2020. január 31., péntek

Tisztító örvény

Több mindenkitől hallottam, hogy a mostani hetek nehéz időszakot hoznak a belső munka terén, de külső valóságunkban is érhetnek bennünket megpróbáltatások. Én elsődlegesen azt érzékelem a napokban, hogy nagyon sok a teendő, és nem tudom utolérni magamat. Kedden például felkeresett az egyik vendégem, hogy segítsék rajta sámándobos kezeléssel. Egy régi gerinctörésből fakadóan néha elkezd zsibbandni a bal oldala, és alig tudja mozgatni a kezét és a lábát, főleg, amikor fáradt és túlterheli magát. Nem szoktam ígérni semmit, de általában megteszem, ami tőlem telik, és reménykedem a kedvező végkimenetelben. 

A sámáni gyógyítás lényege nem a technikai tudásban vagy az egyéni képességekben van, hanem inkább abban, hogy mennyire tudom féretenni az egómat, és üreges csővé válni, hogy a szellemvilág általam meghívott gyógyítói meg tudják tenni azt, amit kell, és ők általában jobban tudják, hogy mit kell tenni, mint mi. Ez alkalommal is erre törekedtem. A vendégem nagy nehezen tudott csak felmenni az Atmában a lépcsőn, még segítséggel is. Kezelés után azt mondta, hogy mindene sokkal jobban mozog, és egyedül lement a lépcsőn, másnap már dolgozott is. 

Kedden este dobkörre mentem Oguzhoz, és ott is azt mondtam a kezdő körben, hogy ennek a vendégemnek szeretnék kérni még gyógyító erőt, hogy minél jobban rendbe jöjjön. Elkezdtük a dalokat, majd az éneklő sámán gyakorlat következett. A révülés elején nagy zagyvaság kavargott benem, mintha egy óriás, ellentmondást men tűrő turmixgép kavarná egyre jobban föl az elmémben kialakított "rendet", melyben az ember hajlamos a kellemetlen vagy csúnyácska dolgokat besöpörni a tudatalatti szőnyege alá, és így könnyebben elhiszi, hogy az ő tudatában már rend van, sőt, tisztaság. Most tehát jött, jött, kavarodott fölfelé a képek sokasága, én meg csak próbáltam türelemmel várni, hátha kitisztul a kép. Az álló gyakorlatnál ismételgettem a kérésemet, és lassacskán elindult az utazás. Egy havas, északi ázsiai sztyeppén álltam, a háttérben nagy hegyek voltak. Egy tibeti külsejű, ráncos arcú, bajuszos alak jelent meg előttem, Djwhal Khul. Ilyenkor valahogy telepatikusan megjelenik a tanító neve is, illetve az arcvonásairól is megimserem nagyjából, már korábban is találkoztam vele utazás közben. Egy jade kristálykoponyát nyújtott felém, melyet a kezembe vettem, majd megkérdeztem tőle: "Ki vagy te?" "Quan Yin vagyok" - jött a válasz. Quan Yin a kínai buddhizmus egyik női minőségű bódhiszattvája, és mivel már sok utazásomban megjelent és segített, kezdem őt is az egyik tanítómnak tekinteni, és igyekszem majd utánanézni, hogy milyen spirituális-mitológiai tulajdonságokkal ruházták fel a történelem során. 


Eszembe jutottak a kristálykoponyáim, melyek közül eddig IxChel, a fehér tejkvarc koponya volt női minőségű, és ezek szerint lehet, hogy a jade koponya is az lesz, ha egyszer megérkezik. Ekkor láttam a vendégemet is, akinek a gyógyítást kértem. Quan Yin megtisztította a vendégem gerincét, míg végül ragyogó arany fényoszlop világított át a csigolyák között, és minden fekete energiablokk lerobbant róla. Én is kaptam közben gyógyítást, és a többi gyógyító szellemi segítőmet is hívtam, akik jönni szoktak. Egy szimbólumot is láttam, mintha egy fénykígyó kúszott volan az égen, mindkét oldalán öt-öt csillaggal, de lehet, hogy a csillagok a szárnyai voltak. A kínaiak szokták ilyen hosszú, kígyószerű formában ábrázolni a sárkányokat, és később felfedeztem, hogy Quan Yint is úgy ábrázolják, mint aki egy sárkányon ülve repül.

Utána azt láttam, hogy Quan Yin és IxChel mintha kézen fogva, repülve keringenének a levegőben a Föld felett, és folyamatos forgásuk egy erőteljes zöld-fehér tisztító örvényt hozott létre, melyből spirálszerűen áramlott lefelé a gyógyító energia a Föld felé, pontsabban Kína felé, ahol a koronavírus-fertőzés középpontja volt. Az örvény hatására a szennyező energia lefelé tolódott, az Alsó Világba, ahol sakálfejű őrök várakoztak, és amikor a koronavírus szelleme odaért, akkor egy kékes kristályfalú ládikában fogylul ejtették és bezárták. A betegség-démonokat nem mindig lehet vagy kell teljesen megölni, mert valamikor még szerephez juthatnak megint. De el lehet küldeni őket, hogya a támadásuk oka már megszűnt. Ebből a képből valahogy azt szűrtem le, hogy a járvány  a közeljövőben alább fog hagyni, és a fetőzöttek java részét ki tudják kezelni, mert a járvány kirobbanásának célja megszűnt.

Rákérdeztem Quan Yintől, hogy miért kapták a kínaiak ezt a járványt a nyakuk közé. "Mert elfelejtették régi isteneiket és az égi szellemeket, akiket őseik, a sámánok tiszteltek. Mohóvá váltak, és minél több anyagi javat akarnak felhalmozni, anélkül, hogy hálát adnának a Természetnek, mely biztosítja ezt nekik. Meg kell tanulniuk újra tisztelni a Természet isteni erejét."

Az "éneklő sámán" gyakorlat végén elindultunk körbe, és egy erőállat-tánc vette kezdetét. Én is hívtam az erőállataimat, és jó volt eggyé válni velük, érezni a szárnyalást, és méltóságteljesen lépkedni, mint a farkas vagy az oroszlán. Itt is előjött Quan Yin, és azt éreztem, mintha beléptem volna a testébe. Quan Yin gyakran úgy jelenik meg nekem, hogy a két tenyerében egy tálka van. Ebben két mélyedés van, és mindkettőben fehér, tejszerű ital, amit meg kell innia annak, akit gyógyít. Most úgy éltem meg Quan Yinként, hogy ez a nedű az én melleimből folyt abba a két mélyedésbe a tálkában. Az egyik az "Elfogadás", a másik pedig az "Elengedés" minősége volt. Az erőállat-tánc egyre lüktetőbbé vált, és én egyre könnyedebbnek éreztem magamat. A végén megállt a dob, és mi is megálltunk, amjd lefeküdtünk. A fekvő utazás a számomra már inkább megérkezés volt, kellemes, földelő megnyugvás, a kiüresedés és a stabilitás megélése egyben. 

2020. január 30., csütörtök

A nehezebb tárgyakra irányított szamádhi

Újabb részlet Gregor Maehe Szamádhi-könyvéből:

"Egy másik tanító, aki intuitív módon megértette a történelmi hangsúlyt, Jézus Krisztus volt. Amikor a farizeusok megkérdezték: „Hol van a Mennyeknek Királysága, amiről beszélsz?” Azt válaszolta: „A Mennyek Királysága nem érzékelhető (mivel az érzékelés szemiotikus), hanem belül van.” Egy másik bibliai idézet szerint a „belül” azt jelenti: „Belépni a Legfelsőbb titkos kamrájába”. Ez a jóga nyelvén a szamádhit jelenti. Az Upanisadok úgy írják le a legbelsőbb lényünk közvetlen megtapasztalását, mint a „szív szentélyét.” De amit ezt a szentélyt, ezt a legbensőségesebb élményt szavakkal fejezzük ki, szükségszerűen korlátozni kezdik az elme hangsúlyai és feltételekhez kötöttsége. Más szavakkal, ahogy az emberiség fejődik spirituálisan, minden újabb generáció olyan módon értelmezi át a tanításokat, ami tükrözi örökölt kulturális hangsúlyainkat.
Amikor a szamádhi második szintjét gyakoroljuk, folytatnunk kell az egyszerű tárgyunk használatát, amíg nem tudjuk megtartani a másolatát az elménkben, miközben az elménk (azon túl, hogy megtartja a tárgyat) teljesen csendes és változatlan marad. Hallottam indiai jógiktól, hogy a tárgyat három óráig kell tudni az elmében tartani, de azt gondolom, hogy ez túlzás. Fél óra, 45 perc bőven elegendő. Miután jártassá váltunk egy egyszerű tárgy lemásolásában, mint amilyen a kristály-piramis, vagy az Óm szimbólum, továbbléphetünk valami nehezebbhez. A lótusz, a frangipani virág vagy a rózsa teljesen megfelel második nehézségű tárgynak. Amikor elkezdjük a gyakorlást egy új tárggyal, általában van egy szakasz, amikor az elme szeretné megtárgyalni (megfontolni) a tárgyat. Ez általában egy idő múlva alábbhagy. Ha nem, akkor az azt jelenti, hogy az elme lézerszerű minőségét még nem fejlesztettük ki eléggé, mely esetben újabb erőfeszítést kell tenni a Kundaliní meditációban, a krijákban, pránájámákban és a fordított pózokban.
Egyes tanítók a Napra és a Holdra irányított szamápattit javasolták. A Nap nehéz tárgy, mert a legtöbb éghajlaton nem tudjuk elegendő ideig nézni retina-károsodás nélkül. A Hold, avgy egy bizonyos csillag vagy bolygó már megfelelő tárgy lehet. Az a jó, ha alacsonyan vannak a horizonton, hogy anélkül tudjunk rájuk nézni, hogy túlzottan hátra kellene billenteni a fejünket. Ha fél óráig felfelé nézünk, akkor esélyes, hogy begörcsölnek a csuklyásizmaink. Bár kellemes dolog hanyatt fekve nézni az éjszakai eget, hanyatt fekvő helyzetben sokkal nehezebb belépni a szamádhiba, mivel a Kundaliní a gravitációval szemben halad, és így függőlegesen hat.
Ha sikerült elsajátítanunk a közepes nehézségű tárgyakat, akkor még részletesebb tárgyakkal is elkezdhetünk foglalkozni, például istenábrázolásokkal. Sok modern ember alaposan csalódott a vallásban, és ezért számukra nem biztos, hogy lehetséges az istenalakokon történő meditáció. De valósítsuk meg, hogy az összes korrupció, amit a vallás nevében elkövettek, az emberiség felelőssége és nem Istené. Egyszer láttam egy ausztrál művész, Michael Leunig által készített rajzfilmet. Volt benne egy öreg és szikár ember, aki Istent ábrázolta. Egy újságíró interjút készített vele, és azt kérdezte: „Éppen most tudtunk meg, hogy Isten csatlakozott a tiltakozók mozgalmához. Miért tüntet, Isten? Felemelné a tábláját, hogy lássuk?” A táblán ez állt: „Nem az én nevemben”. Az istenről alkotott elképzeléseink az evolúcióval együtt fejlődtek. 1909-ben Niels Bohr, dán Nobel-díjas atomfizikus azt mondta: „A fizikai törvényeink nem a világot írják le, hanem csak a világról alkotott tudásunkat.” Ahogy növekszik a tudásunk, a világgal kapcsolatos hiedelmeink is változnak. Ugyanezt kell elmondani istenről is. Ha nem tetszik az, amit látunk, akkor emlékezzünk arra, hogy amit látunk, az csupán az Istenről alkotott elképzelésünk.
A saját gyakorlásomban sokkal gyorsabb fejlődéshez segített hozzá az istenábrázolásokon történő meditáció, mint más módszerek. Az a fontos, hogy olyan ábrázolást vagy hagyományt találjunk, amit pozitívan be tudunk fogadni. Elő kell hívnia a tudatalattink reakcióját, másképpen nem fog működni."

2020. január 29., szerda

A hang-tudat

Újabb, befejező részlet Soós Jóska leírásából a hét sámáni tudatszintről:
"7. Hang-tudat
Amikor sikerült ezt megtapasztalni, akkor érkeztünk el a hang-tudathoz. Amikor szférikusan tapasztaljuk a fényt, akkor elkezdjük tapasztalni a szubatomikus fény-részecskéket, és utána észrevesszük, hogy hangokat hoznak létre. Ez egy nagyon magas hang, amit mi nem tudunk létrehozni. „Hallgasd, ahogy a rokka szövi a szövetet!” - mondta Tamás Bácsi.
Minden tárgyat lehet fényként érzékelni. De a fény egyben hang is, és ez a hang-tudat. A hangtudatot kettős mozgás jellemzi: kívülről befelé, és belülről kifelé, mint a múdrák, melyeket a hinduk és a tibetiek végeznek.
Megfigyelhetjük a dolgokat normálisan. Egy szék az egy szék. Ha egy kicsit tovább nézzük, akkor elkezdjük látni, hogy van egy aurája, egy kisugárzása is. Ha még tovább nézzük, akkor észrevesszük, hogy hangja is van. Ez annak a széknek a hangzásvilága. Ezt nem tudom megfejteni, mert a tudás, amivel rendelkezem, korlátozott. A hang egy kód, mely jelent valamit. Van fizikai, kémiai vagy más jelentéstartalma. Ha képes lennék ezt megfejteni, akkor képes lennék létrehozni egy széket csak azáltal, hogy gondolok rá. Erre csak a demiurgoszok, az istenek rokonai képesek, akik tudják a kódot, és így képesek teremteni. Én nem ismerem a kódot, csak megfigyelem, anélkül, hogy ismerném a jelentését, de nagyszerű dolog hallani.
Ez a hang, és ennek megtapasztalásához használom a tibeti hangtálakat, a dobot és az éneklést. Ezért mondom mindenkinek: „Addig kell használnod a hangszereket és az éneket, amíg meg nem szólal minden. Minden dolog lényege a hangban rejlik.” Ezért spontán mantrákat is kell énekelni. Persze vannak bizonyos célt szolgáló, tradicionális mantrák. A problémáink azonban napról napra változnak. Ezért személyesen kell módosítani a mantrákat. Az is nagyon jó, ha hallgatjuk azokat a nagyon magas hangokat, melyek elsődlegesen a bőrünkön keresztül áramlanak ki-be, vagy ha a légzésünkre koncentrálunk. Ne változtassuk meg a légzésünket. Csak tapasztaljuk meg azt, ahogyan lélegzünk, és igyekezzünk megtapasztalni a légzés hangját. Így tudjuk elérni a tudat hetedik szféráját, és nem csak a hangszereink vagy a légzésünk hangját, hanem az összes hangot, különösen a természet hangjait, a madarak, levelek, a szél, a víz hangját. Így megtapasztalhatjuk mindennek a hang-természetét."
A hang-tudattal kapcsolatban az alábbi meditációs technikákat gyakorolhatjuk:
  1. A fény megfigyelése szférikus és szubatomikus voltában, a fény hangjának megfigyelése.
  2. A tárgyak hangjának megfigyelése.
  3. A spontán mantrák éneklése.
  4. A hangszerek (hangtál, sámándob, énekhang) hangja mögött keletkező hangok megfigyelése.
  5. A bőrünk vagy más bőre által keltett magas hangok megfigyelése.
  6. A légzés hangjainak megfigyelése.
  7. A természet (állatok, növények, szél, víz) hangjainak megfigyelése.
Most pedig összefoglalom az eddig közölt fordítások linkjeit itt ennek az utolsó bejegyzésnek az alján:

A hét sámáni tudatszint (1. rész, 2. rész, 3. rész, 4. rész)
Személyes tudat (1. rész, 2. rész, 3. rész)
Kollektív tudat (1. rész, 2. rész)
Kétéltű tudat (1. rész, 2. rész)

Az alábbi fájlban pedig egyben olvashatjátok egy pdf-ben az egész anyagot, mely a témát részletezi: "Soos_Joska_A_het_samani_tudatszint_leirasa".

2020. január 28., kedd

A tanítás és a csend

Újabb részlet Gregor Maehle Szamádhi-könyvéből:

"Mivel egy guru ilyen állapotokat tud bemutatni, a követők bármit evangéliumnak vesznek, amit a gurujuk mond. A cinikusok és az agnosztikusok viszont másfelől kétségbe vonják a misztikus állapotok valódiságát, mivel a misztikus ostobaságokat beszélt utána. Így megértettem, hogy a misztikusok mindkettőt teszik. Az évek során ezt sok guru követőivel megbeszéltem, akik megsértődtek, hogy kétségbe vonom a guru tökéletességét. És utána találtam rá Agehananda Bharati könyvére („Light at the Center”), melyben azt mondja, hogy a misztikus vagy csúcsélmény egyáltalán semmilyen haszonnal nem jár magán az élményen kívül. Más szavakkal, csak azért, mert meg tudjuk tapasztalni a szamádhit, nem válunk az élet szakértőivé. Az én véleményem szerint, Bharati a fején találta a szöget, és most már tudom, hogy miért: Az osztrák származású kutató először antropológiát tanult, mielőtt Indiába ment volna, ahol sok évig élt hindu szerzetesként. Életének későbbi szakaszában Bharati az USA-ba költözött, és az antropológia-professzoraként oktatott egyetemen. Valószínűleg az első misztikus volt, aki olyan témákat tanulmányozott, mint a strukturalizmus, posztmodernizmus és a szemiotika. Így tudta, hogy önmagában a szamádhi megtapasztalása nem tesz minket tudatossá azokról a kulturális hangsúlyokról, amelyeket csak úgy tudunk megfigyelni, ha kívülről tanulmányozzuk az elménk fejlődését (ellentétben a belső tapasztalással a szamádhiban).

A jógik és a misztikusok általában a legtöbbször nem tudatosították a saját hangsúlyozásaikat, mint a szexizmust, rasszizmust, nacionalizmust, stb. A követőik pedig nem értik azt, hogy a guruk is alá vannak rendelve ennek. Ez a sarlatán guruk és szektavezérek problémájának egy része. Bizonyos esetekben ezek az emberek ténylegesen beléptek a szamádhiba, de utána elkezdik elhinni a saját történetüket, és nem veszik észre, hogy a régi hangsúlyaik újra jelentkeznek, amikor elhagyják a szamádhit.

Azoknak a kulturális hangsúlyoknak a felfedése, melyek magában a Jóga-szútrában találhatók, bizonyára értékes és terjedelmes téma lenne, de ez nem fér bele jelen írásunkba. Természetesen, egy ennyire rövid szövegben (195 szútra), a hangsúlyok nem annyira erőteljesen jelentkeznek, mint egy sokkal nagyobb szövegben, például a Bhagavad-gítában (750 vers), a Mahábháratában (100000 vers) vagy például a Bibliában. Patandzsalí bizonyára törekedett a részrehajlás minimálisra csökkentésére, ami részben magyarázatot adhat a szöveg rövidségére. Leginkább akkor vehető észre a részrehajlás hiánya, amikor Patandzsalí az Ísvaráról (Istenről) tesz kijelentéseket. Itt a nyelvezete szinte klinikai tisztaságú és fertőtlenített, mellőz mindenféle vallásos vagy szektás hangszínt. Patandzsalít pontosan emiatt kritizálta például Ácsárja Rámánuja, a vaisnavizmus egyik nagy teológusa, aki örült volna, ha a szöveg sokkal odaadóbb hangnemben íródik meg. A hangsúlyok hiánya a Jóga-szútrában annak a ténynek is köszönhet, hogy önmagában nem egy újabb filozófiát mutat be, hanem egy spirituális technológiát, melyet a szánkhja filozófiára ültet rá. Ha a jógikus részrehajlást akarnánk keresni benne, akkor először a szánkhja tanításaival kellene megismerkednünk.

Ez a legfontosabb dolog, amire emlékeznünk kell, amikor elhagyjuk a szamádhit: a szemiotika és a feltételekhez kötöttség azonnal visszatér. Bár a régi időkben nem használták a „szemiotika” és „szemantika” kifejezéseket, illetve az elme kialakulásának történetiségét sem kutatták, de úgy hiszem, hogy bizonyos nagy tanítók intuitív módon értették. Például Indiában a bölcsek legmagasabb kategóriáját mounáknak, vagyis „csendeseknek” nevezték. Ők megértették, hogy amikor a kifejezhetetlent próbáljuk szavakba önteni, annak lényege elveszik. Így azokat, akik csak a csenden keresztül tanítottak, nagy becsben tartották. Az egyik ilyen tanító Gautama Buddha volt. A Buddha sok kérdés feltevése után hallgatott válaszként; mert intuitív módon megértette, hogy bármilyen választ is adna, azt megszíneznék a saját elméje történelmi hangsúlyai. Más esetekben megszólalt, és azokban az esetekben lehetetlen volt hangsúly nélkül beszélni.

A tanár nem lehet mindig csendben, mert a csend még jobb lehetőséget biztosít a félremagyarázásra, mint a szavak. Mindkettő alá van vetve a hangsúlynak, de néha jobb csendben maradni, mint beszélni."

2020. január 27., hétfő

A fény-tudat

Újabb részlet Soós Jóska learásából a hét sámáni tudatszintről:

"
6. A fény-tudat
A tudat hatodik szférája, vagy szintje a fény-tudat, a foton-tudat. Amikor megtapasztaljuk a kristályt, először háromszögként látjuk, mert a kristály háromszögletű. De amikor elérünk a csúcsához, akkor a kristály szertefoszlik, és vibrációvá válik.
A fény a másodperc töredékével keletkezett a Nagy Bumm után, tizenöt milliárd évvel ezelőtt. A tudomány még mindig nem tudta megállapítani, hogy milyen formájú az univerzum. Képzeljük azt, hogy gömb vagy tojás alakú, és hogy egyszer majd magába fog zuhanni, és így el tudjuk képzelni, mennyi információt gyűjtött össze a fény. A Természetről, a kémiáról, az összes fizikai, pszichológiai és asztrális megnyilvánulásról. A fény mindezt magába szívja, mint ahogyan egy csillag összetétele is megállapítható fényének spektrum-vonalaiból.
Hogy ezt megtapasztalhassuk, Tamás Bácsi azt mondta: „Hunyd be a szemedet, de ne teljesen, és nézz át a szemhéjadon.” Ekkor a fény mindenféle színeket vesz fel, de egy bizonyos pillanatban fehérré válik, csak a fehér marad. Először aranynak látjuk a fényt, utána a szivárvány színei jelennek meg, utána újra csak a ragyogó, fehér fény. Ez történik akkor, ha a színekre koncentrálunk, illetve, amikor megnyitjuk a tudatunkat, és méltatjuk őket. Ez nem annyira koncentráció, mint inkább elmerülés, amit hagyunk, hogy bekövetezzen. A fényt a csodálkozás helyzetéből kell megtapasztalni, és akkor képessé válunk, hogy mozgás nélkül is utazzunk ebben a fehér fényben.
A vallásokban a gyertyafényt használták. Bár az egyszerű eljárás, a lényege ugyanez. Először az aranysárga fényt kell észlelnünk, utána a szivárvány hét színét, és végül a fehér színt. Egy pillanat alatt erős változást fogunk észlelni az agyunkban, mintha egy hullámmozgás jönne létre. Ebből elindulhat egy hang, mintha egy barokk orgona hangja lenne, vagy a magas énekhang Palestrina templomi zenéjében. Ezek a hangok úgy rezonálnak, mintha egy kristálycsarnok belsejében lennénk, vagy magas gleccserek visszhangoznák. E tapasztalatok hatására mély változások állhatnak be."
A fény-tudattal kapcsolatban az alábbi meditációs technikákat gyakorolhatjuk:
  1. Meditáció a szemhéjakon keresztül beszűrődő fényen (lehetőleg napfényen).
  2. Utazás a fehér fényben az Alsó, Felső, Középső Világokba, a múltba és a jövőbe.
  3. Gyertyafény-meditáció, a belső hangok észlelése a fényben.


2020. január 26., vasárnap

A jóní-múdrá hatásai

Újabb részlet a Krishnamacharya-könyvből:
"Megjegyzés: Az első héten gyakoroljuk egy percig, a második héten két percig, és lassan emeljük a gyakorlást legfeljebb öt percig. Több, mint öt percig csak a szerzetesek tudják gyakorolni, nem azok, akik hétköznapi életet élnek. Van olyan változata is a múdrának, melyben nem használjuk az ujjainkat arra, hogy elzárjuk az érzékszerveinket a külső stimulációtól, de azt csak haladó gyakorlóknak érdemes végezniük. Az is nagyon hasznos, ha a gyakorlat előtt kiöblítjük a szemeinket langyos vízből és egy kis kámforból készült folyadékkal.
  1. Az ujjainkat fordított sorrendben távolítsuk el. Először a kisujjainkat, majd a gyűrűs ujjainkat, majd a középső és mutatóujjunkat, és végül a hüvelykujjunkat. Lassan nyissuk ki a szemeinket, és a homlokra irányuló tekintetet hozzuk le az orrhegyre, majd lassan emeljük fel az orrunk közepére, és végül szemmagasságba, ahogy kinyitjuk a szemünket. Ahogy a második megjegyzésben említettük a második lépés után, lehetőleg oldjuk meg, hogy a hűvös szellő simogassa a szemeinket, amikor kinyitjuk őket. Fontos, hogy ne nyissuk ki hirtelen a szemeinket, mivel az nagyon káros lehet.
Megjegyzés: Aki asztmában szenved, az ne gyakorolja ezt a múdrát. Az átmenetnek a belső koncentrációból a múdrá végzése közben a külső tudatosságra fokozatosnak kell lennie; és ez nem fog sikerülni annak, aki asztmában szenved. Gyakoroljuk a tádászanát és a vadzsrászanát e múdrá előtt.
(Megjegyzés: Ha nagyon mély tudatállapotot sikerül elérnünk a múdrá gyakorálsa közben, és ezért nehéznek érezzük a szemek kinyitását és a külső tudatosság elérését, akkor pár másodpercig masszírozhatjuk a fülkagylóinkat és a fülcimpáinkat a múdrá befejeztével, mielőtt kinyitnánk a szemeinket.)
Hatásai: Az összes gjána indrija betegségeire jó hatással van, különösen a szemekre. Körülbelül két napig kell gyakorolni, mielőtt észrevehetőek lesznek a hatásai, de utána a haladás gyors. Még fejfájás, szédülés stb. esetében is gyakorolható. A jóga szerint az összes betegség eredete a gjána indiriják gyengeségében keresendő, és mivel ez a múdrá gyorsan megerősíti ezeket az indrijákat, elmúlnak a betegségek és az általános egészségünk is javul. Nagyon jó gyakorlat azok számára, akik szembetegségektől szenvednek, ha délben derékig vízbe állnak, amikor a nap a fejük fölött van, csípőből előrehajolnak, az arcukat a vízre helyezik, és lassan pislognak a szemükkel a víz alatt, hogy a tiszta víz átmossa a szemeket. Néhány nap gyakorlás után a tarkójukat hűvösnek fogják érezni, és ez a szemek állapotjavulását jelzi.
(Megjegyzés: Ezt a gyakorlatot csak tiszta természetes vízben, pl. folyóban, patakban, forrásban ajánlott végezni. Ha a víz fertőzött, állott, bűzös stb., akkor jobban járunk, ha egy tálkába helyezünk tiszta forrásvizet vagy forralt vizet, és abban öblögetjük a szemeinket, de ezt is érdemes nyáron a napsütésben gyakorolni.)
Ahogy haladunk a jóní múdrá gyakorlásában, kifejlődik a koncentráció, az elme visszavonul a külső stimulusoktól és megnyilvánulnak a belső hangok, illatok, fények. Akinek nagyon rossz a szeme, vagy akinek gennyes váladék képződik a szemében, fülében, orrában vagy a szájában, annak számára a kájakalpa szemcseppek használata nagyon hasznos.
(Megjegyzés: A kájakalpa szemcsepp klasszikus ájurvédikus recept alapján, gyógynövényekből és természetes összetevőkből készülő elixír, melynek rendszeres alkalmazása megfiatalítja és megerősíti a szemeket és a látást.)

2020. január 25., szombat

Jóni múdrá - az érzékszervek elzárása

Újabb részlet a Krishnamacharya-könyvből:
"Jóni múdrá, vagy sambháví múdrá vagy sanmukhí múdrá
Ezt a múdrát azért hívják így, mert végzése közben elzárjuk a gjána indrijákat (tudásszerző érzékszerveket). Ezek a látás, hallás, szaglás, ízlelés és a beszéd szervei vagyis a fülek, szemek, orr és a száj.
(Megjegyzés: a klasszikus szánkhja filozófia szerint az öt tudásszerző érzékelés és a nekik megfelelő szerv a látás (szem), hallás (fül), szaglás (orr), ízlelés (nyelv) és a tapintás (bőr), viszont a múdrában csak a szemet, fület, orrot és a szájat fogjuk be. A száj, mint a beszéd szerve a cselekvő érzékszervek kategóriájába tartozik, melyek: cselekvés (kéz), helyváltoztatás (láb), beszéd (száj), szexuális aktus (nemi szervek) és ürítés (végbél).)
Technika:
  1. Üljünk bármelyik ülőpózba - padmászanába, szvasztikászanába, vadzsrászanába stb. A gerincünk legyen egyenes, a vállaink pedig párhuzamosak.
  2. Helyezzük a hüvelykujjainkat közel a fülnyílásokhoz, a mutató- és a középső ujjunkat a szemhéj fölé és alá, könnyeden nyomva a szemgolyót, a gyűrűsujjakat az orrlyukaink mellé, de ne zárjuk el őket, és a kisujjainkat az összezárt ajkaink sarkára. A felkarjaink legyenek vízszintesek és a vállak magasságában. A mellkasunkat emeljük ki, a hasunkat pedig húzzuk be.
    Megjegyzés: A gyakorlás kezdetén elegendő, ha a hüvelykujjakkal befogjuk a fülnyílásainkat; a gyakorlás következő szintjén a fülnyílások előtti kis fülcimpákat hajtsuk rá a fülnyílásra; majd haladó szinten a kis és a nagy fülcimpákat is rá kell hajtogatni a fülnyílásunkra, hogy hatékonyan kizárjunk minden külső zajt.
A múdrát lehetőleg sötét szobában végezzük. A szoba legyen kellemes és hűvös, és legyen jó illata. Meggyújthatunk néhány füstölőpálcikát. Olyan irányba fordulva kell ülni, hogy a múdrá befejeztével, amikor lassan kinyitjuk a szemünket, hűvös fuvallat csapja meg a szemeinket. El kell érni a pránájáma sziddhit (tökéletességet, jártasságot e légzőgyakorlatokban), mielőtt elkezdjük ennek a múdrának a gyakorlását. Az ujak sorrendjét, ahogy az érzékszervekre kell helyezni őket, lent megadtuk. Először a fülnyílásokat zárjuk le, utána a mutató- és középső ujjunkat helyezzük finoman a lezárt szemhéjakra, utána a gyűrűsujjakat az orrnyílások széléhez, és végül a kisujjakat a szánk sarkához. A tekintetünk eleinte a két szemöldök közé irányul, ahol egy fénykört kell elképzelni, és arra kell koncentrálni.
(Megjegyzés: más leírások szerint az ujjak sorrendje a következő: hüvelykujj – fülek, mutatóujj – szemhéj, középső ujj – orrcimpák, gyűrűs és kisujj – alsó és felső ajak. A gyakorlat a pratjáhárát, vagyis az érzékek visszavonását segíti elő a külső ingerektől, ami által az elme is elcsendesül, és felkészül a meditációra. Így technikailag a pránájáma utáni szinthez kapcsolódik.)
5. Vegyünk hosszú, mély levegőket, susogó hangot létrehozva a torkunkban."

2020. január 24., péntek

A hely szelleme

A múlt hétvégét Cserkútpusztán töltöttem, Oguz téli elvonulásán. Aki volt már ott, az tudja, hogy a helynek erőteljesen spirituális, és jellegzetesen sámánisztikus energiája van. Egyesek szerint sok-sok ezer évvel ezelőtt is végeztek már ott szertartásokat és elmélyüléseket sámánok és misztikusok, akik akkoriban errefelé jártak vagy laktak. Számos olyan hely van idehaza, és persze külföldön is, amelyeknek spirituális energiája szinte kapukat nyit más dimenziókba, és nagyon könnyen el lehet mélyülni ott, utazni a Szellemvilág felé. 

A mostani hétvégén volt egy feladat, melyben ki kellett menni az erdőbe, és keresni egy fát, menyke odú is van az aljába. Az ilyen fák az Életfát szimbolizálják, és jó lehetőséget biztosítanak az alsó és felső világokba történő utazásra is. Megkerestem egy számomra szimpatikus ikerfát, mely a patak fölé magasodott, és ajánlottam dohányt az égtájak felé, majd a fának, a pataknak, a hely szellemének is. Oguz azt mondta, hogy tegyünk le felajánlást a hely szellemének, mert fontos, hogy kapcsolódjunk hozzá, mielőtt elkezdjük a szellemi munkát. Utána játszottam egy kicsit a didgeridoo-mon, majd visszatértem a házhoz.

Az első lélekutazást pontosan ennek a témának szenteltük: kapcsolódni kellett a hely szelleméhez, a korábban felkeresett fán keresztül. Oguz elkezdte a dobolást, én pedig bekötöttem a szememet egy fekete kendővel, mert jobban megy a révülés, ha nem szűrődik át a fény a szemhéjamon keresztül. Révülés közben visszatértem a fához, és kértem a hely szellemét, hogy mutassa meg magát. Egy idő múlva egy nagy, kékeszölden foszforeszkáló alakot láttam meg a fák között, akinek a teste  mintegy pavilonként borította be a völgyet, a két karja és a két lába volt a négy oszlop. A szellem fénylő fejéből hosszú csápok indultak ki, mintha nagy rasta-fürtök lennének, és azok is behálózták a völgyet. Mindegyik csáp egy-egy jelen lévő személy aurájához kapcsolódott, és a hely szelleme közölte, hogy ő már nagyon régóta itt van, és vigyáz azokra, akik idejönnek látomáskeresésre. Megvédi őket az ártó hatásoktól, és megmutatja nekik a Szellemvilágot. Ez menyugtató volt, mert én is készülök nyáron kiülni látomáskeresésre, és el fog kelni a segítség a Szellemvilág részéről. 

A hétvége záró napján Oguz azt mondta, hogy rakjunk össze egy kis felajánlást egy tányérra, és vigyük ki a fához, ajánljuk fel a hely szellemének. Én otthagytam a felajánlást a fa tövében, és meggyújtottam egy kis zsályát is. "Még találkozunk" - így búcsúztunk el egymástól.

Ha valamilyen helyre mentek az erdőbe, természetbe, vagy ősi szent helyekre, és ott szeretnétek révülni, szertartást végezni, mindig érdemes kapcsolódni a hely szelleméhez. Ha ez a kapcsolódás nem sikerül, vagy nem jár kellemes élménnyel, akkor az egy jel lehet arra, hogy nincs most ott dolgunk. Sok olyan hely van, ahol nem csak jóindulatú szellemek tanyáznak, például ha sok tragédia, erőszak, emberáldozat, haláleset, esetleg fekete mágia történt azon a helyen, akkor ezek az energiák aktiválódhatnak, amikor megnyitjuk a tudatunkat. Tehát érdemes vigyázni azért.  Ha viszont érezzük a hely szellemének hívását, bátorítását, akkor sok segítséget kaphatunk tőle a szertartásunk végzéséhez. 

Osho és a szamádhi

Újabb részlet Gregor Maehle Szamádhi-könyvéből:
"Szeretnék adni egy gyakorlati példát: Az 1980-as években elég sok időt töltöttem az indiai misztikus, Osho Rajneesh poonai ashramjában. Egy időben majdnem kétmillió követője volt, szóval szinte lehetetlen volt a közelébe férkőzni. Ezen a bizonyos napon változás történt a biztonsági protokollban. A Rolls-Royce-a más helyen állt meg, mint ahol szokott, és őt egy sétányon kísérték végig, ahol összetalálkoztam vele. Pontosan előtte álltam, és nagyjából húsz másodpercem volt arra, hogy pontosan a szemébe nézzek, mielőtt a biztonsági őreinek sikerült eltávolítaniuk engem a közeléből. Amikor a szemébe néztem, azt láttam, hogy mély transzban volt, mély szamádhiban. A szemei egyáltalán nem mozogtak, és nem is pislogott. Egyáltalán nem változott meg az arckifejezése, nem zavarta, vagy aggódott amiatt, hogy az útjában álltam. A szemei szokatlanul nagyok voltak, óceán-szerűek, mintha a bennük található űr végtelenül mély volna – vagy legalábbis nekem úgy tűnt. És amikor a szemébe néztem, akkor én magam is azonnal szamádhiba kerültem. Úgy éreztem, mintha felemelkednék a lábaimról, beszívnának a szemei, és beleestem volna. Belül az üresség és csend végtelen tágassága fogadott. Nem aggódott azon, hogy én egy orgyilkos lehetek, és hogy a biztonsági őrök lehetővé tették számomra, hogy belekerüljek és lemásoljam a misztikus állapotát. Végül a biztonsági őrök továbbküldtek a dolgomra, de ez az idő éppen elegendő volt.
De a történetnek ezzel nincs vége. Elmentem az előadóterem látogatói bejáratához, melyben Osho a beszédét készült elkezdeni. Nagyon érdekelt, hogy miről fog beszélni, miután megláttam a tudatállapotát. Abban is biztos voltam, hogy bármit is mond, az eléggé közel fog állni az isteni autoritáshoz, mert mi mást mondhatna ki valaki ilyen állapotban az abszolút tisztaságon kívül? Mint kiderült, a genetikai manipulációról beszélt, és arról, hogy hamarosan képesek leszünk túllépni nevetséges és véletlenszerű szaporodási módszerünkön. Azt jósolta, hogy a szülők hamarosan elmehetnek egy génsebészhez, és kiválaszthatják a gyermekük génjeit, személyiségét és tehetségeit. Képesek lesznek meghatározni, hogy mennyi legyen a gyermekükben Einstein, Dzsingisz Kán, vagy Buddha génjeiből. Az egyik legnonszenszebb előadás volt, amit valaha is hallottam bárkitől. A felénél eszembe jutott, hogy ha Dr Josef Goebbels, Hitler birodalmi propaganda-minisztere jelen lett volna, akkor nagyon jól szórakozott volna és egyetértett volna Rajneesh legtöbb mondanivalójával, különösen az emberek tudományos tenyésztését illetően.
A látszólagos ellentmondás nem hagyott nyugodni. Az elmém kétségbeesetten próbálta összeegyeztetni a két tapasztalatot; vagyis vagy a misztikus állapot volt hiteles, és amit mondott, az isteni sugallat volt (így gondolkodnak a szekták követői), vagy pedig az, amiről beszélt, etikátlan és veszélyes ostobaság volt, tehát a misztikus állapota színlelés volt (ez a szkeptikus logikája). A mai napig azt hiszem, hogy a legfontosabb dolog, amit megtanultam Oshotól, az, hogy a kettő nem zárja ki egymást."

2020. január 22., szerda

Bifröst - a szivárványhíd

  A múltkori térkép-szimbólum megkapásakor felmerült bennem, hogy hogyan lehet közlekedni a világok között, és egyből eszembe jutott a Bifröst, a szivárványhíd, mely az Eddák szerint összeköti Asgardot (az Ász istenek lakóhelyét) és Midgardot (a középső világot), és az Ászok szoktak közlekedni rajta. Odin persze akkor leállított, közölvén, hogy az majd egy másik szimbólum lesz, egyelőre elég volt a tizennégy világot helyretenni. 

Az ötvenkilenc szimbólum nem csak gyógyító és spirituális erővel bír, hanem divinációhoz (sorselemzéshez) is használható, ebben is hasonlít az ógermán rúnákhoz. Mindegyik kőnek meglesz a színe, és igyekszem a szimbólumok jelentésének is minél jobban utánakérdezni az utazásokban. A múltkori szimbólum után álmomban megkaptam egy táblát is, amelyikre majd a rúnaköveket helyezni kell, és ebből lehet elkészíteni a sorselemzést. A tábla képét is csatoltam alul, de arról majd a bejegyzés végén írok. Mág egy harmadik felhasználási lehetőség is felsejlett bennem: mindegyik szimbólumot valószínűleg meg lehet jeleníteni vagy idézni egy-egy testhelyzet, póz felvételével (mint ahogyan a jóga-ászanák vagy az ókori szobrok testhelyzetei is bizonyos módosult tudatállapotokat váltanak ki), de ez még a jövő zenéje.

A következő szimbólum tehát, amit kaptam, már valóban a Bifröst, vagyis a szivárványhíd volt, melyen most is eljutottunk Odinhoz a sasommal. Ez alkalommal meglehetősen csendes volt a Valhalla csarnoka, minden harcos részegen aludt, a Valkűrök pedig próbáltak némileg rendet tenni a gyűléscsarnokban. Elénk jött a két holló, és a két farkas is, majd odaértünk Odin elé, aki a trónján ült. 

Egy rúnát nyújtott felém, melyen szép ívesen ott volt a szivárvány, a két vége két korongba ért. A rúna aranyszínű volt, és vörös festékkel volt belevésve a jel. Itt közlöm azt is. A hét sáv a szivárvány színeit képviseli (ha színesben látjuk a szimbólumot, akkor az alsó a vörös, és a legfelső a lila, a két korong pedig fehér színű. Odin elkezdte "magyarázni" azt, hogy mire való a szimbólum. Azért írtam idézőjelben, mert az Alsó és Felső Világban nem annyira beszédszavakkal kommunikálnak, mint inkább sugallnak egy információt, amely mintegy holografikusan átíródik a tudatunkba, és már a mi tudatunk "fordítja" azt le szavakba vagy esetenként képekbe, jelenetekbe, de van, amikor inkább gondolat vagy érzet formájában tudom befogadni az információt. Persze az elmém interpretációjába becsúszhat némi torzító effektus, de ezt gyakorolni kell, hogy az átadás lényegi tartalma megmaradjon. 

Nos, Odin a következőket sugallta: A szimbólum segítségével utazni tudsz nem csak a Középső és a Felső világ között, hanem a tizennégy világ bármelyike között, zavar és eltévedés nélkül, mintha teleportálna. Ugyanakkor a szimbólum a belső lényed, a lelked különböző részei között is megteremti a kapcsolatot (a lélek tizenhét részét az előző szimbólumról szóló posztban felsoroltam), illetve kapcsolatot és energia-áramlást hozhatsz létre a belső világod valamely része, és a tizennégy világ között. Az alul látható tábla mezői között tehát átjárhatóságot lehet létrehozni a Bifröst szimbólum segítségével. Az egymásnak ellentmondani látszó, mégis egymást kiegészítő energiákat is össze tudod kapcsolni, és egyensúlyba tudod hozni a szimbólum segítségével. (Ekkor a két vesémre rajzolta a két kört, és közé a szivárvány sugarait. A két vese az apai és anyai ősöktől kapott erőt szimbolizálja, és mindkettőre szükségünk van.) Ezután egy teljes kör-szivárványt jelenített meg, melynek a közepén lebegtem, és úgy vett körül, mint egy tórusz, egy nagy, széles gyűrű. "Amelyik szín a leginkább feltűnik a számodra, annak az energiájára van szükséged. Képzeld el azt, hogy a gyűrű egyre gyorsabban forog (előtted lefelé, mögötted fölfelé), és engedd, hogy átjárjon ez a szín-energia, és közben meg fogod kapni azokat a képeket is, hogy mihez kötődik az életedben ezeknek a színeknek az energiája. Én a piros színt éreztem legerősebben, és ahogy pörgött a szivárvány, éreztem, hogy átjár és feltölt a melege. 

Most pedig tekintsük át egy kicsit, hogy mi maradt ránk a Bifröstről a skandináv mitológiában:

A Bifröst, vagy más néven Ásbrú, egy lángoló szivárványhíd, ami összeköti Ásgarđot Miđgarđdal, aminek egyik végén a mi világunk, másik végén pedig Heimdall tanyája található. Ámbár nem igazán említik fontosabb események leírásaiban, mégis fontosnak tartottam írni róla egy rövidebb posztot, mert a mindennapi életben és a Ragnarök idején is fontos feladatot lát el. A Próza-Edda több fejezetében is közöl információkat a Bifröstről, a 13.fejezet például így mesél róla:

”- Milyen út vezet föl a földről az égbe? (...) - Senkitől nem hallottad még, hogy az istenek hidat építettek volt a földről az égbe? Ezt a hidat Bifröstnek hívják. Biztos láttad is már, bár lehet, hogy te szivárványnak mondod. Nagyon erős híd, három színben pompázik, és több szakértelemmel és művészettel húzták fel, mint bármely más építményt. (...)” 

Ahogy az a szövegből is kitűnik, ez a híd a hidak legfontosabbika (és legjobbika). Ennek két oka van: -Egyrészt az istenek napi jelleggel használják közlekedésre, ahogy a Gylfi Káprázatában (15.fejezet) is olvashatjuk: 

”(...) A kőrisfa harmadik gyökere az égboltig ér, és ott buzog alóla egy igen szentséges forrás, Urđ forrása. (...) Naponta idelovagolnak az Ászok a Bifröstön, más néven az Ászok hídján át.” 

-Másrészt pedig védelmi okai is vannak. Igaz, Miđgarđ vára is védi az istenek otthonát, de maga a híd is egyfajta védelmi szerepet tölt be - véleményem szerint. Igaz, ennek szerencsére nem láttuk/látjuk a gyakorlati következményeit, de az én nézeteim szerint Heimdall nem véletlenül őrködik az Ásbrú híd kapujában. Erről tesz tanúságot a 27. fejezet is: 

”(...) Heimdall az Ég-ormon lakik a Bifröst híd lábánál. Ő az istenek őre, ott tanyázik az ég alján, és vigyázza, nehogy a hídon átjussanak a hegyóriások.” 

Ugyanakkor az előbb már említett fejezetből  azt is kiolvashatjuk, hogy a Bifröst állandó jelleggel tüzes áradatban ég (”áll ugyanis lángban az Ászok hídja”), hogy ezzel is távol tartsa a kellemetlen betörőktől a hatalmasok otthonát, illetve azt is írja, hogy a hidat ”isteni hatalom védi”. Azonban el fog jönni az idő, amikor az Ásbrú is összedől, és nem lesz képes már többé a feladatait elvégezni – ez lesz a Ragnarök. A híd pusztulásáról a 13. fejezet is beszámol: ”(...)De bármily erős is, összeomlik, mikor majd Muspel fiai átlovagolnak rajta, és ahhoz, hogy mégis továbbhaladjanak, széles folyókon kell átúsztatniuk lovaikkal. -Ha meg összeomlik -mondta Gangleri- , akkor nem építették elég erősnek, pedig azt tehetik, amit akarnak. -Ezért az építményért nem érdemelnek szemrehányást az istenek -mondta Nagyságos.- Bifröst nagyon jó híd, csak ebben a világban semmi sincs, ami ellen tudna állni a Muspel-fiak rohamának.”

Illetve a végére, ahogy ígértem, a tábla képét is becsatolom. A középső kör tizenhét részre oszlik, ez a lélek tizenhét részének tartománya, vagyis a mikrokozmosz. A belső kört egy gyűrű veszi körül, hogy jobban el tudjuk különíteni a külső résztől, mely a Makrokozmosz tizennégy világát képviseli. Mindkettőt felsoroltam a múltkori bejegyzésemben. A tábla minden egyes tartományát külön-külön meg kell majd vizsgálnom egy-egy utazásban, miután megkaptam az ötvenkilenc szimbólumot. 

2020. január 21., kedd

Visszatérés a szamádhiból

Újabb részlet Gregor Maehle Szamádhi-könyvéből:
"Most vizsgáljuk meg a következő állítást: „Amit a tudós mond, annak súlya van.” Ismét, a súlyosság az „anyag” elsődleges attribútuma, a tömege. Ennyire mélyen ül a nyelvünkben a hangsúly, hogy az „anyag” az „számít”, és az, ami az anyag tulajdonságaival, például súllyal rendelkezik, fontos. Azt is mondjuk, hogy „ennek az ötletnek vagy személynek ráhatása van”, vagy megkérünk valakit, hogy „mérlegelje” a megbeszélés vagy vita tárgyát, így ismét azonosítva az anyagot a fontossággal, mert a „ráhatás” akkor jön létre, amikor az egyik anyagi tárgy nekiütközik egy másiknak. Így az a vélemény, hogy amit egy tudós mond, annak „súlya, behatása van, és számít” már beágyazódott a nyelvünk szemantikájába. Az elmúlt 300 évben mély részrehajlással utasítunk el bármit, aki ellene megy annak, hogy az emberi lényeket leredukáljuk az anyagra, és az agyban zajló bioelektromos és biokémiai folyamatokra.
Azért írom ezt le ekkora részletességgel, hogy egyértelművé tegyem: a mély szamádhiban még az agyunkban működő szóalkotó programot is fel kell függeszteni. Nem élhetjük meg a mély szamádhit addig, amíg a kulturális részrehajlás jelen van bennünk. A szemiotika megakadályozza, hogy elérjük azt, amit a jógik úgy neveznek, hogy „a tárgy maga” (vagyis a puszta tárgy, mely mentes minden csatolástól és módosítástól, amit a szóalkotó program hozzákapcsolt). Egyes buddhista iskolákban ugyanezt a dolgot a „tárgy milyenségének” nevezik. Csak akkor tudjuk tudatosítani, amikor az elme szilárd és csendes, mentes a hullámzástól – ami elvezet a következő témához, vagyis mi történik akkor, amikor kijövünk a szamádhiból?
A nirvicsára szamápattiban a mentális interpretáció bárminemű formája fel van függesztve, és egy misztikus állapotban vagyok, melynek során meg tudom tapasztalni egy tárgy lényegét (dharmáját). Ekkor egy bizonyos pont után kijövök a szamádhiból. Ezt az jelzi, hogy az elmém bekapcsol és mint ahogy szokta, elkezdi értelmezni az élményt. Megpróbálom szavakba önteni azt, amit láttam, vagy azért, hogy elmagyarázzam magamnak, vagy azért, hogy átadjam másoknak. Fontos, hogy továbbadjuk, de ahhoz, hogy ezt meg tudjuk tenni, a meghatározás szerint hátra kell hagynunk a misztikus állapotot. Ekkor azonban visszakapcsol a szógenerátor – és vele együtt az összes szemiotika, szemantika és kulturális hangsúly is. Meg kell értenünk, hogy két, élesen elkülönülő állapotról van szó. Az első a tárgy lényegének felfogása a szamádhiban, utána pedig, amikor elkezdjük leírni a tárgyat, és amit láttunk, a szamádhi elhagyása és az elme újraindulása.
A jógik és a misztikusok gyakran nem veszik észre ezt a változást. Megláttak valami fontosat a szamádhiban, és elfelejtik észrevenni, hogy amikor az elme újra visszakapcsol, még mindig ugyanaz a régi elme, melyet most arra használnak, hogy egy olyan élményt írjanak le, mely teljességgel túl van az elmén. Nem ritka, hogy a jógik vagy misztikusok túl nagy jelentőséget tulajdonítanak annak, amit láttak. A szemiotika és a hangsúlyok fel vannak függesztve a szamádhiban; ezt nevezi Patandzsalí „csitta vritti niródhának” (1.2. szútra: „A jóga az elme hullámzásainak lecsendesítése”). Amikor a jógi elhagyja a szamádhit, az elme ismét kivetül, és a jógi újra belép a szemiotika világába."

2020. január 20., hétfő

Életfa-gyógyítás

Az Életfa-gyógyítás egy elterjedt módszer a sámáni gyógyító eljárások között. Mint ahogyan létezik a makrokozmikus Életfa, vagy Világfa, mely minden élőt és tudatosságot összekapcsol az Univerzumban, mindenkinek van egy egyéni Életfája is, mely a rá jellemző állapotban van. Ha megvizsgáljuk ezt az Életfát, és időről időre ránézünk (akár a sajátunkra is), az jó lehetőséget ad egy jellemrajz készítésére, vagy akár önismereti érdések megválaszolására, de, mivel az Életfa szimbolikusan az energiatestünk, elménk, az egész lényünk állapotát tükrözi, gyógyításra is használhatjuk a diagnosztika mellett. Van, amikor a letört ágait kell "visszanöveszteni", táplálni kell, beforrasztani a sebeit, vagy esetleg átültetni, mert a környezetváltozás oldaná meg a problémáit.

A téli cserkúti elvonuláson végeztünk egy páros gyakorlatot, melyben a párunk életfáját kellet megvizsgálni lélekutazásban. Én Antival voltam párban, és az első nap ő vizsgálta meg az én életfámat, én csak passzívan jelen voltam, és engedtem, hogy belenézzen a lelkembe.

Én egyből bealudtam, ahogy kezdődött a dobolás, és ő utána mesélte el, hogy mit látott. Az erőállatával együtt lement az alsó világba a délelőtt talált erőhelyen keresztül, (mindannyian kimentünk előtte az erdőbe a ház körül, és kerestünk egy fát, ahol kapcsolódtunk a hely szelleméhez, és ahonnan kezdtük ezt a gyakorlatot gondolatban.) Anti is onnan indult, és az erdőn keresztülsétálva  meditáció közben, megtalálta az életfámat egy domb tetején. A fa körül számos kristály volt félig elásva a földbe, melyek gyógyító energiát és bölcsességet adtak a fának, de annyira sűrűn voltak, hogy nehéz volt megközelíteni a fát. A fa gyökerei a négy égtáj felé kissé kiálltak a földből, és széttolták a kristályokat, hogy jobban meg lehessen közelíteni a fát. Öreg fa volt, nagy lombkoronával, és egyszerre látta az életfámat az alsó, középső és felső világban is, mintha egy fraktál lenne.

A fán sok friss, fiatal ághajtás volt, amik mind az utóbbi években keletkeztek rajta. Voltak régi, elszáradt, letört ágak is, de azok már begyógyultak. Az életfa törzsén mindenféle szimbólumok látszottak, az egyiptomi, viking, indián és ősi magyar hagyományból is. A lombkorona egy része nagyon sűrű volt, túl sok volt ott az ág, és egy kicsit rendet kellett volna ott teremteni. Sok ágon voltak virágok és madarak is.

A fában volt egy odú, amelyben egy kis Siva-szobor volt, és előtte egy mécses égett. Amikor távolabbról nézte Anti a fámat, akkor az egész lombkoronája a táncoló Siva képét rajzolta ki, és a korona szélén a díszek kristálykoponyákra emlékeztettek a lemenő nap sugaraiban. Ezután lassan véget ért az utazás, és megbeszéltük a látottakat. Bár Anti régebb óta ismer engem, és ez befolyásolhatja az embert abban, amit lát, vagy ahogyan értelmezi a látottakat, én sok olyan dolgot találtam a leírásában, amikkel tudok mit kezdeni. A további két gyakorlatban is ő gyógyított engem: Először végigcsörgőzött, és a csörgő hangjának változásából igyekezett megállapítani, hogy hol lehetnek esetleg gondok; majd egy lélekutazás során belépett a testembe a számon keresztül, és egészen kicsire zsugorodva, végignézte a szerveim működését. A tarkómnál talált egy nagy fáradtság-csomagot, ami valóban igaz is, mert mostanában nem szánok elég időt az alvásra, pihenésre, és ez hosszú távon éreztetni tudja a hatását. Másnap ugyanezeket a gyakorlatokat én csináltam végig vele. 

Ajánlom nektek is a saját életfátok megvizsgálását meditációban vagy lélekutazásban, nagyon tanulságos élmény lehet!

2020. január 19., vasárnap

A pránájáma fajtái

Újabb részlet a Krishnamacharya-könyvből:
"A jóga-sásztra szerint a különböző indriják (érzékszervek), szervek, az elme, intellektus stb. helytelen működése huszonegy-féle mérget képes létrehozni. Ezeket a mérgeket nem csak a fizikai szervek helytelen működése hozza létre, hanem a helytelen elmeállapotok is. Lásd a Hatha-jóga Pradípiká 2.56-57. verseit. A mérgek jelenléte betegségeket okoz, valamint olyan panaszokat, mint az alacsony vagy magas vérnyomás, emésztési zavarok, szédülés, felszínes légzés stb.
A sítalí pránájáma nagyon hatékonyan képes kivezetni a mérgeket, még önmagában végezve is. A hatás azonban erősebb, ha a sítalí előtt közvetlenül végezzük a kapálabhátít vagy a bhásztrikát. Ez a pránájáma nagyon hatásos a dadogás gyógyításában, de ekkor nagyon szigorú diétát kell betartani.
Az anulóma, vilóma és pratilóma módszereket különbözőképpen írja le a Jóga-kurantam. Az anulóma módszerben, ahelyett, hogy egyenletesen szívnánk be a levegőt a belégzés alatt, a belégzést részekre osztjuk, például ha a belégzés időtartama normálisan hat másodperc lenne, a lassú, egyenletes belégzést három másodperc után megszakítjuk, utána visszatartjuk három másodpercig, majd ismét belélegzünk három másodpercig, majd visszatartjuk három másodpercig, végül kilélegezzük hat másodpercig. Először a belégzés időtartamát két részre bontjuk. Ahogy a gyakorlás fejlődik, az időtartamot még több egyenlő részre osztjuk, közte légzésszünetekkel. Így ebben a módszerben a belégzés és a visszatartás lépéseit kombináljuk, megfelelő számú, azonos hosszúságú részre bontva őket, minden belégzési szakaszt egy rövid légzésvisszatartással követve, de a kilégzés egyben történik. A vilómában a belégzés az egyenletes, viszont a kilégzést osztjuk egyenlő hosszúságú részekre, légzésvisszatartással, azaz báhja kumbhakammal kombinálva.
A fenti módszereket végezhetjük a szamavritti és a visamavritti pránájámában is. Amikor eldöntöttük, hogy hány lépést végezzünk, a belégzés, belső légzésvisszatartás, kilégzés, és külső légzésvisszatartás normális hosszát elosztjuk ezzel a számmal, és megkapjuk a szakaszok számát mindegyik fázisban. Amikor a belégzés és a kilégzés is lépésekre van osztva, az a pratilóma módszer.
Így a pránájáma összes fő típusát végezhetjük a következő módokon:
  1. Szamantrakam (mantrával kísérve)
  2. Amantrakam (mantra nélkül)
  3. Szamavritti (aznos hosszúságú fázisokkal)
  4. Visamavritti (különböző hosszúságú fázisokkal)
  5. Anulóma (szakaszokra osztva a belégzést)
  6. Vilóma (szakaszokra osztva a kilégzést)
  7. Pratilóma (mindkét légzésfázist szakaszokra osztva)
Mindegyik típus és módszer esetében az alaphossz és a körök száma növekedni fog a gyakorlás fejlődésével együtt.
A pránájáma végzése az anulóma, vilóma és pratilóma módszerrel, ahogy fent leírtuk, vagyis több lépésre osztva, nagyon hasznos, és mivel az elmének folyamatosan oda kell figyelnie a lépésekre, ez a koncentráció gyakorlásában is segít. Megjegyzés: Észrevehetjük, hogy minél teljesebben végezzük a belégzést, annál könnyebbé válik a légzésvisszatartás (antar kumbhakam), és minél teljesebben fújjuk ki a levegőt, annál könnyebb lesz a báhja kumbhakam végrehajtása.
A pránájáma tíz típusa közül hét típussal foglalkoztunk, és hármat kihagytunk - a bhramarít, laharít és a múrccshát. Ezek technikája és hatásai csak fizikai szintűek és még ott sem túl tartósak. Valamint hajlamosak lassítani a spirituális fejlődést, és így nem illenek bele e könyv célkitűzésébe.
A jóga nyolc lépése közül az első kettő, a jama és a nijama a fizikai és erkölcsi tisztasággal kapcsolatos, ami elősegíti a megfelelő etikai sztenderdek fenntartását. A következő két lépés az ászana és a pránájáma, melyeket az eddigi fejezetekben tárgyaltunk. Még négy lépés van hátra: a pratjáhára, dháraná, dhjána és a szamádhi. Az utolsó három legfőképpen az elme képzésével foglalkozik, míg az első négy elsősorban fizikai alapú. Az ötödik lépés - a pratjáhára – kapcsot képez a fizikai szintre ható gyakorlatok és az elmére ható gyakorlatok között. Az első négy lépésben a fizikai gyakorlatok segítenek az elme elcsendesítésében. Ezután elérünk arra a szintre, ahol magát az elmét kell használni a gyakorlás során, és meg kell tanulni uralni. A fizikai gyakorlatok esetében egy külső néző is képes látni a gyakorlatokat, és észlelni, hogy helyes-e a végrehajtás. A mentális gyakorlatok esetében azonban a haladás nem látható kívülről, hanem magának a gyakorlónak kell figyelemmel kísérnie és megtapasztalnia a fejlődését. De a guru irányítása ebben az esetben még fontosabb.

2020. január 18., szombat

Sítalí pránájáma

Újabb részlet a Krishnamacharya-könyvből:
"Sítalí pránájáma
A nádí-sódhanával kapcsolatos megjegyzések itt is érvényesek, ami a végrehajtáshoz használt ászanát illeti.
Technika:
  1. Üljünk a nádí-sódhana végzéséhez használt egyik ászanába.
  2. Tartsuk behunyva a szemeinket.
  3. Tartsuk egyenesen a gerincet, a mellkast toljuk előre, használjuk a múla bandhát. A karjaink legyenek nyújtva, a tenyereink pedig nyugodjanak a térdeinken.
  4. Tartsuk egyenesen a fejünket. Formázzunk egy U alakú csövet a nyelvünkből, és a vége lógjon ki 1 cm-re az ajkaink közül. Lassan és mélyen lélegezzünk be a szánkon keresztül úgy, hogy a levegő a nyelvünkben kialakuló csövön keresztül áramoljon be és így benedvesedjen. Egyidejűleg lassan hajlítsuk hátra a fejünket, amíg be nem fejezzünk a belégzést.
  5. Ekkor tekerjük fel a nyelvünket úgy, hogy a nyelvünk csúcsa a lágy szájpadláshoz érjen, minél hátrébb, amennyire csak lehet. Engedjük le a fejünket az állzár pozíciójába (dzsálándhára bandha). Tartsuk vissza a légzést 5,8 vagy 12 másodpercig.
  6. Lélegezzünk ki a torkunkon keresztül, súrlódó hangot kiadva, mint az uddzsájí légzésnél, amilyen lassan és hosszan tudjuk. A nyelvünk maradjon továbbra is bekunkorított állapotban. Kilégzés közben gyakoroljuk az uddíjána bandhát.
  7. Végezzük a külső légzésvisszatartást nem több, mint négy másodpercig.
  8. Egyenesítsük ki a nyelvünket, és ismét vegyük fel vele az U alakot a belégzéshez. A fejünket ismét hozzuk függőleges helyzetbe. Ekkor csak a múla bandhát végezzük.
A fenti leírás alkotja a pránájáma egy körét. A kezdeti szinteken ne végezzünk többet tizenkét körnél. Ezt a pránájámát még láz esetén is alkalmazhatjuk, mert csökkenti a lázat.
Hatásai: Azonnali megkönnyebbülést okoz magas vérnyomás, szédülés, kínzó éhség vagy szomjúság, álmosság, kimerültség esetén stb. Akkor kapjuk a legjobb eredményeket, ha közvetlen a kapálabhátí vagy a bhásztriká után alkalmazzuk. Még nagyobb a haszna, ha az étrendi megkötésekkel együtt alkalmazzuk.

2020. január 17., péntek

Függőhíd a Szellemvilágba

Az elmúlt hétvégén Cserkútpusztán voltunk, Oguz téli elvonulásán. Amint már megszokhattátok, ilyenkor teljes beszámolót szoktam írni mindhárom napról, de most úgy inspirálódtam, hogy az összes esemény, fealadat és benyomás ismertetése helyett inkább azokat a mozzanatokat emeljem ki, amelyek különleges csúcsélmények voltak a számomra. Ilyen volt a pénteki nap diád-gyakorlata. Ebben a gyakorlatban párokra oszlik a csapat, és egymással szemben ülve azt kérdezgetik felváltva egymástól, hogy "Mondd meg nekem, mi az igazság?", miközben folyamatosan a társuk bal szemébe néznek, és várják a választ, majd tőlük kérdezi meg ugyanezt a társuk. Oguz közben lassan szokott dobolni, amyg le nem telik a 45 perces gyakorlat ideje.

A mai diádon páratlan számban volt a csapat, és így Oguz azt mondta, hogy én doboljak vele, miközben a többiek diádoznak. Na, gondoltam magamban, jó hogy megúsztam ma a diádot, bár igazából mostanra már úgy érzem, hogy letettem az ezzel kapcsolatos ellenérzéseimet. Persze azért azt gondoltam, hogy így könnyebb dolgom lesz, mint amikor benne vagyok a kérdezz-felelekben. Oguz elkezdett dobolni, én pedig igyekeztem követni, de közben elég hamar rájöttem, hogy ez nem is olyan egyszerű dolog. Néha elhibáztam, de igyekeztem nem ráfeszülni, hanem figyelmesen, de belelazulva követni.

Közben megértettem azt is, hogy mi a különbség az utánzás, másolás, vagy a saját dolgom ráerőltetése, és a tényleges követés között. Amikor ezt az állapotot sikerült elérnem, akkor elindult egy utazás, miközben nyitott szemmel Oguzt néztem, és doboltam. Először egy függőhídon mentünk, mely ütemesen lengett a lépéseinkre, és ezért ugyanoda kellett lépnem, ahová Oguz lépett előttem, és ugyanabban a ritmusban. Eleinte láttam a függőhíd másik oldalán a hegyormot, azután kezdett ködbe veszni az egész, majd azt vettem észre, hogy már nincs is alattunk kötélhíd, hanem levegőköteleken haladtunk tovább, majd már repültünk, de közben saját magunk teste is  átváltozott fénytestté, és már a fény sebességével száguldottunk. Utána már csillagról csillagra szálltunk, mint a csillagképeket összekötő fénycsíkok. Azután már körbe-körbe keringtünk a csillagképek között, és az egész egy fényes körré állt össze, majd koronggá, és végül egy fényes gömb közepében voltunk. Oguz dobolás közben felállt, és tánchoz hasonló mozdulatokat tett a kezével, miközben lassan dobolt. Én azt láttam, hogy a tánc-koreográfia is egy szertartás, egy történet volt. Oguz először a látomásomban három dimenzióban táncolt, majd egyre jobban kezdett kiterjedni a minta, és olyanná vált a tánc, mint a fonál, amely összetartja az Élet nagy szövetét.

A kép lassan átalakult egy nagy földgombóccá, melynek a közepében voltunk, és tovább lüktettek a dobok, mintha a Földanya szívének lüktetése ellne. Ezután azt láttam, hogy a dobjaink vették át a vezetést, és elkezdtek egymással szemben táncolni, egy kék és egy narancssárga fényparipa. A két paripa körbe-körbe táncolt, és a mozgásuk közepette kialakult az Életfa. Egyre több és több erőállat kezdett bekapcsolódni a táncba, farkasok jöttek falkában, sok ló, medvék, sárkányok, ragadozó madarak, majd kígyók és békák is kezdtek jönni.

Ezután fokozatosan leereszkedtünk az Életfa gyökerei közé, és a Föld alatt az Életfa tükörképét láttam fejjel lefelé, és mintha minden rézből, ezüstből és aranyból lett volna az Alsó világban, a fák, a levelek, a patakok, és az állatok is. Sok gyémánt világított mindenhol. Az Alsó Világ egyik sarkában volt a Holtak Birodalma, és itt ki-ki éldegélt a családjával, de voltak olyanok is, akik pokoli szenvedéseket éltek meg. Ismét azt láttam, hogy a lelket a saját tudata börtönzi be a szenvedésbe. Az Életfa törzsében fénycsíkokat láttam, és azokon keresztül felemelkedtünk a felszínre. Azt láttam, hogy az Életfa törzsében, kérgében lévő mintázatok sok-sok civilizáció történetét tartalmazzák. Tovább emelkedtünk felfelé, és sok szellemlényt láttam az Életfa körül, akik mindenféle hangszereken játszottak: hárfákon, harsonákon, és olyan kristály-hangszereken, amiket a fizikai valóságban el sem tudunk képzelni. Még tovább fölfelé Tengrit láttam, a végtelen Eget és rajta az Ős-Istent és Istennőt, akik sok-sok formát vettek fel, ahogy mindenki a hite szerint megsezmélyesíti őket. Volt, amikor szakálla volt, vagy bajusza, vagy hadvezérnek volt öltözve, és volt, amikor bölcs öregembernek látszott. Az Ősanya is hajszínnek és bőrszínnel jelent meg, különböző ősi kultúrák ruháiban és díszaivel díszítve, de mindegyikben nagyon szép volt.

Ezután geometriai ábrákat láttam, először platóni szabályos testek világító, forgó kontúrjait, sok-sok fénytengellyel, majd az egész fraktálokká kezdett kicsipkéződni, és az egész kép lassan szivárványszínű örvényekké vált, majd a psztellszínek fokozatosan összemosódtak, és kifehéredtek. Végül beleolvadtunk a Fénybe. Ez az Igazság... Ugyanakkor azt is láttam, hogy a Fényből vissza lehet jönni, tehát az utazást bármikor vissza lehet forgatni, és újra a háromdimenziós valóságban tudunk tevékenykedni. Ekkor már nem láttam képeket, hanem csak utasításokat hallottam a szellemi úttal kapcsolatban, mintha a Szellemvilág suttogta volna kórusban:

Maradj a folyó közepén, ott vagy a leginkább biztonságban...

Nem kell akarni, csak válj eszközzé, üreges csővé, és minden át fog áramlani rajtad...

Türelem, kitartás, figyelem...

Lényegítsd át a szenvedést erővé, tisztasággá és tudatossággá...

Egyszerre legyél tudatos mindenről...

Terjeszd ki a tudatodat fokozatosan, lebontva az akadályokat és az önkorlátozó hiedelmeket...

Lassan véget ért az utazás... még soha nem volt részem ilyen hosszú, konkrétan 45 perces utazásban, ráadásul nyitott szemmel. Egy újabb kiterjedését tapasztalhattam meg a Szellemvilágnak...

2020. január 16., csütörtök

Az elme előítéletein túl

Újabb részlet Gregor Maehle Szamádhi-könyvéből:
"Patandzsalí úgy jellemzi ezt az állapotot, mint amiben „csak a tárgy ragyog fel.” Vegyük észre a „csak” szót! Ahhoz, hogy csak a tárgy ragyogjon, az elmének mentessé kell válnia a saját látszólagos természetétől. Az elme látszólagos természete az, hogy kivetíti a múltat a jövőre. Az elme azért végzi ezt, hogy a túlélés érdekében minél hamarabb be tudjuk azonosítani a tárgyakat. Képzeljük csak el, hogy mekkora kihívást jelentene az élet, ha minden nap meg kellene tanulnunk járni vagy autót vezetni! Amikor gyorsan beazonosítjuk a tárgyakat a túlélés érdekében, akkor nem merülünk bele a tárgy szívébe vagy lényegébe, mert az túl sok időt igényelne. Azáltal rövidítjük le a folyamatot, hogy a múltbeli tapasztalatainkat rávetítjük a tárgyra. Ez valóban gyorsabb, de az a probléma vele, hogy a meglévő feltételekhez kötöttségünket használjuk arra, hogy beazonosítsuk az új tárgyakat, és így az előítéletek belépnek a képbe. A nirvitarka szamápatti (2-es típusú szamádhi) idejére meg kell tisztítanunk a memóriánkat. Ezzel rejtett módon azt mondjuk, hogy rövidre zárjuk a memóriánkat és nem engedjük, hogy kivetüljön a jelenre. Így a szamápattiban töltött idő tartama alatt csak a jelen lévő tárgyról vagyunk tudatosak, függetlenítve azt bármilyen interpretációtól vagy módosítástól, ami az elmében általában keletkezik.
Egy másik módja annak, hogy ezt kimondjuk, az az állítás, hogy a felfogásunk és a tudásunk aszemiotikussá válik. Ez azt jelenti, hogy a tárgyat első alkalommal látjuk, teljesen függetlenül a jelentéstől, amit az elme kölcsönöz neki. A modern filozófusok, például a strukturalisták és a posztmodernisták kritizálják a jógának azt az elképzelését, hogy a felfogás lehet aszemiotikus is. Azt állítják, hogy a tudás és a tapasztalás mindig alá van vetve a szemiotikának (a szemiotika annak az elmélete, hogyan adunk értelmet valaminek, beleértve a kapcsolatot a verbális jelek és az általuk jelzett fogalmaz között, amit szemantikának nevezünk). A szemiotika elmélete azt mondja, hogy maga a nyelvünk is kulturális hangsúlyokkal van tele, melyek befolyásolják vagy akár meg is határozzák azt, ahogyan látjuk a világot. Hadd adjak egy példát: Egy indiai tantra-mester előadásán ültem, aki azt mondta: „Sigmund Freud egy tudós, és nem egy filozófus. Amit mond, annak súlya van. Amit mond, az számít.” Mondani sem kell, hogy ez az indiai tantra-guru igazából egy ateista materialista volt, de a példa arról szólt, hogy a materialisztikus redukcionizmus jelenleg domináns ideológiája mekkora mértékben ágyazódott bele a nyelvünkbe.
Freud pszichológus volt, és 1875 körül a modern pszichológia az orvostudomány kiegészítő ágává vált, a humán tudományok egyike helyett. A modern nyugati pszichológia és az orvostudomány is a materialista redukcionizmus elve szerint működik, mivel az elme és a tudat jelenségét biokémiai és bioelektromos impulzusokra redukálják. Más szavakkal, az elmét és a tudatot anyaggá redukálják. Észrevesszük-e, hogyan van finoman (illetve, ami azt illeti, eléggé közvetlenül) beágyazva a materializmus ebbe az állításba: „Amit egy tudós mond, az számít”? Ez a kulturális hangsúly egyenlőségjelet tesz az „anyag” és a „fontos” fogalmak közé. Ahhoz, hogy ugyanezt a hangsúlyt egy amazonasi dzsungelben élő sámán értésére adjuk, nagyjából így kellene átfogalmaznunk az állításunkat: „Amit a tudós mond, azt a szellemek mondják”, mivel a sámán nem helyez akkora hangsúlyt az anyagra, mint olyanra.
(Megjegyzés: Az angol nyelvben a „számít” szó („matters”) töve megegyezik az „anyag” („matter”) szóval.)