenkor derékból hajolnak előre, ahelyett, hogy a medencét billentenék előre a csípőhöz képest. A megoldás vagy a térd behajlítása kis mértékben, ami által a hamstringről levesszük a feszültséget, vagy pedig az, ha kiemeljük a mellkast, és az alsó bordákat próbáljuk a combhoz közelíteni a fejtető helyett. És ne feledkezzünk meg a nyújtásról sem, amit megfelelő előrehajlításnál a gravitáció is segít. Ezek figyelembevételével egy idő múlva minden ászanát képesek leszünk végrehajtani, és a gerincünk meg fog fiatalodni.     

2010. szeptember 20., hétfő

Pádángusthászana

Újabb részlet Gregor Maehle könyvéből, ezúttal már az álló gyakorlatokat veszi sorra:


"Pádángusthászana (lábujj-fogás póz)
Dristi: orrhegy


Ékam (belégzés): Szamaszthitiből belégzésre ugorjunk terpeszbe, és kilégzésre érkezzünk a talajra párhuzamos lábfejekkel, csípőszélességű terpeszbe. A "csípőszélesség" azt jelenti, hogy a bokaízületek a csípőízületek alatt helyezkednek el. Belégzésre nyújtsuk és feszítsük a lábakat, és emeljük kia törzset a csípők közül. Kilégzésre dőljünk előre a csípőízületekből, miközben a hátunkat egyenesen tartjuk és a szegycsontot kiemelve. 


Nyúljunk a lábujjaink felé, a nagylábujjakat megragadva a mutató- és középső ujjal, illetve a hüvelykujjal. A tenyerek befelé néznek. Ha nem érjük el a lábujjainkat, akkor enyhén behajlíthatjuk a térdünket. A hátat ne púposítsuk annak érdekében, hogy elérjük a lábujjainkat, mert ez a derékcsigolyákat terheli, és porckorong-sérvet okozhat.


A következő belégzésre, miközben a lábujjainkat fogjuk, emeljük ki a fejünket és a mellkasunkat, a szempillantást vessük a két szemöldök közé. 


(Megjegyzések: Bár az igaz, hogy az eredeti vinyásza rendszerben sincs mindig összhangban a számozás és a légzés, vagyis egyes vinyászákhoz több légzés is kapcsolódhat, én nem szeretem a fölösleges, szükségtelen légzéseket. Én itt ki szoktam hagyni azt a légzést, amit Maehle a hátraugrás-földetérésnél ír. Tehát: belégzés - hátraugrás; kilégzés - előrehajlás, lábujjfogás; belégzés - a fej felemelése. Ez utóbbi fel- és mellkas-emelés az előrehajlítások előtt többször elő szokott fordulni, és azt hivatott elősegíteni, hogy egyenes, nyújtott gerinccel hajoljunk előre.)


Dvé (kilégzés)- Pádángusthászana (5 légzés): Kilégzésre hajoljunk előre mélyen, miközben felfelé húzzuk a térdkalácsokat. A térdkalácsokat a négyfejű combizom emeli, ami a hamstring (hátsó combizom) antagonistája. ha így végezzük a gyakorlatot, akkor aktív nyújtást kapunk, ami azt jelzi a hamstringnek, hogy meg kell nyúlnia. Húzzuk befelé és lágyítsuk a lágyékot, hogy meg tudjuk nyújtani a csípőfeszítő izmokat, és lélegezzünk bele a hamstringekbe, hogy el tudjuk lazítani őket. 


A könyököket kifelé nyitjuk, a lapockákat fölfelé mozdítjuk a csípők felé, a fejtetőt pedig a padló felé nyújtjuk. A fej súlya segítségével nyújtsuk meg a gerincet és a nyakunkat. Amint a lábak aktivizálásával megtámogatjuk a pózt, a gerinc ellazul és passzív lesz. A dristi az orrhegyre irányul. Ebben a vinyászában a pádángusthászanában vagyunk. Maradjunk itt öt légzésig. 


Tríni (belégzés): Belégzésre emeljük fel a mellkast, és nézzünk az orrhegyre. Kilégzésre helyezzük a tenyereinket a talpunk alá, rálépve a lábujjakra vagy az egész tenyérre, a lábujjainkat a csuklónk belső oldalához érintve."


Ez már az átvezetés a következő pózba, a pádahasztászanába. Én általában már az előrehajlásnál aktiválni szoktam a combokat és felhúzom a térdkalácsokat, valamint maximálisan behúzom a múla- és uddíjána-bandhát, miközben előrehajolok. Arra is vigyázni kell mág, hogy a vállakat ne húzzuk be a fülünkhöz, miközben a könyököket szétnyitjuk, emrt ilyenkor megfeszül a csuklyásizom, és összehúzza a nyaki csigolyákat. Ha a vállakat szétnyitjuk, akkor el tudjuk lazítani a csuklyásizmokat.

2010. szeptember 19., vasárnap

A levitáció titka

Antal Béla kommentjeinek harmadik (reméljük, nem utolsó) része:

Kedves Gauranga!



A Meditáció Portál Facebook-profilját szerény személyem, Antal Béla gondozza. Nem vagyok TM-tanár, az én „munkásságom” lényege a tminfo.hu oldal szerkesztése, melyet 2000 óta végzek. A TM-et 1992-ben, a TM-Szidhi programot pedig 1994-ben tanultam meg.


Az erőfeszítés, illetve a fájdalom nem a tanulók törekvései, esetleges lustasága kapcsán került előtérbe, hanem a JógaFesztivál alatt általam tapasztalt erőlködés, valamint ezzel összhangban a Te Facebook-bejegyzéseid kapcsán, idézem: "Nálam még tart a jógafesztivál utóhatása, 24 órás izomláz. Ahogy mondani szokták, csak egyszer kell berúgni, utána elég, ha rátölt az ember :-) Úgyhogy rágyakorlok!" Fájdalomról számolt be tanítványod (?), Eszti is: "csípőnyitó óta komoly fájdalmaim vannak a hátamban :D nem baj, itt volt az ideje összefutni az első vinyasakkal (már ha így kell írni)".


Az általam feltett kérdések a fentiekre vonatkoztak, ugyanis igazolják a saját megfigyelésemet, miszerint volt olyan sátor, ahol a fájdalomig kérték a kezdőkről a gyakorlatok elvégzését. Arra nem is gondoltam, hogy esetedben is fájdalom lett a gyakorlás eredménye. Nekem a jóga eredménye a fájdalom c. történet kapcsán fenntartásaim, nem a személyes, tanítványok iránti elkötelezettségeddel, noszogatásukkal, stb.


Nos, a tegnapi beszélgetés végén idézett Gítá-vers pontosan erre utal, hogy semlegessé kell válni a fájdalom és az élvezet iránt, a siker és kudarc és az összes kettősség iránt. Az egyik módszer az, amit te javasolsz, az arany középút módszere. Azonban tegyük hozzá, hogy a klasszikus jóga bizony nem erről volt híres, hanem inkább a másik módszerről, vagyis a szélsőségek olyan mértékű halmozásáról, amely már kiölte a gyakorló tudatából a fájdalom és az élvezet iránti bárminemű ragaszkodást vagy ellenszenvet. A tantrikus irányzatok például szintén erről híresek. Ugyanakkor nem azt mondom, hogy ez a célravezető. Tudtommal a sátrakban senki nem kényszerített senkit a gyakorlatok végzésére, mindenki önként és dalolva csinálta őket. Az izomláz persze a mohóság következménye volt, hiszen ha valaki nem jógázik rendszeresen, akkor három-négy órát egyhuzamban lepengetni azért váratlan terhelés a test számára. Még nekem is az volt a hét óra, pedig ennek a felét simán lenyomom hétköznap is. De ez nem olyan fájdalom, mint amit a mozgáshiányos életmódot élő emberek tapasztalnak például porckorongsérv, szívinfarktus vagy gyomorfekély során. 


Egy dolgot azonban továbbra sem értek, hogy mi ez a nagy félelem benned a fájdalomtól? Az ellenszenv igazából még erősebb ragaszkodás, mint a vonzódás. Mindkettőt ki kell irtani. Szóval semlegessé kell válni a fájdalom iránt, és nem félni tőle. A félelem egy olyan tudatállapot, ami alapjaiban megakadályozza a spirituális fejlődést, mivel egy diszharmonikus érzés, a feltétlen szeretet és bizalom ellenpólusa.   


A TM „semleges” vonalat követ a hatások ismertetése terén, s a kor modern nyelvezetét használja, ami a tudomány. Lehetne védikus filozófiával is leírni a hatást, beszélni Brahmanról, Lélekről, Önvalóról, de ezzel kizárnánk a vallásos érdeklődőket, hiszen a TM-et bármilyen vallás, vagy hitrendszer követője gyakorolhatja, mivel nem vallás, hanem egy technika. A filozófia iránt érdeklődők is megtalálják azt, amit keresnek, de ezt a témát a nyugati széles embertömegeknek jobban lehet tálalni a tudomány nyelvén – ezért fektette a hangsúlyt Maharishi a tudományos kutatásokra, s ezért lett a TM a legszéleskörűbben kutatott meditációs technika. Nyilvánvalóan nem volt könnyű a tudományos körök előtt elfogadtatni, de sikerült. Egyben objektív bizonyítékok százai születtek meg, s pl. a neurofiziológusok tanulmányozhatták az emberi agyműködés, a magasabb tudatállapotok eleddig soha nem ismert területeit. A http://tminfo.hu/kutatasok oldal részletesen bemutatja az eredményeket, s itt látható dr. Veér András ajánlólevele is. (Ő például biztosan nem adott volna ki ilyen ajánlást, ha a Lélekről beszélünk neki.) Személyes kedvencem az Önvaló tapasztalatának hatása az agyműködésre, a különféle agyhullám-koherenciák, valamint a tizenéve meditálók mérési eredményei meditáció alatt, és kívül is. Ha valaki járatos pl. a védikus irodalomban, könnyen párhuzamokat talál az egyes kutatási eredmények, és a védikus irodalomban leírt evidenciák között. A TM tehát a tudományt választotta nyelvezetéül, de kb. 50 ezer óra videófelvétel áll rendelkezésre, amiben Maharishi más oldalról is megvilágítja ugyanazt, a könyvekről nem is beszélve.


Huh! Ötvenezer órát beszélt? Az nem piskóta! Akkor még nekem blogolnom kell egy kicsit, hogy utolérjem! Mellesleg az én szememben a tudomány egy ugyanolyan hitrendszer, mint bármelyik vallás, sőt, azt mondanám, hogy sokkal erőltetettebb, mert a teljes anyagelvűség segítségével meglehetősen nehéz megmagyarázni a tudat- és az életjelenségeket, például egy olyat, amiről a következőkben beszélsz. 


TM-Szidhi – Patanjali levitációja: Mivel jártas vagy a jógaászanákban, javaslom, hogy tedd lótuszülésbe magadat, s kemény szivacson, kb. 10 méteren, oda-vissza szökkenj, de úgy, hogy kb. 1 métert ugrasz előre (kezed nem érinti a földet, csak láb-törzsmunkát végzel). Ezt követően figyeld meg a testedet, hogy izzad-e. Ha ez is megvan, akkor nézd meg alaposan a videót, s keress izzadságot a gyakorlók homlokán, arcán. Azt is összehasonlíthatod, hogy ők milyen könnyedén szökdösnek. Amúgy voltak ilyen kutatások: sportolókat ültettek lótuszba egyik, Szidhi-gyakorlót a másik oldalra, s figyelték EEG-vel az agyukat, valamint bőrellenállást mértek. A sportoló izom-munkájának eredményeképp rendezetlen maradt az agy, megjelent az erőlködés jele a bőrön is, a Szidha esetében pedig 100%-os agyhullám-koherencia volt az összes spektrumon, minden tartományban a felemelkedés pillanatában. Ilyen agyhullám-tevékenységet soha nem láttak, s először nem tudták teljesen kimérni, mert a műszer nem volt rá alkalmas. Szóval, próbáld ki az izom-munkás jógarepülést, s kíváncsian várom élményeidet…


Üdv,
Béla


Érdekes jelenség ez a TM-ugrálás, az biztos. Félreértés ne essék, nem gondoltam azt, hogy pusztán izomból csinálják, és az is biztos, hogy én nem tudnám ugyanezt leutánozni, főleg, hogy tudom, milyen nehéz súlypontot emelni még a kezekre támaszkodva is, hát még anélkül! A mögöttes elméletét is értem, hiszen mi is ezt alkalmazzuk az astangában az előre- és hátraugrásoknál. Nos, megpróbálom röviden összefoglalni, nem annyira a tudomány, mint inkább a jógairodalom nyelvén, mert szerintem ezt tudományosan úgysem lehet megmagyarázni, hiszen a tudomány nem fogadja el a gravitációs erő manipulálásának lehetőségét (egyelőre). A bandhákat az Asangában is alkalmazzuk. A múla bandha és uddíjána bandha alkalmazásával a gyakorlás során ébresztgetjük a Kundaliní energiát. Nézetem szerint a Kundaliní hirtelen kimozdulása előidézheti ezt az ugráló mozgást a medencében, csak mivel a gyakorló nem tudja stabilizálni a Kundaliní mozgását, nem tud a levegőben maradni, hanem visszahuppan. Az "erőlködést" inkább arra értettem, amikor versenyeznek a delikvensek, és időre, távra ugrálnak, ami nyilván elvonja a figyelmüket a meditációs folyamattól, hiszen egy külső összehasonlítási folyamat veszi kezdetét. Nem biztos, hogy az meditál jobban, aki messzebbre ugrik. Mindenesetre jól néz ki, egyszer kipróbálnám. 

2010. szeptember 18., szombat

Félelem a fájdalomtól

Már második napja elemezgetem Meditáció Portál, azaz mint utóbb kiderült, Antal Béla reakcióit a "Lúzerek és Fighterek" című blogbejegyzésre. Nos, itt a következő adag, vigyázat, jó tömény!:

"Ámen! :) A holnapi válaszodhoz még egy (bocs, kicsit hosszúra sikeredett) téma, ha már a Gitá van említve: "...Jógaszthah kuru karmáni." - Bg. II.48. „…A jógában [Egységben - Létben] megalapozódva cselekedj…” – úgy vélem, jobban a témához illik e Gitá-tanítás. Ez az elv írja le legtökéletesebben a jóga lényegét, és persze nem az ászanákról van szó. A belső csendbe (Létbe) húzódunk vissza, s célunk, hogy minden cselekvésünk (a cselekvést kiváltó gondolatokkal egyetemben) e szintre alapulóan történjen. A Lét statikus, állandó állapotként kell jelen legyen a „relatív” létezés, és tudatállapotok (alvás, álmodás, ébrenlét) minden szintjén, tanúskodva mindenről. Maharishi értelmezése szerint tehát a Létben megállapodva kell cselekedni (egyben ez a karma-jóga is): erről szól a TM is, a TM-Szidhi program pedig a Tiszta Tudat csendjére alapulóan működik: a gyakorló e szinthez közeli, végtelenül nyugodt, és csendes állapotból ad ki mentális utasításokat, végzi a gondolat-cselekvést, folyamatosan, lépésről-lépésre szoktatva elméjét a finomabb elmesíkon történő gondolkodásra.

A jóga egy állapot, ahogyan te is említetted, egy tudatállapot. Az, hogy ki mit csinál ebben a tudatállapotban, a természetétől és a karmájától függ. Én például ászanázni szeretek a jóga állapotában, meg kírtanozni. Ardzsúna harcolni szeretett, Albert Einstein pedig fizikai elméleteken szerette törni a fejét ugyanebben a tudatállapotban. Ne felejtsük el, hogy a jóga egy eszköz, ami nem predestinálja az alkalmazóját bizonyos konkrét célok elérésére, csak lehetőséget ad rá. 

"Az egyes ászanákba történő „belenyugvás” is a Lét tapasztalatát kellene eredményezze, de a fájdalom megbontja az elme békességét, emellett a testben elváltozást (stresszt) okoz. A testnél viszont semmit sem nehezebb „betörni”, s tény, hogy az elme (durva) teremtése a test. Nem könnyű az elmét sem „betörni” (helytelen ez a szó, inkább: lecsendesíteni), viszont saját természetét kell megragadni, ami a nagyobb boldogság irányába történő spontán vonzódás. Nyilvánvalóan az elme számára vonzóbb a nagyobb boldogság finomabb állapota, mint a nagyobb fájdalom. A TM pontosan így működik. A majom természetével példázva: nem a leláncolás miatt nyugszik le, hanem ha olyan csemegét tesznek elé, amit szeret – pl. banánt. Mindenféle erőfeszítés nélkül abbahagyja az ugrálást – az elmével is ez történik, csak meg kell neki engedni, hogy saját természete kerüljön előtérbe."


Az elmével kapcsolatban helyes a felvetésed, Krisna is ezt mondja, ezért nem a semmin meditálunk, hanem Krisnán, mert Ő a legédesebb és a legvonzóbb. Az ászanákkal kapcsolatban meg nem értem, hogy miért hozod fel folyamatosan a fájdalmat. Én nem tapasztalok fájdalmat ászanázás közben, csak jóleső "munkazajt", amit akkor érez az ember, ha használja a testét. Az izomláz is hasonló dolog, nem olyan jellegű fájdalom, mint ami a sérülésekből vagy betegségekből fakad. Sőt, azt gondolom, hogy összességében egy rendszeres gyakorló sokkal több fájdalmat megspórol önmagának a teste egészségesen tartásával, mint amennyit elvisel a gyakorlás közben. Nem tudom, hogy neked milyen keserű tapasztalataid vannak az ászanákkal kapcsolatban, de ha ennyi fájdalmat érzel a legegyszerűbb ászanák közben, akkor lehet, hogy számos betegség gyötri a testedet, nem? És ennek nem a jóga az oka, hanem inkább annak a hiánya.

"Ha ez a feltétel egy módszer által teljesül, az elme önként, külön utasítás, vagy erőltetés nélkül lépdes saját forrása felé, s minél „mélyebbre” megy, annál nagyobb boldogságot, nyugalmat tapasztal. Persze a felszínre tör gondolat formájában, mivel nyugtalan, de megint megkapja a „banánt”, a mézesmadzagot. Olyat senki sem állított, hogy valaki leül, és hopp, 20 percig egyfolytában a szamádhiban van (ezt nem bírná ki az edzetlen fiziológia). Ebben épp a test, a testben lévő stresszek, merevségek, no meg az elmében lévő elváltozások is akadályozzák. Viszont az indiai kelmefestéshez (ruhát festékbe mártjuk, majd napra tesszük, s ezt sokszor ismételjük) hasonlóan, addig mártogatjuk az elmét bármilyen kicsi időre is az Önvalóba, majd jön a cselekvés, és újra az Önvaló, újra a cselekvés (a mindennapi élet), hogy az egyre inkább edzetté válik, s egyre többet tart meg az Önvalóból. Maharishi ezért tartja nagyon fontosnak a meditáció utáni cselekvést: az elmét, és persze a testet (idegrendszert) kell így edzetté tenni, mígnem eljő a nap, amikor a kelmét [az elmét, és a testet] már nem szívja ki a nap [a cselekvés], annyira beleivódott a rostjaiba a festék [az Önvaló]. Ekkor már az idegrendszer is képes lesz „elviselni”, fenntartani az Önvalót a nap 24 órájában – az emberi élet itt kezdődik, s hogy ki mit valósít meg ezt követően, az már más kérdés…"


Szép. Akkor ezek szerint te is úgy gondolod, hogy az ászanázás, meg a hétköznapi kötelezettségek végzése remek módon megfér a meditációval, sőt, elő is segíti annak mélyebb hatását.  


"Szóval, valahogyan számomra nem illik a képbe a fájdalom, és a szenvedés – az ősrégi jóga-hagyomány tekintetében biztosan nem, s amúgy is, ki szeret szenvedni? Van elég testi-lelki fájdalom a mulandó anyagi világban – meg kéne hagyni a „mátrixnak” a fájdalmat, és a stresszt, a szenvedéssel egyetemben…"


Hát akkor azt hiszem elő kellene kapnod a Mahábháratát, a Rámájanát és a Puránákat, és megismerni a következő jógik életét: Rávana, Hiranjakasipu, Visvámitra. A klasszikus irodalomban a jóga gyakorlását tulajdonképpen azonosnak tekintik a tapasszal, vagyis az önszigor, vezeklés végzésével, és általában valamilyen misztikus képesség elérése érdekében végezték. Minél kíméletlenebb volt a tapasz, annál rendkívülibb eredményt lehetett elérni vele. Ehhez képest mi csak annyi tapaszt várunk el a gyakorlóktól, ami megóvja a testüket a betegségtől és az érzékeiket a helytelen ingerektől. Mindez elősegíti a meditációt és  a magasabb spirituális célok elérését. És a végére a Bhagavad-gítá vers teljes fordítása: 


jóga-szthah kuru karmáni szangam tyaktvá dhanandzsaja
siddhy-asiddhyóh szamó bhútvá szamatvam jóga ucsjaté (2.48.)


"Végezd kötelességed megingathatatlanul, óh, Ardzsúna, s ne ragaszkodj se a sikerhez, se a kudarchoz! Az ilyen kiegyensúlyozottságot hívják jógának."

2010. szeptember 17., péntek

TM vs Astanga

A tegnapi blogbejegyzésre érkezett azért egy-két hozzászólás a fészbúkon, köztük a legtartalmasabb egy TM-oktatótól (vélhetőleg), aki Meditáció Portál név alatt fut. Idézem:


"A rendszeresség, és a következetesség nem egyenlő a fájdalommal. A fájdalom, mint katalizátor egy cél elérése érdekében - nem a legkönnyebb út. Kezd hasonlítani a keresztények szenvedés-tanára. Ugyanakkor esetedben felmerül a kérdés, hogy miért helyezted ennyire előtérbe a test betörését a (vaisnava) lelki gyakorlatokkal szemben, a "bliss" elérése céljából. A másik pedig, vajon okoz-é fokozottabb testi függőséget, kötődést a jógaászanák ilyen fokú, profi gyakorlása? Hiszen a testedet (elsődleges) eszközként használod a bliss elérése érdekében, míg ha jól tudom, a Gítá is mulandó koncként tekint a testre, s a vaisnava rendszerben sem elsődleges a test betörése, így a bhaktin van a fő hangsúly. (A fentiek a Te utad tekintetében érdekelnek.)"


Nos, a fájdalomról már értekeztem korábban. A tegnapi bejegyzés szerintem nem azt sugallta, hogy "no pain - no gain", inkább azt akarta, hogy "no strain - no gain", vagyis hogy erőfeszítés nélkül nem érünk el eredményt. A fizikai szenvedés, (vagy nevezzük inkább kényelmetlenségnek) csak arra hivatott emlékeztetni, hogy a test átmeneti, és nem szabad ragaszkodnunk hozzá, mint az öröm forrásához. Én a jógára inkább úgy tekintek, mint a test, az érzékek megzabolázásának módszerére, nem annyira a betörésére. Olyan,  mint az autószerelés. Koszos leszel, megizzadsz, elfáradsz, de utána jobban megy a verda. Karbantartani mindig kell. 


Az is érdekes, hogy sokan azzal foglalkoznak, én hogyan alkalmazom az általam felhozott elveket, ami persze jogos, de ez nem biztos, hogy úgy történik, ahogy nekem mások prekoncepciója szerint viselkednem kellene. A krisnások ugyebár nem sportolnak, hanem imádkoznak - diktálja a populáris vélemény. Viszont a testünket nekünk is karban kell tartani, és a jóga erre kiválóan alkalmas. Az, hogy mellesleg az öröm forrása, az pszichológiai és fiziológiai tény, amivel kettőt tehetsz, vagy kipróbálod, és belemerülsz, vagy kerülöd, és kritizálod azokat, akik jól érzik magukat, miközben jógáznak. A Krisna-tudatban persze a legfontosabb gyakorlatok a kirtana és a mantra-meditáció, de a nap huszonnégy órájába ezért belefér egy kis jógázás is. 


"Fontos a test "karbantartása", félreértés ne essék, nálunk erre a következő módszerek vannak, de nem elsődlegesként:


1.: A meditációt megelőzi a napüdvözlet, majd ezt követően 16 + 1 ászanát gyakorlunk. A 17. a hullapóz, amit kb. 5 percig gyakorlunk. A hullapóz után jön 5 perc pránajáma (váltott orrlukú), majd ezt követi kb. 20 perc TM-meditáció, illetve aki gyakorolja a TM-Szidhit, Patanjali jógaszútráira alapulóan, ő folytatja a meditációt a jógaszútrákkal, mindvégig az elme a csendjében maradva - erre készül fel a gyakorló az ászanákkal, pránajámával testi szinten, megfelelő alapot adva az elme számára a TM általi lecsendesedéshez. Persze a TM-et nem kötelező csak ászanával, pránajámával gyakorolni, de ez ez ajánlott módja."


Jól hangzik, de én dominánsan a test "autószerelője" vagyok, mivel elsődlegesen erre van igény. De azért szoktunk a pránájámával, a mantra-énekléssel és a Jóga-szútrákkal is foglalkozni, csak arra kevesebben kíváncsiak. Én is aktív ember vagyok, mint Ardzsúna, aki a meditáció helyett az öldöklést választotta, mert ez közelebb állt a természetéhez. Úgyhogy inkább ászanázok és lélegzem munkaidőben, szabadidőmben pedig meditálok.


"2.: Maharishi Ájurvéda, amely 20 [illetve vannak már újak is, pl. Maharishi Fényterápia] módszert alkalmaz - köztük az ászanákat, és a pránajámát is:
http://tminfo.hu/maharishi-ajurveda/tokeletes-egeszseg/


Szóval, örülnék a társalgásnak, de vitázni - győzködni egymást a frankóról - azt nem szeretnék. Érdeklődve szemlélem a jógában elért eredményeidet..."


Jól tálalja a dolgokat a TM, szép körítéssel. Csak az az érdekes, hogy folyamatosan a meditációnak az agyra és az idegrendszerre gyakorolt hatásairól beszél, és a lélekről nem sok szót ejt. De az a lényeg, hogy van rá igény, és eladható. Itt megint azzal találjuk szembe magunkat, hogy van egy eszköz (jelen esetben a meditáció), ám ez önmagában nem predestinálja az alkalmazóját arra, hogy bizonyos célok elérésére vágyjon. Csupán lehetőséget ad neki, és ő dönti el, hogy milyen célt kíván elérni vele. Az ászana gyakorlás is egy ilyen eszköz, és a gyakorló tudatától, természetétől függően sokféle cél elérésére felhasználható. Nem gondolom, és nem is gondoltam soha, hogy ez az egyedüli üdvözítő út, illetve hogy azoknak, akik jógáznak, feltétlenül astangázniuk kellene, úgy, mint nekem. Én azoknak mutatom be ezt az utat, akik szeretnék kipróbálni, akik affinitást éreznek az iránt, hogy ezeket a gyakorlatokat végezzék, és kíváncsiak arra, hogy ezáltal mit érhetnek el. 


A TM-es "Yogic Flying"-ot például nem nevezném kifejezetten erőfeszítés nélküli mutatványnak, főleg, hogy még versenyeket is szoktak rendezni belőle: melyik madár tud messzebre, gyorsabban, magasabbra repülni :-) Íme egy videó: