Újabb részlet Gregor Maehle Jóga-szútra magyarázataiból:
"1.14. sza tu dírgha-kála nairantarja-szatkárászévitó dridha-bhúmih
szah - az [a gyakorlás]; tu - de; dírgha - hosszú; kála - idő; nairantarja - megszakítás nélkül; szatkára - odaadással; ászévitah - gyakorolva; dridha - szilárd; bhúmih - talaj.
Csak azután szilárdulunk meg a gyakorlásban, hogy hosszú ideig, megszakítás nélkül, és odaadással végezzük.
Lehet, hogy egy ideig gyakorolunk, azután pedig azt találjuk, hogy a múltbeli korlátaink megakadályozzák a gyakorlásba vetett erőfeszítést. Hirtelen kifejlődhet bennünk a düh, mohóság, büszkeség, kéjvágy, és irigység, és elcsodálkozhatunk rajta, hogy ez hogyan lehetséges ennyi jóga után. Hogyan kerülhetjük el azt, hogy engedjünk az ilyen nyomásnak?
Patandzsali azt javasolja, hogy a gyakorlásban való megszilárdulás által. Ez nem történhet hirtelen: először a gyakorlásunk mindenképpen ingadozó lesz. lehet, hogy az egyik pillanatban egészen jól haladunk, de a másikban megint a régi feltételekhez kötve találjuk magunkat. Ahhoz, hogy tényleg megszilárduljunk, hosszú időn keresztül, megszakítás nélkül és odaadóan kell gyakorolnunk.
Mit jelent a hosszú idő? Egy év nem hosszú. Tíz év már inkább. Több évtized még realisztikusabb. Az ősi bölcseket általában hosszú szakállal, és azt mondják, hogy egy egész életnyi gyakorlás és tanulás után érték el a megszabadulást a kötelékektől. Való igaz, néhány tanító fiatalon is hihetetlen mértékű bölcsességre tett szert: például Sankara tizenkét éves korában írta a Brahma-szútra Bhásját. Ez persze nem általános eset, amit az is bizonyít, hogy Indiában Sankarát isteni eredetű személynek tekintik.
Az átlag jógi nem várhatja el azt, hogy néhány évnyi gyakorlás után megszilárdul az igazságban. A "hosszú idő" azt jelenti, hogy elkötelezzük magunkat a gyakorlásnál, bármennyi ideig tartson is, és nem engedjük, hogy bármilyen nehézség eltántorítson. A Bhagavad-gítá elmagyarázza, hogy minden tettet kizárólag a Legfelsőbb Lény hajt végre, és így a tettek gyümölcsei vagy eredményei is kizárólag Őt illetik meg. Ha be tudom ismerni, hogy az, aki gyakorol, nem én vagyok, akkor nem fogok az eredményekre sem számot tartani."
2012. április 30., hétfő
2012. április 29., vasárnap
A gyakorlás lényege
Újabb részlet Gregor Maehle Jóga-szútra magyarázataiból:
"1.13. tatra szthitau jatnó' bhjászah
tatra - közülük; szthitau - szilárd; jatnah - erőfeszítés; abhjászah - gyakorlás.
A gyakorlás a felfüggesztett állapotban való megszilárdulás elérésére tett erőfeszítés.
Miután Patandzsali rámutatott az elme hullámainak felfüggesztésére irányuló stratégia kettős mivoltára, most meghatározza annak két aspektusát, a gyakorlással kezdődően. Lehet, hogy egy-egy pillanatra megtapasztaltuk a felfüggesztett (niródha) elmeállapotot, de ez nem elég. Meg kell szilárdulnunk benne. Vjásza szerint a szilárdság azt jelenti, hogy a niródha békésen folyik. Azt az erőfeszítést, hogy ebben a békés áramlásban maradjunk, gyakorlásnak (abhjászának) nevezik. Ennek az erőfeszítésnek rendelkeznie kell az erő és a lelkesedés tulajdonságaival.
Meglepőnek találhatjuk, hogy egy Védánta-mester, Vjásza, a Brahma-szútra írója azt javasolja, hogy erőfeszítést, céltudatosságot és lelkesedést vigyünk a békés áramlásban való maradásba. De Sankara, egy másik Védánta-mester, megerősíti Vjásza állítását, kijelentve, hogy az erőfeszítés, céltudatosság és a lelkesedés itt mind szinonímák.
Patandzsali szútrái és Vjásza kommentárja is Sankara következő versére emlékeztet: "A gyakorlónak figyelmesen kell gyakorolnia ezt a meditációt, ami felszínre hozza a természetes örömét, amíg a teljes kontrollja alá vonva azt spontán módon föl nem ébred."
Mindhárom mester finoman és mélyen értelmezi azt, ahogyan a "természetes öröm", a "békés áramlás" és a "felfüggesztett állapot" spontán módon létrejön, ha törekvés, gyakorlás és erőfeszítés előzi meg. Ez két tényről árulkodik: az egyik az, hogy a régmúlt időkben a Védánta és a jóga közötti szakadék sokkal kisebb volt, mint amit a modern Védánta-mesterek szeretnének elhitetni velünk. A másik pedig az, hogy a "csak spontán módon legyünk jelen a pillanatban és ne tegyünk semmiféle mesterséges erőfeszítést" elmélet, amit egyes modern mesterek oktatnak, és ami oly kényelmesen teret adott a hippi-nemzedék hiedelmeinek, nem Vjásza és Sankara, a Védánta-iskola megalapítóinak tanításain alapszik.
Az, hogy valaki spontán módon természetes tud lenni, egy nagyon haladó szint, ami sok évnyi gyakorlás és tanulás után következhet csak be. Ez nem azonos a szeszélyeink követésével, ami pusztán az elme rabszolgasága. Ahogy később részletesebben el lesz magyarázva, a belső szabadság (szamádhi) a külső struktúra és fegyelem segítségével érhető el, amit gyakorlásnak nevezünk. A külső struktúra és fegyelem hiánya, amit bizonyos, követők tömegeit vonzó modern tanítók propagálnak, belső dogmatizmushoz és korlátokhoz vezet."
"1.13. tatra szthitau jatnó' bhjászah
tatra - közülük; szthitau - szilárd; jatnah - erőfeszítés; abhjászah - gyakorlás.
A gyakorlás a felfüggesztett állapotban való megszilárdulás elérésére tett erőfeszítés.
Miután Patandzsali rámutatott az elme hullámainak felfüggesztésére irányuló stratégia kettős mivoltára, most meghatározza annak két aspektusát, a gyakorlással kezdődően. Lehet, hogy egy-egy pillanatra megtapasztaltuk a felfüggesztett (niródha) elmeállapotot, de ez nem elég. Meg kell szilárdulnunk benne. Vjásza szerint a szilárdság azt jelenti, hogy a niródha békésen folyik. Azt az erőfeszítést, hogy ebben a békés áramlásban maradjunk, gyakorlásnak (abhjászának) nevezik. Ennek az erőfeszítésnek rendelkeznie kell az erő és a lelkesedés tulajdonságaival.
Meglepőnek találhatjuk, hogy egy Védánta-mester, Vjásza, a Brahma-szútra írója azt javasolja, hogy erőfeszítést, céltudatosságot és lelkesedést vigyünk a békés áramlásban való maradásba. De Sankara, egy másik Védánta-mester, megerősíti Vjásza állítását, kijelentve, hogy az erőfeszítés, céltudatosság és a lelkesedés itt mind szinonímák.
Patandzsali szútrái és Vjásza kommentárja is Sankara következő versére emlékeztet: "A gyakorlónak figyelmesen kell gyakorolnia ezt a meditációt, ami felszínre hozza a természetes örömét, amíg a teljes kontrollja alá vonva azt spontán módon föl nem ébred."
Mindhárom mester finoman és mélyen értelmezi azt, ahogyan a "természetes öröm", a "békés áramlás" és a "felfüggesztett állapot" spontán módon létrejön, ha törekvés, gyakorlás és erőfeszítés előzi meg. Ez két tényről árulkodik: az egyik az, hogy a régmúlt időkben a Védánta és a jóga közötti szakadék sokkal kisebb volt, mint amit a modern Védánta-mesterek szeretnének elhitetni velünk. A másik pedig az, hogy a "csak spontán módon legyünk jelen a pillanatban és ne tegyünk semmiféle mesterséges erőfeszítést" elmélet, amit egyes modern mesterek oktatnak, és ami oly kényelmesen teret adott a hippi-nemzedék hiedelmeinek, nem Vjásza és Sankara, a Védánta-iskola megalapítóinak tanításain alapszik.
Az, hogy valaki spontán módon természetes tud lenni, egy nagyon haladó szint, ami sok évnyi gyakorlás és tanulás után következhet csak be. Ez nem azonos a szeszélyeink követésével, ami pusztán az elme rabszolgasága. Ahogy később részletesebben el lesz magyarázva, a belső szabadság (szamádhi) a külső struktúra és fegyelem segítségével érhető el, amit gyakorlásnak nevezünk. A külső struktúra és fegyelem hiánya, amit bizonyos, követők tömegeit vonzó modern tanítók propagálnak, belső dogmatizmushoz és korlátokhoz vezet."
2012. április 28., szombat
Napimádók jógája
Ma pihenőnapom volt. Ez azt jelentette, hogy háromnegyed hatkor keltem, 8-ra mentünk Thaibox edzésre (fél óra görkorival), utána visszagörkoriztunk a Margitszigetre, a Sportuszodában leúsztam 1200 métert, majd napoztunk. Délutánra már csak egy órácska plusz biciklizés jutott. Jóga nem volt betervezve mára, lévén ugye a szombat pihenőnap, de hát úgy voltam vele, hogy nyújtani sohasem árt, és ha már az ember amúgy is kint döglik a napon, akkor miért ne nyújtson egy kicsit.
Ki is dolgoztam sebtében vagy harminc ászanát, amit hason és háton fekve is lehet végezni. A hatékony nyújtásnak az a titka, hogy olyan pózokat kell választani, amelyek fenntartásához nem kell sok izomerő, hanem bele tudunk lazulni, akár 20-30 légzés idejére is, és hagyjuk, hogy a gravitációs erő végezze a nyújtást.
Igazából a 20-30 légzés csak a kezdet, de máris sokkal többet segít, mint az öt légzés, amit az astanga sorozatban egy-egy ászanára fordítunk. Az upavista-kónászana és változatai, a baddhakónászana és változatai, a szupta-pádángusthászanák, a vírászanák, féllótuszok, lótuszok tömkelegét lehet kombinálni, néhány hátrahajlítással vagy intenzívebb csípőnyitással, galambpózzal kombinálva. És közben szépen barnul az ember :-) Az ilyen nyújtásnak az az előnye, hogy az ember a strandon általában nem siet sehová, és akár két-három órát is rá tud szánni, hogy a kötöttebb részeken dolgozzon, Közben pedig nem olyan unalmas a napozás. Ez az, amire jógaóra közben nem szokott idő lenni, mert ott másfél-két óra alatt elvégezzük azt előírt gyakorlatsort, és utána vége.
A cikruszi hajlékony akrobaták is ugyanezt a módszert szokták alkalmazni, esetleg még egy-két partner-nyújtást is belevesznek. Nem szabad sietni, el kell lazulni, és akkor arra is van időnk a pózban, hogy odafigyeljünk a légzésünkre, és esetleg a bandhákra. Itt van például egy gupta-padmászana, vagyis hason fekvő lótusz, ami jól nyitja a csípőt, fejleszti a lótuszülésünket, és a hátulsó üdvözlőtartás még a vállakat is nyitja, illetve fejleszti a csukló és az alkar hajlékonyságát.
A következő napokban is jó idő lesz, úgyhogy tovább kísérletezek a strandos nyújtásokkal, biztos, hogy jót fognak tenni. Mindenkinek ajánlom, hogy próbálja ki, ne heveréssze el tétlenül az időt a vízparton, utána pedig ne sopánkodjon azon, hogy nincs ideje nyújtani meg gyakorolni.
Ki is dolgoztam sebtében vagy harminc ászanát, amit hason és háton fekve is lehet végezni. A hatékony nyújtásnak az a titka, hogy olyan pózokat kell választani, amelyek fenntartásához nem kell sok izomerő, hanem bele tudunk lazulni, akár 20-30 légzés idejére is, és hagyjuk, hogy a gravitációs erő végezze a nyújtást.
Igazából a 20-30 légzés csak a kezdet, de máris sokkal többet segít, mint az öt légzés, amit az astanga sorozatban egy-egy ászanára fordítunk. Az upavista-kónászana és változatai, a baddhakónászana és változatai, a szupta-pádángusthászanák, a vírászanák, féllótuszok, lótuszok tömkelegét lehet kombinálni, néhány hátrahajlítással vagy intenzívebb csípőnyitással, galambpózzal kombinálva. És közben szépen barnul az ember :-) Az ilyen nyújtásnak az az előnye, hogy az ember a strandon általában nem siet sehová, és akár két-három órát is rá tud szánni, hogy a kötöttebb részeken dolgozzon, Közben pedig nem olyan unalmas a napozás. Ez az, amire jógaóra közben nem szokott idő lenni, mert ott másfél-két óra alatt elvégezzük azt előírt gyakorlatsort, és utána vége.
A cikruszi hajlékony akrobaták is ugyanezt a módszert szokták alkalmazni, esetleg még egy-két partner-nyújtást is belevesznek. Nem szabad sietni, el kell lazulni, és akkor arra is van időnk a pózban, hogy odafigyeljünk a légzésünkre, és esetleg a bandhákra. Itt van például egy gupta-padmászana, vagyis hason fekvő lótusz, ami jól nyitja a csípőt, fejleszti a lótuszülésünket, és a hátulsó üdvözlőtartás még a vállakat is nyitja, illetve fejleszti a csukló és az alkar hajlékonyságát.
A következő napokban is jó idő lesz, úgyhogy tovább kísérletezek a strandos nyújtásokkal, biztos, hogy jót fognak tenni. Mindenkinek ajánlom, hogy próbálja ki, ne heveréssze el tétlenül az időt a vízparton, utána pedig ne sopánkodjon azon, hogy nincs ideje nyújtani meg gyakorolni.
2012. április 27., péntek
Szívroham Grillbár
... és ez sajnos nem vicc, hanem valóság! A napokban linkeltem be a cikket a Facebookon a fenti nevet viselő gasztronómiai egységről, de még mindig nem bírtam napirendre térni a jelenség fölött, úgyhogy egy kicsit még témázgatok róla a blogban. A double, triple és quadruple bypass névre hallgató hamburgereiről elhíresült (vagy hírhedté vált?) intézmény természetesen Sin Cityben, vagyis Las Vegasban található. Két hónap leforgása alatt a második vendégük esett össze szívinfarktussal hamburger-zabálás közben, úgyhogy a céget senki sem vádolhatja hamis marketinggel...
Az étterem tulajdonosa, Jon Basso úgy tűnik, jobban bírja a gyűrődést, mert a TV-nek azt nyilatkozta, hogy amióta az éttermet megnyitotta hét évvel ezelőtt, szinte minden nap megevett egy bypass-burgert. A két említett szívrohamos beteget azonnal kórházba szállították, és most már jobban vannak, hamarosan visszatérhetnek a büfé aktív vendégkörébe :-). Végülis egyesek azt mondják, hogy csak a lúzerek szoktak egészségesen meghalni, bár akkor én inkább készséggel vállalom a lúzer-szerepet, minthogy 30-40%-os testzsírral tengessem a napjaimat.
Az üzlet marketing-stratégiája azonban úgy látszik, hogy nyerő, főleg az amerikai közönség körében. A 350 font (160 kg!) feletti vendégeknek például ingyen menüvel kedveskednek, sőt, az agyoncukrozott üdítők és a zsírban tocsogó desszertek mellé füstszűrő nélküli cigarettát is szívhat a kedves vendég. A fullextrás sültkrumpli mellé pedig egy, kettő, három vagy négyemeletes hamburgert is választhat a kedves vevő, akit a bejáratnál rikító jelzés figyelmeztet a grillbár egészségre veszélyes mivoltára. A pincérnők pedig ápolónői szerkóban szolgálnak fel, mintegy előrevetítve a későbbi kórházi kezelés vízióját.
Az étterem 270 kilós "arca" tavaly halálozott el, 29 éves korában. Úgy látszik, egyes emberek tényleg azért élnek, hogy egyenek, és hajlandóak konkrétan a sírba zabálni magukat, valószínűleg azért, mert képtelenek más forrást találni a boldogságra az életükben. Sohasem értettem a dohányosokat sem, hogy ha minden egyes doboz cigire rá van írva, hogy káros az egészségre, akkor egyáltalán minek gyújtanak rá?
A magyarázat azonban igen egyszerű, hiszen Krisna azt mondja a Bhagavad-gítában, hogy minden egyes ember a tudatállapotának megfelelő dolgokban keresi a boldogságot, és a tudatlanság, a sötétség azt diktálja az embernek, hogy az önpusztító életmódban keresse a boldogságot. Erre mondja a Biblia, hogy "Boldogok a lelki szegények", vagy legalábbis én erre értelmezem. Angolul: "Ignorance is bliss". Egy jógi azonban fellázad a tudatlanság ellen, le akarja rázni magáról az elméjét borító sötétséget, és mivel tudja, hogy az ételek milyen erősen befolyásolják a tudatát, csak tiszta, növényi ételeket fogyaszt, valamint tejtermékeket, bár sok vegán jógás is van.
Az egészséges életmód nem egy öncélú dolog, vagy az élvezetek magasabb rendű formája, és nem hiszem, hogy egy egészségesen élő embernek felsőbbrendűnek kell gondolnia magát a többieknél, bár kétségtelenül sokkal jobban fogja érezni magát a bőrében, mint egy 100 kiló fölötti hamburgerfüggő. Az egészséges életmód valójában a lázadás egy formája a tudatunkat legyengítő és rabszolgasorsba hajtó káros szokásokkal szemben, ami utat nyithat a megvilágosodás, a spirituális fejlődés felé. Nem mondom azt, hogy minden egészségmániás feltétlenül meg fog világosodni, de abban hiszek, hogy az egészségtelen életmód szinte lehetetlenné teszi azt, hogy előrelépjünk a tényleges önvalónk megtalálása felé.
Az étterem tulajdonosa, Jon Basso úgy tűnik, jobban bírja a gyűrődést, mert a TV-nek azt nyilatkozta, hogy amióta az éttermet megnyitotta hét évvel ezelőtt, szinte minden nap megevett egy bypass-burgert. A két említett szívrohamos beteget azonnal kórházba szállították, és most már jobban vannak, hamarosan visszatérhetnek a büfé aktív vendégkörébe :-). Végülis egyesek azt mondják, hogy csak a lúzerek szoktak egészségesen meghalni, bár akkor én inkább készséggel vállalom a lúzer-szerepet, minthogy 30-40%-os testzsírral tengessem a napjaimat.
Az üzlet marketing-stratégiája azonban úgy látszik, hogy nyerő, főleg az amerikai közönség körében. A 350 font (160 kg!) feletti vendégeknek például ingyen menüvel kedveskednek, sőt, az agyoncukrozott üdítők és a zsírban tocsogó desszertek mellé füstszűrő nélküli cigarettát is szívhat a kedves vendég. A fullextrás sültkrumpli mellé pedig egy, kettő, három vagy négyemeletes hamburgert is választhat a kedves vevő, akit a bejáratnál rikító jelzés figyelmeztet a grillbár egészségre veszélyes mivoltára. A pincérnők pedig ápolónői szerkóban szolgálnak fel, mintegy előrevetítve a későbbi kórházi kezelés vízióját.
Az étterem 270 kilós "arca" tavaly halálozott el, 29 éves korában. Úgy látszik, egyes emberek tényleg azért élnek, hogy egyenek, és hajlandóak konkrétan a sírba zabálni magukat, valószínűleg azért, mert képtelenek más forrást találni a boldogságra az életükben. Sohasem értettem a dohányosokat sem, hogy ha minden egyes doboz cigire rá van írva, hogy káros az egészségre, akkor egyáltalán minek gyújtanak rá?
A magyarázat azonban igen egyszerű, hiszen Krisna azt mondja a Bhagavad-gítában, hogy minden egyes ember a tudatállapotának megfelelő dolgokban keresi a boldogságot, és a tudatlanság, a sötétség azt diktálja az embernek, hogy az önpusztító életmódban keresse a boldogságot. Erre mondja a Biblia, hogy "Boldogok a lelki szegények", vagy legalábbis én erre értelmezem. Angolul: "Ignorance is bliss". Egy jógi azonban fellázad a tudatlanság ellen, le akarja rázni magáról az elméjét borító sötétséget, és mivel tudja, hogy az ételek milyen erősen befolyásolják a tudatát, csak tiszta, növényi ételeket fogyaszt, valamint tejtermékeket, bár sok vegán jógás is van.
Az egészséges életmód nem egy öncélú dolog, vagy az élvezetek magasabb rendű formája, és nem hiszem, hogy egy egészségesen élő embernek felsőbbrendűnek kell gondolnia magát a többieknél, bár kétségtelenül sokkal jobban fogja érezni magát a bőrében, mint egy 100 kiló fölötti hamburgerfüggő. Az egészséges életmód valójában a lázadás egy formája a tudatunkat legyengítő és rabszolgasorsba hajtó káros szokásokkal szemben, ami utat nyithat a megvilágosodás, a spirituális fejlődés felé. Nem mondom azt, hogy minden egészségmániás feltétlenül meg fog világosodni, de abban hiszek, hogy az egészségtelen életmód szinte lehetetlenné teszi azt, hogy előrelépjünk a tényleges önvalónk megtalálása felé.
Címkék:
Életmód
2012. április 26., csütörtök
Az Élet iskolája
Ez alkalommal egy magyar "Life Coach" listáját idézném be, amivel nagyjából egyet is értek, bár a fontossági sorrendben szerintem jócskán lehetnek eltérések, és attól még működőképes lehet a rendszer, ha az ember mind a tíz területre kellő figyelmet fordít.
"A 21. században a legfontosabb 10 tantárgy a következő:
"A 21. században a legfontosabb 10 tantárgy a következő:
Hatékony kommunikáció
Emberi kapcsolatok
Tartós, minőségi párkapcsolat
Személyiségfejlesztés
Önbizalom növelése
Pozitív gondolkodás
Önmagunk értékesítése
Egészséges életmód
Időgazdálkodás
Pénzügyi intelligencia
/Kerner Tibor/"
Emberi kapcsolatok
Tartós, minőségi párkapcsolat
Személyiségfejlesztés
Önbizalom növelése
Pozitív gondolkodás
Önmagunk értékesítése
Egészséges életmód
Időgazdálkodás
Pénzügyi intelligencia
/Kerner Tibor/"
Nézzünk pár gondolatot mindegyikkel kapcsolatban:
1. Hatékony kommunikáció: ez nagyon fontos minden emberi kapcsolatunkban, és a párkapcsolatban a leginkább. A kommunikáció nem csak szavakkal történik, hanem tettekkel, gesztusokkal, gondolatokkal, érzelmekkel is. Meg kell tanulnunk a saját nyelvünket, szimbólumrendszerünket, és másokét is, akivel kommunikálunk. A nem megfelelően kivitelezett kommunikáció könnyen romba dönthet bármilyen kapcsolatot, a helyes kommunikációval pedig sok bocsánatkérést spórolhatunk meg magunknak. Épp most olvastam egy idézetet, miszerint a nyelvben nincsenek csontok, mégis képes összetörni egy szívet.
2. Emberi kapcsolatok. A párkapcsolat külön ki lesz emelve a következő pontban, de ezen kívül számos más kapcsolatra is szükségünk van a boldogsághoz és a teljes élethez. Ha egy embernek nincsenek baráti kapcsolatai, nincs jó viszonyban a munkatársaival, rokonaival, azonos értékrendet osztó emberekkel, akkor magányos, és ez a legtöbbször a legnagyobb akadálya a boldogságnak. Egyedül maximum egy jógi tud boldog lenni, de ez nagyon ritka.
3. Tartós, minőségi párkapcsolat. Az anyagi világban semmi sem tart örökké, de úgy kell partnert választanunk, és úgy kell építenünk a kapcsolatot vele, hogy működőképes legyen. Ha nem működik vagy "lejár a szavatossága", akkor persze nem mindig van értelme külső okokból ragaszkodni hozzá, de egy kapcsolat működéséért és sikeréért mindkét félnek nagyon sokat kell tennie, nem történik csak úgy magától. A mai világban még mindig az az egyik legnagyobb inspiráció és segítség, ha az embernek van egy jól működő partnarkapcsolata, valaki, akire minden helyzetben számíthat, egy olyan kapcsolat, ami a bizalmon és az őszinteségen alapul. Ha ez kiveszik a kapcsolatból, akkor az egész felszínessé válik.
4. Személyiségfejlesztés. Ez egy tág fogalom, de ez jó is így. Mindenkinek megvan a maga útja, csak az a lényeg, hogy keresse, és ha megtalálta, akkor elinduljon rajta. Ha pedig rájön, hogy az út nem vezet oda, ahová szeretne eljutni, akkor ne féljen megfordulni, visszamenni, új utat keresni, változtatni, akár megtagadni önmagát, vagy amit addig annak hitt. A személyiség fejlesztés egyes embereknek a vallás, másoknak a jóga, vagy valamilyen spirituális út követése, megint másoknak egyszerűen a létük és az elmeműködésük todatosítása és edzése.
5. Önbizalom növelése. Nem keverendő össze az egóval! Az önbizalomhiány általában egy negatív egó, amely lekorlátozza a tenniakarásunkat és a sikerbe vetett hitünket, és így keserűséggel tölti meg az életünket. A sikertelenséget mi magunk választjuk, ugyanúgy, mint a sikert. persze nem várni kell a csodát, hanem tenni érte, de el kell hinni, hogy meg tudjuk csinálni, és addig kell tanulni, fejlődni, gyakorolni, amíg el nem érjük a célunkat. Soha nem szabad feladni. Az alaptalan önbizalom viszont ugyanolyan káros, mert magában hordozza a csalódás esélyét önmagunk és mások számára is.
6. Pozitív gondolkodás. Ez egy kissé elcsépeltnek tűnő frázis, mégis igazából nagyon hatásos. Két ember ugyanabból a helyzetből képes teljesen különböző élményeket leszűrni. Van, aki totál negatívan lát mindent, még a legkedvezőbb eseményeket is, és van, aki megtanulja a szépet, a jót, a hasznosat, a tanulnivalót látni mindenben. Még a fájdalmas élményektől is gazdagodhatunk, bölcsebbek lehetünk, ha megfelelően nyitott elmével állunk hozzá. Ha egyszer megszívtuk az életben, akkor abból tanulni kell, és máskor rafkósabbnak kell lenni. Ha nem tanulsz belőle, akkor lúzer vagy. Ez is csak választás kérdése.
7. Önmagunk értékesítése. Na ez kicsit marketing-szagúan hangzik, és az ember hajlamos arra gondolni, hogy "Már megint rám akarnak tukmálni valamit, amire igazából semmi szükségem." Pedig a marketing mindenhez kell, még ahhoz is, hogy boldogok és sikeresek legyünk az életünkben. Valamilyen szinten meg kell felelni az elvárásoknak, és úgy kell viselkedni, hogy megkönnyítsük mások számára a bennünk rejlő értékek felismerését. A negatív propaganda nem mindig jön be, egészen egyszerűen azért, mert az emberek a legtöbbször nem koncentrálnak annyira rá a mi szükségleteinkre, mint a sajátjukéra. Szóval meg kell őket győzni, hogy szükségük van ránk, persze nem egy ko-dependenciát kialakítva.
8. Egészséges életmód. Tulajdonképpen erről szól az egész blogom. Azt szokták mondani, hogy egészség legyen, a többit megvesszük :-) Persze ez így nem igaz, mert az életben sok más fontos terület van, amit pénzzel nem lehet megvásárolni, közte az egészségért is nagyon sokat kell dolgozni. Jógázni, edzeni, tudatosan táplálkozni, méregteleníteni, és stresszmentes életet élni. Ha egészségetlen szokásokat alakítunk ki, azok a személyiségünket is gyengítik, eltorzítják, és nem csak hogy fizikailag, de érzelmileg sem leszünk egészégesek, az önértékelésünkről nem is beszélve. Az embernek szeretnie kell önmagát, de egy beteg, függőségektől szenvedő embert nehezebb szeretni, mint egy életerős, életvidám, felszabadult embert.
9. Időgazdálkodás. Ezt is meg kell tanulni, mert az egyik legfrusztrálóbb dolog az ember életében az, amikor nem tud időt találni azokra a dolgokra, amik igazából fontosak. Sok konkrét tanács van, ami ebben segít, szerintem a két legfontosabb az, hogy állítsunk fel egy prioritási listát, és keressünk helyet a napirendünkben az első öt dolog számára. Ahhoz pedig, hogy időt is találjunk rá, vizsgáljuk meg, hogy mik azok a dolgok, amikre időt fordítunk, de egyáltalán nem fontosak, pl. TV-nézés, Facebook, újságolvasás, keresztrejtvény-fejtés, szórakozóhelyeken üldögélés stb.
10. Pénzügfyi intelligencia. Ez is egy másik gyakorlati aspektus, amivel az életedzők sokat foglalkoznak. A legtöbb ember ugyanis nem tudja megfelelően menedzselni az idejét és a pénzét. persze ez is önfegyelem kérdése, de talán könnyebben tanulható, mint az előző pontok, amelyek azért alaposan belenyúlnak a szemlélyiségünkbe, életszemléletünkbe, szokásainkba, legalábbis, ha változtatni karunk rajtuk. Nem az a gazdag ember, akinek sok pénze van, hanem az, aki tudja, hogy mire költse azt, ami van, és mire ne szórja el. Az életszínvonal egy szubjektív dolog, sokkal inkább függ a kialakított értékrendünktől, hogy mennyi pénzre van szükségünk a boldog élethez, mint attól, hogy ténylegesen mennyit tudunk költeni például étkezésre, rezsire, shoppingolásra, szórakozásra. A legtöbb ember a hitelek ész nélküli felvételével szokta tönkrevágni magát anyagilag és idegileg is. A bevételi források intelligens megtervezése sem hátrány, vagyis hatékonyan kell dolgozni, hogy a befektetett energia és a megkeresett pénz aránya kedvezőbb legyen.
Na ennyit mára, megyek edzeni, utána pedig kezdődik a munkanap!
2012. április 25., szerda
Hála
Nem tudom, ki hogy van vele, de nekem néha van egy olyan érzésem, hogy csak úgy elrohan az élet mellettem, vagy én rohanok el mellette, és elfelejtek boldog lenni, jelen lenni a pillanatban, és hálát adni az Égnek (Istennek, Sorsnak, Univerzumnak, ki-ki helyettesítse be) mindazért, amim van, amit kaptam. Mindazokért az élményekért, lehetőségekért, felejthetetlen pillanatokért, mindazért a szeretetért, amit mindenki rám sugároz, mert végülis ez a fontos, és bár minden pillanat és minden élmény átmeneti, mégis ezek tesznek boldoggá, főleg, ha megtanuljuk értékelni őket.
Nem is az a legfontosabb dolog, hogy milyen tárgyakat vagy anyagi dolgokat birtokolok, mert a tárgyak csupán kellékek. Ha azokban keressük a boldogságot, akkor olyanok leszünk egész életünkben, mint a kis gyerekek, akik a legújabb legóvárért nyúzzák a szüleiket, de amint megkapták, bekerül a sarokba és többé már nem érdekli őket. A tárgyakat meg lehet szerezni, de igazából úgy birtokolni, hogy boldogságot okozzanak, nem nagyon lehet. Lehet őket használni, és így boldoggá tenni másokat, ettől pedig mi is boldogok leszünk.
Ugyanúgy, az embereket sem lehet megszerezni, és főleg kontrollálni, birtokolni. Az embereket csak szolgálni lehet, és boldoggá tenni, és ha ez az erőfeszítés önmagában nekünk is boldogságot okoz, akkot valóban boldog emberek leszünk. Ha nem fog zavarni az, hogy akit boldoggá tettünk, az hálás-e, vagy pedig hálátlan és önző, akkor már megértettünk valamit a szeretetből.
Az elménket sem tudjuk erőnek erejével irányítani, csupáncsak szelídebbé tudjuk tenni, és egész életünkben szelídítgetni, hogy jobban kijöjjünk vele. A jógi egész életében gyakorolja az elméje egyhegyűvé tételét, mégis sok esetben tapasztalja, hogy az elméje erősebb, mint az akaratereje, és felülkerekedik rajta. A rendszeres gyakorlás által azonban valóban elérhető az elme hullámzásainak lecsillapítása. Addig is azonban szeressük egymást, és legyünk hálásak mindenért, a szép és a szomorú élményekért, a keserű tanulópénzekért, az esőért, a napfényért, a levegőért, azért, hogy van két kezünk és két lábunk, hogy minden nap van mit ennünk és hol álomra hajtani a fejünket, és hogy erőt kapunk ahhoz, hogy küzdjünk a boldogságért.
Nem szeretek a fogyatékkal élőkkel példálózni, de igazából nekik is megvan a joguk a teljes boldogsághoz, és némelyikük hisz is ebben. Ők a legjobb példák arra, hogy a boldogság nem attól függ, hogy mink van vagy mink nincs, hanem attól, hogy mit kezdünk a rendelkezésünkre álló lehetőségekkel, és mennyi hálát tudunk érezni azokért az ajándékokért, amiket kapunk az élettől.
A boldogság látásmód kérdése, úgyhogy tanuljuk meg észrevenni a jót, a szépet, az értékeset másokban és önmagunk életében. Ha mindig a pozitív dolgokra koncentrálunk, és még a keserű élményeknek is az építő oldalát keresük, akkor a bánat és a depresszió számára nem marad hely a tudatunkban. Be Positive & Do Yoga!
Nem is az a legfontosabb dolog, hogy milyen tárgyakat vagy anyagi dolgokat birtokolok, mert a tárgyak csupán kellékek. Ha azokban keressük a boldogságot, akkor olyanok leszünk egész életünkben, mint a kis gyerekek, akik a legújabb legóvárért nyúzzák a szüleiket, de amint megkapták, bekerül a sarokba és többé már nem érdekli őket. A tárgyakat meg lehet szerezni, de igazából úgy birtokolni, hogy boldogságot okozzanak, nem nagyon lehet. Lehet őket használni, és így boldoggá tenni másokat, ettől pedig mi is boldogok leszünk.
Ugyanúgy, az embereket sem lehet megszerezni, és főleg kontrollálni, birtokolni. Az embereket csak szolgálni lehet, és boldoggá tenni, és ha ez az erőfeszítés önmagában nekünk is boldogságot okoz, akkot valóban boldog emberek leszünk. Ha nem fog zavarni az, hogy akit boldoggá tettünk, az hálás-e, vagy pedig hálátlan és önző, akkor már megértettünk valamit a szeretetből.
Az elménket sem tudjuk erőnek erejével irányítani, csupáncsak szelídebbé tudjuk tenni, és egész életünkben szelídítgetni, hogy jobban kijöjjünk vele. A jógi egész életében gyakorolja az elméje egyhegyűvé tételét, mégis sok esetben tapasztalja, hogy az elméje erősebb, mint az akaratereje, és felülkerekedik rajta. A rendszeres gyakorlás által azonban valóban elérhető az elme hullámzásainak lecsillapítása. Addig is azonban szeressük egymást, és legyünk hálásak mindenért, a szép és a szomorú élményekért, a keserű tanulópénzekért, az esőért, a napfényért, a levegőért, azért, hogy van két kezünk és két lábunk, hogy minden nap van mit ennünk és hol álomra hajtani a fejünket, és hogy erőt kapunk ahhoz, hogy küzdjünk a boldogságért.
Nem szeretek a fogyatékkal élőkkel példálózni, de igazából nekik is megvan a joguk a teljes boldogsághoz, és némelyikük hisz is ebben. Ők a legjobb példák arra, hogy a boldogság nem attól függ, hogy mink van vagy mink nincs, hanem attól, hogy mit kezdünk a rendelkezésünkre álló lehetőségekkel, és mennyi hálát tudunk érezni azokért az ajándékokért, amiket kapunk az élettől.
A boldogság látásmód kérdése, úgyhogy tanuljuk meg észrevenni a jót, a szépet, az értékeset másokban és önmagunk életében. Ha mindig a pozitív dolgokra koncentrálunk, és még a keserű élményeknek is az építő oldalát keresük, akkor a bánat és a depresszió számára nem marad hely a tudatunkban. Be Positive & Do Yoga!
2012. április 24., kedd
A bennünk élő fájdalom
A csípőízületben tárolt traumákról szeretnék írni röviden. Egy ideig szkeptikus voltam a témával kapcsolatban, de miután már a sokadik ember fakad sírva baddhakónászana-igazítás közben, és nem csak az én kezem alatt, kezdem komolyan venni a témát. Egyébként a csípőízületben rekedt negatív érzelmi traumák nem csak a baddhakónászanában szoktak a felszínre törni, hanem például az István által rendszeresített békapózban.
Aki még nem próbálta, feltétlenül ajánlom, hogy próbálja ki István extrém csípőnyitó óráját ma este 8-kor az Atma Budában. Sajnos csík tíz fő fog beférni, de ha lecsúsztok róla, akkor májusban ismét lehet próbálkozni :-) 40 perc békapóz alatt az ember legalább hét életére visszamenőleg megbánja az összes bűnét, nem hiába kapta a megtisztelő drámászana nevet :-).
Az Agni-sorozatban gyakoroljuk az ardhakúrmászanát, vagyis a félteknőst, ami szintén egy enyhébb csípőnyitó póz. Néha még itt is sírva fakadnak az emberek, ha ráülök a hátukra, és főleg, ha még ki is homorítom a gerincüket egy kicsit. Nos, nézzük, mi is áll a titokzatos csípőízület hátterében, ha mér Gregor Maehle is felemlegette a félelmet, fájdalmat és érzelmi traumákat, amiket sok ember pontosan ott tárol, főleg azok, akiknek kötöttebb a csípőjük.
A csakrákkal kapcsolatos ismeretek meglehetősen misztikusak és ezoterikusak, és nem sok olyan szanszkrit iromány maradt ránk, ami részletesen foglalkozna a csakrákkal, és főleg azoknak az érzelmi életünkben betöltött szerepével. A szavahihetőbb csakra-szakértők azonban egyetértenek abban, hogy a múládhára-csakra, vagyis a gáton elhelyezkedő gyökércsakra a létfenntartással, védekezéssel, balesetek, traumák következtében kialakuló félelmekkel, gátlásokkal, a félelemmel, például a fájdalomtól vagy a haláltól való félelemmel kapcsolatos funkciókat irányítja.
Túlélő-központnak is nevezik, és a fent említett létfenntartási funkciókon kívül a fejfenntartással, vagyis a szaporodással, impotenciával, frigiditással, és ösztönszintű kreativitással kapcsolatos funkciókat is irányítja. Nem nehéz elképzelni, hogy legtöbbünk a születése előtt, a születés közben vagy az élete első éveiben elszenvedhetett olyan traumákat, amelyek érzelmi blokkok formájában a gyökércsakrához kapcsolódó fő ízületekben, vagyis a csípőkben tárolódnak. A térd- és bokaproblémák is gyakran anatómiailag és érzelmileg is a csípőből indulnak ki, vagy összefüggésben vannak vele.
A múládhára csakrát négy szirmú vörös lótuszként ábrázolják, aminek egy sárga négyzet van a közepén, ez utóbbi a föld elemet, a földdel való kapcsolatunkat szimbolizálja. Vagyis ha ott blokkok vannak, például nem állunk "két lábbal szilárdan a talajon" más szóval nem gyökerezünk a valóságban, akkor a gyökércsakra működése ismét zavart szenvedhet.
A tantrikus tanok szerint hét fő csakra van a testünkben, a múládhárától kezdve egészen a szahaszráráig, vagyis a koronacsakráig. Ezek a létünk hát aspektusát irányítják, de erre most nem térek ki részletesebben. A lényeg az, hogy bizonyos ezoterikus források szerint a gyökércsakrán belül van hét "árnyék"-csakra, amelyek lefelé terjednek ki, egészen a földig, vagyis a talpainkig. Ennek a modellnek a megfelelője a makrokoszmoszban is megtalálható, ugyanis a föld a "gyökér", fölötte van még hét bolygórendszer, és a földön belül pedig hét alacsonyabb bolygórendszer, ezekről kapták a nevüket az árnyékcsakrák is: Atala, Vitala, Sutala, Talátala, Mahátala, Raszátala, és Pátála. Ezek a csakrák az előző életeinkben szerzett szamszkárákat (benyomásokat) tárolják, amelyek sokféle módon befolyásolják jelenlegi életünket. Az előző életekben szerzett traumák például kialakíthatnak bizonyos fóbiákat, amelyeket nem olyan könnyű feloldani. Az ízlésünket, értékrendünket, erkölcsi mércénket is nagy mértékben befolyásolják ezek az árnyékcsakrák, úgyhogy nem árt tudatosítani azt, hogy mit miért teszünk. Minden tudatalatti ösztön, motiváció, érzelmi megnyilvánulás ezekben az árnyékcsakrákban gyökeredzik, hiszen létünk gyökere a múltban keresendő, amelyet megváltoztatni vagy megtagadni nem tudunk, csupán tudatosítani és tudatosan elengedni. A csípőnyitó gyakorlatok, valamint a képen látható pádángusthászana (szintén az Agni-sorozatból), illetőleg minden olyan póz, ahol a sarkunkkal nyomjuk a gátat, segíthetnek ebben a folyamatban. Jó elengedést kívánok mindenkinek!
Aki még nem próbálta, feltétlenül ajánlom, hogy próbálja ki István extrém csípőnyitó óráját ma este 8-kor az Atma Budában. Sajnos csík tíz fő fog beférni, de ha lecsúsztok róla, akkor májusban ismét lehet próbálkozni :-) 40 perc békapóz alatt az ember legalább hét életére visszamenőleg megbánja az összes bűnét, nem hiába kapta a megtisztelő drámászana nevet :-).
Az Agni-sorozatban gyakoroljuk az ardhakúrmászanát, vagyis a félteknőst, ami szintén egy enyhébb csípőnyitó póz. Néha még itt is sírva fakadnak az emberek, ha ráülök a hátukra, és főleg, ha még ki is homorítom a gerincüket egy kicsit. Nos, nézzük, mi is áll a titokzatos csípőízület hátterében, ha mér Gregor Maehle is felemlegette a félelmet, fájdalmat és érzelmi traumákat, amiket sok ember pontosan ott tárol, főleg azok, akiknek kötöttebb a csípőjük.
A csakrákkal kapcsolatos ismeretek meglehetősen misztikusak és ezoterikusak, és nem sok olyan szanszkrit iromány maradt ránk, ami részletesen foglalkozna a csakrákkal, és főleg azoknak az érzelmi életünkben betöltött szerepével. A szavahihetőbb csakra-szakértők azonban egyetértenek abban, hogy a múládhára-csakra, vagyis a gáton elhelyezkedő gyökércsakra a létfenntartással, védekezéssel, balesetek, traumák következtében kialakuló félelmekkel, gátlásokkal, a félelemmel, például a fájdalomtól vagy a haláltól való félelemmel kapcsolatos funkciókat irányítja.
Túlélő-központnak is nevezik, és a fent említett létfenntartási funkciókon kívül a fejfenntartással, vagyis a szaporodással, impotenciával, frigiditással, és ösztönszintű kreativitással kapcsolatos funkciókat is irányítja. Nem nehéz elképzelni, hogy legtöbbünk a születése előtt, a születés közben vagy az élete első éveiben elszenvedhetett olyan traumákat, amelyek érzelmi blokkok formájában a gyökércsakrához kapcsolódó fő ízületekben, vagyis a csípőkben tárolódnak. A térd- és bokaproblémák is gyakran anatómiailag és érzelmileg is a csípőből indulnak ki, vagy összefüggésben vannak vele.
A múládhára csakrát négy szirmú vörös lótuszként ábrázolják, aminek egy sárga négyzet van a közepén, ez utóbbi a föld elemet, a földdel való kapcsolatunkat szimbolizálja. Vagyis ha ott blokkok vannak, például nem állunk "két lábbal szilárdan a talajon" más szóval nem gyökerezünk a valóságban, akkor a gyökércsakra működése ismét zavart szenvedhet.
A tantrikus tanok szerint hét fő csakra van a testünkben, a múládhárától kezdve egészen a szahaszráráig, vagyis a koronacsakráig. Ezek a létünk hát aspektusát irányítják, de erre most nem térek ki részletesebben. A lényeg az, hogy bizonyos ezoterikus források szerint a gyökércsakrán belül van hét "árnyék"-csakra, amelyek lefelé terjednek ki, egészen a földig, vagyis a talpainkig. Ennek a modellnek a megfelelője a makrokoszmoszban is megtalálható, ugyanis a föld a "gyökér", fölötte van még hét bolygórendszer, és a földön belül pedig hét alacsonyabb bolygórendszer, ezekről kapták a nevüket az árnyékcsakrák is: Atala, Vitala, Sutala, Talátala, Mahátala, Raszátala, és Pátála. Ezek a csakrák az előző életeinkben szerzett szamszkárákat (benyomásokat) tárolják, amelyek sokféle módon befolyásolják jelenlegi életünket. Az előző életekben szerzett traumák például kialakíthatnak bizonyos fóbiákat, amelyeket nem olyan könnyű feloldani. Az ízlésünket, értékrendünket, erkölcsi mércénket is nagy mértékben befolyásolják ezek az árnyékcsakrák, úgyhogy nem árt tudatosítani azt, hogy mit miért teszünk. Minden tudatalatti ösztön, motiváció, érzelmi megnyilvánulás ezekben az árnyékcsakrákban gyökeredzik, hiszen létünk gyökere a múltban keresendő, amelyet megváltoztatni vagy megtagadni nem tudunk, csupán tudatosítani és tudatosan elengedni. A csípőnyitó gyakorlatok, valamint a képen látható pádángusthászana (szintén az Agni-sorozatból), illetőleg minden olyan póz, ahol a sarkunkkal nyomjuk a gátat, segíthetnek ebben a folyamatban. Jó elengedést kívánok mindenkinek!
2012. április 23., hétfő
A combközelítő izmok
Újabb részlet Gregor Maehle Astanga-könyvéből:
"A combközelítő izmok
Az öszes combközelítő izom a szeméremcsonton ered, az adductor magnus (nagy combközelítő) pedig a szeméremcsonton és az ischiumon (a csípőcsont alsó elülső részén). A combközelítő izmok s combcsont belső oldalán tapadnak végig, a gracilis (karcsúizom) pedig a sípcsont belső oldalán közvetlenül a térd alatt.
A pontos eredési és tapadási helyüktől függően, a combközelítők kifelé forgatást (adductor brevis és adductor magnus), befelé forgatást (adductor longus és gracilis) és csípőfeszítést (adductor longus és gracilis) hajtanak végre másodlagos funkcióként. A csoport legkisebb izma, a pectineus (fésűsizom) csípőfeszítést és közelítést is végez."
Megjegyzések: A póz leírása nem tartalmazza a B és C verziót, amit szintén végre szoktunk hajtani. A következő módon illeszthető be a sorozatba:
Dasa: Kilégzésre nyomjuk az állunkat a mellkashoz, és a hátunkat domborítva gördítsük le a fejünket a talpainkra. Törekedjünk arra, hogy a fejtetőnk a talpunkhoz érjen. A könyököket szétnyithatjuk oldalra, ha úgy kényelmesebb begördíteni a hátunkat. A múla-bandha segítségével az ülőcsontokat a matrachoz tapasztva tartjuk, az uddíjána-bandha segítségével pedig domborítjuk a hátunkat, különösen az ágyéki szakaszt. Tartsuk ki öt légzésig a pózt.
Ékádasa: belégzésre egyenesedjünk fel, és ha kell, húzzuk közelebb a sarkainkat a gáthoz. Kilégzésre engedjük le a vállakat, a lapockákat, és teljesen egyenes, függőleges háttal billentsük előre az állunkat a mellkas felé. Aktiváljuk mindhárom bandhát, és végezzünk öt mély légzést. Ha szükséges, megfeszíthetjük a széles hátizmokat, ezáltal stabilizáljuk a gerinc és a medence függőleges helyzetét, és teljes mértékben aktiválni tudjuk a combtávolító izmokat. Ebben is, mint az előző két változatban, arra törekszünk, hogy a térdek külső oldala a talajhoz érjen.
Ha a térdeink még nem érnek le a baddhakónászanában a combközelítő izmok kötöttsége miatt, akkor érdemes elvégezni néhány gravitációs rávezető pózt, amit az astanga gyakorlásunktól függetlenül, napi 1015 percben gyakorolhatunk. Az első gyakorlatnál a falnak háttal ülünk le, úgy, hogy a keresztcsont függőlegesen ráfeküdjön a falra. Az egész gerincünket a falnak támasztuk és a térdeinket leeresztjük oldalra baddhakónászanában. Maradjunk így 10-15 percig, miközben próbáljuk teljesen ellazítani a combközelítő izmokat. Ha erőt is akarunk alkalmazni, akkor a két tenyerünkkel nyomjuk le a combjainkat a térdeink fölött. A másik rávezető gyakorlat ugyanez, csak hanyattfekvésben. A derekunkat tartsuk a talajon, majd a sarkunkat húzzuk fel a gáthoz, és nyissuk szét a térdeinket. Itt is lazítsuk el teljesen a combközelítő izmokat.
A baddhakónászana hatásai: Ez a póz a leghatásosabb a gyomorpanaszok, bélpanaszok és végbél-problémák esetén. Megszünteti a székrekedést és az aranyeret. Nehéz, de nagyon fontos a múla bandha és uddíjána bandha aktívan tartása ebben a pózban, különösen, ha aranyerünk van. Aranyér esetén a zsíros és olajos ételeket kerülni kell és helyette szattvikus ételeket kell fogyasztani, például tejterméket és rizst. Ezek az ételek csökkentik a fölös hőt a testben, ami előidézi ezt az állapotot. Ez az ászana gerincproblémák esetén is hasznos.
"A combközelítő izmok
Az öszes combközelítő izom a szeméremcsonton ered, az adductor magnus (nagy combközelítő) pedig a szeméremcsonton és az ischiumon (a csípőcsont alsó elülső részén). A combközelítő izmok s combcsont belső oldalán tapadnak végig, a gracilis (karcsúizom) pedig a sípcsont belső oldalán közvetlenül a térd alatt.
A pontos eredési és tapadási helyüktől függően, a combközelítők kifelé forgatást (adductor brevis és adductor magnus), befelé forgatást (adductor longus és gracilis) és csípőfeszítést (adductor longus és gracilis) hajtanak végre másodlagos funkcióként. A csoport legkisebb izma, a pectineus (fésűsizom) csípőfeszítést és közelítést is végez."
Megjegyzések: A póz leírása nem tartalmazza a B és C verziót, amit szintén végre szoktunk hajtani. A következő módon illeszthető be a sorozatba:
Dasa: Kilégzésre nyomjuk az állunkat a mellkashoz, és a hátunkat domborítva gördítsük le a fejünket a talpainkra. Törekedjünk arra, hogy a fejtetőnk a talpunkhoz érjen. A könyököket szétnyithatjuk oldalra, ha úgy kényelmesebb begördíteni a hátunkat. A múla-bandha segítségével az ülőcsontokat a matrachoz tapasztva tartjuk, az uddíjána-bandha segítségével pedig domborítjuk a hátunkat, különösen az ágyéki szakaszt. Tartsuk ki öt légzésig a pózt.
Ékádasa: belégzésre egyenesedjünk fel, és ha kell, húzzuk közelebb a sarkainkat a gáthoz. Kilégzésre engedjük le a vállakat, a lapockákat, és teljesen egyenes, függőleges háttal billentsük előre az állunkat a mellkas felé. Aktiváljuk mindhárom bandhát, és végezzünk öt mély légzést. Ha szükséges, megfeszíthetjük a széles hátizmokat, ezáltal stabilizáljuk a gerinc és a medence függőleges helyzetét, és teljes mértékben aktiválni tudjuk a combtávolító izmokat. Ebben is, mint az előző két változatban, arra törekszünk, hogy a térdek külső oldala a talajhoz érjen.
Ha a térdeink még nem érnek le a baddhakónászanában a combközelítő izmok kötöttsége miatt, akkor érdemes elvégezni néhány gravitációs rávezető pózt, amit az astanga gyakorlásunktól függetlenül, napi 1015 percben gyakorolhatunk. Az első gyakorlatnál a falnak háttal ülünk le, úgy, hogy a keresztcsont függőlegesen ráfeküdjön a falra. Az egész gerincünket a falnak támasztuk és a térdeinket leeresztjük oldalra baddhakónászanában. Maradjunk így 10-15 percig, miközben próbáljuk teljesen ellazítani a combközelítő izmokat. Ha erőt is akarunk alkalmazni, akkor a két tenyerünkkel nyomjuk le a combjainkat a térdeink fölött. A másik rávezető gyakorlat ugyanez, csak hanyattfekvésben. A derekunkat tartsuk a talajon, majd a sarkunkat húzzuk fel a gáthoz, és nyissuk szét a térdeinket. Itt is lazítsuk el teljesen a combközelítő izmokat.
A baddhakónászana hatásai: Ez a póz a leghatásosabb a gyomorpanaszok, bélpanaszok és végbél-problémák esetén. Megszünteti a székrekedést és az aranyeret. Nehéz, de nagyon fontos a múla bandha és uddíjána bandha aktívan tartása ebben a pózban, különösen, ha aranyerünk van. Aranyér esetén a zsíros és olajos ételeket kerülni kell és helyette szattvikus ételeket kell fogyasztani, például tejterméket és rizst. Ezek az ételek csökkentik a fölös hőt a testben, ami előidézi ezt az állapotot. Ez az ászana gerincproblémák esetén is hasznos.
2012. április 22., vasárnap
Baddhakónászana
Újabb részlet Gregor Maehle Astanga-könyvéből:
"Baddhakónászana
Kötött szögtartás
Dristi: Orrhegy
Szapta: Belégzésre ugorjunk előre dandászanába. Húzzuk be a lábfejeinket a gáthoz addig, amíg egyenes vonallal nem tudjuk összekötni a két térdünket és a két bokánkat, miközben a térdeket engedjük oldalra kicsúszni. Nincs meghatározva a gát és a sarok közötti távolság, ez személyenként változik a combcsont és a lábszárcsont hosszának arányától függően. Ha a medence már most hátrabillen, akkor emeljük meg az ülőcsontokat egy takaró segítségével. Ez elősegíti azt, hogy hatékonyabban tudjuk használni a gravitációt.
Fogjuk meg most a lábfejeinket úgy, hogy a hüvelykujjainkat a talpunk közé ékeljük, és kinyitjuk a talpakat, mint egy könyvet. Ugyanakkor használjuk a combtávolító izmokat (gluteus medius, gluteus minimus és combpólyafeszítő izom) arra, hogy a térdeinket lehúzzuk a talajra. Vegyünk egy mély levegőt, hogy olyan nyújtott gerinccel üljünk, amilyennel csak lehet, az ülőcsontjainkat nyomjuk bele a talajba, a derekunkat homorítsuk és a szegycsontot emeljük meg.
Astau: Kilégzésre hajoljunk előre, miközben a hátunkat tartsuk teljesen egyenesen, és a mellkast továbbra is emeljük ki. Ez egy potenciálisan nehéz póz, amit még hosszú évek igazításai alatt sem biztos, hogy sikerül helyesen elsajátítani, de ha használjuk a tudakozódást (vicsára) és intelligenciát (buddhi), akkor sikerülhet. Meg kell értenünk, hogy a Baddhakónászana az két Dzsánusírsászana A összeillesztve. Ha helyesen megértettük és gyakoroltuk a dszánusírsászana A-t, akkor a baddhakónászana ki fog bontakozni. Emlékezzünk vissza a dzsánusírsászana A-ra! Amikor a jobb lábunkat behajlítottuk, akkor:
- spicceltetjük és lefelé fordítjuk a jobb lábat;
- a jobb sarkunkat a jobb lágyékhoz nyomjuk;
- befelé forgatjuk a jobb combcsontot;
- a térdünket a földbe és hátrafelé nyomjuk;
- a comb belső oldala mentén nyújtjuk a lábunkat.
Mindezeket a mozdulatokat egyszerre kell mindkét oldalon végrehajtani a baddhakónászanában. A hetedik vinyászában már lefelé fordítottuk a lábfejünket, ami azt jelenti, hogy a talpak felfelé néznek. Most spicceltessük a lábunkat, ami azt eredményezi, hogy a sarkaink eltávolodnak egymástól. Ezáltal a comb belső oldala meghosszabbodik. Utána a sarkunkkal az azonos oldali lágyék felé nyújtózunk, ami magakadályozza, hogy az ülőcsontok hátracsússzanak, miközben előrehajolunk. A legfontosabb mozdulat azonban a combok befelé fordítása. A combcsontoknak úgy kell előregördülniük (a padlóhoz képest), mint a szekér kerekének. A combcsontnak befelé kell fordulnia a baddhakónászanában, hogy ugyanazt a hatást segítse elő, mint a sípcsont, amely összezáródik, hogy védelmezze a térdízületet. A sípcsontot addig forgatjuk előre, amíg az elülső éle pontosan lefelé nem mutat. Mive4l kifelé forgattuk a combcsontot a hetedik vinyászában, a nyolcadikban meg kell fordítani a mozgás irányát, hogy mélyebbre tudjunk menni a pózban.
Mint a dzsánisírsászana A-ban, a térdeket lefelé és visszafelé visszük. Végül hagyjuk a combcsontokat kicsúszni oldalra, ami által a combközelítő izmok ellazulnak. Ez az izometrikus mozdulat már elindult azáltal, hogy spicceltettük a lábfejünket és eltávolítottuk egymástól a sarkunkat. Gyakran félelem-reakcióként hajlamosak vagyunk a combcsontjainkat behúzni a csípővápába. Ezt a mozdulatot viszont a combközelítő izmok hajtják végre, ami megakadályozza, hogy belenyíljunk a pózba.
A legtöbb gyakorlót a combközelítő izmok krónikus feszültsége akadályoz meg abban, hogy mélyebbre menjen ebben a pózban. Ez gyakran az olyan érzelmek következménye, mint a félelem, fájdalom és szégyen, amelyeket ezekben az izmokban tárolunk. Ezeket az érzelmeket fel kell ismernünk és utána el kell engednünk a kilégzéssel együtt. Annak érdekében, hogy ezt meg tudjuk tenni, az érzés intenzitásának a pózban még elviselhetőnek kell lennie. Ha túlnyújtjuk az izmokat, akkor egy traumát hozunk létre a szövetben, amit az tárolni fog. Az izmok védekező mechanizmusként meg fogják gátolni, hogy még egyszer elmenjünk addig a pontig.
A törzzsel ugyanazokat a mozdulatokat végezzük a baddhakónászana A-ban, mint a dzsánusírsászana A-ban vagy pascsimóttánászanában - behúzzuk az alhast, kiemeljük a mellkast előre, lefelé húzzuk a hátunk mentén a lapockákat, a fejtetővel és az ülőcsontokkal pedig ellentétes irányokba nyújtózkodunk. Nyomjuk a könyökünket a combok belső oldalához, hogy a térdek a földön maradjanak. Húzzuk a lábfejeket magunk felé, miközben tovább spicceltetjük és lefelé forgatjuk őket.
Ha az ülőcsontok felemelkednek és hátracsúsznak az előrehajlítás közben, ellensúlyozzuk ezt azzal, hogy a sarkainkat beszívjuk a hasunkba a légzés és a hasizmok segítségével. A hasizmok által a belső szerveinket erőteljesen a gerinc felé tudjuk húzni, ami engedi a mellkast előreereszkedni, és vákuumot hoz létre, ahová bemélyeszthetjük a sarkainkat. Végül helyezzük a lábujjainkat a mellkasunkra, úgy viselve őket, mint egy nyakláncot. maradjunk a baddhakónászana állapotában öt légzésig.
Nava: Belégzésre fordítsuk meg a mozdulatot, és egyenesedjünk fel ugyanabba a helyzetbe, amit a hetedik vinyászánál felvettünk. A térdeket vigyük lefelé, a mellkast emeljük ki, a derekunkat homorítsuk ki, a lapockákat vigyük lefelé. Kilégzésre tegyük le a kezeinket és egyenesítsük ki a lábainkat.
Dasa: Belégzésre emeljük ki magunkat. Érezni fogjuk a hasizmok munkájának hasznát, mert most úgy tudunk repülni, mint a pillangó.
Ékádasa: Kilégzésre ugorjunk hátra csaturanga-dandászanába.
Dvádasa: Belégzésre felfelé néző kutya.
Trajódasa: Kilégzésre lefelé néző kutya.
"Baddhakónászana
Kötött szögtartás
Dristi: Orrhegy
Szapta: Belégzésre ugorjunk előre dandászanába. Húzzuk be a lábfejeinket a gáthoz addig, amíg egyenes vonallal nem tudjuk összekötni a két térdünket és a két bokánkat, miközben a térdeket engedjük oldalra kicsúszni. Nincs meghatározva a gát és a sarok közötti távolság, ez személyenként változik a combcsont és a lábszárcsont hosszának arányától függően. Ha a medence már most hátrabillen, akkor emeljük meg az ülőcsontokat egy takaró segítségével. Ez elősegíti azt, hogy hatékonyabban tudjuk használni a gravitációt.
Fogjuk meg most a lábfejeinket úgy, hogy a hüvelykujjainkat a talpunk közé ékeljük, és kinyitjuk a talpakat, mint egy könyvet. Ugyanakkor használjuk a combtávolító izmokat (gluteus medius, gluteus minimus és combpólyafeszítő izom) arra, hogy a térdeinket lehúzzuk a talajra. Vegyünk egy mély levegőt, hogy olyan nyújtott gerinccel üljünk, amilyennel csak lehet, az ülőcsontjainkat nyomjuk bele a talajba, a derekunkat homorítsuk és a szegycsontot emeljük meg.
Astau: Kilégzésre hajoljunk előre, miközben a hátunkat tartsuk teljesen egyenesen, és a mellkast továbbra is emeljük ki. Ez egy potenciálisan nehéz póz, amit még hosszú évek igazításai alatt sem biztos, hogy sikerül helyesen elsajátítani, de ha használjuk a tudakozódást (vicsára) és intelligenciát (buddhi), akkor sikerülhet. Meg kell értenünk, hogy a Baddhakónászana az két Dzsánusírsászana A összeillesztve. Ha helyesen megértettük és gyakoroltuk a dszánusírsászana A-t, akkor a baddhakónászana ki fog bontakozni. Emlékezzünk vissza a dzsánusírsászana A-ra! Amikor a jobb lábunkat behajlítottuk, akkor:
- spicceltetjük és lefelé fordítjuk a jobb lábat;
- a jobb sarkunkat a jobb lágyékhoz nyomjuk;
- befelé forgatjuk a jobb combcsontot;
- a térdünket a földbe és hátrafelé nyomjuk;
- a comb belső oldala mentén nyújtjuk a lábunkat.
Mindezeket a mozdulatokat egyszerre kell mindkét oldalon végrehajtani a baddhakónászanában. A hetedik vinyászában már lefelé fordítottuk a lábfejünket, ami azt jelenti, hogy a talpak felfelé néznek. Most spicceltessük a lábunkat, ami azt eredményezi, hogy a sarkaink eltávolodnak egymástól. Ezáltal a comb belső oldala meghosszabbodik. Utána a sarkunkkal az azonos oldali lágyék felé nyújtózunk, ami magakadályozza, hogy az ülőcsontok hátracsússzanak, miközben előrehajolunk. A legfontosabb mozdulat azonban a combok befelé fordítása. A combcsontoknak úgy kell előregördülniük (a padlóhoz képest), mint a szekér kerekének. A combcsontnak befelé kell fordulnia a baddhakónászanában, hogy ugyanazt a hatást segítse elő, mint a sípcsont, amely összezáródik, hogy védelmezze a térdízületet. A sípcsontot addig forgatjuk előre, amíg az elülső éle pontosan lefelé nem mutat. Mive4l kifelé forgattuk a combcsontot a hetedik vinyászában, a nyolcadikban meg kell fordítani a mozgás irányát, hogy mélyebbre tudjunk menni a pózban.
Mint a dzsánisírsászana A-ban, a térdeket lefelé és visszafelé visszük. Végül hagyjuk a combcsontokat kicsúszni oldalra, ami által a combközelítő izmok ellazulnak. Ez az izometrikus mozdulat már elindult azáltal, hogy spicceltettük a lábfejünket és eltávolítottuk egymástól a sarkunkat. Gyakran félelem-reakcióként hajlamosak vagyunk a combcsontjainkat behúzni a csípővápába. Ezt a mozdulatot viszont a combközelítő izmok hajtják végre, ami megakadályozza, hogy belenyíljunk a pózba.
A legtöbb gyakorlót a combközelítő izmok krónikus feszültsége akadályoz meg abban, hogy mélyebbre menjen ebben a pózban. Ez gyakran az olyan érzelmek következménye, mint a félelem, fájdalom és szégyen, amelyeket ezekben az izmokban tárolunk. Ezeket az érzelmeket fel kell ismernünk és utána el kell engednünk a kilégzéssel együtt. Annak érdekében, hogy ezt meg tudjuk tenni, az érzés intenzitásának a pózban még elviselhetőnek kell lennie. Ha túlnyújtjuk az izmokat, akkor egy traumát hozunk létre a szövetben, amit az tárolni fog. Az izmok védekező mechanizmusként meg fogják gátolni, hogy még egyszer elmenjünk addig a pontig.
A törzzsel ugyanazokat a mozdulatokat végezzük a baddhakónászana A-ban, mint a dzsánusírsászana A-ban vagy pascsimóttánászanában - behúzzuk az alhast, kiemeljük a mellkast előre, lefelé húzzuk a hátunk mentén a lapockákat, a fejtetővel és az ülőcsontokkal pedig ellentétes irányokba nyújtózkodunk. Nyomjuk a könyökünket a combok belső oldalához, hogy a térdek a földön maradjanak. Húzzuk a lábfejeket magunk felé, miközben tovább spicceltetjük és lefelé forgatjuk őket.
Ha az ülőcsontok felemelkednek és hátracsúsznak az előrehajlítás közben, ellensúlyozzuk ezt azzal, hogy a sarkainkat beszívjuk a hasunkba a légzés és a hasizmok segítségével. A hasizmok által a belső szerveinket erőteljesen a gerinc felé tudjuk húzni, ami engedi a mellkast előreereszkedni, és vákuumot hoz létre, ahová bemélyeszthetjük a sarkainkat. Végül helyezzük a lábujjainkat a mellkasunkra, úgy viselve őket, mint egy nyakláncot. maradjunk a baddhakónászana állapotában öt légzésig.
Nava: Belégzésre fordítsuk meg a mozdulatot, és egyenesedjünk fel ugyanabba a helyzetbe, amit a hetedik vinyászánál felvettünk. A térdeket vigyük lefelé, a mellkast emeljük ki, a derekunkat homorítsuk ki, a lapockákat vigyük lefelé. Kilégzésre tegyük le a kezeinket és egyenesítsük ki a lábainkat.
Dasa: Belégzésre emeljük ki magunkat. Érezni fogjuk a hasizmok munkájának hasznát, mert most úgy tudunk repülni, mint a pillangó.
Ékádasa: Kilégzésre ugorjunk hátra csaturanga-dandászanába.
Dvádasa: Belégzésre felfelé néző kutya.
Trajódasa: Kilégzésre lefelé néző kutya.
2012. április 21., szombat
Egómentes gyakorlás
A napokban egy híres amerikai astanga-díva videóit nézegettem. Profin csinál mindent, jól is néz ki, de a tekintetén keresztül azért irdatlan nagy egó sugárzik. Direkt nem írom ide a nevét, egyrészt azért, mert ez lehet egy szubjektív benyomás is, és ha személyesen megismerném, esetleg teljesen más lenne a véleményem róla. Másrészt pedig azért, mert ez sajnos nem egyedi jelenség, és természetesen nem csak a jógára jellemző, hanem az élet minden területére.
Ha én úgy érzem, hogy jártas, esetleg páromat ritkítóan profi vagyok valamiben, legyen az akár az ászanázás, akár a harcművészet, vagy a divattervezés, vagy az autóvezetés, vagy szinte bármi, akkor büszke leszek magamra, és iszonyú méretűre duzzad az egóm. Ez pedig, különösen a jógában, nem célravezető. Ha helyesen csináljuk, akkor a jógának egy egómentesítő folyamatnak kéne lennie, ami által a természetes önvalónkban helyezkedünk el, a mesterséges megjelölések helyett.
Lehet, hogy csak én vagyok erre ennyire érzékeny, de elég sok jógaoktatót, és gyakorlót is láttam már, akikből hihetetlen egó sugárzott. Általában persze az ilyen ficsúrok vagy "jógaistennők" az én környezetemben nem maradnak meg, az Atmában valahogy sokkal inkább az egómentes gyakorlás jött divatba. Az oktatóinkról is elmondhatom szerintem, hogy nem az egójukkal érik el a sikereket, hanem az őszinte és alázatos munkával.
És a gyakorlók között is az a hangulat terjedt el, hogy csak bemegyek és gyakorlok. nem kifogásolom, hogy hány fok van a teremben, van-e meleg víz az óra utáni zuhanyzáshoz (kedd után elvileg lesz - csak megnyugtatásképpen mondom :-)) Nem kifogásolom, hogy mennyit igazít a tanár, és milyen erősen, hogy nincs levegő, hogy öt légzéssel tovább benne tart a csaturangában, sőt, egyáltalán minden tapasztalathoz, ami az óra közben ér, tanulási élményként viszonyulok, ahelyett, hogy folyamatosan azt latolgatnám, hogy mennyire tetszik vagy nem tetszik mindaz, amin keresztül megyek.
Persze hozzánk is betéved néha-napján egy-két egóherceg és -hercegnő, akik szinte azt sugallják, hogy most mekkora kitüntetésben van része az oktatónak, hogy éppen az ő óráján gyakorol, de általában elég hamar kikopnak, mert nálunk az oktatók mindenkivel ugyanúgy bánnak, ha ügyes, ha nem, sőt, talán az utóbbiak még több bíztatást is kapnak. A gyakorlásnak nem arról kell szólnia, hogy megmutassam a világnak, mit tudok, vagy mit értem el, vagy hogy mennyivel ügyesebb vagyok a mellettem lévőnél, mert nem kell versengeni senkivel, legyőzni senkit vagy befolyást gyakorolni másokra. A figyelmünknek mindig befelé kell irányulnia, és önmagunk legyőzésére kell koncentálnunk.
Sokszor éreztem már én is azt, főleg, amikor mások előtt gyakorolok, hogy foglalkoztat az, hogy milyen benyomást keltek a nézőkben az ászanáimmal. Mostanában már nem annyira foglalkoztat. De még egy bemutatón sem annyira érdekel a taps a végén. Ha megkérnek, felkészülök, lenyomom, mert Krishnamacharya is csinálta, és mert népszerűsíteni kell a jógát, de már nem érdekel annyira az elismerés része a dolognak. Ha nagyobb nyilvánosság előtt tartok órát, akkor is az vezérel, hogy egy pozitív élményt szerezzek a résztvevőknek, éás nem az, hogy sikeresebb vagyok-e más oktatóknál.
Ha pedig egyik nap kevesebben jönnek órára, mint egyébként szoktak, akkor sem kezdek azon depressziózni, hogy biztosan nem vagyok elég jó, vagy valamit nem jól csinálok, és ezért nem tudom elégedetté tenni a közönséget. Ilyenkor csak arra szoktam gondolni, hogy a Sors, vagy Isten, ki hogyan nevezi, úgyis el fogja vezetni hozzám azokat, akiknek az én útmutatásomra vagy inspirációmra van szüksége, és nekem elégedettnek kell lennem azzal, hogy ezeket az embereket segítem, mindegy, hogy hányan vannak.
Az egómentes gyakorlás a kulcs ahhoz, hogy mélyebbre mehessünk, az ászanákon, a légzésen és a bandhákon is túl, és valahol belül megtalálhassuk valódi önmagunkat. Ha nem vagyunk képesek túllépni az egónkon, akkor hosszú évek gyakorlása után is még mindig csak a felszínt fogjuk kapirgászni, akármilyen ügyesek is vagyunk az ászanák gyakorlásában.
Ha én úgy érzem, hogy jártas, esetleg páromat ritkítóan profi vagyok valamiben, legyen az akár az ászanázás, akár a harcművészet, vagy a divattervezés, vagy az autóvezetés, vagy szinte bármi, akkor büszke leszek magamra, és iszonyú méretűre duzzad az egóm. Ez pedig, különösen a jógában, nem célravezető. Ha helyesen csináljuk, akkor a jógának egy egómentesítő folyamatnak kéne lennie, ami által a természetes önvalónkban helyezkedünk el, a mesterséges megjelölések helyett.
Lehet, hogy csak én vagyok erre ennyire érzékeny, de elég sok jógaoktatót, és gyakorlót is láttam már, akikből hihetetlen egó sugárzott. Általában persze az ilyen ficsúrok vagy "jógaistennők" az én környezetemben nem maradnak meg, az Atmában valahogy sokkal inkább az egómentes gyakorlás jött divatba. Az oktatóinkról is elmondhatom szerintem, hogy nem az egójukkal érik el a sikereket, hanem az őszinte és alázatos munkával.
És a gyakorlók között is az a hangulat terjedt el, hogy csak bemegyek és gyakorlok. nem kifogásolom, hogy hány fok van a teremben, van-e meleg víz az óra utáni zuhanyzáshoz (kedd után elvileg lesz - csak megnyugtatásképpen mondom :-)) Nem kifogásolom, hogy mennyit igazít a tanár, és milyen erősen, hogy nincs levegő, hogy öt légzéssel tovább benne tart a csaturangában, sőt, egyáltalán minden tapasztalathoz, ami az óra közben ér, tanulási élményként viszonyulok, ahelyett, hogy folyamatosan azt latolgatnám, hogy mennyire tetszik vagy nem tetszik mindaz, amin keresztül megyek.
Persze hozzánk is betéved néha-napján egy-két egóherceg és -hercegnő, akik szinte azt sugallják, hogy most mekkora kitüntetésben van része az oktatónak, hogy éppen az ő óráján gyakorol, de általában elég hamar kikopnak, mert nálunk az oktatók mindenkivel ugyanúgy bánnak, ha ügyes, ha nem, sőt, talán az utóbbiak még több bíztatást is kapnak. A gyakorlásnak nem arról kell szólnia, hogy megmutassam a világnak, mit tudok, vagy mit értem el, vagy hogy mennyivel ügyesebb vagyok a mellettem lévőnél, mert nem kell versengeni senkivel, legyőzni senkit vagy befolyást gyakorolni másokra. A figyelmünknek mindig befelé kell irányulnia, és önmagunk legyőzésére kell koncentálnunk.
Sokszor éreztem már én is azt, főleg, amikor mások előtt gyakorolok, hogy foglalkoztat az, hogy milyen benyomást keltek a nézőkben az ászanáimmal. Mostanában már nem annyira foglalkoztat. De még egy bemutatón sem annyira érdekel a taps a végén. Ha megkérnek, felkészülök, lenyomom, mert Krishnamacharya is csinálta, és mert népszerűsíteni kell a jógát, de már nem érdekel annyira az elismerés része a dolognak. Ha nagyobb nyilvánosság előtt tartok órát, akkor is az vezérel, hogy egy pozitív élményt szerezzek a résztvevőknek, éás nem az, hogy sikeresebb vagyok-e más oktatóknál.
Ha pedig egyik nap kevesebben jönnek órára, mint egyébként szoktak, akkor sem kezdek azon depressziózni, hogy biztosan nem vagyok elég jó, vagy valamit nem jól csinálok, és ezért nem tudom elégedetté tenni a közönséget. Ilyenkor csak arra szoktam gondolni, hogy a Sors, vagy Isten, ki hogyan nevezi, úgyis el fogja vezetni hozzám azokat, akiknek az én útmutatásomra vagy inspirációmra van szüksége, és nekem elégedettnek kell lennem azzal, hogy ezeket az embereket segítem, mindegy, hogy hányan vannak.
Az egómentes gyakorlás a kulcs ahhoz, hogy mélyebbre mehessünk, az ászanákon, a légzésen és a bandhákon is túl, és valahol belül megtalálhassuk valódi önmagunkat. Ha nem vagyunk képesek túllépni az egónkon, akkor hosszú évek gyakorlása után is még mindig csak a felszínt fogjuk kapirgászni, akármilyen ügyesek is vagyunk az ászanák gyakorlásában.
2012. április 20., péntek
Az arany középpont
Újabb részlet Gregor Maehle Jóga-szútra magyarázataiból:
"Ha mindenki rendben van, akkor miért él az emberiség 50%-a nyomorban? Miért voltak háborúk a földön több ezer éven keresztül? Miért vannak teli a börtönök és elmegyógyintézetek, és miért rázza magát a Föld bolygó, mintha a megőrült emberiséget próbálná lerázni magáról? A lunáris attitűdöt nevezhetjük relativizmusnak. Mivel minden csak egy bizonyos szemszögből igaz, igazából semmi miatt nem kell aggódnunk. A relativizmus az elme csapdája, amelyik azt gondolja, hogy megfejtette a valóságot, miközben az extrém valóság csatornáját vetíti rá. A jóga szerint a valóságot nem találhatjuk meg az elme valamely végletében. A középpontban nyugodva találhatjuk meg, az elme szélsőségeitől mentesen.
A középpontnak számos neve van a jógában: például Brahman, Purusa, és Hridaja, vagyis a szív. Az egyik név a szusumná, vagyis a központi energiavezeték. Amikor a prána a központi energiavezetékben áramlik, akkor az elme mentes a szoláris és lunáris szélsőségektől, ami azt jelenti, hogy a gondolati hullámok és felfüggesztődnek. Ennek az állapotnak az eléréséhez Patandzsali a gyakorlás és elkülönülés kombinált alkalmazását javasolja. Ez ellentmondásos, mivel a kettő bizonyos tekintetben ellentétes egymással. Ilyennek is kell lenniük, különben az elme hamar rájönne arra, hogy mi történik, és akkor az egész a valóságnak csak egy másik szimulációja lenne, és nem az igazság. Ahhoz, hogy a paradoxon érvényben tudjon maradni, el kell kerülnünk a következő két attitűdöt. Az egyik az elkülönülés gyakorlása. Az elkülönülés a gyakorlás ellentéte - arról szól, hogy megtanuljunk elengedni. Ezt nem tudjuk gyakorolni, csak elengedjük és meghódolunk. A másik pedig az, amikor a gyakorlástól való elkülönülést gyakoroljuk. Ha elkülönülsz a gyakorlásodtól, akkor csak az elkülönülés marad, és visszaesel a relativizmusba. Ez is csak az elme újabba trükkje."
Lényegét összefoglalva a gyakorlás mindazoknak a dolgoknak az előtérbe helyezését jelenti, amik kedvező hatással vannak a jógában történő fejlődésünkre, míg az elkülönülés mindazoknak a dolgoknak a mellőzését jelenti, amik akadályként zavarnak a fejlődésben. A kettő között egyensúlyt kell teremteni, mert különben valamelyik aspektus túlzott hangsúlyozása a másik rovására menne. Ez olyan, mintha egy vonat két sín helyett csak egyen közlekedne.
"Ha mindenki rendben van, akkor miért él az emberiség 50%-a nyomorban? Miért voltak háborúk a földön több ezer éven keresztül? Miért vannak teli a börtönök és elmegyógyintézetek, és miért rázza magát a Föld bolygó, mintha a megőrült emberiséget próbálná lerázni magáról? A lunáris attitűdöt nevezhetjük relativizmusnak. Mivel minden csak egy bizonyos szemszögből igaz, igazából semmi miatt nem kell aggódnunk. A relativizmus az elme csapdája, amelyik azt gondolja, hogy megfejtette a valóságot, miközben az extrém valóság csatornáját vetíti rá. A jóga szerint a valóságot nem találhatjuk meg az elme valamely végletében. A középpontban nyugodva találhatjuk meg, az elme szélsőségeitől mentesen.
A középpontnak számos neve van a jógában: például Brahman, Purusa, és Hridaja, vagyis a szív. Az egyik név a szusumná, vagyis a központi energiavezeték. Amikor a prána a központi energiavezetékben áramlik, akkor az elme mentes a szoláris és lunáris szélsőségektől, ami azt jelenti, hogy a gondolati hullámok és felfüggesztődnek. Ennek az állapotnak az eléréséhez Patandzsali a gyakorlás és elkülönülés kombinált alkalmazását javasolja. Ez ellentmondásos, mivel a kettő bizonyos tekintetben ellentétes egymással. Ilyennek is kell lenniük, különben az elme hamar rájönne arra, hogy mi történik, és akkor az egész a valóságnak csak egy másik szimulációja lenne, és nem az igazság. Ahhoz, hogy a paradoxon érvényben tudjon maradni, el kell kerülnünk a következő két attitűdöt. Az egyik az elkülönülés gyakorlása. Az elkülönülés a gyakorlás ellentéte - arról szól, hogy megtanuljunk elengedni. Ezt nem tudjuk gyakorolni, csak elengedjük és meghódolunk. A másik pedig az, amikor a gyakorlástól való elkülönülést gyakoroljuk. Ha elkülönülsz a gyakorlásodtól, akkor csak az elkülönülés marad, és visszaesel a relativizmusba. Ez is csak az elme újabba trükkje."
Lényegét összefoglalva a gyakorlás mindazoknak a dolgoknak az előtérbe helyezését jelenti, amik kedvező hatással vannak a jógában történő fejlődésünkre, míg az elkülönülés mindazoknak a dolgoknak a mellőzését jelenti, amik akadályként zavarnak a fejlődésben. A kettő között egyensúlyt kell teremteni, mert különben valamelyik aspektus túlzott hangsúlyozása a másik rovására menne. Ez olyan, mintha egy vonat két sín helyett csak egyen közlekedne.
2012. április 19., csütörtök
Napforduló Jógafesztivál
Közeledik a nyári napforduló, idén június 20-ára fog esni. Évek óta irigykedve figyelem a New York-i Times Square-en összegyűlt tömegeket, akik ilyenkor, a nyári napforduló napján jógáznak egész álló nap, és azon gondolkodom, hogy miért nincs nálunk is egy hasonló jógafesztivál ezen a nevezetes napon. Úgyhogy most végre rászántam magam, és rávettem a jógaoktató munkatársaimat is, hogy lepjük meg egy hasonló fesztivállal a főváros közönségét, ne maradjon megünnepeletlenül ez a nevezetes csillagászati esemény. Összefogtunk hát Haklik Mártival, a Gerilla Jóga mozgalom elindítójával, hogy megszervezzük ezt a csodálatos eseményt.
Az Andrássy út lezáratását túl nagy felhajtásnak gondoltam, és talán nem is lenne olyan kényelmes az aszfalton jógázni. Helyette a Margit-sziget füves pázsitját választottuk helyszínül, méghozzá a Sportuszoda és a Palatinus közötti füves területet, ahol nagy fák is vannak, és ahol tavaly volt a Mantra Piknik. Az időpont pedig a napfordulóhoz legközelebb eső vasárnap, június 17-e. Reggel 8-tól kezdődnek a jógaórák, elsőnek István vezetésével fogunk lenyomni 108 napüdvözletet, hogy köszöntsük a napot. Utána teljes hosszúságú jógaórák következnek az Atma Center oktatóival: astanga velem, majd Agni Kowalskyval, aki még aznap este koncertet is fog adni, igaz, azt már nem a Margit-szigeten :-). Ezt közvetlenül követi egy kétórás Akro-jam, majd egy hátrahajlító óra Annával és Orsival, az Atma legújabb oktatóival. Utána még egy csípőnyitás Lovász Andival, a végére pedig Angi fog egy vinyásza flow órát tartani.
Közben párhuzamosan a zenészek sem fognak lustálkodni, öt jógás szellemiségű zenekart sikerült felvonultatni az egész napos zenélésre, de persze bárki bekapcsolódhat az örömzenébe a saját hangszerével. A zenekarok közül az Sattwa Sound System neve már mindenkinek ismerősen csenghet a különböző jógás rendezvényekről. A Sambandha Mantra Kommandó a tavalyi Mantra Piknik fő zenekara volt, és jó hangulatot varázsoltak a mantráikkal. Az Életfa Mantra Kör szintén rendszeresen praktizáló kírtan-énekesekből áll. Az Om formáció pedig most fog akusztikus változatban debütálni. A korábbi Mantrából átalakult rockegyüttes elsősorban a torzított elektromos gitárok világában van otthon, de mivel egytől egyik krisnás zenészekből áll a csapat, természetesebben szolídabban is tudják nyomni. Ennek lehetünk majd mindannyian fültanúi. A debreceni illetőségű Csató Pétert, a hajdani Replika frontemberét szintén nem nagyon kell bemutatni. Az utóbbi években ő is meditatívabb zenei vizekre evezett, érces hangján azonban még átüt a rocker-szív! Vishnu Mantra Meditation nevű formációjával szintén emelni fogja a zenei találkozó színvonalát, amely Magyarország eddigi legnagyobb és leghosszabb jógás kírtanjának ígérkezik.
Az elmaradhatatlan Atma büfé is a helyszínen lesz, úgyhogy mindenki csillapíthatja az éhségét és olthatja a szomját az Atmából ismert vegetáriánus ízekkel. Valószínűleg többen fognak majd előadásokat is tartani a nap folyamán a fűben, illetve ki lehet próbálni a slackline-t (kötélegyensúlyozást) és néhány masszőr ingyenes kezeléseit is. Remélhetőleg az időjárás is kedvezni fog, és kellemes napot tölthetünk együtt a jóga jegyében a Margit-sziget pázsitján lazulva. Mivel ez egy ingyenes rendezvény, semmi mást nem kell tenned, ha el akarsz jönni, csak rá kell szánni az időt, és oda kell menni. Az esemény sikerességét ezzel is emelheted, illetve azzal is segíthetsz, hogy meghívod a barátaidat, ismerőseidet. Megoszthatod a fesztivál Facebook eseményét, meghívhatod rá az összes ismerősödet, és lájkolhatod a fesztivál Facebook rajongói oldalát, ahol hamarosan tengernyi infó lesz majd olvasható a közelgő eseményről. Az eseményről szóló információk természetesen az Atma honlapján is olvashatók lesznek.
Akinek bármilyen ötlete, kérdése van, az nyugodtan megkereshet az elérhetőségeimen, és segítsetek terjeszteni az igét, hogy minél többen jöhessenek el a fesztiválra!
Címkék:
Ajánló,
Aktuális,
Napforduló
2012. április 18., szerda
A gyakorlás és az elkülönülés
Újabb részlet Gregor Maehle Jóga-szútra magyarázataiból:
"1.12. abhjásza-vairágjábhjám tan-niródhah
abhjásza - gyakorlás; vairágjábhjám - és az elkülönülés által; tat - az; niródhah - megállítható.
A hullámzások megállítása a gyakorlás és elkülönülés által [történik].
A jóga kezdeti meghatározása után (1.2. szútra), Patandzsali meghatározott minden említett fogalmat (a jógát, az elmét, és az elme változásait), a felfüggesztést kivéve, amivel most foglalkozik.
Patandzsali azt mondja, hogy az elme hullámzásai a gyakorlás és elkülönülés kombinált eszközeinek alkalmazása által szüntethetők meg. A fontos szó itt az "és", mivel ha a kettőből csak az egyiket alkalmazzuk, az az elme szélsőségéhez vezet. Ha csak gyakorlunk, akkor hajlamosak vagyunk olyan hiedelmeket kifejleszteni, hogy "Az én gyakorlásom az egyedüli helyes módszer", "csak az Astanga-jóga a helyes jóga", "Csak a mysore stílus a helyes oktatási forma", "Csak az általam imádott Isten az igazi", "Csak a kapitalizmus a helyes gazdasági rendszer", és "Csak a demokrácia az egyedüli helyes politikai rendszer".
Mindezekben az állításokban közös az a hiedelem, hogy egy igazság van, ami az összes többit kizárja. A jógában ezt szoláris hozzáállásnak nevezzük. Ez akkor domináns, ha a prána a napvezetékben (pingalában) áramlik, ami a jobb orrlyukban ered. A fundamentalizmusra irányuló hajlamnak is nevezhetjük, és megakadályoz abban, hogy a saját érvényes nézőpontunktól eltérő álláspont igazát is felismerjük. Ez az elme csapdája, amely azt hiszi, hogy megfejtette a valóságot azáltal, hogy egy bizonyos extrém valóság csatornáját vetíti rá.
Az ellenkező csapdába esünk azonban akkor, ha nem gyakorlunk, csak az elkülönülést alkalmazzuk. Olyan hiedelmeket fejlesztünk ki, mint "Az összes út ugyanahhoz a célhoz vezet", "Minden jóga", "Minden szent és sérthetetlen", "Mindenkinek a maga igazát kell megélnie", "Mindenkinek a maga dolgát kell végeznie", "Minden állítás, filozófia és vallás igaz". Ezekben az állításokban az a hiedelem a közös, hogy sok igazság van, ami érvényteleníti az egyedüli igazságot. A jógában ezt lunáris attitűdnek nevezzük, ami akkor dominál, amikor a prána a hold-vezetéken (ídá) keresztül áramlik, ami a bal orrlyukból ered. A lunáris attitűd azt eredményezi, hogy lemondunk az eszközeinkről, mielőtt használnánk őket, és ezért nem fogjuk tudni megváltoztatni magunkat. A lunáris attitűd szerint nem is kell változnom, mert jó vagyok, ahogy vagyok, igazából mindenki rendben van. A lunáris szélsőség lehetetlenné teszi azt, hogy felismerjük a helytelen nézeteket, és megakadályoz abban, hogy elutasítsunk bizonyos nézeteket és értékrendeket - amik esetleg általánosságban véve rendben lehetnek, de számunkra nem a megfelelőek."
Megjegyzések: Hát igen, én korábban meglehetősen fundamentalista, szoláris alkat voltam. Mostanában viszont néha erősen átlendülök a lunáris üzemmódba, a Bob Marley-féle "mindenki cool" hangulatba. Valóban a legnehezebb dolog megtalálni az egyensúlyt a kettő között, és a gyakorlatba átültetni az "egyedüli igazság" és a "sok igazság" párhuzamos, egyidejű létezését, mert csak így törhetünk ki az elme kétféle csapdájából. Ezt nevezi kettősségnek a jógairodalom, amikor az elménk a két extremitás valamelyikének állapotában időzik, vagy a kettő között oszcillál. A jóga gyakorlása ezáltal nem csak az egészségünket, de az elme működését is optimalizálja, ezért ne lepődjünk meg, ha másképpen fogunk gondolkodni pár évnyi jóga-gyakorlás után, amint annak előtte!
"1.12. abhjásza-vairágjábhjám tan-niródhah
abhjásza - gyakorlás; vairágjábhjám - és az elkülönülés által; tat - az; niródhah - megállítható.
A hullámzások megállítása a gyakorlás és elkülönülés által [történik].
A jóga kezdeti meghatározása után (1.2. szútra), Patandzsali meghatározott minden említett fogalmat (a jógát, az elmét, és az elme változásait), a felfüggesztést kivéve, amivel most foglalkozik.
Patandzsali azt mondja, hogy az elme hullámzásai a gyakorlás és elkülönülés kombinált eszközeinek alkalmazása által szüntethetők meg. A fontos szó itt az "és", mivel ha a kettőből csak az egyiket alkalmazzuk, az az elme szélsőségéhez vezet. Ha csak gyakorlunk, akkor hajlamosak vagyunk olyan hiedelmeket kifejleszteni, hogy "Az én gyakorlásom az egyedüli helyes módszer", "csak az Astanga-jóga a helyes jóga", "Csak a mysore stílus a helyes oktatási forma", "Csak az általam imádott Isten az igazi", "Csak a kapitalizmus a helyes gazdasági rendszer", és "Csak a demokrácia az egyedüli helyes politikai rendszer".
Mindezekben az állításokban közös az a hiedelem, hogy egy igazság van, ami az összes többit kizárja. A jógában ezt szoláris hozzáállásnak nevezzük. Ez akkor domináns, ha a prána a napvezetékben (pingalában) áramlik, ami a jobb orrlyukban ered. A fundamentalizmusra irányuló hajlamnak is nevezhetjük, és megakadályoz abban, hogy a saját érvényes nézőpontunktól eltérő álláspont igazát is felismerjük. Ez az elme csapdája, amely azt hiszi, hogy megfejtette a valóságot azáltal, hogy egy bizonyos extrém valóság csatornáját vetíti rá.
Az ellenkező csapdába esünk azonban akkor, ha nem gyakorlunk, csak az elkülönülést alkalmazzuk. Olyan hiedelmeket fejlesztünk ki, mint "Az összes út ugyanahhoz a célhoz vezet", "Minden jóga", "Minden szent és sérthetetlen", "Mindenkinek a maga igazát kell megélnie", "Mindenkinek a maga dolgát kell végeznie", "Minden állítás, filozófia és vallás igaz". Ezekben az állításokban az a hiedelem a közös, hogy sok igazság van, ami érvényteleníti az egyedüli igazságot. A jógában ezt lunáris attitűdnek nevezzük, ami akkor dominál, amikor a prána a hold-vezetéken (ídá) keresztül áramlik, ami a bal orrlyukból ered. A lunáris attitűd azt eredményezi, hogy lemondunk az eszközeinkről, mielőtt használnánk őket, és ezért nem fogjuk tudni megváltoztatni magunkat. A lunáris attitűd szerint nem is kell változnom, mert jó vagyok, ahogy vagyok, igazából mindenki rendben van. A lunáris szélsőség lehetetlenné teszi azt, hogy felismerjük a helytelen nézeteket, és megakadályoz abban, hogy elutasítsunk bizonyos nézeteket és értékrendeket - amik esetleg általánosságban véve rendben lehetnek, de számunkra nem a megfelelőek."
Megjegyzések: Hát igen, én korábban meglehetősen fundamentalista, szoláris alkat voltam. Mostanában viszont néha erősen átlendülök a lunáris üzemmódba, a Bob Marley-féle "mindenki cool" hangulatba. Valóban a legnehezebb dolog megtalálni az egyensúlyt a kettő között, és a gyakorlatba átültetni az "egyedüli igazság" és a "sok igazság" párhuzamos, egyidejű létezését, mert csak így törhetünk ki az elme kétféle csapdájából. Ezt nevezi kettősségnek a jógairodalom, amikor az elménk a két extremitás valamelyikének állapotában időzik, vagy a kettő között oszcillál. A jóga gyakorlása ezáltal nem csak az egészségünket, de az elme működését is optimalizálja, ezért ne lepődjünk meg, ha másképpen fogunk gondolkodni pár évnyi jóga-gyakorlás után, amint annak előtte!
2012. április 17., kedd
Elmélet, gyakorlat és odaadás
Szombat este tartottam egy kiselőadást a jóga gyakorlásának három aspektusáról: a karmáról, a gjánáról és a bhaktiról. Krisna a Bhagavad-gítában külön-külön jógafolyamatokként elemzi ezeket az utakat, de hétköznapi értelemben vége bármely dolog, folyamat három aspektusaként vizsgálhatjuk. Igazából bármely dolog sikeressége függ ennek a három tényezőnek a jelenlététől. Eredeti értelemben véve a gjána a tudás jógája, az elmélkedés, a filozófia, minden dolog lényegének megértése. A karma a tettek művészete, vagyis a tettek visszahatásainak ismerete és azok megszüntetése a helyes mentalitással végzett cselekvés által. A bhakti pedig az odaadás, amely legmagasabb értelemben Isten felé, de tágabb értelemben a félistenek, a természeti erők, a szeretteink, embertársaink és az élőlények felé megnyilvánuló szeretet.
Alkalmazzuk most ezt a három aspektust a jóga, tételesen az astanga-jóga gyakorlására. Az ászanák és vinyászák helyes végrehajtásához elméleti ismeretekre van szükség, és ezeket meg kell szerezni egy tanártól, könyvből, dvd-ről stb. Minél több forrásból kapunk elméleti tudást, annál mélyebben megérthetjük az adott témát. Bár Pattabhi Jois azt mondta, hogy 1% elmélet és 99% gyakorlat, ha azt az 1%-ot nem helyesen sajátítjuk el, akkor nem garantált, hogy mi is azokat a pozitív eredményeket fogjuk tapasztalni a jóga gyakorlása során, mint amiket mások.
Abban viszont igaza bolt Pattabhi Joisnak, hogy "Practice and all is coming", mert nem elég az elméleti tudás, ha nem gyakoroljuk, amit tanultunk, akkor pláne nem számíthatunk semmilyen eredményre. itt jön be a karma aspektusa, minden nap le kell győzni a lustaságunkat, ki kell gurítani a matracot, és gyakorolni kell. A gyakorlásra tett folyamatos erőfeszítés a siker záloga, de persze nem ész nélkül, hanem a megfelelő tudatossággal, az elméleti tudás birtokában.
és a harmadik láncszem, ami mindent összetart, az a motiváció. A tábor résztvevőinek is mondtam, hogy látszik rajtuk, hogy mindannyian jóga-fanatikusok, az életükben a jógát teszik az első helyre. ha egy dolog nagyon fontos nekünk, akkor nagy odaadással tudunk foglalkozni vele, nagy lelkesedéssel gyakoroljuk, és mindig megtaláljuk a motivációt, hogy továbblépjünk benne. Az fog egész életében jógázni, akinek a jóga a legnagyobb szerelme, nem csak egy huszadrangú dolog, vagy egy kötelező tortúra, amin minden nap keresztül kell mennie. Ha nincs ott az odaadás., a megfelelő szívből jövő meditáció, akkor hamar elveszítjük az érdeklődésünket a jóga iránt, és a gyakorlásunk fogja a kárát látni.
A táplálkozással kapcsolatban is levezettem ezt a három aspektust, hiszen ha valaki egészségeseket és jókat akar enni, akkor először is szüksége van azokra az ismeretekre, hogy az egyes tápanyagok hogyan hatnak a szervezetére. Utána nem szabad lustának lennie, be kell szerezni a megfelelő alapanyagokat, és el kell készítenie az ételt, legyen az főtt, nyers étel vagy green juice vagy akármi. Az a jó szakács, aki mosogatni is szeret, nem csak az étel elfogyasztása pillanatáig érdekli az egész dolog.
És végül az odaadás is fontos, hiszen az elkészített étel tartalmazza a tudatunkat, és ha szeretettel készítjük az ételt mások számára, akiket szeretünk, akkor még táplálóbb és ízletesebb lesz. A fenti három aspektust azonban minden másra is alkalmazhatjuk, bármilyen cél elérésére tett erőfeszítésben jelen kell lennie ennek a három aspektusnak, ha sikeresek akarunk lenni benne.
Alkalmazzuk most ezt a három aspektust a jóga, tételesen az astanga-jóga gyakorlására. Az ászanák és vinyászák helyes végrehajtásához elméleti ismeretekre van szükség, és ezeket meg kell szerezni egy tanártól, könyvből, dvd-ről stb. Minél több forrásból kapunk elméleti tudást, annál mélyebben megérthetjük az adott témát. Bár Pattabhi Jois azt mondta, hogy 1% elmélet és 99% gyakorlat, ha azt az 1%-ot nem helyesen sajátítjuk el, akkor nem garantált, hogy mi is azokat a pozitív eredményeket fogjuk tapasztalni a jóga gyakorlása során, mint amiket mások.
Abban viszont igaza bolt Pattabhi Joisnak, hogy "Practice and all is coming", mert nem elég az elméleti tudás, ha nem gyakoroljuk, amit tanultunk, akkor pláne nem számíthatunk semmilyen eredményre. itt jön be a karma aspektusa, minden nap le kell győzni a lustaságunkat, ki kell gurítani a matracot, és gyakorolni kell. A gyakorlásra tett folyamatos erőfeszítés a siker záloga, de persze nem ész nélkül, hanem a megfelelő tudatossággal, az elméleti tudás birtokában.
és a harmadik láncszem, ami mindent összetart, az a motiváció. A tábor résztvevőinek is mondtam, hogy látszik rajtuk, hogy mindannyian jóga-fanatikusok, az életükben a jógát teszik az első helyre. ha egy dolog nagyon fontos nekünk, akkor nagy odaadással tudunk foglalkozni vele, nagy lelkesedéssel gyakoroljuk, és mindig megtaláljuk a motivációt, hogy továbblépjünk benne. Az fog egész életében jógázni, akinek a jóga a legnagyobb szerelme, nem csak egy huszadrangú dolog, vagy egy kötelező tortúra, amin minden nap keresztül kell mennie. Ha nincs ott az odaadás., a megfelelő szívből jövő meditáció, akkor hamar elveszítjük az érdeklődésünket a jóga iránt, és a gyakorlásunk fogja a kárát látni.
A táplálkozással kapcsolatban is levezettem ezt a három aspektust, hiszen ha valaki egészségeseket és jókat akar enni, akkor először is szüksége van azokra az ismeretekre, hogy az egyes tápanyagok hogyan hatnak a szervezetére. Utána nem szabad lustának lennie, be kell szerezni a megfelelő alapanyagokat, és el kell készítenie az ételt, legyen az főtt, nyers étel vagy green juice vagy akármi. Az a jó szakács, aki mosogatni is szeret, nem csak az étel elfogyasztása pillanatáig érdekli az egész dolog.
És végül az odaadás is fontos, hiszen az elkészített étel tartalmazza a tudatunkat, és ha szeretettel készítjük az ételt mások számára, akiket szeretünk, akkor még táplálóbb és ízletesebb lesz. A fenti három aspektust azonban minden másra is alkalmazhatjuk, bármilyen cél elérésére tett erőfeszítésben jelen kell lennie ennek a három aspektusnak, ha sikeresek akarunk lenni benne.
2012. április 16., hétfő
Mátra-jóga
Harmadik nap. Ismét hétkor indul a gyakorlás, egy-két későn kelőtől eltekintve teljes a létszám. Szombat este beígértem, hogy még gyakoroljuk a bandhákat, így most kilégzés és belégzés utáni légzésvisszatartással végezzük őket, valamint dzsánusírsászanában a mahábandhát aktívan. Utána hatvan kapálabháti, hatvan bhásztriká, és kezdődhet a gyakorlás. Ma is betettem néhány plusz pózt, de nem akartam túl sokáig húzni az órát, így negyed tíz felé be is fejeztük a gyakorlást. ma sem volt melegebb, mint eddig, a gyakran szemerkélő londoni eső viszont nem nagyon riasztotta el a kirándulni vágyókat egy kis barangolástól a kora tavaszi erdőben.
Mi reggeli után ismét inkább a wellness-t választottuk, jó pár kör szauna és gőz után ismét beugrottam a konditerembe egy félórás gyúrásra. Egy kor volt az ebéd, tejfölös párolt zöldség, jó kis saláta olívabogyóval. Ebéd után ismét egy kis szunya következett, aminek fél háromkor a recepciós néni vetett véget, ránk parancsolva, hogy azonnal hagyjuk el a szobát.
Direkt előrehoztuk háromra a délutáni akrót, bár voltak, akik már ebéd után hazaindultak. Így a délutáni akróra csak tizennégyen maradtunk, de akik ott voltak, remekül érezték magukat. Jó kis Chill zenére nyomtuk a páros gyakorlatokat Panni vezetése alatt, volt sok repülés, meg könnyebb ászanák is azért, hogy mindenki örülhessen. Volt, amikor négyen-öten is segítettünk egy-egy párnak a póz felvételéhez, főleg, mivel az egyik párat Rajmund és Zsolt alkotta, mindketten két méter feletti magassággal.
A kellemes akró után (komolyabb egyéni jógázásra már nem is nagyon lett volna alkalmas a csapat, mert mindenki lefáradt azért a végére), csináltunk még egy csonka csoportképet, majd mindenki boldogan és elégedetten indult hazafelé, legalábbis úgy éreztem. A házinéni volt csak síkideg a végére, mert gyerekzsúrt szervezett a nappaliba, és arra számított, hogy mi már délben kiköltözünk a szobákból. A kisebb félreértést végülis csak leküzdöttük a passzív ellenállás eszközével, mert én ráhagytam mindenkire, hogy akkor költözzön ki, amikor akar. A jógásokat ugye nem olyan könnyű kihozni a sodrukból, sem eltéríteni a szándékuktól. Csak azt sajnálta mindenki, amikor visszajöttünk az akróról, hogy nem maradt a finom ebédből, mert azt is már kidobta a házinéni.
Jövőre is valószínűleg lesz elvonulás, és valószínűleg a Mátrában, de talán kicsit később, a pünkösdi hétvégére időzítve, és egy barátságosabb szállást is nézünk, bár a házinéni idegbajától eltekintve a szobák rendben voltak. Az elvonulás résztvevői pedig annyira belelkesedtek, hogy szinte mindenki jönni akar az augusztusi horvátországi jógatáborba Bracra, úgyhogy siessetek, mert április végéig lehet kedvezményesen befizetni, és az ötven hely valószínűleg hamar el fog kelni!
Mi reggeli után ismét inkább a wellness-t választottuk, jó pár kör szauna és gőz után ismét beugrottam a konditerembe egy félórás gyúrásra. Egy kor volt az ebéd, tejfölös párolt zöldség, jó kis saláta olívabogyóval. Ebéd után ismét egy kis szunya következett, aminek fél háromkor a recepciós néni vetett véget, ránk parancsolva, hogy azonnal hagyjuk el a szobát.
Direkt előrehoztuk háromra a délutáni akrót, bár voltak, akik már ebéd után hazaindultak. Így a délutáni akróra csak tizennégyen maradtunk, de akik ott voltak, remekül érezték magukat. Jó kis Chill zenére nyomtuk a páros gyakorlatokat Panni vezetése alatt, volt sok repülés, meg könnyebb ászanák is azért, hogy mindenki örülhessen. Volt, amikor négyen-öten is segítettünk egy-egy párnak a póz felvételéhez, főleg, mivel az egyik párat Rajmund és Zsolt alkotta, mindketten két méter feletti magassággal.
A kellemes akró után (komolyabb egyéni jógázásra már nem is nagyon lett volna alkalmas a csapat, mert mindenki lefáradt azért a végére), csináltunk még egy csonka csoportképet, majd mindenki boldogan és elégedetten indult hazafelé, legalábbis úgy éreztem. A házinéni volt csak síkideg a végére, mert gyerekzsúrt szervezett a nappaliba, és arra számított, hogy mi már délben kiköltözünk a szobákból. A kisebb félreértést végülis csak leküzdöttük a passzív ellenállás eszközével, mert én ráhagytam mindenkire, hogy akkor költözzön ki, amikor akar. A jógásokat ugye nem olyan könnyű kihozni a sodrukból, sem eltéríteni a szándékuktól. Csak azt sajnálta mindenki, amikor visszajöttünk az akróról, hogy nem maradt a finom ebédből, mert azt is már kidobta a házinéni.
Jövőre is valószínűleg lesz elvonulás, és valószínűleg a Mátrában, de talán kicsit később, a pünkösdi hétvégére időzítve, és egy barátságosabb szállást is nézünk, bár a házinéni idegbajától eltekintve a szobák rendben voltak. Az elvonulás résztvevői pedig annyira belelkesedtek, hogy szinte mindenki jönni akar az augusztusi horvátországi jógatáborba Bracra, úgyhogy siessetek, mert április végéig lehet kedvezményesen befizetni, és az ötven hely valószínűleg hamar el fog kelni!
2012. április 15., vasárnap
I ♥ Yoga!
Olyan jól sikerült elvonulni, hogy még a szokásos facebook- és blogfüggőségemtől is megszabadultam két-három napra, így most hétfő reggel igyekszem pótolni a szombati és a vasárnapi nap krónikáját. Az ilyen jógás elvonulások és jógatáborok általában nem a heverészésről szólnak, legalábbis ami az alvásmennyiséget illeti. Így aki szeret aktívan kikapcsolódni, és nem bánja, hogy korán kell kelnie egy jó kis jógázáshoz, annak azért nagyon be szoktak jönni az ilyen események. Mi például hat előtt keltünk szombaton, és átmentünk Orsival a tornaterembe, mivel meg akarta csinálni a kundzsala-kriját, vagyis a hányást, mielőtt a többiek megérkeznek a reggeli astanga-gyakorlásra. Mivel már rutinos satkarmás, 15-20 perc alatt megitta a melegvizet, kihányta, megkatéterezte az orrát, és még orrmosóval is kimosta. A reggeli astanga-gyakorlás után ugyanis ő vezette a satkarmákat, és a jó tanár ugye nem csak tanítja, hanem csinálja is a dolgokat.
Hétkor már elkezdtük a gyakorlást, először egy kis bandha-gyakorlatot végeztünk légzésvisszatartással, majd az uddíjána-kriját és a naulit, mivel az is része a satkarmának. A nauli a hasfal hullámoztatása, ami a gyakorlottabbaknak már egészen jól ment, míg aki először próbálta, az persze tanakodott magában, hogy ezt miképpen is lehet végrehajtani.
Utána elkezdtük a reggeli gyakorlást, jó pár plusz pózzal megtűzdeltem az egyes sorozatot, mivel láttam, hogy nem nagyon megy a társaságnak a gerinc-csavarás és a vállnyitás. Amúgy az elvonulás közönsége is azt bizonyítja, hogy szinte bárki, bármilyen felkészültséggel nyugodtan nekifoghat az astanga gyakorlásának, mert itt tizenkét évestől hatvan évesig bezárólag mindenki volt, és nem szeppentek meg a vinyászáktól. Fél tízre nagyjából befejeztük a gyakorlást, a relaxhoz persze mindenki jól beöltözött, mert azért a teremben nem volt harminchat fok, a langymeleg fűtőtestek és a négy elektronom hősugárzó épen hogy húsz fok körüli hőmérsékletet össze bírt hozni. Azért ettől eltekintve mindenkinek jól esett a gyakorlás, bár így két nap alatt a harmadik jóga után már kezdett ez-az sajogni, főleg azoknak, akik amúgy heti 1-2 alkalommal szoktak jógázni. Ráadásul melegben kevésbé marad meg az izmokban az igénybevétel, mint az ilyen hegyi klímán.
A gyakorlás után Orsi ismertette a satkarmákat, vagyis a hat tisztító eljárást. Nauli - hashullámoztatás, Neti - orrtisztítás, dhauti - gyomortisztítás, trátaka - gyertyaláng-nézés, kapálabháti - koponyatisztító légzés és baszti - beöntés. Ez utóbbi kivételével az összes többit kipróbálhatta mindenki az elvonuláson. Szombat reggel a dzsala neti (sós vizes orrtisztítás), szútra neti (orrtisztítás katéterrel) és a kundzsala-krijá (gyomortosztítás hányással) volt a menü. A héányást végül csak én vállaltam be, de a katéterk kipróbálták egy páran, volt, aki azzal a lendülettel majdnem a gyomráig dugta, ahelyett, hogy kihúzta volna a száján. A sós vizes orrmosás is népszerű volt, végülis jó dolgok ezek.
Visszatértünk után reggeli, répás zabkása, meg a tegnapi gyümölcskompót. Mondjuk én friss gyümölcsnél és magoknál maradtam, reggeli után pedig irány a Narád Hotel wellness-részlege, végre egy kis jó meleg! Mondjuk a szobánkban sem volt hideg éjszaka, mivel ütközőig csavartam a termosztátot. A Narádban egy-két élmény-medence, szauna, gőzkabin, infra, sóbarlang és egy konditerem várt minket, 1500 Ft-ért lehet használni két órán keresztül. Jó sokat szaunáztunk, utána nyomtam egy fél órás gyúrást, majd még lemasszíroztattam magamat a vízsugárral az élmény-medencében.
Éppen ebédre vissza is értünk, jó kis gulyás volt házisajttal, meg egy nagy adag saláta. Úgy belaktam, hogy le is kellett feküdnöm aludni, a délutáni jógaóráig egyfolytában húztuk a lóbőrt. Ötre megérkezett Angi, akit egy három órás lenge vinyásza flow óra megtartására kértem meg. Végre én is jógázhattam, bár Orsi hátrahajlító órája sam volt kutya pénteken. Angi azonban saját koreográfiákkal dolgozik, és olyanokat talál ki, hogy egy magam fajta minden hájjal megkent jógarókát is meg tud néha lepni. Lényeg a lényeg, két és fél óra folyamatos jóga-mozgás után biztos voltam benne, hogy este nem lesznek gondjaim az alvással. Óra közben totál az az érzés öntött el, hogy mennyire szeretem a jógát és a jógásokat, attól függetlenül, hogy éppen milyen jellegű órán vagyok, és hogy ki miért van ott. A lényeg az, hogy ott vagyunk, és jól érezzük magunkat.
Vacsorára még egy tál saláta, utána pedig gyertyaláng-nézés fél kilenctől. Körbeültük a nagy asztalt a társalgóban mintegy húszan, és lekapcsoltuk a villanyt, meggyújtottunk egy narancssárga gyertyát, és először egy rávezető harmadik szem-meditációval kezdtünk, majd három percig pislogás nélkül kellett nézni a gyertya lángját. Az első 15 másodperc után nekem már nagyon kellett pislognom, de utána valahogy elmúlt ez a késztetés, és lazán végigbámultam a három percet. Utána csukott szemmel kellett vizualizálni a gyertyalángot szintén három percig. Utána beszélgettünk még a jógáról, a karma, gjána és bhakti kapcsolatáról a gyakorlással és a táplálkozással, de ezt a témát majd talán egy másik blogbejegyzésben részletesebben ismertetem. Így is fél tizenegykor álltunk fel az asztaltól a maradék résztvevőkkel, mivel a fele már a beszélgetés közben elment aludni.
Hétkor már elkezdtük a gyakorlást, először egy kis bandha-gyakorlatot végeztünk légzésvisszatartással, majd az uddíjána-kriját és a naulit, mivel az is része a satkarmának. A nauli a hasfal hullámoztatása, ami a gyakorlottabbaknak már egészen jól ment, míg aki először próbálta, az persze tanakodott magában, hogy ezt miképpen is lehet végrehajtani.
Utána elkezdtük a reggeli gyakorlást, jó pár plusz pózzal megtűzdeltem az egyes sorozatot, mivel láttam, hogy nem nagyon megy a társaságnak a gerinc-csavarás és a vállnyitás. Amúgy az elvonulás közönsége is azt bizonyítja, hogy szinte bárki, bármilyen felkészültséggel nyugodtan nekifoghat az astanga gyakorlásának, mert itt tizenkét évestől hatvan évesig bezárólag mindenki volt, és nem szeppentek meg a vinyászáktól. Fél tízre nagyjából befejeztük a gyakorlást, a relaxhoz persze mindenki jól beöltözött, mert azért a teremben nem volt harminchat fok, a langymeleg fűtőtestek és a négy elektronom hősugárzó épen hogy húsz fok körüli hőmérsékletet össze bírt hozni. Azért ettől eltekintve mindenkinek jól esett a gyakorlás, bár így két nap alatt a harmadik jóga után már kezdett ez-az sajogni, főleg azoknak, akik amúgy heti 1-2 alkalommal szoktak jógázni. Ráadásul melegben kevésbé marad meg az izmokban az igénybevétel, mint az ilyen hegyi klímán.
A gyakorlás után Orsi ismertette a satkarmákat, vagyis a hat tisztító eljárást. Nauli - hashullámoztatás, Neti - orrtisztítás, dhauti - gyomortisztítás, trátaka - gyertyaláng-nézés, kapálabháti - koponyatisztító légzés és baszti - beöntés. Ez utóbbi kivételével az összes többit kipróbálhatta mindenki az elvonuláson. Szombat reggel a dzsala neti (sós vizes orrtisztítás), szútra neti (orrtisztítás katéterrel) és a kundzsala-krijá (gyomortosztítás hányással) volt a menü. A héányást végül csak én vállaltam be, de a katéterk kipróbálták egy páran, volt, aki azzal a lendülettel majdnem a gyomráig dugta, ahelyett, hogy kihúzta volna a száján. A sós vizes orrmosás is népszerű volt, végülis jó dolgok ezek.
Visszatértünk után reggeli, répás zabkása, meg a tegnapi gyümölcskompót. Mondjuk én friss gyümölcsnél és magoknál maradtam, reggeli után pedig irány a Narád Hotel wellness-részlege, végre egy kis jó meleg! Mondjuk a szobánkban sem volt hideg éjszaka, mivel ütközőig csavartam a termosztátot. A Narádban egy-két élmény-medence, szauna, gőzkabin, infra, sóbarlang és egy konditerem várt minket, 1500 Ft-ért lehet használni két órán keresztül. Jó sokat szaunáztunk, utána nyomtam egy fél órás gyúrást, majd még lemasszíroztattam magamat a vízsugárral az élmény-medencében.
Éppen ebédre vissza is értünk, jó kis gulyás volt házisajttal, meg egy nagy adag saláta. Úgy belaktam, hogy le is kellett feküdnöm aludni, a délutáni jógaóráig egyfolytában húztuk a lóbőrt. Ötre megérkezett Angi, akit egy három órás lenge vinyásza flow óra megtartására kértem meg. Végre én is jógázhattam, bár Orsi hátrahajlító órája sam volt kutya pénteken. Angi azonban saját koreográfiákkal dolgozik, és olyanokat talál ki, hogy egy magam fajta minden hájjal megkent jógarókát is meg tud néha lepni. Lényeg a lényeg, két és fél óra folyamatos jóga-mozgás után biztos voltam benne, hogy este nem lesznek gondjaim az alvással. Óra közben totál az az érzés öntött el, hogy mennyire szeretem a jógát és a jógásokat, attól függetlenül, hogy éppen milyen jellegű órán vagyok, és hogy ki miért van ott. A lényeg az, hogy ott vagyunk, és jól érezzük magunkat.
Vacsorára még egy tál saláta, utána pedig gyertyaláng-nézés fél kilenctől. Körbeültük a nagy asztalt a társalgóban mintegy húszan, és lekapcsoltuk a villanyt, meggyújtottunk egy narancssárga gyertyát, és először egy rávezető harmadik szem-meditációval kezdtünk, majd három percig pislogás nélkül kellett nézni a gyertya lángját. Az első 15 másodperc után nekem már nagyon kellett pislognom, de utána valahogy elmúlt ez a késztetés, és lazán végigbámultam a három percet. Utána csukott szemmel kellett vizualizálni a gyertyalángot szintén három percig. Utána beszélgettünk még a jógáról, a karma, gjána és bhakti kapcsolatáról a gyakorlással és a táplálkozással, de ezt a témát majd talán egy másik blogbejegyzésben részletesebben ismertetem. Így is fél tizenegykor álltunk fel az asztaltól a maradék résztvevőkkel, mivel a fele már a beszélgetés közben elment aludni.
2012. április 14., szombat
Elvonultunk!
Hosszas készülődés után végülis betelt a mátraszentimrei elvonulás létszámkerete, gyerekekkel együtt mintegy 33-an vágtak neki a három napos jóga-maratonnak. Ráadásul a csapat nagy része kezdő jógásnak tekinthető, de nagyon lelkes, nyitott, jóindulatú emberek egytől egyig.
Pénteken reggel 9-re értünk le a darázshegyi vendégházba, ahol a szállást béreltük. Kellemes kis szobák a kőházban, nagy társalgó és néhány faház várja a jógázni vágyókat. Persze nem a legnagyobb luxus, de hát a jógik a fa alatt szoktak lakni, ahhoz képest komfortosnak nevezhető.
Tíz felé elkezdtek szállingózni a vendégek, mindenki becuccolt a szobájába, és tizenegykor már csatarendbe állva jógáztunk is. A falusi iskola tornatermét béreltük ki gyakorlási célra, de pénteken pont tornaórák voltak még akkor, úgyhogy a társalgó bútorait ürítettük ki, és ott tettük le a matracokat öt-öt centire egymástól. Sok jó jógi kis helyen is elfér - ezzel a jelszóval nyomtuk le az első sorozatot. Előtte pránajámáztunk egy sort, mert végülis a légzés a lényeg, nem? Gyakorlás után egy órával már készen is volt az ebéd, a péntek gyümölcsnap, mert holnap hányni fogunk, szóval előtte nem árt egy kis méregtelenítés.
Mindenki lelkesen falta a kókuszos gyümölcssalátát, majd az este hat órási gyakorlásra készülődtünk Szép napos idő is volt pénteken, de azért nem lett túl nagy meleg. Az iskola tornatermében négy elektromos fűtőtesttel próbáltunk egy kicsit barátságosabb időjárást csiholni, Orsi pedig levezette három órás hátrahajlító óráját. A végén páros gyakorlatok is voltak, amit mindenki nagyon élvezett. Csak egy kicsit fáztunk, főleg a relaxáció közben.
Vacsorára gyümölcskompót volt, utána lassan lefeküdt a társaság, azért a két jógázás rendesen kivette az erőt az emberekből.
Pénteken reggel 9-re értünk le a darázshegyi vendégházba, ahol a szállást béreltük. Kellemes kis szobák a kőházban, nagy társalgó és néhány faház várja a jógázni vágyókat. Persze nem a legnagyobb luxus, de hát a jógik a fa alatt szoktak lakni, ahhoz képest komfortosnak nevezhető.
Tíz felé elkezdtek szállingózni a vendégek, mindenki becuccolt a szobájába, és tizenegykor már csatarendbe állva jógáztunk is. A falusi iskola tornatermét béreltük ki gyakorlási célra, de pénteken pont tornaórák voltak még akkor, úgyhogy a társalgó bútorait ürítettük ki, és ott tettük le a matracokat öt-öt centire egymástól. Sok jó jógi kis helyen is elfér - ezzel a jelszóval nyomtuk le az első sorozatot. Előtte pránajámáztunk egy sort, mert végülis a légzés a lényeg, nem? Gyakorlás után egy órával már készen is volt az ebéd, a péntek gyümölcsnap, mert holnap hányni fogunk, szóval előtte nem árt egy kis méregtelenítés.
Mindenki lelkesen falta a kókuszos gyümölcssalátát, majd az este hat órási gyakorlásra készülődtünk Szép napos idő is volt pénteken, de azért nem lett túl nagy meleg. Az iskola tornatermében négy elektromos fűtőtesttel próbáltunk egy kicsit barátságosabb időjárást csiholni, Orsi pedig levezette három órás hátrahajlító óráját. A végén páros gyakorlatok is voltak, amit mindenki nagyon élvezett. Csak egy kicsit fáztunk, főleg a relaxáció közben.
Vacsorára gyümölcskompót volt, utána lassan lefeküdt a társaság, azért a két jógázás rendesen kivette az erőt az emberekből.
2012. április 13., péntek
Az légy, aki vagy!
Tegnapi blogbejegyzésembe becsúszott ez a mondat: "De hát az embernek néha meg kell hazudtolnia önmagát, hogy előreléphessen!" Utána ezen gondolkodtam futás közben, és arra a következtetésre jutottam, hogy érdemes egy kicsit körüljárni a témát. Az ember ugye egész életében változik. Változik a teste, a a nézetei, az önmagáról alkotott képe, a gondolkodásmódja, az értékrendje. Mindenki keresi önmagát, legalábbis a tudatosabbak, mert az emberi születés erről szól. És amikor úgy gondoljuk, hogy megtaláltuk önmagunkat, akkor azonosítjuk magunkat azzal az eszmével, ideológiával, értékrenddel, világnézeti rendszerrel, amiről úgy gondoljuk, hogy megadja a kulcsot önmagunkhoz.
De mi van akkor, ha menet közben azt tapasztaljuk, hogy nem érezzük jól magunkat a bőrünkben, úgy érezzük, hogy még nem érkeztünk meg, nem állapodtunk meg. Ilyenkor asz ember néha fél tovább lépni, mert kialakított egy képet önmagáról, de lassan ráébred, hogy nem tud teljesen azonosulni vele, legalábbis ha őszinte. Ilyenkor lép érvénybe, a fenti aforizma, hogy néha meg kell tagadni önmagunkat, legalábbis azt, amit annak gondoltunk. Mert ha az origóból indulunk ki, akkor abban az állapotban, amikor valóban ráébredtünk az eredeti önvalónkra, semmiféle késztetést nem fogunk érezni arra, hogy változtassunk a helyzetünkön, vagy tovább akarjunk lépni.
Az intézményesült ideológiák és a filozófiai vagy vallási dogma-rendszerek (most nem rossz értelemben használva ezt a kifejezést) az élőlényt is beágyazzák egy többé-kevésbé statikus helyzetbe, és különböző követelményeket támasztanak vele szemben. Ami nem baj addig, amíg úgy érezzük, hogy az adott szabályrendszer elősegíti a lelki fejlődésünket, de amikor feszélyezve érezzük magunkat általuk, vagy kényszeredetten próbálunk engedelmeskedni a szabályoknak, akkor az egész dogmarendszerhez való kötődésünk külsődlegessé válik.
Én világéletemben olyan ember voltam, és ezt mások is mondták rólam, hogy amiben én hiszek, vagy mit éppen fontosnak tartok az adott pillanatban, arról azt gondoltam, hogy mindenki másnak is úgy kellene élnie, gondolkodnia, cselekednie, mindenki más pedig lúzer. A jóga hatására talán lassan oldódik ez az exkluzivitás, és most már el tudom fogadni azt, hogy különböző embereknek különböző igényei és értékrendjei vannak, és nem feltétlenül jobb az egyik a másiknál. Ugyanakkor azt is gondolom, hogy nem mindenkinek felel meg az az út, amit én követek, és az utam különböző állomásain különböző emberekkel hoz össze a sors, akikkel éppen kompatibilisak vagyunk vagy adni tudunk egymásnak valamit.
Tinédzser koromban például nindzsa akartam lenni. Azóta van egy-két barátom, aki ezt az álmát meg is valósította, vagy legalábbis még mindig ebben él. Nálam elmúlt. Utána jógi akartam lenni, amúgy még most is az akarok lenni. Jelen pillanatban ezt érzem a legközelebb magamhoz, ez tudja a legtöbbet és a legőszintébb dolgokat kihozni belőlem. Utána guru akartam lenni, és mintegy húsz évet aktívan el is töltöttem a Krisna-tudatban. Közben rájöttem, hogy igen messze állok a guruság tökéletes ideáljától, így változott a terv. Utána természetgyógyász akartam lenni, majd asztrológus, és most ismét jógi akarok lenni. Nem igazán az a lényeg a számomra, hogy a hivatásomban, mint jógaoktató, mennyire leszek sikeres vagy elismert, hanem azok az élmények tapasztalatok, amelyeket a jóga gyakorlása és oktatása közben más jógás társaimmal együtt átélek.
Az én szempontomból az eddigi azonosságok többé-kevésbé átmenetiek voltak, legalábbis egy idő múlva elvesztettem az érdeklődésemet, a lelkesedésemet irántuk, és másfelé fordultam. A jóga többször is visszaköszönt az életemben, és jelenleg úgy érzem, ebben tudom a legjobban megtalálni önmagamat. Talán éppen azért, mert a jógában nincsenek szigorú határok, keretek, és mindenki számára más. Patandzsali szerint a lélek is olyan, mint az áttetsző kristály, amely mögé bármit tehetünk, azt fogjuk látni rajta keresztül. Úgyhogy tovább keresem a kristálytiszta önvalót, akárhányszor is kell közben megtagadni önmagamat :-).
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)