2020. július 31., péntek

Oltár felállítása

A házi oltár az a hely az otthonunkban, mely a szakralitást képviseli, melyen keresztül a Szellemvilághoz kapcsolódunk. Ha még nincs otthon oltárad, akkor itt az ideje elkezdeni gondolkodni rajta, mert szükséged lesz rá! Az alábbiakban néhány alapgondolatot szeretnék leírni ezzel kapcsolatban. 

1. Keresd meg az oltár helyét! A legtöbb hagyományos kultúrában a keleti vagy északi irány felé tájolják az oltárakat, de bármelyik helyet választhatod a házban, amiről úgy érzed, hogy ott lesz a legjobb. Egy komód vagy szekrény, vagy valamilyen emeltebb asztalka, egyéb bútordarab jó alap lesz az oltárhoz. Vannak, akik komolyabb felépítményt is kialakítanak az oltár helyén. A lényeg az, hogy ez legyen egy nyugodt helye a házadnak, ahol le tudsz ülni révülni, meditálni, imádkozni, szellemi munkát végezni. 

2. Keress erőtárgyakat! Erőtárgy minden olyan tárgy, mely a számodra a szakralitást, spiritualitást, a szellemi valóságot vagy az isteni energiákat képviseli. Lehetnek természetes képződmények, például faágak, tollak, csontok, koponyák, szarvak, agyarak, növényi részek, kövek, ásványok, de megmunkált tárgyak is, pl. szobrok, bálványok, fémtárgyak, képek vagy festmények, metszetek. Az erőállataidat és a szellemi tanítóidat is megjelenítheted valamilyen formában az oltáron.

3. Állítsd fel az oltáradat! Amikor az erőtárgyakat az oltárra helyezed, törekedj arra, hogy megjelenjen a négy égtáj és a négy elem (föld, víz tűz, levegő), sőt, vannak, akik "háromdimenziós" oltárat készítenek, ahol az Alsó, Felső és Középső Világot is megjelenítik. Az oltáron lehetnek még hangszerek, szertartás-eszközök, füstölők, gyertyák, mécsesek, és felajánlásként odatehetsz ételt-italt, virágokat, gyümölcsöket, terméseket is. 

4. Az oltár "beavatásánál" kérd a Szellemvilág áldását, és azt, hogy amikor "aktív" az oltár, például amikor füstölőt gyújtottál, vagy odahelyezted az étel-áldozatot, akkor működjék kapuként a Szellemvilágba. Amikor nem használod, vagy elutazol otthonról, akkor ezt a kaput le kell zárni, nehogy "illetéktelenek" is bejöjjenek rajta keresztül. 

Az andoki indiánok, akik az inkák szakrális utódai, például "mesának" nevezik azt a kis zsákocskát, amit mindig magukkal cipelnek. Eben a zsákocskában erőtárgyak vannak, melyeket elhelyeznek az oltáron, amikor szertartást végeznek, és a széthajtogatott zsákocska lesz ilyenkor az oltárterítő. Bizonyos népeknél az áldozati tűztér, a sámándob vagy a sámán öltözete képviseli az oltárt, és ott jelenítenek meg minden szentséget. Bár a sámánság nem dogmatikus, és nem ír elő szigorú szabályrendszereket, érdemes a saját intuíciónkra hallgatva létrehozni az oltárunkat, és a fenti elvek figyelembe vételével használni. Az oltár lehet nagyon egyszerű, és nagyon komplex is, de nem feltétlenül ez fogja meghatározni a szellemi munkánk hatékonyságát. 

2020. július 30., csütörtök

A kévala kumbhaka mesterei

Újabb részlet a Jóga-tárávalíból:

13. vers

nirankusánám svaszanódgamánám
niródhanaih kévala-kumbhakákhjaih
udéti szarvéndrija-vritti-súnjó
marúllajah kó'pi mahá-matínám

A nagy bölcsességgel megáldott mesterek számára, akik a kévala kumbhaka állapotában tartózkodnak, az akadályok hatása felfüggesztődik, a szabálytalan légzés megszűnik, az érzékszerveik mesterévé válnak, és a pránájuk feloldódik a szusumnában.

Ádí-sankara tovább részletezi azok tulajdonságait, akik elérték a kévala kumbhaka állapotát. Azt a mesteri szintet elért gyakorlót (adeptust, vagyis beavatott személyt), aki elsajátította a pránájámát a bandhákkal, és elérte a kévala kumbhaka állapotát, nem befolyásolják vagy gátolják azok az akadályok, melyek más gyakorlókra hatnak. Ez az ellenállóképességük, önfegyelmük és stabilitásuk jele.

Patandzsalí felsorolja a Jóga-szútra 1.30-ban azokat az akadályokat, melyek megnehezítik a jógi haladását:

vjádhi-sztjána-szamsaja-pramádálaszjávirati-bhránti-darsanálabdha-bhúmikatvánavaszthitatváni csitta-viksépászté 'ntarájáh

„Az akadályok, amik az elme eltérüléséből fakadnak: a betegség, kötöttség, kétség, hanyagság, lustaság, érzéki élvezet, helytelen nézetek, képtelenség egy magasabb szint elérésére és képtelenség annak megtartására.”

Sankara azt is kiemeli, hogy aki eljutott a kévala kumbhaka állapotába, az megszabadult a szabálytalan légzésmintáktól, vani azt jelenti, hogy a légzése teljesen tudatossá vált, és a pránájáma mesterévé vált. Ehhez természetesen a kévala kumbhakát megelőzően és előkészítésképpen gyakorolt sok szabályozott pránájáma is hozzájárul.

A következő tulajdonság az érzékek feletti uralom, mely összefügg az előzővel. Ugyanis a prána az, ami az érzékszervi benyomást eljuttatja az elmébe. A vers mahá-matínak, vagyis „nagy bölcsességűnek” nevezi az ilyen jógikat. Az ilyen mesterek kizárólag olyan tárgyak felé irányítják az érzékeiket, melyeket szeretnének befogadni, és ami elősegíti a fejlődésüket. A közönséges ember általában ki van szolgáltatva az érzékeinek, és azok rángatják egyik érzéktárgytól a másikig.

A prána feloldódása a szusumnában azt is jelenti, hogy a jógi megszabadul a korábbi versek során említett kettősségek hatásától is.

2020. július 29., szerda

A mítosz és a logosz

Amikor sámánutazásra indulunk, mindig azt szoktam mondani, hogy igyekezzünk elcsendesíteni a bal agyféltekénket, az analitikus, problémamegoldó üzemmódot, és engedjük megnyílni, aktivizálódni az intuitív, befogadó jobb agyféltekét. Erre igazából szükség is van, és ezért különbözik a sámánrévülés közben megélt tudatállapot és a közben keletkező agyhullám-görbe a mélyalvás állapotánál. Ugyanis, ha az elménk én hozzá kapcsolódóan az agyunk teljesen inaktív volna, akkor semmit sem jegyeznénk meg abból, ami utazás közben történik. A sámán tehát éber, befelé figyel, de a megélt, látott, tapasztalt dolgokat nem kezdi el értelmezni, analizálni, összekapcsolni az itteni, fizikai, 3D-s valósággal. Ennek is megvan a helye, de nem utazás közben. Paul Francis ezt úgy fejezi ki, hogy létezik a mítosz és a logosz. A mítosz a szimbolikus valóságot jelenti, míg a logosz a tényleges valóságot. A sámánutazás során megélt képek, hangok, ízek, illatok, benyomások, érzetek, érzelmek nem logosz, tehát nem objektív valóságként kell értelmezni őket, hanem mítosz, vagyis egy szimbolikus jelrendszeren keresztül juttatja el hozzánk a szellemvilág az információt és a gyógyulást. A szimbolikus nyelvet tehát vissza kell fejteni, értelmezni kell, amikor visszajöttünk az utazásból. Mondok erre két példát.

Amikor valaki például utazás közben azt élte meg, hogy egy ősi törzsnél, egy természeti nép szülötte, vagy egy ősi, spirituális kultúrában, például azték, inka, egyiptomi, tibeti stb. történnek vele bizonyos dolgok az utazás során, akkor én is azt gondoltam, hogy egy előző életbeli emlék jött vissza, mivel már sokan éltünk a nagy spirituális kultúrákban, és a természeti népek szerves spirituális kultúrájában. Nem csak az elmúlt pár ezer évben, hanem talán évmilliók óta is. A Szellemvilág azonban nem a mi lineáris időnk és háromdimenziós világlátásunk szerint működik, ahol a kultúra és a történelem a földkéreg vékony sávjára korlátozódik, és amit ismerünk belőle, az tíz-tizenkétezer évre megy vissza időben. 

A lélekutazás közben megélt éleményeket lehet úgy is értelmezni, hogy lementünk az Alsó Világba, és ott kaptunk gyógyulást, vagy átéltük a halálunkat és az újjászületésünket az Állatok szellemei vagy az Alsó Világbeli törzsünk, szellemi vezetőink által. Minden esemény, ami ott történik, szimbolikus, és a mi gyógyulásunkat szolgálja, ha megtanuljuk helyesen értelmezni.A Szellemvilág nem fog olyan szimbólumokban kommunikálni, melyek nem értelmezhetőek számunkra, de ha restek vagyunk utánamenni, akkor nem is lesz teljes a gyógyulás, ugyanis az utazásban semmi sem történik véletlenül, még ha idő is kell, mire felismerjük az összefüggéseket. 

A másik példát kay Roy, azaz Ujfalusi Károly festőművész mondta tegnap az esti szertartáson a Nomád Jógában. Amikor révülünk, vagy tanító növények segítségével utazunk, akkor először fraktál-világba kerülünk. Ezt már én magam is többször megéltem, bár csak dobbal révültem, vagy izzasztókunyhóban. A szakrális geometria az ősi kultúrák és a sámán-látnokok szerint az Univerzum rendjének legtökéletesebb, multidimenzionális kifejeződése, viszont a mi tudatunk számára nehezen értelmezhető, mert mi "organikusabb" formákhoz vagyunk szokva. Így az elvont formájú szellemek, fénylények, akik magasabb dimenzionális tudatosság híján nehezen megfoghatók, olyan formát öltenek, amihez a tudatunk könnyebben tud viszonyulni. A fraktálok összeállnak erőállatokká, növényekké, természeti jelenségekké, emberekké, és különböző, félig-meddig antropomorf lényekké, és így tudunk kapcsolódni a különböző minőségekhez, az elemi princípiumokhoz. 

Tehát mondhatjuk akár azt is, hogy az erőállat vagy a szellemi tanító általunk érzékelt formája, tulajdonságai a mítosz kategóriájába tartoznak, míg van egy mindezeken túlmutató, mögöttes, mégis minden szellemi és anyagi jelenséget átitató valóság, a Logosz, mely azonban csak a teljesen megtisztult tudat számára ragyog fel eredeti, felfoghatatlan pompájában. A gyógyulás, tudati fejlődés, önmeghaladás tehát a mítosz közegén keresztül tud a legkönnyebben bekövetkezni, de a végső cél mindig az, hogy közelebb és közelebb kerüljünk a Logosz megtapasztalásához. 

2020. július 28., kedd

A Visnu-állapot

Újabb részlet a Jóga-tárávalíból:

12. vers

pratjáhritah kévala-kumbhakéna
prabuddha kundaljupabhukta-sésah
pránah pratícsina pathéna mandam
vilíjaté visnu-padántarálé

A kévala kumbhaka által a szusumnába irányított prána, mely annak a maradványa, amit a Kundaliní megemésztett, miután felébredt, fokozatosan feloszlik a szusumnában, Visnu állapotában, aki a közbülső tér.

Itt ismét az ídában és pingalában keringő két életlevegő, a prána és apána egyesüléséről van szó a szusumnában, a központi energiavezetékben. A Kundaliní felébredése után nem csak felszabadítja a szusumná bejáratát, hanem el is emészti a szusumnába belekerülő pránát, melynek maradéka (bhukta-sésa) elősegíti, hogy a tudatosság elérje a legmagasabb állapotot, a Visnu-padát.

A múládhára csakra az a pont, ahol a három nádí találkozik, és ahol a prána be tud lépni a szusumnába. Innen emelkedik a prána, a Kundaliní és a tudat a szahaszrára-csakrába, melyet Visnu-padának is nevezhetünk. A Visnu-állapot, vagy Visnu lakhelye az antarála szóval is nevezve van, amit úgy fordíthatnánk, hogy "az, ami mindenben jelen van, de ugyanakkor mindenen kívül is van". Erről a Bhagavad-gítában (9.4-6) is olvashatunk:

"Megnyilvánulatlan formámban ezt az egész univerzumot áthatom. Minden lény Bennem van, de Én nem vagyok bennük. És mégsem nyugszik Bennem minden teremtett. Íme misztikus hatalmam! Habár Én vagyok az összes élőlény fenntartója, s jelen vagyok mindenhol, Én magam mégsem vagyok része e kozmikus megnyilvánulásnak, mert Én vagyok a teremtés eredeti forrása. Tudd meg, hogy minden teremtett lény úgy nyugszik Bennem, miként a mindenhol fújó erős szél nyugszik állandóan az űrben."

T. Krishnamacharya szerint, a pránák feloldódása a szusumnában egy maradandó változás, és utána már nem térnek vissza az ídába és a pingalába. Amikor a jógi eléri ezt az állapotot, akkor megszűnik a halálfélelme, az éhségérzete és a fáradtságot sem érzi. Ezt az állapotot csak nagyon kevés jógi tudja és akarja elérni, mert utána már csak a testből való végső kilépés vár rá, nem térhet vissza a "hétköznapi" érzékszervi tevékenységekhez. Ezt az elvet több hatha-jóga írás is alátámasztja. Így jobban fel tudjuk mérni, hogy mennyire szavahihető valaki, aki azt állítja, hogy átélte ezt az állapotot. 

2020. július 27., hétfő

A köztes lét megtapasztalása

Remélem, hogy mindannyian értesültetek már az augusztusi fejleményekről: bezárt az Atma Center, egy új jógastúdió veszi át a működést a Kálvin téri üzlethelyiségben. Én pedig nyitottam egy puritán, egyterű jógatermet Óbudán, Nomád Jóga néven. Itt a blogban lesznek publikálva a csoportos jógaórákkal és az ősztől megrendezésre kerülő programokkal kapcsolatos információk is. A szolgáltatásaimra továbbra is tudtok időpontot foglalni az új helyre.  Tehát a részleteket megtaláljátok, és természetesen szeretettel várunk benneteket az új stúdióban, remélem, hogy megnyeri a tetszéseteket. Most azonban mindennek a folyamatlan a lelki oldaláról szeretnék írni egy kicsit. Több, mint tizenöt éve oktatók jógát, és az Atma Center 2008-ban nyitottuk. Tehát hosszú volt ez a fejezet az életemben, ezernyi szállal kötődtem hozzá. A Covid-válság kapcsán átrendeződött az életünk és az emberek fogyasztási szokásai is, így a belvárosi stúdió fenntartása ellehetetlenült, legalábbis mi nem tudtuk áthidalni a felmerülő hiányokat. Már egy nyári mongol szertartáson megkaptam azt az üzenetet a Szellemvilágtól, hogy hirtelen fordulat áll be majd az életemben, és ez be is következett. 

Családunk várhatóan 2021-ben költözik ki Csúcshegyre, a 3. kerület legszélén található zártkerti övezetbe. Tervünk az, hogy az udvaron lesz egy nagy jurta, és ott tudnak majd zajlani a jógaórák, programok, egyéni kezelések, nyugodt és valóban "nomád" stílusú környezetben. Ámde ez még nem nyilvánult meg, így a hátralévő bő egy évet át kellett hidalni valahogy, hogy tudjam folytatni a tevékenységemet, és erre egy óbudai helyszín tűnt a legalkalmasabbnak.

Az elmúlt hetet megfeszített munkával töltöttem, gyakran napi 16 órát voltam az új stúdióban. Laminált padlót raktunk le, volt festés, a felszerelések átköltöztetése, számos apró-cseprő szerelési munka, fúrás-faragás, villanyszerelés, stb. De most, hogy készen lett nagyjából minden, és elindult a Nomád Jóga, bennem is elindult a nosztalgia, a veszteségérzet és a gyászfolyamat, ahogyan sejtettem is. Mint egy özvegy ember, aki nemrég meghalt feleségét néha a nevén szólítja, én is néha Atmának hívom a Nomád Jógát. Érzem az űrt, egyre jobban, és közben a feszültséget is az új helyzet bizonytalansága miatt, a jóleső biztonságérzet hiányát, melyet a legutóbbi időkig az Atma nyújtott. 

Néha megállok egy-egy pillanatra, és bár tudom, hogy mi minden tennivaló van még az új stúdióval és az életemben, valahogy elveszítem a motivációmat, és rámszakad a pótolhatatlan veszteség érzete. Igyekszem kapcsolódni a szellemvilághoz, hogy ezt az elengedést lélekvesztés nélkül tudjam megélni, de azért nem könnyű. Gyerekkoromban, ha visszagondolok, talán nem kaptam elég szeretetet a szüleimtől, pedig nagyon fontos, hogy a gyerek minden kis sikere miatt biztassa és dícsérje a szülő. Ezért fokozatosan elszigetelődtem az érzelmeimtől, és elkezdtem a teljesítményre és a stimulációra hajtani, mint sok más, hasonló sorsú fiatal. Ezzel együtt elfelejtettem, hogyan kell megélni a gyászt és feldolgozni a veszteséget, mert ez valahogy a kudarc fogalmával asszociálódott a tudatomban. Apám, anyám és nagyszüleim halálát is igyekeztem inkább kizárni a tudatomból, és nem venni tudomást róla. Bár a Krisna-tudatban központi téma a halál, valahogy krisna-hívőként is romanticizálva viszonyultunk hozzá. A halál-élmény bizonyára nagyon erőteljes beavatási folyamat azok számára, akik ténylegesen a haláluk közeledtét várják. És ezzel szemben egyikőnk sincs bebiztosítva: a halál bármikor jöhet, elvihet mindent, amink van, és kiszakíthat az eddig megszokott valóságunkból. Az Atma ilyen értelemben meghalt, és én gyászolom szeretett gyermekemet. Az esszenciája megmarad talán az új helyben, bár már erősen átitatják a sámáni úton kapott élményeim és benyomásaim.

De hiszem, hinnem kell abban, hogy amikor valami meghal bennünk, vagy az életünkben, akkor valami új, nemesebb dolog születik újjá belőle, miközben el kell engednünk mindent, ami az eddigi állapothoz kapcsolódik. Talán ilyesmi lehet a bardo, a köztes lét állapotának megélése, amikor hátra kell hagynod mindent, amit eddig megszoktál és önmagaddal azonosítottál, és belekerülsz egy új, bizonytalan, félelmetes helyzetbe. Nem tudod, hogy igazából mi vár rád, és hogy mikor érkezel meg a következő létállapotba. Nem tudsz enni és inni, csupán csak az utódaidra vagy hagyatkozva, és ha ők odatettek étel- és italfelajánlást, akkor nem éhezel végig a bardoban tett utazásod alatt. Az összes félelmeddel, bűntudatoddal,  és tudatalattidba süllyesztett dologgal szembe kell nézned, és le kell rendezned mindezt a "ballasztanyagot", mielőtt biztonsággal megérkezhetsz az új létállapotodba.

Mára már megtanultam, hogy a veszteség tagadása, vagy mások hibáztatása a veszteségünk miatt, vagy az egész helyzet nem tudomásul vétele nem a legjobb taktikák. De azért mindezt elméletben tudni, vagy másoknak tanítani nem teljesen ugyanaz, mint megélni. Most már tudatosan meg akarom élni a gyászfolyamatot, belenyugodni a veszteségbe, és türelemmel várni a fény előbukkanását a sötét, mély alagút másik felén. Nem figyeltem meg eddig, de lehet, hogy a hozzám fordulók problémái részben tükrei is a pillanatnyi állapotomnak, mert például ezen a héten két olyan vendégem is volt, aki a motiváció hiányában nem tudja, hogy mit kezdjen az életével. Remélem, hogy én is hamarosan megtalálom újra a gyökereimet, a középpontomat, ahonnan már megbízhatóbban tudok adni és szeretni. Remélem, hogy a Nomád Jógát nem csak én, hanem sok mindenki a lelki Otthonának fogja tekinteni. Namaste! Áldás! Om Namah Sivaya!

2020. július 26., vasárnap

A pránájáma és a halál

 

Újabb részlet a Krishnamacharya-könyvből:

"2. Ászanák

Speciális utasítások

Amikor a fent felsorolt ászanákat gyakorolják, a túlsúlyos embereknek több récsakát kell végezniük, míg a vékony testalkatú embereknek több púrakát. Ezeket sorrendben langhana-krijának (könnyítő gyakorlatnak) és brimhana-krijának (nehezítő gyakorlatnak) nevezik.

A legfontosabb ászanák a sírsászana, szarvángászana, majúrászana, pascsimóttánászana és a baddha-padmászana. Ezeket minden nap kell gyakorolni, mulasztás nélkül. (Megjegyzés: ezeket az ászanákat emeli ki a Hatha-jóga Pradípiká). A többi ászanát a jártasságnak és az igényeknek megfelelően lehet gyakorolni. A sírsászanát, szarvángászanát és ezek változatait korán reggel gyakorolva, nagy haszonra teszünk szert. Akik szeretnék növelni az intelligenciájukat, a szív energiáját, és élesíteni a gjánendrijákat (tudásszerző érzékszerveket), azoknak hosszú időig kell kitartaniuk ezeket az ászanákat (a sírsászanát és a szarvángászanát).

E gyakorlás után gyakoroljuk 15 percig az egyik pránájáma-gyakorlatot, majd ezt kövesse 5 perc savászana, kihagyás nélkül.

Pránájáma

Sokféle pránájáma létezik. Azt a speciális pránaváju-krijá szádhanát, mely növeli az élethosszt, fényesíti a pránát, és kijavítja a belégzést és a kilégzést a tüdőben, pránájámának nevezzük. Az a ragyogás, melyet az arc és a többi testrész sugároz ennek következtében, prána-saktinak nevezik. Egyesek átma-saktinak (a lélek erejének) nevezik.

Ez a ragyogás el szokott tűnni a beteg ember arcáról és tesrtészeiről. Azt is látjuk, hogy a halott test teljesen elveszíti ragyogását. Minden nap növelnünk kell ezt a ragyogást. Ezt egy módon tudjuk megtenni: ha gyakoroljuk a negyedik jógángát, vagyis a pránájámát.

A pránikus energia alapja a prána váju (levegő). Ez nem olyan, mint a minket körülvevő levegő. Nagyon finom, és meleg, mint egy melengető napsugár. A mellkas közepén rejtőzik, a két tüdőfél között. Ugyanez a hely az átman és az antarjámí (Paramátmá) nyugvóhelye. A fényes ragyogás belőlük ered. Amikor a prána mozgása normális, a pulzus szabályos, és az életünk tele van reménnyel és örömmel.

Ha a prána mérgezett, akkor a mozdulataink lelassulnak, és végül megállnak és a prána eltávozik. Végül a szív és a szervek leállnak, és a test ragyogó fénye eltűnik. Ezt hétköznapi nyelven halálnak nevezik.


2020. július 25., szombat

A vinyásza titka

Újabb részlet a Krishnamacharya-könyvből:

"Vinyászák - sok mindenki kíváncsi ezek eredetére. Mások szeretnék megtudni, hogy mi a vinyászák alapja. Egyetértek velük. Lássuk Patandzsalí Jóga-szútráját (2.47):

prajatnasaithiljánantaszamápattibhjám

prajatna - erőfeszítés (az élet erőfeszítése, ami a légzés)

saithilja - lágy (tegyük lággyá)

ananta - végtelen (ebben az esetben a folyamatos légzésre is utal, kumbhaka nélkül)

szamápattibhjám - arra fókuszálva

"A légzést lággyá és hosszúvá (folyamatossá) téve, valamint az elmét a légzésre koncentrálva, elérhetjük az ászana tökéletességét."

Vacsaszpati Misra az alábbiakat fűzi hozzá kommentárjában:

szamsziddhikó hi prajatnah saríra-dhárakó na jógángaszjópadéstavjászanaszja káranam. taszmát upadéstavjászanaszjajama-szádhakah viródhi csa szvábhávikáh prajatnah. taszja csa jadrucsikászana-hétutajá szananijamópahamtjatvat

taszmát upadista-nijamászanam abhjászjatá szvábhávika-prajatna-saithiljátmá prajatna asztéjah nánjathá upadistam asnam szidhjatéti szvábhávika-prajatna-saithiljam ászana-sziddhi-hétuh

anantévja-náganajaké szthiratarapana-szahaszravidhruta-vishwambara-mandalé szamapannam csittam ászanam nirvartajatíti

"Miután leírta az ászana természetét, leírja elérésének módját is - "Az erőfeszítés megszűnésével és a végtelenbe történő gondolati átalakulással." Az az erőfeszítés, mely egy bizonyos póz eléréséhez szükséges, abban segít, hogy megtartsa a testet abban a pozícióban. Nem az ászana okát akarja itt megtanítani, mely a jóga kiegészítője. Ha ez lenne a cél, a tanításnak semmi haszna nem lenne, mivel abban az esetben a pózt saját maga végrehajtásával is elérjük. Tehát a test természetes erőfeszítése nem eredményezi a megtanulandó pózt. Igazából az erőfeszítés ellentéte fogja eredményezni. Továbbá, mivel a pózt megelőzi ez a természetes erőfeszítés, melyre bármikor vágyhatunk, a póz tárgya meg is szűnik. Ezért annak, aki a fentiekben tanítottak figyelembevételével gyakorol egy pózt, arra kell erőfeszítést tennie, hogy megszüntesse a test természetes erőfeszítését. Másképp nem éri el a pózt, ahogy itt tanítják. Ebből az okból mondják, hogy a póz elérésének módja a testből származó természetes erőfeszítés megfékezése.

Eközben az elme átalakul a végtelen (Ananta, a végtelenség kígyója) formájába, mely ezer fejével nagyon szilárdan tartja a földgolyót, és így az elme is szilárddá válik."

Tehát: melyik ászanában mennyi levegőt vegyünk? Mikor van a belégzés, Mikor van a kilégzés? Előrehajlítás közben belégzés vagy kilégzés van? Mi történik, amikor felemeljük a fejünket? Ennek a rejtélynek az ismerete és sorrendben történő gyakorlása a vinyásza. Ezeket, mindegyik ászana jelentőségével együtt, ismertetni fogjuk 1-től 32-ig."

Megjegyzés: A vinyásza ebben a megközelítésben a légzés és a mozgás (vagyis az ászana felvételéhez szükséges erőfeszítés) összehangolását jelenti. Miközben a gyakorló a légzés és a mozgás elválaszthatatlan egységén meditál, az elméje megszilárdul, és átalakul Anantává, vagyis összekapcsolódik a végtelen tudatossággal.

2020. július 24., péntek

Az anyaseb gyógyítása

Sokan rendelkezünk anyasebbel. Ez mindazokat a traumákat jelenti, melyeket az anyánkkal, az anyasággal kapcsolatban szereztünk ebben vagy az előző életeinkben, de emellett azokat a traszngenerációs mintákat is magában foglalja, melyek az őseink által szerzett és meg nem gyógyított anyasebek formájában átírósnak a mi sorsunkra és személyiségünkre is. Általános megközelításben a fent említett két esetben a lélekvisszahívás, illetve a transzgenerációs oldás segíthetik az anyával kapcsolatos traumák feldolgozását, viszont sok esetben ez önmagában nem elég, ezért az alábbi meditációt dolgoztam ki, mellyel az anyaseb gyógyítható: 

Az anyaseb gyógyítása

1. Helyezkedj el ülő vagy fekvő helyzetbe az utazáshoz, fedd be a szemedet, ha szükséges, és indítsd el a sámándobolás hangfelvételét. 

2. Ürítsd ki az elmédet, válj üreges csővé, hátrahagyva a Középső Világbeli énedet, egódat és történeteidet, levetve, mint egy ruhát, hogy valós tudatosságoddal tudj jelen lenni az utazásban.

3. Ha megérkeztél az Életfához, akkor hívd az erőállataidat és a szellemi segítőket. Fejezd ki szándékodat, hogy az anyaseb gyógyítását szeretnéd kérni.

4. Kérd meg az Életfát, mint minden élő tudatosságot összekötő Ősanyát, hogy fogadjon be a méhébe. Igyekezz belépni a törzsébe, mely mintegy anyaméh-szerűen be fog fogadni. Lehet, hogy egészen parányira, egy sejt méretűre össze kell zsugorodnod, hogy be tudj lépni. Az anyaméhben hagyd magad "bebábozódni", átalakulni, fejlődni. Bízz benne, hogy amikor kell, és ahogyan kell, meg fogsz születni.

5. A továbbiakban az utazás sokféle irányt vehet. Lehet, hogy újra át fogod élni a saját születésedet, és sok szeretetet fogsz kapni az édesanyádtól. Lehet, hogy anyaként a saját gyerekeid szülését fogod újraélni, vagy esetleg saját magadat szülöd meg, és így születsz újjá. Lehet, hogy egy természeti nép törzsének gyermekeként fogsz a világra jönni, és egy törzsi asszony fog szeretgetni és felnevelni. A törzsi asszony archetípusának formájában általában az Emberiség ős-emlékezetének szelleme jelenik meg. Nem biztos, hogy ez egy előző életbeli emlék felmerülése, de az biztos, hogy a törzsi asszonytól meg fogod kapni mindazs a szeretetet és töréd.st, amire szükséged van, és ami hiányzott az életedből. Az is megtürténhet, hogy egy erőállat kölyke, fiókája formájában fogsz a világra jönni, és ő fog gyógyítani a szeretetével. Az is megtörténhet, hogy a Földanya vagy az Őselemek által születsz újjá. Bármelyik dolog történjen is meg, menj bele félelem nélkül, fogadd el, és viszonozd a szeretetet. A szeretet gyógyít.

6. Amikor hallod a visszahívó dobszót, akkor köszönd meg a szellemeknek és az erőállatoknak a gyógyítást, és térj vissza a fizikai valóságba, majd amikor kényelmes, nyisd ki a szemeidet. A meditációt többször is megismételheted, ha szükségét érzed. 

2020. július 23., csütörtök

A trikúta

 

Újabb részlet a Jóga-tárávalíból:

11. vers

trikúta-námni sztimité 'ntarangé
khé sztambhité kévala-kumbhakéna
pránániló bhánu-sasanka nádjau
vihája szadjó vilajam prajáti

Amikor a kévala kumbhaka megbénítja az elmét, a prána és a kozmikus prána azonnal elhagyja a szoláris (pingalá) és lunáris (ídá) nádíkat, és feloldódik a trikúta nevű csendes helyen (az ágjá csakrában).

Ebben a versben Ádi Sankara a kévala kumbhaka állapot hatását mutatja be. A kévala kumbhaka állapot folyamatos (vagy rendszeres) fennállása során a prána, mely a szoláris és lunáris nádík között oszcillál, belép a szusumnába, a központi energiavezetékbe. A felébredő Kundaliní energia elégeti a három granthit (csomót), melyek megakadályozzák a prána belépését a központi energiavezetékbe. A hatha-jóga állapota pontosan ugyanez:

ha-kárah kírtitah szúrjah tha-káras csandra ucsjaté
szúrja-csandramaszórjógát hatha-jógó nigadjaté

"A "ha" szótag a szúrja (pingalá) vezetékben áramló pránára, míg a "tha" szótag a csandra (ídá) vezetékben áramló pránára utal. A két prána összeolvadását nevezik hatha-jógának (Brahmánanda Dzsjótszná című kommentárjából a Hatha-jóga Pradípikához).

A Nap- és a Hold-prána mindaddig a két oldalsó vezetékben kering és oszcillál, amíg a szusumná bejáratát eltorlaszoló Brahma-granthit fel nem oldjuk a bandhák, nádí-sódahana pránájáma, múdrák és/vagy a kévala kumbhaka segítségével. Ekkor a bejáratnál szunnyadó Kundaliní belép a szusumnába, és vele együtt a két oldalsó vezetékből is behatol a prána a központi vezetékbe. Ennek következtében a jógi megszabadul a kettősségek (hideg-meleg, éjjel-nappal, bánat-öröm) befolyásától, és minden körülmények között képes megőrizni egyensúlyát. Ezt nevezi Buddha arany középútnak.

A fenti versből is láthatjuk, hogy a hatha-jóga állapotának eléréséhez elengedhetetlen a pránájáma gyakorlása. Sok szerző és tanító manapság úgy értelmezi a hatha-jóga kifejezést, hogy csak az ászana-gyakorlásra vonatkozik, holott valójában az ászana, valamint a jama és nijama gyakorlása csupán a pránájáma előkészítését szolgálja.

A trikúta kifejezés a két szemöldök közötti csakrára utal, vagyis az ágjá csakrára, melyben a három csatorna, vagyis az ídá, pingalá és a szusumná ismét egyesül. A prána, Kundaliní és a tudatosság, felemelkedve az ágjá csakrába, túllép az öt elem (föld, víz, tűz, levegő, és éter) korlátain, és megkezdi a szellemi megtapasztalás útját. Az ágjá csakrában a szaguna (tulajdonságokkal rendelkező) Brahmant és a szabídzsa (maggal rendelkező) szamádhit tapasztalhatja meg a gyakorló, és e hatodik csakrát tekinti a legtöbb tantrikus írás a legutolsónak. A nirguna (tulajdonságok nélküli) Brahmant, valamint a nirbídzsa (mag nélküli) szamádhit a szahaszrárába megérkezve élheti át a gyakorló. Más magyarázók szerint az ágjá a dzsívátmát (egyéni lelket), míg a szahaszrára a Paramátmát (Univerzális Lelket) képviseli.

A versben a prána az egyéni életerőt, életlevegőt képviseli, míg az anila a kozmikus pránát, vagyis a mindennek teret adó ákása (éter) elemet képviseli. A trikúta kifejezés (szó szerint "három hegycsúcs") az a pont a csakra-rendszerben, melyen túl az egyéni és a kozmikus prána összeolvad.

2020. július 22., szerda

Feltétel nélküli szeretet

Szoktam hallani, hogy ezoterikus körökben divatos fogalommá vált a feltétel nélküli szeretet, rövidítve FNSZ (mármint aki lusta kiírni egy kommetben az egészet, az csak odaírja, hogy "Küldöm az FNSZ-t, és egy csomó szívecskét." Végülis jó ötletnek tűnik, hiszen a feltétel nélküli szeretettel nem árthatunk senkinek, sőt, még akkor sem tűnik ráerőltetésnek, ha az illető esetleg nem is kért belőle. A kérdés a fejemben azonban az, hogy az adott esetben van-e egy ilyen megnyilvánulásnak valódi érzelmi-energetikai tartalma, vagy csupán udvariassági frázisként pufogtatjuk, miközben nem hogy mások iránt, de saját magunk, a lélekrészeink iránt (lásd a tegnapelőtti bejegyzést) sem vagyunk még képesek érezni és kinyilvánítani a feltétel nélküli szeretet érzését. Szó se róla, ha ezt valóban képes felébreszteni valaki a szívében, akkor azt hiszem, hogy egy hatalmas gyógyító és öngyógyító kincsre lel, melyet sok korábbi szent, bódhiszattva, megvilágosodott spirituális tanító komoly önszigor és lelki gyakorlatok után kapott meg. Az üres szentimentalizmus és hízelgés azonban szerintem nem képviseli ugyanezt a mélységet.

Egy kicsit az az érzésem, hogy leolcsósodott a szeretet, az elfogadás és a könyörület, együttérzés. Érdemes mélyen belenézni a saját szívünkbe, hogy valóban olyan puha-e, mint a vaj, és hajlandóak vagyunk minden áldozatot meghozni, ha kell, mások szenvedésének enyhítése érdekében, de persze csak akkor, ha ezt kérik, és úgy, ahogyan kérik. Hiszen mindenkinek szabad akarata van, és ha megpróbálunk valamit, akár segítséget, akár hiedelemrendszert ráerőltetni valakire, az már szerintem nem fér bele a feltétel nélküli szeretet definíciójába. 

A nagy spirituális hagyományok mindig a legfelsőbb, legmagasztosabb elérendő célként tekintettek és tekintenek a feltétel nélküli szeretet állapotára, és ennek megfelelően nem volt olyan könnyű a hozzáférés ehhez a mindent éltető, gyógyító energiához. Bármennyire is önellentmondásnak tűnik, szeretnék most összefoglalni néhány feltételt, melynek szerintem teljesülnie kell ahhoz, hogy valaki elérhesse a feltétel nélküli szeretet állapotát, melyet a buddhista hagyományban mettának, vagyis könyörületnek, együttérző szeretetnek neveznek. Ugyanis szerintem nem feltétel nélkül osztogatja a Szellemvilág ezt a kicset. 

Az első, és talán legfontosabb feltétel, vagy tulajdonság, melyet ki kell fejleszteni: meg kell szabadulnunk az irigységtől. Amíg ez a rosszintulatú érzelem ott tanyázik a szívünkben, nem fogjuk tudni gyakorolni sem a feltétel nélküli elfogadást, sem az elengedést, nem is beszélve a szeretetről. Sok más további "kvalifikációt" is meg kell szereznie a jóreményű jelöltnek: mentesnek kell lennie a kontrollálási vágytól, az önzéstől, az egoizmustól, a félelmektől, a ragaszkodásoktól és az ellenszenvtől. A feltétel nélküli szeretet felé vezető hosszú ösvényen a jelöltnek gyakorolnia kell az alázatot, a könyörületességet, az együttérzést, az erőszakmentességet annak legmagasabb formájában, és fokozatosan ki kell emelkednie az összes önkorlátozó hiedelemrendszeréből, hiszen a szeretet határtalan és indokolatlan.

 Mondhatjuk azt, hogy Isten, vagy a Legfelsőbb kegyéből kaphatjuk meg ezt az áldást, de az előkészítő munkát mindeképpen magunknak kell véghezvinnünk, hiszen a fenti tényezők megakadályozzák a feltétel nélküli szeretet állapotának megtaasztalását. Éppen így, miután megtapasztaltuk ezt az állapotot, a szeretet által vezérelt tetteink is indokolatlanná fognak válni, vagyis megtanulunk minden önös érdektől függetlenül cselekedni, vagy éppenséggel nem cselekedni. 

Végezetül azt gondolom, hogy a feltétel nélküli szeretet megéléséhez szervesen kapcsolódik az Egységélmény megélésének képessége, mert csak akkor tudunk ítélkezés nélkül elfogadni mindent és mindenkit a Makro- és mikrokozmoszon belül is, kiterjesztve a feltétel nélküli szeretetet a Létező Teljes Világmindenségre.

2020. július 21., kedd

A kévala kumbhaka jelentősége

Újabb részlet a Jóga-tárávalíból:

10. vers

szahaszrasah szamtu hathésu kumbháh
szambhávjaté kévala kumbha éva
kumbhóttamé jatra tu récsapúrau
pránaszja na prákrita-vaikritákhjau

Bár a hatha-jóga szövegek ezerféle pránánájámáról tesznek említést, egyedül a kévala kumbhakát ismerik el a legkiválóbbnak, mert ebben a nagy pránájámában a belégzés (púraka) és a kilégzés (récsaka) se nem természetes (prákrita), se nem módosított (vaikrita).

Ebben a versben Ádi Sankara a kévala kumbhakát nevezi ki a legmagasabb szintű pránájáma gyakorlatnak. A jóga-szövegek több ezer féle kumbhakáról (pránájámáról) tesznek említést, köztük a Hatha-jóga Pradípiká, a Siva szamhitá és a Gheranda szamhitá is megemlíti a kévala kumbhakát. Itt felmerülhet egy kérdés: számos szöveg a nádí sódhana pránájámát tekinti a legkiválóbb pránájámának. Mi a kettő viszonya?

A nádí sódhana pránájáma a váltott orrlyukakon történő be- és kilégzés gyakorlatait jelenti, melyekben a gyakorlás különböző szintjeitől függően egyenletesen (szama-vritti), illetve féloldalasan (viszama-vritti) váltogatják a légzést, kezdetben kumbhakák nélkül, majd a kumbhakákat is hozzáadva. A nádí sódhana pránájáma legfőbb érdeme az, hogy megtisztítja az összes nádít (energiacsatornát), ha elegendő ideig gyakoroljuk.

A nádí-sódhana pránájámát azonban egy gyakorlatnak kell tekinteni, melyet nem csak a nádík megtisztítására, hanem a légzés lelassítására és a kumbhakák gyakorlására is használhatunk. Ezzel szemben a kévala kumbhaka egy sziddhi, vagyis misztikus képesség, melynek megszerzése az előírt pránájámák hosszadalmas gyakorlása után lehetséges.

A kévala kumbhaka pránájámában a belégzés (púraka) és a kilégzés (récsaka) is megáll, tehát a légzésmintázat se nem természetes (prákrita), se nem módosított, azaz mesterséges (vaikrita). Az összes többi pránájámában ugyanis a gyakorló tudatosan számolja és növeli a légzés hosszát, és így a légzés módosul a természetes légzésmintázathoz képest, majd sok-sok gyakorlás után egy harmonikusabb légzésmintázat válik természetessé, mígnem elérünk a kévala kumbhakához, melyben a légzésmintázatok teljességgel hiányoznak, tehát maga a légzésmegállás is spontán és nem tervezett hosszúságú. 

2020. július 20., hétfő

A személyiségrészek integrációja

A lélekvisszahívás kapcsán az első kérdés, ami fel szokott merülni: "De hát nem csak egy lelkünk van, és a felosztottság illúzió?" Filozófiai szempontból az egyéni tudatosság és a Brahman, a Világlélek közötti felosztottságot kezelhetjük illúzióként, de ez nem azt jelenti, hogy ne lenne valóságos vetülete is. Az egységélménynek, és a különálló tudatállapotnak is megvan a maga szerepe, funkciója, és a kettő nem helyettesíti egymást, és nem is elegendő csak az egyiket vagy a másikat megélni. Meg kell tanulni tudatosan "átkapcsolni" az egységélmény és a személyes tudatállapot között. Például, ha nem akarod, hogy a másik személy tudatában zajló folyamatok hassanak rád, és nem dolgod, hogy beleavatkozz, akkor átlalában meg kell tudni húzni a határokat. De ha sohasem éled meg az egységélményt, akkor viszont elszigetelődhetsz az "abszolút" nézőponttól, és az egységélményből fakadó határtalan elfogadás- és boldogságérzettől. Megtörténhet például, hogy az egyik egyéni tudatosságnak szüksége van a gyógyításra, fejlődésre, míg egy másik személy már megérkezett a megvilágosodott állapotba. A Brahman, a Kozmikus tudatosság pedig egyszerre teljes és tökéletes, ugyanakkor minden egyes egyéni megtapasztalással fejlődik, és gazdagabbá válik.

Ugyanezt az analógiát alkalmazhatuk a lélek- vagy személyiségrészekre is. A lelkünk, a finomfizikai énünk ugyanúgy strukturált, és funkcionális részekből áll össze, mint a fizikai testünk. A test egységként képes funkcionálni, de a különböző testrészek, szervek, szövetek mégis eltérő szerepet töltenek be. Megeshet, hogy a test egészét kell gyógyítani, de az is, hogy elegendő egyes részeit meggyógyítani, hogy helyreálljon az egészség állapota. A test, bár korlátozottabban, de funkcionális marad, ha elveszíti kapcsolatát például az egyik kezével vagy lábával. Viszont a levált testrész létezése az egységben betöltött funkcionális szerepe nélkül értelmét veszíti. Ezért fontos a lehasadt lélekrészek visszahívsa és visszaintegrálása. 

Érdemes elolvasni mindazokat a blogbejegyzéseket, melyeket korábben e témában írtam:


Illetve a személyes élményeimet is részleteztem már korábban: Lélekvisszahívás 1.rész2. rész3. rész

Legutóbbi blogbejegyzésemben ("Lélekvisszahívás után") azt részleteztem, hogy milyen teendőket, elveket érdemes figyelembeveni a lélekrészek integrációs időszaka alatt. A különböző ősi tradíciók eltérő részekre osztják az ember lelket. Ennek is érdemes utánaolvasni az alábbi blogbejegyzésekben:

"Hány lelkünk van?
"Lélekfelfogások a sámánságban" 1. rész2. rész; 
Óészaki lélekfelfogás: 1. rész2. rész3. rész.

A lélerészek visszahozatala tehát nem elgendő, hiszen sok esetben a jelen lévő lélekrészeinkkel sem fejlesztettük ki a megfelelő kapcsolódást és összhangot. A fent felsorolt lálekfelfogások, illetve lélekrészek közül bármelyikkel "elveszíthetjük" a kapcsolatot, és akkor az a lélekrész nem tud megfelelően funkcionálni és kommunikálni, háttérbe szorul. Hogy néhány példát adjak: megtörténhet, hogy elveszítjük a kapcsolatot a testünkkel, az érzékszerveinkkel, az intuíciónkkal (bal agyfélteke), a racionalitásunkkal (jobb agyfélteke, bár ez a ritkább), a légzésünkkel, az érzelmeinkkel, a szexualitásunkkal, a szexuális energiánkkal, a kreativitásunkkal, a nemi szerepünkkel, egy vagy több eseményhez kapcsolódó emlékeinkkel, és a kapcsolataink is azért üresedhetnek ki szinte bárkivel (szülők, gyerekek, partner, barátok, rokonok, stb.), mert az e lélekrészünk, amely kapcsolódni tud a megadott személyhez, "elsatnyul", vagy egyszerűen elhallgattatjuk. De elveszíthetjük a kapcsolatot a Szellemvilággal is, például az Ősökkel, a Természettel, az Állatok, Növények, Ásványok szelemeivel, az Őselemekkel, a szellemi tanítókkal, az Isteni minőségekkel. A lélekvisszahívás bizonyos esetben segíthet ebben az integrációs folyamatban, de sok esetben a lélekrész igazából nem vált le, csak elfojtottuk, "kirekesztettük" a személyiségünkből. Ezt is előidézhetik traumatikus élmények és különböző "lélekölő" élethelyzetek, kapcsolatok, vagy akár a félelmeink és a kötődéseink is. Amikor észleljük, hogy elveszítettük a kapcsolatot a személyiségünk valamely aspektusával, akkor kezdjünk el foglalkozni vele, és kérjünk gyógyítást a Szellemvilágtól. Ha foglalkozunk a személyiségrész integrációjával, akkor a tudomásunkra fogja hozni, hogy mit kell tennünk azért, hogy újra "virágba borulhasson". Használhatjuk az alábbi blogban leírt meditációt is, ha ki akarjuk deríteni, hogy mely lélekrészünk szorult háttérbe, és hogyan tudjuk újra visszaintegrálni. Igazából az, hogy a válasz és az útmutatás a mikrokozmoszból, tehát a kérdéses lélekrésztől jön, vagy pedig a Makrokozmoszból, a Szellemvilágtól, egy és ugyanaz. A harmónia helyreállítására lényünk egésze vágyik, és amikor ez sikerül, akkor teljesebben és boldogabban tudjuk folytatni utunkat. Aki a Facebokon olvassa ezt a bejegyzést, annak javaslom, hogy kattintson bele az eredeti blogposztba, mert ott találjátok meg a működő linkeket az összes eddigi, idézett bejegyzéseimhez.


 



2020. július 19., vasárnap

Gandabhérundászana

Újabb részlet a Krishnamacharya-könyvből:

"21. Gandabhérundászana

Ez a póz 10 vinyászából áll. A 6. és 7. vinyászák alkotják az ászana szthitit. Az első képen a hatodik vinyásza látható, a másodikon pedig a hetedik. A negyedik vinyászában érkezzünk meg a csaturanga dandászana szthitibe és az ötödik vinyászában vegyük fel a viparíta salabhászana szthitit. A hatodik vinyászában tárjuk ki a karjainkat, egyenesen tartva őket, mint egy botot (vagy drótot), ahogy a képen látható. A talpainkat helyezzük el a füleink mellett úgy, hogy a sarkaink a karjainkhoz érjenek, és tartsuk őket ott.

Következőként hajtsuk vére a hetedik vinyászát, ahogy a második képen látható. Ezt szúpta gandabhárundászanának nevezik. Ebben az ásztana szthitiben és az előkészítő pózokban végezzünk egyenlő arányú récsaka púraka kumbhakát. Tartsuk a tekintetünket a két szemöldök között rögzítve. Ezt nem szabad elfelejteni.

Hatásai: Megsemmisíti a golyva, a nyaki mirigyek gyulladása és a mahódaram (hasfájás) miatti betegségeket. A visuddhi (torok) és brahmagúha (homlok) csakrák helyesen fognak működni és ezáltal az elme eléri a szavikalpa szamádhi állapotát. Terhes nők ne végezzék ezt a pózt.

(A gandabhérundászana vinyászái:

Ékam: Belégzésre karemelés (úrdhva-vriksászana).

Dvé: Kilégzésre uttánászana.

Tríni: Belégzésre úrdhva-uttánászana.

Csatvári: Kilégzésre ugorjunk hátra csaturanga-dandászanába.

Pancsa: Kilégzésre feküdjünk hasra, nyújtsuk ki a karokat a törzsünk mellett, és emeljük a lábainkat, valamint a törzsünket viparíta salabhászanába.

Sad: Belégzésre nyújtsuk ki a karokat oldalsó irányba, majd helyezzük a talpainkat a fejünk mellé úgy, hogy a sarkaink a vállainkhoz érjenek, a bokánk belső oldala pedig a halántékunkhoz (gandabhérundászana szthiti).

Szapta: Kilégzésre hozzuk előre a karjainkat, és keresztezzük a két alkart egymással a lábfejeink fölött (szúpta gandabhérundászana szthiti).

Astau: Belégzésre bontsuk a karkulcsolást, és helyezzük a két tenyerünket a talajra a vállaink közelében.

Nava: Kilégzésre emeljük ki magunkat úrdhva-dhanurászanába vagy tarjang-mukhóttánászanába.

Dasa: Belégzésre egyenesedjünk fel tádászana szthitibe.)

2020. július 18., szombat

Trivikramászana

Újabb részlet a Krishnamacharya-könyvből:

"20. Trivikramászana

Ez a póz hét vinyászából áll. Az elsőtől az ötödikig és a hetedik vinyászánál kövessük az utthita haszta pádángusthászanánál leírtakat. A második és hatodik vinyászát gyakoroljuk úgy, ahogy a képen látható (tanulmányozzuk gondosan) és maradjunk ezekben a pózokban. A második vinyásza a jobb oldali trivikramászana szthiti. A hatodik vinyásza a képen látható bal oldali trivikramászana szthiti. A képen csak a bal oldali trivikramászanát mutatjuk be. Fontos, hogy egyenlő mértékű récsaka és púraka kumbhakát végezzünk figyelmesen az ászana gyakorlása közben. A tekintetünket rögzítsük a két szemöldök közé. Mindkét lábunk legyen egyenes és ne dőljön félre vagy hajoljon egyik oldalra sem.

Hatásai: Nem csak fenntartja a testünk egyenlő, kiegyensúlyozott szthitijét, hanem a Kundalinít is gyorsan felébreszti."

(A trivikramászana vinyászái:

Ékam: Belégzésre emeljük meg a jobb lábunkat, és tartsuk a levegőben.

Dvé: Kilégzésre fogjuk meg a lábfejünket mindkét kezünkkel, és húzzuk a lábunkat függőleges helyzetbe (trivikramászana daksina szthiti).

Tríni: Belégzésre engedjük el a lábunkat, és tartsuk a levegőben.

Csatvári: Kilégzésre álljunk vissza szamaszthitibe.

Pancsa: Belégzésre emeljük meg a bal lábunkat, és tartsuk a levegőben.

Sad: Kilégzésre fogjuk meg a lábfejünket mindkét kezünkkel, és húzzuk a lábunkat függőleges helyzetbe (trivikramászana váma szthiti).

Szapta: Belégzésre engedjük el a lábunkat, és tartsuk a levegőben, majd álljunk vissza szamaszthitibe.)

2020. július 17., péntek

Lélekvisszahívás után

Sokan keresnek meg lélekvesztéssel kapcsolatban, és amikor a Szellemvilág ezt engedélyezi (általában szokta), akkor igyekszem is segíteni az elveszett lélekrészek visszahozásával. Az alábbiakban belinkelek néhány korábbi blogot, melyben erről a technikáról írtam:


Illetve a személyes élményeimet is részleteztem már korábban: Lélekvisszahívás 1.rész2. rész3. rész

Valamint ajánlom figyelmetekbe Sandra Ingerman "Lélekvisszahívás" című könyvét is. 

Mostani blogbejegyzésemben arról szeretnék írni, amit mindenkinek el szoktam mondani a lélekvisszahívás után, hogy mit tegyünk és ne tegyünk a sikeres integráció érdekében. A vendég feladata ugyanis a lélekvisszahívás után kezdődik, mivel a kb 3 hetes integrációs időszakban neki kell vigyáznia a visszakapott lélekrészekre, és arra törekednie, hogy beintegrálja őket az itt maradt lélekrészeihez. Először a "do"-kat, vagyis a javasolt dolgokat fogom ismertetni, majd utána következenek a "don't"-ok, vagyis a kerülendő dolgok. Természetesen mindez inkább előirányzat, mert az egyéni esetekben eltérő lehet a lélekrérszek reakciója, mégis általános irányelvként használható szerintem.

Mit tegyünk a 3 hetes integráció alatt?

Elsősorban gyakoroljuk az önszeretetet és az önelfogadást, valamint a jelen levést a testben. A  visszatért lélekrészeknek sokáig nem volt kapcsolata a fizika világgal és a testtel, ezért ilyenkor érdemes enni, inni, wellnessezni, jól érezni magunkat a testünkben, és jutalmazni magunkat. A lélelkrészekkel együtt olyan vágyak, kívánalmak is visszatérhetnek, melyeket már rég elfeledtünk, engedjük meg őket is magunknak. A lélkerészeket meg kell győzni arról, hogy biztonságban vannak, és érdemes velünk maradniuk. A meditációban, szellemi gyakorlatokban szintén törekedjünk az integratív, teremtő, építő folyamatokra, melyek bent tartanak a testben és földelnek, ahelyett, hogy kirepítenék a tudatunkat.

Mit kerüljünk 3 hétig?

Minden olyan gyakorlatot, helyzetet érdemes kerülni, ami nagyon erősen kivisz a testünkből, mivel a lélekrészek még nem integrálódtak, és ezért nehezebben találnak vissza, ha "kirepkedünk" a testünkből. Ide tartozhatnak az erősebb lélekutazások, előző életbeli regressziók, traumák újraélése, mély tudatalatti folyamatok felszínre hozása, médiumi munka, transzlégzés, magasabb dimenziós utazások vagy meditációk, testelhagyás-gyakorlatok, minden olyan lelki gyakorlat, ami erősebb aszkézissel vagy fizikai terheléssel párosul, például izzasztókunyhó, böjt, virrasztás, extrém sportteljesítmény, halálközeli élmények, próbatételek, szembenézés a félelmeinkkel, családállítás, "egószeletelő" meditációk (erről itt írtam bővebben), ayahuasca és más pszichedelikus utazások, illetve általában a stresszt, traumákat, konfliktushelyzeteket igyekezzünk kerülni. Mindezekre a dolgokra visszatérhetünk az integráció befejezése után, újult erővel és teljesebb személyiséggel. 

A lélekvisszahívás után sokan szoktak érezni napokig tartó energiatöbbletet, eufóriát, felszabadultság-érzetet, de olyan is megtörténhet, hogy belső feszültségeket, akár még testi tüneteket is érzünk, ahogyan a lélekrészek "helyezkednek" és próbálnak rezgésükben összehangolódni a jelen lévő lélekrészekkel. Van, aki folyamatosan erősödő változásokat tapasztal, de az is gyakori, hogy hirtelen döntésekre, elhatározásokra jutunk közvetlenül a lélekvisszahívás után, meglépünk olyan lépéseket, vagy olyan irányba fordítjuk az életünket, amit eddig fontolgattunk, de nem találtuk meg az erőlöketet hozzá. Sok minden átalakulhat, kitisztulhat a lélekvisszahívás után, de ezzel együtt feladatok is jönnek, tehát ne számítsunk arra, hogy az összes problémánk varázsütés-szerűen meg fog oldódni. A lélekvisszahívást néhányszor lehet ismételni, de azért nem egy rendszeresen alkalmazott kezelés vagy gyógymód, inkább egy ünnep, amikor a lélekrészeink hazatérhetnek. 

2020. július 16., csütörtök

Az elme és a légzés megállítása

Úja
bb részlet a Jóga-tárávalíból:

9. vers

anáhaté csétaszi szávadhánaih
abhjásza-súrair-anubhújamáná
szamsztambhita svászamanah pracsárá
szá dzsrimbhaté kévala kumbhaka-sríh

A kévala kumbhaka pompája akkor virágzik ki, amikor a figyelmes gyakorló elméje elmerül az anáhata hangban, mely megállítja a lélegzet és az elme mozgását.

Ez a vers tovább részletezi a kévala kumbhaka elérésnek módját. A pránájáma és a bandhák előzetes gyakorlása után, miközben az elmét megszabadítottuk a nem kívánt ragaszkodástól, az elménket el kell meríteni az anáhata csakrában, illetve a szívcsakrában keletkező belső hangban, az anáhata-nádában. Ennek hatására a légzés és az elme is megdermed, mozdulatlanná válik:

náda-sravanatah ksipram antaranga-bhudzsangamah
viszmritja szarvam ékágrah kutracsin nahi dhávati

„Az elme olyan, mint egy kígyó, amelyik minden ingatagságot feladva és a nádát meghallva nem mozdul el sehová.”

kásthé pravartitó vahnih kásthéna szaha sámjati
nádé pravartitam csittam nádéna szaha líjaté

„A tűz, miután meggyújtotta a tűzifát, azzal együtt kialszik (amikor elégett); így a nádára rögzített elme is inaktívvá válik, ha a náda megszűnik.”

ghantádi-náda-szakta-sztabdhántahkarana-harinaszja
praharanam api szukaram sara-szandhána-pravínas csét

„Amikor az antahkarana [elme], mint az őz, elmerül a csengők stb. hangjának hallgatásában, és mozdulatlanná válik, akkor az ügyes íjász nagyon könnyen meg tudja ölni.” (Hatha-jóga Pradípiká 4.96-98)

A nádánuszandhánam korábban említett gyakorlatának következtében az elme elcsendesedik, és a légzés is tudatossá, szabályozottá válik. A légzés és az elme szorosan hat egymásra.

csalé váté csalam csittam niscsalé niscsalam bhavét
jógí szthánutvam ápnóti tató vájum niródhajét

„Amikor a légzés zavart, az elme is zavarttá válik. A légzés szabályozása által a jógí eléri az elme szilárdságát.” (Hatha-jóga Pradípiká 2.2)

A jógik tehát hangsúlyozzák a pránájáma gyakorlását az elme lecsendesítése érdekében. Meg kell jegyezni azonban, hogy ennek a fordítottja is igaz. Amikor az elme csendes, akkor a légzés is csendes, amikor pedig az elme izgatott, a légzés is szaggatottá válik. Ez a nádánuszandhánam hatása: ha az elme megnyugszik, akkor a légzés is. Ha sikerül hosszabb ideig fókuszált állapotban tartani az elménket, és elkerülni a csapongást, akkor a légzésünk is szilárddá válik. Azt azonban szintén érdemes észrevenni, hogy az elme sokkal finomabb, mint a légzés, tehát a légzésszabályozással könnyebben tudunk haladni, mint az elme szabályozásával, ezért ezzel érdemes kezdeni.

2020. július 15., szerda

A meditáció és a révülés

Jó ideje gyakorlom már a meditációt és a révülést. A két technika között vannak különbségek, de hasonlóságok is. Kezdjük talán a különbségekkel, a teljesség igénye nélkül. 

A meditáció az elme megállítását irányozza elő, egy statikus, koncentrált tudatállapot elérése érdekében. A gyakorlott meditálók az elme csendjét és mozdulatlanságát élvezik, melyben kialakul az az osztatlan figyelem, amiben a meditáló tudata egyre mélyebbre hatol a meditáció tárgyának szemlélésében, tapasztalásában, közben elfeledkezve a saját azonosságáról is. Ezért szokták a jógikus meditáció mélyebb állapotait, a szamádhikat úgy jellemezni, hogy a jógi "eggyé válik" a meditáció tárgyával, illetve a tudata átlátszóvá válik, mint egy kristály, mely hűen közvetíti a mögé helyezett tárgy képét. A révülés ezzel szemben egy aktívabb "utazás", mely nem feltétlenül szolgálja a felszabadulás vagy a spirituális tökéletesség állapotának elérését, de adhat útmutatást, önismeretet, vagy elősegítheti a gyógyulást a traumákból, betegségekből. 

Bár eleinte engem is jobban foglalkoztattak a két módszer közötti különbségek, ahogy egyre többet gyakorlom a révülést, jobban előtérbe kezdenek kerülni a hasonlóságok, vagyis azok a párhuzamok, melyek mindkét technika gyakorlásában jelentkeznek. 

Az egyik közös jellemző az, hogy a révülés és a meditáció során is megjelenhetnek zavaró gondolatok, melyek eltérítik a figyelmünket, és ezek kiküszöbölése bizony hosszadalmas gyakorlást igényel. Ahogy a jógi észreveszi, hogy az elméje már nem a meditáció tárgyára koncentrál, és tudatosan visszahozza azt, úgy révülés közben is beszűrődhetnek a középső világbeli egónkhoz, életünkhöz kapcsolódó tudati tartalmak, és ezeket tudatosan ki kell zárni az utazásból, és visszatérni az eredeti témához. Ez nem szokott egyből könnyen menni, de fokozatosan lehet fejlődni benne. 

Ide tartozik az akarás elengedése is. A jógi a szamádhi állapotában olyan intenzív megéléseket tapasztal, melyekről tudja, hogy nem a saját fantáziájának termékei, hanem a szellemi valóság megnyilvánulásai. A révülés esetében is, ha sikerül kizárnunk a középső világbeli tudati tartalmainkat és az akarást, valamint sikerül nyakon csípni a projekciókat, akkor erős meggyőződésünk lesz arról, hogy a megélt utazást nem a fantáziánk teremtette, hanem a Szellemvilágtól "kaptuk". Ehhez kapcsolódik az a folyamat, amit "üreges csővé válásnak" neveztek az ősök. Ez minden olyan, a középső világbeli egóhoz és az itteni életünkhöz kapcsolódó tudati tartalom "kiürítését" jelenti, mely zavarhatja, torzíthatja a Szellemvilág közléseit. Ezt is gyakorolni kell. 

És végül a tudatosság, a figyelem, a tudatos jelenlét kérdése is közös a jógikus meditáció és a révülés esetében. Legyen az akár egy valós idejű érzékszervi benyomáson alapuló meditáció vagy utazás, például egy vízesés szemlélése, vagy pedig a tudat kiürítése után egy másik dimenzióba, Alsó vagy Felső Világba történő utazás, azt kell gyakorolnunk, hogyan tudjuk "szélessávúvá" tenni az elme befogadó képességét. Ez a holografikus érzékelés képességét jelenti, amikor annyira tisztán és tudatosan vagyunk jelen egy élményben, hogy a vele kapcsolatos "teljes" információcsomag megérkezik a tudatunkba. Ezt persze szavakba önteni és a racionális elménkkel analizálni már nehezebb, de rendkívül felemelő élmény.

Még egy hasonlóság: A meditációs állapot eléréséhez "le kell csavarni" a racionális és analitikus bal agyfélteke működését, ezt nevezzük az elme elcsendesítésének. Ekkor előtérbe kerülhet a jobb agyféltekés, intuitív, asszociatív, kreatív elmeműködés, mely lehetővé teszi a holografikusd érzékelést. A holografikus meditációról korábban írtam egy cikksorozatot, érdemes visszatérni arra is (Holografikus meditáció 1, 2, 3, 4, 5, 6). A révülés, lélekutazás során is arra törekszünk, hogy a jobb agyféltekés, relaxált, befogadó állapot kerüljön dominanciába.