2020. február 21., péntek

Amikor a lélek hazatalál...


Tavaly októbere óta gyakorlom a lélekrész-visszahívást, ezt az ősi sámáni gyógymódot, és mivel kérték, hogy osszam meg az ezzel kapcsolatos tapasztalataimat, most itt leírnék pár gondolatot. Érdemes elolvasnotok az én saját lélekvisszahívásomről szóló beszámolókat is (1.rész2. rész3. rész), illetve ezt az általános ismertetőt Sandra Ingerman könyve alapján.


A lélekrészeinket általában valamilyen traumatizáló helyzet vagy esemény hatására veszíthetjük el, sőt, a mai világban az is gyakori, hogy valaki a megfelelési, beilleszkedési kényszer vagy éppen a félelmei miatt önként küldi el a lélekrészeit. Ez az állapot azonban nem egészséges, mert a leszakadt lélekrész megakad egy köztes "mezőben", és nem képes tovább fejlődni, a "vár őre", vagyis az a lélekrész, amely tovább lakik a testünkben, pedig nem érzi egésznek magát, és sok erőt veszít a leszakadt lélekrésszel együtt. Ilyenkor a traumakezelő pszichoterápiák sem tudnak igazán hatékonyak lenni, mert híján vagyunk a lelki "egész-ségnek", mely szükséges a terápiák megfelelő mértékű integrációjához. 

Ha a mi lineáris időnk alapján tekintjük az eseményeket, akkor a lélekrészek lehasadása bekövetkezhetett valamikor az eddigi életünk során, a születéskor, a magzati létben, vagy jelen inkarnációnk előtti időkben is. A sámán a szellemi vezetője segítségével keresi meg a leszakadt lélekrészeket, és azokat hozza vissza, amelyekre a "vár őrének" a leginkább szüksége van. Sokáig tanakodtam magamban, hogy ha elmondatom a vendégekkel az életeseményeiket, hogy mégis hol érhette őket lélekvesztés, akkor az segíti-e a megtalálásukat, vagy inkább bezavar. Végül a másodikra jutottam egyelőre, vagyis inkább nem kérdezek semmit, csak ha nagyon szeretne elmondani valamint a vendég, mert ha már felvázolja az életeseményeket, akkor önkéntelenül is úgy kezdem felépíteni az utazást, hogy ott keressük a lélekrészeket, holott lehet, hogy teljesen máshol kell keresni őket. 

A leszakadt lélekrészek megtalálásának körülményei, és az elveszítésükhöz kapcsolódó események sokat elárulnak, főleg a vendég számára. Amikor a visszahozás után elmondom, hogy hol találtam őket, általában nagy felismerésekkel szoktak helyeselni, hogy valóban ennek megfelelő dolgok történtek az életükben, és ez a "ráhibázás" (vagy inkább részemről a szellemi vezetőre való teljes ráhagyatkozás) nagy meggyőző erővel bír a vendég szemében, ami pedig az integrációs folyamatot is elősegíti. Álljon itt egy élménybeszámoló az egyik vendégemtől a lélekvisszahívás során megélt élményeiről:

"Magánéleti konfliktusok és kudarcok sorozata szegélyezte az utat, mely elvezetett Gaurangához. Először csak „terepszemlére” mentem, egy csoportos hangfürdőre, hogy megtudjam, igazából ki ő? Az utána folytatott beszélgetés győzött meg véglegesen, hogy nyugodtan rábízhatom magam, mert avatott és hiteles közvetítő.

A lélekrész-visszahívásra egy szürke januári nap délutánján került sor, ami nem tűnik ideális időpontnak, de valójában kitűnő, hiszen csak erősítette azt az egészséges szkepticizmust, amely hitem szerint szükségeltetik minden spirituális kalandhoz.

A találkozót egy rövid ráhangoló ismertetővel kezdtük, hogy tudjam, pontosan mi ez a technika, mi történik közben és mire számíthatok utána. Aztán kényelmesen elfeküdtem a jógamatracon és lehunytam szemeim. A zsálya füstjének jellegzetes illata és a csörgő hangja jelzi az utazás kezdetét. Egyben az utolsó, teljesen éber tudatban megélt emlékeim. Az ocarina már húz magával, a gong pedig végleg kiléptet a racionalitásból. Innentől csak villanásnyi képek maradnak, korábbi életek jelenetei, mostani létem szereplőivel, és különös séta vezetőmmel egy sötét erdő mélyére. Távolról hallom a sámándob lüktetését, majd hirtelen csend és érzem, ahogy Gauranga a csakráimba fúj „valamit”. Valamit, ami több mint csupán kilélegzett levegő, igazi lélek-zet. Egykoron elhagyott részeim, melyeket ő – szellemi mestere útmutatásával és erőállatai segítségével – felkutatott és visszahozott nekem.

Mindezekről, már ébresztés után, ő maga beszélt. Elmondva merre indult, miként ereszkedett az alsó, és emelkedett a felső világokba, számomra elképesztő helyekre, hogy onnan térjen vissza azokkal a lélekrészekkel, energia csomagokkal, melyeket születési és gyermekkori félelmek hatására hagytam el. Ezeket töltötte be, az én dolgom pedig „csak” annyi volt, hogy mindet integráljam.

Azonban ami a visszahívás után következett, arra egyáltalán nem számítottam. Aznap késő este – miközben épp azon elmélkedtem, milyen hatása lesz, ha lesz egyáltalán – hirtelen, egyik pillanatról a másikra jobb lett a kedvem. Majd ez a jókedv egyre csak erősödött és alig egy perc alatt eufóriává fokozódott. Olyan határtalan boldogságot éreztem, amit eddig csak pár alkalommal életem során. A teljes elfogadást és szeretetet éltem meg, önmagam és minden teremtett létező irányába. Eltűntek a kételyek és félelmek. Úgy éreztem mindenre képes vagyok, a vágyaim megvalósításának semmi sem szab határt. Teljes bizonyossággal tudtam, a helyemen vagyok és a lehető legjobbat kapom az élettől. És mindezt nem csupán néhány másodpercig, hanem vagy fél órán át! Talán átéltem egy kis megvilágosodást?

A kegyelmi állapot – bár kisebb intenzitással – még másnap is kitartott, majd szép finoman múlt el. A visszakapott lélekrészek talán addigra olvadtak be az egészbe. Nem tudom. Abban viszont biztos vagyok, hogy az eufória nem tűnt el, csak átalakult. Innentől magasabb szinten megy tovább az életem."

A visszakapott lélekrészek visszaintegrálása a jelenlegi énjébe valóban dominánsan a vendég feladata, bár én ilyenkor elmondom, hogy mit tegyen és mit ne tegyen a három hetes integrációs időszak alatt. Viszont ennek lehetnek nehézségei is, amikről majd a következő blogbejegyzésben fogok írni. 

2020. február 20., csütörtök

Az ánanda szamádhi

Újabb részlet Gregor Maehle Szamádhi-könyvéből:

"Szamádhi 5: Az eksztázis (ánanda) szamádhi

Ezt a szamádhit ánanda szamádhinak nevezik. Az ánanda „eksztázist” jelent, illetve sokszor gyönyörnek fordítják. Ez és a következő (aszmitá szamádhi) csak egyszer vannak említve a Jóga-szútrában. Az 1.17. szútrában Patandzsalí azt mondja, hogy az objektív szamádhi négy rétegen halad keresztül, melyeket durva tárgynak, finom tárgynak, eksztázisnak (ánanda) és én-ségnek (aszmitá) nevezik. A négy szintből az első kettő további két részre oszlik. Nagyon sok zavar övezi e szamádhi értelmezését és technikáját, annak a ténynek köszönhetően, hogy a történelmi kommentátorok nem hagytak hátra túl sok értelmezést, és maga Patandzsalí is szűkszavúan nyilatkozott róla. De az 1.40. szútrában tesz egy célzást: „Akkor érjük el a mesteri szintet, amikor az elme bármilyen tárgyra tud koncentrálni a legkisebb atomtól az egész kozmoszig bezárólag.”
Az 1-4. szamádhikban egymás után megtanuljuk az egyre nehezedő tárgyakra irányuló meditációt. Értelmes dolog lassan haladni, mert az elmének nehézséget okoz az, ha látszólag nagy és összetett tárgyakat kell befogadnia. Amikor elkezdtem összetett tárgyakkal gyakorolni, rájöttem, hogy képtelen vagyok elegendő mértékben kiterjeszteni az elmémet. Volt, amikor egy pillanatra láttam az igazságot, de nem összefüggően. Sikerült egy nagy és bonyolult tárgyra koncentrálnom pár percig, de utána a koncentrációm szétesett, és újra elkezdtem gondolkodni. Tulajdonképpen ez az állapot állt fenn évekig. Folytattam a jóga összes ágának gyakorlását, de nem tudtam túljutni a 4-es szamádhin. Egy idő múlva rájöttem, hogy nem érhetem el ezeket az állapotokat puszta akaraterővel vagy erőfeszítéssel. A magasabb szamádhik egyszerűen még nem voltak elérhetők.
Egy ponton megértettem, hogy ha városban lakom, az annyira szétszórja az elmémet, hogy az megakadályozza a finomabb szintek elérését. Létrehoztam egy oázist a magam számára, de az általános nyugtalanság, frusztráció, és a város őrült forgataga átütött a meditációmon. Általában hajnal előtt keltem, hogy kiüljek a kertbe meditálni. Egy lótuszokkal teli tavacska volt előttem, melyben a sziklákról csöpögött alá a víz. De a csöpögő víz finom hangja felett áthallatszott az ébredő város zsivaja, sok ezer autó indításának hangja, és a motorzajuk, ahogy az autópályára igyekeztek, majd a központi üzleti negyedbe. Érzékeltem a több, mint egymillió ember adrenalin-áztatta vibrációját, ahogy kortyolgatták kora reggeli kávéjukat, hogy feltüzeljék magukat a napi céljaik eléréséhez, vagy csak egyszerűen túléljék a napi rohanást és folytassák a következő nap, amit sok ember egy jelentés nélküli, lehangoló és materialisztikus mókuskeréknek él meg. Persze nem csak ez zajlik a városokban, de ez egy ismétlődő téma, ami megjelenik a tanítványaimmal folytatott beszélgetésekben, akik a gyakorlási nehézségekről számolnak be."

2020. február 19., szerda

A Jade Hercegnő

Újabb kristálykoponyát kaptam, ezúttal Amerikából, az ott nagyon szentnek tekintett Mount Shastha mellől jött hozzám ez a zöld jade kristálykoponya. Amint hazaértem este, leültem, hogy doboljak egyet, és kapcsolódjak az új koponyához. Napközben már használtam gyógyításhoz, és úgy éreztem, hogy női minősége van. Amikor elővettem a koponyát, és hozzákészültem a doboláshoz, eszembe jutott, hogy első alkalommal mindig szoktak kérni ételfelajánlást. Ez a koponya szőlőt és gránátalmát kért, majd egy kis gondolkodás után mandulát is szórtam még a tetejére. A képen még látható két szerzeményem a múlt heti ásványbörzéről: egy nagy füstkvarc kristálycsúcs és egy faragott kristály Ganesha.

Elkezdtem dobolni, és hívtam az erőállataimat, hogy vigyenek el a jade koponya tudatosságába. A sárkányom lelkesen vállakozott a feladatra, és szárnyalva indultunk fölfelé az Életfa mentén. Amikor felértünk a tetejére, egy hatalmas, mély zöld kristálykoponya belsejében találtuk magunkat. A szín inkább smaragd- vagy üvegzöld volt, és teljesen áttetsző volt az egész. A távolból megjelent egy fehér ruhát viselő, kínai arcvonásokkal rendelkező istennő, és közölte: "Quan Yin vagyok, a Jade Hercegnő" Egy nagy, szintén sparagdzöld színű sárkányon ült, és a ruhája, valamint a bőre is fehér volt, a haja fekete, viszont a szemei, az ékszerei és a fátyla zöld színűek voltak. A sárkánya tengeri sárkány volt, a víz-minőséget képviselte az én tűz-sárkányom kiegészítéseképpen. 

"Gyógyító energiám van, és a gyógyításban, valamint a szenvedések enyhítésében fogok segíteni neked. A gyógynövények, főzetek tudományát hordozom magamban, és mindenkinek visszaadom a reményt, a hitet, az ősbizalmat, az önmaga iránti szeretetet, aki hozzám fordul. Enyhítem a szíve szenvedését, ha gyász vagy félelem, komorság borítja, és a testi szenvedését is enyhítem, ha megtámadják. A betegség-démonok vagy a különböző kórokozók. A betegek kezébe adhatsz, vagy a köldökére, szívére is helyezhetsz." 

E bemutatkozás után még megölelt, és belépett a testemben, ami olyan érzés volt, mintha gyógyító víz mosta volna át a sejtjeimet. Mostanában sokat dolgoztam női minőségekkel, ősökkel, segítőkkel, és a víz, gyógynövényes főzetek is gyakran megjelentek az utazásokban. Quan Yin sárkánya belépett az én sárkányomba, aki kissé meglepődött a víz-energia lágy hatását megérezve önmagában, de végülis befogadta a tengeri sárkányt. Hasonló jelenetet láttam már korábban az egyik utazásomban, amikor Tlaloc, a tenger istene és Quetzalcoatl, a tüzes Tollaskígyó "küzdöttek meg", majd egyesültek. 

Nagy csend honolt a jade kristálykoponya végtelen terében. Ráhangolódtam a minőségére: csendes, lágy, biztonságot nyújtó, áttetsző, mint a víz. Quan Yin sok alkalommal megjelent eddig segítőként, és fogok írni majd egy bejegyzést külön a mitológiaia vonatkozásáról, mert sokféle hagyomány kapcsolódik hozzá. Ő az első olyan kristálykoponyám, aki nem azték-maja kultúrkörből származó archetípust hordoz, hanem inkább a keleti, tibeti-kínai, buddhista-taoista vonalat képviseli. Ha nem tévedek, Shambhalához is lesz valami köze, hiszen egy korábbi utazásomban Jwhal Kul nyújtotta felém a jade koponyát, és már tavaly nyáron is megkaptam, hogy meg kell találnom. Qun Yint Avalokitesvara Bódhiszattvával is szokták azonosítani, akit az együttérzés megtestesülésének tekintenek a tibeti hagyományban. A nyolcadik kristálykoponya vörös lesz, reményeim szerint gránátból, de az még a jövő zenéje, hogy mikor és honnan kerül hozzám. 

2020. február 18., kedd

A valódi megismerés és a felszabadulás

Újabb részlet Gregor Maehle Szamádhi-könyvéből:

"De a szamádhi hatásai még ennél is nagyobbak. Az 1.48. szútra szerint: „Ott a bölcsesség igaz (ritambhara).” Első alkalommal látjuk a finom jelenségeket (csakrákat, mantrákat, szent verseket, a szeretetet, szépséget, stb. teljesen függetlenül önmagunktól. Ez azt jelenti, hogy felismerjük azt a tényt, hogy saját életük van, mely teljességgel különbözik a mi kivetítéseinktől. Ennek megtapasztalása során első alkalommal tapasztaljuk meg a kozmosz mögötti szent rendet (ritát). Megértjük, hogy vannak isteni törvények, melyek harmóniában igazgatják az összes élőlényt. Ezek a törvények nem általunk választottak, és túl vannak a mi teremtésünkön és manipulációnkon. Minél inkább összhangba kerülünk ezekkel a törvényekkel, annál szabadabb és örömtelibb lesz az életünk.

Az 1.49. szútra szerint: „Ez a tudás különbözik attól, amit a szentírásokból vagy következtetéssel kapunk, mert nem egy bizonyos dologról szól.” Patandzsalí azt mondja, hogy az a tudás, amit eben a szamádhiban kapunk, gyökeresen különbözik mindentől, amit eddig megismertünk. Az első alkalommal láthatunk egy tárgyat úgy, ahogyan van, a tárgyat-mint olyat. E szamádhi előtt Patandzsalí azt mondta, hogy három módja van egy tárgy megismerésének (figyelembe véve azt, hogy finom tárgyakról beszélünk, mint például a szeretetről). Az első lehetőség a közvetlen érzékelés az érzékeken keresztül; a következő a következtetés azokból a dolgokból, amiket már ismerünk; a harmadik pedig a hiteles közlések, mint például a szent szövegek. Mindhárom esetben csak általános tudáshoz jutunk az adott tárgy kategóriájával kapcsolatban, de nem a valós tárgyról, amit igyekszünk megismerni. Ez alapjában véve azt jelenti: „Nem lehetsz biztos abban, hogy mi van előtted, amíg nem függesztetted fel a feltételekhez kötöttségedet.” Vegyük példának a „nőt”, mint (meditációs) tárgyat. Ezt azért tudom kifejezetten könnyen elmagyarázni, mert jelenleg férfi testben vagyok. Patandzsalí azt mondja, hogy a negyedik típusú szamádhi előtt nem valószínű, hogy valóban hitelesen meg tudnék ismerni egy bizonyos nőt. Minden egyes alkalommal, amikor elsőre találkozom egy nővel, először a saját anyámmal találkozom és szembesülök, utána az első partneremmel, és végül az összes nővel, akikkel eddig valaha találkoztam, és akik együttesen alkotják azt a tudatalatti benyomást, amit „nőnek” nevezek. Így minden egyes alkalommal, amikor egy bizonyos nővel találkozom, a nőkkel kapcsolatos teljes történetemmel is szembekerülök. Ha még egy lépéssel tovább mennék, azt is elismerhetném, hogy a saját nőiségemmel, vagyis a bennem élő nővel is konfrontálódom. Így kevés hely marad arra, hogy újonnan találkozzam egy nővel; igazából egy egész kategóriával találkozom. A negyedik típusú szamádhi megszabadít a múltunktól, hogy az embereket vagy a dolgokat az ilyen kategóriáktól függetlenül tudjuk látni.

Az 1.50. szútrában Patandzsalí ezzel teszi teljessé a témát: ”Az ilyen ismeretből származó tudatalatti benyomás újrakondicionál bennünket.” Ez egy nagyon radikális állítás! Azt mondja, hogy van egy valódi világ, de azt nem láthatjuk. Az a világ, amit látunk, annak a világnak a modellje, amit a saját elménkben hoztunk létre. Bár ez a modell hasznos lehet a túlélés szempontjából, haszontalannak bizonyul, ha az igazságot szeretnénk megismerni. Az igazságot csak kis lépésekben ismerhetjük meg, lépésről lépésre kiváltva a világ általunk létrehozott felszínes mását. A jó hír viszont az, hogy az elménk ilyen mértékű, radikális átalakítása lehetséges. Ez azonban egy fokozatos folyamat, szinte lenyomatról lenyomatra történik, és ezét veszítjük sokan szem elől. Spirituális sikerünk túlzottan távolinak tűnik ahhoz, hogy észrevegyük a kapcsolatot. Minden egyes szamádhi-élmény az igazság, a valóság benyomásait fogja alkotni az elménkben, és ha már eleget ültettünk el ezekből, és elérték a kritikus tömeget, az egész elménk az igazság felé kezd el vonzódni."

2020. február 17., hétfő

A férfi-harcos szimbóluma

Megkaptam a huszonötödik szimbólumot Odintól. A mai gyógyításon felmerült a férfivá válás témája, és úgy éreztem, hogy ehhez fogok kapni egy szimbólumot. Persze el is kezdtem már képzelni, hogy milyen lesz. Gondoltam, hogy lesz benne három, csúcsával felfelé mutató háromszög, mint Odin Valknut-szimbólumában, mivel az ilyen háromszög sok kultúrában a férfias energiát jelképezi. 

Ahogy sejtettem is, a végeredmény persze teljesen más lett, amikor leültem, hogy egy utazást szenteljek e rúnának. Az Életfa tövénél megjelent Odin két hollója, és én felültem a sasom hátára, majd a két holló között elrepültünk fölfelé, a Valhalla irányába. Amikor az Életfa ágai már fénnyé váltak, megjelent a szivárványhíd, és afölött siklottunk tovább. A Valhalla csarnoka éppen üres volt, a férfiak mind harcoltak valahol. Odin trónja mellett ült Geri és Freki, a két farkasa, és a hollók Odin vállára repültek. Odin egy kerek, lapos, fehér kövön, arany színnel vésett rúnát nyújtott felém, ez volt a Férfierő (Mann) rúnája. 

A rúna fölül egy gümbbel kezdődött, majd egy vonalban folytatódott lefelé, melynek alsó végét egy csúcsával lefelé mutató háromszög zárta, a közepében egy ponttal. Az egyenes vonal felső felében hét keresztirányú vonal volt még, melyből a három alsó egyenes, a négy felső pedig fokozatosan erősödő ívben hajolt a kör szélének megfelelően, mintha egy hal csontvázára hasonlítana az egész. Odin átadta a magyarázatot is hozzá:

"Ez a férfierő beavató szimbóluma. Amikor szükség van a férfierőre, bátorságra, termékenységre, határozottságra, felelősségre, akkor használd ezt a rúnát." Odin a törzsem középvonalára vetítette a rúnát elölről. A gömb a kulcscsontomnál volt, a háromszög pedig csúcsával a szeméremdombom irányába mutatott. Odin egy férfivá avatási szertartást is megmutatott nekem. "Rakd ki parázsból ezt a rúnát, és mindazoknak a felnőtt fiúknak, akik szeretnének férfivá avatást kapni, végig kell menniük a körtől kezdve a függőleges száron, egészen a háromszög csúcsáig. A másik oldalon egy olyan felnőtt férfi várja a fiút, akire felnéz, és a példaképének tekinti. A férfi kezében legyen egy fegyver, amit a fiúnak ajándékoz, ha sikeresen teljesítette a beavatási próbatételt: egy nyílvessző, íj, lándzsa, kard vagy tőr. A fiúnak a szertartás előtt meg kell találnia, hogy mi az ő fegyvere, majd el kell készítenie azt. Ezt egész életében meg kell majd őriznie, miután megkapta, mert ebben lesz az ereje, eltökéltsége, bátorsága és a képessége, hogy védelmezzen másokat."

Megköszöntem az útmutatást és a szimbólumot, és a sasomra felkapaszkodva visszaindultunk az Életfa tövéhez, a Középső Világba, a két holló kíséretében. Amikor földet értünk, akkor egy nagy, félkörös szivárvány rajzolódott ki az égen, mint egy felhúzott íj, az Életfa törzse pedig a nyílvessző volt rajta. Ekkor megértettem, hogy a szimbólum, amit kaptam, egy hegyével lefelé mutató nyílvesszőt ábrázol. A szabadtéri sámán-oltárok közepébe gyakran szoktak ilyen nyílvesszőt szúrni. A gömb a szimbólum végén az isteni eredetet, tengrit, a Kék Eget képviseli, a nyílvessző szára fallikus férfi.szimbólum, a háromszög az alsó végén pedig a befogadó, női minőséget szimbolizálja. Úgy látszik, hogy a parázson járást is meg kell tanulnom ehhez. Nagyon vonz is a parázsonjárás, bár még nem próbáltam ki. Az alsó képen a 17. századi, izlandi Galdrakver kézirat egyik oldala látható. A mágikus szimbólum szárai hasonlítanak ahhoz, amit én kaptam. 

2020. február 16., vasárnap

Jóga-gyakorlás a terhesség alatt

Újabb részlet a Krishnamacharya-könyvből:

"6. Jóga-gyakorlás a terhesség alatt

Bármilyen fázisában vagyunk is a terhességnek, a jóga-ászanák és pránájámák gyakorlása megfelelő elővigyázatossággal semmiféle veszélyt nem jelent. Másfelől viszont jelentős haszna lesz, mivel javul az egészségi állapot, könnyebb lesz a szülés, a gyermek pedig egészséges és erős lesz. E gyakorlatok fő célja, hogy megerősítsék azokat a testrészeket, melyeknek később viselniük kell a gyermekszülés terhét, és ugyanakkor biztosítani kell, hogy az izmok nem merevednek be, és így nem nyomják össze a méhet, ami akadályozza a gyermek megfelelő fejlődését. Azoknak az esetében, akik már gyakoroltak a fogantatás előtt, illetve azok esetében, akik a harmadik hónap előtt kezdték a gyakorlást, a korlátozásokat kevésbé szigorúan lehet venni. Akik viszont a harmadik hónap után kezdik a gyakorlást, azoknak lelkiismeretesen kell követniük a korlátozásokat.
(Megjegyzés: A modern várandós-jóga és az orvosi ajánlások értelmében a kismaméknak nem javasolják a rendszeres ászana-gyakorlást a terhesség első három hónapjában, főleg, ha előzetesen volt már veszélyeztetett terhessége, vetélése, vagy egyéb komplikációja. A gyakorlást a harmadik hónaptól ajánlják újrakezdeni, akkor is, ha előtte rendszeresen gyakorolt a kismama.)
Az alábbi leírás a normális egészségügyi állapot esetén alkalmazandó. Ha bármiféle panaszunk van, akkor jobb, ha jóga-oktatóhoz fordulunk útmutatásért. A terhesség harmadik hónapja után ne végezzük a sírsászanát és a szarvángászanát. Az étkezésbeli korlátozásokat is be kell tartani, hogy a kismama ne fázzon meg, vagy ne kapjon köhögést. Azoknak, akik a fogantatás után kezdenek bele a jóga-gyakorlatokba, az alábbi előzetes gyakorlatokkal kell kezdeniük. Ez légzőgyakorlatok végzéséből áll vagy szvasztikászanában, vagy brahmászanában, vagy laghu szvasztikászanában. A legjobb eredményeket szvasztikászanában érhetjük el, a másik két póz pedig azok számára ajánlott, akik nem tudnak szvasztikászanában ülni.
Szvasztikászana
Technika:
  1. Terítsünk le valamit a földre, például egy összehajtogatott takarót, hogy legyen valamilyen puha és viszonylag szilárd ülőhelyünk. Üljünk rá keresztbe tett lábbal, a bal lábunkat térdben behajtva, a lábujjainkat a jobb lábunk combja és vádlija közé dugva. A jobb lábunkat némileg el kell forgatnunk, hogy be tudjuk dugni a jobb lábunk ujjait a bal combunk és vádlink közé. Mindkét lábszár érjen a takaróhoz. Így a testünk csípő feletti részei is egyenletesen helyezkednek el. Üljünk egyenes háttal, a fejünk nézzen előre, az állunk pedig legyen kissé lehajtva, de ne végezzünk állzárat.
  2. Nyújtsuk ki a karjainkat úgy, hogy a csuklóink a megfelelő térdeken pihennek. A tenyereink nézzenek lefelé, az ujjaink legyenek kinyújtva és összezárva.
  3. Vegyünk hosszú, mély, egyenletes belégzéseket és kilégzéseket az orrunkon keresztül, de sziszegő hanggal és súrlódó érzéssel a torokban.
A belégzés utáni kumbhakam (légzésvisszatartás ne legyen hosszabb egy másodpercnél körönként. A légzésciklusok számát később fogjuk tárgyalni. Előfordulhat olyan eset, amikor a combok és a vádlik túlsúlyosak, és a fenti ászana nem lehetséges. Ezekben az esetekben próbálhatjuk a brahmászanát. Ez a fentihez hasonló, de a lábujjainkat nem helyezzük a comb és a vádli közé. A bal talpunkat a jobb comb alá helyezzük, hogy hozzáérjen. A jobb rüsztöt a bal combra helyezzük, a talpunk felfelé néz. Mindkét térdünk érjen a takaróhoz. A többi lépés ugyanaz, mint a szvasztikászanában.

2020. február 15., szombat

A menstruációs zavarok jógikus terápiája

Újabb részlet a Krishnamacharya-könyvből:

"5. A menstruációval kapcsolatos betegségek
Az időjárás, a fogyasztott ételek, és örökletes tényezők miatt a menstruáció megjelenésének időpontja változik. 12 és 20 éves kor között normálisnak tekinthető. Bizonyos esetekben akár 28 éves korban is kezdődhet, vagy pedig már 10-11 éves korban. Ezeket az eseteket abnormálisnak kell tekinteni. 14 és 20 éves kor között kell a helyes időpontnak tekinteni a menstruáció kezdetét, mivel a szervek akkor már megfelelően érettek.
(Megjegyzés: A könyv megjelenése óta, főleg a nyugati kultúrában a bevitt élelmiszerek, gyógyszer-maradványok és genetikai okok miatt a 1011 éves korban bekövetkező pubertást sem tekintik már abnormálisnak.)
Többféle menstruációs betegség is létezik, melyekre jó hatással van a jógikus terápia. A kezelés menetét természetesen személyre kell szabni a megjelenő szimptómáknak megfelelően. A következő kérdéseket kell megválaszolni:
  1. Milyen típusú fájdalom jelenik meg? Éles fájdalom, vérzési fájdalom, mikor jelenik meg és meddig tart stb?
  2. Milyen a kiválasztott menstruum? Kevés vagy bőséges? Meddig tart? Milyen a szaga?
  3. Általánosságban: Milyen az alvása menzesz közben? Tud-e szabadon vizelni közben? Van-e székrekedése? Milyen az általános egészségi állapota?
Az általános kezelési javaslat a következő:
Vadzsrászana: tizenkét mély légzés, belégzés utáni légzésvisszatartással (antar kumbhakam), és külső légzésvisszatartással (báhja kumbhakam) minden körben egy másodpercig.
Mahámúdrá: tizenkét kör mindkét oldalon. Először kezdjük kinyújtott jobb lábbal.
Baddhakónászana: tizenhat kör.
Upavista kónászana: három kör, középre és oldalra hajlással.
Bhudzsangászana: három kör. Ne emeljük el a köldökünket a földtől, amikor hátrahajlítjuk a törzsünket.
Salabhászana: az összes változat, mindegyikből három kör. Itt megint figyeljünk arra, hogy a köldökünk ne emelkedjen el a földtől.
Megjegyzés: Mindegyik esetben a légzés legyen mély, egyenletes és hosszú, a torkunkban súrlódó érzéssel. Az antar és báhja kumbhakam egy másodperc hosszú legyen mindegyik körben.
Pránájáma: uddzsájí és sítalí, mindkettőből nyolc kör, körönként három másodperces antar kumbhakammal, báhja kumbhakam nélkül.
Megjegyzés: Ha bármikor erőlködést érzünk, pihenjünk a pránájáma folytatása előtt. Az (erőlködés nélküli) pránájámát se végezzük a menzesz időtartama alatt. A baddhakónászanát és az upavistakónászanát végezhetjük a menzesz alatt. Ennek figyelemre méltó haszna van. A többi ászanát ne végezzük.
Ha lehetséges, tanuljuk meg a szarvángászanát és a sírsászanát, mert használnak. Az első tíz napban lehet, hogy gyengének fogjuk érezni magunkat, de ez hamarosan elmúlik, és nem kell emiatt aggódni. A jógikus gyakorlatokat nem kell több, mint napi fél óráig végezni. A pránájámát minden nap kell végezni, lehetőleg naponta kétszer, egyszer reggel és egyszer este. Az ászanákat szakaszokra bontva és végezhetjük. Minden nap végezzünk meditációt a jógikus gyakorlatok után, kivéve a menzesz napjain.
Étkezési korlátozások: A ciklus első négy napja alatt csak ven pongalt fogyasszunk mungó babból és rizsből, használhatunk hozzá dzsírakamot (római köményt), de milagut (borsot) ne használjunk. Ghít tisztított vajat) használjunk bőséggel. A kezelés első két hónapjában kerüljük a tamarindot, joghurtot és írót. Sok tejet lehet fogyasztani. Csökkentsük a sót, az ízesítőket és a csípős fűszereket (bors és csili) a kezelés időtartama alatt.

2020. február 14., péntek

A betegség-energia eltávolítása

Tanítások az Ősök útján, 6. Hétvége Oguzzal


Február 16 vasárnap, Királyháza

Reggel hét óra előtt ébredtem, ami az én esetemben luxus hosszúságú alvásnak számít. Bár nem éreztem magamat valami hű-de frissnek, a reggeli séta a fenti vadászházig egészen felébresztett. Reggeli után egy kinti gyakorlattal kezdtünk. Oguz elküldött minket az erdőbe, és azt mondta, hogy keressünk egy erőtárgyat, amiben benne van a hely ereje, és ebből kell majd készíteni egy ajándékot valamelyik csoporttársunknak. Én ösztönösen a patak felé indultam, bár a kerítésben elakadtam, de azután a kapun kijutva végülis sikerült odaérni. Elindultam a patak mentén, közben végig aban reménykedve, hátha találok egy szarvas-agancsot, vagy valami szép madártollakat. Már tegnap is ezt vizslattam, amikor az erőhelyem felé igyekeztem, de sajnos nem jártam szerencsével.

Néhányszor átkeltem a patak fölött és végül találtam egy szép, tányér alakú követ a patak medrében. "Ebből füstölőtartó lesz" - gondoltam magamban. Valami még tovább vitt, botokat nézegettem, hátha akadna egy szép bot csörgőnek vagy dobverőnek is. Végül hirtelen megpillantottam magam előtt egy teljesen lecsupaszított szarvas-lábszárcsontot, mely mindkettőre alkalmasnak tűnt. Nagy ujjongások közepette végrehajtottam egy kis szertartást az egyik mohás kövön, majd indultam vissza a zsákmánnyal.

Amikor visszaértünk, mindenki behozta a szertartás-szobába a talált kincseket, és elvégeztünk egy révülést, melyben azt kérdeztük meg a szellemektől, hogy pontosan mit készítsünk az erőtárgyakból. Elkezdődött a dobolás, és az Életfánál találtam magamat. Hívtam az erőállataimat, és jöttek is, de végül a Holló vitt el magával, ráadásul úgy, hogy én magam változtam át a Hollóvá, és elindultunk Odinhoz. A Valhallánál csatlakozott hozzám Odin másik hollója, Muninn, és együtt repültünk oda Mindenek Atyjához. Odin először a követ vette a kezébe, és nézegette. Utána azt mutatta, hogy a kerek, lapos kő szélére obszidiánból és hegyikristályból készült peremet kell ragasztani, a "fény és árnyék együtt jár" - gondolatot szemléltetve, és az aljára az egyik Odintól kapott szimbólumot kell rajzolni, vörös festékkel.

Utána kezébe vette a szarvas-csontot, és azt közölte, hogy dobverőt kell készíteni belőle. A dobverő aljára egy hegyikristály csúcsot kell erősíteni, mely gyógyító eszközként és fegyverként is használható az utazások és gyógyítások során, a másik végére szőrmét kell majd tekerni, és a csont szárára szintén szimbólumokat kell rajzolni. Megköszöntem az útmutatást, visszaváltoztam hollóvá, és leereszkedtem az Életfa mentén a tövéhez. Mivel még tartott a dobolás, és tudtam, hogy van még időm, mindegyik erőállatommá átváltoztam egymás után, és az alakjukban táncoltam, röpködtem. Majd elbúcsúztam tőlük is, amikor hallottam a visszahívó dobszót.

Következett a tegnapi transzgenerációs gyógyítás gyakorlása, csak megfordítva. Most én kerestem meg a gyakorlótársam előző nemzedékeinél a szülő-gyerek kapcsolatban felmerülő konfliktusok okát, illetve az azt megelőző időszakból hoztam szeretet-energiát a szép-nagymamájától. A transzgenerációs gyógyítás alapelve az, hogy addig az ősig megyünk vissza, ahol még az adott életterületen nem volt probléma, és tőle kérünk áldást és erőt a leszármazottak számára, ami segít a jelenben is feloldani az elakadást. 

Ezután következett a kiszívásos gyógyítás, amit Oguz rajtam mutatott be. Ez egy nagyon veszélyes gyógyító technika, leginkább a sámánra nézve, aki végzi. Ugyanis ilyenkor ő a fizikai valóságban is kiszívja a kezelt személyből azokat a negatív energiákat, elementál-lényeket, parazitákat, akik nem odavalók, és zavart, betegséget, negatív gondolatokat okoznak. Hogy néhány példát mondjak: az önkorlátozó hiedelmek, melyeket valaki belénk táplált, a negatív érzelmek, amiket mások sugároznak ránk, vagy eleve valamilyen rosszindulatú, támadó mentalitás megtapadhat az auránkban, mint egy élősködő, és ott próbál terjeszkedni, elszívni az energiánkat. Ezeket a sámán eltávolítja, de ha nem kellő elővigyázatossággal teszi ezt, akkor ő maga is lenyelheti a beteg energiákat, és megbetegedhet. Ezért ezt a technikát otthon, házilag gyakorolni könyvekben található leírás alapján semmiképpen nem ajánlott. Ha úgy gondoljuk, hogy a hozzánk forduló személynek ilyen segítségre van szüksége, akkor is érdemes inkább megkérni az erőállatokat, vagy a szellemi gyógyítókat, hogy végezzék el a kiszívást, mert az veszélytelenebb ránk nézve.

Amikor Oguz végigcsörgőzött, majd a segítő szellemei segítségével kiszívta a káros erőket a lapockám alól (amit már tegnap is felfedezett rajtam), illetve a keresztcsontom területéről, akkor hirtelen nagy megkönnyebbülés, felszabadult érzés lett úrrá rajtam. Ragyogva és kipihenten keltem fel, de láttam a többieken, hogy ők erősen belefáradtak a tér tartásába és a kezelésbe is. Mindkét területen évek óta vannak fájdalmaim, gyakori húzódások, sérülések, izomgörcsök. Utána Oguz elvégzett még egy kezelést, így én is láthattam a kezelés menetét, bár ilyenkor egyrészt az embernek kialakul a saját sprrend, hogy mikor melyik hangszert használja, és mit csinál a kezelés bevezetéseként és levezetésnek. Másrészt, mivel ilyenkor magunkba hívjuk a segítő szellemeket, ők irányítják leginkább a folyamatot, és teszik hatékonnyá az egészet, miközben minket is védelmeznek a veszélyes fordulatok ellen. A betegség-energiák, vagy betegség-démonoknak is nevezhetjük őket, ugyanis makacsak, tehát nem akarnak elmenni, és ha egyszer sikerül kitessékelni őket onnan, akkor megpróbálnak ráugrani valaki másra, jelen esetben kézenfekvő módon a sámánra, ha nem védi magát kellőképpen. Régies szavakkal így nevezték az ilyen ártó energiák támadását: megüti a guta, beleesik a rosseb, kitöri a frász vagy a nyavalya, megeszi a fene, kórság, dögség, csunyaság stb. 

Utána én is végeztem egy kezelést gyakorlás-képpen. Az ember sokféleképpen látja ezeket a betegség-energiákat: van, amikor sötét folyadék, kocsonya formájúak, van, amikor karó, kőtömb, vagy fekete pántok formájában látszanak. De olyan is megtörténik, hogy valamilyen szörny vagy állat formájában jelennek meg, például kígyó, skorpió, valamilyen rovar vagy ízeltlábú. Esetenként emberi vonásokat is fel lehet fedezni rajtuk, de ezek azért nem olyan tudatos energiák, mint mi, vagy kósza szellemek, akik megszállnak valakit. Inkább a vírusokhoz, baktériumokhoz lehetne hasonlítani a java részüket, és persze az ilyen mikroorganizmusok által okozott fertőzések, betegségek esetében is lehet alkalmazni őket. Ahol a betegség-energia megtelepszik, ott előbb-utóbb szervi szinten is betegséget, degenerációt, fájdalmat fog okozni. Ezen testi tünetek vagy testi okaik kezelésével azonban általában nem oldódik meg a probléma, mert a destruktív "kód" benne marad az illető energetikájában. 

Tanulságos hétvége volt ez is, remélhetőleg sok mindent tudok majd hasznosítani a megszerzett ismeretekből, ábr a kiszívásra Oguz azt mondta, hogy egyelőre csak az ő jelenlétében gyakoroljuk, veszélyessége miatt.

2020. február 13., csütörtök

Az elmélkedés feletti szamádhi hatásai

Újabb részlet Gregor Maehle Szamádhi-könyvéből:

"Mit mond Patandzsalí ennek a szamádhinak a hatásairól? Az 1.41. szútra szerint: „Amikor az elme hullámai elcsendesültek, az elme hitelesen tükröz vissza bármilyen tárgyat, mely felé fordítják, mint egy áttetsző kristály, legyen az az érzékelt, az érzékelés folyamata, vagy az érzékelő. Ezt az állapotot azonosságnak (szamáppattinak) nevezzük.” Ezt a szútrát tartom az egyik legfontosabbnak. Nagy ködben nőttem fel, és ösztönösen tudtam, hogy van valahol egy valódi világ, de nem tudtam megtalálni vagy meglátni. Ez a szútra azt mondja, hogy a (szamápattik) gyakorlása által olyan módon képezhetjük az elménket, hogy megtapasztaljon bármit, ami felé fordítjuk. Ha az érzékelés tárgyára irányítjuk, akkor első alkalommal fogjuk úgy megtapasztalni a világot, amilyen valójában, mert hátrahagytuk a részrehajlásunkat.


Ha az érzékelés folyamatára koncentrálunk, akkor első alkalommal fogjuk megérteni az elmét. A jóga az elme tudománya, a pszichológia ősi, védikus formája. Ha az „érzékelő” felé fordítjuk az elménket, akkor önmagunkat fogjuk megtapasztalni, mint a tiszta, határtalan és örök tudatot, mely folyamat végül a spirituális felszabadulásban csúcsosodik ki. Az 1.47. szútra további eredményeit árulja el ennek a szamádhinak. Itt Patandzsalí azt mondja: „Az elmélkedés feletti (nirvicsára) szamápattiban szerzett jártasság által az elme tisztává és ragyogóvá válik.” Vegyük észre, hogy egy képesség kifejlesztéséről, jártassá válásról beszél. Ne várjuk az elménk transzformációját attól, hogy egyszer beléptünk ebbe a szamádhiba öt percre. Inkább azt a hozzáállást kell alkalmazni, hogy ha bármikor belépünk ebbe a szamádhiba, akkor tisztító hatással van az elménkre. Ez a lépésről lépésre történő folyamat hasonlít egy hangszeren való játék tanulásához.
Figyeljük meg, hogy egy képesség kifejlesztéséről, jártasság megszerzéséről beszél. Ne várjuk azt, hogy ha öt percre belépünk ebbe a szamádhiba, akkor az elménk át fog alakulni. Inkább úgy álljunk hozzá, hogy ha bármikor belépünk ebbe a szamádhiba, az tisztító hatással lesz az elménkre. Ez a lépésről-lépésre folyamat hasonlít egy hangszeres játék megtanulásához. Nem fog hirtelen megtörténni, hanem fokozatosan haladva. Minél többet dolgozunk rajta, annál közelebb kerülünk a feladat beteljesítéséhez. Ha a szamádhi útját járjuk, ne számítsunk arra, hogy az összes problémánk hirtelen megszűnik. Vigyázzunk azokkal, akik ennek az ellenkezőjét állítják!"

2020. február 12., szerda

Transzgenerációs gyógyítás

Tanítások az Ősök útján, 6. Hétvége Oguzzal

Február 15 szombat, Királyháza

Intenzív hét után érkeztem meg erre az elvonulásra, csupán négy óra alvással, ami azért rányomta a bélyegét az első napi teljesítményemre. 

Néhány közös ének után egy kezdő kör volt, Oguz elmondta, hogy ennek a hétvégének a két fő témája a transzgenerációs gyógyítás, illetve a kiszívásos, eltávolításos gyógyítás lesz. 

Az első feladatunk az volt, hogy menjünk el az erőhelyünkre az erdőbe, vigyünk felajánlást, és kapcsolódjunk a Szellemvilághoz. Én vittem dohányt, ajánlottam a hét irány erői és istenei felé, majd kiszórtam egy kis fehér ürömfüvet egy lapos kőre a patak közepén, és meggyújtottam. Miközben a dorombomon játszottam, kapcsolódtam a hely szelleméhez.

Visszatérés után ebéd volt, majd ebéd uután egy lélekutazást végeztünk, melyben felkerestük a tanítónkat a Felső Világban, és útmutatást kértünk tőle azt illetően, hogy a különböző gyógyítások közben milyen védelmet tudunk kapni. 

Engem Ekendranath-hoz, a tizedik dimenziós fény-gyógyítómhoz vitt a sárkányom, aki megmutatta a védelem különböző elemeit. Az erőállataim négy oldalról körém álltak, majd láttam, ahogy zsályát és Palo santo füstölök a beteg körül. Utána egy érdekes, indás kúszónövényt láttam, melynek szív alakú levelei voltak, mint az orgonának, és talán trombitaszerű virágai, de ebben nem vagyok biztos. Később, már hazafelé vezető úton úgy érzem, sikerült megtalálni a kúszónövényemet az internet jóvoltából: Fehér hajnalka (Ipomoea alba) vagy a Mexikói hajnalka (Ipomoea, Rivea v. Turbina corymbosa). Ez utóbbit a mexikói sámánok valóban használják magjainak hallucinogén tartalma miatt, ololiuqui néven. Persze tizenhárom magból készült áztatott oldat megivását javasolják, ami egyébként kb homeopatikus mennyiség, arra éppen elég, hogy a sámán kapcsolatba tudjon lépni a növény szellemével. A nyugati "gyakornokok" persze száz számra vedelik a magokat, és mégsem tanít nekik semmit sem a növény. Hogy pontosan melyik részét és hogyan használjam majd a védelemre, azt még nekem is meg kell kérdeznem tőle. A képen fent látható a fehér harangvirág, alatta mexikói rokona. Nade térjünk vissza az utazáshoz...

Utána két arany kesztyűt kaptam a kezeimre, amik talán a gyógyításnál védenek. Végül a koronacsakrámból arany szálak kezdtek kiterjedni, majd a talpam alatt ismét összefutottak, és keresztirányú arany szálak is körbeszőttek, mintegy bábba zárva engem. Ez az odköpenyhez hasonló védelmi technika lehet. Utána Ekendranath gyógyított engem arany fénnyel.

Az utazás után egy diád-gyakorlat következett, “Mondd meg nekem, mi a fájdalom.” - címmel. Ez volt az eddigi legfájdalmasabb diádom fizikailag, érzelmileg, és a türelmem is próbára volt téve. ettől eltekintve (vagy talán ez is éppenséggel a diád velejárója volt). sokféle gondolat jött a fájdalommal kapcsolatban.

A diád után csörgővel “diagnosztizáltuk” egymást. Én Oguzzal voltam párban. Ő a hasamnál talált egy szennyezett energiából álló tömböt, amit a stessznek és a fáradtságnak tudtunk be, mivel az emésztésem amúgy rendben van. A másik, amit talált, a jobb lapockám alatt volt. Ezt úgy írta le, mintha egy be nem gyógyuló, nyílt seb lenne ott, ami valamilyen asztrális támadás, ellenséges erő következménye. Valóban, évek óta van ott egy izomcsomóm, remélem, hogy a kiszívásos gyógyítással meg lehet szüntetni ezt az ártó befolyást.

Utána vacsora volt, majd elkezdtük gyakorolni a transzgenerációs gyógyítást. Ez egy kicsit hasonlít a lélekvisszahíváshoz, de itt erőt hozunk vissza, és fújunk be. Olyan esetekben alkalmazandó, amikor az illető életében valamilyen balsors, szerencsétlenség, elakadás, rossz karma üti fel a fejét, és sejthető, hogy már a családja előző generációiban is fennállt ez az elakadás, és így átöröklődött rá. Ilyenkor a szellemi vezető segítségével vissza kell utazni oda, ahol még egészséges volt az adott életterület, és attól az őstől kell erőt hozni a jelenbe.

Az én esetemben egy dologra tudtam gondolni, a családi vagyon elveszítésére. Ugyanis az apám halála után örökölt pénz nagy részét pár év alatt elveszítettem, és nulláról kellett kezdeni az egzisztenciám felépítését. Mivel eléggé fáradt voltam, így nem akartam még aznap este bevállalni a gyakorlásnak azt a részét, amikor én hozom vissza az erőt valaki más számára, hanem inkább alanynak ajánlkoztam.

Mivel én nagyon fáradt voltam, lefeküdtem a kezeléshez és el is aludtam. A kezelőtársam elindult visszafelé, és egyik előző, apai ősömnél látta, hogy búslakodva ül, mert nem tudja kifizetni a családja megélhetési költségeit. Utána még visszább ment, és egy részeg fiatalembert látott, aki elitta és elkártyázta az apja vagyonát, de mindezt bosszúként cselekedte, mert az apja túl szigorú volt vele. 

Ekkor visszament a fiatalember apjához, és látta, hogy egy valóban szigorú, de dolgos, takarékos földbirtokos, egy szép birtokkal, nemes lovakat tenyészt, és vadászatokat rendez. Az öreg nagyon vagyonos volt, és megmutatta a kezelőtársamnak a sok kincsét. Ezekből a kicsekből merített zöld bőség-energiát, amit visszahozott a jelenbe, és belém fújta.

Én már akkor felébredtem az álmomból, amikor a kezei közé vette a “kincset”, és jóleső bizsergés futott végig a testemen. Majd ugyanez megismétlődött, amikor befújta. Apám és nagyapám is ehhez az ősömhöz hasonló, lelkiismeretes, talpig becsületes, dolgos emberek voltak, de azt hiszem, hogy mindkettejüknek a nulláról kellett felépítenie a családi egzisztenciát. Reméljük, hogy segített ez a visszahozás, és most már jobban fog menni az áramlás pénzügyi területen is az életemben.

Este jóleső fáradtsággal zuhantam az ágyba, mert bár ilyenkor fizikai aktivitás formájában nem sok minden történik, az embert mégis igénybe veszi a sok szellemi gyakorlat, és egyébként is szükségem volt a pihenésre. 

2020. február 11., kedd

Az elmélkedés feletti szamádhi

Újabb részlet Gregor Maehle Szamádhi-könyvéből:

"Szamádhi 4: Nirvicsára szamápatti (az elmélkedés feletti azonosság)


Ha mélyebbre megyünk az elmélkedő szamápattiban, akkor idővel le tudjuk engedni az elmélkedést. Ebben a kontextusban az elmélkedés arra vonatkozik, amit az elménk rávetít a tárgyra azon felül, hogy lemásolja saját magán belül. Amikor az elme teljesen elcsendesedett, és csak a tárgyat tükrözi vissza, akkor elértük a szamádhi negyedik szintjét, az elmélkedés feletti azonosság (nirvicsára szamápatti) állapotát. Ezt nagy eredménynek kell tekinteni, mert innentől az elme automatikusan halad a felszabadulás felé, bár lehet, hogy még nem érte el magát a felszabadulást.
Emlékezzünk vissza, mit mondott Patandzsalí a második szamádhiról, mely természetében hasonlít a negyedik szamádhihoz. Az 1.43. szútra szerint: „Amikor a memória megtisztult, az elme mentesnek tűnik a saját természetétől, és csak maga a tárgy ragyog fel benne.” Ez azt jelenti, hogy nagy mértékben felülkerekedtünk az elme természetén, ami azt jelenti, hogy az elme hajlamos kivetíteni bármilyen tudati tartalmat a jelenbeli érzékelésre vagy tárgyra, ha az elegendő mértékben hasonlít rá. Ez még nagyobb jelentőséggel bír a negyedik szamádhiban, a másodikhoz viszonyítva, mivel a másodikban még mindig empirikus tárgyakra támaszkodik, melyek az érzékszerveink által felfoghatóak. Például a „szeretet” egy finom tárgynak tekinthető, mivel az érzékszervek számára nem érzékelhető. Az érzelmeink, a szerelmi életünk, és a kapcsolataink gyakran azért terhelődnek, mert az elménk kivetíti az igényeinket, reményeinket, félelmeinket, és a vágyainkat a megfelelő képernyőre, ami gyakran egy másik ember. Amíg nem végeztük el a megfelelő munkát önmagunkon, vagy nem vagyunk úgynevezett „öreg lelkek” (bölcs emberek, sok tapasztalattal), automatikusan ki fogjuk vetíteni a tudatalatti tartalmainkat azokra, akikkel találkozunk. Utána a projekcióinknak megfelelően fogunk viszonyulni hozzájuk, és nem aszerint, amilyenek valójában. Ez azt eredményezi, hogy újra és újra megbántódunk és csalódunk, amíg meg nem tanuljuk a leckét. És ez egy nagy kihívást jelentő lecke, mert nagyon nehezen ismerjük fel a saját projekcióinkat. Azt hisszük, hogy olyannak látjuk a másikat, amilyen, holott a felfogásunk valójában nem más, mint a saját pszichénk tükre. Így, amikor az illető úgy viselkedik, amitől tudat alatt tartottunk, az elménk azt mondja: „ Látod? Megmondtam! Nem bízhatsz benne!” A valóságban azonban az elme építette fel a helyzetet úgy, hogy az alapfeltételezés (meg fognak bántani) beigazolódjék.
El tudjuk-e képzelni azt, amikor az elme mentes a projekcióktól, amikor valóban olyannak látunk másokat, amilyenek, a saját pszichénk visszatükröződése nélkül? A negyedik szamádhiban a memória megtisztult, ami azt jelenti, hogy eldönthetjük: szeretnénk-e felidézni az adott szituációval kapcsolatos múltbeli emlékeket, vagy nem, anélkül, hogy automatikusan és tudat alatt mindent bekategorizálnánk a túléléshez fűződő viszonyuk alapján. Ha azt választjuk, hogy felidézzük az adatokat, akkor a második választásunk abban rejlik, hogy hagyjuk-e a tárgyat beszíneződni általuk, vagy nem. Például, amikor találkozunk egy általunk ismerthez hasonló háttérrel rendelkező személlyel, akkor szabadon elutasíthatjuk ezt az információt, és egyedi személyként láthatjuk az illetőt, vagy nem.

2020. február 10., hétfő

A belső érzékelés fejlesztése

Sok kérdést kapok a sámánutazással, vagy lélekutazással kapcsolatban. Sokan szeretnének kapcsolódni az erőállatukhoz, a szellemi vezetőkhöz, és mélyebben megismerni önmagukat és a sámáni valóságot, az Alsó, Felső és Középső Világot. Ehhez valóban mindenkinek van joga és lehetősége, ez nem valamiféle titkos tudáson vagy veleszületett képességen alapuló módszer, hanem a megfelelő gyakorlással kifejleszthető, ugyanúgy, mint például a tudatos álmodás, vagy az asztrálutazás képessége. Azonban érdemes betartani egy sorrendiséget, és megismerni néhány alapvető szabályt vagy törvényszerűséget, melyeket a sámánok sok-sok ezer éve felismertek a Szellemvilágban tett utazásaik során, időben és földrajzilag egymástól teljesen független helyeken. 

A lélekutazásban természetesen szerepet fog játszani a saját neveltetésünk, kulturális hátterünk, világképünk, vagyis mindaz, amit a Középső Világban magunkra szedtünk, és az egónk részévé tettünk. Azonban a Szellemvilágban való utazáshoz az is elengedhetetlen gyakorlat lesz, amit "üreges cső"-nek neveznek a sámánok, vagyis az utazás megkezdése előtt igyekezni kell teljesen kiüríteni az elménket, és elengedni minden olyan gondolatot, ami a középső világbeli életünkhöz, személyiségünkhöz kapcsolódik, legalábbis az utazás idejére. Utána újra "visszaölthetjük" magunkra középső világbeli szerepeinket. 

Mielőtt megismerkednénk azokkal a gyakorlatokkal, melyek által felkészíthetjük magunkat a lélekutazásra, meg kell érteni egy fontos elvet, ami a fentiekből következik. A lélekutazás nem tekinthető olyan objektív érzékelésnek, mint amit itt a háromdimenziós valóságban általában tapasztalunk. Itt, ha végignézünk egy jelenetet, és párhuzamosan fel is vesszük az okostelefonunkra, akkor a videofelvételen is nagyjából azt fogjuk látni, ami az emlékezetünkben él. A Szellemvilág azonban sokkal "képlékenyebb", olyan, mint egy álomkép, melyben a legtöbb szimbólum a számunkra más jelentéssel bír, mint egy másik ember számára, aki az életei során más érzékszervi és mentális benyomásokat gyűjtött össze a tudatában. 

A lélekutazás képei (hangjai, illatai, ízei, tapintásérzetei stb.) tehát a szubjektív elménk képzelőerejének és a Szellemvilág által közvetített holografikus információnak az ötvözetéből alakulnak ki. A Szellemvilág olyan szimbólumrendszeren keresztül tud kommunikálni velünk, amit az adott tudati szintünkön fel tudunk fogni, értelmezni tudunk. Sok esetben, főleg az elején, a saját fantáziánk által kreált képek is masszívan jelen lehetnek az utazásban, de később a gyakorlással ez a kép tisztul, és jobban különbséget tudunk tenni a saját "kreációk" és a ténylegesen kapott és jelentőséggel bíró üzenetek között. 

Ettől eltekintve a fantázia tevékenyen részt vesz a lélekutazás folyamatában, ezért érdemes elvégeznünk néhány gyakorlatot a képzelőerőnk és a belső érzékelési folyamataink fejlesztése, tudatosítása érdekében. Az itt és a későbbi bejegyzésekben következő gyakorlatok nem valamilyen titkos tudást részét képezik, az interneten és könyvekben szabadon hozzáférhetők. Elsősorban Paul Francis leírásait fogom követni a gyakorlatok során, bár sok más értékes és hiteles szerző is van világviszonylatban.

1. Gyakorlat: egyszerű imagináció

Üljünk le, vagy feküdjünk le (a fekvő pozícióban kényelmesebbben el tudunk lazulni, de nagyobb az elalvás veszélye). Hunyjuk be a szemünket.

Vegyünk néhány mély levegőt, és hozzuk a figyelmüket a lélegzetünkre és a testünkre.


Anélkül, hogy megváltoztatnánk a légzésünket, igyekezzünk megfigyelni, hol vannak feszültségek a testünkben, és minden egyes kilégzéssel igyekezzünk minél jobban elengedni ezeket a feszültségeket.


Minden egyes kilégzéssel egyre jobban ellazulunk. Most képzeljük el, hogy egy könyvet tartunk a kezünkben. Ha ez segít, akkor forgassuk úgy a kezeinket, mintha tényleg egy könyvet tartanánk, és igyekezzünk megérezni a könyv súlyát. 


Érezzük meg a könyv borítójának tapintását. Jegyezzük meg, hogy milyen: puhafedeles, keménytáblás, bőrkötéses? Kicsi, nagy, vastag, nehéz?


Milyen színű a könyv? Öreg vagy új? Milyen érzetet kelt, ahogy átlapozzuk a kezeinkkel? Milyen színű a borítója? Milyen szagúak a lapjai? Milyen hangot adnak ki a lapjai? Igyekezzünk minél több érzékszervünkkel ráhangolódni a könyvre, és jegyezzünk meg mindent, amit tapasztaltunk.


Most tegyük le a könyvet gondolatban, térjünk vissza a testünkbe a tudatosságunkkal, újra érzékeljük a külvilágot, és amikor készen állunk, akkor nyissuk ki a szemeinket. 


Néhány hasznos tanács a léekutazásokkal és imaginációs gyakorlatokkal kapcsolatban: 

- mindig legyen ott papír és toll, hogy azonnal leírhassunk mindent, amire emlékszünk, miután kijöttünk az utazásból, mert az álmokhoz hasonlóan, hamar elfelejtődnek a fontos részletek.

- ha szükséges, használjunk egy kendőt, mellyel beköthetjük a szemünket, így kizárva a külső fényforrásokat. Ez elősegíti a belső látás gyakorlását. A sámánok sokszor használnak kendőt vagy olyan fejdíszt, amely eltakarja a szemüket.

- nem mindenkinek megy olyan könnyen a belső képalkotás. Ez nem baj, igyekezzünk minden érzékszervünket használni: látás, hallás, ízlelés, tapintás, szaglás és intuíció. lehet, hogy hangulatokat, érzelmi energiákat fogunk érzékelni, vagy telepatikus "üzeneteket" kapunk. A Szellemvilág általában nem szavakkal kommunikál, ez inkább a középső világ módszere, hanem holografikus "közléseket" vagy "adatcsomagokat" kapunk, amiben minden benne van az adott témáról, általában sokkal több információ, mint amit felfogunk, vagy a magunk számára szavakra fordítunk le. Amelyik belső erzékelést számunkra nehezebb aktiválni, azt gyakoroljuk többet.

- ne próbáljuk menet közben értelmezni, analizálni az utazást, hanem csak fogadjuk be! Az intuitív befogadás, érzékelés a jobb agyfélteke funkciója, mely relaxált állapotban tud előtérbe kerülni. Ha túlzottan akarunk valamit, vagy elkezdjük elemezni, akkor bekapcsol a racionális, bal agyféltekénk, és megnehezíti az utazás figyelmes befogadását. 

- eleinte gyakorolhatunk csendben, majd használhatunk sámándobos vagy csörgős felvételeket pl. a Youtube-ról, például olyanokat, amiket a bejegyzés aljára beágyaztam. A lélekutazáshoz a kb 220-240 BPM (ütem/perc) tempójú dob vagy csörgő a legalkalmasabb, mivel az théta-állapotba hozza az agyunkat. A felvételek végén van egy-két perc gyorsabb ütemű zene. Ez a "visszahívó" szakasz. Amikor meghalljuk a gyors ütemet, akkor érdemes visszaindulni a fizikai valóságba. Ha a tudatunk, figyelmünk ott marad a Szellemvilágban, akkor szétszórtnak és fáradtnak fogjuk érezni magunkat egy darabig az utazás után. Később megtanulhatunk saját magunk is dobolni vagy csörgőzni, és úgy kísérni a saját utazásunkat. A sámánok a hangszerüket is szellemi segítőnek és erőtárgynak tekintik, mely segíti és védelmezi őket az útjuk során. 

A fenti imaginációs gyakorlatot különböző tárgyakkal is elvégezhetjük, és majd a következő gyakorlatban fogunk az élő Természethez kapcsolódni. 



2020. február 9., vasárnap

Jógikus terápia

Újabb részlet a Krishnamacharya-könyvből:

"Egyes betegségek jógikus terápiája
  1. A fej, szemek, fülek, beszéd, a gerinc és az ízületek betegségeire általában a következő ászanák vannak jó hatással: sírsászana, salabhászana, dhanurászana, mahámúdrá.
A középkorú emberek esetében, ha ilyen betegségeik vannak, a sírsászana és a dhanurászana nem ajánlott, csak a salabhászana és a mahámúdrá.
  1. A szív, gyomor betegségeitől, aranyértől, a lép, máj, vese stb megnagyobbodásától szenvedő betegek esetében a következő ászanák hasznosak: szarvángászana, dzsatharaparivritti A, B, C, mahámúdrá, pascsimóttánászana, baddhakónászana bármilyen pránájámával kombinálva: nádísódhana, sítalí vagy uddzsájí hasznosak lesznek. Eleinte a pránájámát kumbhakammal, azaz légzésvisszatartással és anulómával kell végezni.
  2. A rheumás megbetegedések esetében az alábbi ászanák hasznosak: akuncsanászana, szarvángászana, vadzsrászana, marícsjászana, uttánamajúrászana, krauncsászana, bharadvádzsázsana, ardhamatszjéndrászana A. A túlsúlyos emberek csak egy megfelelő guru irányítása alatt gyakorolják ezeket az ászanákat.
  3. Légzési nehézségek, fülprblémák, könnyező szemek esetében az alábbi ászanákat kell gyakorolni kapálabhátíval és nádísódhanával kombinálva: karnapídászana, halászana, szúptakónászana, upavista kónászana, ardhamatszjéndrászana B, ardhabaddha-pascsimóttánászana. A túlsúlyosak esetében az ardhabaddha-pascsimóttánászana, karnapídászana, szúptakónászana és a halászana nem ajánlott.
Ha ezeket az ászanákat a betegségek kezelése céljából végezzük, akkor körültekintően be kell tartani az étkezési megkötéseket. Túrót egyáltalán ne fogyasszunk. Mindegyik ászanát a megfelelő pránájámával kell kombinálni, és a belégzés, visszatartás, kilégzés hosszát, valamint a légzésciklusok körének számát pontosan be kell szabályozni.

2020. február 8., szombat

A jógával kezelhető betegségek

Újabb részlet a Krishnamacharya-könyvből:

"Az alábbi betegségeket sorolják fel a jóga-írások, melyek jógikus módszerekkel gyógyíthatók:
  1. A fej betegségei: fejfájás, szédülés stb.
  2. Prínasza (orr): orrfolyás, nem a vizes, hanem a fehér nátha
  3. Súlam – éles fájdalom a szemekben, fülekben, fogakban
  4. Bhagandharam – sebek a végbélnyílás körül
  5. Gulman – a lép megnagyobbodása
  6. Plíham – a máj megnagyobbodása
  7. Dzsvara – láz
  8. Araszam – vérző és nem-vérző aranyér
  9. Szvajathu – A lábak ödémásodása
  10. Szvászaka – a légzéssel kapcsolatos betegségek: megfázás, asztma stb.
  11. Pracsardi – hányás, ami nem másnaposságból fakad
  12. Aksi - szembetegségek
  13. Kuksi – a gyomor betegségei
  14. Karna- a fül betegségei, süketség stb.
  15. Násza – az orr betegségei: tüsszögés, orrdugulás
  16. Dzsihva – a nyelv betegségei: kiszáradás, fekélyek stb.
  17. Yoni – női reproduktív betegségek
  18. Guda – a végbél betegségei
  19. Athiszáram – a végbél betegségei
  20. Kustham – lepra
  21. Kampanam – remegés, a végtag akaratlan mozgása
  22. Hridi – a mellkas betegségei
  23. Hridaja – a szív betegségei
  24. Méha – cukorbetegség, gyakori vizelés
  25. Szonita – nemi betegségek
  26. Csarma – bőrbetegségek
  27. Nakha – az ujjak és körmök betegségei
  28. Roma-kúpa – a hajgyökerek betegségei
  29. Kantha – a hangszálak betegségei
  30. Aszti vagy ksajam – táplálkozási betegségek
  31. Szandhi – rheuma
  32. Garbha – a méh betegségei: gyakori vetélés, méh-előreesés, erős vérzés stb.
  33. Brana – kelések furunkulusok
  34. Mano – az elme betegségei (14 - féle, kéjvágy, ateizmus stb.)
  35. Múrcsha – epilepszia
(Megjegyzés: Az ájurvéda-írások szerint a tizennégy mánasza-vikára, vagyis mentális betegség a következő: abhjaszúja (féltékenység), bhaja (félelem), csittódvéga (szorongás), dainja (kisebbrendűségi komplexus), harsa (izgatottság), káma (kéjvágy), kródha (düh), lóbha (mohóság), mada (arrogancia, ateizmus), mána (büszkeség), moha (zavarodottság), sóka (letargia): visáda (depresszió), és írsja (irigység).)