Guruji 2. rész

A múlt héten megkezdett cikk fordításának második, befejező része következik:

"Ez a módszer fizikailag eléggé megterhelő. Hogyan tanítod azokat, akik fizikaliag rossz állapotban vannak?"

"A gyenge testtel nem lehetetlen dolgozni. A jóga- szövegek azt mondják, hogy a jóga gyakorlásától vékony leszel, de erős, mint egy elefánt. Jógikus arcod van. A jógikus arc mindig mosolyog. Azt jelenti, hogy mindig hallod a nádát, a belső hangot, és a szemeid tiszták. Akkor tisztán látsz, és kontrollálod a bindut (az életerőt, amit néha szexuális energiának is neveznek). A belső tűz felébred, és a tested mentes lesz a betegségektől.

Háromféle betegség létezik: testi betegség, mentális betegség, és idegrendszeri betegség.  Ha az elme beteg, az egész test megbetegszik. A jóga-írások azt mondják. "Manajéva manusánám karanam bandha móksajóh", vagyis az elme a kötöttség és a felszabadulás oka egyaránt. ha az elme beteg és szomorú, akkor az egész test megbetegszik, és minden véget ér. Ezért először az elmét kell meggyógyítani. Az elme orvossága a jóga."

"Mit jelent pontosan az elme orvossága?" 

"A jóga gyakorlását és a helyes légzési rendszert. Gyakorolj, gyakorolj, gyakorolj. Ennyi az egész. Gyakorolj, hogy az idegrendszer tökéletes legyen és a vérkeringés is jó legyen, ami nagyon fontos. ha jó a vérkeringésed, akkor nem lesznek szívbetegségeid. A bindu kontrollálása, nem elpazarlása is nagyon fontos. Az ember ezéárt van életben, mert megtartja a bindut, és amikor a bindu teljesem elfogyott , akkor halott vagy. Ezt mondják az írások. Ha minden nap gyakorolunk, a vérünk megtisztul, az elme pedig fokozatosan az irányításunk alá kerül. Ez a jógikus módszer. "Jógas csitta-vritti niródhah"(Jóga-szútra 1.2). Ez azt jelenti, hogy a jóga az elme mozgásának uralása.

"Eddig főleg az ászana és a pránájáma gyakorlásaként beszéltünk a jóga gyakorlásáról. Milyen fontos az Ashtanga jóga első két ága, a jama és a nijama?"

"Ezek nagyon nehezek. Ha gyenge az elméd és a tested, akkor gyengék lesznek az elveid. A jamák öt ágból állnak: ahimszá (erőszakmentesség), szatja (igazmondás), asztéja (nem-lopás), brahmacsarja (önmegtartóztatás) és aparigraha (nem-birtoklás). Az ahimszá lehetetlen, és az igazmondás is nagyon nehéz. Az írások azt mondják, hogy akkor mondd ki az igazságot, ha édes, és ne mondd ki, ha bántó. De ne hazudj, akármilyen édesnek is tűnik. Ez nagyon nehéz. Csak az édes igazságot mondod, mert az, aki a kellemetlen igazságot mondja, halott ember.

Tehát a gyenge elme gyenge testet is jelent. Ezért építünk egy jó alapot az ászanával és a pránájámával, hogy a testünk és az elménk, az idegrendszerünk mind működjön, és utána dolgozunk az ahimszán, szatján, és a többi jamán és nijamán."

"És mi a helyzet az Ashtanga jóga többi ágával? meditációs módszert is tanítasz?"

"A meditáció a dhjána, az Ashtanga rendszer hetedik lépcsőfoka. Miután az egyik fokozat tökéletes, megteheted a következő lépést. A dhjánához egyenes háttal és csukott szemekkel kell ülni, és az orrnyeregre kell koncentrálni. Ha nem teszed ezt, akkor nem összpontosítasz. Ha a szemek kinyílnak és becsukódnak, akkor az elme is ezt teszi. 

A jóga 95 százalékban gyakorlati dolog. Csak 5 százalék az elmélet. Gyakorlás nélkül nem működik, nincs haszna. Ezért gyakorolni kell, a megfelelő módszert követve, egymás után követve a lépéseket. Akkor lehetséges."

"A tanításodat a vinyásza kifejezéssel szoktad jellemezni. Ez mit jelent?"

"A vinyásza légzőrendszert jelent. Ne végezz ászanát vinyásza nélkül. Amikor a vinyásza tökéletes, uralni tudjuk az elmét. Ez a fő dolog, az elme kontrollja. Ez az a módszer, amit Patandzsali leírt. Az írások azt mondják, hogy egyenlővé kell tenni a pránát és az apánát a belégzés és kilégzés egyenlő arányának megtartásával, és követve a légzést az orrnyílásokban az elme segítségével. ha így gyakorolsz, akkor fokozatosan uralni tudod az elmédet."

"Ülő pózban végzett pránájámát is tanítasz?"

"Igen. Amikor a padmászana (lótuszülés) tökéletes, akkor kontrollálod a végbeledet a múla bandhával, és az állzárat, a dzsálándhára bandhát is használod. Sokféle pránájáma létezik, de a legfontosabb a kévala kumbhaka, amikor a légzés vlátozásai, vagyis a belégzés és a kilégzés - kontrollálva vannak és automatikusan megállnak. Ehhez gyakorolni kell. Gyakorolni, gyakorolni, gyakorolni. ha gyakorolsz, akkor új gondolkodási minták, új gondolatok jönnek az elmédbe. Az előadások jól hangzanak, ha tartasz egy jó előadást, akkor mindenki azt mondja, hogy milyen jó vagy, de az előadások 99 és fél százalékban nem gyakorlatiasak. Sok évig kell gyakorolni az ászanát és a pránájámát. Az írások azt mondják: "Hosszú ideig kell gyakorolni, tisztelettel és megszakítás nélkül, hogy elérjük a tökéletességet." Egy évig, két évig, tíz évig... egész életedben gyakorolni kell.

Miután az ászana és a pránájáma tökéletes, a pratjáhára, az érzékek visszavonása (az Ashtanga jóga ötödik ága) következik. Az első négy ág a külső gyakorlatok: jama, nijama, ászana, pránájáma. A második négy a belső gyakorlatok, és automatikusan következnek, ha az első négyet elsajátítottuk. A pratjáhára azt jelenti, hogy bárhová nézel, istent látod. A jó elmekontroll adja ezt a képességet, hogy ha bármire ránézel, akkor az Átmant (a belül lévő Istent) fogod látni. Így a számodra a világot Isten színezi meg. Bármit is látsz, az Átmannal azonosítod. Az írások azt mondják, hogy az igazi jógi elméje annyira elmerül isten lótusz lábaiban, hogy semmi sem vonhatja el a figyelmét, bármi is tőrténjék a külső világban." 

"Mi a tanácsod búcsúzóul azok számára, aki szeretnék elkezdeni a jóga útját?"

"A jóga mindenki számára lehetséges, aki igazából akarja. A jóga univerzális. A jóga nem az enyém. De ne közelítsük meg a jógát üzleti szellemben, világi haszonra vágyva. Ha Isten mellett akarunk lenni, akkor az elménket Isten felé kell fordítani, és gyakorolni kell a jógát. Ahogy az írások mondják: "A jóga gyakorlása nélkül, hogyan adhat móksát (felszabadulást) a jóga?"

Guruji

Az alábbi interjút Sandra Anderson készítette Sri K. Pattabhi Joissal 1994-ben.

"Boldogság az arcán, fény a szemében, és egészséges test - ezek a jógi ismertetőjegyei a Hatha-jóga Pradípiká, a hatha-jóga klasszikus szanszkrit szövege szerint. Ez a leírás illik Pattabhi Joisra, akinek 78 éves korában egyenes a gerince, és egy sokkal fiatalabb ember sima arcával rendelkezik. Gyakran nevet, és ragyog, amikor bemutatkozunk egymásnak egy párás New York-i jógastúdióban, és megkérdezi tőlem, hogy kipróbálnám-e a jógát vele. A Pradípiká szerint, a hatha-jógát a rádzsa-jóga elérése érdekében tanítják, és Ashtanga-jógaként, az önmegvalósításhoz vezető teljes, nyolcfokú ösvényként is ismert, de kevesen hangsúlyozzák olyan mértékben, mint Jois azt, hogy a pózokban és a légzésben elért tökéletesség célja a többi ág elérése.

K. Pattabhi Jois 1915-ben született Dél-Indiában, és még fiatal fiúként találkozott gurujával, Krishnamacharyával, aki B.K.S. Iyengar tanára is volt egyben. 1973 óta tanítja a jógát, és az egész világról jönnek hozzá tanítványok, hogy az otthonában, Mysore-ban tanuljanak vele. Többször járt már az USA-ban, és bár most jár először New Yorkban, úgy tűnik hogy a ma reggeli óra legtöbb résztvevője már ismeri a sorozatot, amit tanít.

Meleg van. Az ablakok zárva, és a már amúgy is párás levegő még nehezebb a 35 izzadó test erőteljes légzésétől. A gyakorlók nyögnek és sóhajtoznak. Egyesek számára úgy tűnik, mintha erőfeszítés nélkül tárulna fel a sorozat, de a testük így is csillog az izzadságtól. Jois mindenhol bíztatja őket - egyik keze itt, a másik lába ott, és a legszükségesebb pillanatban elsüt egy viccet. Erős, mély hangon sorolja a pózok szanszkrit neveit.

Itt senki sem lusta: csak az eltökélt, kemény munka látszik, és az erőből, valamint a hajlékonyságból született kecsesség, ahogy a csoport az egyik pózból a következőbe mozdul, és csak azért áll meg, hogy kitartsa a pózokat, majd a napüdvözletre emlékeztető gerinchajlító sorozattal köti össze a pózokat, a légzéshez igazodva. "Kilégzés, csatvárí (csaturanga dandászana), belégzés, pancsa (Úrdhva mukha svánászana)". Jois fegyelmet tart, de gyengéd humorral és törődéssel lágyítja azt, ahogy verbálisan és fizikailag is olyan helyzetbe húzza a gyakorlókat, amiről nem is tudták, hogy elérhetik.

És ha a bíztatás, a terem energiája és a többiek jelenléte nem lenne elég nyomás, ott van a hőség. A matracok ellenére, szinte nem maradt száraz rész a sűrűn elfoglalt keményfa padlón az erőteljes kétórás gyakorlás végére. A légzéssel együtt folyamatosan áramló pózok sorozatát arra tervezték, hogy felébressze a tisztulás tüzét - hogy megtisztítsa az idegrendszert és a keringési rendszert a fegyelem és a jó öreg izzadás által. "Gyakorlás, gyakorlás és gyakorlás" - mondja Jois később, a tanítványok kis csoportjához beszélve egy Soho-i padláson. Sokat beszélt a módszerről, amit használ, hangsúlyozva, hogy nem tett hozzá semmi újat az ő tanára ás a Jóga-szútra tanításaihoz.

"Hol tanultad a jógát?"

"A gurumtól, Krishnamacharyától. 1927-ben kezdtem a tanulmányaimat nála, 12 éves koromban. Először az ászanát és a pránájámát tanította nekem. Később tanultam szanszkritot és advaita filozófiát is a mysore-i Sanskrit Colege-ban, és ott kezdtem el tanítani a jógát 1937-ben. Professzor lettem és 36 évig tanítottam a szanszkritot és a filozófiát a College-ban. Amerikában először Encinitasban, Californiában tanítottam, 1975-ben. Most egész Amerikát bejártam már. Bárkinek megtanítom, aki szeretné megtanulni a tökéletes jóga-módszert, az Ashtanga-jógát, ahogy a gurunk tanította nekem.

"Szakszkritot is tanítasz a nyugati tanítványaidnak?"

"Nem, csak az ászanát és a pránájámát. A szanszkritra szükség van ahhoz, hogy megértsük a jóga módszerét, de sok ember, még ha szeretne is megtanulni szanszkritul, azt mondja, hogy nincs rá ideje. nagyon fontos, hogy megértsük a jóga filozófiáját: a filozófia nélkül a gyakorlás nem lesz jó, és a jóga-gyakorlás a filozófia kezdőpontja. Igazából az a legjobb, ha mindkettőt tanuljuk."

"Milyen módszert használsz az ászana és a pránájáma oktatásánál?" 

"Csak az Ashtanga-jógát tanítom, az eredeti módszert, ami Patandzsalí Jóga-szútrájában szerepel. Az Ashtanga azt jelenti, hogy nyolcfokú jóga: jama, nijama, ászana, pránájáma, pratjáhára, dháraná, dhjána és szamádhi. A Jóga-szútra azt mondja: "taszmin szatí svásza-prasvászajór gati viccshédah pránájámah" (2.49). Először tökéletesítsd az ászanát, és utána gyakorold a pránájámát: kontrolláld a belégzést és a kilégzést, szabályozd a légzésedet, bent tartod és visszatartod a légzésedet.Az ászana tökéletesítése után lehet tökéletesíteni a pránájámát. Ez a jóga módszere."

"Mi a tökéletes ászana, és hogyan tökéletesíted azt?"

"Szthira-szukham ászanam" (Jóga-szútra 2.46). A tökéletes ászana azt jelenti, hogy három óráig is tudsz ülni benne szilárdan és boldogan, bajok nélkül. És amikor kiveszed a lábaidat az ászanából, a tested még mindig boldog. Az általam tanított módszerben számos ászana van, és hatnak a vérkeringésre, a légzésre, és a szemet is fókuszálni kell (hogy fejlesszük a koncentrációt). Ebben a módszerben teljesen hajlékonynak kell lenned és a tested három részét - a fejedet, nyakadat és a törzsedet - egy egyenes vonalon kell tartanod. Ha a gerincvelő meghajlik, az befolyásolja a légzőrendszert. Ha szeretnéd gyakorolni a helyes légzőrendszert, akkor egyenesen kell tartanod a gerincedet. 

A múládhárából (a gyökércsakrából) 7200 nádí (finom energiacsatorna) ered. Az idegrendszer is innen nő ki. Az összes nádí szennyezett, és meg kell tisztítani őket. A jóga módszerével arra használjuk az ászanát és a légzőrendszert, hogy minden nap tisztítsuk a nádíkat. Azzal tisztítod a nádíkat, hogy a helyes testtartásban ülsz és gyakorolsz minden nap, belélegzel és kilélegzel, míg végül, hosszú idő múlva az egész tested erős nem lesz és az idegrendszered teljesen meggyógyul. Amikor az idegrendszer tökéletes, a test erős.

Amikor az összes nádí megtisztult, a prána belép a központi nádíba, a szusumnába. Ahhoz, hogy ez megtörténjen, teljesen kontrollálni kell a végbelet. Figyelmesen kell gyakorolni a bandhákat - múla bandha, uddíjána bandha és a többit - az ászana és pránájáma-gyakorlás közben. Ha azt a módszert gyakorlod, amit én tanítok, akkor a bandhák automatikusan létre fognak jönni. Ez az eredeti tanítás, az Ashtanga módszer. Semmi mást nem tettem hozzá. A modern tanításokat nem ismerem, én egy öreg ember vagyok!"

(Befejezés következik)

Miért nem hagytam még abba az Ashtanga gyakorlását?

Mostanában nagy divat, hogy pár év Ashtanga gyakorlás után átnyergel valaki egy "nyugisabb" irányzatra, főként oktatótársaimon látom ezt a tendenciát. Szerintem ez nem is baj, sőt az sem, ha valaki párhuzamosan tolja az Ashtangát valamilyen más jellegű gyakorlással vagy akár más sporttal. Sőt, talán jobb is, mint a full tradicionális "Csak az Ashtanga heti 6x" hozzáállás. Ennek fényében olvastam Annina Luzie Schmid blogbejegyzését arról, hogy miért hagyta abba az  Ashtanga gyakorlását pár évnyi fanatikus mysore style után. Olvassátok el az eredeti cikket, én itt most csak kivonatosan fogok kiemelni néhány dolgot, ami megragadta a figyelmemet, illetve amivel kapcsolatban gondolataim vannak.

1. Az Ashtanga mint pótcselekvés? Annina szerint az Ashtangát minden reggel fanatikusan gyakorlóknak valami hiányzik a magánéletéből, amit nem lehet helyettesíteni a matracon eltöltött idővel. Ezzel hajlamos vagyok egyetérteni. Ha mindent a gyakorlásunknak rendelünk alá, akkor a legfontosabb személyek az életünkben kevésbé lesznek fontosak, mint saját magunk. Sok jógit láttam, aki nem vállal gyereket, vagy a párkapcsolata furcsán alakul, bár ezt persze kívülről nehéz megítélni. De ha nem vagy boldog a magánéletedben, és úgy egyáltalában, akkor a lábad nyakba rakása ezt nem fogja megoldani. Az Ashtanga-függőség (ashtangorexiának nevezi a cikkben) valóban az énkép és ebből kifolyólag a személyes kapcsolatok zavarára utalhat, amik elől a matracra menekülünk minden reggel.

2. Heti több, mint négy edzés nem egészséges? Nos, ez nem minden esetben igaz szerintem. Egy edzetlen ember esetében valóban bőven elegendő heti négy Ashtanga vagy egyéb edzés, mert ha hirtelen rááll a minden napos edzésre, akkor a túledzettség jelei fognak jelentkezni rajta: kimerült lesz, le fog fogyni, megjelennek a sérülések stb. De egy fokozatosan bevezetett napi szintű gyakorlással szerintem semmi gond, heti egy pihenőnappal egy átlagos edzettségű ember vígan elvan. A fiatal élsportolók pedig néha heti 8-10 edzést is letolnak, tehát ez megítélés kérdése, hogy mennyi az elég és mennyi a sok.

3. A sérülések fokozódása. Valóban sok sérülés fordulhat elő az Ashtangában, ami fakadhat a túledzettségből, a helytelen gyakorlásból, bizonyos pózok erőltetéséből, vagy csak arra figyelmeztet a szervezetünk, hogy valamin változtatnunk kellene, és megint csak ne a matracon keressük mindenre a megoldást. Ha fanatikusan gyakorolunk a sérülések ellenére, és nem vesszük figyelembe a szervezet jelzéseit, akkor egyszer fel fog lázadni ellenünk, és komolyabban meg fogja akadályozni a további visszaélést a tartalékainkkal. Amikor a gyakorlás nem az egyensúly és a boldogság felé visz, hanem a stressz és a szenvedés felé, akkor biztos, hogy nem a jó irányba megyünk.

4. Mysore Tours. Eddig tartottak azok az észrevételek, amik egy rendszeresen gyakorló életét érinthetik. Innen pedig azok az aspektusok jönnek, amik akkor érik a gyakorlót, amikor belép a "Mysore Szentélybe", az Ashtanga fellegvárába, ahol Sharath az úr. Nyilván, ha valaki egy utazásra vállalkozik a "Forráshoz", akkor fel kell készülnie, hogy beleilleszkedjen abba a rendszerbe, amit ott elvárnak tőle. Hogy hányszor kell Mysore-ba menni és mennyi pénzt kell Sharathnak fizetni, mire autorizációt kap valaki, az engem személyesen hidegen hagy, mert én sohasem éreztem késztetést, hogy ott gyakoroljak. Nekem itthon jó, meg Manju workshopjain, amikor el tudok menni. A "certifikáció" még több pénzbe kerül, de őszintén nem is tudom, mi a különbség as kétféle papír között. Minden esetre menőségnek számít :-) 

5. A vasárnap az új szombat? A 2014-es Update szerint Sharath áttette vasárnapra a szombati pihenőnapot, hogy többet lehessen a gyerekeivel, de állítólag nem kötelezte az összes gyakorlót arra, hogy vasárnap tartsák a pihenőnapot, ha éppen nincsenek Mysore-ban. csak akkor miért kellett olyan nagy asztrológiai feneket keríteni neki, hogy a szombat a Szaturnusz napja és hogy mennyire veszélyes. Csak nem ez volt a holdnapokkal is, hogy így kaptak még két pihenőnapot egy hónapban a guruk, míg a tanítványok ugye havi belépőt fizettek? Krishnamacharyánál nem olvastam, hogy tiltotta volna a szombati vagy a holdnapokon való gyakorlást. Én ma is gyakoroltam, pedig vasárnap volt, tegnap meg éppen pihentem, illetve Ashtanga oktatói tanfolyamot tartottam. Szóval én ebből sem csinálok akkora ügyet.

6. Bokafogás a második sorozat előtt? Szintén új hír, hogy Sharath csak azokat engedi a második sorozatot gyakorolni, akik az álló hátrahajlításban meg tudják fogni a bokájukat. Lásd a pózt a fenti képen :-). Nos, szép dolog a hátrahajlítás, meg fontos is, de egyrészt a második sorozatban egyik póz sem igényel ilyen szintű hátrahajlítást, másrészt, minél tovább tartunk valakit az első sorozatban, annál jobban előrehúzza a vállát a sok vinyásza. Vagyis a három híd és a dropback a sorozat végén a legtöbb embernek édeskevés ahhoz, hogy ilyen fokú hajlékonyságra tegyen szert. Ha pedig erőlteti, anélkül, hogy külön nyitná a csípőjét és a vállát, akkor hamar "derékba törhet" a jógás karrierje, hacsak nincs olyan hipermobil gerince (Ehlers-Danlos szindróma, Gugli), mint a képen látható Zlatának. Manju például pont azt mondja, hogy minél hamarabb érdemes beilleszteni a gyakorlásunkba legalább a második sorozat első felét, hogy ne kapjon annyira egyoldalú terhelést a szervezetünk a sok előrehajlítással. Így viszont, a bokafogással legfeljebb az Ashtanga klán kb 10%-a esélyes arra, hogy valaha is továbbléphessen a pásászanához. 

Nos, én még nem hagytam abba az ashtanga gyakorlását, úgy érzem, hogy sikerült megúsznom a love-hate hullámvasutat, bár régebben valóban fanatikus sorozat-hajszoló voltam (lásd például ezt a 2009-es blogbejegyzést), és sokat foglalkoztam a harmadik sorozattal, illetve már a negyediket akartam kezdeni. Azóta némileg relaxáltabban állok hozzá én is a dologhoz, olyan lett a kapcsolatom az Ashtangával, mint egy jó házasság. Biztonságban érezzük magunkat egymás mellett, de már nem érhetnek meglepetések. 

Hetente legalább egyszer végigtolom az első sorozatot, és egyszer a másodikat. És emellett vágynék többre is, de ugyanakkor más dolgokat is szeretek néha gyakorolni. Az ászanákat inkább eszköznek tekintem egy-egy funkcionális cél eléréséhez, semmint önmagukban elérendő célnak. Emellett megy a street workout, kettlebell, funkcionális edzés is, és így az erő-aspektus fejlesztése néha némileg visszaveti a hajlékonyságomat, de úgy érzem, hogy a két dimenzió megfelelő összegyúrásával leszek teljes ember. Nem szeretnék pélcikakezű gumiember sem lenni, de betonmerev favágó sem. És ennek a két, látszólag ellentétes aspektusnak az összehangolása bizony időigényes és fáradságos, de szerintem megéri. Szóval én nem váltok egyelőre, még sok szépsége van számomra az Ashtangának, amiket szeretnék fokozatosan felfedezni, miközben egy arányos és funkcionális testet is építek párhuzamosan. Azután talán majd a szellemi oldala, a pránájáma és a meditáció is eljön valamikor az életemben, amikor készen állok majd rá. 

Tízezer óra jóga

Már megint egy cikk-fordítás! :-) De most nem kisebb illusztris szerzőtől, mintk Kino MacGregortól, aki igencsak fiatalon csöppent bele a Main Shala világába, és valóban levinyászázta a magáét az elmúlt tizenöt évben, hiszen még maga Pattabhi Jois autorizálta a harmadik sorozat oktatására is, és azóta is évi egy-két hónapot tölt Mysore-ban, tehát érdemes megfontolni a dolgokat, amiket mond.

"Amikor egy fiatal, képlékeny testet látunk, amint szupernehéz jógapózokba tekeri magát, könnyű azt feltételezni, hogy eleve így született. A kezdő tanulók néha azért adják fel a gyakorlást, mert elveszítik a hitüket abban, hogy valaha is képesek lesznek tökéletesen belehajolni a jóga-ászanákba. De a jóga az erőfeszítés útja, amely sok évnyi elkötelezettséget igényel. A legjobb tanárok azok közül kerülnek ki, akiknek a legküzdelmesebb volt az útjuk. A legintenzívebb és legnehezebb útból lesz a leghangzatosabb és legdrámaibb történet a végén, amikor végigjártuk. A sikert a jógában nem a haladó pózokon mérik - hanem a belső folyamat mélységén. Azok a legjobb jógik, akik nem csak a gyakorlás fizikai akrobatikáját, hanem annak mentális, érzelmi és spirituális aspektusait is elsajátítják.

Túl könnyű azt mondani, hogy mindenki, aki ki tudja emelni magát kézenállásba, mélyen hátra tud hajolni, vagy mindkét lábát a feje mögé tudja rakni, az természetes adottsággal rendelkezik hozzá. Ha ez így volna, akkor mindenki  születésétől fogva vagy meg lenne áldva, vagy meg lenne átkozva. A jóga a belső utazásról szól, és még annak a néhány szerencsés, természetes tehetséggel megáldott embernek is bele kell tennie a munkát, hogy elérhesse maximális potenciálját. A kiválóság megnyilvánulásához szükség van egy bizonyos minimális mennyiségű gyakorlásra. A tehetséget kutató tudósok abban egyeztek meg, hogy minimum tízezer órát kell foglalkozni valamivel, hogy kiderüljön, mennyire válhatunk kiválóvá benne.

Daniel Levitin idegsebész azt állítja: "E kutatósokból az a kép bontakozott ki, hogy legalább tízezer órányi gyakorlás szükséges ahhoz, hogy világszínvonalú mesterévé váljunk bárminek. Sok-sok tanulmányban vizsgáltunk zeneszerzőket, kosárlabdázókat, regényírókat, jágkorcsolyázókat, zongoraművészeket, sakkozókat, profi bűnözőket, és mindig ugyanez a szám jött elő… Senki sem talált még olyan esetet, amelyben kevesebb idő alatt vált valaki világszínvonalú szakértővé bármiben. Úgy tűnik, hogy ennyi időre van szüksége az agynak ahhoz, hogy mindent magába szívjon, ami szükséges a valódi mesteri szint eléréséhez… Ez még az olyan emberekre is igaz, akiket csodagyereknek tekintünk."

Még ha természetesen hajlékonynak is születtél, még mindig gyakorolnod kell, hogy ki tudd virágoztatni azokat a képességeket, és elérd a mesteri szintet. Elkötelezettség, odaadás és sok-sok évnyi kemény munka nélkül a természetes tehetség kiaknázatlan marad. Sokan Mozart zenei zsenijére hivatkoznak, aki hatéves korában kezdett zenét szerezni. Egyes "korai" darabjait igazából tinédzser-korában írta, miután már vagy tíz éve szerzett zenét. Magnum opusát pedig halálos ágyán írta, egy egész életnyi koncentrált tanulás, gyakorlás és elkötelezettség csúcspontján.

A jóga-gyakorlásban több, mint egy pár óra gyakorlásra van szükség, ha el szeretnénk érni a tízezer órás pontot. Ha napi két óra gyakorlást feltételezünk, heti hat napon keresztül, és levonjuk belőle mindazokat a napokat, amikor nem jutottunk el a matracra, akkor majdnem húsz évre lesz szükségünk, hogy meglegyen a tízezer óra gyakorlás. Persze vannak olyan tanulók, akik napi három órát gyakorolnak, mások pedig naponta kétszer gyakorolnak, és délután még technikai workshopokra is mennek, hogy mélyebben megértsék a jóga-ászanákat. Ez lerövidítheti az időtartamot, amire meglesz a tízezer óra.

Az is lehet, hogy a legjobb tanárok megvárják, amíg a tanulóik elérik a tízezer órányi tapasztalat szintjét, mielőtt felhatalmazzák őket a tanításra. Az én tanárom, Sri K. Pattabhi Jois, azt kérte az Ashtanga-jóga tanulóitól, hogy legalább nyolcszor jöjjenek el Mysore-ba, alkalmanként hat hónapra, mielőtt fontolóra vette volna, hogy jógaoktatónak minősíti őket. Ezt az elismerést nem sok Ashtanga-jóga tanuló kapta meg, akik viszont megkapták, bizonyára beletették a munkát. 

A jóga gyakorlása nagyon kiegyenlítő hatású. A tiszta gyakorlás dönti el, hogy sikeres leszel-e. Nem számít, hogy természetesen hajlékony vagy erős vagy, vagy pedig egész nap a díványon ülve tévézel. Az számít, hogy még ma ráállsz a jógamatracodra és elkezdesz gyakorolni. Amikor eléred a megértés egy bizonyos szintjét az elkötelezett gyakorlás által, akkor megkapod a munkád gyümölcsit, és meg tudod osztani azokat másokkal. Ekkor vagy képesített arra, hogy közvetlen tapasztalat alapján oktasd, amit tudsz. nagyon sokan azt feltételezik, hogy akrobata, táncos voltam, vagy csak természetes adottságom van hozzá, amikor látják az Ashtanga jóga haladó pózaiból álló rendszeres gyakorlásomat. Sohasem voltam akrobata vagy táncos, és természetes adottságom sincsen. Az átlagnál valamivel több természetes hajlékonyságom volt, amikor elkezdtem, de az semmi ahhoz képest, amit ma meg tudok csinálni tizennégy évnyi gyakorlás után.

Amikor először megpróbáltam a lábamat a nyakamba rakni, akkor nem ment, és amikor első alkalommal próbáltam felállni a hídból, akkor bevertem a fejemet a padlóba. Amikor bármely erő-gyakorlatból megpróbáltam kiemelni magamat, akkor szembe kellett néznem azzal a ténnyel, hogy gyenge voltam, és nem tudtam felemelni egyik testrészemet sem a talajról. Sok évnyi gyakorlás által, a hagyományos gyakorlás, és sok délutánnyi technikai gyakorlás által szereztem meg azt az erőt és hajlékonyságot, amivel ma rendelkezem a gyakorlásomban. Ha én meg tudom csinálni, akkor bárki meg tudja. Az egyetlen különbség az a néhány év és néhány ezer jógamatracon töltött óra. A jóga haszna nem olyan dolog, ami a puszta levegőből nyilvánul meg. Meg kell dolgoznod érte, és akkor kapod meg a kegyét."

Hajlékonyság vs merevség

Újabb részlet Norman Blair cikkéből:


“HAJLÉKONYSÁG ÉS MEREVSÉG


A ragaszkodás és az arrogancia mellett a merevség is megfigyelhető a hosszú távú gyakorlók között, ami ironikus, figyelembe véve a fizikai hajlékonyság szintjét, amit elérnek. Az, hogy a tanár verbálisan gyalázza a tanítványt, aki valahol máshol akar gyakorolni – vagy megtiltja az egyik tanítványának, hogy egy másik tanárnak segítsen – vagy amikor a certified astanga tanár azt válaszolja a tanítványának, aki jógablokkot akar használni, hogy “Ne tedd, mert az nem jóga.”


Ugyanakkor számos példa van arra, hogy a tanárok nagylelkűen és kedvesen viselkednek, bátorítják és felhatalmazzák a tanítványaikat, segítenek más tanároknak a saját óráik elkezdésében, még akkor is, ha az “konkurrencia”. Ezek a tanárok világítótornyok az úton. Bizonyos tanárok között azonban ott van a tendencia a kontrollra – ahelyett, hogy megosztanák a tudásukat, a reakciójuk védekező és szektariánus viselkedésről árulkodik: a vak hit vaksághoz vezethet. Ez bizonyos aspektusait megkérdőjelezi annak, amit gyakorlunk.


Ennek a viselkedésnek az egyik kiváltó oka lehet maga a gyakorlás sebessége – az, hogy csak öt légzésig tartjuk a pózokat, egy haladó forma, és a légzésünk könnyen felszínessé válik. Pattabhi Jois instrukciója ellenére, Lino Miele szerint: “Tanítsd a hosszú légzést...gyakoroljátok, hogy minden egyes belégzés tíz másodperces legyen, és minden egyes kilégzés is.” - a légzés gyakorta sokkal rövidebb. A kutatás azt mutatja, hogy ha a rövidebb légzés erőteljes fizikai mozgással párosul, akkor a szimpatikus idegrendszer aktívabbá válik. A szimpatikus idegrendszer eredményezi a “fight or flight” reakciót, és itt az ember védekező és elhatárolódó magatartást vesz fel. A paraszimpatikus idegrendszerben sokkal több a képesség a kapcsolódásra: ez a törődés, barátkozás, pihenés és feldolgozás rendszere.”


Mára ennyit, ez a fejezet túl hosszú és túl sűrű ahhoz, hogy egy bejegyzésben feldolgozzam. A merevséggel és a szakmai féltékenységgel, esetenként más tanárok kritizálásával, becsmérlésével én is találkoztam. Bár itt megint azt gondolom, hogy ez nem csak az astangára igaz, a leginkább a Pattabhi családtól és a hozzájuk közel álló tanárok részéről tapasztaltam ezt. Sharmilla (Pattabhi unokája, aki Bangalore-ban tanít) nem csak a gyakorlást illetően volt merev (“Ez így nem helyes, hol tanultad ezt” stb.), Hanem amikor elmondtuk, hogy kitől tanultunk eddig, akkor is úgy nyilatkozott, hogy Gurujitől vagy Sharathtól kell tanulni, vagy a certified tanároktól, mert mások nem értik a rendszert.


Nem tudom, hogy él-e még az a szokás, hogy aki Mysore-ban a Main Shalában akar gyakorolni, annak alá kell írnia egy papírt, hogy más tanárhoz nem járhat Mysore-ban, de ez egy tipikus példa a fentiekre. Lino Miele is meglehetősen szegregáló típus, és ha megtudja, hogy a tanítványai más tanárhoz mentek, akkor a minimum egy alapos szidás, de lehet, hogy még ki is rúgja az illetőt.


Itthon szerencsére nem olyan nagy az astanga-tábor, hogy különösebben lehetne szegregálódni vagy riogatni a jógásokat más tanároktól. Aki nagyon guruskodik, annak könnyen kiürülhetnek az órái, ha a tanulók nem azt érzik felőle, amiért jöttek. Én általában úgy viszonyulok minden jógáshoz, hogy felnőtt ember, el kell tudnia dönteni, hogy kinek az óráira szeretne járni, és mit szeretne kapni. Ha én tudok neki valamit adni, akkor annak örülök, de nem várok el egyfajta kizárólagos hűséget, mert lehet, hogy esetenként más impulzusra van szüksége, és az is a fejlődését szolgája.


A gyors légzés valóban elgondokodtató jelenség. Az egyik ok, amiért a vezetett órát szeretem, az, hogy ott én tudom diktálni az iramot, és nem engedek senkit előreszaladni. Ha pedig el akarja lógni a relaxációt, akkor aztán tényleg megkapja a magáét. Egy vezetett óra két óra hosszú, és őszintén szólva mysore gyakorlásnál én is kész vagyok maximum másfél óra alatt. De mondjuk egy egy órás vagy még rövidebb mysore gyakorlás relaxxal együtt az már ténylegesen fight & flight-üzemmód, és ilyenkor általában a savászana sem több két percnél.


Nagyon szép lenne a tíz másodperces ki- és belégzés, de én örülnék ha legalább hat másodperces lenne, ahogy Ramaswami írja. Biztos, hogy nem lennénk neurotikusak, és valószínűleg húsz évvel tovább élnénk. Nem lehet elégszer elmondani, hogy az astanga gyakorlása a légzés tudatosításáról szól. És mindenkinek magának kell tudatosítania, ha a légzése túl sekélyes, rövid, erőltetett vagy éppen elfelejt levegőt venni. Én hiába szólok rá mindenkire többször óra közben – a te légzésed, neked kell figyelned rá.

Ashtanga Box

A cím ne tévesszen meg senkit, ma nem a küzdősportokról lesz szó, legalábbis nem fizikai értelemben véve. Az elménkkel és az előítéleteinkkel való birkózás azonban sok esetben megerőltetőbb és több taktikai érzéket kíván, mint a fizikai erő összemérése. A címben szereplő Box szó inkább a "doboz", "skatulya" értelemben szerepel, ugyanis a feltételekhez kötött elme hajlamos körülhatárolt fogalomkörökben gondolkodni, mert valamiért ettől érzi magát biztonságban. Ha falak vannak körülöttünk, akkor úgy érezzük, hogy azok megvédenek, ahelyett, hogy azt éreznénk, hogy behatárolnak. Az előítéleteinkből felépített falak lebontása is időnkét félelmet ébreszt bennünk, mert megszűnik a biztonságérzetünk. De egy igazi jógi nem habozik feladni a biztonságérzetét a szabadság reményében, ezért azt javaslom, hogy ebben a szellemben olvassátok a következő sorokat.


Grimmly blogjában mindig vannak érdekes dolgok. Az alábbi cikk felett majdnem elsiklottam, de egyik jógás ismerősöm felhívta rá a figyelmet. Nos, a cikk erőteljes gondolatébresztő hatással volt rám, és máris érzem a tudatomra gyakorolt transzformációs hatását is. Remélem, ezzel olvasóim is hasonlóképpen lesznek, kivéve azok, akik fel fognak háborodni és zavarba jönnek az egésztől. Pedig éppen róluk és nekik szól ez az érdekes cikk, amit annyira közlésre érdemesnek találtam, hogy bár hosszú, mégis lefordítom teljes terjedelmében, méghozzá több részlettel, saját kommentjeimmel kiegészítve. Nos, akkor lássuk a remekművet (itt az eredeti verzió is)!


"A DOBOZ (MELYNEK BELSEJÉBŐL TEKINGETÜNK KIFELÉ) - EGY ASTANGÁS TÖRTÉNET Norman Blairtől


Ezt az írást az együttérzés, együttműködés és kommunikáció szellemében szeretném közreadni. Köszönettel tartozom Sri K. Pattabhi Jois-nak, Sharath Joisnak és az összes tanárnak, aki kifejlesztette ezt a gyakorlási rendszert és segített engem ezen az úton. A célom ezzel az írással az, hogy bíztassam a vitát és a párbeszédet a gyakorlók között. A leírtak egy része vitatott lehet, de nem csak a palávert szeretném verni a provokáció kedvéért. Ha egy elefántot látok a szobában, akkor azt ki kell mondani, még ha az az elefánt Ganésa is! Ez egy szívből jövő próbálkozás ennek a tradíciónak a megértésére és az átalakulás lehetőségeinek értelmezésére.


Sok évvel ezelőtt, egy napon...


Számtalan kezdet van: az egyik kezdet 1963 márciusának egyik reggele, amikor az első levegőmet vettem (egy belégzést). Egy másik kezdet egy nap volt 1973-ban, amikor egy David Williams nevű fiatal amerikai megjelent egy mysore-i házban, hogy megkérdezze a tulajdonosát (egy Sri K. Pattabhi Jois nevű, ötvenes éveiben járó brahmint), hogy tanítsa neki a jógát. Én tíz éves voltam akkor - elképzelem magamat, amint boldogan játszottam rövidnadrágban, és nem aggódtam semmin. David Williams 23 éves volt és a missziója: nem csak megtalálni önmagát, hanem a hosszú élet titkát is. Az indiai jógikról keringő csodálatos történetek inspirálták, amelyek bámulatos csodatételekről és örök életről szóltak. Miközben Indiában utazott, egy Manju Jois nevű jógi fizikai képességeinek bemutatóját látta. Manju az apjától tanulta a jógát, így David Mysore-ba indult.


Ezt az utat a későbbiekben sok tízezren követték, akik kerestek ... valamit. Valamit, amit különböző módokon lehetne leírni: a béke helyét, a megvalósítások forrását, az egészség útját. Miután hónapokig tanult intenzíven Pattabhi Jois-tól, ami reggelente két és fél óra ászana-gyakorlást jelentett, egy rövid pihenőt, majd a pránájáma-gyakorlást, David Williams visszatért az USA-ba, ahol olyan embereket tanított, mint Danny Paradise és David Swenson - az astanga-gépezet beindult.


Pörgessünk előre tizenöt évet: Az astanga-jóga megszilárdítja pozícióját az USA-ban. Egyre növekvő érdeklődés övezi a jógának ezt az atlétikus és fizikailag megterhelő formáját. 1987-et írunk, és Richard Freeman, egy nagymúltú Iyengar-jóga oktató és szanszkrit tudós, találkozik Pattabhi Joissal egyik nyugati turnéján, ami addigra már rendszeressé vált (az első utazása 1975-ben volt). Ekkor 24 éves voltam: egy anarchista lázadó, aki az állam ellem küzd, és második szerelmes nyarát éli, miközben abban keresi az eksztázist, hogy a fehér embert táncolni tanítja (ez valami elvont metafora, nem tudtam értelmezni - Gd.).


A rövidnadrágot már rég elfelejtettem, most már a buggyos nadrág következett. Ugyancsak 1987-ben volt, hogy Derek Ireland és Radha Warrell először elment Mysore-ba. Ők ketten játszották a legfontosabb szerepet az astanga-jóga bemutatásában Nyugat-Európában. Hat évvel később, 1993-ban, elkezdtem rendszeresen látogatni egy jóga-órát, ami a későbbiekben astanga-órává vált, miután a tanár Derekkel és Radhával tanult."


Eddig az idézet első része, ami egyébként remek összefoglalója az astanga őstörténetének és nyugatra jövetelének. Ez alkalommal csak néhány momentumra reagálnék, mindenki bocsássa meg a kritikus hangvételemet, mert ettől eltekintve szeretem, imádom az astanga rendszert, és nem is fogok megállni a 6. sorozatig (achiever vagyok, nem tagadhatom meg önmagamat, de erről majd később :-). 


1. Sharath családi neve Rangaswamy, mert csak anyai ágon kapcsolódik a Jois családhoz. nagyapja halála óta azonban úgy látszik, felvette a Jois nevet, mert az a tuti eladható márka...


2. David Williams marihuana-függő, és abban biztos vagyok, hogy ezt nem Pattabhitól tanulta, aki szigorú brahmin lévén semmilyen tudatmódosító szert nem fogyasztott egész életében. Manju elmondása szerint azonban David Williams jóga-iskolájában a savászana után mindenki rágyújtott egy jó hosszú rakétára, amivel még tovább kívánta fokozni az ellazult állapotát. Rendben van, egy drogos is astangázhat, de a kérdés az, hogy mennyit ért meg ténylegesen a jóga mélyebb aspektusaiból, ha a gyakorlás nem segíti hozzá ahhoz, hogy feladja a függőségét, vagy legalább megértse, hogy fel kellene adni. 


3. Amint az első amerikai belépett Pattabhi Jois Laxmipuram-i házának ajtaján, az élet totálisan megváltozott a Jois család számára. Akkor Pattabhi már majdnem 30 éve oktatta a helyi bráhmana fiúkat jógára, de alig volt képes megélni belőle. Amikor Amerika színre lépett, onnantól kezdve dőlt a lóvé a Pattabhi családhoz, amit én nem sajnálok tőlük, csak azt ne felejtsük el, hogy az astanga rendszer "sztenderdizálására" tett törekvésekben a pénznek is fontos szerepe volt, hiszen innentől kezdve a jóga-oktatás mer nem csak brahminikus köteélesség volt Pattabhi számára, hanem komoly pénzforrás is. Az is tény, hogy a rendszer nagyon sokat alakult az elmúlt majdnem negyven évben, és nem kell meglepődni, ha még negyven év alatt sokkal többet fog változni. Például Manju idejében 3 sorozat volt, David Williams 4-ről beszél, Swenson 5-ről, Sharath pedig 6-ról, stb.


4. A fentiekből könnyen levonhatjuk azt a megfigyelést, hogy míg David Williams 1973-ban pár hónap leforgása alatt megkapta mind a 3 (vagy 4) sorozatot, amit ő a teljes rendszernek tekint, és közben még pránájámát is tanult és gyakorolt minden nap, addig manapság ehhez legalább tíz év komoly gyakorlás és több tízezer dollárnyi pénzösszeg szükséges, és a pránajámáról még lehet, hogy nem is fogunk hallani egyik workshopon sem (mondjuk Manju tanítja).


A következő napokban továbbhaladunk a cikkben, mert nagyon sok érdekes kérdést megbolygat, amiről mindenki megalkothatja a véleményét, én is azt fogom a tapasztalataim alapján. Nem vagyok rest beismerni, hogy az astangával kapcsolatos ismereteim részlegesek, és bármennyit kutatom is, sok esetben csak feltételezésekre hagyatkozhatom. Azt azonban már jó ideje beláttam, hogy aki azt hangoztatja, hogy az ő álláspontja a mérvadó és az egyedüli hiteles vagy "tradicionális" álláspont az astangával kapcsolatban, az könnyen abban a bizonyos dobozban találhatja magát, amiben igencsak szűkös a hely, és a dogmákon és előítéleteken kívül nem sok minden fér bele.

Mysore-i körkép

Már több, mint egy hete visszatértünk Indiából, gondolatban mégis még ott kalandozok. A jógatáborról fogunk tartani élménybeszámolót, vetítéssel. Április 24, péntek délután 6 óra, Atma Center Pest (V. Vigyázó Ferenc u. 4.) Ha akartok több képet látni a jógatáborról, addig is: http://picasaweb.google.com/tothsara/.  Többeknek megígértem, hogy írok a Mysore-i jóga lehetőségekről, ha valaki a jövőben tervezné, hogy oda látogat. Nos, személyes tapasztalataim, illetve másodkézből származó információk alapján a következőkkel tudok a Mysore-ba igyekvők rendelkezésére állni:

Az első és elmaradhatatlan természetesen a Main Sala, vagyis a Pattabhi Jois Astanga Yoga Institute, kpjayi.org. Ez a leghíresebb zarándokhely, következésképpen az év hűvösebbik részében tömve van oroszokkal és angolszász nyelvterületről érkezőkkel. Az első és legfontosabb feltétel, ha itt akarsz gyakorolni, az, hogy nagyon sok pénzzel kell rendelkezned. Az első hónapért ugyanis jelenleg 27530 rúpít (szorozd meg öttel, ha forintban akarod látni) kell fizetni. Egyébként az általános gyakorlat minden sálában, hogy minimum egy hónapra kell regisztrálni. Pattabhiéknál az a szabály, hogy 6 hónapnál többet nem maradhatsz egy huzamban, és utána minimum 6 hónap szünet (addig van időd összegyűjteni a lóvét a következő turnusra). A második hónap már barátságosabb, csupán 17416 rúpí. Az így is nagy számú jelentkező miatt minimum 2 hónappal előtte kell írásban jelentkezni. A sala amúgy Gokulamban van, ami köztudottan Mysore gizda negyede. Következésképpen a szállás és étkezés ügyében is fel kell készülnöd a vaskosabb kiadásokra, vagy riksázol, illetve robogózol minden nap. Általában, mivel mindenki 1 vagy több hónapra megy, nem hotelben laknak, hanem szobát bérelnek.

Nos, az órákkal kapcsolatban vannak belső információim két lánytól, akik ott gyakoroltak most tavasszal. A reggeli órákon szezonban (október- február) 150-200-an vannak egyszerre. Van, aki a folyosón, vagy az öltözőben gyakorol. Az év többi részében, mivel nehezebben elviselhető a klíma, kb 40-50 ember van csak reggelente, így már be is férnek a nagyterembe. Pattabhi már nem oktat, állítólag most éppen beteg. 90 fölött megesik az ilyesmi, még a jógiknál is. A lánya, Saraswati és az unokája Sarath vannak bent a teremben. Ennyi embernek persze képtelenség megjegyezni a nevét, így a szőkéket Sweden-nek, a vágottszeműeket Japan-nak hívják. Állítólag nem is nagyon igazgatnak, beszélni meg pláne. Akkor miért jártok oda, faggattam a két lányt. A hely szelleme miatt - mondták. Naja. Az egyik svájci, a másik dán volt. Úgy látszik, nekik telik még a hely szellemére a mai válságos időkben is. A Main Salában nincs Teacher Training, hanem akkor lehetsz Authorized (első széria oktatására jogosít), illetve Certified (további szériák), ha egy csomó időt ott töltesz, és Sarath felajánlja neked. Az általuk hitelesített oktatókat közzéteszik a honlapon. Az oktatás meglehetősen sematikus, vagyis nem lehet hozzátenni, elvenni, egyénileg gyakorolni valamit. Gondolom, így diktálja az intézmény érdeke. Kezdőknek tehát végképp nem ajánlott, legfeljebb ha tudod az első szériát, és nagyjából meg is tudod csinálni. Mert ha pl. elakadsz a kúrmászanánál, akkor leállítanak, és mehetsz a befejezőt csinálni. Állítólag Saraswati délelőtt tart vezetett primary-t, de erről nem tudok részleteket. Még egy adalék, ha itt regisztálsz, állítólag írásban kell adnod, hogy közben nem jársz máshová jógázni, mert ha megtudják, kitesznek. Tudtommal ezt nem mindenki tartja be.

Ha valamivel vékonyabb a pénztárcád, akkor a következő lehetőségek vannak:

BNS Iyengar, ashtanga.org. Ő közvetlenül Thirumalai Krishnamacarya tanítványa, most már 80 fölött jár. Persze nem az az erőteljesen igazítós fajta, de az ászana mellett pránajámát meg filozófiát is oktat. Mondhatni, Pattabhi kortársa, de még aktív. Ugyanazon a helyen tanít, ahol annak idején Krishnamacarya, a Parakala Mutt-ban. Ez egy templom a Mysore-i király palotája, a Jaganmohan Palace mellett. Történelmi hely. Ha magadba akarsz szívni egy kis Astanga-történelmet, akkor érdemes kipróbálni. Nem sokan járnak hozzá, mert manapság az emberek inkább az erőteljes igazításokat, a "testközelibb" jógaoktatást igénylik. 

V. Sheshadri és Harish, a fia. Ők jelenleg saját otthonukban oktatnak, most készül Sheshadri salája. Ötvenes felé járó, szikár alak, nem sokat beszél, annál többet igazít. Mellékelt képen eg jó kis ászanát virít. Sokan szeretik, régebben az Astanga Mandalában oktatott, most kezdett saját pályafutásba. BNS Iyengarnál tanult ő is, és azt mondják, régebben vak gyerekeket oktatott, ott dolgozta ki ezeket az intenzív igazításokat. Honlapjuk jelenleg nincs, de a Facebook-on megtaláltok róluk minden nélkülözhetetlen információt, és komoly képeket. A címe:

Door No. 58/58, Jayanagar First main Road, Pampapathi Road,
Near Bedara Kannappa Tample, Chikka Haradanahally,
Mysore 14.
E-mail: sheshadri_yoga@yahoo.co.in

Laxmipuram: a retrós astangások mekkája. Itt található Pattabhi Jois első Salája, Tehát szintén történelmi hely. Olcsón lehet szobákat bérelni (kb 5000 rúpí egy hónap), és három helyre is járhatsz jógázni: Mandala, Sthalam8 és Prana Vashya Yoga. Van még egy csomó hely, de azok nem ismertek, itt minden sarkon van egy jógasála. A külföldiek jobbára ezt a hármat látogatják.

Astanga Mandala: mandala.ashtanga.org. Ez a hely úgy híresült el, hogy Sheshadri ott oktatott egy pár évig. Aztán idén év elején összekülönböztek a tulajjal, és elváltak útjaik. A honlapon még mindig az ő fotói vannak, ahogy igazít az órán. Úgy tudom, hogy most a reggeli órákat egy Chivananda nevű oktató tartja, és van kezdő hatha, pranayama meg miegymás. Teacher Trainingjük is van, egy hónapos. Persze mióta Sheshadri nincs ott, lecsökkent a népszerűségük, de azért jönnek még az emberek. Van egy kis büféjük, ott szokott reggelente összejönni a Laxmipuram-i jógás közönség. Az ügyintéző, Shantalla viszont főnyeremény. Mindent tud. Ha megérkezel Mysore-ba, először hozzá kell menni. Tud szobát szerezni, pénzt váltani, nekem csináltatott pl. egy Patandzsali-szobrot. Nem tudsz olyat kérni, amiben nem kompetens. 

Sthalam8: yogamysore.com. Ez Ajay Kumar székhelye. Kb 10-15 ember fér be, hangulatos hely. Ajay is lelkes igazító, és innovatív megközelítése van az Astangához. Az első és második sorozatban is tanít egy pár plusz rávezető pózt, és csütörtök reggelente Vinyasa Class-t tart, amiben olyan gyakorlatokat vesz, amelyek a vinyászák megfelelő elsajátítását segítik elő. Vasárnaponként tart back-bending órát is, mintegy elismeréseképpen annak, hogy az első sorozatból hiányoznak a hátrahajlítások. István éppen most készül a Teacher Trainingre nála, ami egy hónapos, és kb 36000 rúpí. Szerintem jó tanár, legalább annyit tanultam tőle, mint Kamaltól Rishikeshben.

Prana Vashya Yoga: pranavashya.com.  Vinay Kumar jógaiskolája. Nem kifejezetten Astanga, bár ő is Shseshadritól meg Iyengartól tanult, mint kollégája, Ajay, és még névrokonok is. Saját rendszert dolgozott ki, reggelente egy dinamikus sorozatot oktat, amolyan 1-2 széria keverék, sok hátrahajlítással. Délutánonként back-bending órát tart, amire sok Astangás is átmegy, akik reggel az elsőt nyomják. Kiegészítésnek éppen jó, de ha az ő rendszere tetszik meg, nála is lehet Teacher Traininget végezni, bár előtte legalább egy hónapig kell vele gyakorolni. A Laxmipuram-i órák meg Sheshadri is kb havi 8000 rúpíba kerülnek. 

Hát ennyi nagyjából, lehet válogatni.