3000

A hotashtanga.com elérte a háromezredik közzétett blogbejegyzést! 2010. májusában kezdtem írni ezt a jógablogot, és elég hamar napi szintűvé váltak a posztok. Ezt igyekszem is fenntartani, bár azóta született még két gyerekem, és sok mindennel elkezdtem foglalkozni, ami 2010-ben még nem volt. Így a blogbejegyzések időnként csúsznak pár hetet, de igyekszem mindig behozni, hogy a 2017-et is teljes évként tudjam zárni. 

Néhány statisztika a blogról: a blogger szerint 2010 óta 1 millió 754 ezerszer kattintottak rá valamelyik cikkre, és havonta kb 20 ezer oldalmegjelenítést kap a blog. De voltak már 50 ezres, sőt 80 ezres hónapok is. Persze az össz találat lehet ennél több, mert 2010-ben ezeket az adatokat még nem analizálta a blogger kezelőfelülete. A három legnépszerűbb bejegyzés:

Ezért fáj a derekad 
Ösztrogén-dominancia - a népbetegség
A nagy kalóriamítosz

Ebből levonhatjuk azt a következtetést, hogy az életmóddal, egészséggel kapcsolatos bejegyzések a legnépszerűbbek. Ez is témája a blognak, ugyanúgy, mint az edzés és a kettlebell, de azért a fő téma továbbra is a jóga. Az utóbbi időkben a következő módon alakulnak a publikációk: kedden és csütörtökön fordításokat közlök, most éppen Gregor Maehle Meditáció-könyve van soron, másik három műve után, melyek már elkészültek az elmúlt években. Amikor ezt befejezem, visszatérek a klasszikusokhoz, először Krishnamacharya összes művei vannak betervezve, majd a klasszikus (középkori) jógaírásokat vesszük sorra, melyek között lesz jónéhány olyan is, mely magyarul még egyáltalán nem jelent meg. 

A szombat-vasárnapi blogposztok az Ashtanga-könyvből vannak, melyet a harmadik sorozattól kezdve már én magam írok, jelenleg az ötödiknél tartunk. A hatodik sorozat befejeztével továbbra is saját könyveket tervezek írni és azokat publikálni darabokban a hétvégi blogbejegyzésekben. 

A hétfő-szerda-pénteki bejegyzések általában az élet által feldobott, aktuális, vagy éppen aktuálisan engem érdeklő témákról szólnak, illetve a kettlebell versenyeim és az utazások leírása (ezek javarészt a jógához kapcsolódnak, hiszen mindenhol jógázunk!)

A blogom hosszú távú célja az, hogy használható és hiteles információt tegyek elérhetővé a jógával, sporttal, egészséges életmóddal, személyiségfejlesztéssel és a spiritualitással kapcsolatban.

A közeljövőben tervezem azt is, hogy a fordítások, könyvek, cikk-gyűjtemények nem csak itt a hotashtanga.com-on, hanem nyomtatott és e-könyvben is elérhetők legyenek. Persze Magyarországon nem könnyű kiadót találni az ilyen nem éppen bestseller témákhoz, de nem adjuk fel, és ha valami megjelenik, akkor természetesen értesülni fogtok róla Ti is! Addig is maradjatok hűséges olvasóim itt vagy a Facebookon, és küldjetek visszajelzéseket, ha tetszett valami, vagy ha eszetekbe jut egy kérdés vagy egy téma! Namaste!

Uttánaparighászana

Újabb részlet az Ashtanga-könyvből:

Uttánaparighászana (felfelé néző reteszpóz)

Dristi: úrdhva (felfelé)

Az uttánaparighászana egy átvezető póz az utána következő kis hátrahajlító blokkhoz. Ez a póz a második sorozatban található parighászana (reteszpóz) haladóbb változata, tulajdonképpen kilencven fokkal el van forgatva a talajhoz képest. Az oldalra hajlító pózok viszonylag ritkák a jógában, és a törzsizmok átnyújtása jólesik a kézenállás-sorozat után, valamint felkészíti a gerincet arra, hogy feszültségek nélkül tudjuk majd végezni a hátrahajlító pózokat.

Vinyásza számolás

Szapta: Belégzésre ugorjunk előre úgy, hogy csak a bal lábunk van nyújtva. A jobb térdünket behajlítjuk, és a talajra helyezzük a két tenyerünk között, majd kifordulunk oldalra úgy, hogy a jobb lábszárunk merőlegesen legyen a matrac hosszanti tengelyére.

Astau: Kilégzésre nyújtózkodjunk a törzzsel felfelé, majd döntsük oldalra, a bal lábunk irányába. Kapaszkodjunk a jobb kezünkkel a bal lábfejünk külső oldalába, a bal kezünkkel pedig a belsőbe. A lábfej pipál. Nézzünk felfelé, és tartsuk függőlegesen a jobb combunkat. Végezzünk el öt mély légzést a pózban. (A kép nem teljesen pontos, mert hiányzik belőle a törzs csavarása és a lábfej pipáltatása).

Nava: Belégzésre engedjük el a lábfejünket, és helyezzük a tenyereinket a talajra a csípőnk mellett, majd kilégzésre ugorjunk hátra csaturanga-dandászanába.

Dasa: Belégzésre felfelé néző kutyapóz.

Ékádasa: Kilégzésre lefelé nézőkutyapóz.

Dvádasa-sódasa: ismételjük meg ugyanezeket a vinyászákat a bal oldalra is.

Aktív elengedés technikája

A pózban bal oldalra döntjük a törzset, amiben a gravitáció is a segítségünkre lesz, Ehhez aktiválni kell az izmokat a törzs bal oldalán, majd amikor elértük a póz végleges helyzetét, ellazíthatjuk ezeket az izmokat, hogy ne görcsöljenek be az oldalsó hasizmok. A törzs jobb oldalán némileg aktívak az izmok, mivel a lábfejünkbe kapaszkodva húzzuk azt, de ezt is el kell lazítani a végső póz elérésekor. A bal láb hátulsó oldalán erőteljesen nyúlik a vádli és a combhajlító, de nem kell túl sok erőt befektetni a lábfej pipáltatásába sem. Csupán a jobb comb függőlegesen tartása igényel némi izommunkát a comb- és farizmok területén.

Az egykezes kézenállás gyakorlása

Újabb részlet az Ashtanga-könyvből:

Rávezető változatok

Egykezes kézenállás falnál, terpeszben: Mivel az egykezes kézenállásnál a törzs hajlamos arra, hogy beforduljon, először gyakoroljuk a pózt szétterpesztett lábakkal, hassal a falnak, majd háttal a falnak. A második változatban nehezebb az egyensúlyozás. Ez a gyakorlás a falnál segít megerősíteni a karunkat és a vállövet is, hogy elbírja a teljes testünk súlyát.

Egykezes kézenállás falnál, zárt lábbal: Ezt a pózt legkönnyebb először hassal a fal felé begyakorolni, majd háttal a fal felé. Harmadik változatként kipróbálhatjuk azt is, hogy oldalt állunk a falhoz, és a támaszkodó kézzel átellenes láb külső talpélével érünk csak a falhoz. Mindegyik verzióban törekedni kell arra, hogy a tenyér minél közelebb legyen a falhoz.

Egykezes kézenállás terpeszben, fal nélkül: a következő lépés a fal nélküli gyakorlás megkezdése lesz. Itt arra kell törekedni, hogy az átellenes lébunk (például jobbkezes kézenállás esetén a bal láb) a tenyér fölé kerüljön, míg a másik lábat minél jobban ki kell vinni oldalra. A karokat, a lábakat és a törzset tartsuk feszesen, csak a vállöv körül lehet lazítani egy kicsit, ha megvan az egyensúly. A terpesz-kézenállás során a karunkat még nem hozzuk fel teljesen a törzshöz, hanem az átellenes lábunkkal nagyjából egy vonalban tartjuk, így a testünk egy X-alakot vesz fel, melynek egyik szára függőleges.

A következő lépés az lesz, hogy a szabadon lévő karunkat teljesen felvisszük a törzs mellé, majd a terpeszt lassan zárjuk, amíg a lábak teljesen összezárt állapotba nem kerülnek.

Haladó változat: Természetesen ezt a kézenállás-variációt is gyakorolhatjuk ujjhegyeken, vagy lábsúlyokkal.

A tenyér alátámasztása: az egykezes és kétkezes kézenállásoknál is hasznos segítség lehet egy artisták által használt kézenálló állvány, mivel annak négyzetes tenyértámaszaiba könnyebb kapaszkodni, mint a talajba, és az egyensúlyozást is megkönnyítik. Természetesen az alátámasztás lehet egy fekvőtámasz-állvány is, mivel a cső körül zárni tudjuk az ujjainkat, és így a csukló más terhelést kap, mint a talajon támaszkodva.

Egészségügyi hatások

Nyújtja a testünk elülső oldalát, különösen a mellkast, nyakat, gerincet és a hasat

Erősíti a karokat, vállakat és a hátat

Stimulálja a tüdőt és a hasi szerveket

Erősíti a vér áramlását az agy és a végtagok felé

Stimulálja a nemi szerveket, így elősegítheti a termékenységet

Fejleszti az erőt, hajlékonyságot és az egyensúlyérzetet

Fejleszti a törzserőt

Megnyitja a szívet és a mellkast

Fejleszti az egyensúlyt, koncentrációt és az önbizalmat

Ellenjavallatok: terhesség, menstruáció, magas vérnyomás, magas nyomás a szemüregben, a csukló, könyök vagy vállak sérülései, gerincproblémák.

Csakrák és érzelmek

Bár Gregor Maehle azt írta Meditáció-könyvében, hogy ne foglalkozzunk a csakrák szirmaihoz tartozó hangokkal és vrittikkel (érzelmekkel), a teljesség kedvéért érdemes most ezeket is felsorolni.

A múládhára csakra négy cinóbervörös szirommal rendelkezik,és a hozzájuk kapcsolódó betűk a Sat-csakra nirúpana szerint a következők: Va, śa (palatális), ṣ (cerebrális), és Sa. A múládhára csakrához kapcsolódó érzelmi aspektusok a Mahánirvána tantra szerint: dharma - vallásos, spirituális törekvések; artha - világi, gazdasági törekvések; káma - érzéki élvezetre irányuló törekvések; móksa - vágy a felszabadulásra, megvilágosodásra.

A szvádhisthána csakra hat narancsvörös szirmának hangjai: Ba, Bha, Ma, Ya, Ra, La. A hozzájuk kapcsolódó érzelmek: avadzsína – közömbösség; múrccshá - tompaság; prasraja - függőség; avisvásza - az önbizalom hiánya; szarvanása - a megsemmisüléstől való félelem; krúratá - kegyetlenség. Ezek ösztönszintű, javarészt negatívnak tekinthető érzelmek, melyek mélyen a tudatalattiban erednek.

A manipúra csakra tíz kékesfekete szirmának hangjai: Ḍa, Ḍha, Na, Ta, Tha, Da, Dha, Na, Pa, Pha. A hozzájuk kapcsolódó vrittik: laddzsá – szégyenérzet; pisunatá - szadista hajlam; írsá - irigység; szusupti - álmosság; visáda - melankólia; kasája - ingerlékenység; trisná - birtoklásvágy; moha - megszállottság; ghriná - gyűlölet; bhaja - félelem. Ezek az érzelmi aspektusok a manipúra csakra hatalomra, befolyásra és birtoklásra irányuló természetével állnak kapcsolatban.


Az anáhata csakra tizenkét tűzpiros szirmának hangjai: Ka, Kha, Ga, Gha, Ña, Ca, Cha, Ja, Jha, Na, Ṭa, Ṭha. A hozzájuk kapcsolódó vrittik: ásá - remény, csintá - aggodalom, cséstá - erőfeszítés, mamatá - ragaszkodás, dambha - hiúság, vivéka - megkülönböztető képesség, viklatá - dermedtség a félelem miatt; ahankára - egó, lólatá - fösvénység, kapatátá - képmutatás, vitarka - vitatkozás, túlzásokba esés, anutápa - megbánás. Ezek az érzelmi funkciók a szívcsakra, mint érzelmi kapcsolatokat irányító központ szerepéhez kapcsolódnak.

A visuddhi csakra tizenhat bíbor szirmának hangjai az összes magánhangzó (am, ám, im, ím, rim, rím, lrim, lrím, ém, aim, om, aum, az anuszvára (ng) és a viszarga (h). A hozzájuk kapcsolódó vrittik a következők: sadhaja - a páva hangja; risabha - a bika hangja; gándhára - a kecske hangja; madhjama - az őz hangja; paincsama - a kakukk hangja; dhaévata - a szamár hangja; nisáda - az elkeseredés csendje; Óm - az elsődleges hang, a teremtés, fenntartás és pusztítás akusztikus gyökere; Humm - a Kundaliní felemelésének hangja; phat - az elmélet átültetése a gyakorlatba; vaosat - a világi tudás kifejezése; vaszat - a magasabb rendű jólét kifejezése; szváhá - a nemes tettek végrehajtása; namah - meghódolás a Legfelsőbb előtt; visá - undor kifejezése; amrita - kedves megnyilvánulás. A visuddhi csakra a kommunikáció fő központja, és a tizenhat aspektus a kommunikáció különböző szintjeit és minőségeit fejezi ki. 

Az ágjá csakra két fénylő fehér szirmának hangjai a Ha and Ksa. Az ágjá csakra túl van a színeken és a dformákon, ezért nem rendelkezik az alsóbb csakrákhoz hasonló "hétköznapi" pszichológiaia aspektusokkal. Ehelyett a két szirom a világi tudást (apará vidjá) és a magasabb rendű, spirituális tudást (pará vidjá) képviseli.

A csakrák szirmainak száma

Újabb részlet Gregor Maehle Meditáció-könyvéből:

"Miután már otthonossá vált ez a számolás, észre fogjuk venni, hogy a színek vizualizációja már könnyebb és ismét további intellektuális sávszélességre teszünk szert. Ahelyett azonban, hogy rábíznánk az elmére, hogy mit kezd vele, (és a tudatalatti elme bizonyára megteszi a saját választását, ami valószínűleg nem illik bele a tudatos céljainkba), tudatosan azt döntjük, hogy az egyes csakrák szirmainak számára fogunk koncentrálni. Ez a szám nem tetszőleges, hanem a fő nádík számát képviseli, melyek kiindulnak belőlük, mint a kerék küllői. Az egyes csakrák sziromszáma a következő:

Múládhára csakra (farokcsonti) – 4 szirom

Szvádhisthána csakra (keresztcsonti) – 6 szirom

Manipúra csakra (lumbális) – 10 szirom

Anáhata csakra (mellkasi) – 12 szirom

Visuddha csakra (torok) – 16 szirom

Ágjá csakra (homlok) – 2 szirom

Észrevehetjük, hogy a sziromszám alacsony számmal kezdődik a múládhára csakrában, majd növekszik a visuddha csakráig bezárólag. Ez arra a tényre enged következtetni, hogy a csakrák fontossága és feladatainak változatossága emelkedő sorrendben növekszik. A kivétel az ágjá csakra, mely csak két szirommal rendelkezik. Az ágjából csak két nádí indul ki (a szusumná kivételével, mely mindegyik csakrát átszúrja, és ezért nem számolják), de ez a két nádí a legfontosabb (természetesen a szusumná kivételével). Ezek az ídá és a pingalá, melyek a jobb és bal agyféltekét, valamint a paraszimpatikus és szimpatikus idegrendszert irányítják.

Ne feledjük, mivel oldalról vizualizáljuk a csakrákat, mint felfelé néző lótuszokat, ezért nem fogjuk látni az összes szirmot. Fontos, hogy a virágok mérete is növekszik, ahogy haladunk felfelé a belégzésnél (az ágját kivéve, mely csak két sziromból áll, és mindkettő teljesen látható lesz). Az összes szirom összege a múládhárától az ágjáig 50, ami a szanszkrit ábécé összes betűjének a számával is megegyezik. Mindegyik sziromhoz egy bizonyos betű társul, de a gyakorlásnak ezen a szintjén ezzel nem kell foglalkozni. Emellett a Mahánirvána tantra egy bizonyos vrittit, vagyis érzelmet is társít az egyes szirmokhoz, de egyelőre ezzel sem kell foglalkoznunk."

A Jó, a Rossz és a Kicsit Mindkettő

Újabb vendégposzt Acyutananda Das, vagyis Kovács Attila tollából:

"Egyszer régen, mikor még mese és valóság kéz a kézben jártak, és mielőtt még az emberi kishitűség és tudatlanság örök hallgatásra ítélte volna az égitesteket, az univerzum egy napjának szép délutánján apró nézeteltérés támadt a Nap és a Hold között. Ez a kis nézeteltérés aztán odáig fajult, hogy a két ragyogó égitest napokig vitázott dühös izzással egymásnak feszülve. Azon perlekedtek, hogy melyikük a jó, és melyiküket ragadta el a gonosz.

A Hold arcán a szokásosnál is sötétebb árny suhant át, miközben azt ecsetelte vészjósló, mélykék sugarakkal, hogy mennyi szenvedést okoz a Nap az élőlényeknek azzal, hogy fölperzseli a Földet, reménytelen aszályt okozva. Fölszárítja az utolsó csepp vizet ott is, ahol a legnagyobb szükség lenne rá, ahol az emberek, állatok és növények víz hiányában megtizedelődnek. Elpusztítja a termést ott, ahol a legkevesebb betevő falat is aranyat ér, ahol termény nélkül éhínség üti föl a fejét. Mi ez, ha nem gonoszság, a sátán műve? A Hold ezután saját jóságáról kezdett beszélni. Az arca ekkor ismét felragyogott és hűsítő sugarakat hintve fényezni kezdte magát. Hiszen miközben a Nap este áthatolhatatlan sötétséget hagyva maga után eltűnik, ő lágy holdfénnyel világítja meg a szántóföldeket, erdőket, mezőket és folyókat. Így gondozva a termést és így mutatva utat az éji vándoroknak. Sőt még a Földet is megvédi a káros sugárzástól és a becsapódó idegen testektől.

A Nap arca bíborvörösen sütött a dühtől, miközben a Hold elméjébe akarta égetni, hogy milyen gonosz cselekedetek száradnak a Hold lelkén. Például hogy a Hold által okozott dagály sokszor szökőárszerűen áraszt el szárazföldeket és pusztít el számtalan élőlényt vagy tesz értéktelenné termőföldeket. Az embereket és állatokat is felzaklatja állandó váltakozásával, akik így sokszor őrült tetteket követnek el másokkal vagy magukkal szemben. Hol van itt a jóság? Mi ebben a jó? Miközben ő – ekkor a fények aranyszínű glóriát festettek a feje köré – életet ad minden földi lénynek, hiszen az ő fénye nélkül semmi még csak meg sem mozdulhatna és gyakorlatilag az élet is elképzelhetetlen lenne. Nem is beszélve a vidámságról és boldogságról, amit ragyogásával sugároz az élőlények felé.

A Föld már napok óta csöndben figyelte őket, de mindeddig abban reménykedett, hogy hamarosan lecsitul a két égi fényforrás parázs vitája. Most már attól tartott azonban, hogy ha így folytatódik, soha nem látott pusztító orkánok és halálos cunamik kísérik majd a felhevült szóváltást. Elérkezettnek látta hát az időt, hogy közbelépjen. A két fénylő óriás valódi jóságát mintegy visszatükrözve szólalt meg: „Kérlek benneteket, testvéreim, békéljetek meg egymással! Egyikőtök nélkül sem tudnék létezni, ahogyan Ti sem egymás nélkül. Mindkettőtök fénye tiszta jóság, nincs benne egy fikarcnyi rossz sem. A rajtam élő lények egy külön valóságban, tetteik eredményének valóságában léteznek. Azt kapják, amit érdemelnek, és pont annyit, amennyit korábbi vagy előző életbeli tetteik indokolnak. Mindkettőtök fénye fenntartja és élteti őket, de mikor úgy érdemlik, akkor ez akár büntetést is jelenthet számukra. Ez azonban csupán korábbi cselekedeteik eredménye. Mindhárman egy nagyobb terv részei vagyunk, amit még mi sem látunk át teljesen. Mikor pedig nincs jelen jóságos fényetek, akkor is csak látszólag tűnik el sötét viharfelhőkbe burkolózva. Ilyenkor azt hihetnénk, hogy a jóságotok helyét a sötétség vette át, de nagyon jól tudjuk, hogy a felhőkön túl tovább ragyogtok és ontjátok magatokból lényetek jóságát.

Ez a tanmese fogalmazódott meg bennem pár évvel ezelőtt, mikor egy ismerősöm kemény kritikával illette egy másik jó ismerősömet. Az utóbbi ugyanis nagy hibát követett el. A kritikusa kapva kapott az alkalmon, és a következőket fogalmazta meg: „Én mindig tudtam, hogy milyen képmutatás és romlottság lakozik a tettei mögött. Végre most már mindenki láthatja, milyen is ő valójában.” Azon a nem mellékes tényen túl, hogy a szavai keserű bosszútól szaglottak, a kijelentés egy sor másik félreértésre is rávilágított, ami itt, a modern világban egészen eluralta a gondolkodásunkat.

Itt Nyugaton egyes vallási hagyományokat félreértelmezve azt égetik az ember fejébe, hogy ő vagy jó, vagy rossz. Ha a jó oldalon áll, akkor minden, amit tesz, az jó, minden tette szeplőtelen. Ha pedig rossz, akkor a velejéig romlott, hiszen eluralkodott rajta a sátán. A két oldal küzdelme pedig örök. Van átjárás a két oldal között, de valaki vagy az egyik, vagy a másik oldalra áll. Nincs átmenet, nincsenek színek. Valaki vagy fehér, vagy fekete. Vagy jó, vagy rossz. Ebből aztán az következik, hogy amikor szeplőtelen szent képében próbálunk feltűnni, de látjuk, vagy attól tartunk, hogy mások meglátják, hogy mégsem vagyunk olyan tiszták és jóságosak, mint amilyennek egy jó embernek kellene lennie, megpróbáljuk elhazudni a rossz oldalainkat, tetteinket, és még nagyobb szent képében feltűnni. Ha kicsit több (de még mindig nem teljesen őszinte) a realitásérzékünk, egyszerűen csak próbáljuk relativizálni és bagatellizálni a rossz oldalunkat. Ilyenkor látszólag elismerjük ugyan, hogy vannak rossz tulajdonságaink, de a beismerés inkább csak a külvilág elhallgattatására szolgál. Belül továbbra is úgy látjuk magunkat, mint igazi fénylő szenteket, akiket nem befolyásolnak ezek az apró semmiségek. Sőt úgy gondoljuk, hogy valójában a cél szentesíti az eszközt, mi több, az utat is. Másrészről pedig reményvesztett emberek tömegét is kitermeli ez a félreértelmezett eszmerendszer. Olyan ártatlan emberek tömkelegét, akik a saját belső erdejükben bujkálnak, mert egyszer azt mondták nekik, hogy ők rosszak és hogy úgysem lehet abból semmi jó és hasznos, amit csinálnak vagy gondolnak. És persze ott vannak az ellenállók, akik végül látván e gondolatrendszer mögötti képmutatást, egy az egyben elvetik az egész eszmét (hogy aztán még rosszabbat teremtsenek helyette, ahol már szó sincs jóról vagy rosszról).

A valóság azonban az, hogy senki nem lehet tökéletesen jó vagy teljesen rossz. Nincsenek jó emberek, csak olyanok, akik jók akarnak lenni. Nincsenek rossz emberek, csak olyanok, akik nem akarnak jók lenni. A jó és rossz közötti küzdelem pedig nem a külvilágban, hanem inkább bennünk zajlik. Igenis lehetünk bizonyos területen jók, bizonyos területen rosszak, vagy egyszer jók, egyszer rosszak ugyanazon a területen. Minden pillanatban döntünk, hogy melyiket választjuk, hogy Isten vagy a sátán felé fordulunk. Most mindannyian az anyagi energiában létezünk, ahol a jó és a rossz dualitása adott. A létünket és a tudatalattinkat teljesen átszövi és befedi az anyagi energia, ezáltal a jó és rossz dualitása is. A látható és a tudatalattinkban rejtőző rossz és annak emléke az élet velejárója. Ezzel szembe kell néznünk, mert ha nem tesszük, akkor nagy mélységeket kell megjárnunk, hogy megértsük és elfogadjuk az anyagban – és ezáltal bennünk – élő rosszat, és továbbléphessünk. Ha ezt őszintén elfogadjuk és minden pillanatban (azaz Most) a jót választjuk, akkor a tudatalatti és tudatos rossz nyomásától is fokozatosan megszabadulunk. Mert azt tudnunk kell, hogy valójában nem nehéz a jót választani, hiszen a lélek eredendően jó. A védikus irodalom az eredendő jóságról beszél. A kegy, a tudás, az igazságosság, a tisztaság, az őszinteség, a barátság és a szeretet mind-mind eredendő jó tulajdonságunk, csak ahogyan a felhők takarják el a Napot és a Holdat, úgy takarja el valódi lelki jóságunkat az anyagi energia felhője. Ha egyre gyakrabban a jót választjuk, akkor elvékonyodhat ez a felhő, és saját magunk és mások számára is még több fény juthat át valódi jóságunkból.

És hogy hogyan jön a védikus világképbe a sátán? A sátán szó eredeti jelentése nagyon közel áll ahhoz, amit az akadály szó alatt értünk. Ez az akadály pedig Isten és közöttünk van. Így ha valamiről talán azt érezzük, hogy jó, de közben nem Isten, Krisna felé fordulunk általa, akkor az akadálynak tekintendő. Ugyanígy, ha a felhőkön átszűrődő jóság fényét (például a tudást, a szépséget, az értelmet) nem a Napnak vagy a Holdnak tulajdonítjuk, vagyis nem Isten ajándékának tekintjük és nem arra használjuk, hogy Isten felé forduljunk, hanem egyszerűen csak élvezni akarjuk az eredményét, akkor az egyszerűen egy akadály – sátán – lesz az utunkon. Az anyagi világbeli jó és rossz tehát relatív. Így lehet a jóból is rossz és a rosszból is jó. Az egyetlen megoldás, ha az abszolút jó, Krisna felé fordulunk és mindenre aszerint tekintünk, hogy akadály-e vagy sem a hozzá vezető úton."

A légzés és az alkímia

Újabb részlet Gregor Maehle Meditáció-könyvéből:

"12b Gyakorlat: Ejtsük ki mindegyik bídzsáksarát ötször, és adjuk hozzá a szirmok számát

Miután egy ideig gyakoroltuk a fenti módszert, a meditációnk jelentős mélyülését fogjuk észrevenni. Amikor ez bekövetkezett, és a légzésünk megfelelő mértékben lelassult, még eggyel növelhetjük a bídzsáksarák számát. Most mindegyik mantrát ötször fogjuk belemondani a megfelelő csakrába. Az új hangsor így néz ki:

LAM-LAM-LAM-LAM-LAM

VAM-VAM-VAM-VAM-VAM

RAM-RAM-RAM-RAM-RAM

JAM-JAM-JAM-JAM-JAM

HAM-HAM-HAM-HAM-HAM

ÓM-ÓM-ÓM-ÓM-ÓM

felfelé menet, és

ÓM-ÓM-ÓM-ÓM-ÓM

HAM-HAM-HAM-HAM-HAM

JAM-JAM-JAM-JAM-JAM

RAM-RAM-RAM-RAM-RAM

VAM-VAM-VAM-VAM-VAM

LAM-LAM-LAM-LAM-LAM

lefelé menet.

Itt is fokozatosan szoktassuk magunkat hozzá a plusz terheléshez azáltal, hogy eleinte gyorsabban mondjuk a mantrákat. Ha már sikerült lelassítanunk a légzésünket másodpercenként egy mantrára, akkor varázslatosan közel kerülünk a percenkénti egy légzésciklushoz, ami többek között a pránájáma egyik célja is. Különösen, ha minden nap gyakoroljuk a pránájámát és a meditációt, akkor segíteni fogják egymást. Ezzel a légzéstempóval már elkezdődnek az alkímiai átalakulások és a koncentrációnk sokkal erősebb lesz.

Megjegyzés: Az alkímiai változás, amire itt Gregor Maehle utal, az agy biokémiai jellemzőinek megváltozása a lassú légzés és a relatív oxigénhiány hatására, valamint az elme működésének megváltoztatása a prána áramlásának lelassulása következtében. Mindezek a tényezők elősegítik a koncentráció elmélyülését."

A felnőtté válás nehézségei

Nehéz pontosan, vagy legalábbis mindenki által elfogadható módon meghatározni, hogy mi is különbözteti meg a felnőttet a gyerektől, vagy attól a felnőttől, aki csak biológiai értelemben vált azzá, de pszichológiailag megrekedt valahol a gyermekkorában. A pszichológusok azért természetesen megpróbálják felsorolni a felnőtté válás kritériumait, több-kevesebb sikerrel. 

A Psychology Today cikkében például a következő nyolc pontot találjuk:

1. Nem reagálsz indulatvezérelten
2. Vállalod a felelősséget
3. Komolyan veszed a szerelmet és el mered kötelezni magad
4. Nem hazudsz, se másoknak, se önmagadnak
5. Kordában tartod az egódat
6. Visszahívod azt, aki felhív
7. Te magad oldod meg a problémáidat
8. Hálás vagy azért, amid van

Röviden kifejteném a véleményemet a fenti pontok helyességéről, vagy fontosságáról. Kezdjük a végén. A nyolcadik pont szerintem életkortól független, vagyis gyermekkorban is megtanulható, de sokan felnőtt korukban is elfelejtik értékelni azt, amit a sors adott nekik. Főként a negatív emberek hajlamosak az elégedetlenkedésre és a panaszkodásra, és ennek megfordítása arra, hogy ugyanabban az élethelyzetben a pozitív dolgokat lássuk meg, bizony fontos feladat. Gyerekkorban talán némileg nehezebb, de egy felnőttnek tényleg nagyon fontos.

A hetedik pont nem volt túl adekvát módon megfogalmazva, én inkább azt mondanám, hogy felelősséget vállalunk a problémáink megoldására, és ha kell, megtanulunk segítséget is kérni. Ugyanis sokan pontosan hogy túlzottan a saját erejükre és képességeikre akarnak támaszkodni mindenben, és aztán nem értik, hogy miért váltak magányos szinglivé. A család egy érzelmi és vagyonközösség, melynek tagjai valamilyen mértékben egymásra vannak utalva, önként és kötelességszerűen segítik egymást, és felelősséget vállalnak egymásra, miközben tiszteletben tartják a többi családtag személyiségét. Ebből van manapság egyre kevesebb. Ha kialakul valami konfliktus, akkor nem együtt próbáljuk megoldani, együtt, egymást segítve változni, hanem az első reakció, hogy lecseréljük a partnerünket vagy lemondunk a gyereknevelés felelősségéről, vagy pedig elhanyagoljuk a szüleinket.

A hatodik pont teljesen kilóg a sorból, semmi köze semmihez. Sokkal szerencsésebb lett volna a személyes kommunikációra helyezni a hangsúlyt: Meghallgatod azt, aki mondani szeretne valamit, és megosztod a gondolataidat a családtagjaiddal, barátaiddal. A felelős kommunikációnál fontosabb a nyílt, és őszinte kommunikáció, ami manapság sajnos egyre kevesebb. Ez pedig a negyedik ponthoz vezet, ami már-már egy olyan tulajdonsággá kezd válni, ami jó adag spirituális érettséget feltételez, nem csupán a felnőtté válást. Az ötödik pont szintén nehéz dió, hiszen az egón való túllépés is a spirituális fejlődés következménye, nem pedig a hétköznapi értelemben vett felnőttség társadalmi és pszichológiai attribútuma. 

A harmadik pont sem lesz minden felnőtt sajátja, részint azért, mert gyermekkorában nem kapott elég figyelmet és szeretetet, így nem is tanul meg szeretni, önzővé és törtetővé válik. Inkább kihasználni akar másokat, mint áldozatot hozni a szerelemért és feladni a függetlenségét. Az érzelmi kapcsolatok elsivárosodása, kiüresedése a modern társadalom egyik mételye. Számtalan pótszer és pótcselekvés van, amivel elszórakoztathatjuk magunkat, és egyesek felnőttként is inkább szórakoznak, mint felelősséget vállalnak és a személyiségüket fejlesztik. A szerelem és elköteleződés témájára majd még külön kitérek valamelyik nap.

Az első és a második pontban valóban több várható el egy felnőttől, mint egy gyerektől, de a kettő együtt is jár. Ha nem vállalunk felelősséget a cselekedeteinkre, kommunikációnkra, érzelmi megnyilvánulásainkra, akkor a kapcsolatainkra és a ránk bízott feladatokra sem fogunk tudni felelősen tekinteni. Hozzáteszem, hogy a munkamánia, melyre sok multicégnél ösztönzik a fiatal, karrierista alkalmazottakat, igazából egy zsákutca, ami az elhanyagolt gyermekkor frusztrációja és a valóban felnőtté válás félelmei közé beékelődik, és bizony sok-sok évet elvehet az életünkből, mire rájövünk, hogy kihasználtak bennünket. 

A személyiségünk megismerése, az elménk fölötti uralom elsajátítása bizony a felnőtté válás legfontosabb feladata, miközben felelősséget vállalunk a különböző kötelezettségeinkre, mint szülő, eltartó, állampolgár és spirituális lény. 

Záró gondolatként érdemes megjegyezni, hogy az ember akkor kerül szembe igazi kihívással a felnőtté válás terén, amikor ő maga is szülővé válik. Szülőként már nem maradhatunk gyerekesek, mert azt a szerepet átvette a gyermekünk, aki akkor is rólunk fogja modellezni a felnőtté válás és érés folyamatát, ha mi ezt nem akarjuk, vagy nem akarunk, esetleg nem tudunk példát mutatni benne. Plusz a gyermekvállalás azzal jár, hogy a szülő valahol a háttérbe szorul, és sok mindenről le kell mondania, alkalmazkodnia kell a gyerekeihez. Ezt az áldozatot csak azok tudják sikeresen meghozni, akiknek valóban sikerült felnőtté válniuk. 

Ékahaszta vriksászana

Újabb részlet az Ashtanga-könyvből:

Ékahaszta-vriksászana (egykezes kézenállás)

Dristi: nászágrai (orrhegyre)

A kézenállás-sorozat utolsó eleme az egykezes kézenállás. Ez sokkal nehezebb, mint a kétkezes kézenállások bármelyik változata. Részint azért, mert egy karunkon kell elbírni az egész testünk súlyát, másrészt azért, mert egy tenyéren sokkal nehezebb egyensúlyozni, mint kettőn. Kitartó gyakorlással azonban ezt a pózt is megtanuljuk stabilizálni.

Vinyásza számolás

Szapta: Belégzésre ugorjunk fel lefelé néző kutyapózból kézenállásba, majd helyezzük át a testsúlyt a jobb tenyerünkre, és kilégzésre a bal karunkat zárjuk a törzsünk mellé. Végezzünk el öt mély légzést a pózban.

Astau: Kilégzésre helyezzük vissza a jobb tenyerünket is a talajra, majd ereszkedjünk le csaturanga-dandászanába, minél kevésbé csapódva be a talajba.

Nava: Belégzésre felfelé néző kutyapóz.

Dasa: Kilégzésre lefelé néző kutyapóz.

Ékádasa: Belégzésre ismét ugorjunk fel kézenállásba, de most a bal tenyerünkre helyezzük a testsúlyt, és a jobbat emeljük a törzsünk mellé. Végezzünk el öt mély légzést a pózban.

Dvádasa: Kilégzésre helyezzük vissza a bal tenyerünket is a talajra, majd ereszkedjünk le csaturanga-dandászanába.

Trajódasa: Belégzésre felfelé néző kutyapóz.

Csaturdasa: Kilégzésre lefelé néző kutyapóz.

Aktív elengedés technikája

A pózban az egyensúlyra, a törzsizmok aktivációjára és a bandhákra kell helyezni a hangsúlyt. Az egykezes kézenállásnál azért is nehezebb megtartani az egyensúlyt, mert a törzs elcsavarodik, és ezt nehéz ellensúlyozni.

Úrdhva-danda-vriksászana

Újabb részlet az Ashtanga-könyvből:

Úrdhva-danda vriksászana (vízszintes kézenállás)

Dristi: nászágrai (orrhegyre)

A kézenállás-sorozat következő póza a vízszintes lábbal végzett kézenállás, ami tulajdonképpen a dandászana kézenállós változata. Ez a póz már erőteljesen próbára teszi az egyensúlyérzetünket és a törzs-erőnket is. Azonban, ha a fent ismertetett kézenállásba kiemelés-progressziót gyakoroljuk, akkor nem fog gondot okozni a végrehajtása.

Vinyásza számolás

Szapta: Belégzésre ugorjunk fel lefelé néző kutyapózból kézenállásba, majd az egyensúly stabilizálása után engedjük le a lábainkat vízszintes helyzetig. Végezzünk el öt mély légzést a pózban.

Astau: Kilégzésre ereszkedjünk le csaturanga-dandászanába, minél kevésbé csapódva be a talajba.

Nava: Belégzésre felfelé néző kutyapóz.

Dasa: Kilégzésre lefelé néző kutyapóz.

Aktív elengedés technikája

A függőleges kézenállásból lassan eresszük le a lábainkat vízszintesig. Közben a medencét hátrébb kell vinni, hogy kompenzálni tudjuk a súlypont-áthelyezést. A lábainkat tartsuk megfeszítve, és a bandhákat is tartsuk aktívan. A végső pozícióban minden izom feszes, mert ha bármit is ellazítunk, akkor a póz szétesik.

Rávezető változatok

A lábak vízszintes leeresztését gyakorolhatjuk először fejenállásban, majd alkartámaszban is, illetve a csípőnket a falnak támasztva. A kézenállást vízszintes lábbal gyakorolhatjuk úgy is, hogy a lábujjainkkal támaszkodunk a falnak. A fal nélküli gyakorlást kezdhetjük úgy, hogy egy lábunkat engedjük csak le vízszintesre. Haladó változat: Mellső támaszmérleg. Ebben a pozícióban a hajlítás nem a csípőben, hanem a vállízületben következik be, és az egész testünk vízszintes pozícióban van, a karok pedig egy kicsit előredőlnek.

Egészségügyi hatások

Stimulálja az agyalapi mirigyet

Szabályozza a testsúlyt

Stimulálja a pajzsmirigy működését, ezáltal javítja az anyagcserét

Stimulálja a mellékvese működését, így csökkenti a felszabaduló stresszhormon (kortizol) mennyiségét

Erősíti a felsőtestet és a vállövet

Csökkenti a fejfájást

Javítja az emésztést és az ürítést

Javítja a hangulatot

Ellenjavallatok: csukló, könyök és váll sérülései, egyensúlyozási zavarok, magas vérnyomás, magas nyomás a koponyaűrben vagy a szemüregben, zöldhályog, menstruáció, hasi sérvek vagy friss műtétek.

A dogma

Észrevettétek már, hogy ha egy eszmét, legyen az vallás, világnézet, ideológia, politikai nézet vagy bármi, egyre többen kezdenek el követni, magukénak vallani, akkor az dogmává alakul? Vagy legalábbis kimondhatjuk, hogy nagy eséllyel dogmák fognak rárakódni. Ugyanis a nagy tömegeket mozgató gondolati minták egyúttal hatalmat is jelentenek a hirdetői, letéteményesei számára a tömegek felett. Egy ember elméje felett úgy lehet a legjobban uralkodni, ha megszerezzük az uralmat a hite, reményei, álmai, félelmei és a bűntudata felett. És az átlagember nem eléggé introspektív ahhoz, hogy mindent megvizsgáljon, amit az elméje elé tolnak, az ideológia tekintetében ugyanúgy tömegfogyasztó, mint az összes többi árucikk és érzéki tevékenység tekintetében. Ha valamit sokan csinálnak, és szokássá válik, akkor az ember kevésbé hajlamos megkérdőjelezni annak helyességét vagy létjogosultságát. 

Erre az egyik legmarkánsabb példa a náci ideológia terjeszkedése volt, melyre a gyenge, félelmükön keresztül manipulálható emberek voltak a leginkább vevők. Érdekes, hogy egy-egy markáns, megosztó ideológiai nézet elterjedéséhez mindig szükség van legalább egy karizmatikus vezéregyéniségre, akinek a valós vagy vélt életével azonosítják az adott eszmerendszert a követők. Az emberek java része ugyanis nem független gondolkodó, hanem követő szeretne lenni, mert túl lusta ahhoz, hogy kérdéseket tegyen fel, és megfontolja a rájuk kapott válaszokat, hogy kételkedjen, kutasson, és beismerje, ha tévedett, majd korrigálja az álláspontját. Az átlagember a dogmák keretei között érzi magát biztonságban, mert a dobozon belül ismeri a határokat, a viszonyítási pontokat. Sokkal kevesebben mernek kilépni a dobozból, és új nézőpontok után kutatni, vagy kreatív, művészi valóságot létrehozni az általa befogadott lenyomatok töredékeinek tudatos felhasználása által. 

Nos akkor vizsgáljuk meg, pontosan mi is az a dogma? A Wikiszótár.hu definíciója szerint:

"1. Vallási: Megkérdőjelezhetetlen állítás, amit bizonyítás nélkül fogadnak el, és azt minden hívőnek be kell tartania, illetve el kell fogadnia mint feltétel nélküli igazságot. Kötelezően elfogadandó hittétel.

A dogmát nem kell bizonyítani, mert az egy ténynek tekintett kinyilatkoztatás. Keresztény dogma szerint Jézus Krisztus Isten fia volt. A katolikus vallás egyik dogmája a pápa tévedhetetlensége vallási ügyekben. A tudósok a középkor végén gyakran kerültek ellentétbe dogmákkal.

2. Átvitt értelemben: Kötelező erejű állítás; tudományosnak tekintett, de önkényes tétel, amelyet bizonyítás nélkül fogadnak el. Olyan tan vagy vélemény, amelyhez mereven ragaszkodnak, amelyet kötelező erejűnek tartanak, vagy bizonyítékok nélkül megváltoztathatatlannak hirdetnek.

Az anyagmegmaradás törvényét az iskolában dogmaként tanítják. A magyar nyelvészetben a finnugor eredettan egyre inkább dogmává válik. Az orvostudomány dogmája szerint az ember biokémiai folyamatok és működések eredménye. A gondolkodás szerveként bemutatott agy egy pszichológiai és pszichiátriai dogma. A megfigyelés hiánya és az adatok kiértékelésének a hiánya dogmákat hoz létre."

A fentieket alaposan végiggondolva nyakon csíphetjük, hogy mennyi dogma irányítja az életünket, a táplálkozástól és az egészségtől, orvostudománytól kezdve az életünket befolyásoló értékrendeken és életcélokon keresztül egészen a boldogságról alkotott elképzelésünkig. Ha nem tudatosítjuk és vizsgáljuk felül az életünkre ható dogmákat, akkor elvesztegetjük a lehetőséget az emberi élet valódi küldetésének megvalósítására, önnön eredeti természetünk megismerésére.

A félelmeink tudatos feldolgozása, a tudás művelése, a jóga és a konvencionális keretekből kilépve történő gondolkodás nagy segítségünkre lehet e dogmák hatástalanításában, és az igazság mélyebb megismerésében.  

A csakraszínek vizualizációja

Újabb részlet Gregor Maehle Meditáció-könyvéből:

"A csakrák színeiről készült reprodukciók nyomtatása azért ütközik nehézségbe, mert nehéz hűségesen visszaadni a színeket nyomtatásban. A fent említett tantrikus tudósok egyes könyveiben megfigyelhető, hogy a szöveg egy dolgot ír, a színtáblázat azonban valami teljesen mást mutat. Jobban járunk, ha elolvassuk a leírást, és annak megfelelően igyekszünk vizualizálni. Az is igaz, hogy a Sat-csakra Nirúpana egyes leírásait nem lehet egyértelműen vizualizálni. Például az esőfelhők nem mindig pontosan ugyanolyan árnyalatúak; a bíbor árnyék, vagyis az űr színe könnyen elképzelhető, de képen megjeleníteni majdnem lehetetlen, mert nem homályos, hanem félig áttetsző.

A csakra-színek vizualizációja még jobban igénybe veszi az elme feldolgozóképességét. Ha hozzáadtuk a színeket, azt feedback-módszerként is használhatjuk annak ellenőrzésére, hogy valóban jelen vagyunk-e. Ha a kép, amit látunk, visszavált fekete-fehérre vagy a szürke árnyalataira, abból rájöhetünk, hogy az elme a háttérben a saját dolgát csinálja, és arra használja a hiányzó feldolgozó erőt. Ahogy haladunk, észre fogjuk venni, hogy a jóga-meditáció egyre összetettebb lesz. Ilyennek is kell lennie. Bár folyamatosan szélesíti az intellektuális kapacitásunkat, fel is használja azt arra, hogy megakadályozza a tudatos elmének a saját fantáziáiban való elmerülését. Ha másodpercenként egy mantrát mondunk ki, akkor mindegyik belégzés és kilégzés átlagban 24 másodperc hosszú lesz. Ne egy lépésben tegyük ezt meg, hanem ahogy korábban tettük, először valamivel gyorsabban számoljuk a mantrákat, és ahogy hozzászoktunk a megnövekedett ismétlésszámokhoz, fokozatosan lassítsunk A következő gyakorlatok mindegyikénél nagyjából meg fogom adni, hogy milyen hosszú legyen egy-egy légzésciklus, de ezt csak összehasonlítási célból használjuk. Ne időzítsük stopperrel vagy metronómmal a légzésünket meditáció közben. Bár ez hasznos lehet pránájáma közben, ahol az egyes légzésciklusok pontos hossza nagyon fontos, ez nem lenne hasznos meditáció közben, ahol a vizualizált kép minősége játssza a központi szerepet. Soha ne akarjuk ambiciózusan fokozni a légzésciklusunk hosszát, mert annak a teljes gyakorlásunk szerves következményének kell lennie."

Elköltöztünk!

A jóga filozófiája szerint minden átmeneti, ami az anyagi világban történik, és amióta jógastúdiókat vezetek Budapesten, ezt többszörösen megtapasztaltam. Első jógastúdiónk a Govinda étteremben volt, majd kibéreltünk egy helyet Budán, a Bem rakparton is. Utána a Govindából átköltöztünk a Kálvin térre, majd a Bem rakparti lakásból és el kellett jönnünk, és a Széll Kálmán téren találtunk újabb helyszínt a jógázáshoz. A körülmények mindenhol mások, a lényeg azonban egy: gyakorolni mindenhol lehet! Voltak, akiknek az egyik helyszín tetszett jobban, és voltak, akiknek a másik. Jelen pillanatában újabb fejezetéhez érkezett az Atma Center reinkarnációja: a Széll Kálmán térről átköltöztünk a Margit körútra.

Az utóbbi két hetet a költözés előkészületeivel töltöttem, 4-5 órákat aludva. Most szombatra már nagyjából minden összeállt, így átcuccoltunk az új budai jógastúdióba. Ilyenkor költözésnél egy csomó lom, kacat előkerül, amiről kiderül, hogy már nincs is szükségünk rájuk. Így fejlődik az ember személyisége is szerencsés esetben életről életre. Amennyire tehettük, megszabadultunk a fölösleges dolgoktól, ma például reggel 9-től este 10-ig költöztettem a stúdiót.

Az új helyen, a Margit krt 64/b-ben még sok minden csinosításra vár, de azért hétfőtől elindulnak a jógaórák, remélem mindenki változatlan lelkesedéssel fog járni! A jógához egy féreeső erdei kunyhó lenne az ideális helyszín, távol a város zajától és tömegétől. Ez azonban a legtöbb ember számára nem megvalósítható, így ha jógastúdiót szeretnénk üzemeltetni, akkor jobb, ha forgalmas, jól megközelíthető helyet érdemes választani. Még ha némileg be is szűrődik az utca zaja, ez az új helyszín békét sugároz (legalábbis nekem), így remélem, Ti is tudtok majd befelé figyelni gyakorlás közben.

Ha még nem próbáltátok a budai jógaórákat, akkor éppen itt az ideje, tegyetek egy próbát! Elképzelhető, hogy az új órarend nem mindenkinek felel meg, ezért elnézést kérünk, de a körülményekhez nekünk is alkalmazkodnunk kell valahogy. Igyekszünk majd bővíteni az órarendet reggeli, délelőtti órákkal is, ha látjuk, hogy erre ténylegese is van igény. A körülmények változnak, a testünk változik, az elménk is változik, még az is változik, hogy ki jógázik melletted a szomszédos matracon, de egy valami nem változik: a gyakorlás, mely a lélek önmaga felé való törekvésének kifejeződése a mozgásban és a légzésben.

A csakraszirmok színei

Újabb részlet Gregor Maehle Meditáció-könyvéből:

"Amikor ebben már megszilárdultunk, észre fogjuk venni, hogy a légzés további lelassítása mélyebb koncentrációhoz vezet. Használjuk fel ezt a mélyebb koncentrációt arra, hogy kiadjuk a következő feladatot az elménknek, ami az egyes csakrák színeinek hozzáadása. Ne adjuk hozzá a színeket, mielőtt képesek lennénk négyszer kimondeni minden egyes tő-mantrát. Ha még nem vagyunk képesek rá, akkor túl kevés időnk fog jutni a színek megfelelő vizualizációjára, ez pedig fel fogja izgatni az elménket.

Nagy a zűrzavar a csakrás színeivel kapcsolatban, részint azért, mert a szirmok színe, a virág közepének a színe és a csakrához tartozó elemet képviselő jantra (szakrális mértani alakzat) színe is eltérő. Például a föld elem jantrája egy sárga négyzet, ami arra vezetett egyeseket, hogy a föld-csakrát sárgának próbálják vizualizálni. Eleinte azonban a csakra külsején látható színre kell koncentrálni, az pedig a szirmok színe.

A pop-art és a pszichedelikus művészet által inspirált különböző szerzők és tanítók saját csakra-színrendszert állítottak fel, a "bármi jöhet" mottóval vezérelve. Emellett, mivel a modern nyugati tanulók igényelték azt, hogy a színek sorrendje összhangban legyen az esztétikai érzékükkel, egyes tanítók a szivárvány színeit rendelték hozzá a csakrákhoz. A szirmok tényleges színét azonban megtaláljuk a Sat-csakra-nirúpana című jóga-sásztrában, melyet a nagy Swami Kuvalayananda a csakrákkal kapcsolatos alapműnek nyilvánított. Az olyan tiszteletre méltó tudósok, mint Sir John Woodroffe és Shyam Sunder Goswami is alátámasztották, hogy ezek a helyes színek.

A szirmok színei tehát a következők:

Múládhára (gyökér) csakra - sötétvörös vagy cinóber

Szvádhisthána (szakrális) csakra - naracsvörös vagy élénkvörös

Manipúra (köldök) csakra - kékesfekete, esőfelhő-szín

Anáhata (szív) csakra -tűzvörös, a bandúka virág színe

Visuddha (torok) csakra - bíborszínű

Ágjá (harmadik szem) csakra - ragyogó fehér"

Legmélyebb félelmünk

Az ötödik klésa az abhinivésa, vagyis a halálfélelem. Esetenként az "élethez való ragaszkodásként" fordítják, de valójában itt is az érem két oldaláról, vagyis a ragaszkodásról és az ellenszenvről van szó. Ragaszkodni az anyagi élethez (vagyis a test létéhez) ugyanúgy egy ragaszkodás, mint bármelyik másik. A halálfélelem pedig az ellenszenv egyik fajtája, ráadásul a legnagyobb, mert a test halálával a hamis egónk és a hozzá kötődő összes ragaszkodás is meghal. Ugyanakkor a halál élményének átélése, vagy az arra történő tudatos felkészülés a ragaszkodások legyőzésének és a spirituális tudás megszerzésének leghatásosabb módja. A jógi számára a halál olyan, mintha egy pár pillanatra kilépne a mátrixból és megtapasztalná eredeti önvalóját, majd az újabb születéskor ismét felerősödik a hamis azonosság, és elkezdünk a testünkkel azonosan gondolkodni és cselekedni. Bizonyos jógik emlékeznek az előző életeikre, mások pedig kifejleszthetik ezt a képességet, de csak akkor, ha a jelenlegi inkarnációval való azonosításunk némileg meglazul.

A félelem önmagában egy bénító érzés, ami a tudatlanságból táplálkozik, és ennek legerősebb fajtája a halálfélelem. A halálfélelem legyőzésére irányuló törekvést a kisebb félelmeink tudatosításával és legyőzésével kezdhetjük. Valójában csak egy felszabadult jógi jelentheti ki, hogy nem fél a haláltól, mivel az örök lélekkel azonosítja magát. Azt a jógit, aki egész életében készül a halál pillanatára, nem érheti meglepetésként a dolog. Ha a halála után eléri a felszabadulást, akkor azért nem kell aggódnia, ha pedig ismételten testet ölt, mert még nem ért a spirituális útja végére, akkor onnan folytathatja a fejlődését, ahol abbahagyja. Tehát mindkét esetben jól jár. Aki azonban nem jár a spirituális úton, és semmit sem tud az önvalójáról, úgy érzi, hogy a halál pillanatában mindent elveszít, és ezért ragaszkodik foggal-körömmel az élete meghosszabbításához.

A megoldás tehát a spirituális tudás művelése, az önvalóról szóló tudakozódás. Ahogy Krisna mondja: a bölcs nem bánkódik sem az élő, sem a halott fellett, mert tudja, hogy a megszületett számráa biztos a halál, míg annak számára, aki meghal, biztos az újjászületés. 

Kiemelés kézenállásba

Újabb részlet az Ashtanga-könyvből:

Kiemelés kézenállásba

Az alábbi rávezető gyakorlatsor mindenki számára hasznos lehet, aki szeretné megtanulni a kézenállásba történő kiemelést. Ez egy haladóbb alternatíva ahhoz képest, amikor lefelé néző kutyapózból ugrunk fel a kézenállásba.

1. Bakászanából kézenállásba

A kézenállásba kiemeléshez két fontos képességet kell elsajátítanunk: Ki kell fejleszteni a megfelelő törzs-erőt, és meg kell tanulni áthelyezni a súlypontot. Egy jó rávezető gyakorlat lehet az, ha megpróbáljuk bakászana pozícióból kiemelni magunkat kézenállásba és onnan lassan, kontrolláltan visszaereszteni a térdeinket bakászana pozícióba. Ez eléggé megerőltető gyakorlat, ha első körben nem sikerül, akkor elkezdhetjük azzal, hogy fejenállásból engedjük le magunkat bakászanába, majd visszaemeljük a lábainkat fejenállásba. Gyakoroljuk addig, amíg tíz ismétlést nem tudunk végrehajtani egyben.

2. Terpesz-kiemelés falnál

A második rávezető gyakorlatban támasszuk a hátunkat a falhoz, majd a tenyereinkkel a földre támaszkodva emeljük ki a lábainkat széles terpeszben kézenállásba, és fönt zárjuk össze. Ugyanezen az úton haladva engedjük le a lábainkat. Eleinte a fejünket vagy a tarkónkat fogjuk a falba nyomni, de később meg kell tanulni a keresztcsonttal a falnak támaszkodni, és úgy kiemelni magunkat, mert ez közelebb áll a fal nálküli kivitelezéshez.

3. Zárt lábas kiemelés falnál

Ha terpeszben már meg tudjuk ismételni a gyakorlatot tízszer egymás után, akkor áttérhetünk a zárt lábas kiemelésre, ugyanúgy először a tarkóval, majd a medencével támaszkodva a falhoz.

4. Terpesz-kiemelés fal nélkül

A következő lépésnél hagyjuk el a falat, és kezdjük el a gyakorlás terpeszben, de fal nélkül. A kiemeléshez beljebb kell hozni a lábainkat, mint ahol a lefelé néző kutya-pózban vannak, majdnem a tenyereink mellé. Jussunk el itt is tíz folyamatos ismétlésig.

5. Zárt lábas kiemelés fal nélkül

A negyedik lépéstől az ötödikig úgy juthatunk el, hogy felfelé terpeszben emeljük a lábainkat, de lefelé igyekszünk zártan és lassan leengedni őket. Ebből tudjuk elkezdeni a zárt lábas kimelelést. Ennek megvalósításához hosszú combhajlítókra van szükség, mivel előrehajlításból (uttánászana) kell kiemelni magunkat. A karok és a törzs erősítése céljából megtehetjük azt, hogy a talpakat nem is engedjük le teljesen a földre, hanem a csuklók fölött az alkatnak támaszkodunk a lábujjainkkal (lásd a képen). A negatív fázis (vagyis a kontrollált leengedés) gyakorlása mindig könnyebb, mint maga a kiemelés.