2016. március 18., péntek

Guruji

Az alábbi interjút Sandra Anderson készítette Sri K. Pattabhi Joissal 1994-ben.

"Boldogság az arcán, fény a szemében, és egészséges test - ezek a jógi ismertetőjegyei a Hatha-jóga Pradípiká, a hatha-jóga klasszikus szanszkrit szövege szerint. Ez a leírás illik Pattabhi Joisra, akinek 78 éves korában egyenes a gerince, és egy sokkal fiatalabb ember sima arcával rendelkezik. Gyakran nevet, és ragyog, amikor bemutatkozunk egymásnak egy párás New York-i jógastúdióban, és megkérdezi tőlem, hogy kipróbálnám-e a jógát vele. A Pradípiká szerint, a hatha-jógát a rádzsa-jóga elérése érdekében tanítják, és Ashtanga-jógaként, az önmegvalósításhoz vezető teljes, nyolcfokú ösvényként is ismert, de kevesen hangsúlyozzák olyan mértékben, mint Jois azt, hogy a pózokban és a légzésben elért tökéletesség célja a többi ág elérése.

K. Pattabhi Jois 1915-ben született Dél-Indiában, és még fiatal fiúként találkozott gurujával, Krishnamacharyával, aki B.K.S. Iyengar tanára is volt egyben. 1973 óta tanítja a jógát, és az egész világról jönnek hozzá tanítványok, hogy az otthonában, Mysore-ban tanuljanak vele. Többször járt már az USA-ban, és bár most jár először New Yorkban, úgy tűnik hogy a ma reggeli óra legtöbb résztvevője már ismeri a sorozatot, amit tanít.


Meleg van. Az ablakok zárva, és a már amúgy is párás levegő még nehezebb a 35 izzadó test erőteljes légzésétől. A gyakorlók nyögnek és sóhajtoznak. Egyesek számára úgy tűnik, mintha erőfeszítés nélkül tárulna fel a sorozat, de a testük így is csillog az izzadságtól. Jois mindenhol bíztatja őket - egyik keze itt, a másik lába ott, és a legszükségesebb pillanatban elsüt egy viccet. Erős, mély hangon sorolja a pózok szanszkrit neveit.

Itt senki sem lusta: csak az eltökélt, kemény munka látszik, és az erőből, valamint a hajlékonyságból született kecsesség, ahogy a csoport az egyik pózból a következőbe mozdul, és csak azért áll meg, hogy kitartsa a pózokat, majd a napüdvözletre emlékeztető gerinchajlító sorozattal köti össze a pózokat, a légzéshez igazodva. "Kilégzés, csatvárí (csaturanga dandászana), belégzés, pancsa (Úrdhva mukha svánászana)". Jois fegyelmet tart, de gyengéd humorral és törődéssel lágyítja azt, ahogy verbálisan és fizikailag is olyan helyzetbe húzza a gyakorlókat, amiről nem is tudták, hogy elérhetik.

És ha a bíztatás, a terem energiája és a többiek jelenléte nem lenne elég nyomás, ott van a hőség. A matracok ellenére, szinte nem maradt száraz rész a sűrűn elfoglalt keményfa padlón az erőteljes kétórás gyakorlás végére. A légzéssel együtt folyamatosan áramló pózok sorozatát arra tervezték, hogy felébressze a tisztulás tüzét - hogy megtisztítsa az idegrendszert és a keringési rendszert a fegyelem és a jó öreg izzadás által. "Gyakorlás, gyakorlás és gyakorlás" - mondja Jois később, a tanítványok kis csoportjához beszélve egy Soho-i padláson. Sokat beszélt a módszerről, amit használ, hangsúlyozva, hogy nem tett hozzá semmi újat az ő tanára ás a Jóga-szútra tanításaihoz.

"Hol tanultad a jógát?"

"A gurumtól, Krishnamacharyától. 1927-ben kezdtem a tanulmányaimat nála, 12 éves koromban. Először az ászanát és a pránájámát tanította nekem. Később tanultam szanszkritot és advaita filozófiát is a mysore-i Sanskrit Colege-ban, és ott kezdtem el tanítani a jógát 1937-ben. Professzor lettem és 36 évig tanítottam a szanszkritot és a filozófiát a College-ban. Amerikában először Encinitasban, Californiában tanítottam, 1975-ben. Most egész Amerikát bejártam már. Bárkinek megtanítom, aki szeretné megtanulni a tökéletes jóga-módszert, az Ashtanga-jógát, ahogy a gurunk tanította nekem.

"Szakszkritot is tanítasz a nyugati tanítványaidnak?"

"Nem, csak az ászanát és a pránájámát. A szanszkritra szükség van ahhoz, hogy megértsük a jóga módszerét, de sok ember, még ha szeretne is megtanulni szanszkritul, azt mondja, hogy nincs rá ideje. nagyon fontos, hogy megértsük a jóga filozófiáját: a filozófia nélkül a gyakorlás nem lesz jó, és a jóga-gyakorlás a filozófia kezdőpontja. Igazából az a legjobb, ha mindkettőt tanuljuk."

"Milyen módszert használsz az ászana és a pránájáma oktatásánál?" 

"Csak az Ashtanga-jógát tanítom, az eredeti módszert, ami Patandzsalí Jóga-szútrájában szerepel. Az Ashtanga azt jelenti, hogy nyolcfokú jóga: jama, nijama, ászana, pránájáma, pratjáhára, dháraná, dhjána és szamádhi. A Jóga-szútra azt mondja: "taszmin szatí svásza-prasvászajór gati viccshédah pránájámah" (2.49). Először tökéletesítsd az ászanát, és utána gyakorold a pránájámát: kontrolláld a belégzést és a kilégzést, szabályozd a légzésedet, bent tartod és visszatartod a légzésedet.Az ászana tökéletesítése után lehet tökéletesíteni a pránájámát. Ez a jóga módszere."

"Mi a tökéletes ászana, és hogyan tökéletesíted azt?"

"Szthira-szukham ászanam" (Jóga-szútra 2.46). A tökéletes ászana azt jelenti, hogy három óráig is tudsz ülni benne szilárdan és boldogan, bajok nélkül. És amikor kiveszed a lábaidat az ászanából, a tested még mindig boldog. Az általam tanított módszerben számos ászana van, és hatnak a vérkeringésre, a légzésre, és a szemet is fókuszálni kell (hogy fejlesszük a koncentrációt). Ebben a módszerben teljesen hajlékonynak kell lenned és a tested három részét - a fejedet, nyakadat és a törzsedet - egy egyenes vonalon kell tartanod. Ha a gerincvelő meghajlik, az befolyásolja a légzőrendszert. Ha szeretnéd gyakorolni a helyes légzőrendszert, akkor egyenesen kell tartanod a gerincedet. 

A múládhárából (a gyökércsakrából) 7200 nádí (finom energiacsatorna) ered. Az idegrendszer is innen nő ki. Az összes nádí szennyezett, és meg kell tisztítani őket. A jóga módszerével arra használjuk az ászanát és a légzőrendszert, hogy minden nap tisztítsuk a nádíkat. Azzal tisztítod a nádíkat, hogy a helyes testtartásban ülsz és gyakorolsz minden nap, belélegzel és kilélegzel, míg végül, hosszú idő múlva az egész tested erős nem lesz és az idegrendszered teljesen meggyógyul. Amikor az idegrendszer tökéletes, a test erős.

Amikor az összes nádí megtisztult, a prána belép a központi nádíba, a szusumnába. Ahhoz, hogy ez megtörténjen, teljesen kontrollálni kell a végbelet. Figyelmesen kell gyakorolni a bandhákat - múla bandha, uddíjána bandha és a többit - az ászana és pránájáma-gyakorlás közben. Ha azt a módszert gyakorlod, amit én tanítok, akkor a bandhák automatikusan létre fognak jönni. Ez az eredeti tanítás, az Ashtanga módszer. Semmi mást nem tettem hozzá. A modern tanításokat nem ismerem, én egy öreg ember vagyok!"

(Befejezés következik)

Nincsenek megjegyzések: