Házi koszt

 Ma ismét pihenőnapot tartottunk. Ami azt jelenti, hogy kelés 5:30-kor, Astanga 6:30-tól, Kalari 8:30-tól és reggeli 10-től. Második napunk, hogy a második sorozatot nyomjuk. Az izomlázam lassan múlik, de egyre egyértelműbbé válik, hogy a Kalari edzésektől kötött be a belső combunk, legalábbis nekem, és ezért a dvipada-sírsászanámat jelen esetben inkább sírásó-ászanának nevezném. De bele fogunk jönni ebbe a másodikba, érzem, és talán a kapótászanám is elfogadható lesz egy hét alatt. Padma szomszédjában van egy emberke, aki minden reggel összeszedi az erdőben a száraz pálmaleveleket és nagy tüzet rak belőlük, mi meg szívjuk a füstöt fent a tetőn. Ma csak fél nyolckor kezdte a füstölést, de az is elég volt. 

A Kalari ma különösen kemény volt, Ambarish simán három köröket csináltatott velünk minden lépésből. Közben Robi és Mai Ling a szokásos módon püfölték egymást a bunkósbotokkal meg a bambuszbotokkal. Ha minden igaz, ők itt naponta három órát nyomnak. Tíz-tizenöt kör gyakorlatozás után már imádkoztunk, hogy vége legyen, de legalább háromnegyed tízre túl voltunk mindenen, és a továbbiakban már csak pihenni kellett. A harmadik edzést ma kihagyjuk, hadd pihenjenek az izmok, lesz még időnk gyakorolni. 

Reggeli után úsztam egy pár kört a szálloda medencéjében, és utána napoztam a kertben, majd dolgoztam egy kicsit a számítógépen. Bogyó masszázsra ment, a lányok meg részint a parton lazultak, részint Padmánál tüsténkedtek, mert bejelentkeztek nála egy rögtönzött főzőtanfolyamra. Hát ez jól sikerült, mivel az eredményt mindannyian jöttünk letesztelni. Főtt rizs volt és párolt zöldségételek Keralai módra. Nem volt túl csípős, de én azért elcsíptem benne pár ropogósra sült csilit. Majdnem mindenben volt kókuszdió, mert ez itt nemzeti eledelnek számít. Volt jó keserű karela joghurtban, babos dhal, céklás szabdzsi, természetesen okra, káposztás szabdzsi és papadam is. A végére volt még édes tejben főtt rizstészta kesuval és mazsolával, összesen kilenc féle étel, amit Padma házának teraszán elfogyasztottunk. Mindenki nagyon elégedett volt. Az édességes fazék alatt elrejtettünk neki egy kis adományt, mert amúgy ingyen hívott meg minket az ebédre.

Ebéd után sürgős jelenésünk volt a parton, mert hát strandolni kellett egy kicsit, mielőtt lemegy a nap. A szokásos hullámlovaglás, cigánykerék meg szaltók a parton, illetve napozgatás a lemenő nap sugaraiban. Közben a napágyas indiai fiú elmesélte Dryfish történetét. Ez egy jómódú angol úriember, aki minden évben legalább egy hónapot tölt Kovalamban. Arról lehet felismerni, hogy a jógikhoz hasonló ágyékkötőben tartózkodik a strandon, és reggel kilenctől este hatig ott feszik és napozik egy nejlonzacskón. Nem eszik, nem iszik, csak kint van, és néha bemegy a tengerbe. Ilyenkor a hullámok rendre leszedik az ágyékkötőjét, és a napágyas fiúnak kellett összeszednie reggel is, máskülőnben nem tudott volna kijönni a vízből. Este visszajöttünk, ma korai fekvés lesz, holnap folytatjuk a kalandokat.

Neyyar Dam

Ma is eseménydús napunk volt. Most például másodszor ülök neki begépelni ezt a blogbejegyzést, mert elszállt az internet és a blogger.com nem mentett el semmit. Reggel jógáztunk Padmánál, méghozzá elkezdtük a második sorozatot, legalábbis ketten a Timivel. A hátrahajlítások nem mentek valami jól, meg az ékapáda- és dvipada-sírsászanák sem. Valahogy mintha bekötött volna a belső combizmunk a Kalaritól, rá kell nyújtani. A másik pedig az volt, hogy fáztunk ma reggel. Amint 25 fok alá esik a hőmérséklet, az Atma Centerben edzett hőérzetünk számára az már extrém hideg, és nem tudunk teljes komfortban ászanázni. 


Reggeli után elindultunk Neyyar Damba, ami a hegyek között található. Itt az első úticélunk egy elefánt-rezervátum volt, ahol meg akartuk fürdetni a kis elefántokat. Volt egy hat- illetve egy hétéves bébi, és egy 76 éves aggastyán is. A fürdetés sajnos már véget ért, mire odaértünk, de még meg tudtuk etetni az elefántot, aki az ormányát a fejünkre helyezve osztotta az áldását nekünk. Csoportfotó, majd megnéztük a többi elefántot. Volt egy elefánt, amelyikre fel lehetett ülni, és menni vele egy kört. Amíg ezt mindenki megcsinálta, elmentünk jógapózokat fotózni a kedvenc tóparti bambuszviskónkba. 


A következő célállomás a Sivananda Ashram volt, ami a Neyyar Dam tó partján fekszik, festői környezetben. Amikor bementünk, egy argentín származású jógaoktató aktivista elkapott bennünket, és felajánlotta, hogy körbevezet az egész birtokon. A fő szentélyben kezdtük, ahol a reggeli és esti szatszangok szoktak zajlani. Ott beszélt Sawami Sivanandáról és Vishnudevanandáról. Utána megnéztük az alatta lévő gyakorlóteret, ahol one-on-one oktatás zajlott, és az oktatók egy-egy tanítvánnyal foglalkoztak, különböző ászanákat gyakoroltak. Persze olyan csiliviliket nem láttunk, mint amilyenek az astanga-videókon szoktak lenni, de azért dolgoztak rendesen. 


Nagyon szép csendes hely ez az asram, de vannak szabályok, amiket be kell tartani. A férfiak és a nők külön laknak, a vállat és a lábakat el kell takarni, mindenkinek vegetáriánus étrendet kell folytatnia és részt kell vennie a közös szatszangokon és gyakorlásokon. Van egy büfé is hátul, de egyébként egyszerre, közösen étkeznek, és mindenki végez valami szolgálatot a közösségnek. Van egy ájurvédikus kezelőrészleg is, illetve egy templom, ahol a reggeli szertartások zajlanak. Az asram a Neyyar tó partján van, oda is lementünk. Itt kialakítottak egy tehántrágyával kikent placcot, ahol szintén lehet jógázni. A szélén a tizenkettő sivanandás ászana szobrai állnak. Odaálltunk eléjük és mi is megcsináltuk a pozókat. A tóban is meg akartunk fürdeni, de aztán észrevettünk egy táblát, hogy tilos a fürdés, mert krokodilok is vannak benne. Úgy látszik, kiszökött egy pár a másik oldalán található krokodil-rezervátumból.


Továbbindultunk taxival Padmanaphapuramba, ahol a hollandverő Marthanda Varma király ötszáz éves palotáját akartuk megnézni. Éppen akkor értünk oda, amikor az utolsó turnus iskolásgyerek befelé ment a palotába. Szépen körbenéztük az egészet. Belülről nem olyan nagy szám, eléggé üresek a helyiségek. Viszont a faragott kőoszlopokkal körülvett táncaréna az udvaron az nagyon szép. A palotához tartozik még egy múzeum is, ahol kábé 1000 éves szobrok, faragások, fegyverek meg pénzérmék is vannak. Éppen zárásra végeztünk.


Amikor kijöttünk, megittunk még egy-egy kókuszt, majd újabb másfél órás rázkódás hazafelé. A farsebeim mág nem gyógyultak be teljesen, és elkezdtem érezni az izomlázat is az egész felsőtestemben a tegnapi edzés után. Szóval már alig vártuk, hogy visszaérjünk Kovalamba, ahol még meg akartunk fürödni a naplementében. Amikor kicaplattunk a partra, a nap már lebukott a tenger feletti felhősávba, de még világos volt. Amint a vízbe indultunk, a lájfgárd rácuppant a sípjára és elkezdett fütyülni. Mi van? - kérdeztem oda. "Overtime" - intett, vagyis őszerinte naplemente után az óceán már nem fogad látogatókat. Szerintunk meg igen, és csakazértis bementünk, hogy az egész napos ragadós koszréteget leáztassuk egy kicsit. 


Valamit még vartyogott, hogy nem vállal felelősséget vagy ilyesmi, és a kisszékét meg a napernyőjét összehajtogatva hazaindult. Még párszor hallottuk a sípszóját, ahogy a többieket próbálta kitessékelni a vízből, több-kevesebb sikerrel. Végül nem fulladtunk bele, de nem is maradtunk sokáig, mert már egy kicsit fázós idő volt. 


Haza a szállóba, zuhany, majd vacsora a közeli California ájurvédikus étteremben. Éppen egy magyar csapattal találkoztunk, amikor beléptünk. Mindig van itt egy pár magyar, bár nem nagyon akarnak szóba állni egymással. Ma ekadasit tartottunk, vagyis nem ettünk gabonát és hüvelyest, így vacsorára csipszet, zöld salátát, palak panírt, okrát, padlizsánt és zöldséglevest rendeltünk. Jó sokára hozták ki, én már majdnem elkezdtem rágni az asztalterítőt, mivel egész nap nem ettünk, csak banánt meg gyümölcsöt. Este még egy kis blogolás, skype meg hasonlók, aztán alvás, rá kell pihenni a holnapi napra is. 

Mesterhármas

 Ma reggel ismét 6:30-kor volt a Mysore class, és csodák csodájára a Hindu Mantra Művek is csödben maradtak. Úgy látszik, nem csak mendemonda, hanem tényleg véget ért a fesztivál, a mantrák helyett csak a kovalami kutyák vonítását hallgattam a hajnali sötétségben, miközben a medence partján sétálgatva japáztam és vártam a többiekre. Bogyó ma sem jött, mert még mindig fájlalja a vállát, de a többiek teljes létszámban felvonultak. Végülis ma nem ment olyan rosszul a gyakorlás, a szervezetem kezd átesni a holtponton. Úgy látszik, elfogadta a gondolatot, hogy három hétig nem lesz pihenőnap.


A farsebeim még mindig fájtak, de azért végigküzdöttem magamat a vinyászákon. Holnaptól a kettes sorozatot gyakoroljuk Timivel, mert az utolsó tíz napban arra szeretnénk koncentrálni. A többiek maradnak az egyesnél, még ott is sok megtanulnivalójuk van, Padma pedig mindent mutat lelkesen. Kamalon kívül ő volt eddig az egyetlen indiai jógatanár, aki minden ászanát meg is mutatott, és aki mondta, hogy a Mysore class előtt meg után szokott gyakorolni. 


Az óra után egyből belecsaptunk a Kalariba, pontosabban én, mert Timi és Bhaktipada ma kihagyták. Mai Ling (a silent assassin) és Robert ismét ott gyakoroltak már a sálában a bunkósbotokkal. Robert német akcentussal odaköszönt (úgy látszik, mégsem amerikai), Mai Ling csupán egy biccentésre méltatott, aztán hadakoztak tovább a bunkósbotokkal. Közben Ambarish engem is elővett, és előre-hátra masíroztatott. Ma is volt egy kis rész az elefánt-katából, de a többi az mind különálló gyakorlat volt, egyenes rúgás, keresztrúgás, köríves befelé-kifelé, egyenes rúgás fordulóval, meg jó kis mély kitörések, némelyiekből még hátra is kellett ülni a sarkamra. 


Közben Robertnek egy óvatlan pillanatban sikerült a kínai csaj orrára vernie a bunkósbottal, mire az a könnyeivel küszködve elkezdte dörgölni. Úgy látszik legalább ekkora impulzus kell neki ahhoz, hogy megszólaljon, mert utána vagy öt percig mesélte a kitetovált Robertnek az élettörténetét. 


Gyakorolgattunk tovább, közben ők átváltottak bambuszbotra. Ezzel is egy párszor rávert Robert Mai Ling ujjaira, de az meg se nyekkent. Közben Bogyó átjött fotózni, és Ambarísh majdnem másfél óra múlva engedett el. Eddig három óra edzés volt a mai napon, jöhet a reggeli. Tegnap hosszas szervezkedés után megálltunk egy zöldségesnél és vettünk egy dinnyét, de kiderült, hogy nem túl érettet sikerült választanunk. Mondjuk ez sejthető volt, mert Indiában még nem nagyon ettem jó dinnyét. De azért legyűrtük reggelire, és utána irány a part.


Hősies sütkérezésünkhöz én már 50 faktoros babanapozót vittem, mert ez az egyetlen, amivel nem égek le. Bhaktipada válla annyira lehámlott, hogy már majdnem kilátszik a hús, úgyhogy végre ő is elkezdte kenni magát az 50 faktorral. Némi hullámlovaglás, sziklákon és parton fotózkodás, eszmecsere az ernyő alatt, közben további napozgatás. A parton két bennszülött focizott, aztán elkezdtek akorbatikázni, Bruce Lee-féle felugrásokat produkáltak hanyatt fekvésből, meg szaltókat is. Mi meg fotóztunk, aztán fél kettő felé kereket oldottunk, még mielőtt odajöttek volna pénzt kunyerálni a lesifotósoktól. 


Kettő felé a Suprabhatam étterembe indultunk ebédelni, Bogyót meg összeszedtük masszázs után. Egész jót sikerült ebédelni, spenótos okra, joghurtos okra, babos házisajt, dál, zöldségleves, háromféle rizs, butter naan (kemencében sütött kenyérlepény), zöldségsaláta és egyéb nyalánkságok kerültek az asztalra, méghozzá elég gyorsan és elfogadható áron.

Ebéd után irány a szupermarket, főleg, hogy holnap ekadasit tartunk, vagyis nem eszünk gabonát és hüvelyest. Naptár szerint hétfőn lenne, de akkor Padmához megyünk főzőtanfolyamra, és így szerencsésebb vasárnap tartani a böjtöt. Még feketeerdő-fagyit is kaptunk, és az ATM csodák csodájára elfogadta a Mastercardunkat, szóval minden remekül alakult. Visszafelé még egy adag bazározás, mert ugye sok ajándékot kell venni az otthoniaknak, majd irány haza, vár még a Muay Thai edzés.


Ma Anita is beszállt az edzésbe, így hárman szorongtunk a kis teraszon. Ismét 3x3 perc ugrókötél, 3x3 perc fekvőtámasz-guggolás kombó, majd 3x3 perc felülés. A guggolásoktól mér kezd egészen megvastagodni a combom. A felülést nem a hagyományos módon végeztük, mert nem akartam, hogy teljesen lejöjjön a bőr a hátsómról. Helyette beakasztottuk a lábunkat a terasz korlátjába és úgy emelgettük a felsőtestünket. Ez sokkal jobban húz hasra, úgyhogy csak 3x másfél percet bírtunk ki belőle. 


Aztán jött a zsákolás, pontosabban matracolás, mert simét a kockás ágybetétem volt az áldozat. Még a köríves rúgásokat is sikerült gyakorolni, mert Bogyó beállt a matrac mögé, és akkr tudtuk oldalról rúgdosni. A kábé másfél órás edzés közben jól leizzadtunk, és a végén még le is nyújtottunk. Este blogírás, Skype az otthoniakkal, és lefekvés, mert holnapra ismét kirándulni megyünk. Megvolt a mesterhármas, legalábbis nekem, most már nyugodtan hajthatom álomra a fejemet.   

Kanya-kumári utazás

Két nap pihenő után végre rászántuk magunkat a leghosszabbnak ígérkező kirándulásra, vagyis elindultunk Kanya-kumáriba, India legdélebbi csücskébe. Éppen ezért hatra tettük a jógaóra kezdését. Egyébként sem tudtunk volna sokkal tovább aludni, mert ötkor ismét beindult a Mantra Sound System ezerrel, plusz az időnkénti petárda-sortüzek. 


A fél órával korábbi időpont miatt, és vélhetőleg amiatt is, hogy előző nap nem volt felhős az ég, néhány fokkal hűvösebb volt a reggel, mint szokott lenni. Kapucnist húztam, úgy mentem át Padmához gyakorolni, amit aztán a napüdvözletek közben levettem, majd a relaxra visszavettem. A mai gyakorlás nem volt kiemelkedő. Egyrészt felfedeztük, hogy a tegnapi Kalaritól farizomlázunk van, ámde ez a kisebbik baj volt. A nagyobbik az, hogy nekem még mindig sebes volt a fenekem, és nem volt túl kellemes így gyakorolni a fenéken egyensúlyozó pózokat. 


Úgyhogy a mai gyakorláson minél előbb túl akartam lenni, hogy időben tudjunk indulni. Végül a kilencre betervezett indulásból fél tíz lett, és elkezdtünk zötykölődni a kb. 130 kilométerre lévő városka felé. Tizenkettő előtt befutottunk Nagercoil-ba, ahol megnéztük az ottani templomot. Férfiaknak az inget le kell venni, és odabent nem lehet fotózni. Sikerült egy-egy olajlámpást ajánlani a templomban lévő ötméteres Hanumán-múrtinak, és megnéztük az összes oltárat is. Amikor kijöttünk a templomból, leálltunk kókuszt inni, amire már egész nap készültünk, és utána kerestünk egy ebédelő helyet. 


Egy szálloda éttermébe vittek a sofőrök, ami persze nem volt vegetáriánus. Azért megrendeltük a dolgokat, amiket a pincér enyhén összekevert, de végül csak sikerült megebédelnünk. Utána Kanya-kumári felé vettük az utat, a sofőr a hajóállomásnál rakott ki. Láttuk, hogy pont egy több száz fős iskolás csoport csűr befelé a pénztárhoz, és a sofőr mondta, hogy szaladjunk eléjük, mert különben álldogálhatunk a sorban. Szerencsére most sokkal hamarabb feljutottunk a hajóra, mint tavaly. Viszont a hullámok is sokkal nagyobbak voltak, és Évit meg Timit már tengeribetegség kezdte gyötörni, miközben a hajó himbálózott az öbölben. 


Végül csak odaértünk a Vivekananda Rock nevű szigetre, amelyik arról híres, hogy Swami Vivekananda itt meditált élete utolsó napjaiban. Van itt egy kis templom, ahol Parvati devi lábnyoma található, mert itt végzett lemondásokat, hogy Siva a felesége lehessen. Utána megnéztük Vivekananda szobrát, és beültünk egy meditációs helyiségbe, amelyben az Óm zengett folyamatosan, illetve egy neonzölden világító Óm szimbólum díszelgett a falon. Elmondtuk a déli Gayatrinkat, és kijöttünk. Szerencsére a visszafelé vezető sor sem volt vészes, sikerült felszállni a második hajóra. A visszaúton ismét a hatalmas hullámokkal viaskodtunk, és mivel a hajó oldalának háttal ültünk, még telibe is kapott egy nagy hullám, mielőtt partot értünk. 


Utána a Kanya-kumári templomot vettük célba. Tavaly itt is vagy másfél órát kellett sorba állni, vagy pedig 200 rúpít fizetni, hogy soron kívül bejussunk. Idén viszont nem volt sor, úgyhogy öt percen belül bent voltunk a múrti előtt, még olajat is öntöttünk a lámpásba. Kijövet után egy óránk maradt bazározni, aminek a végén lementünk a tengerpartra, hogy beáztassuk a lábunkat a három óceán találkozásába, és egy kis vizet öntsünk a homokban magasodó Siva-lingamra. Miközben ezt próbáltuk végrehajtani, egy-egy nagy hullám derekasan hátba kapott bennünket, így csurom vizesen ültünk be a kocsiba. 


A Gandhi Memorial meglátogatása és a naplemente nézése ezúttal kimaradtak, viszont újabb kétórás zötykölődés után éppen akkor értünk vissza a Kovalam Beach-re, amikor az itteni egyhetes fesztivál utolsó mozzanata zajlott. Bhadrakálí múrtiját a templomból egy nagy menettel vitték le a tengerpartra, és megfürdették a vízben. Éppen hozták kifelé a vízből, amikor odaértünk. A parton egy rögtönzött pálma-kunyhóban további szertartásokat végeztek, miközben három beöltözött Kathakali-táncossal fotózkodtak a turisták. 


Hazajöttünk, jó alapos fürdés, blog és alvás. Holnap pihenőnap, ami három edzést jelent. Jó éjszakát mindenkinek a napfényes Kovalamból!

Kalari Fighters

5:30-kor felriadtam, mert azt hittem, hogy elaludtunk. Bogyó megnézte, hány óra, huh, még szovelhetünk egy órát. Nem úgy van ám az, ötkor teljes erővel rázendítettek a mantrákkal a Bhadrakali Sound System-ből. Kisvártatva még egy fülsiketítő sortűz is eldördült, így végképp feladtuk az alvásra irányuló további reményeinket. Szép dolog ez a hinduizmus! 6:30-kor lejelentkeztünk Padmánál, és elkezdtük a gyakorlást. Ma egy fokkal jobban mentek, legalábbis a Marícsjászanák. Praszárita C-ben bevetette a pumpálós igazítását, csak egy kicsit túllőtt a célon, mert az utolsó lefelé nyomásában elvesztettem az egyensúlyomat, és átfordultam. A szuptakúrmászana továbbra is katasztrófa, pedig Padma már két fatéglát meg egy kispárnát is alátett a lábam alá. Évinek meg mondta, hogy felejtse el a téglákat, mert az utóbbi napokban rászokott, hogy a keze alatt vannak vinyásza közben. 


A tegnapi 3x3 perc felüléstől kisebesedett fenekünk iszonyúan fájt ma az ülő pózoknál, például csónak, embrió és halpóz, de ettől eltekintve már reménytkeltő fordulatot kezd venni a gyakorlás. A kezdők is nagyon sokat fejlődnek, mert Padma sokat foglalkozik velük. Hétfőre megbeszéltünk egy rögtönzött főzőtanfolyamot, amit Padma fog tartani, a lányok meg figyelnek. A csapat férfitagjai pedig mennek fogyasztani az eredményt. 


Az astanga után javasoltam, hogy azonnal menjünk Kalarira, mert így legalább megspórolhatunk egy fürdést. Az első alkalom ingyenes volt, a második már fizetős volt. De Ambarish alaposan meg is dolgozott a pénzéért. Egy jó magas kigyúrt, szanaszét tetovált Robert nevű srác (ausztrálnak vagy aminak saccoltam) és egy Mai Ling-kinézetű silent assassin kínai vagy Thai csaj edzett már a sálában, éppen bambuszbotokkal hadakoztak, amikor megérkeztünk. Nagyon durván nyomták. Ambarish beállított minket is, elkezdtük a formagyakorlatokat. 


Az, hogy ott volt a haladó páros, előny volt olyan szempontból, hogy voltak szünetek a fel-le vonulósdi alaki gyakorlatok között, így nem tudott minket Ambarish teljesen lezúzni 45 perc alatt, csak másfél óra alatt. És közben jókat tudtunk fotózni meg videózni a nemzetközi páros gyakorlatozásáról. A hátrány viszont az volt, hogy háromnegyed tízig nem engedett el Ambarish, így reggel kapásból három és fél óra testmozgással kezdtük a napot. 


A tavalyihoz képest Ambarish már második alkalommal is sokkal cifrább lépéseket tett be, sőt, elkezdtük gyakorolni az elefánt-formagyakorlatot is. Majd csinálunk egy pár fotót belőle. Robert és Mai Ling kisvártatva átváltott bunkósbotra, ami gondolom a buzogányt hivatott helyettesíteni. Nem kis erővel püfölték egymás botját, még jó, hogy nem vertek egymás kezére. Mi közben alaki gyakorlatoztunk. Az egyik gyakorlatnál a két alkart kell zárni a fej előtt, én meg nyitva hagytam. Ambarish mutatott, hogy zárjam össze, különben berepül a jobbegyenes :-) Úgy látszik vágja a pitét, nem csak légtornász!


Volt köríves rúgás befelé-kifelé, forduló egyenes meg mindenféle más is. A végén Robert és Mai is átváltottak a formagyakorlatokra, bődületesen nyomták. Robert a függőleges egyenes rúgásoknál mindig odacsapta a térdét a mellkasához, méghozzá nyújtott térddel. Na jó, a spárgánk talán egy fokkal jobb az övékénél, de a többiben igencsak fel kell kötni a gatyánkat.


Utána reggeli, majd irány ki a partra. Én ismét fél tizenkettőre értem ki, ráadásul mostantól nem lesz eső meg felhők, csak a szikrázó napsütés és a tenger! A hullámlovaglás előtt és után folyamatosan kentem magamat, sőt, az árnyékba is bevonultam, mégis jó piros lettem. Bhaktipadnak az a filozófiája, hogy az ő bőrét nem károsítja a nap, így nem is keni magát semmivel. A vállai már durván felhólyagosodtak, de reménykedik benne, hogy el fog múlni. Miközben a napozóágyakon henyéltünk, a csoport fele elment a Durga-templomba ebéd-osztásra, mert úgy hírlett, hogy ma van a fesztivál utolsó napja. 


Jót ebédeltek az előzőhöz hasonló keralai vegetáriánus ebédből, majd visszatértek a partra. Nekem már éppen akkor kezdett elegem lenni az aszalódásból, így még egy fürdés után hazafelé vettem az utat Bogyóval és Bhaktipaddal. Elmentünk a szabóhoz, majd ismét a Lonely Planetben kötöttünk ki ebédre. Este még kujtorgás a parton, blogírás, és készülődés a holnapi öt órási kelésre. Korábban megyünk jógázni, mert holnap vár ránk a  nagy utazás Kanya-kumáriba. 

Kovalam Gym

Bogyó ma reggel is ébresztett mindenkit, de ő nem jött jógázni, mert fájt a válla. Ma talán egy fokkal jobban ment, mint tegnap, bár most már a Marícsi D-ben is elég nehezen ért össze a kezem, úgyhogy Padma odajött segíteni. A Praszárita C-ben speckó igazítása van, megfogja az ember összekulcsolt kezét, és föl-le mozgatja, amíg le nem ér a földre. A skorpióra is ráment ma, megtanította azoknak is, akik még nem tudták. A fejenállást is nyomja, bár egy páran félnek tőle, mivel nincs fal, aminél lehetne gyakorolni. Egész gyakorlás alatt azon meditáltam, hogy utána még megyünk Kalarizni, bár a belső combközelítőimben még éreztem a tegnapelőtti Kalari hatásait. Végül az óra végére meggyőztem magamat meg a többieket is, hogy inkább holnap gyakoroljunk, és eleve hagyjunk még egy nap pihenőt, és inkább pénteken menjünk Kanya-kumáriba, ne csütörtökön. Ez lesz a leghosszabb kirándulás, bár összesen 170 kilométerre van, de több templomban megállunk megnézni őket. Kilenckor fogunk indulni, és este kilencre érünk vissza. Úgyhogy erre rá kell pihenni, erről fog szólni a holnapi nap.

Szóval ma nem volt Kalari, bár hallottuk Ambarísékat, ahogy botoztak a sálában. Astanga után gyors puja, majd reggeli következett. Bogyó és Bhaktipad már kezdenek belejönni a toast-evésbe, hatot-nyolcat simán benyomnak. Gyerekkoromban nekem is mániám volt a vajas-lekváros kifli, főleg nyáron a Balatonon, fejenként ötöt simán megettünk az unokatesóimmal reggelire. Most azért inkább a gyümölcsre szavazok. Reggeli után Bogyó tovább folytatta az intenzív pihenő-kúrát, vagyis horkolt a szobában, míg én kint az erkélyen internetezgettem. A lányok már rég kimentek a partra és berendezkedtek a napozóágyakon az ernyők alatt. Mi Bhaktipaddal fél 12-kor mentünk ki, természetesen ismét a legnagyobb UV-terhelésnek kitéve magunkat.

Hozzá kell tenni, hogy Bhaktipad elvből nem használ naptejet, és a Piroska-színe mellett már hólyagok tömkelege is megjelent a hátán, de abban bízik, hogy miután lehámlott, már szép barna lesz. Én is bevörösödtem a napon, pedig felhős idő volt ma is egész nap. Mikor kiértem, rögtön jógás pózokkal kezdtük a homokban. A fejenállás a legjobb, főleg, amikor jön egy nagy hullám, és telenyomja a szemeidet homokkal. De azért romatikus. Bhektipaddal verhetetlen badiszörf-bajnokok vagyunk,  meg is alkottunk egy új fogalmat: Body & Mind Surfing. Amikor beleugrasz a hullámba, akkor meditatív állapotba kell merülni, mindaddig, amíg partra nem vetett. Utána ki lehet üríteni a sós vizet és a homokot a szemedből és az orrodból. A gatyádból már nehezebb. A többi fördőzőnek is tetszett a produkció, ők is kipróbálgatták a szörfözést. A baj csak az, hogy ha valaki gyakorlatlan, akkor könnyen lehorzsolhatja a homok a hasát vagy a térdét. Meg kell fizetni a tanulópénzt!

Kábé kettőig bírtam a strandolást, utána visszamentünk a hotelbe. Bogyó masszírozni volt, mi meg Bhaktipaddal pénzt váltottunk, meg szabót kerestünk, aki megvarrja neki a szép guru-selymet, amit tegnap Trivandrumban vettünk. Jók itt a szabók, ha bármilyen ruhát hozol nekik, akkor a kiválasztott anyagból megvarrják ugyanazt egy nap alatt, pár száz rúpíért. Kisebb kerülők után összefutottunk a Lonely Planet étteremben. Bogyó és Bhaktipad már szinte befejezték az ebédet, mi meg akkor rendeltünk Timivel. A jókora grillezett Vegetable Basket most valamivel kisebbre sikerült, és amikor reklamáltunk, azt mondták, hogy az Vegetable Sizzler, ami olcsóbb, kisebb. Végül azért kókuszos-kurkumás rizzsel és egy jókora Paper Dosával, meg az elmaradhatatlan Green Saladdal együtt csak elég volt kettőnknek. Főleg azt figyelembe véve, hogy délutánra még beterveztünk egy Muay Thai-edzést, ha már a Kalarit ellógtuk. Én az ebéd végére irdatlanul elálmosodtam, mivel délelőtt nem pihengettem, mint Bogyó. Más itt az életritmus, mint otthon, bár azt nem mondhatnám, hogy sokkal többet alszom. De azárt fel lehet töltődni ettől a levegőváltozástól. 

Ebéd végére már majdnem elaludtam a széken ültő helyemben, a pincér meg csak nem akarta hozni a számlát. Végül azt álmodtam, hogy már szeretnék ágyban aludni, és hirtelen felkeltem, hogy most aztán azonnal ide a számlát! Visszabőcörögtünk a hotelig. "Egy óra pihi" - mondom - "utána edzés". Na ebből két óra lett, úgyhogy végül hétkor kezdtük az edézst a Kovalam Gym-ben, amit a teraszomon berendeztem. A plafonról lógó két kampóra felakasztottam egy jó vastag hajókötelet, ezen lehet húzódzkodni. Mivel télen nem gyakoroltam otthon, most kb. ötöt bírok csak egy huzamban megcsinálni. Háromszor három perc ugrókötéllel kezdtünk, jó kis Mortal Kombat-zenére. Utána 3x3 perc fekvőtámasz-guggolás kombó. Persze ekkor már szakadt rólunk a víz. Tíz fekvőtámasz, tíz guggolás váltogatva folyamatosan három percig, egy perc pihenő. Jó kis zsírégető edzés. A fekvőtámaszban lehet váltogatni a keskenyet, széleset stb. A guggolásból feljövet rúgásokat vagy ütéseket szoktam csinálni, hogy változatos legyen. 

Végén két perc pihi, majd 3x3 perc felülés. Kábé 50-60-at lehet megcsinálni 3 perc alatt. Először sima, aztán oldalra kicsavarós, majd megint sima. Na ezek után már totál kész voltunk, pedig ez még csak negyvenöt perc edzés. Utána jött a zsákolás. Úgy döntöttem, hogy nem keresgélek boxzsákot tovább se Kovalamban, se Trivandrumban, hanem kiteszem az ágymatracomat a teraszra, nekitámasztom a falnak, és azt ütjük. Még egy fél óra zsákolást ráhúztunk, és 3x1 perc lengyeboksszal levezettük az egészet. Utána nyújtás és már kilenc óra is volt. Fürdés, blog, sebek ápolása, lefekvés. A felülésektől most nekem is kisebesedett a farokcsontom környéke, plusz a leégett felsőtestemet is be kellett kenni hámlásgátlóval. Most éppen Pink Pussycat-üzemmódban vagyok, de hajtok a Winnettou-szerepre. Barnára ugyanis soha nem szoktam lesülni, legfeljebb csak rézbőrűre. Holnap folytatódik a Kovalam-kiképzés, össze kéne hozni valamikor egy mesterhármast (Astanga-Kalari-Muay Thai egy napon). Még van időnk, be kell osztani az erőt is.    

Tháli művek

Reggel felkeléskor igencsak éreztem a tegnapi Kalari hatásait. A bal combomat is érzem még egy kicsit, a hüvelykujjam már jobb. A reggeli gyakorlásnál viszont Timivel mindketten erőteljesen éreztük a belső combközelítőinket, minden egyes pársvakónászanánál és vírabhadrászanánál. Azért elég jól ment a gyakorlás, bár a hídból kissé nehezen sikerült felállni. Rájöttem, hogy a tengerparti kézenállósditól a vállizmaimban is izomláz lett. 


Trivandrumba készültünk indulni tízkor, de a taxisok valamiért már kilenckor itt voltak. Mindenesetre jobban jártunk, mintha nekünk kellett volna rájuk várnunk. Trivandrum kevesebb, mint egy órányi útra van. Először a királyi palotát céloztuk meg, illetve mi ketten Bogyóval, mivel már láttuk a palotát, közben elmentünk a trivandrumi kis ISKCON-templomba, hogy megszerezzük az engedélyeket a Padmanabha Swami templom meglátogatására. Az ISKCON templomban két kedves bhakta fogadott minket, odaadtuk az útleveleink fénymásolatát, és megígérték, hogy hétfőre el lesznek intézve az engedélyek. 


Déltől fogadott bennünket az ájurvédikus orvos, egy ötvenes, szűkszavú bácsika. Megkérdezte, hogy mi a porblémánk, majd egyenként nekiállt vizsgálgatni bennünket. Bogyónak persze azt mondta, hogy le kell fogynia, plusz felírt egy csomó gyógyszert a cukrára, vérnyomására és az ízületeire. A többiek is kaptak legalább kétoldalas listát, de azért volt, akinek sikerült egy-kétezer rúpiával megúsznia a gyógyszer-vásárlást. 


Kettő felé már mindenki le volt konzultálva (persze a doki szívesen ott marasztalt volna bennünket egy kis pancsakarmára, de mi inkább elbúcsúzkodtunk tőle), és mivel alaposan megéhezett a társaság, a Padma által ajánlott Arya Nivas vendéglő felé vettük az utat. Ez egy "Meals Ready" étterem volt, vagyis egy jó nagy thálit szolgáltak fel mindnekinek, vagy tízféle étellel rajta. Először jó nagy forró csapátikat adtak, azzal kellett enni, majd rizst is hoztak, sőt, egy nagy ropogós papadamot is. A rizsből és a zöldségételekből hoztak még repetát annak, aki kért, de az eredeti adaggal sem volt könnyű megbírkózni, főleg azt figyelembe véve, hogy úgy csípett, mintha ghí helyett napalmmal főzték volna meg. Valahogy túléltük azért, sőt, egyeseknek még tetszett is. Barbara nem bírta a fűszereset, így neki külön hoztak párolt zöldséget.


Ebéd után a Prabhus könyvesboltba mentünk, hátha kapunk egy-két CD-t. Én híresen könyvfüggő ember vagyok, de ez alkalommal valahogy én sem találtam semmi újat és izgalmasat a több száz jógás könyv között, aminek csupán az átnézése is majdnem fél óra volt. 


Szárivásárlás következett, illetve a többiek szétszóródtak a belváros boltjaiban, és mindenféle ajándékokat keresgéltek. Ötre kivásároltuk magunkat, és ki is merültünk a klimatizált helyiségek és a város fülledt utcái közötti hőingadozástól. Nekem meg nem sikerült megtalálnom azt a Gym-et Trivandrumban, ahol boxzsák is van. De a sofőr beígérte, hogy hazafelé útközben van egy profi Gym, na jó, adjunk neki egy esélyt.


Egészen közel van a szállásunkhoz, 10-15 perc sétára, de boxzsák sajnos nem volt benne, sőt, még húzódzkodó rúd sem, csak gépek meg súlyzók, bár azokból egészen elfogadhatóan fel volt szerelve. Úgyhogy nem maradtam ott gyúrni, mert itthon a hotel teraszán különb workoutot tudok bármikor lenyomni. 


Hazaértünk, be is esteledett. Most éppen elkezdett szakadni az eső, amolyan trópusi zivatar, bár nincs még itt a monszun. Egyre fülsiketítőbb a hangja, miközben a teraszon ülök, és a blogot gépelgetem. Még jó, hogy csak este esik, remélem holnapra szép strandidő lesz. Közben kiderült, hogy annyira feljött a víz, hogy elárasztotta Bhaktipad szobáját, és a hotel tulajdonos egy kisebb mentőegységgel nekiállt felbontani a csatornát, hogy elhárítsák az árvizet. Közben Bhaktipad szemjóga-leckét tartott a lányoknak, mire hazaérnek, sasszemű lesz mindegyik! Kábé éjfélig kommentáltak a munkások, miközben mi már elaludtunk.

Aki nem lép egyszerre...

A mai gyakorlással kapcsolatban örömhírrel szolgálhatok: kezd jobban menni. Sőt, Padma is kezd rám hangolódni, ma már praszárita C-ben is segített, illetve a szuptakúrmászanának kétszer is nekifutottunk, mire sikerült összekulcsolni a kezemet. Persze a lábam még nem volt a megfelelő helyzetben, de azért már reményt keltő a tendencia. Ma nem sokat totojáztunk, nekiindultunk a Mysore gyakorlásnak, bár volt egy új lány, akit tegnap a strandon győztek meg a mi lányaink, hogy jöjjön astangára. Az óra után Padma bejelentette, hogy első héten "Take it easy" hangulat volt, de a másodikon már hajtás lesz, készüljünk fel. Nekünk meg elkezdte pedzegetni a második sorozatot, mire megnyugtattuk, hogy majd szépen lassan, van még két egész hetünk. 

Mivel Ambarish tegnap felszólt az erkélyemre, hogy mikor megyünk már gyakorolni, ma reggel Timivel és Bhaktipaddal felvonultunk a Kalari-sálába egy kis alaki gyakorlatozásra. Nekem a tegnapi erőnléti edzés közben valahogy meghúzódott a bal combizmom, olyan érzés, mintha valaki rajtam gyakorolta volna a combrúgásokat. Plusz Bhaktipada valamelyik rúgásával egy kicsit visszatörte a jobb hüvelykujjamat, így ehhez jött még hozzá az első Kalari edzés után várható belső combos izomláz. Ambarish nem cickézett, néhány kör lábemelés meg vírabhadrászana után elkezdte a spárgákat gyakoroltatni velünk (álló, francia, angol stb.) Kábé negyvenöt perc után, amikor már mindenkiről szakadt a víz, eldöntötte, hogy ez mára elég, és szabadon engedett minket.

Gyors reggeli, tanácskozás a további programokról, majd irány a part, méghozzá az első nap felfedezett kietlenebb partszakasz. Bhaktipaddal már egészen jól belejöttünk a badiszörfbe, van, amikor egészen kivisznek a hullámok a partra. Utána még kézenállásoztunk és mindenféle ászanákat gyakoroltunk a parton.

Kettőkor elindultunk a helyi szupermarketbe, illetve az ugyanott található Manna vegetáriánus étterembe. Sikerült berendelni egy-két thálit, ami persze jó csípős volt. A Punjabi és a Gujarati Tháli között semmieféle különbséget nem fedeztünk fel, viszont hoztak utántöltést a rizsből és a zöldségekből is. Majndem minden finom volt, de nagyon lassan hozták ki. Ebéd után mindenki beszabadult a szupermarketbe, és jól bevásároltunk italokból, kekszekből meg ájurvédikus kapszulákból. 

Este visszatérve ügyintézésbe merültem, majd végre sikerült eljutnom addig, hogy megborotválkozzak. Utána letöltögettük a képeket mindenki fényképezőgépéről, és azokat nézegettük. Közben felfedeztem, hogy Hófehérkéből én is átváltottam Piroskába, mert a szórt napfény is megkapott rendesen. Holnap Trivandrumba megyünk, és megnézzük a királyi palotát.   

Durga-praszád

A lábam éjszaka nem okozott gondot, már csak kozmetikai okokból tartom rajta a kötést. Reggel azért még ráhúztam a Thai-boxos bokaszorítómat, hogy le ne essen a kötés a nagy vinyászázás közben. Padma meg is kérdezte, hogy mi van, fáj a bokám? A mai gyakorlás a tegnapihoz hasonlóan telt, azzal a különbséggel, hogy továbbra is lefelé ívelő tendenciát mutatok, és a szuptakúrmászanában tanúsított bénáskodásom ma még a legvadabb rémálmaimat is meghaladta. Két fatéglát tettem a lábam alá, és arra egy kispárnát, Padma pedig szenvedésemet látva odajött segíteni és próbálta a kezeimet hátul összeakasztani. 

Ez katasztrófa, úgyhogy holnap a bícsen rámegyek egy kicsit a csípőnyitásra, mert ez már nem állapot. Amikor reggel felmegyünk a Pink Flowers tetejére, a padló kicsit hűvös, és relax közben is fázni szoktam némiképp. A Durga-fesztivál második napján már korán reggel lelkes nyenyerézéssel kísérték az astanga-óránkat. A templom környékén egy Omega-koncertet meghazudtoló mennyiségű hangszóró van különböző irányokban felállítva, amikben felváltva nyomják a klasszikus, népi és bollywod stílusú zenéket.  A DJ nem pihen! Szokásos negyed kilences végzés után még beszélgettem pár szót Padmával és újabb részleteket tudtam meg az életéből. Óra közben egyébként szintén szokott sztorizni, amibe Veráék is nagy lelkesen bekapcsolódnak, így kellemes teadélelőtt alakul ki, miközben mi erőlködünk a pózokkal. Na jó, azért nem hagyott senkit sem lazsálni, sőt, már második napja meghúzkodta a fejemet-karomat-vállamat relaxáció közben. 

Szóval Padmának két gyereke van, a nagyobbik, Vijay már rég olyan korban van, amiben az indiai srácok már nagy jóga-karriert szoktak befutni, ha odateszik magukat. Vijaynak jó lazasága is van hozzá, de nem nagyon érdekli a jóga. Padma Sri Lankán és Angliában is szokott tanítani, és Lankán gyakorolt astanga-tanárokkal. Most azt mondta, hogy az én gyakorlásom annyira belelkesítette, hogy ha elmegyünk, akkor Mysore-ba látogat egy hónapra, és ott fog gyakorolni. Ötven éves múlt novemberben (ahhoz képest nagyon jól tartja magát), és elvált a férjétől, a gyerekei pedig már majdnem felnőttek, úgyhogy ráér ide-oda menni.

Reggeli után a csajok kimentek a partra, én pedig bent maradtam a szálló kertjében blogolni, mivel ma még nem akartam a vízbe menni, nehogy elfertőződjön a lábam. Kicsit napoztam is, fő a fokozatosság. Bhaktipada már rákvörös, így ő a Piroska, én még fehér vagyok, én vagyok a Hófehérke, Bogyó pedig a Rumcájsz. Dálután némi bazározás, alkudozás a színes szarongokra, majd Bogyóékat leadtuk ájurvédikus masszázsra, mi pedig úgy döntöttünk, hogy megnézzük az ingyenes ételosztást a Bhadrakáli-fesztiválon. Előtte még felhennáztattunk egy-egy Óm-ot a karunkra, majd elindultunk a templom felé. Épp az ételosztás vége felé érkeztünk, gyorsan leültettek. Nagy adag helyi barnarizs, szambár levessel, kókuszos avijál szabdzsival, célkás kókuszcsatnival és pickle-lel, ami olajban érlelt gyömbér- és zöldségdarabokból állt. Príma, könnyű keralai ebéd, banánlevél helyett ugyanolyan formájúra vágott zöld papírra felszolgálva. Kézzel kellett enni, és a végén még kaptunk egy édesriszhez hasonló tejes ételt, meg egy banánt. 

Bogyóékat megvártuk a parton (közben égtünk, mint az olimpiai láng), és utána velük is beültünk a Lonely Planet étterembe. Bogyó kedvence a lángoló kosár, amiben grillezett zöldségek, csipsz és vega fasírtok vannak. Ezt ették paratával, rizssel és zöld salátával. Mi pedig szürcsöltük a szokásos lime szódát, illetve ananászlevet. A végére azért rendeltem még egy banana split-et, mert a Hello to the Queen mellett ez a másik kedvenc desszertem.   

A hotelbe visszatérvén könyrtelenül belecsaptunk a lecsóba, Muay Thai edzés következett. A 3x3 perc ugrókötél után 3x3 perc fekvőtámasz-guggolás kombó, majd 3x3 perc felülés lett volna még, de ennek a felét már lespóroltuk. Addig Bhaktipada Búvár Kundot játszott a kerti medencében, és a víz alatt úszkált oda-vissza. Utána kesztyűt fel, és iskoláztunk egyet a kertben, ma már rúgásokat is gyakoroltunk, kezdünk egészen összeszokni. 

Estére még megtekintettük a ceremóniákat a templomnál, ahol a papok különböző felajánlásokat végeztek, egy kislány pedig önfeledten táncolt a templom udvarán. Mindent összevetve eléggé sovány volt a buli, maximum 25 ember volt jelen. Kiderült, hogy a nyenyerére emlkézetető klasszikus zene (engem a Muay Thai meccsek alatt játszott idegnyugtató zenére is emlékeztet) szintén csak a DJ keze munkája volt, és így lassan hazasétáltunk. Holnapra beígérkeztünk Ambaríshez egy kis Kalari gyakorlásra is, úgyhogy Astanga-Kalari-Thai hibrid edzés lesz, de lehet, hogy kesztyű helyett csak a parton fogunk gyakorolni különböző nyújtásokat és jógás elemeket. Jó éjszakát Kovalamból.

Tüskeböki

Második nap reggel már Bhaktipada is jött jógázni. Neki is ez volt az első alkalom, úgyhogy Padma sokat foglalkozott vele, mivel még az egész sorozat ismeretlen volt számára. Én többé-kevésbé Mysore stílusban gyakoroltam, mivel ismét a többiekkel foglalkozott jobban. Mondta is az óra végén, hog nekem meg Timinek Mysore óra lesz, a többieknek meg vezetett, mert mi haladók vagyunk. De azért szóljunk, ha valamelyik póznál segítségre van szükségünk, mert szívesen megtekerget. 

Két dolgot vettem észre tegnaphoz képest: egyrészt merevebb voltam, vagyis nem annyira működött az első napi "Take it easy" mantra, mert például a szuptakúrmászanám egyre katasztrofálisabb, dehát lehet, hogy még jobban el kell engedni, és akkor elkezd működni. A másik pedig az, hogy a tegnapi Muay Thai edzéstől jó kis izomlázam lett a tricepszemben és a hátamban is. Ma hamarabb végeztünk, egy óra 40 perc alatt. Mindenki boldog volt, és elindultunk reggelizni. 

Reggeli közben kitaláltuk, hogy akkor ma elmegyünk bekvóter-trippezni, vagyis hajókázni a csatornahálózatban. Délután kettőre volt kitűzve az indulás, addig még tudunk egy kicsit strandolni is, meg esetleg ebédelni. A lányok a fejükbe vették, hogy márpedig strandröplabdázni kéne, és meg is alkudtak egy gumilabdára 80 rúpiért. A strandnak a taxiállomás felőli végében fel volt szerelve egy háló, így hát oda iramodtunk, közben Bogyót beadtuk ájurvédikus masszázsra. 

Röplabda előtt természetesen le kell hűteni magunkat, így irány a tenger! Nagy iramban szaladtam én is befelé, de az első lépésemokr éreztem, hogy valami reccsen a jobb lábam alatt, és hirtelen telement tüskékel a talpam. Valószínűleg megtaláltam Kovalam egyetlen rezidens tengeri sünét, mivel tavaly egy árva darabbal nem találkoztunk. Egy nagy tüske a talpam véknyában, meg kilenc kicsi. Mindenki összeszaladt, elkezdték műteni a lábamat. Még a parti doki is megjelent koszos dótiban és fekete körmökkel. Amikor ő kezdte kapargászni a lábamat, azon imádkoztam, nehogy helyben megműtse. Szerencsére intett, hogy "Hospital", aztán elment. 

Évi kíséretében kisántikáltam a taxi-sztendhez, és száz rúpíban megalkudtunk a motoros riksával, hogy vigyen el a kb. ötven méterre lévő Upasana Hospitalba, majd vissza. Komoly recepció volt odabent, még egy bejenetőlapot is ki kellett tölteni. Egy negyed órás várakozás után betessékeltek egy szobába, és egy nővérke nekiesett a tüskéknek a talpamban. A nagy egészen könnyen kijött, a kicsikhez viszont tű kellett. Emlékezetem szerint most láttam először steril tűt Indiában. Jó tíz percig vágtam a grimaszokat, Évi pedig izgult és ájuldozott, mire kijött az összes tüske. Be a dokihoz. Az már támadott volna tetanusz-injekcióval meg antibiotikummal, de előtte szerencsére visszaküldött kötözésre. 

A korábban említett mosolygós nővérke lejódozta a talpamat, majd szép fehér bandázst tekert rá, tiszta fighter kinézetem lett tőle. Úgy döntöttem, hogy itt a kedvező pillanat kereket oldani, mert csak megmaradok már ezek után. Riksába be, partra le. Fürdés nuku két napig, valahogy csak kibírom. Egy gyors ebédre jutott még időnk a Santanában, amit Vera bereklámozott, hogy milyen jó hely. Én persze tudtam, hogy nem az, de már nem volt időnk máshová menni kettő előtt. Nagy nehezen kihozták a zöldséges rizst, panír kadai-t (ez egy füstölő rézedényben szószban fővő-sülő házisajt-darabokból álló étel, ahhoz csapátit, zöld salátát és az elmaradhatatlan lime-szódát. Ja igen, ma is ettünk hölgyujj (okra) szabdzsit.  

Nagy nehezen kikértük a számlát is, és valamivel kettő után visszaértünk a hotelbe. A hotel-tulajdonos egy hatszemélyes kocsit szervezett nyolcunknak, úgyhogy szépen be kellett préselődnünk a Toyotába, vagy mi volt az. Kábé fél órás tekergős út után Poowarba értünk, és a kikötőben veszteglő nyolc személyes hajóra ültünk. Mintegy három órás hajókázás következett a dzsungelben, és egy tó partján ki is kötöttünk, ami határos volt az óceánnal, csak egy kis homoksáv választotta őket el. Tavaly is ugyanitt hajókáztunk, és azt tapasztaltam, hogy megemelkedett a vízszint, de azt is el tudom képzelni, hogy ez annak köszönhető, hogy tavaly a tó és a hozzá kapcsolódó csatorna-hálózat összekapcsolódótt a tengerrel, és onnan feltöltődött. 

Sok szép madarat láttunk, és egy emberke oda is szegődött mellénk a bottal hajtott hajójával. Megfogta a miénket, és beszédbe elegyedett velünk. Kiderült, hogy vonatokon dolgozik, és ÁNTSZ-es, vagyis a víz és az ételek minőségét ellenőrzi. A falusi kissrácok fejeseket ugráltak a kedvünkért a vízbe, és tollat koldultak, ami viszont nem volt nálunk. 

Utána visszaerőltettük magunkat a kocsiba, és zötykölődtünk hazáig. A hotel melletti dombtetőn álló templomban ma van a fesztivál első napja, és ennek örömére éjfélig nyomatták a Bollywood-számokat a színpadjukon teljes hangerővel. Estére csak megéheztünk egy kicsit, ez alkalommal a Suprabhatam vegetáriánus étterem felé vettük az utunkat. Ismét paradicsomos okra, sült padlizsán besamelben, valamint gobhi alu szabdzsi különböző paratákkal. Ja és az elején mangó, papaja és ananász frissen facsart levével nyitottunk. Bhaktipad még egy csokis palacsintát is kért a végére, én maradtam a pálcás jégkrémnél.

Este még összefutottunk a parton a partiruhába öltözött lányokba, akik akkor indultak bulizni. Most már kezdem érteni, mért keveselli egy nő a 32 kilós súlyhatárt, hiszen még nem nagyon láttam őket kétszer ugyanabban a szerkóban, amióta itt vagyunk. Intenzív volt a mai nap is, úgyhogy a délutáni Thai box kimaradt, meg hát pihentetnem is kellett a sebeimet. De sebaj, majd holnap belehasítunk!

Take it Easy!

 Első éjszaka mély álomba zuhantam, azt hiszem, mert hajnalban elkezdett szakadni az eső, de én erre csak abból jöttem rá, hogy reggel az összes növénynek vizes volt a levele. 6:25-kor mindenkinek sikerült felsorakoznia Bhaktipada kivételével, aki ilyenkor alvó üzemmódba kerül. Át is sétáltunk Padmához a Pink Flowers jógastúdióba, ami pont a szállodánk mögött van. Rajtunk kívül egy jó hatvanas, szintén Padma nevezetű szőke német hölgy jött még az órára. Inkább vezetett volt az óra, mintsem Mysore. De azért jólesett végigcsinálni a napüdvözleteket, és Padma nem siette el a dolgokat, a legtöbb pózt 8-10 légzésig sikerült kitartani. 


Meg is izzadtam, persze nem úgy, mint itthon szoktam, de azért még a Mysore szőnyegemen is volt némi víz. Padma jelszava az, hogy "Take it Easy", nem kell erőltetni semmit, de azért próbáljuk meg. Én azért megpróbáltam felmenni kézenállásba a napüdvözletek közepette, ami Padmának nagyon tetszett is. A féloldalas pózok között "half vinyászát" csináltunk, vagyis csaturanga-felfelé néző kutya-lefelé néző kutya és előreugrás. A többieknek sokat segített és magyarázott is, ami rájuk fért, mert például Barbi ma volt élete első jógaóráján, ráadásul Kovalamban, reggeli astangán. De derekasan helytállt ő is, és ledaráltuk az egész első sorozatot két óra alatt. 


A bréking nyúz az volt, hogy első nap sikerült felállnom a hídból, ráadásul háromszor, és azután csináltam egy skorpiót kézenállásban, amiből dropbackeltem hídba, majd abból is felálltam. Okés, ez otthon nem nagy szó, de például tavay itt Kovalamban csak mintegy egy hetes gyakorlás után sikerült, szóval valamennyire működött a "Take it Easy" mantra. Mindenki elégedetten távozott a reggeli gyakorlás után, mivel Padma egy valóban kedves, jóva ötven fölött járó hölgy, aki ráadásul az összes ászanát mutatta is, amit itt Indában utoljára Kamaltól láttam, aki egyébként az Atmában is tiszteletét teszi júniusban (részletek hamarosan). 


Szóval Padma jó kondiban van, jól magyaráz, keveset igazít. Rajtam konkrétan egyet sem igazított, pedig a szuptakúrmászanám eléggé gyengén muzsikált. De a többieknek legalább segített a Maricsjászanákban meg itt-ott. A fejenállást természetesen fal nélkül kellett csinálni, mivel nem volt fal. A végén egy jó relax a dzsungel hangjaival keveredő varjúkárogás és kutyaugatás közepette, maid vissza a szállásra reggelizni.


Ananász-dzsúz, gyömbértea és vajas-lekváros pirítós az üzemi reggeli. Mire ezt megettük, olyannyira elálmosodtam, hogy kénytelenek voltunk két órás csendes pihenőt venni, mielőtt elindultunk az újabb kalandok felé. Délben valahogy kivakartak engem is az ágyból, és nekiindultunk a városnak. Éviék a parton aszalódtak a felhős időben, mi pedig vettünk egy indiai telefonkártyát a könnyebb ügyintézés érdekében, majd bazároztunk egy kicsit az ismerős boltokban. Egy körül az egyik tengerparti étteremben kötöttünk ki, némi snacket magunkhoz véve. Zöldségpakora, sajtpakora, csipsz, szeletelt zöldségsaláta és chowmein (kínai zöldséges makaróni) volt a könnyed ebéd, lime-szódával.


Ebéd után fölfelé indultunk a Junction Road felé, hogy elintézzünk némi bevásárlást. A meredek emelkedőn kaptattunk felfelé, és közben a nap is kisütött. Rátaláltunk Kovalam úgy tűnik egyetlen sportcentrumára, a Multi-Gym névre hallgató padlásszobára, ahol három rozsdás kondigép fogadott, plusz néhány súlyzótárcsa, ami a sarokban hevert. Bokszzsáknak persze nyoma sincs, így hát máshogy kell majd megoldanunk a Muay Thai-edzéseket. A szupermarkethez érve beszereztünk néhány fontos kelléket, közte egy jó vastag hajókötelet, amit a teraszom plafonjában található kampókba fűzve húzódzkodó alkalmatosság gyanánt szeretnék használni.


Visszafelé már riksával mentünk, de mivel túlzottan lealkudtuk az árat, a motoros egy óvatlan pillanatban az eggyel távolabbi strandon rakott ki, mint ahová igyekeztünk. Újabb húsz perces menetelés a homokban, és mire hazaértünk, fél öt volt. Úgy döntöttünk, hamarjában mi is kimegyünk a partra, mielőtt teljesen lemegy a nap. Jó nagy hullámok voltak még így is, kellemeset lehetett fürödni és tarajozni. Közben a csapat másik fele Padma délutáni óráját is meglátogatta, hadd fejlődjenek.


Este hat körül kezdetét vette a rögtönzött Muay Thai edzés, amire már Bhaktipada is belelkesedett. Én lenyomtam 3x3 perc ugrókötelet, amitől jól el is kezdtem izzadni, Bhaktipada csak egy-egy perccel kezdte. Utána bandázs, kesztyű, és lementünk a hotel kertjébe iskolázni. Tanítgattam Bhaktipadnak, hogy milyen ütéseket és rúgásokat tanított a Roland, és utána iskoláztunk. Kiderült, hogy Bhaktipada iszonyú gyors és erős, és folyamatosan jön előre, mint egy tank. Nagyon robbanékonyakat tud ütni, még meg kell szoknom, hogy tudjam állni az ütéseit, akárcsak a kitartott kezemmel is. Kábé negyvenöt perces edzés után, amit az indiai szálodatulajdonosok is lelkesen fotóztak, visszavonultunk még egy kis húzódzkodásra, majd átöltözve felderítettük a hegy tetején álló templom mibenlétét.


Kiderült, hogy egy Bhadrakálí templomról van szó, és a tegnap esti nagy zenebona egy egy hetes fesztivál kezdetét jelezte, vagyis több éjszakán keresztül tartó dáridóra lehet számítani. Holnap még lecsekkoljuk, mert állítólag a főpap valami eksztatkius sámán-táncot fog lejteni, azt mindenképpen el kéne kapni. Estére kissé megéheztünk, és a döntés az lett, hogy beülünk a Volga étterembe Hello to the Queen-ezni. Ez egy olyan édesség, aminek az alján forró kekszdarabok vannak, a tetején pedig hideg fagyi. Plusz még a mentás limonádé mellé, csak az az egy baj volt, hogy több, mint egy óráig tartott, mire mindezt kihozta a pincér. 


Este visszavánszorogtuk a szállásra, és mindenki eltette magát holnapra, mert még ugye akklimatizálódni kell a sok repülőzés után. Holnap megtervezzük a kirándulásokat, aztán belecsapunk a lecsóba.

Megérkeztünk

Szerda reggel indultunk el Indiába. Bécsig autóval mentünk a jó kis hidegben, ott már találkoztunk a többiekkel, akik korábban értek ki Bécsbe. Az Emirates járatával mentünk Dubai-ig, kb. öt és fél órás úton. Közben dolgoztam a gépemen, mert hoztam magammal egy kis munkát még otthonról. A gépen kellemes vegán kaját adtak, már indiai felhangokkal. A Dubai reptéren szintén vagy öt órát kellett várni az éjszaka közepén. Úgy döntöttünk, hogy elnézünk az imaterembe, hátha tudunk ott egy kicsit jógázni. A lányoknak külön kellett bemenniük, és mint utóbb kiderült, volt bent egy felügyelő néni, aki megmondta, hogy csak megmosott lábbal és befedett fejjel lehet Allah színe elé járulni imára. Úgyhogy ők le is tettek a jógázásról, én azért próbálkoztam még. 


Egy-két imádkozó ember borulgatott Mekka felé a férfi imateremben. Amikor ők befejezték, akkor már csak a két alvó delikvens maradt bent, akik szigorúan Mekka felé fordulva húzták a lóbőrt az imaszőnyegeiken. Úgyhogy felbátorodtam, és én is nyomtam egy-két pascsimóttánászanát, baddhakónászanát meg lótuszülést. nem mertem azért nagyon akrobatikázni, nehogy Allah haragja sújtson véletlenül, vagy esetleg felébredjen a két hívő muzulmán testvér.


Kint is folytattam még egy kicsit a tekergetést, aztán elmentünk Bogyóval a dobálós fagyizóba. Ma egyedül volt a pultban a mongol koma, és úgy látszik, ő nem volt annyira rutinos dobálgató, mert nem merte túl magasra dobni a fagyigombócokat, hátha nem sikerül elkapnia. De azárt a fagyi jó volt. Utána leültünk skypolni, facebook-olni stb. 


A Dubai-Trivandrum utat szinte egyhuzamban végigaludtam, csak arra emlékszem, hogy állandóan tekergettem magamat jobbra-balra, hátha találok valami kényelmes fekvőhelyzetet. Bogyóék még az én vacsimat is megették a gépen, annyira nem voltam magamnál. 


Trivandrumban érkeztünkkor meggyőztük a taxist, hogy vigyen be egy ájurvédikus gyógyszertárba, mert inkább az indiai malária-gyógyszert akartuk szedni, mint a Malarone-t.  Sikerült is az egyik legnagyobb keralai ájurvéda-cég vezérigazgatója elé bekerülni, akivel szívélyes barátságot kötöttünk, főleg miután megtudtuk, hogy ingyenesen végeznek ájurvédikus konzultációt, ami Kovalamban minimum 500 rúpíba fájna. Megvettük tőle a három heti gyógyszer-adagot és elégedetten távoztunk. Még biztos fogunk majd találkozni vele.


Útban Kovalam felé megálltunk még a helyi szupermarketben, mert ugye vásárlással kell kezdeni a nyaralást. Egy-két alapvető élelmiszer és kellék beszerzése után meg is érkeztünk a Golden Sands Beach Resort-ba és be is rendezkedtünk. A szobák egyszerűek, de a célnak megfelelnek. Tévé és hűtő nincs, viszont van wifi, és egy kis medence a kertben a hűsöléshez. Plusz tele van egy csomó nyugati fiatallal. 


Röpgyűlést rendeztünk az udvaron arról, hogy az evést, alvást, fürdőzést és jógázást ki milyen sorrendben gondolta. Végül győzött a strand-láz, és nekikerekedtünk felderíteni a világítótorony túlsó oldalán található "private" beach-et, ahol nincs olyan tömeg, mint a fő Lighthouse Beach-en. Persze nem private a beach, amint erről a kékruhás lájfgárd próbált bennünket meggyőzni. Szóval megállapodtunk vele, hogy nekünk lehet itt fürödni, és Bhaktipaddal neki is vágtunk a hullámoknak. 


Rutinosan nyomtuk a badiszörföt, miközben Timi a nagylábujjával kóstolgatta a tengert, azon sápítozva, hogy milyen erős a sordás. Ez való igaz egyébként, mert minden szezonban legalább egy tucat embert elsodor a víz, amit a lájfgárd általában a sípjának fújásával próbál megoldani, úgyhogy jobb, ha az ember önmagára vigyáz, és nem megy be annyira mélyre, ahol nem ér le a lába. A többiek elsősorban napfürdőt vettek.


Némi edzést próbáltam végrehajtani a parton, például a vízben futás nagyon jó kis dolog. Egy-két hosszat sikerült lenyomni a szerintem 200, a többiek szerint 400 méter hosszú öbölben. A homokból kiálló köveken egy pár sorozat Badri Hari fekvőtámaszt is sikerült lenyomni. A dropback még nem ment így első nap, pár órás repülőgépen alvás után.


Délután négyre visszamentünk a szállásra, mert ki akartuk próbálni Padma délutáni óráját. Ketten vállaltuk be a Timivel, míg a többiek inkább a soppingolást és az éttermezést választották. A jógasála szokás szerint a ház tetején van, de Shiva tetőjétől eltérően itt legalább körbe van véve szúnyoghálóval. Ez kellemesen csökkentette a szúnyog-koncentrációt gyakorlás közben, bár én befújtam magamat előtte. 


Egy plusz ászanákkal teletűzdelt Shivananda-óra volt az első kovalami jógaóránk, ami bemelegítésnek éppen jó volt. Pránajámával kezdtük azórát. 3x60 kapálabháti, de ez alkalommal még ettől sem sikerült felébrednem. Utána váltott orrlyukas légzés, akkora szünetekkel, amit számomra képtelenségenk tűnt betartani. Közben folyton az elalvással küzdöttem. Az aktívabb ászanáknál felébredtem, a közbeszúrt savászanáknál megint elaludtam. Az astanga-sorozathoz képest eléggé meg vannak kavarva az ászanák, például a trikónászana a legvégén jön, a talajpózok az elején. Padmának tetszett a skorpióm, bár elég nehéz volt  most egyensúlyban maradni benne. 


Valahogy megneszelte, hogy képes vagyok a bakászanából felmenni kézenállásba, és azt is látni akarta, persze most nem sikerült. De az egész óra alatt az járt a fejemben, amit Padma mondott az óra előtt, hogy nem kell erőltetni semmit, de meg kell próbálni. Ez jó lehetőséget adott nekem arra, hogy az egyes ászanák részleteire koncentráljak, tudatosítsam, hogy mely aspektusuk nem megy még. Plusz a légzésre és a bandhára is lehetett figyelni, mivel kevesebb volt a vinyásza, és tovább tartottuk ki a pózokat. 


Holnap reggel mindenki megy, astanga-óra lesz. A jóga után haladéktalanul elindultunk a Califorina étterembe, ahol tényleg egy fokkal jobban szánt a wifi, mint a hotelben. Megrendeltünk egy ájurvédikus vacsorát, ami forró gyömbér teából, hölgyujj-levesből, masala dósából, kókusz-csatniból, szambárból és zöldséges szabdzsiból állt. Mire mindezt megettük, már bőven jóllaktunk, de akkor jött még a desszert, ami banános palacsinta volt, illetve pudingos lepény, vagy almapép, ki melyiket választotta. Vacsi befejezve, blog megírva, álom, édes álom, és holnap következik az első teljes nap Kovalamban. 

Egy jógi élete

Kovalam felé repülve úgy döntöttem, írok egy kicsit Eyal Chehanowsky-ról, aki elküldte nekem az életrajzát. Én a tavalyi Avon Test és Lélek napon találkoztam vele először, miután már többektől hallottam jókat róla a Main Shalában eddig tartott workshopjairól. Az első szembeötlő tényezőről írtam is annak idején a blogomban. Kétszer szerepelt az AVON nap órarendjében, és mintkét időpontban fél órás késéssel tudott kezdeni az előtte lévő előadók miatt, akiknek eszükbe sem jutott, hogy a közönség már Eyalt várja.


Mindkét esetben az egoizmus parányi árnyéka nélkül üldögélt a sarokban, és türelmesen várta, hogy sorra kerüljön. Ez már önmagában felébresztette a bizalmamat benne, és a 2x fél órás jógaórákról is csak elismerően tudok nyilatkozni. Minden astanga-oktatónak megvan a maga hozzáállása, és ez rendjén is van. Rajta viszont totál azt éreztem, hogy képes volt egy pillanat alatt ráhangolódni a közönség igényeire, és annak megfelelően adta át a dologokat, nem ragaszkodva a “tradícióhoz”, bármit is jelentsen az bárkinek is. Csak az “itt és most” számított, mert a jóga szellemiségének megfelelően jelen kell lenni a pillanatban és teljes tudatossággal kell átélni azt.


Az alábbi kis ismertetőből is nyilvánvaló lesz, hogy mennyi mindent tanult Eyal és mennyi mindenkitől, de oktatásába mindezt a tapasztalatot hibátlan rutinnal szintetizálja, tényleg maradandó élményt adva a közönségének. Nem éreztem egy parányi eltérést vagy különbséget sem aközött, amit mondott, mutatott, és amit gyakorolva a magáénak tett. És ugyanakkor az utána következő előadók iránti udvariasságból nem arra hivatkozott, hogy ő is késve kezdett, hanem egyszerűen időben abbahagyta, mi pedig éhesek maradtunk még több tudásra. Hát most itt lesz az alkalom, hogy kielégítsük a tudsásszomjunkat az Atma Centerben, a 3x3 órás délelőtti workshopon mélységében érdeklődhetünk az astanga gyakorlásáról és oktatásáról különböző sérülések esetén, illetve az astanga-jóga energetikai hatásairól is bizonyára sok pótolhatatlan ismeretet fogunk szerezni. 


Mindezt mysore gyakorlás fogja megelőzni, a hétvégi workshopon pedig tényleg mindenki mindent megtudhat az astangáról, az is, aki már régebb óta ismerkedik vele, és az is, aki még csak most kezd beleszeretni.


Eyal azon jógaoktatók egyike, aki az oktatás iránti elkötelezettsége mellett a jóga ülzeti részével is foglalkozik, így gondolom több oktató-társa válláról levéve a menedzsment terhét. Amellett, hogy 1996 óta oktatja az Astanga-jógát, már három jógastúdiót hozott létre és üzemeltet Tel Avivban, amelyek a Prana Yoga, Lotus Yoga és Yoga Shala névre hallgatnak. 2000-2001-ben Richard Freeman ashtanga workshopjaiban segédtanárkodott Coloradoban, és mindemellett rolfing tanácsadó és terapeuta. Ez egy olyan masszázsrendszer, amely remekül használható az astangások sérüléseinek kezelésére. Ebből fakadóan ahhoz is ért, hogy ezeket a sérüléseket hogyan lehet elkerülni, illetve megelőzni.


Budapest mellett az USA-ban, Angliában, Görögországban és Egyiptomban is tartott már workshopokat, illetve oktatott. Úgy vettem ki a szavaiból, hogy szeret utazni, és új jógásokat megismerni, megosztani a tapasztalatait velük. És azt hiszem, van mit megosztani, mert amellett, hogy 1996 és 2000 köztött több hónapot töltött Mysore-ban, éveken keresztül tanult Richard Freemantől is, aki az egyik legprecízebb astanga-oktató, valamint John Evanstől Angliában, Andrei Siderskytől Ukrajnában, és a magyar származású Remete Sándortól Szerbiában. Mindezek az oktatók hatalmas mennyiségű tudást szintetizáltak magukba életük során, és kiváncsian várom, hogy mit fog ebből Eyal átadni nekünk.


Emellett, ahogy mondtam, megszerezte a rolfing, valamint a kranioszakrális terapeuta végzettséget is. Szóval mindent összevetve izgalmas napok elé nézünk márciusban, mert ugye az ember mindig tanulhat valami újat, és főleg egy ilyen tanártól.

Jóga és erő

Időnként felmerül az a téma, hogy a jógában túlzottan sok hangsúlyt fektetünk a nyújtásra, és így az ínszalagok megnyúlnak, az ízületek túl lazák lesznek, és könnyen meghúzódhatnak. Valóban igaz az, hogy egyensúlyra kell törekedni, vagyis az erőnek és a hajlékonyságnak párhuzamosan kell fejlődnie, és nem jó, ha erősen az egyik javára billen az egyensúly.


Hát én erre azt tudom mondani, hogy ez legfeljebb a Jin jógára igaz, ahol hosszú ideig kitartott gravitációs nyújtások vannak, vagyis olyan pózok, amelyekben minél több izmot próbálunk ellazítani, és hagyjuk, hogy a gravitáció ereje dolgozzon, nyújtsa a szöveteket. Ahogy a nevében is benne van, ha valaki csak ezt csinálja, akkor nagyon Jin-jellegű lesz a teste, vagyis nyúlni fog, mint a rétestészta, de nem lesz benne tartás. Érdekes módon pontosan azért jött divatba ez az irányzat, mert nagyon sok olyan jógastílus van, köztük az Astanga, amelyek viszont az erőre és a dinamizmusra, az Agni felélesztésére helyezik a hangsúlyt. Ezek Jang-típusó jógaórák, és itt, főleg, ha az ember még nem hangolódott rá teljesen a dologra, inkább az izmok feszítése a domináns, mintsem a nyújtás.


Természetesen az Agni, a Bikram, a Power jóga stb. irányzatok egyik előnye éppen az, hogy maximális izommunkával dolgozunk, ugyanakkor a pózok jellegéből adódóan, amikor az egyik izomcsoportot megfeszítjük, az antagonista izomcsoport nyúlik. Viszont tényleg nem szabad mentálisan is erőlködni, mint a testépítők a súlyok emelése közben, mert ez az erőlködés az egész izomzatunkban fölösleges feszültségeket okoz, és sérülésekhez vezet.


A jógát ugyanúgy végezzük a testünkkel, mint az elménkkel, és testi szinten az fejeződik ki, amilyen mentalitással állunk hozzá a gyakorláshoz. Szerintem például az Astanga rendszere önmagában lehetőséget ad arra, hogy az erő, a hajlékonyság, a dinamizmus, az egyensúly, a statikus kontroll és a flow látszólag ellentétes aspektusait összeegyeztessük. Ez a folyamat pedig a légzésünk tudatos figyelésével, majd tudatos irányításával kezdődik. Ha a légzés felszínes és kapkodó, akkor az ászana hatása is felszínes lesz. Ha a légzés túlzottan erőteljes, akkor az ászaknáink és a vinyászáink is “Power-jógásak” lesznek, és nélkülözni fogják még azt a kifinomult könnyedséget, ami az astanga rendszer sajátja kell, hogy legyen magasabb szinten gyakorolva. A bandhák tudatosításával és a fizikai “feszítés” felől az energetikai “aktiválás” felé finomítva őket szintén előbbre jutunk ebben a folyamatban.


Mindezt figyelembe véve továbbra is úgy gondolom, hogy az Astanga egy teljes értékű rendszer, ami az izommunkát, a szövetek anyagcseréjét és a spirituális fejlődést is teljes mértékben elő tudja segíteni. Ha úgy érezzük, hogy az egyes sorozat nem fedi le a teljes kapacitásunkat, akkor ott van a kettes, hármas stb. Azt hallottam, hogy amikor Pattabhi Jois még a régi, kicsi sálájában tanított, a tanítványok néha napi két-három sorozatot is legyakoroltak, ráadásul a pózokat tíz légzésig tartották ki. Szóval simán megvolt a napi öt-hat óra edzés, ami már egy csúcs atléta terhelésével vetekszik.


Ha össze akarjuk hasonlítani az astanga hatását az izomzatra más sporttevékenységekhez képest, akkor azt mondhatjuk, hogy az astanga a belső izmok felől kiindulva hat az egész szervezetre, mivel a koncentráció és az erőfeszítés középpontjában mindig a bandháknak kell lenniük. Ugyanakkor az izomzatot funkcionálisan és szinergikusan erősíti, a fentebb felsorolt ellentétpárokat harmóniába hozva.
Természetesen amellett, hogy a nyújtásban, csípőnyitásban stb. maximális eredményeket érhetünk el a rendszeres astanga-gyakorlással, az izmok funkcionális ereje is növekszik, hiszen sok olyan mozdulatot vagy póz kitartását meg tudjuk csinálni, amit a sportolók közül legfeljebb az elit talajtornászok képesek még végrehajtani.


Ugyanakkor az Astanga rendszerben nem törekszünk az izmok erejének maximalizálására, illetve a mozgás gyorsaságának fokozására sem, ami például egy küzdősportot űző számára fontos. Tehát egy harcművész izomzata más feladatot kell, hogy ellásson, de az ő számára is fontos a funkcionális erő, a kompaktság (vagyis ne legyen túl nagy az izom tömege, mert az lassít és fáraszt), és a koordináció. Nyilván ezek a képességek speciális tréninget igényelnek, de a harcművészetekből fakadó sok sérülési lehetőség, illetve az a tény, hogy nyújtásra minden izomnak szüksége van a teljesítőképességének megőrzéséhez, indokolja, hogy a harcművészek is felvegyék az edzéstárukba a jóga gyakorlását.


Amióta Muay Thai-edzésre járok, megfigyeltem, hogy a legtöbb harcos kb. öt percet melegít be az elején, illetve maximum ennyit nyújt a végén, ráadásul azt sem célirányosan, csak ahogy eszükbe jut. Ugyanakkor egyre többen ismerik fel közülük a nyújtás és a jóga fontosságát, és jönnek hozzánk jógaórákra. A másik érdekes dolog, amit megfigyeltem, hogy gyakorlatilag nem dolgoznak súlyzókkal, gépekkel, az erősítésre legfeljebb saját testsúlyos gyakorlatokat alkalmaznak.


Ezt calisthenics-nek nevezzük, és korábban már értekeztem róla a börtön-tréning edzési rendszer elemzésénél. Nos, a saját testsúlyos gyakorlatok (fekvőtámasz, guggolás, húzódzkodás stb.) szintén nagyon jó funkcionális erőt biztosítanak az izmok számára, és jelentős erő-terhelést is adnak. A vinyászák végzésénél például hasznos lehet a megfelelő izomerő, mert azt tapasztaltam, hogy nagyon sok jógás még a fekvőtámasszal is hadilábon áll. A körülbelül száz vinyásza megfelelő végrehajtása, ami az egyes sorozatban előfordul, felér egy indiai birkózó-edzéssel, ahol szintén ugyanezeket a mozdulatokat használják a törzs izmainak erősítésére.


Persze ha valaki úgy akar kinézni, mint egy háromajtós szekrény, akkor nem lesz elégedett a calisthenics-gyakorlatok által biztosított dokkmunkás-felsőtesttel, hanem tényleg a gépekhez és a súlyzókhoz fog nyúlni, és szanaszét terheli az ízületeit. Az ilyen emberek általában a külcsín érdekében feladják a belbecset, vagyis feláldozzák az egészséges funkcionalitást az izomtömegért cserébe. Hiszen tudjuk, hogy a tömegnövelés alapszabálya: kevesebb ismétlés, több súly. És persze, ha valaki úgy áll mindennek neki, hogy egy sima sportolói diétát folytat, akkor bizony tíz-tizenöt évig várhat, mire az izomtömege látványosan megnövekszik.


Persze a legtöbben ehhez túl türelmetlenek, így jön először a tejsavópor, aztán a tömegnövelők, a kreatin, a szteroidok és a növekedési hormonok. Minél többet kokszolunk, annál látványosabb az eredmény, nem csak izomtömegben, de még teljesítményben is. Az ilyen nagy tömegű izmok azonban rendkívül merevvé teszik az embert, mert állandóan csak az izmok megfeszítésén, összehúzásán dolgozunk, és nem nyújtjuk őket. Az anyagcseréről nem is beszélve.


Nemrégiben találkoztam egy ismerősömmel, aki évekig testépítő versenybíró volt, és aktívan edzett is. Utána egy betegség miatt le kellett állnia, és gondolom a táplálékkiegészítőket is letette, mert fél év alatt visszazsugorodott normális emberi méretűre, vagyis annak a felére, ami azelőtt volt. Nos, ez is egy jó példa arra, hogy minél messzebb kerülünk a természetes egyensúlyi állapotunktól, annál jobban szenvedünk, és annál nehezebb fenntartani a természetellenes helyzetet. A jóga az elengedésről is szól, de ugyanakkor a küzdelemről is. Szóval mindig ki kell tűzni célokat, de nyitottnak kell lenni arra is, amikor valamit el kell engednünk, amire már nincs szükségünk.