Érdekes módon tegnap anélkül írtam pont a NYT cikkéről, hogy nem is olvastam a dívány.hu-n megjelent magyar verziót, és viszonylag liberálisan fogalmaztam, nem vonva kétségbe azt, hogy a jógában, mint minden más sportban vagy mozgásrendszerben, előfordulhatnak sérülések, és az is megeshet, hogy a gyakorlók nem helyesen gyakorolnak vagy az oktatók nem megfelelően oktatnak. De nem akarom önmagamat ismételni, inkább jöjjön most már a cikk magyar változatának részletesebb elemzése.
A statisztikák mindig csalókák lehetnek, de azért engem érdekelne az, hogy végzett-e valaki valamilyen kutatást azt illetően, hogy mennyire gyakoriak is a komolyabb jógás sérülések más sportokhoz vagy a mozgásszegény életmódot élő állampolgárokhoz képest. No akkor lássuk, miből élünk :-) Természetesen az újságíró a szenzációból, a bulvárból él, mivel a jó hír az nem igazi hír. A jógaoktató meg abból él, hogy a jóga áldásos, gyógyító hatásáról lelkendezik az embereknek. Persze ha olyan szerencsétlen a karmája, hogy tíz-húsz év jógaoktatás után a matracról egyenesen a műtőbe viszik, akkor esetleg képes lehet arra, hogy megírjon egy ilyen könyvet, és felkutassa az összes sorstársát, akiket szintén a jóga tett tönkre :-). Na találtam is egy adatot, miszerint 5000 jógasérüléssel fordultak orvoshoz az USA-ban. Évet nem ír, de feltételezzük, hogy egy év alatt jött ki ez a szám. Ha figyelmbe vesszük, hogy az USA-ban minimum 15 millióan jógáznak rendszeresen, akkor a sérülések aránya 0.03%. Hát igen. fergeteges szám.
Egy szóval azt akarom csak mondani, hogy mindenki megnyilatkozásai mögött ott húzódnak a személyes, szubjektív tapasztalatai, az anyagi érdekeltsége, a hite és egy csomó minden más, amit Patandzsali szamszkárának nevez, és ami beszínezi az élőlény átlátszó tudatát. Szóval ha valakinek keserű tapasztalata is volna a jógával kapcsolatban, az nem jelenti azt, hogy nekünk is feltétlenül az lesz. Én most itt megpróbálom félretenni jógastúdió-vezetői mivoltomat és érdekeltségemet, és a saját tapasztalatom alapján, "felhasználóként" elemezni a jóga állítólagos veszélyeit.
Nekem szerencsére elég stabil és mozgékony a gerincem, és nem éreztem még semmiféle problémát, amit a jóga okozott volna. Egy-két izomhúzódást és -szakadást én is beszereztem, de ezek elmúlnak. A térdeim is rendben vannak, bár egy kicsit néha megfájdul a bal belső térdszalagom. A rotátor köpenyem is okés, pedig nyomom azért a kézenállásokat rendesen. A csuklóm néha megfájdul, de ha ésszel terheli az ember, akkor ez is csak átmeneti probléma. Szóval azt tudom mondani, hogy sokkal jobb állapotban vagyok, mint tíz évvel ezelőtt, amikor még nem jógáztam.
Akkor most nézzük a cikket! Még rá se kattint az ember, az ajánlóban már ezzel bombázza a szerző, B. Anna: "Retinaleválás, gerincsérülés, szélütés is előfordulhat jógázás közben, és azok sincsenek biztonságban, akik rendszeresen gyakorolják ezt a sportot." A gerincsérülések tényleg előfordulhatnak, erről már sokat írtunk. De ne feledjük ki azt, hogy az ember naponta maximum egy-két órát jógázik, és azért az is hat a gerincre, amit a nap többi 22-23 órájában csinál! És az sem árt, ha az oktató ért a gerinc-problémákhoz, és aszerint foglalkozik az emberekkel.
A retinaleválással kapcsolatban azért kíváncsi lennék, hogy hány embernek volt tényleg fejenállás vagy gyertya közben :-). Mert ezzel az erővel az összes konditermet be lehetne zárni, de valahogy még nem tilos a fekvenyomás egyik országban sem, úgy tudom, pedig attól sokkal több embernek leválik a retinája. A szélütésre nem is érdemes a szót vesztegetni, mert stroke bármilyen tevékenység közben érheti az embert, például alvás, szaunázás vagy éppen szex közben, de ezek közül úgy tudom egyik sem tilos...
A cikk azzal kezdődik, hogy William J. Broad egy nap utthita-trikónászanában elszakította a hátizmát. Na bumm! Hát ha fél óráig kellett kitartani a pózt, és nagyon feszengett benne, akkor előfordulhat, de akkor is valószínű, hogy nem volt megfelelő helyzetben a medencéje. Nekem is szakadt már el a quadratus lumborumom, ki lehet bírni, egy-két hét alatt elmúlik. A szerzőt Glenn Black segítette a jógás sérülések közötti kalandozásában, aki állítólag roppant híres oktató, de én még valahogy nem hallottam róla.
A következő érv: " Nem szabad elfelejteni, hogy a jógát nem a nyugati irodai dolgozóknak találták ki, hanem olyan embereknek, akik az idejük jó részét amúgy is lótuszülésben ücsörögve töltötték." Ezt az érvet már hallottam egyszer, méghozzá Bene Mátétól, úgyhogy nem fogom még egyszer kielemezni, de körülbelül olyan, mint hogy a magyar ember ne egyen banánt, mert az az indiaiaknak terem.
Végső érvként még megemlíti, hogy Glenn Black maga is gerincműtéten esett keresztül, amit egyértelműen a jógának "köszönhet". Hát én azért azt gondolom, hogy a legtöbb jógaoktató, akinek nincs genetikai hajlama a gerincbetegségre, helyesen táplálkozik és gyakorol, az simán megcsinálja a durvább pózokat is akár 80-90 évesen is, és nem gizdaságból, vagy egóból, ahogy a cikk fogalmazza, hanem egyszerűen azért, mert jólesik neki a természetes és egészséges mozgás öröme.
Pénteken egyébként egy brutális 38 fokos Agni-jóga órán izzadtam, és néztem közben az embereket magam körül. Az egyiknek arasznyi heg a gerincvonalán, a másiknak a térde vagy a bokája körül látszanak a műtéti nyomok. Persze egyikük sem jógán szerezte, hanem azért jönnek jógára, hogy gyógyuljanak, és gyógyulnak is! Való igaz, hogy az astanga, főleg az egyes sorozat nem mindig biztonságos az ilyen sérülésekkel rendelkező emberek számára, de az Agni kifejezetten gyakorolható, és jó terápiás hatása van. Szóval, ha el tudsz kúszni az Atmáig, akkor gyere bátran Agnira, csak jobban érezheted magadat tőle!
A félelmekkel kapcsolatos eszmefuttatás egyik újabb pontja lehetne a sérülésekkel kapcsolatos félelem vagy ijesztgetés. Az egész ezzel a cikkel kezdődött: How Yoga Can Wreck Your Body. Természetesen az astangások, akiket főleg érintenek az olyan vádak, hogy erőteljesen igazítanak, és ezzel sérülést okoznak, nem voltak restek válaszolni: How NYT Can Wreck Yoga. És végül Sarah Ezrin reakciója: How Ego Can Wreck Your Yoga. Ezután a tűzijáték után már csak az marad hátra, hogy mit is mond ezzel kapcsolatban a Punisher? :-)
Hát én kettő dolgot mondanék röviden, az egyik az, hogy no para, az anyagi világ eleve nem egy biztonságos hely, bármikor megbotolhatunk az utcán is, kibicsaklik a bokánk és elszakadnak a szalagok. Ezért nem érdemes feladni vagy abbahagyni a jóga gyakorlását, vagy esetleg bele sem kezdeni. A mozgáshiányos életmód tapasztalataim szerint sokkal több sérülést okoz, mint bármelyik sport. Ráadásul a sportok vagy mozgásformák közül a jóga a legtermészetesebb, ezért itt relatíve a legkevesebb a sérülés, vessük össze akár mondjuk a röplabdával vagy a küzdősportokkal.
Minden sportoló tudja, hogy a sérülések elkerülhetetlenek, persze nem mindegy, hogy mennyi sérülés ér bennünket. Mindegyik sérülésből lehet tanulni, és tudatosítani, hogy esetleg mit nem csináltunk helyesen. Én különbséget tennék a véletlen körülményekből vagy oda nem figyelésből fakadó sérülések, és a helytelen gyakorlásból vagy mozgásból adódód sérülések között. Ez utóbbiak általában súlyosabbak, főleg, ha egy több százszor-ezerszer ismételt helytelen mozgásminta váltja ki. Egy rátermett oktató egyik feladata és felelőssége, hogy a gyakorlók pszichofizikai adottaságait és korlátait kiismerve, személyre szabja a gyakorlásukat, és lehetőleg óvja őket a sérülésektől. De 100% garanciát persze a legjobb oktató sem tud nyújtani a sérülések ellen.
A másik dolog pedig az, amiről tegnap is beszéltünk, hogy lazán kell venni a dolgokat, nem kell annyira komolyan viszonyulni a sérülésekhez sem. Minden egyes gyakorlásnál benne van a rizikó, hogy valaminket meghúzzuk, de ha ezen parázunk egész gyakorlás alatt, akkor megfosztjuk magunkat a jóga élvezetétől. Még az extrém veszélyes sportok kedvelői is a szabadesést és az adrenalinfröccsöt élvezik, és nem azon paráznak folyamatosan, hogy mi lesz, ha nem nyílik ki például az ejtőernyő. Mert akkor értelemszerűen nem ugranának le.
Mindazonáltal az egó kérdése egy fontos dolog, mert a "lelazulásba" beletartozik az is, hogy nem erőltetjük ész nélkül a pózokat, sem mint oktató, sem mint gyakorló. Türelem, kitartás, koncentráció, ezek a sikerhez vezető útnak, a sérülések elkerülésének és a sérülésekből kivezető folyamatnak is az alappillérei.
Ha túlzottan akarjuk, akkor előfordulhat, hogy lesérülünk, akár még igazítás nélkül is. Sokkal jobb átadni magunkat az ászanának, alárendelni az egónkat, és eggyé válni vele. Először tudatilag, azután fizikailag is lassan sikerülni fog. Amikor "le akarjuk gyűrni" az ászanát, az egónk alá akarjuk tiporni, akkor néha belázad, és megcsíp, megmar, megharap. Hiába, veszélyes jószág az astanga, csak figyelemmel és körültekintéssel lehet megszelídíteni. Írom mindezt péntek 13-án, reménykedve benne, hogy nem fognak összeesküdni ellenem a körülmények a mai gyakorlásom és oktatásom során. A félelem táplálja a balszerencsét, a vakmerőség viszont egyenesen vonzza, úgyhogy itt is talán az arany középút a legbiztosabb és a legmegnyugtatóbb. A tartós és sikeres gyakorláshoz ugyanis több kell, mint a felszínes fanatizmus. Az egész lényünket átjáró függőség és fanatizmus lassan és fokozatosan alakul ki, és ebben a folyamatban visszatalálunk önmagunkhoz, visszanyerjük a függetlenségünket, ahelyett, hogy elveszítenénk és az egó szintjén történő hamis elfogadás vagy elutasítás áldozataivá válnánk. Practice, practice, practice, de tudatosan!
Ma reggeliztem :-) Mondjuk ennek önmagában nincs túlzottan nagy hírértéke, mert minden nap szoktam reggelizni, sőt, minden ember minden nap szokott reggelizni. De talán azok, akik amiatt izgulnak, hogy már túlzottan sovány vagyok, megnyugszanak kissé. Amikor Thaiföldről visszajöttem, tényleg 61 kiló voltam, és 6% körül volt a testzsírom. Most 64 kiló vagyok, és 8% a testzsírom, úgy látszik, azért csak működik ez az update táplálkozás, és sikerült egy kis izmot fölszednem vele :-)
Ma reggel ananászt, banánt, mandarint, almát, szőlőt és friss datolyát ettem, egy kis joghurttal, magvakkal és aszalt gyümölcsökkel. És közben azon gondolkodtam, hogy milyen mennyeiek ezek az ételek, még akkor is ezt enném, ha én volnék Isten. Egyébként Krisna is hasonló dolgokat szokott reggelire kapni a lelki világban, csak egy kicsit több édesség van még mellette. Persze puhos is tőle, dehát ő Isten, megteheti :-).
Azután visszagondoltam gyermekkoromra, amikor vajas pirítós volt a reggeli citromos teával, és kaparta a torkomat a száraz pirítós morzsája, utána meg egész délelőtt szomjas voltam. Amikor meg Balatonon voltunk, a vajas-baracklekváros kifli volt a sztár. Simán megettünk belőle négyet-ötöt is egy reggelihez, plusz a kötelező felvágottas kifli... Na ilyen mennyiségű szénhidrát-beviteltől már tízéves koromban is hurkák lettek a hasamon, alig győztem ledolgozni, pedig egész nap futottam, úsztam és bicikliztem. A strandon még becsúszott egy-két fokhagymás lángos, főtt kukorica, fagyi, vattacukor, töltetlen savanyú cukorka meg mindig volt nálam, bár néha tejdropsszal változatosítottam, vagy éppen fruttival.
Életem egyik legjobb lépése az volt, amikor vegetáriánus lettem, de ennek már lassan huszonkét éve. Azóta a vegetáriánus konyhán belül is sok kört tettem, voltam pizza-tészta-sültkrumpli-függő, és édesség-mániás is, és rájöttem arra, hogy az emberi gyomor szinte a végtelenségig tágítható. Azt mondják, az ember gyomrába annyi táplálék fér bele kényelmesen, amennyi a két tenyerünkben csapottan elfér. De szinte bármelyik ember, életmódtól, testmozgástól és energiaigénytől függetlenül képes rászoktatni magát arra, hogy együltő helyében ennek a mennyiségnek a többszörösét is megegye. Fénykoromban simán tudtam 2-3 órán keresztül is enni, több kiló táplálékot elfogyasztva egyszerre, méghozzá a kalóriadúsabb fajtából.
A Krisna-tudatban egyébként is az evés az egyetelen "engedélyezett" érzéki élvezet, így sokan beleesnek a túlzott evés csapdájába, ami persze elhízáshoz, rossz közérzethet, és hosszú távon egy csomó belső betegséghez vezet, mivel a szervezet elsalakosodik, és a szövetek előbb-utóbb felmondják a szolgálatot. Egyik szakács barátomnak az volt a mondása, hogy az alkoholisták mindig találnak alkalmat az ivásra, a krisnások pedig az evésre :-). Szerencsére én tíz éve felfedeztem a mozgás és a jóga örömét, és ez azért elindított a tudatosodás útján, legalábbis ami az egészségi állapotomat és a táplálkozásomat illeti.
Életem második legjobb lépése volt, amikor a vegetáriánizmuson belül megszabadultam a szénhidrát-függőségtől, és abbahagytam a finomított, feldolgozott élelmiszerek fogyasztását. Mostanában a bevásárlásom abból áll, hogy kimegyek a piacra, veszek egy csomó zöldséget és gyümölcsöt, meg olajos magvakat, itthon pedig párolok, vagy levest főzök a hüvelyesekből. A többi az nyersen is jó. Egyszerű, gyors, egészséges és mennyei! A gyümölcsök és a zöldségek eredeti ízét semmivel nem lehet pótolni vagy felülmúlni, de ezt csak az érzi, aki nem eszik tömkelegével húst, feldolgozott élelmiszereket, szénhidrátot és édességet.
Én sohasem számolom a kalóriákat és a mennyiségeket, mert ezekből az ételekből akármennyit lehet enni. És még ha az ember úgy is érzi, hogy totálisan tele van, nem ül rá az a nyomottság, ami a sok keményítő elfogyasztása után ránk szokott nehezedni. Evés után egy órával már le is megy a kaja, mert a szervezet szépen kivonja belőle a vizet meg a fitonutrienseket, a rost meg kellemesen végigmasszírozza a bélfalainkat.
Az utolsó szempont, ami azért nem is annyira utolsó, hogy ez az étrend, tejtermékekkel kombinálva bőven elegendő energiát biztosít napi egy edzésre és jógára, plusz a jógaoktatásra is, szóval még egy fizikailag megterhelőbb életmódot élő embernek is simán megfelel. Aki pedig egész nap az irodában gubbaszt, annak meg még inkább. Kedzjünk el egészségesen és természetesen étkezni, és ha nem mozgunk eleget, akkor azt is kezdjük el, elvégre a Homo Sapiens két lábon járó és nem széken tespedő élőlény!
A jóga gyakorlásának egyik célja az, hogy az ember belazuljon, és semmiképpen nem az, hogy befeszüljön. Remélem, ezzel nagyjából mindenki egyetért. Fizikai szinten is a lazaságot, a nyújtást, az ízületek szabad mozgékonyságát hangsúlyozzuk, persze ugyanakkor a jóga, főleg a poweresebb irányzatok azért adnak egy tartást is a gerincnek, tónust az izmoknak, és így valósul meg a szthira-szukham ászanam jellegzetes összhangja, a szilárdság és a lazaság egyidejű jelenléte minden sejtben.
Ennek a kettős jellegnek összeforrott egységként kellene megnyilvánulnia, legalábbis hosszabb gyakorlás után, (mondjuk 10-20 év minimum), ráadásul nem csak a fizikai test és az ászanák szintjén, hanem a gyakorló személyiségében, hangulatában, mentalitásában is. Elmondom, hogy mire gondolok. A jóga kétségtelenül ad egy tartást az embernek, céltudatossá tesz, plusz energiát, lelkesedést, motivációt ad. A jógik általában éberebbek, tudatosabbak, fókuszáltabbak, jobban jelen vannak a pillanatban, mint azok, akik nem jógáznak. Ez most nem valamiféle űbermensch-fényezés akar lenni, szerintem ezt minden rendszeresen jógázó tapasztalja, ezért is ragaszkodunk hozzá, ezért vagyunk jógafüggők.
Ugyanakkor a mentális lazaság, nyitottság, simulékonyság is egy fontos aspektusa a jóga gyakorlásának. A "flow" élményt akkor tudjuk állandósítani, vagy legalább gyakorivá tenni, amikor tudunk együtt mozogni az áramlattal, nem állunk ellen, nem ragaszkodunk foggal-körömmel valamihez, mert az görcsössé és merevvé tesz. A tudás művelése, a filozófia tanulmányozása is azt a célt szolgálja, hogy a jógi nyitott szívvel, félelem nélkül tudja fogadni azokat a változásokat, amelyek szüntelenül körülveszik a világban.
Vegyük alapul mindazt a tudást, amit az emberiség kezdete óta a bölcsek, jógik, guruk, szentek, vallásalapítók és a megvilágosodás útját járó emberek ránk hagyományoztak. Bármelyik részét kezdjük is el tanulmányozni, az közelebb fog hozni bennünket a teljességhez. Legalábbis ebben a szellemben kellene tanulmányozni a különböző filozófiákat, vallási és spirituális tanokat. A legfontosabb vonalait tekintve mindegyik tan ugyanazt a nehezen, vagy szinte alig megfogalmazható abszolút igazságot próbálja megragadni és szavakba önteni.
Az egyik ilyen tan a lélek örök, transzcendens természetéről szól, amely eredeti azonosságában minden átmeneti, anyagi megjelöléstől mentes. A napokban a Jóga-szútra kommentárok kapcsán is erről esett szó. A felszabadulás útja az anyagi megjelölésektől való elkülönülésen keresztül vezet. Éppen ezért nem tűnik helyénvalónak, amikor különböző jógaiskolák, tradíciók képviselői azon vitatkoznak, hogy mi jóga, és mi nem az, mi hiteles, és mi nem az, mi az, ami helyes és mi az, ami elfogadhatatlan.
Az anyagi feltételekhez kötött tudat számára valóban könnyebb egy olyan rendszeren keresztül elindulni a jóga útján, ami konkrétan megfogalmazza, hogy mi a helyes gyakorlás módja, lépcsőfokokat, elérendő szinteket állít fel, és mindezt történelmi kontextusba helyezve, tradíciókhoz, gurukhoz stb. köti. Mindez nem más, csupán újabb átmeneti megjelölés, amit az örök lélek felvesz, persze a lelki fejlődés érdekében. Szóval az a lényeg, hogy nem szabad nagyon ragaszkodni azokhoz a megjelölésekhez, amiket a jógában felveszünk, ne vegyük őket halálosan komolyan, és ne azonosítsuk magunkat vele, mert minden út vagy folyamat csupán egy azokból a lépcsőfokokból, amelyeken az életeink során keresztülhaladunk.
Az astanga gyakorlásában is nagyon erősen hangsúlyozva van a hagyomány és Pattabhi Jois szerepe, de még ő maga is hangsúlyozta, hogy a guru igazából belül van, és bár ő adott egy gyakorlási rendszert, a jóga belső fokozataiban nem igazán tud egy külső guru segíteni, ott a gyakorlónak saját magának kell végigküzdenie magát, Isten kegyelmében bízva. A jóga azt tanítja, hogy mi legyünk saját magunk gurui, és ne ragaszkodjunk egy külső guruhoz, emellett persze hálát kell éreznünk azért, amit a guruinktól kaptunk. De az embernek önmagának kell végigjárnia a belső útját, és megértenie, hogy mire van szüksége, és mi az,. ami akadályt jelent a fejlődésében.
Szóval az, aki úgy gondolkodik, hogy "én astangás vagyok, ez a legjobb irányzat, és én gyakorlok a legtradicionálisabban", és lenéz, vagy nem tud tisztelni más jógikat, oktatókat, gyakorlókat, az még nagyon az elején jár az útnak, és csak a felszínt kapirgássza, akárhányadik sorozatnál is jár. Az ilyen emberek még feszültek és tele vannak félelmekkel, ezért nem tudják elengedni magukat és kellőképpen megnyílni. A gondolkodásmódjukban állandóan jelen van a megosztottság - "ez hiteles, ez nem hiteles" , "Incorrect, no benefit", ahogy az Ashtanga Police videóban volt. És a gyakorlásuk is merev, görcsös lesz, még ha esetleg kívülről látványos is.
Szerintem érdemes odafigyelni arra, hogy az önmagunkkal szemben támasztott túlzott elvárásokkal, vagy az eredménycentrikussággal ne rontsuk el a saját gyakorlásunkat, hiszen azért gyakorolunk, hogy örüljünk, hogy boldogok legyünk, és hogy lelazulunk, nem pedig azért, hogy stresszesek, frusztráltak legyünk, és kiégjünk. És ebbe sok minden belefér, kinek mi? Ha mereven ragaszkodunk egy kerethez, mert az a "tradicionális", sok esetben ez nem segíti elő a fejlődésünket, hanem inkább akadállyá válik. Szóval ha úgy érezzük, hogy ki kell lépni a keretek közül, vagy olyan elemeket kell bevenni a gyakorlásunk keretei közé, ami nem "tradicionális", akkor tegyük meg! Nekem minden jóga, ami a tudatos mozgásról és légzésről és az elme relaxálásáról szól. Nekem belefér az Antigravity, az Akro-jóga, a Body Art, sőt még a Budokon is, bár ez utóbbit majd csak február közepén fogom kipróbálni a főguru, Cameron Shayne vezetésével. Szóval légy bátor, és hallgass az intuíciódra, az e legbiztosabb guru! Free Spirit Yoga!
Újabb részlet Gregor Maehle könyvéből:
"Návászana (csónakpóz)
Dristi: Lábujjak
Szapta: belégzésre ugorjunk előre dandászanába. Dőljünk hátra, és egyensúlyozzunk az ülőcsontok és a keresztcsont közötti részen. Emeljük fel a lábainkat a talajról, amíg derékszöget nem zár be a felsőtest a lábakkal. Törekedjünk az egyenes lábakra. A lábujjak legyenek szemmagasságban, miközben a lábfej spiccel. Ha csökkentjük a szöget a törzs és a lábak között, akkor kevesebb erőt kell kifejteni.
Nyújtsuk ki vízszintesen a karjainkat előre vállmagasságban. Tartsuk a karokat párhuzamosan a talajjal, a tenyerek nézzenek egymás felé. Húzzuk a karjainkat visszafelé a vállízületbe. Ne engedjük összeesni a derekunkat. Tartsuk a hátunkat egyenesen és emeljük ki a szegycsontot. A testünk lesz a csónak törzse, a karok pedig az evezők.
Abban az esetben, ha a hasizmaink gyengén fejlettek, terhelés érheti a derekunkat ebben a pózban. A kezdők számára a következő megközelítés javasolt:
1. fázis: ülő helyzetből hajlítsuk be a térdünket a mellkashoz és öleljük át. Emeljük ki a szegycsontot, és egyenes háttal kissé emeljük el a lábainkat a talajról. Nyújtsuk ki a karjainkat előre.
2. fázis: Növeljük tovább a szöget a térdek és a mellkas között, és addig emeljük a lábszárakat, amíg párhuzamosak nem lesznek a talajjal.
3. fázis: Nyújtsuk tovább a lábakat addig, amíg a hasizom teljesen meg nem feszül, de a hátunk egyenes marad.
Astau: tegyük a kezünket a talajra a csípők mellet! Keresztezzük a lábunkat, és belégzésre akasszuk be a légzést a bandhákba, nyomjuk a kezeinket a talajba, és emeljük fel a testünket a talajról. Tegyünk őszinte erőfeszítést, és ne legyünk elégedettek, ha még nem tudunk felemelkedni. Sok gyakorló számára ez a gyakorlat hozza meg az áttörést a hátraugrásokban. Ha csak egy kicsit tudunk felemelkedni, akkor folytassuk a munkát addig, amíg ki nem tudjuk emelni magunkat lólászanába. Ez a mozdulat azt a képességet fejleszti, hogy a törzsünket össze tudjuk gömbölyíteni egy golyóba. Ezáltal el tudjuk sajátítani a bandha-kontrollt, és a kulcs a hátraugráshoz. Kilégzésre üljünk vissza. Ismételjük meg az előző két vinyászát még négyszer, összesen öt szettet végezve a gyakorlatból.
Nava: kilégzésre ugorjunk hátra csaturanga-dandászanába
Dasa: belégzésre felfelé néző kutya
Ékádasa: kilégzésre lefelé néző kutya"
Újabb részlet Gregor Maehle Jóga-szútra magyarázataiból:
"Ha valaki nem értette meg az előző bekezdést, akkor olvassa újra addig, amíg meg nem érti. Ez a jóga titka. Néha a tárgyalásra kerülő fogalmak vagy a tömör terminológia nehézséget okozhat az olvasónak, de ha a tényeket nem tisztázzuk pontosan, akkor a tanítások lényege elveszik. A néha prof. S. Dasgupta szavaival: "Megpróbáltam ellenállni a kísértésnek, hogy azáltal tegyem boldoggá az angolokat, a filozófiai jelentés pontosságát feláldozásának kockáztatásával, és az indiai filozófia számos gondolata olyan, hogy reménytelenül nehéz pontosan átültetni őket az angol nyelvbe."
A következőkben ennek a szútrának a fogalmait foglaljuk össze röviden. Létünk gyökere az örök, határtalan gyönyör és tudatosság, amit eredeti természetünknek, az igazságnak, a természetes állapotnak, a tudatnak vagy az önvalónak is neveznek. Azért nem tapasztaljuk ezt az állapotot, mert tévesen az elme tevékenységével azonosítjuk önmagunkat. Amikor az elme tevékenysége (vritti) megszűnik, akkor visszatérünk az eredeti állapotunkba.
Vjásza egy fontos dolgot jelent ki a kommentárjában, amikor azt mondja, hogy a tudat mindig önmagában nyugszik, bár úgy tűnik, mintha nem így lenne. Vigjánabhiksu a következő példával illusztrálja ezt a Júga-varttikában: Ha egy kristályt nézünk, és nincs semmilyen tárgy a közelében, akkor úgy látjuk a kristályt, ahogy van. Ha egy vörös rózsát helyezünk el a kristály közelében, akkor a kristály fel fogja venni a rózsa színét, olyan mértékben, hogy ha a kristályba nézünk, akkor csak a rózsát látjuk. Az igazság azonban az, hogy a kristály egyáltalán nem változtatja meg a természetét ebben a folyamatban.
Hasonlóképpen, a tudat önmagában lakozik a tárgy nélküli (aszampragjáta) szamádhi közben. az igazság az, hogy mindig önmagában lakozik, csak ez nem mindig tűnik így. Mint a kristályt is, úgy tűnik, hogy beszínezik a tárgyak. És, mint a kristály esetében is, ha eltávolítjuk a tárgyakat, akkor rájövünk, hogy változatlan."
Na jó, ezt a címet azért kezeljük ironikusan :-) Ma van a születésnapom, méghozzá a 41-edik, azaz 1971 január 9-én láttam meg a napvilágot. Ennek a napnak valószínűleg nincs különösebb jelentősége a Föld legtöbb embere számára, főleg azok számára, akik nem is ismernek. Akik ismernek, azok is gondolom vegyes érzelmekkel fogadták az érkezésemet, és talán akkor fogják tudni végérvényesen eldönteni, hogy jövetelem pozitív vagy negatív kicsengésű volt-e az életükben, amikor továbblépek, ismeretlen magasságok vagy mélységek felé.
A védikus filozófia szempontjából sincs túlzottan nagy jelentősége annak a pillanatnak, amikor ebben a testben inkarnálódik az örök lélek, hiszen már millió és millió élet óta itt körözünk, különböző testeken, élethelyzeteken és benyomásokon keresztül vándorolva. Érdekes az összecsengés a szanszkrit "szamszára" és "szamszkára" szó között. Az előbbi kifejezéssel a reinkarnációt, az ismétlődő születést és halált szokták illetni, míg az utóbbi kifejezést Patandzsali az elmét érő benyomásokra, lenyomatokra használja, amelyek életről életre elkísérnek bennünket és alakítják a tudatunkat.
Még a filozófiánál maradva, az emberi születés azért egy fontos lépcsőfok minden egyén lelki evolúciójában, mert az emberi testtel együtt jár a lelki intelligencia, az élet végső kérdéseinek kutatásához szükséges vágy és képesség, nevezhetjük akár vallásosságnak vagy spiritualitásnak, de végső soron önmagunk keresése, amely az emberi élet egyik legfontosabb ajándéka és egyben küldetése is.
Az én szempontomból talán azért mégis ez az egyik legfontosabb pillanat, hiszen előző születéseimből már nem sok mindenre emlékezem, maximum a magammal hozott tudatalatti benyomások munkálnak értékrendemben, személyiségemben, törekvéseimben. A következő életeimet egyelőre homály fedi, szóval, ahogy a jóga is tanítja, a legjobb a jelenre koncentrálni, és kihozni a Most-ból, amit lehet. Úgy gondolom, hogy valamelyest sikerült előrehaladnom a spirituális útkeresés ösvényén is, 1990-ben megismerkedtem a Krisna-tudattal, közvetlenül előtte pedig a jógával, ami az utóbbi évtizedben is egyre perominensebb szerepet játszik az életemben.
Úgy érzem, hogy mindazok az élmények, fordulatok, erőfeszítések, amelyeket eddig tettem az életemben, hasznosak és fontosak voltak, még ha néha az egyik szélsőségből a másikba való átlendülésnek is néztek vagy néznek ki, mert fokozatosan közelebb visznek az eredeti természetemhez, lassan megértem és megélem, hogy ki is vagyok igazán, mi az én utam, és mi az, amivel nem tudok azonosulni vagy nem visz közelebb önmagam megismeréséhez. Az úton voltak és lesznek állomások, személyek, amiket megközelítek, elkísérnek egy darabig, majd tovább lépek, mert végülis az anyagi világban minden átmeneti, még ha nagyon ragaszkodunk is hozzá, mert aminek kezdete van, annak vége is lesz egyszer.
Az örök lélek szempontjából az átmenetiség persze tág fogalom, mert lehet, hogy egy élethelyzet vagy kapcsolat csak pár percig, óráig, napig tart, míg egy másik körülmény évekig, évtizedekig vagy akár több életen keresztül is állandósul. Mindebben benne vannak az előző döntéseink, és a jelenlegi választásaink is. Ismerni kell a szabályokat, ahogyan a karma működik, és józanul kell dönteni, a következmények mérlegelésével. Az utóbbi napokban szó volt a félelemről, és lesz is még a következőkben. A józan ember nem fél, de a vakmerőség nem egyenlő a félelemnélküliséggel. Ha hozol egy döntést, és később, a következményeivel szembesülve megbánod, akkor nem voltál következetes és megfontolt. De a hibákból is lehet tanulni, és kell is. A szenvedésnek és a fájdalomnak nevelő szerepe van az ember életében, és ha nem képes tanulni belőle és kijavítani a hibáit, akkor esélyes, hogy mélyebbre süllyed a tudati létrán, és az állat- vagy növényvilágban születik újjá, ahol nem kell döntéseket hozni, és nem kell viselni a következményeit.
Remlélhetőleg másoknak is tudtam valami hasznosat adni az eddigi életem során, és viszonylag kevés embert bántottam meg, de ha meg is bántottam valakit, akkor sorry, I'm not perfect. Vagy pedig az egójukkal van baj, és megsértődtek azon, amit én segítő szándékkel közvetítettem feléjük. Az anyagi világban minden törekvést hiba fed. A következő negyven-egynéhány évemre is vannak terveim, de semmi rendkívüli az eddigiekhez képest.
Szeretném folytatni a jóga népszerűsítését, nem csak az egészségmegőrzés szempontjából, hanem a jóga szellemiségét, a hozzá kapcsolódó életmódot is szeretném minél több embernek bemutatni, hogy ők is részesülhessenek ebben az áldásban, amit én kaptam és kapok folyamatosan. A jóga a szeretet és életerő végtelen folyama, és amikor az ember összekapcsolódik ezzel a folyammal, és megállapodik az Itt-ben és a Most-ban, akkor semmihez sem hasonlítható boldogságot tapasztal, végtelenül szerencsésnek és kiválasztottnak érzi magát, és örökké ebben az állapotban szeretne maradni. Minél mohóbbak vagyunk a boldogságra, és minél lazábbak vagyunk, annál természetesebben benne tudunk maradni a jóga állapotában, és annál nehezebb lesz kizökkenteni minket belőle. Practice, practice, practice. A gyakorlás, a közben tett erőfeszítés és koncentráció az egyetlen, ami a miénk. A többit ajándékként kapjuk, ha nyitottak vagyunk rá. Be Cool & Yoga On! (A képen persze nem én vagyok megörökítve, de ez a póz valószínűleg nekem is elég hamar ment :-))).
A félelmekről értekezvén érdemes kitérni a félelem egy gyakori fajtájára, a bűntudatra. Az anyagi világ, és az emberi társadalom csak akkor tud működni, ha vannak bizonyos szabályrendszerek, amelyek meghatározzák, hogy mi az, ami helyes és elfogadható, és mi az, ami helytelen és zavaró. Anyagi szinten ezeket a dolgokat a törvények szabályozzák, és az ember úgy van vele, hogy ha betartja a törvényeket, akkor nyugodt a lelkiismerete és stresszementesen élhet (elvileg). Ha viszont nem, akkor folyton parázhat, hogy mikor kapják esetleg el és büntetik meg. Nem kell feltétlenül nagy kihágásokra gondolni, elég, ha csak a BKV-bliccelést kísérő bizsergető érzésre emlékeztetjük magunkat.
A félelem egyébként is a politika és általában a hatalom leghatékonyabb eszköze arra, hogy a kisemberekből kikényszerítse a kívánt viselkedési mintákat. Vagyis amikor arról beszélünk, hogy a jóga egyik célja a félelmeink legyőzése, ennek igazából nem csak az egyéni szinten van nagyon komoly hatása, hanem társadalmi szinten is egészen jelentős változásokat képes elindítani. Gondoljunk csak Gandhi békés engedetlenség-mozgalmára! Ő csupán az ahimszát tűzte a zászlajára a jóga erkölcsi elvei közül, de a példa azt mutatja, hogy ha elegen csinálnak vagy éppen nem csinálnak valamit, akkor annak komoly társadalmi következményei lehetnek.
Például ha elegen mondanának le a hús, drogok, alkohol, nikotin, koffein fogyasztásáról, akkor ezek az iparágak külön erőfeszítés nélkül csődbe mennének. Ha elegen lennének hűségesek a partnerkapcsolataikban, akkor nem lenne AIDS és nemi betegségek, de még lehet, hogy abortusz is kevesebb lenne. A vallások vagy a spirituális rendszerek, például a jóga által előírt erkölcsi alapelvek viszont általában jóval szigorúbbak a világi törvényeknél.
Az ember persze jóhiszeműen elkezdi gyakorolni a jamákat és a nijamákat, de hogy a tegnapi gondolatmenetet folytassam, van olyan eset, amikor egy bizonyos tilalom vagy éppen előírás betartása nem abból fakad, hogy természetesen elértük azt a szintet, amikor a szabály követése inspirál bennünket a további fejlődésre. Van, amikor bizonyos vágyakat vagy késztetéseket elnyomunk, ahelyett, hogy átalakítottuk volna őket magasabb, spirituális aspirációkká, és olyankor az ember könnyen konfliktusba keveredhet önmagával, vagy azzal az idealizált képpel, amit önmagáról alkotott. Természetes, hogy szeretnénk tökéletes jógikká válni, de ha ez nem sikerül az élet minden napján és minden pillanatában, akkor két fontos dolgot kell tisztáznunk önmagunkban:
1. Az átmeneti kudarc nem jelenti azt, hogy az egész törekvésünknek nincs értelme, és hogy nem fejlődünk. Folytatni kell a törekvést, mindaddig, amíg tudunk motivációt találni a fejlődésre. Ha a motiváció elvész, akkor persze nehéz puszta kötelességtudatból, vagy elvi megértés alapján jógázni vagy betartani valamilyen előírást.
2. Őszintén fel kell mérni a helyzetünket, és összhangba kell hozni azt, ami belül van, azzal, amit kifelé mutatunk. Mert ha a kettő nagyon eltávolodik egymástól, az feszültségekhez vezet a személyiségünkön belül (vagyis sokkal tökéletesebbnek akarunk látszani, mint amilyenek ténylegesen vagyunk), másrészt a mások (de legfőképpen önmagunk) becsapására tett erőfeszítés pontosan az őszinte fejlődés lehetőségétől foszt meg bennünket.
Sok esetben a vallások vagy spirituális tanok úgymond "fenyegetik" a követőiket azzal, hogy ha ilyen vagy olyan bűnt elkövetnek, akkor milyen szenvedések várnak rájuk. Ugyanakkor a keresztény tanítás is elismeri, hogy az ember gyarló, vagyis a legjobb szándéka mellett is meg fogja szegni például a tízparancsolatot. Az "Istenfélés" egy jóval távolibb kapcsolat Istennel, mint az "Istenszeretet", de egyesek számára a bűntudat és a büntetéstől való félelem valóban egy kordában tartó erő lehet.
A legfejlettebb spiritualisták pedig valóban képesek arra, hogy olyan mértékben átadják magukat Istennek, hogy a felé irányuló szeretetük miatt már nem is képesek megérinteni a szívüket a világi kísértések. A kettő között vannak azonban azok, akik törekszenek ugyan, de úton-útfélen "elbuknak". Ilyenkor a bűntudat szerintem inkább egy korlátozó, frusztráló erővé vélik egy idő múlva, és üldözési mániát hoz létre a tudatunkban.
A jóga útja a szabadság útja, és ahogy mondtam, a félelem legyőzésének az útja. Szóval ha úgy érezzük, hogy a büntetéstől való félelem börtönzi be a tudatunkat, akkor ebből kell valahogy kitörni. Ez persze nem azt jelenti, hogy a tetteinknek nem lesz meg ugyanaz a visszahatása, csupán azt, hogy elfogadjuk és tudomásul vesszük, és nyílt szívvel vállaljuk tetteink következményét, hiszen ehhez is bátorság kell. Krisna azt mondta a Pándaváknak, hogy meg kell látniuk a Poklot, mielőtt e Mennybe emelkednek, és lehet, hogy nekünk is olyan élethelyzeteken kell még keresztülmennünk a jövőben, amikről már úgy gondoljuk, hogy túlléptünk rajta.
A jógi közömbös tud maradni az élvezet és a szenvedés közepette is, és képes gyakorolni a szamádhit akár a legpokolibb körülmények között is. Nem a külső helyzet számít, csupán az elme csendje, amelyet ugyanolyan kihívás lehet kellemes és élvezetes körülmények között elérni, mint az elviselhetetlennek tűnő fájdalom és szenvedés közepette. De ha egyszer sikerült megszabadulni a félelmeinktől, akkor a szamádhi már valószínűleg nagyon közel lesz.
A mai blogot egy Anthony de Mello-idézettel szeretném kezdeni, amely némileg rímel a tegnapi teljesítménykényszeres gondolatmenetre:
"Fiatal korunkban boldogtalanságra programoztak bennünket. Arra tanítottak, hogy a boldogság érdekében pénzre, sikerre, egy gyönyörű vagy jóképű partnerre van szükséged az életben, jó állásra, barátokra, spiritualitásra, Istenre - válaszd amelyiket akarod. Ha nem szerzed meg ezeket a dolgokat, nem leszel boldog, ezt mondták nekünk. Nos, ez az, amit kötődésnek nevezek. A kötődés olyan hiedelem, amely szerint valami nélkül nem leszel boldog. Ha egyszer ez meggyőződéseddé válik - ha bekerül a tudatalattidba, ha léted mélyen gyökerezik az effajta gondolkodásban, akkor véged van."
Na én azért talán nem fogalmaznék ennyire drámaian, de a képlet tényleg viszonylag egyszerű: Ha a boldogságunk külső tényezők meglététől vagy hiányától függ, akkor ki vagyunk szolgáltatva a változó körülményeknek, és kötődés alakul ki bennünk azok iránt a dolgok vagy személyek iránt, amelyeket a boldogságunk forrásának tekintünk, és azon stresszelünk, hogy mi lesz, ha elveszítjük őket valamilyen okból kifolyólag. nagyon nehéz megtanulni úgy kifejezni a szeretetünket, hogy ne kísérje kötődés. Persze a kötődés önmagába nem biztos, hogy baj, mert a lélek összességében véve nem független. De a túlzott, görcsös kötődés az még távolabb vihet minket a boldogságtól, mint a laza, nyitott felfogás az élet dolgaival vagy a viszonyainkkal kapcsolatban.
A képlettel két probléma van csupán: az első az, hogy a legtöbb ember tudata tele van kötődésekkel, és képtelen feladni őket. Ilyenkor a tudatunk a ragaszkodás és gyűlölet pólusai közé kerül, és megtörténhet időnként, hogy egyik pillanatban nagyon szeretünk valakit, míg a következőben a legnagyobb ellenségünkké válik. A ragaszkodásmentes szeretet gyakorlása nehéz dolog, és időnként fájdalmasnak is tűnhet, de fokozatosan el fog vezetni bennünket a maradandó, belülről fakadó boldogsághoz. Szóval amikor egy lelki tanító azt mondja, hogy hiába ragaszkodsz bármihez is, nem leszel tőle boldog, akkor neki elhisszük, főleg, ha látjuk, hogy ő minden külső dolog nélkül is belső boldogságot él át az élete minden pillanatában.
Amikor azonban eldöntjük, hogy mi magunk is meg akarunk szabadulni a kötődésektől, akkor azért több akadályba is botlunk, vagy időnként vakvágányra is juthartunk. Az egyik akadály az lehet, amikor lemondunk valamiről, főleg ha egy olyan dologtól mondunk le, amit soha nem is birtokoltunk vagy kaptunk meg, de a ragaszkodás ott marad a szívünkben, csupán a felszínen mondtunk le róla. Ez az úgynevezett "savanyú a szőlő"-effektus és két következménye van: az egyik az, hogy frusztráltak leszünk, mert negatívként állítunk be magunkban egy dolgot, amihez a szívünk mélyén igazából ragaszkodunk még, másrészt, ha mégis valamilyen véletlen folytán megkapjuk azt a dolgot, akkor meghasonlunk a saját magunk által felépített értékrenddel, és mégiscsak elkezdünk ragaszkodni hozzá.
A másik akadály az lehet, amikor az egyik kötődést egy másikkal helyettesítjük ki, amelyről azt gondoljuk, hogy egy lelki, spirituális kötődés, ezért magasabb rendű az anyagi kötődésnél. De ha nem jutunk el ténylegesen arra a szintre, ahol át tudunk lényegülni, és eggyé tudunk válni az aspirációnkkal akkor az is csupán egy külső tényezővé válik a boldogságunk elérésében. Éppen ezért a jóga azt tanítja, hogy belül, önmagunk legbelső magjában kell megkeresni a boldogságot, mindenféle külső megjelöléstől és körülménytől függetlenül. És ezt a keresést addig kell őszintén és kérlelhetetlenül folytatni, amíg el nem érkezünk oda, ahol az elme hullámzása végérvényesen megszűnik. lehet, hogy nem lesz könnyű az út, és sok buktató és nehézség, szenvedés, fájdalom, frusztráció vár ránk, de érdemes végigmenni rajta. És az út a félelmeink legyőzésén keresztül vezet, amiről még majd fogunk beszélni, mert nagyon hosszú téma.
Manapság mindenki stresszel, és ez sok mindenre rányomja a bélyegét, beleértve az egészségünket, az életminőségünket, és legfőképpen a boldogságunkat. A jóga egyik legfontosabb célja és hatása a stressz feloldása. Bár a modern orvostudomány és pszichológia már egészen komoly betegségképet kezd kanyarítani a stressz köré, és jó biznisz a kezelése is, én azt gondolom, hogy a stressz elsődlegesen attitűd és mentális berendezkedés kérdése. Éppen a tegnapi blogban volt szó arról, hogy a benyomásainkat kivetítjük, mintha azok volnánk, és elkezdünk aggódni.
A jóga gyakorlása során két olyan mentális attitűdöt érdemes tudatosítani, ami a stressz felgyülemléséhez vezet. Az egyik a teljesítménykényszer, a másik pedig a félelmeink. Hétköznapi életünkben megszoktuk azt, hogy produkálni kell, eredményeket kell felmutatni ahhoz, hogy mások sikeresnek könyveljenek el bennünket, és ha nincsenek eredmények, vagy esetleg még motivációnk sincs arra, hogy erőfeszítést tegyünk, akkor depressziósak leszünk. Nos, a motivációval semmi baj nincsen, én sem szeretem az érdektelen, közömbös lúzerkedő hangulatot, mert az aztán tényleg semmire nem visz az életben. De a teljesítménykényszerrel vigyázni kell, mert sok esetben pontosan akkor veszítjük el a lendületet a gyakorlásunkban, amikor túl sokat erőlködünk, és nem vagyunk elég türelmesek vagy megadóak. Régebben azt mondogattam, hogy nem nekünk kell az ászanát végrehajtani, hanem hagyni kell, hogy az ászana hajtson végre minket, vagyis alá kell vetni magunkat a folyamatnak, és bele kell lazulni.
A teljesítménykényszer, vagyis a ragaszkodás bizonyos eredmények vagy az ászana bizonyos külső formájának elérése iránt belső feszültséget okoz az elmében és az izmokban is, is szétszórja a figyelmünket. A jógaórának nem a fájdalomról és a szenvedésről kell szólnia. Persze az is lehet benne, de meg kell tanulni úgy kezelni, hogy az is közelebb vigyen a flow-élményhez, ahelyett, hogy önértékelési zavarokhoz vezetne.
Van, amikor saját magunkkal szemben vannak túl nagy elvárásaink, van, amikor mások képzelt elvárásainak akarunk megfelelni. És ilyenkor minél többet erőlködünk, annál messzebb kerülünk a hőn áhított céltól, jönnek a sérülések, a frusztráció és a düh. Biztosan mindenki tapasztalta már, ahogyan ezek a zavaró érzelmek a felszínre törnek, akár gyakorlás, akár pránajáma vagy meditáció közben. Persze nem szabad a ló túlsó oldalára sem átesni, mert ha túl engedékenyek vagyunk önmagunkkal szemben, akkor a fejlődésünk lelassul vagy teljesen megáll. Az út és a haladásra tett erőfeszítés elengedhetetlen, különben könnyen becsaphatjuk önmagunkat a valós helyzetünket illetően. Ugyanis könnyebb elhinni, hogy eljutottunk valahová, mint ténylegesen elmenni oda, főleg, ha még nem voltunk ott soha életünkben.
Egyébként a teljesítménykényszer is sokszor a megfelelési kényszerből, vagyis a félelmeinkből táplálkozik. Úgy érezzük, hogy meg kell felelnünk valakinek azért, hogy elfogadjon, hogy szeressen, hogy tiszteljen minket. Félünk attól, hogy elutasítanak, kinevetnek, lenéznek, gyengének, lúzernek, szerencsétlennek tartanak. Sokan eleve azért nem is próbálják meg a jógát, mert azt gondolják, hogy nagyon bénáknak néznének ki a sok hajlékony meg szálkás ember között, aki mosolyogva izzad és nyög a tanár igazításai alatt. Vagy azt gondolják, hogy kinevetnék őket, egyszóval paráznak. lefogadom, hogy van, aki a tükröt is azért nem szereti az Atma Pest-ben, mert nem elégedett azzal, amit lát benne. Pedig ez egy jó motiváció arra, hogy nekiálljunk faragni a karosszériát, amíg olyan nem lesz, amilyennek szeretnénk. Zsír le, izom föl, Ráncok le, mosoly föl. Mindezt kés és botox nélkül :-)
A félelmek kérdése persze egy nagyon mélyre nyúló beszélgetés lenne, minden esetre érdemes elkezdeni azzal, hogy tudatosítjuk a félelmeink forrását, és a tegnapi blogban említett meditációt próbáljuk gyakorolni. Nem mondom azt, hogy könnyen vagy gyorsan el lehet jutni erre a szintre, amikor nem azonosítod önmagadat azokkal a jelenségekkel, amelyek körülötted történnek, és kívülállóként szemléled az élet folyamát, de az biztos, hogy ez a legtökéletesebb stresszkezelő módszer. Persze ne feledjük, hogy ez nem azt jelenti, hogy közömbössé és inaktívvá válunk, inkább azt, hogy félelem nélkül cselekszünk, és stresszmentesen tudunk döntéseket hozni, felelősséget vállalva azokért, ahelyett, hogy folyamatosan kétségek között gyötrődnénk, vagy általunk nem befolyásolható dolgok miatt aggódnánk. Trust the Universe, eddig nem omlott össze, ezután sem fog! :-)
Újabb részlet Gregor Maehle Jóga-szútra magyarázataiból:
"Most egy lépéssel tovább megyünk a meditációnkban. Ha az intelligenciát kiélesítettük, akkor meg tudjuk figyelni. Akkor az értelem rájön, hogy egy külső tényező figyeli meg. Ezt a külső tényezőt tudatnak (purusa) vagy önvalónak (átman) nevezik, és csak tudatosságból áll. Mivel a tudatosság forma és minőség nélküli, nem tudjuk megfigyelni vagy látni. Ez a tudatosság a látó, a legmélyebb és legvégső réteg. Ezt a tényt az ősi risik és felszabadult mesterek is alátámasztották. Bármelyik meditáló kipróbálhatja és meggyőződhet róla.
A szútra most azt mondja, hogy amikor valaki a jóga tényleges állapotában van, és az elme hullámzásai elültek, akkor ez a látó, vagyis a tudatosság önnön természetében helyezkedik el. Könnyebb lett volna megérteni, ha Patandzsali azt mondja, hogy akkor a látó saját magát tapasztalja, de ez a szavak helytelen használatát jelentette volna a következő okból kifolyólag:
Az emberi lény egy közvetítő a tudat (purusa) és a megnyilvánulás (prakriti) között. Mivel a tudat, amely a mag, érzékel, de nem érzékelhető, kivetítjük önmagunkat a fenomenális világba. Ezek után azt hisszük, hogy ezek a jelenségek vagyunk, mint az egóból megnyilvánuló test vagy elme.
Az, hogy megállapodunk önnön természetünkben, egyszerűen azt jelenti, hogy abbahagyjuk önmagunk kivetítését. A kivetítés azt jelenti, hogy azonosítjuk magunkat azzal, amit tapasztalunk. Amikor feladjuk ezt az azonosítást, akkor a középpontunkban vagyunk, ami azt jelenti, hogy szemtanúként szemléljük a világ és a testünk/elménk változásait. A látó természete a a tudatosság. Az, hogy elhelyezkedünk önmagunk természetében, a tudatosságban, egyszerűen csak azt jelenti, hogy a tudatosság vagyunk, és nem veszítjük ezt szem elől."
Újabb részlet Gregor Maehle Jóga-szútra magyarázataiból:
1.3. tadá drastuh szvarúpé 'vaszthánam
tadá - akkor; drastuh - a látó; szvarúpé - önnön természetében; avaszthánam - megállapodás.
Akkor a látó megállapodik önnön természetében.
A meditáció az involúció, vagyis a befelé fordulás folyamata. Az első lépés a meditációban a saját testünk megfigyelése. Ennek megfigyeléséből rájövünk, hogy a megfigyelő vagy látó és a látott különbözik. Most már tudjuk, hogy nem a test vagyunk, hanem inkább van egy testünk.
A következő lépés az elme megfigyelése. Ha sikerül megalapozni ezt a megfigyelést, akkor visszautasítjuk az elmével való azonosítást, mert nekünk, vagyis a látónak vagy megfigyelőnek a megfigyelten kívül kell elhelyezkednie. Innen a következő, mélyebb réteget, az egót kezdjük megfigyelni. Ez eleinte kihívás, de a meditációs tapasztalattal és a gyakorlattal hamarosan képessé válunk arra, hogy megfigyeljük, elkülönítsük és tanulmányozzuk azt a tényezőt, amely "Én"-nek gondolja magát. A számítógép hasonlatát alkalmazva, az egó (ahankára) az az operációs rendszer, amelyiken a test és elme (manasz) alkalmazások futnak. A test és az elme csupán az egó háttere előtt funkcionál. Igazából a szánkhja szerint a test és az elme az egóból alakul ki.
Amikor képessé válunk arra, hogy megfigyeljük az egót, akkor megértjük, hogy nem vagyunk azonosak vele, hanem egy még mélyebben fekvő tényező. A következő réteg az értelem (buddhi). A hasonlatunkban az értelem a számítógép hardvere lenne. A hardver önmagában is létezhet, de az operációs rendszer (egó) és az alkalmazások (test és elme) nem tudnak funkcionálni nélküle. Az intellektus jön elsőnek, és ez egy mélyebb réteg, mint az egó. Ne ismeri az "én" fogalmát. Az értelem tiszta intelligencia."
Na nekem ezzel azért gondjaim vannak, mégpedig hogy az értelem mélyebb réteg az egónál. Én úgy értelmezem, hogy az egó használja az értelmet bizonyos célok elérésére, és nem lehet pusztán intelligenciával felmelkedni az egó fölé. Vagyis az értelem egy könnyebben kezelhető, irányítható, tudatosítható dolog, mint az egó.
Nem lovagolok a témán, esküszöm, csak olvastam a napokban egy cikket egy 22 éves amerikai lánytól, aki vegán, és a következő két, gyakran felmerülő kérdést taglalgatta, amit állítólag a vele randizó pasik nagy százaléka az első közös ebéd során fel szokott neki tenni:
Első kérdés: Miért lettél vegán? (Válasz: Miért eszel állati hullákat?) Persze utána taglalja a részleteket, de főleg az erkölcsi, etikai és ökológiai okokat sorolja. Ezzel persze semmi baj nincsen, sőt, nekem is az a tapasztalatom, hogy bizonyos ideológiai töltetre is szükség van ahhoz, hogy az ember tartósan vegetáriánus maradjon. Én a magam részéről laktovegetáriánus vagyok, mint a klasszikus hindu kultúra követőinek nagy része. Vagyis eszem tejterméket a növények mellett. A szilveszteri malacpecsenye-szezonban feltettem egy képet a facebook-ra, aminek következtében kommentáradat lepte el a falamat. Én abban a hiedelemben éltem, hogy a legtöbb embernek azért van annyi erkölcsi érzéke, hogy ha azt mondanék neki, hogy csak akkor kapsz húst, ha személyesen vágod le a disznót, az elriasztaná őket a húsevéstől, de a reakciókból ítélve tényleg annyira sötét a magyar kultúra, hogy sok embernek ez egyáltalán nem jelent akadályt, lelkesen vágták a disznót szilveszerkor.
A legmedöbbentőbb reakció egy természetgyógyásztól érkezett, aki egyben táplálkozási szakértőnek is vallotta magát. Ő nem vegetáriánus, legalább 15 kiló fölösleggel rendelkezik, és nemrégiben szokott le a dohányzásról (hogy legylább valami pozitívat is el tudjak mondani róla). Egyrészt azt állította, hogy őt a kliensei ebben az állapotában is hiteles szakértőnek tekintik, másrészt azt mondta, hogy ő senkit nem szokott semmire sem rábeszélni vagy lebeszélni. Nos, hát elég szomorú, hogy a magyar neveltetésben annyi tudatosság nincs a táplálkozással kapcsolatban, hogy a vegetáriánus étrend tisztább és egészségesebb, mint a húsevés, és hogy egy holisztikus szakembertől (legyen az masszőr, természetgyógyász, jógaoktató, életómd-tanácsadó vagy mittudomisén tudatos teremtő stb.) az ember elvárja a példamutatást, a tiszta életmódot.
Anélkül, hogy ítélkeznék mások felett, mert végső soron egy húsevő (vagy éppen leszokófélben lévő) jógaoktató vagy akupunktőr is lehet remek szakember, csak sajnálom azt, hogy a példamutatással való tanítás elsikkadt a mi kultúránkban és társadalmunkban, és az emberek nem tekintik értéknek az erkölcsi parancsolatok követését. Lehet, hogy túl ortodox vagyok, de én ezen az álláspontomon nem is akarok változtatni. Én még mindig azt gondolom, hogy egy jógaoktató vagy spirituális vezetőként tevékenykedni kívánó embernek törekednie kellene a minél tisztább életmódra, amibe beletartozik a vegetáriánizmus, a drogok, alkohol és a dohányzás kerülése, a koffein mellőzése és általában a tiszta, erkölcsös életmód. Nem baj, ha nem sikerül egyből 100%-ban megvalósítani, de legalább az őszinte törekvésnek ott kellene lennie.
A legérdekesebb pedig az volt az egészben, hogy ő hivatkozott az erőszakmentességre, vagyis hogy én ne követeljem meg tőle azt, hogy vegetáriánus legyen, mert békés Krisna-hívőként nekem mindenki szabad belátására kellene bíznom azt, hogy milyen formában kínozza és mészárolja az állatokat. Minden esetre kanyarodjunk vissza a témához.
Második kérdés: Honnan pótolod a proteint? (Válasz: honnan pótolod a zöldségeket és a gyümölcsöket?) És utána taglalja az amerikai (és persze Európában is ez ugyanúgy igaz) társadalom protein-függőségét. Én ezzel kapcsolatban azt szoktam mondani, hogy a vegán étrend, főleg a nyersvegán vagy a 811 diéta szerintem is szegényes lehet proteinben, de egyesek életmódjához és tápanyag-felhasználásához ez éppen elegendő. Mert például ha valaki 8 órát gubbaszt egy irodában, autóval vagy tömegközlekedéssel jár és hetente 3x1 órát edz, ami alatt mondjuk eléget alkalmanként 700 kalóriát, akkor egy “átlagos”, proteinben és szénhidrátban gazdag étrendtől simán hízik évente 3-5 kilót, de lehet, hogy még többet, ez már genetikától és testalkattól függ. Tehát egy ilyen embernek, ha fogyni és méregteleníteni akar, éppenséggel jó jöhet a vegán koszt, sőt, azt sem tartom kizártnak, hogy egy egészséges, aktív életet élő ember, megfelelően változatos étkezéssel hosszú távon képes maradéktalanul pótolni mindent növényekből.
A nagy kérdés mindig az, hogy mennyi az annyi? Mennyi fehérjére van szüksége az emberi szervezetnek napi szinten? Az én meglátásom szerint (bár őszintén szólva sohasem mérem grammra, összetételre és kalóriára az ételeket, amiket eszem) testsúly-kilgrammonként fél gramm fehérje a minimális elégséges bevitel, és egy g/kg mennyiség az már tökéletesen elegendő a legtöbb sportoló számára is. Mondjuk, ha napi 6-8 órát edz, mint egy hivatásos versenyző, akkor azt nagyon nehéz túledzettség és izomleépülés nélkül megúszni, és ott nagyon speciális étrendet kell összeállítani.
Én a magam részéről tehát üdvözlök mindenkit, aki lektovega, vegán, 811-es, nyersevő stb., csak a húst szíveskedjenek mellőzni, mert az annyira ellene megy az ahimszá elveinek, hogy alapjaiban meghiúsítja minden törekvésünket a magasabb szellemi vagy spirituális síkok felé való közeledésre. Én legalábbis így tanultam. A magam diétájával sokat kísérleteztem, és most oda jutottam, hogy 70% zöldség és gyümölcs mellett kb 30% tejtermékből, olajos magból és hüvelyesből áll az étrendem, a szénhidrát minimális. Ezzel a koszttal még izomtömeget is lehet növelni, anélkül, hogy a zsír% emelkedne. Persze nem vagyok olimpikon vagy testépítő vagy ilyesmi, de azért nem ritka a napi két edzés, és ez full vegán étrend mellett valószínűleg nagyon leatrofizálna, hacsak nem lenne külön egy szakács, aki állandóan főzi nekem a tofut, csicseriborsót meg biokendermagot stb.
Persze a tejtermékek fogyasztása ellen is felhoznak egy csomó kifogást, például, hogy azzal is támogatom az állatok gyilkolását. Nos, ez valószínűleg így van, de még a Krisna-tudatban is, a saját anyaszentegyházamban, ahol egy-két éve hozták be a vegánizmust, a gyerekeknek engedik a tejtermék fogyasztását, sőt, a Rig Véda is azt írja, hogy a tejben található tápanyagok fejlesztik a lelki intelligenciát, ami szükséges Isten megértéséhez. Szóval részemről marad a tejtermék és a jelek azt mutatják, hogy nálam beépül, mert lassan növekszik a súlyom és szerencsére az izomba megy, jó lesz az még ínségesebb időkre :-). De azért mindenkit tisztelek, aki nem eszik húst, bármilyen diétát is követ, aki pedig eszik, annak szurkolok, hogy hátha bevette az újévi fogadalmak közé, és legalább megpróbálja a húsmentes életmódot.
Néhány adalék a Marícsjászana leírásához, Gregor Maehle könyvéhez:
A Marícsjászana csoport első négy gyakorlata az 1. sorozatban jelenik meg, méghozzá az A kontrapóza a C, a B kontrapóza pedig a D változat. A Marícsjászana D a legtöbb embernek gondot szokott okozni, ha nem elég nyitott a csípője, térdsérülése van, vagy ha a dereka túl nagy átmérőjű ahhoz, hogy megfelelően tudjon kulcsolni, Ilyenkor az Agniban is használatos ardhamatszjéndrászanát szoktam javasolni a D helyett, a C helyett pedig annak egy olyan változatát, amikor az alul lévő láb nyújtva van.
Az astanga 4. sorozatában jelenik meg a többi négy Marícsjászana változat. Az E és az F egymás kontrapózai, amelyben az egyik lábat vírászanában tartjuk, a másik térdet szokás szerint függőlegesen tartjuk. Az E-ben előrehajolunk, míg az F-ben kicsavarjuk a gerincet. A G és a H már kacifántosabb, mert itt az egyik lábat a nyakunkba rakjuk, míg a másikat szokás szerint függőlegesre behajtjuk. A G-ben előrehajolunk, míg a H-ban kicsavarjuk a gerincet. Én néha szoktam gyakorolni ezt a négyet is, akkor is, ha éppen az 1. sorozatot gyakorlom, méert még több különböző csípőnyitásra ad lehetőséget az első négyhez képest, és ezzel is fel tudjuk dobni időnként a gyakorlásunkat.
A Marícsjászana csoport egészségügyi hatásai: A rendszertelen evési szokások és a mentális feszültség következtében kialakuló gyomorfekélyeket és a nyombélfekélyt megelőzi és javítja, jó hatással van az elégtelen és gyenge emésztés miatt kialakuló székrekedésre, puffadásra és a szamána és apána vájuk működési zavaraira. Amikor az emésztési tűz nem elég erős, hogy stimulálja a bélmozgást, a széklet és a gázok megrekednek a belekben. A marícsjászana A, B, C és D gyakorlása segít megszüntetni a fájdalmas menstruációt, amit deréktáji és hasi fájdalom kísér. Megerősíti a méhet, ami megelőzi a vetélést és elősegíti az egészséges terhességet. Ezek az ászanák közvetlen jó hatással vannak a vesékre is. A terhesség 3. hónapja után a C és D változatot nem szabad gyakorolni. Az A és B változatot (ha kényelmes) lehet tovább gyakorolni a terhesség 6. hónapjáig.
Lassan kezd tradícióvá válni, hogy egy közös akro-gyakorlással zárjuk az óévet, és készülünk az újra. Ha jól emlékszem, 2009 szilveszterén tartottam az első akro workshopot az Atma Centerben, és azóta is a jógatáborokon, jógafesztiválokon, jóganapokon mindig tartunk egy-egy akro workshopot. A mai esemény abból a szempontból volt korszakalkotó, hogy zenészeket is hívtunk, akik a háttérből adták az ütemet, djembén, didgeridoo-n, meg mindenféle egzotikus hangszereken játszva. Pályi Balázsnak, Varga Zsoltinak, Dávidnak és Rajahamsának külön szeretném megköszönni a három órás hangulatos zenélést, és remélem, máskor is számíthatunk majd rájuk.
A workshopra 18-an gyűltünk össze, plusz a zenészek. Remek hangulatban el is kezdtük a napüdvözleteket, utána pedig néhány páros álló gyakorlattal bemelegítettük magunkat. Ezek után következtek az akrobatikusabb elemek, amelyeket azért néhány partner-cserével nagyjából mindenkinek sikerült végrehajtania. Néhány kisebb összeomlás nem a világ, annyi azért belefért, de vigyáztunk azért egymásra.
Nem csak olyan pózokat csináltunk, amelyekben az egyik ember a hátán van és a talpán tartja a másikat, hanem álló, sőt, dinamikus pózokat is végeztünk a változatosság kedvéért, az utolsó fél órában pedig néhány Thai-masszázs gyakorlattal lenyújtottuk egymást. A jól megérdemelt befejező relaxációt a didgeridoo kellemes búgására töltöttük el, utána pedig közösen elfogyasztottuk a magokat és gyümölcsöket, amit a résztvevők hoztak magukkal.
Szóval kellemes hangulatú buli sikeredett, és a jövőben is bizonyára lesznek ilyenek, bár 16-18 főnél több résztvevő nemigen fér el az Atma Budában. Utána mindenki felkerekedett, hogy itt-ott megünnepelje az újévet, mi pedig jógával köszöntjük 2012-t, vasárnap reggel 8-kor közös astanga gyakorlás lesz, délután 4-kor pedig 108 napüdvözlet Istvánnal. Hétfőn pedig újra indul a verkli, sőt, új órákkal is bővül az Atma Center kínálata: hétfőn 6-tól Iron Yoga, fél 8-tól hátrahajlítás, mindkettő Orsival. Szerdán 7-től ugyancsak hátrahajítás Ágival, pénteken 6-tól pedig Kontakt jóga Lovász Andival, ahol bizonyára összetalálkozhattok néhány elemmel azok közül, amiket a mai workshopon kipróbáltunk. Itt pedig a teljes fotóalbum látható.
