2012. október 31., szerda

Jogos-e az önvédelem?

Sokat gondolkodtam már azon, hogy jogos dolog-e megvédeni magunkat vagy a vagyonunkat, szeretteinket egy esetleges veszélyhelyzet esetén. Nyilvánvalóan én sem hezitálnék mindent megtenni a családom testi épségének védelme érdekében, ugyanakkor nem örülök neki, hogy olyan világban élünk, ahol mindenki fél, vagy elhitetik vele, hogy félnie kell. 

Én a harcművészetekhez vagy a küzdősporthoz is máshogy állok hozzá, mint azok, akik azt mondják: "Nincs, aki megvédjen? Védd meg magadat!" Ebben ugyanis érzek egy erős paráztatást, amit zsigerből nem szeretek. Utána következik a különböző, szörnyűbbnél szörnyűbb esetek felsorolása a hírekből, hogy mennyire nem alaptalan dolog az, hogy az embernek félelemben kell leélnie az életét, készülnie kell egy esetleges rabló- vagy zombitámadásra, a világvégére, különböző természeti csapásokra, és a nyomukban portyázó gyülevész hadakra, akik majd szét akarják rabolni a maradék étkészletünket is, vagy pedig a családtagjainkat akarják megenni vacsorára. 

Eddigi élettapasztalatom azt mutatja, hogy ha az ember állandóan valamiféle támadástól fél, akkor pontosan, hogy bevonzza azt, hiszen tudat alatt az agressziót erősíti önmagában, és ez előbb-utóbb valamiféle kivezető csatornát fog találni magának, azaz belekerülünk egy szituációba, ahol úgy ítéljük meg, hogy jogos az agresszió használata, és az adott pillanatban meg vagyunk győződve róla, hogy önvédelemből cselekszünk, aminek nem lesz kedvezőtlen karmikus hatása. 

A komolyabb harcművészetek viszont egytől egyig azt tanítják, hogy a harcművésznek erőszakmentesnek kell lennie, azaz a legvégső lehetőségig kerülnie kell az erőszak alkalmazását. Ilyenkor jön az, hogy a legegyszerűbb dolog elfutni a konfliktus elől, és általában így tudjuk a legkevesebb sérüléssel megúszni. Ha belebocsátkozunk egy csetepatéba, annak mindig bizonytalan a kimenetele, sőt, vannak olyan iskolák, ahol a mester ki is tagadja a tanítványt, ha megtudja, hogy az utcán használta nála szerzett harci tudását.

Kicsit olyan ez, mint amikor Patandzsali elmondja, hogyan lehet misztikus képességekre szert tenni, de megtiltja a komoly gyakorlóknak, hogy használják őket, mert tudja, hogy ha valaki személyes haszonra, hírnév, követők, vagyon szerzésére használja a jóga-tudományát, annak nem kívánt visszahatásai lesznek, és a gyakorló ismét belebonyolódik a karma szövevényébe, ahelyett, hogy a felszabadulás felé törekedne.

Én a küzdősportot a félelmeim legyőzésére használom, ugyanúgy, mint a jógát. Az egyetlen ellenség az ember saját maga, hiszen az Erő sötét oldala mindannyiunkban ott lakozik, és meg kell küzdeni vele, ha azt akarjuk, hogy csak a Fény maradjon. Le kell győzni az egónkat, mert az összes félelmünk abból fakad. Az egó sugallja azt, hogy az én testi épségem, az én vagyonom védelme, az én személyes boldogságom fontosabb, mint másé. A halálfélelem a tudatlanságból fakad, ahogy Patandzsali mondja, és az a jógi, aki megvalósította, hogy ő egy örök transzcendentális lélek, minden félelemtől megszabadul.

Természetesen a kötelesség ott van, és ezért meg kell védenünk  magunkat, a vagyonunkat, a családtagjainkat. Ez egy férfi feladata. De mindezt félelem nélkül, kötelességből kell tennie, és nem az egó motivációjára. Az ahimszá alkalmazása nem azt jelenti, hogy összetett kezekkel várjuk azt, hogy kifilézzen egy sorozatgyilkos, vagy pedig önként odaadjuk egy rablónak még a mobiltelefonunkat is a pénztárcánk mellé, nehogy félmunkát végezzen.

Kicsit olyan dolog ez, mint amikor az ember a betegségek, a kórokozók ellen küzd. Egy jógitól ugye elvárják, hogy sohase betegedjen meg, merthogy ő milyen egészséges életet él. Tegyük fel, hogy ez így is, van, minden nap gyakorol, és nem eszik hulladék kajákat. De mégis tudatában van annak, hogy az anyagi test átmeneti, és hajlamos a betegségekre, tehát száz százalékosan sohasem tudja bebiztosítani magát ellenük. A megérett karmikus visszahatások ugyanis bárkit utolérhetnek, és nem tudjuk, kinek mit rejt a múltja. Van, amikor minden látszólagos küzdelem ellenére leteríti a jógit egy ilyen vagy olyan betegség. 

Az viszont nem mindegy, hogyan éljük a hétköznapjainkat, és hogyan döntünk a különböző élethelyzetekben. Patandzsali azt mondja, hogy annak a jóginak a környezetében, aki az ahimszát tökéletesen gyakorolja, megszűnik az ellenségeskedés, az agresszió. "Make Love not War", ahogy a hippik mondták, vagyis az agresszió a legtöbb esetben nem szül békét, inkább bosszút szül. A béke, a tolerancia és a szeretet az, ami megszünteti az ellenségeskedést, de persze ez megint csak nem azt jelenti, hogy hagyunk valaki mást visszaélni a jóindulatunkkal. A jógi nem mamlasz, nem lúzer, nem hagyja kihasználni magát, és nem fogad el fölösleges szenvedést azért, mert valaki másnak ahhoz támad kedve, hogy bántsa őt. Patandzsali azt mondja, hogy közömbösnek kell lenni az ellenséges mentalitású emberekkel, vagyis el kell kerülni a konfliktust, anélkül, hogy belebocsátkoznánk, és ki kell iktatni az életünkből azt, aki konfliktusokat okoz, bántás nélkül. 

Tehát a jógi felismeri azt, ha olyan élethelyzetbe kerül, amit az előző karmája miatt kénytelen elviselni, még ha nem is a legkellemesebb. Tudja, hogy ha védekezne, vagy menekülne előle, akkor csak megbonyolítaná a saját életét, így inkább elszenvedi a karmikus visszahatást, és így lezárja a karmikus ciklust, tanulva belőle, és tovább fejlődve a tökéletesség felé. Gandhi sokkal többet elért az erőszakmentességgel, mint előtte sok hadvezér az agresszió alkalmazásával. A félelemkeltés helyett tudást kell adni az embereknek, és meg kell tanítani őket arra, hogyan győzhetik le a félelmeiket, hogyan ébredhetnek fel eredeti tudatosságukra. 

Buddha története ezzel kapcsolatban nagyon tanulságos. Egy erdők keresztül vezetett az útja, amelyben egy vérengző gyilkos lakott, és mindenkit megölt, aki arra járt. Bár Buddhát figyelmeztették, hogy nem lesz jó vége, ha arra megy, mégsem hátrált meg. Amikor szemtől szemben állt a gyilkossal, azt mondta: "Ha úgy érzed, hogy meg kell ölnöd, tedd meg, de én akkor sem teszek le szándékomról, hogy folytassam utamat." A gyilkos megdöbbent attól, hogy míg ő tele volt félelemmel, Buddha szemében egy szikrányit sem látott belőle. Megértette, hogy Buddha ereje messze meghaladja az ő agresszióját, és a tanítványa lett. A szeretet ereje mindent felülmúl, de hogy ezt az erőt megkaphassuk, meg kell küzdenünk a sötét oldalunkkal, és le kell győznünk az egót, a önzést, az irigységet és a félelmeinket.

2012. október 30., kedd

Mi célból létezik a világ?

Újabb részlet Gregor Maehle Jóga-szútra magyarázataiból:

"2.21. tadartha éva drisjaszjátmá

tadartha – annak érdekében; éva – csakis; drisjaszja – a látott; átmá – természete.

A látott önnön természeténél fogva csakis a látó céljából létezik.

Ez az állítás egybehangzik a Szánkhja-kárikával, amely azt mondja, hogy a világot a prakriti hozza létre, a purusa felszabadulása céljából. Nincs más célja, mint élményeket nyújtani a tudat (purusa) számára, ami idővel elvezet a felszabaduláshoz.

A tudat örökre inaktív, csak szemtanúként működik. Azon néhány szó egyike, amelyekkel a tudatot leírhatjuk, az éberség. Sankara azonban helyesen rámutat alkommentárjában, hogy csak addig éber, amíg jelen van egy tárgy. Ez azt jelenti, hogy az éberség (tudatosság) minősége az alany, vagyis a tudat és az előtte jelen lévő tárgyak viszonyára vonatkozik, amelyekről tudatosnak kell lennie. Ez lényeges a megértés szempontjából, mivel ez mutatja meg a világ létrejöttének okát. A világnak létre kell jönnie ahhoz, hogy a tudat kinyilvánítsa éberségét.

A fizikai jóga gyakorlója számára fontos emlékezni arra, hogy az emberi test önmagában nem egy végcél. Létezésének egyetlen oka az, hogy a cselekvés eszköze legyen a tudat számára. Ezért nem szabad túlzottan ragaszkodóvá válnunk ahhoz, hogy több száz egzotikus pózt tudjunk bemutatni, mivel ezek önmagukban kevés haszonnal bírnak. Csak akkor szolgálják a céljukat, ha a felszabadulás felé mutatnak, amit akkor tudnak megtenni, ha a helyes kontextusban gyakoroljuk őket. Ha pedig az egónk növelése vagy az elménk kielégítése érdekében végezzük őket, akkor akadályok az igazi jóga elérésében.

Mivel a természete szerint a látott csak a tudat célja érdekében létezik, ha ez a cél beteljesült, jogosan megszünteti megnyilvánulását. A világ célja az, hogy biztosítsa az élményt és a felszabadulást; és amikor ezt elérte, akkor a világ és a test befejezi megnyilvánulását.

A megnyilvánulás megszűnése azonban nem teljes. Csak azt jelenti, hogy a gunák visszarendeződnek a durva állapotból a finom és a megnyilvánult állapotokon át a természet (prakriti) megnyilvánulatlan (alinga) állapotába. Miért ez a helyzet? Miért nem szűnik meg teljességgel létezni a prakriti? A következő szútra elmagyarázza mindezt."

2012. október 29., hétfő

Celebjóga

Csütörtökön celebjóga volt az Atma Pest-ben. Illetve egyből pontosítanám is a címet: ismert művészek jógáztak egy sajtónyilvános jógaórán Kowalsky vezetése alatt. Ugyanis egyik vendégem megjegyezte, hogy a "celeb" jelző általában a tartalom nélküli formára illik, de a mostani felhozatal, ami az Atmába amúgy is járó, illetve Kowa ismerősei közül jógázó vagy jógázni vágyó zenészekből, színművészekből állt, azért tartalmasabb volt a bulvárlapok VV-sztárjainál. 

Lássuk, ki is volt ott? Mészáros Piroska, Bánfalvi Eszter, Péterfy Bori, Rúzsa Magdi és Kis Endi, a Hooligans dobosa. Én is ott jógáztam a sarokban, bár az igazat megvallva nem elősorban rám volt kíváncsi a sajtó, hanem a többiekre. Körülbelül ötven perces Agni-jóga órát tartott Kowa a jó meleg teremben, a sajtósok folyamatosan ki-be járkáltak, és ők is jól megizzadtak, nem csak mi. Két Tv vette fel az órát, és vagy egy tucat fotóriporter kattingatta a vakukat folyamatosan óra közben. Én persze ösztönösen igyekeztem maximálisan jól csinálni az ászanákat, hátha felvesznek :-). Úgyhogy másnapra erőteljes izomlázat éreztem a hátamban és még jó pár izmomban. Mondjuk az igazsághoz hozzátartozik, hogy előtte végignyomtam egy Hot Ashtangát, és még tartottam aznap három jógaórát. 

A művészek is szépen, komolyan jógáztak, nem hülyéskedték el a dolgot. Látszott rajtuk, hogy tisztában vannak vele: nem mindegy, hogyan érzi magát a bőrében, és hogyan néz ki egy színpadi szereplő, és gondolom sok mindenki példaként tekint Kowára is a szakmában, aki azért jelentősen meghazudtolja a korát megjelenésével, dinamizmusával, és kondíciójával is. Ennél jobb reklám nem is kell a jógának, arról nem beszélve, hogy Kowa rendkívül empatikusan, türelmesen tartja az órát, mindenkit bevonva, és bátorítva azokat is, akiknek ez még csak a legelső jógaórájuk volt.

A jógaóra után minden művész kapott egy ajándék bérletet az Atmába, és reméljük, hogy le is fogják járni :-) A riporterek még interjúztatták a szereplőket, és néhány internetes portálon már meg is jelentek azóta a cikkek. A tévés közléseket még hajkurászom, ha valaki látta és felvette esetleg, vagy fel is töltötte a Yotube-ra, az szóljon, mert nagyon várjuk! Még egy tévé jelezte, hogy szeretnék mindenképpen felvenni Kowa óráját, csak nem értek rá csütörtökön. Úgyhogy kedden fognak jönni, Kowa 9-es Agniját és Panni 11-es Ashtangáját is felveszik. Ha valakinek van kedve szerepelni a tv-ben és népszerűsíteni a jógát, akkor gyertek bátran, itt a lehetőség! 

2012. október 28., vasárnap

A nyolc lépcsőfok

Újabb részlet Gregor Maehle Astanga-könyvéből:

"Patandzsali a következőképpen írta le a nyolc testrészt:

  1. Tilalmak (Jama)
  2. Előírások (Nijama)
  3. Pózok (Ászana)
  4. A légzés nyújtása (Pránájáma)
  5. Befelé figyelés (Pratjáhára)
  6. Koncentráció (Dháraná)
  7. Meditáció (Dhjána)
  8. Eksztázis (Szamádhi)

Rövidesen részletesebben is bemutatom ezeket a lépcsőfokokat. Az indiai spirituális tradíciók, mint például a jóga, egyik rendkívüli vonása, hogy az évszázadok során a gyakorlásuk alkalmazkodott a fejlődő társadalom változó igényeihez. Az ashtanga-jóga sem különb, és az elmúlt néhány évezredben különböző formákat öltött. Például egy viszonylag új forma, amely csupán mintegy ezer éves, a hatha-jóga, egy tantrikus jógafolyamat, amely a testre és részletes technikák helyes végrehajtására koncentrál. A hatha-jóga egyik meghatározó szövege, a Hatha-jóga Pradípiká létrának nevezi a gyakorlást, azok számára, akik szeretnének felkapaszkodni az ashtanga-jóga magasságába.

Az ashtanga-jóga másik iskolája vagy módszere az ashtanga vinyásza jóga – ez az a gyakorlat, amely jelen könyv témáját képezi. Ezt az iskolát manapság sokszor egyszerűen ashtanga-jógának nevezik. Ez a rövidített név egy kicsit zavaró lehet, mert az egész ashtanga-jógára utalhat, vagy annak alfajára, az ashtanga vinyásza jógára is. Az „ashtanga-jóga” kifejezés mára már univerzálisan elfogadottá vált, ezért ebben a könyvben is ezt fogjuk használni. Az olvasónak a szövegkörnyezet alapján kell eldöntenie, hogy mikor vonatkozik ez Patandzsali jógájának általános megközelítésére, és mikor vonatkozik specifikusan az ashtanga vinyásza jógára.

Az ashtanga vinyásza jóga alapítója a Vámana nevű bölcs, aki indiai tanáraim szerint négyezer évvel ezelőtt élt. Ebben az időszakban gyorsan fejlődtek az indiai városok, és ennek eredményeképpen az emberek ideje egyre jobban igénybe lett véve. A társadalomnak olyan gyakorlásra volt szüksége, amely magába foglalta Patandzsali eredeti jógájának minden elemét, de kevesebb időt vett igénybe. Rishi Vámana ennek az igénynek tett eleget, amikor bevezette a vinyásza koncepcióját Jóga-Korunta című írásában.

A vinyászában a pózokat (ászana, a harmadik lépcsőfok) a belső izmok összehúzásával (bandha) és a kontrollált, megnyújtott légzéssel (pránájáma, a negyedik lépcsőfok) kombinálva úgynevezett „pecséteket” (múdrá) hozunk létre. A pózokat bizonyos sorrendben hajtjuk végre, és a tekintet fókuszpontjaival (dristi) kombináljuk. Ezek a módosítások „felturbózzák” a pózokat. Ha helyesen gyakoroljuk az ötödik és hatodik lépcsőfokkal együtt (pratjáhára, az érzékek visszavonásának technikája, és dháraná, a mentális koncentráció technikája, amely a légzés figyelését jelenti), a pózok meditatív állapothoz (dhjána, a hetedik lépcsőfok) vezetnek. Az idő során az egymásba kapcsolt lépcsőfokok rendszeres gyakorlása megtisztítja az elmét és a testet, és idővel elvezet az eksztázishoz (szamádhi, a nyolcadik lépcsőfok). A következő részben áttekintjük az ashtanga-jóga nyolc lépcsőfokát, majd az első fejezetben egy még részletesebb elemzés következik."   

2012. október 27., szombat

A második sorozat

Újabb részlet Gregor Maehle Astanga-könyvéből, elkezdtem ugyanis fordítani  a második sorozatról szóló könyvét:

"Gregor Maehle: Ashtanga-jóga – a középhaladó sorozat

Mitológia, anatómia és gyakorlás

Bevezetés

E könyv megírásával az a célom, hogy biztosítsam azt az információt az ashtanga-jóga gyakorlóinak és oktatóinak, amire szükségük lehet a második sorozat biztonságos és hatékony gyakorlásához. Ebből a célból a könyvbe foglaltam a sorozat összes pózának részletes leírását, valamint a főbb témák részletes tárgyalását a nyugati anatómia fogalmaival.

Ez a könyv a szélesebb kontextusról is tájékoztatja az olvasót, amelyben a második sorozat és az ashtanga-jóga általánosságban elhelyezkedik, ami nem csak a második sorozat mitológiai alapjait jelenti, hanem az ashtanga-jóga viszonyát a jóga más formáihoz is. Elmagyarázza az ászana-gyakorlás – különösen a második sorozat – viszonyát a gyakorló lelki útjához.

A könyv három részre oszlik. Az első rész a jóga spirituális és mitológiai alapjaival foglalkozik; a második rész a gyakorlás anatómiai és más gyakorlati kérdéseivel; a harmadik pedig a második sorozat ászanáinak részletes leírását tartalmazza. Változatos tartalmának köszönhetően, ez a könyv nem csak a második sorozat gyakorlói számára lesz érdekes, hanem azok számára is, aki szeretnének többet megtudni az ashtanga-jógáról általánosságban, és az ashtanga vinyásza jógáról kifejezetten.

Attól függetlenül, hogy mire szeretné használni ezt a könyvet a kedves olvasó, szeretném bátorítani, hogy olvassa el első könyvemet (Ashtanga-jóga: gyakorlat és filozófia), amely leírja az első sorozatot, melyet érdemes elsajátítani, mielőtt nekifogunk a második sorozatnak. A kötet tartalmaz még egy kommentárt Patandzsali Jóga-szútrájához, ami a jóga-filozófia meghatározó szövege, valamint egy esszét a jóga történetéről.

Az ashtanga-jóga eredete

A legtöbb indiai az ősidőkben élt látnokot, Patandzsalit tekinti minden jóga atyjának. Tradicionálisan Patandzsalit félisteni lénynek tekintik, Ananta, a végtelenség kígyója megnyilvánulásának. Patandzsali hihetetlenül mesteri szinten állította össze a Jóga-szútrát, valamint a szanszkrit nyelvtanról és az ájurvédikus orvoslásról is írt szövegeket. Így Patandzsalit a haladó jóga-technikák mesterének, a klasszikus tudás különböző ágaiban jártas szaktekintélynek, és egyben egy mitológiai, félisteni személyiségnek is tekinthetjük. Azok az indiai mesterek, akiktől tanultam, azt állítják, hogy Patandzsali hatezer évvel ezelőtt élt, bár egyes nyugati tudósok szerint később élt.

Az ashtanga-jógát egészen Patandzsaliig vezethetjük vissza. Sok ősi szöveg említi az ashtanga-jógát, például a Mahábhárata, India leghosszabb eposza. Ezek a referenciák egyértelművé teszik, hogy az „ashtanga” kifejezést mindig Patandzsali jógájára vonatkoztatták. Az „ashtanga” szó az astau (nyolc) és anga (testrész) szanszkrit szavakból ered. Ezek a szavak leírják az ashtanga-jóga lényegét – egy olyan rendszer, ami nyolc különálló gyakorlatból vagy testrészből áll. A pózok, vagyis ászanák, amit a legtöbb nyugati ember a jóga kifejezés alatt ért, csupán a nyolc testrész egyikét alkotják."

2012. október 26., péntek

Érdemes-e várni a csodára?

Sok ember a környezetemben úgy ítéli meg, hogy földünkön, kontinensünkön, illetve takaros kis hazánkban egyre súlyosbodik a helyzet. Persze mindez nézőpont kérdése, hiszen tudjuk, hogy minden helyzetből lehet tanulni, mindegyikben lehet fejlődni. Illetve Patandzsali azt mondja, hogy az anyagi világban a látszólag kedvező események is a szenvedés forrásai, hiszen itt a boldogság és boldogtalanság kettőssége folyamatosan libikókázik. 

Az egyik általános tendencia, amit látok magam körül, az, hogy az emberek félnek. Egyre jobban félnek a létbizonytalanságtól, a válságtól, az Új Világrendtől, a politikai hatalmaktól, a védőoltásoktól és még ki tudja mi mindentől. Persze azt tudjuk, hogy a halálfélelem egy nagyon nehezen leküzdhető ösztön, és csak a legmagasabb szintű jógik és bölcsek képesek teljesen megszabadulni tőle. De a félelemről és a paráztatásról majd egy külön bejegyzésben szeretnék értekezni.

A másik általános tendencia, amiről most részleteseben szólnék, a csodavárás. Valószínű, hogy az emberek által az élethelyzetük szubjektíven vagy objektíven érzékelhető rosszabbodása, a mélyülő feszültségek is a táptalajai ennek az indokolatlan csodavárásnak. Hiszen ha az ember úgy érzi, hogy képtelen felülkerekedni a körülményein, vagy függetleníteni magát tőlük, vagy elfogadni őket és jó képet vágni hozzá, akkor elkezd valamilyen indokolatlan csodában reménykedni, ami oldja az elméjében a feszültséget. Ezt a mentalitást a "fény az alagút végén" kifejezéssel szoktuk megfogalmazni. vagyis, amíg hiszünk benne, hogy a jelenlegi nehézségek és megpróbáltatások nem cél nélküliek, hanem minden egyes probléma és szenvedés közelebb visz a "megváltáshoz", addig össze tudjuk szedni a lelki erőt magunkban, hogy elviseljük őket, de ha elveszítjük a reményt, akkor már a mindennapok elviseléséhez sem lesz erőnk. 

Én már önmagában lelki gyengeséget vélek felfedezni azokban, akik úgy gondolkodnak, hogy nem tehetnek semmit az élethelyzetük megváltoztatásáért, csak ölbe tett vagy imára kulcsolt kézzel várnak a megoldásra, ami valahonnan kívülről vagy felülről fog érkezni, ahelyett, hogy tennének valamit, ami megváltoztatja a világot. Gandhi is azt mondta, hogy "Te magad légy az a változás, amit a világban látni akarsz", és ezzel teljesen egyet is értek. Akinek a hite csak arra elég, hogy reménykedjen abban, hogy majd valamikor jobb lesz az vajmi kevés szerintem. Akkora hittel kell rendelkeznünk, hogy sohase kételkedjünk benne: a mi tetteink képesek megváltoztatni, jobbá tenni a világot, és minden egyes ember tehetsége, eltökéltsége, akaratereje számít. 

A "csodavárók" egyik csoportja az ezó mókusok, akik szerint földönkívüli lények élnek tömegével föld alatti támaszpontokon, és amikor a politika végképp csődöt mond, akkor előjönnek, és megmentik az emberiséget attól, hogy önkezével pecsételje meg saját és bolygója sorsát. Mások szerint az angyalok jönnek, vagy pedig az "üreges föld" atlantiszi lakói, satöbbi. A lényeg az, hogy majd valamilyen magasabb intelligenciával rendelkező lények hirtelen helyrehozzák és hatályon kívül helyezik mindazt a hülyeséget, amit az emberi faj az elmúlt százötven évben véghezvitt. 

A másik csoport a vallásos emberek bizonyos része. nem azt mondom feltétlenül, hogy a vallás rossz, de amikor valaki úgy viszonyul hozzá, hogy "Nem kell megoldanom az életem problémáit, nem kell felelősséget vállalnom semmire, mert a Jóistenke majd mindent megold", az szerintem nem igazi vallásosság, inkább csak egy menekülés a valóság elől. 

Az ember akkor éri el élete tökéletességét, ha nem menekül a felelősség alól, nem másoktól várja a megoldást a problémákra, amiket ő maga hozott létre a helytelen döntéseivel, és cselekszik. Valóban, a jóga azt tanítja, hogy nem mi vagyunk a cselekvők, hanem csak szemtanúk vagyunk, hiszen a tudat nem cselekszik, és vágyak nélküli. Krisna azonban felhívja a figyelmet a Bhagavad-gítában, hogy a kezdő jóginak a cselekvés útját kell járnia, mert ha a tétlenségbe merül azzal csak becsapja önmagát és a környezetét. Méghozzá meg kell tanulnia ragaszkodás nélkül, kötelességből cselekedni, mert így szabadulhat ki a karma szövevényéből, és így keveredhet ki az ismétlődő születés és halál körforgásából, amit szüntelenül megújuló vágyai okoznak. 

Nagyon nehéz vágy nélkülivé válni és ugyanakkor motiváltnak maradni. A motiváció hiánya ugyanis nem azonos a vágyaktól való mentességgel. Gyakran csak lustaság, apátia, "Zen", ahogy a múltkoriban elemeztük a párkapcsolatokról szólva. A Földnek nem érdektelen csodavárókra vagy depressziós halálvárókra van szüksége, hanem a szív forradalmáraira, akik tudják, hogy mi a céljuk, meg merik tenni azt, amire szükség van az elérésükhöz, és el is érik őket. 

Ez az egész gondolatmenet végülis arról jutott eszembe, hogy Patandzsali olyan hosszasan elemezgeti a különböző természetfeletti képességeket a Jóga-szútra harmadik fejezetében, miközben figyelmeztet rá, hogy mindezek csak akadályok a felszabadulás elérésében. Viszont egyértelművé teszi, hogy ezek a képességek csak a tudatlan emberek szemében csodák, hiszen ők nem értik, hogyan működnek, és hogyan lehet elérni ezeket a képességeket, vagyis megmagyarázhatatlan csodának tekintik őket. És ha valaki csodákat tud, akkor bizonyára képes megoldani az életem problémáit is, mert én nem hiszek abban, hogy én meg tudom oldani. 

Persze megváltók, messiások, varázsguruk és kívánságteljesítő angyalok nincsenek. Mindenki azt kapja, ami jár, és amiért megdolgozik. A bölcsek tudást adnak, ami hatalom annak a kezében, aki hisz önmagában. A hitetlenek számára viszont a tudás csak probléma, mert megbolygatja rózsaszínű álmokat, amelynek semmi köze a valósághoz. A saját problémáinkat csakis mi saját magunk tudjuk megoldani, bármennyire is globálisnak és rajtunk kívül állónak tűnek. A forradalom belül kezdődik, a szívben., az elmében, és ha ott lezajlott, akkor meghajol a kanál, és számsorokra hullik a Mátrix, ami mögött felsejlik a végső, megnyugtató, örök Valóság. 

2012. október 25., csütörtök

A meditáció ösvénye

Újabb részlet Gregor Maehle Jóga-szútra magyarázataiból:

" 2.20. drastá drisi-mátrah suddhó ’pi pratjajánupasjah

drastá – látó, purusa; drisimátrah – csak a tiszta tudat; suddhó – tiszta; api – szintén; pratjaja – koncepció; anupasjah – látni tűnik.

A látó a tiszta tudat. Bár úgy tűnik, mintha felvenné azoknak a jelenségeknek a formáját, amiket csupán megfigyel, valójában azok nem befolyásolják.

Vjásza elmagyarázza, hogy az intellektus (buddhi) változékony, mivel vagy tud, vagy nem tud egy tárgyról. A látó (purusa) változatlan, mert mindig tudatában van annak, amit az intellektus elé tár. Nem tud félrenézni és nem tudomást venni róla. Ezért ez a sérthetetlen tudatosság. Ha emlékezünk a tudat űr-természetére, akkor tudjuk, hogy minden jelenség benne jelenik meg. A tudat nem tud döntést hozni, hogy kizárjon vagy elutasítson bizonyos tárgyakat, és nem tud sóvárogni vagy vágyni mások után, mert a természeténél fogva örökre tartalmaz mindent. Az, aki ezt megértette, elmélkedett rajta és megtapasztalta, az a tudó, és örökre szabad.

Az intellektus és a tudat között az a különbség, hogy az intellektus majdnem ugyanúgy ismeri fel és interpretálja az érzékszervi benyomásokat, mint egy számítógép. A számítógéphez hasonlóan teljesen öntudatlan. Másfelől viszont a látó – a tudat – egyáltalán nem módosítja az érzékszervi benyomásokat, csak a szemtanúja. Rishi Pancasikha szerint a látó (a tudat) az intellektus módosulásait követi. Egyik oldalról tudatosnak tünteti fel az intellektust; másfelől viszont úgy tűnik, mintha a tudat módosítaná az érzékszervi benyomásokat.

Amikor belefogunk a meditáció útjába, akkor először durva tárgyakat kell választani, mert rajtuk könnyebb elmélkedni. Az ashtanga vinyásza rendszerben a mozgó emberi testen kezdünk el meditálni, ami egy durva tárgy. Ebbe beletartozik a külső, vagy anatómiai légzés is. Ez az ászana szintje. Ha ezt sikerült elérni, akkor a fókusz elveszítése nélkül elkezdünk a belső légzés (prána) mozgására fókuszálni, ami egy finom tárgy. Ez a pránájáma szintje.

Miután szilárddá váltunk a finom fókuszban, az érzékeken, az érzékelés folyamatán kezdünk el meditálni, ami még finomabb. Ez a pratjáhára szintje. Még finomabbra hangolva a fókuszt, az elmén elmélkedünk, amelyik az érzékek mestere és az érzékszervi benyomások gyűjtője. Ez a dháraná. Ha meg tudjuk tartani itt a fókuszt, akkor elkezdünk meditálni a tiszta én-érzeten, dhjána. A meditáció legmagasabb formája az, amikor az intellektus (buddhi) és a tudat (purusa) közötti különbségen meditálunk. Ez az objektív (szampragjáta) szamádhi. Miután megalapoztuk a különbséget, és megállapodtunk a tudatban, tárgy nélküli (aszampragjáta) szamádhinak nevezzük.

A helyes tudásnak ezen a szintjén, a hamis megjelenés, aminek hatására a látó felveszi azoknak a jelenségeknek a formáját, amelyeket csupán megfigyel, szétoszlik. Akkor láthatjuk, hogy az önvalót semmi sem befolyásolja.

Az örmény misztikus, Georg I. Gourdjieff ezt „önmagunkra emlékezésnek” nevezte, ami végtelenül elegánsabb kifejezés, mint az „önmagvalósítás”. Az önvaló mindig valós volt, csak mi nem voltunk azok. Az önvaló, ahogy Ramana Maharishi is megerősíti, maga a valóság, igazából odáig megy, hogy kijelenti: ez az egyetlen valóság. Mivel a tudatunk fényét az elménknek tulajdonítottuk, az elme változó tartalmát önnön természetünkké tettük. Ez okból önvalóként, vagyis változatlan, végtelen tudatként kell emlékezni önmagunkra."

2012. október 24., szerda

Astanga-kód 3.

A befejező sorozathoz érkeztünk az ászanák sorrendje közötti összefüggések tárgyalásában. Sokan (köztük én magam is) hajlamosak elhanyagolni a befejező sorozatot, ami azt jelenti, hogy vagy teljesen kihagyjuk, vagy rövidebb ideig tartjuk ki csak az ászanákat a befejező sorozatban. Pedig Pattabhi Jois azt mondta, hogy például idősebb korban a sorozat középső részét nyugodtan ki lehet hagyni, és a napüdvözletek, esetleg az álló gyakorlatok után rá lehet térni a befejező ászanákra, amiket nyugodtan kitarthatunk még hosszabban is, mint huszonöt légzés. A fejenállásra például azt mondta, hogy három óráig is lehet végezni. 

A befejező sorozat elősegíti a gyakorlás meditatív oldalának kiemelését, hiszen a sok fordított póz erőteljesen aktiválja a fej csakráit (torok-, ágjá- és koronacsakra), és az egész gyakorlásunk eredményét egy mélyebb (ha úgy tetszik, magasabb) szintre viszi. Mivel Pattabhi Jois régi jógasálájában kevés volt a hely, így a dropbackek után megkérte a gyakorlókat, hogy menjenek fel az emeletre, és ott fejezzék be a gyakorlásukat, ezzel helyet adva a többi gyakorlónak. Így a befejező sorozat már nem a guru szeme előtt zajlott, és a fiatal gyakorlók hajlamossá váltak arra, hogy összecsapják. Nézzük meg akkor részletesen, hogy miként is épül fel a befejező sorozat!

A híd és a dropback után aki szeretné,. gyakorolhatja a kézenállást, vagy esetleg a skorpiót, és egy pascsimóttánászanával kompenzáljuk a hátrahajlítások miatt esetleg megrövidült hátizmok nyújtását. Utána tradícionálisan tíz légzésig savászanában szoktak maradni, hogy megvárják, amíg lenyugszik a test éls a légzés, mielőtt a fordított pózokba kezdenek. A másik opció az, hogy előre-hátra gurulunk a gerincünkön, és így lelazítjuk a hátizmokat és a csigolyákat, mielőtt felvesszük a szarvángászanát (gyertyapózt) Ez különösen azok számára fontos, akik nyaki problémákkal küszködnek, és kényelmetlennek találják a fej előrehajtását a gyertyában. 

A szarvángászana a legalapvetőbb fordított póz, ami erősíti a dzsálándhára bandhát. Ez utóbbi bandhát csak néhány pózban alkalmaztuk, ahol a fej előrebillen, most lehetőségünk van a másik kettővel együtt egy fordított pózban gyakorolni. A szarvángászanát az ászanák királynőjének tekintik, mert az összes testrész működését frissíti, megfiatalítja, és felkészíti a testünket a további fordított pózokra, például a fejenállásra. 

A szarvángászana után az eke következik, ahol is egy csípőhajlítást adunk hozzá az előző pózhoz. Ebben a gerincet is nehezebb egyenesen tartani, illetve a lábak hátsó oldalán is nyúlnak az izmok. A karnapídászana továbbfejleszti a szarvángászana meditatív jellegét, hiszen itt a térdünk belső felével elzárjuk a fülkagylókat, és ezáltal az anáhata-nádára, vagyis a szívcsakrában keletkező belső hangra tudunk koncentrálni. Ugyanakkor a póz előkészíti a következő kettőt, hiszen itt is már majdnem teljesen "összecsomagoljuk" magunkat a fordított pózban. Az úrdhva-padmászana egy meditációs póz, amely a szarvángászana és a lótuszülés előnyeit egyesíti magában, és még egy kis egyensúlyozást is hozzátesz. 

A pindászanában a lótuszban lévő lábakat ráhajtjuk a mellkasra, így az előző pózhoz képest még a belső szervekre is nyomást gyakorolunk. Ez is egy ideális relaxációs-meditációs póz, ami segít visszavonulni a külvilágtól és megtalálni a befelé vezető utat. 

A szarvángászana-gyakorlatsor kontrapóza a matszjászana, mivel itt a nyakat és a gerincet hátrahomorítjuk. A lótusz megmarad, felkészítve bennünket a befejező sorozat végén a padmászana-gyakorlatsorra. Az uttánapádászana az utpluthihoz (kiemelt lótuszhoz) hasonló erő-elem, ami az astanga vinyásza gyakorlásra tipikusan jellemző módon a gyakorlás meditatívabb részében is fenntartja a figyelmünket. Itt azonban a gerinc stabilitását hátrahajlított helyzetben ellenőrizzük a kinyújtott lábak által adott plusz terhelés segítségével. 

Az uttánapádászana után egy csakrászanával és vinyászával jutunk el a fejenálláshoz, az ászanák királyához. Egyesek csak az alap sírsászanát gyakorolják, de lehetőség van kiegészítő gyakorlatok végzésére is, ha az már megy. A Sírsászana B-ben vízszintes lábakkal tartjuk ki a fejenállást. Ez erősíti a hátizmokat és az egyensúly-érzéket. Egyesek ötször föl-le emelgetik a nyújtott lábukat a föld és a függőleges fejenállás között. Ez egyrészt egyensúlygyakorlat, mivel a súlypontot ilyenkor át kell helyezni, másrészt elősegíti a fejenállásba való felmenetelt lendület nélkül, illetve jó rávezető a többi fordított pózra (alkartámasz, kézenállás) és az előre-hátra vinyászára is, ahol ugyanezen izmok segítségével emeljük a medencét a vállak fölé. 

A sírsászana C-ben már az alkarokon kiemelve tartjuk magunkat, de megmarad a függőleges gerinc, így gyakorolhatjuk az egyensúlyozást is, illetve erősítjük a kar-váll-hát komplexumot, amit az alap fejenállásban is erőteljesen kellene használni a nyaki gerinc terhelése helyett. A sírsászana D-ben egy hátrahajlítást teszünk a fejenállásba, és a sírsapádászanára törekszünk, vagyis hátrahajlított törzzsel és behajlított lábakkal a talpunkat a tarkóhoz közelítjük. Egyesek kiemelik magukat az alkarokon és a skorpiót (vriscsikászana) gyakorolják itt, mielőtt leereszkednek bálászanába pihenni.

A bálászanában (sarokülés) lenyugszik a test, lassan visszaáll a vérkeringés a fordított pózok után, és felkészülünk a padmászanában végzett meditációra, amit a fejenállás remekül előkészített. Az első elem a baddha-padmászana, illetve a jógamúdrászana, ennek előrehajlított változata. Ebben a végtelen nyolcas formában felerősödik a belső energia-keringés, és könnyebben vissza tudjuk vonni a figyelmünket a külső körülményekről. Ugyanakkor az izmok ellazulnak, az ízületek megnyílnak, és minden akadály elhárul a meditáció útjából.

Ezután pár légzésig enyhén hátra szoktuk homorítani a gerincet a padmászanában, hogy miden fennmaradó feszültséget kioldjunk belőle. Ezt főként az egyes sorozat után érdemes megtenni, mert abban nincs túl sok hátrahajlítás. A magasabb sorozatok mindegyikében vannak hátrahajlítások, így nem szükséges külön elvégezni, azonnal hozzáfoghatunk a padmászana-meditációhoz.

A padmászanában a gjána-múdrát felvéve mindhárom bandhát aktiváljuk, és nincs más feladatunk, mint az uddzsájí légzés figyelése, és az ágjá csakrára való koncentráció. A pránájáma-gyakorlatokat is ebben a pózban lehet végezni, ha valaki szeretné. Az utolsó ászana az utpluthi, ahol kiemeljük a lótuszt, és az alsó bandhákat aktívan tartva mélyeket lélegzünk. A cél az lenne, hogy a légzés ne változzon meg a nyugalmi állapothoz képest. Egyesek itt kapálabhátit gyakorolnak, bár szerintem az túlzottan felhevíti és aktivizálja a testet a gyakorlás végére, amikor már a lehűlés lenne a cél. Az utpluthi után egy befejező teljes vinyászával térünk vissza szamaszthitibe, ahonnan a gyakorlást kezdtük. Utána jöhet a savászana és a befejező mantra. 

2012. október 23., kedd

Evolúció és involúció

Újabb részlet Gregor Maehle Jóga-szútra magyarázataiból:
" 2.19. visésávisésa-linga-mátrálingáni guna-parváni

visésa - különbséggel; avisésa – különbség nélkül; linga-mátra – jellel ellátott; alingáni – jel nélküli; guna-parváni – a három guna állapota.

A gunák négy állapotban vannak: durva, finom, megnyilvánult és megnyilvánulatlan.

A világ megnyilvánulása előtt a három guna egyensúlyban van, és a természet (prakriti) csak megnyilvánulatlan formájában létezik. Ezt az univerzum Nagy Bumm előtti állapotához hasonlíthatjuk. Mondhatjuk, hogy az nem is létezett, de valójában létezett potenciálként, mag formájában. Vjásza elmagyarázza, hogy a prakriti megnyilvánulatlan (alinga) állapota a nem is létező, nem is nem létező, nem is valóságos, nem is nem valóságos állapot. Ezt csak akkor érthetjük meg, ha magunk mögött hagyjuk az arisztotelészi logika tanait, amely a görög filozófia, és az azt követő összes nyugati filozófia alapkövét is alkotja. A nyugati filozófia azt mondja, hogy ha A helyes és B helytelen, akkor A nem lehet egyenlő B-vel. Ez az elme logikája.

A keleti, vagy paradox logikát a tudat logikájának nevezhetjük. A tudat az a tartály, amelyből minden lehetőség megnyilvánul. Ezért a tudat logikájába az összes lehetőséget bele kell foglalni. A paradox logika szerint, ha A igaz és B hamis, A és B lehet azonos, nem azonos, és egyszerre azonos és nem azonos is, vagy egyik sem. Mindezek a lehetőségek megjelennek a tudatban, de a korlátozott, egyszerűsítő emberi elmében nem jelennek meg.

A gunák második szintje a megnyilvánult szint. Rishi Vjásza szerint, a kozmikus intelligencia vagy intellektus a megnyilvánulatlan prakritiből nyilvánul meg. Ebből az okból nevezik az intellektust a prakriti első termékének. Amikor a meditációt (involúció) gyakoroljuk, nyilvánvalóan az intellektus a legutolsó dolog, ami megnyilvánulatlanná válik. A megnyilvánultból jön létre a gunák finom szitnje. Ez hozza létre az egót és a finom tárgyakat (tanmátrákat). Először az egó nyilvánul meg, majd az egó, vagy a kozmikus én-cselekvő (ahankára) rávetíti az én-séget mindenre, amit az intelligencia tapasztal. Az egó a jelenségek tulajdonosa, egó nélkül nem létezhetne a világ. Az egó után az elemek öt finom esszenciája nyilvánul meg, amelyeket infra-atomikus potenciáloknak is neveznek. Úgy kell megértenünk őket, mint az elemi fizikai törvények mély lényegét, amelyek alapján minden jelenség és megnyilvánulás létrejön. Ezek a hang, tapintás, forma, íz és illat esszenciái.

A gunák utolsó állapota nyilvánítja meg a tizenhat durva kategóriát. Az öt finom esszenciából (tanmátrából) jön létre az öt durva elem (mahábhúta). A hang lényegéből jön létre a tér. A tapintás lényegéből a levegő, a forma lényegéből a tűz, az íz lényege hozza létre a vizet, és az illat lényege hozza létre a föld elemet. Ezeknek a fogalmaknak a megértése azért nehéz, mert angolra is nehéz lefordítani őket. Csak akkor értjük meg őket helyesen, ha meditációban látjuk.

Az egóból emelkedik ki a tizenegyes csoport. Ez az öt érzékszervi funkciót (hallás, érintés, látás, ízlelés, szaglás) és az öt cselekvő funkciót (beszéd, megragadás, mozgás, kiválasztás, szaporodás) foglalja magában. A tizenegyedik és utolsó az elme (manasz).

Érdekes látni, hogy a belső eszköz (csitta) három alkotó eleme vagy kategóriája a gunák három változatában jelenik meg. Ez megmagyarázhatja, hogy miért rendelkeznek annyira extrém módon eltérő funkcióval. A megnyilvánult gunák hozzák létre az intellektust; a gunák finom állapotukban hozzák létre az egót; és végül a gunák durva állapotából jelenik meg az elme. A gunák változását a megnyilvánulatlantól a durva szintig evolúciónak nevezzük. Ebben a folyamatban van kivetítve a világ. Amikor a gunák a durvától a megnyilvánulatlanig haladnak, azt involúciónak nevezzük. Ez a jóga folyamata, és ezáltal lehet elérni a spirituális eksztázist és szabadságot.

A nyugati gondolkodásban az „evolúció” fogalom a fejlődés motívumát tartalmazza. Az indiai filozófiában azonban nincs haladás, mivel a határtalan tudat (Brahman) fölötte áll az időnek. Semmi nincs teremtve, minden örök. Ezért itt az evolúció lefelé és kifelá tartó mozgást jelent, az intelligenciától a föld elemig. A jóga folyamatát involúciónak nevezik, mivel ez befelé és fölfelé tart, a tudat felé."

2012. október 22., hétfő

Astanga-kód 2.

A múltkori bejegyzésben az álló gyakorlatok közötti összefüggéseket tárgyaltuk, most pedig az első sorozat ászanáit tekintjük át. Az álló sorozat után a dandászanába ugrunk előre, amit én kiemelve szoktam gyakoroltatni (utthita-dandászana). Ez ugyanis egy fontos rávezető gyakorlat, ami elősegíti az előre- és hátraugrást, míg az egyszerű dandászana csupán abban segít, hogy párhuzamos helyzetbe hozzuk a lábunkat a pascsimóttánászana előtt.

A három (egyesek szerint négy) pascsimóttánászana után, amelyek egyre mélyebb előrehajlítást és gerincnyújtást tesznek lehetővé, egy kontrapóz következik, a púrvóttánászana. Érdekes, hogy az egyes sorozat a legalapvetőbb előrehajlítással kezdődik, csakúgy, mint az álló sorozat. A pózok általában póz-kontrapóz párokba vannak rendezve. Az ardhabaddha-padma-pacsimóttánászana kontrapóza a tírjangmukha-ékapáda-pascsimóttánászana, mivel itt a térdet és a combot az ellentétes irányba rotáljuk.

A boka és a térd bemelegítése után rátérhetünk a dzsánusírsászana-sorozatra, amely a csípő és a derék nyitására koncentrál. Az A, B és C pózok egyre jobban nyitják a csípőt, és többet kell a medencét is csavarni, hogy kompenzáljuk a törzs oldalra kanyarodását. A Dzsánusírsászana D (parivritta-dzsánusírsászana) Pattabhi Jois sorozatában nem szerepel, csak Ajay Kumárnál. Ez viszont szerintem egy megfelelő kontrapóz az előző három dzsánusírsászanára. 

A marícsjászanák esetében a csípőnyitás, térdhajlítás és a gerinc csavarása vannak kobinálva. A C és D változat az A és B kontrapóza. A sok előrehajlítás után érdemes a core-t és a hátizmokat is aktiválni, ezt teszi a návászana. Ha a návászanák között ki tudjuk emelni magunkat kézenállásba, vagy legalább ingapózba, akkor még alaposabban megdolgoztatjuk a core-izomzatot. 

A návászana után három erőteljesebb csípőnyitó póz következik, amiket kartámaszokkal kombinálunk. A bhudzsapídászana A és B kontrapózai a tittibhászana és a bakászana, ezért én ezeket is öt légzésig szoktam kitartatni. Ezek készítik elő a kúrmászanát, ahol már tittibhászanába érkezünk, és a végén oda emeljük ki magunkat. A szuptakúrmászana jó továbblépés a kúrmászana után, és egyben jól előkészíti a kettes sorozat lábat a nyakba rakós pózait. A garbhapindászana a gurulással és a kukuttászanával jól növeli a combok lazaságát, és a baddhakónászanával, valamint az upsavista kónászanával semlegesítjük a hatásait. Az upavista kónászana, valamint a szúpta kónászana már erőteljesebb csípőnyitások, amelyek a hamstring nyújtását is magukba foglalják. 

A kétlábas nyitást egylábas nyitások követik, amelyek még alaposabban tudják előidézni a csípőízület körüli izmok ellazulását. A lábnyitások után két olyan póz is van, ami előrehajlítást és az ülőcsonton való egyensúlyozást hivatott fejleszteni: ubhaja-pádángusthászana és úrdhvamukha-pascsimóttánászana. Az elsőben az egyenes törzset minél távolabb igyekszünk tartani a lábaktól, míg a másodikban ellenkezőleg, odahúzzuk a törzset a lábakhoz. Ezek technikailag  a legnehezebb előrehajlítások az első sorozatban az egyensúlyozás miatt. 

A kontrapózuk a szétubandhászana, ami egyben felkészítő póz a hídra is. A hátrahajlítások nagyon fontosak, mégis a sorozat végén gyakoroljuk őket. ennek több oka van: az egyes sorozat témája az előrehajlítás, ami a belső szerveket méregteleníti. A méreganyagok kiürítése könnyebbé teszi a hátrahajlítás végzését, valamint az ízületek már kellően be vannak melegedve a sorozat vége felé, így hatékonyabban tudunk hátrahajolni. A hátrahajlításokat egy pascsimóttánászanával kompenzáljuk, és készen is állunk a befejező sorozatra.

2012. október 21., vasárnap

A nap és a virág

Újabb részlet Gregor Maehle Jóga-szútra magyarázataiból:

"2.18. prakása-krijá-szthiti-sílam bhúténdrijátmakam bhógápavargártham drisjam

prakása – fény; krijá – tevékenység; szthiti – szilárdság; sílam – tulajdonságok; bhúta –elemek; indrija – érzékszervek; átmakam – természetűek; bhóga – élmény; apavarga – felszabadulás; artham – érdekében; drisjam – látott.

A látott a fény, cselekvés és tétlenség minőségeiből, az elemekből és az érzéksezrvekből áll. A megtapasztalás és a felszabadulás érdekében létezik.

Patandzsali itt a látottat, vagyis a világot írja le. A prakása, krijá és szthiti kifejezéseket használja, de a jelentésük pontosan ugyanaz, mint a szattva (fény/bölcsesség), radzsasz (mozgás/cselekvés) és a tamasz (tétlenség/mozdulatlanság) a szánkhjában, vagyis a természet (prakriti) három minősége, ami különböző kombinációban minden jelenséget létrehoz.

A makrokozmosz (a világ) tárgyai az öt elem formájában léteznek: éter, levegő, tűz, víz és föld. A mikrokozmoszban (az emberi lényben) a belső eszköz formájában léteznek (ami az intellektusból, egóból és elméből áll, valamint a külső eszközből (testből), amely az öt érzékszervi és öt cselekvő funkcióból áll. A gunák, az elemek, valamint a belső és külső eszköz alkotja a látottat. Ettől eltér a látó, vagyis a tudat (purusa).

Itt az a fontos, hogy Patandzsali szerint a látott nem cél nélkül működik. Igazából azért működik, hogy lehetőséget teremtsen a számunkra a megtapasztalásra, és utána a felszabadulásra. A jóga szerint a világ olyan, mint egy színpad, amelyiken azok a leckék lesznek előadva, amikre szükségünk van ahhoz, hogy megvalósítsuk önmagunkat, mint tudatot. Ezek a leckék – amiket mi élményeknek nevezünk – nem feltétlenül kellemesek, hanem az élvezet és fájdalom megfelelő keverékét alkotják, aminek segítségével végül mindkettőn túl tudunk lépni. Patandzsali szerint a világ nem önmagáért létezik, hanem csupán a tudat megvalósításának szüksége miatt. A Szánkhja-káriká 5.58. szerint, még ha az emberek a vágyaik érdekében végeznek is tetteket, a prakriti is a purusa érdekében nyilvánul meg.

Ez a megnyilvánulás a tudat érdekében élményeket és felszabadulást eredményez. Az élmény az élvezet és fájdalom megtapasztalását jelenti, amit kötöttségnek is nevezünk. Miután bizonyos mennyiségű tapasztalatot szereztünk, rájövünk, hogy különbözünk mindattól, amit megtapasztaltunk és ami átmeneti. Akkor felismerjük, hogy mi magunk a létezés egyetlen örök és változatlan kategóriája, vagyis a tudat vagyunk.

A tudat és a világ közötti kapcsolatot a nap és a virág közötti kapcsolathoz lehet hasonlítani. Amikor a nap felkel, a virág felé fordul és kinyílik. Amikor a nap leírja a pályáját az égen, a virág követi a mozgását. Amikor végül a nap lenyugszik, a virág összezárul. E folyamat alatt a nap teljességgel változatlan marad. Pontosan ugyanezt a mozgást végezné, ha nem lenne jelen semmilyen virág. Másrészről viszont a virág teljes mértékben függ a naptól. A nap fénye nélkül a virág nem tud létezni.

Mint ahogyan a virágnak szüksége van a napra, a világnak is szüksége van a tudatra. Amikor a tudat sugározza a tudatosság fényét, a prakriti virága felé fordul és megnyílik. A világ a tudat napjának útját követi, amíg le nem nyugszik, amikor eljön a világkor vége, és a világ megnyilvánulatlanná válik. Ahogy a nap teljesen változatlan az éjszaka során, a tudat napja sincs alávetve semmilyen változásnak a világ számtalan átalakulása során. Mint ahogyan a nap, a tudat is teljesen szabad, és önmagában létezik. Mint ahogyan a virág, a világ is függ a tudat fényétől."

2012. október 20., szombat

Astanga-kód

Egy kis kiegészítés Gregor Maehle Astanga-könyvéhez:

Végére értünk a leírásnak, amit Gregor Maehle az Ashtanga vinyásza jóga első sorozatána ászanáiról adott. Hamarosan következik a második sorozat, viszont előtte még illő lenne beszélni egy dologról, amiről Maehle nem szólt, mégpedig arról, hogy miért éppen ebben a sorrendben követik egymást az ászanák az első sorozatban? A későbbi sorozatok tanulmányozása során majd az egyes sorozatok egymás közötti összefüggéseit is megtárgyaljuk, de most kezdjük az alapoknál!

Mindannyian tudjuk, hogy az első sorozat neve Jóga-csikitszá, vagyis jógaterápia. Pattabhi Jois hangsúlyozza, hogy az első sorozat gyakorlásának célja az, hogy a belső szerveinket és szöveteinket megtisztítsuk a méreganyagoktól, és így megteremtsük a ragyogó egészség alapjait. Ennek megfelelően a sorozat az alsóbb csakrákon dolgozik dominánsan (múládhára, szvádhisthána és manipúra) a nagy mennyiségű előrehajlítás, csípőnyitás és náhány csavaró póz segítségével. 

Ugyanakkor a gyakorló megismerkedik az "Astanga-szendviccsel", vagyis a napüdvözletek és álló gyakorlatok az elején a bemelegítést, felkészítést szolgálják, a befejező sorozat a végén a test és a prána megnyugtatását, és az előidézett hatások mélyítését, míg a közbülső rész maga a sorozat, mindig az adott témával foglalkozik: első sorozat - jógaterápia; második sorozat - nádí-sódhana, vagyis az energiavezetékek tisztítása; harmadik és további haladó sorozatok - szthira-bhága - a belső erő fejlesztése, felkészítés a meditációra. 

Kezdjük tehát a Napüdvözletekkel! Az Astanga Szúrja-namaszkára A és B jelentősen eltér az összes ismert napüdvözlet-változattól, elsődlegesen a benne foglalt gyakorlatok számában (Napüdvözlet A - 9 vinyásza, Napüdvözlet B - 17 vinyásza). Az A változat tulajdonképpen az előre- és hátrahajlítások mellett a vinyászát vezeti be, készíti elő az előre- és hátraugrásokkal. Álló helyzetből/helyzetbe ugrani ugyanis valamivel könnyebb, mint később ugyanezeket a vinyászákat az ülő pózok között ismételni. A napüdvözlet A tulajdonképpen a bevezető vinyásza-sor a szamaszthititől a lefelé néző kutyáig, illetve a kivezető vinyásza-sor a csaturangától a szamaszthitiig. A vinyásza jógában ugyanis minden pózt szamaszthitiból indítanak, és oda térnek vissza a végén. 

A Napüdvözlet B-ben valamivel jobban aktiváljuk a csípőket az utkatászana és a vírabhadrászanák által. Tulajdonképpen a napüdvözlet B egy vinyásza-sor, amely elvezet bennünket a Vírabhadrászana A-ig mindkét lábbal, közte három vinyászával. Csupáncsak azért nem a Vírabhadrászanát tartjuk ki benne öt légzésig, hanem a lefelé néző kutyát, mert ez még a bemelegítő szakasz, és a lefelé néző kutya jobban aktiválja a prána keringését a gerincben, mint a függőleges törzzsel végzett Vírabhadrászanák. Mindazonáltal a Vírabhadrászana és az utkatászana is lényeges pózok, ezért az álló sorozat végén, a napüdvözlet C-ben újra sorra kerülnek, immáron öt légzésig kitartva. A Vírabhadrászana kitartása ugyanis bemelegítettebb csípőt igényel, mint amivel a napüdvözletek közben rendelkezünk.

A tíz napüdvözlet felélénkíti a vérkeringést, a prána áramlását, és átmozgatja a gerincet, valamint a csípőt is egy kicsit. De mivel a test középponti tengelyét végig egy síkban tartjuk, további bemelegítésre van szükség.

A pádángusthászana és pádahasztászana megalapozzák az első sorozat alap-motívumát, az előrehajlítást, és alaposabban átnyújtják a törzs ás a lábak hátsó oldalát, amit aktívan használtunk a napüdvözletek során. 

A további álló pózok között nincs vinyásza, hiszen eleve álló helyzetből indítjuk a pózt, tehát nem érdemes lemenni a földre. Viszont az ászanák nagyjából ellentét-párokba vannak rendezve, így a következő gyakorlattal mindig kompenzálni tudjuk az előzőt. 

A trikónászana egy alapvető csípőnyitás, amire később nagy szükség lesz, ezért az előrehajlítás után közvetlenül ez következik. A parivritta-trikónászana a trikónászana kontrapóza, mert ellentétes irányba nyújtja a törzs izmait a csavarás miatt.

A pársvakónászanában mélyebben nyitjuk a csípőt, itt is a parivritta a kontrapóz.

A csípőnyitást és előrehajlítást kombinálja a praszárita-pádóttánászana. A különböző kéztartások révezetnek a vállnyitásra (C változat), majd segítenek abban, hogy mélyebbre menjünk előre (D változat). A pársvóttánászanában tovább nyitjuk a csípőket és a vállakat.

Az előrehajlítás után álló egyensúlyozó pózokat végzünk (utthita-haszta-pádánusthászana), ami tulajdonképpen a trikónászana nehezített változata. Az egy lábon történő egyensúlyozás nem sok szerephez jut az astanga-gyakorlásban, ezért érdemes elvégezni óra elején. Az ardha-baddha-padmóttánászana félig-meddig az előző lábemelős pózok kontrapóza. A Napüdvözlet C-ben pedig kitartjuk az Utkatászanát és a Vírabhadrászanákat, amelyeket csak futólag érintettünk a Napüdvözlet B-ben. Ezek után be vagyunk melegedve, és készen állunk arra, hogy megérkezzünk dandászanában az ülőhelyzetbe. 

A kettes, hármas sorozatok gyakorlói sokszor a pársvóttánászana után már rátérnek a sorozat gyakorlására, de én azt szoktam javasolni, hogy végezzük el a maradék álló pózokat is, mert egyrészt nagyon hasznosak, másrészt az Ashtanga pont arról híres, hogy sokkal többet dolgozik felsőtestre, mint a lábakra, tehát nem érdemes lespórolni azt a pár álló gyakorlatot. A holnapi blogban tovább tárgyaljuk az első sorozat összefüggéseit.

2012. október 19., péntek

Milyen a Zen pasi?

Olvastam egy érdekes cikket a napokban "The Problem with Zen Boyfriends" címmel, Mariana Caplan tollából. Csak egy bekezdést idézek belőle fordításban, de érdemes az egész cikket átolvasgatni, megtörtént esetek vannak benne :-).

"Saját spirituális fejlődésem bizonyos állomásán egy újfajta embertípust kezdtem el bevonzani, akiket idővel elneveztem "Zen pasinak". Ez esetben kötetlenül használom a "Zen" kifejezést, mert nem kell, hogy feltétlenül Zen-buddhista legyen az illető, hogy ebbe a kategóriába essen. Lehet tibeti buddhista, szúfi, vagy akár valamelyik titokzatos jógairányzat követője. Minél szigorútt a hagyomány, amit követ, annál jobban jár. A Zen pasit az a mód határozza meg, ahogyan ügyesen kifogásként használja a spirituális eszméket és gyakorlatokat abbéli félelmében és aziránti elutasításában, hogy bármiféle valódi kapcsolatban legyen egy nővel. Túlzottan azonosítja magát a nemi szervével ahhoz, hogy szerzetesi cölibátus-fogadalmat vegyen, és ugyanakkor nem azonosítja magát   annyira ennek következményeivel, hogy felelősséget vállaljon rájuk. Az eredmény: egy valódi férfi szofisztikált, távloságtartó és nagyon intelligens másolata."

Azért gondolkodtam el ezen az egész dolgon, mert tömegével látok olyan kapcsolatokat magam körül, ahol az egyik, vagy mindkét fél menekül a saját félelmei elől. A jóga pedig a félelmeink legyőzéséről szól, és ha valakinek nem sikerül ezt a saját életében és partnerkapcsolatában gyakorolnia, akkor valószínűleg csak a bőréig hatolt még a jóga tana, és nem a szívéig. Nem azt mondom, hogy könnyű dolog az embernek szembenéznie a félelmeivel, önnön tökéletlenségével és hibáival, de valahol meg kell tenni, hiszen a jóga önmagunk megismeréséről szól. És szerintem a partnerkapcsolat nagyon sokat segíthet ebben, ha megtalálod a megfelelő partnert, és eléggé őszintén tudsz viszonyulni hozzá.

Ezt a dolgot viszont valószínűleg hátráltatja az a tendencia, ami már-már társadalmi méreteket ölt, és valóban nem lehet rendeletekkel, erkölcsi irányelvekkel vagy valamiféle retorziókkal szabályozni szerintem. Igazából az, ha valaki túlzottan ragaszkodik a szabályokhoz, és büntetéssel próbál valakit rákényszeríteni azok betartására, szintén a belső tartás, az értékrenddel való tényleges azonosulás hiányára utal. Minél fejlettebb valaki tudatilag, annál inkább tud élni az önkéntes választás jogával, akár a szabályok betartására, akár azok megszegésére vonatkozóan.

Lehetséges, hogy "Zen csajok" is vannak, de én általában inkább azt tapasztalom, hogy a nők genetikájába egy meglehetősen egyértelmű program van bekódolva: "Találd meg a pasit, aki mellett biztonságban érzed magad, legyél a felesége, szülj neki gyerekeket, és bízz benne, hogy nem fog magadra hagyni." A nők többsége ezt igyekszik megvalósítani a viselkedésével, vagy jobban, vagy rosszabbul. Csak akkor pörög félre a program, ha a külső behatások ezt nem teszik lehetővé, vagy ritkább esetben, ha már eleve olyan szamszkárákkal és vászanákkal érkezik valaki, ami megzavarja az anyaként történő funkcionálást. A külső behatások között itt főleg azt említeném, ha a pasik kihasználják (akár már gyerekkorban is), visszaélnek a bizalmával, vagy éppen nem vállalnak rá felelősséget. Ilyenkor a nő vagy karrierista szingli lesz, vagy vérszomjas ragadozó, aki ugyanúgy használni akarja a férfiakat, mint ahogyan vele tették ezt. 

De ne menjünk most bele a pszichológiába, maradjunk a Zennél! Mellesleg egy filozófus PhD csajjal lehet, hogy nekem is meggyűlne a bajom, mert ha egy nő túlzottan realista, és vág az esze, mint a penge, akkor a férfi ösztönösen fenyegetve fogja érezni magát, és eleve megközelíthetetlen védekező üzemmódba megy át. Mindaz azonban nem mentesíti a férfiakat attól, hogy ha mániákusan kerülik a felelősséget egy kapcsolatban, akkor az az esetek többségében nem fog működni.

Nemrégiben egy filmben hallottam ezt a kijelentést, és szerintem nagyjából ez meg is állja a helyét: "A nőknek pénz kell, meg biztonság. Az egyáltalán nem számít, hogy hogyan nézel ki." Nos, nézzük akkor a Zen férfiak esetét. Ugyanis én mániákusan háklis vagyok arra, amikor a spiritualitást kifogásként használja valaki arra, hogy felelősséget vállaljon a saját életére és kapcsolataira. Szerintem a társadalom legnagyobb baja éppen az, hogy tele van felelőtlen, impotens férfiakkal, és így a nők valahol kénytelenek önmagukban előhozni a férfierőt, ami aztán a férfiakban még több félelmet kelt.

A régmúlt korok kultúráiban a férfiak számára természetes volt, hogy eltartják a családjukat. Ma sok olyan kapcsolatot látok, ahol a nő tartja el a férfit, fizeti a hitelt, otthont teremt, menedzseli a családot stb. A férfi pedig a hobbijainak él, ami lehet akár a spiritualitás is. Tehát ha egy pasi nem tudja a pénzt letenni az asztalra, akkor ott már gáz van. Utána jön az, hogy jólesik neki egy partnerkapcsolat, de különösebb felelősséget nem szeretne vállalni. Ebből jött létre az élettársi kapcsolat intézménye, ami az esetek java részében egy ko-dependens dolog. Együtt vagyunk, hogy mégse éljünk egyedül, de azért annyira nem szeretjük egymást, hogy összeházasodjunk. 

A nők java része pedig úgy van beprogramozva, hogy ha egy férfi elkezd udvarolni neki, ő pedig odaadja a szívét (meg a testét-lelkét) neki, akkor arra számít, hogy mondjuk egy éven belül a férfi megkéri a kezét, utána feleségül veszi, és gyerekeik lesznek. És utána nem hagyja magára, hanem fel is neveli a gyerekeiket. A Zen pasinál ez a program már az eljegyzés előtti fázisban megakad, és a kapcsolatuk további része a várakozásról és a reménykedésről szól, amíg a férfi azt nem mondja, hogy neki most "időre" és "térre" van szüksége. Az intimitás sokak számára nagyon félelmetes, mert egy kapcsolatban le kell vetkőzni azokat az allűröket, amelyeket akár a munkahelyünkön, akár a társadalmi kapcsolatainkban felhasználhatunk a védekezésre.

Erre az egész jelenségre talán egyetlen gyógyszer van, és az nem kívülről jön, csakis belülről. Önmagunkon belül kell megtalálni azt az igényt, hogy felelősséget vállaljunk a saját életünkre, és tegyünk eleget a kötelezettségeinknek. Bár a partnerkapcsolat, a család, és az anyagi test mind átmenetiek, mégis, a nagy jóga-guruk és még a nagy bölcsek is családban éltek, mert ez a közeg biztosította azokat a pszichológiai igényeket, amiket a legtöbb ember magányosan egy barlangban meditálva nem tud kielégíteni. Máskülönben a himalájai barlangok csak úgy hemzsegnének a cölibátusban élő jógiktól, de egyelőre nem ez a helyzet. 

Oda kell figyelni tehát, hogy az anyagi ragaszkodásról való lemondás ne egy menekülés legyen a felelősség elől, amikor a kellemest megtartjuk, de félünk elköteleződni. Ilyenkor ugyanis az ember azt választja, hogy önmagát szereti a legjobban, és mások legfeljebb asszisztálhatnak neki ebben. Az önzetlen odaadás gyakorlása sok mindenki számára egy nagy lépés lehet előre a valódi spiritualitás útján, míg a félelmeink dédelgetése és spirituális köntösbe bújtatása csupán a tényleges fejlődés elodázását jelenti. Mindekinek magának kell eldöntenie, hogy mit szeretne, és mire képes, és az élet meg fogja mutatni, hogy a döntései mennyivel viszik közelebb tényleges önvalójához.

2012. október 18., csütörtök

A szenvedés oka

Újabb részlet Gregor Maehle Jóga-szútra magyarázataiból:

" 2.17. drastri-drisjajóh szamjógó héja-hétuh

drastri – a látó; drisjajóh – a látott; szamjógó – összekapcsolódása; héja – az elkerülendő; hétuh – oka.

Az elkerülendő [fájdalom] oka a látó és a látott összekapcsolódása.

Sok népszerű félreértés kering a jógával kapcsolatban, különösen a New Age-körökben. A jógát a test, elme és lélek összekapcsolódásának nevezik, és a könyvek azt hangoztatják, hogy a boldogság a cselekvő és a cselekvés teljes összekapcsolódásában rejlik. „Válj eggyé mindennel, ami van” – ez egy másik népszerű kifejezés. Patandzsali mindezeket az elképzeléseket elsöpri azzal az állítással, hogy a szenvedés oka pontosan a látó és a látott összekapcsolódása. Pontosan azt az egyesülést, amire a kortárs félremagyarázók szerint törekedni kell, az ősi tanítók a szenvedés gyökerének tekintették.

Vjásza azt mondja, hogy, mint egy orvosi tanulmány, ami négy részre oszlik – a betegség, a betegség oka, az egészséges állapot és a gyógymód – a jóga is négy részből áll. A betegség a feltételekhez kötött lét (szamszára); a betegség oka a látó és a látott hamis egyesülése, amit a tudatlanságon keresztül élünk meg; az egészséges állapot a szabadság (kaivalja), amit transzcendentális egyedüllétnek is fordíthatunk, mivel a tudat szabad és nem érinti meg a világ. A gyógymód, amivel elérhetjük ezt az egészséges állapotot, a diszkriminatív tudás (vivéka khjátéh), vagyis a látó és a látott közötti különbség ismerete.

Vjásza arra is rávilágít, hogy az önvalóra/tudatra nem lehet szert tenni, és nem lehet elkerülni, ami értelmetlenné teszi a lelki ösvény fogalmát, mivel nincs hová menni. A folyamat és haladás fogalmait is értelmetlenné teszi. Mivel a tudat örök, meg nem teremtett, és sérthetetlen, ezért nem lehet elérni. Megfigyeli, rávilágít a törekvése, hogy elérjük, de nem változik meg a folyamatban.

Az a rendszer, ami ennek megvalósításával foglalkozik, a Védánta. Ez a legközvetlenebb út a szabadsághoz, de sok ember nem tudja felfogni azt, hogy már eleve szabad. A jóga rendszerét azok számára tervezték, akik valamennyivel tudatlanabbak. Szükségük van arra az illúzióra, hogy haladnak valahová annak érdekében, hogy végeredményben ráébredjenek arra a megértésre, hogy sohasem voltak különállók a céljuktól. Más szavakkal ez egy nagyon leegyszerűsített, könyörületes megközelítés a Védánta dagályos magaslataihoz viszonyítva, ami egy intellektuálisan sokkal haladóbb megközelítés.

Patandzsali az előző szútrákban elmagyarázta a szenvedés öt forrását, azzal az állítással zárva a témát, hogy a megkülönböztetéssel rendelkezők számára minden feltételekhez kötött létezés fájdalom. A feltételekhez kötött létet itt az orvosi rendszer első részeként, a betegségként írja le. Most pedig a betegség második aspektusára koncentrál, az okára. A diagnózisa az, hogy az ok a látó és a látott hamis egyesülése. A látó a tudat (purusa), ami a tudatosság. A látott nem csak az egész tárgyakból álló világ, hanem a belső eszköz (antahkarana) is, ami az intellektusból, elméből és egóból áll.

Képzeljük el azt, hogy egy képernyő előtt ülünk, és egy horrorfilmet nézünk. Ha azonosítjuk magunkat a képernyőn feltűnő szereplőkkel, ha a film magába szív, akkor a horror által okozott szenvedés valóságossá válik. Lehet, hogy elkezdünk izzadni, vagy felgyorsul a pulzusunk. Úgy törhetünk ki ebből a szenvedésből, hogy rájövünk: nem a mi életünk játszódik a képernyőn, hanem csak megfigyelők vagyunk. Ugyanígy a jóga azt mondja, hogy mi – a tudat – nem az ügynök, a cselekvő elv vagyunk a világban. Helyette mi vagyunk a tiszta tudatosság, amely előtt megjelenik a test, az elme és az egó. Az egoikus testet/elmét a környezet (prakriti) részeként látjuk, és nem a valódi természetünkként (purusa). Ugyanez a gondolat áll a Bhagavad-gítában is (2.27.): „A tetteket minden esetben a prakriti gunái hajtják végre. Az, akinek az elméjét megzavarta az egoizmus, önmagát hiszi a cselekvőnek.”

Emlékezzünk vissza, hogy a 2.6. szútrában Patandzsali úgy határozza meg az egoizmust, hogy a látó és a látás erőit egy egységbe rendezi. Itt, a 2.17. szútrában egy univerzálisabb kijelentést tesz, ahol a látottba a látást is beleveszi, ami a kognitív elv. A két szútra azt állítja, hogy nem vagyunk sem a látás (elme), sem a látott (világ), hanem a tudat vagyunk. Ha az önvalónkat (ami tiszta, tartalom nélküli, határtalan, tulajdonságok nélküli, végtelen tudat) azonosítjuk az elménkkel, az egónkkal vagy annak tartalmával, akkor ezt az azonosítást határozza meg a szenvedés okaként."

2012. október 17., szerda

Top 50 kamu-kaja

Nem mindegy, hogy mit eszünk. Erre a legtöbb jógi előbb-utóbb rájön, hiszen a jóga tudatosabbá tesz, és így jobban érzékeljük azt is, hogy a különböző "üzemanyagok" hogyan hatnak a testünkre, egészségünkre, elménkre. Nos, nézzük röviden az ötvenes listát a Pozitív Nap blogból, aki pedig a részletes összetevőkre kíváncsi, olvassa el az eredeti cikket.

1. Aszpikos felvágott
2. Frutti
3. Gumicukor
4. Tartós sütemény
5. Szörp
6. Párizsi
7. Zacskós leves
8. Virsli
9. Mirelit pizza
10. Szénsavas, cukrozott üdítők
11. Ketchup
12. Sansa olívaolaj
13. Fagylaltpor
14. Filteres tea
15. Habspray
16. "Szinte"-sajt
17. Szafaládé
18. Energiaital
19. Tartós Toestkenyér
20. Kakaós tejtábla
21. Sajtkrém
22. Csokoládéöntet
23. Húskonzerv
24. Burgonyacsipsz
25. Habkarika
26. Üdítőitalpor
27. Rágógumi
28. Tartós Croissant
29. Szalámi
30. Ízesített joghurt
31. Tejes ital
32. Reggeli ital
33. "Frissföl"
34. Ropogós gabonapehely
35. Kommersz szeszesital
36. Ízesített vodka
37. Gyenge minőségű gyümölcslé
38. Gyorsfagyasztott bélszínroló
39. Cukormentes cukorka
40. Instant kávé
41. Instant, tasakos krémleves
42. Dzsem
43. Kávékrémpor
44. Panírozott halrudacska
45. Kínai tésztás leves
46. Kakaós tortadara
47. Pudingkrémpor
48. Rossz minőségű pulykamellsonka
49. Feketeerdő-szelet
50. Gyorsérlelésű kolbász

Nos, nem nyitok vitát az összetevőkkel kapcsolatban, egyet azonban érdemes leszögezni: az ájurvéda szerint mindazok a mesterséges anyagok, amelyeket a természet nem tett bele az élelmiszerekbe, testidegen anyagnak számítanak, és a szervezetünk nincs felkészülve sem arra, hogy megeméssze, sem arra, hogy kiválassza őket. Következésképpen, ha évekig, évtizedekig fogyasztjuk őket, mert olcsók, színesek, szépek és finomak, akkor a méreganyagok lerakódnak a szöveteinkben, és millió betegséget okoznak. Ezeket pedig az átlagember megint csak szintetikus gyógyszerek fogyasztásával próbálja kezelni a méregtelenítés helyett.

Ha áttérünk a vegetáriánus üzemmódra, akkor a lista fele egyből ki van iktatva. Ha nem eszünk édességet és szénhidrátokat, akkor a másik fele. A vegánok ugye eleve kizárják a tejtermékeket is, a másik alternatíva az egészséges, házi tejtermékek fogyasztása. Olívaolajból is válasszuk a jó minőségűt, és álljunk rá a zöldségre, gyümölcsre, magvakra, csírákra, hüvelyesekre. Ezek a feldolgozatlan élelmiszerek nem hoznak annyi hasznot az élelmiszeriparnak, mint a fenti ötvenes lista termékei, amelyek szerintem a nagyáruházak pénzforgalmának nyolcvan százalékét teszik ki sajnos. Kezdjük az ébredést a hűtőszekrényünkben, és mondjunk nemet a minket szeméttel etető élelmiszeriparnak. Ne feledjük: sokkal könnyebben születnek nemes gondolatok annak a fejében, aki nem pakolja tele a gyomrát hulladékokkal! 


2012. október 16., kedd

A karma három típusa

Újabb részlet Gregor Maehle Jóga-szútra magyarázataiból:

"2.16. héjam duhkham-anágatam

héjam – elkerülendő; duhkham – szenvedés; anágatam – a jövőbeni

A jövőbeni szenvedés elkerülendő.

A 2.15. szútra azt mondja, hogy minden élmény fájdalommal teli, ami a szenvedések forrásain alapul. A szenvedéseken alapuló élmények a karmikus tárházban gyűlnek, ami új szenvedéshez vezet.

A karma három formáját különböztethetjük meg. Először is ott van a karma, amit a múltban hoztunk létre, és ami már meghozta a gyümölcsét. Ez a karma hozta létre jelenlegi testünket, egy bizonyos élethosszal, a születés és halál bizonyos típusával, és bizonyos típusú élményekkel. Ezeken a kereteken belül, amit valamilyen mértékben el kell fogadnunk, még midig sok mindenen tudunk változtatni. De még ha mindent helyesen teszünk is, akkor sem szabad elbátortalanodni a kudarcok hatására, hanem a saját előző tudatlanságunk eredményeként kell elfogadnunk őket, ahelyett, hogy másokat tekintenénk felelősnek értük.

A karma második típusa az, ami létre lett hozva, de még nem hozta meg a gyümölcsét. A gyümölcsét megelőzte az a karma, ami a jelenlegi testünket adta nekünk. Nem tudjuk, hogy ez a karma mit rejteget a számunkra, és meg kell szakítani. Lehet, hogy ezzel a megtestesüléssel lejár a jó karmánk, és alacsonyabb testekben születnénk újjá. Ezt el kell kerülni. A Jóga-Vaszistha, amely a nagy bölcs, Vaszistha tanításait tartalmazza, azt állítja, hogy bármilyen karmát meg lehet akadályozni, és az igazi erőfeszítést tevő számára nincs előírt karmikus sors. Valóban van rá bizonyíték, hogy az erőfeszítés növelésével a sorsot meg lehet változtatni. Ha hiszel benne, hogy meg tudod változtatni a sorsodat, akkor jobb esélyed van rá, hogy megtedd. Hozzunk szilárd elhatározást, hogy megállítjuk azt a karmát, ami még szunnyadó állapotban van, és nem hajtott ki.

A karma harmadik típusa az, amit most hozunk létre. Ez a karma, ahogy már megtudtuk, azonnali eredményeket ad, ha erős; máskülönben a karmikus tárházban fog összegyűlni. Mindkét esetben új szenvedést eredményez, ahogy az előző szútra is rámutatott. A jövőbeni szenvedés elkerülésének egyetlen módja az, ha most tudatunkra ébredünk.

Sok ember abba a hitbe ringatja magát, hogy a halál valahogy minden bajt automatikusan megold. Egyesek azt gondolják, hogy egy istenség el fogja vinni őket a gyönyör megfoghatatlan birodalmába, míg a materialisták azt remélik, hogy a halál megoldja a problémáikat azáltal, hogy kikapcsolja őket. Az a hiedelem azonban, hogy a halál megoldja a spirituális problémáinkat, I. K. Taimni szerint abszurdum, ami ahhoz az elképzeléshez hasonlít, hogy az éjszaka megoldja a gazdasági problémáinkat. Csupán az, hogy sötét van, és nem látod a befizetetlen számlákat az asztalon, nem jelenti azt, hogy eltűnnek. Hasonlóképpen, csak azért, mert a megtestesülésed fénye ki lett kapcsolva, karmikus felelősséged nem szűnt meg.

A materializmus teret adott annak az illúziónak, hogy kényünk kedve szerint cselekedhetünk, anélkül, hogy bármilyen felelősséget kellene éreznünk. Sok materialista szó szerint úgy viselkedik, mintha nem lenne holnap. Az ő hitük szerint, bármilyen bűnt követ is el valaki, az élete végén mindenki a halál mindent elfeledő és mindent eltörlő ölelésében köt ki. Akkor minek kellene keresztülmennünk az egész erőfeszítésen a fejlődés érdekében?

A jóga azt mondja, hogy vissza fogunk térni, hogy learassuk a tetteink gyümölcsét. Ha nem akarjuk a fájdalom gyümölcsét learatni, akkor ne vessük el a magjait. A következő szútrák elmagyarázzák, hogyan lehet megállítani a jövőbeni szenvedést."

2012. október 15., hétfő

Az Ébredés

A múlt héten a drogról és a doppingról írtam, és arra a következtetésre jutottam, hogy van bennük egy közös vonás: mindkettő használói a látszatot, az illúziót részesítik előnyben a valósággal szemben. A drogos nem akar tudomást venni arról, hogy káosz van az elméjében, és az elől menekül a "betépésbe", a doppingoló pedig nem hajlandó tudomásul venni, hogy a testnek vannak korlátai, nem tudjuk a végtelenségig megerőszakolni az elménk és az akaraterőnk segítségével, akármilyen motiváltak és meggondolatlanul áldozatkészek is vagyunk. A test véges, a teljesítménye véges, és minél tovább élünk vissza az adottságaival, annál messzebb jutunk a tényleges önvalónktól, annál több jövőbeni szenvedés magjait ültetjük el a karmikus tárházunkban.

Márpedig szenvedni senki sem szeret, vagy nem szívesen teszi, és nem csak a test, az érzékek és az elme élvezetére tett erőfeszítés jár szenvedéssel, hanem az a törekvés is, hogy kitörjünk az elme és a test rabságából, és felszabadítsuk a tudatunkat. Az önmegvalósítás felé tett őszinte törekvésen kívül minden mást drognak tekinthetünk, hiszen csak az illúziónkat növeli. De mindenkinek joga van az igazsághoz, legfeljebb azt döntheti el, hogy hajlandó-e elfogadni, vagy pedig továbbra is menekülni szeretne előle.

A Mátrix című filmben két kapszulát kínáltak fel Neónak: a kék kapszula elfeledteti vele azt, hogy a Mátrix valaha is létezett, és ő csupán álmodja az életét a Mátrix rabjaként. A piros kapszula viszont segít neki felébredni, és rádöbbenni az élet valóságára. Az Ébredés nem lesz fájdalommentes, hiszen éveken, életeken keresztül kell levakarnunk magunkról azt, amit régebben értékesnek, fontosnak, elengedhetetlennek tartottunk, de menet közben rájöttünk, hogy csupán a szenvedés forrásai, mivel átmeneti örömöt okoznak, és odaláncolnak az elménkhez, mely újabb és újabb megtestesülések felé visz, hogy végestelen vágyainkat ki tudjuk elégíteni.

A jóga egy módszer, amivel elindulhatunk, hogy rátaláljunk eredeti természetünkre, és felébredjünk. De sok más spirituális folyamat és út is létezik, ami szintén elvisz a felébredéshez. A lényeg az, hogy válasszunk egyet, lehetőleg olyat, ami a természetünknek és a tudatunk fejlettségi szintjének megfelelő, és induljunk el rajta. Az is megtörténhet, hogy útközben rátalálunk egy másik útra, vagy előre-hátra megyünk ugyanazon, vagy elbizonytalanodunk. A lényeg az őszinte törekvés, az útkeresés. Hogy az eredmények, amiket elérünk, valóságosak-e vagy látszólagosak csupán, azt majd az élet eldönti.

Hogyan dönthetjük el mégis azt, hogy valaki felébredt? Hát kívülről elég nehéz ezt megállapítani, főleg, ha mi magunk még a szendergő állapotban vagyunk. belülről nyilván megérzi az ember, amikor felébred, ugyanúgy, ahogyan Neo is rájött utólag, hogy a Mátrix csupán egy számítógépes szimuláció, és nem a valóság. Minden esetre egy ember értékrendje, aki átélte az Ébredést, gyökerestül megváltozik. Elkezdi a Lényeget látni másokban, a spirituális magot, és megtanul mindenkit szeretettel elfogadni. megszabadul a félelemtől. Tisztában lesz az élete céljával, és nem a fölösleges, külsődleges dolgokban, érzéktárgyakban fogja a boldogságot keresni. A kapcsolatai őszintévé válnak, nem fog törekedni a látszat fenntartására, vagy felszínes viszonyok fenntartására. Egyformán viszonyul a látszólag értékes vagy értéktelen dolgokhoz is, és ugyanúgy lelkes marad dicsőségben és a kudarcok közepette is. Nem adja fel az ideáljait, és nem adja fel az idealizmusát. Akármennyit csalódik is, mindig megőrzi a hitét és a bizalmát, mert tudja, hogy az illúzió mögött mindig ott van a spirituális Valóság, és minden egyes csalódás csak az illúzió egy-egy rétegének szertefoszlása.

A Felébredt ember boldog, mert nem szenved hiányt semmiben, nem érzi úgy, hogy még valamire szüksége van ahhoz, hogy boldog legyen. nem akar megérkezni sehová, mert tudja, hogy már megérkezett, még ha a fejlődése nem is áll le. A további fejlődése inkább példa mások számára, mert elképzelhető, hogy másoknak sokkal több erőfeszítést kell tenniük, mire rájönnek, hogy már ott vannak, ahová teljes erejükből törekedtek. Aki már felébredt, az nem akar senkit sem meggyőzni, mert tudja, hogy mindenkire akkor köszönt rá az ébredés, amikor készen áll rá. Arra sincs szüksége, hogy őt meggyőzzék, mert tudja, hogy hol van, és tudja, hogy miért jutott oda.

Bár az Ébredés mindenki számára más lehet, és az is más lehet, amit ébredés után átél, egy közös dolog azonban van: mindannyian ugyanazt az illúziót hagyjuk hátra, maelyről megértjük, hogyan vezetett félre, és miért ragaszkodtunk hozzá, és mi a valódi szerepe. Amikor az utolsó darabka is a helyére kerül, akkor átéljük a Teljesség érzését, ami azt jelenti, hogy megszűnik a különállóság, jalentőségét veszíti az "én" és az "ők", a kívül és a belül, az egy és a különbözőség közötti elentmondás feloldódik. Szóval ne hagyjuk abba a keresést, mert aki keres, az talál, és ha nem hagyjuk visszakábítani magunkat, akkor hamarosan valóban fel fogunk ébredni!

“Az időd véges, úgyhogy ne vesztegesd el arra, hogy valaki más életét éled! Ne engedd, hogy mások véleménye túlharsogja a saját belső hangodat! De ami a legfontosabb, legyen elég bátorságod a szívedre és a megérzéseidre hallgatni! Ők valahogy már most is tudják, mivé akarsz válni valójában.” /Steve Jobs/