2018. január 31., szerda

A sors kifürkészhetetlen útjai

Életünkben számtalan döntést hozunk, minden pillanatban választási lehetőségek tucatjaival állunk szemben. Amikor asztrológusként praktizáltam, a feladatom az volt, hogy a horoszkóp alapján felmérjem a vendég által legvalószínűbben választott lehetőséget, valamint annak következményeit. Az ember néha annyira "bele van ragadva" a karmájába, hogy hiába figyelmeztetik, hogy a döntéssel, amit meghozni készül, sok szenvedést fog okozni saját magának, mégsem képes másképp dönteni. 

Természetesen a karma törvénye, vagy inkább az idő, mely működésbe hozza a karmikus visszahatások érlelődésének folyamatát, olyan, mint a borotva éle. A jövőben előttünk álló választási lehetőségek száma szinte végtelen. Minél távolabbi jövőt próbálunk szemlélni, annál megfoghatatlanabb az egész. Talán tudjuk körvonalazni, hogy mi várható holnap, holnapután, de azt, hogy a következő életünkben mi várható, már sokkal kisebb eséllyel tudnánk meghatározni, hiszen azt még a hátralévő életünkben hozott összes döntésünk befolyásolni fogja. A múlt viszont már lezárult, azt már képtelenség visszahozni és  megváltoztatni, vagy meg nem történtté tenni. Ha a múltban hoztunk egy rossz döntést, azon már fölösleges sopánkodni, hiszen semmit sem tehetünk. Csupán tanulhatunk belőle. Ha valamilyen traumatikus élményt éltünk át a múltban, akkor is csak azt választhatjuk meg, hogy azt utólag hogyan éljük meg és dolgozzuk fel, és miképpen befolyásolja a feltételekhez kötött jellemünket, magát az eseményt nem tudjuk hatályon kívül helyezni. 

A jelen pillanat tehát a borotva éle, amely alakítja jövőbeni sorsunkat, és kondenzálja mindazt, amit a múltban átéltünk. Egyes filozófusok szerint csak a jelen pillanat az, ami igazán valóságos. A múlt az már egy visszahozhatatlan emlék, a jövő pedig a kavargó lehetőségek homálya, és még nem nyert valódi létet.

A "mi lett volna, ha" típusú kérdések sem mindig célravezetőek. De például olyan esetben hasznosak lehetnek, amikor sikerült egy jó döntést hoznunk, és elkerültünk valamilyen veszélyt vagy fenyegető negatív karmát. Például ha valaki egészségesen él egész életében, ezzel bizonyára egy csomó betegséget elkerül, amit amúgy megkapott volna, és szenvedett volna tőlük. Csakhogy gyakran az általunk teremtett valóságot olyan természetesnek esszük, hogy nem gondoljuk végig: mindezt csak a jószerencsének és a bölcsességünknek köszönhetjük, és sokkal rosszabb helyzetben is lehetnénk. 

A másik dolog, amire sokszor fölöslegesen pazaroljuk az energiát, a jövőbe révedő latolgatás, a "mi lesz akkor, ha" kezdetű gondolatmenet, ami gyakran a múltból ránk rakódott félelmekből táplálkozik. A jövő bizonytalan, azért az összes lehetséges alternatíva közül végül csak egy fog megnyilvánulni, az összes többire igazából fölösleges felkészülni. Emlékszem, amikor a 2000-ik év közelgett, sokan harmadik világháborút vagy egyenesen világvégét, de legalább a számítógépes rendszerek összeomlását jósolták. Voltak, akik komoly túlélőkészleteket halmoztak fel, ami végül vagy rájuk romlott, vagy szépen elnyammogták a pincében tornyosuló tartós élelmiszereiket.

Én asztrológusként is mindig azt mondtam, hogy világvégét jósolni nem kifizetődő dolog. Ugyanis, ha elmarad, akkor mindenki ki fog röhögni, viszont ha tényleg bekövetkezik, akkor nem marad senki, aki megtapsoljon. Úgyhogy a legjobb, amit tehetünk, hogy átadjuk magunkat az áramlásnak, és igyekszünk közelebb kerülni örök és elpusztíthatatlan önvalónkhoz.  

2018. január 30., kedd

Báhja uddíjána

Újabb részlet Gregor Maehle Meditáció-könyvéből:

"Mindazonáltal észrevehetjük, hogy amint röviden kitartjuk a külső légzésvisszatartást, az elme rendkívül tamaszikussá válhat, vagyis tompa és dekoncentrált lesz. Ennek ellensúlyozására a báhja uddíjána (külső hasi zár) könnyített verzióját használjuk, melyet a „Pránájáma: a jóga légzése” című könyvemben írtam le. A báhja uddíjána az uddíjána bandha négy típusának egyike. A három testvérétől eltérően, melyek magukba foglalták a hasfal valamilyen összehúzását, a báhja uddíjána a torokizmok összehúzásából áll, melyet színlelt belégzés követ. Amikor a torok össze van húzva, és megemeljük a mellkast, mintha belélegeznénk, vákuum jön létre a mellkasban. Ha most ellazítjuk a rekeszizmot és a hasfalunkat, akkor a hasüreg tartalma felszívódik a mellüreg felé. Így a hasüregben létrejövő vákuum felfelé húzza a gátat és a múládhárát. Ez szívó hatást gyakorol a Kundaliníre, mely a múládhára csakra alatt tartózkodik. Ezt a szívó hatást azzal fokozhatjuk, hogy vizualizáljuk, amint a Kundaliní kitekeredik és felemelkedik a tűzvörös szusumnában.

Néhány figyelmeztetés a báhja uddíjánával kapcsolatban: kontraindikált szívbetegség, magas vérnyomás, heveny gerincsérv és reflux esetén. Túlzott gyomorsav esetén pedig óvatosan járjunk el. Terhesség és menstruáció közben nem javasolt; valamint üres hassal érdemes végezni, máskülönben a szívás felhozza az ételt a gyomorból a nyelőcsőbe.

Itt viszont a báhja uddíjána könnyített verzióját ajánlom. Azért ajánlom, mert nincs annyi időnk, mint amikor külső légzésvisszatartással végzünk pránájámát, és a külső kumbhaka játssza a főszerepet. Abban az esetben annyira behúznánk a hasfalat, hogy a gerinc elejét érintse. Meditáció közben viszont csak egy enyhe szívó hatást kell kifejteni, ami elegendő ahhoz, hogy a hasfal egy kicsit befelé homorodjon. E különbség fő oka, hogy kevesebb, mint tíz másodpercig maradunk ebben a fázisban; igazából három másodperc is elegendő ahhoz, hogy elérjük a kívánt hatást. Ha pedig tovább maradnánk a külső kumbhakában, ezt az időt a belégzésből és az azt követő belső légzésvisszatartásból vesszük el, mely közben Isten formáján meditálunk."

2018. január 29., hétfő

A lemondás három típusa

A tapasz vagy lemondás végzésével megkaphatjuk Isten kegyét. Az univerzum bármelyik élőlénye képes lemondást végezni. Amikor erőfeszítést végzünk a tapasz elvégzésére, és egy bizonyos szándékkal tesszük ezt, akkor Isten egy idő múlva meg fog jutalmazni bennünket a vágyunk beteljesítésével. A tapasz végeredménye a lemondást végző személy tulajdonságaitól függ. A három minőség - szattva, radzsasz és tamasz közül általában az egyik dominálja az elménket. A szattva a tisztaság, szeretet, józanság és tudás gunája; a radzsasz az aktivitás, a bátorság és az eredménycentrikus cselekvés; a tamasz pedig a lustaság, tétlenség és tompaság. Annak érdekében, hogy a tapasz eredménye hasznos legyen számunkra és az emberiség számára, csökkentenünk kell a radzsasz és tamasz hatását és növelni kell a szattvát. A három testvér, Rávana, Kumbhakarna és Vibhísana története ragyogóan bemutatja, hogyan hatott a három guna a testvérek lemondásának eredményre.

Szumálí az aszurák királya volt. A lányát Kaikésínek hívták, és Szumálí azt akarta, hogy az anyagi világban létező leghatalmasabb személyhez menjen férjhez, hogy rendkívüli fiai lehessenek. A hercegnő sokáig válogatott a jelöltek között, míg végül Visravá bölcset választotta. Visravá egy bráhmana bölcs volt, a nagy Pulasztja Risi fia. Kaikésí naplementekor lépett frigyre Viasravával és akkor nemzettek gyermeket is. A bölcs figyelmeztette, hogy ha ebben az időpontban fogannak a gyermekeik, akkor gonosz lelkületűek lesznek, de végül beadta a derekát. Az első gyermek, Rávana napnyugtakor született, és jó adag radzsasz volt a természetében. Kumbhakarna és Súrpanakhá éjszaka született és mindketten tamaszikus természetűek lettek. Vibhísana viszont hajnalban született, a szent Bráhma muhúrta időszakában, és szattvikus természetre tett szert. 

Mindhárom testvér kiemelkedően intelligens és bátor is volt, és könnyedén megtanulták a Védákat és minden szentírást. Rávana agresszív és arrogáns volt, de nagy tudós és zenész lett. Kumbhakarna olyan volt, mint a testvére, de lusta és hanyag volt. Vibhísana nagyon jól ismerte a vallásos elveket, a jogot, ismerte az embereket és a problémáikat, kiegyensúlyozott volt és odaadó volt az Úr Visnu iránt. A kiképzésük és oktatásuk végeztével mindhárom testvér lemondások végzésébe fogott. Nagyon hosszú ideig végezték a lemondásukat, és az eredményét az Úr Brahmának ajánlották. Végül az Úr Brahmá elégedetté vált a lemondásukkal és megjelent előttük, hogy teljesítse a kérésüket.

Először Rávana terjesztette elő a kérését. Halhatatlanságot kért, amit Brahmá viszzautasított, mondván, hogy senki emberfia, d még ő maga sem halhatatlan ebben a világban. Ekkor Rávana azt kérte, hogy az istenek és a mennyek lakói előtt sérthetetlen legyen, de még a démonok, kígyók vagy más élőlények se tudják megsebesíteni. Az embereket és a majmokat gyengének tartotta, ezért nem kért védelmet ellenük. Az Úr Brahmá teljesítette a kérdéseit, sőt, az isteni fgeyverek tudásával és varázstudománnyal is felvértezte. Kumbhakarna azt az áldást kérte, hogy minden évben hat hónapot aludhasson egyfolytában, és hat hónapot legyen ébren. Vibhísana az Úr Ráma iránti odaadást kérte áldásul. Mindenki megkapta, amit kért. Rávana egyre büszkébb lett és leigázta a három világot. Az öccse a fél életét átaludta, Vihbísana pedig Rávana főtanácsosa lett, és Lanka királyságát igazgatta. Végül odaadása az Úr Ráma lábaihoz vezette, és elérte a szeretetet Ráma iránt.

Láthatjuk, hogy a három testvér ugyanazon szülők gyereke volt, mégis eltérő mentalitással rendelkeztek. Tapaszt végeztek, és ugyanannak a félistennek az áldását kapták meg. De azt, hogy milyen áldást kértek, és hogyan éltek vele, a rájuk ható gunák befolyásolták.

2018. január 28., vasárnap

A múla bandha három rétege

Újabb részlet a Csandra-krama könyvből:

Az ászana-gyakorlás közben tehát egyszerűen koncentráljunk a légzésünkre, és támogassuk vele a három rekesz (torok, rekeszizom és a gát) területét. Vagyis növeljük a három bandha területével kapcsolatos tudatosságot, anélkül, hogy túlzottan erőltetnénk vagy feszengenénk. Akkor szabadabban áramlik majd az energia és kevésbé fogjuk érezni a kényszert, hogy valahonnan valahová eljussunk a jógában. Ekkor természetesen bekövetkezhet a múla bandha. Tudatossá fogunk válni róla, nem pedig szánt szándékkal fogjuk végrehajtani.

Az energia a test hátulsó és elülső felszíne közelében is áramlik fölfelé és lefelé. A múla bandha régiójában a farokcsontnak és a szeméremcsontnak ütközik, tehát fontos, hogy a medence semleges (függőlegeshez közeli helyzetben legyen. Ha túlzottan előre- vagy hátrabillen, ezzel akadályozza a múla bandha felemelkedését. Ha koncentráltan, de szabadon lélegzünk, vagyis nem kényszerítünk rá semmit a légzésünkre, elvárások nélkül lélegzünk, akkor nagy mértékben növekszik a múla bandha bekövetkezésének esélye. A farokcsontot engedjük lefelé nyújtózkodni, ahelyett, hogy hátrafelé tolnánk vagy behúznánk a medence alá. A múla bandhának ez a működése nagyon finom és nem fizikai szinten nyilvánul meg, hanem a tudatunk pillanatnyi állapotától függ leginkább.


Ha figyelemmel kísérjük az energia áramlását a pránájáma és a meditáció gyakorlása közben, azzal növelhetjük a spirituális önvalónkra ébredés esélyét. A gát fizikai összehúzása az ászana-gyakorlás közben egyáltalán nem garantálja a sikert. A múla bandha valójában túl van a testen és az elmén. A gát megfeszítése fizikai szinten azonban hozzájárulhat a medence stabilitásához. Ez a múla bandha fizikai aspektusa. Ez nem azt jelenti, hogy ne alkalmazzuk fizikai szinten a múla bandhát ászana-gyakorlás közben, de legyünk tudatosak róla, hogy ez még csak a kezdeménye. Ha csak a fizikai aspektusra koncentrálunk, akkor lemaradhatunk a finom szintű múla bandháról. A fizikai szint a múla bandha három szintje közül csupán az első. Idővel a hangsúly át fog tevődni a finom szintű, energetikai aspektusra és annak érzékelésére, majd elérkezünk a kauzális szintre, ami annak a teljes elfogadása, ami történik, ahelyett, hogy irányítani próbálnánk a durva vagy finom fizikai szintet.

2018. január 27., szombat

A múla bandha megértése

Újabb részlet a Csandra-krama könyvből:

A múla bandha elhelyezkedése eltér a nőknél és a férfiaknál. A nőknél a méhnyak magasságában található. Férfiaknál lejjebb van, a gát fölött és a prosztata alatt. Amikor igyekszünk izoláltan összehúzni a múla bandhát, a következő gyakorlatot érdemes alkalmazni: feküdjünk hanyatt, behajlított térdekkel és a padlón nyugvó talpakkal. Érintsük meg a gátat az egyik kezünk középső ujjával. Kezdjünk el tudatosan lélegezni és felváltva feszítsük meg a hasfalat és a farizmokat. Amikor a hasfal feszes, lazítsuk el a farizmokat. Amikor pedig a farizmok feszesek, lazítsuk el a hasfalat. Ez nem olyan könnyű, mint ahogy első olvasatra hangzik. A gátizomnak is össze kellene húzódnia, főleg amikor az ember növeli a lélegzetvételek és a feszítések hosszát. Egy belégzés vagy kilégzés alatt csak egy izomfeszítést végezzünk. A nőknek inkább a méhnyaknál kellene érezniük az összehúzódást, mint a gátnál. Most próbáljuk egyszerre ellazítani a hasfalat és a farizmokat is, és csak a gátat, illetve a méhnyakat húzzuk össze. Ez az izoláció nem könnyű, és hosszabb ideig tarthat az elsajátítása.

Általános gyakorlás közben elegendő, ha a gátra irányítjuk a figyelmünket. Ahogy a légzésünk hossza növekszik, a múla bandha-tudatosságnak is fejlődnie kell. Ebből a szempontból nem is igazán szükséges a múla bandha tudatos alkalmazása. Az ászana-gyakorlás néha önmagában is eléggé megterhelő, anélkül, hogy extra technikákat tennénk hozzá. Jobb a tudatosságot növelni, mint a belső nyomást és elvárásokat. Ha csak igyekszünk lassítani a légzésünket és érzékelni a múla bandhát, ahogy természetesen megnyilvánul, akkor hamarabb kialakul az áramlás, és érvényesülni tud az egyes pózok természetes egyensúlya, a bennük rejlő erő és hajlékonyság. Sok időt és figyelmet igényel e folyamatok megismerése. Elsődlegesen a légzésre érdemes figyelni. Mivel a lélegzet folyamatosan mozog, nehéz elakadni vele. Hagyjuk, hogy a bandha és a dristi (a tekintet fókusza) a légzésfigyelés következtében bontakozzon ki. A múla bandha kifejlesztése ugyanis évekig tarthat.


A múla bandha megértése

A múla bandha tradicionális értelemben a Kundaliní felemelkedését a szusumnán keresztül, miközben átszúrja a hét csakrát és közben eltávolítja az akadályokat (granthíkat). Mindkettő leírására később kerül sor. A múla bandha nem pusztán a gát fizikai összehúzása, de nem is pusztán mentális erőfeszítés az energia „felemelésére”. A múla bandha felemelkedése lényegében a polaritásaink kiegyensúlyozásának következménye. Ez azt jelenti, hogy ha csak fizikai, vagy csak mentális szinten próbáljuk alkalmazni a bandhát, az előbb vagy utóbb kudarcra van ítélve. A múla bandha felemelkedésének csak akkor van esélye, ha sikerült összehangolnunk a személyiségünk különböző szélsőséges aspektusait. Amikor sikerült integrálni a belső polaritásainkat, akkor szűnnek meg a neurózisaink, és nyilvánul meg a transzperszonális személyiségünk. Más szavakkal, ekkor hagyjuk abba a „cselekvést” és kezdjük meg a „létezést”. Számos technika létezik, amivel elősegíthetjük ezt a folyamatot, leginkább a pránájámához és a meditációhoz kapcsolódóan, és nem annyira az ászana-gyakorlás részeként. De a teljes múla bandha megvalósulása (vagyis a Kundaliní felemelkedése) egyértelműen túl van az irányításunkon. Mindössze annyit tehetünk, hogy létrehozzuk a feltételeit, és a többit Istenre bízzuk.

2018. január 26., péntek

Áldozat

Az emberek különböző kultúrákban a teremtés hajnala óta áldozatot hoztak az isteneiknek. A törzsi sámánok kecskét vagy más állatokat áldoztak a Nagy teremtőnek vagy az ősök szellemeinek, visszaajánlva a vadászzsákmány egy részét a Forrásnak, ezzel engesztelve az isteneket és biztosítva a törzs életben maradását. A földműves társadalmak gabonát és kenyeret áldoztak az isteneknek, hogy biztosítsák az esőt, a jó időjárást és a jó termést. A védikus ősvallás az ember kötelességeként írja elő az áldozatok végzését, és a védikus áldozatok között szerepelt állatáldozat és növény, azaz gabona-áldozat is. Sőt, egyes helyeken Indiában embert is áldoztak. Erre az ókori dél-amerikai és afrikai törzseknél is találunk példákat, illetve még a kereszténység előtti Európa és Észak-Ázsia régióiban is. 

Mondhatnánk azt, hogy ahogy az emberi civilizáció fejlődött, az áldozat tárgya fokozatosan fejlődött az emberről az állatra, majd a növényekre, sőt még később még finomabb áldozati tárgyak is kialakultak, például a mantrák, a légzés, az elme vagy a tapasz, az önszigor és vezeklés különböző formái a jógikus hagyományban. Ezekről később még lesz szó. Ám ez az interpretáció nem lenne teljesen helyes, mert az áldozat folyamata, tárgya és szabályai elsősorban az áldozatot végző tudatának minőségétől függ. Az öléssel, kínzással, önkínzással járó áldozatok a tamasz (tudatlanság vagy sötétség) hatása alatt állnak; az anyagi haszon vagy nyereség érdekében végzett áldozatok a radzsasz (szenvedély) hatása alatt állnak; a tisztulás és lelki fejlődés érdekében végzett áldozatok pedig a szattva (jóság) minőségében vannak. Márpedig az emberiség története során mindig s voltak a három guna hatása alatt álló emberek vagy lelki gyakorlók.

Én magam is, miután megkaptam a Gájatrí mantrát, ami a brahminikus, azaz papi avatásnak megfelel, kitanultam az áldozatok (jagják) végzésének csínját-bínját, legalábbis amennyire a mai korszakban ez megvalósítható. A Dvápara-júgában a bráhmanák olyan tisztán tudták énekelni a védikus matrákat az áldozat során, hogy az Úr Vinsu és az összes félisten személyesen megjelent, hogy elfogadja az áldozatot. A mai korban az ilyen mértékű karmikus tisztaság és spirituális erő már meglehetősen ritka. 

Sok évig én voltam tehát az áldozópap a Krisna-egyházban. Amikor a guruk avatást és lelki nevet adnak a tanítványaiknak, akkor egy tűzáldozattal szentesítik a fogadalmakat. A házasságkötés is tűzálddozat kíséretében zajlik, valamint házavató tűzldozat is létezik. Én magam is szerettem végrehajtani ezeket a szertartásokat, még hamvasztásnál is jelen voltam. Valószínűleg mindez előző életemből jött velem, még a Bhrigu-asztrológus is azt mondta rólam Indiában, hogy Dél-indiai bráhmana voltam előző életemben.  

Most, hogy visszább léptem az egyházi kötelékből, már nem vezetek védikus áldozati ceremóniákat, mindazonáltal az áldozat egyikünk életéből sem hiányozhat. Az áldozatot, mint ahogy fent említettem, sokféleképpen végezhetjük. Egy jógi számára a mindennapos gyakorlás (ászana, pránájáma, kriják, meditáció) és a különböző fogadalmak követése (jama, nijama, mértékletes evés stb.) mind a tapasz (lemondás vagy vezeklés) kategóriájába tartoznak. A tapa szótő "hőt, hevítést" jelent. Mint ahogy az áldozati tűzbe a védikus mantrák kíséretében ghít (tisztított vajat) és gabonaszemeket ajánlunk, és a tűz, mint az Úr szája a felajánlással együtt elégeti az áldozó karmáját is, a mindennapos gyakorlás ugyanúgy "lelki hőt" termel, mely megpörköli a karmánk magjait és így közelebb visz a felszabaduláshoz. A fenti tehát a jóga-jagja vagy tapó-jagja. Rávana például az Úr Brahmán meditált, miközben fél lábon állt több tízezer évig. Végül azt az áldást kapta Brahmától, hogy semmilyen félisten vagy démon nem győzheti le, és ezért az Úr Ráma emberi királyfiként inkarnálódott, és maga ölte meg a végén. Bár Rávana vezeklése, illetve áldozata a tamasz és radzsasz hatása alatt állt, az Úr Brahmá és Ráma kegyéből végülis elérte a felszabadulást. 

A szentírások tanulmányozása, az önvaló megismerésére tett erőfeszítés (szvádhjája) a gjána-jagja. Mások szolgálata és az Isten iránti odaadás gyakorlása a bhakti-jóga jagja. A szegénységi fogadalom követése és a lemondás mindenféle anyagi élvezetekről szintén áldozat, vairágja-jagja. Az anyagi javak eladományozása a dána-jagja. A szent mantrák éneklése a legerőteljesebb áldozati folyamat a jelenlegi korban, a náma-jaga vagy szankírtana-jagja. A meditáció Isten formáján vagy tulajdonságain a dhjána-jagja. Mindenki tud tehát áldozatot hozni és ezáltal lelki fejlődést elérni. Minél tudatosabban és tisztább szándékkal gyakoroljuk az áldozati folyamatot, annál erőteljesebb lesz a hatása. 

2018. január 25., csütörtök

A Kundaliní nyugvóhelye

Újabb részlet Gregor Maehle Meditáció-könyvéből.


15. Fejezet

15. Törvény: a spontán külső kumbhakák alatt a Kundaliní látható és felébred a múládhára alatt.

Mint ahogy az előző technikában, itt is van egy erőteljes központ a légzési körön kívül, a kilégzés végén. A múládhára alatt található a Kundaliní székhelye, amit egy csúcsával lefelé mutató vörös háromszög képvisel, melyben a tiszta tudatot képviselő oszlop található. Erre az oszlopra tekeredik rá az isteni kreatív erő, a Kundaliní („az összetekeredett”). A Kundaliní három és félszer tekeredik körbe. A három hurok a három elmeállapotot képviseli: az ébrenlétet, az álmot és a mélyalvást – és a három gunát (minőséget vagy elemi részecskét) – a szattvát, a radzsaszt és a tamaszt. Az utolsó fél hurok a negyedik állapotot képviseli, azt a tudatot, amely a három másik állapot mindegyikében jelen van, és nisztraigunja, vagyis túl van a három gunán, nem pedig azokból áll. Ez az isteni teremtő erő az immanens Isten, vagyis Istennek az az aspektusa, amely önmagát hozta létre az univerzumként, vagy az emberi testként, és élővé teszi azt. Ha felemeljük a Kundalinít a csakrákon keresztül és megtartjuk valamelyik magasabbikban, maradandó misztikus állapotokat is elérhetünk. Ha már közelebbről megismerkedtünk a 14. fejezetben ismertetett technikával, észre fogjuk venni, hogy még mindig eltér egymástól a belégzés, illetve a kilégzés után érzett állapot. A belégzés végeztével meg leszünk jutalmazva Isten darsanájával (látványával), míg a kilégzés ismét a tamasz (tudatlanság) birodalmába küld. Ezt azáltal tudjuk leküzdeni, ha röviden gyakoroljuk a külső uddíjánát a külső kumbhaka közben. Észre fogjuk venni, hogy kilégzéskor általában van egy rövid pillanat, amikor a prána felfüggesztett állapotban megpihen, mielőtt megfordul, és átvált a belégzésbe (Bhairava Vigjána Tantra). Ezzel az új technikával kiterjesztjük ezt a pillanatot, és elidőzünk a felfüggesztett állapotban, meilőtt a következő belégzés ismét felvisz. Mivel a testen kívül tartjuk vissza a levegőt, a jógik külső légzésvisszatartásnak (báhja kumbhaka) nevezik. Szigorúan szólva, a pránájáma gyakorlói csak akkor neveznék kumbhakának, ha a hossza meghaladná a tíz másodpercet, és ezt nem fogjuk megtenni ebben a meditációs gyakorlatban, mivel a légzésciklusunk java részét a belégzéshez és kilégzéshez kapcsolódó meditációval töltjük."

2018. január 24., szerda

Beavatás

Mindenkinek más jut eszébe a beavatás szóról. Nekem első körben a mantra díksa jut eszembe, ami a vaisnava (krisnás) hagyományban a lelki élet útjára lépés első foka. 1991-ben kaptam meg beavatásomat lelki tanítómesteremtől, Srila Sivarama Swamitól, és a lelki nevemet, melyet azóta is használok. Gauranga Das - Gauranga, vagyis Sri Csaitanja Maháprabhu, az "aranytestű avatár" szolgája - ezt jelenti a nevem. Csaitanja Maháprabhu különleges helyet foglal el a hinduizmus bengáli vaisnava irányzatán belül: őt tartják Krisna egyetlen hiteles inkarnációjának, aki a jelenlegi korszakban, a Kali-júgában megjelent. Mivel a teste aranyszínű volt, mint az Úr Sivának, a Gauranga nevet kapta. 

Bár az utóbbi években nem követem olyan szigorúan a vaisnava vonalat a gondolkodásomban, és talán a lelki gyakorlataimban sem, mégsem éreztem szükségét annak, hogy valaki mástól fogadjak el valamilyen más beavatást, vagy fejezzük ki úgy, hogy más gurut keressek. A történethez még hozzátartozik a második beavatásom is, a Gájatrí avatás, amikor a Brahma-gájatrít és más Gájatrí mantrákat kaptam meg a lelki tanítómesteremtől.

Mégis, ha visszább pillantunk a spiritualitásban az emberi kultúra gyökereihez, egy másik analógia bontakozik ki: a beavatás egyenlő azokkal a nehézségekkel és akadályokkal, amelyeket a tanítványnak vagy jelöltnek le kell küzdenie azért, hogy elérjen egy bizonyos spirituális státuszt. A vaisnava hagyományban például fogadalmakat kell tennie a tanítványnak a brahminikus vagy jógikus életmód betartására: lemond a hús, hal tojás fogyasztásáról, kerüli a kábító- és mámorítószereket, a szerencsejátékot, valamint a házasságon kívüli szexuális életet. Ezeknek a fogadalmaknak a betartása sok mindenkinek nagy kihívás, legalábbis egész életében követni őket. 

Minden kultúrában különböző próbatételeken kell keresztülmennie a jelöltnek, mielőtt eléri a "spirituális státuszt". Ezek a próbatételek lehetnek különböző tabuk (például a szexuális önmegtartóztatás vagy a böjt, vagy az aszkézis egyéb formái), vagy olyan feladatok, amelyek próbára teszik a hitét, a bátorságát, az elszántságát. A mai világban persze létezik az olcsó, populáris, pénzért kapható spiritualitás és szamádhi, de az igazság az, hogy ezekért az eredményekért komoly áldozatokat kell hozni. Ha a spiritualitás olyan könnyen és erőfeszítés nélkül, valódi hiteles formában hozzáférhető lenne, akkor bizonyára sok jelentkező akadna rá. De persze valódi értékes dolgokat nem lehet anélkül megkapni, hogy valóban komoly áldozatot hoznánk érte.

Aki gyakorolta már a meditációt, az tisztában van vele, hogy az elme kontrollálása igazi kihívás. Ahogy Ardzsuna mondja a Bhagavad-gítában: "A tomboló szélvihart könnyebb megállítani, mint az elmét egy pontra rögzíteni." Mégis, enélkül nincs szamádhi, nincs spirituális tudás, nincs megvilágosodás, nincs felszabadulás. Én is húsz éven keresztül mantráztam napi két órát, és mégsem éreztem úgy, hogy egyre könnyebb lett volna a dolog. A szanszkrit mantrák most is vonzanak, és szoktam énekelni őket. Hosszú utat kell még megtennem, úgy érzem, és sok mindent meg kell tapasztalnom, mire ezt mondhatom: "megérkeztem, már nem kell tovább mennem sehová." 

A beavatás tehát mindaz a nehézség és próbatétel, ami tudatosabbá, érettebbé, bölcsebbé tesz bennünket az életünkben. Ha nem értjük meg jobban saját magunkat, akkor akármennyi guru áldása és akármennyi ceremónián való részvétel sem elég ahhoz, hogy elérjük a spirituális tökéletességet. A saját erőfeszítésünket kell beletenni, saját magunk szívében kell megtalálni a hitet és az őszinteséget, és elegendő lelki erőt kell gyűjteni ahhoz, hogy ne torpanjunk meg e nehézségekkel kikövezett úton, mely olyan éles, mint a borotva éle. Ha nem vigyázunk, akkor odaveszünk, de ha megfontoltan haladunk, akkor elvágja az anyagi kötelékeinket.  

2018. január 23., kedd

Koronacsakra-meditáció

Újabb részlet Gregor Maehle Meditáció-könyvéből:

"14. Gyakorlat: Csakrameditáció Isten formájával a szahaszrárában kumbhaka közben

Gyakoroljunk úgy, mint korábban a múla bandhával és a dzsihva bandhával, a bhrúmadhja dristit vagy a sambháví múdrát alkalmazva, a megfelelő ászanában, az általunk választott gjána- vagy ákása-múdrával, és kiejtve a bídzsáksarákat (tő-mantrákat) az egyes csakrákban. Az új komponens az lesz, hogy miután befejeztük a belégzést, közben a megfelelő mennyiségben elmondva a bídzsáksarákat mindegyik csakrába, egészen a harmadik szem (ágjá) csakráig, felfüggesztjük a légzést nem több, mint tíz másodpercre, a koronacsakrába (szahaszrára) visszük a figyelmünket, vizualizáljuk az ísta-dévatánkat, ahogy az ezerszirmú lótuszban ül vagy áll, és közben az adott isteni formához kapcsolódó mantrát (ísta-mantrát) ismételjük. Ha nincs ísta-mantránk, akkor csak ismételjük az ÓM-ot.

A kilégzés kezdetén vigyük vissza a figyelmünket az ágjá csakrába, kiejtve az ÓM-ot a nekünk megfelelő számú alkalommal, és innen folytassuk úgy, mint korábban. A sorrend tehát a következő lesz:

Belégzés közben

A LAM mantrát mondjuk bele a megfelelő mennyiségben a múládhára (gyökér) csakrába, a korábban felsorolt meditációs elemekkel együtt, például a négy karmazsinvörös vagy sötétvörös szirommal, a föld elemmel, és a sárga négyzet jantrájával.

A VAM mantrát a megfelelő mennyiségben a szvádhisthána (keresztcsonti) csakrába, hat narancsvörös vagy élénkvörös szirommal, a víz elem képviselőjeként, és a fehér félhold jantrájával.

A RAM mantrát a megfelelő mennyiségben a manipúra (köldök) csakrába, tíz, az esőfelhő színére emlékeztető feketés kék színű szirommal, a tűz elem képviselőjeként, egy vörös háromszög jantrával.

A JAM mantrát megfelelő mennyiségben az anáhata (szív) csakrába, tizenkét tűzvörös színű szirommal, a levegő elem képviselőjeként, egy füstszínű hatszög jantrájával.

A HAM mantrát megfelelő mennyiségben a visuddha (torok) csakrába, tizenhat füstös bordó szirommal, az éter elem képviselőjeként, egy fehér kör jantrájával.

A belégzés végén ejtsük ki az ÓM mantrát a megfelelő számban az ágjá (homlok) csakrába, két ragyogó fehér szirommal, az intelligencia képviselőjeként, és egy villámszínű háromszög jantrájával.

Most tartsuk vissza a lélegzetünket a torokzár összehúzásával (húzzuk össze a torkunk izmait, mintha nyelnénk, de mivel a légzésvisszatartás nem haladja meg a tíz másodpercet, nem szükséges végrehajtania a dzsálándhára bandhát) és vigyük a figyelmünket a szahaszrára (fejtető) csakrába, az ezerszirmú lótuszba, amely egyszerre minden színből áll és sok ezer napnál ragyogóbb. Vizualizáljuk Isten formáját ezen a lótuszon és ejtsük ki egyszer a hozzá tartozó ísta-mantrát.

A kilégzés kezdetekor vigyük vissza a figyelmünket az ágjá csakrába, és ismételjük meg az egész sorozatot fordított sorrendben. Amikor elérkeztünk a múládhára csakrába, azonnal folytassuk a belégzéssel, kezdetben kihagyva a külső légzésvisszatartást. Először alaposan építsük be a belső légzésvisszatartást és érjük el, hogy a légzés- és meditációs ciklus ne legyen túlzottan megerőltető.

Különösen az elején nehéznek találhatjuk azt, hogy tisztán vizualizáljuk az ísta-dévatát.
Ebben az esetben hasznos lehet, ha magunk előtt tartjuk az ísta-dévatá fizikai ábrázolását. Az egész meditációs technikát kombinálhatjuk az isteni ábrázolásra irányított trátakával is. Ez azt jelenti, hogy úgy vizualizáljuk a csakrákat, hogy közben nyitva van a szemünk, és az isteni ábrázoláson függ a tekintetünk. Valójában ez az egyik legerősebb módja a meditációnak, az elmét annyira leköti a különböző feladatok teljesítése, hogy szinte lehetetlen az, hogy elvándoroljon."

2018. január 22., hétfő

A Múla Mantra jelentése

A Hét Csakra workshop utolsó mantrája a múla-mantra volt.

Múla-mantra

Óm Szaccsidánanda Parabrahma Purusóttama Paramát(a)ma
Srí Bhagavatí Szaméta Srí Bhagavaté Namaha



Óm – az Univerzum legősibb hangja; Szat – az Abszolút Igazság megnyilvánulatlan aspektusa, az Öröklét minősége; Csit – az univerzum tiszta tudatossága, ami végtelen és mindenütt jelenlévő erő, a Mindentudás minősége; Ánanda – tiszta gyönyör, szeretet, az univerzum jóindulata, transzcendentális boldogság; Parabrahma – a Legfelsőbb Lény, a legfelsőbb teremtő; Purusóttama – a Legfelsőbb Személy, aki számtalan avatár formájában inkarnálódik, hogy segítse és vezesse az emberiséget egyre közelebb a Teremtő szeretetéhez; Paramátmá – a legfelsőbb belső energia, amely elválaszthatatlan minden teremtményben, akár élő, akár élettelen – a belső vezető, a Felsőlélek; Srí Bahagavatí – a teremtés női aspektusa, a legfelsőbb szintű női erő (Shakti), Földanyaként és Isteni Anyaként is utalnak rá; Szamétha – együtt, egységben; Srí Bhagavaté – a teremtés férfi aspektusa, ami állandó és változatlan; Namaha – üdvözlet és hódolat felajánlása.

“Ó, isteni erő, minden teremtés szelleme, legfelsőbb lény, isteni jelenlét – kérlek, tölts el minden élő lényt! Meghajlok a legnagyobb alázattal a Legfelsőbb Lélek előtt, aki az Isteni Anyában és Isteni Atyában öltött testet.”

Ezzel a mantrával a Legfelsőbb Lelket, azaz Istent szólítjuk meg, védelmet és mentességet kérve minden szenvedéstől és bánattól. Ezzel az imával a nagy Teremtőt és a felszabadulás Urát tiszteljük, aki szeretetből és együttérzésből megnyilvánul, hogy vezesse és védelmezze az anyagi világba került lelkeket. A múla-mantra ereje képes eljuttatni az elménket az indokolatlan szeretet és határtalan boldogság állapotába. Azt a nyugalmat, amit e mantra ad, nem lehet leírni, csak megtapasztalni. Ez a mantra a kulcs a spirituális kincsek tárházának ajtajához. Képes minden vágyat beteljesíteni és mindne betegségből kigyógítani, és a felszabaduláshoz juttatni a gyakorlóját. 


Ha anélkül énekeljük a múla-mantrát, hogy értenénk a jelentését, akkor is nagy potenciával rendelkezik. De ha értjük a jelentését és odaadással énekeljük, akkor a hatása sok milliószoros. A mantra éneklése olyan, mint amikor a nevén szólítjuk istent. A legfelsőbb energiája azonnal megnyilvánul bennünk és körülöttünk. 

Az alábbiakban a szavak részletes magyarázata következik:

Óm: az Univerzális hangvibráció, a Logosz, Isten hanginkarnációja.

Szat: Isten mindent átható jelenléte, mely forma és tulajdonságok nélküli, mindenhol jelenlévő, és megnyilvánulatlan. Azt is mondhatjuk, hogy ez az Univerzum mozdulatlan alapja. Minden, amit érzékelni tudunk, és ami tulajdonságokkal, formával rendelkezik. belőle áradt ki. Minden érzékelésen túl van, és csak akkor tudjuk érzékelni, amikor felveszi a megnyilvánult állapotot. Benne vagyunk az Univerzumban, az Univerzum pedig bennünk van. Az Univerzum az ok, mi vagyunk a hatás, és az ok okozatként nyilvánul meg.


Csit: az univerzum tiszta tudatossága, amely határtalan, mindenütt jelenlévő, és erejével áthatja az Univerzumot. Ebből fejlődött ki minden, amit erőnek vagy dinamikus energiának nevezünk. A mozgás, gravitáció, mágnesesség, és minden más erő formájában megnyilvánuló tudat, a Legfelsőbb Lélek, mely a test működésében és a gondolatok erejében is megnyilvánul.

Ánanda: az Univerzum gyönyör, szeretet és barátság-természetének megnyilvánulása. Miután megtapasztaltuk a személytelen Legfelsőbb energiát (Szat) és eggyé váltunk a Tiszta Tudatossággal (Csit), akkor elérjük az isteni gyönyör és örök boldogság állapotát (Ánanda). Ez az Univerzum elsődleges jellemzője, ami az eksztázis legmagasabb és legmélyebb állapota, amit megtapasztalhatunk, amikor kapcsolatba lépünk a magasabb Tudattal.

Parabrahma: A Legfelsőbb Lény abszolút, mindent átható aspektusa, aki túl van a téren és az időn. A formával rendelkező és forma nélküli univerzum lényege, a Legfelsőbb Teremtő.

Purusóttama: A Legfelsőbb Lélek, vagy Legfelsőbb Személy, aki különböző avatárok formájában inkarnálódik az anyagi világban, hogy vezesse az elesett lelkeket.

Paramátmá: A Legfelsőb Belső Energia, amely minden élőlényben és teremtett tárgyban is jelen van. Ő a szívben lakozó Antarjámí, azaz Felsőlélek, akit forma nélkül vagy formával is felfoghatunk. A Felsőlélek az az isteni Erő, amely mindig jelen van, bárhol és bármikor akarjuk is megkapni az irányítását.

Srí Bhagavatí: A Legfelsőbb női aspektusa, aki a legfelsőbb intelligencia és az Erő (Sakti) formájában is megnyilvánul. A teremtés Anyaistennőjeként is szokták tisztelni.


Szamétha: Együtt, egyesülve.

Srí Bhagavaté: A teremtés férfi aspektusa, mely változatlan és örök.

2018. január 21., vasárnap

A múla bandha két oldala

Újabb részlet a Csandra krama könyvből:

Az a megszokás, hogy összeszorítjuk a gátat vagy a végbél/nemi szerv körüli gyűrűs izmokat, teljesen meg is akadályozhatja a múla bandha létrejöttét. E szokás nem csak pszichológiai feszültséget vonhat maga után, de ez a fizikai feszültség sok más izom megfeszülését is okozhatja a gáttájékon, ami megnehezíti az ellazításuk képességének kifejlesztését. A valódi múla bandha ugyanis csak a teljesen ellazult állapotban tud aktiválódni. Ennek az ellazult állapotnak az elérése azt igényli, hogy folyamatosan megfeszítsük ÉS ellazítsuk a gátat. A legtöbb felfelé irányuló mozdulat a belégzéshez kapcsolódik és erőt igényel. A legtöbb lefelé irányuló mozdulat a kilégzéshez kapcsolódik és hajlékonyságot igényel. Ez a vinyásza rendzser lényege. Egyszerűen kifejezve, ha gyakoroljuk a légzést és a vinyászát, akkor a bandha is hangsúlyosabbá válik, anélkül, hogy akarattal megfeszítenénk.

A légzés tudatosítása olyan, mint egy gumiszalag nyújtása. Ha a szalag egyik végét meghúzzuk, akkor a megkötött vége is arrafelé fog mozogni (ez a múla bandha növekvő intenzitását szimbolizálja). A belégzés előrehaladtával a rekeszizom lesüllyed. Minél jobban lesüllyed a rekeszizom (és megnyúlik az ágyéki gerinc), annál hangsúlyosabb a múla bandha összehúzódása. A belégzés felfelé és lefelé irányuló mozgás is egyben. A kilégzés előrehaladtával a rekeszizom megemelkedik. Minél jobban megemelkedik a rekeszizom (hangsúlyozva a klasszikus uddíjána bandhát), annál hangsúlyosabbá válik ismét a múla bandha aktivitása. A kilégzés lefelé és felfelé irányuló mozgás is egyben. Minden egyes belégzés és kilégzés egyszerre apánikus és pránikus folyamat (az apána a lefelé irányuló életerő, míg a prána váju a felfelé irányuló). Annyi a különbség, hogy az első durvább, vagyis fizikai jellegűbb, míg a másik finomabb, inkább energetikai jellegű. E két életlevegő egymás tükörképét alkotja, és idővel egyesülnek. Meg kell jegyezni azt is, hogy egyes gyakorlók esetében a rekeszizom más módon mozog vagy feszül a légzésciklus során. Ahogy fejlődik a gyakorlásunk és a tudatosságunk, a fent leírt folyamat felé fogunk tendálni.


A múla bandhát tehát belégzés és kilégzés közben is lehet érzékelni. Mindkét esetben felfelé irányul az energia a gerincben, átalakítva a normális, lefelé irányuló apánát. A múla bandha megértése nehéz lehet. Törekedjünk arra, hogy a légzés segítségével hozzuk létre, mintsem hogy fizikai erőlködés által. Vagyis bármit is gondolunk múla bandhának, általában nem az. Ne próbáljuk végrehajtani, hanem engedjük megnyilvánulni.

2018. január 20., szombat

A múla bandha érzékelése

Újabb részlet a Csandra-krama könyvből:


A múla bandha érzékelése

Az alábbi légzőgyakorlat segítségével megérezhetjük a múla bandhát fizikai szinten. A testünk a légzéssel együtt hullámszerű mozgást végez. Ez a hullám a gerinc hajlatainak tükörképe. A légzés kiterjesztésével együtt, a hullám csúcsún a múla bandha is kifejezettebb lesz. Üljünk le a földre egyenes törzzsel, lehetőleg padmászanában, vagy sziddhászanában, esetleg szvasztikászanában vagy ardha-sziddhászanában. Fújjuk ki az összes levegőt a tüdőnkből. Lassan kezdjük a belégzést. A belégzés kezdetén a hasunk kikerekedik; a középső szakaszban a bordakosár terjed ki a szegycsont és a kulcscsont magasságáig; majd a belégzés utolsó fázisában behúzódik a hasfal, bár ez lehet kis mértékű is.

Kilégzés közben az ellenkező sorrend valósul meg: az alhasunk elkezd kikerekedni, ahogy ellazítjuk; utána a mellkas és a bordakosár is leereszkedik, összeszűkül; majd végül az alhasunk újra beszívódik. Az utolsó összehúzódás kis mértékű is lehet. Hagyjuk kibontakozni a légzésünket és érzékeljük a múla bandhát, ahogy megnyújtjuk a légzést; ne erőltessük magunkra azt, amit elképzeltünk, hogy meg fog történni. Az alhasunk csak akkor húzódik be a belégzés és a kilégzés végén, amikor a légzésünket a maximális hosszát megközelítően nyújtjuk meg. Ismételjük meg a gyakorlatot, és fordítsunk különös figyelmet a gáttájékra. Ha a maximális közeli állapotra nyújtottuk a belégzést és a kilégzést, akkor érezni fogjuk, ahogy növekszik a múla bandha intenzitása. Ez elvezet annak az érzékeléséhez, hogy a múla bandha természetes módon aktiválódik. Érdemes megjegyezni, hogy a belégzés és a kilégzés végén eltérő a múla bandha minősége.

A fenti gyakorlat inkább csak a tudatosság fejlesztését szolgálja, nem az a célja, hogy rendszeresen gyakoroljuk, mert akadályozhatja is a múla bandha természetes fejlődését. Ez a folyamat eltér az egyéb légzéstechnikáktól, amiket oktatnak. Érdemes arra törekednünk, hogy a légzésünk annyira természetes legyen, amennyire csak lehetséges. Nem szükséges, és általában nem is előnyös, ha az alhasunkat erősen behúzva tartjuk ászana-gyakorlás közben. Az a legjobb módszer, ami a legtöbb szabadságot biztosítja a légzésnek, anélkül, hogy kellemetlen érzetet vagy instabilitást okozna.


Sérülés, deréktáji fájdalmak, valamilyen merevség vagy gyengeség esetén hasznos, ha fenntartjuk a kapcsolatot a múla bandhával. Ez azt jelenti, hogy a gyakorlás közben stabilan tartjuk a gátat és az alhast, ahelyett, hogy egyáltalán nem gondolnánk rá. A nagyon nehéz ászanák közben is hasznos a múla bandha aktiválása, például a hátraugrások vagy a mély hátrahajlítások közben. Azonban, ha túlzásba visszük a múla bandhát, akkor a fizikai izmok összehúzódása túlzottá is válhat. Engedjünk neki egy kis mozgásteret ahelyett, hogy mereven tartanánk a gátat, mert a későbbiek során a túlerőltetésből fakadó problémák adódhatnak.

2018. január 19., péntek

Cazma Kupa 2018 beszámoló

Megkésve bár, de törve nem, következzék most a múlt szombati cazmai versenyünkről szóló beszámoló. Budapestről négyen vettünk részt az idei első versenyen, Sanyi, Dávid, Dino meg én. Rajtunk kívül voltam még a ceglédiek, százhalombattaiak és Kata, valamint Józsi, a fertődi házaspár. Szép eredmények születtek, bár ezt rólam nem lehet éppen elmondani, de a többiek sikerének azért örülhettem én is. Péntek este már lementünk Cazma közelébe és egy kis horvát motelben szálltunk meg, ahol nagyon rendes szobák voltak, és viszonylag ki is tudtuk aludni magunkat. Másnap reggel átmentünk a verseny színhelyére, egy sportcsaronokba mérlegelni. Én két kilóval több voltam a megszokott 73 kilós súlycsoportomnál, bár most 78 kilóban indultam, és így két nálam profibb versenyzővel mérhettem össze a tudásomat. Az egyik Maciej Gorzowski, a lengyen csapat edzője és vezetője, a másik Karlo Kotarac Zágrábból, aki lökésben már korábban is sokkal jobbakat csinált nálam. 

Mi voltunk az első flightban, így nem túl sok időm jutott a bemelegítésre. Minden esetre elkezdtem 9-es tempóban, de az ötödik percnél már éreztem, hogy itt gondok lesznek. A technikám kezdett elmenni és lökés helyett inkább push-presseket csináltam az utolsó három percben, aztán valamikor 8 perc után kénytelen voltam letenni, mert többször visszaesett a golyó. Hatvan lökéssel zártam ezt a flightot. Nem tudom, hogy mi lehetett az oka, de tavaly már kétszer is megcsináltam a 88 lökést, illetve tavaly ugyanezen a versenyen 61 hosszú ciklust. Lehet, hogy az kavart be, hogy november-decemberben hosszú ciklusra edzettem, és kevés volt az idő visszaadaptálódni, vagy a rövidebb szettek gyors tempóban, nem tudom, de remélem, hogy az országos bajnokságon február 10-én hozni fogom a jobb formámat, az EB-n pedig a csúcsformámat.

Sanyi következett, aki annak rendje és módja szerint le is lökött 100-at 24 kg-val, ez neki is személyes rekordja, bár a következő versenyekre ismét 32 kg-val készül. Dávid és Dino hosszú ciklusban indultak, Dávid hozta a tervezett 60 ismétlést, Dino pedig a 70-et. Dávid most visszaáll biathlonra, Dino pedig megpróbál még jobb számokat villantani az OB-n és az EB-n.  

Hátravolt még a szakítás, ebben 120-at sikerült összehoznom, ami annyira nem rossz, mint a 60 lökés. Sanyi ebben is beállított egy személyes rekordot 170 szakítással. Mindhárman aranyéremmel térhettek haza, nekem ez alkalommal csak a harmadik helyre futotta. A verseny szervezése egyébként évről évre profibb, nagyon jó zenei tracklista is ment közben (végre nem disco zenére kellett lökni), és a verseny után mindenkit vendégül láttak egy közös evés-ivásra. Mi is kaptunk vega pizzát, úgyhogy igazán nem panaszkodhatunk. Remélem, jövőre is tudunk jönni, most pedig folytatjuk a felkészülést az idei jelentős versenyekre, a kiskunhalasi OB-ra február 10-én és a kecskeméti EB-re májusban. Addig talán még a Zagreb Opent is útbaejtjük, és aztán már csak nyáron megyünk versenyezni. Itt pedig beillesztettem a versenyről készült videókat, a Youtube csatornánkon pedig a korábbi versenyeinket is megtekinthetitek.


2018. január 18., csütörtök

Isten a koronacsakrában

Újabb részlet Gregor Maehle Meditáció-könyvéből:

"14. Fejezet

14. Törvény: A spontán belső légzésvisszatartás közben Isten láthatóvá válik a koronacsakrában

Az ísvara-pranidhána, vagyis odaadás Isten iránt nem csak egy homályos fogalom, melynek értelmében emlékeznünk kell Istenre a tevékenységeink közepette, hanem egy formális gyakorlat is. Számos jóga-írás, mint például a Hatha Tatva Kaumudí kijelenti, hogy ha a formával rendelkező Istenre koncentráljuk az elménket, az a dháraná (46.5).

Eddig nem foglalkoztunk a koronacsakrával, a szahaszrárával. Ennek az az egyszerű oka, hogy a koronacsakrába nem tudunk belélegezni. Kívül helyezkedik a légzéskörön, és nem lehet olyan értelemben látni vagy hallani, mint ahogy a többi csakra látható vagy hallható. Az egyetlen módja az ezerszirmú lótusz elérésének a légzésvisszatartás, amikor a prána áramlása tejesen megszűnik, és az elme visszalép a szívbe. Enek eléréséhez azt a rövid szünetet használjuk fel a belégzés után, mielőtt átvált kilégzésbe. A légzésciklusnak ezt a rövid nyugalmi pillanatát arra használjuk fel, hogy a belégzés kezdetekori utolsó vonatkoztatási ponttól, az ágjá csakrából a szahaszrárába ugorjunk. Úgy jelenítsük meg a szahaszrárát, mint a többi csakrát, felfelé mutató lótuszként. Mivel a koponya felett található, inkább úgy néz ki, mint egy nagy korona a fejünkön. Az ezer szirom egyszerre minden színben pompázik, éppen ezért nem lehet vizuálisan megjeleníteni. Úgy ragyog, mint sok ezer nap.

Most pedig vizualizáljuk azt a formáját istennek a koronacsakrában, ami számunkra megfelelő, és belsőleg boruljunk le előtte. Utána, ahogy a kilégzés elkezdődik, vigyük vissza a figyelmünket az ágjá csakrába, kiejtve az Ómot, és onnan folytassuk a meditációnkat lefelé a megszokott módon. Néhány tanács: istent megjeleníthetjük és leborulhatunk előtte mantra nélkül, vagy pedig ideális esetben kiejtve a megfelelő ísta mantrát, ley Isten adott formájához kapcsolódik. Néhány gyakori ísta-mantra:

Jézus Krisztus – Én vagyok az Út, az Igazság és az Élet
Jahve/az Atya – Vagyok aki vagyok
Allah – La Illah Il Allah
Siva – Óm Namah Sivája
Krisna – Óm Namó Bhagavaté Vászudévája
Buddha – Óm Mani Padmé Hum
Kálí – Hrím Srím Krím Paramésvarí Szváhá
Nirguna Brahman – Tat Tvam Aszi

Ez az ísta-mantráknak csak kis része. Számos másik is létezik. A másik fontos pont a spontán kumbhaka (légzésvisszatartás) hossza. A tíz másodpercet meghaladó belső kumbhakákat mindig dzsálándhára bandhával (torokzárral) együtt kell végezni. Mivel ez egy meditációs gyakorlat, és nem formális pránájáma, a spontán kumbhakákat tíz másodpercre kell korlátozni. Ezt úgy ellenőrizhetjük könnyen, ha megmérjük azt az időt, ameddig az ísta-mantránk kimondása tart. A gyakorlott meditálók többször is megismételhetik az ísta-mantrájukat a légzésvisszatartás alatt a szahaszrárában (koronacsakrában), de a teljes idő akkor se haladja meg a tíz másodpercet."

2018. január 17., szerda

Az ürességen belül

Ritkán szokott jól sikerülni a relaxáció az Ashtanga-gyakorlás után, de ma éppenséggel összejött. A tanárom még beszélt hozzám, mielőtt magamra húztam a takarót és a szememre terítettem a törölközőmet, de utána azt mondtam neki: "Jó éjszakát" és elhelyezkedtem hullapózban. Az elmém egy pillanatig még el volt foglalva a testi érzetek feldolgozásával, például hogy az alkarom a hideg padlón fekszik stb, de a következő pillanatban mindez megszűnt, és belezuhantam a Semmibe. Nem volt félelmetes, nem volt sötét, nem volt hideg, még csak riasztóan üres sem, egyszerűen semmilyen sem volt. Megnyugtatóan, bíztatóan semmilyen. Nem mondanám azt, hogy hirtelen szamádhiba kerültem, vagy hogy teljesen felfüggesztődött az elmeműködésem, mert még éreztem a légzésemet, sőt hallottam magamban a számokat is, mintha valaki számolná a légzésemet. De valahogy az volt az érzésem, hogy nem én számolom. Mintha egy pillanatra megéreztem volna, hogy nem vagyok azonos az elmémmel, az abban zajló történésekkel és változásokkal, hullámokkal. 

A Semmi ebben az esetben leginkább a zavaró gondolatok folyamatos nyomulásának hiányát jelentette, ami ritka megnyugtató érzés volt. Erről sokkal többet hallottam már és írtam, mint amennyiszer átéltem. Az én hiperaktív elmém számára ez egy váratlan helyzet volt, amit valamiféleképpen az elme mögött derengő tudatommal érzékeltem. Sokszor hallottam már azt a kijelentést, hogy nem tudjuk az elmét saját maga segítségével kontrollálni vagy megállítani, de valahogy nem tudtam mit kezdeni vele. Ebben az esetben viszont megéreztem azt, hogy milyen, amikor egy pillanatra nem azonosítom magamat az elmémmel, és kívül tudok helyezkedni rajta. Ez a megfigyelői álláspont alkalmas a leginkább arra, hogy analizálni tudjam a benne zajló változásokat, észlelni tudjam a benne felbukkanó gondolatokat, és tovább tudjam engedni őket, anélkül, hogy magukkal ragadnák a figyelmemet.

E bársonyos, belső csend közepette csak egy dologra próbáltam koncentrálni: hogy ne engedjek be semmiféle zavaró tényezőt, gondolatot az elmém mozdulatlanná dermedt mezejébe. Olyan volt ez, mintha egy tábla előtt állnék, amelyre szüntelenül rá akarnak írni valamit, én viszont nem engedem, azon nyomban tisztára törlöm a végtelen mély, fekete táblát. Vagy mintha egy ablak előtt állnék, és ha valaki belép az ablak látómezejére, azt elhessegetem onnan. Az állandó ürességre való koncentrálás feloldja az időérzetet is, mivel az idő múlását csupán az elme változásainak egymásutániságán keresztül érzékeljük.

Nem mondom azt, hogy sokáig sikerült fenntartani ezt az állapotot, de sürgető érzés nélkül tértem vissza a relaxációból, az időérzékemet elveszítve. Talán öt perc telt el, talán tíz. Nem tudom. De nem is számít, mert a teljesség és harmónia érzésével jöttem vissza. Nem hiányzik semmi az életemből, nem érzek kínzó késztetést arra, hogy változtassak valamin vagy elérjek valamit vagy meneküljek valami elől. Biztonság, béke, szeretet. Megfoghatatlanul. Elvehetetlenül. Nem az enyém, mint egy újonnan megszerzett kincs, hanem én magam vagyok ez. Mindig is ez voltam. Csupán a port kell letörölni a tükörről, hogy újra tisztán lássam Ön-Mag-amat, az Ön-Való-mat. 

Talán az utóbbi időben sokszor elmondott Gájatrí mantrának köszönhető mindez, talán a sok hangtálazásnak, ezt nem tudom megállapítani, minden esetre egy bíztató jel, hogy jó irányba tartok. Befelé. Önmagam felé. A Végső Igazság felé.

2018. január 16., kedd

A bhakti-jóga jelentősége

Újabb részlet Gregor Maehle Meditáció-könyvéből:

"A gyakorlás e formájának két fontos aspektusa van: ahhoz, hogy sikerre vigyük, nem csak az általunk választott isteni formát kell azonosítani a Brahmannal (a határtalan tudattal vagy mély valósággal), hanem minden más istenségre is így kell tekinteni, akiket mások imádnak vagy akiken meditálnak. Ez azt jelenti a gyakorlatban, hogy bármilyen hitet követünk is, és bármilyen formáját imádjuk Istennek, legyen az Siva, Visnu, Sakti, Kálí, Buddha, Jézus, Jahve vagy a Taó, mindig csak a határtalan tudatot, a mély valóságot lássuk, ne az istenséget. Ne a külső korlátot nézzük, amit felfogunk, hanem a belső lényeget. Soha ne nézzük le Isten azon formáját, amelyet egy másik ember imád. Ha ezt tesszük, az csak egy dologra vall, a tudatlanságunkra.

Emellett, amikor látunk másokat, hogy Istenen meditálnak, vagy Őt imádják, különösen, ha egy másik formát imádnak, mint mi, akkor örüljünk velük együtt, és ne ítéljük el őket, mert nem tudhatjuk az imádatuk mélységét. Sajnos a vallások miatt az emberiség nagyon széttagozódott, és ez a széttagozódás az ismeretlentől, a másságtól való félelemnek köszönhető. Mindezt a félelmet azonban hátrahagyhatjuk, amikor valóban megtapasztaltuk Isten megnyilvánulását. A félelem csak addig létezik, amíg ott van a bizonytalanság. Amikor Isten megnyilvánul előttünk, akkor felismerjük, hogy ugyanez az Isten világít be minden utat, még ha ezt a tényt el is titkolják előlünk azok, akiknek az az érdeke, hogy először megosszák az emberiséget, majd uralkodjanak a megosztott emberiségen.

Nyissuk meg magunkat az előtt a tény előtt, hogy Isten összes formája vagy megnyilvánulása valójában annak az egy határtalan tudatnak a megnyilvánulása az életben, amely mindannyiunkban létezik. Tekintsünk minden isteni formára úgy, mint az egy Brahman (határtalan tudat) kiterjedésére. Csak akkor hagyhatjuk magunk mögött a múlt megosztottságát és elszigeteltségét, és haladhatunk előre egy emberiségként. Ez hamarosan nagyon fontos lesz, mert a jövőnk nagyobb kihívásokat tartogat, mint a múltban gyökerező törzsi vagy intellektuális területeken történő osztozkodás.

A szanszkrit bhakti kifejezés nagyon fontos. A bhakti a jóga odaadó aspektusát képviseli. A bhakti főnév a bhadzs igetőből képződik, mely azt jelenti, hogy megosztani. Például, ha Indiában megszólít bennünket egy kevésbé szerencsés helyzetben lévő ember, akkor a bhaksis kifejezést fogja használni, ami szintén a bhadzs tőből képződik. A bhaksis azt jelenti, hogy osszuk meg, amink van. A bhakti-jógában fontos, hogy megosszuk a szeretetünket.

Ez azt jelenti, hogy a szeretetünket nem csak egy személyre vagy a családunkra terjesztjük ki, hanem a minket körülvevő közösségre és az egész emberiségre. De a bhakti-jóga ezen is túlmegy. Azt is jelenti, hogy kiterjesztjük és megosztjuk az Isten iránti szeretetünket azokban a formáiban, melyek kényelmesek a számunkra, azokban a formáiban, amelyeket nem értünk, és azokban, amelyekben mások imádják. A bhakti-jóga sohasem jöhet létre addig, amíg azt gondoljuk, hogy a másik ember téved, rossz szándékú vagy egyenesen gonosz, mert Isten olyan formáját imádja, melyet mi nem vagyunk képesek felfogni. Bármilyen formában imádja is Istent a mellettünk lévő személy, mindig úgy lássuk azt, mint ugyanannak a határtalan tudatnak a képviselőjét, és semmi másnak."