1. Az Ashtanga mint pótcselekvés? Annina szerint az Ashtangát minden reggel fanatikusan gyakorlóknak valami hiányzik a magánéletéből, amit nem lehet helyettesíteni a matracon eltöltött idővel. Ezzel hajlamos vagyok egyetérteni. Ha mindent a gyakorlásunknak rendelünk alá, akkor a legfontosabb személyek az életünkben kevésbé lesznek fontosak, mint saját magunk. Sok jógit láttam, aki nem vállal gyereket, vagy a párkapcsolata furcsán alakul, bár ezt persze kívülről nehéz megítélni. De ha nem vagy boldog a magánéletedben, és úgy egyáltalában, akkor a lábad nyakba rakása ezt nem fogja megoldani. Az Ashtanga-függőség (ashtangorexiának nevezi a cikkben) valóban az énkép és ebből kifolyólag a személyes kapcsolatok zavarára utalhat, amik elől a matracra menekülünk minden reggel.
2. Heti több, mint négy edzés nem egészséges? Nos, ez nem minden esetben igaz szerintem. Egy edzetlen ember esetében valóban bőven elegendő heti négy Ashtanga vagy egyéb edzés, mert ha hirtelen rááll a minden napos edzésre, akkor a túledzettség jelei fognak jelentkezni rajta: kimerült lesz, le fog fogyni, megjelennek a sérülések stb. De egy fokozatosan bevezetett napi szintű gyakorlással szerintem semmi gond, heti egy pihenőnappal egy átlagos edzettségű ember vígan elvan. A fiatal élsportolók pedig néha heti 8-10 edzést is letolnak, tehát ez megítélés kérdése, hogy mennyi az elég és mennyi a sok.
3. A sérülések fokozódása. Valóban sok sérülés fordulhat elő az Ashtangában, ami fakadhat a túledzettségből, a helytelen gyakorlásból, bizonyos pózok erőltetéséből, vagy csak arra figyelmeztet a szervezetünk, hogy valamin változtatnunk kellene, és megint csak ne a matracon keressük mindenre a megoldást. Ha fanatikusan gyakorolunk a sérülések ellenére, és nem vesszük figyelembe a szervezet jelzéseit, akkor egyszer fel fog lázadni ellenünk, és komolyabban meg fogja akadályozni a további visszaélést a tartalékainkkal. Amikor a gyakorlás nem az egyensúly és a boldogság felé visz, hanem a stressz és a szenvedés felé, akkor biztos, hogy nem a jó irányba megyünk.
4. Mysore Tours. Eddig tartottak azok az észrevételek, amik egy rendszeresen gyakorló életét érinthetik. Innen pedig azok az aspektusok jönnek, amik akkor érik a gyakorlót, amikor belép a "Mysore Szentélybe", az Ashtanga fellegvárába, ahol Sharath az úr. Nyilván, ha valaki egy utazásra vállalkozik a "Forráshoz", akkor fel kell készülnie, hogy beleilleszkedjen abba a rendszerbe, amit ott elvárnak tőle. Hogy hányszor kell Mysore-ba menni és mennyi pénzt kell Sharathnak fizetni, mire autorizációt kap valaki, az engem személyesen hidegen hagy, mert én sohasem éreztem késztetést, hogy ott gyakoroljak. Nekem itthon jó, meg Manju workshopjain, amikor el tudok menni. A "certifikáció" még több pénzbe kerül, de őszintén nem is tudom, mi a különbség as kétféle papír között. Minden esetre menőségnek számít :-)
5. A vasárnap az új szombat? A 2014-es Update szerint Sharath áttette vasárnapra a szombati pihenőnapot, hogy többet lehessen a gyerekeivel, de állítólag nem kötelezte az összes gyakorlót arra, hogy vasárnap tartsák a pihenőnapot, ha éppen nincsenek Mysore-ban. csak akkor miért kellett olyan nagy asztrológiai feneket keríteni neki, hogy a szombat a Szaturnusz napja és hogy mennyire veszélyes. Csak nem ez volt a holdnapokkal is, hogy így kaptak még két pihenőnapot egy hónapban a guruk, míg a tanítványok ugye havi belépőt fizettek? Krishnamacharyánál nem olvastam, hogy tiltotta volna a szombati vagy a holdnapokon való gyakorlást. Én ma is gyakoroltam, pedig vasárnap volt, tegnap meg éppen pihentem, illetve Ashtanga oktatói tanfolyamot tartottam. Szóval én ebből sem csinálok akkora ügyet.
6. Bokafogás a második sorozat előtt? Szintén új hír, hogy Sharath csak azokat engedi a második sorozatot gyakorolni, akik az álló hátrahajlításban meg tudják fogni a bokájukat. Lásd a pózt a fenti képen :-). Nos, szép dolog a hátrahajlítás, meg fontos is, de egyrészt a második sorozatban egyik póz sem igényel ilyen szintű hátrahajlítást, másrészt, minél tovább tartunk valakit az első sorozatban, annál jobban előrehúzza a vállát a sok vinyásza. Vagyis a három híd és a dropback a sorozat végén a legtöbb embernek édeskevés ahhoz, hogy ilyen fokú hajlékonyságra tegyen szert. Ha pedig erőlteti, anélkül, hogy külön nyitná a csípőjét és a vállát, akkor hamar "derékba törhet" a jógás karrierje, hacsak nincs olyan hipermobil gerince (Ehlers-Danlos szindróma, Gugli), mint a képen látható Zlatának. Manju például pont azt mondja, hogy minél hamarabb érdemes beilleszteni a gyakorlásunkba legalább a második sorozat első felét, hogy ne kapjon annyira egyoldalú terhelést a szervezetünk a sok előrehajlítással. Így viszont, a bokafogással legfeljebb az Ashtanga klán kb 10%-a esélyes arra, hogy valaha is továbbléphessen a pásászanához.
Nos, én még nem hagytam abba az ashtanga gyakorlását, úgy érzem, hogy sikerült megúsznom a love-hate hullámvasutat, bár régebben valóban fanatikus sorozat-hajszoló voltam (lásd például ezt a 2009-es blogbejegyzést), és sokat foglalkoztam a harmadik sorozattal, illetve már a negyediket akartam kezdeni. Azóta némileg relaxáltabban állok hozzá én is a dologhoz, olyan lett a kapcsolatom az Ashtangával, mint egy jó házasság. Biztonságban érezzük magunkat egymás mellett, de már nem érhetnek meglepetések.
Hetente legalább egyszer végigtolom az első sorozatot, és egyszer a másodikat. És emellett vágynék többre is, de ugyanakkor más dolgokat is szeretek néha gyakorolni. Az ászanákat inkább eszköznek tekintem egy-egy funkcionális cél eléréséhez, semmint önmagukban elérendő célnak. Emellett megy a street workout, kettlebell, funkcionális edzés is, és így az erő-aspektus fejlesztése néha némileg visszaveti a hajlékonyságomat, de úgy érzem, hogy a két dimenzió megfelelő összegyúrásával leszek teljes ember. Nem szeretnék pélcikakezű gumiember sem lenni, de betonmerev favágó sem. És ennek a két, látszólag ellentétes aspektusnak az összehangolása bizony időigényes és fáradságos, de szerintem megéri. Szóval én nem váltok egyelőre, még sok szépsége van számomra az Ashtangának, amiket szeretnék fokozatosan felfedezni, miközben egy arányos és funkcionális testet is építek párhuzamosan. Azután talán majd a szellemi oldala, a pránájáma és a meditáció is eljön valamikor az életemben, amikor készen állok majd rá.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése