Csípőnyitó vinyásza Istvánnal

Nem bírunk magunkkal, főleg a Dev Kapil-workshop után. Bennem is már vagy két újfajta óra gondolata megfogalmazódott, de erről majd később. Mostantól keddenként 18.30-tól István fog tartani csípőnyitó vinyásza órát. Éppen ma reggel a Mysore óra után néztük át Istvánnal a sorozatot, amivel a kedves jelentkezőket fogja fárasztani.

Kicsit lefáradt mindenki a workshoptól, legalábbis én biztosan, mert szombat este vagy éjfélig konvertáltam Devnek a videókat, amiket készítettünk az órákról. Mindenesetre Ági, István és Szabi voltak a reggeli órán.

Szóval a csípőnyitó vinyásza óra napüdvözlettel fog indulni, majd néhány álló gyakorlat jön, amit itt-ott megcsavartam, hogy azért változatos legyen. Utána ülő gyakorlatok lesznek, István beépített egy-két elemet, amit Devtől ellesett.

Az ülő gyakorlatokban is lesznek kellemes csípőnyitások, pl. Málászana, Szupta-pádángusthászana, Upavista Kónászana, Baddhakónászana (külön kértem Istvánt hogy ebben ne gyilkoljon le mindenkit, ugyanis őszerinte mindenkinek le lehet rakni a térdét a földre, csak van, akinek 10-15 légzés kell hozzá). A galambpóz, tehénfejpóz, gerinccsavar (képünkön), Kúrmászana és egyéb nyalánkságok után egy kis híd és levezető csípőlazítás, végül Savászana zárja az órát.

Nem lesz olyan intenzív, mint egy Astanga-óra, de ahogy Istvánt ismerem, elég alapos csípőnyitó hatásnak lesz mindenki kitéve. Úgyhogy aki úgy érzi, hogy szüksége van rá, az mától keddenként benevezhet az órára.

Agniszára jóga Dev Kapillal

Dev egész héten azzal kecsegtetett, hogy vasárnap bemutatja az ő Agni-jóga sorozatát, amelyik állítólag sokkal hatékonyabb, mint az enyém. Nos, erre sort is kerítettünk, kb 15-en voltunk a teremben, amelyik a végén már 38 fokra melegedett fel.

Dev sorozata azon alapul, hogy a gyakorlatokat egy percig kell kitartani, és némelyiknél vissza kell tartani a légzést, és ki-be mozgatni a hasfaladat. Ezt hívják Agniszára-krijának. A másik sajátságos dolog, hogy az előrehajlító gyakorlatoknál mindig domborítani kell a hátunkat, és mindent megfeszíteni, értsd a belső hasizmokat, a farizmot, a combokat és minden mást. Dev azt szokta mondani, hogy "csókold meg a köldöködet", mivel ilyenkor mindhárom bandhát aktiválja az ember.

Először ülve végeztünk légzőgyakorlatokat, néhány légzésvisszatartást is. Ez jómódszernek náz ki a belső hő fejlesztésére. Főleg akkor intenzív, ha minden egyes belégzés és kilégzés után is csinálsz mondjuk tíz másodperc légzésszünetet. Utána ülve csináltunk egy-két bemelegítő gyakorlatot. Például keresztbetett lábakkal kifordulsz oldalra, és a könyöködet az átellenes térded külső oldalán próbálod letenni, Ilyenkor odalép Dev és jókorát roppant a hátadon. Mondjuk az enyém nem ropogott, mióta jógázom, szinte teljesen megszűnt az ízületeim ropogása.

Utána térdelő gyakorlatok voltak, szintén volt előre, oldalra hajlás meg csavarás is. Utána szépen fokozatosan áttértünk a napüdvözletre és abból építettük fel az ászanákat. A legtöbb helyen ezt hívják vinyásza-órának, amikor szünet nélkül végzel laza láncba összefűzött, egymásra épülő gyakorlatokat.

Dev szorgalmasan igazgatott, egyszer-kétszer én is felkiáltottam. Ildikónak sikerült úgy kicsavarnia a vállát a tehénfej-pózban, hogy tartósan sírva fakadt. Dev rezzenéstelen, mosolygós arccal osztogatta tovább az utasításokat. Én meg féltem, hogy ezen túl István autorizáltnak fogja tekinteni a "sírva fakasztós" igazításokat. Mintegy ezt megerősítendő, kaján vigyorral be is nyögte óra után, hogy ezekből kipróbál egy párat a mostani Agni-óráján. Isten óvja a jógásokat!

Végülis nem voltak megerőltető gyakorlatok, legalábbis a többiek azt mondták Devnek, hogy én szadistább órákat szoktam tartani. Én viszont úgy vagyok vele, hogy bármi újat gyakorlok, az lefáraszt, mert sokkal több koncentrációt igényel a szokatlan ászana megfelelő végrehajtása, plusz bandha, légzés stb. Szóval én egy kicsit elpilledtem a végére, és bár azt terveztem, hogy maradok még István Agni-órájára is, ezt a tervemet megváltoztattam.

A gyakorlás végén Dev elárulta, hogy még csak a teljes sorozat egyharmadánál járunk, de mivel nem vagyunk összeszokva, majd legközelebb tanítja meg a többit. A végén lefektetett savászanába, ami szerintem mindenkinek jól esett, viszont amikor készültem volna végérvényesen lehunyni a szememet és kizárni a külső ingereket, Dev odalépett és ránk nyitotta az ablakot, amit még nyáron sem viselek túl könnyen, nem is beszélve a nulla fokos levegőben szállingózó hópelyhekről.

Valahogy azért végigfeküdtem a relaxációt a huzatban, miközben többször megfordult a fejemben, hogy az alattam lévő Mysore szőnyeget gyorsan magamra húzom. Miután felültünk, a bal orrlyukon keresztül kellett csinálni húsz légzést. Ezt Csandra-bhédana pránájámának nevezik, és a túlmelegedett testet hivatott lehűteni, mielőtt kilépünk a meleg teremből. Én persze alig kaptam levegőt a bal orrlyukamon keresztül, mert éppen a jobb szelelt. Mindenesetre elraktároztam a technikát a memóriámban.

A workshop ismét mindenkinek tetszett, és megbeszéltük Devvel, hogy legközelebb is meghívjuk. Délután indult a gépe Finnországba, majd Reykjavíkba megy workshopot tartani. Hát nem lesz melege, az biztos.

Kartámaszok Dev-vel

Dev Kapil szingapúri stúdióját Real Yogának nevezik. Valóban az embernek az az érzése, amikor a workshopján van, hogy évezredes tudást és évtizedes tapasztalatot ad át. Legalább húsz éve foglalkozik jógával és Indiában szinte minden létező ismert mestertől tanult. A szombati téma a kartámaszos ászanák voltak.

Először néhány bemelegítő gyakorlattal kezdtünk. Ülve gyakoroltuk a légzésvisszatartást, amivel szerintem nagyon jól lehet tudatosítani a bandhákat. A bandha szerepe elengedhetetlen a kartámaszos pózoknál, főleg az uddijána-bandháé, amelynek mér a nevében is benne van, hogy „felfelé szálló”, vagyis súlypontemelő, antigravitációs hatása van.

Az elején csináltunk egy kis csípőnyitást, upavista kónászanát, baddhakónászanát. Utána egy-két kör napüdvözlet következett, amelyben az egyes pózokat több légzésig kellett kitartani. Ez már önmagában elég fárasztó volt (legalábbis nekem így a pihenőnapomon), és akkor még az első háromnegyed órában nem is csináltunk semmi kartámaszt.

Az első és alapvető póz a bakászana, vagyis gólyapóz volt. Ebben megpróbáltuk a bandhák maximális aktiválásával minél feljebb emelni a súlypontot, egyszer csak sikerül felmenni belőle kézenállásba. Közben Dev elmesélte, hogy ő a kézenállást a hídból tanulta meg, addig tolta felfelé a súlypontját, míg a lába felemelkedett a levegőbe. Hát nem a szokványos módszer, az biztos.

A bakászana után a koundinyászanát vettük, amikor ez egyik lábadat kinyújtod előre, a másikat pedig hátra. Ennek van egy behajlított lábas változata is, de én a nyújtotthoz vagyok szokva. Itt is elmagyarázta, hogy a vállakkal és a könyökökkel, meg a felsőtesttel mit kell csinálni. Utána pársva-bakászana következett, vagyis mindkét lábat azonos oldalra kellet kilógatni. Nekem azt a feladatot adta, hogy ugorjak bele a pózba lefelé néző kutyából, ami persze nem sikerült. Na majd gyakorlom.

Utána a parivritta-koundinyászana jött, vagyis átfordított olló-póz. Én már ezeket gyakoroltam, de a többieknek sok új élményben volt részük, az biztos. Persze az ember önmagától nem jön rá arra, hogy mi a megfelelő „alignment”, vagyis pontosan hogyan kell elhelyezkednie a vállnak, könyöknek, tenyereknek. Ez utóbbi pedig azért is fontos, mert a kartámaszoknál az ember könnyen túlerőltetheti a csuklóját, ha nem megfelelően oszlatja el a terhelést.

István kérésére vettük még a félkezes pávapózt is, persze először a kétkezessel kellett kezdeni, mert az sem ment mindenkinek. A félkezesnél is fontos tippeket mondott, például azt, hogy nyújtani kell, és a két lábat össze kell szorítani, és nem az egyensúlyozásra koncentrálni. Még nem sikerült az egykezes segítség nélkül, de már valamivel jobban megértettem, hogy mit kellene csinálni.

A végén csoportfotó, és utána még megkértem Devet, hogy tanítsa meg az egykezes kézenállást, amiről lemaradtam kedden. Itt is az volt a titok, hogy a combokat össze kellett szorítani, és felfelé nyomni az egész testet, miközben a súlypontot áthelyezted az egyik tenyeredre. Talán majd ez is hamarabb összejön most már.

A workshop után meghívtuk Devet a Taj Mahal indiai étterembe, ahol én még sohasem jártam. Nyilván azért, mert nem teljesen vegás a hely, de a többiek ezt választották az autentikussága miatt. Valóban, egészen indiai hangulatú volt az étel, mindannyian vegetáriánus dolgokat rendeltünk. A dolgomat az is nehezítette, hogy ma ráadásul ekadasi böjtnap volt, amikor is gabonát és hüvelyest sem ehetek.

Végülis mindenki jóllakott, és figyelembe tudtuk venni a különböző igényeket, és egy jót beszélgettünk Devvel az életéről, a jóga bizniszről, meg a különböző tapasztalatairól. Az ilyen workshopok azért jók, mert ha az ember gyakorol vagy éppen oktat, és nem kap kívülről újabb impulzusokat, akkor szerintem sokkal több ideig eltart, amíg rájön bizonyos dolgokra, mint amikor felhívják rá a figyelmét. Én próbálom ezeket a hatásokat belegyúrni az oktatásomba, és hasznosítani a tapasztalatokat a saját gyakorlatomban, és abban, amit másoknak átadok.

Hátrahajlítás Dev Kapillal

Pénteken végre ismét eljutottam Dev workshopjára. A csütörtöki alkalom is jól sikerült állítólag, mér alig fértek be a Rishikesh-terembe. Csütörtökön a Napüdvözletet vették, és a résztvevők rájöttek, hogy nem tudják azt sem megfelelően. Én Pesten tartottam az óráimat, bár erősen érződött a workshop hatása, mert az Astangán csak ketten voltak, az Agnin pedig hatan.

Pénteken már jobb volt a látogatottság az óráimon, és amikor végre befejeztem, akkor rohantam át Budára, hogy le ne késsem a workshopot. Szépen összegyűltünk, a teremben kellemes meleg. Az elején Dev elmagyarázta egy pár szóban a hátrahajlítás jelentőségét. Azt mondta, hogy a hátrahajlítások nagyon spirituálisak, és erőteljes hatással vannak az idegrendszerre. Egy jógaórában mindig kell lennie hátrahajlításnak és gerinc-csavarásnak. Ugyanakkor a felső háti szakasz hátrahajlítása megnyitja a szívcsakrát is, ami elengedhetetlen a boldogsághoz.

Az órát álló bemelegítő gyakorlatokkal kezdtük, amelyek a csípőre és a derék-szakaszra irányultak, utána a vállakat is belevettük. Dev igazításai még a mienkénél is erőteljesebbek, és hirtelen nyom meg, hogy a legtöbb ember beleroppan. István kajánul megjegyezte: "Ezt kár volt megmutatni nekünk."Dev szerint egyébként az ízületnek a hirtelen feszítésnél sem szabadna recsegő hangot adnia, mert az a benne lévő feszültség jele. Nekem nem is nagyon reccsent a hátam se, pedig rá is ült, amikor tenyérrel a falnak támaszkodva kellett előrehajolni.

Azt is mondta, hogy a hátrahajlítás mértéke napi szinten változhat, attól függően, hogy milyen érzelmi állapotban vagyunk, mit eszünk és egyéb tényezőktől. Ha például dühös vagy és sokat veszekszel, akkor sokkal nehezebben fognak menni a hátrahajlítások. Szóval nyomtuk az ászanákat, legtöbbször beállított egy pózba, majd körbement, és beigazított mindenkit. Én többször felkiáltottam, nem mintha fájt volna az igazítás így utólag, hanem inkább a meglepetéstől.

Néhány pózt megmutatott és elmagyarázta, hogy mire kell figyelni. Elvileg már alkalmaznunk kellene azokat a dolgokat, amiket a korábbi napokon tanított például a lefelé néző kutyáról, de persze nem mindenki volt ott, aki meg ott volt, annak még nem rögzült be. A hídnál felhívta a figyelmet a vállak nyitására. A legtöbb ember ugye kifordítja a könyökét, mert kötött a válla, és a vállait felhúzza a füléhez. Ez nem jó, hanem a vállakat távolítani kell a fülektől, és a könyököket befelé fordítani.

Én is ösztönösen törekedtem erre a dologra, de a vállam elég kötött, és még sokat kell majd dolgozni rajta. Nem veszünk olyan sok gyakorlatot egy-egy workshopon, de sok hasznos információt tanulunk. Ugyanakkor az ember rájön, hogy az alapokat is rosszul tudta, és ez felettébb kényelmetlen érzés az egónak. Dev sok irányzatból mixel, például felhívta a figyelmet arra, hogy a nyúlpóz mennyire fontos kontrapóz a hátrahajlításnál. Ez egy olyan póz, amit tipikusan a Bikram-sorozatban gyakorolnak. Ezen kívül viszont dominánsan Iyengar-stílusban tanít, jól jöttek a téglák, övek, pokrócok stb.

Ma délután kettőkor kartámaszos pózok lesznek, remélem, sok izgalmas dolgot tanulunk.

Gyakorlás a hagyományos módon

Újabb részlet Gregor Maehle könyvéből:

Miért érvényes a hagyományos módszer

Egy paraszt egyszer így szólt Ramakrishna Paramahansához: "Egyszerű falusi ember vagyok. Kérlek, egy mondatban adj egy módszert, amivel elérhetem a boldogságot."
Ramakrishna azt válaszolta: "Teljes mértékben fogadd el azt a tényt, hogy egy Isten által irányított gépezet vagy." Ezt mélyen meg kell érteni. Az egó annak a hiedelemnek a következménye, hogy az ember képes használni a szabad akaratát, és az egó pedig szenvedést eredményez. Az Úr Krisna azt mondja a Bhagavad-gítában (3.27.): "A hamis egó által megtévesztett szellemi lélek önmagát hiszi a tettek végrehajtójának, pedig valójában az anyagi természet három kötőereje végzi azokat."

Ez azt jelenti, hogy az egész kozmosz, a mi testünket és elménket is beleértve egy tudattalan gépezet, amelyet Isten irányít. Az önvaló, amely a tiszta tudattal egyenlő, örökké tétlen. Csupán szemtanúként viselkedik. Annak az elképzelésnek a feladását, hogy mi vagyunk a cselekvők, Patandzsalí Jóga-szútrája is hangsúlyozza a kaivalja kifejezés használatával. A jóga e végső állapota a tudat teljes függetlenségének megtapasztalása. mivel teljesen független, semmilyen módon sem befolyásolja a világot.

Mint egy tükör, mely csupán visszatükröz, a tudat sem visszautasítani, sem ragaszkodni nem tud az általa választott tárgyakhoz. Add fel a cselekvő mentalitást, mondja Krisna: "csak az ostoba gondolja magát a cselekvőnek." A szabad akarat illúziójának feladását a vinyásza rendszerben a Vámana Risi által tanított eredeti rendszer elfogadásával valósíthatjuk meg. Természetesen könnyű lenne összeállítani a saját ászana-sorozatainkat, és valószínűleg pénzügyi siker és hírnév lenne az eredmény. De ebben az esetben azt kockáztatjuk, hogy az egó áldozatává válunk, és azt gondoljuk, hogy mi vagyunk a cselekvők és a teremtők. Valójában csak tiszta tudat vagyunk - a látó, a tanú, az önvaló - ami, ahogy a Szánkhja-káriká mondja, nem játszik aktív szerepet ebben a világban.

Ez nem azt jelenti, hogy nem szabad módosítani a gyakorlást egy időre, ha nehézségekbe ütközünk, vagy ha a jóga-terápiát kell gyakorolnunk. Vissza kell azonban térnünk az eredeti rendszerhez, amikor lehetséges. Vámana Risi rendszere a külső struktúrától és a korlátoktól a belső szabadság felé vezet bennünket. Ha folyamatosan önmagunk által összeállított sorozatokat gyakorlunk, akkor belsőkorlátokat hozunk létre a külső szabadság ürügyén.

Az ősi bölcsek nem kísérletezés által hozták létre az ősi művészeteket és tudományokat. Az ő módszerük a szamjama volt, ami a koncentrációt (dháranát), a meditációt (dhjánát) és az elmerülést (szamádhit) öleli fel. Ilyen módon mélyen megérthetjük a dolgokat azok tényleges valójában. Patandzsalí saját maga is elmagyarázza a Jóga-szútrában, hogyan jutott ehhez a tudáshoz. Az elméről szóló tudás, amint mondja, a szívre irányított szamjama által érhető el (Jsz. 3.34.).

Azt is elmagyarázza, hogyan érthető meg a test. Az orvostudomány a köldök-csakrára irányított szamjama által érthető meg (Jsz. 3. 29.). Így jött létre az Ájurvéda tudománya. Meg kell jegyezni, hogy Patandzsalí állította össze a Csaraka-szamhitát, egy ájurvédikus szöveget. Amikor a modern korban tanulmányozzuk és gyakoroljuk az ősi tudományokat, akkor ezt a tisztelet és odaadás érzésével kell tenni. Az ősi mesterek tanításai sohasem válnak érvénytelenné, hanem mindig csak kiegészülnek.

Dev Kapil, Da Boss

Hétfőn találkoztam Devvel a szállodájában, akkor egy kicsit bizonytalan volt még a programja, de végül kedden eljött és megtartotta az első workshopot. Én éppen órát tartottam Pesten, úgyhogy csak a végére értem oda. A résztvevők lelkesen körbeállták, miközben Dev magyarázott. Mindenki ragyogó arccal, úgy vettem le, hogy tetszett nekik az óra.

Végül megállapodtunk, hogy szerda reggel folytatjuk a workshopot, és igazításokat fog tanítani. A szerdai órára főleg tanárok jöttek, és néhány légzőgyakorlat, ráhangolódás után elkezdtük egy-két egyszerű ászanával. Dev szerint a haladó ászanákat nagyon jól tudja a társaság, de az alapokkal még vannak hiányosságok.

Szóval elkezdtük a dandászanával, és minden részletet megigazított. Utána volt pascsimóttánászana, és álló tadászana meg uttánászana. Én azt hittem eddig, egyrészt hogy jól csinálom ezeket a dolgokat, másrészt, hogy Istvánnal mi ketten vagyunk a legdurvább igazítók. Hát erre most Dev rácáfolt, méghozzá jó alaposan, mert a pádahasztászanában pont kettőnket telált meg Istvánnal, és mind a ketten bevallottuk utólag hogy ilyet még nem éltünk át. Majdnem felrántott a levegőbe, miközben a hátamat teljesen kiegyenesítette az előrehajlításban.

A pascsimóttánászanában is megmutatta, mi a lényeg, hogy a gerincet hol kell nyújtani, és nem mindenáron lenyomni az illetőt a földbe. A trikónászanával is nagyon sokat foglalkoztunk, énszerintem is nagyon alapvető póz. A végén bekérdeztem, hogy mi van a parivritta trikónászanával, és akkor azt is nyomtuk vagy fél óráig.

A workshopból az volt a tanulság, hogy a mennyiségnél néha jobb a minőség, vagyis tulajdonképpen 8-10 ászanát tárgyaltunk meg két óra alatt, de ez az információ szerintem hosszú távon nagy mértékben fogja befolyásolni a gyakorlásomat és az oktatásomat is. Ehelyett csinálhattuk volna azt, hogy 30-40 ászanán végigizzadjuk magunkat, de akkor lehet, hogy elsiklottunk volna az olyan részletek fölött, amikre most Dev felhívta a figyelmet.

Remélem, a következő napokban még lesznek érdekes ászanák, meg sok hasznos ismeretre szert teszünk. Arról is beszélt, hogy bizonyos sérülések esetén mire kell figyelni, kifejezett módon a térdsérülésekről is szólva. Lassan kezd átalakulni bennem az, amit a térdízület használatáról eddig tudtam, illetve alkalmaztam. Ha van lehetőségetek, csatlakozzatok a következő napokban a workshop óráihoz, szerintem mindenki haszonnal részt tud venni rajta.

Ja igen, azért adtam ezta a címet a blogbejegyzésnek, mert Dev mindenkit boss-nak szólít. Az összes jógást meg mindenkit. Először azt hittem, csak engem boss-oz de aztán rájöttem, hogy ez a szava járása. "Do the pose, boss" Persze ő az igazi boss, de így alázatosan adja elő.

Az ászanák sokasága - Matszjászana

Az emberben néha felmerülhet a kérdés, hogy voltaképpen hány ászana is van a hatha-jógában? Az Astanga-sorozatokban kb. sorozatonként 30 van, plusz a kezdő és a befejező gyakorlatok, tehát kb. 200-220-ra jön ki. Iyengar könyvében, amit a legtöbb jógás alapműként kezel, szintén kb. 250 ászana és változat van felsorolva.

Állítólag Krisnamácsárja mintegy 3000 ászanát tanult a mesterétől, Ramamohana Brahmacaritól hét és fél év alatt. Egyszer én is elkezdtem összeírni a rendelkezésemre álló irodalom alapján az általam ismert ászanákat és változatokat, kb. ezerig jutottam. Dharma Mittra plakátján, illetve könyvében is kb. ennyi található. Ha a ma létező iskolákat és az általuk oktatott ászanákat vesszük alapul, akkor kb. ez a szám fog összejönni.

Nos, találtam az interneten egy oldalt, ahol sok fényképpel és szép leírásokkal megtalálható nagyon sok ászana változat. Innen szemezgetve nézzünk néhány változatot a Matszjászanára, illetve az infót, amit találunk róla. A képeken Andre Sidersky végzi az ászanákat.

Matszájszana (halpóz)

A halpóz a szarvángászana (gyertya) és halászana (eke) pózok kontrapóza, és utánuk kell végrehajtani. A fő hatása mellett, amit a pajzsmirigyre és a mellékpajzsmirigyre fejt ki, a légzőrendszerrel is csodákat tesz. Megnyújtja a légcsöveket és elősegíti a szabadabb légzést. A gerinc nyaki szakaszának hajlékonyságát javítja, így levéve a nyomást az idegekről. Megszűnteti a nyak és a vállak merevségét. Hátrafelé nyújtja a gerinc nyaki és mellkasi szakaszát.

A mellkas tágra nyílik, a póz elősegíti a mély légzést. Azért nevezik halpóznak, mert ha a vízben hajtjuk végre, akkor lebegni tudunk a víz felszínén, mivel a kitágult mellkasba több levegőt tudunk beszívni.

A póz végrehajtása

Feküdjünk hanyatt, zárjuk össze a lábakat, nyújtsuk ki a térdeket. A két tenyeret tegyük le a csípők mellé, és a könyököket behajlítva íveltessük a mellkast úgy, hogy a fejtető a földön maradjon, és minél közelebb kerüljön az ülőcsontokhoz.

Lótusz-változat

Üljünk lótuszülésbe (padmászanába), először a jobb lábat, majd a balt keresztbetéve.
A tenyereket a csípő mellett a földre téve eresszük le a könyököket, majd dőljünk hátra az előző pozícióba. Amikor az ív teljes, a kezeinkkel fogjuk meg a lábujjakat.

(Az oldal szerint a könyökökön kell a súlyt tartani, szerintem pedig a hátizmokkal kell eloszlatni a mellkas súlyát az ülőcsontok és a fejtető között).

Fizikai hatások

A halpóz végrehajtása közben a test energiája elsődlegesen a mellékpajzsmirigyre van koncentrálva. Ez négy kisméretű belső elválasztású mirigyet jelent, amelyek a pajzsmirigybe vannak ágyazva. Fő funkciójuk a kalciumszint kontrollálása a vérben és a kalcium-felszívódás irányítása. Ez a következő dolgokat befolyásolja:

Az izmok, többek között a szívizom összehúzódását, a véralvadást, a csontok erejét, rugalmasságát és törékenységét, a fogak épségét. Ha a kalcium nem szívódik fel megfelelőképpen, akkor izomgörcsök jöhetnek létre, ami a légzést és a szív működését is befolyásolhatja.

A póz stimulálja és tonizálja az agyban elhelyezkedő agyalapi és tobozmirigyet. Az agyalapi mirigy a többi mirigy működésének irányítója. Ezt a mirigyet azonban az agy irányítja, a központi idegrendszer hatását továbbítva ezzel a hormonháztartás felé.

Mivel a póz megszűnteti a nyaki, háti és ágyéki gerinc-szakasz merevségét, az idegműködés és a vérkeringés is javul ezekben a zónákban. A póz természetes módon masszírozza a vállakat és a nyakat, kijavítja a vállak tartását, növeli a tüdő kapacitását, csökkenti a hörgők esetleges görcseit, az asztma és más légzőszervi panaszok tüneteit, javítja a nyaki és felső háti idegek tónusát.

Mentális hatások

Szabályozza a hangulatot és az érzelmeket, csökkenti a mentális stresszt és feszültséget.

Pránikus hatások

Megszűnteti a feszültséget és fölös hőt a nyak, torok és vállak zónájában. A következő akupunktúrás pontokat stimulálja:

Tüdő 10-11, lép 12-21, gyomor 9-30, kormányzó 15, befogadó meridián összes pontja.
Ha a lótusz-változatban gyakoroljuk, akkor megakadályozza a prána elszökését lefelé.

Kőkorszaki szakik

Komolyat döbbenek, amikor rájövök, hogy egyesek még a kőkorszakban élnek, vagy oda vágynak vissza (ha egyáltalán volt ilyen). A legújabb őrület a Paleolit táplálkozás, nem tudom, hogy hallottatok-e róla. Ez a rendszer arra az elképzelésre épül, hogy vissza kell menni a kőkorszakba, a gyűjtögető és vadászó életmódhoz, és annak megfelelően táplálkozni, mert az összes "civilizációs" betegségnek (szív- és érrendszeri panaszok, metabolikus szindróma, cukorbetegség, rák stb.) az élelmiszeripar által ránk kényszertett táplálkozási szokások az okai.

Nos, ebben van valami, azt meg kell hagyni, én sem nézem jó szemmel, amikor a gyerek nyalókáért meg édességért könyörög a Tesco-ban, meg az e-számoknak sem vagyok nagy barátja. Tény, hogy az élelmiszerek java része túlfinomított, teli van mesterséges adalékokkal és ízfokozókkal, ami egyértelműen káros az egészségre. Én magam is az organikus, természetes, frissen előállított és elkészített ételek híve vagyok, amiket a végén még fel is ajánlunk Istennek.

A paleolit-diéta szerintem azonban megint elveti a sulykot, sőt, hovatovább megalapozatlannak és tudománytalannak nevezném, mert olyan feltevésekre épít, amelyek távol állnak a bizonyítottól. Az elképzelés szerint minden rossz forrása a szénhidrát, aminek magas bevitelét ugye a mezőgazdaság kialakulásának köszönhetjük. A gyűjtögető és vadászó őseink, miután lejöttek a fáról és megtanulták elejteni a vadakat, 60-70% húson éltek (amíg rá nem jöttek a tűz használatára, nyers húson), és 30-40% növényen, ami jobbára gyümölcsöket és gyökereket jelent, hiszen a ma ismert zöldségek és gyümölcsök java részét szintén termesztjük, és nem vadon nőnek.

A paleo-rajongók szerint az ilyen táplálkozás minden fent említett betegségtől megkímél, és boldogan élünk, amíg meg nem halunk. A paleo-mozgalom magyarországi zászlóvivője Szendi Gábor, akinek e témában írt könyvét mostanában minden metrómegállóban reklámozzák. Nos, mielőtt módszeresen hozzákezdenék a paleolit diéta darabokra tépéséhez, átnéztem a blogot, és amit találtam, az nagyjából szenzációhajhász bulvártémák gyűjteménye, amire persze az ember jó sok találatot kap a Google-ből. Néha talán én is belenyúlok egy-egy bulvártémába, de azért elsődlegesen a saját mondanivalómat szeretném közzétenni, méghozzá azokban a témákban, amelyek kapcsolódnak a jógához, és nem azoknak a blogíróknak a példáját követni, akiknek szemében az olvasottság szentesíti a tartalmat.

Szóval, az egész paleo-irányzat ugye az evolúciós elméletre épít, ami manapság bizony egyre átfogóbban rogyadozik, és ha 2012-ben nem is lesz világvége, ennek az elméletnek addigra minden bizonnyal befellegzett. Nyomtalanul el fog tűnni, mint a kommunista világrend. Ha meg kívánjátok gyorsítani Darwin örök nyugalomra helyezését, akkor klikk ide! Szóval én, aki a Védákat követem, nem tudom komolyan venni, hogy 250 ezer évvel ezelőtt a Földön csak barlanglakó, lándzsát lóbáló, széles pofacsontú majomemberek rohangásztak, akik minden mozgó célpontra rávetődtek, majd kibelezés után jóízűen elfalatozták a zsákmányt. (Megjegyzés: nem tudok egyetlen paleo-hívőről sem, aki saját kezével ejtené el a zsákmányt, lőfegyver nélkül, és nyersen fogyasztaná el a húsát).

Szendi Gábor az evolúcióval és a genetikával példálózik, ami ugye lassú folyamat. Az ember a cukrot mintegy 500 éve ismeri (szerinte), ezért a szervezete nem tudott alkalmazkodni a cukorbontáshoz. Akkor viszont visszakérdeznék, hogy amíg az ősember nem jött le a fáról és nem kezdett el vadászni, addig ugye dominánsan vegetáriánus volt. Nos, hogyan tudta ezt a pár száz év alatt bekövetkezett gyökeres változást feldolgozni az emésztőrendszere? Az alma és a mammuthús megemésztéséhez bizony nem ugyanolyan operációs rendszer kell!

Nem vitatom, biztosan voltak a földön vadászó ősemberek is, sőt, még azt is el tudnám képzelni, hogy a korabeli Európában a Neander-völgyi képviselte a civilizáció csúcsát, de a Puránákat olvasva az ember inkább arra gondol, hogy a "természeti népek" kb. olyan kisebbségben voltak a lelki kultúra követőivel szemben, mint ahogyan manapság lehetnek. Nyilván az emberek élettere meghatározó hatással van pl. a táplálkozásukra. Egy trópusi szigetlakó maximum kókuszhoz meg tengeri állatokhoz jut, egy eszkimónak marad a fóka meg a zúzmó. Az ősi kultúrák azonban síkságokon, folyók mentén alakultak ki, ahol mindig is adottak voltak a feltételek a földműveléshez.

Az én elméletem szerint az emberiség mindig is művelte a földet, és a gabona, valamit a tejtermékek alkották az életet adó táplálékot. A Védákban a gabona (búza, árpa, rizs, szezám) és a ghí (tisztított vaj) az Isteneknek szánt áldozatok fő alkotóelemei, és ugyanakkor az embert fenntartó táplálékok is. A Bhagavad-gítában (3.14.) maga Krisna mondja, hogy mindenki teste gabonaféléken él - annád bhavanti bhútáni. Szóval a gabona szerintem egyáltalán nem rossz dolog. Igaz, hogy kicsit nyálkásít, meg a tejtermék is, de ha a megfelelő mennyiségű fizikai erőkifejtés során feldolgozzuk a benne lévő energiát, akkor semmi bajunk sem lesz.

A tejtermékeket is érdemes fogyasztani, persze módjával, nem élvezeti cikk gyanánt. A zöldségek, gyümölcsök és fűszerek különböző gyógyhatásairól pedig egyre többet és többet tudunk meg. Ne felejtsük még ki az olajos magvakat, hüvelyeseket és a csírákat sem. Nem hiszem, hogy pl. a Flinstone családnak eszébe jutott volna csíráztató üzemet vagy algafarmot létrehozni, pedig ezek nagyon hasznos dolgok.

Amellett, hogy az evolúció egy erőltetett dolog, az elmélet másik gyengéje az, hogy egyikünk sem volt ott, amikor neander-völgyi elődeink az erdőben portyáztak, és ezért nem tudjuk, mennyire is voltak egészségesek. Statisztikák ugye nincsenek arra vonatkozólag, hogy mennyi volt az átlagéletkor (tipp: 30-40 év), mik voltak a fő halálokok (tipp: baleset, éhhalál, megfagyás, háború), milyen volt a gyermekhalandóság (tipp: 80-90%), vagy az "orvosi ellátás" (tipp: sámán). Az az egy biztos, hogy portyázó elődeink nem töltöttek napi 5-6 órát a TV és a számítógép képernyője előtt, és valószínű, hogy nem éltek olyan mozgáshiányos életmódot, mint kései utódaik.

Szóval paleo barátaimnak azt ajánlanám, hogy kapcsolják ki a TV-t és a számítógépet, felejtsék otthon a kocsikulcsot, és kezdjenek el gyalogolni. Persze jógázni is jöhetnek, bár azt talán a Neanderesek nem ismerték annyira. Emellett azért a helyükben fontolóra venném az ahimszát, és a 60-70% (nyers) húst lecserélném gabonára és tejtermékre, meg egyéb földi jóra, amit az "Isten az embernek szánt eledelül".

Nemrég egy érdekes blogra bukkantam, már akkor elkezdett érlelődni bennem a gondolat a paleo mozgalom letámadására, vagyis inkább az emberek felrázására, nehogy bedőljenek egy újabb bóvlinak. Talán még az is felsejlik bennem, hogy a Paleo diéta a már eltemetni vélt Atkins-diéta reinkarnációja, és ha akkor nem hittük el, hogy a szénhidrát a fő bűnös, talán majd most. Szóval rátaláltam egy paleo-jógi blogjára, onnan van a fenti provokatív kép. Nos, amikor blogírás közben újra rákerestem a blogra, hogy szokásomhoz híven jót fröcsögjek a jógaoktatás és a húsevés összeférhetetlenségén, rádöbbentem, hogy a blogot 2008 óta nem frissítették, és az utolsó blogbejegyzésben paleo jógi barátunk is beismerte, hogy átváltott a vega "paleo" táplálkozásra, vagyis még nem teljesen, mert halat meg tojást azért eszik. Íme - a jóga tudatformáló ereje.

Egyébként ezt a környezetemben is megfigyeltem, hogy sokan, akik jógázni kezdenek, különösebb filozófiai vagy erkölcsi meggyőződés nélkül is előbb-utóbb hajlamossá válnak áttérni a vegetáriánus étrendre. Szendi Gábor egy cikkében azt írta, hogy könyve sokéves gondolkodás és vizsgálódás eredménye. Kíváncsi volnék, ha ugyanennyi évet eltöltene intenzív jóga-gyakorlással, hogyan gondolkodna azután.

Vissza a ringbe

Négy napig bírtam a semmittevést, pontosabban a jógamegvonást. Persze azért volt mivel eltöltenem az időt (japa, blogírás, olvasás, család stb.), de már nagyon hiányzott a gyakorlás. Mivel a lázam szombat éjszaka már egyáltalán nem ment föl, beterveztem egy vasárnap reggeli gyakorlást az Atma Budában.

Az ember még akkor is meg tud sérülni, ha csak otthon ül, sőt, szerintem a tétlenség rohamosan kiűzi az életerőt a szövetekből. A kínai és az ájurvédikus orvoslás szerint is ott alakulnak ki betegségek, vagy ott rakódnak le a méreganyagok, ahol megakad, pang a prána. Ezeknek a blokkoknak a kioldására és a pránikus energia "megpörgetésére" szerintem a legkiválóbb módszer az Astanga. Visszatérve a sérülésre, valahol beüthettem a bokámat, mert éjszaka is éreztem, hogy fáj, és még reggel gyakorlás közben is némileg be volt dagadva.

Reggel 7.30, Atma Buda. Nincs itt senki. Gyorsan bekapcsolom a fűtőtesteket, leterítem a Mysore szőnyegemet az egyik matracra. Az orrom sokkal jobban szelel, mint az elmúlt hetekben, megpróbálok hát a mély légzésre koncentrálni. Az első előrehajlításnál észlelem, hogy a hamstringem bizony egy kicsit megrövidült a nagy henyélésben, és a derekam is némiképpen beállt. A fekvés meg az ücsörgés nem tesz jót a mobilitásnak.

A vállam mintha egy kicsit pihent volna, de az ért még nem százas. Mindenki jó formában akar lenni a jövő heti Dev Kapil workshopra, és is igyekszem behozni a múlt hét eleji formámat. Végülis ez a vasárnapi gyakorlás nem volt rosszabb, mint a többi, hétfőre remélem még jobb lesz. Mire végzek, István is megérkezik, ő tartja a vasárnapi órákat. A gyakorlás kellemesen feltöltött, most már legalább valamennyire úgy érzem, hogy készen állok a hétfői kezdésre. Amellett, hogy az összes órámat meg fogom tartani, még Dev workshopjára is megyek, amikor tudok, valamint az elmaradt Bhaktis jóga-vizsgát is be kell szúrni valahová.

Az élet megy tovább, nem érdemes sokáig a szárítókötélen lógni. Ha megszáradt a ruha, újból fel kell venni, ha elszakadt, akkor meg ki kell dobni és újba bújni. Az örök léleknek meg kell szoknia a szüntelenül változó körülményeket, mert ebben a világban semmi sem állandó.

Meditáció és szamádhi

Újabb idézet Gregor Maehle könyvéből. Már minden ismerősöm megrendelte, én pedig egy külön címkével láttam el az Astanga-könyvből vett idézeteket, így könnyebb lesz kikeresni.

"A hetedik tag a dhjána - meditáció. A meditáció azt jelenti, hogy anélkül nyugszunk az elme szélsőségei között, hogy azok befolyásolnának bennünket, és egyszerűen "vagyunk", ahelyett, hogy "valami lennénk". Eközött és az előző tag között az a különbség, hogy a koncentrációban tudatos erőfeszítést teszünk arra, hogy kizárjunk minden olyan gondolatot, ami nem kapcsolódik a meditáció kiválasztott tárgyához.

A meditációban viszont folyamatosan áramlanak a benyomások a tárgy irányából, a tudatosság pedig a tárgy irányába áramlik, az akaraterő használata nélkül. A meditáció tipikus tárgyai a szív lótusza, a belső hang, a légzés, az én-érzet, a felfogás folyamata, az intellektus, a meditációs Istenség (Ishta-dévata), vagy a Legfelsőbb Személy.

A vinyásza jógában akkor kezdődik a meditáció, amikor ahelyett, hogy végeznénk a gyakorlást, mi vagyunk mozgatva. Ezen a ponton megvalósítjuk, hogy, mivel meg tudjuk figyelni a testet, nem vagyunk ez a test, hanem egy mélyebben fekvő szemtanú vagyunk. A vinyásza-gyakorlás a pózok folyamatos váltakozása, a forma folyamatos változása, amelyikhez sohasem ragaszkodunk. Ez önmagában az átmenetisége történő meditáció.

Amikor eljutunk a megértésnek arra a pontjára, hogy minden, amit eddig megismertünk - a világ, a test, az elme, és a gyakorlás is - folyamatos változásnak van kitéve, akkor elérkeztünk az intelligencián (buddhin) történő meditációhoz.

A meditáció azonban nem csak a dhjána szintjén jelentkezik, hanem a gyakorlás összes szintjén. Az Astanga vinyásza rendszer igazából egy mozgó meditáció. Először a test térbeli elhelyezkedésén meditálunk, ami az ászana. Azután a testet mozgató életerőn meditálunk, ami a pránájáma. A következő szint az, hogy az érzékeken meditálunk a dristi és a légzés hallgatása által, ami a pratjáhára. Amikor a gyakorlás összes aspektusának az összekapcsolásán meditálunk, az a koncentráció (dháraná).

A nyolcadik tag, a szamádhi, kétféle - tárggyal rendelkező és tárgy nélküli. A tárggyal rendelkező szamádhi az, amikor az elme első alkalommal, mint egy áttetsző drágakő, hűen visszatükrözi azt, amire rá van irányítva, és nem csak szimulálja a valóságot (Jóga-szútra 1.41.). Más szavakkal, az elme olyan mértékben megtisztult, hogy egyáltalában nem torzítja el az érzékekből továbbított információt.

Ahhoz, hogy ezt meg tudjuk tapasztalni, olyan mértékben "de-kondicionálni" kell magunkat, hogy a múltból származó összes korlátozó és negatív programot el tudjuk engedni. Patandzsali azt mondja: "Az emlékezet megtisztul, mintha a saját formájától szabadulna meg." (Jsz 1.43.) Akkor mindent megtudhatunk egy tárgyról, amit meg lehet tudni.

A tárgy nélküli szamádhi a jóga legmagasabb formája. Nincs szüksége egy tárgyra ahhoz, hogy megnyilvánuljon, ehelyett megnyilvánul a megfigyelő alany, vagyis a tudatosság, ami a saját valódi természetünk. Ebben a szamádhiban a gondolati hullámok felfüggesztődnek, aminek következtében megismerjük azt, ami mindig is ott volt: a tudatot, vagyis az isteni önvalót. Ez a végső állapot túl van az elérés, a cselekvés vagy a gyakorlás tartományán. Ez a tiszta eksztatikus létezés állapota, amit a kaivalja kifejezéssel szoktak leírni, vagyis olyan állapot, amelyben teljesen mentesek és függetlenek vagyunk bármiféle külső stimulációtól.

A jóga fizikai rendszerében a szamádhit az elme szoláris (ídá) és lunáris (pingalá) szélsőségeinek felfüggesztése által érhetjük el. Ez az állapot akkor következik be, amikor a belső légzés (prána) belép a központi csatornába (a szusumnába). Ekkor az igazság, vagyis a tényleges valóság hirtelen elővillan."

Erőgyakorlatok

A minap mutattam a srácoknak egy pár erőgyakorlatot, amiket én is bele szoktam fűzni a gyakorlásomba, és szerintem nagyon sokat segítenek bizonyos elemek megfelelő kivitelezésében. Az egyik természetesen az utthita-dandászana, mairől már korábban írtam. A második, ha nehézségi fokozat szerint haladunk, a hátrahajlítás, nevezzük limbó-gyakorlatnak.

Amikor az úrdhva-dhanurászanát gyakoroljuk a sorozat végén, akkor a dropbacknél (hátrahajlítás hídba álló helyzetből) induljunk imatartásssal, majd döntsük hátra a felsőtestet. Amikor látjuk a matrac szélét, akkor nyújtsuk ki a karjainkat, mintha hátra akarnánk ereszkedni a hídba, de tartsuk meg az egyensúlyi helyzetet, miközben a térdünket behajlítjuk, és a csípőnket előrevisszük. Minél vízszintesebb a felsőtest, illetve minél közelebb van a kezünk a földhöz, annál hatásosabb a gyakorlat. Ha a derekunk elég hajlékony, akkor a csípő magasan maradhat, és erősebb ívvel is hátrahajolhatunk.

Tartsuk tíz légzésig anélkül, hogy hátradőlnénk, majd álljunk belőle föl. A póz hasonlít ahhoz, amiben Neo elhajolt az ügynökök golyói elől a felhőkarcoló tetején. Ennek a gyakorlatnak a végzése elősegíti a hídból való felállást, és azok is elkezdhetik, akik nem hajlékonyak, legfeljebb kevésbé ereszkednek hátra eleinte.

A második gyakorlathoz tudni kell kézenállásban egyensúlyozni. Ez egyébként önmagában véve is jó erőgyakorlat. Ha már megy, akkor próbáljunk meg homorítani a kézenállásban, anélkül, hogy térdben különösebben behajlítanánk a lábunkat. Ahhoz, hogy a súlypontot a tenyerünk fölött tudjuk tartani, teljesen nyitni kell a vállakat, és a fejünket is fel kell emelni. A póz sikere tehát a vállak nyitottságán múlik, a többi egyensúlyozás, illetve erő kérdése. Ez egy nagyon hatásos, de nehéz vállnyitó gyakorlat, és jól előkészít arra, amikor kézenállásból akarunk leereszkedni a hídba.

Ezt a figurát a break-táncosok szokták gyakorolni. Ha kipróbáltátok a vállnyitó gyakorlatokat, akkor biztosan rájöttetek, hogy párhuzamos karokkal történő vállnyitás esetén a felkarcsont egy idő múlva a lapockába ütközik, és innen csak a lapocka hátramozdításával lehet tovább nyitni. Viszont, ha a karokat nyitjuk oldalra, akkor hátrébb lehet vinni a könyököket a lapocka anatómiai formája miatt. Ezt csinálja a videón a breakes srác is, de szerintem így se rossz.

A következő gyakorlathoz álljunk vállszélességű terpeszbe, és hajoljunk előre, tegyük a tenyereket a földre. Ha még nem elég jó az előrehajlásunk, akkor némi lendületet kell venni, hogy a lábakat fel tudjuk emelni a levegőbe, és megtartani 10-20 centivel a föld felett. Ehhez a súlypontot némiképp előre kell vinni, és a lábakat kinyújtva, a csípőt a tenyerek fölé kell hozni. Ha ez már megy, akkor fölmehetünk belőle kézenállásba, majd vissza, és akkor is meg lehet állni tíz légzésre. Ez a gyakorlat az álló helyzetből történő hátraugrást és előreugrást segíti elő. Ha nem megy, akkor nekitámaszkodhatunk a falnak, a kezeket kb. 30-40 cm-re tartva a faltól, és megpróbálhatjuk a tenyereket a talajba nyomva kiemelni a lábakat függőlegesig, majd lassan visszaereszteni.

Ha megy már a visszaeresztés, akkor kitarthatjuk hajlított térddel vagy keresztezett lábszárakkal is. Ez az a póz, amiből előre szoktunk ugrani, de ha ki tudjuk tartani, akkor lassan le is ereszthetjük a lábakat a kezünk közé. Az erőgyakorlatok segítségével a lendület segítő hatását iktathatjuk ki fokozatosan a vinyászákból, az izomkontrollal és a súlypontáthelyezéssel helyettesítve azt. A fenti videón ez nagyjából megtalálható. Még egy elem, amit lehet gyakorolni, a videó végén található. Ez a kézenállásból csaturangába való leereszkedés. Ha nem törjük meg a testünket csípőben, hanem egy kissé homorítunk, akkor a vállak előretolásával fokozatosan le tudjuk ereszteni a törzset majdnem vízszintesig, továbbra is a tenyereken egyensúlyozva. Vannak, akik fekvőtámaszozni is tudnak anélkül, hogy a lábukat leeresztenék a földre.

És végül még egy témakör, ami talán nem is annyira nehéz, mint a zárt lábakkal végzett kézenállásos figurák: terpesz-kézenállás. Az Upavista-kónászana B-ből például felemelkedhetünk egy terpesz-kézenállásba, és onnan indíthatjuk a vinyászát. Azt is lehet csinálni, hogy a lefelé néző kutyából felmegyünk terpesz-kézenállásba, és onnan ereszkedünk le lassan tittibhászanába. Van, aki többször is fel tud menni belőle, meg vissza, és ez nem nehéz, mert akár egy kilenc éves kislány is meg tudja csinálni.

Game Over

Utolért a járvány, de remélem, nem marad sokáig. Az utóbbi pár hét blogbejegyzésein is keresztülütött szerintem a fáradtságom meg a túlhajszoltságom, persze a szokásos terminátoros hangulatban csak nyomtam tovább. Az az elméletem, hogy minden betegség az elméből jön, és ennek megfelelően két ok lehet, ami miatt ledönti az embert a kórság a lábáról. Az egyik az, amikor nincs kedve dolgozni, tanulni, küzdeni stb., és a tudatalatti a betegségbe menekül, mint kibúvóba a felelősség alól. A másik szélsőség szerintem az, amibe én is beleestem, nevezetesen a munkamánia, önmagunk túlhajszolása és annak a lehetőségnek az eleve kizárása, hogy pihenésre, lazításra van szükséged.

Nos, tanulságképpen leírom a kis influenzám (vagy H1N1 vagy mittudomén) történetét. Már kb. négy hete elkezdtem fújni az orromat, persze éppen csak annyira, hogy a lefelé néző kutyában meg a fejenállásban ne kapjak levegőt rendesen. Szedtem is a sárkányvért, de valahogy nem akart elmúlni. Az utóbbi hetek hajtása, a kevés pihenés és a sok stressz is hozzátett, gondolom. A múlt héten még a gyakorlásom is megsínylette a sok lótás-futást, mert kb napi egy órám jutott csak rá. Ilyen háttérrel bizony nem kis teher az ember elméjének, hogy heti kétszer lenyomja az 1., 2. és 3. sorozatot is, méghozzá könnyedén és örömittasan. És amikor már csak szenvedsz a gyakorlás közben, az nem jó.

Szóval kedden nekiveselkedtem, hogy akkor ismét gyakoroljam a 3. sorozatot, bár nem éreztem magamat a helyzet magaslatán, plusz még a telihold is a nyakunkon. A vállaim is már vagy két hete fájdogálnak, úgy érzem, mintha nem lenne elég erő bennük. Mintha minden egyes vinyászánál megforgatnának egy rozsdás szöget a vállizmaimban. Nyár elején le is sérült a bal elülső vállizom-kötegem, ugyanakkor erőltetem a vállnyitó gyakorlatokat meg a kézenállásokat.

Az álló gyakorlatok után belekezdtem a lábat-a-nyakba-rakós pózokba, és mire végigszenvedtem magamat rajtuk (vagy legalábbis a pózok gyenge utánzatán), eldöntöttem, hogy ez nem az én napom, és hogy ez volt életem eddigi legsiralmasabb gyakorlása. Az egész "downward spiral"-hoz hozzájárult még az, hogy délben ebédeltem és kettőkor kezdtem gyakorolni. Mindenesetre inkább áttértem a bejfejező sorozatra, majd elmentem tusolni, hogy némiképp felfrissüljek az Agni-óra előtt.

Az órát is hasonló zombi-hangulatban tartottam meg, csak az Astanga elejére kezdett visszatérni az erőm és elmúlni a nehéz érzés a gyomromból. Annyira belelendültem, hogy megmutattam a Capoeirás fiúknak még egy pár erőgyakorlatot az óra végén, de erről majd esetleg külön írok. Szóval megint kifacsartam magamat, aztán hazaevickéltem. Priyatama már az autóban megjegyezte, hogy durván szét vagyok csúszva, amivel valahol tudat alatt egyetértettem, de a felszínen még nem akartam szembesülni vele.

Helyette a szerdai napomon meditáltam: kelés hajnalban, murti-öltöztetés a templomban, utána vizsga a Bhaktin fél 8-kor, majd lótás-futás a városban, délután gyakorlás és Agni, valamint 2. sorozat Astanga-óra. Bloody Wednesday. Este megpróbáltunk nem túl későig beszélgetni az asszonnyal, hogy legalább hat órát tudjak aludni.

Nos, az éjszakám első fele egy kb. háromdimenziós videojátékra emlékeztetett, amelyben a versenyzők Le Parkour-hoz, meg a nindzsákhoz hasonló antigravitációs trükköket mutattak be mindenféle felhőkarcolókon meg függőleges falakon. A szemem, meg a testem mozgásával tudtam irányítani az alteregómat a virtuális valóságban, és hol fent voltam, hol lent. Ez a túlpörgetett akciójáték szubjektív elmémben mintegy három óra hosszúnak tűnt, utána lassan leereszkedtem a földre, és a szürkeség egyre áthatóbbá vált körülöttem.

Egyre inkább próbáltam betekeredni a paplanomba, de közben egyre inkább fáztam, mintha az univerzum összes vacogó embere körém gyűlt volna és engem didergetne fagyos érintésével. Végül negyed kettőkor arra ébredtem, hogy tényleg vacogok, és felébresztettem az asszonyt, aki bejelentette, hogy lázam van (minő meglepetés!), és lenyomott a torkomon egy adag lázcsillapítót, én meg felvettem a zoknit, pulcsit, sapkát és még egy paplant. Egy óra múlva arra ébredtem, hogy ver a víz, és úgy csurog a verejték rólam, mintha éppen a 36 fokos teremben jógáznék. A paplan meg a lepedő is csurom víz volt, így betegállományba lettem rendelve a következő napokra.

Lázálmaim közepette még elrendeztem a szerdai napomat (vizsgahalasztás, óra-helyettesítés stb.), majd elengedtem az egész dolgot, hogy a regenerálódásra koncentrálhassak. Kedden gyakorlás közben nem csak azt éreztem, hogy használhatatlan vagyok, hanem azt is, amit a testépítők úgy neveznek: "beégtem". Amikor túlhajszolod az izmokat (vagy ebben az esetben az egész szervezetet) és nem hagysz neki elegendő időt a regenerálódásra, akkor a teljesítményed folyamatosan csökken, és az izmokban felhalmozódott stressz áttevődik az idegrendszerre és az elmére.

Néha emlékeztetnem kell magamat, hogy nincs pótolhatatlan ember, és én sem vagyok az. Nélkülem is haladnak tovább a dolgok, és készen kell állnom arra, hogy bármelyik pillanatban el tudjak engedni mindent, amiről azt gondolom, hogy én működtetem. Szóval szobafogság öt napig, a lázam már csak éjszaka jelentkezik egy picit. Hasmenés is kísérte a betegséget, de az is most már kezd rendbejönni. Rendületlenül nyomatom a sárkányvért meg az Echinaceát, és nem is érzem magamat erőtlennek, de tudom, hogy most pihennem kell. Jövő héttől kezdem újra a gyakorlást meg az óratartást.

Az ember a gyakorláshoz is kifejleszthet olyan erős ragaszkodást, amikor azt kell megtanulnia, hogy "ne gyakoroljon". Ezt több oktatótól is halottam már, úgyhogy most kipróbálom. Mysore-ban is találkoztam egy sráccal, aki azt mondta, hogy két hónapos intenzív gyakorlás után (napi egy Astanga Ajay-jal és egy Back-bending Vinay-jal) pihent egy hetet, és utána mintha kicserélték volna, visszatért az erőnléte, a hajlékonysága. Én az utóbbi években maximum kettő, esetleg három napot hagytam ki a gyakorlásból, és azt is azzal a folyamatos lelkiismeret-furdalással, ami szerintem belém is programozta, hogy a következő gyakorlásnál milyen merev leszek, és milyen kár, hogy kihagytam.

Nos, most inkább pozitív agyhullámokat próbálok gerjeszteni, és bepótolom azokat a dolgokat, amikkel elmaradtam az utóbbi időben. A jövő héten lesz a Dev Kapil-workshop, ami nekünk tanároknak is nagy élmény lesz szerintem, és utána újévig meg sem állunk. Aztán meg természetesen folytatjuk. Ashtanga's not dead! Vagy magyarosan: amíg ez a föld kerek, mindíg lesznek Astangerek!

A hátrahajlítás fejlesztése - vállnyitás

Mivel a hártahajlító workshop kapcsán felmerült, illetve én magam is tapasztalom, hogy nem egyszerű feladat előrehaladni a hátrahajlításokban, néhány gondolatot szeretnék megosztani ezzel kapcsolatban, hátha mindannyiunknak a segítségére lesz.

A hátrahajlítás során a gerinccsigolyákat hátrafelé íveltetjük, legtöbbször a mélyen fekvő, hosszanti hátizmok segítségével. Először is nem árt némi anatómiai ismeret a gerinc működésével kapcsolatban. Az ágyéki és a nyaki szakasz alaphelyzetben is hátrafelé hajlik. Ezek a szakaszok természetszerűleg jól hajlanak hátrafelé, mivel nem kapcsolódnak bordák hozzájuk. Ugyanakkor itt szoktak a legtöbb embernek tönkremenni a porckorongjai, hangsúlyozom, nem a túlzott hátrahajlítás, hanem inkább a gerinc előreesése miatt.

A keresztcsonti szakasz fix, itt csupán a csípő mozgása játszik szerepet a hátrahjalításokban, az viszont nem kis mértékben. A farkcsonti szakasz mozgása szintén jelképes. A háti szakasz sokkal kevésbé mozgékony, mint a derék, mivel hozzákapcsolódnak a bordák. Viszont a csavaró gyakorlatoknál többet fordul, mint a derékcsigolyák. A hátrahajlító gyakorlatokban azért megpróbáljuk maximálisan nyitni a mellkast, és a lapockák hátrahúzásával némi ívet vinni a háti szakaszba is.

Esztétikailag ez szokott e legcsúnyább lenni, ha "nem jó a tartásunk". A lapockákat a vállak, illetve karok hátramozgatásával lehet távolítani a bordáktól. Ilyenkor a karokat vagy fölfelé, a fülünk mellé emeljük (mint pl. a hídban vagy a rádzsakapótászanában), vagy oldalra nyitjuk (például púrvóttánászanában, bár ott viszonylag kevesen tudnak tényleges homorú ívet létrehozni).

Szóval a csípő mellett a vállak mozgása is jelentősen hozzájárul a legtöbb hátrahajlító gyakorlathoz. Elsőnek foglalkozzunk a vállakkal. A legegyszerűbb vállnyitó gyakorlat az, ha faltól kb. 120 centire megállunk, és a tenyerünket a falra téve előrehajolunk. Arra figyeljünk, hogy a könyökünk ne hajoljon be lefelé vagy oldalra kifelé. A fejet és a mellkast folyamatosan nyomjuk lefelé. A vállnyitás mellett ez a gyakorlat a derék homorítását is fejleszti, mivel a másik felfüggesztési pont a csípőízület.

A vállakat persze oldalra is lehet nyitni, ha például egy jógaövet a kezünkbe véve a karokat a fejünk fölé emeljük, majd hátrafelé forgatjuk a könyökök behajlítása nélkül, amíg ki nem fordulnak és hátul le nem tudjuk engedni. Eleinte hosszabbra kell hagyni az övet, később lehet közelíteni.

Még két gyakorlatot végezhetünk a földön, a jógaöv segítségével. Az egyik az ékapáda-rádzsakapótászana. A képen látszik, hogy a vállam még egyáltalán nem laza, sokat kell dolgozni vele. Itt megint érvényesül az, hogy a csípő, derék, váll és a nyak hajlékonysága is szerepet játszik a pózban.

Maradjunk egyelőre a vállaknál. Kössünk egy jógaövet a bokánkra, és a két végét fogjuk meg. Minél rövidebbre vegyük, majd a könyökünket vigyük egymás felé. Párhuzamos karokkal próbálkozzunk. Ha fokozni akarjuk a hátrahajlító hatást, akkor a térd nyújtásával húzzuk hátra a karokat, és nyújtsuk a könyökünket. Kissé kiereszthetjük oldalra is, ekkor más szögben nyílik a vállízület.

A másik gyakorlat neve pádángustha-dhanurászana. Tulajdonképpen nem más, mint egy íjpóz, csak a karokat a fentihez hasonlóan könyökkel előre visszük hátra, és nyitjuk a vállakat. Először persze kelleni fog az öv. Hurkoljuk körül a két bokánkon, majd fogjuk két kézbe a két végét. A könyököket húzzuk előre, és a kezünket emeljük a fejünk fölé. Ha van egy segítőnk, akkor rövidebbre vehetjük az övet, vagy lehet, hogy a lábfejünket is sikerül megfogni. Most a térdek kiegyenesítése által húzzuk hátra a karokat vállból. A könyököket is próbáljuk minél jobban kiegyenesíteni.

Az utolsó gyakorlatot hídban végezzük. Bár igaz az, hogy a híd, mint ahogyan a skorpió is, nehéz pózok, de mivel már az első sorozat végén gyakoroljuk, érdemes megismerni a technikát. Ha a váll kötött, akkor nem tudjuk a mellkast magasra emelni, és nem fog sikerülni felállni. Ennek fejlesztése érdekében tegyünk a falhoz két jógatéglát, és az élükre téve a kezünket, menjünk fel hídba. A talpakat hozzuk minél közelebb a falhoz, és a térdek kiegyenesítése által nyomjuk a felsőtestet a fal irányába. Egyidejűleg a könyökünket próbáljuk kiegyenesíteni.

Itt a gyenge karok és vállak is problémát jelenthetnek, de a gyakorlat azokat is megfelelően erősíti. Első fokozatban a könyököt, majd az állat, végül a mellkast kell tudni a falhoz érinteni. Ha ez megvan, akkor már sokkal könnyebb lesz felállni a hídból. Természetesen a lefelé néző kutyában is lehet elérni némi vállnyitást. Próbáljuk a homlokunkat, majd az orrunkat, végül az állunkat a földhöz érinteni, anélkül hogy a könyökünket behajlítanánk. És végül egy linkgyűjtemény a különböző ászanák leírásához.

A pránájámától a dháranáig

Gregor Maehle könyvének újabb részlete:

"A negyedik tag a pránájáma. A prána az életerő, amit belső lélegzetként is emlegetnek; a pránájáma pedig a prána megnyújtását jelenti. A jógik felfedezték, hogy a prána pulzálása vagy oszcillációja egybeesik az elme változásaival (csitta-vrittik). A pránájáma gyakorlása azt jelenti, hogy addig tanulmányozzuk és gyakoroljuk a lágzás szabályozását, amíg meg nem nyugszik és nem izgatja többé az elmét.

A vinyásza rendszerben a pránájámát az Uddzsájí légzés alkalmazásán keresztül gyakoroljuk. A gégefő enyhe összehúzásával a légzést meg leget nyújtani. Megtanuljuk a mozgással követni a légzést, ami fokozatosan azt eredményezi, hogy a test egy szinten túl képessé válik erőfeszítés nélkül lovagolni a lélegzet hullámain. Ezen a ponton nem mi mozgatjuk a testet, hanem a prána ereje. Képessé válunk arra, hogy a testünk összes részébe lélegezzünk, ami megegyezik azzal, hogy egyenletesen oszlatjuk el a pránát. Ez az ájáma, vagyis a légzés meghosszabbítása.

Az ötödik tag a pratjáhára - az érzékek visszavonása. A Maitri Upanisad (6.35.) azt mondja, hogy ha valaki elmerül az érzéktárgyakhoz való kötődésben, akkor ez fűti az elmét, ami illúziót és szenvedést eredményez. Ha viszont az érzékszerveket visszatartjuk a "fűtőanyagtól", akkor, mint a tűz, amelyik lelohad a tüzelő nélkül, az elme is újra elmerül a forrásában, a szívben. A jógában a "szív" nem az érzelmekre vonatkozik, hanem a központunkra, ami a tudat, vagyis az önvaló.

A vinyásza jógában az érzékek visszavonását a dristi, vagyis a koncentrációs pont segítségével gyakoroljuk. Ahelyett, hogy körbe-körbe néznénk, miközben az ászanát gyakoroljuk, ami azt eredményezné, hogy az érzékek kifelé fordulnak, befelé koncentrálunk azáltal, hogy a pillantásunkat bizonyos előírt fókuszpontokra rögzítjük. A hallás érzékét a lélegzet hangjára való figyelés által fordítjuk befelé, ami ugyanakkor visszajelzést is ad nekünk az ászana minőségéről. Azáltal, hogy visszatartjuk a figyelmünket a kifelé fordulástól, kifejlesztjük azt, amit a tantrikus filozófia középpontnak (madhjának) nevez. A középpont kifejlesztésével az elme változásai fokozatosan felfüggesztődnek, és a prána ami a teremtés női aspektusának Shakti Istennőnek a megnyilvánulása, szintén megszűnik oszcillálni. Akkor ismerjük fel az isteni tudat (bhairava) állapotát.

A hatodik tag a dháraná - koncentráció. Ha már megpróbáltál meditálni a két gondolat közötti üres téren, akkor tudod, hogy az elme hajlamos arra, hogy a következő felmerülő gondolathoz tapadjon. Mivel minden tárgy formával rendelkezik, és a szemtanú - a tudat - forma nélküli, az elme hajlamos elsiklani fölötte. Nagyon sok koncentráció kell ahhoz, hogy a tudatra figyeljünk, amikor jelen vannak az elterelő tényezők.

A koncentráció gyakorlása tehát a helyes meditáció előfeltétele és előkészítő fázisa. A koncentráció gyakorlása képessé tesz bennünket arra, hogy bármely kiválasztott tárgya fókuszált állapotban tudjunk maradni. Először egyszerű tárgyakat választunk, amelyek fokozatosan felkészítenek a végső tárgyra, a forma nélküli tudatra, ami nem más, mint tiszta tudatosság.

A koncentrációt a vinyásza jógában a bandhákra való fókuszálás segítségével gyakoroljuk. Külsődleges szinten a múla és uddijána bandhákra koncentrálunk (gátzár és gyomorzár), de belső szinten ez a mozgás, légzés és tudatosság összekötését jelenti (bandha-kötés, csomó). Ahhoz, hogy ezt az összekapcsoltságot elérjük, el kell engednünk a béta-agyhullámokat, ami általában a koncentráció velejárója. Ehelyett át kell váltanunk az alfa-hullámokra, ami többirányú fókuszálást tesz lehetővé, és a mindennel kapcsolatos egyidejű tudatossághoz vezet, vagyis a pillanatban való jelenléthez, ami a meditáció.

Dandászana tippek

A dandászana, vagyis nyújtott lábas ülés az első póz, amibe az álló gyakorlatok végeztével megérkezel. A póz helyes kivitelezéséhez a gerincet minél jobban megnyújtva kell tartani, a fejet előrebiccentve, míg a vállakat hátrahúzva, hogy ne görnyedjen előre a hátunk. A térdkalácsok felhúzva, a lábfejek visszafeszítve. A tenyereket nyomjuk jó alaposan a talajba, mintegy áthelyezve a testsúlyt a fenekünkről a karjainkra.

Ha már egy kicsit megerősödött a vállunk, meg is próbálhatjuk felemelni a fenekünket a levegőbe, a sarkakat egyelőre lent hagyva a talajon. Ha már megy, akkor az egész testünket felemelhetjük a levegőbe, egy kicsit hátraengedve a súlypontot, vagyis a combok lesznek a karok között, nem a medence. Ezt már utthita-dandászanának (felemelt bot-ülés) nevezzük. Itt törekedjünk az egyenes gerincre, és a vállakat húzzuk hátrafelé. A képen ezt csinálom, csak az ujjhegyeken támaszkodva.

Ha szeretnénk gyakorolni a vinyászát, akkor próbáljunk meg ebbe érkezni, anélkül, hogy leérne a lábunk a földre, miközben keresztezzük magunk alatt. Később esetleg nyújtott térddel is sikerül előreugrani. A titok a bandhák alkalmazásában rejlik, mint minden kiemelt póz esetén. A hátra-vinyászát is kezdhetjük úgy, hogy kiemeljük magunkat ebbe a pózba, majd a levegőben keresztezve a lábainkat átvisszük magunk alatt. Minél lassabban tudjuk csinálni, annál szebb.

A végén már lehet, hogy ki is tudjuk tartani egy másodpercig a pózt vízszintes testtel, mielőtt csaturangába letesszük a lábunkat. Ekkor már lehet, hogy a hátraugrásnál sem kell behajlítani a térdünket, csak jól odahúzni a mellkasunkhoz. További gyakorlási tippek: amikor kiemeltük a lábunkat, először emeljük fel függőlegesre, érintsük az orrunkhoz, majd onnan lendítsük hátrafelé, esetleg kézenállásba is felmehetünk, és innen mutassunk be egy lassú csaturangába ereszkedést. Előrefelé ugyanezt, csak fordított sorrendben.

Szóval így lehet a végtelenségig fokozni egy egyszerű előre-hátra vinyásza végrehajtását. Nem mondom, hogy nekem már így megy, de nem lehetetlen, a Youtube-on láttam olyanokat, akik megcsinálták. Ugyanezen az alapon az 5x5 légzésig kitartott návászanák között is fel lehet menni kézenállásba.