A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Jóga-tárávalí. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Jóga-tárávalí. Összes bejegyzés megjelenítése

2020. október 1., csütörtök

A Kundaliní felébresztése

A Jóga-tárávalí befejező része következik:

A csakrák és a nádík rendszere mellett a jóga-írások említést tesznek a Kundaliníről, mely a múládhára csakra fölött, a kandában helyezkedik el. Ezt az energiát egy összetekeredett, alvó kígyóként szokták ábrázolni, mely a kreatív, női minőséget, a szexuális energiát, de a tűz elem tisztító hatását is képviseli. Amíg a Kundaliní a múládháránál, a szusumná bejáratánál szunnyad, a légzés során az orrlyukakon behatoló prána az ídában és a pingalában kering, és a többi nádíba is eljut, így a testünk egészséges maradhat, de a tudatunk ugyanúgy szendergő állapotban van, mivel a prána nem képes behatolni a szusumnába.

Az ídá és pingalá az élet dualitásait jelképezi: öröm és bánat, izgalom és depresszió, aktivitás és passzivitás, melyek ugyanannak az éremnek a két oldalát jelentik. A kétféle minőséget a Nap és a Hold szimbolikája képviseli. A fejlett jógít nem befolyásolják a kettősségek, mivel megtalálta a középpontot, az egyensúlyi állapotot, és a pránája a szusumnában kering. A jógínak számos akadállyal kell szembenéznie, ha fel akarja ébreszteni a szunnyadó Kundalinít és a tudatát: betegség, rossz szokások, tudatlanság, egó stb. Az akadályok legyőzését az erős érzékszervi késztetések: a szexuális késztetés, a gyomor késztetése és az elme vándorlása nehezítik meg. Éppen ezért a jógában számos pránájáma gyakorlat végzése javallott, mely a légzés kontrollálása által képessé teszi a jógit, hogy az uralma alá hajtsa az érzékszerveit és kontrollálja az elméjét.

A jóga-írások arról is beszámolnak, hogy a manipúra csakra az agni, vagyis az emésztési tűz székhelye, míg az ágjá (harmadik szem) csakra a dzsala (életesszencia) lakhelye. Ez az esszencia folyamatosan csöpög alá a köldökcsakra tüzébe, és ott megsemmisül. Amint az összes dzsala elpárolgott, az életünk véget ér. A hosszú élet érdekében tehát le kell lassítani a dzsala elégését az agniban. Ehhez a jóga-írások a bandhák (izomzárak) és múdrák (energetikai gyakorlatok) végzését javasolják. A dzsálándhára bandha a torokzárat jelenti, és ez a bandha megakadályozza a dzsala lecsöpögését a manipúrába. A jógi nem csak a testét, a légzését, energiakeringését és koncentrációját fejleszti a jóga különböző szintű gyakorlatai által, hanem az érzékszervi ingereket és a táplálék bevitelét is igyekszik a minimálisra csökkenteni, mivel ez támogatja a gyakorlását.

A fordított pózok, mint a viparíta karaní, a szarvángászana és a sírsászana szintén lelassítják a dzsala elégését, mivel a gravitáció hatása itt megfordul, és a dzsala nem csöpög alá a köldökcsakrába. A múla és uddíjána bandhák szintén megakadályozzák a prána lefelé történő áramlását, illetve elősegítik a légzés lassítását, nyújtását, és a légzésszünetek (kumbhakák) hosszának növelését. A kumbhaka során érhető el a manónmanínak és a szamádhik különböző fokozatainak megfelelő tudatállapot, ami a jóga gyakorlásának célja. 

2020. szeptember 29., kedd

A nádík anatómiája

Újabb részlet a Jóga-tárávalíból:

Függelék: Jógikus anatómia

A prána fogalma központi szerepet játszik a jógában. Nem csak a lélegzetet, vagy a tudatos légzést jelenti, hanem magát az életerőt is, azt a szimptómát, mely az élőlényeket megkülönbözteti a halott, élettelen tárgyaktól. A légzés nélkülözhetetlen életjelenség, hiszen ha nem vennénk levegőt, akkor hamarosan meghalnánk. A jógában azonban a prána kifejezés az öntudatlan légzéssel szemben a tudatosan kontrollált légzésmintát jelenti, sőt, az upanisadok szerint a prána maga a tudat kifejeződése is, mint ahogyan a napsugarak a Nap kivetülései. Akkor is tudatában vagyunk a Nap létezésének, ha nem látjuk közvetlenül a napkorongot. A napfény megfoghatatlan, mégis bevilágítja a házunk belsejét az ablakon keresztül. Hasonlóképpen észlelhetjük a tudatosság jelenlétét a testben azáltal, hogy a prána mindenhol áramlik benne.

A nádík rendszere az a finom fizikai csatornahálózat, mely elszállítja a pránát a test minden részébe. A nádík hálózata az egész testet behálózza, egyes írások 72 ezer nádíról tesznek említést. Más írások szerint a test egyik felében van csupán 72 ezer nádí, megint más források szerint megszámlálhatatlanul sok nádí alkotja ezt a hálózatot.

Mint ahogyan egy fa egy magból hajt ki, és a törzse egyesíti a gyökereket és az ágait is, a nádík rendszere is egyetlen pontból, a múládhára csakrából indul ki. A jóga-írások szerint az összes nádí között három legfontosabb van: az ídá, pingalá és a szusumná. A szusumná, vagyis a központi energiacsatorna a múládhárából indul ki, és a gerinc mentén halad végig a koronacsakráig. Az ídá (Hold-vezeték) a szusumná jobb oldalán indul ki a múládhárából, a pingalá (Nap-vezeték) pedig a bal oldalából. Ezután mindegyik fő csakránál (szvádhisthána, manipúra, anáhata, visuddhi és ágjá) keresztezik egymás útját, és oldalt cserélnek, míg el nem érik a bal (ídá) és jobb (pingalá) orrlyukat.

A három fő nádí keresztezési pontjainál és eredésénél jön létre a hat fő csakra (múládhára – gyökércsakra; szvádhisthána – szakrális csakra; manipúra – köldökcsakra; anáhata – szívcsakra; visuddhi – torokcsakra; ágjá – harmadik szem-csakra), illetve a fejtetőn található az ezerszirmú lótusz, a szahaszrára csakra.

2020. szeptember 24., csütörtök

Az elmén túl

A Jóga-tárávalí befejzése következik:

29. vers

vicsaratu matirésá nirvikalpé szamádhau
kucsa-kalasa-jugé vá krisna-száréksanánám
csataradzsa-damaté vá saddzanánám maté vá
mati krita guna dósá mám vibhum na szprisanti

Hadd merüljön el ez az elme a nirvikalpa szamádhiban, vagy az antilop-szemű gyönyörű bölcsek korsóhoz hasonló melleinek nézésében. Meditáljon akár egy ostoba személy szemlélésén, vagy kontemplálja a nemes elméjű emberek természetét. Az elme erényes vagy bűnös gondolatai nem befolyásolnak engem, aki mindent átható vagyok.

A jógi tudata arra a szintre emelkedik, amikor nem lát különbséget aközött, hogy a nirvikalpa szamádhiban önnön valódi természetén, a határtalan tudaton meditál, vagy pedig a megnyilvánult (szaguna) brahman különféle formáinak szépségét szemléli, hiszen mindkettő a Brahman, vagyis az abszolút tudatosság megnyilvánulatlan vagy éppen megnyilvánult formája. A gyakorló gi számára van különbség aközött, hogy egy ostoba vagy bűnös személy jellemén meditál, vagy éppen a nemes, szent életű emberek jellemére emlékezik. A manónmaní állapot csúcsán azonban a jógi figyelmét nem csak hogy nem téríti el az elme erényes vagy hibás működése, de újabb karmát és mentális lenyomatokat sem hoz létre.

Swami Narasimhananda fordításában egy másik befejező verset olvashatunk:


brahma-randhra-gatéh vájau
giréh prasravanam bhavét
srinóti sravanátítam
nádam muktir na szamsajah

Amikor a prána megszilárdul a brahma-randhrában (a felső “léleknyílásban”), a tudat úgy áramlik, mint egy vízesés a hegy tetejéről. A jógi meghallja az anáhata hangot, mely túl van a hallható tartományon, és nem lehet kétség afelől, hogy eléri a muktit (felszabadulást).


iti srímat-paramahamsza parivrádzsakácsárjaszja
srí-góvinda-bhagavat-púdzsja-páda-sisjaszja srímat sankarácsárja kritau jóga-tárávalí szampúrnam

Így végződik a Jóga-tárávalí, melynek szerzője Srí Sankarácsárja, aki Góvinda-bhagavatpáda tanítványa.

2020. szeptember 22., kedd

A szamádhi a koronacsakrában


Újabb részlet a Jóga-tárávalíból:

28. vers


sziddhim tathávidha-manóvilajám szamádhau
srí-saila-sringa-kuharésu kadópalapszjé
gátram jadá mama latáh parivéstajantí
karné jadá viracsajanti khagás csa nídám

Mikor fogom, a Srí-Saila hegy barlangjában lakva (Siva Dzsjótir-lingájának szentelt szent hely Indiában, Andhra Pradesh államban) elérni a szamádhi tökéletességét, melyben feloldódik az elme, amikor kúszónövények futják be a testemet, és madarak raknak fészket a füleimben?

Itt Sankara azt a kérdést válaszolja meg, ami felmerülhet a gyakorlóban: „Mikor fogom elérni ezt a szintet?” A tárgy nélküli (nirvikalpa) szamádhi elérésének feltétele az, hogy a nádík (energiacsatornák) megtisztultak, a testünk és az érzékszervek nyugalmi állapotban vannak, azaz mentesek az izgalomtól, és amikor a prána és a manasz (életerő és elme) felemelkedtek a szahaszrára (korona) csakrába. A Kundaliní kígyó az, amely a szahaszrárába juttatja a pránát és az elmét. A srísaila-sringa-kuhara a templomok kapujának csúcsdíszére is utal, és így a koronacsakra metaforájának is tekinthetjük.

A dzsjótir-linga az öntudat fényéből álló Siva-forma, mely az egó végső legyőzését is szimbolizálja, hiszen amikor az elme feloldódik a szahaszrárában, akkor az egyéni tudatosság teljesen megszűnik, és csak az egységélmény marad. A kúszónövények és a madarak említése sem véletlenszerű: a kúszónövény jelképezheti a Kundaliní kígyót, míg a madarak a Forrás felé szárnyaló lelket. Ugyanakkor arra is utal, hogy a jógi teljességgel elsajátította az ahimszá elvét, és ezért a növények és az állatok nem éreznek semmiféle fenyegetettséget a jógi közelében, csak a szívéből kiáradó szeretetet érzékelik.

2020. szeptember 17., csütörtök

A tudatlanság sötétségének eloszlatása

Újabb részlet a Jóga-tárávalíból:

27. vers


prakása-máné paramátma-bhánau
nasjatya-vidjá-timiré szamaszté
ahó! Budhá nirmala-dristajó' pi
kincsinna pasjanti dzsagat-szamagram

Amikor a Paramátmá fénye izzik, az avidjá (tudatlanság) sötétje teljességgel elpusztul; és bár ekkor a jógi mindent tisztán fog fel, mégsem lát semmit sem ebből a világból.

Sankara itt folytatja a nirvikalpa szamádhi állapotában lévő jógi élményeinek leírását. A Paramátmát, vagyis a Felsőlelket a naphoz hasonlítja, mely eloszlatja az avidjából (tudatlanságból) származó sötétséget.

A Jóga-szútra a következőképpen fogalmazza meg ezt a folyamatot:

tatah pratjak-csétanádhigamó 'pjantarájábhávascsa (1.29)

„Ebből a gyakorlásból az önvaló ismerete és az akadályok hiánya származik.” Vagyis, minél jobban „felragyog” a Paramátmá és vele együtt az Önvaló ismerete, annál inkább szertefoszlanak az akadályok, melyeket az avidjá jelképez. Mivel az avidjá a szenvedés és az érzékelés torzulásának oka, ennek megszűnésével a jógi most már tisztán lát. De, miközben a jógi elmerül a Paramátmá gyönyörűségében és boldogságában, minden más iránt érdektelenné válik. Ezért írja Sankara, hogy bár a jógi mindent tisztán lát, mégsem érzékel semmit sem az anyagi világból. T. Krishnamacharya hozzáteszi, hogy az avidjá teljes felszámolása azt jelenti, hogy a tetteink, a szavaink és a gondolataink is mentessé válnak a tudatlanságtól.

2020. szeptember 15., kedd

A jóga-nidrá

Újabb részlet a Jóga-tárávalíból:

26. vers


visrántim ászádja turíja-tattvé
visvádj-avasztha-tritajóparisthé
szamvinmajím kámapi szarva-kálam
nidrá szakhé nirvisa nirvikalpám

Ó barátom, amikor meggyőződtél és megállapodtál a turíjában, mely fölötte áll a visva – ébrenlét, taidzsasza – alvás és pragjá – mélyalvás állapotain; folyamatosan tapasztald a jóga-nidrá gyönyörét, mely teljesen tudatos, mentes a kétségektől és felfoghatatlan.

Ebben a versben Sankara a turíját, vagyis a negyedik tudatállapotot, a jóga-nidrá állapotát írja le. Ez az állapot meghaladja a három másik, hétköznapi tudatállapotot. A dzságrat (ébrenlét) tudatállapotát visvának is nevezi, ami arra utal, hogy ébrenélt közben a tudatunk elmerül a látott, vagyis a megnyilvánult univerzum és a durva fizikai test káprázataiban. A nidrá, vagyis álmodás állapotát taidzsaszának nevezi, ami a fényre utal. Álom közben a fény-testünk, vagyis a finom fizikai testünk (szúksma-saríra) kilép a fizikailag helyhez kötött állapotból, és a finomfizikai valóság tartományaiban utazik.

A szvapná (mélyalvás, vagyis álom nélküli alvás) állapotát pragjának nevezi, mely a Brahman megtapasztalásának állapotára, a kauzális testben való létre utal. Az individualizált lélek ebben a harmadik állapotában elveszíti egyéni tudatosságát, és a kollektív tudatosság megtapasztalásába merül, ám ezt nem teszi olyan tudatosan, mint a turíja állapotban, ugyanis létezésének tudatosságát csak utólag, az előző két állapot valamelyikébe való visszatéréskor nyeri vissza.

A negyedik állapotot, a jóga-nidrát viszont a teljes tudatosság ragyogja be, ezért Sankara gyönyörteli állapotnak írja le. Ebben az állapotban az egyéni lélek (dzsívátmá) teljes “sávszélességével” kapcsolódik a Felsőlélekhez (paramátmá); mentes a kétségek mérgétől (nirvisa) és mentes a gondolatoktól, melyeket az előző versben a szankalpa (elhatározások) és vikalpa (választások) kategóriákba osztott. T. Krishnamacharya hozzáteszi, hogy a Paramátmával való összekapcsolódáshoz az egyéni léleknek folyamatos kapcsolatban kell lennie vele; illetve azt is hangsúlyozza, hogy a turíja állapota szavakkal leírhatatlan, ezért bocsátkozik Sankara költői képekbe. 

2020. szeptember 10., csütörtök

A karma megsemmisítése

Újabb részlet a Jóga-tárávalíból:

25. vers

viccshinna szankalpa-vikalpa-múlé
nihsésa-nirmúlita karmadzsálé
nirantarábhjásza-nitánta bhadrá
szá dzsrimbhaté jógini jóga-nidrá

A folyamatos gyakorlás által a mindenki számára jóindulattal bíró jóga-nidrá megjelenik abban a jógiban, akinek a döntései, választásai és karmikus visszahatásai teljességgel megsemmisültek.

Az előző versben Sankara már kijelentette, hogy a jóga-nidrá megjelenésével a jógi tudati benyomásai (szamszkára) és szokásai (vászaná) törlődnek, és így felszabadul anyagi kötöttsége alól. Itt tovább részletezi azt, hogy a jóga-nidrá megjelenésével a jógi szándéka (szankalpa) és döntései (vikalpa), valamint érett karmikus visszahatásai (prarábdha karma) is törlődnek, feloldódnak. A szankalpa (elhatározások) a karmikus visszahatások csíra-állapotából fakadnak, míg a vikalpa (döntések, választások) a növekvőben lévő karmikus visszahatások következtében alakulnak. Ezt azonban még aprarábdha (éretlen) vagy phalónmukha karmának nevezik, mivel a karma gyümölcse (phala) még nem mutatkozik meg. Ilyenkor a választás szabadsági foga még sokkal nagyobb, mint az érett karma esetében, mely ellen már gyakorlatilag nem tudunk védekezni: ha teszik a gyümölcs, ha nem, kénytelenek vagyunk learatni és megízlelni.

Sankara kijelenti, hogy a rádzsa-jóga rendszeres gyakorlása és az őszinte spirituális fejlődés irányába fordított szándék eredményeképpen a jóga-nidrá megjelenhet, és az áldásában részesítheti a jógit. Ehhez a gyakorlás mellett nem az egyéb karmikus kötelességek feladása felé kell haladnunk, hanem a feladataink kötelességszerű, ragaszkodásoktól mentes végrehajtása felé, mely már önmagában egy áldozat, és megtisztít a karmikus visszahatásoktól.

2020. szeptember 8., kedd

A jóga-nidrá állapota

Újabb részlet a Jóga-tárávalíból:

24. vers

pratjag-vimarsátisajéna pumszám
prácsína-szangésu palájitésu
prádurbhavét kácsid-adzsádja-nidrá
prapancsa-csintám parivardzsajantí

A belül lakozó önvaló torzításmentes visszatükröződése következtében a jógi korábbi ragaszkodásai megsemmisülnek, és eléri a tudatos álom, a jóga-nidrá állapotát, melyben az univerzummal kapcsolatos minden gondolata megszűnik.

Ez a vers a szahadzsa vagy amanaszka állapot legfontosabb hatását ismerteti: a jógi elméjében rögzült korábbi lenyomatok (szamszkárák) és azok nyomán kialakult mintázatok és szokások (vászanák) teljességgel törlődnek, és a tudat tükre teljesen torzításmentesen tükrözi vissza az Önvaló természetét, mint az átlátszó kristály a mögé helyezett rózsát.

Ekkor a jógi eléri a jóga-nidrá állapotát, melyet Sankara adzsádja-nidrának nevez. A hétköznapi emberek három tudatállapotot élnek meg: dzságrata – éber tudatállapot; nidrá - álom és szusúpti – mélyalvás. Ezek közül az éber tudatállapot a „legéberebb” és a legtudatosabb, míg az álom és a mélyalvás állapotaiban a tudat sokkal kevésbé éber, vagyis dzsada (öntudatlan). A jóga-nidrá viszont csak látszólag, kívülről hasonlít erre az öntudatlan állapotra, ezért nevezi Sankara adzsádja-nidrának, vagyis „tudatos alvásnak”. Bár a jógi kívülről tétlennek létszik, és érzékszervei egyáltalán nem is rögzítik a külvilágból beáramló benyomásokat, belül nagyon is éber, és mély, tudatos kapcsolatban van az Átmannal (Önvalóval). A jógi belső „álma” sokkal valóságosabb, mint a külvilág történései, így ez utóbbiak nem is kötik le a jógit.

Tévedés lenne azonban azt gondolni, hogy azt a jógit, aki elérte a jóga-nidrá állapotát, hidegen hagyják a külvilág történései. Egyrészt tudatosan vissza tud térni a külvilágban zajló események érzékelésének állapotába, másrészt minden mögött a nagy Átmant, a Lelket látja, így a világ eseményeiben is spirituális tudatossága által vezérelve vesz részt.

2020. szeptember 3., csütörtök

A elme feletti állapot

 Újabb részlet a Jóga-tárávalíból:

"23. vers

nivartajantí nikhiléndrijáni
pravartajantím paramátma-jógam
szamvin-majím tám szahadzsámanaszkám
kadá gamisjámi gatánjabhávah

Mikor fogom már, minden más állapotot meghaladva, elérni a természetes amanaszka állapotot, melyben minden érzék befelé fordul, létrejön a kapcsolódás a Legfelsőbbel (paramátma-jóga), és mely az Önvaló (átman) teljes megtapasztalása kiterjed.

Ádi-Sankara tovább részletezi a szahadzsa állapotot, és azt, ami ebben az állapotban bekövetkezik. Az amanaszka állapot a szimptómáit tekintve a korábban említett rádzsa-jóga, unmaní és manónmaní állapotok kiteljesedése.

A szahadzsa állapotban a tudatunk teljes összhangba és közvetlen, „szélessávú” kapcsolatba kerül a Paramátmával, vagyis Felsőlélekkel. A jógi semmi mást nem érzékel az Egyetemes Tudat kivételével, és önmagát is a Tudat (átman) természetével megegyező minőségűnek érzékeli. Ez az állapot tehát túlmutat azon, ami elmével és érzékekkel felfogható, így azok használatát is visszavonja a jógi.

2020. szeptember 1., kedd

Az elme meghaladása

Újabb részlet a Jóga-tárávalíból:

22. vers

amíjam-índráh szahadzsámanaszkát
aham mamatvé sithilájamáné
manó 'tigam máruta vritti súnjam
gaccshanti bhávam gaganávasésam

A nagy jógik, akiknek a testi azonosítása meggyengült, mivel spontán módon elérték az amanaszka állapotát, elérik az elmén túli állapotot, melyben nem érzékelik a prána zavarait, és amely határtalan és végtelen, mint az ég.

Léteznek olyan jógik, akik ebben az állapotban születnek (ami azt jelenti, hogy előző életeikben annyit fejlődtek, hogy természetesen elérték ezt as szintet) A szaha-dzsa szó tehát arra utal, aki valamilyen képességgel „együtt született”, így az a számára könnyűvé vagy természetessé válik. Bizonyos mértékben mindannyian megtapasztaljuk ezt az állapotot a születésünk után, mivel még nem vagyunk az „én, engem, enyém” hatása alatt, és így természetes módon meg tudjuk tapasztalni az örömöt. Felnőtt korban azonban az egoizmus már megrontja az örömérzetünket, így a jamák és nijamák hosszas követésével érhetjük csak újra el a fehlőtlen boldogság állapotát.

Ebben az állapotban az elme mentes a gunák befolyásától, mivel összhangba kerül az átmannal, vagyis az önvalóval. A három guna a szattva (könnyed, tiszta), radzsasz (aktív, agresszív) és a tamasz (nehéz és passzív). A kondicionált, vagyis feltételekhez kötött elmét a három guna örökké változó keveréke uralja, így ezek a minőségek keverednek az elmeállapotunkban is. T Krishnamacharya hozzáteszi, hogy amikor Sankara arról beszél, hogy a légzés meghaladja az elmét, akkor a külsődleges légzés megszűnésére és a prána szusumnába való belépésére gondol.

2020. augusztus 27., csütörtök

Az elme nélküli állapot

Újabb részlet a Jóga-tárávalíból:

21. vers

nisvászalópair nibhritaih saríraih
nétrámbudzsair ardha-nimílitais csa
ávirbhavantím amanaszka-múdrám
álókajámó muni-pungavánám

A légzés megszűnése, a szilárd, mozdulatlan test, és a félig nyitott lótusz-szemek az amanaszka-múdrá jelei, melyet az lecsendesült jógik élnek meg.

Ez a vers az unmaní állapot jellemzőit sorolja fel, és amanaszka-múdrának (elme nélküli gyakorlatnak) nevezi. A légzés megszűnése azt jelenti, hogy a szabálytalan és a szabályos légzésmintázat is megszűnik ebben az állapotban. Helyette alig észrevehető, finom, lágy légzés lesz jellemző.

A test szilárd, vagyis nem gyötrik betegségek és nincs túlhajszolva. Az erő és a stabilitás tökéletes harmóniában van mozdulatlan testében. A mozdulatlanság itt arra vonatkozik, hogy a jógi nem érez késztetést a kényszeres végtag-mozgásokra, hanem szilárdan meg tud maradni bármelyik meditációs testhelyzetben.

A szemei amanaszka múdrában vannak, vagyis félig nyitva, de mégsem a külvölág felé irányul a tekintet, hanem a belső világ felé. Ezért használja Sankara a lótusz analógiáját, mely félig nyitva van, de félig össze van zárva. Úgy tűnik, mintha a jógi ebben az állapotban éber tudatánál lenne és kifelé nézne, a világra, holott valójában befelé tekint, és nem zavarják meg a körülötte zajló események. 

2020. augusztus 25., kedd

Az elhatározás fontossága

Újabb részlet a Jóga-tárávalíból:

20. vers

praszahja szankalpa paramparánám
szambhédané szantata szávadhánam
álambanásád-apacsíjamánam
sanaih sanaih sántimupaiti csétah

Fontos megjegyezni: Ha az elme folyamatosan és éberen törekszik a szankalpák láncolatainak kitörlésére, melyek az elmével együtt elenyésznek, ha megsemmisítjük az alapjukat, akkor az elme fokozatosan eléri a békét.

Sankara itt az unmaní állapot eredményét ismerteti, melyet sántinak, vagyis békének nevez. Ez a béke nem egy újabb tudati tartalom, hanem a kiegyensúlyozott, kiüresedett elmeállapot, melyben a különböző stimulusok, érzékszervi benyomások nem váltanak ki irritációt vagy bármiféle válaszreakciót.

A szankalpáról ezt olvassuk a Hatha-jóga Pradípikában:

szankalpa-mátra-kalanaiva dzsagat szamagram

szankalpa-mátra-kalanaiva manó-vilászah
szankalpa-mátra-matim utszridzsja nirvikalpam
ásritja niscsajam avápnuhi ráma sántim /4.57/

„Ez az egész világ és az elme összes működése csak a gondolataink terméke. Hagyjuk figyelmen kívül ezeket a gondolatokat és vegyünk menedéket Rámánál, akkor elérjük a békét.”

A szankalpa tehát az a szándék, vágy, ragaszkodás, amely a korábban befogadott tudati benyomások (szamszkárák) következtében alakul ki. A szándékot általában cselekvés követi, ami pedig már egy karmikus láncolatot indít el. A szankalpa alapjául szolgáló tudati benyomásokat úgy tudjuk törölni, ha minél több spirituális tartalommal töltjük meg az elménket. Ezek a megvilágosodottsággal, békével kapcsolatos szamszkárák önmagukban nem hoznak létre újabb szamszkárákat, viszont törlik a korábbi, anyagi élvezetekre irányuló szamszkárákat.

A szankalpa, vagyis a szándék kifejezése azonban a jógikus gyakorlatokban is fontos eszköz. Mielőtt belekezdünk egy gyakorlásba, tanulási folyamatba vagy aszkézisbe, ki kell mondani a szándékot, amiért tesszük. Így a gyakorlat sikeressége és a kívánt eredmény elérése is esélyesebb.

2020. augusztus 20., csütörtök

Az érzéktárgyak utáni szomj

Újabb részlet a Jóga-tárávalíból:

19. vers

unmanjavasztádhigamája vidván
upájam ékam tava-nirdisámah
pasjann udászinatajá prapancsam
szankalpam unmúlja szávadhánah

A bölcs mesterek, akik az unmaní avaszthá állapotának elérésére törekszenek, kinyilvánították, hogy az egyetlen módja az, ha nem hagyjuk, hogy befolyásoljanak a világi események és ha kigyomláljuk az összes vágyunkat anélkül, hogy azok felzaklatnának.

Az unmaní, vagy manónmaní az „elmenélküliség” állapota, vagyis a niródha (felfüggesztett) elmeállapot, mely a legalkalmasabb az aszampragjáta (tágy nélküli) szamádhi gyakorlásához, mivel itt a tiszta tudat önmagában merül el, és nincs szükség az elme egyhegyű állapotára, hogy összekösse a tudatot (a megfigyelőt) a meditáció tárgyával (a megfigyelttel).

A Hatha-jóga Pradípiká szerint ílyenkor a jógi már nem csak a külső érzékszervi ingereknek és a saját testérzeteinek sincs a tudatában, de a belső hang, az anáhata náda sem jut el a tudatáig:


sankha-dundubhi-nádam csa na srinóti kadácsana
kásthavadzs dzsájaté déha unmanj-avaszthajá dhruvam /4.105/

„Az ilyen személy már nem hallja a kagylókürt és a csörgődob hangját. Mivel az unmaní avaszthában van, a teste olyan lesz, mint egy darab fa.”

Sankara említi, hogy az unmaní avasztát elért embert nem érdeklik a világi dolgok. A jógi annyira elmerül az átman boldogságában, hogy a világi dolgok mér egyáltalán nem izgatják. Ezt helyesen kell megértenünk. Nem azt jelenti ez, hogy fel kell adnunk a világi céljainkat, hogy elérhessük ezt az állapotot. Ellenkezőleg, a világi kötelességeink beteljesítése és a rajtuk történő túllépés által találhatunk rá az unmaní állapotra. Csupán az anyagi kötelességek elől történő menekülés által nem érheti el senki.

Amikor Sankara a vágyak kigyomlálásáról beszél, akkor hozzáteszi, hogy ezt anélkül kell megtenni, hogy az elménk izgatottá válna. Ha a vágyak kiiktatásának folyamata frusztrációval, izgatottsággal és zavarral jár, akkor éppenséggel eltávolítja a gyakorlót az unmaní állapotától. Patandzsalí ugyanezt mondja az elkülönülésről.

A Jóga-szútrában ezt olvassuk:

tat-param purusa-khjátér-guna-vaitrisnyam ( Jóga-szútra 1.16.)

A legmagasabb elkülönülés, ami az önvaló ismeretéből fakad, a gunák megnyilvánulásai iránti szomjtól való mentesség.”

A „szomjtól való mentesség” kifejezés arra utal, hogy ha ez a szomj már megszűnt, akkor az érzéktárgyak iránti vágy is megszűnik.

2020. augusztus 18., kedd

A belső ragyogás

Újabb részlet a Jóga-tárávalíból:

18. vers

csitténdrijánám csira-nigrahéna
svásza-pracsáré samité jamíndrah
niváta-dípá iva niscsalángáh
manónmaním-agnadhijó bhavanti

A belégzés és kilégzés megállása az elme és az érzékek hosszas kontrolljának köszönhető. Ebben az állapotban a nagy jógik testrészei mozdulatlanná merevednek, mint a mécses lángja szélcsendes helyen. Az ilyen jógik intellektusa az elme manónmanínak nevezett emelkedett állapotába olvad.

Eddig Sankara csupán a manónmaní vagy a rádzsa-jóga állapotának ismertetésével foglalkozott. Ez az első vers, ahol bizonyos utalásokat közöl arról, hogyan érhetjük el ezt az állapotot.

Olyan gyakorlatokat kell végeznünk, melyek nem csak a fizikai testünket, de az elménket, az érzékeinket, a légzésünket, a viszonyainkat és a társadalmi kapcsolatainkat is fegyelmezik. Így olyan módszerekre utal, melyek nem csak egy testrészre koncentrálnak, hanem az ember teljes rendszerére. Patandzsalí nyolcfokú jóga-rendszere a teljes emberi rendszerre kifejti hatását.

Az az utalás, hogy az összes aspektuson kell dolgoznunk, arra utal, hogy ennek az állapotnak az elérése nem könnyű dolog. Sankara figyelmeztet, hogy nincsenek mágikus-misztikus módszerek, rövidített utak ennek az állapotnak az eléréséhez, és nem történik meg pár nap alatt.

Emberi létezésünk minden aspektusán dolgoznunk kell, mert ha valami nincs megoldva, létezésünk bármely aspektusában, az a zavar forrásává válhat és megakadályozhatja a manónmaní állapot elérését. Ezért említi a jamát és a nijamát is. A társadalmi kapcsolataink és a személyes attitűdünk az életünk fontos részét képezik. Nem menekülhetünk el a a társadalmi felelősségeink elől - először el kell fogadni és be kell teljesíteni őket, ha a rádzsa-jóga útján szeretnénk előrehaladni.

Amikor a test egészségéről beszél, Sankara nem a különböző részek tökéletes harmóniájára utal. Azt mondja, hogy a testünk ragyogóvá válik, mint egy láng, vagyis fényes ragyogás fogja átjárni. Ez a ragyogás a jó egészség jele, és ha ezt elérjük, a testünk automatikusan vonzóvá fog válni, kozmetikumok nélkül.

2020. augusztus 13., csütörtök

A manónmaní állapot

Újabb részlet a Jóga-tárávalíból:

17.vers


nétré jajónmésa-nimésa-súnjé
vájur jathá vardzsita-récsa-púrah
manas csa szankalpa vikalpa súnjam
manónmaní szá maji szannidhattám

Bárcsak az a manónmaní megszilárdulna bennem, melynek hatására megszűnik a szemek nyitása és zárása, a légzés ki- és beáramlása, valamint az elme meggyőződései (szankalpa) és kétségei (vikalpa).

A manónmaní az elme ékágra (egyhegyű) és niródha (felfüggesztett) állapotára utal, melyeket a tárggyal rendelkező, illetve a tárgy nélküli szamádik gyakorlása során alkalmazunk. A manónmaní a rádzsa-jóga célja. Sankara felsorolja azt, hogyan nyilvánul meg a manónmaní elmeállapot hatása az érzékszervek, a légzés és az elme működése során.

Sankara szerint a szemek felhagynak a nyitódással és csukódással, vagyis az elme számára érdektelenné válnak az érzékszervi ingerek (bár itt a szem van kiemelve, de ez minden érzékszervre érvényes). Vagyis a jógi nem feltétlenül zárkózik el az érzékszervi ingerek elől, de azok nem befolyásolják meditatív állapotát. T. Krishnamacharya szerint a dhjánam gyakorlása során érhetjük el ezt az állapotot. Ugyanis, ha nem vagyunk képesek akaratlagosan visszavonni az érzékeinket az érzéktárgyaktól, akkor nem tudjuk elérni a dhjánam állapotát.

A ki- és belégzés megszűnése a kévala kumbhakam állapotára utal, melyet már megtárgyaltunk a korábbi versek során. Az elme csendje pedig két gondolati folyamat megállása esetén következhet be: a szankalpa az akaratlagosan meghozott döntésekre vonatkozik; míg a vikalpa a kétségekre, kételyekre, elbizonytalanodásra, amikor tanácstalanok vagyunk azt illetően, hogy mi lenne a helyes döntés. A manónmaní állapotban mindkét mentális folyamat felfüggesztődik, az elme áttetszővé válik, mint egy kristály, mely visszatükrözi az Önvalót, vagyis az Átmant. Ebben az állapotban minden elhatározás vagy kétely elvonná a figyelmünket a manónmaní állapotról. Ezt az állapotot, amikor az elme minden változástól mentes, pará vairágjamnak (a legfelsőbb lemondás) nevezik. A pará vairágjamot csak akkor tudjuk megtapasztalni, ha a rádzsa-jóga állapotában vagyunk.

2020. augusztus 11., kedd

A kozmikus egység megélése

Újabb részlet a Jóga-tárávalíból:

16. vers

aham mamatatvát vjapahája szarvam
srí-rádzsa-jógé szthira-mánaszánám
na dristritá nászti csa drisjabhávah
szá dzsrimbhaté kévala szamvid éva

Aki teljességgel feladta az „én” és az „enyém” elképzelését, akinek az elméje mindig csendes, és aki megszilárdult a fenséges rádzsa-jógában, az nem tapasztalja a látó és a látott közötti különbséget, és ebben az állapotban egyedül a tudat nyilvánul meg.

Sankara rámutat, hogy a rádzsa-jóga állapotának gyakorlása során a jógi fokozatosan lehámozza a tudatáról az egó, vagyis az „én” és „enyém” felfogásból fakadó különbségtétel minden formáját, és a tárgy nélküli (aszampragjáta) szamádhi állapotába érkezve végül megszabadul a látó (drisja) és látott (drastu) közötti különbségtételtől is. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy a jógi végérvényesen elveszíti a külvilág észlelésének képességét, hanem ellenkezőleg, az észlelés teljességét éli meg, miközben elveszíti az „érdeklődését” az iránt, hogy különbséget tegyen a látott, vagyis a világ megnyilvánulásai között. A jógit csak az átman, vagyis az önvaló megtapasztalása érdekli, ami tulajdonképpen nem más, mint önnön tudatának, valódi természetének megtapasztalása, és a megállapodás, elmerülés a végső tudatosságnak ebben az állapotában. Az átman túl van minden érzékelésen, ezért a jógi elveszíti érdeklődését a „látás”, vagyis az érzékelés minden fajtája iránt.

A jógi ekkor megéli a totális egység (kévala szamvit) állapotát, melyben csak önmagát érzékeli, mint az átmant, a végső tudatosságot, és minden más, a kévala állapottól különálló jelenség vagy érzékelés illúzióként foszlik szerte. Thirumalai Krishnamacharya szerint az a jógi, aki eléri a kévala szamvit állapotát, soha többi nem veszíti el a kapcsolatát az átmannal, vagyis az önvalójával, bár akaratlagosan visszatérhet a tárggyal rendelkező szamádhi állapotába, vagy akár az „éber”, hétköznapi tudatállapotba. Ám ebben az esetben is mentes marad a tudatlanság (avidjá) által okozott illúziótól.

2020. augusztus 6., csütörtök

A negyedik tudatállapot

Újabb részlet a Jóga-tárávalíból:

15. vers


asésa-drisjóddzshita-drinmajánám
avaszthitánámiha rádzsa-jógé
na dzságaró nápi szusupti-bhávó
na dzsívitam no maranam vicsitram

Annak számára, aki megállapodott a rádzsa-jógában, és a „látott” (vagyis a Teremtés) teljessége kiveti magából, mivel a „látó” természetével rendelkezik, nem létezik sem ébrenlét, sem alvás, és nem tekinthető sem élőnek, sem halottnak.

Sankara itt tovább mélyíti a rádzsa-jóga állapotának leírását. A jógi megállapodik az önvalójában, mely a „látó” természetével rendelkezik, és ezáltal teljességgel elkülönül a „látottól”, vagyis a jelenségvilágtól.

A jógi tudatállapota ekkor meghaladja az ébrenlét (dzságrat avaszthá), az álom (szvapnávaszthá) és az álom nélküli alvás (nidrávaszthá) állapotát is, és elérkezik az úgynevezett „turíjávaszthá”, vagyis negyedik, gondolatok nélküli tudatállapotba. Ebben az állapotban a jógi teljesen elmerül önnön természetében, így semmi nem térítheti el a figyelmét, Az érzékszerveit tökéletesen visszavonta, és az elme hullámzása elcsitul. A tárgy nélküli szamádhi (aszampragjáta) ezen állapotán kívül egyes jógik a szampragjáta (tárggyal rendelkező) szamádhi különböző szintjeit is a turíja kategóriába sorolják.

Az előző versben olvashattuk, hogy a jógi lelke táncol örömében. Nem érdekli az élet vagy a halál, mivel tudja, hogy a tudat valódi állapota túlhaladja a születés és halál körforgását. Sankara „rendkívülinek” nevezi ezt a tudatállapotot, mivel csak rendkívül kevesek érhetik el.

2020. augusztus 4., kedd

A rádzsa-jóga állapota

Újabb részlet a Jóga-tárávalíból:

14. vers

na dristilaksjáni na csittabandhó
na désa-kálau na csa váju-ródhah
na dháraná-dhjána parisramó vá
szamédhamáné szati rádzsa-jógé

Ha valaki elérte a rádzsa-jóga állapotát, akkor az érzékei nem érzékelnek, az elméje nem kötődik a gondolatokhoz, nem érzékeli az időt és a teret és a légzése nem mozdul. A jóginak már nem kell erőfeszítést tennie a dháraná vagy a dhjánam állapotának eléréséhez.

Itt Sankara a rádzsa-jóga állapotáról beszél, mely szó szerinti fordításban kétfélét jelenthet: „Összekapcsolódás a királlyal”, vagy „a ragyogó jóga”. A „király” kifejezés ez esetben utalhat Istenre vagy a tudatra, mely a test királya. Az elme és a tudat egybeolvadása a rádzsa-jóga állapota. Mivel ezt tekintik a jóga legmagasabb szintjének, arra a jógára is utalhat, mely a „többi felett ragyog”.

A jógi akkor éri el a rádzsa-jóga állapotát, ha huzamosabb ideig fenn tudja tartani a kévala kumbhakát. Ha a jógi a kévala kumbhaka közben az átmanra, vagyis az önvalójára koncentrál, akkor eléri a rádzsa-jóga állapotát.

Ebben az állapotban a jógi érzékszervei nem azért nem aktívak, mer képtelenné válnak az érzékelésre, hanem azért, mert befelé koncentrál, az önvalóra, mely túl van az érzékek felfogóképességén. Az elmével kapcsolatban is hasonló a helyzet: mivel az elme is befelé, az önvaló felé fordul, semmilyen külső gondolat nem jelenik meg benne. Ha az elmében külső gondolatok jelennek meg, akkor már nem képes kapcsolatban maradni az átmannal. Az összekapcsolódás csak egy pontra irányított figyelem esetében következhet be. Tehát ha bármilyen gondolat felmerül az elmében, az már önmagában zavart okoz, ezért Sankara kijelenti, hogy az elme mentes a gondolatoktól.

2020. július 30., csütörtök

A kévala kumbhaka mesterei

Újabb részlet a Jóga-tárávalíból:

13. vers

nirankusánám svaszanódgamánám
niródhanaih kévala-kumbhakákhjaih
udéti szarvéndrija-vritti-súnjó
marúllajah kó'pi mahá-matínám

A nagy bölcsességgel megáldott mesterek számára, akik a kévala kumbhaka állapotában tartózkodnak, az akadályok hatása felfüggesztődik, a szabálytalan légzés megszűnik, az érzékszerveik mesterévé válnak, és a pránájuk feloldódik a szusumnában.

Ádí-sankara tovább részletezi azok tulajdonságait, akik elérték a kévala kumbhaka állapotát. Azt a mesteri szintet elért gyakorlót (adeptust, vagyis beavatott személyt), aki elsajátította a pránájámát a bandhákkal, és elérte a kévala kumbhaka állapotát, nem befolyásolják vagy gátolják azok az akadályok, melyek más gyakorlókra hatnak. Ez az ellenállóképességük, önfegyelmük és stabilitásuk jele.

Patandzsalí felsorolja a Jóga-szútra 1.30-ban azokat az akadályokat, melyek megnehezítik a jógi haladását:

vjádhi-sztjána-szamsaja-pramádálaszjávirati-bhránti-darsanálabdha-bhúmikatvánavaszthitatváni csitta-viksépászté 'ntarájáh

„Az akadályok, amik az elme eltérüléséből fakadnak: a betegség, kötöttség, kétség, hanyagság, lustaság, érzéki élvezet, helytelen nézetek, képtelenség egy magasabb szint elérésére és képtelenség annak megtartására.”

Sankara azt is kiemeli, hogy aki eljutott a kévala kumbhaka állapotába, az megszabadult a szabálytalan légzésmintáktól, vani azt jelenti, hogy a légzése teljesen tudatossá vált, és a pránájáma mesterévé vált. Ehhez természetesen a kévala kumbhakát megelőzően és előkészítésképpen gyakorolt sok szabályozott pránájáma is hozzájárul.

A következő tulajdonság az érzékek feletti uralom, mely összefügg az előzővel. Ugyanis a prána az, ami az érzékszervi benyomást eljuttatja az elmébe. A vers mahá-matínak, vagyis „nagy bölcsességűnek” nevezi az ilyen jógikat. Az ilyen mesterek kizárólag olyan tárgyak felé irányítják az érzékeiket, melyeket szeretnének befogadni, és ami elősegíti a fejlődésüket. A közönséges ember általában ki van szolgáltatva az érzékeinek, és azok rángatják egyik érzéktárgytól a másikig.

A prána feloldódása a szusumnában azt is jelenti, hogy a jógi megszabadul a korábbi versek során említett kettősségek hatásától is.