Mielőtt kipróbálnád az Ayahuascát...

Mostanában divatos lett Ayahuasca-retreatre menni, akár idehaza, akár (annak, aki megteheti), az Amazonas vidékére kutazva. Mint mindent, ezt is ki akarják próbálni a lelkes útkeresők, csodákat remélve tőle. Fontos azonban tudni, hogy az összes természetközeli sámáni kultúrában, ahol entheogéneket, azaz tanító növényeket használtak és használnak, nagy tiszteletben tartják azokat, és a gyermekeket már kicsi koruktól arra a világképre nevelik, ami lehetővé teszi például az Ayahuasca-élmény megfelelő integrációját. Nekünk, akik a Természettől elszakadva, mesterséges környezetben és eszmevilágban, civilizácóban élünk, fontos, hogy megtegyük a megfelelő előkészületeket, főleg, ha a pszichedelikus növénnyel, például az Ayahuasca főzettel nem csak terápiás céllal (fizikai vagy pszichés betegségek gyógyítására), hanem spirituális felismerések után kutatva szeretnénk kapcsolatba lépni. 

Előrebocsátom, hogy én az eddigi életem során nem próbáltam ki semmilyen pszichedelikus szert, az eddigi révüléseimben a "járművek" a sámándob, a légzés és a mozgás, vagy mantrák, meditációs technikák voltak. Ez nem jelenti azt, hogy elítélem azt, aki hívást érez egy tanító növény kipróbálására, inkább azért igyekszem megfogalmazni néhány gondolatot, hogy valóban legyen is értelme annak, amire vállalkozunk. 

1. A drogok (pl. heroin, kokain, ópium, gyógyszerek, szintetikus készítmények) és a pszichedelikumok két külön kategóriát alkotnak. Az első erőteljes függőséget vált ki, persze némi örömérzettel is fűszerezve. Az utóbbi általában nem okoz függőséget, viszont olyan módon nyitja meg a tudatunkat, ami a meditációhoz vagy a szamádhi állapotához hasonló, és így a Valóság érzékeken túli dimenzióit is tudjuk észlelni. A sámánok mindig is a természetes növényekből készült entheogéneket (Psylocibin gomba, Peyot vagy San Pedro (meszkalin), Ayahuasca főzet (DMT), iboga és sok más növény) tekintették tanítómestereknek, mert amikor a sámán magához veszi, akkor kapcsolatba tud lépni a növény tanító szellemével. Ezzel szemben ugyanezen hatóanyagok szintetikus változatai, ilettve az LSD, MDMA "steril" élményt nyújtanak, mert a vegyületnek nincs szelleme, amellyel kapcsolata tudnánk lépni.

2. Sokak szerint jobban lehet kapcsolódni az Ayahuasca szelleméhez az Amazonas dzsungelében, mint a világ más pontjain, bár most már webshopokban is rendelhető a főzet vagy annak alkotóelemei. Mégis, otthon a kisszobában utazni nem ugyanaz, mint az őszdsungel természetes közegében, ahol a növények szellemei is otthonosabban érzik magukat, és egy tapasztalt curandero felügyeli a folyamatot.  

3. A perui, ecuadori stb. retreateken minimális az előkészület és az utána történő integráció elősegítése, ezt a résztvevőnek nagyjából magának kell megoldania. Az tradicionális kultúrákban nem is a sámáné a főszerep, hiszen ő csak kapuőrként, felülvigyázóként van jelen. A "guru" maga a növény szelleme lesz, mely vezeti, tanítja a résztvevőt, amíg a főzet hatása kitart. Utána az élmények egy jó részét hajlamosak vagyunk elfelejteni, illetve a külső tudatba visszatérve nehezen tudjuk szavakba önteni azt, amit megéltünk. 

4. Ha valaki nem tud semmit a sámánságról, sem az eurázsiai hagyományairól, sem az amazonasi varázslók életéről, akkor jól teszi, ha elkezd foglalkozni vele. Az Életfa, az erőőállatok, a tanító szellemek, a természet megtestesült erői mind olyan valóságok, melyekhez sokféle módon kapcsolódhatunk, és így már könnyebben el fogunk igazodni a szellemvilágban átélt megtapasztalások között, mintha egyenesen a mechanisztikus, kütyükkel teli világunkból csöppennénk bele Alice Csodaországába. 

5. A varázslók (curanderók) tradicionálisan gyógyítási vagy szellemi beavatkozások céljából alkalmazták a főzeteket, és az Ayahuascát, mint mester-főzetet ők maguk itták, amikor erre szükség volt. Amikor a hippik megjelentek a dzsungelben, hogy ők maguk akarják meginni a főzetet, és "utazni" akarnak, az meglepetésként hatott az akkori sámánokra, mivel a törzs bennszülött tagjai általában nem nagyon érdeklődtek a pszichedelikus élmények iránt. Azután erre gyorsan kiépült egy egész iparág, ahol több-kevesebb biztonsággal és háttérszervezéssel vehetnek részt az érdeklődők  egy-egy szertartáson.  

6. A sámáni világkép és gyakorlatok (révülés, izzasztókunyhó stb.) mellett az olyan spirituális tevékenységek is jó előkészületet jelenthetnek, mint a meditáció vagy a csendes, tudatos jóga-gyakorlás. Ezeket aztán, az új tapasztalatokkal kiegészülve, a visszatérésünkkor is használni tudjuk az élmények integrációjához. Ez utóbbi nagyon fontos, és ha megfelelően sikerül, akkor néhány ayahuasca-utazás is bőven elegendő löketet ad a spirituális fejlődésünkhjöz. Teljesen fölösleges száz vagy ezer ceremónián részt venni, mert jó alaposan felforgathatja ugyan az életünket, de még mindig nem biztos, hogy megtaláljuk az irányunkat. A kevesebb, jól integrált élmény jobb, mint a sok, feldolgozatlan transzélmény. 

7. Az "utazás" során átélhetjük az egónk, az addigi énképünk teljes megsemmisülését, akár még fizikai érzetként is halálközeli állapotba kerülhetünk. Ez azonban önmagában nem elég a boldogság vagy megvilágosodás eléréséhez. Kell, hogy legyen egy olyan spirituális értékrendünk, amelybe a materiális énünk elvesztése után is bele tudunk kapaszkodni, és nem válunk nihilistává. Az Ayahuasca a dualitáson, az erős polarizáción keresztül tanít. FelHÁNYtorgatja a legmélyebb félelmeinket, traumáinkat, bűntudatunkat és elfojtásainkat, és a legmagasabb eksztázis állapotát is megadhatja, éppen mikor mire állunk készen. De ha úgy érezzük, hogy ezeknek a szélsőségeknek a megélésén túl szeretnénk az Egység felé haladni, akkor el kell engedni az Ayahuascát, és belül kell keresni az erőt és az inspirációt.

8. A "transzturizmus", a kíváncsiság nem elegendő indíték ahhoz, hogy adekvát módon tudjuk hasznát venni az Ayahuasca-élménynek. Ezért ne "bulizási" céllal utazzunk, és ne halmozzuk a dolgokat. Az Ayahuasca és a Huachuma (San Pedro) szellemei például könnyen összeakadnak, és elkezdenek féltékenykedni egymásra, tehát nem jó, ha egyszerre vagy egymás után fogyasztjuk őket. Hagyjuk meg az időt és a tisztelet terét a tanító növénynek, hogy a hétköznapjainkban is használható tudást adjon. 

Az ászana és a szamádhi

Újabb részlet Gregor Maehle Szamádhi-könyvéből:
"3. Fejezet

Az elme felkészítése a szamádhira

Ez a fejezet összefoglalja a jóga útját a szamádhiig. Nagyon fontos, hogy a jógik már az elején megértsék a szamádhi technikai folyamatát és nem csak akkor, amikor elkezdik gyakorolni. Máskülönben később rájöhetnek, hogy a gyakorlásuk jelentős része (például a test és az ászana-gyakorlás kizárólagos hangsúlyozása) nem járult hozzá tól sokkal a jóga céljának eléréséhez. Ha igyekszünk már a jógikus életünk elején helyesen megérteni a szamádhit, akkor nem fogunk ilyen csapdákba esni. A jóginak meg kell értenie, hogyan kapcsolódik és származik a szamádhi az ászana, krijá, pránájáma és Kundaliní meditáció gyakorlásából.

Ez a négy aspektus alkotja a jóga alkímiai folyamatát, a transzubsztanciációt (vagyis az alap szubsztancia átalakítását egy magasabbá). Ebben a fejezetben azonban csak e négy aspektus helyes gyakorlásának hatását tudom ismertetni. Magukat a technikákat a tárgyról szóló előző köteteimben írtam le. Vegyük észre, hogy pontosan ugyanezt a megközelítést használja a Jóga-szútra is. Patandzsalí néhány mondatban összefoglalja az ászana, pránájáma stb. helyes gyakorlásának hatásait. Nem bocsátkozik részletekbe, ami hatalmas terjedelmet igényelne; és ezért a modern kommentátorok gyakran ezt úgy értelmezik félre, hogy nincsenek is részletek. Amikor Patandzsalí három rövid szútrában ismerteti a helyes ászana-gyakorlás hatásait, nem azt érti ezalatt, hogy nem kell évtizedeket töltenünk vele, hogy elérjük ezeket az eredményeket. Azt szeretné átadni, hogy addig kell gyakorolni őket, amíg tartósan meg nem valósítottuk azt, amiről a három szútra beszél.

Ennek elérése valójában sok évtizednyi gyakorlást igényelhet. Közben folytatni kell a jóga többi ágának gyakorlását; vagyis a jóga céljának elérése érdekében elengedhetetlen a gyakorlásuk.

A helyes ászana-gyakorlás az, ami felszabadítja a testi szöveteket a feltételekhez kötöttség fizikai szintje alól. Ezt azáltal éri el, hogy számos különböző pózon visszük keresztül a testünket, melyek közben mélyen lélegzünk és elengedjük az érzett feszültséget és a hozzá társuló tudatalatti programokat is. Ha a vinyásza módszert követjük, akkor ehez még hozzájárul a testünk alkímiai hevítése, mely által a test erős és egészséges lesz és ezálta felkészítjük a pránájáma és a meditáció gyakorlásához szükséges testhelyzetekre. Így lesz az ászana-gyakoráls a szamádhi gyakorlásának alapja."

Doboltunk a Világbékéért

Mára kiszépült az idő, és végre sikerült megtartani egy korábbra tervezett szabadtéri programot, melyet Papp Barbi jógaoktatóval szerveztünk. Péntek este hatkor találkoztunk a Gellérthegyen, a Filozófusok kertjében, hogy együtt doboljunk, meditáljunk a világ és Budapest, Magyarország békéje érdekében. Először azzal kezdtük a szertartást, hogy minden résztvevőt körbefüstöltünk zsályával és palo santoval, majd leültünk egy körben, és elkezdtünk dobolni. Én a saját dobom mellett egy-két hangszert hallottam még, de gondolom, hogy mindenki lelkesen játszott az általuk hozott dobokon, és a kiosztott csörgőkön. Mintegy ötvenen ültünk egy nagy körben. A dobolás közben megpillantottam az Életfát, és ezúttal éreztem, hogy az egész Univerzum Életfája az, mely minden élő és tudatos lényt és megnyilvánulást összeköt. Megjöttek az erőállataim, mindegyik valamilyen táncot lejtett és arany csillámokhoz hasonló pozitív energiákkal díszítette az Életfát. Majd megjöttek a gyógyítóim és a tanítóim is, és az egész egy közös munkává vált a Világ jobbítása érdekében. 

Én a bevezető beszédben kitértem a szerdai hajószerencsétlenség áldozataira is, akikek fontos volt ebben a hirtelen helyzetben, hogy kapjanak valamilyen támogatást, és megtalálják útjukat az Élet és Halál folyóján át a Túlvilágra. Őket is láttam, ahogy már a túlvilág vizeivel küszködtek, és igyekeztem segítséget küldeni nekik. Az Életfa közepében ismét megláttam egy nagy, lüktető szívet, mint már egyszer korábban, és erős energia-áramokat éreztem a törzsben az Alsó és Felső világok között közlekedni. A végén az egész átalakult egy nagy, aranyló vulkánná, melyből a szeretet és béke lávája folydogált. Nem voltam felkészülve rá, hogy ma is kapok egy szimbólumot Odintól, de hirtelen megjelent, és megmutatta a negyedik szimbólumot, mely egy Világfa- vagyis Yggdrasil-szimbólum. Egy körben van egy függőleges vonal és mellette két íves vonal, melyek kifelé kanyarodnak, mint a fa koronája és gyökerei. Lerajzolva egy kicsit hasonlít egy baseball-labda mintázatához. A szimbólum az alsó, Felső és középső világok közötti kapcsolatot, illetve annak helyreállítását mutatja. Ez igaz a belső világunkra, és a makrokozmoszra is, és nagyon illett az egész esemény témájához. 

Ezután egy szokatlan dolog történt, Odin mindannyiunkat átölelt, és a karjai közé zárt. Máskor mértékletesen távolságtartó szokott lenni. A Világfa gyökerei a Földanya szívéig érnek le, és ekkor megjelent a Földanya is, és ő is átölelt mindannyiunkat. A dobolás végére nagyon kifényesedett a kép, és elmosódtak a halál és a szenvedés nyomai. A dobolás befejeztével az Óm mantrát kezdtük zengetni. Ekkor a sárkányomat láttam, és olyan volt, mintha az Óm-okat nyeldekelte volna, mintha azzal etettük volna. A különböző hangmagasságokban elhangzó Óm-ok a sárkány testének különböző mélységeibe jutottak el, és lassan-lassan megtöltötték a bendőjét, jóllakott a sok Óm-mal. Úgy láttam, mintha a sárkány az Idő örök körforgását is képviselte volna, és csak azzal lehetett jóllakatni, ha teljes mértékben feloldódtunk a MOST-ban. Az Óm gondolatnélküliséget kiváltó pillanataiban az elménk nem kalandozott sem a múlt, sem a jövő felé, csak a jelenben volt felfüggesztve, és így nem akartunk bántani senkit, sőt, egyáltalán nem is éreztünk semmilyen vágyat. Az Óm-ozással együtt béke és megnyugtató kiüresedés, vagy mondhatni, a beteljesültség, kielégültség állapota töltött el. Egy ponton magától elhalt az Óm éneklése.

Ekkor egy légzésmeditációt végeztünk. Beszívtuk a levegőt, és amikor kifújtuk, megszorítottuk egymás kezét. Már az Óm-ot is kézenfogva énekeltük. Én néha úgy éreztem, hogy nem akarok sem belélegezni, sem kilélegezni, magától felfüggesztődött a légzésem. Ez nálam általában a kiüresedett elme tünete. Amikor lélegeztem, akkor igyekeztem érezni, ahogy körbefut a szeretetenergia a körön. De el kellett jutnom a feltétel nélküli elfogadás pontjáig, és akkor éreztem, hogy körbeáramlik az energia, és valóban éreztem a szeretetet minden érző lény iránt. Ez a meditáció sokat megmutatott abból, hogy mi a világ konfliktusainak oka. Ha mindenki fel tudná függeszteni az elméjét a MOST-ban, és el tudná érni a kiüresedett, békés megelégedettséget, akkor sokkal kevésbé akarnánk bántani egymást, mint amikor mindig a mohóságunk hajt bennünket az érzéki élvezetek délibábjai után.

A meditáció végén egy kis elcsendesedés következett, majd hálás szívvel megköszöntük egymásnak a jelenlétet. Több ismerős is odajött hozzám, és az egyik házaspár egy gyönyörű kristálykoponyát is hozott, aki állítólag szintén énekelt az Óm-ozás alatt. lefotóztam a nagy füstkvarc kristálykoponyát az én kicsimmel együtt. Remélem, hogy a jövőben is minél több ilyen egymásra találásnak lehetek a részese, és ezek az alkalmak közelebb hozzák az emberiség szívét egymáshoz, és összefogva tudunk emelkedni a magasabb tudatosság felé. 

Képtelenség egy szint elérésére és megtartására

Újabb részlet Gregor Maehle Szamádhi-könyvéből:
"Patandzsalí utolsó két akadálya a képtelenség egy szint elérésére és annak megtartására. Az adott szint elérésére való képtelenség a túl gyenge szoláris attitűdre vonatkozik, mely miatt az illető nem tudja „meghódítani” a kívánt szintet, vagyis a fundamentalizmus ellentétéről beszélünk. Ebben az esetben az önbizalmat és a meggyőződést kell növelni, amíg el nem érjük a kiegyensúlyozott szintet. Adjuk hozzá a szúrja-bhédanát és az uddzsájí pránájámákat a naulí vagy kapálabhátí krijákkal kombinálva, valamint a tüzes ászana-gyakorlást. Ha Istenen valamelyik mindenkit legyőző aspektusában meditálunk, mint például Ráma vagy Naraszimha, az is segíthet.

Egy adott szint megtartására való képtelenség a fennmaradás hiányára utal. A fennmaradás egy tápláló, lunáris attitűd. Ha a szoláris oldal, vagyis a fundamentalizmus túlzottan domináns, hamar ki fogunk égni vagy kiszemeljük a következő célt, elfeledve, hogy mennyire fontos a jelenlegi állapot fenntartása. Fizikai szinten az adott szint fenntartásának kudarcát okozhatja a túl sok pitta és kevés kapha, mely esetben az olyan pránájáma-módszerek alkalmazandóak, mint a csandra bhédana, a sítalí és a sítkarí. Óvatosan fokozhatjuk a fordított pózokban eltöltött időt (például fejenállás, vállállás) szintén hasznosak (persze figyelembe véve a korábbi könyveimben részletezett elővigyázatossági lépéseket). Egy állapot fenntartása a „megtartó erővel” is kapcsolatban van. A kumbhaka (légzésvisszatartás) hosszának növelése szintén javítja a megtartó erőt, mint ahogy az ászanák hosszabb kitartása is. A meditáció szempontjából Isten olyan aspektusain meditáljunk, melyekben fenntartja a világot (például „Lényem parányi részével ezt az egész univerzumot fenntartom” - Bhagavad-gítá 10.42).

A fent említett krijá- és pránájáma-technikákat részletesen leírtam a „Pránájáma: a jóga légzése” című könyvemben. Ebben a szövegben nem érdemes további részletekbe bocsátkozni ezzel kapcsolatban. Ennek a szakasznak az volt az üzenete, hogy a jója összes akadályának (bár egyik vagy másik erősebb lehet valamelyik rétegben) van fizikai, pránikus (a légzéshez kapcsolódó) és mentális összetevője is. Patandzsalí azt mondja az 1.31. szútrában, hogy „Az akadályokból szenvedés és frusztráció (mentális komponens), a test nyugtalansága (fizika komponens) és belégzés és kilégzés (légzési komponens) származik.” Más szavakkal, az akadályok egyszerre nyilvánulnak meg a mentális, pránikus és fizikai szinten. Leegyszerűsítés lenne azt gondolni, hogy meg tudunk szabadulni tőlük pusztán a test edzésével, vagy csak légzéssel, vagy csak a meditációval. Ha e három megközelítés közül csak az egyiket használjuk, akkor csak az egyik réteget (kósát) fogjuk tudni megtisztítani, amelyben az akadályok lehetnek. De mindhárommal foglalkoznunk kell. Ennek megértése alkotja a következő fejezet alapját, mely arról szól, hogyan készítsük fel magunkat a szamádhira."

Gungnir

Ma megkaptam a harmadik szimbólumot, a neve "Gungnir", azaz Odin lándzsájának szimbóluma. Na de ne szaladjunk ennyire előre. Úgy éreztem, hogy megint utaznom kell, és leültem dobolni, amikor találtam rá időt. Érdekes módon nagyon rezonált az egész szoba, mintha a dobolásom a környező tér atomjait rezgette volna meg. Végül is minden csak rezgés... Megláttam az Életfát, szépen fénylett, színes fények díszítették, mintha karácsonyfadíszek lennének. Az jutott eszembe, hogy úgy látszik elfogadta a szellemvilág a szombati kiülésem erőfeszítését, és megajándékozott némi erővel és tisztánlátással. 

A sasom most a hátára vett, de már Huginn, a holló is ott várt. Egymás mellett repültek felfelé, és nem sokára Muninn, Odin másik hollója is csatlakozott hozzánk. Így kötelékben repültünk, mint valami vadászgép-raj, középen én a sasommal. Ahogy fölfelé haladtunk, mintha hipertér-ugrást kezdtünk volna, a környező fények csíkokká váltak, és mi azok között suhantunk tova, mígnem elértünk Asgardba. Ekkor egy hosszú úton kellett végigmennem gyalog, és a madarak felettem szálltak. Sok lépcsőn át értem fel a Valhallába, és ott láttam az Einherjarokat, a csatában elesett harcosokat és a Valkűröket, amint a Valhallában mulattak és csatároztak. Egy belsőbb terembe léptünk, ahol már csak mi voltunk, és Odin a két farkasával. Ekkor ismét megkérdeztem Odint: "Mit ajánlhatok fel neked a rúna-tudományért cserébe?" És azt mondta, hogy szerezzek egy kis kőszobrot, mely őt ábrázolja, és fehér ürömöt égessek előtte egy kis tálkában. 

Ezután ismét a rúnákat mutatta. Megmutatta az első kettőt, úgy látszik, hogy mindig el kell ismételni, hogy megjegyezzem őket. És végül megmutatta a harmadik rúnakövet, mely fekete volt, és vörös színnel tűnt fel rajta maga a szimbólum: egy lándzsahegyet vagy függőleges lencsét alkotó három vonal: egy függőleges és kétoldalt két íves. Alul és felül, ahol találkoztak, egy egy kis kör volt, majd felül jobbra, alul pedig balra egy-egy rövidebb ív indult ki. Odin kijelentette: "Ez a Gugnir szimbólum, és a lándzsámat képviseli." A három ívet könnyedén el tudtam képzelni lándzsahegynek, de a gömböket a végén és a két plusz vonalat nem értettem. Azt mondta, hogy azok ékkő-gyűrűk, a vonalak pedig madár (holló) tollakat képviselnek. Ez a szimbólum a tudás és a tisztánlátás szimbóluma, egy csukott szemnek is tekinthető, mely a belső látás ébredését segíti elő. Amikor nem tudjuk valamire a választ, vagy meg akarjuk érteni egy dolog végső természetét, akkor ezt a szimbólumot használhatjuk. A fejtetőre kell kivetíteni, és a nyomaték kedvéért Odin a fejemre nyomta a lándzsáját, mint ahogy már egyszer korábban is tette, és így ez a lenyomat maradt a fejem tetején. Utána láttam, hogy Huginn és Muninn, a két holló odatették a csőrüket a gyöngyökhöz, és így jött ki a két alakzat a lándzsa két végén. Hiszen ők azok, akik mindenről mindent tudnak, és Odinnak is a fülébe súgják a híreket és információkat. A felső képen Odin látható, kezében a Gungnirral. A harmadik képen látható a szimbólum, amit én kaptam, a középső képen pedig az a szimbólum (a kereszttel áthúzott rombusz), melyet haoygmányosan a Gungnir szimbólumának tekintenek.

A rúna használatához ezúttal némileg hosszabb magyarázatot is kaptam. A koronacsakrához kapcsolódik, és ha megnyitjuk vele, akkor az illető képes lesz megismerni Istent, vagyis a Végső Igazságot, és így az illúziója és a tudatlansága szertefoszlik. Megtalálja az útját, és megtalálja önmagát. Ez egy útmutató rúna, mely, mint Odin lándzsája, a végső cél felé repíti az értelmünket, és felfegyverez a tudással és az értelmi képességgel, mellyel megérthetjük az Élet végső igazságait. 

Mivel ez a szimbólum is viszonylag jól beazonosítható mitológiai eredetét tekintve, nézzünk most egy kis információt a Gungnirról a Norse-mythology honlapról:

Odin lándzsájának neve Gungnir, ami annyit tesz: "amit lóbálnak". Az északi mitológiában már a kilencedik századtól találunk utalást a Gungnirra, mint Odin fegyverére. Nem csak a viking kori rúna-köveken ábrázolják Odint lándzsával a kezében, hanem már bronzkori sziklarajzokon is találunk ládzsás isten-ábrázolást Európában. 

A Gungnirt, az istenek sok más fegyverzetével együtt az univerzum legügyesebb kovácsai, a törpék készítették. A Gungnir hegyét rúnák díszítik, melyek által mágikus erőre tett szert: mindig célba talál, és mindig visszatér gazdájához. Több régészeti lelet tanúskodik arról, hogy Odin példáját követve a viking harcosok is rúnákat véstek lándzsahegyeikbe. 

Amikor Odin az Ász-isteneket vezette csatába a Vánok ellen, akkor meglóbálta ládzsáját az ellenfél felé, és azt kiáltotta: "Mindannyian Odin birtoka vagytok!" Ezt a mozdulatot a viking harcosok is gyakran ismételték csata előtt, annak reményében, hogy Odin győzelemre segíti őket, és akkor embert is áldozhatnak neki az elejtett foglyok közül. A lándzsa áldozati fegyver-szerepét az is erősítette, hogy Odin saját lándzsájával szúrta mellbe magát, amikor fejjel lefelé lógott az Yggdrasilról. Így áldozta fel magát önmagának, hogy megkapja a rúnák titkos tudományát. Odin Tyrtől vette át a fő istenség helyzetét a viking korban, és ezzel Tyr jelképe, a kard helyett a lándzsa lett a katonai és mágikus hatalom szimbóluma a vikingeknél.

A mahámúdrá

Újabb részlet a Krishnamacharya-könyvből:
"51. Mahámúdrá

Technika:

1. Terítsünk le valami puhát a földre, és üljünk rá.
2. Nyújtsuk ki előre a jobb lábunkat úgy, hogy jobbra kb. 30 fokban álljon. A lábfejünk legyen merőleges a földre, a vádlink és a combunk érjen a talajhoz (az ülés és a lábunk is legyen egyenes).
3. A másik lábunkat hajlítsuk be térdben és hozzuk be a talpunkat, hogy a jobb comb belső oldalához érjen, a bal sarkunk pedig a nemi szerv alatt legyen. A bal lábunk combja érjen a földhöz (vagyis a leterített ülőhelyhez). A két combunk között legyen 120 fokos a szög.
4. Üljünk egyenesen és tartsuk egyenesen a hátunkat.
5. Kilégzés közben csavarjuk jobbra a törzset, hogy a két vállunk egyforma távolságban legyen a lábujjunktól.
6. Hajtsuk végre a torokzárat, vagyis nyomjuk az állunkat a két kulcscsont közötti mélyedésbe, tartsuk egyenesen a hátunkat, húzzuk be a hasunkat, és fogjuk meg a jobb nagylábujjunkat ujjkulcsolással, mindkét kézzel.
   Megjegyzés: Lehetséges, hogy eleinte nem sikerül elérni a lábujjakat, ilyen esetben elegendő a kezeinket a jobb combra helyezni, vagy a jobb térdkalácsra, vagy a jobb lábszárra, bokára stb., tehát annyira előre, amennyire csak lehetséges túlzott erőlködés nélkül. Ahogy fejlődik a gyakorlásunk, könnyebben fogunk tudni előrehajolni, és későbbiek során az ujjakat is kulcsolni tudjuk a jobb talpunk alatt, vagy a sarkunk alatt. Azt fomtos megjegyezni, hogy a gerinc maradjon egyenes, az állunk előrehajtva, a hasfal behúzva, és a törzsünket csavarjuk el, hogy mindkét vállunk egyforma távolságra legyen a lábujjunktól. Mindkét combunk érjen a talajhoz.
7. Tartsuk lehunyva a szemeinket, hogy az elménk ne vándoroljon el. Vegyünk mély egyenletes belégzéseket és kilégzéseket, hangot képezve a torkunkban, hat légzésig.

Megjegyzés: Kezdők esetében ne hajlítsuk a törzset. Miután a gyakorlásunk már fejlettebbé vált, és végre tudtunk hajtani hat légzést a törzs behajlítása nélkül, vegyünk három levegőt, kilégzésnél behajlítva a törzset. A homlokunk érjen a térdünkhöz az előrehajlás végén, de nem kell végig hozzáérnie. Ha ez nem lehetséges, akkor csak annyira hajlítsuk előre a törzset, amennyit szükségtelen erőfeszítés nélkül meg tudunk tenni.

8. Ismételjük meg a másik lábunkkal is.
   Ha a gyakorlásunk már haladóvá vált, akkor végezhetünk belső és külső légzésvisszatartást is 2-5 másodpercig minden egyes kör mély légzésnél. Ne végezzünk többet, mint öt mély légzést mindkét oldalon. Ha a szívnek bármilyen gyengesége fennáll, akkor a légzésvisszatartás ne legyen hosszabb egy másodpercél. Haladó gyakorlók esetében, akik betartják a brahmacsarját (cölibátust), hűvös helyen élnek és gazdag ételeket tudnak enni, legfeljebb 32 kör légzés végezhető mindkét oldalra, minden körben 5 másodpercig visszatartva a levegőt. A Madhurantakamba való Nathamuni a Jóga-rahaszja című, jógáról szóló művében azt írja, hogy ha ezt a múdrát az uddíjána bandhával együtt végezzük tíz másodpercig, akkor legyőzzük a halált és minden mérget semlegesíteni tudunk. Nagyon hatásos a cukorbetegség, lép-panaszok, vérhas és egyéb gyomorpanaszok esetén. Ha kifejezetten a mérgek legyőzésére szeretnénk használni, akkor a belégzést úgy kell végezni, mint a sítalí pránájámában, vagyis kiálló, csövet formázó nyelvvel. Utána húzzuk be a nyelvünket és tekerjük hátra, hogy a hegye a szájpadláshoz érjen (dzsíhva bandham), vegyük fel az állzárat, ús húzzuk be és felfelé a hasunkat (uddíjána bandham), és lassan lélegezzünk ki a két orrlyukon keresztül.
   (A mahámúdrá a három bandha együttes alkalmazását jelenti a fent ismertetett testhelyzetben. Tehát, bár a leírás nem említi, igyekezzünk a gyakorlatot végig behúzott múla bandhával együtt végezni.)

Szálamba szarvángászana

Újabb részlet a Krishnamacharya-könyvből:
"50. Szálamba szarvángászana - vállállás alátámasztással

Ez az ászana az összes erőközpontot, ideget, szervet, ízületet tonizálja, és ezért nevezik szarvángászanának. Az ászana kétféle lehet – alátámasztással vagy anélkül, itt az elsővel foglalkozunk.

Technika:

1. Feküdjünk hanyatt, kinyújtott lábakkal, összezárt térdekkel, és spiccelő lábfejekkel. Emeljük fel a fejüket, és hozzuk összhangba a lúbujjak, térdek és a kezek helyzetét, majd engedjük vissza a fejünket a talajra, az állunkat a mellkasra nyomva. A karjaink kinyújtva fekszenek a testünk mellett, a tenyereink a padlón vannak összezárt ujjakkal.
2. Lélegezzünk be és ki lassan és mélyen, miközben hangot hozunk létre a torkunkban, mindkét orrlyukunkon keresztül három vagy négy alkalommal.
3. Lassan lélegezzünk ki és emeljük fel mindkét lábunkat együtt. Hozzuk a trstünket függőleges helyzetbe, a nyakunk pihenjen a földön. Hajlítsuk be a könyökeinket és hozzuk fel a tenyerünket, támasszuk meg vele a hátunkat a gerinc két oldalán, a tenyereket a lapockákhoz minél közelebb ohzva. A könyökeink ne legyenek távol egymástól, hanem lehetőleg minél közelebb, körülbelül 30 cm-re."

(A Jóga-makaranda első kötetében már ismertetve volt a szálamba szarvángászana és a nirálamba szarvángászana három változata.)

A változás örvénye

 Folytatódnak a szimbólum-átadások, melyek a múltkori dobkörön kezdődtek. Ma már jógaóra közben eszembe jutott Odin és a múltkori szimbólum, az első az 59-ből, amit megkaptam. Azóta kétszer is alkalmaztam egyéni kezelésnél, mert mindkét esetben kapóra jött, és a kezelt személy erőteljesen érezte is a hatását. A jógaóra végén elővettem a dobomat, és dobolni kezdtem a relaxáció alatt. Megláttam az Életfámat, mely egy kicsit még kormos volt a hétvégi barlangbeli füstöléstől, de erőteljesen állt. 

Huginnt, a hollót vártam, hiszen ő Odin hírvivője, de ebben az esetben nem jött, mert "elfoglalt" volt. Így a sasom ragadott a karmai közé, és elindult velem felfelé a Világfa tetejére. Érdekes volt ez a kiszolgáltatott helyzet, mert eddig vagy a hátán ültem, vagy beléptem a testébe. Az Életfa tetejéről a Szivárványhídon haladt tovább, mely a Középső világot (Midgardot) összeköti a Felső Világgal (Asgarddal). Asgard kapuját Heimdallr őrizte, aki könnyedén biccentett, amikor meglátta a sasomat, velem a kezemben. Gondolom tudta, hogy mi járatban vagyunk. Amikor berepültünk a Valhalla csarnokába, a sasom ledobott a lépcsőre, mely Odin trónjához vezet. Négykézláb felmásztam rajta, majd leültem Odinnal szemben. Először azt kérdeztem, hogy "Milyen felajánlást tehetek neked a rúnákért cserébe?" Odin így felelt: "Amikor fested a rúnákat, akkor vegyél vért a testedből, és azt keverd bele." Utána ismét nyújtotta felém a rúnákat, ezúttal kettőt. Az elsőt jól felismertem, a múltkori rúna volt, most nevet is kapott: "A kettősségből az Egységbe". Lila alapon vörös színnel láttam, mintha ametisztbe lett volna belevésve vörös festékkel. A második rúnát azonban nem láttam. Megjelent ugyan egy szimbólum előttem a révülés előtt, de mivel nem voltam biztos abban, hogy azt nem én vetítettem be magamnak, inkább igyekeztem elhessegetni a képét, és kiüríteni az elmémet. De minél inkább erőlködtem, hogy lássam a szimbólumot, annál inkább nem láttam semmit. Azután elkezdett kirajzolódni egy Z betűre emlékeztető szimbólum, de még mindig kétségek gyötörtek, hogy ez valóban a második szimbólum-e. Ekkor el is tűnt a kép teljesen. 

Ekkor az első rúnára pillantottam, és valahogy nekem is sikerült elengednem a kételkedést a sugallatokban. Ekkor megjelent pontosan az a szimbólum, melyet már a révülés előtt is láttam, és a kelta Triskelion szimbólumra emlékeztet. Egy háromszög sarkaiból spirálok indulnak ki, melyek az óramutatóval ellenkező irányban csavarodnak befelé háromszor. Az egész ábra az óramutatóval megegyező irányba forgott. A felső ábrán egészen pontosan van ábrázolva. Az alsó kőbe vésett változatból hiányzik a háromszög. Egy név is jött hozzá: "A Változás örvénye". A szimbólum hatása némileg ellentétes az elsővel, mivel  fizikai és éteri szinten a zavart betegség-energia szétoszlatását segíti elő, mintha egy porszívó vagy centrifuga lenne. Az összesűrűsödött betegségenergia közepébe kell kivetíteni, és "szétporlasztja" azt az univerzumban, ahol újra visszakerül a körforgásba. Ugyanakkor pszichés szinten a változásoknak való ellenállást "oszlatja szét", mely természetesen összefügg a fizikai betegséggel is. Amikor képesek vagyunk folyamatosan alkalmazkodni a minket körülvevő változó világhoz, akkor meg tudjuk őrizni az egyensúlyunkat és az egészségünket, viszont ha ellenállunk, és elkezdünk ragaszkodni egy-egy dologhoz, vagy kerülni egy közelgő dolgot, amit be kellene fogadni, akkor belső feszültség keletkezik bennünk, és ez kialakíthat egy stagnáló betegség-gócot. Szóval a "Változás örvénye" egy nagyon jó szimbólum, és míg az elsőt statikusan láttam megjelenni, ez forgott. Zöldes alapon arany színnel láttam. 

Miután Odin az értésemre adta a szimbólum jelentőségét (ezt röviden szokta csak megtenni), búcsúzóul belevetítette az első szimbólumot a homlokom közepébe, ezt a másodikat pedig a szívembe, mintha beavatott volna a szimbólumok használatába. A Triskelion szimbólum több kultúrában is megjelenik, a görög, kelta (druida) és a távol-keleti szimbolika is alkalmazza. De valószínűleg jóval ősibb szimbólumról van szó, mely a hármassághoz kapcsolódik. Az egyik internetes leírás szerint például ezt jelenti:

A triskelion vagy triskele három egybefüggő spirálból áll, és az egyik legősibb szimbólum. Különféle kultúrákban egyaránt fellelhető, jelentése és kisugárzása változatlan. Elsősorban a kelta népművészetben találjuk meg, de sűrűn felbukkan buddhista csoportok jelképeként is. A spirál maga is ősi szimbólum, mely a naphoz, a halál utáni élethez és a reinkarnációhoz kapcsolódik. Az újjászületés jelképe, hisz folyamatos mozgást jelez az időben.

A triskelion a hármas szám, illetve a hármasság jegyében áll. A kettősség ájultságából való kiút, illetve az egységbe való visszatérés a hármas szám műveletén keresztül valósítható meg. A Triskelion összefogja azt a három elemet, amelyen létezésünk alapul. A születés, a halál és az újjászületés; a lélek, a test és a szellem; a kezdet, a közép és a vég; a tér, az idő és a teremtés; a tézis, az antitézis és a szintézis; az apa, az anya, a gyermek, vagyis Ozirisz, Ízisz és Hórusz egysége. Kelta szimbólumként pedig magában hordozza a három fontos kelta elemet: a földet, a vizet és az eget.

A hamis nézetek és a két szélsőség

Újabb részlet Gregor Maehle Szamádhi-könyvéből:
"A hatodik akadály, a hamis nézetek, a jobb és bal agyféltekék, valamint a paraszimpatikus és szimpatikus idegrendszer egyensúlyzavaraiból fakad. Ez elsődlegesen egy pránikus egyensúlyzavar, amit a jógában ídá (Hold) és pingalá (Nap)-egyensúlyzavarnak nevezünk. Ebben az esetben gyakoroljuk a nádí sódhana pránájámát, hogy elérjük az egyensúlyt, és szélsőséges esetekben alkalmazzuk a csandra bhédana vagy szúrja bhédana pránájámát az adott egyensúlyzavar megszüntetésére. Ezen elsődleges megközelítés mellett a fizikai és mentális síkokat is vegyük célba. Ha valaki hold-hajlamú, akkor a relativizmus lesz rá jellemző, ami azt jelenti, hogy olyan sokféle módot fog helyesnek tekinteni egy dolog végrehajtásához, hogy nehéz lesz döntenie, vagy ellenállnia annak, ami nem helyes. Ebben az esetben az erőteljes ászana-gyakorlás sok vinyászával (sorozatos mozdulattal) és kartámasszal kiegészítheti a szúrja bhédana pránájámát. A meditáció Isten törvényén szintén hasznos lehet. Ebbe beletartozik az eitka tanulmányozása, beleértve a Jóga-szútra jamáit és nijamáit, valamint az olyan szövegeket, mint a Mahábhárata, vagy az Ótestamentum. Ezek abban hasznosak, hogy megértsük, mi a különbség aközött, hogy helyesen vagy helytelenül cselekszünk, és hogy ki kell állni a helyes mellett.

Ha valaki Nap-hajlamú, akkor az elméje a fundamentalizmus felé fog tendálni, ami azt jelenti, hogy túl nagy jelentőséget fog tulajdonítani annak, hogy az ő álláspontja legyen a helyes, és nem fogja elviselni azokat a nézőpontokat, amelyek ellentétben állnak az övével. Ebben az esetben a csandra bhédana pránájámát nyugtató ászana-gyakorlással kell kiegészíteni, és olyan kijelentéseken kell meditálni, mint: „Aki mindenhol engem, és mindent Bennem lát, számára én sohasem veszek el, s ő sem vész el számomra soha.” (Bhagavad-gítá 6.30)

A fundamentalista leegyszerűsíti a világot azáltal, hogy ugyanazokat a szabályokat alkalmazza a komplex helyzetek különböző változataiban. Ebben az esetben azon a tényen kell meditálnunk, hogy a világ és minden élőlény eredendően összetett, és még ha okosak is vagyunk, és sokat tanultunk, a teremtés komplexitásának csak egy parányi részét vagyunk képesek felfogni. Azon a tényen kell meditálnunk, hogy minden egyes személy, akivel találkozunk, Isten egy másik álruhában, és valami újat tanít nekünk. Amíg emberi testben vagyunk, addig tanuljuk az életet, és nem válunk a mesterévé."

Egy éjszaka a barlangban

A múlt hét végén a tervek szerint látomáskeresésre mentem volna Cserkútpusztára segítőnek, de a program végül is elmaradt, én pedig már belelkesedtem, hogy elvonulok egy kicsit a természetbe. Ezért megkérdeztem Oguzt, hogy szombat este kiülhetek-e a Mackó-barlangba tüzet rakni és dobolni, énekelni. Beleegyezett, tehát úgy éreztem, hogy a szellemvilág támogatja a tervemet, legalábbis hogy nagyobb baj akkor nem lehet. Szombat reggel már nem ettem és ittam, de a gyerekekkel kimentünk még egy rövid kirándulásra a Mocsáros-dűlőre. Délután mér eléggé a holtponton voltam, ezért aludtam egy kicsit a kocsiban, amíg ők cipőt vettek a Stop Shopban. Végül délután fél öt felé indultam el Óbudáról biciklivel, hátamon a dobbal és minden szükséges felszereléssel a hátizsákomban. Jó idő kerekedett, de azért nem volt olyan könnyű kitekerni Pilisborosjenő határáig, mert az út szinte végig emelkedett, egy részen tolni is kellett a bicót. Végül kiértem az erdőbe, lelakatoltam a bringát és megkértem a farkasomat, hogy ne engedjen senkit a közelébe reggelig.

Elindultam a délutáni erdőben, még két és fél kilométer állt előttem, java része szintén emelkedős terepen. Végül odaértem a barlanghoz, de eléggé kitikkadtam azért menet közben. Mivel még előttem állt a fa-gyűjtés és összevágás, ezért úgy döntöttem, hogy inkább megiszom az általam hozott egy kulacsnyi víz felét. Ezután lepakoltam a barlangban, és elkezdtem tűzifát gyűjteni a környéken. A barlangban van egy magasabb párkányszerű beugró, azt szemeltem ki a tűzrakáshoz, bár így utólag lehet, hogy jobb lett volna legalul rakni a tüzet a füst miatt. Miközben szedegettem a fákat, egy apuka is megérkezett a két fiával. Elvoltak a barlangnál, majd hazaindultak. 

Végre úgy éreztem, hogy elegendő fa gyűlt össze, és elkezdtem összevágni baltával meg fűrésszel tűzifa-méretűre. Ebben is jól elfáradtam, de azért fél kilenc felé már állt a tűzrakóhely,a fa bekészítve, és az oltárat is összeraktam. A Nap még mindig nem ment le, így kiültem egy kicsit a barlang elé a padra, és kiürült elmével gyönyörködtem az erdő hangjaiban, illataiban, látványában. Végül sötétedés után meggyújtottam a szertüzet, és meghívtam minden létező szellemet és istenséget a szertartásra. 

A tűz egy kicsit nehezen akart begyulladni, mert minden fa vizes volt az utóbbi hetek esőzésétől. Ekkor elkezdtem énekelni Oguz tűz-dalát:

Lángok ropogjatok,
szememben ragyogjatok.
Lángok ropogjatok,
szívemben lobogjatok.

Az égig emeljetek,
a széllel repítsetek.
Lángok ropogjatok,
az éjben vezessetek.

Na ettől aztán tényleg beindultak a lángok, és a tűz vígan elkezdett ropogni. Sorban énekeltem egymás után a dalokat. Aminek nem tudtam a szövegét, azt a telefonomról néztem. Van több saját dalom is, amihez szép dallamot találtam ezen az éjszakán. Az egyik például ez:

A lélek dala

Föld nem hantolhat

Víz nem fullaszthat

Tűz nem hamvaszthat

Szél nem szaggathat

Örök lélek vagy

Isten szikrája

Örök lélek vagy

Isten jószága

A lelked állandó

Sohasem múlandó

A tested múlandó

Sohasem állandó

A földben elporlad

A vízben megfullad

A tűzben elhamvad

A szélben elszárad

Örök lélek vagy

Az idő tanúja

Örök lélek vagy

A világ látnoka

Héjjaja Héjjaja Hó

Héjjaja Héjjaja Hó

Héjjaja Héjjaja Hó

Héjjaja Héjjaja Hó

/Refrén/

Az első két-három órában nagyon jól ment az éneklés, de éjfél felé azért úgy éreztem, hogy már nagyon sok kezd lenni a füst a barlangban (konkrétan vágni lehetett), és kimentem azért a barlang elé egy kis friss levegőt szívni. Mivel az éjszaka közepén voltam, ezért hazaindulni esélytelen lett volna, szóval inkább maradtam. Visszamentem a barlangba, és kértem a szellemeket, hogy egy kicsit ritkítsák a füstöt. Alább is hagyott a füst, és énekeltem tovább. Az ülés sem esett túl kényelmesen, elég hamar megfájdult a hátam. Néha el-elbóbiskoltam is közben. Az első elalvásnál arra ébredtem, hogy jól felforrósodott a lábszáram, mert túl közel volt a tűzhöz. A másodiknál, amikor felriadtam, mindenféle állatokat láttam mozogni a barlang falán a tűz táncoló fényében. Barlangi medve, bölény, farkas, melyek laktak is amúgy ebben a barlangban még az őskorban. Ez volt a legpszichedelikusabb élményem egész éjjel. Hangok is voltak, de félelmet nem éreztem igazán. A faluban "farkasüvöltöttek" a kutyák, és a barlangban denevérek rezegtették a szárnyaikat. A barlang mennyezetéről folyamatosan csepegett alá a víz, ami átszűrődött a mészkövön, és ezt akár léptek hangjának is vélhettem volna, de igazán nem féltem attól, hogy jön valaki vagy valamilyen állat. A legfélelmetesebb a nagy füst volt, kétszer is kimentem levegőzni az éjszaka alatt. 

Ez az éjszaka nem annyira a transzolásról szólt, inkább a szenvedésről. Fájt mindenem, álmos voltam, nagy volt a füst, és hajnal felé már a motivációm is elszállt az énekléshez. Volt, amikor csak doboltam, volt, amikor csak énekelgettem, vagy csak néztem a tüzet. Nem értem a végére az összes dalnak, ami a telefonomban volt, de jó párat elénekeltem azért. Közben a tüzet is kellett rakni, és a füst még hajnalban is sűrű volt. Végül fél öt felé kijöttem a barlangból, megittam a maradék vizemet és megettem két banánt. Legalább nem haltam meg füstmérgezésben. Összepakoltam a cuccaimat (minden vastagon füstszagú lett), megköszöntem a szellemeknek az éjszakát, és elindultam Pilisborosjenő felé. Pont a Kevélynyergen ért a napfelkelte, vöröses-rózsaszín fényben izzott a Napkorong. Még a fákat is pinkre festette. Ez volt a második legpszichedelikusabb élményem az ottlét alatt. Reggel írtam Oguznak meg haza is, hogy még megvagyok.

Egy nap böjtölés még elment, de nem tudom, hogy lesz ebből négy nap a látomáskeresésen. Igaz, hogy ott nem kell ennyi fizikai aktivitást kifejteni. Oguz is azt mondta, hogy az ilyen kiülések máshogy dolgozzák meg az embert, mint egy révülés, amikor igazán még nem lépünk ki a komfortzónánkból. Itt a szevedés az megvolt rendesen, egyedül a fázás hiányzott a repertoárból. Azt a következtetést is levontam, hogy a sámánság nem egy könnyű spirituális út, és hogy komolyabban kell majd még böjtölni, hogyha azt akarom, hogy szóba álljanak velem a szellemek és az égi erők. 

Az érzéki élvezet, mint akadály

Újabb részlet Gregor Maehle Szamádhi-könyvéből:
"Az ötödik akadály az érzéki élvezet – ami nagyon népszerű a modern társadalomban. A reklámok nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy elhitessék – a boldogságunk az élvezetekben, önmagunk kényeztetésében fekszik, és így bármit el tudnak adni nekünk, és abból bármekkora mennyiséget, amíg a hitelkártyánk bírja, vagy azon is túl. A kapitalizmus azt sugallja, hogy az érzéki élvezet eksztázist eredményez, míg a jóga azt mondja, hogy az eksztázis legbelsőbb természetünk, és nincs szükségünk érzékszervi stimulációra, hogy elérjük – csak mélyre kell merülnünk a belsőnkben. És nem szabad meglepődnünk, hogy ingyen is megkaphatjuk, és senkinek nem kell fizetnünk érte! Ezárt van az, hogy ehhez az eksztázishoz vezető utat titokban tartották, mert ha felfedezzük ezt az igazságot, akkor függetlenné válunk a fogyasztói életmódtól és az érzéki stimulációtól, és így nem fogunk többé hozzájárulni a GDP növeléséhez. A GDP-nek azért kell növekednie, hogy az ultragazdagok vagyona még tovább tudjon növekedni.

Az érzéki élvezetet vagy a tétlenség (tamasz) vagy a túlzott aktivitás (radzsasz) fokozódása válthatja ki. Például a „mint malac a sárban” kifejezés a tamasz által kiváltott érzéki élvezetre utal. Ugyanez igaz a depresszió miatti túlzott evésre, vagy a vásárlási mániára. Másfelől, Rávana, a Rámájana démon-királya (és más diktátorok és macsó emberek, akik a példáját követték) jó például szolgálnak a túlfokozott szenvedély (radzsasz) miatti érzéki élvezetre. A tamasz csökkentése érdekében a pránájámák, kriják és ászanák kombinációját alkalmazzuk, ahogy a negyedik akadálynál is elírtuk.

A kilégzések hosszának növelésével tudjuk elejét venni a radzsasz által kiváltott érzéki élvezetnek. A csandra bhédana pránájámát is gyakorolhatjuk, melyben minden belégzést a bal orrlyukon keresztül végzünk. Ez a pránájáma engedelmessé és introvertálttá teszi az embert, ezzel csökkentve a radzsaszt. Ha a radzsasz fokozott, akkor jobban tesszük, ha lágyabbra vesszük az ászana-gyakorláat. Az is hasznos, ha hozzátesszük a meditációt, és itt az elcsendesülésre, békére, ürességre koncentrálunk, és anak megvalósítására, hogy a világ tökéletes egyensúlyban van, ahogy most van, és nem kell újra feltalálni. Ebben az állapotban a meditációnak arra is kell irányulnia, hogy Isten gyermekei vagyunk, és jók vagyunk úgy, ahogy vagyunk. Semmilyen világi erő nem tud hozzátenni vagy elvenni semmit a teljességünkből, mely az isteni akarat terméke. Isten örökké jelen van a szívünkben és semmilyen stimulációval nem tudjuk ezt még jobbá tenni. Meditáljunk az ilyen kijelentéseken: „Csendesedjetek el, és tudjátok meg, hogy én vagyok az Isten!” (Zsoltárok 46:10)."

A kristálykoponya és a Kék Bolygó

Ma az Ashtanga sorozatot gyakoroltam az Atma Centerben, és a gyakorlás végén lefeküdtem relaxálni egy kicsit. Mindig ott szokott lenni velem a kis mobil oltáram, de most úgy döntötten, hogy a koronacsakrám közelébe helyezem a kristálykoponyámat, hátha tudok utazni egy kicsit vele relaxáció közben.

Ellazultam, amennyire tudtam, és a lélegzetemet is igyekeztem lelazítani. Egy világító szempár jelet meg előttem, hasonló ahhoz, mint szerdán a dobkörön, de végül jaguárfej helyett inkább a kristálykoponya szemüregévé alakult át. Korábbi utazásomkor közölte velem a kristálykoponya, hogy egy jaguár-pap szelleme lakik benne, de volt már olyan is, amikor elvitt a Kristálykoponya-tudatosságba, mely tulajdonképpen az univerzumban létező összes kristálykoponya közös tudatossága.

Megjelent előttem az Életfa, és a törzsére ültetve egy nagy Kristálykoponya, mintha alulról felfelé átnőtt volna rajta a fa. olyan benyomást keltett, mintha jégből lett volna maga a koponya, és a Nap melengető sugarainak hatására lassan olvadoztak volna a szélei. Ekkor megjelent a sasom, és a hátára ültetett, majd elindultunk fölfelé. Ahogy haladtunk fölfelé az Életfában, a koponya mintha folyamatosan tágult volna, végül egy egész univerzumnyi méretet öltött fel, és így minden benne volt. Először sötétséget láttam, majd sarki fények olvadoztak egymásba a szivárvány minden színében. Nem lehetett megállapítani, hogy honnan indul ki a fény,mert nem egy központi fényforrásból származott. Végül kibontakozott a koponya kristályrácsa, melynek a belsejében voltunk. A fényes vonalak gömbszerű buborékokká rendeződtek, és az Élet Virága minta térbeli formáját rajzolták ki. A metszéspontok között megannyi fénylő vonal látszott, és mindegyik gömbben a Metatrton-kocka alakzatát rajzolták ki, amely egyszerre tartalmazza magában az összes szabályos mértani alakzatot. Nincs értelme azt mondani, hogy a gömbök mekkorák voltak, mert egyszerre voltak parányiak és végtelenül nagyok, mintha én és a sasom oszcilláltunk volna a méretünket tekintve. A mértani alakzatok felületein mintha hologramok jelentek volna meg, fénylő ősi írásjelek formájában. Ugyanaz az írás különböző betűkkel látszott, mintha egy prizma különböző oldalain keresztül néztem volna. Szanszkrit, óegyiptomi, azték vagy mexikói írás, valamint kelet-ázsiai képírás és valamilyen őseurópai mágikus ábécé betűit láttam. Mindegyik kódrendszer ugyanazt az információt tartalmazta. 

Utána mintha megszólalt volna a kristálykoponya tudatossága, és egyszerre beszélt többes és egyes számban. Most többesben fogom írni az üzeneteket, amiket kaptam. "Mi nem avatkozunk bele senki életébe, csak információt tárolunk, melyet elérhet az, aki megkapta a megfelelő beavatást vagy elérte a szükséges rezgésszintet. Az Univerzum Intelligenciája és Emlékezete vagyunk, nem közvetítünk erőt, csak tudást. Az Erő a Vágyból indul ki, a Vágy pedig a tudatos élőlények sajátja. Az intelligencia nem vágyik semmire. Mit szeretnél tudni - a múltat vagy a jövőt?"

Ekkor egy képi üzenet következett. Egy üveglap-vagy tükörszerű síkra merőlegesen két fénycsóvát láttam kiindulni, mintha középen lett volna a fókuszpontjuk, ahol az üveglapról visszatükröződtek. Megértettem, hogy a középső fénylő pont a Jelen pillanata, a két kiinduló nyaláb pedig a múltba és a jövőbe tart. Ha nagyon erőlködök, akkor nem tudok egyik irányba sem elindulni, hanem el kell lazulnom, és a fókuszpontra koncentrálnom. Ahhoz, hogy megtapasztaljam a múltat vagy a jövőt, az agyféltekéimnek tökéletes egyensúlyban kell lennie. Ezt megértve igyekeztem csak ellazulni, és nem is fogalmaztam meg semmilyen kérdést magamban, de úgy látszik, hogy a Kristálykoponya intuitív módon tudta, hogy mi foglalkoztat mostanában. Egy bolygót pillantottam meg magam előtt, melyhez viszonylag gyorsan közeledtünk. Egy szép, kék bolygó volt. "Melyik bolygó ez?" - kérdeztem. "A Föld" - jött a válasz. "És mikor?" "Tizenkilenc" jött a válasz. "Mit jelent a tizenkilenc?" "Tizenkilenc év múlva, tizenkilencezer év múlva és tizenkilenc millió és milliárd év múlva is ilyen lesz" - pontosították. 

Közeledtünk. A kék felhőtakaró alatt felbukkant a buján zöldellő táj, mely szinte az összes szárazföldet beborította. Itt-ott a fák között fehéres színű városok bújtak meg, kupolaszerű tetőkkel bevonva, melyek azt a célt szolgálták, hogy az emberek élete ne zavarja az élővilágot. Az akkori emberek nagyon környezettudatosak lesznek, és a technológia és a tudomány összes vívmányát arra fogják használni, hogy védjék az élővilágot. Az élővilág vadon burjánzik majd, az emberek pedig páratlan bőségben fognak élni. Így nem lesz értelme a vagyonnak, mert senki sem fog szűkölködni semmiben. Az emberek nem fognak vágyni arra, hogy minél több dolgot birtokoljanak, mert nagyon felébredettek lesznek, és a belső békében és a szeretetben fogják megtalálni a boldogságot. Éppen ezért mindenkinek a segítségére fognak sietni, aki szenved, és erőszakmentesen fognak élni. A jólét és a technológiai fejlettség miatt nem kell majd minden nap lélekölő munkákat végezniük, hanem a művészeteknek, az önkifejezésnek, a kapcsolatok ápolásának és a spirituális gyakorlatoknak tudják szentelni az idejüket. Az emberek testében lesznek bionikus szervek, melyek az "elromlottakat" helyettesítik, de tudni fogják, hogy ha betegség támadja meg őket, akkor a lelküket kell gyógyítani. Így a gyógyítók meditációval fogják kezelni a szenvedő embereket, és emlékeztetik őket azokra a tudati kulcsokra, melyekkel helyre tudják állítani a lelki békéjüket. Az emberek sokat fogják gyakorolni a feltétel nélküli elfogadás és szeretet kifejezését, és nem csak a családjukon belül, hanem az általuk lélekrokoni kapcsolat alapján spontán kialakított mikroközösségekben is. Senki nem lesz hataloméhes, és ezért a kormányzásban minden egyén egyforma joggal vehet majd részt, és a Felsőbb Tudatossággal, vagyis Istennel összhangban fogják élni az életüket a Föld bolygón. Több száz évig fognak élni, és amikor a testük megöregszik, akkor tudatosan felkészülnek a magasabb dimenzióba történő átlépésre, hogy onnan tudják majd segíteni a Föld és más lakott bolygók tudati evolúciós folyamatait.

Lassan szertefoszlott a kép, mi pedig visszatértünk az Életfához, és búcsút intettem az erőállataimnak és a Kristáklykoponyának.Túl szép, hogy mindez igaz legyen? Nekem is ez volt az első gondolatom. Az utóbbi napokban tényleg erőteljesen foglalkoztatott a klímaváltozás és az emberiség pusztító életformájának kérdésköre, ami sokakban borús képet fest a jövőről. Ez a látomás talán azért felcsillant némi reményt, hogy a jelenlegi krízishelyzetek csupán a Föld és az Ember tudati evolúciójának gyermekbetegségei, amikből sikerül hamar kilábalnunk a tudatosodási folyamataink segítségével.

Viparíta karaní

Újabb részlet a Krishnamacharya-könyvből:
"48. Viparíta kónászana

1. Az első nyolc lépés ugyanaz, mint a sírsászana esetében.
2. Kilégzésre terpesszük a lábainkat, és nyújtsuk a combjainkat és a vádlinkat. A lábujjak spiccelnek.
3. Hajtsunk végre hat mély légzést.
4. Belégzésre hozzuk a talpainkat egymáshoz.
   A következő lépések ugyanazok, mint a sírsászana 11. és 12. lépései.

49. Dvipada viparítakaraní

Technika:

1. Az első lépés ugyanaz, mint a sírsászanánál.
2. Kilégzés közben mindkét lábunkat engedjük le a földre anélkül, hogy behajlítanánk a térdeinket, és tartsuk nyújtva a combokat és a vádlit.
3. Hajtsunk végre hat mély légzést.
4. Belégzés közben emeljük ki mindkét lábunkat függőleges helyzetbe.
5. Kilégzés közben hajlítsuk be a térdeinket és térjünk vissza a talajra, majd pihenjünk. (Megjegyzés: Ez a három változat a hatha-jóga szerint van).

Megjegyzés: Eleinte nehéz lehet függőleges helyzetbe hozni a testünket a térdek behajlítása nélkül. Tehát behajlíthatjuk a térdeinket, és a combokat közelíthetjük a testünkhöz. Emeljük fel a csípőt a talajról és támasszuk meg a hátunkat a tenyereinkkel. Most nyújtsuk ki a lábainkat. Ha még mindig nehézségbe ütközünk, akkor kérjünk segítséget valakitől. Ha a testünk túlsúlyos és nincs segítőnk, akkor igénybe vehetjük a falat, hogy fokozatosan emelkedő szinten támasszuk rá a sarkainkat. Ezt úgy érhetjük el, hogy a falra merőlegesen fekszünk a fal felé fordított arccal. Egy idő múlva a csípőnket is fel tudjuk emelni, ha egy hengerpárnát teszünk a fal mellé. Amikor szert tettünk bizonyos erőre, akkor a lábainkat elvehetjük a faltól és függőleges helyzetbe hozhatjuk. (Ha légzőgyakorlatokat végzünk ebben a helyzetben, akkor a hasizmaink megerősödnek és a hasunk puhább és rugalmasabb lesz.

6. Az állunkat nyomjuk a szegycsonthoz. Ez biztosítja, hogy a fejünket a testtel szimmetrikusan helyezzük el, és így nem feszülnek meg a nyakizmok. A nyak-gödör a mélyedés a torok tövében a két kulcscsont között. Megjegyzés: Az állzárat eleinte nem fogjuk tudni végrehajtani, de törekedjünk arra, hogy a fejünket szimmetrikusan tartsuk a testünkhöz képest és ne feszítsük meg a nyakunkat. Akkor fogjuk tudni végrehajtani a teljes állzárat, amikor a törzsünk teljesen függőleges, és a tenyereinket annyira mélyre tudjuk vinni a hátunkon, amennyire lehetséges.
7. Végezzünk lassú és egyenletes belégzéseket és kilégzéseket mindkét orrlyukon keresztül, miközben hangot ad ki a torkunk, eleinte nem többet, mint hat légzést. Ne tartsuk vissza a lélegzetünket. A belégzések és kilégzések számát lassan növelhetjük heti kettővel. Megjegyzés: Az ászana végső időtartama lehet 5 vagy 10 perc, amikor önmagában végezzük. Ha viszont más ászanákat és végzünk, akkor az időtartamot ennek megfelelően kell csökkenteni.
8. Kilégzésre hajlítsuk be a lábainkat úgy, hogy a torkunkhoz közeledjenek, és engedjük le a csípőt, hogy a hátunk a földre kerüljön, majd nyújtsuk ki a lábainkat, hogy az egész egy gördülő mozdulatot alkosson.
9. Pihenjünk legalább egy percig.

Hatásai: kedvező hatással van a pajzsmirigyre. Karcsúsítja a derekat. Tonizálja a májat. Megelőzi az aranyeret és csökkenti a gyomorpanaszokat."