Jóga és erő

Időnként felmerül az a téma, hogy a jógában túlzottan sok hangsúlyt fektetünk a nyújtásra, és így az ínszalagok megnyúlnak, az ízületek túl lazák lesznek, és könnyen meghúzódhatnak. Valóban igaz az, hogy egyensúlyra kell törekedni, vagyis az erőnek és a hajlékonyságnak párhuzamosan kell fejlődnie, és nem jó, ha erősen az egyik javára billen az egyensúly.


Hát én erre azt tudom mondani, hogy ez legfeljebb a Jin jógára igaz, ahol hosszú ideig kitartott gravitációs nyújtások vannak, vagyis olyan pózok, amelyekben minél több izmot próbálunk ellazítani, és hagyjuk, hogy a gravitáció ereje dolgozzon, nyújtsa a szöveteket. Ahogy a nevében is benne van, ha valaki csak ezt csinálja, akkor nagyon Jin-jellegű lesz a teste, vagyis nyúlni fog, mint a rétestészta, de nem lesz benne tartás. Érdekes módon pontosan azért jött divatba ez az irányzat, mert nagyon sok olyan jógastílus van, köztük az Astanga, amelyek viszont az erőre és a dinamizmusra, az Agni felélesztésére helyezik a hangsúlyt. Ezek Jang-típusó jógaórák, és itt, főleg, ha az ember még nem hangolódott rá teljesen a dologra, inkább az izmok feszítése a domináns, mintsem a nyújtás.


Természetesen az Agni, a Bikram, a Power jóga stb. irányzatok egyik előnye éppen az, hogy maximális izommunkával dolgozunk, ugyanakkor a pózok jellegéből adódóan, amikor az egyik izomcsoportot megfeszítjük, az antagonista izomcsoport nyúlik. Viszont tényleg nem szabad mentálisan is erőlködni, mint a testépítők a súlyok emelése közben, mert ez az erőlködés az egész izomzatunkban fölösleges feszültségeket okoz, és sérülésekhez vezet.


A jógát ugyanúgy végezzük a testünkkel, mint az elménkkel, és testi szinten az fejeződik ki, amilyen mentalitással állunk hozzá a gyakorláshoz. Szerintem például az Astanga rendszere önmagában lehetőséget ad arra, hogy az erő, a hajlékonyság, a dinamizmus, az egyensúly, a statikus kontroll és a flow látszólag ellentétes aspektusait összeegyeztessük. Ez a folyamat pedig a légzésünk tudatos figyelésével, majd tudatos irányításával kezdődik. Ha a légzés felszínes és kapkodó, akkor az ászana hatása is felszínes lesz. Ha a légzés túlzottan erőteljes, akkor az ászaknáink és a vinyászáink is “Power-jógásak” lesznek, és nélkülözni fogják még azt a kifinomult könnyedséget, ami az astanga rendszer sajátja kell, hogy legyen magasabb szinten gyakorolva. A bandhák tudatosításával és a fizikai “feszítés” felől az energetikai “aktiválás” felé finomítva őket szintén előbbre jutunk ebben a folyamatban.


Mindezt figyelembe véve továbbra is úgy gondolom, hogy az Astanga egy teljes értékű rendszer, ami az izommunkát, a szövetek anyagcseréjét és a spirituális fejlődést is teljes mértékben elő tudja segíteni. Ha úgy érezzük, hogy az egyes sorozat nem fedi le a teljes kapacitásunkat, akkor ott van a kettes, hármas stb. Azt hallottam, hogy amikor Pattabhi Jois még a régi, kicsi sálájában tanított, a tanítványok néha napi két-három sorozatot is legyakoroltak, ráadásul a pózokat tíz légzésig tartották ki. Szóval simán megvolt a napi öt-hat óra edzés, ami már egy csúcs atléta terhelésével vetekszik.


Ha össze akarjuk hasonlítani az astanga hatását az izomzatra más sporttevékenységekhez képest, akkor azt mondhatjuk, hogy az astanga a belső izmok felől kiindulva hat az egész szervezetre, mivel a koncentráció és az erőfeszítés középpontjában mindig a bandháknak kell lenniük. Ugyanakkor az izomzatot funkcionálisan és szinergikusan erősíti, a fentebb felsorolt ellentétpárokat harmóniába hozva.
Természetesen amellett, hogy a nyújtásban, csípőnyitásban stb. maximális eredményeket érhetünk el a rendszeres astanga-gyakorlással, az izmok funkcionális ereje is növekszik, hiszen sok olyan mozdulatot vagy póz kitartását meg tudjuk csinálni, amit a sportolók közül legfeljebb az elit talajtornászok képesek még végrehajtani.


Ugyanakkor az Astanga rendszerben nem törekszünk az izmok erejének maximalizálására, illetve a mozgás gyorsaságának fokozására sem, ami például egy küzdősportot űző számára fontos. Tehát egy harcművész izomzata más feladatot kell, hogy ellásson, de az ő számára is fontos a funkcionális erő, a kompaktság (vagyis ne legyen túl nagy az izom tömege, mert az lassít és fáraszt), és a koordináció. Nyilván ezek a képességek speciális tréninget igényelnek, de a harcművészetekből fakadó sok sérülési lehetőség, illetve az a tény, hogy nyújtásra minden izomnak szüksége van a teljesítőképességének megőrzéséhez, indokolja, hogy a harcművészek is felvegyék az edzéstárukba a jóga gyakorlását.


Amióta Muay Thai-edzésre járok, megfigyeltem, hogy a legtöbb harcos kb. öt percet melegít be az elején, illetve maximum ennyit nyújt a végén, ráadásul azt sem célirányosan, csak ahogy eszükbe jut. Ugyanakkor egyre többen ismerik fel közülük a nyújtás és a jóga fontosságát, és jönnek hozzánk jógaórákra. A másik érdekes dolog, amit megfigyeltem, hogy gyakorlatilag nem dolgoznak súlyzókkal, gépekkel, az erősítésre legfeljebb saját testsúlyos gyakorlatokat alkalmaznak.


Ezt calisthenics-nek nevezzük, és korábban már értekeztem róla a börtön-tréning edzési rendszer elemzésénél. Nos, a saját testsúlyos gyakorlatok (fekvőtámasz, guggolás, húzódzkodás stb.) szintén nagyon jó funkcionális erőt biztosítanak az izmok számára, és jelentős erő-terhelést is adnak. A vinyászák végzésénél például hasznos lehet a megfelelő izomerő, mert azt tapasztaltam, hogy nagyon sok jógás még a fekvőtámasszal is hadilábon áll. A körülbelül száz vinyásza megfelelő végrehajtása, ami az egyes sorozatban előfordul, felér egy indiai birkózó-edzéssel, ahol szintén ugyanezeket a mozdulatokat használják a törzs izmainak erősítésére.


Persze ha valaki úgy akar kinézni, mint egy háromajtós szekrény, akkor nem lesz elégedett a calisthenics-gyakorlatok által biztosított dokkmunkás-felsőtesttel, hanem tényleg a gépekhez és a súlyzókhoz fog nyúlni, és szanaszét terheli az ízületeit. Az ilyen emberek általában a külcsín érdekében feladják a belbecset, vagyis feláldozzák az egészséges funkcionalitást az izomtömegért cserébe. Hiszen tudjuk, hogy a tömegnövelés alapszabálya: kevesebb ismétlés, több súly. És persze, ha valaki úgy áll mindennek neki, hogy egy sima sportolói diétát folytat, akkor bizony tíz-tizenöt évig várhat, mire az izomtömege látványosan megnövekszik.


Persze a legtöbben ehhez túl türelmetlenek, így jön először a tejsavópor, aztán a tömegnövelők, a kreatin, a szteroidok és a növekedési hormonok. Minél többet kokszolunk, annál látványosabb az eredmény, nem csak izomtömegben, de még teljesítményben is. Az ilyen nagy tömegű izmok azonban rendkívül merevvé teszik az embert, mert állandóan csak az izmok megfeszítésén, összehúzásán dolgozunk, és nem nyújtjuk őket. Az anyagcseréről nem is beszélve.


Nemrégiben találkoztam egy ismerősömmel, aki évekig testépítő versenybíró volt, és aktívan edzett is. Utána egy betegség miatt le kellett állnia, és gondolom a táplálékkiegészítőket is letette, mert fél év alatt visszazsugorodott normális emberi méretűre, vagyis annak a felére, ami azelőtt volt. Nos, ez is egy jó példa arra, hogy minél messzebb kerülünk a természetes egyensúlyi állapotunktól, annál jobban szenvedünk, és annál nehezebb fenntartani a természetellenes helyzetet. A jóga az elengedésről is szól, de ugyanakkor a küzdelemről is. Szóval mindig ki kell tűzni célokat, de nyitottnak kell lenni arra is, amikor valamit el kell engednünk, amire már nincs szükségünk.