Patanjali élete - 3. rész

Személyének leírása és ikonográfia

Amint azt a fenti kép is mutatja, úgy vélik, az Úr Patanjali az Ananta nevű kígyó inkarnációja, kinek neve vég nélkülit jelent – Ananta pedig nem más, mint Adisesa egy másik formája. Ananta az Úr Visnu nyugvóhelye, aki a teremtés előtt az óriáskígyó ölében pihen. Patanjalit általában úgy ábrázolják, mint egy félig ember, félig kígyó alakot; az emberi testrész a feltekeredett, határtalan kígyóból emelkedik ki, és a teremtés hajnalán kel életre. A kígyó magát a teremtő energiát testesíti meg. Patanjali kezét a hagyományos indiai „namaste” üdvözlőtartásban tartja, melynek egyik jelentése: añjali vagy felajánlás. Mivel a „pata” szó jelentése: bukott, sikertelen, ezért a Patanjali szót hozzávetőlegesen úgy lehet lefordítani, hogy: „az égből származó kegy, kegyelem; vagy az a könyörületes személy, aki az égből szállt alá”. Az Úr Patanjalit általában a meditatív transz állapotában ábrázolják, összekulcsolt kezével egyrészt üdvözli a hozzáfordulókat, akik a jógát és az arról szóló igazságot kutatják, másrészt pedig meg is áldja őket. Patanjali üdvözlő kéztartása megkönnyíti számukra a tudás elsajátítását, valamint arról is biztosítja őket, hogy erőfeszítéseik meghozzák a megérdemelt gyümölcsöt. Ami azt illeti Patanjalinak nemcsak kettő, hanem négy keze is van. A felsőteste előtt tartott két keze az „añjali” áldásában részesíti a rászorulót, még a másik kettő felemelt helyzetben van. Az egyik kezében a sankhát, a kagylókürtöt tartja, amely a hang energiáját jelképezi. Ez a hang egyfelől felhívást intéz a jóga iránt érdeklődő hallgatók felé, másfelől pedig beharangozza az általuk ismert világ allegorikus végét. A másik, magasba tartott kezében Patanjali a cakrát, korongot tartja, amely az időkereket, valamint egyben az időhöz kapcsolódó ok és okozat törvényét jelképezi.

 

Munkássága

Amikor az a kérdés vetődik fel, hogy mit is tett Patanjali valójában, a kétségek továbbra is fennállnak. Az első érdem, ami miatt Patanjalit elismerés illeti – ami egyáltalán nem meglepő, ha figyelembe vesszük származásának körülményeit – a kiváló tánctudása. Mind a mai napig a klasszikus irányvonalat képviselő táncosok India szerte felidézik Patanjali nagyságát és kifejezik mély tiszteletüket iránta. Ebből kifolyólag, Patanjali tulajdonképpen a tánc védőszentje.

 

Néhányan azt állítják, hogy Patanjali összeállított egy tanulmányt az ájurvédikus orvoslásról is. Annyi bizonyos, hogy a szóban forgó szövegek arra összpontosítanak, ami valójában Patanjali fő érdeklődési körébe is beletartozhatott: a betegségek diagnosztizálása, az emberi test felépítése és működése, a testi egészség megőrzésének problémaköre, a jó közérzet és a megnyerő külső fenntartása, valamint a gyógynövények gyógyhatása és tulajdonsága, és a gyógyítási technikák, amelyek szerint hatékonyan lehet őket alkalmazni. Mindezek az ismérvek megtalálhatók a Yoga Sutra című műben. Mindattól eltekintve, hogy számos szakember úgy véli, hogy az a Patanjali, aki lejegyezte az ájurvédikus szövegeket ugyanaz a személy, aki megalkotta a Yoga Sutra könyvet is, a tudósok nem fogadják el ezt a felvetést úgy, mint megalapozott tényállást. Ám az ellenérv, amit e tudományosan képzett szakemberek ellen fel lehet hozni az, hogy megértésük meglehetősen célt tévesztő. Mégpedig azért, mert a Svayambhukat – azok a mennyei lények, akik saját maguk határozzák meg életük lefolyását, akik mentessek a karma törvényei alól, és akik úgy jelennek meg, mint roppant fejlett és szellemileg emelkedett lények, hogy elősegítsék az emberi felemelkedést és megvilágosodást – semmilyen körülmények nem kényszeríthetik arra, hogy tekintettel legyenek és betartsák a történelem által megszokott tényszerűségeket.

 

Patanjali nevéhez fűződik még egy másik, szintén fontos tanulmány, ám az ehhez kapcsolódó kérdések is csak tovább ködösítik a körülményeket. Úgyszólván (majdnem) kétségbevonhatatlan, hogy élt egy híres, Patanjali nevű ember, aki Gonardában született és Kasmír tartományban élt – legalábbis egy kis ideig. Ennek a bizonyos Patanjalinak az élete és munkássága i. e. 140-re keltezhető; kiváló nyelvész volt és a Mahābhāshya, vagyis a Magasztos Magyarázat című műve mesteri alkotás, ami tulajdonképpen a Panini által írt híres, szanszkrit nyelvtani munkához (ami az első olyan nyelvtani mű, amelynek szabályai minden egyes nyelvre értelmezhetők) fűzött szövegmagyarázat. Ez a mű még ma is olvasott és elismert szakirodalomnak számít. Ám a Mahābhāshya több mint egy általános szövegmagyarázat. Az a Patanjali, aki ezt a művet megalkotta nemcsak magyarázó jegyzetekkel látta el Panini művét, hanem többet is tett a műben található összefüggések értelmezésének érdekében. Újrafogalmazta a szanszkrit nyelvtan szabályait; kibővítette a nyelvtani fogalomtár szókincsét. Egy olyan erővel látta el a szanszkrit nyelvet, amely által a nyelvtan sokkal pontosabbá, kifinomultabbá, hatékonyabbá és művésziesebbé válhatott; olyan eszközzé, amellyel lehetséges kifejezni az emberi gondolkodás és lét bármelyik aspektusát. Ráadásul Patanjali nemcsak egy száraz elméleti leírást adott a nyelvtanról, hanem példákon keresztül mutatta be a szanszkrit nyelv használatát és ezáltal saját szakértelmét is. Természetesen felmerül a kérdés, hogy az említett Patanjali (a) ugyanaz a Patanjali-e, aki írt az ájurvédáról; és/vagy (b) az a Patanjali, aki megírta a jógáról szóló mesterművet (netalán, (c) ugyanaz a személy, aki a táncművészet megalkotója). Ha a nyelvtan és a jóga területén elért eredményeit vesszük figyelembe, akkor elkerülhetetlenül szembetalálkozunk azzal a gonddal, amely akkor bukkan fel, ha érvényesíteni és hitelesíteni akarjuk a szükséges korabeli időpontokat és helyszíneket. Habár nem abszolút bizonyító erejű, mégis a legjobb bizonyíték a tagadásban rejlik. Az a Patanjali, aki a Yoga Sutra című mű szerzője minden bizonnyal néhány évszázaddal korábban élt, mint a Patanjali, aki a Mahābhāshya megalkotója. Az utóbbi személyhez kapcsolódó időpontok nem (annyira) kérdésesek, mint a Yoga Sutra megalkotójához kapcsolódók. Ehhez még a műben szereplő, úgynevezett „belső bizonyítékok” is hozzáadódnak. A két műben található filozófiai ellentmondások is azt a gondolatot hivatottak alátámasztani, hogy a két szóban forgó műnek nem lehetett ugyanaz a személy a szerzője. Ez azonban egyáltalán nem meggyőző érvelés, mivel elvégre elég könnyű olyan írókat találni, akik teljesen ellentmondó gondolatokról írnak egyazon könyvnek a hasábjain. Sőt ugyanattól a szerzőtől ellentmondásos gondolatokat is találhatunk a különféle könyveiben, amelyek témája oly szerteágazó lehet, vagy amiket az életük különböző időszakában alkottak. Ezen kívül egy nyelvtankönyv igencsak különbözik egy olyan alkotástól, amelynek témája a jóga. Ebből kifolyólag nem kell hát csodálkoznunk, ha azok az ötletek, amelyek az egyik tudományágban kiválóan helyt állnak, a másikban egyáltalán nem hatékonyak – sőt mi több, nehézségeket is okoznak a szerző számára, amikor át akarja őket ültetni az új tanulmányba. A lényeg az, hogy mindkét fenn említett mű önmagában kitűnő, független alkotás, és kifogástalan érvekkel és logikus szerkezeti egységgel rendelkeznek, amelyek teljes mértékben idomulnak az adott tudományterületre jellemző kritériumokhoz. Valójában mindkettő ilyen is kell, hogy legyen. Persze az is igaz, hogy akkor sem volna gond, ha nem így lenne, mert végül is nincs semmilyen szabály arra vonatkozólag, hogy csak akkor elfogadható egy adott mű, ha utal az előtte készített alkotásra, vagy 100 százalékig összeegyeztethető egy másikkal. Mindezt összevetve az a hagyomány, amely összeolvasztja ennek a három Patanjalinak (négynek, ha a táncot is hozzáadjuk a nyelvtan, gyógyászat és jóga területeihez) az alakját már mintegy kétezer éve létezik, és úgy tűnik még legalább ennyi időre lesz szükség, hogy esetlegesen megváltozzon, átalakuljon.

 

Tudományos eredményei

Sajnos az élete körüli fejetlenség áthatja Patanjalinak azt az alapvető munkáját is, ami miatt a leginkább elismert: a Yoga Sutra című írását. Legkevesebb három kérdés merül fel ezzel kapcsolatban. Valóban Patanjali írta a Yoga Sutra című alkotást? Ha igen, akkor ő volt-e az eredeti szerző, vagy „csupán” szövegegyeztető és rendszerbe foglaló munkát végzett az írással kapcsolatban? Ezen felül, ha elfogadjuk, hogy igenlő választ kapunk az első kérdésre, akkor a következő probléma, ami még felmerülhet, hogy az a szöveg, amit ma ismerünk ténylegesen az az írás, amit Patanjali írt?

 

A legnagyobb ellentmondás valószínűleg a Yoga Sutra negyedik pādáját, vagy fejezetét érinti. Néhány szövegmagyarázó azzal érvel, hogy ez a fejezet merőben eltér az első háromtól. Például egyrészt nagyon rövid, ámde ez a tömörség nem sok vizet zavarna, ha ezen felül nem lenne eltérés a szövegben található érvelési technika szerkezetében is. Az első három fejezet témáihoz kapcsolt érvek egy meggondolt és nem dogmatikus módszer alkalmazásával kerülnek megfogalmazásra. Ezzel szemben a negyedik fejezet úgy tűnik, mint amit összecsaptak. Azt a látszatot kelti, mintha komoly erőfeszítésébe került volna az írónak, hogy jó érvet hozzon fel és bebizonyítsa igazát. A 16. Sutra a legellentmondásosabb, mivel úgy tűnik Vyasa hetedik szövegmagyarázatából lett átvéve. A szöveg egy bizonyos pontján úgy látszik, Vyasa Patanjali írását értelmezi és a Buddhizmus által felállított érveket igyekszik megcáfolni. Ugyanakkor a vers egy másik részében úgy tűnik Vyasa azt állítja, hogy az a mondat, amelyet értelmezni próbál, és amihez a magyarázatot fűzi nem más, mint egy kijelentés, ami Patanjalitól származik. Egy másik vitatható kérdés tárgya, hogy az első két fejezettel szemben a harmadik az –iti végződéssel zárul. Az –iti jelentése körülbelül annyi, hogy „így, ekképpen, a szándéknak megfelelően” (hasonlóan, mint a középkori vagy reneszánsz kori mértani szövegekben található QED vagy quod erat demonstrandum). A hagyomány szerint a szanszkrit szövegeket ezzel a végződéssel fejezték be, ami jelen esetben azt jelenti, hogy úgy tűnik, a könyvnek két vége van. A kritikusok szerint igencsak furcsa, hogy egy könyvön belül két –iti-t is fellelhetünk, ami szerintük azt jelenti, hogy a könyvben két befejezés van. Persze ezek az érvek nem győzik meg azokat, akik váltig azt állítják, hogy a Yoga Sutra írás egy egységes, összefüggő mű. Azzal érvelnek, hogy a negyedik fejezet mind fizikailag, mind metafizikailag koherens az előző hárommal, és ha ezekhez hozzáadjuk az utolsót, akkor egy rendkívüli módon homogén és összefüggő témájú művet kapunk. A negyedik fejezet nem szól másról, minthogy újra leírja a könyv témáját, ám ezúttal egy olyan gyakorló szemszögéből, akit siker kísér az útján, és nem egy kezdő szempontjából, aki még csak az utat keresi. Persze a szkeptikusok rögtön azzal vágnak vissza, hogy bárki, aki egy szemmel láthatólag később született beszúrást szeretne az eredeti részévé tenni, pont ilyen témájú fejezetet írna. Nyilvánvalóan a legfontosabb azt letisztázni, hogy vajon a három első fejezet – amelyet a szakértők mindkét tábora mércének használ – kétségtelenül a Patanjali által lejegyzett írás eredeti része vagy sem. Természetesen ezt eldönteni sem egyszerű dolog, mivel bizonyos sutrák helyzete, illetőleg eredete (a legjobb példa erre a harmadik fejezetben található 22. Sutra) is megkérdőjelezhető. Ez is – több kritikus véleménye szerint – úgy tűnik, mintha későbbi interpoláció lenne, amely eltérő volta miatt igencsak megzavarja az amúgy folytonosan összefüggő szövegrészt. Ennélfogva levonhatjuk a magától értetődő következtetést: ezt, a mű hitelességet megkérdőjelező vitát nem lehet egykönnyen eldönteni.

 

Ami pedig azt a kérdést illeti, hogy pontosan mivel is járult hozzá Patanjali az egyetemes kultúrához, szintén nehéz megválaszolni. A jóga, vagy a jógához hasonló mozgáskultúra már előtte is létezett. Az upanisadok közül a legkorábbi írás egyértelmű utalást tesz például a pranayamára, a légzés tudományára. A későbbi Katha Upanisad – a több mint fél tucat hasonló korú írás mellett – szintén rámutat, hogy az akkori korban már több különféle jóga rendszer létezett. A még specifikusabban a jóga témájával foglalkozó upanisadok, mint a Hamsa, a Yogatattva, a Yogakundali és még vagy fél tucat másik írás, később lettek lejegyezve, ám mégis adnak különféle útbaigazítást – kétségkívül rejtett módon – az asanák gyakorlásával kapcsolatban, és a jóga más ágaira vonatkozóan. Habár a yoga végtére is a fizikai gyakorlatokról szól, mégis létezik filozófiai és metafizikai aspektusa. Az upanisadok közül, minden valószínűség szerint csak a Maitrayana Brahmaya Upanisad az, amely megkülönböztethető beállítottságot mutat a sankhya filozófia iránt – olyasmit, amire kétségkívül szükség van ahhoz, hogy a yoga, mint gondolati rendszer létrejöjjön. A jóga és a sankhya egymást kiegészítő tudományágak. A jóga célja – amint azt a sankhya filozófia szintén leírja –, hogy megértse a bensőben rejlő önvalót, ami a természet alapvető része. A Mahabharata (az ősi indiai hősköltemény, ami tulajdonképpen az ókori India történetét beszéli el) című mű korában mind a sankhya, mind a jóga már létező rendszerek, amelyeket az említett mű – magától értetődően – korábbi korokban is létező és ősi gondolati rendszereknek tekint. Következésképpen helyénvaló, hogy ezeknek a rendszereknek is vannak alapítói. Kapilától ered a sankhya filozófia, míg hozzá hasonlóan, Hiranyagarbha a megalapítója a jóga rendszerének. Az Ahirbudhnya írás szerint Hiranyagarbha a jóga teljességéről szóló tudást két műben fedte fel: a Nirodha Samhita és a Karma Samhita című munkákban. Mellesleg az sem véletlen, hogy a Yoga Sutra második sutrája a nirodha szakkifejezése alapján határozza meg a yoga lényegét. Nemcsak ez a közös a két műben, hanem az is, hogy a Nirodha Samhitát gyakran úgy emlegetik, mint a Yoganushasanam című alkotást; Patanjali pedig, pontosan ezekkel a szavakkal kezdi a Yoga Sutra írását. Magyarán, ha Patanjali hozzá is járult a kultúrához a saját tudományos írásaival, akkor is több gondolatot átvett a sankhya és jóga tudományainak már meglévő irányzatából.

 

Ami az eredetiség kérdését illeti, Patanjali alkotása jelentős szempontokból eltér a Hiranyagarbhától és Kapilától származó művektől, habár ő maga a tőlük eredő tanítványi láncolathoz tartozik (legalábbis a Yoga Sutrában leírtak szerint). Ez talán a miatt történhetett így, mert minden bizonnyal neki is megvoltak a saját elképzelései. De a jóga rendszere szorosan kapcsolódott a shramanák hagyományához, azokhoz az emberekhez, akik erdei remeték és kóborló, kolduló szerzetesek voltak. Ez az életstílus pedig, a szabadgondolkodás elvét ösztönözte. Tehát Patanjali valószínűleg épp ennek megfelelően próbálta rendbe foglalni azt a rendszert, amelynek oly sok eltérő módszere létezett. Néhány kritikus azt hangoztatja, hogy „mindaz”, amit Patanjali tett nem más, minthogy összeillesztette és összegezte a különféle szövegeket, amelyek közül legtöbb már nem is létezik. Mindenesetre leszögezhetjük, bármi is ihlette meg Patanjalit az biztos, hogy olyan tételeket állított fel, amelyek egyáltalán nem tartoztak a sankhya vagy a jóga fő irányvonalaihoz. Példának okáért, Patanjali elismeri az én (ego) létét, de azt nem, hogy az, mint a test különálló alkotóeleme létezik. Továbbá elismeri a finomfizikai test létezését, de azt nem tekinti állandó érvényűnek; ezzel kapcsolatban azt is tagadta, hogy a finomfizikai test közvetlenül hatással van a külsődleges dolgokra. Mindezen ötletek különböztek az akkori irányvonaltól, lett légyen szó akár a sankhya, akár a jóga bölcsességéről. Ezt a kérdést is, mint az összes többit, amely Patanjalival és az általa teremtett dolgok eredetével kapcsolatosak, majdnem lehetetlen megválaszolni. A Yoga Sutra könnyen lehet, hogy Patanjali saját, önálló gondolatait tükrözi a sanhya és a jóga tudományáról. Másrészt pedig, az is elképzelhető, hogy újraértelmezte és tisztázta azokat a dolgokat, amiket mások már előtte leírtak, és egyúttal kellő megvilágításba helyezte az ellentmondásokat. A legkevesebb, amit neki köszönhetünk, hogy sok szerteágazó szálat felgöngyölített és megmagyarázott (olyan korai írásokét is, mint a Védák és az upanisadok), s mindezt olyan jártassággal tette, amit a modern kori pszichológia zsenialitásnak tartana. Azokat a gondolatokat, amelyek terjengősek és titkosak voltak, Patanjali megfogalmazta tömör sutráiban, azokat a dolgokat pedig, amelyek korábban elvontnak számítottak gyakorlatiassá és könnyen emészthetővé tette, érvényessé téve ezáltal a jóga hagyományát számtalan tanár és gyakorló életében és megtapasztalásában. Jóllehet a Yoga Sutra mű eleinte egy száraz és kizárólag elméleti műnek tűnik, ám ugyanakkor mélyrehatóan beszél az emberi természetről és annak pszichológiájáról, miközben egyben gyakorlati kézikönyv is, amely módfelett segíti a lelki fejlődés útján járó olvasót.

Végső soron a történelmi bizonytalanságok, amelyek homályossá teszik Patanjali életét egyáltalán nem zavarják azokat, akik bizonyos sikerre vágynak azon az életterületeken, amelyekről írt: a belső béke elnyerésére és a lelki megvalósítás elérésére való törekvésben. A Yoga Sutra szerzőjének kiléte és keletkezése kétségbe vonható, de a mű akkor is egy összefüggő és önálló alkotás, amely az útját kereső személyt mind elméleti, mind gyakorlati szinten pártfogolja. A mű részben annak köszönheti hosszú élettartamát, és a tiszteletadást, amiben részesül, hogy Patanjali egy olyan szerkezetbe foglalta írását, amely képes segítséget nyújtani az embereknek, hogy megfelelően tudjanak viszonyulni a felfogás és megértés mérhetetlenül különféle formáihoz, ami végigkíséri őket egész életük során; amely kultúráról kultúrára hagyományozódik; és az emberi tudat, amelyről Patanjali oly ékesszólóan írt, átível minden korszakon.

Forrás: http://www.kofibusia.com/level_2_patanjali/patanjali.html