2016. június 30., csütörtök

A meditációs ászana kritériumai

Újabb részlet Gregor Maehle Meditáció-könyvéből:

"A Jóga-rahaszja szerint az összes póz közül a sírsászana (fejenállás) és a padmászana (lótuszpóz) a legfontosabb (1.103). Természetesen a fejenállást nem használjuk közvetlenül a meditáció gyakorlásához, de elősegíti az amrita (nektár) megszilárdítását és visszafordítását, ami nagyon fontos a meditációhoz. Ezt a témát a könyv hatodik fejezetében vizsgáljuk meg részletesebben, míg a padmászana alább következik. A sziddhászanát számos szöveg kiemeli, mint a legjobb jógapózt, mivel elősegíti a múla bandhát (gátzárat)és a Kundaliní felemelését. Fontosságában, mind meditációs póz, vetekszik a padmászanával.

Most pedig vizsgáljuk meg, hogy milyen elvárásoknak kell megfelelnie a meditációs pózoknak:

  • A talpakat és a tenyereket el kell fordítani a faltól, hogy a föld ne tudja magába szívni a pránát (életerőt) rajtuk keresztül. Ez kizárja a széken ülve végzett meditációt, ahol a talpak lefelé vannak fordítva.
  • A lábak ne legyenek lejjebb, mint a múládhára (gátcsaka), hogy ezáltal a prána és a vér felfelé tudjon áramlani. Ez megint csak kizárja a széken ülést vagy a falnak dőlést.
  • A medencét meglehetősen előre kell billenteni, hogy a gerinc kettős S-kanyarulata hangsúlyos legyen és a gerinc a támadó kopra alakját vegye fel. Ez is a kígyóerő felemelkedésének előfeltétele.
  • A múla bandha stimulálása érdekében vagy a földnek nyomjuk a gátat, amit elérhetünk a padmászanában, ha erősen előrebillentjük a medencét, vagy a bal sarkunkkal is stimulálhatjuk, amit a sziddhászanában lehet megvalósítani.
  • Ideális esetben, a medence erős előrebillentése által a sarkaknak a hasba kell nyomódniuk, hogy stimulálják az uddíjána bandhát. Ez csak a padmászanában valósul meg.
  • A póznak stabil támaszt kell nyújtania, amit sokáig meg tudunk tartani. Erőfeszítés nélkül kell összehangolnia az egész testet a gravitáció ellenében, hogy egyáltalán ne görnyedjünk vagy dőljünk előre.

Az a póz, ami ennek az összefoglalónak a legjobban megfelel, a padmászana, a második a sziddhászana és a szvasztikászana vagy vírászana is elfogadható, ha az első kettőt nem tudjuk végrehajtani.

Itt a pózokat abban a sorrendben fogjuk ismertetni, amelyikben meg kell próbálni, illetve el kell sajátítani őket, így a padmászana, a legutolsó lesz egyben a legfontosabb és a legnehezebb is. Először tanuljuk meg a vírászanát és fokozatosan jussunk el a padmászanáig. Az ilyen meditációs ászanákat az általános ászana-gyakorlás végén kell gyakorolni, amikor a test, és különösen a csípőízületek jól bemelegedtek. Ha nem tudjuk, hogyan fordítsuk ki és helyezzük el a csípőízületünket, megsérthetjük a térdeinket.

Konzultáljunk egy jógaoktatóval a pózok megtanulása érdekében. A pózokat két előző könyvemben, az „Ashtanga-jóga: gyakorlat és filozófia”, valamint az „Ashtanga-jóga: a középső sorozat” ismertettem. Ezekben azonban csak röviden ismertettem a frontos meditációs pózokat, Az alábbi leírásoknál feltételezem, hogy az olvasó rendelkezik általános ászana-gyakorlattal, mivel ezeket az ülő pózokat nehéz más pózok segítsége nélkül elsajátítani."

2016. június 29., szerda

Vaszistha és Visvámitra története 2. rész

A történet első részét itt olvashatjátok.

"Visvámitra látta, hogy katonáit sorra kaszabolják le a varázserejű tehén testéből áradó harcosok, és haragra gerjedt. Szembefordult velük, s egymás után vetette be ellenük számtalan fegyverét. Ám nem sokat tehetett. Szabalá tőgyéből és hátsójából úgy törtek elő a katonák, mint az óceán véget nem érő hullámai. Ha csak elbődült, ezer és ezer újabb fegyveres tűnt elő hirtelen a semmiből. A titokzatos hadsereg ádáz erővel rohanta le a király katonáit, s nem telt bele sok idő, mind egy szálig elpusztították vagy elkergették őket.

Visvámitrával száz délceg fia is ott volt. Haragjukban bekerítették Vaszisthát, és a szent risi hamarosan lángoló üstökösként süvítő lövedékek záporába került. Vaszisthát azonban most sem ragadta el a düh: egy hatalmas erejű mantrával visszaverte a támadást, és a vitéz hercegekből nem maradt más, mint egy-egy marék hamu. Egyetlen egy menekült meg csupán közülük.

Visvámitra megdöbbent: soha ilyet még nem látott! Ott állt egyedül a csatatér közepén, teli félelemmel és szégyennel. Akár a tomboló óceán, miután lecsendesednek hullámai, elvesztette minden ragyogását. Fiai elestek, hadseregét legyőzték. Mi lehet ennél fájdalmasabb egy hadvezérnek? Ereje elhagyta, s erőt vett rajta az elkeseredés. Egyetlen megmaradt fiának meghagyta, hogy uralkodjon tovább, ő pedig úgy döntött, az erdőbe vonul és vezekelni fog, hogy nagyobb erőre tegyen szert.

Így is tett. Hosszú esztendőket töltött a rengeteg mélyén meditációval és lemondással, hogy kedvében járjon az Úr Sivának, míg végül a hatalmas félisten megjelent előtte.

– Nagy király! – szólt Visvámitrához. – Miért adtad fejed vezeklésre? Mi az, amit el akarsz érni vele? Kérj tőlem bármit, megadom neked!

Visvámitra mindaddig csak az egyszerűbb égi fegyvereket ismerte. Azokat, melyeknek a legnagyobb félistenek voltak az urai, nem tudta használni. Földre vetette hát magát az Úr Siva előtt, s előadta kérését:

– Ha örömet okoztam neked lemondásommal, arra kérlek, add meg nekem, hogy használni tudjam azokat a mennyei fegyvereket, melyeket a félistenek irányítanak! Add meg, hogy bármikor meg tudjam idézni a te fegyveredet vagy az Úr Brahmáét! Taníts meg az íjászat és a hadviselés tudományára, s avass be legrejtettebb titkaikba!

– Legyen kívánságod szerint! – felelte az Úr Siva, s eltűnt Visvámitra szeme elől. Siva kegyéből Visvámitra ettől kezdve mindent tudott a hadászatról és a misztikus fegyverekről. Ám ha eddig nem volt elég büszke és gőgös, mostantól százszorosan is az lett. Úgy dagadt a melle, mint az óceán a dagály idején. „Vaszistha halott!” – gondolta magában a bölcsek legkiválóbbjáról.

Azon nyomban Vaszistha kunyhójához ment, s minden fegyverével a risire támadt. A csodálatos liget egy szempillantás alatt lángokban állt, és a jámbor remeték a gyilkos fegyverek láttán rémülten futottak, amerre láttak.

Vaszistha a menekülő remeték és a halálra vált állatok láttán felkiáltott:

– Ne féljetek! Nem fogja többé rettentő erejét fitogtatni! Úgy vetek véget hatalmának, ahogy a reggeli nap sugarai oszlatják szét a ködöt!

Vaszistha nem tudott uralkodni tovább haragján. Tajtékzó dühében Visvámitra elé lépett, s elkiáltotta magát:

– Itt állok előtted, bűnös király! Most megmutathatod, mit tudsz!

Visvámitra megcélozta Vaszisthát a tűzisten fegyverével. Napként lángoló tűzcsóva száguldott feltartóztathatatlanul a bölcs felé, Vaszistha azonban csak mosolygott.

– Mit ér a tudományod, becstelen támadó, uralkodók szégyene?! Figyelj jól: most megmutatom neked, mit tudnak a bráhmanák!

Vaszistha kezében csak egy bot volt. A magasba emelte, s a bot egy szemvillanás alatt bekebelezte a tüzet, a tűz félistenének rettenetes fegyverét. Visvámitra válaszul megidézte az összes mennyei fegyvert: Váju, Varuna, Indra, Jamarádzsa, az Úr Brahmá, a halhatatlan Úr Siva, Dharma és az Úr Visnu, a Legfelsőbb Úr hatalmas fegyvereit. Vaszistha botja azonban ezeket is mind megsemmisítette.

Vaszistha úgy állt ott, mint a világok pusztulásának lángoló, füst nélkül tündöklő tüze: egész teste ragyogott és szikrázott. Az isteni fegyverek erejétől átitatva minden pórusából lángnyelvek csaptak ki. A félistenek és a mennyek bölcsei ijedten sereglettek össze feje fölött az égen, s könyörögve így szóltak hozzá:

– Szent Vaszistha! Letörted a hatalmas Visvámitra büszkeségét: nincs erő, mely téged legyőzhetne. Arra kérünk, oltsd el a tüzet, ami testedből árad, s kegyelmezz a világnak!

Az égi hangok hallatán Vaszistha haragja lecsillapodott, elméje újra nyugodt és fegyelmezett volt.

– Menj most békével! – mondta harag nélkül Visvámitrának. – De soha többé ne jusson eszedbe ilyen ostobaság!

Visvámitra a végsőkig elkeseredett. „Egy bráhmanával szemben a fegyvereim annyit sem érnek, mint egy szál kivont kard egy hadsereg ellen – gondolta. – Hová tűnt dicsőségem? A vitéz harcos karjának ereje semmi a bráhmanák erejéhez képest. Visszamegyek az erdőbe, s addig végzek lemondásokat, amíg bráhmana nem lesz belőlem!” Visszatért hát a rengetegbe, mit sem törődve azzal, hogy egy nagy szentet haragított magára."

2016. június 28., kedd

Az ászana és a meditáció

Újabb részlet Gregor Maehle Meditáció-könyvéből:

"1. Gyakorlat: ászana (testhelyzet)

Az ászana az a meder, melyből asz összes többi jóga-technika kiemelkedik. Az ászana gyakorlása nélkül nem érhetünk el sikert a magasabb jóga-technikákban, és még kevésbé tudjuk a magasabb ágakat beépíteni a gyakorlásunkba. A meditációban elért siker csak akkor realisztikus cél, ha a testünket előzetesen behangoltuk az ászana-gyakorlás által. Bármilyen ászana-gyakorlási módszert is választunk, időt és energiát kell belefektetni, hogy fejlődjünk a meditációban.

Az ászana végzése a meditáció előfeltétele, és a meditáció végzése közben ászanában kell tartózkodnunk, vagyis ne járás közben, széken ülve vagy a falnak támaszkodva gyakoroljuk. A Jóga-rahaszja, melyet T. Krishnamacharyától kaptunk meg, azt állítja, hogy az ászana-gyakorlás után kell gyakorolni a pránájámát, s csak azután a pratjáhárát (az érzékek visszavonását, az ötödik ágat). Megint csak ez után gyakoroljuk a dháranát (a koncentrációt, a hatodik ágat). A Rahaszja szerint e sorrend nélkül nem érhetünk el semmilyen eredményt (1.21).

Mely ászanák a fontosak és szükségesek?

Az ászanával kapcsolatban Patandzsalí azt mondja, hogy a szilárdság és könnyedség kettős tulajdonságaival kell rendelkeznie (Jóga-szútra 2.46). Az ászanában elenyészik az erőfeszítés és megjelenik a Végtelenen történő meditáció (Jóga-szútra 2.47), valamint megszabadulunk a kettősségek zavaró hatásától (Jóga-szútra 2.48). Itt Patandzsalí nagyon magasra teszi a mércét. Annak érdekében, hogy megvalósítsuk ezeket a jógikus ismérveket, fel kell vennünk egy jógikus meditációs pózt. Ha például széken ülünk, akkor az elménk elnehezül és tompa lesz, mivel a gravitációs erő lefelé fogja húzni, miközben a gerincet tökéletesen össze kéne hangolni a gravitáció ellensúlyozására. Ez az összhang felfelé emeli a gerincet és az agyat, így könnyedséget teremtve. Ezen felül, amikor meditációs pózban ülünk, a talpainkat és a tenyereinket felfelé kell fordítani, hogy fentről kapják az energiát, míg ha széken ülünk, automatikusan lefelé folyik az energia a talpainkból a befogadó Földbe.

A jógikus meditációs pózok elősegítik a természetes összhangot, mely erőfeszítés nélküli. A földön fekvés is erőfeszítés nélküli, de ebben a pózban hat a legnagyobb területen a gravitációs erő. Éppen ezért elnehezít, miközben a jógikus meditációs pózok könnyedséget eredményeznek. Emellett Patandzsalí harmadik feltétele szerint felül kell emelkedni a kettősségen, például a radzsasz (szenvedély) és tamasz (tompaság) kettősségén. Megint csak, a hátunkon fekve vagyunk a legtompábbak, ezért ebben a szögben támadni tudnak az ellentétek. A jógikus meditációs pózokban úgy kell összehangolni a gerincet, hogy elősegítsük a meditációt."

2016. június 27., hétfő

Vaszistha és Visvámitra története 1. rész

Az alábbi történet Krishna Dharma Rámájana-adaptációjából származik:

"Visvámitra története

melyet Satánanda, Dzsanaka király főpapja mesélt el Rámának


Visvámitra, a nagy szent hajdanán király volt, aki sok-sok ezer évig uralkodott a Föld bolygó fölött. Egyszer rettenthetetlen hadserege élén útra kelt, hogy bejárja birodalmát, s megnézze, hogy él a népe. A tengernyi katona elefánton, lovon, harci szekéren és gyalogosan vonult országról országra, városról városra, hegyeken, völgyeken, folyókon át. Egy napon aztán elérték azt a vidéket, ahol a remeték élték lemondással teli, ám boldog életüket. Vezetőjük a szent Vaszistha volt, aki a legkiválóbb, legbölcsebb risi hírében állott. Amikor Visvámitra megpillantotta a remeték lakta tisztást, a lélegzete is elállt ámulatában. Amerre csak a szem ellátott, színpompás vadvirágok ezernyi fajtája ontotta illatát. A dús cserjék és terebélyes fák között gandharvák, sziddhák és csaranák játszadoztak. Ragyogó bölcsek és égi látnokok egész serege lakta a mesébe illő vidéket, s ahogy szünet nélkül a Védák szent himnuszait énekelték, varázslatos zsongás töltötte be a levegőt. Voltak köztük, akik erdei gyümölcsökkel és gyökerekkel táplálkoztak, voltak, akik száraz falevéllel, míg mások csupán vízen vagy levegőn éltek. Réges-rég felülkerekedtek már érzékeiken és elméjükön, s valamennyien a lemondásnak és a meditációnak szentelték életüket. A hős Visvámitra úgy érezte, mintha magának az Úr Brahmának a birodalmába csöppent volna.

Vaszistha kunyhójához sietett. Mélyen meghajolt a nagy szent előtt, és magasztaló imákkal köszöntötte.

– Légy üdvözölve, nagy király! – viszonozta Vaszistha a kedves szavakat. – Kérlek, ülj ide mellém, s kívánj bármit, máris teljesítem.

Visvámitra leült, Vaszistha pedig friss gyümölccsel kínálta. Sokáig beszélgettek a zamatos erdei gyümölcs fölött, mígnem Vaszistha észrevette, hogy Visvámitra hatalmas hadsereggel érkezett.

– Ó, király! – mondta neki. – Engedd meg, hogy vendégül lássalak a seregeddel együtt! Kérlek, ne utasíts vissza! Nagyon bántana, ha csupán vízzel és gyümölccsel kínálhatnálak meg benneteket.

Visvámitra vonakodott: Vaszistha szolgájának tekintette magát, s nem akart semmit elfogadni tőle.

– Végtelenül megtiszteltél már a szavaiddal is, és a legszerencsésebbnek tartom magam, hogy láthattalak – felelte. – Hogyan vágyhatnék ennél többre? Beérem a gyümölccsel, amit jó szívvel adtál. Kérlek, add az áldásodat, és az engedélyeddel máris folytatom utam!

A szent risi azonban hajthatatlan volt: mindenáron vendégül akarta látni a királyt. Addig-addig nógatta Visvámitrát, míg az végül beleegyezett.

Vaszistha boldogan pattant föl, és égi tehenét, Szabalát hívta.

– Siess, kedves Szabalám! Szeretném megvendégelni Visvámitra királyt és hadseregét! Kérlek, készíts pompás lakomát!

A varázserejű tehén testéből ínycsiklandozó ételek és italok jelentek meg. Egy pillanat alatt ezüsttálcák és -tálak lepték el a tisztást, szín-ültig teli gőzölgő, hófehér rizzsel, a legkülönfélébb zöldségételekkel, levesekkel, lepényekkel, csemegékkel, süteményekkel, tortákkal, édességekkel, vajjal, tejszínnel, joghurttal. Hatalmas korsókban zamatos gyömölcslevek és tejből készült nektárok sorakoztak mellettük. Visvámitra és népes hadserege ámulva látott hozzá a pompás lakomához.

Visvámitra alig hitt a szemének, hogy mindezt egy tehén adta. A mennyei ebéd után Vaszisthához fordult:

– Nagylelkű bölcs! Sohasem láttam még ilyen csodás tehenet! Kérlek, ajándékozd nekem! Százezer közönséges tehenet adok érte cserébe. Királyként engem mindenből a legjobb illet meg, s ennek a tehénnek nincs párja a tehenek között. Add nekem, szépen kérlek!

– Még ha a világ összes tehenét kínálnád érte, akkor sem válnék meg Szabalától. Ha arany- meg ezüsthegyeket tennél elém sem cserélném el soha! Éppúgy nem választhatod el tőlem, ahogy a lemondásban élő szenttől sem veheti el senki a dicsőségét.

Vaszista nem törődött a világi gazdagsággal. Életét az áldozatok végzésének és a lemondásnak szentelte; számára a boldogság belülről, s nem a külvilágból fakadt. Az sem térítette volna el, ha Visvámitra az egész világot felajánlja neki. Szabalához azonban nagyon ragaszkodott. A csodálatos tehén régóta szolgálta már őt, és segítségével sok-sok áldozatot hajtott végre az emberek jóléte és boldogulása érdekében. Szent kötelessége volt mindez, és egyáltalán nem állt szándékában lemondani róla.

– Az életem függ ettől a tehéntől – folytatta. – Hosszú ideje tart már el tejével, s minden áldott nap megadja, ami az áldozatok végzéséhez kell. Kedvesebb nekem, mint saját életem. Nincs az a kincs, amiért megválnék tőle!

Visvámitra haragra gerjedt. A bölcs Vasistha megtagadja a kérését?! Király volt, megszokta, hogy egyetlen szavába került csupán, és megkapott bármit, amire csak vágyott. Szeme résnyire szűkült, ahogy dühösen a risire pillantott.

– Megtagadod királyodtól a kívánságát?! Ha nem adod nekem ezt a varázserejű teremtményt, erővel veszem el! – kiáltotta büszkén, és erős karjával nyomban húzni kezdte Szabalát.

Vaszistha szomorúan nézte, amint Visvámitra megragadja a csodás tehén kötőfékjét, és rángatni kezdi az ellenkező jószágot.

– Király vagy – mondta Visvámitrának keserűen –, jogod van hát hozzá, hogy erőszakkal érd el a célodat. Nekem pedig, bráhmanának, megbocsátónak kell lennem, mert ez a kötelességem, amire – történjék bármi – mindig emlékeznem kell. És sohasem szabad az erőmet használnom, mert a szentírások szelídségre intik a bráhmanákat. Megbocsátok hát neked, ó, Visvámitra!

Fájó szívvel mondott búcsút tehenének, de uralkodott érzésein. Misztikus hatalmával meg tudta volna állítani Visvámitrát, ám csak állt némán, tétlenül. Szabalá rémülten nézett rá.

– Ó, gazdám, miért hagyod, hogy így bánjanak velem? – kérdezte kétségbeesetten. – Mi rosszat tettem, hogy ezek a gyalázatos katonák erőszakkal el akarnak vonszolni, s gazdám, a hatalmas Vaszistha szó nélkül tűri?

A gyönyörű mennyei tehén kitépte a kötőfékét Visvámitra kezéből, és könnyes szemmel futott Vaszisthához. Remegő lábbakkal megállt előtte, s kétségbeesett tekintetét gazdájára emelve így szólt:

– Hát nem állsz ki mellettem, Brahmá nagy hatalmú fia? Elhagysz?

Vaszisthának majd megszakadt a szíve, ahogy kedves jószágára pillantott.

– Ó, Szabalá, sohasem hagynálak el, és ne gondold, hogy bármivel megbántottál! De mit tegyek? Szegény bráhmana vagyok, s ez a király, a Föld uralkodója, akit megrészegít a hatalom, rettentő hadseregével a háta mögött el akar rabolni téged!

Szabalá megértette, mire gondol Vaszistha.

– A bölcsek azt mondják – felelte –, hogy a bráhmana ereje a ksatrijáé fölött áll. A bráhmana ereje lelki, míg a ksatrijáé egyedül karjaiban rejlik. Nem kell mást tenned, mint adj parancsot, hogy maradjak veled, s ez a dölyfös király soha nem lesz képes elvinni innen!

– Maradj hát velem, ó, Szabalá! – kiáltott nyomban Vaszistha.

A minden kívánságot teljesítő égi tehén testéből ekkor hatalmas hadsereg hömpölygött elő. Elszánt, nagy erejű katonák árasztották el a tisztást, kezükben félelmetes fegyverekkel, s rémisztő üvöltéssel a király hadseregére támadtak."

(folytatás következik)

2016. június 26., vasárnap

A csípőhorpasz nyújtása

Újabb részlet az Ashtanga-könyvből:

A csípőhorpasz nyújtása

A csípőhorpasz nyújtásához használhatjuk a harmadik sorozatban is előforduló hanumánászanát, illetve ékapáda-rádzsakapótászanát. Mindkét gyakorlatnál igyekezzünk a medencét minél függőlegesebb helyzetbe hozni, illetve forgassuk keresztbe. A nyújtást a hátul lévő lábunk csípőhorpaszában fogjuk érezni. Fontos, hogy itt se derékból hajoljunk hátra, hanem a medencét billentsük hátrafelé, a törzset viszonylag egyenesen tartva a has- és törzsizmok aktivitása által. Ha kitörésben a földre helyezzük a hátul lévő lábunk térdét, és a magasba emelt karokkal hátrahajolunk (itt is csípőből és nem derékból), azzal szintén tudjuk nyújtani a csípőhorpaszt.

A következő csípőnyitó gyakorlatcsoporthoz használjunk egy kisebb vagy nagyobb hengert, esetleg egy csípőmagasságban rögzített rudat vagy akár a kanapé karfáját. A lényeg az, hogy kerüljük a balesetveszélyt, a leesés lehetőségét. A feladat abban áll, hogy hanyatt ráfekszünk a magasításra, úgy, hogy az körülbelül a fenékredőnk alá essen. A törzset viszonylag merev derékkal és törzsizomzattal engedjük hátra minél jobban, valamint a combokat is engedjük lefelé. Jól jöhet, ha a lábunkat be tudjuk akasztani valamibe, és viszonylag átfeszített térdekkel engedjük bele magunkat a hátrahajlításba. Ne feledjük, hogy a cél a medence minél mélyebb hátrabillentése a combcsonthoz képest, és nem a derék hátrahajlítása. Tartsuk a combokat párhuzamosan beforgatva.


E rávezető nyújtások után valószínűleg már készen fogunk állni a híd gyakorlására. Amennyiben a karok vagy a vállak még gyengék, gyakoroljuk sokat a csaturanga-lefelé néző kutya-csaturanga-felfelé néző kutya kombinációt (hindu fekvőtámasz), illetve a kézenállást és különböző rávezető gyakorlatait.

2016. június 25., szombat

A vállak nyitása

Újabb részlet az Ashtanga-könyvből:

A vállak nyitása

A vállak nyitására három gyakorlatot javaslok. Mindegyiknél fontos, hogy a könyököket teljesen egyenesen és átfeszítve tartsuk, valamint a karokat tartsuk párhuzamosan, vállszélességben, de ugyanakkor a vállakat távolítsuk a fülünktől.



A: Vállnyitás térdelő helyzetben

Helyezkedjünk el négykézláb-tartásban, a térdek csípőszélességben a talajon, a combok végig maradjanak függőlegesek. Nyújtsuk ki a karokat előre vállszélességben, az ujjak végével a talajon támaszkodva. A fejünket engedjük a két kar közé, de tartsuk a talaj fölött. Ha a fejünk vagy az állunk a talajhoz ér, akkor a gyakorlat nem lesz hatásos. Nyomjuk a mellkast és a hónaljakat a talaj felé. Ha esetleg leérnek, akkor helyezzük a kezeinket magasításra, például két jógatéglára.

B: Vállnyitás hason fekve

A következő gyakorlathoz feküdjünk hasra a fal felé, és a tenyereinket helyezzük a falra vállszélességben, nyújtott könyökkel. Annyi távolság maradjon a fal és a vállaink között, hogy a fejüket le tudjuk engedni a mellkasra. Toljuk a mellkast a talaj és a fal irányába. Ha túlzottan magasra visszük a kezeinket, akkor gerincből fogjuk végrehajtani a hátrahajlítást, ehelyett igyekezzünk a karok hátrahajlására koncentrálni a mellkashoz képest.

C: Vállnyitás hengerrel

A következő gyakorlatoz szükségünk lesz egy legalább vállszélességű masszázshengerre. 15-20 cm átmérőtől kezdve nagyobb „jógahengerekkel” is kísérletezhetünk. Ezen kívül szükségünk lesz egy segítőre, aki lefelé nyomja a karjainkat, vagy pedig belekapaszkodhatunk alulról valamilyen alacsonyan elhelyezkedő tárgyba is. Feküdjünk hanyatt és helyezzük a hengert pontosan a vállgödrök alá. Nyújtsuk át a könyökünket, és párhuzamos karokkal igyekezzünk hátrafelé engedni a karokat, belekapaszkodva valamibe, vagy a segítőt megkérve, hogy nyomja lefelé a karjainkat. A törzset igyekezzünk minél egyenesebben tartani, vagyis csökkentsük a derékszakasz hátrahajlítását, és inkább a bordakosarat igyekezzünk lefelé ereszteni a henger másik oldalán.


Ha nem tudjuk átnyújtani a könyökeinket, akkor mindhárom gyakorlatnál igénybe vehetünk egy jógahevedert vagy gumiszalagot, melyekkel átkötjük a karjainkat a könyökök felett. Illetve az előző két vállnyitó gyakorlatnál is megkérhetünk egy segítőt, hogy nyomja lefelé a mellkasunkat a két lapocka közötti területen.

2016. június 24., péntek

Evolúció és involúció

Gregor Maehle a meditációs könyve egyik korábbi részletében említette az evolúció fogalmát, illetve a helyette használt involúciót. Érdemes egy kicsit tisztázni, hogy mit is értünk ez alatt. A "tudományos" evolúció-elmélet ugye kisajátította magának ezt a fogalmat, mely röviden összefoglalva fejlődést jelent.

A metrialista tudomány monista alapokból indul ki: e nézet szerint csak egyetlen elv létezik, az pedig az anyag. Ennek ősállapotáról persze csak feltételezések vannak, és mivel az anyag a kutatások szerint nem tűnik tudatosnak, rögtönözni kellett egy elméleti rendszert, mely szerint az anyag valahogy összerendeződött ebből az ősállapotból, és miközben véletlenszerűen összerendeződött és differenciálódott, illetve kombinálódott, kialakultak benne azok a törvények is, melyeknek engedelmeskedik. 

Ennek a gondolatmanetnek persze se füle, se farka, szinte semmilyen ismeretelméleti kritérium szerint nem tekinthető tudományosnak. Na mindegy, haladjunk tovább. Valamikor, valahol kialakult az élet, természetesen egy primitív formában, majd ismét véletlenszerű változások számtalan során keresztül egyre fejlettebb és fejlettebb fajok jöttek létre, mígnem kialakult a gondolkodó ember. Aki persze évezredek óta nem így gondolkodik, mert ahogy Gregor Maehle is mondta, az eredeti, tiszta tudatállapotunk keresése valahol belénk van kódolva, és addig nem nyugszunk, amíg ezt megnyugtatóan meg nem találjuk. 

Összefoglalva, a darwini evolúciós elmélet csak a test, vagyis az anyagi forma fejlődésével foglalkozik, és a tudatot e fejlett élő szervezet kialakulásának melléktemékeként kezeli. "Vagyok, tehát gondolkodom, ha már ember vagyok." Röviden ennyi. Az emberiség tudományos, technológiai vagy akár genetikai fejlődése nem igazán hozott  minket közelebb a boldogsághoz, a tudáshoz vagy az örökléthez. Talán ez is lehetett annak az oka, hogy a jógik nem a kutató laboratóriumokban és az interneten keresték a Végső Igazságot, hanem a szívükben, a meditáció eszközével.

Ezt a belső spirituális utazást, keresést nevezi Maehle involóciónak, azaz befelé fordulásnak. Ez egy felfelé irányuló folyamat, a szétszórt tudatállapotból, a tudatlanságból az Önvaló megismerése és az abban való megállapodás felé vezet. 

A jóga filozófiája szerint így zárul be a kör, ami valaha elkezdődött, a tökéletesség szintjéről leesett élőlény visszatalál az önvalójához, és helyreállítja az elveszett tökéletességet. Az ind gondolkodás mindig ciklusokban, körkörös mozgásban fogalmazza meg a folyamatokat, szemben a nyugati, lineáris gondolkodással, mely szerint az emberiség a káoszból egy remélt "szebb jövő" felé tart, csak az nem világos, hogy az milyen lesz. 

2016. június 23., csütörtök

A Kundaliní és a meditációs póz

Újabb részlet Gregor Maehle Meditáció-könyvéből:

"Miért nem beszél Patandzsalí a Kundaliníről?

Az Upanisadok és a Jóga-szútra idejében nem beszéltek olyan sokat a Kundaliníről, mert az emberek több spirituális harmóniát éltek meg és könnyebbnek találták a meditációt, mint manapság. Még mindig fel-felcsillannak ezek a képességek, amikor az ősi indiai kultúrát tanulmányozzuk, vagy azokat a kultúrákat, melyeknek sikerült életben tartaniuk a hagyományos bölcsességüket, mint például az Észak-amerikai indiánok, a tibeti vagy az ausztrál bennszülöttek kultúrája – bár ez utóbbi kettő rohamosan kezd a feledés homályába merülni.

Patandzsalí beszél a dháraná ágáról vagy állapotáról, melyet akkor tudunk tökéletesíteni, amikor körülbelül három órán keresztül eltérülés nélkül a meditáció tárgyára tudjuk rögzíteni a figyelmünket (Jóga-szútra, 3.1). Ha valaha is kipróbáltuk ezt, akkor hamar észrevesszük, hogy bizonyos gondolatok folyamatosan meg fogják akadályozni a meditációnkat. A gondolatok, melyek ilyenkor felmerülnek, tipikusan azzal a hellyel vannak összefüggésben, ahol a prána éppen elhelyezkedik. Patandzsalí a Dvápara-júga idején adta meg a dháraná e definícióját, amikor az emberek még mindig rendelkeztek a belső, szinte automatikus képességgel ahhoz, hogy a pránát a felső csakrákba irányítsák. A jelenlegi kor, vagyis a Kali-júga kezdetekor az emberek szinte teljesen elveszítették ezt a képességüket, és a gravitációs erő hatása alá kerültek. A Kundaliní felébresztése azt jelenti, hogy képessé tesszük az elménket a dháranára. A legtöbb modern ember, amikor a Jóga-szútrát, vagy még régebbi szövegeket, például az Upanisadokat olvassa, csak vakargatja a fejét, mert látszólag tőlük messze álló tartalmat olvas, míg hétköznapi életünkben sokkal alapvetőbb dolgok foglalkoztatnak. Ez afelé vezet egyes embereket, hogy teljesen feladják a magasabb célok keresését. A spiritualitás magasabb tartományait azonban bárki elérheti, aki megérti és alkalmazza a Kundaliní felemelésével kapcsolatos szabályokat.

A Kundaliní felemelése nélkül Patandzsalí dháranája (koncentrációja) a legtöbb modern ember számra elérhetetlen. Az első rész legtöbb fejezete, illetve a hatha-jóga szinte minden törvénye ilyen vagy olyan módon kapcsolatban áll azokkal a feltételekkel, melyek előteremtésével előidézhetjük a Kundaliní felemelkedését.

Mivel a Kundalinít a gravitáció tartja lent, fontos, hogy a gerincünket úgy hangoljuk össze, hogy ne csak semlegesítsük a gravitációs erőt, hanem beindítsuk és alkalmazzuk a belső felhajtóerőt. A módszer, amellyel tökéletes összhangba hozhatjuk a gerincünket e célra, a jóga-ászanák, kiváltképp a jógikus meditációs pózok. Megdöbbentő, hogy mekkora különbséget tapasztal az ember, ha ugyanazt a magas szintű meditációs technikát alkalmazza a megfelelő meditációs pózban (a padmászanában) vagy anélkül. A póz adhatja a különbséget az emelkedett tudatállapot és a fásultság között."

2016. június 22., szerda

A szabad akarat fokozatai 2. rész

A cikk első részét itt olvashatjátok.

Térjünk vissza azonban Vaszistha kijelentéséhez: annak tettei, akik őszinte erőfeszítést tesznek az önvalóval, nincsenek korlátozva a karma által. Ez egy egyetemes kijelentés, hiszen bárki, bármikor elérkezhet egy őszinte pillanathoz, amikor keresi önmagát, keresi Istent, keresi a válaszokat a végső kérdésekre. Az önvaló őszinteségének fejlesztése nem könnyű feladat, de mindenkinek a szabad döntésére van bízva. Így történhetett meg a világtörténelem során, hogy számos szent jutott el Isten közelébe, különböző helyeken, időkben, különböző hitrendszereket és vallási vagy jógikus eszközöket használva. A siker nem az eszköztől vagy a kapott útmutatástól függ, hanem a gyakorló őszinteségétől.

Sok spirituális hagyományban a mevilágosodás vagy felszabadulás elérését Isteni kegyelemnek, ajándéknak tekintik, és néha azt is mondják, hogy indokolatlan, vagyis nem a gyakorló erőfeszítéseitől függ, hogy eléri-e a tökéletességet vagy nem. Ezt valamilyen szinten Patandzsalí is elismeri, például amikor kijelenti, hogy azok, akik az Ísvara-pranidhánát gyakorolják, vagyis meghódolnak Isten előtt, nagyon gyorsan elérhetik a szamádhit. Ettől eltekintve azonban Patandzsalí a jógi személyes erőfeszítésére, intenzív gyakorlására helyezi a hagnsúlyt, aminek fenntartása nyilvánvalóan a szabad akarat tudatos felhasználásának függvénye. 

A szabad akarat magasabb fokozatának megszerzése tehát nem választható külön attól, hogy a gyakorló egyre tudatosabban felelősséget vállal minden egyes tettéért, döntéséért és annak következményeiért. Amikor a jógi minden egyes lélgezetvételének és gondolatai minden rezdülésének urává válik, akkor a karmájának és a szabad akaratának a mesterévé is válik egyben.

A spirituális út bármelyik szintjén vannak azonban buktatók, és abban a pillanatban, hogy a jógi letér az önvaló őszinte erőfeszítésének útjáról, ismét a karma „karmai” közé kerül. Ez történt számtalan jógival, akik az elért misztikus képességeket az egójuk vagy a hatalmuk növelésére fordították. Vaszistha és Visvámitra konfliktusa is önmagában hasonló esetre ad példát, de azt majd máskor elmesélem.


2016. június 21., kedd

A transzcendens és immanens Isten

Újabb részlet Gregor Maehle Meditáció-könyvéből:

"Ezt az elvet ragyogóan illusztrálja Csuang Ce, a taoista filozófus története, „Az ügyes hentes”. E történetben Wen-hui úr a szakácsát figyeli és kérdőre vonja, mivel az tizenkilenc éven keresztül ugyanazt a kést használta számtalan ökör feldarabolásához, anélkül, hogy valaha is megélezte volna. A szakács pedig elmagyarázza, hogy ahelyett, hogy átvágná az ökör testét, a szívében a tiszteletét ajánlja neki, a teljes tudatával ráhangolódik az ökörre, és figyelemmel van az Ösvényre. Utána finoman halad a késsel, megtalálja a megfelelő pontokat, nekidől, és az ökör mintha önmagától darabjaira hullana.

De hogyan használhatjuk ezt a jóga és a spirituális ébredés érdekében? Ahogy a Rig-véda mondja: „Az elején csak a Tudat (Brahman) létezett és ez a tudat csendben lélegzett.” (Rig-véda Purusa-szúkta). Annak érdekében, hogy megnyilvánítsa a világot, ez az egy Legfelsőbb Tudat polarizálódott, és létrehozta a transzcendens Istent (Sivát vagy a bibliai Atyát) és az immanens Istent (Saktit, vagy a Szentlelket), az univerzumot megteremtő kreatív erőt. Azután Sakti egy lefelé irányuló folyamattal kristályosodott az isteni intelligenciából az űr, levegő, tűz, víz és föld elemeken keresztül, melyet az emberi testben a hat fő csakra képvisel (míg Sivát az Atyát a hetedik, a koronacsakra képviseli). Sakti lefelé irányuló mozgása megállt a múládhára csakrában, ahol összetekeredve nyugszik, amíg a Siváról/Atyáról szóló tudás nem ébred fel bennünk.

A fent említett kozmikus törvény beteljesítése érdekében Sakti lefelé irányuló erejét – mely olyan, mint az erős vihar, mely lefelé irányuló szívó hatást okoz, valahol egy felfelé irányuló hatással kellett kiegyensúlyozni. Az univerzum Anyaistennő általi megteremtése egy belső felfelé irányuló szívó hatást hozott létre, egy erőteljes, felfelé mozgó hullámot, melyet meglovagolhatunk ahhoz, hogy a gerinc mentén visszatérjünk az eredeti tudathoz, a transzcendens Istenhez. Ezt a testen belüli felfelé áramló mozgást Kundalinínek nevezik. Ez az istennő meghívása, hogy térjünk vissza spirituális eredetünkhöz. Ezt a beépített vágyat, hogy visszatérjünk az eredetünkhöz, szanszkrit nyelven sraddhának nevezik. Ezt a fogalmat általában hitnek szokták fordítani, de sokkal több mindent jelent. Azt jelenti, hogy mélyen legbelül tudjuk azt, hogy nem abból a matériából állunk, amiből ez a világ létrejön, hanem legbelsőbb lényünk a tiszta, vegyítetlen tudat. (A pszichológiával ellentétben a jógik nem úgy definiálják a tudatot, hogy az, amiről tudatosak vagyunk, vagyis a tartalom; hanem az, ami tudatos.) Patandzsalí kaivaljának nevezi ennek megvalósítását, ami azt jelenti, hogy megállapodunk lényegi természetünkben, a tudatban, az örök, végtelen, szeplőtlen Önvalóban."

2016. június 20., hétfő

A közös jógázás ereje

Ismét egy hét  csúszással tudok nekiülni a blogjaimnak, pedig azt hittem, hogy a Napforduló után több időm lesz :-D De ahogy Buddha mondja egy interneten keringő idézeten (persze lehet, hogy a valóságban nem is ő mondta, hanem Petőfi Sándor): "A probléma az, hogy azt hiszed, van időd!" Na mindegy, szóval múlt vasárnap napfordulóztunk.

Az időjárás remek volt, a stúdiók is eljöttek és majdnem az összes órát megtartották, amit vállaltak (ez összesen hetven jógaóra volt), és a végére még zenészek is kerekedtek. A közös jógázás mindig nagy élmény, és az is, hogy csak át kell sétálnod a rét másik részére, és máris kipróbálhatod egy másik tanár jógaóráját, akihez egyébként órákat kéne utaznod, mire eljutsz a stúdiójába. 

Idén már volt két jógafesztivál, amiről tudok, de mivel egyikre sem hívtak meg, nekem ez volt az első ilyen élményem. Ez egy nonprofit fesztivál, mindenki ingyen jön órát tartani, zenélni, gyakorolni. Nincsenek árusok, nem kell fizetni semmiért. A reklám főleg a Facebookon zajlott, de már az sem a régi. Túl nagy lett, túl sok résztvevővel, és szerintem egyre többen ábrándulnak ki belőle, és egyszerűen meg se nézik az eseményeket, amikre meghívják őket az ismerőseik. Egyébként ezzel én is így vagyok, szóval nem nagyon jutnak el hozzám a hírek, csak ha személyesen mondja valamelyik ismerősöm. Ez már a negyedik Napforduló volt, és az előző három alkalommal még sokkal könnyebben tudomást szereztek róla az érdeklődők és könnyebben mozgósíthatók voltak. Persze idén sem kellett panaszkodni, és bár talán a tavalyihoz képest mintha némileg mérséklődött volna a résztvevők száma, szerintem így is bőven ezer fölött voltunk a nap folyamán. Akinek ott kellett lennie, az ott volt, hogy ismét egy ezoterikus közhelyet idézzek, és ami még fontosabb, jól is érezte magát mindenki. Csupán egy fanatikus keresztény nő üvöltözése zavarta meg az egyik relaxációt, de aztán viszonylag könnyen sikerült visszaringatni a saját gondolatmenetébe, anélkül, hogy mindenáron meg akart volna menteni mindenkit, mint éppen a pokol martalékává készültek válni a jógázás és mantra-éneklés közepette.

Ami az órákat illeti, ez egy jó alkalom arra is, hogy az ember felmérje, mik az uralkodó trendek. Idén a vinyásza flow jellegű órák uralták a kínálatot, mindenféle témára improvizálva. Az Ashtanga láz talán egy kissé alább hagyott, vagy fejezzem ki úgy, hogy aki "megtér" az Ashtangának, az sokszor valamiféle zárkózott, szektás űbermensch mentalitást ölt magára, ami a kezdő spirituális keresők tipikus hibája: ők nem keverednek a jógás "pórnéppel". Persze gondolom ez minden irányzatnál vagy "tradicionálisnak" tekinthető iskolánál előfordulhat, de minden esetre akik ide kijöttek, azok jógázni akartak, és nem azzal foglalkoztak, hogy ki mennyire "tradicionális" vagy hogy ki találta meg a helyes utat és ki nem. 

Én a magam részéről továbbra is azt mondanám, hogy inkább kísérletező mindenevő vagyok, főleg ami az atmás órákat illeti, mert szinte mindegyik tud nekem számos hasznos dolgot nyújtani (a szó soros értelmében), főleg amióta kettlebellel is edzek. Persze továbbra is az Ashtangára helyezem a hangsúlyt a gyakorlásomban, de sok minden mással is kísérletezem és alkalmazom, hogy fejlesszem a mobilitásomat és a hajlákonyságomat. Remélem, hogy aki idén részt vett a fesztiválon, az jövőre is  bejegyzi a naptárba: június 24 lesz a dátum, a helyszín pedig várhatóan ugyanaz! Aki pedig idén valamilyen érthetetlen oknál fogva lemaradt róla, az jövőre mindenképpen látogasson ki!

2016. június 19., vasárnap

A hátrahajlító sorozat

Újabb részlet az Ashtanga-könyvből:

Hátrahajlító sorozat

A hátrahajlító sorozatot mindegyik sorozat után gyakoroljuk, és így nem képezi az adott konkrét sorozat részét, de a befejező sorozat részének sem tekinthető, mivel az a szarvángászanával (gyertyapóz) kezdődik. A hátrahajlító sorozatban is vannak azonban progressziók, és mielőtt rátérünk a negyedik sorozat tárgyalására, ezeket fogjuk ismertetni. Az első lépés természetesen a hídpozíció elsajátítása.

A hídpóz (úrdhva-dhanurászana) előkészítése

A hídpóz végrehajtásánál a következő akadályozó tényezők szoktak felmerülni: a karok és a vállak gyengesége, a törzs gyengesége, a vállak vagy a csípőhajlítók kötöttsége. A hídpóz egy erőgyakorlat, de ugyanakkor hajlékonyságot is igényel. Mivel egy hátrahajlító pózról van szó, a vállakat és a csípőt teljesen meg kell nyitni, vagyis arra kell törekedni, hogy a karok a mellkashoz képest minél nagyobb szögben hátra tudjanak menni. Ehhez a vállízület körüli izmokat (elsősorban a deltaizmot, a bicepszet, a tricepszet és a mellizmokat kell nyújtani, illetve a lapockákat és az őket körülvevő izmokat kell mobilizálni. Amikor a felkarcsont teljesen hátrahajolt (illetve felemelkedett) a mellkashoz képest, akkor egy idő múlva nekiütődik a lapocka hollócsőr-nyúlványának. Innen csak akkor tudjuk tovább vinni hátra, ha a lapocka, illetve a kulcscsont is el tud mozdulni hátrafelé.

A váll mobilitásán túl a csípő nyitása, illetve a combcsont hátrahajlítása a medencéhez képest szintén fontos szerephez jut. E terület mobilitásának fejlesztéséhez a csípőhajlításban részt vevő izmokat (csípőhorpaszizom (iliopszoász), szabóizom, egyenes combizom, valamint a combpólya-feszítő izom) kell nyújtani. A következőkben mindkét terület nyújtásához fogok javasolni néhány gyakorlatot. Amennyiben ez a két terület nem elég mobilis, a hídpózunk inkább asztalnak fog kinézni, és nem leszünk képesek kiegyenesíteni benne a térdünket és a könyökeinket. Természetesen a derék, vagyis az ágyéki gerincszakasz hajlékonysága is szerepet játszik a híd végrehajtásában, de mivel ez a testünk középső része, és egyben a híd legmagasabb pontja, valamint ez a terület általában kevésbé merev, mint a vállöv vagy a csípő, vigyázni kell arra, hogy ne kifejezetten derékból történjen a hátrahajlítás, illetve a híd végrehajtása.


A képen látható hídpóz esetében a modell csípője megfelelően nyitott, a válla átlagosan nyitott, viszont derékban a kelleténél többet hajlít hátra, és így kedvezőtlen erőhatásnak teszi ki az L4 és L5 csigolyák alatti porckorongokat. Ez eredhet abból, hogy a modell törzsizomzata nem elég fejlett, és így nem képes kompenzálni a derékra nehezedő hátrahajlító erőt. Amennyiben a törzsizomzat elég fejlett, a hasfal megfeszítésével tudjuk csökkenteni a túlzott ágyéki lordózist a pózban.


2016. június 18., szombat

Az ékapáda rádzsakapótászana hatásai

Újabb részlet az Ashtanga-könyvből:

Haladó változatok

A teljes pózban a fejünket a talpunkon nyugtatjuk, és mindkét kezünkkel a lábfejünkbe kapaszkodunk. Ha ez már megy, akkor megpróbálhatjuk hátrébb vinni a fejünket, és a lábszárunkhoz érinteni. Egy másik haladó változatban a lábunkat megpróbálhatjuk kiegyenesíteni, miközben továbbra is tartjuk a kezeinkkel, és mélyebbre hátrahajolunk a pózban.

Egészségügyi hatások

Nyújtja a combizmokat, a csípőhorpaszt és a pszoászt, a hasfalat, a mellkast, a vállakat és a nyakat.
Stimulálja a hasi szerveket.
Megnyitja a mellkast és a vállakat.
Kedvező hatással van a húgyivarszervi problémákra.
Elősegíti a combcsont kifelé forgatását.
Felkészíti a testünket a hátrahajlításokra és a lótuszpózra.
Nyitja a csípőt.
Nyújtja a farizmot és a körteképű izmot.
Csökkenti az ülőideg-fájdalmat.
Csökkenti az alsó háti fájdalmakat és merevséget.
Oldja a csípőben tárolt érzelmi stresszt, traumákat, félelmeket és aggodalmakat.

Ellenjavallatok

Kötött csípő vagy combok, a térd és a boka sérülései, az SI-ízület sérülései, terhesség esetén kerülendő.


2016. június 17., péntek

A szabad akarat fokozatai 1. rész

Az emberiség az évezredek alatt számtalan vallási, filozófiai és világnézeti rendszert dolgozott ki. A világnézeti rendszer alatt egy vallási vagy hitrendszer és egy filozófiai rendszer kombinációját értem. Természetesen a vallások és filozófiák önmagukban is képesek létezni, de egyik sem alkot teljes egészet. A vallás filozófia nélkül általában a fanatizmusba vagy a szentimentalizmusba szokott hajolni, míg a filozófia vallás nélkül száraz, spekulatív rendszert alkot, ami a legtöbb ember érzelmi intelligenciáját nem fogja kielégíteni. A kettőt azonban sokféle módon lehet kombinálni, és az indiai szubkontinens bölcsi nagy mesterei voltak annak, hogy mindazt a változatosságot létrehozzák, amit Indián kívül talán a világvallások és világnézeti rendszerek összessége tudott csak megközelíteni.

A filozófia egyik örök kérdése a sors, vagyis az eleve elrendeltetés és a szabad akarat viszonya. Ahogy Gregor Maehle írta:

Egyesek azt mondják, hogy minden előre meg van határozva, beleértve azt is, hogy az emberiség meg fogja-e semmisíteni magát vagy sem. Mások, mint Rishi Vaszistha, azt mondják, hogy „Azok sorsa, akik őszinte erőfeszítést tesznek az önvalóval, nincs előre meghatározva.” (Jóga-vaszistha 2.45) Más szavakkal, ők saját maguk teremtik meg a sorsukat. Ebben a szellemben született ez a könyv. Bárcsak az emberiség, az önvaló őszinte erőfeszítése árán, felfoghatatlanul pompás jövőt teremtene magának!”

India filozófusai között voltak teljesen deterministák is, akik azt vallották, hogy az egyénnek nincs sem döntési szabadsága, sem ennél fogható felelőssége sem a sorsa alakulásában. Egyesek jámbornak lettek teremtve, míg mások bűnösnek, és nem tehetnek ez ellen semmit. A totális determinizmus általában nihilista gondolkodást szül, hiszen az egyén amúgy is hajlamos másra hárítani a felelősséget a döntéseiért.

A másik véglet természetesen a szabad akarat mindenek felett történő hangoztatása, ami viszont a karma törvényének mond ellent, és gyakorlatilag lehetetlenné teszi bármiféle világrend betartását vagy betartatását. Krisna fel is hívja a figyelmet arra, hogy mindenkinek az előírt kötelessége szerint kell cselekednie. A teisztikus vallás felelősséget határoz meg minden élőlény számára, melynek teljesítése elősegíti a spirituális evolúciót, míg elmulasztása további karmikus kötöttségeket eredményez.

Azt, hogy egy spirituális gyakorló a fejlettsége és a karmikus kötelékektől való mentessége mértékében egyre magasabb fokozatát nyeri el a szabad akarat használatának, nem csak Vaiszstha, hanem Krisna és Patandzsali is alátámasztják. A felszabadulást elért jóginak nincs többé előírt kötelessége, és még ha cselekszik is, a tettei nem fogják megkötni. Ebben tulajdonképen hasonlatossá válik Istenhez, bár a karma törvényét még ekkor sem fogja teljesen megismerni és nem tudja irányítani, csupán mentesül alóla.


Az indiaiak közismerten hisznek az asztrológiában, mint a sors, vagy karma divinálásának megbízható eszközében. Még a nagy királyok is tanácsot kértek az asztrológusuktól, mielőtt hadjáratba indultak volna, és kedvező időpontra igyekeztek időzíteni azt. Swami Yukteshwar, egy indiai jógi azonban más célból kereste fel az asztrológust: minden egyes tervéhez megtudakolta a legkedvezőtlenebb időpontot, és akkor kezdett bele, amikor asztrológiailag a legkevesebb esélye volt a sikerre. Vagyis nem riadt vissza a nehézségektől, és ezek leküzdésével azt bizonyította, hogy a jógi szabad akarata felette áll a karma korlátozó tényezőinek.

2016. június 16., csütörtök

Az erő és ellenerő törvénye

Újabb részlet Gregor Maehle Meditáció-könyvéből:

"Ha azonban a Kundalinít csak a köldökcsakráig sikerül felemelni, akkor a meditációt gyakran megzavarják az emésztéssel kapcsolatos dolgok. Ez lehet az evéssel vagy ízleléssel kapcsolatos vágy (például megéhezünk vagy bizonyos ízekre vágyunk), vagy az a vágy, hogy vagyonhoz jussunk annak bármelyik formájában. Az anyagi vágyak és törekvések folyamatosan zavarni fogják a meditációnkat.

Ha a Kundaliní a szexcsakrában tartózkodik, akkor a szexuális vágyak és a hozzájuk kapcsolódó érzelmek fogják megzavarni a meditációnkat. Végül pedig, ha a Kundaliní a gyökércsakrára korlátozódik, akkor a túlélés miatti aggodalom, a düh vagy a bosszúvágy fogja megzavarni a meditációs törekvéseinket.

A jóga egy tudományos módszer, ami nem bízza a véletlenre a meditáció gyümölcsét; de a várt eredményeket legvalószínűbbé tévő pontos feltételek megvalósulása érdekében a Kundalinít abba a központba kell felemelni, amely kapcsolatban áll azzal a megvalósítással, amire törekszünk.

Mi a Kundaliní?

A Kundaliní kapcsolatban áll a termodinamika első törvényével, mely szerint az energia nem vész el, csupán átalakul az energia más formáiba. Például a mozgási energia átalakulhat potenciális energiává, de nem fog elveszni. Más kifejezéssel ez azt jelenti, hogy egy rendszer összes energiáinak összege mindig ugyanaz. Ez szintén egy nagyon általános kozmikus törvény megnyilvánulása: az általános egyensúly fenntartása érdekében, minden megnyilvánulásnak tartalmaznia kell a saját fordítottját, ellenerejét vagy semlegesítését. Ez az elv a teremtés megnyilvánulásának minden szintjén működik, de az ászana gyakorlása közben is figyelemre méltóan jelen van.

Ha mélyen megértjük az ászanát, akkor a póz felvétele után ellentétes erőt fogunk létrehozni azzal, ami a pózba juttatott bennünket. Ha ezt az elvet az élet minden szintjén alkalmazzuk, akkor az élet mestereivé válunk. Ennek az állapotnak a leírására ilyen kifejezéseket szoktunk alkalmazni: „benne vagyunk az áramlásban”, „benne vagyunk a zónában”, „benne vagyunk a Taóban”. Ahelyett, hogy egy hatalmas erőt nyilvánítanánk meg, amely áttöri a világ korlátait, és a végén önmagát kell semlegesítenie, erőfeszítés nélkül haladunk végig az életen, a meglévő erőket használva. Így soha sincs szükség arra, hogy egy ellentétes erő nyilvánuljon meg ellenünk."