2016. december 31., szombat

Karna és Bhísma

Újabb részlet az Ashtanga-könyvből:

A kuruksétrai csata

Bhísmát nevezték ki a Kaurava hadsereg főparancsnokának. De azzal az érvvel, hogy Karna megalázta Draupadít és tiszteletlen volt közös gurujukkal, az Úr Parasurámával, Bhísma nem hajlandó bevenni Karnát a Kaurava hadseregbe. Igazából azért akarta kizárni, mert tudott Karna származásáról, és nem akarta, hogy a saját testvéreivel kelljen harcolnia. Egyszer ardha-rathinak (fél harcosnak) is csúfolta Karnát. Durjódhana már az elejétől azt akarta, hogy Karna vegyen részt a háborúban, de Bhísma azzal fenyegetőzött, hogy ha Karna a seregben van, akkor ő nem harcol. Durjódhana azt os fontolgatta, hogy leváltja Bhísmát és Karnát teszi meg főparancsnoknak, de tudta, hogy Karna alacsony születése miatt sok király tiltakozna az ellen, hogy az ő vezetése alatt harcoljon, ha olyan vezérek is jelen vannak, mint Bhísma és Dróna. Így Karna arra a döntésre jutott, hogy addig nem vesz részt a csatában, amíg Bhísma el nem esik. Muóivel az Úr Krisna tudta, hogy Karna nem fog harcolni, amíg Bhísma jelen van, megkérte, hogy lakjon a Pándavák táborában vele és a Pándavákkal, és bármikor harcba léphet a Kauravák oldalán, ha Bhísma elesett. De Karna udvariasan elutasította Krisna kérését, arra hivatkozva, hogy az életét a Durjódhana melletti harcnak szentelte, és így nem akart semmit sem tenni, aminek ő nem örülne. Karna csak a tizenegyedik napon lépett harcba, amikor Bhísma elesett. Bhísma eleste után Karna meglátogatta őt a nyílágyon és Bhísma elmondta neki, hogy tudomása volt a származásáról. Utána megmagyarázta neki, miért viszonyult így hozzá, majd dicsőítette Karna erejét, hőstetteit és az áldását adta neki.

Részvétel a háborúban

A csata tizenegyedik napjának reggelén Szúrja felajánlotta legyőzhetetlen szekerét és kocsihajtóját, Arunát Karnának, mint ahogyan Indra adta oda a szekerét Ardzsunának. Szúrja szekere úgy ragyogott, mint a Nap, és hét különböző színű ló húzta. Csak az isteni látással rendelkező emberek tudtak rápillantani. Mivel Karna bízott a saját képességeiben, elutasította az apja ajánlatát, azt mondván, hogy nem akarja, hogy olyan emberként emlékezzenek rá, aki másokra támaszkodott a győzelem megszerzésében, közvetve Ardzsunára utalva, aki az Úr Krisnától függött. Dróna foglalta el a főparancsnoki posztot.

2016. december 30., péntek

Életünk filmje

Akik átéltek már halál-közeli élményt, és visszajöttek belőle, arról szoktak beszámolni, hogy életük legfontosabb eseményei fimkockaszerűen peregnek le előttük, szinte pár másodperc alatt. Ez kettő dologra mutat rá. Egyrészt arra, hogy az elménk folyamatosan rögzíti az összes érzékszervi benyomást, mint egy fekete dobozt, és ezek lenyomatokat képeznek az elménkben, melyek hatással vannak ránk, még akkor is, ha nem vagyunk tudatosak róla. Természetesen az élmény megélése történhet nagyobb figyelemmel vagy koncentrációval, például egy erős trauma vagy pozitív esemény esetén, vagy akár tudatosítás nélkül is, amikor az élmény egyből a tudatalattiban rögzül, és onnan dolgozik tovább a személyiségünkön. A múltbeli benyomásokat szamszkárának nevezi Patandzsalí, a hatásukra kialakuló feltételekhez kötött természetet, karakterstruktúrát pedig vászanának. 

Másrészt az életesemények "lepörgése" a halál idején arra is utal, hogy a tudatos lélek csupán a szemtanúja mindannak, ami a testével és az elméjével történik, és elsősorban azért riasztó számára a halál, mert még mindig az események szenvedő alanyának hiszi magát. Nyilvánvaló, hogy nem mindegy, milyen érzékszervi behatásoknak tesszük ki magunkat az életünk során. Ha vannak már a gyermekkorból vagy a múltból felhalmozott traumák a tudatalattinkban, érdemes azokat pszichoterápiás módszerekkel a felszínre hozni és feldolgozni, újraértelmezni. Arra pedig tudatosan oda kell figyelnünk, hogy milyen további benyomásoknak tesszük ki magunkat. 

Az ájurvéda szerint az emberi testben az agni, vagyis az emésztés tüze végzi az átalakító és feldolgozó folyamatokat. Első körben ez a dzsatharagni, vagyis a gyomorban és az emésztőszervekben található "tűz", vagyis emésztő erő. A tápanyagok bekerülnek a gyomorba, majd a tápcsartornában szétbontódnak alkotóelemeikre, miközben hő és energia szabadul fel. Mindehhez oxigén kell, amit a légzés biztosít. A másodlagos emésztés akkor zajlik, amikor a tápanyagok a vér- és nyirokrendszeren keresztül eljutnak a szöveteking. A szövetek, illetve sejtek anyagcseréjét a dhátu-agni, vagyis a szöveti emésztőerő végzi. Ehhez szintén a vér szolgáltat oxigént, majd a biológiai "égés" során hő, szén-doixid és víz keletkezik, melyeket a vér visszaszállít a tüdőbe, és a légutakon, valamint a bőrön keresztül adjuk őket le. Például az izmok is energiát használnak fel az összehúzódásokhoz, és közben felmelegszik a testük és izzadni kezdünk, a szívünk pedig gyorsabban ver, mert több oxigént vesznek fel az izomrostok. 

Az emésztésnek viszont van egy harmadik fázisa is, ez pedig az érzékszervek és érzéktárgyak (hang, látvány, illat, íz, tapintható forma) összekapcsolódásakor létrejövő érzékszervi benyomás "megemésztése", feldolgozása az elmében. Bizonyára voltunk már úgy, hogy például megnéztünk egy filmet, és utána azt mondtuk, hogy "Ezt a látványt még nem tudtam megemészteni". Ezt a funkciót az úgynevezett indrijágni, vagyis az érzékszervek tüze végzi. Mivel a prána közvetíti az érzékszervi benyomást az elmébe, az előző szamszkárák "törlésének" egyik kézenfekvő módja a pránájáma, vagyis a légzőgyakorlatok, különösen a kumbhaka (légzésvisszatartás) végzése. Ezen kívül az önvalóról szóló tudás tanulmányozása, a meditáció ős az odaadás (bhakti) gyakorlása is oldja a szamszkárákat, valamint a feltételekhez kötöttségünk mélyebb rétegére a karmásajára (karmikus visszahatások tárháza) is hatást gyakorol. 

Ezekkel a spirituális gyakorlatokkal semlegesíteni tudjuk a múltbeli tetteink visszahatását is, és ezáltal könnyebben elérhetjük a spirituális tudatállapotokat. Minél több spirituális "szamszkárát" hozunk létre az elménkben, annál pozitívabb lesz az "életünk filmje", és annál kevésbé fogunk tehetetlenséget, kétségbeesést, bűntudatot, megbánást, frusztrációt, félelmet, dühöt és egyéb negatív érzelmeket átélni a halál pillanatában.

2016. december 29., csütörtök

A tudat és az elme

Újabb részlet Gregor Maehle Meditáció-könyvéből:

"7. Fejezet

7. Törvény: Az elme mindig azonosítja magát a következő tárggyal, ami felmerül benne

Ne kezdjük azzal a meditációs gyakorlatunkat, hogy a tudatosságon meditálunk!

A jógában először megfelelő meditációs tárgyakat választunk, ahelyett, hogy a tudatosságon vagy az ürességen meditálnánk, és egyértelmű okokból tesszük ezt. A tudatosság forma nélküli, örök, határtalan és minőség nélküli. A tapasztalt meditálók is meg tudják erősíteni, hogy míg az érzéktárgyak önmagukban végesek és átmenetiek, minőséggel és formával rendelkeznek, addig a tiszta, tartalom nélküli tudatosság, melyet felébresztenek minden szempontból a tökéletes ellentéte. Ezért az elme számára nehézséget okoz, ha a tudatosságra kell fókuszálnia, mivel az elme funkciója az, hogy azonosítsa a formát és a minőséget a túlélés céljából.

Képzeljük ez azt az időt, amikor az őseink a vállukra vetett bunkósbottal kóboroltak a sűrű dzsungelben! Amikor valami zörejt hallottak az erdőben, az elméjüknek azonnal rá kellett hangolódnia, ahelyett, hogy elmerültek volna a forma nélküli abszolútban. Mert könnyen előfordulhatott, hogy a zörejt egy kardfogú tigris okozta. Az elme azóta szolgál minket a túlélés eszközeként, de ahhoz, hogy ezt megtegye, megvan az a beépített képessége, hogy automatikusan hozzákapcsolódik a következő tárgyhoz, ami felmerül benne. Bármi is legyen az érzéktárgy, ami felmerül az elme érzékfelfogásának mezejében, az elme automatikusan hozzákapcsolódik, hogy megpróbálja minél hamarabb azonosítani.

Az evolúciónk nagy része alatt az azonosításnak fel kellett tárnia, hogy a befogadott ingert valami veszélyes váltotta ki, ami azt jelezte, hogy menekülnünk kell, vagy pedig valami ehető, amit pedig zsákmányul ejtettünk. Éppen ezért az elme, ha választania kell a forma nélküli, örök, határtalan és minőség nélküli tudatosság, illetve a behatárolt, átmeneti érzéktárgyak között, melyek minőséggel ős formával rendelkeznek, mindig az érzéktárgyakat foga választani és felhagy a tiszta tudatosságra irányuló koncentrációval. Az elménknek ezt a struktúráját figyelembe kell venni, és ennem megfelelően felépíteni a meditációt, vagyis először meg kell tanulni koncentrálni az elmét a formán történő meditáció által.

Egy másik ok, ami miatt a jógik nem ajánlják a kezdőknek a tudatosságon vagy a tudaton történő meditációt, az, hogy a tudat az alany. És ezért nem lehet tárgy. (A tudat a tudatosság székhelye, és a tudatosság a tudat funkciója. Jegyezzük meg, hogy a jógában a modern nyugati pszichológiától eltérő értelemben használjuk a tudat kifejezést. A nyugati pszichológiában azt nevezik tudatnak, amiről tudatosak vagyunk, míg a jóga, ami nem más, mint az ősi indiai pszichológia, arra használja ezt a kifejezést, ami tudatos.)

A tudatosság a meditáció alanya, mert abban jelenik meg az összes érzéktárgy. Csak a haladó meditáló képes arra, hogy tartósan önmagába fordítsa a tudatát, hogy az önmagáról legyen tudatos. Mielőtt elérjük ezt a szintet „tudatosság a tudatosságról”, az elménket mindig legyőzik azok az érzéktárgyak, amelyek betörnek az elmébe a meditációs gyakorlat közepette, mint például az adóbevallásunk, a kifizetetlen számlák, a függőben lévő elintéznivalók, vagy a munkahelyi kötelességeink."

2016. december 28., szerda

Harder to kill

Ez természetesen egy edzésrendszer neve, amiben a kettlebell is főszerepet játszik. De nem is ez a lényeg, hiszen a fitneszben ugyanúgy, mint a jógában, mindenki megpróbál előállni egy "egyedi" edzésrendszerrel, amely (legalábbis ha hiszünk a marketingnek) mindenki minden problémájára megoldást ad. Ilyen persze nincs, de legalább az ötlet szimpatikusnak tűnik- Bármilyen edzésrendszert követünk is, a hatékonyságát elsősorban ahhoz tudjuk viszonyítani, hogy milyen edzéscélokat tűztünk ki. A "Harder to kill" szlogen pedig lehet egy jó edzéscél vagy akár élet-mottó is, hiszen egyértelmű, hogy az életünk többi aspektusát is összhangba kell hozni e céllal, ha tényleg komolyan gondoljuk.

Magyarul nem hangzik olyan jól, de a "Nehezen kinyírható" lenne a megfelelő fordítás. A legtöbb ember életében persze kevés a közvetlen fenyegetés, hiszen nem vagyunk katonák és kommandósok, a mi kihívásaink és fenyegetéseink egészen parányiak lehetnek. De térjünk vissza az edzésre: Ha fejlesztjük az erőnket, de nem erősítjük a szívet, ha növeljük az izmokat, de nem dolgozunk a hajlékonyságon, ha folyamatosan terheljük magunkat és nem foglalkozunk a regenerációval és rehabilitációval, akkor maradnak gyenge pontok. Ha felfedezzük ezeket, akkor dolgozni kell rajtuk, még akkor is, ha az egyik gyenge pont fejlesztése látszólag ellentmond egy másik, erősebb pont fejlődésének. Például, ha nagyon merevek vagyunk, és több időt kezdünk fordítani a hajlékonyság fejlesztésére, akkor valószínűleg kevesebb időnk marad az erőfejlesztésre. Mindkettőre szükség van azonban ahhoz, hogy ellenállóbbak legyünk az élet kihívásaival szemben. 

Vannak olyanok is, akik valamit kompenzálnak az edzéssel, és ezért hajlamosak túlhajtani magukat, "vezekelni", miközben edzenek. Ennek következménye az lehet, hogy gyakran kimerültek, és nem tudnak megfelelőképpen regenerálódni. Így pedig az edzés tudat alatt stresszt okoz nekik, ahelyett, hogy az élet egyéb területein begyűlt stresszt oldaná. A "Harder to kill" mentalitás egyik fontos része pedig pontosan ez, hogy minél kevésbé engedjük hatni ránk a környezetünkből felénk irányuló stresszhelyzeteket. Bizonyos szituációkban meg kell tanulni higgadtnak és közömbösnek maradni, és nem ugrani a provokációra. 

A stresszkezelés mellett természetesen a táplálkozás is fontos tényező az egészségünk és a védelmi rendszerünk megőrzésében. Minél több emészthetetlen, feldolgozott élelmiszert fogyasztunk, annál inkább az evésfüggőség rabjaivá válunk, és mellette az immunrendszerünk, emésztőrendszerünk és egyéb szerveink működése is meggyengül. A vezető halálokok (szív- és érrendszeri, daganatos és emésztőszervi megbetegedések) mindegyikében döntő szerepet játszik a táplálkozás. Sohasem hiábavaló az étkezésünk optimalizálásával foglalkozni, és ebben akár szakember segítségét kérni. A parányi kis vegyületek és mikroorganizmusok, melyek végső soron akár a halálunkat is okozhatják, kivédhetőek, ha a testünket valóban tápláló, természetes és teljes élelmiszereket fogyasztunk. 

Az alvás és a pihenés a renegeráció fontos építőkövei. Képzeljünk el egy sportolót, aki napi 5-6 órákat alszik és napközben mindenféle dolgok idegesítik. Esélyes, hogy nem fog tudni megfelelőképpen regenerálódni, és optimális teljesítményt leadni edzésen vagy versenyen. A passzív és aktív pihenésnek is meg kell adni a megfelelő időt, ez ugyanolyan fontos, mint az edzés vagy a táplálkozás. 

A pozitív érzelmi kapcsolatok alkotják az utolsó védelmi vonalat. Vegyük magunkat körül pozitív, szerethető és minket szerető emberekkel, mert a szeretet képes mindent legyőzni, és a szereteten nem tudnak felülkerekedni a negatív erők. Így valóban elpusztíthatatlanok leszünk. 

2016. december 27., kedd

A rádzsa-jóga törvényei

Újabb részlet Gregor Maehle Meditáció-könyvéből:

"2. Rész

A rádzsa-jóga törvényei, vagyis a meditáció mentális dimenziója

Manapság sokan foglalkoznak előszeretettel a jóga fizikai oldalával, a hatha-jógával. De a Hatha-jóga Pradípiká szerint a hatha-jóga szintjén maradni, és nem továbblépni a rádzsa-jóga (meditáció) szintjére, semmi más, mint az energia pazarlása (4.58). A rádzsa-jóga (vagyis a királyi jóga) a jóga központi része, a lényege. Patandzsalí Jóga-szútrájához fűzött kommentárjában mondta Risi Vjásza e halhatatlan szavakat: „jógah szamádhih” (Vjásza-bhásja 1.1.) vagyis a jóga az elme koncentrációjának módja. Ezzel azt akarta kifejezni, hogy a jóga ösvényének a középpontjában fekszik az elme koncentrálása olyan mértékben, hogy a jógi úgy látja a világot (és csak később az önvalót), ahogy az van. Ahhoz, hogy megértsük, miért van szükség a koncentrációra ennek eléréséhez, vissza kell térnünk a villanykörte és a lézer hasonlatához. A hagyományos fényforrás, például egy villanykörte, különböző frekvenciájú fénysugarakat küld ki minden irányba. Még ha egy sugárba is fókuszálnánk az ilyen fényforrásból származó sugarakat, a kis fénycsomagok, amikből a nyaláb áll, szétszórják egymást, és így a megvilágított tárgyak árnyéka sem lesz éles.

A lézer azonban ettől eltérően viselkedik. Ebben az esetben a fénycsomagok mind ugyanazon a frekvencián vannak (vagyis koherensek), így a sugár nem szóródik szét és az árnyékok is élesek lesznek. Éppen ezért a lézer használható arra, hogy nagy távolságokra is pontos információkat szállítson nagy sebességgel, illetve az olyan tárgyakon is áthatol, melyekbe a hagyományos fényforrások nem tudnak bevilágítani.

A rádzsa-jóga ösvénye azzal foglalkozik, hogy lézer-szerűvé tegye az elmét. Olyan mértékben koncentrálja a gondolati hullámokat, hogy a meditáció tárgyával kapcsolatos információ pontosan kerül be az elmébe, és nem csak egy homályos elképzelést tudunk alkotni. Képzeljük csak el, hogy milyen nagyszerű dolog egy ilyen elmét használni!

A legtöbb problémát az életünkben a felfogás pontatlansága okozza. Ez onnan kezdődhet, hogy balesetet okozunk, mert összeütközünk egy másik autóval, melynek a sebességét rosszul becsültük meg, egészen az olyan komplex esetekig, amikor rosszul ítélünk meg egy másik embert, mivel kivetítjük rá az igényeinket, félelmeinket és a vágyainkat, ahelyett, hogy annak láttuk volna, ami ő igazából. Hasonlóképpen alakíthatjuk át az elménket a rádzsa-jóga segítségével, hogy lézerszerűen képes legyen belehatolni a tárgyakba, és megpillantani vagy befogadni azok mély valóságát vagy lényeges vonásait. Ezeket a módszereket a tárggyal rendelkező (objektív) szamádhi során alkalmazzuk, és Patandzsalí, valamint más bölcsek arra használták, hogy felfedezzék az olyan tudományokat, mint a pszichológia (jóga), orvoslás (ájurvéda) és a hang tudománya (szanszkrit).

Ez a rádzsa-jóga leegyszerűsített bemutatása, melynek jelentős része abból áll, hogy rajtunk kívül eső tárgyakra irányítva gyakoroljuk az objektív szamádhit, azzal a szándékkal, hogy tudományos ismeretekre tegyünk szert az emberi társadalom fejlesztése érdekében. A rádzsa-jóga ezen aspektusát csak futólag érintjük itt. A rádzsa-jóga önmagában nem a fejlődés csúcsát jelenti, mivel bele kell olvadnia a bhakti-jógába, az isten iránti odaadás jógájába. A hatha-jóga nélkül a rádzsa-jóga nem rendelkezik felhatalmazással, a bhakti-jóga nélkül pedig a rádzsa-jóga nem rendelkezik szívvel."

2016. december 26., hétfő

Kifogás vagy megoldás?

Létezik egy elcsépelt mondás, mely szerint ha valamint nem akarunk megcsinálni, akkor találunk rá kifogást, ha pedig meg akarjuk csinálni, akkor találunk egy megoldást. Egyikkel sincs semmi probléma, hiszen az életünk nem arról szól, hogy mások elvárásainak kell megfelelnünk. Legfeljebb a saját elvárásaink számítanak, és abból adódhat belső konfliktus, amikor nem tudjuk eldönteni, hogy igazán akarunk-e valamit vagy csak látszólag. Tehát a kifogás elsősorban önmagunk becsapása, hiszen mások nem is tudják felmérni, hogy az a kifogás mennyire indokolt vagy éppen mennyire mondva csinált. 

Azt is hallottam már, hogy kétféle ember létezik: a probléma-ember és a megoldás-ember. Az első ember, ha szembetalálkozik egy problémával az életében, akkor valamilyen kifogásba menekül a probléma megoldása elől, és mindig valaki mást hibáztat azért, mert nem boldog, vagy meghiúsulnak az álmai. Holott valójában csak ő maga felelős mindazért, ami vele történik. Az ilyen emberek néha még ott is problémát látnak vagy kreálnak, ahol nincsen, mert a problémázás és az amiatti szenvedés a lételemük. Mondhatnánk azt is, hogy negatív emberek, mert egy csomó lehetőséget nem használnak ki az életükben, és nagyon sok dologba bele se fognak, mert nem hisznek benne, hogy sikert érhetnek el. Természetesen, ha nem hiszünk valamiben, az a motivációnkat és az adott dologba fektetett energiánkat is megcsapolja, így a siker elérése sokkal kevésbé valószínű, mintha pozitív szemlélettel állnánk hozzá a dolgokhoz. 

A megoldás-emberek jóval kevesebben vannak, de őrájuk az jellemző, hogy amit mások problémának látnak, ők lehetőségnek tekintik, akár arra, hogy felmérjék az erejüket, a képességeiket, az eltökéltségüket, akár arra, hogy tanuljanak, fejlődjenek, erősödjenek a kihívásoktól. De persze ahhoz is kell intelligencia, hogy megértsük: melyik az a probléma, kihívás vagy élethelyzet, amit nem kerülhetünk el, és amivel szembe kell néznünk és meg kell oldanunk, és melyik az a szituáció, amibe csak a félelmünk, a ragaszkodásunk vagy az egónk akarna belevinni. Ha előre tudjuk a józan eszünkkel, hogy egy szituációhoz semmi közünk, akkor egyszerűen el kell menni mellette, még ha provokálnak is esetleg. 

A felállított célokat elsősorban magunk számára határozzuk meg. Sem azzal nem kell foglalkozni, ha mások nem hisznek benne, hogy el tudjuk érni őket, sem pedig azzal, amikor mások elvárásai magasabbak vagy egyszerűen másabbak, mint amiket önmagunkkal szemben támasztunk. Ha ugyanis sikerül megvalósítanunk egy célt, amit kitűzünk magunk elé, betartani egy ígéretet, amit magunknak teszünk, azzal fejlődik az önbizalmunk, míg ha nem tartjuk be az ígéretünket, nem valósítjuk meg a tervünket, az elsősorban az önmagunkba vetett hitünket tépázza meg, és ezáltal csökken az önbizalmunk, és egyre inkább hajlamosak leszünk belecsúszni az áldozat szerepébe. Az áldozatok pedig nem lehetnek nyertesek, ezt ne feledjük el, legalábbis, amíg annak tekintik magukat.

Azt a szállóigét is hallottam már, hogy "mindent elérhetsz, amit szeretnél", és hellyel-közzel igazat is adok neki. Legalábbis, ha nem adjuk fel, és beletesszük a megfelelő intelligens erőfeszítést, akkor mindenképpen haladni fogunk a céljaink felé. Persze lehetnek akadályok és nem várt fordulatok, mert a karmát sohasem ismerheti ki és védheti ki senki teljesen, de itt megint visszatérünk a kiindulási ponthoz: hogyan viszonyulsz a felmerülő akadályokhoz, és mit kezdesz velük: erősebbé válsz a leküzdésük által, vagy kifogást keresel, amire rákenheted a kudarcodat. A döntés minden esetben a tiéd. 

2016. december 25., vasárnap

Karna származása

Újabb részlet az Ashtanga-könyvből:

Miután Sakuni csalással megnyerte a kockajátékot, Draupadít, aki immáron mind az öt Pándava felesége volt, Duhsászana erőnek erejével a királyi udvarba rángatta. Durjódhana és a testvérei megpróbálták nyilvánosan levetkőztetni Draupadít. Karna azzal sértegette Draupadít, hogy ha egy nőnek több, mint négy férje van, az egy prostituált. E sértés nyomán Ardzsuna megfogadta, hogy megöli Karnát.

A világ meghódítása

Később, amikor a Pándavák száműzetésben voltak, Karna elvállalta a feladatot, hogy Durdhanát a világ uralkodójává teszi. Karna egy világméretű katonai kampányba kezdett, melyet digvidzsaja játrának is neveznek. Minden irányban legyőzte a különböző királyokat és kiterjesztette rájuk Durjódhana fennhatóságát, így Durjódhana lett a világ ura. Karna a hadserege élén körbemasírozta a világot és minden királlyal hűséget fogadtatott Durjódhanának, Hasztinápura királyának, máskülönben ki kellett állniuk harcolni Karna és a serege ellen. Karna behódoltatta Páncsála, a Himalája, az Angák, a Kalingák, a Mágadhák, Csedik, Javanák és királyait, és miután mindenkire kiterjesztette Durjódhana fennhatóságát, Karna sosem látott hatalmas vagyonnal és hatalommal tért vissza Hasztinápurába.

Dhritarástra király dicsőítette Karnát, Bhísmához és Drónához hasonlítva őt, akik sohasem tértek haza ekkora hadizsákmánnyal. Miután a világ összes királya adót fizetett és hűséget esküdött Durjódhanának, Karna segített neki elvégezni a vaisnava jagját, az Úr Visnu elégedettsége érdekében, és hogy Durjódhanát a világ királyaként koronázzák meg. Az Úr Visnu és Indradzsit, Rávana fia kivételével senki sem hajtotta még végre ezt a vaisnava áldozatot. Így Durjódhana lett a leghatalmasabb és legvagyonosabb ember a világon. Durjódhana még arra is tervet készített, hogy legyőzi Indrát, a mennyek urát és Ardzsuna apját, hogy karna segítségével az ég és a fold egyedüli uralkodója legyen.

A háború előjelei


Indra rájött, hogy Karna legyőzhetetlen lenne a harcban és nem lehet megölni, amíg rajta van a születési páncélja és fülbevalója. Ezért szegény bráhmanaként közelítette meg Karnát a Napisten imádata közben. Szúrja figyelmeztette Karnát Indra szándékára, de Karna megköszönte Szúrjának és elmagyarázta, hogy köti a szava, és senkit sem küldhet el a házából üres kézzel. Amikor Indra odament hozzá bráhmanának öltözve, és alamizsnaként elkérte tőle a páncélját és a fülbevalóját, Karna elmondta neki, hogy tud a valódi azonosságáról, de senkit sem fog üres kézzel elküldeni. Indra elszégyellte magát és felvette eredeti formáját. Miután levágta a páncélt és a fülbevalókat a testéről, átadta őket Indrának. Amikor ezt tette, a mennyek megnyíltak és az összes isten és mennyei lény megjelent az égen és virágokat szórt Karnára. Dicsőítve azt mondták neki, hogy ez a legnagyobb adomány, aminek a világ a szemtanúja volt. Annak érdekében, hogy elkerülje a szégyent, az Úr Indra adott neki egy ajándékot cserébe. Karna elutasította az ajánlatát, mondván, hogy nem azért adakozott, hogy elvárjon valamit cserébe. Az összes isten, bölcs és mennyei lény kérlelni kezdte Karnát, hogy fogadjon el valamit cserébe Indrától, máskülönben Indra szégyene rájuk is kivetül. A mennyei lényeknek és az Úr Indra kérésének engedelmeskedve, valamint az apja utasítását követve, Karna a vászaví saktit kérte. Indra teljesítette a kérését, azzal a feltétellel, hogy Karna csak egyszer fogja tudni használni ezt a mennyei fegyvert. Miután krisna béketárgyalásau Durjódhanával nem vezettek eredményre, Karna vitte vissza Krisnát a szekerén a Pándavák palotájába. Ekkor Krisna elmondta Karnának, hogy ő Kuntí legidősebb fia, és ezért vér szerint a legidősebb Pándava. Krisna győzködni kezdte Karnát, hogy álljon át az oldalukra, és biztosította afelől, hogy Judhisthíra neki fogja adni Indraprasztha koronáját, Draupadí, aki korábban elutasította, a felesége lesz, és még Durjódhana is örülni fog annak, amikor a barátját megkoronázzák. A megrázott Karna azonban még így is inkább Durjódhana barátságát választotta. Krisna szomorú volt, de mivel értékelte Karna hűséges természetét, elfogadta a döntését, és megígérte neki, hogy titokban fogja tartani származását. Emellett Karna nagy örömmel vette tudomásul, hogy Szúrja a valódi apja. Krisna elment Kuntíhoz, és megkérte, hogy mondja el neki születése valódi körülményeit. Krisna úgy gondolta, hogy ha Karna megtudja, hogy ki is valójában, az meg fogja gyengíteni érzelmileg és így Kuntí manipulálni tudja majd Karnát. Krisna azt mondta Kuntínak, hogy az ő döntésén múlik, hogy Karnát választja, vagy pedig az öt másik fiát. Ahogy a háború közeledett, Kuntí találkozott Karnával, és kétségbeesve kérte, hogy Karna csatlakozzon a Pándavákhoz. Kuntí elmondta az igazságot Karna születéséről. Szúrja is alátámasztotta Kuntí szavait, és mindez érzelmileg meggyengült, már kevésbé gyűlölte a Pándavákat. De Karna ismét elutasította Kuntí ajánlatát. Tudva, hogy Karna azzal a szándékkal fog küzdeni Ardzsuna ellen, hogy megölje, ezért kicsikart tőle néhány ígéretet, hogy nem fogja megölni egyik Pándavát sem Ardzsunán kívül, de Ardzsuna ellen sem fogja ugyanazt a mennyei fegyvert kétszer használni. Kuntínak ez a bizonyos kérése, melyet Krisna javaslatára fogalmazott meg, vezetett Karna halálához a kuruksétrai ütközetben, mert mivel nem használta a nágásztrát és a rudrásztrát kétszer Ardzsuna ellen. Az Úr Krisna tudta hogy az Úr Parasuráma a mennyei fegyverek egész tárházát adta Karnának, és Ardzsuna nem tudta volna mindegyiket visszaverni. Karna azt kérte az anyjától, hogy tartsa titokban a viszonyukat a háború végéig, mivel a Pándavák nem harcoltak volna a saját testvérük ellen a dharma juddhában (a vallásos elvekért folytatott háborúban). A háború végén kellett nyilvánosságra hoznia Karna kilétét, és Karna megígérte neki, hogy még mindig öt fia lesz életben, az ötödik vagy Karna, vagy Ardzsuna.

2016. december 24., szombat

Karna és a Pándavák

Újabb részlet az Ashtanga-könyvből:

Harc Dzsarászandhával

Karna segített Durjódhanának feleségül vennie Kalinga hercegnőjét, Bhánumatít. Durjódhana elrabolta Bhánumatí hercegnőt a szvajamvara (vőlegény-választási) ceremóniájáról egy szekérben, Karna pedig megküzdött a többi jelölttel. Karna számos legendás uralkodót legyőzött, például Sisupála, Dzsarászandha, Bhysmaka, Vakra, Kapótaróman, Níla, Rukmí, Sringa, Asóka, Satadhanwan stb. A megszégyenült Dzsarászandha, Mágadha királya később kihívta Kasrnát egy párbajra. Karna és Dzsarászandha folyamatosan harcolt különböző fegyverekkel, míg végül Karna úgy győzte le Dzsarászandhát, hogy ketté akarta tépni birkózás közben, ami az egyetlen módja volt Dzsarászandha megölésének. Dzsarászandha elismerte vereségét és így Karan meghaygta az életét. Dzsarászandha Máliní városát adományozta Karnának elismerése jeléül. Dzsarászandha feletti győzelme világhíressé tette Karnát. Később, amikor Máliní trónjára lépett, Karna fogadalmat tett, hogy ha bárki bármilyen kéréssel megközelíti, miközben a Napistent imádja, az nem fog üres kézzel távozni.

Ellenségesség a Pándavákkal

Nagybátyja, Sakuni tanácsára hallgatva, Durjódhana kiszelt egy csalárd tervet, mellyel megölhetik a Pándavákat, és látszólag sikerrel járt. Egy könnyen éghető házban látta vendégül a Pándavákat, majd az éjszaka közepén felgyújtatta a házat, de a Pándaváknak sikerült elmenekülniük egy földalatti járaton keresztül. A tervezés és a végrehajtás során Karna megpróbálta meggyőzni a barátját, hogy ne tegyék ezt, mert becsülettel akarta legyőzni a Pándavákat a csatatéren.


Bár Karna monogám volt, azaz csak egy felesége volt, kérőként lépett fel Draupadí szvajamvara ceremóniáján, hogy megnyerje őt Durjódhanának. A többi jelölttel ellentétben könnyedén fel tudta emelni és felajzani a hatalmas íjat, de Draupadí megtagadta a részvételét, „szúta-putrának” (cseléd fiának) nevezve őt. Az összegyűlt királyok és vendégek elkezdték sértegetni Karnát alacsony születése miatt, egyedül Durjódhana támogatta Karnát, azzal érvelve, hogy a nagy szentek, filozófusok és harcosok származásának nincs jelentősége. Ők naggyá lesznek, és nem nagynak születnek. Miután megmenekültek Varnavatból, a Pándavák is jelen voltak a szvajamvarán, bráhmanáknak álcázva, A többi herceg kudarcát követően Ardzsuna lépett az arénába, és elnyerte Draupadí kezét, mivel sikeresen eltalálta a célpontot. Az összegyűlt királyok felháborodtak, mondván, hogy egy bráhmana alkalmatlan férjnek, megragadták a fegyvereiket, és rátámadtak az álruhás Ardzsunára. Ardzsuna megvívott az összegyűlt királyokkal, és mindenkit könnyedén legyőzött. Karna is részt vett az ütközetben, hogy megvédje a barátját, Durjódhanát. Hatalmas csata alakult ki Karna és Ardzsuna között, de Ardzsuna felismerte Karnát és a két hatalmas harcos megütközött. A csata olyan intenzív volt, hogy nyilak felhője takarta el a napot. Mivel egyik harcos sem tudott felülkerekedni a másikon, elővették a mennyei fegyvereiket. Az ütközet döntetlenre állt, amikor Karna hírt kapott arról, hogy kilencéves fia, Szudámá haldokol. Karna dicsőítette a bráhmana harci képességeit és Dróna, valamint Bhísma képességeihez hasonlította. Mivel Karna nem akart bráhmanagyilkos lenni, feladta a küzdelmet, és odasietett a fiához, aki a közönség sorai között volt. Később kiderült, hogy Szudámát egy nyíl találta el, melyet a bráhmana harcos lőtt ki, amikor korábban a többi királlyal harcolt. Szudámá az apja karjai között halt meg. Amikor később kiderült, hogy a bráhmana harcos igazából Ardzsuna volt, Karna ellenséges rivalizációja a Pándavákkal szemben még erőteljesebb lett, és megfogadta, hogy megöli Ardzsunát és a családját.

2016. december 23., péntek

Kardió evolúció

A kardióedzéssel kapcsolatban, mint minden másról is, folyamatosan alakul, változik az álláspontom. Én olyan vagyok, hogy nem habozok ellentmondani a korábbi álláspontomnak, ha közben tanulok, fejlődök és újabb megértésre teszek szert. Kezdve ezzel a 2011-es blogbejegyzéssel (Szégyen a futás, de...), amikor még azt gondoltam, hogy a jóga mindent helyettesít, folytatva ezzel a 2014-es blogbejegyzéssel (Téli kardió-ötletek), amikor már én magam is rendszeresen kardióztam, majd megírtam ezt a bejegyzést is idén (Kardió vs súlyzós edzés), melyből kiderül, hogy miért is fontos a kardióedzés, illetve az is, hogy miért nem helyettesíthető más mozgásformákkal vagy edzéstípusokkal. 

Induljunk ki a jógából: Ha egy jógi kifogástalanul táplálkozik, azaz nem eszik állati fehérjét, glutént, transz-zsírokat és feldolgozott élelmiszereket, és nincs stressz az életében, valamint van elegendő ideje az ászana-gyakorlás mellett a pránájámára és a meditációra is, akkor igazából nincs szüksége külön kardió-edzésre. A jóga magasabb ágainak gyakorlása esetében a légzés, a pulzus és a véráram lassítása az elsődleges cél, és nem a szív perctérfogatának növelése. Nagy eséllyel egy ilyen jógi nem szívrohamban fog meghalni. Viszont abban az esetben, ha a fenti feltételek nem teljesülnek, és a jógán kívül még más fizikai és stressz-terhelés is ér bennünket, valamint a táplálkozásunk sem kifogástalan, akkor érdemes megfontolni a kardióedzések rendszeres beiktatását a jóga és az egyéb edzéseink mellé, legalábbis akkor, ha szeretnénk csökkenteni a szív-és érrendszeri megbetegedések kockázatát az életünkben. Egy 2014-es statisztika szerint az összes halálozás 54%-a van összefüggésben szív- és érrendszeri betegségekkel Magyarországon. Vagyis két emberből egyet biztosan ez fog a tepsibe juttatni. 

Miért végezzünk kardió-edzést?

A kardió-edzés végzésének háromféle fő célja lehet. Az első, amire a legtöbb szabadidős sportoló használja, a fogyás és a zsírégetés. Ehhez hosszú és közepes tempójú karidóedzéseket kell végezni, tekintve azt, hogy egy túlsúlyos ember szíve és ízületei amúgy is túl vannak terhelve, tehát nem érdemes egyből csúcs-intervall-terhelésekkel kezdeni az edzést. Azt hagyjuk meg a crossfittereknek és a versenysportolóknak. A kutatások szerint a zsírégetés 40 perc után indul be, amikor a glikogén-raktárak már kiürültek, és leginkább akkor, ha a pulzusunkat közepes tartományban, tehát kb 130-150 között tartjuk. Tegyük hozzá azonban, hogy ha valaki heti öt-hat napon keresztül órákat tölt kardióedzéssel, annak egy bizonyos ponton túl már nem sok értelme van. A folyamatos kardióedzés ugyanis az izmokat is elégeti, csökkenti a térfogatukat. Ha megnézünk egy maratoni futót, akkor azt látjuk, hogy minimális izomtömeggel rendelkezik, mivel nem gazdaságos dolog túl sok kilót cipelni kilométereken keresztül. Vagyis ha az alakformálás a cél, akkor ezt ki kell egyensúlyozni erősítőork  edzésekkel.

A második cél a szív állóképességének edzése lehet, ami hobbi- és profi sportolók számára egyaránt fontos, hiszen az edzésterhelést a szívünknek is bírnia kell. Ha ugyanazt az edzésterhelést alacsonyabb pulzusszámon tudjuk végrehajtani, mint korábban, akkor a szívet és az ereket is kevesebb terhelés fogja érni, mert a pulzus mellett a vérnyomás is kevésbé emelkedik meg. A jó szív-állóképesség két jellemzője az alacsony nyugalmi pulzus, valamint a terhelés utáni gyors pulzus-helyreállás. Ezekkel tudjuk mérni a kardióedzéseink hatékonyságát.

A harmadik cél, ami tulajdonképpen az előző folyománya, a csúcsteljesítmény növelése. Ez főként a versenysportolók számára fontos. Bármelyik erő-állőképességi vagy kifejezetten állóképességi sport esetében a leadott teljesítmény mértéke függ a szív perctrfogatától és a VO2max-tól, vagyis attól a képességtől, hogy a szív mennyi oxigént képes eljuttatni a sejtekbe egy perc alatt. A maximális oxigénellátás szükséges a hosszú távó maximális teljesítmény leadásához, legyen szó akár futásról, úszásról, küzdősportról, csapatjátékról, vagy olyan erőállóképességi sportról, mint a crossfit vagy a kettlebell sport. Vagyis minél tovább fenn tudja tartani a sportoló a maximális pulzusszámon végzett erőkifejtést, annál nagyobb összteljesítményt (ismétlésszámot, sebességet, ütésszámot stb.) tud leadni. 

Mindhárom célhoz különbözőképpen kell edzeni, de persze ne feledjük, hogy a kardióedzés  után is szükség van regenerációra. Vagyis ha hetente háromszor futunk egy intenzívet, az bizony igénybe veszi a lábakat, az ízületeket és ez megérződhet a másnapi edzésünkön is. Vannak olyan sportolók, akik heti öt-hat karidóedzést is beiktatnak, de ezekből nem mind teljes intenzitású. A regenerációs képességünket figyelembe véve elegendő lehet a heti 2-3 karidóedzés is. 

Milyen mozgásformát válasszunk?

Véleményem szerint a legintenzívebb kardióterhelés a futással érhető el, de amennyiben ez túlzottan terheli az ízületeinket, válaasztható az ellipszis, kar-láb bicikli, evezőgép vagy akár az ugrókötél is. Természetesen számtalan másik formája is létezik a kardióedzésnek, és nem árt, ha beszerzünk egy pulzusmérő órát vagy az okostelefonon követjük nyomon a pulzusunkat. Ezt összevetve a végrehajtott edzésmunkával fogalmat alkothatunk arról, hogyan fejlődik a szívünk edzettsége. 

Milyen terhelést válasszunk?

Kezdetnek az alacsony és közepes intenzitású edzések lesznek a megfelelőek, utána pedig elkezdhetjük variálni a terhelést intervallos módszerrel. Ezután beiktathatunk maximális teljesítményre törekvő edzéseket, például egy bizonyos pálya vagy feladatsor végrahajtása időre. Vannak, akik zsírégetési célból reggel végzik a kardióedzést, éh gyomorra, amikor az izmok glikogén-raktárai kevésbé telítettek. Ezt is ki lehet próbálni, bár ilyenkor nehéz komoly teljesítményt leadni. A kardió-mozgások általában ciklukus, viszonylag kis terjedelmű mozgások, ezért ne hanyagoljuk el a nyújtást az edzés végeztével, mert különben az izmok megrövidülhetnek hosszú távon.

2016. december 22., csütörtök

A hatha-jóga törvényei

Újabb részlet Gregor Maehle Meditáció-könyvéből:

"Ne feledjük, hogy bármennyi energiát is fektetünk a fordított pózokba, önmagukban nem fognak jógikus tudatállapotot eredményezni. Ebben a tekintetben hasonlítanak a legtöbb egyéb jóga-technikához, mint a vegetáriánizmus, vagy az általános ászana-gyakorlás. Csak a többi módszerrel, vagyis a pránájámával, krijával és jóga-meditációval kombinálva fognak nagy erőre szert tenni. Ha lassan és kitartóan, hosszú távon és természetes módon növeljük a fordított pózokban töltött időt, akkor azt fogjuk tapasztalni, hogy felerősítik a meditáció és a pránájáma hatásait, de arra is meg fognak tanítani, hogy elengedjük a számtalan úgynevezett „lehetőséget” az életünkben olyan dolgokra, amikbe jobb, ha nem folyunk bele.

A hatha-jóga törvényeinek összefoglalása

Ebben a hat törvényben leírtam azt, amit ideális előkészítésnek tartanék a meditációhoz. Az az ideális, ha tudunk ülni egy megfelelő meditációs ászanában, vegetáriánus étrendet tudunk követni (amennyiben a szülői háttér is lehetővé teszi ezt – itt gondolom, a genetikára céloz a szerző – a ford.), fellobbantjuk az intelligenciát a naulí, kapálabhátí, a szankalpa és más módszerek segítségével, képesek vagyunk végezni a hullámszerű óceáni légzést, ki tudjuk egyensúlyozni a Nap- és a Hold-nádít és meg tudjuk állítani az amritát a hosszú fordított pózok segítségével. A jógik úgy találták, hogy mindezek a gyakorlatok elősegítik a meditációt, de sajnos ahhoz, hogy mindegyikben jó szintet érjünk el, hosszú utat kell megtenni. Ha mind a hat módszert gyakoroljuk, akkor a következő lépésekben könnyen elérhetjük a sikert. Ha valaki egy zseni és kiemelkedő az akaratereje, valamint az elszántsága, akkor kevesebbet is elég gyakorolni ezek közül. A legtöbben azonban valahol középen helyezkedünk el. Annyi segítségre van szükségünk, amennyit csak tudunk kapni, de az idő, hogy megteremtsük azt, sajnos korlátozott.

Erre az első hat törvényre a meditáció minőségi megközelítéseként gondoljunk. Minét többet tudunk végezni ezek közül, annál nagyobb eséllyel érünk el sikert a meditációban. Ha egy hiányzik, akkor még nincs veszve minden. Valójában számos nagy misztikus van, aki több, mint egyet elhanyagolt ezek közül. Az értelmes mennyiségi megközelítés azonban az lenne, ha minél több területen lefektetnénk az alapokat. Mindenesetre, ha tovább megyünk, és elkezdjük gyakorolni a következő hat törvényt, és egy év vagy még több idő után is úgy találjuk, hogy várat magára az eredmény, akkor a lehetséges okokat e szöveg első részében találhatjuk meg. A profi misztikusok vagy keresők azzal előzik meg ezt a helyzetet, hogy tovább dolgoznak az összes hatha-jóga törvényen, miközben továbblépnek a rádzsa-jóga törvényeihez is."

2016. december 21., szerda

Az egészség a legjobb befektetés

Az emberi élet tökéletlen, vagy mondjuk inkább úgy, hogy az emberi test tökéletlen. Elsődlegesen azért, mert a test múlandóságra van kárhoztatva, hiszen ahogy a Bhagavad-gítá fogalmaz, ami megszületett, annak meg is kell halnia. A halál tehát elkerülhetetlen, és a testben lakozó örök lélek számára nem természetes. Ennek ellenére az igazi tudással rendelkező személyek képesek tudomásul venni ezt a tényt, és egyesek még tudatosan fel is készülnek a nagy utazásra, még ha nem is tudják, mikor is kezdődik pontosan.

Azt gondolom azonban, hogy a születés és a halál közötti időszak során van egy frusztrálóbb dolog, az pedig a betegség. Mondhatnánk azt is, ha filozofikusak akarunk lenni, hogy a betegség is elkerülhetetlen, de nem hiszem, hogy itt a determinizmus lenne a legcélravezetőbb, vagyis az a gondolkodásmód, mely szerint bárki bármikor megbetegedhet, és nem tehet semmit ellene. Valóban igaz, hogy a testünket érő betegségek a megérett karmánk termései, és így egy szempontból elkerülhetetlenek. Vagyis senki nem számítson arra, hogy egész életében elkerüli az összes betegség, és a végén csak úgy makkegészségesen meghal mondjuk 80 éves korában. 

De azért sok mindent tehetünk az egészségünk megőrzése és a betegségek megelőzése érdekében. Szerintem az egészség a legjobb befektetés. Mág ha nem is tudjuk, hogy mennyi időt töltünk ebben a testben, azt legalább minőségi módon tudjuk kihasználni. Ha valaki folyamatosan vagy gyakran beteg, az sem az anyagi céljait nem tudja megvalósítani, sem a spirituális életben nem tud fejlődni, ha éppenséggel az a prioritása. 

Én is elhanyagoltam az egészségemet, amikor krisnás voltam, arra apellálva, hogy "nem ez a test vagyok", de ettől még az ember kötelessége, hogy gondját viselje a fizikai testének, mint ahogyan az autóját vagy a házát is rendben tartja, és megjavítja, ha elromlik. Ha jól működik az egészségünk, akkor jobban tudunk örülni mindennek, és boldogabbak lehetünk az életünkben. A betegség és a szenvedés nem tesz boldoggá, és még ha egy bizonyos mértékben elkerülhetetlen is, nem kell ragaszkodni hozzá. 

Bár már számtalanszor összefoglaltam, hogy mit tehetünk az egészségünk érdekében, azért szedjük még egyszer pontokba, útravalóul a 2017-es évhez!

1. Ha vannak káros szokásaid, akkor kezdj el dolgozni azon, hogy leszokj róluk!

2. Kezdj el tudatosan étkezni! Ha vannak káros kajafüggőségeid, akkor kezdj el leszokni róluk! Magától nem fog menni az életmódváltás, csak tudatos elhatározással! Szándékosan nem írtam fogyókúrát, mert ha értelmes kajákat eszel és mozogsz, akkor ez automatikusan be fog következni. Ettől eltekintve a túlsúly szinte az összes krónikus betegség kockázatát növeli, szóval szabadulj meg tőle, de ez ne legyen egy öncélú dolog!

3. Aludj többet! Ez az, amit semmi mással nem lehet helyettesíteni, és nagyon jól fiatalon tart, a hiánya viszont mindenkit öregít, bármit is teszel amúgy az öregedés ellen.

4. Ha eddig nem sportoltál rendszeresen, akkor kezdd el! Ha a rendszere edzés mellé még a jógát is be tudod tenni, az a legjobb! Heti három edzéssel és két-három jógával már nagyon jó egészségre tehetsz szert!

5. Csökkentsd a stresszt! Tudom, ez a legnehezebb feladat, de egyben a legfontosabb is! Ha meg tudod változtatni a hozzáállásodat az élethez és a mindennapi problémáidhoz, ha ki tudod zárni azt, ami nem fontos, és a legfontosabb céljaidra koncentrálsz, akkor sokkal sikeresebb és eredményesebb lesz az életed. Ez pedig legalább olyan fontos tényező az egészség terén, mint az előző négy pont. 

2016. december 20., kedd

A fordított pózokban töltött idő

Újabb részlet Gregor Maehle Meditáció-könyvéből:

"A fejenállás hosszának nyújtásakor a legfontosabb pont, amit észben kell tartanunk, hogy a testsúlyunk legnagyobb részét a karjainkon és a vállainkon kell tartani, és nem a fejünkön. Ha hagyjuk az összes súlyt a fejünkre nehezedni, és a karokat csak egyensúlyozásra használjuk, a koponyaűri nyomás nagyon meg fog emelkedni. Ezért fontos, hogy óvatosan terjesszük ki a fejenállásban töltött időtartamot. A legtöbb gyakorló számára praktikusabb, ha tovább maradnak a vállállásban, mivel az kevésbé megterhelő.

Azt, hogy milyen gyorsan tudjuk növelni a fejenállásban töltött időt, az életkorunk és az általános állapotunk is befolyásolja. Ha fiatalok, sportosak és makulátlanul egészségesek vagyunk, akkor elég gyorsan növelhetjük az időtartamot, míg egy idősebb embernek, vagy olyannak, akinek krónikus betegsége van, sokkal lassabban kell haladnia. Egyes tanároknak az a véleménye, hogy ötvenéves kor felett már nem szabad kísérletezni a fordított pózok hosszának nyújtásával. Az Ashtanga-jóga: gyakorlat és filozófia című könyvemben részletesebben, fényképekkel kísérve is elmagyaráztam a vállállást és a fejenállást.

Ha percenként csak kétszer vennénk levegőt a vállállásban és a fejenállásban is, és mindkettőben 25 levegőt vennénk, akkor a két pózban együttvéve 25 percet töltenénk el. Ez eleinte egy jó cél lehet. Persze azt is figyelembe kell vennünk, hogy összesen mennyi időt tudunk a jógával tölteni. Nekem az az általános benyomásom, hogy a modern gyakorlók túl sok időt töltenek az atletikus, látványos, hajlékony ászana-gyakorlás kifejlesztésével Az én javaslatom az, hogy az ilyen irányú törekvéseket legfeljebb napi 90 percre korlátozzuk, és inkább töltsünk több időt a krijákkal, pránájámával, fordított pózokkal és a meditációval, amit ez a könyv leír. Ekkor holisztikusabb lesz a jóga-programunk, mintha az összes erőfeszítésünket lekötné az ászana-gyakorlás."

2016. december 19., hétfő

Nyújtás edzés előtt?

Örök téma ez az edzők között, hogy mivel is kezdjük az edzést, illetve a bemelegítést, és mikor nyújtsunk?

Michael Boyle szaktekintélynek számít ebben a témában, úgyhogy most nézzük meg, mi az ő álláspontja?

"Hengerezünk és statikusan nyújtunk a szövetek változása érdekében, és utána kezdjük a dinamikus bemelegítést. Egyre több bizonyíték van arra, hogy ha valóban változást szeretnénk előidézni a hajlékonyságunkban, akkor ne melegítsünk be előtte. A hajlékonyság érdekében nyújtunk, és dinamikus bemelegítést használunk bemelegítés gyanánt. A statikus nyújtásnak megvan a helye, de nem az edzés előtti bemelegítésben."

Nos, ez az idézet már önmagában is ellentmondásos, mert az elején azt mondja, hogy a dinamikus bemelegítés előtt szoktak nyújtani, majd azzal fejezi be, hogy a nyújtás helye nem a bemelegítésben van. Nézzük is meg egy kicsit szétbontva, hogy mit, mikor és miért érdemes csinálni?

1. Hideg nyújtás

Boyle első pontja az, hogy ha valóban fejlődést szeretnénk elérni a hajlékonyságban, akkor ne a bemelegített izmot nyújtsuk, hanem a hideg izmokat. Ez részben igaz, részben nem teljesen. A klasszikus jógában napüdvözlettel és álló gyakorlatokkal szoktuk kezdeni a gyakorlást, vagy eleve meleg teremben kezdünk nyújtani, és az erőteljesebb, mélyebb nyújtásokat mindig az óra végére hagyjuk. Miért? Mert egy izom nyújtása a legtöbb esetben az antagonista izom megfeszítésével jár együtt, vagyis maga a nyújtás is igényel izommunkát. Amellett, hogy a "munkahőmérsékletre" hozott izom jobban nyúlik, mint a hideg izom, a mikroszakadások száma is csökkenthető. Tehát valamiféle átmozgatás mindenképpen kell a statikus nyújtó gyakorlatok előtt, a hengerezés önmagában nem lesz elég.

2. Mitől nyúlik az izom?

Boyle álláspontja szerint a bemelegített, edzés után lévő izmot könnyű nyújtani, de amikor kihűl, akkor nem áll be tartós változás az izom hosszában, vagyis "visszarövidül" az edzés előtti hosszára. Ez részint igaz, hiszen minden szövet zsugorodik a kihűlés hatására. Nekem is mélyebbre szoktak menni a nyújtások közvetlenül az edzés után, mint ugyanaznap délután, amikor az izmok már kezdenek "beállni". Tehát ha igazán hatékony nyújtást szeretnénk, akkor azt időben valahogy el kell különíteni az edzéstől. Egy másik tényezőt is figyelembe kell venni: a statikus nyújtások időtartamát. A cirkuszi hajlékony akrobaták (contortionistok) a világ leghajlékonyabb emberei közé tartoznak. Ők naponta több órán keresztül szokták nyújtani az izmaikat, egy-egy izom statikus nyújtásával legalább 4-5 percet eltöltve. Vagyis ha nincs türelmünk ennyi ideig végezni egy statikus nyújtást, akkor ne nagyon reménykedjünk a hajlékonyságunk számottevő fejlődésében.

3. Mikor nyújtsunk?

Vagy pár órával az edzés előtt, esetleg után, vagy egy másik napon kell végezni, mint amikor edzettünk. Mondjuk egy 10-20 perces nyújtás mindenképpen jót tesz az edzés után, szerintem sokkal inkább, mint előtte. De a hajlékonyság fejlesztéséhez persze nem elég. Azt se feledjük, hogy a nyújtás is némileg fárasztja az izmot, tehát azután is szükségünk van regenerációs időre. Arra vonatkozólag is végeztek kísérletet, hogy ha az erőatléták egyperces statikus nyújtásokat végeztek az izmaikkal, amiket később edzeni akartak, akkor az izmok maximális erőkifejtési képessége 20-30%-kal csökkent ahhoz képest, amikor csak dinamikus bemelegítést végeztek. Tehát jobb időben elkülöníteni az edzéstől, és valóban rászánni a megfelelő időt (1-2 órát), ha igazi fejlődésre vágyunk a hajlékonyságban. A mai világban ez nem divat, de még a jógások is inkább a dinamikus jógaórákat keresik, melyek során az ember elfárad, mivel sok izommunkát végez, és fél-egy percnél tovább nem marad egyik statikus pózban sem. Ezzel a hajlékonysági "potenciálunknak" csupán a 30-40%-át tudjuk kihasználni. 

4. Miért kell a hajlékonyság?

Ezt a kérdést mindenkinek tisztáznia kell magában, máskülönben szinte biztos, hogy nem fogja rászánni a megfelelő időt annak megszerzésére. Bizonyos sportmozdulatokhoz szükséges a megfelelő ízületi mozgástartomány, és ha az nincs meg, akkor specifikus nyújtásokat kell végezni. Ezt funkcionális hajlákonyságnak nevezném. A táncosok, RG-sek, rúdtáncosok, de még a harcművészek is pontosan tudják, hogy miről beszélek. Ha valaki csak azért szeretné fejleszteni a hajlékonyságát, mert az jól néz ki, ha mindenféle "haladó" jógapózt meg tud csinálni, az is jó motiváció lehet. Bár a jóga eredeti célja nem ez, hiszen az ászanákat elsősorban a testi egészség megőrzése és a meditáció előkészítése érdekében gyakorolják. A jóga terápiás alkalmazásai között szerepel a hajlékonyság olyan mértékű fejlesztése vagy visszaállítása, ami az ízületek, például a gerinc egészséges mozgásához szükséges. Ez preventív és egészségmegőrző célokat is szolgálhat. A mozgáshiányos életmódnak és a sok széken ülésnek köszönhetően több ízületünk mozgástartománya is beszűkülhet, ami már a hétköznapi mozgások végrehajtását is fájdalmassá teszi, nem beszélve egy labdajátékról, vagy valamilyen egyéb aktív szabadidős tevényenységről.

5. Akkor most hogyan melegítsünk be?

Az én álláspontom továbbra is az, hogy a bemelegítésnek dinamikus gyakorlatokból, mobilizációból kell állnia. Persze ebben lehetnek nyújtó mozdulatok is, de nem statikusan kitartva, hanem dinamikusan ismételgetve, hogy a vérkeringés, idegrendszeri éberség, koordináció és az egyéb funkciók készenléti állapotba kerüljenek az edzés megkezdése előtt. Az edzésfeladatok stresszt jelentenek a szervezetünk számára, és ennek befogadásához készenléti állapotba kell kerülni, azaz szimpatikus túlsúlyra van szükség. A hengerezésnek és a statikus nyújtásnak azért nem tartom értelmét az edzés előtt, mert ellazítják az izmokat, relaxált állapotot és paraszimpatikus túlsúlyt idéznek elő, amibe bekerülve a szervezetünket valóban sokként érheti egy erőteljesebb izomterhelés. Ha az izmaink csomósak és feszültek, akkor esetleg enyhíthet rajtuk valamit az edzés előtti hengerezés és a nyújtás, de ez valószínűleg azért van, mert a pihenőidőszakban nem fordítottunk elég időt ezeknek a regenerációs gyakorlatoknak az elvégzésére. 

Persze ezt a gondolatmenetet lezárhatjuk azzal, hogy bármennyi tudományos kutatás vagy edzői tapasztalat is gyűlik össze, végső soron a saját egészségéért mindenki önmaga felel, és el kell végeznünk a saját kísérleteinket, hogy kiderítsük, mi az, ami a számunkra a legjobban működik. Ismertem például olyan edzőt is, aki a tanítványaival megcsináltatta a bemelegítést és a levezetést, de ő maga sohasem csinálta a saját edzései előtt és után. Ízlések és pofonok különböznek. 

2016. december 18., vasárnap

Karna hadtudománya

Újabb részlet az Ashtanga-könyvből:

Karnát már korán érdekelni kezdte a hadviselés művészete, és elment Drónácsárjához, a híres harci guruhoz, aki a Kuru hercegeket oktatta. De Dróna nem vállalta el Karna kiképzését, mert Karna nem ksatrija (harcos) családból származott. De a történet egyes változatai szerint Dróna értékelte Karna merészségét, és azt mondta Adirathának, hogy hívja a fiát Karnának. Miután Dróna elutasította, Karna úgy döntött, hogy a legjobb íjász lesz belőle, és ezért elment tanulni Parasurámától, Dróna harci gurujától. Mivel Parasuráma csak bráhamnákat tanított, Karna is papnak álcázta magát, és úgy járult Parasuráma elé.

Parasuráma elfogadta tanítványnak és olyan szintig képezte, hogy kijelentette: Karna harci képessége és íjász tehetsége vetekszik az övével. A képzés vége felé egy napon Karna felajánlotta Parasurámának, hogy pihenjen meg, a fejét az ölébe hajtva. De miközben Parasuráma aludt, egy méhecske csípte meg Karna combját. A fájdalom ellenére Karna nem mozdult meg, mert nem akarta megzavarni guruja pihenését. Egyes változatok szerint Indra megrémült Karna hatalmától és saját maga vette fel a méhecske alakját, hogy megcsípje Karnát, és így megvédje a saját fiát, Ardzsunát. Miközben Parasuráma felébredt, látta, hogy a vér ömlik Karna sebéből, és egyből levonta a következtetést, hogy nem bráhmana, mivel azok nem képesek elviselni ekkora fájdalmat.

Parasuráma feldühödött, és megvádolta Karnát, hogy az kicsalta tőle a tudását. Ezután Parasuráma megátkozta Karnát, hogy felejtse el, hogyan kell használni a Brahmásztrát. Miután Karna könyörgőre fogta a dolgot, Parasuráma azt az engedményt tette, hogy Karna csak akkor veszíti el majd a tudását, amikor a legjobban lenne rá szüksége, amikor egy egyenlő ellenféllel küzd. Karna szorgalmát azonban azzal jutalmazta, hogy nekiadta személyes fegyverét, a Bhárgavásztrát, melyet senki más nem ismert. Mivel megbánta, hogy dühében megátkozta, nekiadta saját íját is, a Vidzsaját, és megáldotta, hogy legyen híres és mindig győzedelmes a csatában.

Karnát egy másik bráhmana is megátkozta, akinek a tehenét Karna véletlenül megölte, amikor az íjászatot gyakorolta. A brhámana mérges lett rá, és megátkozta, hogy kilátástalan helyzetbe kerül és segítség nélkül hal meg, ahogyan a tehénnel tette, és a harci szekere kerekei bele fognak ragadni a földbe.

Egy népmese szerint Karna egyszer találkozott egy síró kislánnyal, aki amiatt siránkozott, hogy kiborította a ghít (tisztított vajat) az edényből. Amikor Karna megkérdezte, hogy miért sír, azt mondta, hogy a mostohaanyja mérges lesz a gondatlansága miatt. Karna új ghít akart adni neki, de a kislány ragaszkodott, hogy neki a régi kell. Karna megsajnálta a kislányt, és a kezébe vette a ghível kevert földet, majd minden erejével összepréselte, hogy a ghí visszafolyjon a fazékba. Miközben az öklét szorította, Karna egy nő fájdalmas kiáltásait hallotta. Amikor kinyitotta a tenyerét, rájött, hogy a hang Bhúmidévié volt, a Föld istennőjéé. Bhúmi mérgesen megátkozta Karnát, amiért ekkora fájdalmat okozott a Földanyának a kisgyermek kedvéért, és megátkozta, hogy a csata sorsszerű pillanatában a szekerének a kereke olyan erősen fog beszorulni a földbe, ahogy ő is összepréselte, és emiatt fog meghalni.

Karna koronázása


A Kuru hercegek harci képességeinek demonstrálása érdekében Drónácsárja szervezett egy barátságos harci tornát. A tanítványa, Ardzsuna, a Pándava testvérek közül a harmadik, különösen tehetségesnek bizonyult az íjászatban. Karna is megérkezett a tornára, bár senki nem hívta meg, és, miután Ardzsunán is túltett íjászatban, párbajra hívta ki. Kripácsárja visszautasította a párbajt, mert a szabályok szerint csak egy herceg hívhatta ki Ardzsunát párbajozni, Karna pedig nem tudta megnevezni, hogy melyik klánhoz és vérvonalhoz tartozik. Bhíma is sértegette Karnát, kóbor kutyának nevezve őt tisztázatlan kasztja miatt. Ez az esemény fektette le az alapját Karna és a Pándavák ellenségeskedésének. Durjódhana, a legidősebb Dhritarástra száz fia közül, tudta, hogy az unokatestvérei, a Pándavák jobb harcosok voltak nála. Mivel úgy látta, hogy Karna kiegyelníthette ezt a hátrányt, azonnal felajánlotta neki Anga királyságát, mivel királyként már joga volt kihívni Ardzsunát. Egyikőjük sem tudta, hogy Karna valójában Kuntí legidősebb fia volt, és a Napisten fia. Amikor Karna megkérdezte Durjódhanát, hogy mivel hálálhatja meg a királlyá koronázást, de Durjódhana azt mondta, hogy csak a barátságát szeretné cserébe. Később Karna nevelőapja, Adhiratha kérésére feleségül vette Vrisálít, aki a szúta kasztba tartozott.

2016. december 17., szombat

Az Ákarna-dhanurászana mitológiája

Újabb részlet az Ashtanga-könyvből:

Ákarna-dhanurászana (íj a fülhöz – póz)

Az ákarna-dhanurászana A változatában az egyik lábunkat a fülünkhöz húzzuk, mint amikor az íjjal célzunk. A B változatban a fülhöz húzott lábunkat is kinyújtjuk, így a karunk még hátrébb kerül, mintha kilőttük volna az íjra illesztett nyílvesszőt. Az íj szimbolikájáról már beszéltünk a második sorozat tárgyalása közben, így a fül (karna) kifejtését megejthetjük ennél a póznál. A fül, mint szerv a karnapídászana (fülprés) póznál is előkerül, mely a befejező sorozat részét képezi. Itt vállállásban összepréseljük a fülkagylóinkat a két térdünk belső oldala segítségével, és a térdek, valamint a fülek érintkezése egy energetikai kört hoz létre, amely elősegíti a figyelem befelé fordulását. A fül a védikus kultúrában ugyanúgy lehet a megkötöttség és a felszabadulás forrása is. Mivel a fül egy tudásszerző érzékszerv, és a hang egy olyan érzéktárgy, mely erőteljesen képes befolyásolni az elménket, a hangok ugyanúgy leköthetik az elmét a világi, testi élvezetekhez, mint ahogy felszabadíthatják is alóla, ha a fülünket a transzcendentális, szakrális hangok, például a védikus mantrák vagy az Óm hallására használjuk. Éppen ezért a meditációs állapot elérése érdekében a jógik igyekeznek kizárni a külső hangokat, és ezáltal jobban tudnak koncentrálni az anáhata-nádára (a szívben keletkező belső hangra).

Ugyancsak Karna volt a Mahábhárata egyik hősének neve, így most az ő történetét is megismerjük. Karna eredeti neve Vaszuszéna volt, és a Mahábhárata eposz egyik központi alakja. Az eposz szerint ő volt Anga (jelenleg Bhagalpur és Munger) királya. Karna a valaha élt egyik legnagyobb harcos volt, akinek a hőstetteit a Mahábhárata részletezi. Úgy tartották, hogy ő volt az egyedüli harcos, aki képes volt legyőzni Ardzsunát az ütközetben, amiről az Úr Krisna és Bhísma is említést tesz. Karna volt az, aki az egész világot körbemenetelte, és minden királlyal megütközött, vagy behódoltatta őket, így válhatott Durjódhana a világ uralkodójává, és hajthatta végre a Vaishnava áldozatot. Karna Szúrja és Kuntí fia volt, akit Kuntí azelőtt szült, mielőtt Pándu király feleségül vette. Karna Durjódhana legközelebbi barátja volt, és az ő nevében harcolt a Pándavák (a testvérei) ellen a kuruksétrai háborúban. Karna egész életében a balszerencse ellen viaskodott és minden körülmények között betartotta a szavát. Úgy tartják, hogy Karna alapította Karnal, vagyis a modern Haryana városát. Karnát az önfeláldozása, bátorsága, adakozása, erényessége és önzetlensége miatt tisztelik.

Karna születése és gyermekkora


Kuntí hercegnő, a Kunti királyság szülötte, egy áldást kapott gyermekkorában Durvásza Munitól, mely által képes volt meghívni magához bármelyik félistent, hogy gyermeket nemzzen neki. Mivel nagyon vágyott rá, hogy kipróbálja az áldást, de még nem volt házas, Szúrját, a Napistent hívta meg magához, aki megáldotta egy ragyogó gyermekkel, Karnával. A kisfiú azonnal megszületett, és páncélt (kavacsa), valamint csillogó fülbevalókat (kundala) viselt, amikor a világra jött. Mivel Kuntí még hajadon volt, és nem akart hírbe kerülni egy fattyúval, egy kosárba tette az újszülöttet, és elúsztatta a folyóban. A gyermekre Adhiratha, a hasztinápuri Dritarástra király szekérhajtója talált rá. Adhiratha és a felesége, Rádhá sajátjaként nevelte fel a fiút, akit Vaszuszénának neveztek el. Rádhéjaként, azaz Rádhá fiaként is ismertté vált.

2016. december 16., péntek

Ha előre tudtam volna...

"A csillagokkal koronázott mennybolt a világok fölött helyezkedik el, legfelül, mindenek csúcsán. A koronáján fénylő gyöngyökből semmi sem hiányzik, ami a Mindenséget alkotja. Rendben épülnek egymásra a világok, és a földi világ az alant lévőnek hozzáférhetetlen. Nevezzük hát az uralkodó földet Fönti Világnak, és az alatta lévőt Lenti Világnak.

A földi rendre a Mennybolt Rendje ügyel, és a Lenti Világ minden történését elrendeli. Minden eleve megszabott, ám az elrendelés hozzáférhetetlen a Lenti Világnak, az ott élők bizony félelemmel keseregnek is miatta.

A mennybéli titok harmonikusan mozgatja a Lenti Világot - nappalok és éjszakák szabályos fordulata, születés és elmúlás körforgása által. A Rend Alkotója, a Mindenség Építésze egy napon véget vetett a félelmes kutatásnak és a földi nyugtalanságnak, amelyet a tudatlanság fátyla burkolt, és megmutatta Magát. Felfedte Önnön Titkát minden világ számára? a Szeretet szellemével itatta át a Mindenséget, amelyet a szívében hordozott. Szeretetét szétosztotta a halhatatlan lények között, így - mikor azok megszületnek - halandóként is magukkal viszik a földre a Szeretet adományát."

Mint oly sok mindenkit, Hermész Triszmegisztoszt, a fenti sorok szerzőjét is erősen foglalkoztatta az emberi sors és az eleve elrendelés gondolata. A fenti idézet tanúsága szerint Hermész determinista volt, vagyis erősen hitt abban, hogy az ember sorsa már eleve elrendeltetett az égiek által, és csupán a tudatlanság miatt gondolja azt, hogy szabad akarata van, és irányíthatja a jövőjét. Nos, játsszunk el egy pillanatra azzal a gondolattal, hogy mi lenne, ha ez valóban így volna, vagyis effektíve nem rendelkeznénk szabad akarattal. Vajon boldogabbak lennénk-e azáltal, ha tudnánk, mi vár ránk a jövőben, az életünk vagy életeink hátralévő részében, vagy nem? 

A bizonytalanság és a jövő miatt aggodalom valóban egy olyan tényező, amely rányomja a bélyegét az ember boldogságára. De igazából azt is mondhatnánk, hogy valahol ragaszkodunk a tudatlansághoz, hiszen az a tény, hogy nem tudjuk pontosan, mikor fogunk meghalni, a halhatatlanság csalfa illúziójával kecsegtet. Csak a legtudatosabb szentek és a felszabadult jógik készülnek tudatosan a halál pillanatára, sőt, egyes írások szerint ők mér meg is tudják határozni, mikor haljanak meg, felülemelkedve a kamra "kötelező érvényű" visszahatásain. Viszont a megvilágosodott bölcs tudja, hogy örök lélek, így számára a test elhagyása csupán egy állapotváltozás, nem pedig tragikus esemény. Azt is tudja, hogy a test mulandóságát nem lehet megmásítani, de mivel nem azonosítja magát vele, nem is bánkódik esetleges megsemmisülése miatt. 

Az önmegvalósítiott személy számára tehát nincs nagy hordereje annak az információnak, hogy mi fog történni vele a jövőben, mert azok a dolgok, melyek igazán fontosak neki, túlmutatnak a változó időn és a karmán, és örökké elérhetőek. De mi van azokkal, akiket még befed a tudatlanság sötétje? Ők állandó félelemben élnek, de ugyanakkor a remény legalább annyira fontos a számukra, mint amennyire ragaszkodnak a félelmeikhez. Ha egy ilyen ember megtudná a jövőjét, akkor minden reménye szertefoszlana, és le kellene mondania bizonyos álmairól, melyek beteljesülése nem része a karmájának. Ha viszont nem tud erről, akkor boldog tudatlanságban reménykedhet egész életében, vagy életről életre. A félelemtől megszabadulni pedig sokkal nehezebb, mint a reménybe kapaszkodni. 

Hermész arra utal a fenti idézetben, hogy ha megismerjük spirituális természetünket, és Istent, a Világ rendjét irányító Erőt, akkor megszabadulunk a félelmeinktől. Még ha nem is írom alá feltétlenül Hermész determinizmusát, azzal egyetértek, hogy a léleknek egyszer el kell jutnia arra felismerésre, hogy "minden úgy jó, ahogy van", bárhogy is alakulnak körülöttünk a múlandó dolgok. Ennek felismerése a spirituális tudás által lehetséges, ezt a tudást pedig a szeretet által kaphatjuk meg. A szeretet Isentől jön, és minden teremtménye a szívében hordozza, csupán a felszínre kell hoznunk azt, megtisztítva az anyagi illúzió torzító hatásától.

2016. december 15., csütörtök

A vállállás végrehajtása

Újabb részlet Gregor Maehle Meditáció-könyvéből:

"Egyaránt dolgozzunk a vállállásban és fejállásban eltöltött idő növelésén is, mivel mindkettő hasznos, ám eltérő hatással rendelkezik. Csak a legerősebb és legatletikusabb gyakorlóknak szabad kizárólag a fejállásra koncentrálnia az erőfeszítéseit. Mindkét póz esetében, minél függőlegesebb és egyenesebb a testünk, annál hatékonyabbá válik a póz. Az összes fordított pózban az egész testünknek aktívnak kell lennie, és az összes nagy izomcsoportot tónusosan kell tartani, hogy megakadályozzuk a vér felgyülemlését a fejben.

A vállállásban lényeges, hogy a nyakcsigolyáink ne érintsék a talajt. Nem a nyakunkon kell állni. Ez azt jelenti, hogy a testünket a tarkón, a vállakon és a könyökeinken kell tartanunk. Finoman nyomjuk bele ezt a három területet a földbe, hogy a nyakcsigolyák el tudjanak emelkedni a földtől. Ha még mindig leérnek a földre, akkor hajtogassunk egy takarót a vállaink alá (ne a fejünk alá). Ezáltal több teret biztosíthatunk, hogy ne csússzanak össze a nyakcsigolyák.

A másik fontos pont a vállállással kapcsolatban, hogy rövid nyakkal kell végezni, vagyis össze kell húznunk a nyakunkat, mint a teknősnek. Míg a többi pózban igyekszünk minél hosszabbra nyújtani a nyakunkat (azáltal, hogy a lapockáinkat lefelé húzzuk a hátunk mentén, a széles hátizom és a csuklyásizom alsó harmada segítségével), a vállállásban ennek az ellenkezőjére törekszünk. E téren a vállállás hasonlít a dzsálándhára bandhához, az állzárhoz. Ezt a bandhát kifejezetten a belső légzésvisszatartás (antara kumbhaka) közben alkalmazzuk. Az állunkat a mellkashoz nyomjuk, megemeljük a mellkast. Ez a mozdulat pontosan ugyanúgy megrövidíti a nyakat, mintha a vállainkat nyomnánk a talajba a vállállás közben.

Megjegyzés: Gregor Maehle itt önellentmondásba keveredik, mivel a Pránájáma-könyvben pontosan azt írja a dzsálándhára bandha ismertetésénél, hogy a nyakunkat és a csuklyásizmot nyújtani kell ahhoz, hogy az állunk rendesen a szegycsonthoz érjen. Emellett az előző bekezdésben arról beszél, hogy a nyakcsigolyáknak nem szabad összecsúszniuk, majd azt javasolja, hogy húzzuk össze a nyakunkat. Ha a súlypont a vállak és a tarkó által alkotott háromszögbe esik, és rövidítjük a nyakunkat, a csigolyákat kénytelenek leszünk erősen összehúzni, még ha sikerül is némileg elemelni őket a talajtól. Ehelyett én azt szoktam javasolni, hogy tartsuk a súlypontot a vállak vonalában, és ne nyomjuk a tarkót a talajba. Ehelyett nyújtózkodjunk a nyaki csigolyákkal a terhelés alatt, és igyekezzünk súlytalanul tartani a fejünket és a nyakunkat. Így, bár a csigolyatüskék leérnek ugyan a talajra, de minimális nyomás nehezedik rájuk, és távolodnak egymástól, ami jót tesz a nyaki porckorongok egészségének."